| Igaz magyar ház törvénye ez: |
| a konyha családi szentély legyen! |
| Mert csak telt gyomorral szép a világ, |
| s ki róla beszél, az előbb egyen, |
| s meglátja, szava bölcs lesz és derűs! |
| Így vallotta bibliás nagyapám, |
| ki bölcsebb volt, mint próféták hada, |
| hirdeti róla e versben a szám. |
|
| De volt is konyhánk s kemencénk olyan, |
| hogy hét kenyér sült egyszerre benne, |
| s a mázas tűzhely lángján a fácán |
| kéményen át nézett az egekbe. |
| Tállal, lábassal víg leány szaladt, |
| de nagyanyó, ki hét nyelven beszélt, |
| a szép fehér asztalnál reszketett, |
| amint nagyapánk kanálhoz ért. |
|
| Mert úr csak egy volt: nagyapám gyomra, |
| s miként szultán a paradicsomban, |
| csak intett és szalvétája nyomán |
| égi vihar kerekedett nyomban… |
| Aztán gőggel átment a hűs szobán, |
| s míg szép nagyanyánk halkan zokogott, |
| egy Boszniát járt legényhez méltón, |
| szájába jó cigarettát fogott. |
|
| S a porcellángombos diványra ült, |
| mely ott trafikja sarkában hevert, |
| s pár ráérő úrral fürge kártyát |
| s illatos, imbolygó tervet kevert… |
| Térdükön ülve, hallgattam őket. |
| Szemem sétált a gerendák rácsán, |
| s kinn az est finom vonója játszott |
| falunk szívén, mint cigány a brácsán. |
|
|