Fonyód-hegyi est…

Biczó Ferencnek A lila tóról szökött körém a sűrű kék alkonyat, s a párolgó berekből, mint égi nyakék kerítettek a vadludak. A hegy lábánál halk susogással liliput dombokká sorakozik a gőzölgő homok és eltünnek belőle vizi muzsikára a csillaglábú bíbicnyomok. Aztán a tó és az óriás berek opálszőtt estbe szendereg, de mint himzésből arany csillagok, hercegi Keszthely lámpásain Helikonok fénye úgy ragyog, s a heggyel, velem szemben át Badacsony domboritja kék hasát. A költő mélázva nézte hajdanán, s Himfy-versével enyelgett talán, és várta, szinházas Füred, honnan várhegyes Fonyód felé halszagú szellő hozza át lankás Somogyba Tagore tompa ritmusát… És Tihany felől csendesen Csokonai tündére riog…