Békés szüret

Tib-lábok én, vagy verset olvasok, és faggatom a lehullt lombokat. Pirul-kékül lassan már a gyümölcs. Kosaras asszonyt látok oly sokat. Anyám már vár reátok: jöjjetek! Üres oly rég a lekvárosbödön. Szikráznak a befőttes-üvegek. Cserlombos kalappal az ősz köszön. Illan a megpörkölt cukor szaga, a száraz ág-bog kék lánggal lobog, fortyogó lábas párfőmje fölött hervadnak el a kábult alkonyok. Lassan nem írok én se balladát a hőségről, mely piros vért apaszt. Sövényünk rázva jön a fürge szél, s fölém egy felhő árnyékot akaszt. A tó színe is pikkelyesre vál. Kedves bizsergés fut a bőrömön. Ínyemre must, karomba lány szalad, – hírét postás hozza – hallom köszön. És száguld is kerékpárján tovább. Jó hírt hozó, kékszínbe bújt herold: – Békés szüretre hozzád eljövök! – szerény postájában csak ennyi volt.