Hárfások falun^*

Mikor a széna illatába lágyan   a szilva is belévegyült: – Hárfások jönnek. – Mesélték a házban,   és minden jó előkerült. Az ősz pompában állt. Teli gyümölccsel.   Cukros-rétest sütött anyám. S míg én vitáztam egy merész tücsökkel   az őszi versek dallamán, addig, akár a gerle olyan búgón,   ha izzítja fehér szívét, megszólalt a hárfa a poros úton,   megsajdítva mindenkiét. És ahogy jött a bokron, kerten által   a méla dal s a két olasz, virág s az ég nagyot döbbent a házzal,   mint lány láttán a kis kamasz… Hárfások, mily szép lenne mostan is,   ha eljönnétek még közénk e korba, melyben minden hang hamis,   s pár órát együtt töltenénk! Egy estét, mikor sárgán száll a Hold,   akár egy éhes nagy darázs, s idéznénk, ami szép és drága volt,   dalolva róluk, mint a hárs.