Fenyőcske^*

Nincs hold, se nap és mily csoda, tündöklő mély az éjszaka. A fákon fény a glória, s mint tömjén száll a füst szaga. Bátyád tüzéhez jer velem. Melledig ér a margarét. Tested ölembe emelem, hol vizenyősre vál a rét. Fenyőcske jer! Ott ég a tűz… Bátyád fogott pisztráng-halat. Egyet nekünk is nyársra fűz. Parázson sült hal jó falat. Fenyőcske jer, Te kékszemű. Kicsiny finn lány, szép szöszhajú. Hallod, hogy hív a hegedű, s az éj dúdol, mint méhodú. Ha vélem jössz az epresen, borókák, fenyők illatát palástként húzva csendesen, hajadba fonják karcsú fák. Törzsüknél sziklaóriás hamvas mohában heverész. Árnyéka, mintegy kék forrás a föld fészkéről égre néz. S e föld puha, akár a rét. Mohás mellére dőlj velem. Itt ránk hajlik a margarét s a hold úgy kél, mint szerelem. Jäppilä