Reggeli szendergés

Mint süllyedt hajó imbolyog az ágyam. Fölötte tíz láb magasan a reggel, ezüst iszappal befoly mindent lágyan, s langyos vizétől piroslik a talpam. A lila álom csörgedez alattam. Valaki suhan az előszobába. Karcsú lakk sarka üveghangra pattog, s mint kígyó sziszeg selymének uszálya… A konyha forgácsán kékes láng lobog, s huzat tereli be a gyantás füstszagot. A rézcsőrű ajtó nyitott szárnya mögött, a néma órát valaki tekeri, szegény beteg halkan ötvenet ütött, s mindegyik koccanva szememre csöppen. Ébredés vibrál rajt piros körökben. Az udvar-lépcsőn konyhakést reszelnek. Utolsót rikolt a sarkantyús kakas, s a füvön táncol kínjában fejetlen. Nyakéke megszaladt, szárnya leesett. Kék tálba folynak a kármin gyöngyszemek. S szememből az álom itt benn úgy pereg, mint kék zománc az ébredés falára, s míg kristály pohárból napfény issza meg, addig hűvös fák alatt szorgos kezek már illatos reggelit terítenek.