| Halak még lesznek. Apró vad is akad, |
| s ha üres lesz kamránk, élünk, mint hajdan: |
| horoggal, csővel, ravasz türelemmel |
| lapulva sás közt, őzes csalitokban. |
|
| Nem félünk, éhség! Erőszak! Vad pokol! |
| Mert sosem pólyált a büszkeszájú rend, |
| de sejtjük millión, a kín öléből |
| jő még a zászló, mely bölcs rendet teremt. |
|
| Addig kutass, keress! Nomád ösztönöd |
| legyen a csillag, őrlődő, bús fajom, |
| s a példa: szabadság, rút mocsárban is, |
| és dolgos puszta békés domboldalon! |
|
| Így várunk szorító kétségek ölén |
| bástyáid közt szűkölve, kettős partvidék, |
| Somogyból feléd suhanva, szép Zala, |
| hol vulkán sisakján kék virág az ég. |
|
| De béke, hol libegsz? Kőtörők zaja, |
| lila por kering a meghitt zugokon, |
| bércünk orma szűz arcával mélybe rogy, |
| s hajóra rakja kincseit a vak haszon. |
|
| Testedről így lopják a szépet! |
| S ha árván állsz majd, mint a Ság-tető, |
| hazám, kikezdik ők a múltad is, |
| és híred rongyként rángatnák elő. |
|
| De állj! Elég volt, nyurga idegen! |
| Oltár nekünk ez omló várfal itt! |
| Kövéből ház lesz és pusztulva rakja |
| széttört díszével jövőnknek tornyait. |
|
| Lapulj hát, szűk honom! Dús ötvösremek. |
| Most híred árán is, de béke kell! |
| Égi pásztor, langyos subáddal takarj! |
| Reményünk zsengéje tán majd égre kel… |
|
|