Nihilisták

Színmű Turgenyev Apák és fiúk című regénye nyomán*


Személyek
NYIKOLÁJ PETROVICS KIRSZANOV, ötvenhét éves
PÁVEL PETROVICS KIRSZANOV, hatvan körül
ARKAGYIJ NYIKOLÁJEVICS KIRSZANOV, huszonhárom éves
FENYICSKA, húszéves
VASZILIJ IVANOVICS BAZAROV, hatvan körül
ARINA, a felesége, ötven fölött
JEVGENYIJ VASZILJEVICS BAZAROV, huszonnyolc múlt
ANNA SZERGEJEVNA OGYINCOVA, huszonkilenc éves
KATYERINA SZERGEJEVNA, tizennyolc éves
HERCEGNŐ, idős hölgy
SZITNYIKOV, huszonhárom éves
EUDOXINA KUKSINA, huszonöt éves
FŐLAKÁJ

 

I. rész

Sötét.

Gordonkajáték hallatszik: Schubert Várakozását játsszák. Fokozatosan halkul, de szól csendesen. Reflektorfény világít meg hirtelen egy férfialakot: Bazarovot látjuk vászonköpenyben, vállán hanyagul átvetett hátizsákkal, csizmásan, sárosan, kajla karimájú kalapban. Termetes ember, arca paraszti, de értelmes, művelt ember benyomását kelti azonnal, tekintete bátor, szavaiból büszkeség, magabiztosság csendül.

 

BAZAROV

Hinni! Azt mondják, higgy! Higgyetek! Mást se hallottunk, mást se hallunk, mint ezt a szót. Hit! Hinni kell Istenben, hazában, emberiségben, a fejlődésben, politikusok szavában, kormányprogramokban, filozófiákban és még ki tudná felsorolni, mi mindenben! Csakhogy több a frázis, mint a tartalom, ha a dolgok mögé nézel, mit találsz ott? Semmit! Frázisok, frázisok és frázisok! Az ember végül azt kérdezi, hisz-e itt valaki is egyáltalán, vagy csak beszél, fecseg a hitről? Menj, higgyél, mondják, oda akarnak terelni téged is a frázisok vályújához, nesze, edd, fald, tömd tele magad te is velük, aztán fogd be a szád, és ne mondd, hogy éhes vagy; éhes valamire, ami igaz, ami emberhez méltó. Ha telezabálod magad a hitről szóló frázisokkal, nem lehetsz többé kételkedő, ha pedig nem vagy kételkedő, tagadó sem vagy, alázatos, békés barom leszel, akit bárhová lehet terelni. Hát én ebből nem kérek! Mi többé nem fogadunk el semmiféle frázist, nem esünk hasra a tekintélyek előtt csak azért, mert pozíciókban ülnek és hatalmuk van fölöttünk. És ez persze nem tetszik önöknek, uraim! A fiatalságot nem lehet többé becsapni! Sok mindent láttunk, sok mindenről tudunk, az önök viselkedése számunkra nem lehet példa; önök megcsúfolták a hitet, szétromboltak minden szent ideát, de tagadják, hogy részük lett volna az élet elsilányításában, azt hajtogatják, hogy csupán néhány gonosztevő sértette meg a törvényt, az emberiességet; tévedésnek minősítik nagy kegyesen a bűnös mulasztásaikat és vétkeiket, óvatosságnak, politikai megfontolásnak a gyávaságukat, életösztönnek a megalkuvásaikat…

 

A gordonkajáték hangja kissé felível, Bazarov egy pillanatig vár, míg a dallam újra halkra csitul.

 

Önök megfosztottak minket a hittől, de azt kell mondanom, köszönöm, mert önök nem hívőket akartak nevelni belőlünk, hanem hiszékenyeket. Köszönjük, mi fiatalok, köszönjük, hogy így történt, mert megmenekültünk attól, hogy naivan kövessük önöket a frázisok és hókuszpókuszok világába. Mi, uraim, az önök fellengzős szavai mögött megéreztük az ürességet, az önök tettei mögött megláttuk a semmit, igen, önök tehetnek róla, hogy nem találtunk mást, csak a nihilt, és ha megkérdezik tőlünk, hogy voltaképpen miben is hiszünk mi akkor, mert valamiben ugyebár hinni kell, hát azt mondhatjuk önöknek, hogy a nihilben hiszünk. Igen, uraim, nihilisták lettünk az önök jóvoltából. Nihilisták…

 

A reflektorfény kialszik – Bazarov eltűnik.

 

1. jelenet

Marjino. Kirszanovék birtoka. Nyár.

 

Amikor kivilágosodik a szín – vagy szétmegy a függöny –, falusi kúria tágas teraszát látjuk. Kerti bútorok, nádfotelek. Fátyollal letakart mózeskosárban csecsemő. Fenyicska, fiatal, egyszerű, de jól öltözött nő a szamovár körül serénykedik, szétrakja az asztalra a csészéket, tányérokat.

A házból hallani az előbbi gordonkajátékot; Fenyicska átszellemülve hallgatja. Szervírozás közben a kosár fölé hajol, elmosolyodik, becézi a gyermeket.

 

FENYICSKA

Mitya! Jól van, Mitya, csak rugdalóddzál, rugdalóddzál! Erős fiúnak kell lenned, szükséged lesz az erődre az életben, galambocskám…

 

A gordonkajáték félbeszakad.

 

Nehéz az életben megkapaszkodni, kicsikém… De azért te csak nevess, úgy, úgy, hiszen még olyan ártatlan vagy… Kucc, kucc, kucc! Légy apád büszkesége. Ő jó ember. Bizony, bizony, jó ember. Na! Micsoda huncut kedvedben vagy! Felnevet. Lám, megnevetteted anyádat is! Te kis gézengúz!…

 

Kirszanov jön a teraszra a házból nyári öltönyben. Fenyicska kedvesen tekint rá, a férfi bólint, a gyermekhez megy, félrevonja a fátyolt, arcán szétömlik a derű.

 

KIRSZANOV

Nem tudtam, hogy Mitya itt alszik.

FENYICSKA

Nem alszik, dehogy alszik! Hallgattuk a muzsikát! Kár, hogy abbahagyta a játékot, Nyikoláj Petrovics! Olyan szép dallam, szívhez szóló! Milyen régen nem hallottam már gordonkázni, Nyikoláj Petrovics, kár, igazán kár…

KIRSZANOV

Kedvem támadt rá. – A kölyök? Jól van? Minden rendben?

FENYICSKA

Láthatja, Nyikoláj Petrovics. Szépen fejlődik.

KIRSZANOV

Mitya! Mitya, Mitya! A kosárba nyúl, játszik a csecsemővel. Nevet…

FENYICSKA

Még engem is megnevettetett. Olyan kedves ma…

KIRSZANOV

Hirtelen nyugtalan lesz, otthagyja a gyermeket, az udvar felé tekint. A fiatalurak? Vajon még alszanak?

FENYICSKA

Á! Úgy tudom, Arkagyij… – Megszeppen. – a fiatal nagyságos úr az istállóknál van, kíváncsi a hátaslovára, amit kapott, az előbb volt itt a kocsis, ő mondta, hogy a lovában gyönyörködik a fiatal nagyságos úr…

KIRSZANOV

Megérdemli a fiú azt a kancát! De nevezd csak nyugodtan Arkagyijnak. Vagy Arkasának. És a másik? A vendégünk?

FENYICSKA

A doktor?

KIRSZANOV

Igen, a doktor. Bazarov. Jevgenyij Vasziljevics Bazarov! Ismerősen cseng a neve, mintha már hallottam volna azelőtt is! Ő is Arkasával van?

FENYICSKA

Nem, a doktor kiment a tóhoz. Hálókat meg szerszámokat vitt magával…

KIRSZANOV

Mondd csak, Fenyicska, milyennek találod az én Arkasámat? Tegnap magam is csak csodálkoztam. Kész férfivá érett ott Pétervárott.

FENYICSKA

Büszke lehet rá, Nyikoláj Petrovics. Derék, szép fiú.

KIRSZANOV

Hasonlít rám?

FENYICSKA

Hasonlít, igen. Azt hiszem.

KIRSZANOV

Neked elmondhatom: az éjszaka minduntalan felébredtem, és elfogott valami különös érzés… valami gyengéd érzés. Azt hajtogattam magamban: itthon van! Itthon van végre! Megjött a fiam!

 

Kis csend.

 

FENYICSKA

Némi féltékenységgel. Nem is tudom, mikor láttam ilyen boldognak, Nyikoláj Petrovics!

KIRSZANOV

Önfeledten. Igen, boldog vagyok! De ugyanakkor… Ugyanakkor nyugtalan is.

FENYICSKA

Igen, gondolom, miért, Nyikoláj Petrovics…

KIRSZANOV

Váratlanul felcsattan. Ne mondd mindig, hogy Nyikoláj Petrovics, Nyikoláj Petrovics! Ne bosszants vele folyton!

FENYICSKA

Megbántottan. Igenis, nem fogom… Csak azt hittem, hogy éppen most…

KIRSZANOV

Jól van, semmi baj!

FENYICSKA

Most, hogy megjött… Arkagyij… Hogy azért mégis úgy illik, úgy tisztességes…

KIRSZANOV

Persze, persze.

FENYICSKA

Illőnek tartom, hogy így szólítsam…

 

Csend.

 

KIRSZANOV

Hm. Azt mondod, hasonlít rám Arkasa? Na, igen. Hát csak nézd meg jól! Ilyen voltam én is fiatalon.

 

Fenyicska a háttérbe vonul, hogy befejezze a terítést az asztalon, de azért figyel.

 

Fiatal voltam, derűs és csupa tűz! Tele voltam reménnyel! Emlékszem arra a napra, amikor én is mint kandidátus hagytam ott az egyetemet. Az apám, istenben boldogult Pjotr Kirszanov vezérőrnagy abban az évben vonult nyugalomba, felköltözött Pétervárra, s anyámmal együtt a Taurisz-kert táján éldegélt egy bérelt lakásban. Az apám sohasem bocsátotta meg nekem, hogy nem katonai pályára mentem… Annál inkább büszke volt a bátyám előmenetelére. Pável Petrovics már huszonnyolc éves korában kapitány lett a gárdaezredben. Igaz is, nem láttad még ma reggel?

FENYICSKA

Bizonyára még öltözködik. Pável Petrovicsnál az nem megy hamar. Éjjel sokáig olvasott, hajnali kettőkor még égett nála a lámpa… – Nyikoláj Petrovics! Nem gondolja, hogy most, amikor itthon van Arkasa… Nem gondolja, hogy jobb lenne…

KIRSZANOV

A saját gondolataival van elfoglalva. Az apám és én… igazán sohasem voltunk jóban. Puhának tartott, ő minden civilt lenézett, nem is tudom, szeretett-e?

FENYICSKA

Már tegnap is akartam mondani, hogy arra az időre, amíg Arkagyij itthon van…

KIRSZANOV

M. f. Én azonban, ellentétben az apámmal, mindig is arra törekedtem, hogy a fiammal jó viszonyt alakítsak ki. Afféle barátságot. Anya nélkül nőtt fel, bizonyos gyengédségre is szüksége volt, igyekeztem megadni neki… Emlékszem, mennyire szenvedtem az apám szigorúsága miatt. Morózus ember volt. Féltem tőle. Vágytam a barátságát, és mindig is reméltem, hogy Arkasa hasonlóképpen vágyódik az én barátságomra. Mindig ügyeltem a viselkedésemre, nem akartam, hogy csalódjon bennem, hogy valami kivetnivalót találjon…

FENYICSKA

Igen, értem az aggodalmát, Nyikoláj Petrovics…

KIRSZANOV

A legfontosabb, hogy ne rendüljön meg a bizalma. Örökösen gondot okozott nekem, hogy vajon megállom-e a helyemet mint apa…

FENYICSKA

Éppen azért mondom, Nyikoláj Petrovics, hogy amíg Arkagyij itthon időzik…

KIRSZANOV

Nem tudom, őszinte lehetek-e hozzá minden tekintetben? Hogy nem játszom-e el a becsülését…

FENYICSKA

Csendesen. Értem, igen, értem…

KIRSZANOV

Ne érts félre, Fenyicska, nem szégyellek semmit, nem bánok semmit, de félek, hogy…

FENYICSKA

A férfi elé áll aggodalmasan. Nem volna jobb átköltöztetni engem a szárnyépületbe?

 

Csend.

 

Csak amíg itthon van. Akármeddig. Nem helyesebb így tenni, Nyikoláj Petrovics?

KIRSZANOV

Fenyicska! Megragadja a nő kezét, megcsókolja.

FENYICSKA

Ijedten hátrál. Mit csinál?!

KIRSZANOV

Nem ereszti, csókolgatja a nő kezét. Nem, nem, Fenyicska, galambocskám, te ezt nem érted, nem értheted…

FENYICSKA

Mit tesz, Nyikoláj Petrovics?! Jöhetnek…

KIRSZANOV

Mellére szorítva a nő kezét, zavartan. Nem, Fenyicska, nem, ezt igazán nem értheted… nem is tudom…

 

Arkagyij siet be az udvar felől: lovaglónadrágban érkezik, színes mellényben, angol szabású pepita kabátban, pálcával csapdosva jókedvűen, felhevülve. Talán látta a mozdulatot, mert egy pillanatra visszahőköl, bár Kirszanov gyorsan elereszti a nőt, és szétrebbennek.

 

ARKAGYIJ

Nahát, ez a Bazarov! Nem kiment békákra vadászni?

KIRSZANOV

Zavartan. Békákra?

ARKAGYIJ

A kísérleteihez kellenek a békák. Még most sem tud meglenni a munka nélkül. Egész kis úti laboratóriumot hozott magával. Remek fickó, majd megismered! A legjobb barátom, Pétervárott sülve-főve együtt voltunk… – Ó, még csak nem is köszöntem! Bonjour!

KIRSZANOV

Pompásan festesz ebben az öltönyben!

ARKAGYIJ

Pável bácsi ruhatárából való ez az angol kabát. Micsoda ruhatára van! Ezt akasztottam le a fogasról, de van ott még vagy öt ehhez hasonló! – Magát… ugye, magát Fenyicskának hívják?

FENYICSKA

Igen, kérem…

KIRSZANOV

Elterelve Arkasa figyelmét. Szóval Bazarov úr békákra vadászik. Mi meg teázhatnánk. Fenyicska majd tölt nekünk.

 

Fenyicska némán kiszolgálja őket. A férfiak leülnek. Arkagyij nézegeti a nőt, az apát ez zavarja.

 

Hogy telt az első éjszakád a házban?

ARKAGYIJ

Elzuhantam, mint egy zsák. Fáradtak voltunk az este. Az a hosszú, göröngyös út a tarantaszon! Ilyen utak is csak nálunk lehetnek! Jellemző! Az egész országra jellemző az a sok gödör, kátyú… De mit tegyünk? Átveszi a teát, a nő tekintetét keresi. Köszönöm… Mit tegyünk, ha az ember elvégzi az egyetemet, visszamegy szépen az atyai házba. Hova is mehetne máshová?

KIRSZANOV

Ő is megkapja a teát. Örülök, hogy itthon vagy. Remélem, te is…

ARKAGYIJ

Pétervár után szokatlan. Mert ott aztán volt élet! De itt?…

FENYICSKA

Nagyon szép itt nálunk… szép a gazdaság…

ARKAGYIJ

Odapillant figyelmesen. Falusi csend. Majd meglátjuk, meddig bírom elviselni… Bazarovnak mindenesetre tetszett a szállás. Azt mondja nekem az este: nicsak, a szobában angol mosdó van!

KIRSZANOV

Büszkén. Hát… lépést tartunk a korral! De neked… neked nem tetszik itthon?

ARKAGYIJ

Semmi baj, ne aggódj, rám fér a pihenés, meg aztán majd kitalálok valamit magamnak… Bazarov azt mondja, angol mosdó, az van, de az ajtót nem lehet becsukni! Nevet.

KIRSZANOV

Zavartan. Régi ház. Nem mondom, lenne rajta javítanivaló. De azért sokat modernizáltunk…

ARKAGYIJ

Igen, észrevettem, hogy igyekeztek. Körbejártam egy kicsit a birtokot a hátaslovamon, láttam néhány új épületet, gépeket…

KIRSZANOV

Invesztáltunk. Hanem a hátaslovad! Hogy tetszik?

ARKAGYIJ

Ja? Megteszi. Nem bánnám, ha arabs telivér lenne, de ez a kanca is jó… Fenyicskát nézi, aki a mózeskosár fölé hajol. Mmmm… a kancák… igen, a kancák jól lovagolhatók… Mmmm. Hát ez itt? A mózeskosárra mutat. A magáé?

FENYICSKA

Az enyém…

ARKAGYIJ

Leány? Fiúcska?

KIRSZANOV

Rekedten. Fiúcska. Fiú. Nézd, Arkasa…

FENYICSKA

Közbeszól. Mitya. Mitya a neve, Mitya. De már viszem is, etetni kell, éhes a lelkem, meg kell etetnem, éppen csak kihoztam magammal a szabad levegőre… engedelmükkel…

KIRSZANOV

Igen, vidd csak, Fenyicska, vigyed a fiút…

FENYICSKA

Felveszi a kosarat, indul. Zavart. Igyák a teát, egészen kihűlt a szamovár … igyák, tessék, kérem… Bemegy a házba.

 

A két férfi magára marad.

 

ARKAGYIJ

Fütyörészni kezd. Feláll a helyéről, a terasz széléig sétál, kezében a teáscsésze. Mmmm… Jó kis kanca…

KIRSZANOV

Tessék?

ARKAGYIJ

Tüzes, gyors. Gyors, mint a nyíl. Összebarátkoztunk, azt hiszem… Na, és hogy fizet a birtok? Megéri invesztálni?

KIRSZANOV

Tudod, Arkasa, Pável bácsi meg én sokat dolgozunk. Kétezer gyesztjatyina föld. A mindenünk ez a farm. De azért… a munka mellett az ember magányos…

ARKAGYIJ

Félve, hogy vallomás következik. Á, farm, igen! Farm! Remek!

KIRSZANOV

Ez a Fenyicska…

ARKAGYIJ

A pénzküldeményeket köszönöm. Remélem, a farm jövedelméből könnyedén juttattál nekem. Különben nehogy azt hidd, hogy anyagias vagyok…

KIRSZANOV

Nem olyannak ismerlek!

ARKAGYIJ

Ha mindenem megadatik, amire szükségem van, fütyülök a pénzre…

KIRSZANOV

Persze azért az ember ne legyen könnyelmű!

ARKAGYIJ

Könnyelműség? Mi az? A pétervári professzorok a hivatástudatról papoltak…

KIRSZANOV

Papoltak?

ARKAGYIJ

Rettenetes, mi mindennel akarják teletömni az ifjúság fejét! Csupa, csupa frázis! Könnyelműség! Te is legszívesebben prédikálnál nekem egy sort, de ne fáradj! Mi nagyon jól tudjuk, hogy mit akarunk…

KIRSZANOV

Mi? Kik azok a mi?

ARKAGYIJ

A fiatalság! Az új generáció! Élni akarunk jól és okosan. Jól és okosan! És mindent ennek rendelünk alá!

KIRSZANOV

Na persze, jól és okosan, hiszen mindenki arra törekszik… Arkasa! Én soha nem prédikáltam neked, és most sem áll szándékomban. Csak, gondoltam, beszélgetünk, elbeszélgetünk kicsit… A leveleimben nem tértem ki mindenre, egy levél, ugye… Itt van ez a Fenyicska is. Nem ismered, nem írtam róla…

ARKAGYIJ

Rendesnek látszik.

KIRSZANOV

Az. Rendes.

ARKAGYIJ

Persze még nagyon fiatal. Ki a férje? Miféle ember? Muzsik? Vagy valamelyik alkalmazottad?

KIRSZANOV

Neeem… ő még…

ARKAGYIJ

Lány? Talán nem is tudja, ki a gyermeke apja?

KIRSZANOV

De, de, hát hogyne! Hogyne tudná! Csak nem nézed őt egy olyannak?

ARKAGYIJ

Hm. Pétervárott volt egy barátnőm… Várja a hatást.

KIRSZANOV

Remélem, tisztességes lány…

ARKAGYIJ

Visszaül az asztalhoz, lábát felrakja a szemközti székre. Na, éppen ez az! Olyannak tűnt, mint egy ártatlan szüzecske! Aztán mit hallok róla? Hogy pénzért árulja magát! De azért megtartottam egy darabig, mert kedvemre való volt, ráadásul tőlem soha nem fogadott el semmit. Szeretett. Belém bolondult. Később meguntam, otthagytam…

KIRSZANOV

Tudtad róla, hogy… és mégis?

ARKAGYIJ

Felnevet. Fogadni mertem volna, hogy megbotránkozol!

KIRSZANOV

Dehogy! Sőt! Örülök, hogy elmondtad… jólesik az őszinteséged…

ARKAGYIJ

Nem olyan nagy dolog az, elmondtam, miért ne mondtam volna el? Nincs ebben semmi! Tudod, amit igazán nem szeretek, az az érzelgősség! Amit akarunk, elmondunk egymásnak, ami nem tartozik rád, azt úgysem kötöm az orrodra…

KIRSZANOV

Feszélyezi a fia modora. Úgy? Márpedig én mindig abban bíztam, hogy jó barátok leszünk…

ARKAGYIJ

Barátok? Az apám vagy. Az apám vagy, nem pedig a barátom. Nekem Bazarov a barátom. Te az apám vagy, nem igaz? Tisztellek és szeretlek… tisztellek, mert mindig becsületes voltál, de azért mi soha nem érthetjük meg egymást úgy, mint az egyívásúak…

KIRSZANOV

És ha mégis? Nézd, Arkasa, néha szerettem volna a leveleimben erről is, arról is beszámolni neked, de aztán úgy véltem, majd ha hazajössz, beszélgetünk. Írtam volna Fenyicskáról is…

ARKAGYIJ

Semmi baj.

KIRSZANOV

Az anyjának vendégfogadója volt a járási székhelyen, tönkrement, felfogadtam szakácsnőnek…

ARKAGYIJ

Nem lényeges. Minek írtad volna?

KIRSZANOV

Fenyicska tizenhat éves volt akkor. Tiszta, ártatlan teremtés. Két éve meghalt az anyja… ő meg itt maradt, itt van, itt él, és…

ARKAGYIJ

Látom, benn lakik a házban. Segít neked?

KIRSZANOV

Segít. Anyád halála óta magányos voltam, és… De ha akarod, átköltözhet a szárnyépületbe.

ARKAGYIJ

Miattam? Ugyan! Engem nem zavar! Maradjon csak minden a régiben. Bazarov meg én talán utazunk egy kicsit… Talán elmegyek hozzájuk, ha úgy adódik…

KIRSZANOV

Á, sehová se menj! Hiszen olyan régen nem láttalak! Azt szeretném, hogy maradj itthon…

ARKAGYIJ

Itthon, persze… egy kicsit. Aztán… Még nem tudom. Meglátom. Majd ahogy adódik… Majd…

 

Belép Pável Petrovics. Angol divatú, elegáns ruha van rajta, fején kis fez, nyakán hanyagul megkötött selyemkendő.

 

Á, a kedves, jó Pável bácsi!

PÁVEL

Arkasa!

 

Megölelik egymást.

 

Most látom! Ez nem az én kabátom? Na, nézzenek oda!

ARKAGYIJ

Nevetve. Kölcsönvettem!

PÁVEL

Neked adom! Olyan derék, finom úriember vagy benne! Remélem, a külcsínnél nem hitványabb a belbecs sem! Teát tölt magának a szamovárból. Új barátod hol van?

ARKAGYIJ

Bazarov nekem régi barátom! – Nincs idehaza. Már hajnalban kiment a tóhoz. De nem kell törődni vele, gyűlöli a ceremóniákat.

PÁVEL

Meg is látszik rajta. Borzas. Te is elég borzalmas voltál, amikor tegnap megérkeztél. Na, és meddig marad?

ARKAGYIJ

Bazarov?

KIRSZANOV

Maradhat, ameddig csak akar.

ARKAGYIJ

A szüleihez utazik ő is. A kedvemért szakította meg az útját.

KIRSZANOV

Itt laknak valahol a környéken?

ARKAGYIJ

Nyolcvanversztányira innen. Az apjának van egy kis birtoka. Azelőtt ezredorvos volt.

PÁVEL

Bazarov! Hát persze! Emlékszel, Nyikoláj, atyánk ezredében volt egy Bazarov nevű orvos.

KIRSZANOV

Igen, igen, nekem is ismerős a neve!

PÁVEL

No, nézd csak! Egy amolyan alázatos kis fickó?! Előttem van ma is. Sovány, egyszerű ember. Hát a fia, úgy veszem észre, egészen más! Micsoda voltaképpen?

ARKAGYIJ

Orvosnak tanult. De többre hivatott.

PÁVEL

Többre?!

KIRSZANOV

Magam is úgy vettem észre, hogy rendkívüli egyéniség.

PÁVEL

Semmi rendkívülit sem találok benne. Hacsak azt nem, hogy egy cseppet sem udvarias. Amikor bemutatkoztunk egymásnak, úgy végigmért, mintha meg kellene gondolnia, hogy leereszkedjék hozzám.

KIRSZANOV

Á, ezt csak te képzeled, mert olyan érzékeny vagy.

PÁVEL

Nem, nem!

ARKAGYIJ

Nevet. Hát, ami azt illeti, enyhén szólva meglepődött, hogy itt, az isten háta mögött úgy öltözködsz, mintha London kellős közepén laknál.

PÁVEL

Na, ugye! Mondom én! Nem tetszik neki az úriember! Ezt érzem rajta. A gőgöt! A borzasok gőgjét. És ez a te barátod? Nem illik hozzád!

KIRSZANOV

Ne légy vaskalapos, Pável!

PÁVEL

Én?! Engem nevezel vaskalaposnak? Engem?

KIRSZANOV

Na jó, jó!

ARKAGYIJ

Igaz, ami igaz, Bazarov nem hajt fejet semmiféle tekintély előtt.

PÁVEL

Gúnyosan. Jobb cimborát nem is találhattál volna!

ARKAGYIJ

És nem fogad el semmiféle princípiumot! Mellesleg szólván, teljesen egyetértek vele!

PÁVEL

Egyre érdekesebb! Arkasa, kedvesem, én nem vagyok vaskalapos… egyébként nem tudom, miért titulál vaskalaposnak az apád! Nyikoláj! Éppen te tudod, éppen neked kell tudnod, hogy mennyire elnéző vagyok… mennyire kegyesen elnéző egynémely dologban, amiben igazán kinyilváníthatnám a nemtetszésemet…

KIRSZANOV

Rendben van, Pável, igazságtalan voltam…

PÁVEL

De mennyire, hogy elnéző vagyok! Kifújja magát. Ám azt nehezen viselem el, ha fiatal taknyosok nem adják meg az idősebbeknek a kellő tiszteletet… Na! Befejezem! Itt jön a barátunk…

 

Bazarov érkezik az udvar felől vászonköpenyben, csizmásan. Sáros és csapzott, kalapja karimája alól alig látszik az arca. Vállán a hátizsák.

 

ARKAGYIJ

Jevgenyij!

BAZAROV

Jó reggelt, uraim, jó reggelt!

KIRSZANOV

Isten hozta, Jevgenyij Vasziljevics! Éppen az előbb emlegettük – Pável bátyám szerint az ön apja a mi megboldogult édesatyánk ezredében szolgált…

BAZAROV

Meglehet. Ezredorvos volt.

PÁVEL

Az. Ezredorvos. – Bonjour! – Mi van a zsákjában? Piócák?

BAZAROV

Békák. Leteszi a zsákot, beleveti magát az egyik nádfotelba.

PÁVEL

Megeszi vagy tán tenyészti?

ARKAGYIJ

A kísérleteihez kellenek.

KIRSZANOV

A fiamtól hallom, hogy ön szüntelen munkálkodik.

BAZAROV

Nem szeretem a tétlenséget. Nem fűt semmi különös becsvágy, csupán nem szeretek unatkozni. Pávelnak. Felboncolom a békákat, felmetszem a hasukat, kíváncsi vagyok, mi megy végbe a bensejükben. S mivelhogy mindannyian békák vagyunk, így hát megtudom azt is, hogy mi megy végbe bennünk.

PÁVEL

Á, tehát ön szerint a békák tanulmányozásával el lehet jutni az ember megismeréséhez?

BAZAROV

Ühmmm.

KIRSZANOV

Nagyon érdekes!

PÁVEL

Na, és ami nem látható? A lélek?

BAZAROV

Packázva. A lélek? Az micsoda?

PÁVEL

Ön talán tagadja, hogy létezik?

BAZAROV

Éhomra nem szeretek vitázni. Noha reggel valóban frissebben fog az agy.

KIRSZANOV

Kér teát?

ARKAGYIJ

Adhatok teát, Jevgenyij?

BAZAROV

Majd én kiszolgálom magam, engedelmükkel.

KIRSZANOV

Tessék csak!

PÁVEL

Kötekedve. Ha nem tévedek, ön megveti azokat, akik cselédséggel veszik körül magukat?

BAZAROV

Miközben feláll és teát tölt. Arkasa! Szerinted hogy áll ez a kérdés? Megvetem őket?

ARKAGYIJ

Nevet. Nincs túlságosan jó véleményed róluk!

BAZAROV

Enyhén szólva, igaz, Arkasa?

ARKAGYIJ

Szolgálatkészen. Enyhén szólva!

KIRSZANOV

De, ugyebár, az édesatyja is tart cselédséget?

BAZAROV

Visszatelepszik a teával. Tizenkét lélek van a birtokán, meg a belső cselédség. Természetesen. És természetesen én is elfogadom, hogy a szakácsnő főzzön, a szolgáló elém tegye a tálat, a lovász bekösse a nyergest az istállóba. Ilyen világban élünk. De lehetséges másféle világ is.

PÁVEL

Másféle világ?!

ARKAGYIJ

Úgy van, de mennyire!

BAZAROV

Ha már a cselédségnél tartunk, az önök szolgálója, ez a Fenyicska… jól mondom a nevét? … ez aztán bájos teremtés, komolyan mondom, azt hittem, valami kisasszony! Meglátják, uraim, egy szép napon nem is lesz különbség, senki sem fogja tudni, ki az úr, ki a muzsik, ki az iparos. El fognak tűnni a kiváltságok… Pompás tea, ez most jólesik a reggeli kirándulás után.

 

Csend. Pável és Kirszanov összenéznek.

 

ARKAGYIJ

Valóban, magam is úgy találom, hogy szemrevaló fehérnép ez a Fenyicska…

 

Csend.

 

PÁVEL

Fenyicska nem cseléd. Igaz, Nyikoláj?

KIRSZANOV

Igaz, igaz…

BAZAROV

Talán afféle szegény rokon? Arkasa! Ezt nem tudtam!

ARKAGYIJ

Őszintén szólva, én…

KIRSZANOV

Torokköszörülve. Nézzék, uraim, Arkasának már akartam említeni, hogy a falusi élet magányában…

PÁVEL

Közbevág. Eltűnnek a kiváltságok? Azt mondja, doktor? Márpedig principek nélkül egy lépést sem tehetünk. De ha valóban ilyen világ jön, akkor köszönöm szépen, nem kérek belőle! Vous avez changé tout cela, Isten adjon önöknek erőt, egészséget, tábornoki rangot, mi csak gyönyörködünk majd önökben, ifjú uraim!

KIRSZANOV

Mi sem voltunk különbek, Pável!

PÁVEL

Én soha nem akartam másféle világot, csak a meglévőn kívántam javítani!

KIRSZANOV

Ők is így vannak ezzel, nyugodj meg!

PÁVEL

Ha csak Bazarov úrról volna szó, hallgatnék! De Arkasáért felelek!

BAZAROV

De hisz ön csak a nagybátyja!

PÁVEL

Ha az apja bizonyos dolgok miatt elnéző is vele szemben, én nem leszek az! Engem mindig és mindenben a hit vezérelt! Nekem a család szent, és én védem a család jó hírét! A mi családunk mindig is hitt e princípiumokban, hittünk istenben, hazában, szerelemben, családban…

ARKAGYIJ

Mégsem nősültél meg soha, bácsikám!

KIRSZANOV

Arkasa!

PÁVEL

Úgy látom, Arkagyij c’est dégourdi! Méghozzá nagyon is! Nagyon is fesztelen!

 

Csend. Bazarov magában mulat a vitán, nyugodtan teázik.

 

KIRSZANOV

Arkasa! Kérj bocsánatot!

BAZAROV

Bocsánatot?

KIRSZANOV

Engedelmével, uram, erre most szükség van!

 

Csend.

 

ARKAGYIJ

Rendben. Elnézést. Tapintatlan voltam.

 

Pável türelmetlen mozdulattal leinti. Hallgatnak. Kínos csend.

 

KIRSZANOV

Bazarovnak. Jól telt az éjszakája?

BAZAROV

Gyereksírást hallottam. Felébresztett kétszer is. Aztán hajnalban talpra ugrottam, és megkerestem a tavat.

 

Kis csend.

 

Csecsemő van a háznál?

KIRSZANOV

Hát… Szünet. Hát van. Van. Mitya.

PÁVEL

Mitya. Egy kisfiú. Egy fiúcska.

ARKAGYIJ

Fenyicska kisfia.

BAZAROV

Ó! Szünet. Hmmm. Akkor ez, a kis Mitya, az ébresztett fel. Keservesen sírt. Talán valami baja van. Szívesen megvizsgálom, ha óhajtják.

PÁVEL

Semmi szükség rá. A gyerek egészséges.

 

Csend.

 

ARKAGYIJ

Micsoda remek idő! Kilovagolunk?

BAZAROV

Dolgoznom kell.

 

Csend.

 

PÁVEL

Ön, mint a természettudományok ismerője, bizonyára olvasta a legújabb kori német munkákat.

BAZAROV

Igen. A tudósaik nagyon alapos emberek. Mestereink lehetnek. Igen. A mestereink.

PÁVEL

Valóban ilyen sokra értékeli őket? És az orosz tudósok? Róluk, ugyebár, nem ilyen hízelgő a véleménye?

BAZAROV

Eltalálta, kérem.

PÁVEL

Ami engem illet, nem túlságosan kedvelem a németeket…

ARKAGYIJ

Unatkozva. Ha nem melegszik fel nagyon az idő, kilovagolok, megnézem a környéket.

KIRSZANOV

Veled tartok.

ARKAGYIJ

Inkább magam…

PÁVEL

Azt mondják, így, úgy, a németek! A régiek talán még értek valamit, egy Schiller, egy Goethe… De ezek a kémikusok és materialisták!

BAZAROV

Többet érnek bármelyik költőnél.

KIRSZANOV

Bármilyen költőnél? – Miért ne lovagolhatnánk ki együtt, Arkasa?

 

Arkagyij vállat von, unatkozik.

 

PÁVEL

Lesújtó ítélete van a művészetről, mondhatom! Ön tehát egyedül a tudományban hisz?

BAZAROV

Miért hinnék a tudományban? Mi a tudomány általában? Vannak tudományok, ahogy vannak mesterségek, foglalkozások, de tudomány általában – egyszerűen nincs!

PÁVEL

Ön, ha jól sejtem…

ARKAGYIJ

Nihilista!

PÁVEL

Bravó! Ez igen! Talán te is az lettél?

ARKAGYIJ

Természetesen én is!

KIRSZANOV

Micsoda?!

PÁVEL

Látod, Nyikoláj, így állunk! Ha egy ponton, csak egyetlenegy ponton is megbomlik a rend, ha meglazul egy csavar, ha engedünk a természetnek a szigorú erkölccsel szemben, ide jutunk! Ide! Hányszor elmondtam neked?! Hányszor figyelmeztettelek?! Most aztán ne csodálkozz!

ARKAGYIJ

Értetlenül. Mi ez a nagy felháborodás, bácsikám?

KIRSZANOV

Kérlek, Pável, ne ragadtasd el magad, bízd rám…

PÁVEL

Rád? Ugyan! Hányszor, de hányszor hangoztattam, hogy nem engedhetünk egy jottányit sem a konvenciókból! Aki fellazítja házában a törvényt, annak sarja még istentagadóbb lesz az apjánál…

KIRSZANOV

Pável!

PÁVEL

Elragadta az indulat. Aki parázna…

KIRSZANOV

Most már elég legyen, Pável!

PÁVEL

Aki parázna módon él…

KIRSZANOV

Hallgass! Felpattan, a szélütés kerülgeti. Hallgass! Örökösen belém kötsz… kötözködöl… örökösen… Eh! Sarkon fordul, és kisiet.

 

Csend. A fiatalok döbbenten nézik a jelenetet.

 

PÁVEL

Menj csak, eridj, szaladj hozzá, siess csak! Remeg az indulattól, de kifújja magát, szinte most veszi észre, hogy nincs egyedül.

ARKAGYIJ

Veszekedni szoktatok?

 

Pável hallgat.

 

Azelőtt soha nem ugrottatok egymásnak. Mi ez? Mi bajotok van?

PÁVEL

Majd apádtól kérdezd… tőle. Ne tőlem. Ne akard, hogy én mondjam el.

ARKAGYIJ

Valami baj?

PÁVEL

Tőle kérdezd. Biztosan megértitek majd egymást. Az az érzésem, hogy megértitek… Majd ő elmondja.

ARKAGYIJ

Rejtélyes vagy.

PÁVEL

Nincs itt semmi rejtély. Csak éppen bolond a világ. Megbolondult a világ… Igen. Megbolondult… Már az arisztokrácia is.

BAZAROV

Ugyan, kérem! Mi az, hogy arisztokrácia? Semmi. Egy üres szó. Éppen olyan üres szó, mint a többi!

PÁVEL

No, no! Persze ön megveti az arisztokráciát…

BAZAROV

Igen, megvetem.

PÁVEL

Engem liberális embernek, a haladás barátjának tartanak, de éppen ezért, uram, én becsülöm az arisztokratákat! Az igaziakat! Gondoljon csak, tisztelt uram, az angol arisztokráciára…

BAZAROV

Á, ugyan, régi nóta!

PÁVEL

Én igenis csodálom őket!

ARKAGYIJ

Ha nem mondod is, látjuk, úgy öltözöl, mint egy lord.

PÁVEL

Semennyit sem engednek a jogaikból, s éppen ezért mások jogait is tiszteletben tartják. Megkövetelik a kötelességteljesítést, ugyanakkor ők is teljesítik a magukét. Angliában az arisztokrácia teremtette meg és tartja fenn a szabadságot.

ARKAGYIJ

Csakhogy ez itt nem Anglia.

PÁVEL

Anglia vagy nem Anglia! Önérzet és önbecsülés nélkül nincs tartós alapja a társadalomnak… a bien public épületének. Nagyon jól tudom, tisztelt uram, hogy nevetségesnek tartja az öltözködésemet és a szokásaimat. Csakhogy mindez az önbecsülésemből és a kötelességérzetemből következik, igen, kérem, a kötelességérzetemből. Falun élek, de nem hanyagolom el magam… Ám önök mindent tagadnak, vagyis rombolnak.

ARKAGYIJ

Erre késztet minket a helyzet. Népünk mai helyzete…

PÁVEL

Népünk mai helyzete! Nem bizonyos, hogy népünk mai helyzete éppen a tagadást követeli meg. Félek, hogy a nép nem olyan, mint amilyennek ti… önök elképzelik. Tiszteli a hagyományokat, hit nélkül nem élhet.

ARKAGYIJ

Ez így igaz.

PÁVEL

Ön szerint is?

BAZAROV

Természetesen.

PÁVEL

Akkor hát, uraim, önök a saját népünk ellen foglalnak állást?

BAZAROV

A nagyapám még szántott. Megkérdezheti a muzsikjait, uram, hogy kettőnk közül melyikben ismeri fel hamarabb a honfitársát: önben vagy bennem. Ön beszélni sem tud vele.

PÁVEL

Ön meg beszél vele, s közben megveti őt.

BAZAROV

Ha rászolgál a megvetésemre! A nép azt hiszi, hogy amikor dörög, Illés próféta szekerezik az égen. Egyetértsek vele?

PÁVEL

Gúnnyal. Nem, dehogy! Vegye csak el tőle a hitét!

BAZAROV

Nézze, Pável Petrovics! Szakadatlan mondogatjuk, hogy nálunk sok a baj, a tisztviselők megvesztegethetők, rosszak az utak, gyenge a kereskedelem, korrupt a bíróság és így tovább és így tovább, de mi értelme van minderről fecsegni, ha semmit sem tehetünk ellene, ha csak beszélünk, beszélünk a magasabb rendű elvekről, parlamentarizmusról, demokráciáról, tisztességről, közben a mindennapi kenyérgondokkal küszködünk, csődbe jut az ipar, parlagon hevernek a földek, kivész az emberekből az ambíció. Így aztán a szabadsággal, amit pedig mostanában a kormány is nagyon hangoztat, semmit sem tudunk kezdeni. A muzsik pedig még önmagát is meglopja, nemhogy mást, csak hogy a kocsmában halálra ihassa magát…

PÁVEL

Tehát romboljunk és romboljunk? El vagyok ragadtatva, mondhatom! Az én időmben a fiatalságnak tanulnia kellett, szorgalmaskodni, szakadatlan törni valami cél felé, de ma csak annyit kell mondania: minden badarság ezen a világon, s ezzel rendben is van, kész a siker…

ARKAGYIJ

Kétségbeejtő, Pável bácsi, hogy mennyire nem értesz semmit!

PÁVEL

Semmit?! De azt látom, hogy mennyire az uszályába kerültél ennek a nihilista úrnak!

ARKAGYIJ

Nem kerültem az uszályába! Mindez nekem is meggyőződésem!

PÁVEL

Csak azt ne hidd, Arkasa, galambocskám, hogy tiétek a bölcsek köve…

 

Fenyicska szalad ki a házból kétségbeesve.

 

FENYICSKA

Pável Petrovics! Drága Pável Petrovics, kérem szépen, segítsen. Nyikoláj Petrovics…

ARKAGYIJ

Felugrik. Mi van vele?!

FENYICSKA

Nem érzi jól magát. Olyan sápadt… csak ül a dívány szélén, a szívét fájlalja, azt hiszem, jöjjön, kérem…

BAZAROV

Megnézem!

PÁVEL

Maradjon csak…

 

Kirszanov sápadtan, erőtlenül kilép az ajtón.

 

KIRSZANOV

Csak semmi pánik…

ARKAGYIJ

Apám! Nem érzed jól magad? Mi baj?

PÁVEL

Mogorván, de lelkifurdalással. Na, mi történt? Felizgattad magad? Gyere, ülj le. Ide… Ültesse le, Fenyicska, abba a nádszékbe…

KIRSZANOV

Nem, köszönöm, majd egyedül…

BAZAROV

Követi a székig, a csuklójáért nyúl. Szabad, kérem? Hmmm. Gyakran tör önre ehhez hasonló rosszullét?

KIRSZANOV

Nem… nem mondhatnám. De már jobban vagyok, elmúlik…

BAZAROV

Számolja a pulzust. Mmmm. Azért még nem kell nagyon virgonckodni. Megijedni sem kell, de…

ARKAGYIJ

Észlelsz valamit?

BAZAROV

Majd adok cseppeket. Hmmm. És majd alaposabban megvizsgálom… holnap… vagy még ma…

 

Fenyicska a háttérben halkan sírdogálni kezd.

 

Ezzel nem lehet viccelni. Kérem, ne izgassa fel magát. Pávelnek. És önt is megkérem, ne izgassa… Ezt mint orvos mondom…

FENYICSKA

Felzokog. Miattam van… Miattam! Nyikoláj Petrovics! Drága Nyikoláj Petrovics! Kirszanovhoz lép, letérdel előtte, átöleli a derekát. Bocsásson meg! Bocsásson meg! Bocsássanak meg, kérem! Bocsásson meg nekem az isten!

KIRSZANOV

Megrendülten és zavartan. Na, na, Fenyicska! Nem szabad! Állj fel! Fenyicska!

BAZAROV

Ne csinálja ezt, kérem! Igyekszik felemelni a földről a nőt.

FENYICSKA

Én vagyok az oka! Miattam van minden baj! Ó, hogy nem tudtam én is elpusztulni az anyámmal együtt! Drága Nyikoláj Petrovics… küldjön el engem. Küldjön el engem Mityával együtt, nem vagyok méltó, hogy a házában éljek, más asszony kell magának, Nyikoláj Petrovics, más asszony… akit nem kell röstellnie, aki miatt nem kell szégyenkeznie…

ARKAGYIJ

Hogyan?!

KIRSZANOV

Fenyicska, ne! Ne!

 

Csend. Fenyicska lassan magához tér, elhagyja a zokogást, feltekint. Akkor kap észbe, hogy tapintatlan volt. Pável és Kirszanov nézik, aztán a fiatalemberekre tekintenek. Bazarov elsétál diszkréten. Arkagyij alig tér magához.

 

ARKAGYIJ

Ezek szerint… ezek szerint…

KIRSZANOV

Nem írtam meg neked, fiam, de azt gondoltam, majd itthon leszel, beszélgetünk…

ARKAGYIJ

Mitya… a fiúcska ezek szerint az én…

KIRSZANOV

Az öcséd, Arkasa. Így van, így történt… Menj, Fenyicska, menj a gyerekhez, már jól vagyok. Jót tesz a friss levegő…

 

Fenyicska feláll, zavart, félszeg.

 

Menj csak, Fenyicska, semmi baj.

 

Fenyicska bemegy a házba.

 

Nem mondasz semmit, Arkagyij?

 

Arkagyij halkan nevetni kezd.

 

Mit is írtam volna? Meg aztán úgy véltem, jobb szavakkal az ilyet…

 

Arkagyij egyre jobban nevet.

 

Arkasa! Szünet. Arkasa, én ezt a nőt… ezt a teremtést én szeretem. Igazán szeretem. Megérdemli, hidd el. Én ebben nem találok semmi kivetnivalót. Anyád halála után egyedül éltem… asszony nélkül, és ő olyan kedves volt, odaadó és szép… Nem bűn ez, Arkasa. De ha te másként gondolod… Ha megvetsz ezért… Megmondhatod. A szemembe mondhatod, Arkasa. A fiam vagy… te állsz hozzám a legközelebb, őszinte lehetsz hozzám. Hiszen nemcsak az apád vagyok, hanem a barátod is…

 

Arkagyij lassan abbahagyja a nevetést. Odamegy az apjához; Pável némán figyeli, hogy mi történik. Bazarov háttal áll nekik, az udvart bámulja mozdulatlanul.

 

ARKAGYIJ

Jól van. Jól van, hát most már tudom. Most már tudom, hogy te meg ez a fiatal teremtés…

KIRSZANOV

Szinte könyörögve. Hiszen még én sem vagyok öreg. Most múltam ötvenöt… ez a rosszullét, ez igazán nem jelent semmit…

ARKAGYIJ

Gyere. Bekísérlek. Azért jobb, ha egy kicsit lepihensz. Jól mondom, Jevgenyij?

BAZAROV

Nem ártana egy kis nyugalmas fekvés. Később majd benézek…

ARKAGYIJ

Karon fogja az apját, felsegíti a székből. Menjünk.

KIRSZANOV

Mindent elmesélek neked, Arkasa. Annyira vártam már, hogy mindent elmondhassak…

 

Bemennek a házba. Pável és Bazarov kinn maradnak.

 

BAZAROV

Kérem, Pável Petrovics, igazán kérem, ne izgassa fel semmivel sem a fivérét, mert árthat neki.

PÁVEL

Én?! Ő izgat fel engem! De hagyjuk ezt! Hagyjuk! Mellesleg csodálom, hogy aggodalom is lakozik önben… De engedelmével, távozom. Nem hiszem, hogy kettesben kellene maradnunk… uram!

 

Sarkon fordul, Bazarov egyedül marad. Felvesz egy falat pirogot az asztalról, bekapja, aztán a hátizsákjáért nyúl. Fenyicska jön ki, hogy leszedje az asztalt.

 

FENYICSKA

Ó, kérem! Bocsánat! Azt hittem, hogy már… Elvihetem a szamovárt?

BAZAROV

Csak tessék!

 

A nő az asztalnál serénykedik, Bazarov, bár a kezében a zsák, nem távozik, kedvtelve, érdeklődéssel figyeli Fenyicskát.

 

A maga Mityája sírt fel néhányszor ma éjszaka?

FENYICSKA

Összerezzen. Felébredt rá?

BAZAROV

Semmi baj. Csak csodálkoztam, nem hittem volna, hogy kisgyermek van ebben a házban. De most már tudom, és értek mindent. Azaz, nem mindent. De felettébb érdekes… Fenyicska?

FENYICSKA

Igenis?

BAZAROV

No lám! Ne legyen ilyen alázatos! Maga szép, kedves és fiatal. Legyen büszke és rátarti! Felnevet, dúdol.

 

    „S egy csókban összeforrad
    forrón a szád s a szám…”

 

Fenyicska riadtan tekint rá.

 

Orvos vagyok, ha valamiben segíthetek, bármiben, csak szóljon, megtalál.

FENYICSKA

A gyermeknek… Mityának… duzzad a foghúsa.

BAZAROV

Talán jön a fogacskája.

FENYICSKA

Négy foga már kinn van, de most megint olyan piros az arca, és duzzadt a foghúsa.

BAZAROV

Majd megnézem. És maga? Egészséges?

FENYICSKA

Én, hála istennek… De a gyermekem, Mitya… azért is sírt fel annyiszor az éjjel. Szenvedhet szegénykém.

BAZAROV

Majd benézek magához. Megnézem a kicsit… Dúdol. „S egy csókban összeforrad…”

FENYICSKA

Engedelmével, uram!… Meghajol, és távozik a szamovárral.

BAZAROV

Kedvtelve néz utána, aztán összecsapja a kezét. Na, gyertek, békák, boncasztalra! Mikroszkóp alá, békácskáim! Hadd nézzek belétek! Amint kifelé megy, magában szaval.

 

    „Ég áldjon, mosdatlan Oroszhon,
    Rabok hona, urak hona,
    Kék mundér, ki feszítsz a poszton,
    S te nép, kin csattan ostora…”*

 

Sötét.
 

2. jelenet

A városban.

 

Kuksina lakása. Bőrgarnitúra, női íróasztal, rajta rengeteg könyv, papír, folyóirat, levelek. Nagy vázában elhervadt virágok. Poros drapéria és függöny az ablakon, festmények és plakátok a falakon. Egy emancipált nő, egy kékharisnya lakik itt. Szertedobált cigarettavégek, felbontott palackok, nagy tálakban gyümölcs, pohár és tányér szőnyegen, indiai kisasztalkán. Kuksina selyemből varrt bő, egyéni szabású, nem egészen tiszta ruhát visel, fején tekert selyemsál, mint egy abroncs, meztelen karján nagy karperecek. A bőrkanapén hever, dohányzik. Körötte a vendégei:

Szitnyikov, Arkagyij és Bazarov.

Füstölés, italozás. Szitnyikov gitároz.

Még sötétben – vagy a függöny felgördülése előtt – hallani a gitárt. Ugyanaz a dal, amit Bazarov énekelt az előző jelenetben: „S egy csókban összeforrad a szád és a szám…” Női kacagás, pezsgőbontás, nevetés, dal.

 

KUKSINA

Ó, Pétervár, Pétervár! Uraim, mondaniuk sem kell, látom önökön, hogy mennyire unhatják ezt a mi kis városunkat. Mi van itt? Egy-két bál, némi társasági élet, de kikkel? Savanyú, sivár lelkű emberekkel. Köztisztviselőkkel, kereskedőkkel, földbirtokosokkal… De az én szalonom! Nos, uraim, itt találkozik az intelligencia! Igaz, Szitnyikov? – Szitnyikov!

SZITNYIKOV

Oui, oui, Eudoxia! Csókot dob feléje.

BAZAROV

Szitnyikovnak. Te meg a hozzád hasonlók? Ti vagytok itt az intelligencia? Rosszkedvűen nevet. Hmmm… Mondhatom!

SZITNYIKOV

Italosan. Oui, oui, Jevgenyij! Pengeti a gitárt.

KUKSINA

Tudják, a telet azelőtt Moszkvában töltöttem, de most ott lakik a drágalátos férjem, monsieur Kuksin. Aztán meg Moszkva sem a régi. Azt terveztem, külföldre megyek.

ARKAGYIJ

Párizsba, ugyebár?

KUKSINA

Párizsba meg Heidelbergbe…

BAZAROV

Mit keres maga Heidelbergben?

KUKSINA

No de kérem!

SZITNYIKOV

Eudoxia a tudományokkal foglalkozik.

BAZAROV

Igazán?

SZITNYIKOV

Abbahagyja a gitározást. De mennyire! Eudoxia egy emancipé. Hát nem látjátok ezt itt? Könyvek, folyóiratok, és nem akármilyenek ám!

BAZAROV

Iszik. Gitározz! Gitározz inkább, testvér!

KUKSINA

Viktor, igazán hálás vagyok magának, hogy elhozta hozzám az urakat!

 

Szitnyikov bólint, a húrokba csap.

 

Szitnyikov engem mindig szórakoztat!

ARKAGYIJ

Eluntuk magunkat az apám birtokán. Meg aztán Jevgenyij végre a szüleit is szeretné látni. Vagy talán ők lennének már kíváncsiak rá? Mindegy! Innen hozzájuk utazik.

KUKSINA

Ó, falun nagyon unalmas!

BAZAROV

Nem a falu unalmas, hanem az élet, ha az emberben nincs ambíció! Márpedig minálunk falun vagy városon vagy akár a fővárosban is mit tapasztalhatunk? Hogy mindenki csak megúszni akarja az életet, isten kegyelmébe ajánlja a napjait, és reménykedik, hogy egyszer másképp lesz, jobb lesz…

SZITNYIKOV

Az már igaz! Azt mondja nekem a törvényszék előtt az egyik ismerősöm a minap, egy derék családapa, dörgő hangú férfiú, akinek tisztességéhez nem férhet kétség, azt mondja: Mit gondol, barátom, meddig tarthat még a semmirekellők, az üresfejűek, a karrieristák hatalma? De mielőtt bármit válaszolhattam volna neki, látom ám, hogy a földig hajol, úgy süvegel egy hájas hivatalnokot, akiről mindenki tudja, mekkora korrupt gazember! Na, erre aztán szó nélkül otthagytam… Nevet. A földig hajol, és közben azt kérdi…

ARKAGYIJ

Matvej Iljics… a nagybátyám, Matvej Iljics miniszteri tanácsos. Meglehet, nem esem hasra előtte, de őt most ideküldték a kormányzósági ügyekben rendet teremteni, talán hallott róla…

KUKSINA

Matvej Iljics? Lehetséges.

ARKAGYIJ

Üzent értem, hogy jöjjek, ad szállást a fogadóban, régen látott, beszélne velem, hátha vállalnék valami állást… Én meg elcsaltam magammal Jevgenyijt.

KUKSINA

Jól tette!

ARKAGYIJ

Úgy hallottuk, bál is lesz a kormányzói palotában.

KUKSINA

Bál? Bál az mindig van! Bazarovnak. Maga is ott lesz?

BAZAROV

Még meggondolom.

KUKSINA

Igaz, hogy maga kémiával foglalkozik?

BAZAROV

Természettudományokkal.

KUKSINA

Hírből már régóta ismerem! Szitnyikov sokat beszélt magáról. Azt tudja, hogy Viktor a tanítványának vallja magát?

BAZAROV

Mmmm…

SZITNYIKOV

Poharat emel. Üdv, mesterem!

ARKAGYIJ

Meg kell hagyni, Bazarov nagy hatással van mindenkire.

BAZAROV

Kuksinának. Hallja ezt? Hallja ezt, kedvesem?

KUKSINA

Szenvedélyem a kémia! Magam is kitaláltam egy új masszát!

BAZAROV

Masszát? Maga? Minek?

SZITNYIKOV

Pétervárott mindig Jevgenyij körül lebzseltem, amikor csak közel férkőzhettem hozzá, ugyanis annyira körülvették a nők…

KUKSINA

Ó, mit hallok?

SZITNYIKOV

Hajnalig vitatkoztunk… Látná csak egyszer, hogy milyen, amikor belemelegszik!

KUKSINA

Ó!

ARKAGYIJ

Egyszer beszédet tartott a Sebészorvosi Kollégiumban, hát azt a tomboló sikert!…

KUKSINA

Ha nem mondják is, gondolom! Bazarovnak. Tudja, babákat csinálnék masszából, babafejeket. Törhetetleneket. De még nem készültem el vele. El kell olvasnom néhány szakmunkát. Igaz is! Olvasta a Moszkovszkije Vadomosztyiban a nők munkába állításáról szóló cikket? Olvassa el, kérem!

BAZAROV

Aztán minek?

KUKSINA

Zavarba hoz! Maga veszedelmes! Engem nem szoktak zavarba hozni a férfiak, de maga! … Hiszen érdekli magát a nőkérdés, ugye? És az iskolák? A közintézmények állapota? Az a sok baj, az a sok visszaélés!…

BAZAROV

Nem érdekelnek a sirámok! Csak hadd pusztuljon minden! Annál hamarabb születik meg az új világ!

KUKSINA

Gondolja? Megjegyzem, ez már nekem is eszembe jutott! És a barátja? Ő mivel foglalkozik?

ARKAGYIJ

Én? Hát én…

BAZAROV

Arkasa vegyész.

KUKSINA

Vegyész? Nagyszerű! Költőnek néztem… Költőnek vagy muzsikusnak…

BAZAROV

Nem, nem! Arkasa tisztességes ember!

KUKSINA

Felnevet. Ó! Mert a művészek nem azok? Talán megveti őket, veszedelmes úr?

BAZAROV

Haszontalannak tartok mindent, ami a romanticizmus tévútjára vezethet. Márpedig a művészet az érzelmek felől közelíti meg a kérdéseket, vagyis elbűvöl és elbájol egyfelől, másfelől pedig igazságtalanul ítél, egyikre sincs szükségünk… és különben sincs szükség semmire, ami nem az élet nyers, közvetlen, egészséges és előítéletek nélküli gyakorlását szolgálja…

KUKSINA

Elragadtatva. Bravó, bravó! Szitnyikovnak. Lám, nemhiába szidtam magát, Viktor, George Sand miatt! Hallottak már ilyet? Mindegyre dicsérgeti ezt a nőt!

SZITNYIKOV

Én?!

KUKSINA

Széltében-hosszában beszélik a városban. Pedig az egy elmaradott nő, semmi több. Nincs egy gondolata sem a nevelésről, sem a fiziológiáról, hírét sem hallotta az embriológiának, pedig hát a mi időnkben mit kezdjünk enélkül? – Bazarov, üljön ide mellém! Bizonyosan érzi, hogy én rettenetesen félek magától.

BAZAROV

Mellé telepszik. Hát ne féljen!

KUKSINA

De, de, mert érzek magában valamit… Valami titokzatosat…

BAZAROV

Ha átfogom a derekát, akkor majd érezhet valami titokzatosat. De addig?

KUKSINA

Felkacag. Ó, maga veszedelmes úr!

ARKAGYIJ

Mi nem hiszünk az effélékben.

KUKSINA

Miben? Az ölelésben? Nevet, iszik.

BAZAROV

Na, nézd csak!

ARKAGYIJ

Én a titokzatosságra gondoltam. Nem hiszünk a démonokban. Mi természettudományos alapon állunk…

KUKSINA

Ne nézzen ostoba libának, kérem! Én emancipé vagyok, minden tekintetben emancipé! A természettudományok terén is!

BAZAROV

Arkasa, az ölelés nagyon is a természettudományok körébe tartozik!

SZITNYIKOV

Felrikkant. Úgy ám, úgy ám! Emlékszel, Jevgenyij, azokra a pétervári „természettudományos” éjszakákra? Énekel.

 

    „Ölelj, szeress, ha szíved is kívánja!”

 

KUKSINA

Arkasa! Arkasa! Töltsön pezsgőt, drága úr! Drága tudós úr! Szóval miniszteri tanácsos a nagybátyja? És az édesapja? Ő is a kormány alkalmazottja?

ARKAGYIJ

Töltöget. Apám vegyész volt, kandidátus, ahogy én is. De most már csak gazdálkodik. A nagyapám katonatiszt volt, tábornok…

BAZAROV

Elég, elég a családfából, te, nemesi ivadék!

ARKAGYIJ

Igaz, hogy nemesi ivadék vagyok, de a haladás híve. Mint vegyész, mint kandidátus az apám nyomdokait követtem, de az elveimmel nem. Az elveivel szembeszállok…

SZITNYIKOV

Vesszen minden maradi, minden konzervatív!

KUKSINA

Úgy van, vesszen! Vesszenek a haladás ellenségei! Csókot dob feléje, noha Bazarovot öleli.

ARKAGYIJ

Az apám nem maradi, efelől biztosíthatom…

BAZAROV

Az apád derék, tisztességes ember, de naiv lélek. Romantikus.

ARKAGYIJ

Nos, Eudoxia, ezt hallgassa meg, és ítéljen: az apám ágyasává tett egy fiatal lányt, aki gyermeket szült neki. Pedig hát az apám nem mai gyerek. Nem vetem meg ezért, sőt… tetszik ez nekem! Istenemre, tetszik! De mégis…

SZITNYIKOV

Mégis? Mit mégis?

ARKAGYIJ

Barátok között vagyok, megmondhatom. Furcsa. A lány… még annyi idős sincs, mint én, és szült nekem egy öcsikét… És az apám… az apám persze tele van bűntudattal. Sajnálom érte… Nem vetem meg, még egyszer mondom, eszembe sincs megvetni, de különös. Nagyon különös… Iszik.

 

Csend.

 

KUKSINA

Az a baja, hogy nem vette feleségül az apja azt a lányt? Talán az bántja, tudós úr?

ARKAGYIJ

Feleségül? Ugyan! Miért vette volna feleségül? Hogy az anyám legyen… Hogy mamának szólítsam? Keserűen nevet, iszik.

KUKSINA

Az a lány, bárki legyen is, szabad, szabadon dönt, hogy asszony legyen-e, vagy lányanya. Csak nem veti meg ezért? Én az apját… a maga apját becsülöm…

ARKAGYIJ

Kétségbeesve. Hiszen én is, csak éppen…

BAZAROV

Apádnak jogában áll a természete szerint élnie!

ARKAGYIJ

De egy ilyen egyszerű teremtéssel, Jevgenyij!?

BAZAROV

Lám, lám, de finnyás a nemesi ivadék!

ARKAGYIJ

Ne nemesi-ivadékozz itt nekem, mert megharagszom!

BAZAROV

Csúfondárosan. Nemesi ivadék! Nemesi ivadék! Nevet.

KUKSINA

Vele tart. Szegény Arkasa! Szegény tudós úr!

SZITNYIKOV

Gitároz, dalol.

 

    „Lány a szoknyád fölemelem!
    Öreg ujjam régi álma,
    hogy hasikád völgyét járva…”

 

Hehehe…

ARKAGYIJ

Lenne csak a ti apáitokról szó! Lenne csak a te apádnak szeretője egy szakácsnő lánya, Jevgenyij!

BAZAROV

Az apám vén, azonkívül él az anyám is. De Nyikoláj Petrovics, úgy látszik, még fiatal! Igyunk az egészségére!

SZITNYIKOV

Éljen Nyikoláj Petrovics! Fogja a poharát.

KUKSINA

Gratuláljunk neki, hogy még így bírja! Prosit! Koccint.

ARKAGYIJ

De azért engedtessék meg, hogy furcsálljam! Furcsa! Igenis furcsa!

KUKSINA

Arkasa, legyen büszke és boldog, és bízzon benne, hogy az apja nyomdokaiba léphet, ha elszállnak majd az ifjúi évek! Kacag.

SZITNYIKOV

Megzenésíti.

 

    „Ha elszállnak majd az ifjúi évek,
    remélem apám nyomába lépek…”

 

Hehehe…

 

Isznak.

 

BAZAROV

Nyikoláj Petrovics ráadásul gordonkán játszik…

KUKSINA

Gordonkán?

SZITNYIKOV

A gordonka kísértetiesen hasonlít a női test idomaihoz!

KUKSINA

Kacag. De Viktor! Pfuj, micsoda mocskos fantázia!

SZITNYIKOV

Nem tehetek róla, nekem mindig a kebleket, a darázsderekat meg a csípőt juttatja eszembe a formája… A húrokba csap.

 

    „Hogy hasikád völgyét járva
    Kék rózsádat megtalálja…”

 

ARKAGYIJ

Jól van, jól, mulassatok csak!…

SZITNYIKOV

Duhajkodva.

 

    „Lány a szoknyád fölemelem!
    Öreg ujjam régi álma…”
    lalalalalalalal…

 

BAZAROV

Erről jut eszembe, vannak itt csinos nők?

KUKSINA

Sértődötten. Ezt tőlem kérdi?

BAZAROV

Természetesen úgy értem, vannak-e még magán kívül is csinos nők a városban?

KUKSINA

Ó, ó, ó! Veszedelmes úr! Hát persze hogy vannak, de mind olyan üresfejű! Itt van például Ogyincova…

SZITNYIKOV

Az aztán a szépség!

KUKSINA

Na, nem csúnya, meg kell hagyni, mutatós. Csak az a régifajta… aki a férfiakra számít. Az ő számára a házasság még mindig nem valamiféle egyenrangú társulás… ő még hajlandó… Azok közé tartozik, aki hajlandó volt alávetni magát egy férfi uralmának. Eh! Katasztrofálisan gondolkodnak nálunk a nők! Az egész nevelési módszert át kell alakítani. Nálunk nagyon rosszul nevelik a nőket!

SZITNYIKOV

Ugyan, kérem, egyszerű ez! Meg kell vetni őket, és én meg is vetem őket teljesen és tökéletesen.

ARKAGYIJ

Nem, ezt így nem szabad mondani!

KUKSINA

Ó, Kirszanov, maga ilyen galamblelkű? Miattam ne feszélyezze magát, ne tekintsen nőnek!

SZITNYIKOV

Eudoxia más! Ő szellemi lény, és nem holmi érzéki teremtés, aki képtelen követni a férfilogikát… Na, az az Ogyincova! Az aztán! Uraim, higgyék el nekem, hogy szép, mint az álom, de egy szót sem értene abból, amit mi, férfiak a világ dolgairól beszélünk!

BAZAROV

Ugyan miért is értené? És mi szükség volna rá, hogy megértse? Nem az a dolga. Éppen elég, ha szép, csinos…

KUKSINA

Én meg azt mondom, hogy legyen a nő szép, vonzó, de okos is… és gondolkodjon szabadon, bátran…

BAZAROV

Megfigyeléseim szerint a nők közül csak a torzszülöttek gondolkodnak.

KUKSINA

Köszönöm a bókot!

SZITNYIKOV

Eudoxia kivétel! – Uraim! Mit szólnának egy újabb üveg pezsgőhöz?

BAZAROV

Jöjjön az az újabb üveg pezsgő! Hadd koccintsak ezzel a vonzó, de okos… vagy okos, de vonzó hölggyel!

 

Átöleli, Kuksina kacarász, illemből eltolja kissé.

 

KUKSINA

Maga nem szereti a nőket, Bazarov!

BAZAROV

Én? Ki mer ilyet állítani? Szeretem, ha a nő – nő! Szeretem, ha az, amire teremtetett.

SZITNYIKOV

Töltöget. Igyunk, igyunk, és igyunk! „Et toc, et toc, et tin-tin-tin! Et toc, et toc, et tin-tin-tin!”

KUKSINA

Felkapja Szitnyikov gitárját. Beszéljünk a szerelemről!

ARKAGYIJ

Játsszon valamit!

KUKSINA

Cigánydalokat! Igyunk, uraim! Bazarovnak. Nem haragszom magára! Magára, veszedelmes úr, nem haragszom. Csak félek magától! Játszani kezd, énekel valami orosz, bús cigánydalt.

ARKAGYIJ

Gyönyörű, gyönyörű!

SZITNYIKOV

Ugye, hogy nagyszerű egyéniség? Megmondtam, barátaim, hogy nem fogtok csalódni benne! Iszik, dúdol. A nők! Én azt mondom, adják meg a gyönyört, de aztán vonuljanak a háttérbe. Eudoxia kivétel! Ő igazi szellemi társ!

BAZAROV

Na, és ez az Ogyincova… akiről beszéltünk… kiféle, miféle?

SZITNYIKOV

Gazdag özvegy. Falun él a húgával meg egy hercegi nagynénivel. Csodálatosan szép nő, mondhatom, remek asszony! Ha akarod, bemutatom neked. Gyertek el a kormányzói bálra, biztosan ott lesz.

KUKSINA

Jöjjenek el! Táncolunk, mulatunk! Gitároz, énekel. „Ó, te napfényes Granada…” – Kirszanov, számítok magára a bálon. Magára is, Bazarov!

ARKAGYIJ

Jevgenyij nem táncol.

KUKSINA

És miért nem?

BAZAROV

Ostobaságnak tartom. Értelmetlen!

SZITNYIKOV

Ebben nem követem mesteremet, nem, ebben nem! Imádok táncolni!

ARKAGYIJ

Sohasem tudtuk elcsalni magunkkal, soha! Pedig én bolondulok a táncért!

KUKSINA

Bazarovnak. Ebben magára marad, haragos, veszedelmes úr!

BAZAROV

Önök csak táncoljanak, tisztelt barátaim, én pedig közben figyelek! Önök elvesztik a fejüket, míg én józan maradok, és megállapítom, hogy valóban olyan csodálatos teremtés-e az a híres Ogyincova!

SZITNYIKOV

Szép! Szép, nekem elhiheted!

KUKSINA

Bazarov, vigyázzon! Ogyincova özvegy, és most társat keres!

BAZAROV

Én csak megnézem magamnak, és ha megtetszik, megszerzem, aztán útjára engedem!

KUKSINA

És ha ő ragaszkodni fog magához?

BAZAROV

Nem, engem nem tud levenni a lábamról egyetlen nő sem. Nincs szükségem rájuk!

KUKSINA

Ejnye, ki sebezte meg ennyire, hogy csak úgy süt magából a nőgyűlölet?

BAZAROV

Nem sebeztek meg. És nem is akarom, hogy megsebezzenek…

KUKSINA

Áhá!

ARKAGYIJ

Bazarov nem nősül!

KUKSINA

Nem nősül? Kacag, leteszi a gitárt. Nahát! Minden férfi ezzel kezdi!

BAZAROV

Óvom magam a felesleges bonyodalmaktól. Az erőmre szükségem van a tudományos munkámban. Sem a szerelemre, sem a házasságra nem akarom elpazarolni. A túl okos nők fárasztanak, a túlságosan butáktól meg félek. Csak amennyit a természet megkíván… azon kívül semmit sem várok tőlük. Nem vagyok Anyegin… Orvos vagyok, és fiziológiai alapon vizsgálom a kérdést, higiénikusan élek, és nem fejvesztetten…

KUKSINA

Tetszik nekem! Igazán mondom, ez tetszik nekem! Viktor, tölts, erre inni kell! És maga, tudós úr? Maga is így gondolkodik?

ARKAGYIJ

Természetesen!

KUKSINA

Így lesz jó! Szabad nők és szabad férfiak! Megkapjuk egymástól, amire a gerjedelmünk szerint szükségünk van, azután nem zavarjuk egymás köreit! Ez tetszik nekem! Én is szabadon, függetlenül kívánok élni! Szeretem a férfiakat, bevallom, kedvelem a maguk fajtáját, de hogy össze is kössem valakivel az életemet? Nem! Nem, uraim! Hogy itt szuszogjon nekem valaki a hálószobámban… Hogy itt járkáljon pocakot eresztve, fájós derékkal, podagrásan… Nem, nem, ezt senki se kívánja tőlem! Senki! – Bazarov! Gyújtson rá, kérem, nekem egy szivarra!

 

Bazarov megteszi. Szitnyikov újra töltögeti a pezsgőt. Arkagyij kissé kapatos már.

 

ARKAGYIJ

Nyűg nem kell nekem se! Képzeljék el, képzeljék csak el azt az életet: a nagybátyám, a miniszteri tanácsos szerez nekem valamiféle állást. Elfogadom, beállok, dolgozom, kapom a fizetésemet, egyszer csak azt mondom, ejnye, Arkasa, nem lesz jó ez így, a tisztesség úgy kívánja, hogy asszony után nézz. És addig járok teázni ide vagy oda, addig táncolgatok a főnökeim lányaival, amíg az egyik egyszer csak a nyakamon marad, hát eljegyezzük egymást, aztán a díszes esküvő, lakás, bútorok… És járok tovább a hivatalba, a feleségem meg azt mondja, Arkasa, galambom, nézd a hasikámat! Mi ez, kérdem tőle, de gömbölyded, de gömbölyded!…

 

Szitnyikov felnevet.

 

Ő meg pironkodva és meghatottan azt mondja: Hát a porontyunk, Arkasa! Aztán meg is születik, bőg, egész éjjel szaladgálunk hozzá, aggodalmaskodunk, és másnap majdnem elalszom az értekezleten, de mire odajutnék, hogy visszatérhetne az éjszakai nyugalmam, az én drága kis feleségem megint a domborodó pocakjára teszi a tenyeremet… aztán megint és megint… Én meg hordom haza a fizetésemet, nyaralóban töltjük a nyarakat, városban a teleket, a fiúk, lányok felnőnek, ki kell házasítani őket, rengeteg gond, és mindez miért? Mert az illem így kívánja. A konvenció. Hát mondjátok, ezt kívánjátok tőlünk?

Hol az a férfi, aki ezt igazán kívánja?

KUKSINA

És hol az a nő?!

ARKAGYIJ

Azt a csodás érzést, amit a férfi meg a nő akkor élnek át, amikor szabad életük röpke perceiben találkozgatnak, azt a vágyakat felkorbácsoló várakozást, amely a találkákat megelőzi, a forró ölelések mámorát, amelyeket az tesz olyan csodálatossá, hogy a másik nemsokára ismét távol lesz tőlünk, tehát ki kell élvezni a pillanatok töredékeit is, azt az egymás iránti tiszteletet, amely a röpke pásztorórák idején megilleti a szerelmeseket – megöli, mind megöli a házasság. Hirtelen hangot vált. Az apám, azt hiszem, szerelmes. Egy szenvedély rabja. Furcsa. Nagyon furcsa. Mondhatom. Furcsa. Elhallgat.

 

Szitnyikov a gitárért nyúl, kajánul énekel.

 

SZITNYIKOV

    „Lány a szoknyád fölemelem!
    Öreg ujjam régi álma,
    hogy hasikád völgyét járva
    kék rózsádat megtalálja…”*

 

Elhallgat.

 

Csend.

 

Arkasának igaza van. A házasság mindent megöl…

De Ogyincova gyönyörű! Ilyen gyönyörű nőt ritkán talál az ember…

ARKAGYIJ

Szerelem. Hm. Mi szükség van rá? Az apám is csak szenved tőle!

SZITNYIKOV

A szerelem pompás szórakozás! Uraim, kaviárt kéretünk, és még egy butéliát ebből a champagne-ból. Tisztelt Eudoxia! Eljutottunk az utolsó cseppig!

KUKSINA

Miféle cseppig?

SZITNYIKOV

Felnevet. Pezsgőcseppig! Hahaha! Az utolsó pezsgőcseppig!

 

Kuksina csenget a cselédnek.

 

KUKSINA

Mindjárt hozatok!

SZITNYIKOV

Koccint a maradékkal. Et toc, et toc, et tin-tin-tin! Jevgenyij, pajtás, bemutatom neked Ogyincovát a bálon, meglásd, szép asszony, gyönyörű!

KUKSINA

De a reputációja! Eh! Olvassák el, uraim, Michelet könyvét. De l’amour! Csudálatos könyv a szerelmi életről. Rázza a csengőt. Hol ez a lány? Megszomjaztam, megéheztem, enni és inni akarok, önökkel, uraim! Az én szalonom a szellem szalonja!

SZITNYIKOV

Játsszon! Játsszon, kedvesem, játsszon!

KUKSINA

Felveszi a gitárt. „Ó, te napfényes Granada…”

ARKAGYIJ

A szerelem… a szerelem, barátaim! – Megfájdult a fejem. Feláll. Talán indulhatnánk!

SZITNYIKOV

Sehová se menj, pajtás! Kaviárt eszünk, és pezsgőt iszunk rá! Eudoxia pompás háziasszony!…

BAZAROV

 

Kuksina mellé ül, átfogja, a nő gitározás közben rámosolyog csábosan.

 

Fél tőlem? Igazán fél tőlem?

KUKSINA

Veszedelmes úr! Maga veszedelmes úr! Maradjon csak…

 

Kuksina énekel, gitározik, Szitnyikov vele dalol. Arkagyij magába roskadva ül, Bazarov a mulató Kuksina hajába túr, maga felé fordítja, megcsókolja.

 

Mmmmm… Veszedelmes úr!

 

Sötét.
 

3. jelenet

Nyikolszkoje.

 

Anna Szergejevna Ogyincova házának fogadószobája. Szalongarnitúra. A falon festmény: férfiportré.

Arkagyij és Bazarov. A főlakáj vodkával kínálja őket tálcáról.

 

FŐLAKÁJ

Az úrnő kéri, várakozzanak türelemmel, amíg elkészül, Anna Szergejevna Ogyincova nemsokára itt lesz, csak átöltözik… Kimegy.

BAZAROV

Mi a fenének jöttünk ide, Nyikolszkojéba? Mi a jó fenét keresünk mi Ogyincova házában?

ARKAGYIJ

Most mi ütött beléd? A bálon meghívott, eljöttünk, kész!

BAZAROV

De amikor én az apámékhoz igyekszem! Na, nem is maradok, csak holnapig! Megáll a portré előtt. Ez bizonyára ő.

ARKAGYIJ

Nézi a festményt. Ogyincov? Gondolod, hogy ez volt Anna Szergejevna férje? Nem valami barátságos fickó!

BAZAROV

Kiábrándító! Hájfejű, beképzelt arisztokrata. Nem lenne jobb eliszkolni innen?

ARKAGYIJ

Ugyan már! Csak nem futunk el a szépasszony elől? Gyönyörű volt a bálon, valóban gyönyörű!

BAZAROV

Rosszkedvűen. Az.

ARKAGYIJ

Ahogy táncolt! Szinte repültem vele! Olyan könnyed, olyan bódító…

BAZAROV

Na, na! Ennyire levett a lábadról? Talán jobb, ha itt hagylak vele egyedül…

ARKAGYIJ

Nem, dehogy, Jevgenyij, ne hagyj magamra vele! Olyan lámpalázas vagyok… magam sem értem, pedig nem akarom, hiszen mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy elragadjanak az érzelmeink…

BAZAROV

Körbesétál. Lássuk csak, az emlősállatok melyik osztályához tartozik ez a nőszemély. Való igaz, mutatós, vonzó, de azért én nem vagyok annyira elragadtatva tőle… Hmm… Azt szimatolja az orrom, hogy valami itt nincs rendjén…

ARKAGYIJ

Még most is a karomban érzem, ahogy száll, repül a táncban! Pompás táncos!

BAZAROV

Hát körül is dongták a táncosok, mint legyek a cukros tálat! Na, látod, ez az! Ezt érzem! A cukros tálat! Okos kis légyfogó, csalogató! De meg kell hagyni, a teste remek!

ARKAGYIJ

Cssss! Meghallhatják, vigyázz a nyelvedre!

BAZAROV

Jó, jó, te puha lélek! Tetszik neked?

ARKAGYIJ

Elárulja magát. Tetszik! És azt remélem, hogy…

BAZAROV

… hogy te is neki! Igaz?

ARKAGYIJ

Ott, a bálon nem vetette meg a társaságomat. Különben miért hívott volna vendégségbe?

BAZAROV

Hát akkor tied a terep! Én csak megfigyelőben vagyok itt. Megfigyelem, hogyan csalogatják cukros vízbe a legyecskét!

ARKAGYIJ

Kérlek, ne beszélj róla így!

BAZAROV

Na, tessék! Még összekapunk miatta! Pedig, ami azt illeti, hallottam erről az asszonyról egyet és mást ott, a kormányzói bálon. Miközben te bódultan forogtál vele. Célozgattak erre, arra, hogy átment ez már tűzön-vízen… Persze semmi közöm hozzá!

Remek nőstény, ismét csak azt mondhatom, és kívánok hozzá sok szerencsét, barátom, az ilyen elragadó lehet az ágyban, de…

 

Megjelenik Ogyincova. Könnyű ruhában, simára fésült hajjal, derűsen. Huszonkilenc éves, impozáns, fekete nő.

 

ANNA

Isten hozta önöket, uraim! Köszönöm, hogy megtartották a szavukat!

ARKAGYIJ

Anna Szergejevna! Hogy ismét láthatom! Csaknem a karjába rohan.

BAZAROV

Távolról, meghajolva. Asszonyom!

ANNA

Érezzék jól magukat nálam, Nyikolszkojéban. Nem rossz hely, igazán mondhatom. Mindjárt bemutatom önöket a húgomnak is, kedves és ifjú teremtés, majd meglátják, kedveli a művészetet, kiváltképpen a zenét, szépen zongorázik…

BAZAROV

Mi mással is üthetné el az idejét, ugyebár?

ANNA

Felkapja a fejét, de nem bántódik meg. Ó, talán így van… bizonyosan…

ARKAGYIJ

Sietve. Mi a tudományoknak élünk, Anna Szergejevna!

ANNA

Kétli. Maga, Arkagyij… pardon! Kirszanov úr…

ARKAGYIJ

Nem, nem, szólítson csak Arkagyijnak, kérem!

ANNA

Nos, jó. Kedvesem, maga nagyon is lírai alkat, higgye el, ezt meg tudom állapítani…

ARKAGYIJ

Én? Lírai alkat?

ANNA

A bálon megéreztem. Gyengéd és érzelmes… Bocsásson meg, tudom, hogy manapság sértés ilyet mondani valakire. Ma mindenki durva akar lenni és érzéketlen, ez a divat. Kérem, méltóztassék tehát olyannak hinnie magát, amilyennek óhajtja… Könnyedén felkacag.

BAZAROV

Elismerően. Ritkán adódik, hogy egy nő szép is legyen meg okos is.

ANNA

Engem talán ilyennek lát?

BAZAROV

Elismerésem, asszonyom!

ANNA

Köszönöm. De foglaljunk helyet! Úgy!

 

Letelepszenek a kanapéra. Anna egy távolabbi karosszékbe.

 

A húgomon kívül egy öreg nagynénim lakik nálam, ezenkívül az egyik szomszéd néha átjön kártyázni hozzánk, ennyiből áll az egész társaságunk…

 

Fekete hajú, bájos, tizennyolc éves lány jön be, kosárkában virágokat hoz.

 

Á, már itt is van az én Kátyám! Ismerkedj meg a vendégeinkkel, Kátya! Monsieur Kirszanov és monsieur Bazarov…

 

A lány zavartan kezet nyújt, köszöntik.

 

Ezt mind magad szedted?

KÁTYA

Magam. Ugye, gyönyörű? A rét olyan szép, tele vadvirággal, csupa illat, szín… alig tudtam válogatni a szebbnél szebb virágok közül…

ARKAGYIJ

Igazán jól válogatott.

KÁTYA

Valóban?

ARKAGYIJ

Csak udvariasságból. A csokor illik magához.

KÁTYA

Elpirul. Ó, a csokor sokkal szebb, mint én!

ARKAGYIJ

Hogy mondhat ilyet?

KÁTYA

Nem, kérem, nem… én nem vagyok szép!

ARKAGYIJ

Ugyan! Soha szebb ifjú hölgyet még nem láttam!

KÁTYA

Köszönöm, monsieur Kirszanov, de ön túloz…

BAZAROV

A kosárra pillantva. Egy csomó gyógynövény, nagyon hasznosak. Igen. Felvesz az asztalról egy albumot, belelapoz. Teát főz majd belőlük?

KÁTYA

Zavartan. Dehogy! A szobámba viszem, beleteszem egy drága vázába…

BAZAROV

Hasznosabb lenne megszárítani, és gyógyításra használni. A muzsikok gyógyítására például. Még nem gondolt erre?

KÁTYA

Félénken. Még nem.

ANNA

Bazarov úr, ön a természetnek csak a praktikus oldalát tekinti hasznosnak?

BAZAROV

A szépség önmagában semmi; ha nem tudjuk a javunkra fordítani, akkor mit sem ér.

ANNA

Ön is így gondolkodik, monsieur Kirszanov?

ARKAGYIJ

Ami engem illet… én… hm. Voltaképpen… Nos, mi elvetjük a mihaszna dolgokat…

ANNA

Megmosolyogja. Pompásan tudja a leckét, kedves, jó Arkagyij! Látom az orrán, hogy ön legszívesebben rajongana!

BAZAROV

Rajongani! Rajongani! Micsoda veszedelmes dolog! Rajongani!

ANNA

Önök merőben különböznek egymástól. De hiszen jól van, ez a barátság alapja. Ön, Kirszanov úr, gyengéd lélek, a barátja pedig, ha szabad mondanom…

BAZAROV

Barbár. Ezt akarta mondani?

ANNA

Dehogy! Szünet. Ó, Kátya, istenem, te csak várakozol itt! Hát menj a szobádba, de gyere le teázni a nénikével. Menj, kedvesem…

KÁTYA

Igen… engedelmükkel… Arkagyijon felejti a tekintetét, aztán elsiet a virágokkal.

ANNA

Hát nem bájos?

BAZAROV

Arisztokrata hölgyeink már ifjúkorukban megtanulják a semmittevést. Ebben valóban nagyon bájosak… Nézegeti az albumot, viselkedése sértő.

ARKAGYIJ

Hogy mentse a helyzetet. Anna Szergejevna, ha jól emlékszem, a bálon említette, hogy ismerte az édesanyámat…

ANNA

Nem, nem én! Az anyám ismerte az ön édesanyját… – Monsieur Bazarov! Önt valóban annyira érdekli az az album?

BAZAROV

Tessék?

ANNA

Magát az az album nem érdekli!

ARKAGYIJ

Úgy, tehát az édesanyja az édesanyámat. Az anyám jóságos asszony volt, tiszta szívű, szolid… még egészen kicsi voltam, mikor meghalt…

ANNA

Ó, igen. Bazarovot figyeli. A szöveget olvassa, vagy a képeket nézi? Vagy csak lapozgatja? Untatjuk önt, uram?

BAZAROV

Nem, dehogy! Futó mosollyal. Ne zavartassák magukat!

ANNA

Hmmm…

ARKAGYIJ

Emlékszem, még egészen kisfiú voltam, nyár volt, aratás után. Aratás után lehetett, mert messzire, messzire, ameddig csak elláthattam, a friss tarlótól sárgállott a határ. Ez a sárga végtelenség megmaradt bennem. Meg az, hogy leszállunk a bricskáról, anyám megfogja a kezemet, lehajol hozzám… még a szoknyája suhogó hangjára is emlékszem. Megcsókolt. Puha és szelíd volt a csókja, ahogy az arcomhoz ért az ajka. Nem tudom, miért éppen ez a kép maradt meg bennem. A kék ég, a sárga tarló meg az anyám gyengédsége…

ANNA

Bazarovnak. Úgy tudom, azt beszélik, hogy ön nagy vitatkozó.

BAZAROV

Nem tévednek.

ANNA

Nincs kedve egy kis eszmecseréhez?

BAZAROV

Miről?

ANNA

Bármiről. De figyelmeztetem, én félelmetes vitatkozó vagyok!

BAZAROV

Maga? Hiszen maga nyugodt és hideg természetű, a vitatkozáshoz pedig szenvedélyesség kell.

ANNA

Először is türelmetlen és makacs vagyok, másodszor pedig nagyon is könnyen elkap az indulat.

BAZAROV

Igazán? Nem teszi le az albumot, lapozgatja.

ARKAGYIJ

Engem az apám nevelt, Anna Szergejevna. Igyekezett gyengéd lenni, de azért mégiscsak egy férfi… hiszen gondolhatja. Mindig is irigyeltem azokat, akik elragadtatással és szinte szerelemmel beszéltek az anyjukról, akik mindvégig részesei lehettek az anyai gondoskodásnak és szeretetnek… Tehát barátnők voltak?

ANNA

Tessék?

ARKAGYIJ

Az édesanyja és az anyám. Barátnők voltak?

ANNA

Olyanformán.

ARKAGYIJ

Mesélne róla nekem? Bizonyára tud róla egyet-mást. Megtenné ezt nekem, Anna Szergejevna? Olyan kevés emlékem van az anyámról…

ANNA

Megpróbálom, talán tudok mesélni magának… – Nos, Bazarov úr?

BAZAROV

Ha mindenképpen vitázni akar, engem igenis érdekel ez az album. A szász Svájc képei. Ön nem tételez fel bennem művészi érzéket… valóban nincs is bennem, de ezek a képek geológiai szempontból érdekelnek… A hegyek alakulása…

ANNA

Hogy tud meglenni művészet nélkül?

BAZAROV

Mire kellene az nekem?

ANNA

Ha másra nem, hát arra, hogy belelásson az emberekbe.

BAZAROV

Erre elegendő az élettapasztalat.

ANNA

Gondolja?

BAZAROV

Kis csend után, kötekedve. Nem mindenki érdemli meg, hogy kiismerjem!

ANNA

Ó! Ez gőgös magatartásra vall, már megbocsásson. Ön túlságosan sokra tartja magát!

BAZAROV

Csak józan vagyok, és igyekszem tárgyilagosan szemlélni a dolgokat.

ANNA

Sikertelen törekvés! Mindannyian tele vagyunk elfogultsággal, és ez természetes. Kinek ez a karakter tetszik, kinek az, márpedig ahány ember, annyi érdekes, figyelemre méltó jellem…

BAZAROV

Nem, nem, tisztelt Anna Szergejevna, ez költészet! Elég egyetlen emberpéldány ahhoz, hogy valamennyiről véleményt formálhassunk. Az emberek… hm… az emberek olyanok, mint a fák az erdőn. Aligha van olyan botanikus, aki minden egyes nyírfával foglalkoznék.

ANNA

Tehát egyre megy, okos-e vagy ostoba, jó-e vagy gonosz ember?

BAZAROV

A különbség csak annyi közöttük, mint a betegek és az egészségesek között.

ANNA

Igazán? Kis, ingerült nevetéssel. Remélem, ön nincs ugyanezen a véleményen, monsieur Kirszanov?

ARKAGYIJ

Sajnálom, Anna Szergejevna, de én sem mondhatok mást önnek, mint Jevgenyij!

ANNA

Nem mondhat mást?! Nahát!

BAZAROV

Nézze, a tüdőbajos ember tüdeje nem olyan, mint a magáé vagy az enyém. Csakis azért, mert megtámadta a betegség. Nagyjából tudjuk, legalábbis mi, orvosok, hogy mi okozhatta az elváltozást. Ugyanígy és ugyanennyire tisztában lehettünk azzal is, hogy az erkölcsi bajok a rossz nevelésből erednek, a sok mihaszna tudásból, amivel kiskorunktól kezdve teletömik a fejünket, egyszóval a társadalom hitvány állapotából. Meg kell javítani a társadalmat, és akkor megszűnnek a bajok, megszűnnek a betegségek…

ANNA

Vagyis akkor nem lesznek ostoba és gonosz emberek? Ilyen egyszerű?

BAZAROV

Bizony, kérem, ilyen egyszerű!

ANNA

Arkagyijnak. Erről is azonos a véleménye a barátjával?

ARKAGYIJ

Természetesen!

ANNA

Ámulatba ejtenek, uraim, ámulatba!

 

A nagynéni jön, a hercegnő. Töpörödött anyóka, arckifejezéséből ítélve rosszindulatú, gyanakvó. Mindent és mindenkit figyel. Sárga, rikító színű ruhát visel. Kátya vezeti be.

 

Nénikém, bemutatom az urakat! Monsieur Kirszanov és monsieur Bazarov. A nagynéném, Rakazov hercegnő!

HERCEGNŐ

Botjával türelmetlenül a padlóra koppint. Megint bent járt nálam a kutya! Kusti, kusti! Minek kell beengedni a kutyát?!

ANNA

Kátya már kizárta.

HERCEGNŐ

És mit ír Iván herceg?

 

Csend.

 

Botjával koppint. Kérdeztem valamit! Á, á, titkolódzunk?! Az urak talán tőle hoztak üzenetet?

ANNA

Induljunk teázni!

KÁTYA

Erre, nénikém, majd vezetem.

HERCEGNŐ

Nem kell! Iván herceg levelét követelem! Vagy az üzenetét! Mikor jön értem?

 

Döbbent csend, csak Anna és Kátya várnak türelmesen.

 

Hallani akarom a választ! És miért jön be a kutya a szobámba? Alattomosan besompolyog… Hol a levél? Azonnal adják ide Iván herceg üzenetét!

ANNA

Nincs se levél, se üzenet.

HERCEGNŐ

Rikácsolva, a botjával hadonászva. Eldugják a leveleimet! Megtiltják a hírnököknek, hogy átadják az üzeneteket! Írok a cárnak! A cárnak fogok írni, és bepanaszolom, hogy Rakazov hercegnő… Hirtelen elhallgat, egy darabig néz, aztán elmosolyodik. Bonjour, Messieurs! Bonjour! Miért nem megyünk teázni? Kihűl a szamovár! Elindul előre. Szép időnk van! És Fifi! Nahát, Fifi ma megint olyan aranyos volt! Bejön hozzám, odadörgöli azt a nedves orrát, vakkant… Hihihi… micsoda szép napok! Szép napok! És az a drága Fifi…

ANNA

Jöjjenek, uraim!

ARKAGYIJ

Szabad a karját, Anna Szergejevna?

ANNA

Nem, nem, majd magam…

KÁTYA

Arkagyijnak. Fifi a kutyám!

ARKAGYIJ

Milyen kedves név!

 

Összevillan a tekintetük.

 

HERCEGNŐ

Hirtelen megtorpan, a vendégek felé fordul. Megint zavarosak a gondolatai. Kik ezek?

ANNA

Már bemutattam őket, nénikém! A vendégeink!

HERCEGNŐ

Arkagyijnak. Te jó vagy, bátyuska, jó és szelíd! De ez az ember! Bazarovnak. Maga istentagadó!

BAZAROV

Nevetve. No lám!

HERCEGNŐ

Rossz véged lesz, bátyuska, rossz véged!

 

Nekiindul, Kátya alig bírja követni. Anna lemarad.

 

ANNA

Bazarovnak. Bocsásson meg neki, öregasszony.

BAZAROV

Ó, csak nem hiszi, hogy megijedtem?

ARKAGYIJ

Jöjjön, Anna Szergejevna, és meséljen nekem az anyámról, meséljen róla, kérem…

 

Miközben kimennek mind.

 

Sötét.
 

4. jelenet

Nyikolszkoje.

 

Ugyanott, Ogyincova fogadószobájában, néhány nap múlva. Este. Kátya zongorázik. Mozart c-moll szonáta fantáziája. Arkagyij hallgatja. Közben-közben kifelé tekinget az ablakon.

 

ARKAGYIJ

Beesteledett.

KÁTYA

Abbahagyja a játékot. Maga nem figyel rám.

ARKAGYIJ

Dehogynem. Nagyon szép… szépen játszik, igazán.

KÁTYA

Őket lesi? Lesheti.

ARKAGYIJ

Őket? Dehogy!…

KÁTYA

Újra játszik. Nézi a férfit. Abbahagyja. Igazán! Így nem tudok játszani! Maga nincs itt… maga Annára gondol.

ARKAGYIJ

Zavartan. Ó, dehogy!

KÁTYA

Gúnyosan. Anna és Bazarov úr botanikai sétára indultak, bár nem tudom, alkonyatkor hogyan lehetséges megkülönböztetni egymástól a vadvirágokat meg a füveket? Bazarov úr arra biztatott, hogy szárítsam meg a mezei csokrot, és itassam teával a parasztokat… Nevet. Mulatságos ember! Különös ember.

ARKAGYIJ

Kérem, játsszon!

KÁTYA

Anna gyönyörű. Ugye, gyönyörű a nővérem?

ARKAGYIJ

Ó, igen.

KÁTYA

Durcásan. Lássa, ez nem szép magától! Azt kellene mondania, hogy Anna ugyan szép, de… Más hangon. Engem bizonyára még gyermeknek tart!

ARKAGYIJ

De Kátya!

KÁTYA

Látom. Nem figyel rám, kedveskedik nekem, mint egy kisleánynak. Jó, hogy nem kínál meg bonbonnal is!

ARKAGYIJ

Jönnek! – Tessék?

KÁTYA

Jönnek! Hiszen nem vesztek el! Úgy lesi őket, mintha eltévedtek volna az erdőben! Bazarov úr igazán lelkes és fáradhatatlan tanító! Tegnap is többórás botanikai sétára vitte a nővéremet, és ma is, tessék, lassan leszáll az éj, és még csak most érkeznek meg!

ARKAGYIJ

Talán azt szeretné, ha Jevgenyij inkább önt vinné sétálni?

KÁTYA

Engem? Ugyan! Az a morcos ember!?

ARKAGYIJ

Bazarov morcos?

KÁTYA

Nem is tudom, hogyan lehet a barátja!

ARKAGYIJ

Engem tehát nem tart morcosnak?

KÁTYA

Maga nem morcos. Maga csak… Nevet. Maga csak féltékeny…

ARKAGYIJ

Én?

KÁTYA

Féltékeny a barátjára. Féltékeny Annára. Maga féltékeny, féltékeny és kész!

ARKAGYIJ

De, kérem! Hogy mondhat ilyet?

KÁTYA

Csúfolva. Féltékeny, féltékeny! Felugrik, kacag. Tudja mit? Jöjjön, megmutatom magának a kiskutyákat. Fifinek kölykei vannak, aranyosak, tarkák… Jöjjön! Vagy inkább itt ül, és emészti magát?

ARKAGYIJ

Miért emészteném magam?

KÁTYA

A féltékenység emészti! Bizonyítsa be, hogy nem így van, és jöjjön velem a kiskutyákhoz! Na, ne kéresse magát!

ARKAGYIJ

Ahogy parancsolja!

KÁTYA

Ó, én nem parancsolok, csak a nénémnek van joga parancsolni! Én csak kérek! Én csak kérem magát!

 

Kintről a hercegnő hangja: Anna! Kátya! Anna…

 

A nagynéném! A hercegnő! Jöjjön, ha nem akar vele találkozni…

 

Kisietnek. Bejön a hercegnő.

 

HERCEGNŐ

Anna! Kátya!… Hát hol vannak? Senkit sem találok, a francia seregek meg itt táboroznak néhány versztányira a falutól… Anna! Koppant a botjával.

Attention, attention! Tele vagyunk kémekkel, és semmi óvatosság! Ezek az emberek is… az a doktor! Megmondta Iván herceg, hogy óvakodjunk a spionoktól!… Jean! Jean! Megráz egy asztali csengőt. Jean!

 

A főlakáj besiet.

 

FŐLAKÁJ

Parancsára, hercegnő!

HERCEGNŐ

Hová menekültek Anna Szergejevna és Kátya?

FŐLAKÁJ

Senki sem menekült sehová sem, hercegnő!

HERCEGNŐ

Úgy, tehát bevárják Napóleon seregeit? Nagyon helyes! Nem fogunk megfutamodni! Nem adjuk fel az állásainkat! Éghet Moszkva, lángolhat a Kreml, mi, régiek kitartunk! Maga kinek a seregében szolgál?

FŐLAKÁJ

Engedelmével, nem vagyok katona!

HERCEGNŐ

Maga nem katona?! Amikor minden hazafi a csatamezőn ontja a vérét, hogy visszaverje annak a Bonaparténak az ármádiáját?

FŐLAKÁJ

Az az idő már elmúlt, hercegnő!

HERCEGNŐ

Semmi sem múlt el! Azért, mert megöregedtem, még értek a politikához!

FŐLAKÁJ

A napóleoni háború, méltóságos hercegnő, már a múlté! Már nagyon régen a múlté! Méltóztassék megnyugodni…

HERCEGNŐ

Toporzékolva. Ne akarjon félrevezetni! Tüstént menjen és jelentkezzen Iván hercegnél! Lóduljon! Menjen már! Koppant a botjával.

FŐLAKÁJ

Ahogy méltóztatik… Kihátrál.

HERCEGNŐ

Hirtelen magához tér. J’ai faim… J’ai faim… És nem adnak enni… Éhes vagyok… Ismét hangot vált. Iván herceg elküldi hozzám az embereit. És elvisznek innen. Még van pénzem, vagyonom, birtokom! Iván herceg befolyásos a kormánynál, külföldre visszük a gyémántokat meg a pénzt… Akkor aztán összeomolhat itt minden! Iván nem feledkezhet meg rólam!… Összeborzong. Nem jó öregnek lenni… Beeresztik hozzám a kutyát. És a kutya odapiszkít. Mert fél. Fél tőlem. Tőlem fél, mert öreg vagyok. Odapiszkít, ők meg azt mondják, büdös vagyok. A kutya büdös! Fél. Azért büdös. Én is félek. Ez a különös tekintetű doktor! Ezek a fiatalemberek! Spionok! Mindent ki akarnak szimatolni!… Elindul kifelé.

Hová dugják a leveleimet? Elrejtik Iván herceg leveleit… De megtalálom! A titkosszolgálat emberei ott vannak mindenütt, segítenek nekem… A titkosszolgálatot nem lehet elpusztítani, hehehe… Megáll, más hangon. Egyszer, még régen, nagyon régen… réges-régen… igen! Iván herceg azt mondta nekem a hársak alatt: Nous ferons un petit tour et nous regarderons les étoiles… És amikor felnéztem az égre, megcsókolt… Bólogat, továbbmegy.

A kutya büdös. Ők meg azt mondják, hogy én… mert öreg vagyok… Motyogva kimegy.

 

Csend. Kintről Anna kacagása és hangja: HOGY LEHETSÉGES AZ, HOGY MÁRIS? CSAK NEM HAGY ITT? Bejönnek: Anna és Bazarov.

 

BAZAROV

Mit tegyek, Anna Szergejevna, apám vár, el kell utaznom.

ANNA

Unalmas lesz az életem, ha elmegy.

BAZAROV

Éllel. Arkagyij itt marad.

ANNA

Unalmas lesz.

BAZAROV

Nem fog unatkozni. Maga olyan alapos körültekintéssel rendezte be az életét, hogy nem ér rá sem szomorkodni, sem unatkozni. A maga élete csupa szabály, napirend szerint él, a birtok ügyeit intézi, ellenőrzi a könyvelést… Ezek a dolgok teljesen lekötik.

ANNA

Úgy gondolja? Beleveti magát fáradtan az egyik fotelba. Jól megsétáltatott!

 

Csend.

 

Miért nem ül le?

 

Bazarov int, hogy inkább talpon marad.

 

Nyugtalan? Hm. Még nem is mesélt a családjáról.

BAZAROV

Nincs mit mesélnem. Szürke kisemberek vagyunk.

ANNA

Én meg, ugyebár, arisztokrata…

BAZAROV

Az.

 

Csend.

 

ANNA

Szóval maga nem akarja elhinni, hogy engem felkavarhatnak az érzések?

 

Bazarov vállat von.

 

Nem hiszi, hogy tudok lelkesülni?

BAZAROV

Mmmm… Talán. Maga nagyon…

ANNA

Nagyon?

BAZAROV

Szép. Ma is, egész idő alatt, ahogy ott sétáltunk, és a tó felől megvilágította arcát meg az egész alakját a napnyugta fénye, azt néztem, hogy milyen szép. Maga persze tisztában van ezzel, a szépségével, meg azzal is, hogy mekkora hatással van az emberekre… a férfiakra…

ANNA

Hogy mondta? Hogy szép vagyok?

BAZAROV

Tudja azt maga jól!

ANNA

Beképzeltnek tart?

BAZAROV

Azt nem mondanám, bár ha szükséges, tud utálatos is lenni…

ANNA

Ó!

BAZAROV

Komfortban él, elkényelmesedett, és szerintem minden iránt közömbös, ami maga körül történik. Lehet, hogy tud lelkesülni, de nincs szüksége lelkesedésre. Mindene megvan…

ANNA

Hát, mondhatom… néhány nap alatt kialakította a véleményét rólam… Szünet. Csakhogy, kedves barátom… Tudja, én azt tartom magamról, hogy szerencsétlen vagyok.

BAZAROV

Na, ez nyafogás! Vagy talán komolyan veszi azokat a pletykákat, amiket a társaságokban terjesztenek magáról?

ANNA

Azok a pletykák hidegen hagynak! Azért vagyok szerencsétlen, mert nincs életkedvem, nincs bennem vágy az életre…

BAZAROV

Nyafogás, nyafogás! Mi az, hogy életkedv? Az ember él, mert megszületett, ráadásul maga gazdag, egészséges, független! A muzsikjai vajon hogy állnak ezzel az életkedvvel? Filozofálgat erről velük valaki?

ANNA

Maga ismét meg akar botránkoztatni a durvaságával! Fáradt vagyok, Jevgenyij Vasziljevics, fáradt és öreg!

BAZAROV

Ó, ó, ó! Affektál!

ANNA

Higgye el! Mögöttem már olyan sok az emlék… Pétervár, apám halála, szegénység, aztán a házasságom, vagyon, gazdagság, külföldi utak… De mi vár rám? Semmi célom!

BAZAROV

Megmondom én. Én megmondom. Szeretne szeretni, de nem tud, ez a maga szerencsétlensége!

 

Kis csend.

 

ANNA

Hogy én nem tudnék szeretni? Azt mondja? Nem tudnék?…

BAZAROV

De ezt ne nevezzük szerencsétlenségnek. Inkább azt sajnáljuk, aki szerelembe esik.

ANNA

Úgy véli, azt sajnálni kell?

BAZAROV

Kissé ideges a témától. De az is lehetséges, hogy maga túlságosan igényes. Válogat. Nem tud dönteni… Igényes, igen, azt hiszem.

ANNA

Látja, ez meglehet! Mindent vagy semmit! Életet életért! Ha kéred az enyémet, add a tiedet cserébe, add gondolkodás nélkül, visszavonhatatlanul! Másként nem kell! Akkor inkább ne!

BAZAROV

Ez igazságos alku!

ANNA

A teljes odaadás nagyon nehéz!

BAZAROV

Ha mérlegel, akkor igen. De ha nem mérlegel? Csak az mérlegel, aki sokra tartja magát.

ANNA

De ha semmiféle értékem nincs, akkor kinek kell az én odaadásom?

BAZAROV

Az értékét hadd döntse el az a másik! Magának csak az a dolga, hogy tudja magát odaadni.

 

Kis csend.

 

ANNA

Monsieur Bazarov, ön úgy beszél erről, olyan átéléssel… Talán ismeri ezt az érzést?

BAZAROV

Hmmm…

ANNA

Átélte talán?

BAZAROV

Miért kérdez tőlem ilyet?

ANNA

Mert kíváncsi vagyok rá. Szünet. Mit gondol, maga képes az odaadásra?

BAZAROV

Ne faggasson, kérem! Faggassa Arkasát, ő éppen ilyen kérdéseket vár magától!

ANNA

De én magára vagyok kíváncsi, Jevgenyij Vasziljevics!

 

Csend.

 

Nos?

BAZAROV

Tessék?

ANNA

Én figyelem magát. Figyelem napok óta. Maga szerepet játszik.

BAZAROV

Sértegetni akar?

ANNA

Csak maga sértegethet? Szünet. A rideg, megközelíthetetlen férfit játssza, azt a látszatot akarja kelteni, hogy magának nincsenek érzelmei.

BAZAROV

Tudja jól, mit tartok felőlük.

ANNA

Maga fontoskodik, a tudományra hivatkozik állandóan, mindent elutasít, mindent megvet. De mindez csak szerep, szerep. Maga is, akárcsak én, boldogságra vágyik!

BAZAROV

Boldogság? Ostobaság!

ANNA

Ide figyeljen. Nem kell mondanom, hiszen úgyis tudja, hogy maga nem közönséges ember. Milyen életre készül? Milyen célok élnek a lelkében? Szeretném egy kicsit jobban megismerni!

BAZAROV

Megismerni? Hm. Nézze… Természettudományokkal foglalkozom, és egy jövendőbeli körorvos áll ön előtt.

ANNA

Felnevet. Körorvos? Csak nem akarja elhitetni velem, hogy beéri ezzel? Ekkora önérzettel és becsvággyal – körorvos? Elkomolyodik. Jól van, nem faggatom. Nem bízik bennem, nincs kedve diskurálni velem a jövőjéről … Szünet. Pedig… Tudja-e, Jevgenyij Vasziljevics, hogy meg tudnám érteni magát? Én is szegény és öntudatos voltam, mint maga, és lehet, hogy ugyanolyan megpróbáltatásokon mentem keresztül…

BAZAROV

Megbocsát, de nem szoktam közlékeny lenni. Különben is, köztünk olyan nagy a távolság.

ANNA

Nincs semmiféle távolság! És ha már erről van szó: nem én vagyok arisztokrata, hanem maga! Igenis maga!

 

Csend.

 

BAZAROV

Nos, jó. De mi értelme van a jövőről beszélni, amikor aligha függhet tőlünk. Tegyük, amit tennünk kell, de ne fecsegjünk előre, mert hiába is fecsegünk…

ANNA

Ön gőgös ember!

 

Kis csend.

 

Hát rendben van, ne beszéljünk a jövőről. Akkor hát beszéljünk inkább arról, ami most magában végbemegy.

BAZAROV

Nem, nem, semmi szükség sincs arra, hogy ilyet játsszunk!

ANNA

Miért ne?

BAZAROV

Maga talán hajlandó lenne feltárni a lelkét, csak úgy… Csak úgy passzióból?

ANNA

Ha kérné!

BAZAROV

Boldogabb, mint én. Elfordul Annától.

ANNA

Sajnálom, hogy hallgat. Pedig nekem valami azt súgja, hogy nemhiába találkoztunk. Mi jó barátok leszünk. Ugye? Jó barátok!

BAZAROV

Rekedten. Barátok?

ANNA

Barátok – és semmi több.

BAZAROV

Indulatosan visszafordul. Semmi több? Maga azt hiszi… maga azt hiszi, Anna Szergejevna, hogy igazán jó barátság lehet egy férfi meg egy nő között?

ANNA

Provokál. Miért ne?

BAZAROV

Tudni akarja? Mert ez… ez képtelenség! Képtelenség, hogy maga meg én…

ANNA

Hát megvet? Ennyire megvet csak azért, mert nő vagyok?

BAZAROV

Megvetem? Nem, Anna Szergejevna, nem! Én… Én, ha nem vette volna észre… Elszántan. Hát tudja meg! Tudja meg, hogy ostobán és őrülten szeretem!

ANNA

Feláll, lassan a férfihoz megy, megáll előtte, a szemébe néz. Maga gúnyolódik…

BAZAROV

Vadul átöleli, magához szorítja. Szeretem, szeretem, szeretem, amióta csak megpillantottam ott a bálon! Szeretem!

 

Meg akarja csókolni, de Anna gyengéden kiszabadítja magát.

 

ANNA

Na! Maga nem értett meg! Nem, maga nem értett meg!

BAZAROV

Anna Szergejevna!

ANNA

Maga félreért engem, Bazarov!

BAZAROV

Anna Szergejevna, remélem, sejti, milyen nehezemre esik ez a vallomás… ezért, kérem, hallgasson meg! Az imént azt kérte, öntsem ki a lelkemet. Megtagadtam. De most… nem tudom, mi ütött belém, mi ragadott el, elvesztettem a fejem, és bevallottam magának… Ez a szerelem a maga vétke! Maga olyan elragadó, szép, vonzó… a maga testi közelsége éget…

ANNA

Türtőztesse magát, Jevgenyij Vasziljevics!

BAZAROV

Kívánom magát, rettenetesen kívánom, már akkor kívántam, amikor táncolni láttam… Ahogy kifeszítette a derekát, ahogy a csípője…

ANNA

Hallgasson, kérem! Szünet. Maga nem szeret engem… maga csak megkívánt. Maga egy hím, és azt képzeli, hogy én is csupán egy nőstény vagyok, aki hajlandó kielégíteni a maga vágyódását… Hát nem, barátom!

BAZAROV

Maga gyönyörű! Gyönyörűségem! Át akarja ölelni ismét.

ANNA

Eltaszítja. Ne legyen tolakodó! Maga egyik végletből a másikba esik! Megjátssza a tartózkodót, aztán meg képtelen parancsolni az ösztöneinek…

BAZAROV

Maga játssza meg a tartózkodót és a felháborodottat! Maga! Hiszen éppen úgy kíván, mint én magát! Csak gyáva! Nem mer a természete szerint viselkedni! Úgy látszik, mégsem ereszkedik le hozzám! Arkagyij nemesi ivadék, persze…

ANNA

Ne legyen nevetséges, igazán nem illik magához. És ha így folytatja, nem is maradok a társaságában…

BAZAROV

Csak tessék! Sértődjön meg, ha jobban szereti a képmutatást, mint az őszinteséget! Kívánom és szeretem, és szeretem és kívánom, türtőztettem magam, harcoltam ellene, de lehetetlen… Éget a közelsége, Anna Szergejevna…

ANNA

Félreértett, és én is félreértettem magát! Csalódtam magában…

BAZAROV

Gőgös asszony! Maga végtelenül gőgös! Engem nevezett gőgösnek, de maga az, maga!

ANNA

Távozom, Jevgenyij Vasziljevics! Nem hallgatom magát! Nem hallgatom!… Kisiet.

BAZAROV

Anna!

 

Arkagyij siet be, látja, hogy feldúlt a barátja.

 

Bocsánatot kell kérnem tőle!

ARKAGYIJ

Annától? De miért?

BAZAROV

Megbántottam. Igen, félreértettem és megbántottam…

ARKAGYIJ

De mivel?

BAZAROV

Holnap elutazom apámhoz.

ARKAGYIJ

Hát mégis? Talán emiatt keletkezett nézeteltérés köztetek? Nem akar elengedni?

BAZAROV

Keserűen nevet. De, de. Elenged. Anna Szergejevna elenged. És végre helyrebillen a nyugalma. Nem fogom zavarni a jelenlétemmel. Élheti kényelmes, megszokott életét…

ARKAGYIJ

Mi baj történt, Jevgenyij! Valami baj van?

BAZAROV

Semmi. Az égvilágon semmi. De gyanítom, hogy jobb, ha követ törsz az úton, Szahalin szigetén, mint ha megengeded, hogy egy nő vonzáskörébe kerülj. Csomagolok, Arkasa. Te maradj, érezd jól magad, engem vár a dolgom.

ARKAGYIJ

Veled tartok…

BAZAROV

Nem, nem. Maradj csak Anna közelében.

ARKAGYIJ

Anna ügyet sem vet rám. Legfeljebb Kátya fog könnyezni. Szünet. Anna csak téged kedvel…

BAZAROV

Fél tőlem. Hát ne féljen, elkotródom. Ha velem akarsz jönni, gyere, apám szívesen lát, pajtás!

 

Sötét.
 

II. rész

 

1. jelenet

A Bazarov-birtokon.

 

Bazarovék kúriájának szalonja. Egyben könyvtár is, afféle orvosi váró. Este.

Vaszilij Ivanics pipázik. Arina a fiában gyönyörködve üldögél, minden mozdulatát lesi. Bazarov unatkozik, máshol járnak a gondolatai. Arkagyij a könyveket nézegeti.

 

VASZILIJ

A könyvtáram szerény, de megtalálhatja itt a legfrissebb folyóiratokat is. Ott van például az Egészség Barátja legújabb évfolyama…

ARKAGYIJ

Szép gyűjtemény.

VASZILIJ

A fiam a legtöbb könyvet már gyerekkorában elolvasta. Igaz, Jevgenyij!? Folyton a könyveket bújtad.

BAZAROV

Mi haszna?

VASZILIJ

No, no! Zavartan nevet, nem érti a fia rosszkedvét. Azért, ha az ember már az otthonában hozzájut a műveltséghez…

BAZAROV

Arkagyijék könyvtára százszor ekkora!

VASZILIJ

Igaz, ami igaz, mi úgy élünk itt, mint holmi szekértáborban a birtok kicsinyke, mindössze tizenkét lélek és a belső cselédség… Ezredorvos voltam, s most gazdálkodom… kiadtam a parasztjaimnak a földjeimet feles művelésbe. Az ember haladjon a korral, nem igaz? Szolgálni kell a haladást, kérem szépen. Én egész életemben szolgáltam és szolgáltam, engem a szolgálat tartott talpon, kérem. Értek valamicskét a gazdálkodáshoz, de a tudományról és a művészetről is tudok beszélni…

ARKAGYIJ

Á, igen, látom, német munkák is vannak.

VASZILIJ

Hogyan, kérem? Ja, persze! Azok Jevgenyij könyvei. Jevgenyij!

BAZAROV

Tessék?

VASZILIJ

Fáradtnak látszol…

 

Csend.

 

Na, és milyen volt ott, Nyikolszkojéban?

ARKAGYIJ

Szórakoztunk egy kicsit. Én nagyon jól éreztem magam…

VASZILIJ

És te, Jevgenyij?

 

Csend.

 

Hmmm. Nem zavarja az urakat a pipafüst?

BAZAROV

Nem. Apám, ne légy ránk ennyire tekintettel! Az otthonodban vagy…

VASZILIJ

De éppen a házigazdának kell tapintatosnak lennie. Szolgált az ezredünkben egy őrnagy. Kellemetlen, rideg természetű férfiú volt, de meg kell hagyni, a végtelenségig udvarias. Azt mondta mindig… Na, hogyan is fejezte ki magát?

ARINA

Váratlanul. Jaj, Jenyusa, Jenyusa, csakhogy itthon vagy végre!

VASZILIJ

Itthon van, itthon van, persze!

ARINA

Csakhogy láthatlak, lelkem, galambocskám! Finom volt a vacsora?

BAZAROV

Finom volt, anyuska, nagyon finom.

ARKAGYIJ

Remek vendéglátásban részesültünk…

VASZILIJ

Valami olyasmit mondott az az őrnagy, hogy suum cuique! De még hozzátett valamit… Mit is? …

ARINA

Bánt, hogy nem volt itthon marhahús! Ha tudtam volna, hogy ma érkeztek, Jenyuska!

BAZAROV

Semmi baj! Ahol nincs, ott ne keress!

ARINA

De van mindenünk, kedvesem! Szerényen élünk, de van mindenünk, hál’ istennek! – Hanem milyen szép ember lettél! Arkagyijnak. Ugye, derék, szép ember a fiam, bátyuska? Nincs szerencsém megjegyezni a keresztnevét és az apai nevét…

BAZAROV

Hívd csak Arkasának!

ARKAGYIJ

Kirszanov. Arkagyij Nyikolájevics Kirszanov…

ARINA

Arkagyij Nyikolájevics! Ugye, szép ember a fiam?

VASZILIJ

Szép ember, nem szép ember, ahogy mondják: Homme fait. Önök azért jönnek, uraim, hogy minket leváltsanak. Az önök tudománya új tudomány, de el kell ismerni, hogy mi is tettünk valamit, hogy a mi tudásunk alapozta meg az önökét, mert a világon minden összefügg, egyik dologból következik a másik, semmi sincs semmiből; az csak az Úrnak adatott meg, hogy világot teremtsen a semmiből… de önök, uraim…

BAZAROV

Jobb, ha tudod, apám, mi nem hajlunk meg senki előtt, és nevetünk az egész orvostudományon és mindazon, amit eddig összehordtatok!

VASZILIJ

Hogy értsem ezt? Hiszen orvos akarsz lenni!

BAZAROV

Az hát! De az egyik nem zárja ki a másikat.

ARINA

Jenyuska, Jenyuska, nem győzök csodálkozni, hogy megemberesedtél!

VASZILIJ

Hm… hehe… ha meggondolom, persze! Mi is ilyenek voltunk! Mindent leszóltunk, ami a színrelépésünk előtt történt. Semmit se tiszteltünk, mentünk a magunk feje után…

BAZAROV

De nem eléggé! Feláll, az anyjához megy. Anyácska, fáj még olykor a lábad?

ARINA

Fáj, fáj, de mennyire! Néha nagyon is szaggat!

 

Megsimogatná a fiát, de az ellép tőle.

 

Hát hadd érjek hozzád, lelkecském!

BAZAROV

Nem sokat ellenkeztetek, ti, apám, nem sokat!

VASZILIJ

Ezt hogy érted, Jenyuska?

ARKAGYIJ

Jevgenyij arra gondol, hogy az előttünk járó generációk alaposabban fordíthattak volna a világ sorsán, ha nem ragadtak volna bele maguk is a konzervativizmus kátyújába!

BAZAROV

Lehet, hogy lázadtatok, de aztán szépen beálltatok a sorba.

VASZILIJ

Hát mit tehet egy ezredorvos? Csináljon forradalmat?

ARINA

Jaj, istenem, azok az idők, azok az idők!

VASZILIJ

Meg kellett élni, uraim, családot alapítani…

BAZAROV

Hát ez az! Itt a baj!

VASZILIJ

…dolgozni kellett, jövedelemre kellett szert tenni…

BAZAROV

Hiba, nagy hiba!

VASZILIJ

De azért talán mégis elértünk itt-ott egy kis reformot!

ARKAGYIJ

Így mondja az apám is. Sőt! Jelenleg is reformpárti, modernizálta a gazdaságát, farmot csinált, kutakat fúratott, új istállókat épített és így tovább…

VASZILIJ

Nincs módomban ismerni az édesatyját, de a nagyatyját tiszteltem, Kirszanov tábornok kiváló férfiú volt, ott szolgáltam az ezredében…

ARINA

Hideg van Péterváron? Nagy telek vannak?

BAZAROV

Tessék, anyuska?

ARINA

A múlt télen is annyit aggódtam. Azt mesélték, nagy hidegek voltak északon. Nem fáztál sokat, galambocskám?

BAZAROV

Fáztunk, fáztunk, de kibírtuk! Igaz, Arkasa?

ARKAGYIJ

Ha meg nem bírtuk, pezsgőztünk, vodkáztunk!

VASZILIJ

Nevet. Úgy, úgy, no lám! Jenyuska! Berendeztem neked azt a nyugati fekvésű szobát laboratóriumnak, ott békességben dolgozhatsz… Reggel már neki is láthatsz.

BAZAROV

Majd, majd…

VASZILIJ

De ha pihenni akarsz…

BAZAROV

Majd meglátom.

VASZILIJ

Szolgálatára állhatok önnek is, Arkagyij Nyikolájevics?

ARKAGYIJ

Köszönöm, ne fáradjon. Én csak látogatóba jöttem, kíváncsi voltam a barátom szülőházára, de nem időzöm… Madame Ogyincova vár, megígértem neki, hogy visszamegyek hozzá, a szavamat adtam…

VASZILIJ

Ej, de sajnálom! De sajnálom! Nélkülözni fogom a társaságát! Igazán maradhatna egy darabig!

ARKAGYIJ

Nem tehetem, Vaszilij Ivanics! De hát itt lesz Jevgenyij…

BAZAROV

Majd meglátjuk, majd meglátjuk…

ARINA

Csak nem kelsz útra te is? Hallod, Vaszilij!

BAZAROV

Alszunk rá egyet, aztán majd meglátjuk…

VASZILIJ

Igaz, hogy olyan híres szépség az az asszony?

ARKAGYIJ

Ogyincova? Kérdezze csak meg Jevgenyijt!

BAZAROV

Semmi különös. Mutatós, gazdag, de semmi különös!

 

Csend.

 

Félbehagytam a kísérleteimet Marjinóban. Lehet, hogy visszamegyek egy kis időre. Csak amíg befejezem…

ARKAGYIJ

Velem jönnél? De én megállok Nyikolszkojéban!

BAZAROV

Megállsz, én meg várok, aztán mehetünk, vagy nem?

ARKAGYIJ

Vizsgálódva nézi. Ahogy gondolod, pajtás! Nos, hát ilyen asszony az az Ogyincova, tisztelt Vaszilij Ivanics! Elég egyszer belekóstolni a közelségébe, s többé nincs maradása sehol az embernek. Nevet.

BAZAROV

Bosszúsan. Mondtam, hogy az apádékhoz megyek, Marjinóba, nem Anna Szergejevnához. Oda csak elkísérlek! Te nem tudsz meglenni nélküle, úgy látom!

VASZILIJ

Zavartan heherészve. Hát igen, a nők, a nők, a nők! Bizony, uraim!

ARINA

Jenyuska, csak nem mennél el máris?

BAZAROV

Dolgom van, anyuska!

VASZILIJ

Magamra ismerek! Nekem is mindig első volt a munka! Már visszavonultam a praxisomtól, de hetenként egyszer-kétszer fogadom a betegeket. Tanácsért, receptért jönnek, nem kergethetem el őket. Szegények, szerencsétlenek. És kevés az orvos. Képzeljék el, uraim, egy közeli szomszéd, nyugalmazott dandárparancsnok, szintén gyógyít. Kérdem tőle, foglalkozott ön egyáltalán orvostudománnyal? Nem, azt mondja, soha! Hát akkor? Kérem, azt mondja, filantrópia is van a világon! Hahaha… Hallottak már ilyet? Emberszeretetből gyógyít!

 

Csend. Bazarov nyugtalan, és ezt Arkagyij látja, alig figyelnek az öregre.

 

Na, igen. Nyugalmazott törzsorvos vagyok, az ön nagyapjának az ezredében szolgáltam, bizony, kérem, és láttam egyet-mást az életben. Micsoda társaságokba jártam! Milyen emberekkel érintkeztem! Én, ugyanaz az ember, aki most itt pipázik önök előtt, Wittgenstein hercegnek és Zsukovszkijnak is tapogattam a pulzusát. Úgy ám! Hanem a nagyapja nagyon tiszteletreméltó ember volt, igazi katona…

BAZAROV

Valld be nyugodtan, hogy tökfilkó volt a javából!

VASZILIJ

Jaj, Jevgenyij, hogy mondhatsz ilyet?! Kirszanov tábornok…

BAZAROV

Na, hagyd már el!

ARINA

Ej, Vaszilij, hát nem látod, hogy untatod őket azzal a sok beszéddel?

ARKAGYIJ

Dehogy, kérem, én nagyon szívesen hallgatom!

BAZAROV

Arkasa finom lélek, nem olyan durva, mint én! De éppen úgy untatod, mint engem, csak ő udvarias! Akárcsak az a te őrnagyod. Aki udvariasan bár, de megfenyítette a katonáit, hasba szúrta az ellenfeleit, megvetette az alárendeltjeit…

VASZILIJ

De Jenyuska, kérlek!

BAZAROV

Rettenetes, milyen szűk itt minden!

ARINA

Szűk? Mi szűk, lelkecském?

BAZAROV

Szűk és szürke és poros. Ezek a könyvek is! Ez a sok hiábavalóság! Ez az egész élet!…

 

Csend.

 

ARINA

Mekkora hidegek lehettek ott északon! Jöttek onnan utasok, mesélték. Én meg csak imádkoztam, imádkoztam érted, galambocskám… – Igyanak még egy kis teát! Mézes retek? Egy kis befőttet még…

BAZAROV

Mért vannak becsukva az ablakok?

VASZILIJ

Hát az éjjeli lepkék meg a szúnyogok, a mindenféle bogarak miatt…

BAZAROV

Minden zárva, becsukva, beszorítva… Fülledt minden! Fullasztó, levegőtlen! Kimegyek az udvarra! Nem bírom ezt a fülledtséget! Felugrik, kisiet.

 

Csend.

 

ARINA

Menj csak, sétálj egyet, lelkem!

VASZILIJ

Na, igen. Nyugtalan természet. Nyugtalan.

ARINA

Jól van, megyek, megnézem, elkészítették-e az ágyát, Arkagyij Nyikolájevics… Feltápászkodik, öregesen elindul. Hadd sétáljon csak a lelkem, hadd szellőztesse ki a fejét ezen a jó levegőn… Kimegy.

 

A két férfi magára marad.

 

VASZILIJ

Egy pohárka vodkát? Alvás előtt?

ARKAGYIJ

Ha ön is kívánja…

VASZILIJ

Igyunk egy kevéskét, hogy jobb legyen az álmunk! Tölt. Hadd köszöntsem még egyszer a házamban! Tudom, hogy megszokta a pompát, a nagyvilági életet, de a világ nagyjai sem vetik meg a tisztességes emberek vendégszeretetét a kunyhók fedele alatt…

ARKAGYIJ

Nem vagyok én semmiféle nagyság!

VASZILIJ

Engedelmet, engedelmet! Egészségére!

 

Isznak.

 

Bocsásson meg, hogy megkérdezem, mióta ismeri az én Jevgenyijemet?

ARKAGYIJ

Az elmúlt tél óta.

VASZILIJ

Igen, kérem. És mint apa, teljes nyíltsággal hadd kérdezzem meg, mi a véleménye róla?

ARKAGYIJ

Egyike a legkitűnőbb embereknek, akikkel az életben találkozhattam.

VASZILIJ

Meghatottan. Igazán? Ó, tehát azt hiszi, hogy…

ARKAGYIJ

Nagy jövő vár rá, és dicsőséget hoz majd az ön nevére!

VASZILIJ

Így gondolja? Végtelenül boldoggá tett! Meg kell mondanom önnek, hogy istenítem a fiamat! De előtte nem mutathatom ki az érzéseimet. Hiszen ismeri!

Sokan elítélik a keménységéért, de az olyanokat, mint ő, nem szabad a szokott mércével mérni. Megjegyzem, mindig szerény volt! Soha nem követelt tőlünk pénzt, egyetlen felesleges kopejkát sem fogadott el, mindig azt mondta, kell az nektek, csak annyit kérek, amennyiből ennem, innom és laknom telik…

ARKAGYIJ

Önzetlen és becsületes ember.

VASZILIJ

Rendkívül önzetlen! És én nemcsak istenítem, de büszkélkedem is vele. Elképzelem, hogy leendő életrajzában majd ez áll: „Egyszerű törzsorvos fia, atyja korán felismerte a tehetségét, és minden áldozatot meghozott a neveléséért…” Szokott beszélni rólam?

ARKAGYIJ

Nagyon tiszteli önt… és az édesanyját…

VASZILIJ

Tisztel? És… és talán azt is mondta, hogy szeret? Hogy szeret minket? Már megbocsásson az őszinteségemért…

ARKAGYIJ

Hát persze, Vaszilij Ivanics!

VASZILIJ

Igen, érzem. Érzem, hogy szeret. De nem akarja kimutatni az érzelmeit. Restelli. Így van ez manapság… Ez az Ogyincova… Ezzel talán barátságba keveredett?

 

Csend.

 

Talán bizony el is mélyült ez a barátság?

ARKAGYIJ

Az a gyanúm, Vaszilij Ivanics, hogy az ön fia… nos, az ön fia beleszeretett ebbe az asszonyba, de az visszautasította…

VASZILIJ

Visszautasította?! Ó! Nos, talán nem is olyan nagy szerencsétlenség… Bár gazdag és szép, ugyebár? De az én Jenyuskám… talál ő még ilyet!

Mit gondol, az orvosi pályán lesz kimagasló sikere?

ARKAGYIJ

Nehéz lenne megmondani, de híres lesz, híres ember!

VASZILIJ

Tűnődve. De híres lesz! Híres ember! Még egy pohárkával?

ARKAGYIJ

Az ön fiára, Vaszilij Ivanics!

VASZILIJ

Az én drága, tehetséges fiamra!

 

Sötét.
 

2. jelenet

Marjino.

 

A Kirszanov-kúria terasza. Napfényes dél. Kirszanov levelet ír. Fenyicska babaholmit köt a közelében.

 

KIRSZANOV

Ha megírtam ezt a levelet, alá kell íratnom Pávellel is. Remélem, itthon tartózkodik!

FENYICSKA

A szobájában olvas. Szünet. Pável Petrovics ma megint egész éjjel járkált. Hallottam a szobámból. Ott járt fel és alá a folyosón, nem tudtam tőle aludni, néha már azt hittem, benyit…

KIRSZANOV

Benyit?

FENYICSKA

Mintha megállt volna az ajtómnál jövet is, menet is. Talán nem érezte jól magát?

KIRSZANOV

Panaszkodott neked?

FENYICSKA

Jevgenyij Vasziljevics reggel megkérdezte tőle, hogy nincs-e valami panasza. Nyilván ő is felébredt a járkálásra. De Pável Petrovics mogorván elzárkózott.

 

Csend. Kirszanov befejezi a levelet.

 

Arkagyij talán miattam nem jött vissza?

 

Kirszanov ránéz, de nem válaszol.

 

Különös, hogy a barátja visszaérkezett hozzánk, ő meg sehol.

KIRSZANOV

Bazarov Nyikolszkojéban hagyta Arkasát Anna Szergejevna Ogyincovánál. Vendégeskedik, azért nem tért haza.

FENYICSKA

És ha miattam?

KIRSZANOV

Nem, azt nem hiszem.

FENYICSKA

És ha mégis?

KIRSZANOV

Elbizonytalanodva. Semmi kifogása sem volt ellened…

FENYICSKA

És a doktor vajon miért jött?

KIRSZANOV

Azt mondja, itt kedvezőbbek a feltételek a munkájához. Valami értekezést ír, ahhoz folytat kísérleteket. Zavar, hogy itt van?

FENYICSKA

Már hogyan is zavarna ő engem, Nyikoláj Petrovics?

KIRSZANOV

Ha magunk között vagyunk, miért nem szólítasz csak egyszerűen Nyikolájnak?

 

Fenyicska hallgat.

 

Igazán annyiszor kértem már…

FENYICSKA

Kis csend után. Bazarov úr megvizsgálta Mityát.

KIRSZANOV

Már megint?

FENYICSKA

Igen kedves és szívélyes, és érdeklődik a kicsi iránt. Meghallgatja a szívverését, megnézi a foghúsát… Mitya nem fél tőle, tehet vele bármit, soha nem fakad sírva.

KIRSZANOV

No lám!

FENYICSKA

Jevgenyij Vasziljevics behívott a laboratóriumába, és megmutatta a kísérleteit. Tegnap azt kérdezte tőlem, miért nem olvasok könyveket? Mondom neki, olvasok én bizony, Nyikoláj Petrovics ellát engem olvasmánnyal…

KIRSZANOV

Milyen figyelmes! Azt hittem, mindenkivel egyformán udvariatlan és goromba… Hanem téged nagyon bágyadtnak látlak. Ebben a hőségben többször megmártózhatnál a tóban. Majd csináltatok egy vászonnal fedett fürdőt a partra…

FENYICSKA

Ó, Nyikoláj Petr… Hiszen amíg a tóig meg visszaér az ember, meghal a forróságtól. Nincs árnyék a kertben…

 

Pável Petrovics jön ki a házból Bazarovval.

 

PÁVEL

Nem, nem, tisztelt uram, ön nem ért engem! Már a német orvostudomány is foglalkozik ezzel a kérdéssel, és éppen ön mondta, hogy tiszteli a német tudományt…

BAZAROV

Kérem, ne hivatkozzék mindig a hírességekre! Ezerszer megmondtam már, hogy csak a tapasztalataimnak hiszek! Az ön betegsége, ha egyáltalán betegségnek nevezhetem, a semmittevésből eredő idegfeszültség…

PÁVEL

Á, ön nem tud semmit! És nem ért semmit! Semmit!

KIRSZANOV

Kényszeredett nevetéssel. Már megint vitatkoznak!

PÁVEL

Jevgenyij Vasziljevics állandóan értetlenkedik!

BAZAROV

Ön értetlenkedik, kérem!

PÁVEL

Jó, hogy nem nevez egyszerűen hisztérikusnak!

KIRSZANOV

Sajnálatomra meg kell szakítanom a vitát. Pável, kérlek, olvasd át ezt a levelet, és írd alá. A rokonunknak írtam, Matvej Iljicsnek Arkasa ügyében…

BAZAROV

Matvej Iljics megígérte, hogy szerez valami jó állást Arkagyijnak…

KIRSZANOV

Éppen ez ügyben folyamodom hozzá, rokoni kéréssel. Ő nagyon befolyásos ember a kormányzóságban, de az udvarnál is…

BAZAROV

Hivatalnokot akarnak faragni ebből a derék, jó fiúból?

PÁVEL

Ön talán, éppen ön, uram, helyeselné a semmittevését?

BAZAROV

Na persze! Hogyan is lehetne másként betörni egy ifjút, mint hogy állami szolgálatba állítjuk…

KIRSZANOV

Védekezve. Arkasa aligha lesz befolyásolható, és amilyen makacs, aligha fogja feladni az elveit…

PÁVEL

Illetve Bazarov úr elveit! Hiszen önt szajkózza, uram!

BAZAROV

Kötelességem megvédeni a barátom becsületét…

PÁVEL

Az apjával szemben? A családjával szemben? Nos hadd lássam azt a levelet! Átveszi. Hm… Meglehet, írok hozzá néhány sort magam is. Kérlek, Nyikoláj, gyere velem a szobámba, hadd beszéljük meg alaposabban a dolgot…

 

Kimennek.

Amikor Fenyicska magára marad Bazarovval, összecsomagolja a kötést, menni készül.

 

BAZAROV

Maradjon csak…

FENYICSKA

Nem zavarom?

BAZAROV

Dehogy! A távozók után néz. Szárnytollaid levagdosására készülnek, drága barátom! Matvej Iljics. Matvej Iljics, a nagy befolyásos! Ezt értik! Ó, semmi, semmi, csak egy kis szívesség!… és az ember nyakig ül a lekötelezettség mocsarában. Akkor aztán legyen bőr a képén lázadozni! – Bocsánat, csak dörmögök itt magamban. Mitya?

FENYICSKA

Ilyenkor alszik a lelkem.

BAZAROV

Most, hogy otthon voltam, az anyám folyvást azt hajtogatta: lelkem, lelkecském, galambocskám… Az anyák már csak ilyenek. Jól érzi magát? Olyan sápadt.

FENYICSKA

Semmi bajom. Bár ez a hőség…

BAZAROV

Mutassa csak a pulzusát? Megtapintja a csuklóját. Hm… Számolja a lüktetést. Hm, jól van, semmi baj. Száz évig is elél.

FENYICSKA

Jaj, az Isten őrizzen meg attól!

BAZAROV

Talán nem szeretne sokáig élni?

FENYICSKA

No, de száz esztendő! A nagyanyám nyolcvanöt esztendőt ért meg, de már csupa kínszenvedés volt minden napja. Megfeketedett, megsüketült, megpúposodott, mindig csak köhögött… Miféle élet az ilyen?

BAZAROV

Jobb fiatalnak lenni?

FENYICSKA

Hogyne volna jobb?

BAZAROV

Ugyan miért?

FENYICSKA

Hogy miért? Nevet. Látja, én most fiatal vagyok, mindent csinálhatok…

BAZAROV

Mindent?

FENYICSKA

Hát… jöhetek, mehetek… Hozok, viszek, senkitől sem kell segítséget kérnem…

BAZAROV

Ennyi az egész? Nekem aztán mindegy, fiatal vagyok-e vagy öreg!

FENYICSKA

Csakhogy maga sem öreg!

BAZAROV

Hát Nyikoláj Petrovics?

 

Fenyicska lesüti a szemét, hallgat.

 

Őt öregnek tartja?

FENYICSKA

Nyikoláj Petrovics… jó ember.

BAZAROV

De öreg vagy fiatal?

FENYICSKA

Hát… idősebb, mint maga! Zavartan. Miféle könyv volt az, amit reggel itt olvasott?

BAZAROV

Könyv. Orosz könyv. Tudományos munka. Kíváncsi rá?

FENYICSKA

Úgysem értenék egy szót sem belőle!

BAZAROV

Nem is azért adnám a kezébe, hogy értse…

FENYICSKA

Hát?

BAZAROV

Csak nézném, ahogy olvas. Nézném, ahogy a fejét tartja, ahogy némán formálja az ajkával a betűket…

 

Fenyicska felnevet.

 

Azt is szeretem, ha nevet!

FENYICSKA

Ugyan miért?

BAZAROV

És azt is szeretem, ha beszél.

FENYICSKA

Miért? Miért?

BAZAROV

A hangja természetes… a mozdulataiban csupa nyers szépség. Semmi mesterkélt, semmi divatos, semmi konvencionális…

FENYICSKA

Nem illik ez, Jevgenyij Vasziljevics!

BAZAROV

Mondja csak, mondja, hadd hallgassam!

FENYICSKA

Elvörösödve. Ugyan miért hallgatna engem? Hiszen maga olyan okos dámákkal társalog.

BAZAROV

A világ okos dámái együtt sem érnek annyit, mint a maga könyököcskéje.

FENYICSKA

Zavarban. Még mit ki nem talál! Hogy másra terelje a szót. Igazán hálás vagyok magának, hogy annyit törődik Mityával.

BAZAROV

Az ám! És még csak meg sem fizetett érte!

FENYICSKA

Megijed. Tartozom valamivel?

BAZAROV

De mennyire! Az orvosok, maga is tudhatja, nagyon kapzsi emberek ám!

FENYICSKA

Ha úgy gondolja, nagyon szívesen… Meg kell kérdeznem Nyikoláj Petrovicstól…

BAZAROV

Kajánul nevet. Hát maga azt hiszi, pénzt akarok érte? Nem, nekem nem pénz kell magától!

FENYICSKA

Hát micsoda?

BAZAROV

Találja ki!

FENYICSKA

Nem vagyok én gondolatolvasó… Fülel. Jaj, nem hallott valami neszt?

Az éjjel is… de hiszen maga sem tudott nyugodtan aludni tőle! Pável Petrovics le s fel járkált a folyosón! Meg aztán… Meg aztán néha azt érzem, hogy valaki les, figyel, odakapom a fejem, hát ott áll, és merően néz rám… Olyan furcsa tekintettel!

BAZAROV

Pável Petrovics?

FENYICSKA

Maguk folyton vitatkoznak. Hallom. Le akarja győzni magát, de maga úgy megforgatja, de úgy!… Magával nem lehet könnyen elbánni!

BAZAROV

Azt hiszi? Na, én ismerek egy kezet, az engem egyetlen ujjával is fellökhetne, ha akarná.

FENYICSKA

Miféle kéz az?

BAZAROV

A magáé.

FENYICSKA

Az enyém?

BAZAROV

Az! Mutassa csak!

FENYICSKA

Kinyújtja a kezét, de azonnal visszarántja. Nem, ez illetlenség!

BAZAROV

Ne félj! Ne félj tőlem! Ne félj…

 

Elkapja, megcsókolja Fenyicskát, mindez oly váratlan, hogy a nő nem is védekezik. Csak amikor zajt hall, akkor tépi ki magát Bazarov karjából. Pável Petrovics áll a teraszon.

 

Maga az?!…

 

Pável szó nélkül nézi őket, Fenyicska riadtan hátrál.

 

FENYICSKA

Vétek volt magától, Jevgenyij Vasziljevics! Vétek! Kifut.

 

A két férfi magára marad. Bazarov elfordul, de Pável eléje kerül. Remeg az indulattól.

 

PÁVEL

Kénytelen vagyok arra kérni, hogy jutasson nekem az idejéből néhány percet.

BAZAROV

Minden időm a rendelkezésére áll. Tessék!

PÁVEL

Sok mindenről hallottam már a véleményét, de ha jól emlékszem, sohasem esett szó a párbajról.

BAZAROV

Nem. Arról nem vitáztunk.

PÁVEL

Megtudhatnám, mi a véleménye ebben a kérdésben?

BAZAROV

Hm. Elméleti szempontból a párbaj ostobaság. De gyakorlati szempontból – az más!

PÁVEL

Vagyis, ha jól értem, legyen bármilyen meggyőződése is a párbajról, nem engedné, hogy megsértsék, és természetesen elégtételt követelne?

BAZAROV

Mmmm… Eltalálta.

PÁVEL

Nos, uram, ha így áll a dolog, én megverekszem önnel!

BAZAROV

Felnevet. Csak nem az iménti kis jelenet miatt? Ugyan!

PÁVEL

Az ön nihilizmusa már több a soknál! Nem tisztel senkit és semmit, ezt nem tűröm tovább! Ízlésem szerint ön itt felesleges, én önt ki nem állhatom, megvetem, és ha ez önnek nem elég…

BAZAROV

Rendben van! Bár nem értem, hogy két különböző véleményű embernek miért kellene okvetlenül gyűlölnie egymást, de rendben van! Önnek az a szeszélyes ötlete támadt, hogy lovagiasságát fitogtassa. Megtagadhatnám öntől ezt az élvezetet, de hát rendben van! Rendben!

PÁVEL

Ridegen. Rendkívül lekötelez. Eszerint elfogadja a kihívásomat?

BAZAROV

Mmmmm… Elfogadom. Hm. El. Mondtam már.

PÁVEL

Szükségesnek tartja, hogy összetűzést rendezzünk a formaság kedvéért, amely a kihívás ürügyéül szolgálna?

BAZAROV

Hagyjuk a formaságokat!

PÁVEL

Ahogy óhajtja. Azt hiszem, nem kívánatos, hogy kihívásom igazi okát firtassuk.

BAZAROV

És ha kívánnám, hogy firtassuk?

PÁVEL

Nagy tapintatlanság lenne!

BAZAROV

Ön kissé ingerel engem ezzel a fene nagy lovagiasságával, ami nem más, mint puszta féltékenység.

PÁVEL

Viselkedjék, kérem, gentleman módjára!

BAZAROV

Maga csak úgy remeg – de nem a felindultságtól, hanem a féltékenységtől, maga Fenyicska után leselkedik…

PÁVEL

Uram! Ez már sok!

BAZAROV

Hiszen úgyis megvívunk, vagy nem? Önnek tetszik ez a bájos teremtés, de erkölcsi gátlásai vannak, s ez rendjén is való, hisz voltaképpen a sógornője. De nekem nincsenek gátlásaim! Nekem is tetszik ez a természet lánya, jobban tetszik, mint bármelyik társaságbeli hölgy, és ezt nem vagyok hajlandó magamba fojtani!

PÁVEL

Hát azt látom!

BAZAROV

Önt bosszantja az én bátorságom, gyűlöli a szabadságomat, és meg akar ölni. Hát tessék, legyen, lássuk, ki marad élve! A párbaj feltételei?

 

Pável alig tud szóhoz jutni a haragtól.

 

Nos? Hadd halljam!

PÁVEL

Találkozzunk holnap reggel hat órakor a berek mögött, pisztollyal. A távolság tíz lépés…

BAZAROV

Legyen nyolc!

PÁVEL

Ó! Legyen! Golyóváltás kétszer, és minden eshetőségre gondolva levelet teszünk a zsebünkbe, melyben önmagunkat vádoljuk a halálunkért.

BAZAROV

Na, ez nem tetszik nekem! Ez olyan romantikus! Olcsó francia regényekbe illő!

PÁVEL

Meglehet. De az sem kellemes, ha emberöléssel vádolják.

BAZAROV

Hm. Ezek szerint nem lesznek segédeink. De lehet egy tanú talán. Pjotr, az inas, például. Még egy akadályt el kell hárítani. Pisztoly nélkül nem tudok lőni!

PÁVEL

Sejtettem! Nincs pisztolya! Felajánlok önnek egyet a fegyvertáramból.

BAZAROV

Kissé bizarr, hogy a saját pisztolyából kapja a lövést!

PÁVEL

Ne legyen elbizakodott. Nos, agyő, uram!

BAZAROV

Agyő! Még csak annyit! Mulattat a dolog szerfelett. De meg kell jegyeznem, hogy bosszant is ez a komédia!

PÁVEL

Ön ezt komédiának nevezi?

BAZAROV

Ostoba és undorító komédiának. De ne féljen, elköteleztem magam, nem vonulok vissza. Ha bottal támadt volna rám, kénytelen lettem volna megfojtani önt, és miért? Egy futó csókért! Nevetséges! Jó, táncoljunk úgy, mint a betanított kutyák. Játsszuk meg a gentlemant! Viszontlátásra holnap reggel, Pável Petrovics! Kisiet.

 

Sötét.
 

3. jelenet

Marjino.

 

Kirszanovéknál, ugyanott. Néhány nap múlva. Kora délután. Pável Petrovics plédekbe bugyolálva a hintaszékben. Fenyicska ápolja.

 

FENYICSKA

Rosszabbul is végződhetett volna! Miért kellett magának párbajozni azzal az emberrel?

PÁVEL

Miért, miért? Megmondtam már! Szidta az anglománokat, engem arisztokratácskának nevezett, hát kihívtam.

FENYICSKA

Na, de Jevgenyij Vasziljevics orvos létére… Megigazítja a beteg lábát.

PÁVEL

Óóóó! Ott még fáj!

FENYICSKA

És ha nem a lábán érte volna a golyó? Hanem feljebb? Uramisten, még rágondolni is rossz!

PÁVEL

Feljebb is érhetett volna. A szívére mutat. Itt. A doktor elvtelen, de meg kell hagyni, rendesen viselkedett, ellenfélből azonnal átváltozott orvossá. Hm, nem hittem volna, hogy ilyen jó lövő! – Mi ez már megint?

FENYICSKA

Teát nyújt neki. Gyógytea. Ő rendelte. Muszáj. Muszáj inni belőle, Pável Petrovics!

PÁVEL

Bazarov megígérte, hogy elkotródik innen.

FENYICSKA

Elmegy?

PÁVEL

Kutatóan néz rá. Sajnálja?

FENYICSKA

Dehogy. Csak menjen! De előbb gyógyítsa meg magát!

PÁVEL

Fenyicska… Fedoszja Nyikolovna!

FENYICSKA

Tessék!

PÁVEL

Már régen meg akartam mondani magának… maga mintha tartana tőlem. Soha nem néz rám, mintha nem volna tiszta a lelkiismerete.

FENYICSKA

Nekem? Mit vétettem volna, Pável Petrovics? Csak nem arra a múltkori esetre gondol, amikor ön belépett ide, és én meg…

PÁVEL

És maga?!

 

Csend.

 

Hm. Szóval tiszta a lelkiismerete?

FENYICSKA

Miért ne volna tiszta?

PÁVEL

Maga nagyon hasonlít valakire… ezt is meg akartam már mondani. Valakire, egy előkelő hölgyre, aki…

FENYICSKA

Én? Egy előkelő hölgyre?

PÁVEL

Mindegy. Hagyjuk. Ugyebár szereti az öcsémet?

FENYICSKA

Szeretem.

PÁVEL

Teljes szívéből és lelkéből?

FENYICSKA

Teljes szívemből és lelkemből.

PÁVEL

Nézzen rám. Ide nézzen rám. Fenyicska, a hazugság nagy bűn!

FENYICSKA

Könnyek között. Nem hazudtam, Pável Petrovics! Miért vádol hazugsággal?

PÁVEL

Nem vádolom. Csak figyelmeztetem. Szóval szereti. És nem cserélné el senkivel?

FENYICSKA

Ugyan kivel is cserélhetném el?

PÁVEL

Hát… mondjuk a doktorral.

FENYICSKA

Miért kínoz engem? Mit vétettem? Hogy mondhat nekem ilyet?!

PÁVEL

De hiszen mindent láttam akkor!

FENYICSKA

Arról én nem tehetek, hogy Jevgenyij Vasziljevics átölelt…

PÁVEL

Féltékenyen. És megcsókolta!

FENYICSKA

Nem akartam! Nem vagyok hibás… én… Sír. Ne kínozzon, kérem! Egyedül Nyikoláj Petrovicsot szeretem a világon, az én jótevőmet, és szeretni is fogom mindörökre! Nincs és nem is volt bűnöm, és jobb is volna helyben meghalnom, ha engem azzal vádol, hogy én a megmentőm és pártfogóm, Nyikoláj Petrovics ellen…

PÁVEL

Na, ne sírjon! Ne! Maga jó és szép, fiatal és… Hirtelen Fenyicska kezéért kap, megragadja, csókolgatni kezdi egyre szenvedélyesebben. Fenyicska! Fenyicska!

FENYICSKA

De Pável Petrovics, maga is?!

PÁVEL

Egy pillanatra meghökken, aztán a homlokához szorítja a nő kezét. Fenyicska, szeresse az öcsémet, szeresse! Olyan derék, olyan jólelkű ember! Ne legyen hűtlen hozzá senkiért a világon, ne hallgasson senki szavára! Gondolja el, mi lehet rettenetesebb, mint viszonzatlanul szeretni!

FENYICSKA

Engedjen el, Pável Petrovics! Engedjen el! Kiszabadítja magát. A teája, Pável Petrovics. Meg kell innia a gyógyteát…

 

Pável nem figyel rá, a szeme sarkából dörgöli ki a könnyeket.

 

Pável Petrovics!…

 

Kirszanov jön az udvar felől. Meglepetten néz Pávelra.

 

KIRSZANOV

Mi van veled? Csak nem érzed rosszabbul magad?

PÁVEL

Ellenkezőleg. Jobban vagyok.

KIRSZANOV

Nem volt még korai felkelni?

PÁVEL

A doktor megengedte.

KIRSZANOV

Útra készül. Bazarov. Bazarov elmegy. Az imént jelentették, hogy búcsúzni akar. Ide várom.

FENYICSKA

Hozok vodkát meg poharakat a búcsúzáshoz… Bemegy a házba.

KIRSZANOV

Sajnálom, hogy elmegy a doktor. Arkasa helyett jó volt legalább őt látnom… Mondom is neki tegnap…

PÁVEL

Öcsém!

KIRSZANOV

Tessék!

PÁVEL

Öcsém, add a szavadat, hogy teljesíted a kérésemet.

KIRSZANOV

Felnevet. No, csak nem végrendelkezel?

PÁVEL

Ne tréfálj, amit mondok, nagyon fontos. Életed boldogsága függ tőle. Becsületes, nemes szívű ember vagy, teljesítsd kötelességedet, számolj le a visszás helyzettel meg azzal a rossz példával, melyet másoknak adsz…

KIRSZANOV

Miről beszélsz?

PÁVEL

Vedd feleségül Fenyicskát! A fiad anyja!

KIRSZANOV

Majd eljön az ideje…

PÁVEL

Ne halogasd! Nem jó, hogy így éltek, bűnös dolog, bűnös gondolatokat szül, esküdj meg vele, ne hagyd prédának, ne kísértsd az Istent, Nyikoláj!

KIRSZANOV

No lám, mit művelt veled az a golyó! Eddig úgy néztél erre a szegény teremtésre, mint aki a fertőt hozta a házba! Most meg azt akarod, hogy oltár elé vezessem? Különös, nagyon különös…

PÁVEL

Tedd meg, Nyikoláj, a mennyei atyára kérlek, tedd meg!

 

Bazarov jön útiruhában, bőrönddel.

 

BAZAROV

A levegő egyre fülledtebb, de talán megúszom vihar nélkül! – Uraim! Búcsúzni jöttem. Azt hiszem, nem maradhatok tovább.

KIRSZANOV

Megértem. Természetesen szegény bátyám a hibás, de meg is bűnhődött érte. Ő maga vallotta be, hogy olyan helyzetet teremtett, amiben ön nem is cselekedhetett volna másként…

BAZAROV

Nyikoláj Petrovics, útra kelésem előtt hadd mondjam meg nyíltan, hogy ennek a párbajnak az igazi oka…

PÁVEL

Közbevág. …az, hogy ön tökfilkónak nevezte az arisztokratákat, ezt nem tűrhettem, és vérig sértettem magát a származása miatt! De figyelmeztetem, ha továbbra is kitart a véleménye mellett, akkor képes leszek ismét kiállni ön ellen, most azonban már öt lépés távolságból!

BAZAROV

Hogy ez véletlenül se történhessen meg, lám, elutazom!

PÁVEL

Menjen csak, menjen! És terjessze a nihilizmusát másutt!

KIRSZANOV

A bátyám lobbanékony ember… bocsásson meg neki.

BAZAROV

Már szent a béke.

PÁVEL

Tettetett dohogással. Szent a béke?! Szent a béke önnel?!

KIRSZANOV

Jevgenyij Vasziljevics! Ha találkozna Arkagyijjal…

BAZAROV

Találkozom vele… valószínűleg találkozom…

KIRSZANOV

Ölelje meg helyettem. Mondja meg neki, kérem, hogy hiányzik atyai szívemnek. Szeretném újra látni, és azt üzenem neki, hogy várom, mert… Nos, hogy is mondjam… megházasodom…

BAZAROV

Megházasodik?

KIRSZANOV

Fenyicska… Fenyicskát veszem feleségül, természetesen…

BAZAROV

Természetesen.

KIRSZANOV

Szeretném, ha együtt lehetnénk azon az ünnepen. Kérem, biztassa, hogy jöjjön…

BAZAROV

Megteszem. Pávelra tekint. Gondolom, ön már hallotta ezt a kedves hírt, Pável Petrovics?

KIRSZANOV

Döntésemben közrejátszott a bátyám biztatása is.

 

Pável elfordítja a fejét, hallgat.

 

BAZAROV

Pávelnek. Bölcs tanács, nagy előrelátásról tanúskodik.

KIRSZANOV

Most megyek, és intézkedem a fogat felől… Kimegy.

PÁVEL

Hirtelen kinyújtva Bazarov felé a kezét. Hát egy kézfogás? Fogjunk kezet, doktor!

BAZAROV

Kezet nyújt. Monsieur!

PÁVEL

Ne vicceljen! Szünet. Ha az ember nem győzi le az ellenfelét, hirtelen valami gyengédséget kezd érezni iránta. Így vagyok magával is.

BAZAROV

Furcsa, de én is nehezen válok el öntől. Végtére is az áldozatom…

PÁVEL

Meg kell magyaráznom valamit… Ön egyszer azt vágta a szemembe, hogy semmittevő vagyok. Elismerem. Ez a törődés a birtokkal csak látszat. Semmi sem érdekel igazán, csupán szajkózom a frázisokat, négyszemközt bevallhatom. De szajkózni fogom továbbra is, mert szükségem van a formákra, konvenciók nélkül az ember és a társadalom is – összeomlik. Tudja… én katonaember voltam, ne vegye dicsekvésnek, de bolondultak utánam a nők. Estélyek, bálok, aztán ott volt a versenypálya, kitűnően lovagoltam… Mulattattak a nők, kinevettem őket… de egyszer megismertem valakit. A felsőbb osztályhoz tartozott. Rendkívüli teremtés volt, nappal démon, mulatós, kacér, rogyásig táncolt, de éjszaka vezekelt, imádkozott, hajnalig térdepelt és a zsoltároskönyvet szorongatta. Formás volt, csodaszép, nekem elhiheti! A haja arany zuhatag, és a szeme! De nem is a szeme, a tekintete volt elbűvölő. Titokzatos nézés! Soha azelőtt nem ismertem olyat!… Nos, barátom, kalandnak indult, csak egy kis hódítás a többi mellett, jutalom a délceg lovastisztnek… Hm… Csakhogy beleszerettem. Halálosan beleszerettem, doktor! Halálosan… Szünet. Azt hittem, ő is… de nem tárult fel előttem, titokzatos maradt, és ez szinte megőrjített. El tudja képzelni? Mint egy zárt kincsesláda. Egy szfinx! Adtam is neki egy gyűrűt ajándékba, az ékkövébe egy szfinxet vésettem. Egyszer… megyek hozzá a lovardából a szokásos időben… hát a cselédség jelenti, hogy az úrnő elutazott. Hová? Külföldre. És mikor jön? Azt nem tudják! Szünet. Megőrjített. Vártam, vártam, de ő csak utazott, utazott… Én meg, hiába kérleltek a jóakaróim, fogtam magam és kiléptem a szolgálatból. Otthagytam az előmenetelemet, a karrieremet… otthagytam mindent, és elkezdtem kergetni ezt a démont a világban… Aztán Bádenban… Bádenban megtaláltam. Hidegen fogadott. Mit akar tőlem? – ezt kérdezte. Mit akar tőlem? Szünet. Nem tudtam hazajönni. Miért is jöttem volna, amikor ő ott volt, ott járt Európában… aztán Angliába hajózott… Én meg Párizsban ültem, és lestem, vártam a híreket felőle… míg végül azt mondták, meghalt.

Csaknem megtébolyodtam. Mit keressek hát ezen a földön? Becsomagoltam, hogy visszatérek Oroszországba, ideköltözöm Marjinóba az öcsémhez… amikor egy csomagocska érkezett a párizsi hotelomba a címemre. Egy gyűrű volt benne… az a gyűrű a szfinx képével. Ki küldte? Ő adta fel talán a halála előtt? Vagy más? De honnan tudták, hogy hol vagyok? Hogy tőlem kapta a gyűrűt? Csupa rejtély. És ezeket a rejtélyeket még azóta sem tudtam megfejteni. A szfinx rejtélye kísért… Nem nősültem meg, soha senkit nem találtam méltónak arra, hogy nőül vegyem.

 

Csend.

 

Hát… ezt el akartam mondani magának. Nem tudom, miért éppen magának. Na, menjen, és felejtse el! Menjen!… Szinte elzavarná.

BAZAROV

Mindannyian a hiúságunk áldozata vagyunk… Köszönöm, hogy elmesélte ezt a történetet, Pável Petrovics… Igazán köszönöm. Meglehet, nemrégen még azt mondtam volna erre, hogy mindez csak fiziológia, és nincs itt semmiféle titok. Azt mondtam volna, hogy romanticizmus és dekadencia… de most valahogy nem visz rá a lélek, hogy anatómiai lehetetlenségnek tartsam a varázsos szemeket…

 

Fenyicska jön, tálcán vodkát és poharakat hoz.

 

FENYICSKA

Koccintsanak az útra! Töltöget.

BAZAROV

No, hát egészségére! Remélem, nem fog sántikálni!

PÁVEL

És ha igen? Táncoltam én már eleget!

BAZAROV

Nem áll jól önnek a lemondás!

 

Kirszanov jön.

 

KIRSZANOV

Minden rendben, a kocsi kész az indulásra. Arkagyijt sürgesse, kérem, nagyon várom! Ő is koccint a vodkával.

BAZAROV

Uraim! Meghajol. Fenyicska! Minden jót magának is! És üdvözlöm Mityát! Figyelje a foghúsát, és ha duzzad, dörzsölje be azzal a folyadékkal óvatosan…

FENYICSKA

Megteszem, Jevgenyij Vasziljevics, köszönöm!

PÁVEL

Viszi a békáit? Hát csak vágja fel a hasukat, és kutasson bennük, hátha ráakad valami titokra mégis!

BAZAROV

Uraim, még egyszer… Meghajol, kisiet.

 

Kirszanov utána.

 

PÁVEL

Fenyicskának. Remélem, nem látom többé. Nem haragszom rá, de nagyon felkavart… Jöjjön, kísérjen a szobámba, Fedoszja Nyikolovna.

 

Feltápászkodik, Fenyicska segíti.

 

Öreg ember lettem, öreg, nagyon öreg…

 

Sötét.
 

4. jelenet

Nyikolszkoje.

 

Ogyincova házának szalonja. Délután.

Arkagyij és Kátya. A férfi az egyik karosszékben ül, és felolvas Heinéből. A lány a kanapé karfájára telepedett, de hol Arkagyij mögé kerül, hol egy másik székre ül – nyughatatlan.

 

ARKAGYIJ

Felolvas.

 

    A női test egy költemény,
    maga az isten írta
    a természet könyvébe, hogy
    megszállta égi szikra.

 

    Igen kegyes volt az a perc,
    ihlet repült az Úrba;
    a háborgó, makacs rögöt
    művészin összegyúrta.

 

    Valóban a lágy női test
    itt a legszebbik ének.
    A tagjai szép versszakok,
    kivált, ha hab-fehérek…

 

KÁTYA

Én nem szeretem Heinét! Sem amikor nevet, sem amikor sír; csak akkor kedvelem, ha álmodozó és szomorú.

ARKAGYIJ

Akkor hát szereti vagy nem szereti?

KÁTYA

Olvasson inkább mást!

ARKAGYIJ

De ez igazán mulatságos! Hallgassa csak tovább:

 

    Mily isteni egy gondolat
    a nyak, min révedezve
    kacérkodik egy drága fej, –
    a fürtös alapeszme.
    A mellek rózsabimbaja
    csiszolt, mint epigramm…*

 

KÁTYA

Elég! Becsapja az Arkagyij kezében tartott könyvet. Elég! Ilyeneket olvas nekem! Ez még a maga régi beállítottságának a nyoma. De várjon csak, mi átformáljuk magát!

ARKAGYIJ

Ki formál át? Maga?

KÁTYA

Meg Anna! Anna, a hercegnő meg én. Alaposan a befolyása alá került Jevgenyij Vasziljevicsnek, de hála istennek, már kezd kiveszni a lelkéből ez a hatás.

ARKAGYIJ

Magának nem tetszik Bazarov.

KÁTYA

Hát nem! Jobb is, hogy csak maga van itt Nyikolszkojéban. Amikor mindketten itt voltak, maga egészen másképpen viselkedett.

ARKAGYIJ

Á, nem hiszem.

KÁTYA

Dehogynem! Igyekezett Bazarovhoz hasonlítani.

ARKAGYIJ

Szóval nekem nincs is egyéniségem? És csak Jevgenyij uszályába kerültem, és őt majmolom? Na, nem!

KÁTYA

Hogyne volna egyénisége, Arkagyij Nyikolájevics! De maga kedves, jó modorú és érzékeny. Hiába is tagadja, szereti a zenét, az irodalmat, a művészetet. Magát elragadja a szépség, maga tele van érzelemmel… ez az igazi egyénisége: a szelídség!

ARKAGYIJ

Na, micsoda látlelet!

KÁTYA

Igenis, látlelet, mert megfigyeltem.

ARKAGYIJ

Jó, beismerem, Bazarov hatása kikerülhetetlen… Hiszen még Anna Szergejevna is a befolyása alá került!

KÁTYA

Ő is. Azt hiszi, nem láttam? De rajta senki sem tud sokáig uralkodni. Ő büszke, és sokra tartja a függetlenségét. Magát kedveli… de… vallja be, ugye maga is… Jaj, hogy is mondjam? Magának tetszik a nővérem!

ARKAGYIJ

A nővére kedvel, én is mély rokonszenvet érzek iránta, de…

KÁTYA

De?

ARKAGYIJ

Sőt azt is bevallom, hogy tetszett nekem nagyon, de…

KÁTYA

De? De?…

ARKAGYIJ

Katyerina Szergejevna, én…

KÁTYA

Nos, halljam!

ARKAGYIJ

Magának ez biztosan közömbös, de tudja meg, hogy én sem a nővérével, sem mással ezen a világon nem cserélném el…

KÁTYA

Elfúlva. Kit?

ARKAGYIJ

Magát. Magát!

 

Csend.

 

Hallja, amit mondtam?

KÁTYA

Elpirul, boldog. Hallom… igen.

ARKAGYIJ

Maga azt mondta az imént, hogy engem ebben a házban átalakítanak. Hát igen. Nos, már meg is történt. Már második hete vagyok itt… két hete, hogy a Bazarov-birtokról ide visszarohantam, de már akkor is… már akkor is éreztem, hogy kicseréltek, hogy változáson megyek keresztül, és ezt maga művelte velem…

KÁTYA

Én?

ARKAGYIJ

Kérem, hallgasson meg.

KÁTYA

Arkagyij Nyikolájevics, zavarba hoz. Hát szabad ezt?

ARKAGYIJ

Hallgasson meg, kérem! Már nem vagyok elbizakodott. Betöltöttem a huszonharmadik évemet, hasznos ember szeretnék lenni… de már nem ott keresem az eszméimet, ahol eddig… és ezt egy új érzésnek köszönhetem… igen. Nehezen fejezem ki magam, de talán megért engem. Figyel rám, Kátya?

KÁTYA

Hallgatom…

ARKAGYIJ

Azt hiszem, minden becsületes embernek kötelessége, hogy teljesen őszinte legyen azok iránt, akik… Kátya! Talán meglepi, amit mondok, de ehhez az érzéshez, ami bennem támadt, bizonyos tekintetben… kérem, jól jegyezze meg, amit mondok… magának is köze van… Nem tudom, érti-e, miről beszélek?

KÁTYA

Ha biztos lennék benne, hogy értem… Ha azt akarja mondani, amit sejteni vélek a szavaiból, akkor én most…

ARKAGYIJ

Akkor maga most? Katyerina Szergejevna! Akkor maga most?!

KÁTYA

Nos, akkor én… akkor…

ARKAGYIJ

Kitör. Szeretem magát, szeretem mindörökre és rendíthetetlenül, és senkit sem szeretek úgy ezen a világon, mint magát! Ezt… ezt akartam megmondani magának… hallani akartam a véleményét, és… Kátya! Matvej Iljics megígérte, hogy nemsokára elfoglalhatom az állásomat, biztos jövedelmem lesz, állami hivatal, ez bizonyos kedvezményekkel jár, otthont kínálok magának, és boldog családi életet… azaz… azaz hogy meg akarom kérni a kezét. Katyerina Szergejevna! Meg akarom kérni a kezét!

 

Hosszú csend. Arkagyij várakozva nézi Kátyát. A lány megilletődött, nem tud szólni.

 

Nem felel? Nem hisz nekem? Talán azt gondolja, könnyelműen beszélek? Csak egy szót! Kátya! Csak egyetlen szót! Szeretem magát, kérem, higgyen nekem!…

KÁTYA

Kis szünet után, bólintva, halkan. Igen.

ARKAGYIJ

Felugrik, boldog. Igen? Azt mondta, igen? Mit jelent ez a szó? Azt jelenti-e, hogy hisz nekem, vagy talán… nem is merem kimondani…

KÁTYA

Ugyanúgy. Igen.

ARKAGYIJ

Őrülten a boldogságtól. Kátya! Kátya, Kátya, kedvesem! Drágaságom, szerelmem! Szeretem, szeretem! És maga is szeret! Maga is! Ugye, maga is! Mondja, hogy maga is!

KÁTYA

Igen.

ARKAGYIJ

Csókolgatja a lány kezét. Igen, igen, igen, igen! Ó, azt mondja, igen! Igen, igen, igen, igen, igen… Felegyenesedik. Máris megyek, levelet írok, levélben kérem meg a kezét Anna Szergejevnától! Levélben. Máris írok. Megyek. Írok. Megyek, és írok Anna Szergejevnának, hogy… Szeretem, szeretem, szeretem! Elrohan.

 

Kátya az örömtől elalélva ott marad a kanapén.

 

KÁTYA

Szeret! Szeret! Halkan. Szeretem…

 

Anna és Bazarov érkezik másfelől.

 

ANNA

Kátya! Egyedül vagy? Úgy tudtam, hogy Arkagyij társaságában. Nézd, megérkezett Jevgenyij Vasziljevics! Most érkezett, most szállt ki a kocsiból…

BAZAROV

Bonjour!

KÁTYA

Bonjour. Arkagyij felment a szobájába. Ha akarod… ha kívánod, hogy érte menjek… Ó, nem is köszöntem! Bonjour!

ANNA

Mi van veled? Olyan zavartnak látszol!

KÁTYA

Semmi, semmi! Mégis inkább Arkagyij után megyek. Bocsánat! Kiszalad.

 

Anna csodálkozva néz utána.

 

ANNA

Csak nem maga elől futott el?

BAZAROV

Sajnálnám. – Éppen csak benézek önökhöz, Anna Szergejevna. Csak egy tisztelgő látogatás útközben. Az apámékhoz megyek…

ANNA

Örülök, hogy eljött!

BAZAROV

Mindenekelőtt hadd jelentsem ki, nem kívánom háborgatni a nyugalmát. Most egy időre elvonulok, s bár jól tudja, nem vagyok érzelgős, mégsem szeretnék azzal a gyanúmmal élni, hogy maga gyűlölettel vagy legalábbis haraggal gondol rám.

ANNA

Harag, gyűlölet? Ne aggódjék. És ne bolygassuk a múltat. Magam is vétkeztem, kacér voltam magával…

BAZAROV

Nemrégiben hallottam egy szomorú történetet. Szerelmesekről szólt, pontosabban egy szerelmes férfiról és egy szfinxről.

ANNA

Egy szfinxről?

BAZAROV

Egy titokzatosságba burkolódzó szfinxről. Aki után hiába epekedett a férfi… Persze nevetséges. A szerelmi históriák mind ostobák és nevetségesek.

 

Csend.

 

ANNA

Azért velünk vacsorázik, remélem?

BAZAROV

Nem, nem, teázás után, azt hiszem, útra kelek.

 

Leülnek.

 

ANNA

Képzelje, búslakodtam. Úgy ám, búslakodtam egy kicsit, külföldre akartam utazni, de aztán Arkagyij ittléte kissé felderített.

BAZAROV

Udvarolt magának.

ANNA

Nekem?

BAZAROV

Csak nem titok ön előtt, hogy Arkagyijt a bűvkörébe vonta?

ANNA

Őt is?

BAZAROV

Őt is!

ANNA

Kedves fiú, de jelentéktelen. Soha nem lesz vele semmi bonyodalom. Úgy tudom, állami hivatalt járt ki neki a nagybátyja, az a bizonyos Matvej Iljics.

BAZAROV

Arkasa, Arkasa! Most ne róla beszéljünk, magáról, magára vagyok kíváncsi!

ANNA

Ha kíváncsi rám, maradjon itt egy darabig. Szeretek magával beszélgetni. Még vitatkozni is. Mindig mintha a mélység szélén járna az ember. Először félelmet érez, de később megjön a bátorsága. Maradjon, ne siessen…

BAZAROV

Köszönöm az ajánlatát, de máris sok ideig forgolódtam egy nekem idegen szférában. Vissza kell térnem a magam életébe. Anna Szergejevna, maga nagyon sokat jelentett nekem. Nagyon sokat. Lássa, bevallom.

ANNA

Barátságosan. Hát, ha azt akarja, hogy mégis megpróbáljuk, tudunk-e egymással élni…

BAZAROV

Egymással élni?

ANNA

Ha óhajtja, erőt veszek magamon, a kiégettségemen… feladom ezt az életet… a magány csendjét, és…

BAZAROV

Nem. Szegény ember vagyok, de alamizsnát nem fogadok el. Maga engem nem szeret, és nem is szeretett soha. Magának nagyon jó ez az özvegység. Ogyincov gazdag volt, maga csak érdekből ment hozzá, ezt jól tudom…

ANNA

Nyugodtan. Jól tudja, Jevgenyij Vasziljevics.

BAZAROV

… érdekből, hiszen nem szerette.

ANNA

Nem szerettem. De apám halála után minden gond rám szállt, nem bírtam megbirkózni a terhekkel, az életemet kellett megmentenem. Ogyincovot ki nem állhattam, az egyetlen érzés, ami vele kapcsolatban megérintett, a lelkifurdalás volt, mert amikor meghalt, úgy véltem, adósa maradtam egy voltaképpen rendes, csak éppen kibírhatatlan, kellemetlen arcú, pocakos, idegen embernek…

BAZAROV

Maga kemény nő, kemény asszony. Kívánom, hogy éljen boldogul.

ANNA

Remélem, nem tűnik el végleg a falujában!

BAZAROV

Ha látni kívánnám önt, majd igyekszem én erőt venni magamon.

ANNA

A dolog alighanem úgy áll, hogy maga gyűlöl engem, mert nem tudott kicsalogatni a váramból. Hát ne gyűlöljön, kérem, nem ártottam önnek…

BAZAROV

Cinikusan. Sőt! És ezért köszönetet kell mondanom. Józansága megóvott attól, hogy elveszítsem a magam józanságát…

 

A főlakáj jön, levelet hoz.

 

FŐLAKÁJ

Monsieur Kirszanov kéri, hogy méltóztassék elolvasni.

ANNA

Na, nézzük, micsoda ez? Felbontja, átfutja. A főlakájnak. Rendben van, Jean!

 

A főlakáj kimegy.

 

Hmmm… Hallgassa csak! „Mélyen tisztelt Anna Szergejevna…” Micsoda ünnepélyes hang! Hmm. „Kérem, szíveskedjék…” Nézzenek oda! Felnevet. Megkéri a kezét! Megkéri Kátya kezét! No lám, megkéri tőlem a húgom kezét! Összehajtja a levelet, néz maga elé. Ezek szeretik egymást! Szeretik egymást!

BAZAROV

Mit szándékozik tenni?

ANNA

Maga mit tanácsol?

BAZAROV

Adja rájuk az áldását! Vagy talán nem örül ennek a fordulatnak?

ANNA

Már hogyne! Hogyne örülnék! Hiszen legalább Kátya… Kátya legyen boldog!

BAZAROV

Mondhatom, Arkasa nem vesztegette az idejét.

ANNA

Megyek, megbocsásson, beszélnem kell a húgommal. A teánál még találkozunk. Kimegy.

 

Amikor Bazarov egyedül marad, pisszegést hall.

 

BAZAROV

Ki az? Forgolódik, kutatja a hang forrását. Ki van itt?

HERCEGNŐ

Botjára támaszkodva előtipeg. Én! Én vagyok az, bátyuska! Nincs itt senki, átadhatod a levelet!

BAZAROV

Hercegnő!

HERCEGNŐ

Pssszt! Csak ügyesen! Csúsztasd ide nekem Iván herceg levelét, tudom, hogy veled küldte el, ne is tagadd!

BAZAROV

Megbocsásson, de én Bazarov doktor vagyok!

HERCEGNŐ

Hihihi… Hehe… Jól adod! De engem nem csapsz be! Mondd csak, mit hallottál a titkosszolgálat embereitől! Igaz, hogy bizonyos nyughatatlan elemek a hatalom ellen lázadnak, kritizálnak, minden kákán csomót keresnek? Mindig figyelmeztettem a cárt, hogy soha ne engedjen egy jottányit sem! Kemény kézzel kell bánni a néppel, különben elszemtelenedik! Iván herceg az én titkosszolgálati összekötőm, ő nekem mindent megír! Add ide hamar a levelét, mert megleshetnek! Add már!

BAZAROV

Nincs levél!

HERCEGNŐ

Megszeppen, elpityeredik. A kutyát keresem! Hol a kutya? Nem engedik be hozzám a kutyát… Már a kutyát sem… Egyedül hagynak…

 

Arkagyij ront be lelkesen.

 

Monsieur Kirszanov? Erélyesen. A kutyát! Engedjék be hozzám a kutyát, félek egyedül!… Motyogva kimegy.

 

Arkasa megpillantja Bazarovot.

 

ARKAGYIJ

Jevgenyij! Te itt? Hallottam, hogy megérkeztél. Honnan jössz?

BAZAROV

Apádéktól.

ARKAGYIJ

Jókor érkeztél, testvér, beszédem van veled, de előbb meg kell keresnem Annát. Nem láttad?

BAZAROV

Hagyd, ő most Kátyához ment. Apád üzent érted…

ARKAGYIJ

Meg se hallja. Fontos dolgot akarok neked mondani…

BAZAROV

Tudom, mi az a fontos.

ARKAGYIJ

Tudod? Mit tudsz? Semmit sem tudsz, ide figyelj…

BAZAROV

Éppen jelen voltam, amikor Anna kézhez kapta a leveledet. Micsoda szertartásos lettél!

ARKAGYIJ

Hát nem így kell? Így illik!

BAZAROV

Azelőtt fütyültél rá, mi illik, mi nem! De sebaj! Tehát fészket akarsz rakni.

ARKAGYIJ

El kell kezdenem valami rendes életet, Jevgenyij.

BAZAROV

Rendes életet. Persze. Feleség, hivatal, gyerekek… ahogy ezt egyszer elképzelted, Arkasa. De akkor mintha kissé mulatságosnak és elviselhetetlennek tartottad volna…

ARKAGYIJ

Ne gúnyolódj, pajtás, én ezt komolyan veszem!

BAZAROV

No, vedd is! Kátya remek kislány, majd ráncba szed, ennek már ez a sora. Sok örömöt és boldogságot! Mit is akarok mondani? Apád üzeni, hogy vár, feleségül veszi Fenyicskát, azt kívánja, hogy ott légy a lakodalmán. Talán együtt tarthatnátok, micsoda világraszóló lenne!

ARKAGYIJ

Meglepetten. Apám feleségül veszi Fenyicskát? Hát azt talán nem kellene!

BAZAROV

Epésen. Hogyan? Ágyasa legyen, amikor te hercegi famíliába házasodsz?

ARKAGYIJ

Igaz, igaz! Formai szempontból így helyesebb!

BAZAROV

A formai szempontok! Végül is azok kerekednek felül. A magadfajta nemesember nem jut tovább a lemondásnál vagy a felbuzdulásnál. Nem volt benned elég vakmerőség, barátom, hogy véghezvidd, amit szerettél volna, hát beállsz a sorba, azt teszed, amit előtted is tettek százezrek és milliók! Nem akarsz te verekedni, mert ha az ember verekszik, poros és sáros lesz közben, azt pedig te nem akarod! Derék fickó vagy, csak puha, remek férj lesz belőled, remek férj!

ARKAGYIJ

A szívemet szaggatod! Micsoda jó barátok voltunk mi!

BAZAROV

Keserűen felnevet. Látod, látod, már azt mondod, hogy voltunk! Elszakadunk egymástól, lehet, hogy soha nem is találkozunk többé! Isten áldjon, és…

 

Boldogan, repesve befut Kátya.

 

KÁTYA

Arkasa! Arkasa! Most beszéltem a nővéremmel! Áldását adja! Anna az áldását adja!

ARKAGYIJ

Boldogságom!

 

Átöleli, Bazarovra rá sem nézve, egymást ölelve kimennek.

 

BAZAROV

Egyedül. Isten áldjon, monsieur!

 

Sötét.
 

5. jelenet

Bazarovék birtokán.

 

A szalonban Arina és Vaszilij.

 

VASZILIJ

Pipázva. Ne háborgassam, azt mondja. Dolgozni akarok, azt mondja. Hiszen jól van, dolgozz, felelem neki, hazajöttél másodszor is, most már, remélem, maradsz egy ideig, mondom… nem háborgatlak, csináld csak a dolgod… Erre mit látok? Másnap… vagy harmadnap? Öltözik, készül Nyikolszkojéba. Kérdem, mi az ördögnek mennél megint oda? De nem válaszol, csak beleveti magát a karosszékbe, néz maga elé, aztán egyszer csak lerúgja a cipőjét, lerántja magáról a kabátját, a sarokba hajítja, és megy vissza a laboratóriumába. Két nap múlva megint. De akkor már az udvarról jött vissza, hogy meggondolta. Én meg nem is merem kérdezni, hogy mi ez? Hiszen hallottad, mennyire rám förmedt, amikor kértem, hogy magyarázza meg… Szünet. Miért veszi háborgatásnak, ha érdeklődöm? Annyira magába zárkózott. Amikor nincs rajta ez a nagy nyugtalanság, akkor meg dolgozik. Hmmm. Sokat tud, sokat tanult, az már biztos. Fel se pillant a mikroszkópból. Szünet. Mindig azért imádkoztam, Arisa, hogy Jenyuska többre vigye nálam, hát beteljesedett. A fiam nem akármilyen tehetség! A barátja is megjósolta, Kirszanov. Hiszen tudod, kiről beszélek, Arkagyijról… Az meg nősül! Mondtam már? Jevgenyij újságolta, amikor megérkezett. Vajon a mi fiunk mikor házasodik? Szünet. Ez az Ogyincova… Talán ezt szemelte ki magának? Emiatt nyugtalan? Talán nem tud dönteni.

ARINA

Hogy lehetne megtudni, Vaszilij, hogy mit enne szívesebben Jenyuska: scsit vagy borscsot?

VASZILIJ

Miért nem kérdezed meg tőle?

ARINA

Nem akarok a terhére lenni.

VASZILIJ

A terhére. Lám csak, így fordul az élet: a szülő a gyerek terhére lesz…

ARINA

Sokszor azt gondolom, talán lenéz minket.

VASZILIJ

Társalognék vele, hiszen mióta várom, hogy diskuráljunk, de csak félszavakat vet oda foghegyről. Már akkor inkább veszekedjen. Nem szeretem, amikor azt mondja: hagyjatok magamra! Én meg eliszkolok, hogy ne bosszantsam.

ARINA

Talizmánt kellene a nyakába akasztanom.

VASZILIJ

Micsoda? Felvilágosult ember nyakába talizmánt?

ARINA

Az megoltalmazná a rossztól…

VASZILIJ

Arisa, Arisa, hát csodálod, ha így bánik veled Jenyuska? Hiszen olyan vagy, mint egy jobbágyasszony!

ARINA

Jenyuska megbocsát nekem az ostobaságomért!

VASZILIJ

Na, tegnap végre láttam benne valami életet! Hoznak egy férfigöncökbe bugyolált parasztasszonyt, megvizsgálja, ad neki valami kenőcsöt. A férje hálálkodik, én meg azt mondom neki: adj hálát az Úrnak, hogy most nálam van a fiam, mert a feleségedet a legújabb és legtudományosabb módszerrel gyógyítja, felfogod, mit mondok? Az csak bólogat, bólogat, végül a kendő csücskéből négy tojást guberál elő, azt adja Jenyuskának… Nevet. Négy tojás egy ilyen tudós férfiúnak!

ARINA

Amikor kicsi volt, kisfiúcska, mindig mosolygott. Kedves volt, vidám, nem félt az senkitől, kitárta a karocskáit, úgy futott oda akárkihez… Futott, nevetve. Emlékszel, Vaszilij, milyen ártatlan, játékos volt a mi fiunk? Most meg szigorú… szigorú lett, csendes és rosszkedvű. Kemény. Kemény és zárkózott lett a mi Jenyuskánk, egyszer csak nagyon megváltozott a lelkem…

VASZILIJ

Nem haragudott meg a muzsikra! Pedig már féltem, hogy megszidja, de nagyon szelíden bánt vele. Vidd csak haza, magatoknak is jó lesz! – ezt mondta neki. Nagyon megilletődtem…

ARINA

Hiszen jó ember, Istennek hála, jó ember…

 

Elhallgat, mert Bazarov jön. Kedvetlen, sápadt. Mindjárt le is dől a díványra.

 

Na, galambocskám, megéheztél?

BAZAROV

Egy cseppet sem.

ARINA

Mit ennél?

BAZAROV

Semmit. Nincs étvágyam.

VASZILIJ

Nincs étvágyad? Az nem helyes… enni kell, táplálkozni kell, meg kell adni a testnek, ami jár neki. Arisa, hozzál talán hideg sültet…

BAZAROV

Mondtam, hogy nem kell semmi!

 

Csend.

 

VASZILIJ

Társalgási hangon. Anyádnak meséltem, hogy Arkagyij nősül. Hát bizony… ha az ember megtalálja a párját…

 

Csend.

 

Nagy szerencse, ha a menyasszony szép, még nagyobb szerencse, ha gazdag is… de ha szép is, meg gazdag is… Szünet. Még nem is meséltél Ogyincováról.

BAZAROV

Kerülgeted a forró kását?

VASZILIJ

Nem, Jenyuska, nem, csak éppen eszembe jutott…

BAZAROV

Mit akartok tudni? Hogy szándékomban áll-e nősülni nekem is? Hát nem! Sem Ogyincovára nem fenem a fogam, sem másra!

VASZILIJ

Azt hittem, tetszik neked… vagy valami szándékod van vele, azért igyekszel hozzá… Hiszen voltál nála, és újra menni akartál…

BAZAROV

Elbizonytalanodva, de keményen. Dolgom lett volna vele, de elhalasztottam. Nem érek rá a munkámtól… A fejét dörzsöli. Mmmmm…

ARINA

Sápadt vagy, Jenyuska!

BAZAROV

Áh! Szenvedő arccal. Fáradt vagyok…

VASZILIJ

Makacsul. Úgy tudom, ez az Ogyincova szép, gazdag, fiatal özvegy…

BAZAROV

Felcsattan. Ne kínozz vele! Ismét a fejét masszírozza.

ARINA

Vaszilij, hát ne bosszantsd, megmondta…

VASZILIJ

Fáj a fejed, Jenyusa?

 

Csend.

 

Jenyusa! A fejed fáj?

BAZAROV

Fáj, fáj… hát fáj és kész!

VASZILIJ

Kérlek, ne haragudj meg, de szeretném megtapintani a pulzusodat.

BAZAROV

Anélkül is tudom, hogy lázam van.

ARINA

Beteg vagy, lelkecském?

BAZAROV

Lehet, hogy meghűltem. De most hagyjatok. Pihennem kell.

VASZILIJ

Bekísérjelek a szobádba?

BAZAROV

Nem. Inkább itt maradnék. Csak szundikálok egy kicsit.

ARINA

Hozok teát, lelkem, galambocskám… Ott forgolódik körötte. Várj, hadd tegyem rád ezt a takarót… így, így!

BAZAROV

Nyűgösen. Miért nem hagytok már?

ARINA

Adok teát, az jó lesz. Iszol egy keveset, aztán kialszod magad…

 

Arina kimegy, ketten maradnak. Kis csend. Jevgenyij feltápászkodik a díványon, körülnéz.

 

VASZILIJ

Mi baj, Jevgenyij?

BAZAROV

Ketten vagyunk, mondani akarok neked valamit. Nem mint az apámnak, hanem a kollégának… az orvosnak.

VASZILIJ

Megijed. Mondd csak, Jenyuska!

BAZAROV

Fertőzést kaptam.

VASZILIJ

Fertőzést?

BAZAROV

Türelmetlenül. Igen, fertőzést. Hadd mondjam gyorsan, mielőtt anyám visszajön. Tegnap a faluban meghalt egy tífuszos. Fel akarták boncoltatni, gondoltam, már úgy is régen volt alkalmam rá, gyakorlom magam…

VASZILIJ

Riadtan. És?!

BAZAROV

Az ujját mutatja. Megvágtam magam…

VASZILIJ

Az isten szerelmére! Hát nem tudtad kiégetni?

BAZAROV

Nem. Csak később. Négy óra múlva.

VASZILIJ

Négy… Négy óra múlva?!

BAZAROV

Te mint orvos tudhatod, hogy az már semmit sem ér. Ha megfertőztem magam, akkor már késő…

VASZILIJ

Talán megsegít az isten…

BAZAROV

Az isten nem foglalkozik dezinfekcióval!

VASZILIJ

Az ég óvjon meg, Jenyuska, legalább most ne beszélj így! Remélni kell, hogy mégsem kaptál infekciót!

BAZAROV

Felgyűri az inge ujját. Hát akkor nézd meg! Ezek a vörös foltok… Neked tudnod kell…

VASZILIJ

Egyre rémültebben. Tegyük fel… tegyük fel, hogy valóban valami fertőzésféle…

BAZAROV

Pyaemia.

VASZILIJ

Felkiált. Nem! Aztán csendesebben, reszketve. No, igen, de meggyógyítunk… Meggyógyítunk, Jenyuska…

BAZAROV

Ne mondd meg anyának. Rosszul érzem magam… nagyon rosszul…

VASZILIJ

Kétségbeesve. Anyádnak majd azt mondjuk… Teremtőm, Jenyuska, ne félj, meg fogsz gyógyulni… Majd azt mondjuk anyádnak, hogy erős meghűlés… Beviszlek a szobádba…

BAZAROV

Inkább itt maradnék, ez tágabb. Nem akarok ott a négy fal között… Szenved, de erőt vesz magán. Talán fel is kelek… Megpróbálja, de visszahanyatlik.

VASZILIJ

Konzíliumot tartunk… orvost hívok…

 

Arina jön a teával.

 

ARINA

Jó forró tea, galambocskám! Ez majd segít rajtad! A férjére néz. Csak nem betegszik meg nagyon a lelkem?

VASZILIJ

Imádkozzál, Arina…

BAZAROV

Csak egy kis meghűlés, anyácska…

ARINA

Kérni fogom a jó istent… ha nem is hiszel benne, Jenyuska, azért ő megsegít!…

 

Felülteti, Bazarov kortyint a teából.

 

BAZAROV

Köszönöm. Így itattál kiskoromban is…

ARINA

Hát emlékszel rá, galambocskám, emlékszel?

 

Sötét.
 

6. jelenet

Ugyanott: a szalonban, néhány nap múlva. Este. Bazarov a díványon, betegen. Mellette az anyja egy széken ülve őrködik. Vaszilij jön be halkan, óvatosan.

 

VASZILIJ

Alszik?

ARINA

Megnyugodott kissé. Sokat hánykolódott, de a hideg vizes lepedők jót tettek…

VASZILIJ

Közelebb megy, óvatosan megvizsgálja. Igen, csökkent a láz. Beadtad a gyógyszereket?

ARINA

Erőszakkal… – Ó, Vaszilij! Mi lesz? Úgy aggódom, annyira félek! Ugye nem hal meg, ugye?…

VASZILIJ

Cssss! Hogy mondhatsz ilyet, Arina?

ARINA

Félrebeszél… és olyan gyenge! Imádkozom, örökösen kérem az istent…

VASZILIJ

Arisa! Kedvesem!

 

Átöleli, sírnak némán.

 

Na… nem szabad!

ARINA

Megfeledkezve magáról. Árvák leszünk! Árvák maradunk!

VASZILIJ

Hallgass! Kérlek, hallgass!

 

Kis csend.

 

ARINA

Mit gondolsz, eljön?

VASZILIJ

Azt üzente vissza, hogy siet. Sietni fog. Eljön.

ARINA

Nem fog haragudni érte Jenyuska? Hiszen meg se kérdezted tőle…

VASZILIJ

A szívemre hallgattam… és a szívem azt tanácsolta, hogy hívjam, jól teszem…

BAZAROV

Felneszel. Ki az? Jaj… ne!

ARINA

Fölébe hajol, nyugtatja. Jenyuska! Galambocskám! Én vagyok itt, meg az apád! Nyugodj meg… Na! Igyál egy kortyot…

Emlékszel, mit mondtál a minap? Hogy kicsinykorodban is így itattalak…

BAZAROV

Kutyákkal álmodtam. Vörös kutyák szaladgáltak előttem, körülfogtak… csaholtak… meg akartak marni… Vörös a szemük, a szőrük… vörös kutyák… Visszadől a párnára.

ARINA

Aludj, lelkem, aludj, pihenj, meggyógyulsz…

 

Kintről kocsicsengettyű.

 

Arina a férjére tekint.

VASZILIJ

Megyek, megnézem, talán máris ők érkeztek! Kisiet.

BAZAROV

Kis csend után. Anyám!

ARINA

Tessék, galambom?

BAZAROV

Semmi. Jó veled. Add a kezed…

 

Arina nyújtja.

 

Így. Csak ennyi. Ennyi is elég… Szünet.

 

Közeledő hangok. Vaszilij tér vissza Ogyincovával.

 

VASZILIJ

Arina! Bemutatom neked madame Ogyincovát. Anna Szergejevna, ez itt a feleségem, és…

ANNA

Türelmetlenül. Orvost is hoztam, egy kiváló doktort…

ARINA

Jóságos asszonyom! Mélyen meghajol előtte. Az isten is megáldja…

ANNA

És Jevgenyij? Hogy van Jevgenyij?

VASZILIJ

Bocsássa meg, Anna Szergejevna, hogy üzentem önért, de az én Jenyuskám… a mi fiunk… nagyon… ő nagyon… Nem tudja befejezni a sírástól.

ANNA

A díványhoz siet. Jevgenyij!

 

Bazarov felpillant, de kábulatából csak nehezen ocsúdik.

 

ARINA

Jenyuska! Anna Szergejevna van itt! Eljött! Hozzád!

 

Bazarov felkönyököl nagy nehezen a díványon. Bámulja a nőt.

 

Lelkecském, hát nézd! Anna Szergejevna eljött mihozzánk!

BAZAROV

Apám hívatta? Anna Szergejevna! Ki vette rá, hogy eljöjjön ide? Nos, hát a végét járom!

ANNA

Jevgenyij Vasziljevics! Látni akartam.

 

Csend. Arina szipog, Bazarov erőtlenül felnevet.

 

VASZILIJ

Jenyuska! Anna Szergejevnával eljött egy jeles kolléga! Konzíliumot tartunk… Megyek is, beszélek vele, a rendelőmbe küldtem, ott vár… Híres orvos! Igen!… Anyuska! Te meg menj, szólj a cselédségnek, hogy vendégeink vannak! Siess! Siess már!

 

A feleségét maga előtt tuszkolva kimennek.

 

ARINA

Menet. Igenis… szólok… Intézkedem… Anna Szergejevna, bocsásson meg, kérem…

 

Anna Bazarovval marad. Csend.

 

BAZAROV

Tehát maga az! Maga az a teljes valóságában. És nem egy látomás.

ANNA

Siettem.

BAZAROV

Hát… sietnie is kellett. Nincs sok időm hátra.

ANNA

Meggyógyul…

BAZAROV

Ne áltassuk egymást. Nincs segítség. Kaptam egy ronda mérgezést, egykettőre elintéz. Hiába jött a híres kolléga, csak fontoskodni tud. Ostoba véletlen…

ANNA

És én mégis azt remélem…

BAZAROV

Fárasztja a beszéd. Látja, kár lett volna a jövőn töprengeni. Régi história… meg kell halni, és ez mégis mindenkinek új…

ANNA

Jevgenyij!…

BAZAROV

Cssss! Maga gyönyörű! Ne féljen, nem fertőző a betegségem. Üljön ide… a közelembe…

 

Anna Arina helyére ül.

 

Milyen nagylelkű! Milyen közel van, és mégis mennyire messze… Fiatal, friss… Szünet. Lám, azt hittem, rengeteg munkát fogok elvégezni… változtatok valamit a világon… a magaviseletemmel legalább mozdítok rajta valamennyit… és tessék… a sok feladat közül már csak egy maradt, hogy illedelmesen haljak meg… Elfárad.

ANNA

Szeretem.

 

Csend.

 

Jevgenyij! Én szeretem magát!

 

Bazarov felül, elakad a lélegzete a boldogságtól, de aztán elkomorul.

 

BAZAROV

Mondhatja… most már mondhatja veszélytelenül.

ANNA

Szeretem!

BAZAROV

Mit érek vele? Meghalok! Nem érti?!

ANNA

Amikor otthagyott Nyikolszkojéban… amikor eljött, nem találtam a helyemet. Arkasa és Kátya boldogok. Azt kérdeztem magamtól: hát Jevgenyij és én?

BAZAROV

Ezen már ne töprengjen. Felesleges.

ANNA

Hiányzott nekem, Jevgenyij. Amikor elbúcsúzott, akkor tudtam meg, mennyire hiányzik, mennyire szeretem…

BAZAROV

Megint alamizsnát nyújt.

ANNA

Hadd csókoljam meg!

BAZAROV

Meglepetten. Hogy mondta?

ANNA

Soha nem csókoltuk meg egymást. Szeretném, ha most…

BAZAROV

Anna! Szünet. Nem fél tőlem?

ANNA

Nem.

BAZAROV

Nem fél a haláltól?

ANNA

Nem.

BAZAROV

Alamizsnát kínál, alamizsnát! Nagylelkű, mint egy uralkodó! Hát mit akar? Megkínozni egy haldoklót? Reményt adni a reménytelennek? Anna! Én …

ANNA

Hallgasson! Fölébe hajol, megcsókolja.

 

Bazarov hirtelen átöleli.

 

BAZAROV

Drágaságom! Életem!… Lehanyatlik.

ANNA

Felegyenesedik, figyeli a férfit, a mozdulatlan testet. Jól van. Most már jól van…

BAZAROV

Halott az élőnek nem lehet társa… maga majd elfelejt…

ANNA

Soha!

BAZAROV

Elfelejt… Csendesen. Elfelejt…

ANNA

Kis ideig némán áll Bazarov ágya mellett. Aludj, te drága ember… Nem fértél bele a világba, nem volt helyed a világban… Nem mertelek szeretni. Tévedtem. Fel kellett volna adnom a nyugalmamat, a kényelmemet… Szeretlek, Jevgenyij! Lehettek volna gyermekeink is, bátor, erős és talán boldog gyermekeink…

Ki tudja? Ők talán már boldogok is lehettek volna…

 

Vége.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]