Arc a tükörben

Köröttünk lecsupaszított, megnyesett koronájú fűzfák. Kietlen, rideg táj. A fák alatt mocsár, csak zsombékról zsombékra lépve lehet haladni.

Galgóczi Erzsébet megy elöl, óvatosan, minden lépést megfontolva, de látszik, hogy ismeri a vidéket. Egyszercsak felemelt kézzel megálljt és csendet int. Beérem. Kis sásszigetre mutat; egy tetem fekszik ott, nem tudni, nő-e vagy férfi. A kést, amivel megölték, a hátába döfve hagyták. Galgóczi cigarettára gyújt, jegyzettömböt vesz elő, felfirkant néhány mondatot. Nem látszik különösebben meglepettnek.

– Mi történhetett? – kérdem tőle, a látványtól irtózva.

– A szokásos – feleli. – Ölik egymást. De gyere, mutatok mást is!

Zsúfolt teremben állunk, a drapériával borított asztalon csizmás férfi ágál. Erzsi körbemutat. – Nézd őket!

Leszegett fejű embereket látok.

Az alak az asztal tetején észrevesz minket. Leugrik, hozzánk szalad, taszigálni kezdi Galgóczit, de az elkapja a karját.

– Hát nem ismersz meg?! – üvölt rá.

Már az országúton megyünk. Erzsi siet, alig tudom követni. Teherautók, vontatók húznak el mellettünk; aztán egy lovasszekér. Fejkendős asszony fordul vissza az elrobogó szekér deszkájáról, kiált valamit, nem hallani a hangját, csak a hívó mozdulatát látjuk, de elporoznak vele a lovak.

Galgóczi hirtelen megragadja a karomat, az árokba ránt.

Tányérsapkás csapat közeledik, szőke, meztelen lányt kísérnek közrefogva. Felzaklató a kép: az egyenruhás férfiak között a lány pőre teste. Erzsi vadul, de visszafogott hangon káromkodik, dühösen elnyomja a cigarettáját; csodálkozom, hogy bakelit hamutartót talál a fűben; de mire felnézek, már egy füstös presszóban ülünk. Erzsi sovány, meggyötört. Kávéspoharat szorongat a markában. Tekintete elszánt, nem is merem a kérdéseimmel zavarni.

– Nézd! – mutat a hátam mögé.

Kopottas tükör függ a presszó falán, szemközt Erzsivel. Homálylik benne az arca.

– Rettenetes – hallom a hangját –, rettenetes, hogy nem látszódhat élesebben az arc. Rettenetes.

Fejem mellett repül kávéspohara a tükörnek. Egy pillanatra eltűnik Galgóczi arca, de aztán ahogy megállapodnak a széthullott szilánkok, mindenikben felhomálylik újra.