Kora ébredés
| Fehér gyolcson merev derékkal, |
| nézem a szürkület kilenc ujját, |
| amint a szögletes plafónt kisérti. |
|
| Csak rossz szemem szaladgál végig |
| a négy vonal négy szögletén, |
| amíg lefut a karcsú székig, |
|
| A jobb szemem pillám alatt ragyog. |
| Egy szebb világra váratom. |
| S ha jő a Nap, akárcsak Buddha, |
| szememnek szőrét szétnyitom. |
|
| A két szememmel nézem azt! |
|
|
Magány
| Az én arcomba jégszemű sikló nem lesett. |
| Csobogó léptemre széthajlott a berek. |
| A vizitök kelyhe kék italt kinált, |
| s a nád cirmán felejtett emelőhálómba |
| várt reám a magány ezüstlábú pókja. |
| Árva szöcske sírt kajla kalapomba… |
|
| Oly békén éltem itten egykoron, |
| mint kék vizek mellén a napkorong… |
|
| Most iszapos kezemmel csak a vizet merem, |
| s míg hálóm sarkain négy bölcs lótusz terem, |
| a parázs nap előtt estig gém kering, |
| és én vígan halászok árnyas szárnya alatt, |
| s hálóm, ha fulladt bivaly szarvára akad, |
| kibontják szépen a jószívű halak… |
|
| Egyetlen gondom, hogy bölcsen megvagyok. |
| És arcomnak vízből szobrot faragok… |
|
|
Keleti rózsafüzér
| Gyűlöltök engem, mert magányosan élek. |
| Tanácsot tőletek csak nagy ritkán kérek, |
| s ha rosszat szóltok rám, csak meghajtom magam. |
| Eltakarja arcom a leliffent hajam. |
|
| Kivetett horgotok, mint a csókot veszem. |
| A csalétket róla, mint a mézet eszem, |
| s tőle bölcsen alszom… S ha rágnak a nyüvek, |
| ott lent sem mozdítom meg kikezdett fülem. |
|
|
Lápi remete-zsoltár
| Kék nádasban élek… Sátram a nádi csend… |
| Lent, szittyók résein békák brummogása zeng. |
| Lábam sár-vízbe lóg. Takaróm a zöld bozót. |
| Szent-könyvem a méla, kígyószemű holt-berek. |
| Lidércek fényinél öreg bölcsesség brekeg. |
|
| Mély áhítat tesped e lencsés hínár ölén. |
| A zöld vizek álma némán szenderül fölém. |
| Ölemben hal forog… Szájába nádméz csorog, |
| s egy liliomnál majd ha földugom fejem, |
| ajkamra koccint a kristályszín holdkehely. |
|
|
Balatonparton*
|
Kosztolányi Dezsőnek
| Cseresznyefa. Kezemre permetez sok fehér szirom, |
| és én játékosan a vízre hullatom. |
| S a kék vizen, mint vén rizsbárka ring |
| a badacsonyi kőszállító hajó, |
| s fölöttünk halkan egy gém kering. |
| Zöld szittyó, színes vadkacsák. |
| A tóról halkritmusú zenék, |
| mintha Po Csüi verset hallanék. |
| Szemközt az üvegégre karcsún |
| mint kis Fuzsijáma, lila lepleivel. |
| Napalkonyán a tó Sárga Tenger. |
| S a pókháló, mint szűz japáni selyem |
| kopott ruhámra akad a kócsaglesen. |
| Fehér szirmok, sárga csodák, |
| fekete bárkák, bordó nádasok, |
| s az alkonyat rám úgy oson, |
| mint sárkányt leső gyerekre |
|
Fonyód-hegyi est…
|
Biczó Ferencnek
| körém a sűrű kék alkonyat, |
| mint égi nyakék kerítettek a vadludak. |
| A hegy lábánál halk susogással |
| liliput dombokká sorakozik |
| és eltünnek belőle vizi muzsikára |
| a csillaglábú bíbicnyomok. |
| Aztán a tó és az óriás berek |
| opálszőtt estbe szendereg, |
| de mint himzésből arany csillagok, |
| hercegi Keszthely lámpásain |
| Helikonok fénye úgy ragyog, |
| s a heggyel, velem szemben át |
| Badacsony domboritja kék hasát. |
| A költő mélázva nézte hajdanán, |
| s Himfy-versével enyelgett talán, |
| és várta, szinházas Füred, |
| honnan várhegyes Fonyód felé |
| lankás Somogyba Tagore tompa ritmusát… |
| csendesen Csokonai tündére riog… |
|
A Gitándzsali ciklusból
| Mesterem! dalom egyszerű, |
| Cicomáját a szél vitte el. |
|
| Eléd, mint kék semmi úgy lebeg. |
| de földiszíti virágkezed, |
|
|
| Szerteszáll költőhiúságom, |
| mert sarud talpáig se lát, |
| s míg szám, mint nyitott kehely remeg, |
| ringasd belé lágy muzsikád. |
|
| Az életem legyen nádsipod! |
| Méznyelvű ajkad ha nyitod, |
|
|
| És én csak némán hallgatok… |
| fénylő zenéddel együtt kezdeni. |
|
| Versed fénye csüng a Napból. |
| Börtönéül nincsenek hegyek, |
| mint sasok szárnya, oly szabad! |
|
| és dalodig nem ér a kínja sem. |
| Hálód réseit hiába lesem… |
| Zenédhez néma hal vagyok… |
|
|
|
Májusi kórus*
| A vörös dombok árnya alatt |
| a völgy, mint lusta zöld kígyó henyél. |
| Sziromszín farka a berekbe lóg, |
| s egy dombpárnán ringatja fejét. |
|
| Fűszínű, álmos szeme fölött |
| kilencágú gyöngyporos szilvafa |
| mézszagot ring pikkelyes homlokán, |
| mint ráhullott méhes korona. |
|
| Nyelvén villogón vibrál a por. |
| Halkan sziszeg a tölgyes rügye, |
| s mint jószívű rím a sorok végin, |
|
| A lila kolostor rom-hegyén |
| egy víg nótát hegedűl Szent Jakab, |
| s a virágruhás gyümölcsfapárok |
| rá tavaszi táncot ringanak. |
|
| A vörösfenyő sötét lombja |
| a legelő árnyán selymet motoz, |
| rajta hortyog a pásztor és tehén, |
| s lágyan zeng a szélben a toboz. |
|
| Száz hullám a homok alattuk, |
| s míg a rozs vizét szellő tereli, |
| a holdbicska a hegyek csipkéjét |
| harsogó tépéssel lenyesi. |
|
|
A somogyi klasszikus*
| Halvány pasztell-ruhában lép eléd. |
| A dombháton bicskás gazda |
| úgy véled, halk spondeust |
| A völgyben pásztor tilinkóz |
| Az ökrök smaragd-fűbe lépnek, |
| s hogy latin színt adjon az egésznek, |
| Róma szól, mint ősi himnusz. |
| A völgyben, tán anakronizmus: |
| ott, hol a tér hosszú és szabad, |
| fürdővendégekkel a strandok felé |
| egy kis vicinális szalad. |
| De mint Tyrrenis a Balaton |
| Alatta a zsombékok között |
| a csordás tarka ökreivel. |
| szánt és jambusával Rómáig ér. |
| S bár közel egy század óta holt, |
| de Horáci-cédrus, melletted |
| a hétszilvafás Berzsenyi volt. |
|
Reggeli szendergés
| Mint süllyedt hajó imbolyog az ágyam. |
| Fölötte tíz láb magasan a reggel, |
| ezüst iszappal befoly mindent lágyan, |
| s langyos vizétől piroslik a talpam. |
| A lila álom csörgedez alattam. |
|
| Valaki suhan az előszobába. |
| Karcsú lakk sarka üveghangra pattog, |
| s mint kígyó sziszeg selymének uszálya… |
| A konyha forgácsán kékes láng lobog, |
| s huzat tereli be a gyantás füstszagot. |
|
| A rézcsőrű ajtó nyitott szárnya mögött, |
| a néma órát valaki tekeri, |
| szegény beteg halkan ötvenet ütött, |
| s mindegyik koccanva szememre csöppen. |
| Ébredés vibrál rajt piros körökben. |
|
| Az udvar-lépcsőn konyhakést reszelnek. |
| Utolsót rikolt a sarkantyús kakas, |
| s a füvön táncol kínjában fejetlen. |
| Nyakéke megszaladt, szárnya leesett. |
| Kék tálba folynak a kármin gyöngyszemek. |
|
| S szememből az álom itt benn úgy pereg, |
| mint kék zománc az ébredés falára, |
| s míg kristály pohárból napfény issza meg, |
| addig hűvös fák alatt szorgos kezek |
| már illatos reggelit terítenek. |
|
|
Cyclus ruptus
| Homályban melled, mint két türkisz ég. |
| Kezemből hullott ikres drága ék. |
|
| Párnámról hívnak irigy hajnalok. |
| Langyos tested reszketve takarod, |
|
| s lábadra míg lágy selymet húz kezed, |
| kéklő ágyékoddal a hold perel. |
|
| Mint hiúz les a kisváros szeme. |
| A kert bársonyán suhansz sebtibe! |
|
| Kutyám szájában bízhatsz. Nem ugat! |
| S liliom viszi tovább az utadat… |
|
|
| Szétremeg lassan a jószívű éj. |
| Nárciszok közt a hold sarlója kél, |
|
| s cipőd sarka távolból úgy kopog, |
| mintha jóság verné az ablakot. |
|
| Kart karodba öltve már az éj vezet. |
| Kapumat lágyan érinti kezed |
|
| s a kertet féltő palánk szétszalad. |
| Csipőd selyme vibrál a fák alatt. |
|
| Az ős delej húzza össze kezünk. |
| A fű fölött hintálva lépkedünk. |
|
| Az ajtóm retesze magától tárul, |
| és gyűrűdet teszed reája zárul. |
|
| Gyémántja angyal… Kulcslyukban fészkel, |
| Zsongó köddel, piros zenével |
|
| s fényt vetni rád míg lámpám keresem, |
| párnák közt vársz már kedvesem, |
|
| s vérem csalitján hangod úgy fút át, |
| mint kéményem kormán a holdsugár. |
|
|
|
A szomszéd macska
| Négy lába palánk élibe mered. |
| Vadul ugatják az irigy ebek, |
|
| de horgas lábán bátran lépeget. |
| Meg sem hallja csahos beszédjüket. |
|
| A télmart bunda, mint tépett gomoly, |
| mégis királyi gőggel imbolyog… |
|
| Megáll… Alatta kertünk mély verem. |
| Tündér szökéssel lent terem. |
|
| A gallyak közt szellőként surran át |
| s megcélozza a diófánk csúcsát. |
|
| Érdes nyelvével feni tű-fogát. |
| Körmét meresztve dagaszt tomporán, |
|
| s hogy elröppent a célbavett veréb, |
| farkát lágy-hirtelen kígyózza szét |
|
| s felsült hévvel a konyhánkhoz szalad. |
| Ott lejjebb is akad olcsóbb falat. |
|
| S hogy ajtónkon lőtt foglyot ráz a szél, |
| fénylő, lila orral a lányra néz, |
|
| s hullalopásra szánja rá magát, |
| a bíbor sebbe marva hó fogát. |
|
| Mint gyilkos lesi még a kócot is. |
| Kivágja szőttiből a pókot is. |
|
| Féltő dühhel mered a farka végire. |
| Foglyostól röppen palánk élire, |
|
| de kertünkben bűnjelt sehogyse hagyna, |
| rózsaszín talpával szépen bekaparja… |
|
|
Faluvég
| Mint ugrásra fölhúzódott borzasfejű szellemek, |
| úgy ülnek a szarkafészkek a temető-kert felett. |
| Alattuk egy nőstény macska lágy léptekkel andalog, |
| s izmos innal átcsapódik a hullaház ablakon. |
| Bent a bíró kandúrjának kilenc kölyke szendereg. |
|
| Lent a házak kertes végit földuzzasztja a ragya. |
| Bársony puckok piros lába fészkelődik alatta. |
| Tyúkól alszik… S egy vágással éber szarka gyors csőre |
| kiüti a vakondokot a szőkülő új fűre, |
| mint verméből cigány fejét a tavasz zöld illata. |
|
|
Készülődés favágásra
| Sercegve sűrűsödnek a rögök. |
| Az udvarunk földje göbörödött. |
| A bokrokba már beült a hideg. |
| Az ágakon dérlángok lengenek. |
|
| A kocsikról holt-erdők tagjait |
| zord, faklumpás legények cipelik, |
| s hogy ringatják ölükben a fákat, |
| a csonkított erdők megbocsátnak. |
|
| S míg a sok fejszecsapta bűnjelet |
| ölekbe rakják a pólyás kezek |
| egymásra fektetve a másikat, |
| kályhánk éhesen rájuk tátogat. |
|
| Favágónk a kecskelábú bakon, |
| mint szakállas szatír a kínpadon |
| fűrésze fogát ráspollyal reszeli |
| s örömmel hagyja úgy üvölteni, |
|
| hogy az ijedt kapor száraz feje |
| minden hajával megborzadt bele, |
| és könyörgőn az égre esdenek |
| a dermedt-ujjú rémült ágkezek… |
|
| Fent sovány varjú ült az ághegyen |
| s lakatosfente fejszém éhesen |
| mint ki három napja szikrát sem evett |
| a tönkből bő falással étkezett. |
|
| És mintha pénzért sújtó vad kezet |
| kérlelne kint a fészkes tölgyesen, |
| – tán bükkirtás kínját hallotta még –, |
| öcsém a rönkre tette kézfejét, |
|
| de fejszém a csonk-derékba szisszent! |
| Az éhes varjú magasba libbent, |
| s keringve nézte, milyen jó falat |
| a véresen lötyögő ujjdarab… |
|
|
A „Zrinyihez”
| Jég mintázza ki az ablakot. |
| Szódánk nyelve vadul sziszeg |
| s a sűrű füst a söntésben zizeg. |
|
| Tölgy ajtó csenget s ahogy nyítva áll, |
| elnézheted a belga mén farát. |
| Pompás testén a szőre csupa dér. |
| A pára róla kék gomolyba kél. |
|
| Itt csapról kap jeges vizet |
| s míg gazdánk vásár-pénzt fizet, |
| hentesek járnak a kocsik között. |
| Csizmaszárukban hideg kés zörög, |
|
| és zsírszagot röpít felém a szél. |
| Néma szájuk is üzletről beszél |
| s a jámbor borjak ártatlan szeme, |
| mint könny dermed fehér kötényükre, |
|
| s ahogy simítják a piros kezek, |
| a hasukon vonagló görcs remeg |
| s mint a végzet süket harangja |
| kopog-kopog a klumpák talpa. |
|
| Az asszonynép meg fázva félnapot |
| a kórház előtt némán ácsorog, |
| s amig arcuk egy ablakra mered, |
| a söntésben mind sorra részegek. |
|
| A kocsi három keréken kepeszt. |
| A gazdának is eggyel kevesebb. |
| A rúdtörésből egyetlen kiút |
| „sors bona, nihil aliud”… |
|
|
Pirkadás
| Opálos vizek folynak széjjel |
|
| s míg a rét álmosan füstölög |
| pillájára szállnak a ködök. |
|
| Fent a hajnalcsillag ül sután, |
| egy délceg jegenye gomblyukán. |
|
| Most fölsercen a hajnal lángja. |
| Kigyúl a nedves kórók szára |
|
| s hamujuk füstöl, mint a köd. |
| Tűz-kányák úsznak fák között |
|
| s csőrükben víg reggeli dísznek, |
| csupasz verébcsicsergést visznek… |
|
|
|