NarancsligetbenA Sixtusi Kápolna freskói alatt, a félhomályban kávéházi asztalok. Feketét főznek a sarokban, formás fenekű pincérlányok szolgálják ki a vendégeket. – Itt tilos cigarettázni! – szól rá a vagyonőr egy szikár, sötét öltönyös úrra. – De kérem! – tekint fel döbbenten az illető. – Nekem még itt is szabad! Megismerem: Pilinszky. Ül a márványasztalnál, néha felnéz a mennyezeti freskóra, az Úrra, ahogy Ádám felé nyújtja a kezét. És verset ír, ezüst haja a homlokába hull. S már egy pályaudvar. Marhavagonok zakatolnak át az állomáson. Szögesdrót a vagonok ablakain. Csontváz kezek merednek ki a drótok közül. Pilinszky lohol be az állomás peronjára. Csaknem fellöki a resti pincérét. – Nem látta Simone Weilt? – kérdi tőle kapkodva. – Nem, Monsieur! – Hozzon egy erős feketekávét! És tüzet, ha kérhetnék… Cigarettára gyújt, elővesz egy füzetlapot, felfirkant néhány sort, odalöki a pincérnek. – Ha erre járna az Úr, adja át ezt neki! – Miféle úr, Monsieur? – Barátom! Hát természetesen Ő! – Az ég felé mutat, s máris fut az induló szerelvényhez. – János! – kiált utána a sínek mellől egy csinos színésznő. Pilinszky megfordul, bánatosan int, hogy nem tehet mást, fel kell kapaszkodnia valamelyik vagonba. Amúgy is betuszkolják, egy őr puskatussal hátba veri. – Ó, istenem! – sopánkodik a színésznő. – Miért nem hozzánk jön vakációra? Ott a szép, vidéki házunk! Elmélkedhetne!… János fájdalmas mosollyal rázza a fejét. Csattog a szerelvény. S már egy végtelen répaföldön vagyunk. Mellette ballagok, nem merem megtörni a hallgatását. Ködös a táj, szürke, riasztó. Bukdácsolunk a rögökön. Emberek hevernek a mezsgyékben, nem lehet tudni: élők-e, holtak-e? Fehér lepelben fénylő alak tűnik fel a távolban. Pilinszky arca felderül. – Gyere! – mondja. – Várnak a narancsligetben! Az Aventinusra érünk. Alant Róma. A Szent Sabina templom falára színes virágok futnak fel. A lombok között sárgáll az érő narancs. Az egyik fa tövében ott vár a fénylő alak. – Ne félj! – öleli át vállam Pilinszky. – Ez Ő! Hozzá megyünk! És vonszol a narancsligetben magával… |