| Megnyílt a szántások porhanyó agyagja, |
| s kerek kis útjait giliszták csapatja |
| nyálazva készíti jól csúszó simára, |
| s testüktől csiklandik a gyökerek szára, |
| amint érdes bőrük kékszínű gyűrűje |
| remegve vonaglik a gyökér-sűrűbe. |
|
| A dombok bányáját langyos szellő fűti. |
| Penészes homokját sárgára üdíti, |
| s hol a horhók széle beomlik az útra, |
| az akác gyökere, mintha légbe futna. |
| A megindult agyag, mint egy barna medve, |
| dübörögve indul ki a meredekre. |
|
| Puskás őr sem védi már az erdők fáját. |
| Nem feni tilosra a szegény baltáját. |
| Megeredt forrásra fut az őzek lába, |
| jeges víz csörgedez a völgyek árkába. |
| Már a vadkan orrát gyantaszag csikálja, |
| araszos agyarát bükkfákon próbálja. |
|
| S a hamis déli szél, mint kocsis ostora |
| a kemencék füstjét északra sodorja… |
| Már vedlik a kotlós a konyha szegletbe, |
| nyúl inal kölykezni a fűzfás berekbe! |
| És a duzzadt patak, kiöntésre készen, |
| halait szépíti tavaszi medrében. |
|
|