Októberi melankólia

A rigók kiszórták a mákot. A ringlók kék hamva szertefolyt. Arcodra a köd fátyla szállott s szemed sarkán nem lelek mosolyt. Az ősz megint félszemmel néz rám… Kutyám búvik a kazlak alá, macskám ijedten ül a létrán, s kakasaim ki ne hallaná? Ijedt szavukra korán kelek. A kopár kerten bolyongok át, mint hold az üres csűr felett, s kérőn kongatom pincém falát. Egy zsákban fát küldött a szomszéd. A másik apró nyulat hozott… Házadtól idefut az ösvény, de pora sarudtól nem kopott. Egy szakasztó szilva csak kevés, már annyit sem küldöttél nekem. Egy piros kis szalag csak csekély, könyvemben hiába keresem. A dér megülte kinn a kertet. Házamhoz bús vándor érkezett… Ágyba ült és máris vetkezett s a tél dúdolta kint az éneket.