Cyclus ruptus
| Homályban melled, mint két türkisz ég. |
| Kezemből hullott ikres drága ék. |
|
| Párnámról hívnak irigy hajnalok. |
| Langyos tested reszketve takarod, |
|
| s lábadra míg lágy selymet húz kezed, |
| kéklő ágyékoddal a hold perel. |
|
| Mint hiúz les a kisváros szeme. |
| A kert bársonyán suhansz sebtibe! |
|
| Kutyám szájában bízhatsz. Nem ugat! |
| S liliom viszi tovább az utadat… |
|
|
| Szétremeg lassan a jószívű éj. |
| Nárciszok közt a hold sarlója kél, |
|
| s cipőd sarka távolból úgy kopog, |
| mintha jóság verné az ablakot. |
|
| Kart karodba öltve már az éj vezet. |
| Kapumat lágyan érinti kezed |
|
| s a kertet féltő palánk szétszalad. |
| Csipőd selyme vibrál a fák alatt. |
|
| Az ős delej húzza össze kezünk. |
| A fű fölött hintálva lépkedünk. |
|
| Az ajtóm retesze magától tárul, |
| és gyűrűdet teszed reája zárul. |
|
| Gyémántja angyal… Kulcslyukban fészkel, |
| Zsongó köddel, piros zenével |
|
| s fényt vetni rád míg lámpám keresem, |
| párnák közt vársz már kedvesem, |
|
| s vérem csalitján hangod úgy fút át, |
| mint kéményem kormán a holdsugár. |
|
|
|
|