Levelek a távolbólKedves Gyerekek, a múltkor, amikor ebéd előtt leszaladtam újságért (van annak már vagy két éve is! – gondolom jól elhűlt a leves!! – és hát szinte hallom, hogy szidott engem anyátok!!!) – szóval amikor leugrottam a szombati lapért, nem azért hagytam említés nélkül, hogy lelépek, mert nem akartam az orrotokra kötni – hiszen iskolás gyerekek vagytok már! –, hanem mert magam sem tudtam; egyszerre csak ott az újságospavilonnál elkapott valami mehetnék, és meg sem álltam, mint látjátok, Amerikáig. Hosszú volna leírni azt a kalandos utat, amit idáig megtettem, elégedjetek meg annyival, hogy nem volt se könnyű, se veszélytelen, de most már révben vagyok, munkát is kaptam, otthont is teremtettem, véglegeset, s gondolhatjátok ezek után, hogy nem is vagyok egyedül. Múlt év őszén megismerkedtem egy kedves teremtéssel, nála lakom, özvegyasszony, van egy háza az öbölben, itt, mindjárt az óceán partján. A neve Muriel, azt hiszem, ő az igazi (sajnálom, hogy anyátok, ha ezt elolvassa, ismét szidalmakban tör ki!) – nagyszerűen főz ez az én Murielem, majd megismeritek, megtanítottam néhány magyaros ételre, imádja a töltött káposztát, amit anyátok is mindig pompásan készített el (meg kell hagyni!) – már egészen átneveltem, ő meg hálából etet és etet, pocakot eresztettem, ami szerinte az egészség jele. Adóhivatalban dolgozik, nagyon rafinált teremtés; én meg egy autószerelő műhelyben kaptam munkát, karosszériákat fényezek, képzelhetitek, milyeneket! Nekem még nincs kocsim, de lesz, éppen most tervezzük Muriellel, hogy összedobunk egy kis pénzt, erről jut eszembe, hogy remélhetőleg megkaptátok a küldeményemet, legyetek jó gyerekek, tanuljatok szépen, mert… Kedves Gyerekek, most folytatom, látom, itt hagytam abba a múltkor, májusban, s a közelgő karácsony eszembe juttatott benneteket, hát gyorsan idefirkantom a levél végét. Remélem, jól vagytok. Én most beköltöztem a belvárosba, itt nincs olyan jó levegő, mint az öbölben, de kényelmes, legjobb a centrumban lakni. Nem nagy lakás, de kettőnknek megfelel, Sandra – majd megismeritek, aranyos pofa, ő az, akit mindig is kerestem az életben –, szóval Sandra szépen berendezte, csakis zokniban szabad mászkálni a lakásban, és a székeken huzatok vannak! – szóval rend és tisztaság mindenütt. Ő már ilyen! Egy képügynökség alkalmazott, egyelőre nem nagy a keresetem (percent!), így hát csak havi száz dollárt tudok küldeni (bocs!). De majd felviszi az isten a dolgomat. Sandrával összedobunk valami kis pénzt, és hazaugrunk Magyarországra. Sandrát szeretni fogjátok, szőke, nevetős és karcsú. Fiatal! Most én is karcsú vagyok, mert Sandra diétára fogott, reggel zabpehely, délben főtt zöldségek, magok, este joghurt meg egy kevés korpa. Uszodába járunk, Sandra azt mondja, összeillünk, ő kiolvasta az asztrológiából, engem is tanítgat, majd a ti horoszkópotokat is megcsinálja, máskülönben egy reklámügynökségnek ír szlogeneket. (Egyet ideírok: „Vásároljon éjjel-nappal, míg csak el nem megy a pappal!” – A fordítás sántít, a rím kedvéért írtam így, ugyanis: „… míg csak el nem megy a pappal!” azt jelenti, hogy amíg csak meg nem hal.) Ezt a munkát itthon is elvégezheti, így bőven van ideje mindenre, délelőtt napágyazik (solárium), délután kozmetizál, este jógázik. (Nekem is kell, hogy hosszú életű legyek a földön. Sandra szerint itt csak fiatalosan lehetséges…) Kedves Gyerekek, látom, megint félbehagytam (két éve!) ezt a levelet. De mint tudjátok – és láthatjátok! –, nem a legnagyobb erősségem az írás. Vidékről küldöm üdvözletemet, egy kis tanyáról, ahol béke van, és csend, de az ember mi másra is vágyna ebben a rohanó században? Van egy kis birtokunk, néhány acre föld, tehénke, ló, birka – tetszene itt nektek, lovagolhatnátok, mint a cowboyok! –, és kutyákat is tarthatnátok, meg cicákat! Itt aztán minden van, ami egy gyereknek csak kell! És remek konyhát viszünk! Judy – majd megismeritek, mert nemsokára hazaugrunk Magyarországra, talán a nyáron, de legkésőbb az őszi betakarítás után! –, Judy az, akit mindig is kerestem ezen a földön. Barna, kissé molett, kék szemű, nevetős, nagy hangon nevet, kedélyes, igazi vidéki asszonyság! A férjét agyonlőtték a gengszterek, ment hazafelé a városból a dzsipjével, valakivel összetévesztették, és piff-puff! – ostoba história! Értelmetlen halál, hacsak azt nem nézem, hogy ezek után Judynak kellett valaki a farmra. Eszünk, iszunk, dolgozunk! A whisky cserépkorsóban áll a pincében, forrásvízzel hígítom, na ez nem nektek való téma! Inkább arról írok, hogy vasárnaponként istentiszteletre járunk, vacsora után felolvasok Judynak a Bibliából, ő nagyon vallásos, de nem bigott, örül a földi javaknak, így aztán vígan élünk, hitben, szeretetben és egészségben, mert anélkül… Kedves Gyerekek, úgy látszik soha nem jutok ennek a levélnek a végére, de istenem, nem kenyerem az írás. Északon vagyok, azért is ilyen remegősek a betűim, mert kutya hideg van itt, hiába, Alaszka, az Alaszka! Prémvadásznak lenni szép dolog, de nem éppen egyszerű, még egy vacak postaláda sincs errefelé, nem tudom, mikor dobom be nektek ezt a levelet. Janet beszélt rá a prémvadászatra. Janet francia származású amerikai lány, amikor megismerkedtünk, szakállat növesztettem a kedvéért, ő meg vett nekem egy farkasbundát, s azon nyomban kitalálta, hogy más se lehetek így, mint prémvadász. (Lehet, hogy sok Jack Londont olvasott!) Mivel imádom – mindig is ilyen lányt kerestem, mint Janet! –, nem akartam elvenni a kedvét, felkerekedtünk, s most itt élünk egy telepen. Az arcomat kicserezte a szél, tenyerem kérges, szakállamon jégcsapok, de Janet meleg groggal vár – és a szerelmével. Aranyos teremtés, majd megismeritek, nagyon fogjátok kedvelni, bár temperamentumos, és néha úgy beszél, mint egy zupás őrmester, de jól áll neki; a haja vöröses, a bőre fehér, a dereka karcsú – bár itt már nem láttam, ebben a hidegben hónapok óta, mert örökösen prémekbe burkolózik. Okvetlenül hazaugrunk, ha összedobunk egy kis pénzt, amire már van re… Kedves Gyerekek, ahogy benyúltam a zsebembe, kezembe akadtak ezek az oldalak, bizony már nehezen kisilabizálhatók a sorok, de azért nincs szívem eldobni ezt a paksamétát, inkább hozzáírok, s végre feladom. (Ha feladom! Mert emlékezhettek, hogy sok mindent rám lehetett bízni, de egy levél feladását aztán nem! Hetekig hurcolásztam a zsebemben; na, ezt meg már évekig!) Kissé fáradt is vagyok, mert pokoli meleg van itt, Floridában, ahol egy bár alkalmazásában állok: mixer vagyok, ez ugyan éjszakázást jelent, de semmi baj, mert mindkettőnk munkaideje éjszakára esik – Catherine egy női zenekarban játszik a night-clubban; csuda édes, ha látnátok! Mindig ilyen nőre vágytam! De hiszen majd megismeritek. Remélem, nemsokára hazaruccanunk egy kis balatoni nyaralásra! Azért leírom nektek: Catherine esténként szilvakék lovaglónadrágot ölt, magas szárú, térdvédős fekete lakkcsizmába bújik, málnaszín zekéjén aranygombok – s hozzá az ő éjfekete haja, nagy szempillái (az anyja spanyol volt!) – így ül a zongoránál. Nagyon megértjük egymást, azt mondja, bennem is van művészi hajlam, zenélni tanít, szabadidőnkben kottát olvasunk, azt hiszem, ez az igazi harmónia… Kedves Gyerekek, ma belém hasított, hogy talán még fel sem adtam nektek ezt a levelet, s milyen szerencse, megtaláltam! Különben még itt hányódna nem tudom én, meddig, ti meg biztosan várjátok, talán már azt sem tudjátok, mi lehet velem! Nos, jól vagyok, hál’ istennek nyugalom és biztonság vesz körül ebben az otthonban, ahol élek. A városközponttól 350 mérföldnyire – az itt autóval nem távolság! –, egy park közepén álló épületben kaptam szállást. Mint egy angol kastély! Sok-sok szoba, s minden kedves, kedélyes, aranyos öregek. Nők, férfiak. Teljes ellátást kapunk, reggeli, ebéd, vacsora. Semmi dolgunk, csak kedvünkre töltjük az időt, délelőtt séta, tenisz, uszoda, baseball – valahogy ezt kevesen kedvelik itt! –, ebéd után ugyanez, este televíziózás vagy videózás. (Horror és sex. James Bond etc.) Én egy kétágyas szobát kaptam Audreyval. Majd megismeritek, egy tünemény! A haja hófehér, de a szíve ifjú, bottal jár, de szelleme szárnyal! Azt hiszem, ő az, akit mindig is kerestem. Szeretném nektek bemutatni, amint lehet, elviszem Magyarországra: Az én jó Audreymnak van egy kis megtakarított pénze: elvált a férjétől, de apanázst követelt (és kapott!) tőle, amit az én drágám szépen félrerakosgatott, hiszen volt jövedelme, egy tágas lakást adott bérbe, az összespórolt pénzén talán hazarepülhetünk, és akkor majd… Kedves Gyerekek, ma este vacsorafőzéshez meg akartam gyújtani az én kis régimódi fali gázrezsómat valami papírfecnivel – ahogy azelőtt fidibusszal gyújtottak rá szivarjaikra nagyapáink (nektek dédapáitok!) –, hát mi más is akadhatott volna a kezembe, mint ez a levél? Gyorsan átfutottam magányomban; igen, magányomban, mert egyedül élek a külvárosban, egy hónapos szobában, század elejei gázkályhám melegénél! – szóval végigböngésztem ezeket az oldalakat, s elszégyelltem magam; ti naponta várjátok a postást, lesitek, érkezik-e tőlem levél, én meg itt gyűröm a zsebemben már mióta! De ma befejezem! Magamról még annyit, hogy pillanatnyilag alkalmi munkából élek, a pályaudvaron mindig akadnak utasok, akik lusták cipelni bőröndjeiket meg efféle. Kevéske jövedelem (de legalább nem fizetek adót!) – semmi vész, éppen az éjszaka jutott eszembe, hogy megírom életem történetét, kitelik belőle egy érdekes regény, az itt nagyon kapós, aluljárókban árulnak ilyen szenzációs könyveket; dokumentumok, önvallomások olcsó kiadásban. Ha aztán majd dől a pénz, jut belőle nektek is bőven. Hogy vagytok? Mindig meg akarom kérdezni: hogy megy a tanulás? Most, hogy ezt a levelet írom itt a térdemen, s közben majszolgatok – mert a fogaim miatt bizony már csak majszolgatok! (egy hagymás hamburgert) –, bízva bízom, hogy felível majd az életem, nagy sikerek várnak rám azzal a könyvvel, az életem történetével. Lesz rá időm, hogy megírjam, lesz, de mennyire, hiszen a magány… Bocs, hogy itt megint abbahagyom, de láttam valakit elmenni az ablakom előtt, hosszú szoknya, karcsú boka, magas sarkú cipő… (Az ő korában, nohiszen! Mert bizony lehet már vagy… Mindegy!) Akárhány éves is, de úgy látom, bűbájos teremtés, majd megismeritek, ahogy nézem, mindig ilyet kerestem… Most rohanok, rohanok, még nem lehet túl a sarkon… |