Tatár alkonyat

Fönt a dombon kapások serege hallgatja a harangláb dalát. A napra néz a lombos gesztenye. Árnyék támasztja meg a ház falát. A csősz kilép… Puskája, mint a bot… Rozsdás csövéről fény se lobban el. Fejére tol egy zsíros kalapot, s lovát-vesztett harcosként útrakel. Így jár a völgyben és hegyen… Botlik… Ügyel, tűnődve nézeget s nem tudja, róla népünk szobra nő! Árnyéka átfogja a fél eget. Amint fordul, látja tüzes fiát. Nyugatnak épp most vágtat le a nap! Szegény, kiáltana egy vad megálljt, s torkára rőt nyilak szakálla csap.