|
Dsida Jenő és József Attila emlékének
| Máringó füttyöget a kert zugán, |
| a ház körül sétál a délután. |
| Pár holt barátom versét olvasom. |
| Sötét a fenyvesünk, mint fájdalom. |
|
| Már értem lassacskán az éveket, |
| úgy vesznek körül, mint a gyászkeret, |
| és a lugasnak mélyén látom őt, |
| az évszakokat forgató időt. |
|
| Zöld almalombbal felém integet. |
| Ropog a lépte, mint korállsziget, |
| s e verset rovó ceruzám hegyén |
| sugallata izzik, akár a szén. |
|
| Vígasztalj Múzsám! Fáradt homlokom |
| engedd anyás öledbe hajtanom, |
| mint tincseit kuszáló kis gyerek, |
| melled epresén tán békét lelek. |
|
|