Egy úr esernyővelEleinte mintha a televízió képernyőjén látnám: az angol parlament. Aztán már ott ülök a miniszterelnök közelében. Suttogva mutatnak be néhány képviselőnek. Híresztelik, hogy különös látogatót várnak. Ahogy jobban körülnézek, shakespeare-i színpadnak tetszik az egész. Hímzett lobogók, bársony és brokát öltözékek; ezüstláncon királyi medalionok az urak nyakában. Harsonások lépnek elő, a zengésben megérkezik a vendég. Derülök, amikor felismerem benne Gyárfás Miklóst. Szürke öltönyt visel, cipője fényes, gondosan kötött nyakkendőjében gyémánttű. Keménykalapja a kezében, ernyőjét a karján tartja. Ruhatáros néni fut utána. – Kérem! Kérem! Botot, esernyőt tilos bevinni a nézőtérre! Gyárfás felmutatja a villamosbérletét. – Szakmabeli vagyok! Különben is nekem tiszteletjegy jár minden előadásra! – Kedélyesen biccentget jobbra és balra; helyet foglal az első sorban, lábát keresztbe veti, és végignéz az elcsöndesült Alsóházon. – Ne zavartassák magukat! A walesi herceg ugrik eléje kezet nyújtva, de Gyárfás csak az ernyője végével kocogtat bele a tenyerébe. A herceg ezt is kegynek veszi. Hosszú üdvözlőbeszédbe fog, Miklós cicceg, a fejét rázza. – Nem, nem, uram! A határozott névelőt nem így kell ejteni! Figyeljenek csak rám! – Foga közé dugja nyelve hegyét, úgy ejti a th hangzót. – Tdsző! Tdsző!… Hadd halljam! Megszeppenve engedelmeskedik a herceg. Gyárfás nincs megelégedve, tovább tanítja. Aztán az Alsóházhoz: – És most mind, egyszerre! Vele mondják valamennyien. Csakhamar felbolydul a terem, a képviselők a kanapékon ugrándozva körülfogják. – Mit szól a színházunkhoz? – Megnyerő – mondja Gyárfás. – Nem tudom, itt van-e véletlenül Shakespeare kolléga? – Sajnos, most ő éppen a magyar színházakat tanulmányozza. Ösztöndíjat szavaztunk meg neki, hadd tanuljon egy kicsit a fiú. De ha ön itt van nálunk, akkor kinek az óráját látogatja? – Pedig épp itt akartam vele átvenni a dramaturgiát – sajnálkozik Gyárfás. – Sebaj, azért hallgassanak meg. Észreveszem, hogy Erzsébet lép be, lábujjhegyen közeledik, még a koronáját is a retiküljébe rejti sebtiben, nehogy megzavarja az előadót. Amúgy csak házi slafrokban van, de fején fátylas kalapka. Csendben lekucorodik egy szék szélére. Odasúgja az egyik munkáspártinak: – Én voltam Magyarországon! Bizony! Csengő berreg; Gyárfás feláll. – A legközelebbi óráig tessék átvenni az anyagot Bornemiszától Hubay Miklósig! És a lábdobogással, füttykoncerttel kimutatott tetszésnyilvánítás közepette kisétál az Alsóházból. |