Költői titok

Tőlem ne kérd, hogy verseim miként irom.   S hogyan múlnak már napjaim! Az ágy bizalmasom és egyben jó tanyám,   ha kérded, tán elmondja majd, hogy verseim, mint őszi fán az ért gyümölcs,   ágyam táján úgy ringanak. S fogam között úgy lóg a karcsú szál irón,   mint vizslaszájban tarka vad. És délután?… Zörgő szekér fonott kasán   kényelmesen pihenve el, barátommal lassan a hegybe hajtatunk,   hol pincék szellőzőlyukán az új borok édes, gomolygó gőze száll…   S ha már a nap csalitba bujt, s az erdők őze gyors patak vizére megy,   a hold lovával indulunk. Hátunk megett hordónk velünk kotyogva zeng,   és otthon rám már vár az ágy! Ha kérded, hogy mint írtam én e verset   s fedjem fel sorra titkait, csak annyit mondhatok, délig heverni szép!   A verseim szülője ez! S e langyosöblü ágy nekem bizalmasom,   szólítsd meg őt te jó barát, s a többi titkom is bizony elmondja majd.