Nő az ablakban

Madarak röpködtek körülötte. Csapdostak szárnyaikkal, arcát érték a tollak. Egy nő bukkant fel a madárraj mögül; karcsú teremtés, hosszú selyemruhában, fedetlen kebellel. Lassú léptekkel közelített, várta, de a nő egy ballonkabátos fiatalembert ölelt át, aki letépte róla a ruhát, és szeretkezett vele a madarakkal teli ég alatt.

Fülöp kábán, agyonverten riadt fel álmából. Eltartott egy darabig, amíg felfogta, hogy a felesége – a selyemruhás nő – ott fekszik mellette gyűrt hálóingben, kócosan, jóízű szuszogással.

Már reggel volt, a világosság narancsszínű fénye kirajzolta a függöny mintáit a falra meg a parkettára. Fülöp kijózanodott álmából, és minden fájdalom rátört. Irén, a felesége megcsalta. Nemcsak álmában. Nem. Tegnap este minden kiderült.

Eddig nem volt semmi baj. Éltek rendesen; délutánjaikat, estéiket otthon töltötték, reggel munkába indultak, dél körül felhívták egymást telefonon. Ügyes-bajos dolgok, bevásárlások, csekkek intézése, családi gondok. Néha társaság (barátok, rokonok), egy-egy mozi, színház. Nyáron két hét szabadság valamelyik üdülőben. Ennyi. Kis fizetés, kis élet. De nyugalmas élet. Legalábbis Fülöp azt hitte.

Egy ideje Irén elkezdett kimaradni. De mindig tudott valami elfogadható, indokot: barátnők, nagynéni, értekezlet. S mindig olyan kedvesen mondta, Fülöphöz simulva: – Pedig sietnék haza hozzád, ha tehetném…

Tegnap este Fülöp érte ment. Nem volt szokása, meglepetést akart. Akadt néhány üres órája; tanárkodása mellett bukófélben lévő diákokat korrepetált fizikából. Mellékkereset. Fizetéskiegészítés. Szerette a tanítványait, buzgón magyarázott; Irén, bár némileg rokon szakmában dolgozott (szoftveres volt, programozó egy irodaházban), soha nem hallgatta végig türelmesen férje képletmegoldásait. Fülöp mozijegyet vett, arra támadt kedve, hogy megnézzenek egy jó szerelmes filmet. Le és fel sétált az irodaház előtt, de Irén késett, a sötétedő délutánban az eső is nekieredt, behúzódott egy eresz alá. Későn vette észre, hogy Irén kilép a kapun, mire feléje indult, az asszony már egy ballonkabátos fiatalemberbe karolva ment a buszmegálló felé.

Meghűlt benne a vér. Nem akart hinni a szemének, ágyékába hasított a féltékenység. Utánuk vetni magát – ez volt az első gondolata, de aztán valami különös, önkínzó hangulatnak engedve inkább hazament. Bezárkózott. A kulcsot a zárban hagyta. – Nem engedem be! – határozta el keserűségében. – Menjen a pasasához!

Ült a sötétben, és várt. Egyre jobban gyűlt benne a harag, ezerszer felidézte a hihetetlen jelenetet. Közben-közben az is átfutott az agyán, hogy talán igazságtalan: Irénnek semmi köze ahhoz a ballonkabátos emberhez, csak az eső miatt kapaszkodott a karjába, s valami hivatalos ügyben távoztak. De érezte, hogy komolyabb a dolog. Ösztönei azt súgták, hogy Irénnek viszonya van azzal a férfival. Nagyon úgy mentek egymás mellett. Szerelmesen.

Későn jött Irén. Babrált a kulccsal, aztán csöngetett. Fülöp kiszáradt torokkal ült, hagyta, hadd szóljon csak az a csengő. Dörömbölt az asszony. Dörömbölt, aztán csend lett. Fülöp megszeppent a csendtől. Csak nem ment el?!… Felugrott, reszkető kézzel nyitott, ajtót.

– Mi történt?! – kérdezte ingerülten Irén. – Nem hallod, hogy csöngetek? – Bejött, táskáját, kabátját felakasztotta az előszobában, haját igazgatta a tükörben. – Értekezlet volt, teljesen hülyék, elszúrják az ember estéjét, pedig moziba is mehettünk volna – mondta színészkedve.

– Én is azt hittem, hogy moziba megyünk – mondta rekedten a férfi. Nézte, hogyan vonul a konyhába az asszony, kredencajtót, frizsidert nyitogat, tányérkára sajtot, felvágottat rakosgat, s csak úgy állva nekilát falatozni. Fülöp a konyhaajtóból nézte. Gyűlölte minden mozdulatát. Hazudik! Tőle jön! Éhes. Megéhezett. Megéhezett a bestia.

– Mit nézel?! – állt meg a falat az asszony szájában. Megijedt a vad, mohó, dühödt tekintettől.

– Magas, barna, ballonkabátos! – tört ki Fülöp.

– Tessék?!

– Magas, barna, ballonkabátos! – Fülöp már üvöltött. – Magas, barna, ballonkabátos!…

– Kiről beszélsz?!

– Ne tettesd magad! Magas, barna, ballonkabátos! – rontott a feleségének. Az asszony sikoltozva menekült, bezárkózott a szobájába. Fülöp egy ideig döngette az ajtót, aztán lecsillapodott. Hevesen vert a szíve, rátört a keserűség. Könyörgött Irénnek, hogy jöjjön ki. – Miért tetted? – kérdezte, amikor az asszony egy félóra múlva előmerészkedett. – Kíváncsiságból! – vetette oda bántóan Irén. – De miért?! Hiszen olyan szépen élünk!… – Az asszony felnevetett. – Szépen? – De látta halálra vált férjét, megsajnálta. – Ne vedd komolyan, drágám! Egy ismerős, egy kedves fiú, elmentünk kicsit dumálni, ennyi volt az egész… – Csak ennyi? – kapott a szalmaszálért Fülöp. Irén kezéért nyúlt, csókolgatta a fehér, vörös körmű kezet, hullottak rá a könnyei.

Fuj, de undorító egy síró férfi! – gondolta Irén, de fennhangon azt mondta: – Te drága, egyetlenem! – Fülöp azonnal az ölébe akarta rántani, de az asszony eltaszította. – Ne, most ne! Nem akarom!

Erre aztán újrakezdődött az egész. Hogy persze, a ballonkabátos miatt, a szeretője miatt; csapdosás, üvöltés, könyörgés, sírás. Hajnalig megrendezték egynéhányszor…

Most, hogy a narancssárga reggelben Fülöp álmából riadva nézte a mellette alvó Irént, minden fájdalma fellobbant. Meg kell halni! Mindennek vége, elmetszi az ereit, altatókat vesz be, megmérgezi magát! Akkor aztán majd megtudja Irén, hogy miféle játékot űzött vele!

Összefacsarodott a szíve, annyira megsajnálta önmagát. Óvatosan felkelt, kilopakodott a konyhába. Ragyogó reggel vert be az ablakon. Ez az utolsó reggelem – nyelte torkába folyó könnyeit Fülöp. A konyhában tartották a gyógyszereket, meglelte a Tardylt. Ebből egy nagy marékkal…

Már éppen be akarta venni az első adagot, amikor a szemközti ház nyitott erkélyajtaja mögött megpillantott egy karcsú, fekete nőt. Mint egy erotikus látomás! A látomás ráadásul vetkőzni kezdett, lustán, kéjesen. Aztán nekiállt tornázni. Fenséges mozdulatok! Kecsesek, ingerlőek. Fülöpnek olvadozni kezdtek a tabletták izzadó markában. Bámulta a csodálatos testet. Szája kiszáradt, szédült, elöntötte a forró kívánás.

– Drágám! – szólalt meg ekkor mögötte az utána lopakodó Irén. Bűntudatosan a férfi hátához simult. – Bocsáss meg, drágám. Ostoba voltam tegnap. Csak egy buta flört, elhiheted. Meg tudsz bocsátani? Kérlek! Kérlek, drágám! – Fülöp tett egy ideges, türelmetlen mozdulatot, bosszantotta, hogy a felesége kissé elmozdította az ablaktól. – Mi ez itt?! Uramisten!! – vette észre akkor s kapta fel Irén a gyógyszeres üveget. – Drágám! Miattam?! Miattam, ezt?! Te jó ég! – És zokogva borult a férfi vállára.

Fülöp egy ügyes rándítással lerázta. Nagyon kellett figyelnie, hogy odaát annak a pompás fekete nőnek minden ritmikus mozdulatát élesen, pontosan lássa.