A poeta doctusCsigalépcsőn megyünk fel egy fényes palotában. Vörös bársony mindenütt, a grádicsokat is ez a puha kelme fedi, elnyeli lépteink neszét. Kinézek egy lőrésszerű ablakon, a Vatikán vastag falát látom, meg a pineákkal, virágágyásokkal teli gyepes kertet. Nagy az izgalom, mert Nemes Nagy Ágnes is köztünk van, papok jönnek elénk hajladozva, a pápa elé kísérnek. Csodálkozom az egyszerű cellán, sehol semmi dísz, a pápa egy festetlen széken ül fehér reverendában. – Bocsásson meg, hogy csak így fogadom – szabadkozik Ágnes előtt. A költőnő kezében hosszú szipkába dugott cigaretta füstölög. – Tessék eloltani – súgja neki szelíden egy kámzsás püspök. Ágnes nem érti mindjárt. – A cigarettát! Itt tilos a dohányzás! A pápa mosolyogva bólint, hogy bizony így van. Türelmesen várja, hogy Ágnes elnyomja a csikket. Aztán int. Díszes dobozt hoznak elő, a pápa kinyitja, arany koronával ékes hófehér érmet emel ki belőle, feltűzi a költőnő kosztümkabátjára. – Az ellenállásáért! – mondja; aztán csevegő hangra vált: – És a folyóirat? Az Új Hold? Nincs szükségük versekre? Ágnes tartózkodó. – Csak kiemelkedő egyéniségektől… – Ó, persze, igen… – jön zavarba a pápa. Boldizsár Iván ott áll mögöttünk. Óvatosan Ágnes mögé lép, a fülébe súgja: – A pápa költő is! – Akkor sem mondhatok mást! – szűri a foga között Nemes Nagy. Vége az audienciának, a Campo de’ Fiorin vagyunk, nyüzsög a tömeg a piaci árusok sátrainál. Boldizsár a halárusokhoz kalauzol, jégtörmelékek között tengeri szörnyecskék, csigák, kagylók, tátott szájú harcsák, feldarabolt haltetemek hevernek. Ágnes válogat az áruban. – Úgy vásároljon, hogy Őszentségét meghívtam magához vacsorára – mondja Boldizsár. – Mindent maga intéz? – néz rá megütközve Ágnes. – Jól megértjük egymást Őszentségével. – Most látom, Boldizsáron a ballonkabát alatt régi honvédtiszti egyenruha feszül. – Együtt harcoltunk a megszállók ellen Varsóban. Én javasoltam a Szentszéknek a megválasztását… Nincs idő a csodálkozásra, mert aranyozott Mercedes törtet át a piaci csődületen, Giordano Bruno szobra alatt fékez, svájci testőrtiszt ugrik ki a sofőr mellől, Ágneshez siet. – Asszonyom, ezt a pápa küldi! – És egy paksamétát akar átnyújtani. Boldizsár kuncog: – Na, most benne van a pácban! Ágnes idegenkedve tekint a kézirat-paksamétára. – Halas a kezem, nem tudom átvenni… Látom, a pápa izgatottan várja az eredményt. Megsajnálom. – Én ismerem a verseit – mondom. – Jók! – Hogy milyenek, azt majd én mondom meg! – torkol le. A pápa felé tekint, kényszeredetten beletörli kezét a szoknyájába, átveszi a verseket, átfut néhány sort. – Hm… Szívesen eldiskurálnék Őszentségével néhány prozódiai kérdésről! A svájci testőrt ez nem éri váratlanul: – Őszentsége kérni akarta erre! Nagyon bízik az ön ítéletében! És ha az Új Holdban megjelenhetne… – Majd visszatérünk rá a vacsoránál – mondja Ágnes. – Menjen, és mondja meg Őszentségének, hogy talán közölhetünk belőlük egyet-kettőt… Kivételesen! |