| Mint tengerből, ha jő a kék öböl, |
| Tihany felől úgy jő felénk a tó. |
| A tükre most opálos szürkeség, |
| de zöld, ahol hasítja a hajó. |
| E nagy tálból merem ebédemet. |
| Nádas mellé vetem ki horgomat, |
| és az aranyszínű puliszka rajt |
| öblünkbe csalja a szép pontyokat. |
| És délre nyárson vagy a tepsiben |
| sercegve sül a hófehér falat. |
| A jó vörös bor róluk álmodik |
| kulacsbölcsőn szundítva fák alatt. |
|
| Így űzik egymást csendes napjaim |
| e kis homok-sziget szűk partjain, |
| hol csendben én és egy család rigó |
| oly vígan élünk, mint pólyás papin. |
| Anyánk a nappal, és apánk az éj, |
| mindegyik csak nekünk kedveskedik. |
| Hol a hűs Holdat, hol a tűz Napot |
| a fűzfáink fölött ellengetik. |
|
| A hegy alatt kalászos már a rozs. |
| Kakuk számol a kis akácoson. |
| A percek úgy szöknek dalával szét, |
| hogy észre sem veszem s az est oson. |
| És most látom, tarló már rég a rozs. |
| A víg szüret lassacskán itt topog. |
| A hegy olyan, mint puttonyos legény, |
| kit földhöz vertek már az új borok. |
| Tepsinkben egyre kevesebb a hal. |
| Málé, kukac elől a mélyre megy. |
| A nád-kunyhóm résén eső pereg. |
| Falunkból zeng az őszi egyszeregy… |
|
|