Gondviselés csevejszolgálat

Hangjátékok, színművek

 

 

 

 

Szép esténk lesz

Hangjáték


Hangok
ELLA
MARCEL

Bútorokkal telezsúfolt, rendetlen, régi lakás akusztikája.

 

ELLA

Na! Naaa! Ki gyújt villanyt?

MARCEL

Jó, jó…

ELLA

Hát gyújtsd már meg!

MARCEL

Ha megtalálnám a kapcsolót! Ha látnám!

ELLA

Gyújtsd meg a villanyt, és majd meglátod!

MARCEL

Könnyű mondani…

 

Zörgés, csoszogás.

 

Na!

ELLA

Végre!

 

Széket taszítanak odább.

 

Tessék! Beakadt a csipkém! A csipkém!

MARCEL

Mi akadt be?

ELLA

Elszakadt. Megint elszakadt. Már csupa rongy.

MARCEL

De micsoda?

ELLA

A ruhám alja. A csipkém.

MARCEL

Mert itt örökösen rendetlenség van. Minden egymás hegyén-hátán. Nem lehet mozogni ettől a sok vacak, öreg bútortól. Rozoga asztalok, leszakadt ajtajú szekrények… Soha nem csinálsz rendet. Soha. Ide aztán még vendéget sem hívhatunk. Más se kellene, mint hogy ezt lássák!

ELLA

Nem tudom, kiket hívhatnánk meg. Kiket?

MARCEL

És csak úgy a magunk kedvéért? Úgy már nem is lehet rendet tartani?

ELLA

Mert mindig sietni kell, kapkodni, hogy időben odaérjünk.

MARCEL

Se túl korán nem jó menni, se túl későn. Csak amikor a többség. De te állandóan szöszmötölsz…

ELLA

Szöszmötölök, hogy valamelyest elfogadhatóvá tegyem ezt a vénséges vén estélyi ruhámat, aminek a csipkéje megint elszakadt! Nem beszélve a szmokingodról! Tele van pecséttel. Amíg azokat kidörgölöm szalmiákszesszel! Nagyon kérlek, vigyázz kicsit jobban az evéssel, ne csöpögtesd le a kabátodat. A múltkor a könyököd is majonézes volt, nem is tudom, hogyan csinálod…

MARCEL

Abban a nagy nyüzsgésben csoda? Biztosan belekönyököltem valamelyiknek a tányérjába…

ELLA

Kopott és pecsétes.

MARCEL

Micsoda?

ELLA

A szmokingod. Még szerencse, hogy az esti világításban nem olyan feltűnő.

MARCEL

Jó az még.

ELLA

De nekem igazán kellene egy új ruha! Ma is úgy végigmért a követ felesége, alig tudtam elterelni a figyelmét ezekről a szakadásokról, fércelésekről… Na! Menj már az utamból, hadd üljek le.

MARCEL

Vigyázz, annak a széknek mozog a lába!

ELLA

Fáradt vagyok. És megdagadt a bokám. Akkora, mint egy cipó! Tessék! Annyit ácsorogni! Azt nem szeretem ebben az egészben, hogy annyit kell ácsorogni. Állva enni, közben diskurálni…

MARCEL

Azért nevezik álló fogadásnak… Ej, hát hol van?

ELLA

Mit keresel?

MARCEL

Azt a vulkánfíber koffert! De itt valamit megtalálni!

ELLA

Állni, ácsorogni! Már nem sokáig bírom az ilyesmit.

MARCEL

Bírnod kell!… Abban a kofferban vannak a kézirataim.

ELLA

Elfáradok. És már megint elmúlt éjfél.

MARCEL

Ne mondd, hogy nem érezted jól magad… Nem láttad?

ELLA

Mit?

MARCEL

Azt a vulkánfíber koffert. Itt volt az ágy alatt… és nem szeretem, ha panaszkodsz ezekre a fogadásokra!… Ma is egészen kellemes volt.

ELLA

Na, volt már jobb is!

MARCEL

Ugyan! Egyforma ez mind. Mind egyforma.

ELLA

A dánoknál például kimondottan jól szórakoztam.

MARCEL

Még ha azt mondtad volna, hogy az ugandaiaknál…

ELLA

Az ugandaiaknál? Először is, ki nem állhattam azt a sok egzotikus ételt. Felfordult a gyomrom… Másodszor meg untatott az a sok vén professzor meg öreg banya!

MARCEL

Öregesen felnevet. Bagoly mondja a verébnek!…

ELLA

Csak nem tartasz engem is öreg banyának?

MARCEL

Hehehe… hihi… még hogy vén professzorok és öreg banyák! Nézz a tükörbe, kedvesem! Nézzünk csak a tükörbe, drágám! Szünet. Ha volna. Ha nem repedt volna el a tükrünk is!

 

Csend.

 

Minden tönkremegy…

 

Csend.

 

ELLA

Vagy ott voltak például a finnek.

MARCEL

Hja, a finnek! Ott mindig jó. Kedvesek. Bájosak. Szeretnek minket. Úgy értem, minket, kettőnket, személyesen is. A nagykövet mindig olyan előzékeny, érdeklődik…

ELLA

Hát az nem éppen a legszerencsésebb, ha érdeklődik.

MARCEL

Sértve. Miért? Ő nagyon is jól tudja, ki vagyok!

ELLA

Marcel, drágám, ne akard elhitetni velem, hogy a nagykövet úr, vagy akárki más, tudja, hogy ki vagy. Hogy kik vagyunk. Szünet. Elaludtál?

 

Csend.

 

ELLA

Abban igazad van, hogy már ismernek… mindenhol ismernek minket, de hogy ki vagy és hogy kik vagyunk mi egyáltalán…

 

Csend. Üt az óra.

 

A finneknél remek dolgokat lehet enni.

MARCEL

Ki nem állhatom a karéliai lepényt.

ELLA

De a rénszarvaspecsenye áfonyamártással? Az idén még jobb volt, mint tavaly. Tavaly kifogtam egy rágós szeletet, csupa ín, gondolom, szegény jószág végigtrappolta a lapp síkságokat, mielőtt puskavégre került… rettenetesen rágós volt, alig tudtam szétmarcangolni a falatot, közben a kultúrattaséval kellett cseverésznem. Azt hittem, a tányéromra pottyantom a protézisemet… De ma a törököknél…

MARCEL

Jut eszembe! Nézd, mit hoztam! A zsebembe dugtam!

ELLA

Keleti csemege? Nem vették észre?

MARCEL

Á! És még ezt is… a farzsebemben. Pulykacomb.

ELLA

Ezektől lesz pecsétes a ruhád!

MARCEL

Papírszalvétába csomagoltam… Kérsz belőle?

ELLA

Nem, ma már semmit. Edd meg, ha még éhes vagy.

MARCEL

Kösz, nekem sem kell. Annyira fel vagyok puffadva! Megárt a sok pezsgő. A pezsgő mindig megárt a gyomromnak. Sokat ittam.

ELLA

Tarts mértéket. Mindig mondom.

MARCEL

De amikor úgy szeretem a pezsgőt! Csak árt… Szünet.

ELLA

Torkig vagyok.

MARCEL

Tessék?

ELLA

Torkig vagyok.

MARCEL

Mit mondtál?

ELLA

Üvöltve. Torkig vagyok!!!

 

Csend. Üt az óra.

 

MARCEL

Ezt hogy értsem?

ELLA

Ahogy mondtam.

MARCEL

Szóval eleged van!

ELLA

Miből?

MARCEL

Beleuntál? Megutáltad?

ELLA

Csendesen. Csak annyit mondtam, hogy torkig vagyok. Vagyis alaposan belaktam ma a törököknél. Piláf meg sörbet… Szóval torkig vagyok.

MARCEL

Ebben az esetben, drágám, rosszul fejezted ki magad.

ELLA

Mit bánom én!

MARCEL

Félreérthetően. És megijesztettél. Azt mondtad, torkig vagyok, én meg azonnal arra gondoltam, hogy meguntad velem az életedet. Meguntál, megutáltál… csömört kaptál… Bocsáss meg, de ha csak így megfontolás nélkül ejtesz ki a szádon efféle szavakat, akkor figyelmeztetnem kell téged, hogy nem vagy tudatában, milyen felelőtlenül és sértően tudsz viselkedni. És azt kell hinnem, hogy nem bízol bennem… Hogy már nem hiszel bennem…

ELLA

Bízom. És hiszek. Szünet. Mi mást tehetnék?

MARCEL

Mi mást tehetnél?! Szóval csak ennyi?!

ELLA

Miért? Ez nem elég?

MARCEL

Nem. Nem és nem! Azt akarom, hogy éppen úgy, mint régen, mint réges-régen, bízzál bennem teljesen és lelkesen, és ne csak azért, mert nem tehetsz mást.

ELLA

Fáradtan. Semmi baj, Marcel. Én éppen úgy, mint réges-régen…

 

Csend.

 

MARCEL

Hát jó, de azért nem vagyok benne olyan biztos. Lehet, hogy odaadóbb vagy, mint amennyire szavaidból tudhatom, mert talán nem ismered eléggé a szavak súlyát… Bevallom, attól tartok, hogy olykor-olykor ezeken a követségi fogadásokon is rosszul fejezed ki magad.

ELLA

Nahát, ez azért már sok!

MARCEL

Igen, ezt meg kell mondanom. Megvan az aggodalmam, megvan… Figyellek. Elvegyülök ugyan a tömegben, társalgok, de azért fél szemmel figyelek. Az a gyanúm, hogy néha többet fecsegsz a kelleténél.

ELLA

És szabadna tudnom, ezt miből gondolod?

MARCEL

Látom a pasasok arcán. A pasasokéin, akikkel beszélsz. Csevegsz. Cseverészel. Figyelmeztettelek rá, hogy csak semmi feltűnés. Mindenkivel csak kurtán-furcsán…

ELLA

Ezt te mondod? Akinek be nem áll a szája, ha már megitta az első pohár whiskyt?

MARCEL

Sohasem vesztem el a fejem!

ELLA

Elég neked az első pohárral, máris betüzesedsz, az arcodat elönti a pír, még a füled is piros lesz, ismerlek! És nekiállsz locsogni. Lehet, hogy én cseverészek, de te locsogsz! Ami azt illeti, nekem van okom aggodalomra.

MARCEL

Bízd csak rám, tudom, hogy miket beszélek!

ELLA

Aha! Tudod! Hallottam ma is a törököknél!

MARCEL

Nagyon is jól tudom, kinek mit mondhatok, kivel hogyan kell viselkednem. Nem vetem el a sulykot.

ELLA

Arról tudnék regélni!

MARCEL

És még valamit! Nem kell olyan mohón enni!

ELLA

Szabad kacagnom?

MARCEL

Nem kell nekiesni a svédasztalnak. Tolakodni. Kilökni mások kezéből a tányért… a magadét pedig megrakni úgy, hogy még a pincérek is megbotránkozzanak. Már feltűnik. Amit te művelsz, az már feltűnő! Évről évre mohóbb vagy! Eleinte csak csipegettél, de most már – zabálsz!

ELLA

Kikérem magamnak! Nem tudom, ki falta be az egész pisztrángot a norvégoknál. Keresték a pisztrángot, az meg, tessék, ott volt a tányérodon! Jó, hogy nem tálastól kaptad fel! És még ő mondja, hogy zabálok!

MARCEL

A pisztrángot a franciák szolgálták fel, az ott volt, a franciáknál! Ha már vádolsz, légy pontos! Egyébként nem tehetek róla, hogy a séf akkorát tett a tányéromra! Mert tudta, ki vagyok! Tudta, és tisztel…

ELLA

Igazán? Mindegy, hagyjuk. Le kell feküdni, holnap is nap lesz, holnap is vacsoráznunk kell valahol. Ez a pulykacomb, amit a farzsebedben elcsentél, egy kis főtt krumplival jó lesz ebédre.

MARCEL

Csak ne intézd el ilyen könnyen! Tudod, milyen nehéz volt feliratkoznunk a protokoll-listákra. Mennyi utánjárásomba került. A régi kapcsolatok… végül is azokra is tekintettel kell lennünk, akik közbenjártak az érdekünkben.

ELLA

Más is zabál. Mindenki zabál. Ha baj lesz, nem a zabálás miatt lesz baj, hanem a locsogásod miatt.

MARCEL

Inkább a te felelőtlen cseverészésed miatt!

ELLA

Én nagyon is tartózkodó vagyok. De te? Hallottalak ma is. Miért kellett azt mondanod, hogy Isztambulban is volt bemutatód?

MARCEL

Á, nem mondtam én ilyet!

ELLA

Hallottam! Marcel! Nagyon is jól hallottam!

 

Csend.

 

MARCEL

Megjuhászodva. Valahogy úgy emlékeztem, hogy volt.

ELLA

Igen? És ha utánanéznek? Azonnal kiderül, hogy hazudtál. Sőt! Hogy csaló vagy! Hogy csalók vagyunk! És akkor aztán leshetjük, hogy meghívjanak még egyszer valahová is! Felkophat az állunk, drágám! Arra nem gondolsz, hogy a fellengzős locsogásoddal mit kockáztatsz?!

MARCEL

Miért lennék csaló? Nekem igenis játszották a darabjaimat!

ELLA

Isztambulban? Na nem! Sem Isztambulban, sem másutt.

MARCEL

Mert mindig közbejött valami.

ELLA

Ugyan, ugyan!

MARCEL

Már megint ez a gúnyos hang! Igenis közbejött sok minden! A háború… aztán azok a rettenetes évek… És mire levegőhöz juthattam volna, ott voltak a fiatalok. Kiszorítottak. De ez nem jelenti azt, hogy vége! Az a török úr ma este érdeklődött a munkásságom iránt, és megígérte, hogy felhívja a török színházak figyelmét a darabjaimra…

ELLA

Mi mást mondhatott volna, ha egyszer annyira dicsekedtél neki!

MARCEL

Mondom, hogy úgy emlékeztem… Úgy emlékeztem, hogy megtörtént. Hogy volt bemutatóm Isztambulban. Hiszen volt róla szó annak idején…

ELLA

De kedves Marcel! Mindig kérlek, hogy ne igyál! Vagy ne keverd az italt… Mit csinálsz ott?

MARCEL

Keresem azt a régi vulkánfíber koffert. Abban voltak a színdarabjaim. Amiket írtam. Itt volt az ágy alatt. Itt volt az a koffer…

ELLA

Majd holnap, Marcel. Majd holnap. Fáradtak vagyunk, feküdjünk le.

MARCEL

Ez a ma esti érdeklődés nem egyedülálló. A múltkor az angolok is kérdezősködtek… a spanyolok is… Hát nincs itt az a koffer! Nem láttad?

ELLA

Talán valamelyik szekrény tetején. Marcel! Kérlek, ne mássz fel oda, leesel!

MARCEL

Meg kell keresnem… Zörgés, huppanás. Jajjj!

ELLA

Mondtam, ugye! Megütötted magad?

MARCEL

Sziszegve. Minden széknek mozog a lába!

ELLA

Majd holnap megkeressük. Nem olyan sürgős.

MARCEL

Te nem hiszel benne!

ELLA

Jaj, ne kezdd megint!

MARCEL

Te nem hiszel benne, hogy sikerülhet! Hogy felfigyelhetnek rám! Te kételkedsz ebben, Ella!

ELLA

Eszemben sincs! Nagyon örülnék, Marcel. Én örülnék a legjobban a sikerednek!

MARCEL

Hiszen még nem késő! Még élek, még minden megtörténhet, Ella! Annyi minden közbejött mindig! Emlékszel… amikor összeismerkedtünk, mennyit beszéltünk a jövőnkről? Emlékszel arra a kávéházra, ahol mindig találkoztunk? Átnyújtottad a kezed az asztalon, megfogtam, csillogott a szemed, és azt kérted: mesélj! Beszélj! Mondd el, mi a vágyad, mit akarsz, mit gondolsz… Aztán én is ugyanezt kértem tőled. Emlékszel?

ELLA

Itt lennék-e, ha nem emlékeznék rá, Marcel?

MARCEL

És most?

ELLA

Most?

MARCEL

Most miért nem kérdezed? Miért nem nyújtod felém a kezed, miért nem érdeklődsz a terveim felől? A vágyaim miért nem érdekelnek?

ELLA

Nézd, Marcel… te magad mondtad, hogy annyi minden volt közben… annyi szenvedés, baj… Annyit rettegtünk, féltünk, annyi mindenfélét hittünk… és annyi mindenből kiábrándultunk… Elfáradtam, Marcel!

MARCEL

Izgatottan. Meg kell találnom azt a koffert! Ott vannak a kézirataim, a gondolataim! Nem veszhettek el! Zörgés, csoszogás.

 

Üt az óra.

 

ELLA

Marcel!

MARCEL

Talán itt, a szekrény alatt… Vagy a kamrában. Mintha egyszer a kamrában láttam volna…

ELLA

Marcel!

MARCEL

Tessék.

ELLA

Ha eddig nem volt sürgős, várj vele. Éjszaka van, álmosak vagyunk, holnap is talpon kell lennünk!

MARCEL

Nem, nem, nem várhatok! Most már minden perc késő! Ez a török úr ráébresztett arra, hogy még szükség lehet rám. Szükség lehet a gondolataimra! Eljött az időm, Ella, erre vártam, erre vártunk, elérkezett az idő, nem késlekedhetem!

ELLA

Marcel! Ne keresd!

MARCEL

Már hogyne keresném? Nem is tudnék aludni a nyugtalanságtól.

ELLA

Mindeddig jól aludtál, mert megelégedtél azzal, hogy meghívnak a követségi fogadásokra, és úgy tesznek… úgy viselkednek, mintha ott lenne a helyed… Nagyon szépen megélünk ebből már hosszú évek óta, majdnem minden este pompás vacsorákat ehetünk… társaságunk is van, miért nem elég ez továbbra is neked, Marcel? Mit akarsz még?

MARCEL

Mit akarok még?! Sikert! Sikert akarok, Ella, sikert, mint minden ember! Élni akarok, azt akarom, hogy csodáljanak, hogy büszke lehessek magamra ezeken a fogadásokon, és ne kelljen örökké attól rettegni, hogy egyszer csak lelepleznek… kidobnak, és utánam kiáltják, hogy csaló! Semmi keresnivalója közöttünk! Ezért kell megtalálnom a kézirataimat!

ELLA

Marcel! Én azokat kidobtam.

 

Csend.

 

MARCEL

Tessék?

ELLA

Azok a kéziratok… amiket keresel… azok már régóta nincsenek.

MARCEL

Nincsenek?

ELLA

Az egyik télen… már nem is tudom, melyiken…

MARCEL

Úristen! Mit tettél velük?

ELLA

Amikor nem volt pénzünk tüzelőre… Egyszer néhány napig azokkal fűtöttünk. Még mondtad is, hogy soha olyan kellemes meleg nem volt ebben a lakásban.

MARCEL

Hogy mondod? Elégetted őket?! Azokat a remekműveket?!

ELLA

Ki mondta, hogy remekművek, Marcel?

MARCEL

Igenis remekművek voltak!

ELLA

A te érdekedben tettem!

MARCEL

Tönkretetted, megsemmisítetted az életem munkáját? Hogy voltál rá képes?! Hát ennyire nem becsültél soha?! Ennyire nem szerettél?! Ennyire közömbös voltam neked mindig is? Ennyire?!

ELLA

Nem, Marcel, nem. Éppen azért tettem, mert becsüllek, mert szeretlek, és mindig is szerettelek…

MARCEL

Nem igaz!

ELLA

De igaz!

MARCEL

Akkor miért tüzelted el a kézirataimat?!

ELLA

Hogy úgy emlékezhess rájuk mint remekművekre. Mint az emberiség megváltását szolgáló munkákra, amelyek, sajnos, lám, elégtek. Így hát nem tehetsz róla, hogy bizonyítékok híján maradtak világmegváltó szándékaid. Hogy nincs módodban az emberek elé tárni géniuszod szüleményeit. Hogy panaszkodhass: zseniális művek lettek a lángok martalékai!

 

Hosszú csend. Üt az óra.

 

MARCEL

Csendesen. Ella. Nem kérsz a pulykacombból, Ella?

ELLA

Nem, köszönöm.

MARCEL

Néha hozhatnál haza almát a retikülödben. Belefér. Ilyenkor mindig kívánom az almát. A pezsgőre. Helyrehozza a gyomromat…

 

Csend.

 

Hol a holnapi meghívó?

ELLA

A helyén. A váza alatt.

MARCEL

Aha. Szünet. Indonéz nagykövetség. Szünet. Ezek aztán fűszeresen főznek.

 

Csend.

 

ELLA

Haragszol? Nagyon haragszol?

 

Csend.

 

Sajnálom.

MARCEL

C’est la vie! Más hangon. Bizony, monsieur, tragédia! Itt állok hetvenévesen, és így kifosztott az élet! Itt állok bizonyítékok nélkül… de ön higgyen nekem, monsieur… a feleségem rá a tanú, hogy remekművek voltak… remekművek… Visszatér az eredeti tónusra. Ella! A felelősség a tied!

ELLA

A felelősség?

MARCEL

Te, és csakis te tudod, hogy mit pusztítottál el.

ELLA

Hogy mit teremtettem!

MARCEL

Hogy miket égettél el!

ELLA

Hogy mit támasztottam fel a tűzből. Egy főnixet. Téged.

 

Csend.

 

De azért továbbra sem kell azt lódítanod, hogy Isztambulban is volt bemutatód. Azon rajtaveszthetsz. De hogy remekműveid voltak… azt ezek után senki sem vonhatja kétségbe. Mert elégtek.

 

Üt az óra.

 

MARCEL

Kicsit nehéz a gyomrom.

ELLA

Holnap majd hozok almát.

MARCEL

Az indonézektől.

ELLA

Holnapután a kanadaiak adnak estélyt. Aztán a portugálok… Meg kellene varrnom ezt a csipkét… Nagyon kérlek, ne edd le magad, Marcel, légy óvatosabb, ne csöpögtesd magadra a mártásokat, mert már szalmiákszesszel sem bírom… Olyan a zakód, mint a szita. Pedig még szükségünk van rá, Marcel. Úgyhogy vigyázz, kérlek, a majonézzel, az olyan nehezen jön ki a szövetből…

 

Vége.

 

 

 

Homloklövés

Abszurd rádiókrimi


Hangok
FELÜGYELŐ
ASSZONY
FÉRJ
BÉRGYILKOS
TÖRZSŐRMESTER
RENDŐR
NŐ
FÉRFI
FEGYVERSZAKÉRTŐ

Szirénahang. Rendőrautó érkezik. Háttérben moraj, sopánkodás.

 

NŐ

A rendőrség! Végre kiszállt a rendőrség!

FÉRFI

A rendőrség már régen kiszállt. Fent vannak a lakásban, a tetthelyen.

NŐ

Tetthely! Csuda izgalmas! Az ember nem is gondolná, hogy a valóságban is van tetthely, nemcsak a tévékrimikben! Akkor hát ki az, aki most érkezett?

FÉRFI

A felügyelő!

NŐ

Ez a felügyelő? De hisz nincs is ballonkabátban!

FÉRFI

Valamiféle gyűrt ballonban, mint Columbo hadnagy, igaz? És Derrick? Derrick például mindig elegáns, vagy nem?

NŐ

Nahát! Micsoda eset! – Bocsánat! Bocsánat, kérem! Ön a felügyelő? Valóban?

FELÜGYELŐ

Morgással. Egen! Más hangon. Őrmester! Oszlassák szét a lakókat, ne legyen itt csoportosulás!

RENDŐR

Oszoljanak, oszoljanak! Ne állják el az utat, menjenek vissza a lakásukba, nincs itt semmi látnivaló!

NŐ

Már hogyne volna!? Gyilkosság! Gyilkosság a házunkban!

FELÜGYELŐ

Hányadik emelet, őrmester?

NŐ

Sietve. A harmadik! Harmadik emelet nyolc! Nagyon rendes házaspár, szolid, kedves emberek, igazán, ki hitte volna?!

FELÜGYELŐ

Induljunk, őrmester!

RENDŐR

Van lift. Kár gyalogolni.

NŐ

Hát nem hallgatnak ki?

FELÜGYELŐ

Miért? Hallott valami gyanús zajt? Veszekedést, dulakodást? Netán segítségért kiáltott valaki abból a lakásból?

NŐ

Na, de hiszen én a tévét néztem!…

FÉRFI

Főidőben történt, ugyebár, amikor a krimi ment.

NŐ

Ma a Bérgyilkost adták, tudja, azt a sorozatot…

FÉRFI

Lövöldözések, üvöltések, fékcsikorgás… Ki tudja ilyenkor, hogy honnan jön a hang? A szomszédból-e vagy a tévéből?

NŐ

Jaj, isteni pofa az a bérgyilkos, mármint a főszereplő, csuda jóképű fickó, fekete, szakállas… Nagyon bírom! – Na, hát nem hallgatnak ki? Kiúszva. Hogy ki sem hallgatják az embert! Hát nem kell nekik tanú? Tanú? Nem kell?…

 

Liftzúgás.

 

FELÜGYELŐ

Szóval a Bérgyilkos. Hm. Ők a Bérgyilkost nézték!

RENDŐR

Marha jó volt ez a mai epizód! Önnek is tetszett?

FELÜGYELŐ

Nem néztem.

RENDŐR

Ó! Sajnálhatja! Volt ma egy jelenet! Nahát! A yard üldözi a fickót, ő meg a vasúti hídról rá egy mozgó vonatra, onnan tüzelt csípőből, csak úgy hullottak a zsaruk…

FELÜGYELŐ

Őrmester, maga kinek drukkol?!

RENDŐR

Bocs! – De hogyhogy ön nem nézte a krimit?

FELÜGYELŐ

Sosztakovicsot hallgattam. A XIV. vonósnégyest.

RENDŐR

Hogy mit?!

FELÜGYELŐ

Természetesen fülhallgatóval, nehogy zavarjam a környezetemet.

RENDŐR

Á, igen… Na, itt vagyunk. Harmadik emelet…

 

Liftajtó csapódása.

 

Erre tessék!

 

Léptek.

 

FELÜGYELŐ

Á, itt a stábunk! Na, fiúk? Jó estét!

 

Köszönések.

 

Biztosították a nyomokat?

TÖRZSŐRMESTER

Most dolgozik a fotós. A vegyész már végzett, az ujjlenyomatokat elvitték a laborba…

FELÜGYELŐ

Helyes. Az áldozat?

TÖRZSŐRMESTER

Ott ül.

FELÜGYELŐ

Ül? Hol?

TÖRZSŐRMESTER

A fotelban. Ott ül a fotelban a tévé előtt. Ugyanabban a pózban, ahogy az exitus bekövetkezett. Fejlövés. De öngyilkosság kizárva. A homlok közepén hatolt be a golyó… Tessék!… Itt van!

FELÜGYELŐ

Mmmmm. Valóban, a homloka közepén. Parányi luk, vékonyka vércsík. De ez a merev tekintet! Ahogy még mindig a képernyőt nézi! – Takarják le, nem bírom látni!

TÖRZSŐRMESTER

Letakarni, fiúk!

FELÜGYELŐ

És a bejelentő személy? Az áldozat felesége? Hol a bejelentő?

TÖRZSŐRMESTER

A konyhában ül, és konyakozik.

FELÜGYELŐ

Konyakozik?!

TÖRZSŐRMESTER

Nem tilthattam meg neki. Kissé zilált. Kócos, a ruhája gyűrött…

FELÜGYELŐ

Dulakodás nyomai?

TÖRZSŐRMESTER

Annak nézem.

FELÜGYELŐ

Na, hadd lássuk!

TÖRZSŐRMESTER

Erre… – Asszonyom! – Asszonyom?

ASSZONY

Á, végre iszik velem? Csak egy pohárkával…

TÖRZSŐRMESTER

De, asszonyom!

ASSZONY

Jöjjön, törzsőrmester úr, üljön mellém legalább, legyen rám egy kis ideje, ne futkosson összevissza, a kollégái majd csak elvégzik a dolgukat maga nélkül is. Olyan rossz egyedül, állandóan egyedül, komisz dolog így bánni az emberrel, magára hagyni állandóan! Tölthetek?

TÖRZSŐRMESTER

Nem, most még nem! Asszonyom! A felügyelő…

FELÜGYELŐ

Jó estét! Kővágó főhadnagy a gyilkossági csoporttól.

ASSZONY

Csak nem engem gyanúsítanak?!

FELÜGYELŐ

Még senkit sem gyanúsítunk. Feltennék néhány kérdést.

ASSZONY

Maga sem iszik velem?

FELÜGYELŐ

Nem, köszönöm, nem. – Asszonyom, ön ma este…

ASSZONY

Igaz, nem a legdrágább fajta konyak, de megteszi. Nem bánná meg!

FELÜGYELŐ

Ön ma este…

ASSZONY

Ararát. Mi mindig ezt isszuk… vagyis… – Elcsuklik a hangja. – ittuk… Istenem! Ezentúl már így kell mondanom, múlt időben… Ó, istenem!

FELÜGYELŐ

Igazán sajnálom.

ASSZONY

Felzokog. Egyedül kell innom, egyedül… Egyedül!

FELÜGYELŐ

Őszinte részvétem. Törzsőrmester! Egy pohár vizet a hölgynek!

ASSZONY

Vizet?! Mit nem képzel?! Mmm… Iszik. Egy korty! Örmény. Jobb, mint a francia brandy. Egészségünkre! Felzokog. Teremtőm! Látta? Ott ül szegénykém, még mindig ott ül a tévé előtt, pedig már vége… Vége a műsornak!

FELÜGYELŐ

Gyengéden. Nem azért ül ott, mert nem vette észre, hogy vége a műsornak.

ASSZONY

Feljajdul. Hanem mert megölték! Tudom! Megölték! De én figyelmeztettem!…

FELÜGYELŐ

Igazán?! És mire figyelmeztette?

ASSZONY

Azaz… nem! Nem figyelmeztettem, csak kértem. Ha szót fogad! Ha ma este, legalább ma este szót fogad!…

FELÜGYELŐ

Beszéljen világosabban, asszonyom!

ASSZONY

Igen, kérem. Megpróbálok… De előbb még egy kortyot. Hol a törzsőrmester? Hova ment már megint?

FELÜGYELŐ

Dolga van.

ASSZONY

Olyan bájos ember. Olyan derék! Elbeszélgettünk. Azt mondja, szabadnapján mindig kijár az erdőbe madárlesre. Hogy ismeri a madarakat. Csuda érdekes madarakról mesélt! Szeretném, ha idejönne, és inna velem egy kortyot…

FELÜGYELŐ

Talán már önnek sem kellene…

ASSZONY

Gyengéd és derék ember! Elmesélte, hogyan raknak fészket a madárkák, hogyan udvarolnak, hogy a hím a tojót…

FELÜGYELŐ

Köhintve. Nem térhetnénk a mi dolgunkra, asszonyom?

ASSZONY

Tessék?

FELÜGYELŐ

Elmondaná, mi történt itt ma este? Mit látott, mit hallott… A férjét ugyebár tévénézés közben érte a halálos lövés…

ASSZONY

Indulattal. A krimit nézte! A Bérgyilkost adták. Maga is látta?!

FELÜGYELŐ

Nem, én Sosztakovicsot hallgattam.

ASSZONY

Sosztakovicsot?!

FELÜGYELŐ

Igen, Dimitrij Sosztakovicsot.

ASSZONY

Csak nem a XIV. vonósnégyest?!

FELÜGYELŐ

De, azt! Éppen azt!

ASSZONY

Ez nem igaz! Valóban?! Nahát! Dúdolja. Éppen ezt a lemezt tettem fel! Ott a lemezjátszó a hálószobában, megmutathatom, Sosztakovics, XIV. vonósnégyes! Azt akartam, hogy meghallgassuk, elandalodjunk, és…

FELÜGYELŐ

És?

ASSZONY

És?! Ez lett belőle! Ott maradt a tévénél, nézte a krimit, aztán egyszer csak… Felzokog. Nem értem! Nem értem, nem értem! Micsoda tragédia! Micsoda ostoba tragédia!

FELÜGYELŐ

Ön húsz óra negyvenkettőkor telefonált, tehát még az adás ideje alatt.

ASSZONY

Azonnal hívtam a rendőrséget, amint megtörtént az eset… Más hangon. Nahát! Még mindig nem térek magamhoz! A XIV. vonósnégyes? Igazán? Ezt hallgatta? Dúdolja. Amikor a brácsa meg a gordonka… Amikor felível a zene! Istenem! Dimitrij Sosztakovics!…

FELÜGYELŐ

Zavartan. Ön hol volt a lövés pillanatában?

ASSZONY

A szomszéd szobában. Az a háló. Van egy szép, kényelmes franciaágyunk… Megnézi?

FELÜGYELŐ

Most nem. – Másvalaki is tartózkodott a lakásban?

ASSZONY

Csak a férjem meg én. Más senki.

FELÜGYELŐ

Behatolhatott valaki az ablakon?

ASSZONY

Ez a harmadik emelet.

FELÜGYELŐ

Ó, persze! – És a bejárati ajtó? Talán nem volt bezárva!

ASSZONY

Biztonsági záraink vannak. Zárak és lakatok.

FELÜGYELŐ

Különleges értékeket őriznek?

ASSZONY

Ugyan, miket őriznénk? Én gépírónő vagyok, szerény adminisztrátor… bár igaz, ami igaz, valamikor voltak álmaim. Nem hittem volna, hogy leragadok egy vacak kis irodában. Kislány koromban szépségversenyt nyertem! Harmadik helyezés. De mégis… Nagy reménységnek tartottak… Más hangon. A férjem művezető a textilgyárban. Semmink sincs, csak ez a színes televízió. Távkapcsolású, nagy képernyős… A férjem nagyon félti… azaz… – Sírás. – féltette. Azt mondta, nem élné túl, ha meg kellene válni tőle…

FELÜGYELŐ

Nem élné túl?!

ASSZONY

Zavartan. Mond ilyet az ember.

FELÜGYELŐ

Voltak ellenségei?

ASSZONY

Nekem?! Dehogy! Sőt!

FELÜGYELŐ

Nem önnek, hanem a férjének. Haragosai? Megfenyegették?

ASSZONY

Nem… nem tudok róla… Vagyis… Talán. Talán akadt riválisa.

FELÜGYELŐ

Riválisa? Miben?

ASSZONY

Kacéran. Hát… Más hangon. Nem, ne hallgasson rám! Semmit sem értek! Felzokog. Ártatlan vagyok, nem tudok semmit, kérem, ne faggasson, kérem, ne! Innom kell… bocsásson meg… Iszik.

FELÜGYELŐ

Asszonyom, a frizurája zilált, a ruháján szakadások… Nos, ha kettejükön kívül senki más nem volt a lakásban, a gyanú könnyen önre terelődhet.

ASSZONY

Rám?! Csak nem képzeli, hogy közöm lenne a gyilkossághoz?! Talán azt gondolja, hogy agyonlőttem?! És a fegyver?! Hol a fegyver?! Hol a pisztoly? Mivel követtem volna el a tettet?! Mivel?! Hiszen éppen arról van szó, hogy én figyelmeztettem…

FELÜGYELŐ

Elmondaná végre, hogy mire figyelmeztette? Már másodszor említi…

ASSZONY

Nem! Semmit sem mondok! Maga engem bele akar keverni! Be akarja bizonyítani, hogy én vagyok a tettes… a bűnös…

FELÜGYELŐ

Csak az igazságot akarom felderíteni.

ASSZONY

Keserű nevetéssel. Az igazságot! Kiúszik. Az igazságot!…

 

Térváltozás.

Az esti mese zárószignálja.

 

FÉRJ

A szendvicseket! Gyorsan, mert jön a híradó!

ASSZONY

Hozom már, hozom!

FÉRJ

Sört!

ASSZONY

Nem inkább konyakot?

FÉRJ

Nem, most még nem! Sört! Hideget!

 

Reklám szignálja.

 

Ez meleg! Miért nem a mélyhűtőbe tetted!

ASSZONY

Hogy jéggé fagyjon?

FÉRJ

Ne zavarj! Tedd le. Tölts!

 

Töltés csobogása.

 

Csendesebben!

ASSZONY

Ez még csak a reklám. Nem kapcsolnád ki? Ma legalább! Szeretnék veled zenét hallgatni. Diskurálni. Összebújni!

FÉRJ

Hol vannak a szendvicseim?

ASSZONY

Hallod? Kapcsoljuk ki, felteszek egy lemezt…

FÉRJ

A szendvicsek!

ASSZONY

Itt vannak! Ha ide is néznél! Ha rám is néznél!

FÉRJ

Ne zavarj!

 

Térváltozás.

 

ASSZONY

Hangja beúszik. Az igazságot!

FELÜGYELŐ

Volt önök között szóváltás?

ASSZONY

Műsoridő alatt? Nem, soha! Szóváltás soha! Műsoridőben soha, de soha! Meg sem lehetett mukkanni!

 

Térváltozás.

Krimi zenéje, hangok elmosódva.

 

ASSZONY

Mikor lesz vége?

FÉRJ

Pssszt! Ez a legizgalmasabb rész! A fickót üldözik!

ASSZONY

Kit üldöznek?

FÉRJ

Miért nem figyelsz? A bérgyilkost! Ráugrott a mozgó vonat tetejére a vasúti hídról! Ne zavarj!

ASSZONY

Sohasem beszélsz velem. Hazajössz, bekapcsolod a tévét, itt ülsz egész este, itt vacsorázol, itt sörözöl, azt sem tudom, mi volt veled a nap folyamán, te sem kérdezel semmit, így megy ez mindennap… Rettenetes! Nem bírom!

FÉRJ

Psssszt! Ne zavarj!

ASSZONY

Kapcsold ki.

FÉRJ

Maradj nyugton, és nézd.

ASSZONY

Nem nézem. Kapcsold ki. Kapcsoljuk ki, kérlek! Beszélni akarok veled. Vagy hallgassunk zenét! Megőrülök! Minden este ugyanaz…

FÉRJ

Mi ütött beléd?! Nem maradnál csendben, az istenért?!

ASSZONY

Elzárom!

FÉRJ

Megbolondultál?!

ASSZONY

Elzárom!!!

FÉRJ

Maradj veszteg!

ASSZONY

Elzárom, elzárom, elzárom!

FÉRJ

Ej, hát!…

 

Dulakodás.

 

ASSZONY

Ne! Hagyjál! Ne rángass!

FÉRJ

Az istenfáját! Ülj vissza! Ülj vissza, és ne hisztériázz!

ASSZONY

Na! Ez fájt! Engedd el a karom!

FÉRJ

Maradj már! A fene egye meg! Most nem láttam a jelenetet!

 

Krimi zaja: fékcsikorgás, kiáltások.

 

ASSZONY

Nem tudom, ki vagy. Nem ismerlek. Hazajössz, nem beszélsz, nem kérdezel, nem tudom, hogyan élsz, mit gondolsz, idegen vagy, idegen… Egy idegen férfi…

FÉRJ

Ő az! Látod? Miért nem nézed? A bérgyilkos. Azt a mindenét! Most aztán ellátja a zsaruk baját! Beugrott a kocsijába! Ez az! Üldözés! Remek! Itt van! Máris itt van a nőnél! Tudtam! Tudtam, hogy a nőhöz megy éjszakára!…

ASSZONY

A nőhöz megy éjszakára? A nőhöz?

BÉRGYILKOS

Tévéhang. Helló, drágám!

ASSZONY

Helló!

BÉRGYILKOS

Már vártál, ugye, bébi?

ASSZONY

Elalél a gyönyörtől. Vártalak! Annyira vártalak!

FÉRJ

Kihez beszélsz?

BÉRGYILKOS

Itt vagyok, bébi! Nem volt könnyű, de eljöttem hozzád! Mindig eljövök hozzád, üldöznek, lesnek rám, vadásznak rám, de meglógok előlük, csak hogy láthassalak. Szeretlek, bébi!

ASSZONY

Szeretsz?

FÉRJ

Miket beszélsz? Mit motyogsz?

ASSZONY

Szeretlek, szeretlek!

BÉRGYILKOS

Reszketek érted, bébi! Rád gondolok mindig, ha vonat tetején menekülök, ha pajtában alszom, ha kopókkal jönnek rám… Itt vagy a szívemben, bébi!

ASSZONY

Ó, a szívedben?

BÉRGYILKOS

Jó itt nálad! Adj inni, bébi!

ASSZONY

Ararát? Jó lesz?

FÉRJ

Majd a sör után. A sör után!

BÉRGYILKOS

Töltsd azt a konyakot, bébi! Szép vagy!

ASSZONY

Szép vagyok? Tölt.

FÉRJ

Mondom, hogy majd a sör után! Miért nem figyelsz?

BÉRGYILKOS

Szép vagy és kedves. Kár, hogy nem lehetek veled mindig. De dolgom van, bébi. Sok dolgom. Férfi vagyok, bébi, sok a dolgom, de mindig eljövök hozzád!

ASSZONY

Várlak! Mindig várlak!

BÉRGYILKOS

Lefeküdjünk, bébi?

ASSZONY

Előbb hallgassunk zenét.

BÉRGYILKOS

Oké! Valami belevalót?

ASSZONY

Sosztakovicsot. A XIV. vonósnégyest. Olyan régen szeretném végighallgatni. Felteszem, jó?

BÉRGYILKOS

Tedd fel, bébi. Klassz feneked van, bébi! Kívánlak, bébi!

 

Megszólal a XIV. vonósnégyes.

 

ASSZONY

Ugye, de szép?

BÉRGYILKOS

Ez az, bébi? Nem nagyon komálom, de ha neked oké, nekem is. Csak ne járj olyan ingerlően, mert mindjárt rád mászok, bébi!

FÉRJ

Mi a fenét csinálsz? Van neked eszed?! Lemezt teszel fel, amikor én a krimit akarom nézni? Most van a nőnél a fickó, ez egy izgalmas rész! Hallod?! Kapcsold ki azt a nyekergést!

BÉRGYILKOS

Ki ne kapcsold, ha tetszik neked, bébi!

FÉRJ

Hallod?! Vedd le azt a lemezt!

ASSZONY

Eszemben sincs!

FÉRJ

Zavar, nem érted?! Zavar!

ASSZONY

Ez a XIV. vonósnégyes! Dimitrij Sosztakovics. Gyönyörű!

BÉRGYILKOS

Oké, hallgassuk csak, bébi! Tetszel nekem, klassz csaj vagy, beléd vagyok esve!

FÉRJ

Odamegyek, és összetöröm azt a lemezt!

ASSZONY

Nem állsz fel te onnan semmi pénzért, ne nevettess!

FÉRJ

Hányszor mondjam még, hogy zavar?!

ASSZONY

Mit szólsz hozzá, így bánik velem!

BÉRGYILKOS

Ki ez a nyamvadék?

ASSZONY

A férjem. Valamikor szeretett, szerettük egymást, de már semmi közünk egymáshoz. Semmi közünk…

BÉRGYILKOS

Hát ne is legyen! Nem állnék jót magamért!

ASSZONY

Féltékeny vagy?

BÉRGYILKOS

Féltékeny?! Én?! Csak nem csípem az ilyen nyamvadékokat!

FÉRJ

Zavarni az embert! Azt érted! Hazajövök a munkából, egy kicsit élvezni akarom az életet, és tessék! Micsoda egy némber!

BÉRGYILKOS

Hogy beszélsz a nőmmel, hapsikám?! Nekem tetszik ez a zene! És a nő is! A nő a szerelmem, hát beszélj vele tisztességesen, hapsikám!

ASSZONY

A szerelmed vagyok, igen, a szerelmed!

BÉRGYILKOS

Oké, bébi! Kihoz a sodromból ez a nyamvadék!

FÉRJ

Legyen már csend! Kapcsold ki azt a vacakot, mert egy szót sem értek a krimiből! Hallod?! Hozzávágjak valamit a lemezjátszódhoz?! Ej, hát a francba is!… Csörömpölés.

ASSZONY

Így bánik velem! Tör, zúz, ha nem hagyom tévét nézni!

BÉRGYILKOS

Na, majd én kinyírom az ürgét!

ASSZONY

Ne! Ne bántsd!

BÉRGYILKOS

Véded, bébi? Ne bőszíts, bébi, ne védd, ne állj eléje!…

FÉRJ

Na, ne állj elém, megbolondultál?! Nem látom a tévét!

ASSZONY

Ne, ne! Nem szabad, ne bántsd, hát mégiscsak a férjem!

FÉRJ

Mi bajod, mit ugrálsz előttem?! A fenébe, hát menj már innen!…

BÉRGYILKOS

Úgy, úgy! Ütött az utolsó órád, hapsikám!

ASSZONY

Ne!…

BÉRGYILKOS

Érted teszem, szerelmem! Gyilkolok érted, szerelmem!

ASSZONY

De ne! Szerelmem, ne!…

 

Lövés.

 

Uramisten! Uramisten, uramisten! Szerelmem, mit tettél, szerelmem?!…

 

Térváltozás.

Hirtelen csend. Majd Sosztakovics XIV. vonósnégyese.

 

FELÜGYELŐ

Beközelít. Valóban a XIV. vonósnégyes van a lemezjátszón. Bekapcsoltam. Szép. Nagyon szép. Dúdol.

TÖRZSŐRMESTER

Főnök! A fegyverszakértő!

FELÜGYELŐ

Talált valamit?

FEGYVERSZAKÉRTŐ

Jöjjön, főnök, nagyon érdekes. Nézze!

FELÜGYELŐ

Mi ez? Egy parányi luk a képernyőn? Hm. Ez különös.

FEGYVERSZAKÉRTŐ

Ugyanabból a kaliberű pisztolyból származik, mint amiből a halálos lövés.

FELÜGYELŐ

Na de hogyan?! Hiszen ez…

FEGYVERSZAKÉRTŐ

Úgy van, belülről ütötte át a képernyő üvegét.

FELÜGYELŐ

Képtelenség! Ki a fene lőhetett volna a képernyő mögül? Na nem! Agyrém!

FEGYVERSZAKÉRTŐ

De ha figyelembe vesszük, hogy az áldozatot körülbelül két méter távolságból találták el?

FELÜGYELŐ

Ugyan, ugyan! Vizsgálódjanak csak tovább!

 

Felível a vonósnégyes.

 

Asszonyom, megkérem, álljon rendelkezésünkre holnap délelőtt. Mondjuk, tíz órakor, az irodámban.

ASSZONY

Tízkor? Az nem lesz jó. Tizenkettőkor. Talán tizenkettőre beérek.

FELÜGYELŐ

Na, nem bánom, legyen tizenkettő! Várom. Minden jót, asszonyom, és kérem, ne igyon már! Visz’lát!

ASSZONY

Visz’lát! Magában. Kinek mi köze hozzá, hogy iszom-e vagy sem? Iszik. Hm. Tetszel nekem, bébi! Ezt mondta. Szép a feneked, bébi! Nevet. Kislány koromban szépségversenyt nyertem, az igaz! És most mégis egyedül… Megint egyedül…

TÖRZSŐRMESTER

Viszontlátásra, asszonyom!

ASSZONY

Mikor visz el madarászni, törzsőrmester? Kuncog. Persze sokat kockáztat!

TÖRZSŐRMESTER

Kockáztatok? Én? Asszonyom! Tartanám szerencsémnek! Végeztünk, távozunk, jó éjt, vigyázzon magára!

ASSZONY

Jó éjt! Kuncog. Te vigyázz magadra! Ha madarászni akarsz velem, könnyen kaphatsz te is golyót a homlokodba! Az én fekete, gyönyörű, szakállas barátom nem tréfál! Imád engem! Imád, szeret!…

 

Felível a vonósnégyes.

 

Meghallgatta a kedvemért Sosztakovicsot, pedig nem is – „komálja”… Elandalodva. És aranyos volt hozzám. Drága jó fiú! Hm… Igaz, hogy lepuffantotta szegény drágámat, isten nyugosztalja! Pityereg.

Most aztán ihatok egyedül. Egy sincs velem, egyik sem… Felderül. De ő visszajön! Visszajössz, ugye? Szerelmem, jöjj, várlak! Várlak holnap délelőtt kilenc negyvenkor az ismétlésben és pénteken húsz óra ötkor az új epizódban. Várlak, szerelmem! Várlak!

 

Vége.

 

 

 

Nő lilában

Rádiókrimi


Hangok
FETTER, nyomozó
KATA, újságíró
KALAUZ
SZIKÁR ÚR
KIRA

Vonatzaj közelít. Teljes hangerő: robogó expressz. Fülkeajtó csapódása. Éles sikoly. Fékezés a nyílt pályán. Ütközők fémes csattanása. Szaggatott vonatfütty. Kiúszik.

 

FETTER

Halló, itt az Életvédelmi… Fetter! Hát ki más lenne itt már ilyenkor? Tudom, tudom, megismerem a hangodat! Mi van, milyen melót akarsz a nyakamba varrni? Már éppen készülőben voltam… Haza a fenét! Randevúm van… Szakmai, te irigy fráter! Egy újságírónővel… Mit tegyek, nőiesednek a szakmák… A sajtó türelmetlen, a közvélemény tájékoztatást vár… Ismered az ilyen túlbuzgókat. Majd lerázom valahogy… Mi? Honnan tudnám, hogy milyen a kicsike, telefonon beszéltük meg a találkát. A hangja? Hát… a hangja elfogadható, de attól még lehet maga a vasorrú bába is, nem?… Na, mi van, ki vele, mi az a sürgős ügy már megint, amit csak én tudok elintézni?… Jó, jó, hagyjuk a hízelgést! Ha biztos sikert akarsz, fordulj a krimiszerzőkhöz, náluk mindig fény derül az ügyekre… Nem vagyok rezignált, de volna rá okom, nem igaz? Megfeneklettünk azzal a múltkori vonatos üggyel is… Micsoda?! Na, ne! Na, ne, kispajtás! Azért egy nyomozótiszt is megérdemel némi kíméletet!… A teremtésit neki!… Komolyan beszélsz?! Komolyan mondod, hogy ott történt?! Szóval megint a Balt-Orient! És mivel követték el? Megint semmi nyom??! Na, más se hiányzott! Csak azt ne mondd, hogy ugyanabban a fülkében, mint a múltkor… Ne marhulj! Gondolod, hogy egy nyomozónak nem éppen úgy borsódzik a háta, mint más halandónak, ha kísértethistóriákkal rémisztgetik?… Hogy? Szóval ráadásul még csak nem is tudsz biztatni a jegyzőkönyvek alapján. Ejha! És én mivel biztassam az újságírónőmet? Hogy ezt a nyomozást is elejtjük majd végül?… Kicsodán?! Rajtam?! Azt már nem, öregem, az egész rendőrség presztízsét nem vállalom! Nem, azt azért nem… Tessék? Jó, küldd át az anyagot, átböngészem. Hogy mikor? Hát… előttem az egész gyönyörűséges éjszaka! Ha ugyan hagy belőle valamennyit az a virágszál a belpolitikai rovattól… Nem, kösz’, nem tartok igényt a tanácsaidra, Propur mézen élek, úgyhogy van remény… Jó, jó, várom a dossziét, szevasz!

 

Halk zene magnóról. Presszó.

 

FETTER

Most már kér egy konyakot?

KATA

Nem, nem, én most dolgozom!

FETTER

Látom. Úgy jegyzetel, mint egy parlamenti gyorsíró. Én azért lehajtok még egy felet erre a mai napra! Kisasszony! Hozna még egyet ebből a Cheval Noir-ból? De ha az kifogyott, hozhat La Roche-t is… Hé! Meg se hallgat…

KATA

Nem egyszerű magyar konyakot ivott?

FETTER

De, de. Itt ugyanis bármit kér, egyszerű, magyar konyakot hoznak. Csak, tudja, az én szakmámban az ember megszokja, hogy túlbonyolítsa a dolgokat. Ám azok végül is mindig pofonegyszerűek.

KATA

A konyakra értsem, vagy a nyomozati esetekre?

FETTER

A konyakra, a brandyre meg a nyomozati esetekre. És az újságírónőkkel folytatott beszélgetésekre.

KATA

Annyira szimpla egyéniségnek tart, hogy nem érdemesít bővebb információkra?

FETTER

Mindent elmondtam, amire kíváncsi volt.

KATA

Szívesebben dönteném el én magam, hogy ez így van-e!

FETTER

Kérem! Szolgálhatok további felvilágosításokkal is. A nevem Fetter János, negyvenkettőben születtem, kétszer elváltam, gyerek csak az első házasságból, lány, már dolgozik, úgyhogy gyerektartási kötelezettségem nincs, ezt csak a kalkuláció kedvéért mondom, ha közben azt számítgatná, hogy egy nyomozó meg egy újságírónő szorgos munkával mennyit tud megtakarítani havonta arra a leendő kis víkendházra… külföldi útra etcetera. Továbbá van egy kis lakásom, de ha a magáé nagyobb és kényelmesebb, az én kis kéglimet eladhatjuk, és ott fogunk élni a… hol is? Hol van a maga kis otthona?

KATA

Magával nem lehet komolyan beszélni…

FETTER

Ajaj, szóval semmi vicc, semmi kis tréfa? Pedig azt hittem, már túl vagyunk a nehezén, s most egy kicsit lazíthatunk. Azért még egy utolsó kísérlet… nem jönne el velem valami jó helyre vacsorázni?

KATA

Nem. Reggel le kell adnom a cikket.

FETTER

Kedvetlenül. Nekem pedig át kell böngésznem egy új dossziét.

KATA

Gyilkosság?

FETTER

Lehetséges.

KATA

Van áldozat?

FETTER

Kis, fáradt nevetéssel. Áldozat mindig van, de nyom annál kevesebb…

KATA

És tanú?

FETTER

A kalauz csak annyit látott, hogy a nő a torkához kap… úgy értem, a saját torkához, felsikolt és hátrahanyatlik. Mintha mérgezett nyíl érte volna.

KATA

Mérgezett nyíl?!

FETTER

Úgy értem, ahogy a westernfilmekben látja az ember, amikor a prérin vágtató vonatot megtámadják a sziú indiánok.

KATA

Vonaton történt?

FETTER

A Balt-Orienten.

KATA

Mint az a múltkori?!… Látja, arról nem is beszélt! Elég gyatrán informált, nem gondolja?

FETTER

Emberi gyengeség: nem dicsekszünk a kudarcainkkal!

KATA

Izgatottan. Nem találja különösnek, hogy megismétlődik egy eset?

FETTER

Lehet véletlen is. A múltkor sem volt bizonyítható a gyilkosság.

KATA

Mégis nyomoztak.

FETTER

Mert a halottkém rendkívüli halált állapított meg, akárcsak most…

KATA

Rendkívüli halál! Mit nevez annak?

FETTER

Amikor feltételezhető, hogy nem természetes okok miatt áll be az exitus.

KATA

Vagyis a halál.

FETTER

Vagyis a halál. De a boncolásnál sem derült ki semmi.

KATA

A mostani esetben?

FETTER

Ahogy nézem, a mostaniban sem, akárcsak a múltkoriban. Semmi külsérelmi nyom, semmi kimutatható méreg a szervezetben. És semmi szervi elváltozás. Csupán olyan tünet, mint a ciánnál… Mi az, maga jegyzetel?

KATA

Tudom, tudom, erről még egy szót sem!

FETTER

Miért érdekli magát ez ennyire? Egy ilyen csinos lány…

KATA

Kösz!

FETTER

Miért nem divatbemutatókról tudósít inkább?

KATA

Ha valaki csinos, azért még lehetnek normális érdeklődései…

FETTER

Ezt nevezi maga normálisnak? Gyilkossági ügyek után szaglászni?

KATA

Maga miért szaglász utánuk?

FETTER

Ez a szakmám.

KATA

Azt gondoltam, az igazság kiderítése sarkallja.

FETTER

Felfoghatjuk így is.

KATA

A szemérmes idealista! Na, itt a konyakja.

FETTER

Még mindig nem gondolta meg magát? Kérjek egy pohárkával ebből a Napóleonból?

KATA

Nem, köszönöm. – Hanem amit az előbb a sziúk nyilairól mondott…

FETTER

Igen?

KATA

Nem lehetséges, hogy valami titokzatos méreg végzett az áldozatokkal?

FETTER

Az imént mondtam, hogy a boncolási jegyzőkönyvekben semmi sincs megállapítható mérgekről…

KATA

Én is titokzatosakról beszélek… Honnan is indul a Balt-Orient?

FETTER

Belgiumból.

KATA

A belgák, úgy tudom, otthonosak az egzotikus vidékeken.

FETTER

Hé, hé, nézzenek oda! Elveszi a kenyeremet? Rám bízták ezt az ügyet, és nem magára, kislány!

KATA

Kata. Kata a nevem. – Megígéri, hogy értesít a fejleményekről?

FETTER

Szóval nem fél attól, hogy egyszer aztán magához költözöm?

KATA

Nem vagyok semmi jónak az elrontója.

FETTER

Tehát benne lenne?

KATA

Tehát: nem lennék benne!

 

Búgás, kattanás.

 

FETTER

Küldjék be a kalauzt.

 

Kattanás.

 

Hm… Nézzük csak a jegyzőkönyvet. Az áldozat neve: … Klotild. Klotild. Micsoda név! Harmincnyolc éves, elvált, titkárnő a Kesztyűgyárban… termete közepes, karcsú, haja fekete, szeme fekete… hmm… igen … ez itt nem érdekes… Öltözéke: lila kiskosztüm. Kiskosztüm! Milyen is az a kiskosztüm? Á, igen… Füstszínű selyemharisnya, lila cipő… Lila. Hm. Jegyez. Megnézni… a múltkori… dossziéban… ruházatot…

KALAUZ

Jó napot… Jó napot kívánok!

FETTER

Foglaljon helyet. Írjuk… Neve? Az igazolványát. Köszönöm. Tessék, írja, Stefike…

 

Írógépkattogás.

 

Rendben. Tehát? Nos tehát? Elmondaná, mit látott?

KALAUZ

Reggel, ugye, átvettem a magyar szakaszon a szolgálatot, ellenőriztem a jegyeket, ugye… nem volt sok utas, elég jól haladtam, pedig volt ott egy török férfi, akinek nem volt rendben a jegye, használt jegyet nyújtott át, mondom neki, már szóval egy kicsit tudott németül, ugye, mondom, bitte, das ist nicht gut, mondom, bitte, szíveskedjék, mondom, ich bin ezt nem fogadhatom el…

FETTER

Abban a kupéban ült ez a török utas?

KALAUZ

Márhogy melyik kupéban, hogy tetszik kérdezni?

FETTER

Ahol az eset történt.

KALAUZ

Melyik esetre tetszik gondolni?

FETTER

Jaj, kérem, hát a felsikoltó nőre, aki a torkához kapott és összeesett!

KALAUZ

Hát most tessék elképzelni! Kinyitom a kupéajtót, éppen felrántom abban a nagy zötykölődésben, az a nő meg amint rám néz odabentről, felsikolt, a torkához kap, hátrahanyatlik… Még én voltam a legjobban megijedve.

FETTER

Maga húzta meg a vészféket?

KALAUZ

Nem, kérem, a vészféket az egyik utas húzta meg. Egy belga… vagy francia… már nem is tudom.

FETTER

Ez a belga vagy francia ugyancsak abban a kupéban utazott?

KALAUZ

Igen, abban. Négyen utaztak ott, kérem, fogalmazó úr…

FETTER

Ne szólítson fogalmazónak…

KALAUZ

A régi világban megszoktam, kérem… Bocsánat.

FETTER

Semmi baj. Folytassa.

KALAUZ

Volt ez a belga… vagy francia, aztán egy szikár úr, esernyővel… ez magyar volt. Aztán egy alacsony, kis szakállas ember, olyan tudósforma, az szundikált, az is halálra rémült, kérem. Fel is kiáltott, hogy Madonna mia! Ezért gondolom, hogy olasz volt…

FETTER

És a negyedik a nő.

KALAUZ

A negyedik, igen, a nő.

FETTER

Nem tűnt fel magának valami gyanús?

KALAUZ

Hát… feltűnt, hogy az a szegény nő, ugye…

FETTER

Nos?

KALAUZ

Hát hogy csak felsikoltott, és meghalt.

FETTER

Honnan tudja, hogy azonnal meghalt?

KALAUZ

Amikor megálltunk, és jöttek a rendőrök meg a mentő, ott kellett lennem, hát aztán, ugye, ők mondták. Az orvos mondta. Hogy a halál azonnal beállt. Hát ugye, a szívével lehetett valami baj, vagy ilyesmi.

FETTER

Nem volt a szívével semmi baj.

KALAUZ

Nem? Azt tetszenek gondolni? Hát akkor mitől halt meg?

FETTER

Ezt szeretnénk kinyomozni. Szóval? Valami gyanús jel? A kupé utasainak gyanús viselkedése?

KALAUZ

Meg voltak döbbenve, kérem. A belga… vagy francia meghúzta a vészféket… A kis szakállas imádkozott… a szikár úr meg csak ült mereven, szemben a hölggyel, ült, sápadtan, egy szót sem szólt, csak az esernyőjét sodorgatta…

FETTER

Az esernyőjét? Mi az, hogy sodorgatta?

KALAUZ

Hát hogyan mondjam? A kezében volt az esernyője, sodorgatta, és bedugta a tokjába.

FETTER

És maga ezt megfigyelte?

KALAUZ

Hogyne, kérem. Elég különös volt, hogy valaki a kupéban az esernyőjével bajlódjon, amikor ilyen események történtek…

FETTER

És más?

KALAUZ

Más? Semmi mást nem mondhatok, kérem, a megfigyeléseim alapján, ugye. Volt ott nekem akkor éppen elég bajom, ugye… intézkedni… hivatalos személy az ember, ugye…

FETTER

Hát… köszönöm. Tessék, a kilépője… Ha szükségünk lenne még valamire, újra hívhatjuk…

KALAUZ

Jövök én, kérem, ha kell, engem is érdekel az ügy, ha már ennyire gyanúsnak tartják… De igaz, ami igaz… el nem tudom képzelni, ki bánthatta volna azt a női utast… hiszen ott volt körülötte három férfi…

FETTER

Talán a sziú indiánok…

KALAUZ

Tessék? Kicsodák?

FETTER

Semmi, semmi. Írja alá a jegyzőkönyvet… Úgy. Rendben van, mehet, kérem… Tárcsáz. Halló! Itt Fetter. Nézzétek meg, milyen volt az időjárás a Balt-Orient-ügy napján. Halló! Úgy értem, az egész vonalon, a vonat indulása előtti napon is… Kösz, várom!

 

Autók eszeveszett hajszája, fékezések, lövöldözés. Kiáltások. Lövések. Verekedés zaja. Nyögés, autók… Telefon cseng… Közben a lövések, zajok folytatódnak. Felveszik a telefont.

 

FETTER

Halló! Á, maga az? Ilyen későn?

KATA

Telefonhang. Mi ez a ricsaj? Miféle csetepatét hallok?

FETTER

A tévét nézem. A késő esti film, ha nem tudná, egy jó kis krimi. Most nyírják ki a bandát.

KATA

Szóval továbbképzésen van?

FETTER

Úgy is mondhatnám. Itt ülök a kuckómban, lábam az asztalon, fenekem alatt egy puha, mély fotel, kezemben egy pohár…

KATA

Cheval Noir brandy!

FETTER

Nem. Egy pohár tartósított tej. Szeretem a tartósított tejet, egy szemernyit sem emlékeztet arra a régi fajtára, tudja, amelyik annak az izé állatnak… na, annak a zsemleszín foltosnak… ejnye, hát amelyik úgy bőgött… Na, nem tudja? Amelyik így csinált: muuu! … szóval amit annak a tőgyéből fejtek…

KATA

Már megint marháskodik. Ilyen jó kedve van?

FETTER

Ha a kollégáimat nézem a tévében, mindig elönt a bizakodás: nyakon csíphető a gonosz!

KATA

És a tévén kívül?

FETTER

A pohár tej a kezemben arra utal, hogy a gonoszt nem könnyű nyakon csípni.

KATA

Mi köze ehhez a tejnek?

FETTER

Állítólag megakadályozza a gyomorfekély kiújulását. Mármint a tej. De azért ne értsen félre, én egy makkegészséges férfi vagyok, bármikor kész arra, hogy magával, drága Kata, intenzív kapcsolatra lépjek…

KATA

Maga aztán jól csinálja! Valahányszor felhívom, ajánlgatja nekem önmagát. Maga remek pszichológus, kedves barátom. Pontosan tudja, hogy csak így menekülhet meg: a túlzóan ajánlkozót kerülik. Nemde ezt akarja elérni?

FETTER

Ne legyen igazságtalan, kislány. Maga tényleg tetszik nekem.

KATA

Na jó, hagyjuk ezt! Mi van az üggyel?

FETTER

Jaj! Hamar egy korty tej! Így!… Most már beszélhetünk.

KATA

Tehát?

FETTER

Kudarc. Semmi nyom, semmi jel, semmi konkrétum. De még csak feltételezése sem. Úgyhogy valószínű ad acta…

KATA

Ad acta? Ezt nem mondhatja komolyan.

FETTER

Mit csináljunk? Ha nincs nyom, amin elindulhatunk…

KATA

Semmi, de semmi?!

FETTER

Apróságok. Jelentéktelenségek. Azok is inkább csak a fantáziám szüleményei.

KATA

Hátha érnek valamit? Ez a két azonos körülményű eset nem lehet véletlen.

FETTER

És ha mégis?

KATA

Nekem valami azt súgja, hogy nem. Hogy itt bűntény történt…

FETTER

Valami nekem is azt súgja, de hiába súgja, mégis megbukom, látja…

KATA

Ne adja fel!

FETTER

Tudja, mennyi a munkánk? El sem képzelheti! Remélem, nem kér egy telefoninterjút az Életvédelmi csoport munkájáról?

KATA

Engem most kizárólag az az eset érdekel. Pontosabban, azok az esetek…

FETTER

Hiába. Le kell zárni az ügyet.

KATA

És a maga felfedezései?

FETTER

Felfedezéseim?! Ugyan! Csak egy kis kapirgálás a jegyzőkönyvekben. A mostani áldozat – ha ugyan áldozatnak mondhatom – neve: Klotild. A múltkorié: Kreszcencia. K – k. Ez egy. Kettő: A mostani nőn lila kiskosztüm volt. A múltkori: lila selyemsálat viselt a nyakában. Na? Micsoda zseni vagyok, mi? Ja, és még valami! A legutóbbi esetben szerepel egy szikár úr, ahogy a kalauz nevezte, esernyővel. A szikár úr az esernyőjével bajlódott, állítólag ezt megfigyelte a kalauz. Hát persze kétlem. A kalauz csak fontoskodni akart. Ő is túl sok krimit néz a tévében. Mindenesetre megkértem az akkori meteorológiai jelentéseket. Esőnek nyoma sincs, sőt, a hosszan tartó szárazság további időkre is előre jelzett. Na, ettől még nyugodtan lehet valakinél esernyő, nem igaz? Hát ilyen semmiségeken nem indulhatok el…

KATA

És ha mégis? Bármin. Valamin! Én nem nyugodnék bele!

FETTER

Imádom magát, amikor ilyen kis határozott! Nem ugrana át hozzám? Mindjárt vége a kriminek, kitalálnánk valami társasjátékot, amivel elszórakoznánk…

KATA

Nem gondolja, hogy kicsit messzire merészkedik? Jóccakát.

FETTER

Nevet. Várjon, ne tegye le!…

 

Vonatcsattogás. Vonatfütty. Fülkében. Vonatzaj kintről.

 

SZIKÁR ÚR

Il fait chaud… Très chaud…

KIRA

Ümmm…

SZIKÁR ÚR

Il fait bien chaud… Puis-je baisser la vitre?

KIRA

Je ne vous… je ne vous comprends pas… Én nem… nem értem…

SZIKÁR ÚR

Ó, pardon. Érdeklődtem, hogy lehúzhatom-e az ablakot, mert máris nagyon meleg van.

KIRA

Ja, csak tessék! Felőlem?!

SZIKÁR ÚR

Köszönöm. Így. Egy kis levegő, ha nem zavarja…

KIRA

Szóval ön magyar? Nagyszerű!

SZIKÁR ÚR

Tessék?

KIRA

Mondom, nagyszerű! Két hétig alig hallottam magyar szót. Münchenben voltam… Odaát… odaát a másik fülkében, ahonnan elmenekültem, mert dohányoznak… odaát is csupa idegen… Persze egy nemzetközi gyorsvonaton… Na, igen… Ön hol szállt fel? Uram… pardon… azt kérdeztem… ön hol szállt fel?

SZIKÁR ÚR

Én?

KIRA

Nem váltottam hálókocsijegyet, mert elég drága… és igazán kibírható az út hazáig. Nem dohányzó kupét kértem, de félreérthették, annyi füstöt kellett nyelnem… Szerencsére most, Hegyeshalom után átjöhettem ide… Ön se szereti a hálókocsit?

SZIKÁR ÚR

Bécsből jövök.

KIRA

Á, vagy úgy… és Pestre? Budapestre utazik?

SZIKÁR ÚR

Budapestre.

KIRA

Én tovább. Vidékre. Vidéken élek. Szünet. A vidék az azért még manapság is vidék, hát nem? Én szeretem. És ön?

SZIKÁR ÚR

Én nem.

KIRA

Nem? Milyen kár!

SZIKÁR ÚR

Ezt hogy érti?

KIRA

Hogy értem? Hát csak úgy… hogy kár! A vidéki élet!… Nem azért mondom, de nyugodtabb. Kisváros, zöldövezet… Házacska, kert… garázs. Nem panaszkodhatom, csak hát…

SZIKÁR ÚR

Kedveli a lila színt?

KIRA

Tessék?

SZIKÁR ÚR

Mindig lilában jár?

KIRA

Ó… nem mindig. A barátnőmtől kaptam. A barátnőm Münchenben él, leveleztünk, aztán meghívott. A barátnőm német. Megajándékozott néhány holmival. Azt mondta, Kira, neked pompásan áll a lila szín…

SZIKÁR ÚR

Kira?

KIRA

Igen, Kirának hívnak. Szünet. Lehet, hogy igaza van a barátnőmnek. Eddig nemigen viseltem lilát, úgy gondoltam, öregít… de nem. És ez a szoknya meg ez a blúz…

SZIKÁR ÚR

Kira. A maga neve tehát Kira. Gondoltam.

KIRA

Gondolta?

SZIKÁR ÚR

Gondoltam… Szünet.

KIRA

Hogyhogy gondolta? Vannak típusok talán… akikről feltételezi, hogy…

SZIKÁR ÚR

Vannak, akik Kira névre hallgatnak, és vannak, akik kedvelik a lila színt.

KIRA

Maga talán nem kedveli?

SZIKÁR ÚR

Nem.

KIRA

Ó, milyen kár! Már megbocsásson… nem magát nevetem ki, de mulatságos, hogy éppen azért öltöttem magamra ezt a lila ruhát, hogy tetszést arassak, erre az első férfi, akinek… elnézést, ne értsen félre, de mondhatnám, tetszeni akarok, kifogásolja a ruhám színét…

SZIKÁR ÚR

Kinek akar maga tetszeni?

KIRA

Nevet. Ezt csak úgy mondtam… Végtére is a nők tetszeni akarnak a férfiaknak, hát nem?

SZIKÁR ÚR

Vesse le!

KIRA

De uram!

SZIKÁR ÚR

Vesse le azonnal, ha jót akar!

KIRA

De uram, mit képzel! A tréfának is van határa!

SZIKÁR ÚR

Nem tréfálok! Nem tréfálok, figyelmeztetem, nem tréfálok, és jobban teszi, ha engedelmeskedik! Feltéve, ha az alsóneműje is nem lila… Lila?!

KIRA

Hebegve. Nem… dehogy… dehogyis…

SZIKÁR ÚR

Nem fog megbűvölni! Ezt verje ki a fejéből! Kira!

KIRA

De hiszen én nem akarom megbűvölni…

SZIKÁR ÚR

Nem, nem, hiába is áradozik itt nekem arról a vidéki házról meg békéről! Kira! Rajtam nem fog uralkodni, sem a lila ruhájával megbűvölni!… Vesse le!

KIRA

Segítségért kiáltok!

SZIKÁR ÚR

Ördögi nevetéssel. Csak kiáltson! Hiába kiált! Garantálom, hogy hiába! Kira! Ilyen név!

KIRA

Úgy is van! Jobb is, ha maga hagyja el a fülkét, ha annyira izgatja a jelenlétem… Úgy, úgy, fogja csak a holmiját, az esernyőjét, a… Na! Vigyázzon! Micsoda otromba ernyő! Jaj! Hát nem veszi észre, hogy megdöfi a lábamat az ernyője végével?!… Szünet.

Na, mi az? Már nem akar elmenni? Visszaül?

Hallja-e? Furcsa egy alak maga! Előbb kiabált itt velem, hadonászott, most meg egy szava sincs, csak ül itt, csak néz… Ne nézzen… Ne nézzen így rám, hallja?! Szünet.

SZIKÁR ÚR

A foga között. Kira! A lila ruhájával… Nem fogsz behálózni, te bestia…

 

Vonatcsattogás felerősödik. Éles sikoly. Fékező szerelvény.

 

Magnóról zene.

 

KATA

Egy év alatt három azonos eset… Ez már egyáltalán nem véletlen. Ne a magnóval babrálj, rám figyelj!

FETTER

Rád figyelek. Csak szeretném megtalálni a Mama, adj száz lírát. Száz líra, nem valami sok… Itt volt, ezen a szalagon…

KATA

Ne játszd meg magad. Mintha téged már nem is érdekelne ez a Balt-Orient-ügy.

FETTER

Érdekel vagy nem érdekel, tehetetlen vagyok. Más sem hiányzik nekem, csak hogy te is ezzel piszkálj. Nem elég, hogy a főnökség nyaggat… Én sem szívesen zárom le az ügyet, de megint nincs semmi nyom, semmi bizonyíték, nincs tanú… most még annyi sincs, mint korábban. A nő sikolt, a torkához kap és meghal. A boncjegyzőkönyvben semmi nincs, amibe kapaszkodhatnék. És mégis… Na, itt van, ez az. Mama, adj száz lírát.

 

Zene.

 

KATA

Összekevered a magnókazettáimat.

FETTER

Dúdol. Az egész kalamajkából annyi a hasznom, hogy beférkőztem a te kis odúdba. Fenntartva az enyémet!

KATA

Nekem meg pontosan ugyanennyi a károm!

FETTER

Miért, talán nem mosogatom el rendesen a szennyes edényt? Nem törölgetem le a port? Nem járok szorgalmasan bevásárolni?

KATA

Tréfásan. A nyakamba varrtad magad.

FETTER

Na, na, na! Te is segítetted öltögetni azt a cérnát!

KATA

Állandóan reszketek, hogy egy szép napon azzal fogadsz, nyugdíjaztattad magad. Kitalálsz valami furfangot, csak hogy itthon maradhass mindörökre. Én mindig azt hittem, hogy a nyomozók nyughatatlan alakok…

FETTER

Mert folyton a tévét nézed. A krimiket a tévében.

KATA

Nem azért. És nem is csak az érdekel, hogy nyomozóként hogy viselkedsz. Egész egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy lehet ilyen egykedvűen beletörődni egy kudarcba?!

FETTER

Újságot írni valamivel könnyebb, mint a bűn után kutatni, nem gondolod? Na, vicc nélkül: nekem sem mindegy ez az egész. Úgy érzem, tehetségtelen alak vagyok. Tehetetlen, tehetségtelen, dilettáns… Na, elég ebből. Hallgassuk inkább ezt.

 

„Mama, adj száz lírát” a magnón.

 

Dúdolja. Mi ez? Mi ez itt? Mi ez a lila ruha?

KATA

Vettem.

FETTER

Gyönyörű! Jó drága volt, mi?

KATA

Utazom, kellett.

FETTER

Utazol? Hova?

KATA

Csak ide… Bécsbe.

FETTER

Nem is mondtad.

KATA

Hivatalos ügy.

FETTER

A lap küld ki?

KATA

Így is lehet mondani.

 

Vonatcsattogás: a robogó expressz. Vonatfütty. Vasúti kocsiban.

 

KATA

Nyitogatja a fülkéket. Pardon… Excusez-moi… Bocsánat… Keresek valakit… Nem, köszönöm, van helyem egy másik kupéban… Merci, monsieur… Entschuldigung bitte… Egy szikár urat… Nem láttak valamelyik fülkében egy szikár urat, esernyővel? … Pardon, madame… Vous étes trés gentil… Oui, oui… Csak szeretnék megtalálni valakit… egy esernyős urat… Elnézést… Vajon melyik fülkében lehet? Vajon egyáltalán itt van a vonaton?… Kiúszik.

 

Vonatzaj felerősödik. Fülkeajtó.

 

Ó!… Kis csend, majd izgatottan. Y-a-t-il une place libre dans ce compartiment?

 

Csend, csak a vonatcsattogás.

 

Uram… azt kérdeztem, van szabad hely ebben a kupéban?

SZIKÁR ÚR

Amint látja!

KATA

Igen. Köszönöm. Megengedi?

 

Vonatcsattogás felerősödik. Vonatfütty. Csendesedik.

 

KALAUZ

Guten morgen!

KATA

Jó reggelt!

KALAUZ

Ó, magyar? Az ember sohasem tudhatja a Balt-Orienten. Kérem a jegyet… Köszönöm. Az úr is magyar?

KATA

Az úr is.

SZIKÁR ÚR

Ne fáradjon, hölgyem, magam is meg tudok rá felelni!

KALAUZ

A jegyet. Köszönöm. Bécsből Budapestre?

SZIKÁR ÚR

Amint látja!

KALAUZ

Meleg lesz. Jó meleg lesz ma is. Ez a szárazság… A kertemben még a gaz is kiégett. Még a gaz is! Nem tudom, mi lesz ebből?…

 

Csend.

 

Hát… további jó utat!

 

Vonatcsattogás felerősödik, majd csendesül.

 

KATA

Bécsben sem esett.

SZIKÁR ÚR

Tessék?

KATA

Kár volt hozni az ernyőt. Hetek óta egy csepp eső sincs. MÁR MEGINT. Igaza van a kalauznak. Baj lesz ebből, nagy baj. Persze az ember önző, és ha van elég szaladgálnivalója, nem bánja, ha szép idő van. Ön esőre számított?

SZIKÁR ÚR

Esőre.

KATA

Nem hisz a meteorológiai előrejelzésekben?

SZIKÁR ÚR

Nem. Nem hiszek bennük.

KATA

Pedig éppen a bécsi előrejelzés szokott beválni. Aszerint semmi csapadék sem várható.

SZIKÁR ÚR

Olvasnék, ha megengedi.

KATA

Ó, csak tessék!

 

Csend.

 

Persze, ha az ember megszokja…

SZIKÁR ÚR

Mit óhajt?

KATA

Semmit. Csak mondom, ha az ember megszokja, hogy mindig magánál legyen az ernyője… az más. Igaz?

SZIKÁR ÚR

Kis csend után. … Igaz.

 

Csend.

 

Szeretném elolvasni a reggeli lapot. Ha megengedi.

KATA

Csak tessék. Ó, milyen meleg van itt! Le kell vetnem a ballonomat… Így…

SZIKÁR ÚR

Hmmm…

KATA

Szólt valamit?

SZIKÁR ÚR

Talán… talán inkább lehúzom az ablakot. Hagyja magán a ballont, és inkább lehúzom az ablakot, ha melege van…

KATA

Nem, nem, így jobb lesz. Nem szeretem a huzatot. Szünet. Ne zavartassa magát.

SZIKÁR ÚR

Vegye fel a ballonját! Vegye vissza magára a ballonját!

KATA

De uram! Viccel? Miért tenném, ha egyszer nem akarom?

SZIKÁR ÚR

Kérem…

KATA

Ugyan, hagyja már!

 

Csend. Vonatcsattogás.

 

Sajnos, nagyon meleg ez a ruhám… nem is gondoltam volna… elszámítottam magam… Azt hittem, hidegebbre fordul, hiszen már ősz van… Meg aztán úgy gondoltam, itt az ideje, hogy felvegyem ezt a lila ruhát…

SZIKÁR ÚR

Itt az ideje?

KATA

Igen, itt az ideje.

SZIKÁR ÚR

Hogy érti azt, hogy itt az ideje?

KATA

Hogy? Hát hogy értheti az ember? Kiutaztam egy sajtókonferenciára Bécsbe…

SZIKÁR ÚR

Maga újságíró?

KATA

Igen. Belpolitikai rovat. De néha helyettesítem a külpolitikust… és belekotnyeleskedem a bűnügyi rovatba is.

SZIKÁR ÚR

A lila szín utálatos.

KATA

Tessék?

SZIKÁR ÚR

A lila szín a legutálatosabb a színek között. A lila szín a halál színe…

KATA

Talán a fekete…

SZIKÁR ÚR

A lila szín a halál színe! A halálé! Érti? Maga… maga!…

KATA

Kata. Kata a nevem.

SZIKÁR ÚR

Kata?!

KATA

Meglepi?

SZIKÁR ÚR

Egy cseppet sem. Szünet. Egy cseppet sem…

KATA

És az a név, hogy Klotild?

SZIKÁR ÚR

Csaknem magában. Klotild. Igen.

KATA

Klotild. Aztán Kreszcencia…

SZIKÁR ÚR

Kreszcencia. Igen…

KATA

Klotild, Kreszcencia, Kira…

SZIKÁR ÚR

Felkiáltva. Kira! Klotild, Kreszcencia, Kira… és Katalin!… Jöhettek! Jöhettek mind! Jöhettek valahányan! Jöhet Klotild, a dicsőségért harcoló, jöhet Kozima, a szabályok imádója, Karina, a csinos, Kaliszta, a legszebb… és jöhet Kalliopé, a szép szavú, jöhet Kámea, a domborúan vésett ékkő… jöhet Kerubina, az angyalok képében, jöhet Kira, az uralkodó, Klára, a híres, a kitűnő, Kleopátra, aki apja dicsősége, jöhet Kreszcencia, aki fölém akar nőni, és Kunigunda, aki harcba viszi a nemzetséget… és jöhetsz te, Katalin, aki tisztának érzed magad, aki ragyogni akarsz, mint a korona… jöhettek mind… de én elbánok veletek! Itt van a méreg… velem van mindig a méreg… ti eljöttök, értem jöttök, de én nem hagyom magam… elpusztultok mind! Mind elpusztultok… mind…

KATA

Szóval gyilkosság! Gyilkosság volt valamennyi…

SZIKÁR ÚR

Nevet. Tökéletes bűntény… ahogy ők mondják… akik soha, de soha nem fognak rájönni, hogyan pusztítalak el benneteket…

KATA

És ha mégis?!

SZIKÁR ÚR

Senki! Soha senki! Ezt a mérget a bantu négerek használták. Egyetlen európai laboratóriumban sem jöhetnek rá az összetételére. Szívgörcs… ennyi az egész…

KATA

Mit akar azzal az esernyővel… Na! Mit akar… Ne!

SZIKÁR ÚR

El a kezekkel!

KATA

Na! Ne hadonásszon! Mit akar?! Mit akar azzal az ernyővel?!

SZIKÁR ÚR

Eressze el! Eressze el az ernyőmet! Eressze!… jaj!…

 

Vonatcsattogás felerősödik. Majd halkul.

 

Megszúrt! Belém fecskendezte a mérget! Átkozott! Átkozott, lila ruhás némber!…

KATA

Uramisten! Orvost! Gyorsan orvost!…

SZIKÁR ÚR

Ne! Maradjon… Semmit sem tehet az orvos…

KATA

Nem ússza meg ilyen könnyen! Kalauz! Kalauz! Orvost!…

 

Vonatcsattogás. Üvöltés. Csend.

 

FETTER

Játszd vissza.

 

Visszacsévélés zaja.

 

Hogy a magnetofonodat is magaddal vitted? Nahát!

KATA

Figyeld a névsort!

SZIKÁR ÚR

Hangja a magnóról: „…jöhet Kira, az uralkodó… Klára, a híres, a kitűnő, Kleopátra, az apja dicsősége… jöhet Kreszcencia, aki fölém akar nőni…”

 

Kikapcsolás nesze.

 

FETTER

Fantasztikus. Tényleg csupa K betűs név!

KATA

A te felfedezésedből indultam ki.

FETTER

És a lila ruha?

KATA

Meg a lila ruha. És az ernyő. Nem beszélve a sziúkról. Az ernyő mint pokoli injekciós tű…

FETTER

Nem állnál be a rendőrséghez? Átadom a státusomat.

KATA

Szeretnéd, ha valaki másnak kellene lezárnia az ügyet, mi?

FETTER

Hát… most már igazán ad acta.

KATA

De azért így mégiscsak másként ad acta!

FETTER

Másként? A méreg összetételét sohasem tudhatjuk meg, az utolsó adagot te fecskendezted be a tettesbe…

KATA

Van tettes, de nem lehet elítélni. Van bizonyíték, de nem ismerjük az indítékot…

FETTER

Valami félelem.

KATA

De milyen félelem? Honnan támadt benne ez a félelem?

FETTER

Lehet, hogy végigvette volna az egész ábécét.

KATA

De miért a K betűnél kezdte?

FETTER

Kezdte? Lehet, hogy már ott tartott! Meg a lila színnél. Minden lehet. Talán minden nőt ki akart nyírni.

KATA

De miért?

FETTER

Honnan tudhatnám? Honnan tudhatnám én, aki imádom őket…

KATA

Őket?!

FETTER

Téged… azt akartam mondani, hogy téged… Csak téged. De ő?! Tartott tőlük. Hiszen hallhattad!

KATA

Mi oka volt rá? Semmi oka sem volt rá!

FETTER

Na, na! Végül is, ha jól meggondoljuk, amitől félt, be is következett. Egy lila ruhás nő…

KATA

Ugyan!…

FETTER

De, de, egy lila ruhás nő, a K betűsök közül… ugyebár… Egy Katalin…

KATA

Nem akartam megölni!

FETTER

Hát persze hogy nem. Önvédelem. Önvédelem volt, kislány, de mennyire. Hanem tudod, mit mondana, ha élne és védekezne? Hogy ő csak ült, ő csak utazgatott, ő csak kijárt a cége ügyeit intézni, ő senkit sem akart bántani, de feltűntek a nők…

KATA

És a készenlétben tartott méreg?

FETTER

Önvédelem… Ezt mondaná…

KATA

Csakhogy nem lenne igaza!

FETTER

Mindegy. Ezt hajtogatná. Önvédelem. Ehhez ragaszkodna. Önvédelem és önvédelem. Hidd el ezt egy tapasztalt nyomozónak.

 

Vége.

 

 

 

Gondviselés csevejszolgálat

Hangjáték


Hangok
GERDA
BERNÁT
ANINA
ALEX

A „Nyílt vizeken” dallama. Ráúsztatva a szöveg.

 

BERNÁT

…hívja a Csevejszolgálatot!

GERDA

Igen, igen, ismerem a hirdetést: NINCS TÖBBÉ MAGÁNY, NINCS TÖBBÉ EGYEDÜLLÉT! HA ÚGY ÉRZI, TÁRSRA VAN SZÜKSÉGE…

BERNÁT

…TÁRCSÁZZA A CSEVEJSZOLGÁLAT SZÁMÁT, MÁRIS NEM LESZ EGYEDÜL!

GERDA

BARÁTOT…

BERNÁT

…BARÁTNŐT…

GERDA

…BIZTOSÍT ÖNNEK A GONDVISELÉS CSEVEJSZOLGÁLAT!

BERNÁT

A SZÁZAD TALÁLMÁNYA! AZ ÖSSZEKAPCSOLT VONALAK! EGYETLEN KÉSZÜLÉKEN TÖBB PARTNERRAL IS BESZÉLHET EGYSZERRE! VEGYE IGÉNYBE A GONDVISELÉS VONALAIT A NAP MINDEN ÓRÁJÁBAN!

GERDA

SZÁZAN ÉS SZÁZAN VÁRJÁK A HÍVÁSÁT…

BERNÁT

…SZÁZAN ÉS SZÁZAN ÓHAJTANAK BESZÉLNI ÖNNEL! VÁLASSZON!

GERDA

KÉNYELEM! BIZTONSÁG! RIZIKÓFAKTOROK KIZÁRVA! SEMMIRE SEM KÖTELEZ A CSEVEGÉS!

BERNÁT

Semmi visszafordíthatatlan történés!

GERDA

És semmi megváltoztathatatlan döntés. Szünet. Ezt jól megtanultuk!

BERNÁT

ÖN NEM LÁTHAT MINKET, MI NEM LÁTHATJUK ÖNT!

GERDA

TELJES DISZKRÉCIÓ! CÍM, TELEFONSZÁM TITOKBAN TARTVA! NEM SZOLGÁLTATUNK KI SENKIT! – jól ki van ez találva, igaz?

BERNÁT

Tökéletesen! Szünet. Maga sokszor igénybe veszi?

GERDA

A Gondviselést? Néha. Amikor úgy érzem…

BERNÁT

Hogy kibírhatatlan a magány?

GERDA

Aha…

 

Kattog a vonal.

 

BERNÁT

Mit mond?

GERDA

Aha…

 

Erős kattogás a vonalban.

 

BERNÁT

Halló! Nem értem jól! Kattog a vonal… Mit mondott?

GERDA

Semmit.

BERNÁT

Halló!…

GERDA

Semmit. Semmit se mondtam, csak éppen annyit, hogy: aha! Na, már abbamaradt!

BERNÁT

Talán hozzánk akartak kapcsolni valakit?

GERDA

Vagy csak egy kis üzemzavar. Előfordul.

BERNÁT

Magának már van ebben némi tapasztalata, igaz? Én most próbálom először. A hirdetés szerint semmi kockázat. Tudja, ha az ember személyesen is meg akar ismerkedni valakivel… Vagyis, ha két idegen elkezd… hogy is mondjam, elkezd egymás felé tapogatódzni… érti, ugye?… mint valami sötét folyosón… érti, hogy gondolom? Hát abban mindig van valami riasztó…

GERDA

Maga szerint is? Bár én nem riasztónak mondanám…

BERNÁT

Igen, nem ez a legjobb szó.

GERDA

Felelősség. Nyomasztó felelősség. Meg csalódás. Csalás – és csalódás.

BERNÁT

Csalás és csalódás! Ez az! Szünet. Én is megjártam néhányszor.

GERDA

A sötét folyosót?

BERNÁT

Azt. Kis nevetés. Azt, a sötét folyosót. Komolyan. Úgyhogy nem kérek a komplikációkból. De azért…

GERDA

A magány se jó. Igaz?

BERNÁT

Nem, nem, az sem. Ma is…

GERDA

Ellepte?

BERNÁT

Ahogy magát.

GERDA

Érezte, hogy a feje fölé csapnak a hullámok?

BERNÁT

Pontosan.

GERDA

Hogy mindjárt üvölteni fog az egyedülléttől? Hogy kellene valaki… de a dolog mégse legyen… hogy is fejezte ki? Komplikált!

BERNÁT

Nagyjából. Nagyjából így.

GERDA

Hát erre jó ez a szolgálat.

BERNÁT

Remélem…

GERDA

Látja, beszélgetünk, máris milyen jól eldiskurálunk, holott semmit sem tudunk egymásról.

BERNÁT

Semmit.

GERDA

Se egymás nevét, se azt, hogy ki kicsoda…

BERNÁT

Igen, ez megnyugtató.

GERDA

Pontosan ez az, amit szeretek benne. Hogy megnyugtató. Mert az embernek kell ugyan valaki… barát… társ… hát az kell, nem? De ki tudja, mi származik abból, ha ezt vagy azt a fickót felkeresi? Ki tudja, mibe bonyolódik bele? Elcipelik egy kocsmába, inni kell, amikor nincs is kedve, de a haverok biztatják… Felhívja valaki a lakásába… ott aztán összeismerkedik mindenféle link alakkal… valamelyik a nyakába akaszkodik, pénzt kér kölcsön, vagy előhozakodik a gondjaival, megdumálja, hogy olvassa el a verseit, szerezzen neki állást a cégénél, esetleg protekciót akar, vagy hogy hozza össze a tanácsi előadóval, a miniszterhelyettessel, egy válóperes ügyvéddel…

BERNÁT

Derűsen. Így, ahogy mondja!

GERDA

Meg akadhatnak ott nők is, elvált asszonyok, akik már hetek óta nem voltak férfival, ami még nem is lenne olyan veszélyes… már úgy értem, magára nézve, ha nem éppen a legszentimentálisabb szúrná ki, maga pedig azzal a lágy szívével…

BERNÁT

Honnan veszi, hogy lágyszívű vagyok?

GERDA

Lágyszívű és határozatlan, ezt nem sértő szándékkal mondom. Kalandoroknak nincs szükségük a Gondviselés Csevejszolgálatra. Nos? Igazam van?

BERNÁT

És ha csak játszom? Ha csak unatkozom? És azért tárcsáztam?

GERDA

Kis szünet után. Nem hiszem. Szünet. Nem, maga nem játszik… Hall engem? Halló!

BERNÁT

Hallgatom.

GERDA

Élénken. Szóval magára szállna az a szentimentális cafka, maga pedig azonnal lépre menne, na, más se kéne, mint egy ilyen zűrzavaros kapcsolat. Igaz? Állandó hivatali telefonokkal, levelekkel, éjszaka érkező táviratokkal! Azokkal az ostoba szövegekkel, hogy SZERETLEK HARAGSZOM RÁD TE ÉDES NE HAGYJ EL GYŰLÖLLEK MEGHALOK ÉRTED DÖGÖLJ MEG TE ÁLLAT ÉDESEM…

BERNÁT

Nevet. Hát maga aztán érti!

GERDA

Még élénkebben. De jó, ne legyen elvált asszony az illető, hanem aktív feleség, ó, uramatyám, mire képesek az ilyenek is! Micsoda buzgalomra! Feltüzeli őket a csalás szent vétke, a titkolódzás, a lopott órák édessége, aztán persze megint csak maga lesz a bűnbak, maga lesz az oka minden bajnak, az elhanyagolt gyermekeknek, az elzüllött kislánynak, a rossz társaságba sodródott fiúnak… De tegyük fel, hogy csak lány az áldozatvadász, hajadon, ugyebár, aki még sohasem volt férjnél, az sem egyszerű eset! „Mi lesz az ígéreteivel, barátom? Csak hitegetett?! Csak lopta az időmet? Mikor törvényesítjük végre a dolgot?!” Ó, milyen kisírt szemek, micsoda vádak! A szülők szemrehányó pillantásai! A zord apák kirohanásai!…

BERNÁT

Na, és a férfiak? A férfiakkal mi a helyzet? Ha maga kerül pácba, mi a helyzet?

GERDA

Hmmm…

BERNÁT

Miért nem arról beszél, hogy maga mibe sodródna?!

GERDA

Arról beszélek…

 

Csend. Lemezről a „Nyílt vizeken”.

 

Bekapcsoltam a lemezjátszót. Hallja?

BERNÁT

Az előbb is ezt hallottam?

GERDA

Feltehetek mást is.

BERNÁT

Nem, nem, hagyja csak! Szünet. Megmondaná…

GERDA

Tessék?

BERNÁT

Megmondaná a… nevét?

GERDA

Gerda. Szünet. Gerda. Tetszik?

BERNÁT

Honnan beszélsz?

GERDA

Na, na, na! Az már sok lesz! Annyit ne akarjon tudni!

BERNÁT

Gerda. Szép név.

GERDA

A legtöbb férfinak tetszik.

BERNÁT

A hangodból ítélve fiatal lehetsz.

GERDA

Tegeződjünk?

BERNÁT

A nevem: Bernát.

GERDA

Nem faggatlak. De te sem lehetsz idős…

BERNÁT

Kérdezz csak, ahogy a kedved tartja.

GERDA

Nem, mondtam már, hogy nem! Maradjunk a puszta csevegésnél. Hol is hagytam abba? Amikor közbeszóltál…

BERNÁT

A kisírt szemű lányoknál. Nem te magad is egy ilyen kisírtszemű vagy?

GERDA

Ne akarj mindent azonnal megtudni… Szünet. Persze a komplikációhoz elég egy kutya is.

BERNÁT

Hogyhogy egy kutya?

GERDA

Valaki rád sóz egy kutyát. Találkozol egy régi haveroddal, összeszaladsz vele az utcán. Megöleled, diskuráltok, belemelegszel. És mi a vége? Kiböki, hogy most kölykezett a fajtiszta terrierje, már mindegyik kutyusnak akadt lelkiismeretes gazdája, csak annak a legkisebbnek, a vakaréknak nem, ugyan, vedd meg, pajtás, ne légy szívtelen, lesz egy hű társad, meglátod, mennyire fog ragaszkodni hozzád a kis büdös, jó gazdija lennél, velem is jót teszel, vidd az ártatlant, az isten is megáld és így tovább…

BERNÁT

Nevet. Én persze nem tudnám visszautasítani, azt gondolod?

GERDA

Se te, se én! Vinnéd a kis terriert, pedig soha nem akartál kutyát tartani!

BERNÁT

Vagy macskát.

GERDA

Megjátszhatjuk macskával is!

BERNÁT

Neked macskád van?

GERDA

Nincs. Se kutyám, se macskám, se senkim!

BERNÁT

Aha!

 

Kis csend.

 

GERDA

Idegesen. Most azt hiszed, mindent tudsz, már mindent értesz!

BERNÁT

Csak annyit, hogy őrzöd a magányodat.

GERDA

Tartózkodom a komplikációktól!

BERNÁT

A komplikációktól?

GERDA

A te szavad. Te mondtad. Szünet.

BERNÁT

Gerda. A neved valamilyen virágra emlékeztet. Még senki sem mondta?

GERDA

Ó, mondtak már mást is! Sok mindent!

BERNÁT

A férfiak?

GERDA

Állítólag erotikus képzelgésre ingerli őket a nevem.

BERNÁT

Nem te magad ingerled őket erre?

GERDA

Miért, mit gondolsz, milyen vagyok?

BERNÁT

A hajad… fekete. Eltaláltam?

GERDA

Mondjuk.

BERNÁT

A bőröd kreolos, a szemed…

GERDA

Halljam? Milyen a szemem?

BERNÁT

Mélybarna. Nagy szempillákkal.

GERDA

Nevet. Ó!…

BERNÁT

Szeretem a nagy, seprős szempillákat. A szád…

GERDA

Igen? A szám? Nos?

BERNÁT

A szád olyan, amire azt mondják…

GERDA

Csak nehogy te is elragadtasd magad!

BERNÁT

Miért? Nem olyan?

 

Nevetnek.

 

GERDA

Szolid vonalú a szám. Soha nem festem, mégis…

BERNÁT

Mégis feltűnő! Erotikus.

GERDA

Kacéran. Mmmm…

BERNÁT

Most egy fotelban ülsz… vagy fekszel?

GERDA

Hmmm… Fekszem.

BERNÁT

Iszol valamit? Úgy értem, van a kezed ügyében némi ital?

GERDA

Vodka.

BERNÁT

Vodka? És fekszel. Heverőn? Ágyban?

GERDA

Hm. Heverőn. Kezem ügyében a vodka, szól a lemezjátszó, és veled telefonálok.

BERNÁT

Kellemes a szobád?

GERDA

Kellemes. De ez most mellékes.

BERNÁT

Zavartan. Na persze…

GERDA

Szenvtelen hangon. Harminchat négyzetméter, lakótelepi garzon, két éve költöztem ide egy társbérletből, boldog vagyok, hogy magamra zárhatom az ajtót, és nem piszkál senki. A régi bútoraimat eladtam, mert nem fértek be ebbe az egérlukba. Se az anyám régi szekrénye, se a kétszemélyes heverő…

BERNÁT

Kétszemélyes? Azelőtt kétszemélyes heverőd volt?

 

Csend.

 

GERDA

Igen. És most…

BERNÁT

És most?

GERDA

Fekete hajjal, seprős szempillákkal, mélybarna szemmel és kreol?… igen… kreol bőrrel itt fekszem egyedül… meztelenül!…

BERNÁT

Meztelenül?!

 

Csend. Csak a dal.

 

GERDA

Halkan, kis izgalommal. Egyedül élsz?

BERNÁT

Szóval mégis? Mégis érdekel?

GERDA

Halkan, makacsul. Egyedül? Egyedül vagy, akárcsak én itt? Egyedül? Ne mondd el, milyen vagy! A hangom úgyis lát téged. És a te hangod is látja a testemet.

BERNÁT

Egy éve, amióta hazajöttem Svédországból…

GERDA

Makacsul, halkan. Egyedül?

BERNÁT

Igen. Egyedül.

GERDA

És azelőtt?

BERNÁT

Kimentünk meglátogatni a bátyámat. Pontosabban… a feleségem előbb utazott Stockholmba… én nem mehettem vele, csak három hét szabadságot kaptam a gyárban. A bátyám odakinn él már huszonhét éve. Nagyon jól megy neki, spórolós svéd lett. Nem talált odakinn feleséget… elvette az enyémet. Vagy az enyém ment hozzá… részletkérdés. Együtt vártak a repülőtéren, kéz a kézben… azt mondták, szeretik egymást. Jó, mi?

GERDA

Fura.

BERNÁT

Néha írnak.

GERDA

Ráadásul!

BERNÁT

És hívnak. Látogatóba. Mintha mindig férj és feleség lettek volna. Mintha én nem is ismerném Szilvit. Szilvi – ez a neve a volt feleségemnek. A bátyám áradozik róla. Szilvi rendbe hozta a házat, Szilvi kicserélte a televíziót, Szilvi tízezer korona segélyt szerzett… – Szilvi nemcsak a lakást hozta rendbe, a bátyám anyagi helyzetét is fellendítette. Itthon könyvelő volt, most aztán hasznát látják… Elolvashatom, mit írt legutóbb is! Itt van a levél… tessék! Na, melyik rész is…?

GERDA

Ott őrzöd a levelét?

BERNÁT

Csak véletlenül van itt éppen… Tessék: „Emlékszel talán, hogy Gyula panaszkodott…” – A bátyámat hívják Gyulának, de nem is ezt akarom… hanem ezt, igen: …„a könyvelése. Gyula keresetéből eddig 47 százalékot vontak le, de én most olyan ügyesen könyvelek, hogy az adóval lementünk 15 százalékra! Ez itt már rekord! Erre csak a legügyesebb ügyvédek képesek, de én nemhiába gyakoroltam a szakmát egy megszorult országban…” s a többi… aztán itt még: „Svédországban megfeszítetten kell dolgozni, s a legbosszantóbb, hogy a pénzed tetemes részét elveszik adóba, hogy aztán a csalóknak, munkakerülőknek, a kurváknak meg az iszákosoknak adják, akik ki is teszik azt a tíz egész háromtized százalék munkanélkülit…” De azt már elfelejti a drága, hogy ő is ebből a szociális juttatásból vásárolt színes televíziót! Ilyenekkel traktál! Hát észnél van ez?!

GERDA

Szóval szereted.

BERNÁT

Kicsoda? Én?!

GERDA

Szereted, a bátyádat pedig gyűlölöd.

BERNÁT

Se őt nem szeretem, se a bátyámat nem gyűlölöm…

GERDA

Szilvit szereted. A többit gyűlölöd.

BERNÁT

Miféle többit?! Ostobaság!

GERDA

Jó, jó, semmi közöm hozzá. Csirió! Iszom egy kortyot. Ühmmm… a fene egye meg, most látom, esik az eső.

BERNÁT

Az eső?

GERDA

Ahogy kinézek az ablakon… látom. A kinti fényben. Esik. A fene egye meg, utálom. Tifelétek is esik?

BERNÁT

Rosszkedvűen. Fogalmam sincs!

GERDA

Hát pillants ki az ablakon!

BERNÁT

Nem érdekel! Szünet.

GERDA

Pocsék rossz ma a tévé műsora. Szünet. Halló! Mondom, semmi érdekes a tévében. Szünet. Halló! Halló, itt vagy még?

BERNÁT

Itt, persze…

GERDA

Azt hittem, hogy már nem is…

BERNÁT

Inkább néznéd a tévét?

 

Recsegés, kattogás a vonalban.

 

Hé, mi ez már megint? Gerda! Csak nem megy szét a vonal? Gerda!

GERDA

Halló! Beszélj hangosabban! Halló!

ANINA

Halló! Halló, mi vagyunk azok! Anina és Alex. Halló!

 

A vonal kitisztul.

 

Alex és Anina! Halló! Maguk kik, kedveseim?

BERNÁT

Összekapcsoltak valakivel…

ANINA

Igen, igen, mi kértük, Alex meg én, hogy ma este egy fiatal, kedves párral beszélhessünk.

BERNÁT

Gerda! Hallod ezt? Úgy értem, hallod, hogy valaki…

GERDA

Hallom, persze hogy hallom!

ANINA

A nevem Anina. A férjem Alex…

BERNÁT

Muszáj velük beszélni?

GERDA

Semmi sem kötelező, Bernát, semmi, de semmi!

ANINA

Szabadna tudnom, kikkel cseveghetünk?

BERNÁT

Gerda! Ugye, nem teszed le a kagylót?

ANINA

Gerda? Alex, drágám, az egyiket Gerdának hívják, milyen bájos név, igazam van? Neked tetszik, Alex?

ALEX

Hogy mondod?

ANINA

Gerda. Hangosabban. Gerda!

ALEX

Értem, értem már! – Ki az a Gerda?

ANINA

Az egyik, akivel a Gondviselés Csevejszolgálat összekapcsolt ma estére.

ALEX

A Gondviselés?…

ANINA

Persze, hát mi kértük a Gondviselést, hogy ne maradjunk egyedül! Legalább ma ne! Köszönj Gerdának, Alex!

ALEX

Jó estét, Gerda!

GERDA

Jó estét.

ANINA

És még kihez van szerencsénk?

GERDA

Én kiszállok, semmi kedvem…

BERNÁT

Ne! Ne még!

ANINA

Halló, nem értem, mit mond, kedvesem?

BERNÁT

Asszonyom, ragaszkodnak hozzá, hogy velünk beszélgessenek? Hogy éppen velünk?

ANINA

Hát hogyne, ne aggódjék, nagyon szívesen! Szabad a becses nevét?

BERNÁT

A nevem Bernát, de én… de mi jobban szeretnénk…

ANINA

Ha tegeződnénk?

BERNÁT

Nem, nem!

ANINA

Ó, hogy csak mi tegezzük magukat? De hát megbocsásson, maguk annyira fiatalok? Jó, rendben, megkérdezem Alexet!

BERNÁT

Ne fáradjon, asszonyom…

ANINA

Semmi, ez nem fáradság! Alex! Ezek a kedves fiatalok arra kérnek, hogy tekintsük őket a gyerekeinknek, és tegezzük mindkettőjüket. Helyesled, Alex?

GERDA

Úristen!

ALEX

Meg vagyok hatódva! Mondd meg nekik, hogy meg vagyok hatódva!

ANINA

Hát mondd meg nekik te, drágám! Örülni fognak! Halló! Alex szeretne mondani valamit…

GERDA

Én mégis leteszem!

BERNÁT

Gerda, ne! Ne hagyj magamra…

ALEX

Hallják a hangomat?

ANINA

Tegezd őket, Alex, arra kértek, hogy tegezzük őket!

ALEX

Halljátok, amit mondok, gyermekeim? Meg vagyok hatódva! Ma este… ma este Anina meg én az aranylakodalmunkat üljük… Bizony, ma ötven éve… ötven évvel ezelőtt… azon a gyönyörű verőfényes napon… Az a sok kocsi! Virágok! Azok a derűs arcok… a pezsgő! … Folytasd, Anina, nekem ez most nem megy… a hangom… innom kell egy kortyot! Anina…

ANINA

Na, jó, jó, ne könnyezz, Alex!

ALEX

Nem sírok… csak olyan boldog vagyok… olyan boldog…

BERNÁT

Gratulálunk!

GERDA

Minden jót, kedves Anina és Alex!

ANINA

Köszönjük, köszönjük… Ha most látnátok minket! Itt ülünk ünneplőben, a mi kedves otthonunkban. A falon keleti szőnyegek, a díványon teveszőr takaró, indiai lámpa ég a kínai asztalka fölött… és körül, körös-körül képes újságok! Egész délután ezeket nézegettük, felidéztük a régi emlékeket! Itt minden csupa emlék! A világ csodálatos tájairól… ahol felléptünk! Talán maguk, hölgyeim és uraim… akarom mondani, ti, kedves gyermekeink, ti is láttatok minket valaha: Anina és Alex a gumiasztalon…

ALEX

Váratlanul, harsogva, mint a porondon. Ollé!

ANINA

Gyengéden. Hagyd ezt most, Alex!

GERDA

Cirkuszban tetszettek fellépni?

BERNÁT

Á, igen, emlékszem! De elég régen volt…

ALEX

Mit mondanak?! Emlékeznek ránk?!… Ki ne emlékezne ránk? – Anina, mikor vacsorázunk?

ANINA

Mindjárt, Alex, mindjárt! Türelmetlen szegénykém, mert a kedvencét készítettem, gombás omlett almakompóttal. És pezsgő! Már kortyintgattunk a pezsgőből, de nemsokára vacsora… hanem azután, ugye, diskurálunk még egy kicsit?

BERNÁT

Ami azt illeti, Anina…

GERDA

Tudja, Anina, mi legszívesebben…

ANINA

Legszívesebben velünk vacsoráznátok? Ó, kedveseim! Sietni fogunk, hogy ne várakoztassunk meg benneteket! Jaj, úgy örülök, hogy ilyen kedves partnerekkel kapcsolt össze minket a Gondviselés! És Bernát, a mi jó Bernátunk még a számunkra is emlékszik!…

ALEX

Szabad a becses nevét? Nem jól értettem a bemutatkozáskor!

GERDA

De hisz már tudják mindkettőnkét!

ANINA

Nevet. Ó, ó, ó! Alex azért mondja ezt, mert így kezdődött a számunk! Meghajoltunk a porondon, meg akartuk szólítani egymást, de csak habogtunk, és akkor azt mondtuk: „Bocsánat, szabad a becses nevét? Nem jól értettem a bemutatkozáskor…”

ALEX

De egyszerre.

ANINA

Egyszerre mondtuk, persze, egyszerre.

ALEX

Egyszerre. Egyszerre kell mondani! Mondjuk egyszerre!

ANINA, ALEX

Egyszerre. Szabad a becses nevét? Nem jól értettem a bemutatkozáskor!

 

Alex harsányan, bohócosan felnevet.

 

ANINA

Jó… jól van, Alex! Jól van!

ALEX

Hirtelen abbahagyja, más hangon. Nem töpped össze az omlett?

ANINA

Légy türelemmel, drágám, mindjárt, mindjárt! A kedves Gerdát meg Bernátot érdekli a számunk…

GERDA

Nem, nem, csak vacsorázzanak!

ANINA

De persze úgy ordítottunk…

ALEX

…amikor egyszerre beszéltünk, úgy ordítottunk, hogy egy szavunkat sem érthettük, befogtuk a fülünket, savanyú pofát vágtunk…

ANINA

A közönség fetrengett…

ALEX

…a röhögéstől. Hát még amikor meghajoltunk egymásnak háttal!

BERNÁT

Igen, igen, rémlik valami!

ALEX

Ki ne emlékezne rá?! Egymásnak háttal! Háttal egymásnak! Haha… fantasztikus volt! Egészen fantasztikus…

ANINA

Alex! Na! Halljátok? Még őt is hogy megnevetteti! Na! Alex!

ALEX

Nevet, köhög a nevetéstől. Egymásnak… háttal! Egymásnak… háttal egymásnak…

ANINA

Így kezdődött…

 

Alex nevet, köhög.

 

Na, Alex, hagyd már abba! – Szóval… ez volt az antré. Anina és Alex! Ki volt írva a plakátokra Budapesten, Bécsben, Prágában, Párizsban, Lisszabonban, Moszkvában, Londonban.

Még Sydneyben is voltunk! És persze rengeteg kisebb városban. Anina és Alex…

 

Gerda felteszi a lemezt.

 

Mi ez, Alex! Hallod ezt a dalt? Erre táncoltunk!

ALEX

A „Nyílt vizeken”! Anina! A „Nyílt vizeken”!

ANINA

Erre táncoltunk!

ALEX

Körbe, körbe! Körbe, körbe szépen, a rézágy körül!

ANINA

A rézágy! Az a hatalmas rézágy!

ALEX

Köhécselve dúdolja a dalt. A „Nyílt vizeken”! A mindenségit neki! De régen volt!

ANINA

Alex frakkot viselt, barominagy lakkcipőt, fehér mellényt… és egy óriási-óriási óraláncon egy vekkert!

ALEX

Anina meg csipkés slafrokban. Kanárisárga parókával! A szája szív alakúra festve… piros pofik… párnák a slafrok alatt, az ülepe táján…

ANINA

Kuncog. Az ülepem! Az a formás ülepem!

ALEX

Táncoltunk! Táncoltunk, körbe, körbe a porondon! Meg a rézágy körül!

ANINA

Tárgyilagosan. Ami nem más volt, mint a gumiasztal!

BERNÁT

Az volt a gumiasztal?! Nahát!

ALEX

Egyenest abba huppantunk bele!

GERDA

Micsoda marhaság lehetett!

BERNÁT

Nem, Gerda, nem!

ALEX

Azt látni kellett! Tessék! Itt… itt a kép az újságban!

ANINA

Ezt ők nem látják, Alex!

ALEX

Tessék! Meg lehet nézni! Anina hálóingben…

ANINA

Ne csacsiskodj, Alex, drágám…

ALEX

Csak nézzék meg, ha nem hiszik, milyen csodálatos voltál! Húsz méter tüll! Ahogy abba belegabalyodtunk! Jaj! Ha eszembe jut… ahogy mi abba… Nevet.

ANINA

Na és te a csíkos pizsamádban? Az orrod pingponglabda. Veres pingponglabda!… Te kezdted a mutatványt!

ALEX

Micsoda ugrás volt!

ANINA

Te le – én fel! Te le – én fel!

ALEX

Én fel – te le! Én fel – te le!

ANINA

Aztán bukfencek…

ALEX

Szaltók!

ANINA

Hármas szaltók! Összegömbölyödve! Megpördülve!

ALEX

Talpra! Hátra! Fel! Vissza! Fel! Vissza! Holé-hopp!

ANINA

Ollé! Ollé! Fel!

ALEX

Vissza!

ANINA

Fel!

ALEX

Vissza! Vissza! Vissza! Vissza!…

ANINA

Alex!

ALEX

Köhögve. Vissza! Fel! Vissza!…

ANINA

Alex! Na! Vigyázz! Egy korty pezsgőt, drágám! Igyál egy kortyot. Na, gyere, ülj le. Pihenj. Szünet.

Kifáradt. Azt hiszem, tálalom a vacsorát…

ALEX

És egymás… Köhög.

ANINA

Mit akarsz mondani?

ALEX

És egymás ke…

ANINA

Ne erőlködj, Alex, így nem múlik el a köhögésed. Gyere, tálalom az omlettet. A kompótban birsalma is van…

ALEX

És egymás kezét… egymásét…

ANINA

Ja, a kezünket, persze. Igen.

ALEX

Azt kerestük mindig. Az volt a truváj! Külön lendülni, de közben… egymás…

ANINA

Jól van, értik már, ne fáradj.

ALEX

Makacsul. Hogy elkaphassuk… és megszoríthassuk egymás kezét. Ez volt a truváj!

ANINA

Persze, drágám! – Gerda és Bernát! Kedveseim, vacsora után jelentkezünk, ugye megígérik, hogy diskurálunk még… annyira szeretném…

BERNÁT

Persze, Anina, persze.

 

Csend.

 

GERDA

Inkább elmentem volna egy moziba.

 

Csend.

 

BERNÁT

A múltkor megjártam… Szünet. A moziban. Szünet. Jól megjártam. Egy olyan alak ült mellettem… egy olyan büdös alak! Szó szerint értsd. Büdös volt. Ott ült mellettem, szorosan, a könyökét felrakta a karfára, terpeszkedett, szuszogott, mocorgott… „A postás kétszer csenget” – azt néztem meg…

GERDA

Amiben szerelemből ölnek.

BERNÁT

Aha.

GERDA

Hogy egymásé lehessenek. Csakhogy nem lehet. Nem sikerül. Igaz? Ha nem eleve úgy rendeltetett, akkor kár erőlködni. Hát nem? Szünet.

BERNÁT

El sem ülhettem a bűzbomba mellől. A nézőtér zsúfolva. Elhúzódtam, amennyire lehetett, de nem volt menekvés. Majdnem rosszul lettem. Hogy a csudába tud valaki ennyire mocskos, piszkos, büdös lenni? Attól féltem, tetveket kapok tőle. Azóta, ha moziba megyek egymagam, három jegyet veszek. Hogy jobbról meg balról üres zsöllyék legyenek mellettem.

GERDA

Te aztán nem ölelnéd át a leprást.

BERNÁT

Kicsodát?

GERDA

Az öt sebből vérző Krisztust sem!

BERNÁT

Megbántva. Úgy emlékszem, te nem akartad ezeket a szegény öreg bohócokat végighallgatni, s nem én!

GERDA

Hát nem is! A hülye számukkal!

 

Csend.

 

BERNÁT

Egyszer jártam valakivel. Már a svéd ügyem után. A kémiai üzemben volt laboráns. Ahol én technikus. Gyönyörű, szőke haja volt. De amikor átöleltem, a hajából mindig az orromba csapott az a kénes szag. A gyár szaga. Egy nap megmondtam neki… hogy miért is nem megy kettőnk között az a dolog rendesen. A vegyi szagok miatt. Azt felelte, én is büdös vagyok, de ő azért szeret. Azért tud szeretni…

GERDA

Megfutamodtál?

 

Csend.

 

BERNÁT

Nem tehettem róla. Nem ment.

GERDA

Van egy házaspár. Összejárok velük. A nagyobb ünnepeket is együtt töltjük. Nyáron kirándulunk. Kocsijuk van. A nő ott dolgozik a fodrászatban, ahol én kozmetikus vagyok. Jópofa. A férje karosszériás, pocakos, az a vidám, nagyevő típus. Imádnak enni, rengeteget főzünk, de én nem bírok annyit zabálni, a nő szerint a férje miatt koplalok, mert az szereti a girnyó nőket. Hogy én így akarom megtartani magamnak a férjét. Ez csak vicc, nevetünk rajta, általában sokat nevetünk. A férfi imádja a disznó vicceket, folyton disznó vicceket mesél, ha velük vagyok. Mondom neki, te ezzel nem tudsz felizgatni, ne provokálj, erre nem vagyok vevő! Ezen is nevetünk, pedig komolyan beszélek, csakhogy mi sohasem tudjuk, ki mikor mond valamit komolyan, s mikor tréfál. Nincs köztünk semmi, de a pasas bármikor megtenné velem…

BERNÁT

Te pedig vele!

GERDA

Én pedig vele. De nem jutunk odáig. Gondolom, néhányszor már kipróbált a fantáziájában. A nyakukon lógok, pedig idegesítenek, annyira elégedettek, hogy az már bőszít! Mégis… Nem tudok szakítani velük. Hanem a múltkor elmentünk valami táncos helyre. Engem felkért egy osztrák, jól éreztem magam, megyek vissza az asztalunkhoz, nem vettek észre, meghallottam, miről beszéltek. Rólam. Hogy talán felcsíp engem ez az osztrák, és kivisz Bécsbe vagy hová? Érted?

BERNÁT

Aha.

GERDA

Meguntak. Érted? Kiderült, hogy ők is módfelett unnak, de nem merik éreztetni. Nem ítélem el őket ezért. De még mindig nem szakítottunk.

 

Csend.

 

BERNÁT

Mondd… nem gondolod, hogy…

GERDA

Mit?

BERNÁT

Ostobaság. Tudom, mit felelnél…

GERDA

Azért csak kérdezz!

BERNÁT

Nem gondolod, hogy…

 

Kattogás, röviden. Majd tiszta vonal.

 

ANINA

Halló! Halló, máris itt vagyunk! Pompás vacsora volt, Alex, a drágám kétszer is vett a tálból, persze hagytam, én csak könnyű ételeket főzök, kímélni kell magunkat! Halló! Itt vagytok, kedveseim?

BERNÁT

Kedvetlenül. Itt.

ANINA

Gerda is? Remélem, ő is!

GERDA

Én is. Hangsúllyal. Természetesen én is!

ANINA

Természetesen! Hallod, Alex, már alig várták, hogy befald az omlettet! Gyere, beszélgetni akarnak… Nos, hol is hagytuk abba? Ja, igen, azok a nagyszerű sikerek! Alex! Gyere már!

GERDA

Bernát? Halló, Bernát!

BERNÁT

Hallgatlak, Gerda!

GERDA

Mit akartál kérdezni? Az előbb. Mit akartál?…

ANINA

Alex! Ne piszmogj ott az asztalnál, gyere, hozd a poharad, ha akarod, csak ki ne löttyintsd azt a drága pezsgőt! Na, már itt van… Szóval a számunk, Alex. Az volt a címe, hogy: A HÁZASPÁR…

ALEX

Nem, nem az volt a címe, hát már nem emlékszel? A BOLDOG HÁZASPÁR! Ez volt a címe! A BOLDOG HÁZASPÁR!

ANINA

Persze, persze, A BOLDOG HÁZASPÁR! És mennyi ötlettel volt előadva, mennyit készültünk rá, ugye, drágám?

ALEX

Tele volt veszélyes mutatvánnyal! Azok a szaltók! Ma már olyan szaltókat senki sem tud! Meg a bukfencek, ugrások! És közben a móka, hogy a publikumnak ne tűnjék fel az erőlködés…

ANINA

Úgy bizony, mert azért nem volt könnyű!

ALEX

De mi ügyesen csináltuk. Senki sem vett észre semmit a küszködésből! Mulassanak csak! Mulasson csak a publikum! Hát azt nem volt egyszerű elérni! Meg azt sem, hogy közben a kezünk összeérjen!…

ANINA

Erről már beszéltél, Alex!

ALEX

De ha egyszer az volt a legnagyobb truváj!

ANINA

Volt azért ott még más is!

ALEX

Más hangon. Pompás volt az omlett. A te gombás omletted!

ANINA

Köszönöm, kedves vagy, de most a régi időkre emlékezünk…

ALEX

Hol a pezsgőm?

ANINA

A kezedben a pohár, drágaságom! Módjával! Módjával kortyolgass, már kissé sokat ittál!

ALEX

Ünnepünk van, vagy nem? Csak az fáj…

ANINA

Ne kezdj érzékenykedni, Alex!

ALEX

Csak az bánt, hogy ezt a sok emléket, amit őrzünk, nincs kire hagyni… Senki… senki sincs, akire hagyhatnánk…

ANINA

Anyásan. Éppen azért mesélünk az emlékeinkről, drágám. Gerda és Bernát türelmetlenül várják, hogy folytasd…

GERDA

Ó, már sok érdekeset hallottunk eddig is…

BERNÁT

Már mindent ismerünk, töviről-hegyire…

ANINA

Elmélázva. Amikor egybegabalyodtunk…

ALEX

Amikor mit csináltunk?

ANINA

Ejnye, hát amikor kiszálltunk a rézágyból, és átöleltél, és megpörgettél – akkor jött mindig az, hogy egybegabalyodtunk!

ALEX

Tényleg! Az uszályod!

ANINA

Hát persze!

ALEX

A hálóinged uszálya! Az a húsz méter tüll! Ahogy körém tekeredett! Forogtunk, forogtunk, tudjátok, gyermekeim, forogtunk, egymásba gabalyodva, egymáshoz kötözve, eggyé válva, s közben szólt a zene, a közönség tapsolt, rikoltozott örömében, mi pedig csak forogtunk, pörögtünk, pörögtünk, szorítottuk egymást… Nem volt könnyű mutatvány az sem! Anina és Alex! Mindig sikerült!

ANINA

Alex és Anina! Csodálatos volt! Eggyé válva! A reflektorok fényében!

ALEX

A porondon! Évtizedeken át!

ANINA

Micsoda boldogság!

ALEX

Anina nélkül nem ment volna. Nem lett volna siker.

ANINA

Alex nélkül nem lett volna siker! Alex volt a legcsodálatosabb!

ALEX

Ollé! – kiáltottuk. Ollé!

ANINA

Vidáman. Ollé! Ollé, Alex!

ALEX

Ollé! Anina!…

 

Nevetnek.

 

GERDA

Bernát! Mit akartál kérdezni tőlem? Emlékszel? Még az előbb. Mit akartál…

BERNÁT

Most nem…

GERDA

De, kérdezz, kérdezz csak, Bernát!

BERNÁT

Gerda! Mi lenne, ha én most…

GERDA

Ha te most?…

BERNÁT

Ha megmondanád, hol talállak, és én most elmennék…

GERDA

Reménnyel. Ha te most eljönnél?…

ANINA

Nevetésből. Micsoda gyönyörű évek, gyermekeink, micsoda élet, mekkora boldogság! Milyen szép minderre emlékezni, ugye, Alex drágám?

ALEX

Ollé!

ANINA

Ugye, te is érzed, mennyire sikeresek voltunk?

ALEX

Ollé! Anina! Ollé! Köhög.

ANINA

Alex!

ALEX

Köhögési rohamban. Ollé! Ollé, a kezünk… Anina… az egymásba kapaszkodó… kezünk…

ANINA

Vigyázz! Alex! Alex, mi van veled? Megszédültél?

ALEX

Köhög. A „Nyílt vizeken”!… Hogy is volt? Anina! Dúdolni próbálja. Gyere! Gyere, Anina! Hogy is volt az a tánc, az a forgás?…

ANINA

Zavart nevetéssel. Nem, nem táncolhatunk, most nem! Nincs zene, így nem megy, drágám!… Jaj! Jaj, Alex! Alex!!!… Mi bajod? Megbotlottál?! Megütötted magad?!

ALEX

Nyögve. Anina… a kezed! Add a kezed…

ANINA

Mondtam, mondtam, ugye, hogy így nem fog menni!

ALEX

Erőtlenül. Pezsgőt! Egy korty pezsgőt!…

ANINA

Serényen. Jaj, istenem, mi lelt, drágaságom? Igyál!

 

Alex mellényel, köhög.

 

Vigyázz! Kelj fel, itt a kezem…

ALEX

A kezed…

ANINA

A kezem, persze, fogd meg a kezem, szorítsd meg… Alex! Uramisten! Rémülten. Uramisten!… Gerda! Bernát! Jaj! Segítsetek! Segítsetek, hiszen ez!…

 

Döbbent csend.

 

GERDA

Nem tudunk… nem tudunk segíteni, Anina!

ANINA

Gyorsan! Gyorsan, gyorsan! Alex… az én Alexem… Hát nem látjátok? Hát nem látják?…

BERNÁT

Csendesen. Semmit sem láthatunk, Anina!

ANINA

Jaj, nem bírom! Segítsetek…

BERNÁT

Lehetetlen…

ANINA

Segítsetek már!! Segítse…

 

Éles kattanás a vonalban. Csend.

 

BERNÁT

Lehetetlen, nem tudjuk, hol vannak…

GERDA

Talán a Gondviselés-központ megmondja!

BERNÁT

Titokban tartják a vonalakat. Teljes diszkréció, hiszen tudod! Ez a Szolgálat jelszava. Ebből élnek!

GERDA

Riadtan. Halló! Halló, Anina! Válaszoljon! Kérem!… Halló! Aninaaaa!…

 

Néma csend.

 

Nem felelnek.

BERNÁT

Talán nem történt semmi végzetes.

GERDA

Reménykedjünk.

BERNÁT

Anina és Alex. Abban a nagy rézágyban. Szegények.

GERDA

Kis csend után. Megmondjam, hol találsz?

BERNÁT

Tessék?

GERDA

Megmondjam, Bernát? Megmondjam, hol vagyok? Akarod tudni?

BERNÁT

Boldogan. Ó, Gerda!…

GERDA

El akarsz jönni hozzám?

BERNÁT

Ha megmondod… ha megmondanád, hol talállak…

 

Kattogás, recsegés a vonalban.

 

Gerda! Halló!

GERDA

Akkor eljönnél, Bernát?

 

Kattog, recseg a vonal.

 

BERNÁT

Ijedten. Halló! Halló! Gerda!

GERDA

Bernát! Hallasz engem?!

BERNÁT

Gerda! Beszélj, Gerda, nem értelek!…

GERDA

Jó hangosan beszélek. Ennél hangosabban már nem tudok, hát nem hallod? Bernát? Megmondom, hol találsz…

BERNÁT

Semmit sem hallok, Gerda! Egy szót sem!

GERDA

Ha el akarsz jönni…

BERNÁT

Rettenetes! Egy szót sem értek most már! Egy szót sem! Halló! Hallóóóó!…

GERDA

Halló! Figyelj rám, megmondom… Hallóóóó!

BERNÁT

Hallóóóó!… Hallóóóóóó!!!…

 

A hallózás szakadatlan, míg bele nem vész az éterbe.

 

Vége.

 

 

 

Nihilisták

Színmű Turgenyev Apák és fiúk című regénye nyomán*


Személyek
NYIKOLÁJ PETROVICS KIRSZANOV, ötvenhét éves
PÁVEL PETROVICS KIRSZANOV, hatvan körül
ARKAGYIJ NYIKOLÁJEVICS KIRSZANOV, huszonhárom éves
FENYICSKA, húszéves
VASZILIJ IVANOVICS BAZAROV, hatvan körül
ARINA, a felesége, ötven fölött
JEVGENYIJ VASZILJEVICS BAZAROV, huszonnyolc múlt
ANNA SZERGEJEVNA OGYINCOVA, huszonkilenc éves
KATYERINA SZERGEJEVNA, tizennyolc éves
HERCEGNŐ, idős hölgy
SZITNYIKOV, huszonhárom éves
EUDOXINA KUKSINA, huszonöt éves
FŐLAKÁJ

 

I. rész

Sötét.

Gordonkajáték hallatszik: Schubert Várakozását játsszák. Fokozatosan halkul, de szól csendesen. Reflektorfény világít meg hirtelen egy férfialakot: Bazarovot látjuk vászonköpenyben, vállán hanyagul átvetett hátizsákkal, csizmásan, sárosan, kajla karimájú kalapban. Termetes ember, arca paraszti, de értelmes, művelt ember benyomását kelti azonnal, tekintete bátor, szavaiból büszkeség, magabiztosság csendül.

 

BAZAROV

Hinni! Azt mondják, higgy! Higgyetek! Mást se hallottunk, mást se hallunk, mint ezt a szót. Hit! Hinni kell Istenben, hazában, emberiségben, a fejlődésben, politikusok szavában, kormányprogramokban, filozófiákban és még ki tudná felsorolni, mi mindenben! Csakhogy több a frázis, mint a tartalom, ha a dolgok mögé nézel, mit találsz ott? Semmit! Frázisok, frázisok és frázisok! Az ember végül azt kérdezi, hisz-e itt valaki is egyáltalán, vagy csak beszél, fecseg a hitről? Menj, higgyél, mondják, oda akarnak terelni téged is a frázisok vályújához, nesze, edd, fald, tömd tele magad te is velük, aztán fogd be a szád, és ne mondd, hogy éhes vagy; éhes valamire, ami igaz, ami emberhez méltó. Ha telezabálod magad a hitről szóló frázisokkal, nem lehetsz többé kételkedő, ha pedig nem vagy kételkedő, tagadó sem vagy, alázatos, békés barom leszel, akit bárhová lehet terelni. Hát én ebből nem kérek! Mi többé nem fogadunk el semmiféle frázist, nem esünk hasra a tekintélyek előtt csak azért, mert pozíciókban ülnek és hatalmuk van fölöttünk. És ez persze nem tetszik önöknek, uraim! A fiatalságot nem lehet többé becsapni! Sok mindent láttunk, sok mindenről tudunk, az önök viselkedése számunkra nem lehet példa; önök megcsúfolták a hitet, szétromboltak minden szent ideát, de tagadják, hogy részük lett volna az élet elsilányításában, azt hajtogatják, hogy csupán néhány gonosztevő sértette meg a törvényt, az emberiességet; tévedésnek minősítik nagy kegyesen a bűnös mulasztásaikat és vétkeiket, óvatosságnak, politikai megfontolásnak a gyávaságukat, életösztönnek a megalkuvásaikat…

 

A gordonkajáték hangja kissé felível, Bazarov egy pillanatig vár, míg a dallam újra halkra csitul.

 

Önök megfosztottak minket a hittől, de azt kell mondanom, köszönöm, mert önök nem hívőket akartak nevelni belőlünk, hanem hiszékenyeket. Köszönjük, mi fiatalok, köszönjük, hogy így történt, mert megmenekültünk attól, hogy naivan kövessük önöket a frázisok és hókuszpókuszok világába. Mi, uraim, az önök fellengzős szavai mögött megéreztük az ürességet, az önök tettei mögött megláttuk a semmit, igen, önök tehetnek róla, hogy nem találtunk mást, csak a nihilt, és ha megkérdezik tőlünk, hogy voltaképpen miben is hiszünk mi akkor, mert valamiben ugyebár hinni kell, hát azt mondhatjuk önöknek, hogy a nihilben hiszünk. Igen, uraim, nihilisták lettünk az önök jóvoltából. Nihilisták…

 

A reflektorfény kialszik – Bazarov eltűnik.

 

1. jelenet

Marjino. Kirszanovék birtoka. Nyár.

 

Amikor kivilágosodik a szín – vagy szétmegy a függöny –, falusi kúria tágas teraszát látjuk. Kerti bútorok, nádfotelek. Fátyollal letakart mózeskosárban csecsemő. Fenyicska, fiatal, egyszerű, de jól öltözött nő a szamovár körül serénykedik, szétrakja az asztalra a csészéket, tányérokat.

A házból hallani az előbbi gordonkajátékot; Fenyicska átszellemülve hallgatja. Szervírozás közben a kosár fölé hajol, elmosolyodik, becézi a gyermeket.

 

FENYICSKA

Mitya! Jól van, Mitya, csak rugdalóddzál, rugdalóddzál! Erős fiúnak kell lenned, szükséged lesz az erődre az életben, galambocskám…

 

A gordonkajáték félbeszakad.

 

Nehéz az életben megkapaszkodni, kicsikém… De azért te csak nevess, úgy, úgy, hiszen még olyan ártatlan vagy… Kucc, kucc, kucc! Légy apád büszkesége. Ő jó ember. Bizony, bizony, jó ember. Na! Micsoda huncut kedvedben vagy! Felnevet. Lám, megnevetteted anyádat is! Te kis gézengúz!…

 

Kirszanov jön a teraszra a házból nyári öltönyben. Fenyicska kedvesen tekint rá, a férfi bólint, a gyermekhez megy, félrevonja a fátyolt, arcán szétömlik a derű.

 

KIRSZANOV

Nem tudtam, hogy Mitya itt alszik.

FENYICSKA

Nem alszik, dehogy alszik! Hallgattuk a muzsikát! Kár, hogy abbahagyta a játékot, Nyikoláj Petrovics! Olyan szép dallam, szívhez szóló! Milyen régen nem hallottam már gordonkázni, Nyikoláj Petrovics, kár, igazán kár…

KIRSZANOV

Kedvem támadt rá. – A kölyök? Jól van? Minden rendben?

FENYICSKA

Láthatja, Nyikoláj Petrovics. Szépen fejlődik.

KIRSZANOV

Mitya! Mitya, Mitya! A kosárba nyúl, játszik a csecsemővel. Nevet…

FENYICSKA

Még engem is megnevettetett. Olyan kedves ma…

KIRSZANOV

Hirtelen nyugtalan lesz, otthagyja a gyermeket, az udvar felé tekint. A fiatalurak? Vajon még alszanak?

FENYICSKA

Á! Úgy tudom, Arkagyij… – Megszeppen. – a fiatal nagyságos úr az istállóknál van, kíváncsi a hátaslovára, amit kapott, az előbb volt itt a kocsis, ő mondta, hogy a lovában gyönyörködik a fiatal nagyságos úr…

KIRSZANOV

Megérdemli a fiú azt a kancát! De nevezd csak nyugodtan Arkagyijnak. Vagy Arkasának. És a másik? A vendégünk?

FENYICSKA

A doktor?

KIRSZANOV

Igen, a doktor. Bazarov. Jevgenyij Vasziljevics Bazarov! Ismerősen cseng a neve, mintha már hallottam volna azelőtt is! Ő is Arkasával van?

FENYICSKA

Nem, a doktor kiment a tóhoz. Hálókat meg szerszámokat vitt magával…

KIRSZANOV

Mondd csak, Fenyicska, milyennek találod az én Arkasámat? Tegnap magam is csak csodálkoztam. Kész férfivá érett ott Pétervárott.

FENYICSKA

Büszke lehet rá, Nyikoláj Petrovics. Derék, szép fiú.

KIRSZANOV

Hasonlít rám?

FENYICSKA

Hasonlít, igen. Azt hiszem.

KIRSZANOV

Neked elmondhatom: az éjszaka minduntalan felébredtem, és elfogott valami különös érzés… valami gyengéd érzés. Azt hajtogattam magamban: itthon van! Itthon van végre! Megjött a fiam!

 

Kis csend.

 

FENYICSKA

Némi féltékenységgel. Nem is tudom, mikor láttam ilyen boldognak, Nyikoláj Petrovics!

KIRSZANOV

Önfeledten. Igen, boldog vagyok! De ugyanakkor… Ugyanakkor nyugtalan is.

FENYICSKA

Igen, gondolom, miért, Nyikoláj Petrovics…

KIRSZANOV

Váratlanul felcsattan. Ne mondd mindig, hogy Nyikoláj Petrovics, Nyikoláj Petrovics! Ne bosszants vele folyton!

FENYICSKA

Megbántottan. Igenis, nem fogom… Csak azt hittem, hogy éppen most…

KIRSZANOV

Jól van, semmi baj!

FENYICSKA

Most, hogy megjött… Arkagyij… Hogy azért mégis úgy illik, úgy tisztességes…

KIRSZANOV

Persze, persze.

FENYICSKA

Illőnek tartom, hogy így szólítsam…

 

Csend.

 

KIRSZANOV

Hm. Azt mondod, hasonlít rám Arkasa? Na, igen. Hát csak nézd meg jól! Ilyen voltam én is fiatalon.

 

Fenyicska a háttérbe vonul, hogy befejezze a terítést az asztalon, de azért figyel.

 

Fiatal voltam, derűs és csupa tűz! Tele voltam reménnyel! Emlékszem arra a napra, amikor én is mint kandidátus hagytam ott az egyetemet. Az apám, istenben boldogult Pjotr Kirszanov vezérőrnagy abban az évben vonult nyugalomba, felköltözött Pétervárra, s anyámmal együtt a Taurisz-kert táján éldegélt egy bérelt lakásban. Az apám sohasem bocsátotta meg nekem, hogy nem katonai pályára mentem… Annál inkább büszke volt a bátyám előmenetelére. Pável Petrovics már huszonnyolc éves korában kapitány lett a gárdaezredben. Igaz is, nem láttad még ma reggel?

FENYICSKA

Bizonyára még öltözködik. Pável Petrovicsnál az nem megy hamar. Éjjel sokáig olvasott, hajnali kettőkor még égett nála a lámpa… – Nyikoláj Petrovics! Nem gondolja, hogy most, amikor itthon van Arkasa… Nem gondolja, hogy jobb lenne…

KIRSZANOV

A saját gondolataival van elfoglalva. Az apám és én… igazán sohasem voltunk jóban. Puhának tartott, ő minden civilt lenézett, nem is tudom, szeretett-e?

FENYICSKA

Már tegnap is akartam mondani, hogy arra az időre, amíg Arkagyij itthon van…

KIRSZANOV

M. f. Én azonban, ellentétben az apámmal, mindig is arra törekedtem, hogy a fiammal jó viszonyt alakítsak ki. Afféle barátságot. Anya nélkül nőtt fel, bizonyos gyengédségre is szüksége volt, igyekeztem megadni neki… Emlékszem, mennyire szenvedtem az apám szigorúsága miatt. Morózus ember volt. Féltem tőle. Vágytam a barátságát, és mindig is reméltem, hogy Arkasa hasonlóképpen vágyódik az én barátságomra. Mindig ügyeltem a viselkedésemre, nem akartam, hogy csalódjon bennem, hogy valami kivetnivalót találjon…

FENYICSKA

Igen, értem az aggodalmát, Nyikoláj Petrovics…

KIRSZANOV

A legfontosabb, hogy ne rendüljön meg a bizalma. Örökösen gondot okozott nekem, hogy vajon megállom-e a helyemet mint apa…

FENYICSKA

Éppen azért mondom, Nyikoláj Petrovics, hogy amíg Arkagyij itthon időzik…

KIRSZANOV

Nem tudom, őszinte lehetek-e hozzá minden tekintetben? Hogy nem játszom-e el a becsülését…

FENYICSKA

Csendesen. Értem, igen, értem…

KIRSZANOV

Ne érts félre, Fenyicska, nem szégyellek semmit, nem bánok semmit, de félek, hogy…

FENYICSKA

A férfi elé áll aggodalmasan. Nem volna jobb átköltöztetni engem a szárnyépületbe?

 

Csend.

 

Csak amíg itthon van. Akármeddig. Nem helyesebb így tenni, Nyikoláj Petrovics?

KIRSZANOV

Fenyicska! Megragadja a nő kezét, megcsókolja.

FENYICSKA

Ijedten hátrál. Mit csinál?!

KIRSZANOV

Nem ereszti, csókolgatja a nő kezét. Nem, nem, Fenyicska, galambocskám, te ezt nem érted, nem értheted…

FENYICSKA

Mit tesz, Nyikoláj Petrovics?! Jöhetnek…

KIRSZANOV

Mellére szorítva a nő kezét, zavartan. Nem, Fenyicska, nem, ezt igazán nem értheted… nem is tudom…

 

Arkagyij siet be az udvar felől: lovaglónadrágban érkezik, színes mellényben, angol szabású pepita kabátban, pálcával csapdosva jókedvűen, felhevülve. Talán látta a mozdulatot, mert egy pillanatra visszahőköl, bár Kirszanov gyorsan elereszti a nőt, és szétrebbennek.

 

ARKAGYIJ

Nahát, ez a Bazarov! Nem kiment békákra vadászni?

KIRSZANOV

Zavartan. Békákra?

ARKAGYIJ

A kísérleteihez kellenek a békák. Még most sem tud meglenni a munka nélkül. Egész kis úti laboratóriumot hozott magával. Remek fickó, majd megismered! A legjobb barátom, Pétervárott sülve-főve együtt voltunk… – Ó, még csak nem is köszöntem! Bonjour!

KIRSZANOV

Pompásan festesz ebben az öltönyben!

ARKAGYIJ

Pável bácsi ruhatárából való ez az angol kabát. Micsoda ruhatára van! Ezt akasztottam le a fogasról, de van ott még vagy öt ehhez hasonló! – Magát… ugye, magát Fenyicskának hívják?

FENYICSKA

Igen, kérem…

KIRSZANOV

Elterelve Arkasa figyelmét. Szóval Bazarov úr békákra vadászik. Mi meg teázhatnánk. Fenyicska majd tölt nekünk.

 

Fenyicska némán kiszolgálja őket. A férfiak leülnek. Arkagyij nézegeti a nőt, az apát ez zavarja.

 

Hogy telt az első éjszakád a házban?

ARKAGYIJ

Elzuhantam, mint egy zsák. Fáradtak voltunk az este. Az a hosszú, göröngyös út a tarantaszon! Ilyen utak is csak nálunk lehetnek! Jellemző! Az egész országra jellemző az a sok gödör, kátyú… De mit tegyünk? Átveszi a teát, a nő tekintetét keresi. Köszönöm… Mit tegyünk, ha az ember elvégzi az egyetemet, visszamegy szépen az atyai házba. Hova is mehetne máshová?

KIRSZANOV

Ő is megkapja a teát. Örülök, hogy itthon vagy. Remélem, te is…

ARKAGYIJ

Pétervár után szokatlan. Mert ott aztán volt élet! De itt?…

FENYICSKA

Nagyon szép itt nálunk… szép a gazdaság…

ARKAGYIJ

Odapillant figyelmesen. Falusi csend. Majd meglátjuk, meddig bírom elviselni… Bazarovnak mindenesetre tetszett a szállás. Azt mondja nekem az este: nicsak, a szobában angol mosdó van!

KIRSZANOV

Büszkén. Hát… lépést tartunk a korral! De neked… neked nem tetszik itthon?

ARKAGYIJ

Semmi baj, ne aggódj, rám fér a pihenés, meg aztán majd kitalálok valamit magamnak… Bazarov azt mondja, angol mosdó, az van, de az ajtót nem lehet becsukni! Nevet.

KIRSZANOV

Zavartan. Régi ház. Nem mondom, lenne rajta javítanivaló. De azért sokat modernizáltunk…

ARKAGYIJ

Igen, észrevettem, hogy igyekeztek. Körbejártam egy kicsit a birtokot a hátaslovamon, láttam néhány új épületet, gépeket…

KIRSZANOV

Invesztáltunk. Hanem a hátaslovad! Hogy tetszik?

ARKAGYIJ

Ja? Megteszi. Nem bánnám, ha arabs telivér lenne, de ez a kanca is jó… Fenyicskát nézi, aki a mózeskosár fölé hajol. Mmmm… a kancák… igen, a kancák jól lovagolhatók… Mmmm. Hát ez itt? A mózeskosárra mutat. A magáé?

FENYICSKA

Az enyém…

ARKAGYIJ

Leány? Fiúcska?

KIRSZANOV

Rekedten. Fiúcska. Fiú. Nézd, Arkasa…

FENYICSKA

Közbeszól. Mitya. Mitya a neve, Mitya. De már viszem is, etetni kell, éhes a lelkem, meg kell etetnem, éppen csak kihoztam magammal a szabad levegőre… engedelmükkel…

KIRSZANOV

Igen, vidd csak, Fenyicska, vigyed a fiút…

FENYICSKA

Felveszi a kosarat, indul. Zavart. Igyák a teát, egészen kihűlt a szamovár … igyák, tessék, kérem… Bemegy a házba.

 

A két férfi magára marad.

 

ARKAGYIJ

Fütyörészni kezd. Feláll a helyéről, a terasz széléig sétál, kezében a teáscsésze. Mmmm… Jó kis kanca…

KIRSZANOV

Tessék?

ARKAGYIJ

Tüzes, gyors. Gyors, mint a nyíl. Összebarátkoztunk, azt hiszem… Na, és hogy fizet a birtok? Megéri invesztálni?

KIRSZANOV

Tudod, Arkasa, Pável bácsi meg én sokat dolgozunk. Kétezer gyesztjatyina föld. A mindenünk ez a farm. De azért… a munka mellett az ember magányos…

ARKAGYIJ

Félve, hogy vallomás következik. Á, farm, igen! Farm! Remek!

KIRSZANOV

Ez a Fenyicska…

ARKAGYIJ

A pénzküldeményeket köszönöm. Remélem, a farm jövedelméből könnyedén juttattál nekem. Különben nehogy azt hidd, hogy anyagias vagyok…

KIRSZANOV

Nem olyannak ismerlek!

ARKAGYIJ

Ha mindenem megadatik, amire szükségem van, fütyülök a pénzre…

KIRSZANOV

Persze azért az ember ne legyen könnyelmű!

ARKAGYIJ

Könnyelműség? Mi az? A pétervári professzorok a hivatástudatról papoltak…

KIRSZANOV

Papoltak?

ARKAGYIJ

Rettenetes, mi mindennel akarják teletömni az ifjúság fejét! Csupa, csupa frázis! Könnyelműség! Te is legszívesebben prédikálnál nekem egy sort, de ne fáradj! Mi nagyon jól tudjuk, hogy mit akarunk…

KIRSZANOV

Mi? Kik azok a mi?

ARKAGYIJ

A fiatalság! Az új generáció! Élni akarunk jól és okosan. Jól és okosan! És mindent ennek rendelünk alá!

KIRSZANOV

Na persze, jól és okosan, hiszen mindenki arra törekszik… Arkasa! Én soha nem prédikáltam neked, és most sem áll szándékomban. Csak, gondoltam, beszélgetünk, elbeszélgetünk kicsit… A leveleimben nem tértem ki mindenre, egy levél, ugye… Itt van ez a Fenyicska is. Nem ismered, nem írtam róla…

ARKAGYIJ

Rendesnek látszik.

KIRSZANOV

Az. Rendes.

ARKAGYIJ

Persze még nagyon fiatal. Ki a férje? Miféle ember? Muzsik? Vagy valamelyik alkalmazottad?

KIRSZANOV

Neeem… ő még…

ARKAGYIJ

Lány? Talán nem is tudja, ki a gyermeke apja?

KIRSZANOV

De, de, hát hogyne! Hogyne tudná! Csak nem nézed őt egy olyannak?

ARKAGYIJ

Hm. Pétervárott volt egy barátnőm… Várja a hatást.

KIRSZANOV

Remélem, tisztességes lány…

ARKAGYIJ

Visszaül az asztalhoz, lábát felrakja a szemközti székre. Na, éppen ez az! Olyannak tűnt, mint egy ártatlan szüzecske! Aztán mit hallok róla? Hogy pénzért árulja magát! De azért megtartottam egy darabig, mert kedvemre való volt, ráadásul tőlem soha nem fogadott el semmit. Szeretett. Belém bolondult. Később meguntam, otthagytam…

KIRSZANOV

Tudtad róla, hogy… és mégis?

ARKAGYIJ

Felnevet. Fogadni mertem volna, hogy megbotránkozol!

KIRSZANOV

Dehogy! Sőt! Örülök, hogy elmondtad… jólesik az őszinteséged…

ARKAGYIJ

Nem olyan nagy dolog az, elmondtam, miért ne mondtam volna el? Nincs ebben semmi! Tudod, amit igazán nem szeretek, az az érzelgősség! Amit akarunk, elmondunk egymásnak, ami nem tartozik rád, azt úgysem kötöm az orrodra…

KIRSZANOV

Feszélyezi a fia modora. Úgy? Márpedig én mindig abban bíztam, hogy jó barátok leszünk…

ARKAGYIJ

Barátok? Az apám vagy. Az apám vagy, nem pedig a barátom. Nekem Bazarov a barátom. Te az apám vagy, nem igaz? Tisztellek és szeretlek… tisztellek, mert mindig becsületes voltál, de azért mi soha nem érthetjük meg egymást úgy, mint az egyívásúak…

KIRSZANOV

És ha mégis? Nézd, Arkasa, néha szerettem volna a leveleimben erről is, arról is beszámolni neked, de aztán úgy véltem, majd ha hazajössz, beszélgetünk. Írtam volna Fenyicskáról is…

ARKAGYIJ

Semmi baj.

KIRSZANOV

Az anyjának vendégfogadója volt a járási székhelyen, tönkrement, felfogadtam szakácsnőnek…

ARKAGYIJ

Nem lényeges. Minek írtad volna?

KIRSZANOV

Fenyicska tizenhat éves volt akkor. Tiszta, ártatlan teremtés. Két éve meghalt az anyja… ő meg itt maradt, itt van, itt él, és…

ARKAGYIJ

Látom, benn lakik a házban. Segít neked?

KIRSZANOV

Segít. Anyád halála óta magányos voltam, és… De ha akarod, átköltözhet a szárnyépületbe.

ARKAGYIJ

Miattam? Ugyan! Engem nem zavar! Maradjon csak minden a régiben. Bazarov meg én talán utazunk egy kicsit… Talán elmegyek hozzájuk, ha úgy adódik…

KIRSZANOV

Á, sehová se menj! Hiszen olyan régen nem láttalak! Azt szeretném, hogy maradj itthon…

ARKAGYIJ

Itthon, persze… egy kicsit. Aztán… Még nem tudom. Meglátom. Majd ahogy adódik… Majd…

 

Belép Pável Petrovics. Angol divatú, elegáns ruha van rajta, fején kis fez, nyakán hanyagul megkötött selyemkendő.

 

Á, a kedves, jó Pável bácsi!

PÁVEL

Arkasa!

 

Megölelik egymást.

 

Most látom! Ez nem az én kabátom? Na, nézzenek oda!

ARKAGYIJ

Nevetve. Kölcsönvettem!

PÁVEL

Neked adom! Olyan derék, finom úriember vagy benne! Remélem, a külcsínnél nem hitványabb a belbecs sem! Teát tölt magának a szamovárból. Új barátod hol van?

ARKAGYIJ

Bazarov nekem régi barátom! – Nincs idehaza. Már hajnalban kiment a tóhoz. De nem kell törődni vele, gyűlöli a ceremóniákat.

PÁVEL

Meg is látszik rajta. Borzas. Te is elég borzalmas voltál, amikor tegnap megérkeztél. Na, és meddig marad?

ARKAGYIJ

Bazarov?

KIRSZANOV

Maradhat, ameddig csak akar.

ARKAGYIJ

A szüleihez utazik ő is. A kedvemért szakította meg az útját.

KIRSZANOV

Itt laknak valahol a környéken?

ARKAGYIJ

Nyolcvanversztányira innen. Az apjának van egy kis birtoka. Azelőtt ezredorvos volt.

PÁVEL

Bazarov! Hát persze! Emlékszel, Nyikoláj, atyánk ezredében volt egy Bazarov nevű orvos.

KIRSZANOV

Igen, igen, nekem is ismerős a neve!

PÁVEL

No, nézd csak! Egy amolyan alázatos kis fickó?! Előttem van ma is. Sovány, egyszerű ember. Hát a fia, úgy veszem észre, egészen más! Micsoda voltaképpen?

ARKAGYIJ

Orvosnak tanult. De többre hivatott.

PÁVEL

Többre?!

KIRSZANOV

Magam is úgy vettem észre, hogy rendkívüli egyéniség.

PÁVEL

Semmi rendkívülit sem találok benne. Hacsak azt nem, hogy egy cseppet sem udvarias. Amikor bemutatkoztunk egymásnak, úgy végigmért, mintha meg kellene gondolnia, hogy leereszkedjék hozzám.

KIRSZANOV

Á, ezt csak te képzeled, mert olyan érzékeny vagy.

PÁVEL

Nem, nem!

ARKAGYIJ

Nevet. Hát, ami azt illeti, enyhén szólva meglepődött, hogy itt, az isten háta mögött úgy öltözködsz, mintha London kellős közepén laknál.

PÁVEL

Na, ugye! Mondom én! Nem tetszik neki az úriember! Ezt érzem rajta. A gőgöt! A borzasok gőgjét. És ez a te barátod? Nem illik hozzád!

KIRSZANOV

Ne légy vaskalapos, Pável!

PÁVEL

Én?! Engem nevezel vaskalaposnak? Engem?

KIRSZANOV

Na jó, jó!

ARKAGYIJ

Igaz, ami igaz, Bazarov nem hajt fejet semmiféle tekintély előtt.

PÁVEL

Gúnyosan. Jobb cimborát nem is találhattál volna!

ARKAGYIJ

És nem fogad el semmiféle princípiumot! Mellesleg szólván, teljesen egyetértek vele!

PÁVEL

Egyre érdekesebb! Arkasa, kedvesem, én nem vagyok vaskalapos… egyébként nem tudom, miért titulál vaskalaposnak az apád! Nyikoláj! Éppen te tudod, éppen neked kell tudnod, hogy mennyire elnéző vagyok… mennyire kegyesen elnéző egynémely dologban, amiben igazán kinyilváníthatnám a nemtetszésemet…

KIRSZANOV

Rendben van, Pável, igazságtalan voltam…

PÁVEL

De mennyire, hogy elnéző vagyok! Kifújja magát. Ám azt nehezen viselem el, ha fiatal taknyosok nem adják meg az idősebbeknek a kellő tiszteletet… Na! Befejezem! Itt jön a barátunk…

 

Bazarov érkezik az udvar felől vászonköpenyben, csizmásan. Sáros és csapzott, kalapja karimája alól alig látszik az arca. Vállán a hátizsák.

 

ARKAGYIJ

Jevgenyij!

BAZAROV

Jó reggelt, uraim, jó reggelt!

KIRSZANOV

Isten hozta, Jevgenyij Vasziljevics! Éppen az előbb emlegettük – Pável bátyám szerint az ön apja a mi megboldogult édesatyánk ezredében szolgált…

BAZAROV

Meglehet. Ezredorvos volt.

PÁVEL

Az. Ezredorvos. – Bonjour! – Mi van a zsákjában? Piócák?

BAZAROV

Békák. Leteszi a zsákot, beleveti magát az egyik nádfotelba.

PÁVEL

Megeszi vagy tán tenyészti?

ARKAGYIJ

A kísérleteihez kellenek.

KIRSZANOV

A fiamtól hallom, hogy ön szüntelen munkálkodik.

BAZAROV

Nem szeretem a tétlenséget. Nem fűt semmi különös becsvágy, csupán nem szeretek unatkozni. Pávelnak. Felboncolom a békákat, felmetszem a hasukat, kíváncsi vagyok, mi megy végbe a bensejükben. S mivelhogy mindannyian békák vagyunk, így hát megtudom azt is, hogy mi megy végbe bennünk.

PÁVEL

Á, tehát ön szerint a békák tanulmányozásával el lehet jutni az ember megismeréséhez?

BAZAROV

Ühmmm.

KIRSZANOV

Nagyon érdekes!

PÁVEL

Na, és ami nem látható? A lélek?

BAZAROV

Packázva. A lélek? Az micsoda?

PÁVEL

Ön talán tagadja, hogy létezik?

BAZAROV

Éhomra nem szeretek vitázni. Noha reggel valóban frissebben fog az agy.

KIRSZANOV

Kér teát?

ARKAGYIJ

Adhatok teát, Jevgenyij?

BAZAROV

Majd én kiszolgálom magam, engedelmükkel.

KIRSZANOV

Tessék csak!

PÁVEL

Kötekedve. Ha nem tévedek, ön megveti azokat, akik cselédséggel veszik körül magukat?

BAZAROV

Miközben feláll és teát tölt. Arkasa! Szerinted hogy áll ez a kérdés? Megvetem őket?

ARKAGYIJ

Nevet. Nincs túlságosan jó véleményed róluk!

BAZAROV

Enyhén szólva, igaz, Arkasa?

ARKAGYIJ

Szolgálatkészen. Enyhén szólva!

KIRSZANOV

De, ugyebár, az édesatyja is tart cselédséget?

BAZAROV

Visszatelepszik a teával. Tizenkét lélek van a birtokán, meg a belső cselédség. Természetesen. És természetesen én is elfogadom, hogy a szakácsnő főzzön, a szolgáló elém tegye a tálat, a lovász bekösse a nyergest az istállóba. Ilyen világban élünk. De lehetséges másféle világ is.

PÁVEL

Másféle világ?!

ARKAGYIJ

Úgy van, de mennyire!

BAZAROV

Ha már a cselédségnél tartunk, az önök szolgálója, ez a Fenyicska… jól mondom a nevét? … ez aztán bájos teremtés, komolyan mondom, azt hittem, valami kisasszony! Meglátják, uraim, egy szép napon nem is lesz különbség, senki sem fogja tudni, ki az úr, ki a muzsik, ki az iparos. El fognak tűnni a kiváltságok… Pompás tea, ez most jólesik a reggeli kirándulás után.

 

Csend. Pável és Kirszanov összenéznek.

 

ARKAGYIJ

Valóban, magam is úgy találom, hogy szemrevaló fehérnép ez a Fenyicska…

 

Csend.

 

PÁVEL

Fenyicska nem cseléd. Igaz, Nyikoláj?

KIRSZANOV

Igaz, igaz…

BAZAROV

Talán afféle szegény rokon? Arkasa! Ezt nem tudtam!

ARKAGYIJ

Őszintén szólva, én…

KIRSZANOV

Torokköszörülve. Nézzék, uraim, Arkasának már akartam említeni, hogy a falusi élet magányában…

PÁVEL

Közbevág. Eltűnnek a kiváltságok? Azt mondja, doktor? Márpedig principek nélkül egy lépést sem tehetünk. De ha valóban ilyen világ jön, akkor köszönöm szépen, nem kérek belőle! Vous avez changé tout cela, Isten adjon önöknek erőt, egészséget, tábornoki rangot, mi csak gyönyörködünk majd önökben, ifjú uraim!

KIRSZANOV

Mi sem voltunk különbek, Pável!

PÁVEL

Én soha nem akartam másféle világot, csak a meglévőn kívántam javítani!

KIRSZANOV

Ők is így vannak ezzel, nyugodj meg!

PÁVEL

Ha csak Bazarov úrról volna szó, hallgatnék! De Arkasáért felelek!

BAZAROV

De hisz ön csak a nagybátyja!

PÁVEL

Ha az apja bizonyos dolgok miatt elnéző is vele szemben, én nem leszek az! Engem mindig és mindenben a hit vezérelt! Nekem a család szent, és én védem a család jó hírét! A mi családunk mindig is hitt e princípiumokban, hittünk istenben, hazában, szerelemben, családban…

ARKAGYIJ

Mégsem nősültél meg soha, bácsikám!

KIRSZANOV

Arkasa!

PÁVEL

Úgy látom, Arkagyij c’est dégourdi! Méghozzá nagyon is! Nagyon is fesztelen!

 

Csend. Bazarov magában mulat a vitán, nyugodtan teázik.

 

KIRSZANOV

Arkasa! Kérj bocsánatot!

BAZAROV

Bocsánatot?

KIRSZANOV

Engedelmével, uram, erre most szükség van!

 

Csend.

 

ARKAGYIJ

Rendben. Elnézést. Tapintatlan voltam.

 

Pável türelmetlen mozdulattal leinti. Hallgatnak. Kínos csend.

 

KIRSZANOV

Bazarovnak. Jól telt az éjszakája?

BAZAROV

Gyereksírást hallottam. Felébresztett kétszer is. Aztán hajnalban talpra ugrottam, és megkerestem a tavat.

 

Kis csend.

 

Csecsemő van a háznál?

KIRSZANOV

Hát… Szünet. Hát van. Van. Mitya.

PÁVEL

Mitya. Egy kisfiú. Egy fiúcska.

ARKAGYIJ

Fenyicska kisfia.

BAZAROV

Ó! Szünet. Hmmm. Akkor ez, a kis Mitya, az ébresztett fel. Keservesen sírt. Talán valami baja van. Szívesen megvizsgálom, ha óhajtják.

PÁVEL

Semmi szükség rá. A gyerek egészséges.

 

Csend.

 

ARKAGYIJ

Micsoda remek idő! Kilovagolunk?

BAZAROV

Dolgoznom kell.

 

Csend.

 

PÁVEL

Ön, mint a természettudományok ismerője, bizonyára olvasta a legújabb kori német munkákat.

BAZAROV

Igen. A tudósaik nagyon alapos emberek. Mestereink lehetnek. Igen. A mestereink.

PÁVEL

Valóban ilyen sokra értékeli őket? És az orosz tudósok? Róluk, ugyebár, nem ilyen hízelgő a véleménye?

BAZAROV

Eltalálta, kérem.

PÁVEL

Ami engem illet, nem túlságosan kedvelem a németeket…

ARKAGYIJ

Unatkozva. Ha nem melegszik fel nagyon az idő, kilovagolok, megnézem a környéket.

KIRSZANOV

Veled tartok.

ARKAGYIJ

Inkább magam…

PÁVEL

Azt mondják, így, úgy, a németek! A régiek talán még értek valamit, egy Schiller, egy Goethe… De ezek a kémikusok és materialisták!

BAZAROV

Többet érnek bármelyik költőnél.

KIRSZANOV

Bármilyen költőnél? – Miért ne lovagolhatnánk ki együtt, Arkasa?

 

Arkagyij vállat von, unatkozik.

 

PÁVEL

Lesújtó ítélete van a művészetről, mondhatom! Ön tehát egyedül a tudományban hisz?

BAZAROV

Miért hinnék a tudományban? Mi a tudomány általában? Vannak tudományok, ahogy vannak mesterségek, foglalkozások, de tudomány általában – egyszerűen nincs!

PÁVEL

Ön, ha jól sejtem…

ARKAGYIJ

Nihilista!

PÁVEL

Bravó! Ez igen! Talán te is az lettél?

ARKAGYIJ

Természetesen én is!

KIRSZANOV

Micsoda?!

PÁVEL

Látod, Nyikoláj, így állunk! Ha egy ponton, csak egyetlenegy ponton is megbomlik a rend, ha meglazul egy csavar, ha engedünk a természetnek a szigorú erkölccsel szemben, ide jutunk! Ide! Hányszor elmondtam neked?! Hányszor figyelmeztettelek?! Most aztán ne csodálkozz!

ARKAGYIJ

Értetlenül. Mi ez a nagy felháborodás, bácsikám?

KIRSZANOV

Kérlek, Pável, ne ragadtasd el magad, bízd rám…

PÁVEL

Rád? Ugyan! Hányszor, de hányszor hangoztattam, hogy nem engedhetünk egy jottányit sem a konvenciókból! Aki fellazítja házában a törvényt, annak sarja még istentagadóbb lesz az apjánál…

KIRSZANOV

Pável!

PÁVEL

Elragadta az indulat. Aki parázna…

KIRSZANOV

Most már elég legyen, Pável!

PÁVEL

Aki parázna módon él…

KIRSZANOV

Hallgass! Felpattan, a szélütés kerülgeti. Hallgass! Örökösen belém kötsz… kötözködöl… örökösen… Eh! Sarkon fordul, és kisiet.

 

Csend. A fiatalok döbbenten nézik a jelenetet.

 

PÁVEL

Menj csak, eridj, szaladj hozzá, siess csak! Remeg az indulattól, de kifújja magát, szinte most veszi észre, hogy nincs egyedül.

ARKAGYIJ

Veszekedni szoktatok?

 

Pável hallgat.

 

Azelőtt soha nem ugrottatok egymásnak. Mi ez? Mi bajotok van?

PÁVEL

Majd apádtól kérdezd… tőle. Ne tőlem. Ne akard, hogy én mondjam el.

ARKAGYIJ

Valami baj?

PÁVEL

Tőle kérdezd. Biztosan megértitek majd egymást. Az az érzésem, hogy megértitek… Majd ő elmondja.

ARKAGYIJ

Rejtélyes vagy.

PÁVEL

Nincs itt semmi rejtély. Csak éppen bolond a világ. Megbolondult a világ… Igen. Megbolondult… Már az arisztokrácia is.

BAZAROV

Ugyan, kérem! Mi az, hogy arisztokrácia? Semmi. Egy üres szó. Éppen olyan üres szó, mint a többi!

PÁVEL

No, no! Persze ön megveti az arisztokráciát…

BAZAROV

Igen, megvetem.

PÁVEL

Engem liberális embernek, a haladás barátjának tartanak, de éppen ezért, uram, én becsülöm az arisztokratákat! Az igaziakat! Gondoljon csak, tisztelt uram, az angol arisztokráciára…

BAZAROV

Á, ugyan, régi nóta!

PÁVEL

Én igenis csodálom őket!

ARKAGYIJ

Ha nem mondod is, látjuk, úgy öltözöl, mint egy lord.

PÁVEL

Semennyit sem engednek a jogaikból, s éppen ezért mások jogait is tiszteletben tartják. Megkövetelik a kötelességteljesítést, ugyanakkor ők is teljesítik a magukét. Angliában az arisztokrácia teremtette meg és tartja fenn a szabadságot.

ARKAGYIJ

Csakhogy ez itt nem Anglia.

PÁVEL

Anglia vagy nem Anglia! Önérzet és önbecsülés nélkül nincs tartós alapja a társadalomnak… a bien public épületének. Nagyon jól tudom, tisztelt uram, hogy nevetségesnek tartja az öltözködésemet és a szokásaimat. Csakhogy mindez az önbecsülésemből és a kötelességérzetemből következik, igen, kérem, a kötelességérzetemből. Falun élek, de nem hanyagolom el magam… Ám önök mindent tagadnak, vagyis rombolnak.

ARKAGYIJ

Erre késztet minket a helyzet. Népünk mai helyzete…

PÁVEL

Népünk mai helyzete! Nem bizonyos, hogy népünk mai helyzete éppen a tagadást követeli meg. Félek, hogy a nép nem olyan, mint amilyennek ti… önök elképzelik. Tiszteli a hagyományokat, hit nélkül nem élhet.

ARKAGYIJ

Ez így igaz.

PÁVEL

Ön szerint is?

BAZAROV

Természetesen.

PÁVEL

Akkor hát, uraim, önök a saját népünk ellen foglalnak állást?

BAZAROV

A nagyapám még szántott. Megkérdezheti a muzsikjait, uram, hogy kettőnk közül melyikben ismeri fel hamarabb a honfitársát: önben vagy bennem. Ön beszélni sem tud vele.

PÁVEL

Ön meg beszél vele, s közben megveti őt.

BAZAROV

Ha rászolgál a megvetésemre! A nép azt hiszi, hogy amikor dörög, Illés próféta szekerezik az égen. Egyetértsek vele?

PÁVEL

Gúnnyal. Nem, dehogy! Vegye csak el tőle a hitét!

BAZAROV

Nézze, Pável Petrovics! Szakadatlan mondogatjuk, hogy nálunk sok a baj, a tisztviselők megvesztegethetők, rosszak az utak, gyenge a kereskedelem, korrupt a bíróság és így tovább és így tovább, de mi értelme van minderről fecsegni, ha semmit sem tehetünk ellene, ha csak beszélünk, beszélünk a magasabb rendű elvekről, parlamentarizmusról, demokráciáról, tisztességről, közben a mindennapi kenyérgondokkal küszködünk, csődbe jut az ipar, parlagon hevernek a földek, kivész az emberekből az ambíció. Így aztán a szabadsággal, amit pedig mostanában a kormány is nagyon hangoztat, semmit sem tudunk kezdeni. A muzsik pedig még önmagát is meglopja, nemhogy mást, csak hogy a kocsmában halálra ihassa magát…

PÁVEL

Tehát romboljunk és romboljunk? El vagyok ragadtatva, mondhatom! Az én időmben a fiatalságnak tanulnia kellett, szorgalmaskodni, szakadatlan törni valami cél felé, de ma csak annyit kell mondania: minden badarság ezen a világon, s ezzel rendben is van, kész a siker…

ARKAGYIJ

Kétségbeejtő, Pável bácsi, hogy mennyire nem értesz semmit!

PÁVEL

Semmit?! De azt látom, hogy mennyire az uszályába kerültél ennek a nihilista úrnak!

ARKAGYIJ

Nem kerültem az uszályába! Mindez nekem is meggyőződésem!

PÁVEL

Csak azt ne hidd, Arkasa, galambocskám, hogy tiétek a bölcsek köve…

 

Fenyicska szalad ki a házból kétségbeesve.

 

FENYICSKA

Pável Petrovics! Drága Pável Petrovics, kérem szépen, segítsen. Nyikoláj Petrovics…

ARKAGYIJ

Felugrik. Mi van vele?!

FENYICSKA

Nem érzi jól magát. Olyan sápadt… csak ül a dívány szélén, a szívét fájlalja, azt hiszem, jöjjön, kérem…

BAZAROV

Megnézem!

PÁVEL

Maradjon csak…

 

Kirszanov sápadtan, erőtlenül kilép az ajtón.

 

KIRSZANOV

Csak semmi pánik…

ARKAGYIJ

Apám! Nem érzed jól magad? Mi baj?

PÁVEL

Mogorván, de lelkifurdalással. Na, mi történt? Felizgattad magad? Gyere, ülj le. Ide… Ültesse le, Fenyicska, abba a nádszékbe…

KIRSZANOV

Nem, köszönöm, majd egyedül…

BAZAROV

Követi a székig, a csuklójáért nyúl. Szabad, kérem? Hmmm. Gyakran tör önre ehhez hasonló rosszullét?

KIRSZANOV

Nem… nem mondhatnám. De már jobban vagyok, elmúlik…

BAZAROV

Számolja a pulzust. Mmmm. Azért még nem kell nagyon virgonckodni. Megijedni sem kell, de…

ARKAGYIJ

Észlelsz valamit?

BAZAROV

Majd adok cseppeket. Hmmm. És majd alaposabban megvizsgálom… holnap… vagy még ma…

 

Fenyicska a háttérben halkan sírdogálni kezd.

 

Ezzel nem lehet viccelni. Kérem, ne izgassa fel magát. Pávelnek. És önt is megkérem, ne izgassa… Ezt mint orvos mondom…

FENYICSKA

Felzokog. Miattam van… Miattam! Nyikoláj Petrovics! Drága Nyikoláj Petrovics! Kirszanovhoz lép, letérdel előtte, átöleli a derekát. Bocsásson meg! Bocsásson meg! Bocsássanak meg, kérem! Bocsásson meg nekem az isten!

KIRSZANOV

Megrendülten és zavartan. Na, na, Fenyicska! Nem szabad! Állj fel! Fenyicska!

BAZAROV

Ne csinálja ezt, kérem! Igyekszik felemelni a földről a nőt.

FENYICSKA

Én vagyok az oka! Miattam van minden baj! Ó, hogy nem tudtam én is elpusztulni az anyámmal együtt! Drága Nyikoláj Petrovics… küldjön el engem. Küldjön el engem Mityával együtt, nem vagyok méltó, hogy a házában éljek, más asszony kell magának, Nyikoláj Petrovics, más asszony… akit nem kell röstellnie, aki miatt nem kell szégyenkeznie…

ARKAGYIJ

Hogyan?!

KIRSZANOV

Fenyicska, ne! Ne!

 

Csend. Fenyicska lassan magához tér, elhagyja a zokogást, feltekint. Akkor kap észbe, hogy tapintatlan volt. Pável és Kirszanov nézik, aztán a fiatalemberekre tekintenek. Bazarov elsétál diszkréten. Arkagyij alig tér magához.

 

ARKAGYIJ

Ezek szerint… ezek szerint…

KIRSZANOV

Nem írtam meg neked, fiam, de azt gondoltam, majd itthon leszel, beszélgetünk…

ARKAGYIJ

Mitya… a fiúcska ezek szerint az én…

KIRSZANOV

Az öcséd, Arkasa. Így van, így történt… Menj, Fenyicska, menj a gyerekhez, már jól vagyok. Jót tesz a friss levegő…

 

Fenyicska feláll, zavart, félszeg.

 

Menj csak, Fenyicska, semmi baj.

 

Fenyicska bemegy a házba.

 

Nem mondasz semmit, Arkagyij?

 

Arkagyij halkan nevetni kezd.

 

Mit is írtam volna? Meg aztán úgy véltem, jobb szavakkal az ilyet…

 

Arkagyij egyre jobban nevet.

 

Arkasa! Szünet. Arkasa, én ezt a nőt… ezt a teremtést én szeretem. Igazán szeretem. Megérdemli, hidd el. Én ebben nem találok semmi kivetnivalót. Anyád halála után egyedül éltem… asszony nélkül, és ő olyan kedves volt, odaadó és szép… Nem bűn ez, Arkasa. De ha te másként gondolod… Ha megvetsz ezért… Megmondhatod. A szemembe mondhatod, Arkasa. A fiam vagy… te állsz hozzám a legközelebb, őszinte lehetsz hozzám. Hiszen nemcsak az apád vagyok, hanem a barátod is…

 

Arkagyij lassan abbahagyja a nevetést. Odamegy az apjához; Pável némán figyeli, hogy mi történik. Bazarov háttal áll nekik, az udvart bámulja mozdulatlanul.

 

ARKAGYIJ

Jól van. Jól van, hát most már tudom. Most már tudom, hogy te meg ez a fiatal teremtés…

KIRSZANOV

Szinte könyörögve. Hiszen még én sem vagyok öreg. Most múltam ötvenöt… ez a rosszullét, ez igazán nem jelent semmit…

ARKAGYIJ

Gyere. Bekísérlek. Azért jobb, ha egy kicsit lepihensz. Jól mondom, Jevgenyij?

BAZAROV

Nem ártana egy kis nyugalmas fekvés. Később majd benézek…

ARKAGYIJ

Karon fogja az apját, felsegíti a székből. Menjünk.

KIRSZANOV

Mindent elmesélek neked, Arkasa. Annyira vártam már, hogy mindent elmondhassak…

 

Bemennek a házba. Pável és Bazarov kinn maradnak.

 

BAZAROV

Kérem, Pável Petrovics, igazán kérem, ne izgassa fel semmivel sem a fivérét, mert árthat neki.

PÁVEL

Én?! Ő izgat fel engem! De hagyjuk ezt! Hagyjuk! Mellesleg csodálom, hogy aggodalom is lakozik önben… De engedelmével, távozom. Nem hiszem, hogy kettesben kellene maradnunk… uram!

 

Sarkon fordul, Bazarov egyedül marad. Felvesz egy falat pirogot az asztalról, bekapja, aztán a hátizsákjáért nyúl. Fenyicska jön ki, hogy leszedje az asztalt.

 

FENYICSKA

Ó, kérem! Bocsánat! Azt hittem, hogy már… Elvihetem a szamovárt?

BAZAROV

Csak tessék!

 

A nő az asztalnál serénykedik, Bazarov, bár a kezében a zsák, nem távozik, kedvtelve, érdeklődéssel figyeli Fenyicskát.

 

A maga Mityája sírt fel néhányszor ma éjszaka?

FENYICSKA

Összerezzen. Felébredt rá?

BAZAROV

Semmi baj. Csak csodálkoztam, nem hittem volna, hogy kisgyermek van ebben a házban. De most már tudom, és értek mindent. Azaz, nem mindent. De felettébb érdekes… Fenyicska?

FENYICSKA

Igenis?

BAZAROV

No lám! Ne legyen ilyen alázatos! Maga szép, kedves és fiatal. Legyen büszke és rátarti! Felnevet, dúdol.

 

    „S egy csókban összeforrad
    forrón a szád s a szám…”

 

Fenyicska riadtan tekint rá.

 

Orvos vagyok, ha valamiben segíthetek, bármiben, csak szóljon, megtalál.

FENYICSKA

A gyermeknek… Mityának… duzzad a foghúsa.

BAZAROV

Talán jön a fogacskája.

FENYICSKA

Négy foga már kinn van, de most megint olyan piros az arca, és duzzadt a foghúsa.

BAZAROV

Majd megnézem. És maga? Egészséges?

FENYICSKA

Én, hála istennek… De a gyermekem, Mitya… azért is sírt fel annyiszor az éjjel. Szenvedhet szegénykém.

BAZAROV

Majd benézek magához. Megnézem a kicsit… Dúdol. „S egy csókban összeforrad…”

FENYICSKA

Engedelmével, uram!… Meghajol, és távozik a szamovárral.

BAZAROV

Kedvtelve néz utána, aztán összecsapja a kezét. Na, gyertek, békák, boncasztalra! Mikroszkóp alá, békácskáim! Hadd nézzek belétek! Amint kifelé megy, magában szaval.

 

    „Ég áldjon, mosdatlan Oroszhon,
    Rabok hona, urak hona,
    Kék mundér, ki feszítsz a poszton,
    S te nép, kin csattan ostora…”*

 

Sötét.
 

2. jelenet

A városban.

 

Kuksina lakása. Bőrgarnitúra, női íróasztal, rajta rengeteg könyv, papír, folyóirat, levelek. Nagy vázában elhervadt virágok. Poros drapéria és függöny az ablakon, festmények és plakátok a falakon. Egy emancipált nő, egy kékharisnya lakik itt. Szertedobált cigarettavégek, felbontott palackok, nagy tálakban gyümölcs, pohár és tányér szőnyegen, indiai kisasztalkán. Kuksina selyemből varrt bő, egyéni szabású, nem egészen tiszta ruhát visel, fején tekert selyemsál, mint egy abroncs, meztelen karján nagy karperecek. A bőrkanapén hever, dohányzik. Körötte a vendégei:

Szitnyikov, Arkagyij és Bazarov.

Füstölés, italozás. Szitnyikov gitároz.

Még sötétben – vagy a függöny felgördülése előtt – hallani a gitárt. Ugyanaz a dal, amit Bazarov énekelt az előző jelenetben: „S egy csókban összeforrad a szád és a szám…” Női kacagás, pezsgőbontás, nevetés, dal.

 

KUKSINA

Ó, Pétervár, Pétervár! Uraim, mondaniuk sem kell, látom önökön, hogy mennyire unhatják ezt a mi kis városunkat. Mi van itt? Egy-két bál, némi társasági élet, de kikkel? Savanyú, sivár lelkű emberekkel. Köztisztviselőkkel, kereskedőkkel, földbirtokosokkal… De az én szalonom! Nos, uraim, itt találkozik az intelligencia! Igaz, Szitnyikov? – Szitnyikov!

SZITNYIKOV

Oui, oui, Eudoxia! Csókot dob feléje.

BAZAROV

Szitnyikovnak. Te meg a hozzád hasonlók? Ti vagytok itt az intelligencia? Rosszkedvűen nevet. Hmmm… Mondhatom!

SZITNYIKOV

Italosan. Oui, oui, Jevgenyij! Pengeti a gitárt.

KUKSINA

Tudják, a telet azelőtt Moszkvában töltöttem, de most ott lakik a drágalátos férjem, monsieur Kuksin. Aztán meg Moszkva sem a régi. Azt terveztem, külföldre megyek.

ARKAGYIJ

Párizsba, ugyebár?

KUKSINA

Párizsba meg Heidelbergbe…

BAZAROV

Mit keres maga Heidelbergben?

KUKSINA

No de kérem!

SZITNYIKOV

Eudoxia a tudományokkal foglalkozik.

BAZAROV

Igazán?

SZITNYIKOV

Abbahagyja a gitározást. De mennyire! Eudoxia egy emancipé. Hát nem látjátok ezt itt? Könyvek, folyóiratok, és nem akármilyenek ám!

BAZAROV

Iszik. Gitározz! Gitározz inkább, testvér!

KUKSINA

Viktor, igazán hálás vagyok magának, hogy elhozta hozzám az urakat!

 

Szitnyikov bólint, a húrokba csap.

 

Szitnyikov engem mindig szórakoztat!

ARKAGYIJ

Eluntuk magunkat az apám birtokán. Meg aztán Jevgenyij végre a szüleit is szeretné látni. Vagy talán ők lennének már kíváncsiak rá? Mindegy! Innen hozzájuk utazik.

KUKSINA

Ó, falun nagyon unalmas!

BAZAROV

Nem a falu unalmas, hanem az élet, ha az emberben nincs ambíció! Márpedig minálunk falun vagy városon vagy akár a fővárosban is mit tapasztalhatunk? Hogy mindenki csak megúszni akarja az életet, isten kegyelmébe ajánlja a napjait, és reménykedik, hogy egyszer másképp lesz, jobb lesz…

SZITNYIKOV

Az már igaz! Azt mondja nekem a törvényszék előtt az egyik ismerősöm a minap, egy derék családapa, dörgő hangú férfiú, akinek tisztességéhez nem férhet kétség, azt mondja: Mit gondol, barátom, meddig tarthat még a semmirekellők, az üresfejűek, a karrieristák hatalma? De mielőtt bármit válaszolhattam volna neki, látom ám, hogy a földig hajol, úgy süvegel egy hájas hivatalnokot, akiről mindenki tudja, mekkora korrupt gazember! Na, erre aztán szó nélkül otthagytam… Nevet. A földig hajol, és közben azt kérdi…

ARKAGYIJ

Matvej Iljics… a nagybátyám, Matvej Iljics miniszteri tanácsos. Meglehet, nem esem hasra előtte, de őt most ideküldték a kormányzósági ügyekben rendet teremteni, talán hallott róla…

KUKSINA

Matvej Iljics? Lehetséges.

ARKAGYIJ

Üzent értem, hogy jöjjek, ad szállást a fogadóban, régen látott, beszélne velem, hátha vállalnék valami állást… Én meg elcsaltam magammal Jevgenyijt.

KUKSINA

Jól tette!

ARKAGYIJ

Úgy hallottuk, bál is lesz a kormányzói palotában.

KUKSINA

Bál? Bál az mindig van! Bazarovnak. Maga is ott lesz?

BAZAROV

Még meggondolom.

KUKSINA

Igaz, hogy maga kémiával foglalkozik?

BAZAROV

Természettudományokkal.

KUKSINA

Hírből már régóta ismerem! Szitnyikov sokat beszélt magáról. Azt tudja, hogy Viktor a tanítványának vallja magát?

BAZAROV

Mmmm…

SZITNYIKOV

Poharat emel. Üdv, mesterem!

ARKAGYIJ

Meg kell hagyni, Bazarov nagy hatással van mindenkire.

BAZAROV

Kuksinának. Hallja ezt? Hallja ezt, kedvesem?

KUKSINA

Szenvedélyem a kémia! Magam is kitaláltam egy új masszát!

BAZAROV

Masszát? Maga? Minek?

SZITNYIKOV

Pétervárott mindig Jevgenyij körül lebzseltem, amikor csak közel férkőzhettem hozzá, ugyanis annyira körülvették a nők…

KUKSINA

Ó, mit hallok?

SZITNYIKOV

Hajnalig vitatkoztunk… Látná csak egyszer, hogy milyen, amikor belemelegszik!

KUKSINA

Ó!

ARKAGYIJ

Egyszer beszédet tartott a Sebészorvosi Kollégiumban, hát azt a tomboló sikert!…

KUKSINA

Ha nem mondják is, gondolom! Bazarovnak. Tudja, babákat csinálnék masszából, babafejeket. Törhetetleneket. De még nem készültem el vele. El kell olvasnom néhány szakmunkát. Igaz is! Olvasta a Moszkovszkije Vadomosztyiban a nők munkába állításáról szóló cikket? Olvassa el, kérem!

BAZAROV

Aztán minek?

KUKSINA

Zavarba hoz! Maga veszedelmes! Engem nem szoktak zavarba hozni a férfiak, de maga! … Hiszen érdekli magát a nőkérdés, ugye? És az iskolák? A közintézmények állapota? Az a sok baj, az a sok visszaélés!…

BAZAROV

Nem érdekelnek a sirámok! Csak hadd pusztuljon minden! Annál hamarabb születik meg az új világ!

KUKSINA

Gondolja? Megjegyzem, ez már nekem is eszembe jutott! És a barátja? Ő mivel foglalkozik?

ARKAGYIJ

Én? Hát én…

BAZAROV

Arkasa vegyész.

KUKSINA

Vegyész? Nagyszerű! Költőnek néztem… Költőnek vagy muzsikusnak…

BAZAROV

Nem, nem! Arkasa tisztességes ember!

KUKSINA

Felnevet. Ó! Mert a művészek nem azok? Talán megveti őket, veszedelmes úr?

BAZAROV

Haszontalannak tartok mindent, ami a romanticizmus tévútjára vezethet. Márpedig a művészet az érzelmek felől közelíti meg a kérdéseket, vagyis elbűvöl és elbájol egyfelől, másfelől pedig igazságtalanul ítél, egyikre sincs szükségünk… és különben sincs szükség semmire, ami nem az élet nyers, közvetlen, egészséges és előítéletek nélküli gyakorlását szolgálja…

KUKSINA

Elragadtatva. Bravó, bravó! Szitnyikovnak. Lám, nemhiába szidtam magát, Viktor, George Sand miatt! Hallottak már ilyet? Mindegyre dicsérgeti ezt a nőt!

SZITNYIKOV

Én?!

KUKSINA

Széltében-hosszában beszélik a városban. Pedig az egy elmaradott nő, semmi több. Nincs egy gondolata sem a nevelésről, sem a fiziológiáról, hírét sem hallotta az embriológiának, pedig hát a mi időnkben mit kezdjünk enélkül? – Bazarov, üljön ide mellém! Bizonyosan érzi, hogy én rettenetesen félek magától.

BAZAROV

Mellé telepszik. Hát ne féljen!

KUKSINA

De, de, mert érzek magában valamit… Valami titokzatosat…

BAZAROV

Ha átfogom a derekát, akkor majd érezhet valami titokzatosat. De addig?

KUKSINA

Felkacag. Ó, maga veszedelmes úr!

ARKAGYIJ

Mi nem hiszünk az effélékben.

KUKSINA

Miben? Az ölelésben? Nevet, iszik.

BAZAROV

Na, nézd csak!

ARKAGYIJ

Én a titokzatosságra gondoltam. Nem hiszünk a démonokban. Mi természettudományos alapon állunk…

KUKSINA

Ne nézzen ostoba libának, kérem! Én emancipé vagyok, minden tekintetben emancipé! A természettudományok terén is!

BAZAROV

Arkasa, az ölelés nagyon is a természettudományok körébe tartozik!

SZITNYIKOV

Felrikkant. Úgy ám, úgy ám! Emlékszel, Jevgenyij, azokra a pétervári „természettudományos” éjszakákra? Énekel.

 

    „Ölelj, szeress, ha szíved is kívánja!”

 

KUKSINA

Arkasa! Arkasa! Töltsön pezsgőt, drága úr! Drága tudós úr! Szóval miniszteri tanácsos a nagybátyja? És az édesapja? Ő is a kormány alkalmazottja?

ARKAGYIJ

Töltöget. Apám vegyész volt, kandidátus, ahogy én is. De most már csak gazdálkodik. A nagyapám katonatiszt volt, tábornok…

BAZAROV

Elég, elég a családfából, te, nemesi ivadék!

ARKAGYIJ

Igaz, hogy nemesi ivadék vagyok, de a haladás híve. Mint vegyész, mint kandidátus az apám nyomdokait követtem, de az elveimmel nem. Az elveivel szembeszállok…

SZITNYIKOV

Vesszen minden maradi, minden konzervatív!

KUKSINA

Úgy van, vesszen! Vesszenek a haladás ellenségei! Csókot dob feléje, noha Bazarovot öleli.

ARKAGYIJ

Az apám nem maradi, efelől biztosíthatom…

BAZAROV

Az apád derék, tisztességes ember, de naiv lélek. Romantikus.

ARKAGYIJ

Nos, Eudoxia, ezt hallgassa meg, és ítéljen: az apám ágyasává tett egy fiatal lányt, aki gyermeket szült neki. Pedig hát az apám nem mai gyerek. Nem vetem meg ezért, sőt… tetszik ez nekem! Istenemre, tetszik! De mégis…

SZITNYIKOV

Mégis? Mit mégis?

ARKAGYIJ

Barátok között vagyok, megmondhatom. Furcsa. A lány… még annyi idős sincs, mint én, és szült nekem egy öcsikét… És az apám… az apám persze tele van bűntudattal. Sajnálom érte… Nem vetem meg, még egyszer mondom, eszembe sincs megvetni, de különös. Nagyon különös… Iszik.

 

Csend.

 

KUKSINA

Az a baja, hogy nem vette feleségül az apja azt a lányt? Talán az bántja, tudós úr?

ARKAGYIJ

Feleségül? Ugyan! Miért vette volna feleségül? Hogy az anyám legyen… Hogy mamának szólítsam? Keserűen nevet, iszik.

KUKSINA

Az a lány, bárki legyen is, szabad, szabadon dönt, hogy asszony legyen-e, vagy lányanya. Csak nem veti meg ezért? Én az apját… a maga apját becsülöm…

ARKAGYIJ

Kétségbeesve. Hiszen én is, csak éppen…

BAZAROV

Apádnak jogában áll a természete szerint élnie!

ARKAGYIJ

De egy ilyen egyszerű teremtéssel, Jevgenyij!?

BAZAROV

Lám, lám, de finnyás a nemesi ivadék!

ARKAGYIJ

Ne nemesi-ivadékozz itt nekem, mert megharagszom!

BAZAROV

Csúfondárosan. Nemesi ivadék! Nemesi ivadék! Nevet.

KUKSINA

Vele tart. Szegény Arkasa! Szegény tudós úr!

SZITNYIKOV

Gitároz, dalol.

 

    „Lány a szoknyád fölemelem!
    Öreg ujjam régi álma,
    hogy hasikád völgyét járva…”

 

Hehehe…

ARKAGYIJ

Lenne csak a ti apáitokról szó! Lenne csak a te apádnak szeretője egy szakácsnő lánya, Jevgenyij!

BAZAROV

Az apám vén, azonkívül él az anyám is. De Nyikoláj Petrovics, úgy látszik, még fiatal! Igyunk az egészségére!

SZITNYIKOV

Éljen Nyikoláj Petrovics! Fogja a poharát.

KUKSINA

Gratuláljunk neki, hogy még így bírja! Prosit! Koccint.

ARKAGYIJ

De azért engedtessék meg, hogy furcsálljam! Furcsa! Igenis furcsa!

KUKSINA

Arkasa, legyen büszke és boldog, és bízzon benne, hogy az apja nyomdokaiba léphet, ha elszállnak majd az ifjúi évek! Kacag.

SZITNYIKOV

Megzenésíti.

 

    „Ha elszállnak majd az ifjúi évek,
    remélem apám nyomába lépek…”

 

Hehehe…

 

Isznak.

 

BAZAROV

Nyikoláj Petrovics ráadásul gordonkán játszik…

KUKSINA

Gordonkán?

SZITNYIKOV

A gordonka kísértetiesen hasonlít a női test idomaihoz!

KUKSINA

Kacag. De Viktor! Pfuj, micsoda mocskos fantázia!

SZITNYIKOV

Nem tehetek róla, nekem mindig a kebleket, a darázsderekat meg a csípőt juttatja eszembe a formája… A húrokba csap.

 

    „Hogy hasikád völgyét járva
    Kék rózsádat megtalálja…”

 

ARKAGYIJ

Jól van, jól, mulassatok csak!…

SZITNYIKOV

Duhajkodva.

 

    „Lány a szoknyád fölemelem!
    Öreg ujjam régi álma…”
    lalalalalalalal…

 

BAZAROV

Erről jut eszembe, vannak itt csinos nők?

KUKSINA

Sértődötten. Ezt tőlem kérdi?

BAZAROV

Természetesen úgy értem, vannak-e még magán kívül is csinos nők a városban?

KUKSINA

Ó, ó, ó! Veszedelmes úr! Hát persze hogy vannak, de mind olyan üresfejű! Itt van például Ogyincova…

SZITNYIKOV

Az aztán a szépség!

KUKSINA

Na, nem csúnya, meg kell hagyni, mutatós. Csak az a régifajta… aki a férfiakra számít. Az ő számára a házasság még mindig nem valamiféle egyenrangú társulás… ő még hajlandó… Azok közé tartozik, aki hajlandó volt alávetni magát egy férfi uralmának. Eh! Katasztrofálisan gondolkodnak nálunk a nők! Az egész nevelési módszert át kell alakítani. Nálunk nagyon rosszul nevelik a nőket!

SZITNYIKOV

Ugyan, kérem, egyszerű ez! Meg kell vetni őket, és én meg is vetem őket teljesen és tökéletesen.

ARKAGYIJ

Nem, ezt így nem szabad mondani!

KUKSINA

Ó, Kirszanov, maga ilyen galamblelkű? Miattam ne feszélyezze magát, ne tekintsen nőnek!

SZITNYIKOV

Eudoxia más! Ő szellemi lény, és nem holmi érzéki teremtés, aki képtelen követni a férfilogikát… Na, az az Ogyincova! Az aztán! Uraim, higgyék el nekem, hogy szép, mint az álom, de egy szót sem értene abból, amit mi, férfiak a világ dolgairól beszélünk!

BAZAROV

Ugyan miért is értené? És mi szükség volna rá, hogy megértse? Nem az a dolga. Éppen elég, ha szép, csinos…

KUKSINA

Én meg azt mondom, hogy legyen a nő szép, vonzó, de okos is… és gondolkodjon szabadon, bátran…

BAZAROV

Megfigyeléseim szerint a nők közül csak a torzszülöttek gondolkodnak.

KUKSINA

Köszönöm a bókot!

SZITNYIKOV

Eudoxia kivétel! – Uraim! Mit szólnának egy újabb üveg pezsgőhöz?

BAZAROV

Jöjjön az az újabb üveg pezsgő! Hadd koccintsak ezzel a vonzó, de okos… vagy okos, de vonzó hölggyel!

 

Átöleli, Kuksina kacarász, illemből eltolja kissé.

 

KUKSINA

Maga nem szereti a nőket, Bazarov!

BAZAROV

Én? Ki mer ilyet állítani? Szeretem, ha a nő – nő! Szeretem, ha az, amire teremtetett.

SZITNYIKOV

Töltöget. Igyunk, igyunk, és igyunk! „Et toc, et toc, et tin-tin-tin! Et toc, et toc, et tin-tin-tin!”

KUKSINA

Felkapja Szitnyikov gitárját. Beszéljünk a szerelemről!

ARKAGYIJ

Játsszon valamit!

KUKSINA

Cigánydalokat! Igyunk, uraim! Bazarovnak. Nem haragszom magára! Magára, veszedelmes úr, nem haragszom. Csak félek magától! Játszani kezd, énekel valami orosz, bús cigánydalt.

ARKAGYIJ

Gyönyörű, gyönyörű!

SZITNYIKOV

Ugye, hogy nagyszerű egyéniség? Megmondtam, barátaim, hogy nem fogtok csalódni benne! Iszik, dúdol. A nők! Én azt mondom, adják meg a gyönyört, de aztán vonuljanak a háttérbe. Eudoxia kivétel! Ő igazi szellemi társ!

BAZAROV

Na, és ez az Ogyincova… akiről beszéltünk… kiféle, miféle?

SZITNYIKOV

Gazdag özvegy. Falun él a húgával meg egy hercegi nagynénivel. Csodálatosan szép nő, mondhatom, remek asszony! Ha akarod, bemutatom neked. Gyertek el a kormányzói bálra, biztosan ott lesz.

KUKSINA

Jöjjenek el! Táncolunk, mulatunk! Gitároz, énekel. „Ó, te napfényes Granada…” – Kirszanov, számítok magára a bálon. Magára is, Bazarov!

ARKAGYIJ

Jevgenyij nem táncol.

KUKSINA

És miért nem?

BAZAROV

Ostobaságnak tartom. Értelmetlen!

SZITNYIKOV

Ebben nem követem mesteremet, nem, ebben nem! Imádok táncolni!

ARKAGYIJ

Sohasem tudtuk elcsalni magunkkal, soha! Pedig én bolondulok a táncért!

KUKSINA

Bazarovnak. Ebben magára marad, haragos, veszedelmes úr!

BAZAROV

Önök csak táncoljanak, tisztelt barátaim, én pedig közben figyelek! Önök elvesztik a fejüket, míg én józan maradok, és megállapítom, hogy valóban olyan csodálatos teremtés-e az a híres Ogyincova!

SZITNYIKOV

Szép! Szép, nekem elhiheted!

KUKSINA

Bazarov, vigyázzon! Ogyincova özvegy, és most társat keres!

BAZAROV

Én csak megnézem magamnak, és ha megtetszik, megszerzem, aztán útjára engedem!

KUKSINA

És ha ő ragaszkodni fog magához?

BAZAROV

Nem, engem nem tud levenni a lábamról egyetlen nő sem. Nincs szükségem rájuk!

KUKSINA

Ejnye, ki sebezte meg ennyire, hogy csak úgy süt magából a nőgyűlölet?

BAZAROV

Nem sebeztek meg. És nem is akarom, hogy megsebezzenek…

KUKSINA

Áhá!

ARKAGYIJ

Bazarov nem nősül!

KUKSINA

Nem nősül? Kacag, leteszi a gitárt. Nahát! Minden férfi ezzel kezdi!

BAZAROV

Óvom magam a felesleges bonyodalmaktól. Az erőmre szükségem van a tudományos munkámban. Sem a szerelemre, sem a házasságra nem akarom elpazarolni. A túl okos nők fárasztanak, a túlságosan butáktól meg félek. Csak amennyit a természet megkíván… azon kívül semmit sem várok tőlük. Nem vagyok Anyegin… Orvos vagyok, és fiziológiai alapon vizsgálom a kérdést, higiénikusan élek, és nem fejvesztetten…

KUKSINA

Tetszik nekem! Igazán mondom, ez tetszik nekem! Viktor, tölts, erre inni kell! És maga, tudós úr? Maga is így gondolkodik?

ARKAGYIJ

Természetesen!

KUKSINA

Így lesz jó! Szabad nők és szabad férfiak! Megkapjuk egymástól, amire a gerjedelmünk szerint szükségünk van, azután nem zavarjuk egymás köreit! Ez tetszik nekem! Én is szabadon, függetlenül kívánok élni! Szeretem a férfiakat, bevallom, kedvelem a maguk fajtáját, de hogy össze is kössem valakivel az életemet? Nem! Nem, uraim! Hogy itt szuszogjon nekem valaki a hálószobámban… Hogy itt járkáljon pocakot eresztve, fájós derékkal, podagrásan… Nem, nem, ezt senki se kívánja tőlem! Senki! – Bazarov! Gyújtson rá, kérem, nekem egy szivarra!

 

Bazarov megteszi. Szitnyikov újra töltögeti a pezsgőt. Arkagyij kissé kapatos már.

 

ARKAGYIJ

Nyűg nem kell nekem se! Képzeljék el, képzeljék csak el azt az életet: a nagybátyám, a miniszteri tanácsos szerez nekem valamiféle állást. Elfogadom, beállok, dolgozom, kapom a fizetésemet, egyszer csak azt mondom, ejnye, Arkasa, nem lesz jó ez így, a tisztesség úgy kívánja, hogy asszony után nézz. És addig járok teázni ide vagy oda, addig táncolgatok a főnökeim lányaival, amíg az egyik egyszer csak a nyakamon marad, hát eljegyezzük egymást, aztán a díszes esküvő, lakás, bútorok… És járok tovább a hivatalba, a feleségem meg azt mondja, Arkasa, galambom, nézd a hasikámat! Mi ez, kérdem tőle, de gömbölyded, de gömbölyded!…

 

Szitnyikov felnevet.

 

Ő meg pironkodva és meghatottan azt mondja: Hát a porontyunk, Arkasa! Aztán meg is születik, bőg, egész éjjel szaladgálunk hozzá, aggodalmaskodunk, és másnap majdnem elalszom az értekezleten, de mire odajutnék, hogy visszatérhetne az éjszakai nyugalmam, az én drága kis feleségem megint a domborodó pocakjára teszi a tenyeremet… aztán megint és megint… Én meg hordom haza a fizetésemet, nyaralóban töltjük a nyarakat, városban a teleket, a fiúk, lányok felnőnek, ki kell házasítani őket, rengeteg gond, és mindez miért? Mert az illem így kívánja. A konvenció. Hát mondjátok, ezt kívánjátok tőlünk?

Hol az a férfi, aki ezt igazán kívánja?

KUKSINA

És hol az a nő?!

ARKAGYIJ

Azt a csodás érzést, amit a férfi meg a nő akkor élnek át, amikor szabad életük röpke perceiben találkozgatnak, azt a vágyakat felkorbácsoló várakozást, amely a találkákat megelőzi, a forró ölelések mámorát, amelyeket az tesz olyan csodálatossá, hogy a másik nemsokára ismét távol lesz tőlünk, tehát ki kell élvezni a pillanatok töredékeit is, azt az egymás iránti tiszteletet, amely a röpke pásztorórák idején megilleti a szerelmeseket – megöli, mind megöli a házasság. Hirtelen hangot vált. Az apám, azt hiszem, szerelmes. Egy szenvedély rabja. Furcsa. Nagyon furcsa. Mondhatom. Furcsa. Elhallgat.

 

Szitnyikov a gitárért nyúl, kajánul énekel.

 

SZITNYIKOV

    „Lány a szoknyád fölemelem!
    Öreg ujjam régi álma,
    hogy hasikád völgyét járva
    kék rózsádat megtalálja…”*

 

Elhallgat.

 

Csend.

 

Arkasának igaza van. A házasság mindent megöl…

De Ogyincova gyönyörű! Ilyen gyönyörű nőt ritkán talál az ember…

ARKAGYIJ

Szerelem. Hm. Mi szükség van rá? Az apám is csak szenved tőle!

SZITNYIKOV

A szerelem pompás szórakozás! Uraim, kaviárt kéretünk, és még egy butéliát ebből a champagne-ból. Tisztelt Eudoxia! Eljutottunk az utolsó cseppig!

KUKSINA

Miféle cseppig?

SZITNYIKOV

Felnevet. Pezsgőcseppig! Hahaha! Az utolsó pezsgőcseppig!

 

Kuksina csenget a cselédnek.

 

KUKSINA

Mindjárt hozatok!

SZITNYIKOV

Koccint a maradékkal. Et toc, et toc, et tin-tin-tin! Jevgenyij, pajtás, bemutatom neked Ogyincovát a bálon, meglásd, szép asszony, gyönyörű!

KUKSINA

De a reputációja! Eh! Olvassák el, uraim, Michelet könyvét. De l’amour! Csudálatos könyv a szerelmi életről. Rázza a csengőt. Hol ez a lány? Megszomjaztam, megéheztem, enni és inni akarok, önökkel, uraim! Az én szalonom a szellem szalonja!

SZITNYIKOV

Játsszon! Játsszon, kedvesem, játsszon!

KUKSINA

Felveszi a gitárt. „Ó, te napfényes Granada…”

ARKAGYIJ

A szerelem… a szerelem, barátaim! – Megfájdult a fejem. Feláll. Talán indulhatnánk!

SZITNYIKOV

Sehová se menj, pajtás! Kaviárt eszünk, és pezsgőt iszunk rá! Eudoxia pompás háziasszony!…

BAZAROV

 

Kuksina mellé ül, átfogja, a nő gitározás közben rámosolyog csábosan.

 

Fél tőlem? Igazán fél tőlem?

KUKSINA

Veszedelmes úr! Maga veszedelmes úr! Maradjon csak…

 

Kuksina énekel, gitározik, Szitnyikov vele dalol. Arkagyij magába roskadva ül, Bazarov a mulató Kuksina hajába túr, maga felé fordítja, megcsókolja.

 

Mmmmm… Veszedelmes úr!

 

Sötét.
 

3. jelenet

Nyikolszkoje.

 

Anna Szergejevna Ogyincova házának fogadószobája. Szalongarnitúra. A falon festmény: férfiportré.

Arkagyij és Bazarov. A főlakáj vodkával kínálja őket tálcáról.

 

FŐLAKÁJ

Az úrnő kéri, várakozzanak türelemmel, amíg elkészül, Anna Szergejevna Ogyincova nemsokára itt lesz, csak átöltözik… Kimegy.

BAZAROV

Mi a fenének jöttünk ide, Nyikolszkojéba? Mi a jó fenét keresünk mi Ogyincova házában?

ARKAGYIJ

Most mi ütött beléd? A bálon meghívott, eljöttünk, kész!

BAZAROV

De amikor én az apámékhoz igyekszem! Na, nem is maradok, csak holnapig! Megáll a portré előtt. Ez bizonyára ő.

ARKAGYIJ

Nézi a festményt. Ogyincov? Gondolod, hogy ez volt Anna Szergejevna férje? Nem valami barátságos fickó!

BAZAROV

Kiábrándító! Hájfejű, beképzelt arisztokrata. Nem lenne jobb eliszkolni innen?

ARKAGYIJ

Ugyan már! Csak nem futunk el a szépasszony elől? Gyönyörű volt a bálon, valóban gyönyörű!

BAZAROV

Rosszkedvűen. Az.

ARKAGYIJ

Ahogy táncolt! Szinte repültem vele! Olyan könnyed, olyan bódító…

BAZAROV

Na, na! Ennyire levett a lábadról? Talán jobb, ha itt hagylak vele egyedül…

ARKAGYIJ

Nem, dehogy, Jevgenyij, ne hagyj magamra vele! Olyan lámpalázas vagyok… magam sem értem, pedig nem akarom, hiszen mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy elragadjanak az érzelmeink…

BAZAROV

Körbesétál. Lássuk csak, az emlősállatok melyik osztályához tartozik ez a nőszemély. Való igaz, mutatós, vonzó, de azért én nem vagyok annyira elragadtatva tőle… Hmm… Azt szimatolja az orrom, hogy valami itt nincs rendjén…

ARKAGYIJ

Még most is a karomban érzem, ahogy száll, repül a táncban! Pompás táncos!

BAZAROV

Hát körül is dongták a táncosok, mint legyek a cukros tálat! Na, látod, ez az! Ezt érzem! A cukros tálat! Okos kis légyfogó, csalogató! De meg kell hagyni, a teste remek!

ARKAGYIJ

Cssss! Meghallhatják, vigyázz a nyelvedre!

BAZAROV

Jó, jó, te puha lélek! Tetszik neked?

ARKAGYIJ

Elárulja magát. Tetszik! És azt remélem, hogy…

BAZAROV

… hogy te is neki! Igaz?

ARKAGYIJ

Ott, a bálon nem vetette meg a társaságomat. Különben miért hívott volna vendégségbe?

BAZAROV

Hát akkor tied a terep! Én csak megfigyelőben vagyok itt. Megfigyelem, hogyan csalogatják cukros vízbe a legyecskét!

ARKAGYIJ

Kérlek, ne beszélj róla így!

BAZAROV

Na, tessék! Még összekapunk miatta! Pedig, ami azt illeti, hallottam erről az asszonyról egyet és mást ott, a kormányzói bálon. Miközben te bódultan forogtál vele. Célozgattak erre, arra, hogy átment ez már tűzön-vízen… Persze semmi közöm hozzá!

Remek nőstény, ismét csak azt mondhatom, és kívánok hozzá sok szerencsét, barátom, az ilyen elragadó lehet az ágyban, de…

 

Megjelenik Ogyincova. Könnyű ruhában, simára fésült hajjal, derűsen. Huszonkilenc éves, impozáns, fekete nő.

 

ANNA

Isten hozta önöket, uraim! Köszönöm, hogy megtartották a szavukat!

ARKAGYIJ

Anna Szergejevna! Hogy ismét láthatom! Csaknem a karjába rohan.

BAZAROV

Távolról, meghajolva. Asszonyom!

ANNA

Érezzék jól magukat nálam, Nyikolszkojéban. Nem rossz hely, igazán mondhatom. Mindjárt bemutatom önöket a húgomnak is, kedves és ifjú teremtés, majd meglátják, kedveli a művészetet, kiváltképpen a zenét, szépen zongorázik…

BAZAROV

Mi mással is üthetné el az idejét, ugyebár?

ANNA

Felkapja a fejét, de nem bántódik meg. Ó, talán így van… bizonyosan…

ARKAGYIJ

Sietve. Mi a tudományoknak élünk, Anna Szergejevna!

ANNA

Kétli. Maga, Arkagyij… pardon! Kirszanov úr…

ARKAGYIJ

Nem, nem, szólítson csak Arkagyijnak, kérem!

ANNA

Nos, jó. Kedvesem, maga nagyon is lírai alkat, higgye el, ezt meg tudom állapítani…

ARKAGYIJ

Én? Lírai alkat?

ANNA

A bálon megéreztem. Gyengéd és érzelmes… Bocsásson meg, tudom, hogy manapság sértés ilyet mondani valakire. Ma mindenki durva akar lenni és érzéketlen, ez a divat. Kérem, méltóztassék tehát olyannak hinnie magát, amilyennek óhajtja… Könnyedén felkacag.

BAZAROV

Elismerően. Ritkán adódik, hogy egy nő szép is legyen meg okos is.

ANNA

Engem talán ilyennek lát?

BAZAROV

Elismerésem, asszonyom!

ANNA

Köszönöm. De foglaljunk helyet! Úgy!

 

Letelepszenek a kanapéra. Anna egy távolabbi karosszékbe.

 

A húgomon kívül egy öreg nagynénim lakik nálam, ezenkívül az egyik szomszéd néha átjön kártyázni hozzánk, ennyiből áll az egész társaságunk…

 

Fekete hajú, bájos, tizennyolc éves lány jön be, kosárkában virágokat hoz.

 

Á, már itt is van az én Kátyám! Ismerkedj meg a vendégeinkkel, Kátya! Monsieur Kirszanov és monsieur Bazarov…

 

A lány zavartan kezet nyújt, köszöntik.

 

Ezt mind magad szedted?

KÁTYA

Magam. Ugye, gyönyörű? A rét olyan szép, tele vadvirággal, csupa illat, szín… alig tudtam válogatni a szebbnél szebb virágok közül…

ARKAGYIJ

Igazán jól válogatott.

KÁTYA

Valóban?

ARKAGYIJ

Csak udvariasságból. A csokor illik magához.

KÁTYA

Elpirul. Ó, a csokor sokkal szebb, mint én!

ARKAGYIJ

Hogy mondhat ilyet?

KÁTYA

Nem, kérem, nem… én nem vagyok szép!

ARKAGYIJ

Ugyan! Soha szebb ifjú hölgyet még nem láttam!

KÁTYA

Köszönöm, monsieur Kirszanov, de ön túloz…

BAZAROV

A kosárra pillantva. Egy csomó gyógynövény, nagyon hasznosak. Igen. Felvesz az asztalról egy albumot, belelapoz. Teát főz majd belőlük?

KÁTYA

Zavartan. Dehogy! A szobámba viszem, beleteszem egy drága vázába…

BAZAROV

Hasznosabb lenne megszárítani, és gyógyításra használni. A muzsikok gyógyítására például. Még nem gondolt erre?

KÁTYA

Félénken. Még nem.

ANNA

Bazarov úr, ön a természetnek csak a praktikus oldalát tekinti hasznosnak?

BAZAROV

A szépség önmagában semmi; ha nem tudjuk a javunkra fordítani, akkor mit sem ér.

ANNA

Ön is így gondolkodik, monsieur Kirszanov?

ARKAGYIJ

Ami engem illet… én… hm. Voltaképpen… Nos, mi elvetjük a mihaszna dolgokat…

ANNA

Megmosolyogja. Pompásan tudja a leckét, kedves, jó Arkagyij! Látom az orrán, hogy ön legszívesebben rajongana!

BAZAROV

Rajongani! Rajongani! Micsoda veszedelmes dolog! Rajongani!

ANNA

Önök merőben különböznek egymástól. De hiszen jól van, ez a barátság alapja. Ön, Kirszanov úr, gyengéd lélek, a barátja pedig, ha szabad mondanom…

BAZAROV

Barbár. Ezt akarta mondani?

ANNA

Dehogy! Szünet. Ó, Kátya, istenem, te csak várakozol itt! Hát menj a szobádba, de gyere le teázni a nénikével. Menj, kedvesem…

KÁTYA

Igen… engedelmükkel… Arkagyijon felejti a tekintetét, aztán elsiet a virágokkal.

ANNA

Hát nem bájos?

BAZAROV

Arisztokrata hölgyeink már ifjúkorukban megtanulják a semmittevést. Ebben valóban nagyon bájosak… Nézegeti az albumot, viselkedése sértő.

ARKAGYIJ

Hogy mentse a helyzetet. Anna Szergejevna, ha jól emlékszem, a bálon említette, hogy ismerte az édesanyámat…

ANNA

Nem, nem én! Az anyám ismerte az ön édesanyját… – Monsieur Bazarov! Önt valóban annyira érdekli az az album?

BAZAROV

Tessék?

ANNA

Magát az az album nem érdekli!

ARKAGYIJ

Úgy, tehát az édesanyja az édesanyámat. Az anyám jóságos asszony volt, tiszta szívű, szolid… még egészen kicsi voltam, mikor meghalt…

ANNA

Ó, igen. Bazarovot figyeli. A szöveget olvassa, vagy a képeket nézi? Vagy csak lapozgatja? Untatjuk önt, uram?

BAZAROV

Nem, dehogy! Futó mosollyal. Ne zavartassák magukat!

ANNA

Hmmm…

ARKAGYIJ

Emlékszem, még egészen kisfiú voltam, nyár volt, aratás után. Aratás után lehetett, mert messzire, messzire, ameddig csak elláthattam, a friss tarlótól sárgállott a határ. Ez a sárga végtelenség megmaradt bennem. Meg az, hogy leszállunk a bricskáról, anyám megfogja a kezemet, lehajol hozzám… még a szoknyája suhogó hangjára is emlékszem. Megcsókolt. Puha és szelíd volt a csókja, ahogy az arcomhoz ért az ajka. Nem tudom, miért éppen ez a kép maradt meg bennem. A kék ég, a sárga tarló meg az anyám gyengédsége…

ANNA

Bazarovnak. Úgy tudom, azt beszélik, hogy ön nagy vitatkozó.

BAZAROV

Nem tévednek.

ANNA

Nincs kedve egy kis eszmecseréhez?

BAZAROV

Miről?

ANNA

Bármiről. De figyelmeztetem, én félelmetes vitatkozó vagyok!

BAZAROV

Maga? Hiszen maga nyugodt és hideg természetű, a vitatkozáshoz pedig szenvedélyesség kell.

ANNA

Először is türelmetlen és makacs vagyok, másodszor pedig nagyon is könnyen elkap az indulat.

BAZAROV

Igazán? Nem teszi le az albumot, lapozgatja.

ARKAGYIJ

Engem az apám nevelt, Anna Szergejevna. Igyekezett gyengéd lenni, de azért mégiscsak egy férfi… hiszen gondolhatja. Mindig is irigyeltem azokat, akik elragadtatással és szinte szerelemmel beszéltek az anyjukról, akik mindvégig részesei lehettek az anyai gondoskodásnak és szeretetnek… Tehát barátnők voltak?

ANNA

Tessék?

ARKAGYIJ

Az édesanyja és az anyám. Barátnők voltak?

ANNA

Olyanformán.

ARKAGYIJ

Mesélne róla nekem? Bizonyára tud róla egyet-mást. Megtenné ezt nekem, Anna Szergejevna? Olyan kevés emlékem van az anyámról…

ANNA

Megpróbálom, talán tudok mesélni magának… – Nos, Bazarov úr?

BAZAROV

Ha mindenképpen vitázni akar, engem igenis érdekel ez az album. A szász Svájc képei. Ön nem tételez fel bennem művészi érzéket… valóban nincs is bennem, de ezek a képek geológiai szempontból érdekelnek… A hegyek alakulása…

ANNA

Hogy tud meglenni művészet nélkül?

BAZAROV

Mire kellene az nekem?

ANNA

Ha másra nem, hát arra, hogy belelásson az emberekbe.

BAZAROV

Erre elegendő az élettapasztalat.

ANNA

Gondolja?

BAZAROV

Kis csend után, kötekedve. Nem mindenki érdemli meg, hogy kiismerjem!

ANNA

Ó! Ez gőgös magatartásra vall, már megbocsásson. Ön túlságosan sokra tartja magát!

BAZAROV

Csak józan vagyok, és igyekszem tárgyilagosan szemlélni a dolgokat.

ANNA

Sikertelen törekvés! Mindannyian tele vagyunk elfogultsággal, és ez természetes. Kinek ez a karakter tetszik, kinek az, márpedig ahány ember, annyi érdekes, figyelemre méltó jellem…

BAZAROV

Nem, nem, tisztelt Anna Szergejevna, ez költészet! Elég egyetlen emberpéldány ahhoz, hogy valamennyiről véleményt formálhassunk. Az emberek… hm… az emberek olyanok, mint a fák az erdőn. Aligha van olyan botanikus, aki minden egyes nyírfával foglalkoznék.

ANNA

Tehát egyre megy, okos-e vagy ostoba, jó-e vagy gonosz ember?

BAZAROV

A különbség csak annyi közöttük, mint a betegek és az egészségesek között.

ANNA

Igazán? Kis, ingerült nevetéssel. Remélem, ön nincs ugyanezen a véleményen, monsieur Kirszanov?

ARKAGYIJ

Sajnálom, Anna Szergejevna, de én sem mondhatok mást önnek, mint Jevgenyij!

ANNA

Nem mondhat mást?! Nahát!

BAZAROV

Nézze, a tüdőbajos ember tüdeje nem olyan, mint a magáé vagy az enyém. Csakis azért, mert megtámadta a betegség. Nagyjából tudjuk, legalábbis mi, orvosok, hogy mi okozhatta az elváltozást. Ugyanígy és ugyanennyire tisztában lehettünk azzal is, hogy az erkölcsi bajok a rossz nevelésből erednek, a sok mihaszna tudásból, amivel kiskorunktól kezdve teletömik a fejünket, egyszóval a társadalom hitvány állapotából. Meg kell javítani a társadalmat, és akkor megszűnnek a bajok, megszűnnek a betegségek…

ANNA

Vagyis akkor nem lesznek ostoba és gonosz emberek? Ilyen egyszerű?

BAZAROV

Bizony, kérem, ilyen egyszerű!

ANNA

Arkagyijnak. Erről is azonos a véleménye a barátjával?

ARKAGYIJ

Természetesen!

ANNA

Ámulatba ejtenek, uraim, ámulatba!

 

A nagynéni jön, a hercegnő. Töpörödött anyóka, arckifejezéséből ítélve rosszindulatú, gyanakvó. Mindent és mindenkit figyel. Sárga, rikító színű ruhát visel. Kátya vezeti be.

 

Nénikém, bemutatom az urakat! Monsieur Kirszanov és monsieur Bazarov. A nagynéném, Rakazov hercegnő!

HERCEGNŐ

Botjával türelmetlenül a padlóra koppint. Megint bent járt nálam a kutya! Kusti, kusti! Minek kell beengedni a kutyát?!

ANNA

Kátya már kizárta.

HERCEGNŐ

És mit ír Iván herceg?

 

Csend.

 

Botjával koppint. Kérdeztem valamit! Á, á, titkolódzunk?! Az urak talán tőle hoztak üzenetet?

ANNA

Induljunk teázni!

KÁTYA

Erre, nénikém, majd vezetem.

HERCEGNŐ

Nem kell! Iván herceg levelét követelem! Vagy az üzenetét! Mikor jön értem?

 

Döbbent csend, csak Anna és Kátya várnak türelmesen.

 

Hallani akarom a választ! És miért jön be a kutya a szobámba? Alattomosan besompolyog… Hol a levél? Azonnal adják ide Iván herceg üzenetét!

ANNA

Nincs se levél, se üzenet.

HERCEGNŐ

Rikácsolva, a botjával hadonászva. Eldugják a leveleimet! Megtiltják a hírnököknek, hogy átadják az üzeneteket! Írok a cárnak! A cárnak fogok írni, és bepanaszolom, hogy Rakazov hercegnő… Hirtelen elhallgat, egy darabig néz, aztán elmosolyodik. Bonjour, Messieurs! Bonjour! Miért nem megyünk teázni? Kihűl a szamovár! Elindul előre. Szép időnk van! És Fifi! Nahát, Fifi ma megint olyan aranyos volt! Bejön hozzám, odadörgöli azt a nedves orrát, vakkant… Hihihi… micsoda szép napok! Szép napok! És az a drága Fifi…

ANNA

Jöjjenek, uraim!

ARKAGYIJ

Szabad a karját, Anna Szergejevna?

ANNA

Nem, nem, majd magam…

KÁTYA

Arkagyijnak. Fifi a kutyám!

ARKAGYIJ

Milyen kedves név!

 

Összevillan a tekintetük.

 

HERCEGNŐ

Hirtelen megtorpan, a vendégek felé fordul. Megint zavarosak a gondolatai. Kik ezek?

ANNA

Már bemutattam őket, nénikém! A vendégeink!

HERCEGNŐ

Arkagyijnak. Te jó vagy, bátyuska, jó és szelíd! De ez az ember! Bazarovnak. Maga istentagadó!

BAZAROV

Nevetve. No lám!

HERCEGNŐ

Rossz véged lesz, bátyuska, rossz véged!

 

Nekiindul, Kátya alig bírja követni. Anna lemarad.

 

ANNA

Bazarovnak. Bocsásson meg neki, öregasszony.

BAZAROV

Ó, csak nem hiszi, hogy megijedtem?

ARKAGYIJ

Jöjjön, Anna Szergejevna, és meséljen nekem az anyámról, meséljen róla, kérem…

 

Miközben kimennek mind.

 

Sötét.
 

4. jelenet

Nyikolszkoje.

 

Ugyanott, Ogyincova fogadószobájában, néhány nap múlva. Este. Kátya zongorázik. Mozart c-moll szonáta fantáziája. Arkagyij hallgatja. Közben-közben kifelé tekinget az ablakon.

 

ARKAGYIJ

Beesteledett.

KÁTYA

Abbahagyja a játékot. Maga nem figyel rám.

ARKAGYIJ

Dehogynem. Nagyon szép… szépen játszik, igazán.

KÁTYA

Őket lesi? Lesheti.

ARKAGYIJ

Őket? Dehogy!…

KÁTYA

Újra játszik. Nézi a férfit. Abbahagyja. Igazán! Így nem tudok játszani! Maga nincs itt… maga Annára gondol.

ARKAGYIJ

Zavartan. Ó, dehogy!

KÁTYA

Gúnyosan. Anna és Bazarov úr botanikai sétára indultak, bár nem tudom, alkonyatkor hogyan lehetséges megkülönböztetni egymástól a vadvirágokat meg a füveket? Bazarov úr arra biztatott, hogy szárítsam meg a mezei csokrot, és itassam teával a parasztokat… Nevet. Mulatságos ember! Különös ember.

ARKAGYIJ

Kérem, játsszon!

KÁTYA

Anna gyönyörű. Ugye, gyönyörű a nővérem?

ARKAGYIJ

Ó, igen.

KÁTYA

Durcásan. Lássa, ez nem szép magától! Azt kellene mondania, hogy Anna ugyan szép, de… Más hangon. Engem bizonyára még gyermeknek tart!

ARKAGYIJ

De Kátya!

KÁTYA

Látom. Nem figyel rám, kedveskedik nekem, mint egy kisleánynak. Jó, hogy nem kínál meg bonbonnal is!

ARKAGYIJ

Jönnek! – Tessék?

KÁTYA

Jönnek! Hiszen nem vesztek el! Úgy lesi őket, mintha eltévedtek volna az erdőben! Bazarov úr igazán lelkes és fáradhatatlan tanító! Tegnap is többórás botanikai sétára vitte a nővéremet, és ma is, tessék, lassan leszáll az éj, és még csak most érkeznek meg!

ARKAGYIJ

Talán azt szeretné, ha Jevgenyij inkább önt vinné sétálni?

KÁTYA

Engem? Ugyan! Az a morcos ember!?

ARKAGYIJ

Bazarov morcos?

KÁTYA

Nem is tudom, hogyan lehet a barátja!

ARKAGYIJ

Engem tehát nem tart morcosnak?

KÁTYA

Maga nem morcos. Maga csak… Nevet. Maga csak féltékeny…

ARKAGYIJ

Én?

KÁTYA

Féltékeny a barátjára. Féltékeny Annára. Maga féltékeny, féltékeny és kész!

ARKAGYIJ

De, kérem! Hogy mondhat ilyet?

KÁTYA

Csúfolva. Féltékeny, féltékeny! Felugrik, kacag. Tudja mit? Jöjjön, megmutatom magának a kiskutyákat. Fifinek kölykei vannak, aranyosak, tarkák… Jöjjön! Vagy inkább itt ül, és emészti magát?

ARKAGYIJ

Miért emészteném magam?

KÁTYA

A féltékenység emészti! Bizonyítsa be, hogy nem így van, és jöjjön velem a kiskutyákhoz! Na, ne kéresse magát!

ARKAGYIJ

Ahogy parancsolja!

KÁTYA

Ó, én nem parancsolok, csak a nénémnek van joga parancsolni! Én csak kérek! Én csak kérem magát!

 

Kintről a hercegnő hangja: Anna! Kátya! Anna…

 

A nagynéném! A hercegnő! Jöjjön, ha nem akar vele találkozni…

 

Kisietnek. Bejön a hercegnő.

 

HERCEGNŐ

Anna! Kátya!… Hát hol vannak? Senkit sem találok, a francia seregek meg itt táboroznak néhány versztányira a falutól… Anna! Koppant a botjával.

Attention, attention! Tele vagyunk kémekkel, és semmi óvatosság! Ezek az emberek is… az a doktor! Megmondta Iván herceg, hogy óvakodjunk a spionoktól!… Jean! Jean! Megráz egy asztali csengőt. Jean!

 

A főlakáj besiet.

 

FŐLAKÁJ

Parancsára, hercegnő!

HERCEGNŐ

Hová menekültek Anna Szergejevna és Kátya?

FŐLAKÁJ

Senki sem menekült sehová sem, hercegnő!

HERCEGNŐ

Úgy, tehát bevárják Napóleon seregeit? Nagyon helyes! Nem fogunk megfutamodni! Nem adjuk fel az állásainkat! Éghet Moszkva, lángolhat a Kreml, mi, régiek kitartunk! Maga kinek a seregében szolgál?

FŐLAKÁJ

Engedelmével, nem vagyok katona!

HERCEGNŐ

Maga nem katona?! Amikor minden hazafi a csatamezőn ontja a vérét, hogy visszaverje annak a Bonaparténak az ármádiáját?

FŐLAKÁJ

Az az idő már elmúlt, hercegnő!

HERCEGNŐ

Semmi sem múlt el! Azért, mert megöregedtem, még értek a politikához!

FŐLAKÁJ

A napóleoni háború, méltóságos hercegnő, már a múlté! Már nagyon régen a múlté! Méltóztassék megnyugodni…

HERCEGNŐ

Toporzékolva. Ne akarjon félrevezetni! Tüstént menjen és jelentkezzen Iván hercegnél! Lóduljon! Menjen már! Koppant a botjával.

FŐLAKÁJ

Ahogy méltóztatik… Kihátrál.

HERCEGNŐ

Hirtelen magához tér. J’ai faim… J’ai faim… És nem adnak enni… Éhes vagyok… Ismét hangot vált. Iván herceg elküldi hozzám az embereit. És elvisznek innen. Még van pénzem, vagyonom, birtokom! Iván herceg befolyásos a kormánynál, külföldre visszük a gyémántokat meg a pénzt… Akkor aztán összeomolhat itt minden! Iván nem feledkezhet meg rólam!… Összeborzong. Nem jó öregnek lenni… Beeresztik hozzám a kutyát. És a kutya odapiszkít. Mert fél. Fél tőlem. Tőlem fél, mert öreg vagyok. Odapiszkít, ők meg azt mondják, büdös vagyok. A kutya büdös! Fél. Azért büdös. Én is félek. Ez a különös tekintetű doktor! Ezek a fiatalemberek! Spionok! Mindent ki akarnak szimatolni!… Elindul kifelé.

Hová dugják a leveleimet? Elrejtik Iván herceg leveleit… De megtalálom! A titkosszolgálat emberei ott vannak mindenütt, segítenek nekem… A titkosszolgálatot nem lehet elpusztítani, hehehe… Megáll, más hangon. Egyszer, még régen, nagyon régen… réges-régen… igen! Iván herceg azt mondta nekem a hársak alatt: Nous ferons un petit tour et nous regarderons les étoiles… És amikor felnéztem az égre, megcsókolt… Bólogat, továbbmegy.

A kutya büdös. Ők meg azt mondják, hogy én… mert öreg vagyok… Motyogva kimegy.

 

Csend. Kintről Anna kacagása és hangja: HOGY LEHETSÉGES AZ, HOGY MÁRIS? CSAK NEM HAGY ITT? Bejönnek: Anna és Bazarov.

 

BAZAROV

Mit tegyek, Anna Szergejevna, apám vár, el kell utaznom.

ANNA

Unalmas lesz az életem, ha elmegy.

BAZAROV

Éllel. Arkagyij itt marad.

ANNA

Unalmas lesz.

BAZAROV

Nem fog unatkozni. Maga olyan alapos körültekintéssel rendezte be az életét, hogy nem ér rá sem szomorkodni, sem unatkozni. A maga élete csupa szabály, napirend szerint él, a birtok ügyeit intézi, ellenőrzi a könyvelést… Ezek a dolgok teljesen lekötik.

ANNA

Úgy gondolja? Beleveti magát fáradtan az egyik fotelba. Jól megsétáltatott!

 

Csend.

 

Miért nem ül le?

 

Bazarov int, hogy inkább talpon marad.

 

Nyugtalan? Hm. Még nem is mesélt a családjáról.

BAZAROV

Nincs mit mesélnem. Szürke kisemberek vagyunk.

ANNA

Én meg, ugyebár, arisztokrata…

BAZAROV

Az.

 

Csend.

 

ANNA

Szóval maga nem akarja elhinni, hogy engem felkavarhatnak az érzések?

 

Bazarov vállat von.

 

Nem hiszi, hogy tudok lelkesülni?

BAZAROV

Mmmm… Talán. Maga nagyon…

ANNA

Nagyon?

BAZAROV

Szép. Ma is, egész idő alatt, ahogy ott sétáltunk, és a tó felől megvilágította arcát meg az egész alakját a napnyugta fénye, azt néztem, hogy milyen szép. Maga persze tisztában van ezzel, a szépségével, meg azzal is, hogy mekkora hatással van az emberekre… a férfiakra…

ANNA

Hogy mondta? Hogy szép vagyok?

BAZAROV

Tudja azt maga jól!

ANNA

Beképzeltnek tart?

BAZAROV

Azt nem mondanám, bár ha szükséges, tud utálatos is lenni…

ANNA

Ó!

BAZAROV

Komfortban él, elkényelmesedett, és szerintem minden iránt közömbös, ami maga körül történik. Lehet, hogy tud lelkesülni, de nincs szüksége lelkesedésre. Mindene megvan…

ANNA

Hát, mondhatom… néhány nap alatt kialakította a véleményét rólam… Szünet. Csakhogy, kedves barátom… Tudja, én azt tartom magamról, hogy szerencsétlen vagyok.

BAZAROV

Na, ez nyafogás! Vagy talán komolyan veszi azokat a pletykákat, amiket a társaságokban terjesztenek magáról?

ANNA

Azok a pletykák hidegen hagynak! Azért vagyok szerencsétlen, mert nincs életkedvem, nincs bennem vágy az életre…

BAZAROV

Nyafogás, nyafogás! Mi az, hogy életkedv? Az ember él, mert megszületett, ráadásul maga gazdag, egészséges, független! A muzsikjai vajon hogy állnak ezzel az életkedvvel? Filozofálgat erről velük valaki?

ANNA

Maga ismét meg akar botránkoztatni a durvaságával! Fáradt vagyok, Jevgenyij Vasziljevics, fáradt és öreg!

BAZAROV

Ó, ó, ó! Affektál!

ANNA

Higgye el! Mögöttem már olyan sok az emlék… Pétervár, apám halála, szegénység, aztán a házasságom, vagyon, gazdagság, külföldi utak… De mi vár rám? Semmi célom!

BAZAROV

Megmondom én. Én megmondom. Szeretne szeretni, de nem tud, ez a maga szerencsétlensége!

 

Kis csend.

 

ANNA

Hogy én nem tudnék szeretni? Azt mondja? Nem tudnék?…

BAZAROV

De ezt ne nevezzük szerencsétlenségnek. Inkább azt sajnáljuk, aki szerelembe esik.

ANNA

Úgy véli, azt sajnálni kell?

BAZAROV

Kissé ideges a témától. De az is lehetséges, hogy maga túlságosan igényes. Válogat. Nem tud dönteni… Igényes, igen, azt hiszem.

ANNA

Látja, ez meglehet! Mindent vagy semmit! Életet életért! Ha kéred az enyémet, add a tiedet cserébe, add gondolkodás nélkül, visszavonhatatlanul! Másként nem kell! Akkor inkább ne!

BAZAROV

Ez igazságos alku!

ANNA

A teljes odaadás nagyon nehéz!

BAZAROV

Ha mérlegel, akkor igen. De ha nem mérlegel? Csak az mérlegel, aki sokra tartja magát.

ANNA

De ha semmiféle értékem nincs, akkor kinek kell az én odaadásom?

BAZAROV

Az értékét hadd döntse el az a másik! Magának csak az a dolga, hogy tudja magát odaadni.

 

Kis csend.

 

ANNA

Monsieur Bazarov, ön úgy beszél erről, olyan átéléssel… Talán ismeri ezt az érzést?

BAZAROV

Hmmm…

ANNA

Átélte talán?

BAZAROV

Miért kérdez tőlem ilyet?

ANNA

Mert kíváncsi vagyok rá. Szünet. Mit gondol, maga képes az odaadásra?

BAZAROV

Ne faggasson, kérem! Faggassa Arkasát, ő éppen ilyen kérdéseket vár magától!

ANNA

De én magára vagyok kíváncsi, Jevgenyij Vasziljevics!

 

Csend.

 

Nos?

BAZAROV

Tessék?

ANNA

Én figyelem magát. Figyelem napok óta. Maga szerepet játszik.

BAZAROV

Sértegetni akar?

ANNA

Csak maga sértegethet? Szünet. A rideg, megközelíthetetlen férfit játssza, azt a látszatot akarja kelteni, hogy magának nincsenek érzelmei.

BAZAROV

Tudja jól, mit tartok felőlük.

ANNA

Maga fontoskodik, a tudományra hivatkozik állandóan, mindent elutasít, mindent megvet. De mindez csak szerep, szerep. Maga is, akárcsak én, boldogságra vágyik!

BAZAROV

Boldogság? Ostobaság!

ANNA

Ide figyeljen. Nem kell mondanom, hiszen úgyis tudja, hogy maga nem közönséges ember. Milyen életre készül? Milyen célok élnek a lelkében? Szeretném egy kicsit jobban megismerni!

BAZAROV

Megismerni? Hm. Nézze… Természettudományokkal foglalkozom, és egy jövendőbeli körorvos áll ön előtt.

ANNA

Felnevet. Körorvos? Csak nem akarja elhitetni velem, hogy beéri ezzel? Ekkora önérzettel és becsvággyal – körorvos? Elkomolyodik. Jól van, nem faggatom. Nem bízik bennem, nincs kedve diskurálni velem a jövőjéről … Szünet. Pedig… Tudja-e, Jevgenyij Vasziljevics, hogy meg tudnám érteni magát? Én is szegény és öntudatos voltam, mint maga, és lehet, hogy ugyanolyan megpróbáltatásokon mentem keresztül…

BAZAROV

Megbocsát, de nem szoktam közlékeny lenni. Különben is, köztünk olyan nagy a távolság.

ANNA

Nincs semmiféle távolság! És ha már erről van szó: nem én vagyok arisztokrata, hanem maga! Igenis maga!

 

Csend.

 

BAZAROV

Nos, jó. De mi értelme van a jövőről beszélni, amikor aligha függhet tőlünk. Tegyük, amit tennünk kell, de ne fecsegjünk előre, mert hiába is fecsegünk…

ANNA

Ön gőgös ember!

 

Kis csend.

 

Hát rendben van, ne beszéljünk a jövőről. Akkor hát beszéljünk inkább arról, ami most magában végbemegy.

BAZAROV

Nem, nem, semmi szükség sincs arra, hogy ilyet játsszunk!

ANNA

Miért ne?

BAZAROV

Maga talán hajlandó lenne feltárni a lelkét, csak úgy… Csak úgy passzióból?

ANNA

Ha kérné!

BAZAROV

Boldogabb, mint én. Elfordul Annától.

ANNA

Sajnálom, hogy hallgat. Pedig nekem valami azt súgja, hogy nemhiába találkoztunk. Mi jó barátok leszünk. Ugye? Jó barátok!

BAZAROV

Rekedten. Barátok?

ANNA

Barátok – és semmi több.

BAZAROV

Indulatosan visszafordul. Semmi több? Maga azt hiszi… maga azt hiszi, Anna Szergejevna, hogy igazán jó barátság lehet egy férfi meg egy nő között?

ANNA

Provokál. Miért ne?

BAZAROV

Tudni akarja? Mert ez… ez képtelenség! Képtelenség, hogy maga meg én…

ANNA

Hát megvet? Ennyire megvet csak azért, mert nő vagyok?

BAZAROV

Megvetem? Nem, Anna Szergejevna, nem! Én… Én, ha nem vette volna észre… Elszántan. Hát tudja meg! Tudja meg, hogy ostobán és őrülten szeretem!

ANNA

Feláll, lassan a férfihoz megy, megáll előtte, a szemébe néz. Maga gúnyolódik…

BAZAROV

Vadul átöleli, magához szorítja. Szeretem, szeretem, szeretem, amióta csak megpillantottam ott a bálon! Szeretem!

 

Meg akarja csókolni, de Anna gyengéden kiszabadítja magát.

 

ANNA

Na! Maga nem értett meg! Nem, maga nem értett meg!

BAZAROV

Anna Szergejevna!

ANNA

Maga félreért engem, Bazarov!

BAZAROV

Anna Szergejevna, remélem, sejti, milyen nehezemre esik ez a vallomás… ezért, kérem, hallgasson meg! Az imént azt kérte, öntsem ki a lelkemet. Megtagadtam. De most… nem tudom, mi ütött belém, mi ragadott el, elvesztettem a fejem, és bevallottam magának… Ez a szerelem a maga vétke! Maga olyan elragadó, szép, vonzó… a maga testi közelsége éget…

ANNA

Türtőztesse magát, Jevgenyij Vasziljevics!

BAZAROV

Kívánom magát, rettenetesen kívánom, már akkor kívántam, amikor táncolni láttam… Ahogy kifeszítette a derekát, ahogy a csípője…

ANNA

Hallgasson, kérem! Szünet. Maga nem szeret engem… maga csak megkívánt. Maga egy hím, és azt képzeli, hogy én is csupán egy nőstény vagyok, aki hajlandó kielégíteni a maga vágyódását… Hát nem, barátom!

BAZAROV

Maga gyönyörű! Gyönyörűségem! Át akarja ölelni ismét.

ANNA

Eltaszítja. Ne legyen tolakodó! Maga egyik végletből a másikba esik! Megjátssza a tartózkodót, aztán meg képtelen parancsolni az ösztöneinek…

BAZAROV

Maga játssza meg a tartózkodót és a felháborodottat! Maga! Hiszen éppen úgy kíván, mint én magát! Csak gyáva! Nem mer a természete szerint viselkedni! Úgy látszik, mégsem ereszkedik le hozzám! Arkagyij nemesi ivadék, persze…

ANNA

Ne legyen nevetséges, igazán nem illik magához. És ha így folytatja, nem is maradok a társaságában…

BAZAROV

Csak tessék! Sértődjön meg, ha jobban szereti a képmutatást, mint az őszinteséget! Kívánom és szeretem, és szeretem és kívánom, türtőztettem magam, harcoltam ellene, de lehetetlen… Éget a közelsége, Anna Szergejevna…

ANNA

Félreértett, és én is félreértettem magát! Csalódtam magában…

BAZAROV

Gőgös asszony! Maga végtelenül gőgös! Engem nevezett gőgösnek, de maga az, maga!

ANNA

Távozom, Jevgenyij Vasziljevics! Nem hallgatom magát! Nem hallgatom!… Kisiet.

BAZAROV

Anna!

 

Arkagyij siet be, látja, hogy feldúlt a barátja.

 

Bocsánatot kell kérnem tőle!

ARKAGYIJ

Annától? De miért?

BAZAROV

Megbántottam. Igen, félreértettem és megbántottam…

ARKAGYIJ

De mivel?

BAZAROV

Holnap elutazom apámhoz.

ARKAGYIJ

Hát mégis? Talán emiatt keletkezett nézeteltérés köztetek? Nem akar elengedni?

BAZAROV

Keserűen nevet. De, de. Elenged. Anna Szergejevna elenged. És végre helyrebillen a nyugalma. Nem fogom zavarni a jelenlétemmel. Élheti kényelmes, megszokott életét…

ARKAGYIJ

Mi baj történt, Jevgenyij! Valami baj van?

BAZAROV

Semmi. Az égvilágon semmi. De gyanítom, hogy jobb, ha követ törsz az úton, Szahalin szigetén, mint ha megengeded, hogy egy nő vonzáskörébe kerülj. Csomagolok, Arkasa. Te maradj, érezd jól magad, engem vár a dolgom.

ARKAGYIJ

Veled tartok…

BAZAROV

Nem, nem. Maradj csak Anna közelében.

ARKAGYIJ

Anna ügyet sem vet rám. Legfeljebb Kátya fog könnyezni. Szünet. Anna csak téged kedvel…

BAZAROV

Fél tőlem. Hát ne féljen, elkotródom. Ha velem akarsz jönni, gyere, apám szívesen lát, pajtás!

 

Sötét.
 

II. rész

 

1. jelenet

A Bazarov-birtokon.

 

Bazarovék kúriájának szalonja. Egyben könyvtár is, afféle orvosi váró. Este.

Vaszilij Ivanics pipázik. Arina a fiában gyönyörködve üldögél, minden mozdulatát lesi. Bazarov unatkozik, máshol járnak a gondolatai. Arkagyij a könyveket nézegeti.

 

VASZILIJ

A könyvtáram szerény, de megtalálhatja itt a legfrissebb folyóiratokat is. Ott van például az Egészség Barátja legújabb évfolyama…

ARKAGYIJ

Szép gyűjtemény.

VASZILIJ

A fiam a legtöbb könyvet már gyerekkorában elolvasta. Igaz, Jevgenyij!? Folyton a könyveket bújtad.

BAZAROV

Mi haszna?

VASZILIJ

No, no! Zavartan nevet, nem érti a fia rosszkedvét. Azért, ha az ember már az otthonában hozzájut a műveltséghez…

BAZAROV

Arkagyijék könyvtára százszor ekkora!

VASZILIJ

Igaz, ami igaz, mi úgy élünk itt, mint holmi szekértáborban a birtok kicsinyke, mindössze tizenkét lélek és a belső cselédség… Ezredorvos voltam, s most gazdálkodom… kiadtam a parasztjaimnak a földjeimet feles művelésbe. Az ember haladjon a korral, nem igaz? Szolgálni kell a haladást, kérem szépen. Én egész életemben szolgáltam és szolgáltam, engem a szolgálat tartott talpon, kérem. Értek valamicskét a gazdálkodáshoz, de a tudományról és a művészetről is tudok beszélni…

ARKAGYIJ

Á, igen, látom, német munkák is vannak.

VASZILIJ

Hogyan, kérem? Ja, persze! Azok Jevgenyij könyvei. Jevgenyij!

BAZAROV

Tessék?

VASZILIJ

Fáradtnak látszol…

 

Csend.

 

Na, és milyen volt ott, Nyikolszkojéban?

ARKAGYIJ

Szórakoztunk egy kicsit. Én nagyon jól éreztem magam…

VASZILIJ

És te, Jevgenyij?

 

Csend.

 

Hmmm. Nem zavarja az urakat a pipafüst?

BAZAROV

Nem. Apám, ne légy ránk ennyire tekintettel! Az otthonodban vagy…

VASZILIJ

De éppen a házigazdának kell tapintatosnak lennie. Szolgált az ezredünkben egy őrnagy. Kellemetlen, rideg természetű férfiú volt, de meg kell hagyni, a végtelenségig udvarias. Azt mondta mindig… Na, hogyan is fejezte ki magát?

ARINA

Váratlanul. Jaj, Jenyusa, Jenyusa, csakhogy itthon vagy végre!

VASZILIJ

Itthon van, itthon van, persze!

ARINA

Csakhogy láthatlak, lelkem, galambocskám! Finom volt a vacsora?

BAZAROV

Finom volt, anyuska, nagyon finom.

ARKAGYIJ

Remek vendéglátásban részesültünk…

VASZILIJ

Valami olyasmit mondott az az őrnagy, hogy suum cuique! De még hozzátett valamit… Mit is? …

ARINA

Bánt, hogy nem volt itthon marhahús! Ha tudtam volna, hogy ma érkeztek, Jenyuska!

BAZAROV

Semmi baj! Ahol nincs, ott ne keress!

ARINA

De van mindenünk, kedvesem! Szerényen élünk, de van mindenünk, hál’ istennek! – Hanem milyen szép ember lettél! Arkagyijnak. Ugye, derék, szép ember a fiam, bátyuska? Nincs szerencsém megjegyezni a keresztnevét és az apai nevét…

BAZAROV

Hívd csak Arkasának!

ARKAGYIJ

Kirszanov. Arkagyij Nyikolájevics Kirszanov…

ARINA

Arkagyij Nyikolájevics! Ugye, szép ember a fiam?

VASZILIJ

Szép ember, nem szép ember, ahogy mondják: Homme fait. Önök azért jönnek, uraim, hogy minket leváltsanak. Az önök tudománya új tudomány, de el kell ismerni, hogy mi is tettünk valamit, hogy a mi tudásunk alapozta meg az önökét, mert a világon minden összefügg, egyik dologból következik a másik, semmi sincs semmiből; az csak az Úrnak adatott meg, hogy világot teremtsen a semmiből… de önök, uraim…

BAZAROV

Jobb, ha tudod, apám, mi nem hajlunk meg senki előtt, és nevetünk az egész orvostudományon és mindazon, amit eddig összehordtatok!

VASZILIJ

Hogy értsem ezt? Hiszen orvos akarsz lenni!

BAZAROV

Az hát! De az egyik nem zárja ki a másikat.

ARINA

Jenyuska, Jenyuska, nem győzök csodálkozni, hogy megemberesedtél!

VASZILIJ

Hm… hehe… ha meggondolom, persze! Mi is ilyenek voltunk! Mindent leszóltunk, ami a színrelépésünk előtt történt. Semmit se tiszteltünk, mentünk a magunk feje után…

BAZAROV

De nem eléggé! Feláll, az anyjához megy. Anyácska, fáj még olykor a lábad?

ARINA

Fáj, fáj, de mennyire! Néha nagyon is szaggat!

 

Megsimogatná a fiát, de az ellép tőle.

 

Hát hadd érjek hozzád, lelkecském!

BAZAROV

Nem sokat ellenkeztetek, ti, apám, nem sokat!

VASZILIJ

Ezt hogy érted, Jenyuska?

ARKAGYIJ

Jevgenyij arra gondol, hogy az előttünk járó generációk alaposabban fordíthattak volna a világ sorsán, ha nem ragadtak volna bele maguk is a konzervativizmus kátyújába!

BAZAROV

Lehet, hogy lázadtatok, de aztán szépen beálltatok a sorba.

VASZILIJ

Hát mit tehet egy ezredorvos? Csináljon forradalmat?

ARINA

Jaj, istenem, azok az idők, azok az idők!

VASZILIJ

Meg kellett élni, uraim, családot alapítani…

BAZAROV

Hát ez az! Itt a baj!

VASZILIJ

…dolgozni kellett, jövedelemre kellett szert tenni…

BAZAROV

Hiba, nagy hiba!

VASZILIJ

De azért talán mégis elértünk itt-ott egy kis reformot!

ARKAGYIJ

Így mondja az apám is. Sőt! Jelenleg is reformpárti, modernizálta a gazdaságát, farmot csinált, kutakat fúratott, új istállókat épített és így tovább…

VASZILIJ

Nincs módomban ismerni az édesatyját, de a nagyatyját tiszteltem, Kirszanov tábornok kiváló férfiú volt, ott szolgáltam az ezredében…

ARINA

Hideg van Péterváron? Nagy telek vannak?

BAZAROV

Tessék, anyuska?

ARINA

A múlt télen is annyit aggódtam. Azt mesélték, nagy hidegek voltak északon. Nem fáztál sokat, galambocskám?

BAZAROV

Fáztunk, fáztunk, de kibírtuk! Igaz, Arkasa?

ARKAGYIJ

Ha meg nem bírtuk, pezsgőztünk, vodkáztunk!

VASZILIJ

Nevet. Úgy, úgy, no lám! Jenyuska! Berendeztem neked azt a nyugati fekvésű szobát laboratóriumnak, ott békességben dolgozhatsz… Reggel már neki is láthatsz.

BAZAROV

Majd, majd…

VASZILIJ

De ha pihenni akarsz…

BAZAROV

Majd meglátom.

VASZILIJ

Szolgálatára állhatok önnek is, Arkagyij Nyikolájevics?

ARKAGYIJ

Köszönöm, ne fáradjon. Én csak látogatóba jöttem, kíváncsi voltam a barátom szülőházára, de nem időzöm… Madame Ogyincova vár, megígértem neki, hogy visszamegyek hozzá, a szavamat adtam…

VASZILIJ

Ej, de sajnálom! De sajnálom! Nélkülözni fogom a társaságát! Igazán maradhatna egy darabig!

ARKAGYIJ

Nem tehetem, Vaszilij Ivanics! De hát itt lesz Jevgenyij…

BAZAROV

Majd meglátjuk, majd meglátjuk…

ARINA

Csak nem kelsz útra te is? Hallod, Vaszilij!

BAZAROV

Alszunk rá egyet, aztán majd meglátjuk…

VASZILIJ

Igaz, hogy olyan híres szépség az az asszony?

ARKAGYIJ

Ogyincova? Kérdezze csak meg Jevgenyijt!

BAZAROV

Semmi különös. Mutatós, gazdag, de semmi különös!

 

Csend.

 

Félbehagytam a kísérleteimet Marjinóban. Lehet, hogy visszamegyek egy kis időre. Csak amíg befejezem…

ARKAGYIJ

Velem jönnél? De én megállok Nyikolszkojéban!

BAZAROV

Megállsz, én meg várok, aztán mehetünk, vagy nem?

ARKAGYIJ

Vizsgálódva nézi. Ahogy gondolod, pajtás! Nos, hát ilyen asszony az az Ogyincova, tisztelt Vaszilij Ivanics! Elég egyszer belekóstolni a közelségébe, s többé nincs maradása sehol az embernek. Nevet.

BAZAROV

Bosszúsan. Mondtam, hogy az apádékhoz megyek, Marjinóba, nem Anna Szergejevnához. Oda csak elkísérlek! Te nem tudsz meglenni nélküle, úgy látom!

VASZILIJ

Zavartan heherészve. Hát igen, a nők, a nők, a nők! Bizony, uraim!

ARINA

Jenyuska, csak nem mennél el máris?

BAZAROV

Dolgom van, anyuska!

VASZILIJ

Magamra ismerek! Nekem is mindig első volt a munka! Már visszavonultam a praxisomtól, de hetenként egyszer-kétszer fogadom a betegeket. Tanácsért, receptért jönnek, nem kergethetem el őket. Szegények, szerencsétlenek. És kevés az orvos. Képzeljék el, uraim, egy közeli szomszéd, nyugalmazott dandárparancsnok, szintén gyógyít. Kérdem tőle, foglalkozott ön egyáltalán orvostudománnyal? Nem, azt mondja, soha! Hát akkor? Kérem, azt mondja, filantrópia is van a világon! Hahaha… Hallottak már ilyet? Emberszeretetből gyógyít!

 

Csend. Bazarov nyugtalan, és ezt Arkagyij látja, alig figyelnek az öregre.

 

Na, igen. Nyugalmazott törzsorvos vagyok, az ön nagyapjának az ezredében szolgáltam, bizony, kérem, és láttam egyet-mást az életben. Micsoda társaságokba jártam! Milyen emberekkel érintkeztem! Én, ugyanaz az ember, aki most itt pipázik önök előtt, Wittgenstein hercegnek és Zsukovszkijnak is tapogattam a pulzusát. Úgy ám! Hanem a nagyapja nagyon tiszteletreméltó ember volt, igazi katona…

BAZAROV

Valld be nyugodtan, hogy tökfilkó volt a javából!

VASZILIJ

Jaj, Jevgenyij, hogy mondhatsz ilyet?! Kirszanov tábornok…

BAZAROV

Na, hagyd már el!

ARINA

Ej, Vaszilij, hát nem látod, hogy untatod őket azzal a sok beszéddel?

ARKAGYIJ

Dehogy, kérem, én nagyon szívesen hallgatom!

BAZAROV

Arkasa finom lélek, nem olyan durva, mint én! De éppen úgy untatod, mint engem, csak ő udvarias! Akárcsak az a te őrnagyod. Aki udvariasan bár, de megfenyítette a katonáit, hasba szúrta az ellenfeleit, megvetette az alárendeltjeit…

VASZILIJ

De Jenyuska, kérlek!

BAZAROV

Rettenetes, milyen szűk itt minden!

ARINA

Szűk? Mi szűk, lelkecském?

BAZAROV

Szűk és szürke és poros. Ezek a könyvek is! Ez a sok hiábavalóság! Ez az egész élet!…

 

Csend.

 

ARINA

Mekkora hidegek lehettek ott északon! Jöttek onnan utasok, mesélték. Én meg csak imádkoztam, imádkoztam érted, galambocskám… – Igyanak még egy kis teát! Mézes retek? Egy kis befőttet még…

BAZAROV

Mért vannak becsukva az ablakok?

VASZILIJ

Hát az éjjeli lepkék meg a szúnyogok, a mindenféle bogarak miatt…

BAZAROV

Minden zárva, becsukva, beszorítva… Fülledt minden! Fullasztó, levegőtlen! Kimegyek az udvarra! Nem bírom ezt a fülledtséget! Felugrik, kisiet.

 

Csend.

 

ARINA

Menj csak, sétálj egyet, lelkem!

VASZILIJ

Na, igen. Nyugtalan természet. Nyugtalan.

ARINA

Jól van, megyek, megnézem, elkészítették-e az ágyát, Arkagyij Nyikolájevics… Feltápászkodik, öregesen elindul. Hadd sétáljon csak a lelkem, hadd szellőztesse ki a fejét ezen a jó levegőn… Kimegy.

 

A két férfi magára marad.

 

VASZILIJ

Egy pohárka vodkát? Alvás előtt?

ARKAGYIJ

Ha ön is kívánja…

VASZILIJ

Igyunk egy kevéskét, hogy jobb legyen az álmunk! Tölt. Hadd köszöntsem még egyszer a házamban! Tudom, hogy megszokta a pompát, a nagyvilági életet, de a világ nagyjai sem vetik meg a tisztességes emberek vendégszeretetét a kunyhók fedele alatt…

ARKAGYIJ

Nem vagyok én semmiféle nagyság!

VASZILIJ

Engedelmet, engedelmet! Egészségére!

 

Isznak.

 

Bocsásson meg, hogy megkérdezem, mióta ismeri az én Jevgenyijemet?

ARKAGYIJ

Az elmúlt tél óta.

VASZILIJ

Igen, kérem. És mint apa, teljes nyíltsággal hadd kérdezzem meg, mi a véleménye róla?

ARKAGYIJ

Egyike a legkitűnőbb embereknek, akikkel az életben találkozhattam.

VASZILIJ

Meghatottan. Igazán? Ó, tehát azt hiszi, hogy…

ARKAGYIJ

Nagy jövő vár rá, és dicsőséget hoz majd az ön nevére!

VASZILIJ

Így gondolja? Végtelenül boldoggá tett! Meg kell mondanom önnek, hogy istenítem a fiamat! De előtte nem mutathatom ki az érzéseimet. Hiszen ismeri!

Sokan elítélik a keménységéért, de az olyanokat, mint ő, nem szabad a szokott mércével mérni. Megjegyzem, mindig szerény volt! Soha nem követelt tőlünk pénzt, egyetlen felesleges kopejkát sem fogadott el, mindig azt mondta, kell az nektek, csak annyit kérek, amennyiből ennem, innom és laknom telik…

ARKAGYIJ

Önzetlen és becsületes ember.

VASZILIJ

Rendkívül önzetlen! És én nemcsak istenítem, de büszkélkedem is vele. Elképzelem, hogy leendő életrajzában majd ez áll: „Egyszerű törzsorvos fia, atyja korán felismerte a tehetségét, és minden áldozatot meghozott a neveléséért…” Szokott beszélni rólam?

ARKAGYIJ

Nagyon tiszteli önt… és az édesanyját…

VASZILIJ

Tisztel? És… és talán azt is mondta, hogy szeret? Hogy szeret minket? Már megbocsásson az őszinteségemért…

ARKAGYIJ

Hát persze, Vaszilij Ivanics!

VASZILIJ

Igen, érzem. Érzem, hogy szeret. De nem akarja kimutatni az érzelmeit. Restelli. Így van ez manapság… Ez az Ogyincova… Ezzel talán barátságba keveredett?

 

Csend.

 

Talán bizony el is mélyült ez a barátság?

ARKAGYIJ

Az a gyanúm, Vaszilij Ivanics, hogy az ön fia… nos, az ön fia beleszeretett ebbe az asszonyba, de az visszautasította…

VASZILIJ

Visszautasította?! Ó! Nos, talán nem is olyan nagy szerencsétlenség… Bár gazdag és szép, ugyebár? De az én Jenyuskám… talál ő még ilyet!

Mit gondol, az orvosi pályán lesz kimagasló sikere?

ARKAGYIJ

Nehéz lenne megmondani, de híres lesz, híres ember!

VASZILIJ

Tűnődve. De híres lesz! Híres ember! Még egy pohárkával?

ARKAGYIJ

Az ön fiára, Vaszilij Ivanics!

VASZILIJ

Az én drága, tehetséges fiamra!

 

Sötét.
 

2. jelenet

Marjino.

 

A Kirszanov-kúria terasza. Napfényes dél. Kirszanov levelet ír. Fenyicska babaholmit köt a közelében.

 

KIRSZANOV

Ha megírtam ezt a levelet, alá kell íratnom Pávellel is. Remélem, itthon tartózkodik!

FENYICSKA

A szobájában olvas. Szünet. Pável Petrovics ma megint egész éjjel járkált. Hallottam a szobámból. Ott járt fel és alá a folyosón, nem tudtam tőle aludni, néha már azt hittem, benyit…

KIRSZANOV

Benyit?

FENYICSKA

Mintha megállt volna az ajtómnál jövet is, menet is. Talán nem érezte jól magát?

KIRSZANOV

Panaszkodott neked?

FENYICSKA

Jevgenyij Vasziljevics reggel megkérdezte tőle, hogy nincs-e valami panasza. Nyilván ő is felébredt a járkálásra. De Pável Petrovics mogorván elzárkózott.

 

Csend. Kirszanov befejezi a levelet.

 

Arkagyij talán miattam nem jött vissza?

 

Kirszanov ránéz, de nem válaszol.

 

Különös, hogy a barátja visszaérkezett hozzánk, ő meg sehol.

KIRSZANOV

Bazarov Nyikolszkojéban hagyta Arkasát Anna Szergejevna Ogyincovánál. Vendégeskedik, azért nem tért haza.

FENYICSKA

És ha miattam?

KIRSZANOV

Nem, azt nem hiszem.

FENYICSKA

És ha mégis?

KIRSZANOV

Elbizonytalanodva. Semmi kifogása sem volt ellened…

FENYICSKA

És a doktor vajon miért jött?

KIRSZANOV

Azt mondja, itt kedvezőbbek a feltételek a munkájához. Valami értekezést ír, ahhoz folytat kísérleteket. Zavar, hogy itt van?

FENYICSKA

Már hogyan is zavarna ő engem, Nyikoláj Petrovics?

KIRSZANOV

Ha magunk között vagyunk, miért nem szólítasz csak egyszerűen Nyikolájnak?

 

Fenyicska hallgat.

 

Igazán annyiszor kértem már…

FENYICSKA

Kis csend után. Bazarov úr megvizsgálta Mityát.

KIRSZANOV

Már megint?

FENYICSKA

Igen kedves és szívélyes, és érdeklődik a kicsi iránt. Meghallgatja a szívverését, megnézi a foghúsát… Mitya nem fél tőle, tehet vele bármit, soha nem fakad sírva.

KIRSZANOV

No lám!

FENYICSKA

Jevgenyij Vasziljevics behívott a laboratóriumába, és megmutatta a kísérleteit. Tegnap azt kérdezte tőlem, miért nem olvasok könyveket? Mondom neki, olvasok én bizony, Nyikoláj Petrovics ellát engem olvasmánnyal…

KIRSZANOV

Milyen figyelmes! Azt hittem, mindenkivel egyformán udvariatlan és goromba… Hanem téged nagyon bágyadtnak látlak. Ebben a hőségben többször megmártózhatnál a tóban. Majd csináltatok egy vászonnal fedett fürdőt a partra…

FENYICSKA

Ó, Nyikoláj Petr… Hiszen amíg a tóig meg visszaér az ember, meghal a forróságtól. Nincs árnyék a kertben…

 

Pável Petrovics jön ki a házból Bazarovval.

 

PÁVEL

Nem, nem, tisztelt uram, ön nem ért engem! Már a német orvostudomány is foglalkozik ezzel a kérdéssel, és éppen ön mondta, hogy tiszteli a német tudományt…

BAZAROV

Kérem, ne hivatkozzék mindig a hírességekre! Ezerszer megmondtam már, hogy csak a tapasztalataimnak hiszek! Az ön betegsége, ha egyáltalán betegségnek nevezhetem, a semmittevésből eredő idegfeszültség…

PÁVEL

Á, ön nem tud semmit! És nem ért semmit! Semmit!

KIRSZANOV

Kényszeredett nevetéssel. Már megint vitatkoznak!

PÁVEL

Jevgenyij Vasziljevics állandóan értetlenkedik!

BAZAROV

Ön értetlenkedik, kérem!

PÁVEL

Jó, hogy nem nevez egyszerűen hisztérikusnak!

KIRSZANOV

Sajnálatomra meg kell szakítanom a vitát. Pável, kérlek, olvasd át ezt a levelet, és írd alá. A rokonunknak írtam, Matvej Iljicsnek Arkasa ügyében…

BAZAROV

Matvej Iljics megígérte, hogy szerez valami jó állást Arkagyijnak…

KIRSZANOV

Éppen ez ügyben folyamodom hozzá, rokoni kéréssel. Ő nagyon befolyásos ember a kormányzóságban, de az udvarnál is…

BAZAROV

Hivatalnokot akarnak faragni ebből a derék, jó fiúból?

PÁVEL

Ön talán, éppen ön, uram, helyeselné a semmittevését?

BAZAROV

Na persze! Hogyan is lehetne másként betörni egy ifjút, mint hogy állami szolgálatba állítjuk…

KIRSZANOV

Védekezve. Arkasa aligha lesz befolyásolható, és amilyen makacs, aligha fogja feladni az elveit…

PÁVEL

Illetve Bazarov úr elveit! Hiszen önt szajkózza, uram!

BAZAROV

Kötelességem megvédeni a barátom becsületét…

PÁVEL

Az apjával szemben? A családjával szemben? Nos hadd lássam azt a levelet! Átveszi. Hm… Meglehet, írok hozzá néhány sort magam is. Kérlek, Nyikoláj, gyere velem a szobámba, hadd beszéljük meg alaposabban a dolgot…

 

Kimennek.

Amikor Fenyicska magára marad Bazarovval, összecsomagolja a kötést, menni készül.

 

BAZAROV

Maradjon csak…

FENYICSKA

Nem zavarom?

BAZAROV

Dehogy! A távozók után néz. Szárnytollaid levagdosására készülnek, drága barátom! Matvej Iljics. Matvej Iljics, a nagy befolyásos! Ezt értik! Ó, semmi, semmi, csak egy kis szívesség!… és az ember nyakig ül a lekötelezettség mocsarában. Akkor aztán legyen bőr a képén lázadozni! – Bocsánat, csak dörmögök itt magamban. Mitya?

FENYICSKA

Ilyenkor alszik a lelkem.

BAZAROV

Most, hogy otthon voltam, az anyám folyvást azt hajtogatta: lelkem, lelkecském, galambocskám… Az anyák már csak ilyenek. Jól érzi magát? Olyan sápadt.

FENYICSKA

Semmi bajom. Bár ez a hőség…

BAZAROV

Mutassa csak a pulzusát? Megtapintja a csuklóját. Hm… Számolja a lüktetést. Hm, jól van, semmi baj. Száz évig is elél.

FENYICSKA

Jaj, az Isten őrizzen meg attól!

BAZAROV

Talán nem szeretne sokáig élni?

FENYICSKA

No, de száz esztendő! A nagyanyám nyolcvanöt esztendőt ért meg, de már csupa kínszenvedés volt minden napja. Megfeketedett, megsüketült, megpúposodott, mindig csak köhögött… Miféle élet az ilyen?

BAZAROV

Jobb fiatalnak lenni?

FENYICSKA

Hogyne volna jobb?

BAZAROV

Ugyan miért?

FENYICSKA

Hogy miért? Nevet. Látja, én most fiatal vagyok, mindent csinálhatok…

BAZAROV

Mindent?

FENYICSKA

Hát… jöhetek, mehetek… Hozok, viszek, senkitől sem kell segítséget kérnem…

BAZAROV

Ennyi az egész? Nekem aztán mindegy, fiatal vagyok-e vagy öreg!

FENYICSKA

Csakhogy maga sem öreg!

BAZAROV

Hát Nyikoláj Petrovics?

 

Fenyicska lesüti a szemét, hallgat.

 

Őt öregnek tartja?

FENYICSKA

Nyikoláj Petrovics… jó ember.

BAZAROV

De öreg vagy fiatal?

FENYICSKA

Hát… idősebb, mint maga! Zavartan. Miféle könyv volt az, amit reggel itt olvasott?

BAZAROV

Könyv. Orosz könyv. Tudományos munka. Kíváncsi rá?

FENYICSKA

Úgysem értenék egy szót sem belőle!

BAZAROV

Nem is azért adnám a kezébe, hogy értse…

FENYICSKA

Hát?

BAZAROV

Csak nézném, ahogy olvas. Nézném, ahogy a fejét tartja, ahogy némán formálja az ajkával a betűket…

 

Fenyicska felnevet.

 

Azt is szeretem, ha nevet!

FENYICSKA

Ugyan miért?

BAZAROV

És azt is szeretem, ha beszél.

FENYICSKA

Miért? Miért?

BAZAROV

A hangja természetes… a mozdulataiban csupa nyers szépség. Semmi mesterkélt, semmi divatos, semmi konvencionális…

FENYICSKA

Nem illik ez, Jevgenyij Vasziljevics!

BAZAROV

Mondja csak, mondja, hadd hallgassam!

FENYICSKA

Elvörösödve. Ugyan miért hallgatna engem? Hiszen maga olyan okos dámákkal társalog.

BAZAROV

A világ okos dámái együtt sem érnek annyit, mint a maga könyököcskéje.

FENYICSKA

Zavarban. Még mit ki nem talál! Hogy másra terelje a szót. Igazán hálás vagyok magának, hogy annyit törődik Mityával.

BAZAROV

Az ám! És még csak meg sem fizetett érte!

FENYICSKA

Megijed. Tartozom valamivel?

BAZAROV

De mennyire! Az orvosok, maga is tudhatja, nagyon kapzsi emberek ám!

FENYICSKA

Ha úgy gondolja, nagyon szívesen… Meg kell kérdeznem Nyikoláj Petrovicstól…

BAZAROV

Kajánul nevet. Hát maga azt hiszi, pénzt akarok érte? Nem, nekem nem pénz kell magától!

FENYICSKA

Hát micsoda?

BAZAROV

Találja ki!

FENYICSKA

Nem vagyok én gondolatolvasó… Fülel. Jaj, nem hallott valami neszt?

Az éjjel is… de hiszen maga sem tudott nyugodtan aludni tőle! Pável Petrovics le s fel járkált a folyosón! Meg aztán… Meg aztán néha azt érzem, hogy valaki les, figyel, odakapom a fejem, hát ott áll, és merően néz rám… Olyan furcsa tekintettel!

BAZAROV

Pável Petrovics?

FENYICSKA

Maguk folyton vitatkoznak. Hallom. Le akarja győzni magát, de maga úgy megforgatja, de úgy!… Magával nem lehet könnyen elbánni!

BAZAROV

Azt hiszi? Na, én ismerek egy kezet, az engem egyetlen ujjával is fellökhetne, ha akarná.

FENYICSKA

Miféle kéz az?

BAZAROV

A magáé.

FENYICSKA

Az enyém?

BAZAROV

Az! Mutassa csak!

FENYICSKA

Kinyújtja a kezét, de azonnal visszarántja. Nem, ez illetlenség!

BAZAROV

Ne félj! Ne félj tőlem! Ne félj…

 

Elkapja, megcsókolja Fenyicskát, mindez oly váratlan, hogy a nő nem is védekezik. Csak amikor zajt hall, akkor tépi ki magát Bazarov karjából. Pável Petrovics áll a teraszon.

 

Maga az?!…

 

Pável szó nélkül nézi őket, Fenyicska riadtan hátrál.

 

FENYICSKA

Vétek volt magától, Jevgenyij Vasziljevics! Vétek! Kifut.

 

A két férfi magára marad. Bazarov elfordul, de Pável eléje kerül. Remeg az indulattól.

 

PÁVEL

Kénytelen vagyok arra kérni, hogy jutasson nekem az idejéből néhány percet.

BAZAROV

Minden időm a rendelkezésére áll. Tessék!

PÁVEL

Sok mindenről hallottam már a véleményét, de ha jól emlékszem, sohasem esett szó a párbajról.

BAZAROV

Nem. Arról nem vitáztunk.

PÁVEL

Megtudhatnám, mi a véleménye ebben a kérdésben?

BAZAROV

Hm. Elméleti szempontból a párbaj ostobaság. De gyakorlati szempontból – az más!

PÁVEL

Vagyis, ha jól értem, legyen bármilyen meggyőződése is a párbajról, nem engedné, hogy megsértsék, és természetesen elégtételt követelne?

BAZAROV

Mmmm… Eltalálta.

PÁVEL

Nos, uram, ha így áll a dolog, én megverekszem önnel!

BAZAROV

Felnevet. Csak nem az iménti kis jelenet miatt? Ugyan!

PÁVEL

Az ön nihilizmusa már több a soknál! Nem tisztel senkit és semmit, ezt nem tűröm tovább! Ízlésem szerint ön itt felesleges, én önt ki nem állhatom, megvetem, és ha ez önnek nem elég…

BAZAROV

Rendben van! Bár nem értem, hogy két különböző véleményű embernek miért kellene okvetlenül gyűlölnie egymást, de rendben van! Önnek az a szeszélyes ötlete támadt, hogy lovagiasságát fitogtassa. Megtagadhatnám öntől ezt az élvezetet, de hát rendben van! Rendben!

PÁVEL

Ridegen. Rendkívül lekötelez. Eszerint elfogadja a kihívásomat?

BAZAROV

Mmmmm… Elfogadom. Hm. El. Mondtam már.

PÁVEL

Szükségesnek tartja, hogy összetűzést rendezzünk a formaság kedvéért, amely a kihívás ürügyéül szolgálna?

BAZAROV

Hagyjuk a formaságokat!

PÁVEL

Ahogy óhajtja. Azt hiszem, nem kívánatos, hogy kihívásom igazi okát firtassuk.

BAZAROV

És ha kívánnám, hogy firtassuk?

PÁVEL

Nagy tapintatlanság lenne!

BAZAROV

Ön kissé ingerel engem ezzel a fene nagy lovagiasságával, ami nem más, mint puszta féltékenység.

PÁVEL

Viselkedjék, kérem, gentleman módjára!

BAZAROV

Maga csak úgy remeg – de nem a felindultságtól, hanem a féltékenységtől, maga Fenyicska után leselkedik…

PÁVEL

Uram! Ez már sok!

BAZAROV

Hiszen úgyis megvívunk, vagy nem? Önnek tetszik ez a bájos teremtés, de erkölcsi gátlásai vannak, s ez rendjén is való, hisz voltaképpen a sógornője. De nekem nincsenek gátlásaim! Nekem is tetszik ez a természet lánya, jobban tetszik, mint bármelyik társaságbeli hölgy, és ezt nem vagyok hajlandó magamba fojtani!

PÁVEL

Hát azt látom!

BAZAROV

Önt bosszantja az én bátorságom, gyűlöli a szabadságomat, és meg akar ölni. Hát tessék, legyen, lássuk, ki marad élve! A párbaj feltételei?

 

Pável alig tud szóhoz jutni a haragtól.

 

Nos? Hadd halljam!

PÁVEL

Találkozzunk holnap reggel hat órakor a berek mögött, pisztollyal. A távolság tíz lépés…

BAZAROV

Legyen nyolc!

PÁVEL

Ó! Legyen! Golyóváltás kétszer, és minden eshetőségre gondolva levelet teszünk a zsebünkbe, melyben önmagunkat vádoljuk a halálunkért.

BAZAROV

Na, ez nem tetszik nekem! Ez olyan romantikus! Olcsó francia regényekbe illő!

PÁVEL

Meglehet. De az sem kellemes, ha emberöléssel vádolják.

BAZAROV

Hm. Ezek szerint nem lesznek segédeink. De lehet egy tanú talán. Pjotr, az inas, például. Még egy akadályt el kell hárítani. Pisztoly nélkül nem tudok lőni!

PÁVEL

Sejtettem! Nincs pisztolya! Felajánlok önnek egyet a fegyvertáramból.

BAZAROV

Kissé bizarr, hogy a saját pisztolyából kapja a lövést!

PÁVEL

Ne legyen elbizakodott. Nos, agyő, uram!

BAZAROV

Agyő! Még csak annyit! Mulattat a dolog szerfelett. De meg kell jegyeznem, hogy bosszant is ez a komédia!

PÁVEL

Ön ezt komédiának nevezi?

BAZAROV

Ostoba és undorító komédiának. De ne féljen, elköteleztem magam, nem vonulok vissza. Ha bottal támadt volna rám, kénytelen lettem volna megfojtani önt, és miért? Egy futó csókért! Nevetséges! Jó, táncoljunk úgy, mint a betanított kutyák. Játsszuk meg a gentlemant! Viszontlátásra holnap reggel, Pável Petrovics! Kisiet.

 

Sötét.
 

3. jelenet

Marjino.

 

Kirszanovéknál, ugyanott. Néhány nap múlva. Kora délután. Pável Petrovics plédekbe bugyolálva a hintaszékben. Fenyicska ápolja.

 

FENYICSKA

Rosszabbul is végződhetett volna! Miért kellett magának párbajozni azzal az emberrel?

PÁVEL

Miért, miért? Megmondtam már! Szidta az anglománokat, engem arisztokratácskának nevezett, hát kihívtam.

FENYICSKA

Na, de Jevgenyij Vasziljevics orvos létére… Megigazítja a beteg lábát.

PÁVEL

Óóóó! Ott még fáj!

FENYICSKA

És ha nem a lábán érte volna a golyó? Hanem feljebb? Uramisten, még rágondolni is rossz!

PÁVEL

Feljebb is érhetett volna. A szívére mutat. Itt. A doktor elvtelen, de meg kell hagyni, rendesen viselkedett, ellenfélből azonnal átváltozott orvossá. Hm, nem hittem volna, hogy ilyen jó lövő! – Mi ez már megint?

FENYICSKA

Teát nyújt neki. Gyógytea. Ő rendelte. Muszáj. Muszáj inni belőle, Pável Petrovics!

PÁVEL

Bazarov megígérte, hogy elkotródik innen.

FENYICSKA

Elmegy?

PÁVEL

Kutatóan néz rá. Sajnálja?

FENYICSKA

Dehogy. Csak menjen! De előbb gyógyítsa meg magát!

PÁVEL

Fenyicska… Fedoszja Nyikolovna!

FENYICSKA

Tessék!

PÁVEL

Már régen meg akartam mondani magának… maga mintha tartana tőlem. Soha nem néz rám, mintha nem volna tiszta a lelkiismerete.

FENYICSKA

Nekem? Mit vétettem volna, Pável Petrovics? Csak nem arra a múltkori esetre gondol, amikor ön belépett ide, és én meg…

PÁVEL

És maga?!

 

Csend.

 

Hm. Szóval tiszta a lelkiismerete?

FENYICSKA

Miért ne volna tiszta?

PÁVEL

Maga nagyon hasonlít valakire… ezt is meg akartam már mondani. Valakire, egy előkelő hölgyre, aki…

FENYICSKA

Én? Egy előkelő hölgyre?

PÁVEL

Mindegy. Hagyjuk. Ugyebár szereti az öcsémet?

FENYICSKA

Szeretem.

PÁVEL

Teljes szívéből és lelkéből?

FENYICSKA

Teljes szívemből és lelkemből.

PÁVEL

Nézzen rám. Ide nézzen rám. Fenyicska, a hazugság nagy bűn!

FENYICSKA

Könnyek között. Nem hazudtam, Pável Petrovics! Miért vádol hazugsággal?

PÁVEL

Nem vádolom. Csak figyelmeztetem. Szóval szereti. És nem cserélné el senkivel?

FENYICSKA

Ugyan kivel is cserélhetném el?

PÁVEL

Hát… mondjuk a doktorral.

FENYICSKA

Miért kínoz engem? Mit vétettem? Hogy mondhat nekem ilyet?!

PÁVEL

De hiszen mindent láttam akkor!

FENYICSKA

Arról én nem tehetek, hogy Jevgenyij Vasziljevics átölelt…

PÁVEL

Féltékenyen. És megcsókolta!

FENYICSKA

Nem akartam! Nem vagyok hibás… én… Sír. Ne kínozzon, kérem! Egyedül Nyikoláj Petrovicsot szeretem a világon, az én jótevőmet, és szeretni is fogom mindörökre! Nincs és nem is volt bűnöm, és jobb is volna helyben meghalnom, ha engem azzal vádol, hogy én a megmentőm és pártfogóm, Nyikoláj Petrovics ellen…

PÁVEL

Na, ne sírjon! Ne! Maga jó és szép, fiatal és… Hirtelen Fenyicska kezéért kap, megragadja, csókolgatni kezdi egyre szenvedélyesebben. Fenyicska! Fenyicska!

FENYICSKA

De Pável Petrovics, maga is?!

PÁVEL

Egy pillanatra meghökken, aztán a homlokához szorítja a nő kezét. Fenyicska, szeresse az öcsémet, szeresse! Olyan derék, olyan jólelkű ember! Ne legyen hűtlen hozzá senkiért a világon, ne hallgasson senki szavára! Gondolja el, mi lehet rettenetesebb, mint viszonzatlanul szeretni!

FENYICSKA

Engedjen el, Pável Petrovics! Engedjen el! Kiszabadítja magát. A teája, Pável Petrovics. Meg kell innia a gyógyteát…

 

Pável nem figyel rá, a szeme sarkából dörgöli ki a könnyeket.

 

Pável Petrovics!…

 

Kirszanov jön az udvar felől. Meglepetten néz Pávelra.

 

KIRSZANOV

Mi van veled? Csak nem érzed rosszabbul magad?

PÁVEL

Ellenkezőleg. Jobban vagyok.

KIRSZANOV

Nem volt még korai felkelni?

PÁVEL

A doktor megengedte.

KIRSZANOV

Útra készül. Bazarov. Bazarov elmegy. Az imént jelentették, hogy búcsúzni akar. Ide várom.

FENYICSKA

Hozok vodkát meg poharakat a búcsúzáshoz… Bemegy a házba.

KIRSZANOV

Sajnálom, hogy elmegy a doktor. Arkasa helyett jó volt legalább őt látnom… Mondom is neki tegnap…

PÁVEL

Öcsém!

KIRSZANOV

Tessék!

PÁVEL

Öcsém, add a szavadat, hogy teljesíted a kérésemet.

KIRSZANOV

Felnevet. No, csak nem végrendelkezel?

PÁVEL

Ne tréfálj, amit mondok, nagyon fontos. Életed boldogsága függ tőle. Becsületes, nemes szívű ember vagy, teljesítsd kötelességedet, számolj le a visszás helyzettel meg azzal a rossz példával, melyet másoknak adsz…

KIRSZANOV

Miről beszélsz?

PÁVEL

Vedd feleségül Fenyicskát! A fiad anyja!

KIRSZANOV

Majd eljön az ideje…

PÁVEL

Ne halogasd! Nem jó, hogy így éltek, bűnös dolog, bűnös gondolatokat szül, esküdj meg vele, ne hagyd prédának, ne kísértsd az Istent, Nyikoláj!

KIRSZANOV

No lám, mit művelt veled az a golyó! Eddig úgy néztél erre a szegény teremtésre, mint aki a fertőt hozta a házba! Most meg azt akarod, hogy oltár elé vezessem? Különös, nagyon különös…

PÁVEL

Tedd meg, Nyikoláj, a mennyei atyára kérlek, tedd meg!

 

Bazarov jön útiruhában, bőrönddel.

 

BAZAROV

A levegő egyre fülledtebb, de talán megúszom vihar nélkül! – Uraim! Búcsúzni jöttem. Azt hiszem, nem maradhatok tovább.

KIRSZANOV

Megértem. Természetesen szegény bátyám a hibás, de meg is bűnhődött érte. Ő maga vallotta be, hogy olyan helyzetet teremtett, amiben ön nem is cselekedhetett volna másként…

BAZAROV

Nyikoláj Petrovics, útra kelésem előtt hadd mondjam meg nyíltan, hogy ennek a párbajnak az igazi oka…

PÁVEL

Közbevág. …az, hogy ön tökfilkónak nevezte az arisztokratákat, ezt nem tűrhettem, és vérig sértettem magát a származása miatt! De figyelmeztetem, ha továbbra is kitart a véleménye mellett, akkor képes leszek ismét kiállni ön ellen, most azonban már öt lépés távolságból!

BAZAROV

Hogy ez véletlenül se történhessen meg, lám, elutazom!

PÁVEL

Menjen csak, menjen! És terjessze a nihilizmusát másutt!

KIRSZANOV

A bátyám lobbanékony ember… bocsásson meg neki.

BAZAROV

Már szent a béke.

PÁVEL

Tettetett dohogással. Szent a béke?! Szent a béke önnel?!

KIRSZANOV

Jevgenyij Vasziljevics! Ha találkozna Arkagyijjal…

BAZAROV

Találkozom vele… valószínűleg találkozom…

KIRSZANOV

Ölelje meg helyettem. Mondja meg neki, kérem, hogy hiányzik atyai szívemnek. Szeretném újra látni, és azt üzenem neki, hogy várom, mert… Nos, hogy is mondjam… megházasodom…

BAZAROV

Megházasodik?

KIRSZANOV

Fenyicska… Fenyicskát veszem feleségül, természetesen…

BAZAROV

Természetesen.

KIRSZANOV

Szeretném, ha együtt lehetnénk azon az ünnepen. Kérem, biztassa, hogy jöjjön…

BAZAROV

Megteszem. Pávelra tekint. Gondolom, ön már hallotta ezt a kedves hírt, Pável Petrovics?

KIRSZANOV

Döntésemben közrejátszott a bátyám biztatása is.

 

Pável elfordítja a fejét, hallgat.

 

BAZAROV

Pávelnek. Bölcs tanács, nagy előrelátásról tanúskodik.

KIRSZANOV

Most megyek, és intézkedem a fogat felől… Kimegy.

PÁVEL

Hirtelen kinyújtva Bazarov felé a kezét. Hát egy kézfogás? Fogjunk kezet, doktor!

BAZAROV

Kezet nyújt. Monsieur!

PÁVEL

Ne vicceljen! Szünet. Ha az ember nem győzi le az ellenfelét, hirtelen valami gyengédséget kezd érezni iránta. Így vagyok magával is.

BAZAROV

Furcsa, de én is nehezen válok el öntől. Végtére is az áldozatom…

PÁVEL

Meg kell magyaráznom valamit… Ön egyszer azt vágta a szemembe, hogy semmittevő vagyok. Elismerem. Ez a törődés a birtokkal csak látszat. Semmi sem érdekel igazán, csupán szajkózom a frázisokat, négyszemközt bevallhatom. De szajkózni fogom továbbra is, mert szükségem van a formákra, konvenciók nélkül az ember és a társadalom is – összeomlik. Tudja… én katonaember voltam, ne vegye dicsekvésnek, de bolondultak utánam a nők. Estélyek, bálok, aztán ott volt a versenypálya, kitűnően lovagoltam… Mulattattak a nők, kinevettem őket… de egyszer megismertem valakit. A felsőbb osztályhoz tartozott. Rendkívüli teremtés volt, nappal démon, mulatós, kacér, rogyásig táncolt, de éjszaka vezekelt, imádkozott, hajnalig térdepelt és a zsoltároskönyvet szorongatta. Formás volt, csodaszép, nekem elhiheti! A haja arany zuhatag, és a szeme! De nem is a szeme, a tekintete volt elbűvölő. Titokzatos nézés! Soha azelőtt nem ismertem olyat!… Nos, barátom, kalandnak indult, csak egy kis hódítás a többi mellett, jutalom a délceg lovastisztnek… Hm… Csakhogy beleszerettem. Halálosan beleszerettem, doktor! Halálosan… Szünet. Azt hittem, ő is… de nem tárult fel előttem, titokzatos maradt, és ez szinte megőrjített. El tudja képzelni? Mint egy zárt kincsesláda. Egy szfinx! Adtam is neki egy gyűrűt ajándékba, az ékkövébe egy szfinxet vésettem. Egyszer… megyek hozzá a lovardából a szokásos időben… hát a cselédség jelenti, hogy az úrnő elutazott. Hová? Külföldre. És mikor jön? Azt nem tudják! Szünet. Megőrjített. Vártam, vártam, de ő csak utazott, utazott… Én meg, hiába kérleltek a jóakaróim, fogtam magam és kiléptem a szolgálatból. Otthagytam az előmenetelemet, a karrieremet… otthagytam mindent, és elkezdtem kergetni ezt a démont a világban… Aztán Bádenban… Bádenban megtaláltam. Hidegen fogadott. Mit akar tőlem? – ezt kérdezte. Mit akar tőlem? Szünet. Nem tudtam hazajönni. Miért is jöttem volna, amikor ő ott volt, ott járt Európában… aztán Angliába hajózott… Én meg Párizsban ültem, és lestem, vártam a híreket felőle… míg végül azt mondták, meghalt.

Csaknem megtébolyodtam. Mit keressek hát ezen a földön? Becsomagoltam, hogy visszatérek Oroszországba, ideköltözöm Marjinóba az öcsémhez… amikor egy csomagocska érkezett a párizsi hotelomba a címemre. Egy gyűrű volt benne… az a gyűrű a szfinx képével. Ki küldte? Ő adta fel talán a halála előtt? Vagy más? De honnan tudták, hogy hol vagyok? Hogy tőlem kapta a gyűrűt? Csupa rejtély. És ezeket a rejtélyeket még azóta sem tudtam megfejteni. A szfinx rejtélye kísért… Nem nősültem meg, soha senkit nem találtam méltónak arra, hogy nőül vegyem.

 

Csend.

 

Hát… ezt el akartam mondani magának. Nem tudom, miért éppen magának. Na, menjen, és felejtse el! Menjen!… Szinte elzavarná.

BAZAROV

Mindannyian a hiúságunk áldozata vagyunk… Köszönöm, hogy elmesélte ezt a történetet, Pável Petrovics… Igazán köszönöm. Meglehet, nemrégen még azt mondtam volna erre, hogy mindez csak fiziológia, és nincs itt semmiféle titok. Azt mondtam volna, hogy romanticizmus és dekadencia… de most valahogy nem visz rá a lélek, hogy anatómiai lehetetlenségnek tartsam a varázsos szemeket…

 

Fenyicska jön, tálcán vodkát és poharakat hoz.

 

FENYICSKA

Koccintsanak az útra! Töltöget.

BAZAROV

No, hát egészségére! Remélem, nem fog sántikálni!

PÁVEL

És ha igen? Táncoltam én már eleget!

BAZAROV

Nem áll jól önnek a lemondás!

 

Kirszanov jön.

 

KIRSZANOV

Minden rendben, a kocsi kész az indulásra. Arkagyijt sürgesse, kérem, nagyon várom! Ő is koccint a vodkával.

BAZAROV

Uraim! Meghajol. Fenyicska! Minden jót magának is! És üdvözlöm Mityát! Figyelje a foghúsát, és ha duzzad, dörzsölje be azzal a folyadékkal óvatosan…

FENYICSKA

Megteszem, Jevgenyij Vasziljevics, köszönöm!

PÁVEL

Viszi a békáit? Hát csak vágja fel a hasukat, és kutasson bennük, hátha ráakad valami titokra mégis!

BAZAROV

Uraim, még egyszer… Meghajol, kisiet.

 

Kirszanov utána.

 

PÁVEL

Fenyicskának. Remélem, nem látom többé. Nem haragszom rá, de nagyon felkavart… Jöjjön, kísérjen a szobámba, Fedoszja Nyikolovna.

 

Feltápászkodik, Fenyicska segíti.

 

Öreg ember lettem, öreg, nagyon öreg…

 

Sötét.
 

4. jelenet

Nyikolszkoje.

 

Ogyincova házának szalonja. Délután.

Arkagyij és Kátya. A férfi az egyik karosszékben ül, és felolvas Heinéből. A lány a kanapé karfájára telepedett, de hol Arkagyij mögé kerül, hol egy másik székre ül – nyughatatlan.

 

ARKAGYIJ

Felolvas.

 

    A női test egy költemény,
    maga az isten írta
    a természet könyvébe, hogy
    megszállta égi szikra.

 

    Igen kegyes volt az a perc,
    ihlet repült az Úrba;
    a háborgó, makacs rögöt
    művészin összegyúrta.

 

    Valóban a lágy női test
    itt a legszebbik ének.
    A tagjai szép versszakok,
    kivált, ha hab-fehérek…

 

KÁTYA

Én nem szeretem Heinét! Sem amikor nevet, sem amikor sír; csak akkor kedvelem, ha álmodozó és szomorú.

ARKAGYIJ

Akkor hát szereti vagy nem szereti?

KÁTYA

Olvasson inkább mást!

ARKAGYIJ

De ez igazán mulatságos! Hallgassa csak tovább:

 

    Mily isteni egy gondolat
    a nyak, min révedezve
    kacérkodik egy drága fej, –
    a fürtös alapeszme.
    A mellek rózsabimbaja
    csiszolt, mint epigramm…*

 

KÁTYA

Elég! Becsapja az Arkagyij kezében tartott könyvet. Elég! Ilyeneket olvas nekem! Ez még a maga régi beállítottságának a nyoma. De várjon csak, mi átformáljuk magát!

ARKAGYIJ

Ki formál át? Maga?

KÁTYA

Meg Anna! Anna, a hercegnő meg én. Alaposan a befolyása alá került Jevgenyij Vasziljevicsnek, de hála istennek, már kezd kiveszni a lelkéből ez a hatás.

ARKAGYIJ

Magának nem tetszik Bazarov.

KÁTYA

Hát nem! Jobb is, hogy csak maga van itt Nyikolszkojéban. Amikor mindketten itt voltak, maga egészen másképpen viselkedett.

ARKAGYIJ

Á, nem hiszem.

KÁTYA

Dehogynem! Igyekezett Bazarovhoz hasonlítani.

ARKAGYIJ

Szóval nekem nincs is egyéniségem? És csak Jevgenyij uszályába kerültem, és őt majmolom? Na, nem!

KÁTYA

Hogyne volna egyénisége, Arkagyij Nyikolájevics! De maga kedves, jó modorú és érzékeny. Hiába is tagadja, szereti a zenét, az irodalmat, a művészetet. Magát elragadja a szépség, maga tele van érzelemmel… ez az igazi egyénisége: a szelídség!

ARKAGYIJ

Na, micsoda látlelet!

KÁTYA

Igenis, látlelet, mert megfigyeltem.

ARKAGYIJ

Jó, beismerem, Bazarov hatása kikerülhetetlen… Hiszen még Anna Szergejevna is a befolyása alá került!

KÁTYA

Ő is. Azt hiszi, nem láttam? De rajta senki sem tud sokáig uralkodni. Ő büszke, és sokra tartja a függetlenségét. Magát kedveli… de… vallja be, ugye maga is… Jaj, hogy is mondjam? Magának tetszik a nővérem!

ARKAGYIJ

A nővére kedvel, én is mély rokonszenvet érzek iránta, de…

KÁTYA

De?

ARKAGYIJ

Sőt azt is bevallom, hogy tetszett nekem nagyon, de…

KÁTYA

De? De?…

ARKAGYIJ

Katyerina Szergejevna, én…

KÁTYA

Nos, halljam!

ARKAGYIJ

Magának ez biztosan közömbös, de tudja meg, hogy én sem a nővérével, sem mással ezen a világon nem cserélném el…

KÁTYA

Elfúlva. Kit?

ARKAGYIJ

Magát. Magát!

 

Csend.

 

Hallja, amit mondtam?

KÁTYA

Elpirul, boldog. Hallom… igen.

ARKAGYIJ

Maga azt mondta az imént, hogy engem ebben a házban átalakítanak. Hát igen. Nos, már meg is történt. Már második hete vagyok itt… két hete, hogy a Bazarov-birtokról ide visszarohantam, de már akkor is… már akkor is éreztem, hogy kicseréltek, hogy változáson megyek keresztül, és ezt maga művelte velem…

KÁTYA

Én?

ARKAGYIJ

Kérem, hallgasson meg.

KÁTYA

Arkagyij Nyikolájevics, zavarba hoz. Hát szabad ezt?

ARKAGYIJ

Hallgasson meg, kérem! Már nem vagyok elbizakodott. Betöltöttem a huszonharmadik évemet, hasznos ember szeretnék lenni… de már nem ott keresem az eszméimet, ahol eddig… és ezt egy új érzésnek köszönhetem… igen. Nehezen fejezem ki magam, de talán megért engem. Figyel rám, Kátya?

KÁTYA

Hallgatom…

ARKAGYIJ

Azt hiszem, minden becsületes embernek kötelessége, hogy teljesen őszinte legyen azok iránt, akik… Kátya! Talán meglepi, amit mondok, de ehhez az érzéshez, ami bennem támadt, bizonyos tekintetben… kérem, jól jegyezze meg, amit mondok… magának is köze van… Nem tudom, érti-e, miről beszélek?

KÁTYA

Ha biztos lennék benne, hogy értem… Ha azt akarja mondani, amit sejteni vélek a szavaiból, akkor én most…

ARKAGYIJ

Akkor maga most? Katyerina Szergejevna! Akkor maga most?!

KÁTYA

Nos, akkor én… akkor…

ARKAGYIJ

Kitör. Szeretem magát, szeretem mindörökre és rendíthetetlenül, és senkit sem szeretek úgy ezen a világon, mint magát! Ezt… ezt akartam megmondani magának… hallani akartam a véleményét, és… Kátya! Matvej Iljics megígérte, hogy nemsokára elfoglalhatom az állásomat, biztos jövedelmem lesz, állami hivatal, ez bizonyos kedvezményekkel jár, otthont kínálok magának, és boldog családi életet… azaz… azaz hogy meg akarom kérni a kezét. Katyerina Szergejevna! Meg akarom kérni a kezét!

 

Hosszú csend. Arkagyij várakozva nézi Kátyát. A lány megilletődött, nem tud szólni.

 

Nem felel? Nem hisz nekem? Talán azt gondolja, könnyelműen beszélek? Csak egy szót! Kátya! Csak egyetlen szót! Szeretem magát, kérem, higgyen nekem!…

KÁTYA

Kis szünet után, bólintva, halkan. Igen.

ARKAGYIJ

Felugrik, boldog. Igen? Azt mondta, igen? Mit jelent ez a szó? Azt jelenti-e, hogy hisz nekem, vagy talán… nem is merem kimondani…

KÁTYA

Ugyanúgy. Igen.

ARKAGYIJ

Őrülten a boldogságtól. Kátya! Kátya, Kátya, kedvesem! Drágaságom, szerelmem! Szeretem, szeretem! És maga is szeret! Maga is! Ugye, maga is! Mondja, hogy maga is!

KÁTYA

Igen.

ARKAGYIJ

Csókolgatja a lány kezét. Igen, igen, igen, igen! Ó, azt mondja, igen! Igen, igen, igen, igen, igen… Felegyenesedik. Máris megyek, levelet írok, levélben kérem meg a kezét Anna Szergejevnától! Levélben. Máris írok. Megyek. Írok. Megyek, és írok Anna Szergejevnának, hogy… Szeretem, szeretem, szeretem! Elrohan.

 

Kátya az örömtől elalélva ott marad a kanapén.

 

KÁTYA

Szeret! Szeret! Halkan. Szeretem…

 

Anna és Bazarov érkezik másfelől.

 

ANNA

Kátya! Egyedül vagy? Úgy tudtam, hogy Arkagyij társaságában. Nézd, megérkezett Jevgenyij Vasziljevics! Most érkezett, most szállt ki a kocsiból…

BAZAROV

Bonjour!

KÁTYA

Bonjour. Arkagyij felment a szobájába. Ha akarod… ha kívánod, hogy érte menjek… Ó, nem is köszöntem! Bonjour!

ANNA

Mi van veled? Olyan zavartnak látszol!

KÁTYA

Semmi, semmi! Mégis inkább Arkagyij után megyek. Bocsánat! Kiszalad.

 

Anna csodálkozva néz utána.

 

ANNA

Csak nem maga elől futott el?

BAZAROV

Sajnálnám. – Éppen csak benézek önökhöz, Anna Szergejevna. Csak egy tisztelgő látogatás útközben. Az apámékhoz megyek…

ANNA

Örülök, hogy eljött!

BAZAROV

Mindenekelőtt hadd jelentsem ki, nem kívánom háborgatni a nyugalmát. Most egy időre elvonulok, s bár jól tudja, nem vagyok érzelgős, mégsem szeretnék azzal a gyanúmmal élni, hogy maga gyűlölettel vagy legalábbis haraggal gondol rám.

ANNA

Harag, gyűlölet? Ne aggódjék. És ne bolygassuk a múltat. Magam is vétkeztem, kacér voltam magával…

BAZAROV

Nemrégiben hallottam egy szomorú történetet. Szerelmesekről szólt, pontosabban egy szerelmes férfiról és egy szfinxről.

ANNA

Egy szfinxről?

BAZAROV

Egy titokzatosságba burkolódzó szfinxről. Aki után hiába epekedett a férfi… Persze nevetséges. A szerelmi históriák mind ostobák és nevetségesek.

 

Csend.

 

ANNA

Azért velünk vacsorázik, remélem?

BAZAROV

Nem, nem, teázás után, azt hiszem, útra kelek.

 

Leülnek.

 

ANNA

Képzelje, búslakodtam. Úgy ám, búslakodtam egy kicsit, külföldre akartam utazni, de aztán Arkagyij ittléte kissé felderített.

BAZAROV

Udvarolt magának.

ANNA

Nekem?

BAZAROV

Csak nem titok ön előtt, hogy Arkagyijt a bűvkörébe vonta?

ANNA

Őt is?

BAZAROV

Őt is!

ANNA

Kedves fiú, de jelentéktelen. Soha nem lesz vele semmi bonyodalom. Úgy tudom, állami hivatalt járt ki neki a nagybátyja, az a bizonyos Matvej Iljics.

BAZAROV

Arkasa, Arkasa! Most ne róla beszéljünk, magáról, magára vagyok kíváncsi!

ANNA

Ha kíváncsi rám, maradjon itt egy darabig. Szeretek magával beszélgetni. Még vitatkozni is. Mindig mintha a mélység szélén járna az ember. Először félelmet érez, de később megjön a bátorsága. Maradjon, ne siessen…

BAZAROV

Köszönöm az ajánlatát, de máris sok ideig forgolódtam egy nekem idegen szférában. Vissza kell térnem a magam életébe. Anna Szergejevna, maga nagyon sokat jelentett nekem. Nagyon sokat. Lássa, bevallom.

ANNA

Barátságosan. Hát, ha azt akarja, hogy mégis megpróbáljuk, tudunk-e egymással élni…

BAZAROV

Egymással élni?

ANNA

Ha óhajtja, erőt veszek magamon, a kiégettségemen… feladom ezt az életet… a magány csendjét, és…

BAZAROV

Nem. Szegény ember vagyok, de alamizsnát nem fogadok el. Maga engem nem szeret, és nem is szeretett soha. Magának nagyon jó ez az özvegység. Ogyincov gazdag volt, maga csak érdekből ment hozzá, ezt jól tudom…

ANNA

Nyugodtan. Jól tudja, Jevgenyij Vasziljevics.

BAZAROV

… érdekből, hiszen nem szerette.

ANNA

Nem szerettem. De apám halála után minden gond rám szállt, nem bírtam megbirkózni a terhekkel, az életemet kellett megmentenem. Ogyincovot ki nem állhattam, az egyetlen érzés, ami vele kapcsolatban megérintett, a lelkifurdalás volt, mert amikor meghalt, úgy véltem, adósa maradtam egy voltaképpen rendes, csak éppen kibírhatatlan, kellemetlen arcú, pocakos, idegen embernek…

BAZAROV

Maga kemény nő, kemény asszony. Kívánom, hogy éljen boldogul.

ANNA

Remélem, nem tűnik el végleg a falujában!

BAZAROV

Ha látni kívánnám önt, majd igyekszem én erőt venni magamon.

ANNA

A dolog alighanem úgy áll, hogy maga gyűlöl engem, mert nem tudott kicsalogatni a váramból. Hát ne gyűlöljön, kérem, nem ártottam önnek…

BAZAROV

Cinikusan. Sőt! És ezért köszönetet kell mondanom. Józansága megóvott attól, hogy elveszítsem a magam józanságát…

 

A főlakáj jön, levelet hoz.

 

FŐLAKÁJ

Monsieur Kirszanov kéri, hogy méltóztassék elolvasni.

ANNA

Na, nézzük, micsoda ez? Felbontja, átfutja. A főlakájnak. Rendben van, Jean!

 

A főlakáj kimegy.

 

Hmmm… Hallgassa csak! „Mélyen tisztelt Anna Szergejevna…” Micsoda ünnepélyes hang! Hmm. „Kérem, szíveskedjék…” Nézzenek oda! Felnevet. Megkéri a kezét! Megkéri Kátya kezét! No lám, megkéri tőlem a húgom kezét! Összehajtja a levelet, néz maga elé. Ezek szeretik egymást! Szeretik egymást!

BAZAROV

Mit szándékozik tenni?

ANNA

Maga mit tanácsol?

BAZAROV

Adja rájuk az áldását! Vagy talán nem örül ennek a fordulatnak?

ANNA

Már hogyne! Hogyne örülnék! Hiszen legalább Kátya… Kátya legyen boldog!

BAZAROV

Mondhatom, Arkasa nem vesztegette az idejét.

ANNA

Megyek, megbocsásson, beszélnem kell a húgommal. A teánál még találkozunk. Kimegy.

 

Amikor Bazarov egyedül marad, pisszegést hall.

 

BAZAROV

Ki az? Forgolódik, kutatja a hang forrását. Ki van itt?

HERCEGNŐ

Botjára támaszkodva előtipeg. Én! Én vagyok az, bátyuska! Nincs itt senki, átadhatod a levelet!

BAZAROV

Hercegnő!

HERCEGNŐ

Pssszt! Csak ügyesen! Csúsztasd ide nekem Iván herceg levelét, tudom, hogy veled küldte el, ne is tagadd!

BAZAROV

Megbocsásson, de én Bazarov doktor vagyok!

HERCEGNŐ

Hihihi… Hehe… Jól adod! De engem nem csapsz be! Mondd csak, mit hallottál a titkosszolgálat embereitől! Igaz, hogy bizonyos nyughatatlan elemek a hatalom ellen lázadnak, kritizálnak, minden kákán csomót keresnek? Mindig figyelmeztettem a cárt, hogy soha ne engedjen egy jottányit sem! Kemény kézzel kell bánni a néppel, különben elszemtelenedik! Iván herceg az én titkosszolgálati összekötőm, ő nekem mindent megír! Add ide hamar a levelét, mert megleshetnek! Add már!

BAZAROV

Nincs levél!

HERCEGNŐ

Megszeppen, elpityeredik. A kutyát keresem! Hol a kutya? Nem engedik be hozzám a kutyát… Már a kutyát sem… Egyedül hagynak…

 

Arkagyij ront be lelkesen.

 

Monsieur Kirszanov? Erélyesen. A kutyát! Engedjék be hozzám a kutyát, félek egyedül!… Motyogva kimegy.

 

Arkasa megpillantja Bazarovot.

 

ARKAGYIJ

Jevgenyij! Te itt? Hallottam, hogy megérkeztél. Honnan jössz?

BAZAROV

Apádéktól.

ARKAGYIJ

Jókor érkeztél, testvér, beszédem van veled, de előbb meg kell keresnem Annát. Nem láttad?

BAZAROV

Hagyd, ő most Kátyához ment. Apád üzent érted…

ARKAGYIJ

Meg se hallja. Fontos dolgot akarok neked mondani…

BAZAROV

Tudom, mi az a fontos.

ARKAGYIJ

Tudod? Mit tudsz? Semmit sem tudsz, ide figyelj…

BAZAROV

Éppen jelen voltam, amikor Anna kézhez kapta a leveledet. Micsoda szertartásos lettél!

ARKAGYIJ

Hát nem így kell? Így illik!

BAZAROV

Azelőtt fütyültél rá, mi illik, mi nem! De sebaj! Tehát fészket akarsz rakni.

ARKAGYIJ

El kell kezdenem valami rendes életet, Jevgenyij.

BAZAROV

Rendes életet. Persze. Feleség, hivatal, gyerekek… ahogy ezt egyszer elképzelted, Arkasa. De akkor mintha kissé mulatságosnak és elviselhetetlennek tartottad volna…

ARKAGYIJ

Ne gúnyolódj, pajtás, én ezt komolyan veszem!

BAZAROV

No, vedd is! Kátya remek kislány, majd ráncba szed, ennek már ez a sora. Sok örömöt és boldogságot! Mit is akarok mondani? Apád üzeni, hogy vár, feleségül veszi Fenyicskát, azt kívánja, hogy ott légy a lakodalmán. Talán együtt tarthatnátok, micsoda világraszóló lenne!

ARKAGYIJ

Meglepetten. Apám feleségül veszi Fenyicskát? Hát azt talán nem kellene!

BAZAROV

Epésen. Hogyan? Ágyasa legyen, amikor te hercegi famíliába házasodsz?

ARKAGYIJ

Igaz, igaz! Formai szempontból így helyesebb!

BAZAROV

A formai szempontok! Végül is azok kerekednek felül. A magadfajta nemesember nem jut tovább a lemondásnál vagy a felbuzdulásnál. Nem volt benned elég vakmerőség, barátom, hogy véghezvidd, amit szerettél volna, hát beállsz a sorba, azt teszed, amit előtted is tettek százezrek és milliók! Nem akarsz te verekedni, mert ha az ember verekszik, poros és sáros lesz közben, azt pedig te nem akarod! Derék fickó vagy, csak puha, remek férj lesz belőled, remek férj!

ARKAGYIJ

A szívemet szaggatod! Micsoda jó barátok voltunk mi!

BAZAROV

Keserűen felnevet. Látod, látod, már azt mondod, hogy voltunk! Elszakadunk egymástól, lehet, hogy soha nem is találkozunk többé! Isten áldjon, és…

 

Boldogan, repesve befut Kátya.

 

KÁTYA

Arkasa! Arkasa! Most beszéltem a nővéremmel! Áldását adja! Anna az áldását adja!

ARKAGYIJ

Boldogságom!

 

Átöleli, Bazarovra rá sem nézve, egymást ölelve kimennek.

 

BAZAROV

Egyedül. Isten áldjon, monsieur!

 

Sötét.
 

5. jelenet

Bazarovék birtokán.

 

A szalonban Arina és Vaszilij.

 

VASZILIJ

Pipázva. Ne háborgassam, azt mondja. Dolgozni akarok, azt mondja. Hiszen jól van, dolgozz, felelem neki, hazajöttél másodszor is, most már, remélem, maradsz egy ideig, mondom… nem háborgatlak, csináld csak a dolgod… Erre mit látok? Másnap… vagy harmadnap? Öltözik, készül Nyikolszkojéba. Kérdem, mi az ördögnek mennél megint oda? De nem válaszol, csak beleveti magát a karosszékbe, néz maga elé, aztán egyszer csak lerúgja a cipőjét, lerántja magáról a kabátját, a sarokba hajítja, és megy vissza a laboratóriumába. Két nap múlva megint. De akkor már az udvarról jött vissza, hogy meggondolta. Én meg nem is merem kérdezni, hogy mi ez? Hiszen hallottad, mennyire rám förmedt, amikor kértem, hogy magyarázza meg… Szünet. Miért veszi háborgatásnak, ha érdeklődöm? Annyira magába zárkózott. Amikor nincs rajta ez a nagy nyugtalanság, akkor meg dolgozik. Hmmm. Sokat tud, sokat tanult, az már biztos. Fel se pillant a mikroszkópból. Szünet. Mindig azért imádkoztam, Arisa, hogy Jenyuska többre vigye nálam, hát beteljesedett. A fiam nem akármilyen tehetség! A barátja is megjósolta, Kirszanov. Hiszen tudod, kiről beszélek, Arkagyijról… Az meg nősül! Mondtam már? Jevgenyij újságolta, amikor megérkezett. Vajon a mi fiunk mikor házasodik? Szünet. Ez az Ogyincova… Talán ezt szemelte ki magának? Emiatt nyugtalan? Talán nem tud dönteni.

ARINA

Hogy lehetne megtudni, Vaszilij, hogy mit enne szívesebben Jenyuska: scsit vagy borscsot?

VASZILIJ

Miért nem kérdezed meg tőle?

ARINA

Nem akarok a terhére lenni.

VASZILIJ

A terhére. Lám csak, így fordul az élet: a szülő a gyerek terhére lesz…

ARINA

Sokszor azt gondolom, talán lenéz minket.

VASZILIJ

Társalognék vele, hiszen mióta várom, hogy diskuráljunk, de csak félszavakat vet oda foghegyről. Már akkor inkább veszekedjen. Nem szeretem, amikor azt mondja: hagyjatok magamra! Én meg eliszkolok, hogy ne bosszantsam.

ARINA

Talizmánt kellene a nyakába akasztanom.

VASZILIJ

Micsoda? Felvilágosult ember nyakába talizmánt?

ARINA

Az megoltalmazná a rossztól…

VASZILIJ

Arisa, Arisa, hát csodálod, ha így bánik veled Jenyuska? Hiszen olyan vagy, mint egy jobbágyasszony!

ARINA

Jenyuska megbocsát nekem az ostobaságomért!

VASZILIJ

Na, tegnap végre láttam benne valami életet! Hoznak egy férfigöncökbe bugyolált parasztasszonyt, megvizsgálja, ad neki valami kenőcsöt. A férje hálálkodik, én meg azt mondom neki: adj hálát az Úrnak, hogy most nálam van a fiam, mert a feleségedet a legújabb és legtudományosabb módszerrel gyógyítja, felfogod, mit mondok? Az csak bólogat, bólogat, végül a kendő csücskéből négy tojást guberál elő, azt adja Jenyuskának… Nevet. Négy tojás egy ilyen tudós férfiúnak!

ARINA

Amikor kicsi volt, kisfiúcska, mindig mosolygott. Kedves volt, vidám, nem félt az senkitől, kitárta a karocskáit, úgy futott oda akárkihez… Futott, nevetve. Emlékszel, Vaszilij, milyen ártatlan, játékos volt a mi fiunk? Most meg szigorú… szigorú lett, csendes és rosszkedvű. Kemény. Kemény és zárkózott lett a mi Jenyuskánk, egyszer csak nagyon megváltozott a lelkem…

VASZILIJ

Nem haragudott meg a muzsikra! Pedig már féltem, hogy megszidja, de nagyon szelíden bánt vele. Vidd csak haza, magatoknak is jó lesz! – ezt mondta neki. Nagyon megilletődtem…

ARINA

Hiszen jó ember, Istennek hála, jó ember…

 

Elhallgat, mert Bazarov jön. Kedvetlen, sápadt. Mindjárt le is dől a díványra.

 

Na, galambocskám, megéheztél?

BAZAROV

Egy cseppet sem.

ARINA

Mit ennél?

BAZAROV

Semmit. Nincs étvágyam.

VASZILIJ

Nincs étvágyad? Az nem helyes… enni kell, táplálkozni kell, meg kell adni a testnek, ami jár neki. Arisa, hozzál talán hideg sültet…

BAZAROV

Mondtam, hogy nem kell semmi!

 

Csend.

 

VASZILIJ

Társalgási hangon. Anyádnak meséltem, hogy Arkagyij nősül. Hát bizony… ha az ember megtalálja a párját…

 

Csend.

 

Nagy szerencse, ha a menyasszony szép, még nagyobb szerencse, ha gazdag is… de ha szép is, meg gazdag is… Szünet. Még nem is meséltél Ogyincováról.

BAZAROV

Kerülgeted a forró kását?

VASZILIJ

Nem, Jenyuska, nem, csak éppen eszembe jutott…

BAZAROV

Mit akartok tudni? Hogy szándékomban áll-e nősülni nekem is? Hát nem! Sem Ogyincovára nem fenem a fogam, sem másra!

VASZILIJ

Azt hittem, tetszik neked… vagy valami szándékod van vele, azért igyekszel hozzá… Hiszen voltál nála, és újra menni akartál…

BAZAROV

Elbizonytalanodva, de keményen. Dolgom lett volna vele, de elhalasztottam. Nem érek rá a munkámtól… A fejét dörzsöli. Mmmmm…

ARINA

Sápadt vagy, Jenyuska!

BAZAROV

Áh! Szenvedő arccal. Fáradt vagyok…

VASZILIJ

Makacsul. Úgy tudom, ez az Ogyincova szép, gazdag, fiatal özvegy…

BAZAROV

Felcsattan. Ne kínozz vele! Ismét a fejét masszírozza.

ARINA

Vaszilij, hát ne bosszantsd, megmondta…

VASZILIJ

Fáj a fejed, Jenyusa?

 

Csend.

 

Jenyusa! A fejed fáj?

BAZAROV

Fáj, fáj… hát fáj és kész!

VASZILIJ

Kérlek, ne haragudj meg, de szeretném megtapintani a pulzusodat.

BAZAROV

Anélkül is tudom, hogy lázam van.

ARINA

Beteg vagy, lelkecském?

BAZAROV

Lehet, hogy meghűltem. De most hagyjatok. Pihennem kell.

VASZILIJ

Bekísérjelek a szobádba?

BAZAROV

Nem. Inkább itt maradnék. Csak szundikálok egy kicsit.

ARINA

Hozok teát, lelkem, galambocskám… Ott forgolódik körötte. Várj, hadd tegyem rád ezt a takarót… így, így!

BAZAROV

Nyűgösen. Miért nem hagytok már?

ARINA

Adok teát, az jó lesz. Iszol egy keveset, aztán kialszod magad…

 

Arina kimegy, ketten maradnak. Kis csend. Jevgenyij feltápászkodik a díványon, körülnéz.

 

VASZILIJ

Mi baj, Jevgenyij?

BAZAROV

Ketten vagyunk, mondani akarok neked valamit. Nem mint az apámnak, hanem a kollégának… az orvosnak.

VASZILIJ

Megijed. Mondd csak, Jenyuska!

BAZAROV

Fertőzést kaptam.

VASZILIJ

Fertőzést?

BAZAROV

Türelmetlenül. Igen, fertőzést. Hadd mondjam gyorsan, mielőtt anyám visszajön. Tegnap a faluban meghalt egy tífuszos. Fel akarták boncoltatni, gondoltam, már úgy is régen volt alkalmam rá, gyakorlom magam…

VASZILIJ

Riadtan. És?!

BAZAROV

Az ujját mutatja. Megvágtam magam…

VASZILIJ

Az isten szerelmére! Hát nem tudtad kiégetni?

BAZAROV

Nem. Csak később. Négy óra múlva.

VASZILIJ

Négy… Négy óra múlva?!

BAZAROV

Te mint orvos tudhatod, hogy az már semmit sem ér. Ha megfertőztem magam, akkor már késő…

VASZILIJ

Talán megsegít az isten…

BAZAROV

Az isten nem foglalkozik dezinfekcióval!

VASZILIJ

Az ég óvjon meg, Jenyuska, legalább most ne beszélj így! Remélni kell, hogy mégsem kaptál infekciót!

BAZAROV

Felgyűri az inge ujját. Hát akkor nézd meg! Ezek a vörös foltok… Neked tudnod kell…

VASZILIJ

Egyre rémültebben. Tegyük fel… tegyük fel, hogy valóban valami fertőzésféle…

BAZAROV

Pyaemia.

VASZILIJ

Felkiált. Nem! Aztán csendesebben, reszketve. No, igen, de meggyógyítunk… Meggyógyítunk, Jenyuska…

BAZAROV

Ne mondd meg anyának. Rosszul érzem magam… nagyon rosszul…

VASZILIJ

Kétségbeesve. Anyádnak majd azt mondjuk… Teremtőm, Jenyuska, ne félj, meg fogsz gyógyulni… Majd azt mondjuk anyádnak, hogy erős meghűlés… Beviszlek a szobádba…

BAZAROV

Inkább itt maradnék, ez tágabb. Nem akarok ott a négy fal között… Szenved, de erőt vesz magán. Talán fel is kelek… Megpróbálja, de visszahanyatlik.

VASZILIJ

Konzíliumot tartunk… orvost hívok…

 

Arina jön a teával.

 

ARINA

Jó forró tea, galambocskám! Ez majd segít rajtad! A férjére néz. Csak nem betegszik meg nagyon a lelkem?

VASZILIJ

Imádkozzál, Arina…

BAZAROV

Csak egy kis meghűlés, anyácska…

ARINA

Kérni fogom a jó istent… ha nem is hiszel benne, Jenyuska, azért ő megsegít!…

 

Felülteti, Bazarov kortyint a teából.

 

BAZAROV

Köszönöm. Így itattál kiskoromban is…

ARINA

Hát emlékszel rá, galambocskám, emlékszel?

 

Sötét.
 

6. jelenet

Ugyanott: a szalonban, néhány nap múlva. Este. Bazarov a díványon, betegen. Mellette az anyja egy széken ülve őrködik. Vaszilij jön be halkan, óvatosan.

 

VASZILIJ

Alszik?

ARINA

Megnyugodott kissé. Sokat hánykolódott, de a hideg vizes lepedők jót tettek…

VASZILIJ

Közelebb megy, óvatosan megvizsgálja. Igen, csökkent a láz. Beadtad a gyógyszereket?

ARINA

Erőszakkal… – Ó, Vaszilij! Mi lesz? Úgy aggódom, annyira félek! Ugye nem hal meg, ugye?…

VASZILIJ

Cssss! Hogy mondhatsz ilyet, Arina?

ARINA

Félrebeszél… és olyan gyenge! Imádkozom, örökösen kérem az istent…

VASZILIJ

Arisa! Kedvesem!

 

Átöleli, sírnak némán.

 

Na… nem szabad!

ARINA

Megfeledkezve magáról. Árvák leszünk! Árvák maradunk!

VASZILIJ

Hallgass! Kérlek, hallgass!

 

Kis csend.

 

ARINA

Mit gondolsz, eljön?

VASZILIJ

Azt üzente vissza, hogy siet. Sietni fog. Eljön.

ARINA

Nem fog haragudni érte Jenyuska? Hiszen meg se kérdezted tőle…

VASZILIJ

A szívemre hallgattam… és a szívem azt tanácsolta, hogy hívjam, jól teszem…

BAZAROV

Felneszel. Ki az? Jaj… ne!

ARINA

Fölébe hajol, nyugtatja. Jenyuska! Galambocskám! Én vagyok itt, meg az apád! Nyugodj meg… Na! Igyál egy kortyot…

Emlékszel, mit mondtál a minap? Hogy kicsinykorodban is így itattalak…

BAZAROV

Kutyákkal álmodtam. Vörös kutyák szaladgáltak előttem, körülfogtak… csaholtak… meg akartak marni… Vörös a szemük, a szőrük… vörös kutyák… Visszadől a párnára.

ARINA

Aludj, lelkem, aludj, pihenj, meggyógyulsz…

 

Kintről kocsicsengettyű.

 

Arina a férjére tekint.

VASZILIJ

Megyek, megnézem, talán máris ők érkeztek! Kisiet.

BAZAROV

Kis csend után. Anyám!

ARINA

Tessék, galambom?

BAZAROV

Semmi. Jó veled. Add a kezed…

 

Arina nyújtja.

 

Így. Csak ennyi. Ennyi is elég… Szünet.

 

Közeledő hangok. Vaszilij tér vissza Ogyincovával.

 

VASZILIJ

Arina! Bemutatom neked madame Ogyincovát. Anna Szergejevna, ez itt a feleségem, és…

ANNA

Türelmetlenül. Orvost is hoztam, egy kiváló doktort…

ARINA

Jóságos asszonyom! Mélyen meghajol előtte. Az isten is megáldja…

ANNA

És Jevgenyij? Hogy van Jevgenyij?

VASZILIJ

Bocsássa meg, Anna Szergejevna, hogy üzentem önért, de az én Jenyuskám… a mi fiunk… nagyon… ő nagyon… Nem tudja befejezni a sírástól.

ANNA

A díványhoz siet. Jevgenyij!

 

Bazarov felpillant, de kábulatából csak nehezen ocsúdik.

 

ARINA

Jenyuska! Anna Szergejevna van itt! Eljött! Hozzád!

 

Bazarov felkönyököl nagy nehezen a díványon. Bámulja a nőt.

 

Lelkecském, hát nézd! Anna Szergejevna eljött mihozzánk!

BAZAROV

Apám hívatta? Anna Szergejevna! Ki vette rá, hogy eljöjjön ide? Nos, hát a végét járom!

ANNA

Jevgenyij Vasziljevics! Látni akartam.

 

Csend. Arina szipog, Bazarov erőtlenül felnevet.

 

VASZILIJ

Jenyuska! Anna Szergejevnával eljött egy jeles kolléga! Konzíliumot tartunk… Megyek is, beszélek vele, a rendelőmbe küldtem, ott vár… Híres orvos! Igen!… Anyuska! Te meg menj, szólj a cselédségnek, hogy vendégeink vannak! Siess! Siess már!

 

A feleségét maga előtt tuszkolva kimennek.

 

ARINA

Menet. Igenis… szólok… Intézkedem… Anna Szergejevna, bocsásson meg, kérem…

 

Anna Bazarovval marad. Csend.

 

BAZAROV

Tehát maga az! Maga az a teljes valóságában. És nem egy látomás.

ANNA

Siettem.

BAZAROV

Hát… sietnie is kellett. Nincs sok időm hátra.

ANNA

Meggyógyul…

BAZAROV

Ne áltassuk egymást. Nincs segítség. Kaptam egy ronda mérgezést, egykettőre elintéz. Hiába jött a híres kolléga, csak fontoskodni tud. Ostoba véletlen…

ANNA

És én mégis azt remélem…

BAZAROV

Fárasztja a beszéd. Látja, kár lett volna a jövőn töprengeni. Régi história… meg kell halni, és ez mégis mindenkinek új…

ANNA

Jevgenyij!…

BAZAROV

Cssss! Maga gyönyörű! Ne féljen, nem fertőző a betegségem. Üljön ide… a közelembe…

 

Anna Arina helyére ül.

 

Milyen nagylelkű! Milyen közel van, és mégis mennyire messze… Fiatal, friss… Szünet. Lám, azt hittem, rengeteg munkát fogok elvégezni… változtatok valamit a világon… a magaviseletemmel legalább mozdítok rajta valamennyit… és tessék… a sok feladat közül már csak egy maradt, hogy illedelmesen haljak meg… Elfárad.

ANNA

Szeretem.

 

Csend.

 

Jevgenyij! Én szeretem magát!

 

Bazarov felül, elakad a lélegzete a boldogságtól, de aztán elkomorul.

 

BAZAROV

Mondhatja… most már mondhatja veszélytelenül.

ANNA

Szeretem!

BAZAROV

Mit érek vele? Meghalok! Nem érti?!

ANNA

Amikor otthagyott Nyikolszkojéban… amikor eljött, nem találtam a helyemet. Arkasa és Kátya boldogok. Azt kérdeztem magamtól: hát Jevgenyij és én?

BAZAROV

Ezen már ne töprengjen. Felesleges.

ANNA

Hiányzott nekem, Jevgenyij. Amikor elbúcsúzott, akkor tudtam meg, mennyire hiányzik, mennyire szeretem…

BAZAROV

Megint alamizsnát nyújt.

ANNA

Hadd csókoljam meg!

BAZAROV

Meglepetten. Hogy mondta?

ANNA

Soha nem csókoltuk meg egymást. Szeretném, ha most…

BAZAROV

Anna! Szünet. Nem fél tőlem?

ANNA

Nem.

BAZAROV

Nem fél a haláltól?

ANNA

Nem.

BAZAROV

Alamizsnát kínál, alamizsnát! Nagylelkű, mint egy uralkodó! Hát mit akar? Megkínozni egy haldoklót? Reményt adni a reménytelennek? Anna! Én …

ANNA

Hallgasson! Fölébe hajol, megcsókolja.

 

Bazarov hirtelen átöleli.

 

BAZAROV

Drágaságom! Életem!… Lehanyatlik.

ANNA

Felegyenesedik, figyeli a férfit, a mozdulatlan testet. Jól van. Most már jól van…

BAZAROV

Halott az élőnek nem lehet társa… maga majd elfelejt…

ANNA

Soha!

BAZAROV

Elfelejt… Csendesen. Elfelejt…

ANNA

Kis ideig némán áll Bazarov ágya mellett. Aludj, te drága ember… Nem fértél bele a világba, nem volt helyed a világban… Nem mertelek szeretni. Tévedtem. Fel kellett volna adnom a nyugalmamat, a kényelmemet… Szeretlek, Jevgenyij! Lehettek volna gyermekeink is, bátor, erős és talán boldog gyermekeink…

Ki tudja? Ők talán már boldogok is lehettek volna…

 

Vége.

 

 

 

Ki van a képen?

Színmű két részben


Szereplők
LŐRINC, hatvan fölött
ILA, a felesége, ötven fölött
FANNI, a lányuk, huszonöt éves
FERENC, ötven fölött
MAGDA, a felesége, negyven körül
PÉTER, ötven fölött
EDINA, harminc fölött

 
Történik napjainkban.
 
Öreg, folyóparti ház, vidéken, a főváros közelében. Tágas, félig zárt veranda, amit sokszárnyú, üveges ajtó választ el a nappalitól; ezek az ajtószárnyak többnyire szétnyitottak, így a két helyiség, ha némi tagoltsággal is, de egynek tetszik. A Dunát a nézőtér felé kell elképzelni; az emelkedőre épült ház verandáján üldögélők a vízparti tájban gyönyörködhetnek. Hátul, a nappaliból lépcső vezet az emeletre. Fenn a korlátos galéria. Onnan nyílnak a szobák, de csupán egyetlen ajtó látszik, a feljárat közelében. A földszinten balról a konyhába és a mellékhelyiségekbe, jobbról a lenti hálófülkébe lehet jutni. A lépcső mellett szűk, folyosószerű benyíló, ennek ajtajához ér a kertkapun át érkező; ez a ház főbejárata. A verandán nádbútorok. Odabenn kopottas bőrgarnitúra, családi hagyatékból maradt asztal, székek, néhány modernebb darabbal keveredve. A szoba mélyén vitrines szekrény, faragott zsámolyon telefon, polcon rádiós magnetofon, olcsó, de mutatós szőnyegek a padlón. Mindenütt felfedezhető az asszonyi gondoskodás nyoma: vázában friss virág, az asztalon hímzett terítő, cseréptálban a nyárvég gyümölcsei. Szeptember eleje van, derűs, meleg idő.
 

Első rész

 

1. jelenet

Késő délután. Még süt a nap, hátul, a nyitva hagyott kerti ajtón éles fénynyaláb vetül be, a nappaliban tartózkodó két férfinak csak a sziluettje látszik. Az idősebbik, Lőrinc fürdőköpenyben van, nyakában törülköző, fél lábon egyensúlyozva éppen a tornacipője pertlijét csomózza. Péter, a fiatalabbik szemközt áll vele, kezében autókulcs, néha megcsörrenti.

Chopin-keringő szól. Éles, szép, tiszta zongorajáték.

 

LŐRINC

Miért nem ül le?

PÉTER

Tessék? Ja, nagyon kedves, de… Állva marad, figyeli, hogyan bajlódik a másik. Ki zongorázik?

LŐRINC

Oda. A fotelba. Vagy az talán kényelmesebb. A kanapé.

PÉTER

Chopin. Egy Chopin-keringő, igaz? Nem valami nagy a zenei műveltségem, már ami a klasszikusokat illeti.

LŐRINC

Helyezze magát kényelembe. Végez a pertlikkel, törülközőjével erőteljesen dörzsöli vizes haját. Feltekint, a másik még mindig ott áll előtte. Szóval maga a sógorom barátja.

PÉTER

Mondta. Mondta, nem?

LŐRINC

Aha. Lehetséges. Mielőtt Péter válaszolhatna. Ilyenkor alkonyat felé jó a víz. Már nincs az a nagy meleg, és az ember úgy érzi, hogy langyos a folyó. Komolyan. Egészen kellemesnek érzi az ember. Ilyenkor. Az idén szép a nyárutó. Meleg. Egy erőteljes hajtörlés. Ööö… nem értettem jól a nevét.

PÉTER

Cserhát.

LŐRINC

Cserhát?

PÉTER

Cserhát Péter.

LŐRINC

Á, igen. Az én nevem…

PÉTER

Lőrinc. Ha megengedi… Engem pedig szólítson Péternek.

LŐRINC

Na persze. Szünet. A folyó egészen közel van, hiszen látta. Közel van, így aztán csak leszaladok. Be szoktam zárni a kertkaput, de ma… úgy látszik… elfelejtettem. Nem szoktam elfelejteni…

PÉTER

Nyitva volt, gondoltam, a házig bejöhetek.

LŐRINC

Mmmmm. Nem akar leülni?

PÉTER

Rosszkor jöttem. Úgy látom… rosszkor.

 

Bámulják egymást, aztán Lőrinc a törülközőt egy közeli fotelba dobja, a vitrin „tükre” előtt tíz ujjával végiggereblyéz üstökén.

 

LŐRINC

Nemigen van barátja a sógoromnak. Nem az a barátkozós fajta. Úgyhogy sohasem mesél senkiről.

PÉTER

De annyit csak mondott, hogy én ma délután… Azt csak említette, hogy engem meghívott ide?

LŐRINC

Ide? Szünet. Fésülködik. Péter felé fordul. Ő nem lakik itt.

PÉTER

Na jó, de…

LŐRINC

Ők nem itt laknak. A sógorom meg a felesége. Magda. Magda a felesége. Így hívják…

PÉTER

Tudom.

LŐRINC

Persze. Szóval ők máshol laknak. A városban. De gyakran tartózkodnak itt, az igaz. Néha hetekig, hónapokig is. Szabadon rendelkeznek az idejükkel. Magda gépírást vállal. Van fönn egy szobájuk. Néha itt veri a gépet, meg kell hagyni, elég szorgosan. Issza a kávét, és veri a gépet. El tudja képzelni? Nos, ami a maga meghívását illeti ebbe a házba, akörül tehát semmi hiba. Most már csak abban kell bíznunk, hogy ő is felbukkan. A sógorom. Foglaljon helyet! Tessék!

 

Egy nádszékre mutat; Péter leül.

 

Érezze magát otthon!

PÉTER

Feri nekem azt mondta, hogy már kora délután itt lesz, jöjjek csak.

LŐRINC

Na, ismerjük az ilyet!

PÉTER

Tessék?

LŐRINC

Ismerjük az ilyen alakokat! Megígérik valakinek, hogy ekkor meg ekkor itt és itt lesznek, aztán megfeledkeznek az egészről.

PÉTER

Feszeng. Szép kis szokás!

LŐRINC

Egen… Üljön kényelmesen. Ne zavartassa magát. Végtére is nem idegen. Ez a ház a sógorom otthona is, és ha maga az ő barátja…

PÉTER

Az vagyok. A Feri régi barátja. Meg… A maga… A maga kedves feleségét is jól ismerem.

LŐRINC

Szóval ilyen régi ez a barátság?

PÉTER

Nagyon régi. Szünet.

 

Szól a Chopin-keringő.

 

Péter nyugtalanul feláll. Itthon van? Talán ő játszik?

LŐRINC

Nem. Nem ő.

PÉTER

De itthon van? Tesz néhány lépést a feljárat felé.

LŐRINC

A feleségem?

PÉTER

Visszafordul. Ila. Így hívja maga is? Mi annak idején így szólítottuk.

LŐRINC

Maguk?!

PÉTER

Feri meg én. Meg a haverok.

LŐRINC

Á, a haverok!

PÉTER

Meg a család. A családban így szólították. A mamája, a papája…

LŐRINC

A mama és a papa… sajnos már mindketten… Kimegy a verandára, kiteregeti a nádszékekre a fürdőholmiját.

PÉTER

Igen, hallottam. Feri mondta.

 

Szól a keringő.

 

Szünet. A… A folyópart alaposan beépült. Rá sem ismerni. Akkoriban még üres telkek voltak… Kisétál Lőrinc után a verandára. Elnéz a Duna felé. Nem veszélyes?

LŐRINC

Mi nem veszélyes?

PÉTER

A folyó.

LŐRINC

Már akinek.

PÉTER

Magának nem? Megállapítva. Magának nem. Jól úszik. Bizonyára jól úszik.

LŐRINC

Valamikor versenyeztem.

PÉTER

Ne mondja!? Persze meglátszik. Lehet egy-két plecsnije!

LŐRINC

Aha.

PÉTER

Serlegek, érmek. Tudom, hogy van az! Összegyűlik szépen.

LŐRINC

Aha. Például van egy aranyérmem a fascesszal.

PÉTER

A mivel?!

LŐRINC

A fascesszal. Az utolsó békeévben nyertem. Itáliában. Mussolini pártja volt uralmon, a Duce pártja, így hát a fascesszal dekorálták a plecsnit. Ifjúsági válogatott voltam, a sport volt a mindenem, cseppet sem érdekelt a politika. A politika, érti?! Cseppet sem érdekelt! Fogalmam sem volt, hogy mi lesz majd később abból az egészből. Fütyültem a politikára! Fiatal voltam, sorra nyertem a versenyeket! Érdekelt is engem a politika?! Ennyit sem érdekelt, érti?!

 

Csend. Újra hallani a Chopin-keringőt.

 

Maga fiatalabb nálam.

PÉTER

Amikor Itáliában nyert, én még kölyök voltam. Visszasétál a nappaliba. Ki zongorázik ilyen szépen?

LŐRINC

Fanni.

PÉTER

Fanni?

LŐRINC

Fanni, a lányom. Követi Pétert, a vitrines szekrényhez megy, kinyit egy ajtót – üvegek, poharak állnak a tükrös mélyedésben, meg egy faragott fadobozka.

PÉTER

Ó, persze, Ilának van egy… maguknak van egy lányuk. Muzsikálni tanul?

LŐRINC

Az üvegek között válogat. Kislány korában taníttattuk. Néhány évig. Akkor unta. De mostanában, ha hazajön az iskolából, bezárkózik a szobájába, és játszik.

PÉTER

Iskolába jár?

LŐRINC

Tanít.

PÉTER

Felnevet. Ja, én meg azt hittem, hogy még…

LŐRINC

Már elmúlt huszonöt.

 

A zongorajáték abbamaradt.

 

PÉTER

Nahát!

LŐRINC

Tölthetek valamit?

PÉTER

Talán konyakot.

LŐRINC

De nem baj, hogy vezet?

PÉTER

Az az igazság, hogy…

LŐRINC

Hogy köp a zsarukra!

PÉTER

Á, nem vagyok olyan nagylegény! Hanem Feri… Feri felajánlotta, hogy maradhatok.

LŐRINC

Aha. Na, akkor ebből a konyakból… Tölt, visszateszi az üveget. Kezébe akad a doboz. Tudja, mivel van tele ez a doboz? Plecsnikkel. Piros-fehér-zöld meg vörös meg csillagos plecsnikkel. Itt van egymás hegyén-hátán az egész történelem. Mármint ez az utolsó fél évszázad. És ezeket mind én kaptam. Sorra. Szép sorban, ahogy alakult a helyzet. Nagyon tanulságos, ha kirakom őket sorjában. De nem rakom ki. Itt vannak a vitrinben, egy rakáson… Megrázza-zörgeti a csukott dobozt. Összekeveredve. Visszadobja a dobozt, nyújtja a konyakospoharat. Egészségünkre!

 

Isznak.

 

PÉTER

És Ila?

LŐRINC

Majd szólok neki. De most készül. Örülni fog a találkozásnak.

PÉTER

Ó, készülnek valahová?

LŐRINC

Sehová. Csak… készül. Ő mindig készül valamire.

PÉTER

Valamire? …Á, igen, mindig mintha készült volna valamire. Most, hogy mondja… igen, ráismerek…

 

Lőrinc letelepszik, helyet mutat Péternek is. De az nem ül le.

 

Régen nem láttam. Nem is tudom, milyen régen. Te jó isten, de milyen régen! Leteszi az üres poharat az asztalra.

 

Lőrinc nézi, hallgat.

 

Péter témát vált zavartan. Én is úszom.

LŐRINC

Igen?

PÉTER

Rendszeresen. Úszom, futok… Teljesítményre.

LŐRINC

Hivatásos?

PÉTER

Nem, nem vagyok profi. Csak mérem az időt. Rendszeresen edzem magam. Már ötvenöt éves vagyok. Gondolta volna? Egy időben mindenféle bajom volt. Szívritmus-zavarok. Vérnyomás-emelkedés. Idegesség. A körmömet rágtam. Tessék! Nézze meg! Abbahagytam. Ezek nem rágott körmök, igaz? Azok vagy nem azok?!

LŐRINC

Meglepetten, de higgadtan. Nem azok.

PÉTER

Futok és úszom. Megszűnt a neurózis. Legutóbb, az öregfiúk versenyén mellen ezerötszázat harmincnégy perc és ötvenkét másodperc alatt úsztam. Na? Nem rossz, mi?

LŐRINC

Nem. Nem rossz.

PÉTER

És korcsolyázom is.

LŐRINC

Az is jó.

PÉTER

Tizenöt, húsz kilométer. A szirtek között.

LŐRINC

Miféle szirtek között?

PÉTER

A tengeren. Persze télen.

LŐRINC

A tenger nem fagy be.

PÉTER

Már hogyne fagyna be?

LŐRINC

Viccel velem?!

PÉTER

Bocsásson meg, már hogyne fagyna be?! De mennyire, hogy befagy! – Megengedi, hogy telefonáljak? Az órájára néz. Fel kellene hívnom valakit.

LŐRINC

Csak tessék!

 

Péter a telefonhoz megy, kis noteszából böngészi a számokat, tárcsáz, közben folytatja Lőrinccel a diskurzust.

 

PÉTER

Sokszor kimegyek egész napra. Viszek magammal elemózsiát, termoszban teát, és vágtatok a jégen. Higgye el, csodálatos! A fehér szirtek kiemelkednek a jégmezőből, nagyszerű a levegő, az ember újjászületik… Nahát, ez foglalt! Újra tárcsáz. Nyáron pedig futok. A nyár se meleg. Én ott soha nem izzadok. Tiszta a levegő. Fantasztikusan tiszta a levegő, más a páratartalom, én ott soha nem verejtékezem, persze ha futok, az más… Úgy látszik, várnom kell, megint foglaltat jelez… Leteszi a kagylót. A telefon mellől. Ha az ember fut, akkor verejtékezik, az kell is, pláne ha le akar adni némi súlyfelesleget. Nagyon szeretek futni, már tíz éve csinálom, és azóta nem rágom a körmöm. Látja? Nem rágom… Felveszi a kagylót. Na, talán most… Tárcsáz. Ha abbahagyom a kondicionálást, mindjárt megérzem, rögtön elkezd rosszul működni a gépezet, azonnal a gyomrommal van bajom, meg a vérnyomásommal… ha az ember nem akar bedilizni… Halló! Kezét csókolom! Itt Cserhát Péter beszél! Edinát, azt az édeset keresem… Tessék? Hova ment? Hova?… Aha. És visszajön?… Aha. Na, ha visszamenne… Halló!… Megszakadt! Ezek a telefonok itt!… Újra tárcsáz. A tréning! A tréning, az nagyon kell, az ember könnyen bedilizhet, ha nem úszik, fut vagy korcsolyázik… Általában ezret szoktam… huszonöt, huszonhat perc alatt, de legutóbb… Foglaltat jelez! Leteszi. Legutóbb mellen ezerötszázat úsztam harmincnégy perc és…

LŐRINC

…és ötvenkét másodperc alatt!

 

Meglepett csend.

 

PÉTER

Igen. Újra tárcsáz, vár, felnéz Lőrincre. A futócipőmet most is magammal hoztam.

LŐRINC

Ide?

PÉTER

Nem. Magammal hoztam…

LŐRINC

De hová?

PÉTER

Alighogy megérkeztem a pesti szállásomra, még ki sem pakoltam… – Leteszi a kagylót, felveszi, tárcsáz, fülel, közben folytatja. – … máris fel a futócipőkkel, és le a Duna-partra. Igen. Elfutottam az Árpád hídig meg vissza. A Belvárosból. Én azt nem hagyom ki. Vigyázni kell, mert az idegrendszer… Halló! Én vagyok megint, megszakadt a vonal… aha… szóval nem mondta? De ha mégis visszamenne, csengessen ide, megadom a számot… Befogja a kagylót. Mi is ez a szám?

LŐRINC

Nulla-hat, huszonhat, nyolcvannyolc, egy-egy-egy.

PÉTER

A telefonba. Nulla-hat, huszonhat, nyolcvannyolc, egy-egy-egy! Köszönöm! Leteszi a kagylót.

 

Csend.

 

LŐRINC

Mi az, hogy megérkezett? Honnan?

PÉTER

Tessék?

LŐRINC

Az előbb azt magyarázta, hogy amint megérkezett a pesti szállására…

PÉTER

Svédországból.

LŐRINC

Ott volt?

PÉTER

Ott élek.

LŐRINC

Ott él?

PÉTER

Feri nem mondta?

LŐRINC

És ott hol? Ott hol él? Svédországban.

PÉTER

Stockholmban. Ila is tudja.

LŐRINC

A feleségem? Szóval ezt ő is tudja, csak én nem?

PÉTER

Írtam nekik.

LŐRINC

Maguk leveleznek?

PÉTER

Ferivel. Írtam Ferinek… aztán jeleztem, hogy jövök. Üdvözletemet küldtem a… nővérének is. Ilának. Hogy üdvözlöm, adja át… végtére is… jó barátok voltunk mind.

LŐRINC

Na persze.

PÉTER

Annyifelé utaztam, de valahogy haza nemigen… Nincs itt senkim. De szeretném, ha lenne.

LŐRINC

Mióta él kinn?

PÉTER

Lassan harminc éve.

 

Odafönn kinyílik az egyik ajtó. Fanni jön ki a szobájából, áthajol a korláton, lekiált.

 

FANNI

Anya! Anya!… Meglátja a vendéget, meglepődik, az apjától kérdi. Anya hol van?

LŐRINC

Készül.

FANNI

Szóval már tudja, hogy vendég érkezik? Fürkészi Pétert. Elfelejtettem megmondani, hogy mit üzentek Feriék! Idejön hozzánk egy barátjuk… Csak nem maga az?

PÉTER

Gyönyörködik a lányban. De, én vagyok az! Maga pedig Fanni! Nahát! Tiszta anyja! Csókolom!

FANNI

Kelletlenül. Jó estét. Vagy még jó napot?

LŐRINC

Fanninak. Jó szokásod, hogy nem adod át az üzeneteket!

FANNI

Kiment a fejemből! Bocsánat! Sarkon fordul.

PÉTER

Mondja csak, Fanni, Feriék nem említették, hányra érnek ide?

FANNI

Megáll, hátranéz. Nem említették. Egyébként nem szeretem, ha hasonlítgatnak!

PÉTER

Á, azt csak úgy értettem, hogy amikor a mamája ilyen fiatal volt…

FANNI

Mindenki hasonlítson csak önmagára! Bemegy a szobájába.

PÉTER

Na, ezt jól megkaptam!

LŐRINC

Mikor látta utoljára a feleségemet? Mielőtt Svédországba ment?

PÉTER

Ó, régebben! Ötvenben vagy ötvenegyben elköltöztünk erről a vidékről. Az anyám meg én. Kettesben éltünk. Igen, ez ötvenegy elején történt…

 

Odafenn újra megszólal a zongora, Chopin.

 

Ila is zongorázott.

LŐRINC

Tudom. Mesélte.

PÉTER

Egy fekete, bécsi zongora volt. Igen… itt állt valahol! Még én is mennyit játszottam rajta! Dzsesszt. Az ment nekem, semmi más. A Pingvin-dalt. Ismerte? Ta-ta-ta-tata-ta-ta-ta… Az emeletre tekint. Persze Chopinnel nem tudok versenyre kelni! Biztosan ismerte maga is azokat a dalokat. A Három bocit. Az aranyásókat. Ezek mentek akkor. Meg csupa könny a szobám… Összejöttünk itt, fiatalok, haverok, lányok, fiúk… félretoltuk a bútorokat, táncoltunk, persze legtöbbször én zongoráztam. Negyvenhétben, negyvennyolcban. A Csikkszedők! Emlékszik ezekre a dalokra?

LŐRINC

Nem.

PÉTER

Nem?! Hogyan lehetséges, hiszen…

LŐRINC

Nem emlékszem ezekre a dalokra! Én nem jampeckodtam.

PÉTER

Na, mi sem jampeckodtunk! Divatoztunk egy kicsit, nem mondom, háromszögben kötött nyakkendő, csapott váll, vastag talpú cipő… De jampeckodni?!

 

Odafönn abbamaradt a zongorajáték. Kisvártatva megjelenik Fanni. A lány elkapja Péter kíváncsi tekintetét, megáll a lépcsőn, majd lesiet, elmegy mellettük a telefonhoz. Háttal feléjük tárcsáz.

 

FANNI

Nem kell rám figyelni, csak beszélgessenek!

PÉTER

Zavartan. Bocsánat! Lőrinchez fordul, témát keres. Mindennap úszik? Mert én, ha tehetem…

LŐRINC

A lányára figyel. Hogy mondja?

PÉTER

Ha tehetem, én mindennap.

LŐRINC

Fannit nézve. Mit csinál mindennap?

PÉTER

Úszom. Maga is?

LŐRINC

Én is. Amióta nyugdíjban vagyok.

PÉTER

Nyugdíjban van?

FANNI

A telefonba, diszkréten. Halló! Te vagy az?…

PÉTER

Nyugdíjba küldték?

LŐRINC

Már egy éve.

PÉTER

És honnan?

FANNI

Izgatottan a telefonba. Jó, akkor csak röviden… Figyelj! Mondom… Vár.

PÉTER

Hol dolgozott?

LŐRINC

A teherfuvarozásnál.

PÉTER

Ott volt főnök?

FANNI

A telefonba. Figyelj rám! Ott leszek! Szünet. Ott leszek! De… Szünet.

LŐRINC

Tessék?

PÉTER

A teherfuvarozásnál volt főnök?

FANNI

A telefonba. De igen, de igen, ott leszek! Szünet. Nem érdekel, akkor is ott leszek! Szia! Leteszi a kagylót, megy a kert felé.

PÉTER

Szóval a szállítási szakmában volt góré?

LŐRINC

Góré? Ki akart góré lenni? Sofőr voltam.

PÉTER

Na, ne!

LŐRINC

Fanni!

FANNI

Megáll. Akarsz valamit?

LŐRINC

Elmégy?

FANNI

A kertbe megyek.

LŐRINC

Azt hittem, hogy…

FANNI

Ingerülten. Ha nem látnád, a kertbe megyek! De te miért nem öltözöl fel? Miért vagy ebben a ronda fürdőköpenyben?

PÉTER

Jó ez így!

FANNI

Nem vesz tudomást a közbevetésről. Járj itthon is rendesen! Nem szeretem, amikor ilyen slampos vagy! Azért, mert anya nem szól rád, még ne hidd, hogy valami fenséges látvány vagy ebben a koszos slafrokban!

LŐRINC

Fanni!

FANNI

Anya szemében csodálatos vagy így is, de egyáltalán nem vagy az! Ne hidd, hogy az vagy így! Úgy nézel ki, mint egy…

LŐRINC

Fogd be a szád!… légy szíves.

FANNI

Hm… Péternek. Bocsánat! Kimegy a kertbe.

 

Csend.

 

PÉTER

Hát, ugye… a gyerekek. Az ember fejére nőnek! – De hogy maga nem volt főnök!?

LŐRINC

Mi a nyavalyáért lettem volna főnök? Mit csodálkozik? Minek nézett?

PÉTER

Nem is tudom… Orvosnak. Mérnöknek, ügyvédnek…

LŐRINC

Maga orvos vagy ügyvéd vagy…

PÉTER

Mérnök. Mérnök vagyok. Azaz tulajdonképpen technikus, de mérnöki beosztásban.

LŐRINC

Én meg sofőr voltam.

PÉTER

Amikor kimentem, még nem volt meg a diplomám, mérnökire jártam. Azért is dolgozom mérnöki beosztásban. Már huszonkét éve ugyanannál a cégnél. Tartályokat gyártunk és szállítunk…

 

Lőrinc nem figyel rá, feláll, tölt.

 

LŐRINC

Még egy adagot?

 

Megszólal a telefon. A készülékhez megy, mielőtt odaérne, Fanni fut a kertből, hogy felkapja a kagylót, de az apja megelőzi.

 

FANNI

Add ide, biztosan engem…

LŐRINC

Majd én! Halló!… Aha. Igen. Szünet. Itt. Itt van…

FANNI

Add már!

PÉTER

Ha netán az a nő keresne… Edina…

LŐRINC

A telefonba, nyugodtan. Hallgatom. Szünet. Aha. Szünet. Jó. Jó.

FANNI

Kikapja Lőrinc kezéből a kagylót. Az istenit! – Halló! Itt Fanni! Tessék? Ja? Csalódottan. Várj, akkor átadom neki. Péternek nyújtja. Beszéljen velük. Feri meg Magda.

PÉTER

Átveszi a kagylót. Hé! Ti vagytok azok? Hát mi van? Öregem, iderendelsz, betoppanok, mint egy ágrólszakadt, te meg sehol… Szünet. Lőrincre néz, de az a lányát figyeli. Micsoda? Szünet. Hát jó, de akkor most már jöhetsz, vagy nem? Befogja a kagylót, Lőrincnek. Feri valamilyen külföldi íróval ebédelt a nem-tudom-én-hol… A telefonba. Tessék? Nagyszerű! Nagyon jó! Megint Lőrincnek. Magukkal hozzák Edinát, nem baj?

 

Lőrinc meg se hallja, kutatóan lesi a lányát, az dacosan elfordul.

 

Mondom… Edinát, nem baj? A telefonba. Rendben, csak siessetek! Megmondom. Megmondom, megmondom, szia! Leteszi a kagylót, derűs. Hoznak piát, és sietnek. Nem baj, hogy kihozzák az ismerősömet?

 

Mielőtt Lőrinc válaszolhatna, benyit Ila színes, nagy mintás ruhában.

 

ILA

Telefon? Ki telefonált? Történt valami? Nézzétek, most varrtam magamnak, már kellett egy rendes ruha, egy kis alkalmi… Észreveszi Pétert, eláll a szava. Nahát!… Nahát, ez!!… Ó, istenem!

PÉTER

Boldogan. Bizony, ó, istenem! Na!? Tudod, kit látsz?

ILA

Hogy kit látok?! Te jó ég! Hát hogy kerülsz ide? Nahát! Feriék mondták, hogy hazalátogatsz, de hogy máris?… A férjének. Lőrinc, tudod, ki ez itt? Tudod, ki ez? A legkedvesebb gyermekkori pajtásom! Péter! Péter, atyaisten, Péter! Elérzékenyedik. Hát hogy te itt vagy?! Szevasz, szevasz, szevasz!…

 

A nyakába ugrik, átölelik egymást, mint két gyerek. Lőrinc és Fanni némán nézik önfeledt örömüket.

 

PÉTER

Szevasz! Szevasz, szevasz!

ILA

Mióta nem láttalak, istenem! De mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára! – Miért nem szóltatok, hogy itt van? Hogy tehettétek meg, hogy nem hívtok be, amikor… amikor itt az én legjobb barátom?!

PÉTER

Remekül nézel ki! Olyan vagy, mint a lányod!

ILA

Mint Fanni? Halljátok ezt?! Szóval nem öregedtem, azt mondod?

PÉTER

Egy cseppet sem!

ILA

Te sem! Ahogy nevetsz… éppen így nevettél mindig… És rágtad a körmöd…

PÉTER

Megdöbbenve. Rágtam a körmöm? Úgy emlékszel, hogy rágtam a körmöm?

LŐRINC

Már nem rágja.

ILA

Tessék?

LŐRINC

Nézd meg, már nem rágja. Úszik, fut, korcsolyázik. És nem rágja a körmét.

 

Kis zavart csend.

 

FANNI

Látszik is magán. Látszik magán, hogy sportol.

PÉTER

Igen, edzem magam, rendszeresen…

LŐRINC

Mellen legutóbb ezerötszázat harmincnégy perc és ötvenhét másodperc alatt úszott.

PÉTER

Éllel. Ötvenkét másodperc alatt!

LŐRINC

Bocsánat, ötvenkét másodperc alatt. Nekem mesélte.

 

Ila aggodalmasan pillant a férjére meg Péterre.

 

ILA

Egyedül jöttél? És hogyan?

PÉTER

Autóval. A parkolóban hagytam.

ILA

Nagyszerűen mehet neked, ugye? Látszik rajtad, hogy jól megy a sorod… Üljünk le! Mit ácsorgunk itt? Jaj, mivel is kínáljalak?

PÉTER

Ne fáradj!

 

Ki-ki leül, Fanni a lépcsőnek támaszkodva nézi őket.

 

ILA

Képzelem, milyen jó neked ott, Svédországban! Az egy nagyszerű hely! Egy szép nagy Volvód van? Vagy Mercedes?

PÉTER

Csak egy közepes Ford.

FANNI

Csak egy közepes!

PÉTER

Fannira tekint, majd Ilának. Szóval… szóval te úgy emlékszel, hogy rágtam a körmömet? Már akkor is?

ILA

Ó, régen volt, nem tudom, lehet, hogy tévedek! Nem volt fárasztó az út? Úgy értem, Stockholmtól idáig?

PÉTER

Nem, nem mondhatnám. Feriékkel már találkoztam.

LŐRINC

Ők hívták meg ide.

PÉTER

Látod, idehívtak, ők meg sehol. Jó vicc, mi? Szünet. Sokat gondoltam rátok. Erre a házra is. Mindenképpen lejöttem volna. Örülök, hogy megismerhettem a családodat. A férjedet, a lányodat! Gratulálok!

ILA

Köszönöm. Igen, mi nagyon szépen élünk, Péter. Hála istennek. Boldogok vagyunk, összetartó kis család ez, hát kell ennél több?

PÉTER

Hogy Fanni mennyire emlékeztet rád! Mintha két példányban lennél jelen. Egyszerre fiatalon és…

ILA

És ilyen vénségesen!

PÉTER

Vénségesen?! Svédországban ilyen nőkkel táncolok szombatonként!

ILA

Te táncolhatsz, de én már nem. Az én táncos időm eljárt!

LŐRINC

Majd Péter megint megforgat!

ILA

Tessék?

LŐRINC

Félretoljátok itt a bútorokat aztán… hogy is volt? Miket is játszott mindig a zongorán?

ILA

Péternek. Jé! Emlékszel a zongoránkra? Csak jöttél mindig, és máris játszottál valami jót! Valóban! Félretoltuk a bútorokat, hogy legyen hely a tánchoz!

PÉTER

Meséltem, hogy itt jöttünk össze mindig…

ILA

Szving meg lovacska… Nevet. Tangó! Rumba!

LŐRINC

Mmmm. Vígan voltatok!

FANNI

Apa, öltözz már át! Ne ülj itt így, ebben a…

ILA

Apád így is elegáns! Péternek. Felvehet akármit, egy rongyot, egy foltos zakót… ő mindig elegáns. Minden olyan jól áll rajta, ő olyan…

FANNI

… előkelő!

ILA

Igenis, előkelő! Kellett is mindig, hogy jól nézzen ki, amilyen helyeken ő a munkája révén forgolódott…

LŐRINC

Már mondtam a barátunknak, hogy sofőr voltam…

ILA

Sofőr! De miért?! Azt is megmondtad, hogy miért?! Mert akkor azt is mondd meg, hogy miért?! Lehettél volna akármi… Péternek, szenvedélyesen. Lehetett volna akármi, akárki, ha akarja…

LŐRINC

Hagyjuk ezt.

ILA

A legmagasabb posztokig elmehetett volna.

LŐRINC

Ila!

ILA

… Volt rá lehetőség. Felkínálták neki…

LŐRINC

Légy szíves!

ILA

Csak egy szavába került volna…

LŐRINC

Ila! Kértelek!

 

Kínos csend.

 

LŐRINC

Péternek. Konyak?

PÉTER

Ja, igen, igen, kösz!

FANNI

Nekem is.

LŐRINC

Hogy mondod?

FANNI

Ha beszállhatnék én is!

LŐRINC

Beszállhatsz… Lőrinc tölt mindenkinek.

 

Ila megszeppenve ül. Fanni messziről figyeli őket. Csend.

 

ILA

Ha tudtam volna, hogy jössz…

FANNI

Én vagyok a hibás. Feriék rám bízták, hogy szóljak, de későn jutott eszembe.

ILA

Hiszen annyi a dolgod! Péternek. Fanni tanít, rengeteg munkát hoz haza… és azt a sok mindent fejben tartani, ott, az iskolában… Kicsiket tanít. Olyan aranyos gyerekeket!

 

Lőrinc kiosztja a poharakat, koccintanak.

 

FANNI

Az ember azt sem tudja, hova legyen örömében.

ILA

Fanni imádja a gyerekeket!

FANNI

Dögöljön meg a tanító néni! Ezt mondta ma egy harmadikos, mert elkoboztam a sípoló kvarcjátékát.

ILA

Na!

FANNI

Anya a copfos, dirndliruhás kislányokra meg a bársonynadrágos kisfiúkra emlékszik. Nem szívesen ábrándítom ki, úgyhogy nem sokat mesélek az iskoláról. És nagyon kérem, maga se ábrándítsa ki…

ILA

De Fanni!

FANNI

Ültesse be a Volvójába…

PÉTER

Nincs Volvóm. Fordom van.

FANNI

Hát akkor abba, és vigye egy kört, anya máris tudni fogja, milyen ragyogó az élet ott maguknál!

ILA

Zavart nevetéssel. Látod, így beszél velem!

PÉTER

Istenem, a gyerekek!

FANNI

Magának van gyereke? Családja! Van családja?

PÉTER

Van egy lányom, de nem él velem. Az anyjánál lakik. De pumpol. Már huszonhat éves. Nem tud magyarul. A családi nevünket sem tudja kiejteni. És azt mondja, pappa! Két pével. Az anyja svéd. Elváltunk, amikor Katarina hároméves volt. A lányomat Katarinának hívják. De nem érzem, hogy a lányom. Szünet. Másodjára meg egy lapp nőt vettem feleségül…

ILA

Egy lapp nőt?

LŐRINC

Egy lapp nőt, hallod!

PÉTER

Alacsony kis nő volt, édes pofa, de a napi dolgokon kívül semmiről sem tudtam vele beszélgetni. Nem volt közös múltunk. Hiába mondtam volna neki valamit a gyermekkoromról… erről a tájról… rólatok… vagy a Dunáról… és én sem tudtam, milyen volt az ő lapp családja. Nagyon sajnáltam, amikor elment, de csak azért, mert megszoktam. Aztán azt is megszoktam, hogy nincs mellettem. Fanninak. Tudja, amikor azt mondják az embernek, hogy jag älskar dig – az nem ugyanaz, mintha azt súgnák a fülébe, hogy szeretlek. Jag älskar dig! Ettől itt benn nem érez az ember semmit! Elhiszi?

FANNI

Fürkészőn nézi Pétert, iszik, fanyar mosollyal. És ha azt mondják, hogy szeretlek, az mit ér?

PÉTER

Nekem sokat.

FANNI

Ha mondják… ha csak mondják, semmit se ér! Semmit!

PÉTER

Mégsem bánnám, ha csak mondaná is valaki. Ha mondaná valaki magyarul… s nem azt, hogy jag älskar dig.

FANNI

Pedig milyen szép. Jag älskar dig. Jobb, ha nem érti az ember. Ha nem tudja, mit mond a másik. Jobb…

 

Szünet, mind Fannit nézik.

 

ILA

Gyengéden, aggodalmasan. Fannikám!…

FANNI

Igyunk, jó? Iszik.

LŐRINC

Tehát egyedül él.

PÉTER

Egyedül, a városon kívül.

LŐRINC

Egy szép kis villában?

PÉTER

Felnevet. Óhohohó! Villában? Van egy kis sztügám.

LŐRINC

Egy micsoda?

PÉTER

Van egy faházam. Egy nyaralótelepen, hét kilométernyire a citytől.

ILA

Szép, csendes környék, igaz?

PÉTER

Különösen télen! Télen nincs ott rajtam kívül egy teremtett lélek sem. Ha a hatóság megtudná, hogy ott lakom, intézkedne, hogy költözzem a városba. Adnának egy lakást. Pedig az összkomfortos, csupán a vizet kell tárolnom, cirka ezer litert, mert télen nincs vízszolgáltatás. Ezért sem szabad állandó lakhelynek használni a telepet. Svédországban tilos kényelmetlen körülmények között élni. Egyszerűen szabálysértés. A kényelem, a higiénia kötelező. Hanem a hó! Az a nagy baj, a hó! Nem jutok el a sztügáig a kocsimmal. Majdnem egy kilométert kell gyalogolnom a hóban. De nagyon tiszta a levegő. Azt itt el sem lehet képzelni, milyen tiszta a levegő…

ILA

Magafeledten. Nahát! El sem tudom hinni, hogy itt vagy! Annyi év után. Tudod, hogy álmodtam veled? Valamelyik éjjel. Már úton lehettél…

PÉTER

Megérezted, hogy jövök?

ILA

Ott, a kút körül voltunk… Emlékszel a kutatokra? Volt mellette egy betongyűrű, mindig tele vízzel az esti kertöntözéshez. Emlékszel?

PÉTER

Ja, igen, a betongyűrű! Csupa zöld moszat volt a pereme!

ILA

Ott voltunk a kút körül álmomban, megcsúsztam, belezuhantam a betongyűrű vizébe, de te kimentettél…

PÉTER

Igazán?

ILA

Megéreztem, hogy jössz.

PÉTER

És arra emlékszel, amikor elkértük annak a süket fuvarosnak a lovát meg a kocsiját? Azét, aki a fatelepnek szállított…

ILA

Elkértük, és?…

PÉTER

Aztán nekivágtunk a világnak! Neki a mezőnek!

LŐRINC

Szóval a lapp feleségével ilyesmiről nem tudott beszélgetni, igaz?

PÉTER

Hát nem.

LŐRINC

Az aztán nem tudhatta, ki volt a süket fuvaros, igaz?

PÉTER

Hát nem!

LŐRINC

Mert én sem tudom!

 

Zavart csend.

 

FANNI

Péternek. Jag… Hogy is mondják azt, hogy szeretlek?

ILA

Fanni!

PÉTER

Fanninak, kedvesen. Jag älskar dig.

FANNI

Jag älskar dig! Szép…

PÉTER

Találtam itt az egyik magazinban egy hirdetést. Na, nem egészen olyat, mint amilyenek nálunk, Svédországban vannak… Nem méretekkel és egyéb ajánlatokkal…

ILA

Méretekkel? Miféle méretekkel?

PÉTER

Fanninak. Maga érti, ugye?

FANNI

Sejtem, mire gondol.

PÉTER

Kezembe akadt egy olyan társkereső hirdetés. Telefonáltam, randevúztunk.

ILA

Komolyan mondod?

PÉTER

Már az volt a szándékom, hogy beülök egy zenés presszóba, majd csak akad ott egy nő!

ILA

Egy zenés presszóban akartál nőt fogni? Miért?

FANNI

Magában. Jag älskar dig. Jag älskar dig…

PÉTER

Akadhat valaki egy zenés presszóban, aki megtetszik, nem? Stockholmban a hétvégeken eljárok táncolni. Vannak olyan helyek, ahol csak megfizeted a belépőt, aztán vagy rendelsz sört, kávét, ezt, azt, vagy sem. Cselleng ott egy sereg férfi meg nő. Fürkészik egymást. Mindig két számot játszik egymás után a zenekar, a harmadik forduló pedig hölgyválasz. Álldogálsz, odamegy hozzád egy nő, azt mondja: táncolsz velem? Utána nem kell vele maradnod, csak ha megtetszett. Ha beleestél, végül kikíséred a kocsijához, megkérdezed tőle, akar-e társaságot otthonra. Megmondja, ha akar. Mész vele, vagy megy veled…

LŐRINC

Ahogy így hallgatom magát, az a benyomásom, hogy egész életében csak táncolt.

PÉTER

Én?!

ILA

Lőrinc utál táncolni… De csak most veszem észre! Ti magázódtok! Fanni, ezek magázzák egymást! Azonnal igyatok pertut! Azonnal!

LŐRINC

Jó, jó…

ILA

Hadd lássam! Még ilyet?! Magázódnak!

PÉTER

Nahát, Ila, te aztán a régi vagy!

ILA

Lőrinc, koccintsatok! Ne olyan félszegen!

 

A két férfi kényszeredetten pertut iszik.

 

LŐRINC

Hát… szervusz!

PÉTER

Szervusz!

ILA

Öleljétek meg egymást!

PÉTER

Ha gondolod…

LŐRINC

Na… így… jól van…

 

Meglapogatják egymás hátát, Ila boldog.

 

ILA

Így mindjárt más! Hogy észre sem vettem!? Magázódnak!…

FANNI

Na, és mit talált? Miféle hirdetést? Abban a társkereső rovatban?

PÉTER

Ja? Itt van nálam. Érdekli? Megmutathatom… Kitépett újságdarabot vesz elő a tárcájából. Ez az. Tessék! Olvassa…

 

Fanni elveszi tőle.

 

Olvassa hangosan!

FANNI

Micsoda szöveg! Nevet. Nahát! Felolvassa, közben nevető hangja megbicsaklik. „Egyedül vagy? Téged kereslek! Találkozzunk…” Elakad, könnyes szemmel fejezi be. „… és legyünk boldogok!” Marhaság! Odacsapja Péter markába a cetlit, elfordul, hirtelen lehajtott fővel felszalad a lépcsőn.

 

Döbbenten néznek utána, csak Lőrinc bámul maga elé.

 

ILA

Fanni! Hát ezt mi lelte?

PÉTER

Valami ostobaságot csináltam?

ILA

Utána akar szaladni. Fanni! Kislányom! Fanni, mi baj?

 

Lőrinc elébe áll.

 

Hát engedj! Megnézem…

LŐRINC

Maradj.

ILA

Meg kell néznem!

PÉTER

Megbántottam valamivel?

ILA

Hadd menjek fel hozzá!

 

Kikerüli a férjét, de az elkapja a karját.

 

LŐRINC

Maradj! Mondtam, hogy maradj!

ILA

Na! Miért nem engedsz? Péter! Mondd neki, hogy engedjen felmenni…

PÉTER

Nézd, hát én nem tudom, ugye… ezt ti tudjátok…

ILA

Lőrinc…

 

Fenn megszólal a Chopin-keringő. Néhány akkord, aztán újra és újra. Ott állnak hárman a lépcső alján, és hallgatják a tisztán megszólaló dallamot.

 

Hirtelen sötét.
 

2. jelenet

Ugyanott, később. Vacsoráztak. Ila már egy nagy, öreg zsúrkocsira rakta a leszedett terítéket, a kocsi alsó polcáról gyümölcsökkel teli tálat tesz az asztalra. Zene szól magnóról: jazz, a Champs együttes számai. Régi melódiák új előadásban. Szving, rumba. Péter a magnó mellett ül, önfeledten hallgatja az emlékeket ébresztő muzsikát. Az asztalnál Feri és Edina. Előttük poharak, bor. Magda Ilának segít. Feri tartja szóval a társaságot.

Se Lőrinc, se Fanni nincs a színen.

 

FERI

… Erre azt mondom neki, jóember, mondom, igaza van, én kényszerítettem hirtelen fékezésre… Tölt a borból. Elnézést, mondom, de így, ilyen szépen, udvariasan, elnézést, nem figyeltem az elsőbbségadást jelző táblát… – Iszik. – nem vettem észre, hogy maguk meg balról jönnek, de hála a reflexeinek…

EDINA

A magáénak?

FERI

Az övének. Az ő reflexeinek. Azonnal leblokkolt.

ILA

Mindig mondom, hogy vigyázz!

MAGDA

Ráfázhattatok volna.

PÉTER

Felerősíti a magnót. Ezt hallgassátok meg! Feri! A szaxofon! Figyelitek?

EDINA

Feláll, Péterhez megy, a fotelja karfájára ül, simogatva átfogja Péter vállát. Micsoda régi zene ez?

PÉTER

Figyeljétek a szaxofont! Na, milyen? Ila! Ezt a kazettát direkt neked hoztam. Mire emlékeztet? Ez a rumba? Na, mire?

ILA

Régen volt. Száz éve!

EDINA

Emlékeztet valamire? Ilát figyelve. Mire? Mire emlékeztet?

PÉTER

Nevetve, a zenére. Pampa-rá-rá-rampampam… pampa-rá-rá-rampampam… Menne még?

ILA

Zavart nevetéssel. Jó is volt! Istenem!

EDINA

Ilát és Pétert lesve. Ti valamikor… hogy is mondjam…

ILA

Közbevág. Barátok voltunk.

EDINA

Na, de…

ILA

Pajtások. Jó pajtások voltunk. Rendezgeti a kistányérokat az asztalon.

 

Feri feláll, Edina utánamegy.

 

FERI

A reflexei, mondom, hála a reflexeinek, megúsztuk, engedjen szépen. Edinához fordulva. Mert nem engedett.

EDINA

Tessék?

FERI

Az utamat állta. Pedig semmi sem történt, egy koccanás se…

MAGDA

Ha belétek rohan, ráfázhattatok volna.

EDINA

De ha semmi baj sem történt, akkor mit akart magától?

FERI

Hát éppen ez az!

MAGDA

Valld be, hogy akkor is volt benned valamennyi.

FERI

Akkor is?! Mi az, hogy akkor is?

MAGDA

Ó, ó, ó!

FERI

Most mit akarsz ezzel?!

ILA

Magdikám, azokat a késeket, onnan a tálcáról, légy szíves…

 

Magda felvesz néhány kést a zsúrkocsiról, nyújtja.

 

Köszönöm… Feri nem iszik vezetés előtt. Hiszen nem szabad.

EDINA

Igazán? Maga ilyen jó fiú?

FERI

A pasast mesélem, ne zökkentsenek ki! Erőszakos, rohadt csibész volt. Direkt hátratolatott, hogy ne tudjak elmenni…

EDINA

Amint Ila elmegy mellette. Kösz, isteni vacsora volt!

ILA

Örülök, hogy ízlett.

FERI

Egy kollégámmal mentem, dolgunk volt Szolnokon, siettem, elnéztem a táblát, mindenkivel előfordul ilyesmi, hát nem? De az a fickó…

EDINA

A töltött tojás! Az egyenesen remek volt!

ILA

A töltött tojást Magda készítette.

MAGDA

Azt hiszem, sok volt benne a mustár.

EDINA

Dehogy! Éppen jó volt!

FERI

… ott feszített a Daciájában, három nővel, és azok is, mint a fúriák! Felváltva szidalmaztak. Hogy menjek a jó büdös micsodába! Ezért rükverceltek, hogy ezt a pofámba vágják! Uram, mondom, elnézést kértem, mit akar még? De őfelsége, Száguldáskirály vértolulást kapott, mert kissé csökkentenie kellett a sebességét…

EDINA

Igen, mindenki olyan ideges… Ilának. Az én specialitásom, ha vendégeket várok, a gombás omlett…

ILA

Ó, az igen!

EDINA

Csudára értem, a vendégeim odavannak érte. Szeretem a társaságot! Itt is remekül érzem magam… Ja, igen, a gombás omlett! Úgy készítem, hogy a megsütött habkönnyű omlettet feldarabolom…

FERI

Egy fejszével! Csihi-puhi, apró darabokra vágta, nyiszálta, trancsírozta, aztán úgy, ahogy volt, nyersen, azon melegében mind felfalta szőröstül-bőröstül, még a karosszériát sem hagyta meg, olyan étvággyal törölgette ki a tányért!

 

Döbbenet.

 

EDINA

Tessék?

 

Magda halkan nevetni kezd.

 

ILA

Miket beszélsz?!

EDINA

Én sem értem, miket beszél?!

FERI

Nos, vagy a konyhaművészet, vagy az én sztorim!

MAGDA

És ha senkit sem érdekel?

ILA

Bocsáss meg, Ferikém, de Edinával társalogtunk…

MAGDA

Ma este már ez a huszadik történet!

FERI

Ez egy fontos történet! Pétert is érdekelhetné. Hogy egy kis betekintése legyen az állapotokba. Szóval! A pasas meg a fúriái! Szórták ránk az átkokat. A kollégám nem bírta cérnával, annyira abszurd volt a helyzet, elkezdett nevetni… Erre aztán…

ILA

Magdikám, ha kinyitnád a konyhaajtót, kitolnám az edényeket…

 

Magda feláll, segít Ilának. Feri lila lesz a dühtől.

 

FERI

A fenébe is!

EDINA

Semmi baj, mondja csak, én figyelek.

FERI

Péternek. Nem szólhatna egy kicsit csendesebben az a zene?!

PÉTER

Hogyan? Jó, mi? Figyeld csak! „Vonat a semmibe” – jó szám, csuda jó szám!

EDINA

Péterhez megy, ráteszi a kezét a magnóra. Túl hangos. És nem is olyan jó számok.

PÉTER

Ezek? Nem jó számok? Rájuk néz, kikapcsolja a magnót. Ahogy gondoljátok.

FERI

Nem ártana, ha te is hallanád, mi történt. Arról van szó, hogy a pasas elhatározta, móresre tanít, kiugrott a kocsijából, odapattant hozzánk, rákönyökölt a tetőmre, és eltorzult arccal üvöltött.

PÉTER

Nem érti, miről van szó. De miért?

FERI

Mert a kollégám mosolyogni merészelt az oktalan dühén.

EDINA

Fecsegőn. Néha piszokul elvesztik a fejüket. Én például megfigyeltem, hogy az ember szépen szól valakihez, mondjuk a boltban… vagy a metróban, hogy pardon, ha megengedné, uram… asszonyom… de ők… Elakad, mert észreveszi, hogy Ferit megzavarta.

FERI

De ők?!

 

Kis csend.

 

De ők?! Na ki vele! De ők?! Az istenit, de ők?!

MAGDA

Éppen visszatér a konyhából. Feri! Fékezd magad.

FERI

Csak szeretném, ha Edina befejezné!

EDINA

Bocs! Félbeszakítottam.

FERI

Ha elkerülhetetlen volt, ne bánja! Iszik.

MAGDA

Feri!

FERI

Elmondhatnám végre a történetemet?!

MAGDA

Egész este csak téged hallgatunk.

FERI

De hiszen azért vagyunk együtt, hogy diskuráljunk, nem? Edinának. Jól érzi magát?

PÉTER

Éllel. Jól.

 

Magához vonja Edinát, az hozzábújik megszeppenve.

 

EDINA

Halkan. Folytassa, kérem.

FERI

Péternek. Nem hiszem, hogy Svédországban láthatsz ilyet. Mint amilyen ez a pasas volt. A tenyerével csapkodta a kocsim tetejét, és csak úgy vicsorgott a kollégámra. Hogy az min nevet. „Mit vigyorogsz, te szemét, te állat, te szarházi!”

PÉTER

Ezt mondta?

FERI

Sőt! Így mondta: „A beledet ontom ki, te szarházi, szemét!”

PÉTER

Hm. Azt a mindenét.

 

Kis csend.

 

MAGDA

Eddig a történet?

FERI

Nem. Ugyanis a továbbiakban az a kérdés, hogy mi, a kollégám és én, hogyan reagáltunk erre. Na? Ki mit képzel? Ki mit gondol? Tessék! Edina?

EDINA

Ahogy elnézem magát…

FERI

Na?!

EDINA

Kicsapta az ajtót, és be egy balhorgot a fickónak!

FERI

Mint a moziban? Hallod ezt, Magda? Be egy balhorgot a fickónak!

MAGDA

Azt megnéztem volna!

FERI

Meg is nézhetted volna! Igaz, Edina? Be egy balhorgot a fickónak! Mint a moziban! Nem rossz! – És te? Péter? Mit saccolsz?

PÉTER

Fogalmam sincs. Odakinn annyira elszoktam az erőszaktól. Svédországban elképzelhetetlen, hogy két autós így egymásnak támadjon. Még az állatokat sem szabad – nem hogy bántani, de szidalmazni sem!

FERI

Hát ez nem Svédország! Ez Magyarország! Tudod? Ez Magyarország!

MAGDA

Hallgassuk inkább a zenét, amit Péter hozott…

FERI

Még nem fejeztük be! Edinán a sor, hadd halljam, hogyan képzeli tovább?!

EDINA

Jó nyomon haladok?

FERI

Mondja csak, mondja!

EDINA

Belejön. A pasas megszédült, de feltápászkodott, hogy visszaadja az ütést. De maga akkor a gyomorszájába…

 

Ila visszatér, kávét hoz, megdöbbenti, amit hall. Csészéket tesz az asztalra.

 

FERI

A gyomorszájába, aha! Hallod, Magda?

ILA

Miről beszéltek?

EDINA

Aztán egy felütés… elkapta a grabancát…

FERI

Na? Tovább, tovább!

EDINA

Elkapta a grabancát, és neki az ürgét a Daciájának! Paff, paff, paff!…

PÉTER

Borzadva. Elég, elég!

FERI

Paff, paff, paff, ugye? Ahogy hozzácsapdostam a kocsijához?

ILA

Kicsodát?!

PÉTER

Ühmmmm… rettenetes!

FERI

Edinát biztatva. És, és, és?…

EDINA

És az ürge máris összecsuklott!

FERI

Ez az!

PÉTER

Szörnyűek vagytok!

FERI

Nevet. Szörnyűek, de mennyire, hogy azok! Csak nem azért, amit most hallottatok! Mert szó sincs róla, hogy azt az undok, agresszív alakot beletapostam volna a betonba…

ILA

El sem hinném rólad! Hiszen te csak úriemberként tudsz viselkedni!

FERI

Amennyiben úriemberi viselkedés a megfutamodás.

MAGDA

Na, helyben vagyunk!

FERI

Miért? Nem így van? Én egy megfutamodó úriember vagyok! Az az igazság, kedves Edina, hogy a kollégám és én csak lapultunk! Feltekertük az ablakot, és sápadtan, gyáván, rémülten csak azt lestük, hogy szabadulhatnánk meg ettől az őrülttől… aki egyébként nagyon is hétköznapi alak volt, olyan, mint itt körülöttünk százezer… Mert ez nem Svédország, Péterem, ahol tapintattal vannak egymás iránt állatok és emberek, itt a beledet ontanák ki minden semmiségért, ha nem menekülnél idegbeteg honfitársaid elől, ahogy például mi is…

ILA

Nem is kell leállni az ilyennel!

FERI

Tehát jól tettük, hogy tűrtünk és menekültünk? Edina! Maga szerint is?

EDINA

Hát…

 

Lőrinc jelenik meg a lépcsőn, már átöltözött: könnyű nyári zakóban, kordnadrágban, vászoncipőben jön le a nappaliba, tálcán teáskannát, csészét hoz.

 

LŐRINC

Ki tűrt és menekült?

ILA

Elébe megy. Elég volt neki a vacsora?

LŐRINC

Elég. Átadja a tálcát a feleségének. Tehát? Ki menekült, és hová?

FERI

Rosszkedvűen. Te! Te menekültél el megint közülünk!

ILA

Csak vacsorát vitt fel Fanninak!

FERI

Kapóra jött neki! De hol a csudában maradtál ilyen soká? Nekem kell töltögetni…

LŐRINC

Látom, töltögettél is szépen – főleg magadnak.

ILA

Lőrinctől. Mit mondott? Lejön majd? Péteréknek mentegetődzve. Sok a munkája! Ne vegyétek illetlenségnek… Biztosan fogalmazásokat javít…

EDINA

Remélem, megismerhetem a lányukat? Péter szerint nagyon helyes teremtés…

ILA

Ó, szerinte olyan, mint én voltam lánykoromban…

PÉTER

Igen, majd meglátod…

LŐRINC

Közbevág. Mi magunk is úgy véljük, hogy leányunk nagyon helyes teremtés!

 

Kis csönd.

 

FERI

Na, na! Csak ne így, Lőrinc, csak ne így!

LŐRINC

Tessék? Mi a probléma?

FERI

Légy szíves! A barátaimat…

LŐRINC

Nem értem. Nem értem, mi a probléma?

PÉTER

Semmi.

LŐRINC

De, de! Ferinek valami nem tetszik.

PÉTER

Semmi, ugyan! Remekül érezzük magunkat, finom vacsorát kaptunk… és ez a családiasság…

EDINA

Ó, hogyne, ez a kedves családiasság…

PÉTER

…ez engem egészen elbódít! Ha az ember egyedül él.

EDINA

Ó, igen, ha az ember egyedül él…

LŐRINC

Akkor?

EDINA

Akkor?

LŐRINC

Ha az ember egyedül él… mondani akartak valamit. Péternek. Nem fejezted be. Ha az ember egyedül él…?

PÉTER

Szárazon, Lőrincnek. Ha zavarunk, elmehetünk!

ILA

Ijedten. Dehogy!

LŐRINC

Miért mennétek el, amikor éppen az előbb mondtátok, hogy jól érzitek magatokat? Kijelentve. A vendégeink jól érzik magukat, és mi is, hasonlóképpen! És a helyes kislányunk is jól érzi magát. Ha pedig Feri töltene nekem egy pohárral, még jobban érezném magam. Töltenél?

FERI

Hmmm… Töltenék. Tölt. Ila! Tedd le azt a tálcát, és ülj le! Üljetek már le! Ti is! Üljetek le!

 

Valamennyien elhelyezkednek. Ila leteszi a tálcát az asztalra, a férjét figyelve, feszengve leül. Magda állva marad.

 

Magda! Azt mondtam, üljetek le!

MAGDA

Nem bánnám, ha te már nem innál!

FERI

Mit nem bánnál?!

MAGDA

Fejezd be. Vagy tarts egy kis szünetet. Nem kell úgy nekivadulni.

FERI

Az istenfáját, hiszen még alig ittam!

MAGDA

Jó, én csak kértelek!

ILA

Ha jólesik neki…

MAGDA

Ferinek, Ilát meg sem hallva. Én kértelek!

LŐRINC

Átveszi a poharát. Így! Iszik. Na? Körbenéz a társaságon. Az előbb hallottam valami zenét…

ILA

Igen… Péter hozott nekem néhány kazettát… ajándékba.

EDINA

Csupa régi szám!

LŐRINC

Csupa régi szám? Na, hadd halljam! Péter? Megkérhetnélek?

PÉTER

Érdekel?

LŐRINC

Különösen, ha régi számok. Amiket talán nem is ismerek.

EDINA

Nem lehetne valami mostanit? Ha már zenét hallgatunk…

LŐRINC

Nem, nem! Szíves engedelmével pótolni szeretném a mulasztottakat. Végeredményben érdekel, hogy mikre táncolt a feleségem lánykorában. Az ifjúkor boldog szombat délutánjain. Ez érthető, nem?

PÉTER

Érthető.

LŐRINC

Nos hát?

PÉTER

Beindítja a magnót. A Champs együttes! Tessék!

 

Hallgatják a zenét.

 

LŐRINC

Aha. Aha, aha! Szünet. Na! Miért nem toljátok félre a bútorokat? Csináljatok helyet a tánchoz.

ILA

Csak nem azt akarod, hogy táncoljunk?

LŐRINC

Miért ne?

ILA

Na, nem, azt nem!

EDINA

Én benne vagyok!

FERI

Elkapja Edinát. Jöjjön!

EDINA

Péterre tekint, vonakodva. De én talán inkább…

FERI

Nem, nem vele! Velem! Jöjjön! Ők majd együtt!

 

Táncolnak.

 

EDINA

Magdának. És te?

MAGDA

Hideg mosollyal. Vár rám egy kis munka a konyhában… Kimegy.

ILA

Magda után szól. Várj, megyek veled!

LŐRINC

Nem, te csak maradj! Maradj, és táncoljatok.

EDINA

Ferinek. A felesége megbántódott!

FERI

Ugyan! Csak nincs kivel táncolnia. Lőrinc nem kéri fel, Lőrinc soha nem táncol, Lőrinc magában gubbaszt. Látja?

 

Lőrinc valóban elvonul egy sarokba a poharával, leül, onnan nézi őket.

 

PÉTER

Szertartásosan meghajol Ila előtt. Szabad? Hölgyem!

ILA

Ó, nahát! Boldogan nevet. Nem fog menni!

PÉTER

Dehogynem! De mennyire! Majd meglátod!

 

Táncolnak.

 

FERI

Tánc közben. Túl sok a fény!

EDINA

Egy kis hangulatvilágítás elég lenne, igaz?

FERI

Eloltok néhány lámpát! Oltogatja a lámpákat itt is, ott is.

ILA

Na! Mi az? Miért lett sötét?

PÉTER

Remek, így jó, így az igazi! Lőrincnek. Ne gondolj semmi rosszra, öregem!

LŐRINC

Csak mindent úgy, mint régen. Negyvenhétben vagy negyvennyolcban vagy mikor is?…

PÉTER

Vidáman. Akkor, akkor!

LŐRINC

A boldogság szombat délutánjain!

 

Ila nevet. A háttérben maradnak. Ila kis kacagásait hallani.

 

EDINA

Ferinek. A sógora… Lőrinc… mindig ilyen feszült?

FERI

Feszült? Nem feszült. Lőrinc emigrációban él.

EDINA

Miben?

FERI

E-mig-rá-ci-ó-ban! Már régóta.

EDINA

Ez valami vicc, amit értenem kellene. Viccel!

FERI

Viccelsz! Miért magázódunk? Tegezz, angyalom! Szia! Megcsókolja.

EDINA

Nevet. Szia!

FERI

Láttad a kertet?

EDINA

Láttam.

FERI

A fenyőket, a bukszusokat, a gyümölcsöst?

EDINA

Meg azt a sok szép virágot!

FERI

Mind az ő műve. Lőrincé. Az ő kertecskéje! A kőkerítést is láttad?

EDINA

Mint egy várfal!

FERI

Körülzárja a kertet. A házat. Mint egy várfal. Itt él emigrációban az én sógorom.

EDINA

És miért?

FERI

Tőle kérdezd meg.

EDINA

Nekem szimpatikus. A maga… a te sógorod. Rokonszenves. Van benne tartás.

FERI

Bennem bezzeg nincs, ugye? Megáll a táncban. Gyere, igyunk! Meggondolja magát. Menjünk ki a kertbe!

EDINA

Nem. Maradjunk. Felveszi a poharát, kortyint, észreveszi, hogy Lőrinc nézi, feléje int a poharával. Nem tart velünk?

LŐRINC

Nekem már elég lesz.

EDINA

Ennyire mértékletes?

LŐRINC

Ennyire. Váratlanul. Reggel kijöhet velem úszni.

EDINA

A folyóban úszik?

LŐRINC

Csakis a folyóban! A strandra én nem megyek.

FERI

Éllel. Ott emberek vannak!

LŐRINC

A megjegyzést elengedi a füle mellett. Edinának. Tud úszni?

EDINA

Elég jól.

LŐRINC

Helyes. A barátja nagy úszó. Tud róla? Péter. Péter nagy úszó. Igaz, Péter? Te nagy úszó vagy. Reggel kipróbálhatjuk. Helyes?

PÉTER

Tánc közben. Helyes. Ilának. Te is lejársz?

ILA

Nem, én már régen nem… Jaj, álljunk meg, a lábam… Nem megy ez úgy, mint régen! Leül, nyomkodja a bokáját, nevet. Te, ott Svédországban, ott tréningben vagy, de én itt…

 

Magda jön vissza a konyhából.

 

MAGDA

Na, ennyi volt az egész?

PÉTER

Te kimaradtál a táncból. Szabad?

FERI

Péternek. Nem vagy te kissé csapodár? Ha az egyik táncosod kidől, hadd jöjjön helyette egy másik?!

MAGDA

Ne, Péter, ne fáradj!

FERI

Péternek. Pedig jól táncol. Nagyon erotikusan, izgalmasan táncol…

PÉTER

Tréfának veszi. Igazán?

FERI

Kipróbálhatnád.

PÉTER

Ki is próbálom!

FERI

Magdának. Hallod? Péter kipróbálja, milyen szexisen táncolsz!

EDINA

Nevet. Nahát! Magdának. A férjed csuda pofa!

MAGDA

Igen, a férjem addig iszik, amíg csak nem lesz ilyen csuda pofa!

PÉTER

Meghajol Magda előtt. Szabad, asszonyom?

FERI

Persze! Menj, vedd le a lábáról!

 

Magda elhatározza magát, Péter gálánsan táncol vele, de az asszony átfonja karjával a férfi nyakát, hozzásimul. Valamennyien némán nézik őket, amint eltáncolnak a háttérbe.

 

EDINA

Ilának. A férjed hívott, hogy reggel ússzunk együtt.

ILA

Igen, hallottam.

EDINA

Valóban itt maradhatunk éjszakára?

ILA

Itt maradhattok, persze! Majd ide ágyazok nektek, a lenti szobába. Ferit figyeli.

 

Feri leül, nevet magában, iszik.

 

Ila most Lőrinc felé fordul, gépies törődéssel. Tényleg nincs semmi baja?

LŐRINC

Kinek?

ILA

Bátortalanul. Fanninak. Nem kap választ. Új aggodalommal. Ezt vetted fel?

LŐRINC

Hogyan?

ILA

Ezt a cipőt?

 

Látja, hogy Edina Ferihez oldalog. Feri felnyúl, átfogja Edina csípőjét, poharat nyom a kezébe.

 

Ila mindezt figyelve feláll, a férjéhez megy, fél térdre ereszkedik előtte. Nem nyom?

LŐRINC

Tessék?

ILA

Azt mondtad a múltkor, hogy nyom. Hogy szorít. Hogy ez a vászoncipőd szorít. A bélése…

LŐRINC

Nem szorít.

ILA

Megigazítom.

LŐRINC

Mit?

ILA

A bélését. A bélése nyomhat. Össze lehet gyűrődve…

LŐRINC

Micsoda?!

ILA

Összesodródhatott a bélése, az nyomhatja a nagyujjadat…

LŐRINC

Ugyan, hagyjál!

ILA

De tönkreteszi a lábad… Itt! Igazgatja a férje lábán a cipőt. A bélés… érzem…

LŐRINC

Mit csinálsz, mi az istencsudáját csinálsz, hagyjál!

ILA

Én csak…

LŐRINC

Durván. Ha egyszer azt mondom, hogy hagyjál!!!…

ILA

Feltápászkodik, zavartan mosolyog a többiekre, akik nem is figyelnek rá. Menjetek csak… menjetek csak úszni reggel, az jót tesz. Én már nem járok le. Azelőtt sokat úsztunk. Emlékszel, Péter?

 

Péter nem hallja, vidáman táncol Magdával.

 

Azok a meleg nyarak! Jöttél, beköszöntél, bekiáltottál itt, ezen az ajtón, mi meg… Feri meg én már futottunk is.

EDINA

Ferinek. Te író vagy?

FERI

Á!

EDINA

Mi az, hogy á?! A feleségedtől tudom, hogy író vagy!

FERI

Át akart verni!

EDINA

Hát mi vagy?

FERI

Te mi vagy? Azt mondd meg! Manöken?

EDINA

Felnevet. Jó is volna! Számlaellenőrző vagyok a biztosítónál. De komolyan! Te mivel foglalkozol?

FERI

Na, mivel? Igyál!

 

Isznak. Magda és Péter nevetése a háttérből.

 

PÉTER

Nahát. Feri, valóban csodálatosan táncol a feleséged!

EDINA

Ferinek. Önzetlen vagy!

FERI

Gondolod?

EDINA

Szimpatikus vagy nekem. Nagyon szimpatikusak vagytok mind. Nekem nagyon rosszul sikerült a házasságom. Az egy tragédia volt. Borzasztó önző emberhez mentem feleségül, soha nem adta kezembe a fizetését, az enyémmel együtt egy dobozban tartottuk a pénzt a szekrényben. Mindig pontosan meg kellett mondanom, mire és mennyit költöttem el belőle. Egy darabig tűrtem, jól van, gondoltam, spórolni kell. Csakhogy ő számolatlanul költött magára! Aztán egyszer… egyszer megláttam a kirakatban egy pár szürke antilopkesztyűt. Nem kellett, nem is tetszett, de belém bújt az ördög, megvettem, és otthon kitettem szem elé… mint egy csalétket. A férjem olyan patáliát csapott, de olyat! Én meg azt gondoltam, hogy hova lett a szabadságom? Meg tudtam volna ölni, amikor az arcomba vágta, hogy pazarló, könnyelmű, felelőtlen vagyok. Otthagytam. Elváltunk. Egy kesztyű miatt… ami nem is kellett. Ez egy tragédia, nem? Még most is elönt az epe. Még most is felizgat! Tessék! Hogy kipirultam! Ennyire gyűlölöm még mindig! Már az arcára sem emlékszem, de gyűlölöm, és meg tudnám ölni!…

FERI

Szóval kiharcoltad a szabadságodat.

EDINA

Visszaszereztem a szabadságomat.

FERI

Aha. És a hirdetés? Amire az én svéd barátom rábukott?

EDINA

Nem maradhatok egyedül. Te író vagy, neked ezt meg kell értened.

FERI

Ne hagyd magad átverni, nem vagyok író. Néha fordítok regényt, színdarabot. Mások szellemi termékeit ültetem át… nekem nincsenek szellemi termékeim.

EDINA

Péter is azt mondta, hogy író vagy. Elbeszéléseket írsz.

FERI

Angyalom, az írók bátor, önálló gondolkodású emberek. Nem pedig tűrők és megfutamodók. – De te szép vagy! Inkább erről beszéljünk. Csinos vagy. Ehhez még van merszem, beleszeretni valakibe.

EDINA

Nevetve. Csak nem akarod elhitetni velem, hogy te most…

FERI

Semmi riadalom! Hamar fellángolok, de gyorsan el is csitulnak az érzelmeim. Futó csók. Nagyjából ennyi az egész! Nevet, iszik.

EDINA

Kár, hogy nem vagy író!

FERI

De milyen nagy kár!

 

Ila, miközben féltékenyen lesi, hogyan táncol Péter Magdával, a vitrines szekrény fiókjából fényképeket halász elő.

 

ILA

Hogy Péter jól hallja. Nahát! A régi fényképeink! A lánykori fotóim! Ezen még… ni, ezen meg mind rajta vagyunk, Péter is.

 

De az csak Magdával törődik. Incselkednek, nevetnek.

 

Az anyád is itt van, szegény. Emlékszem az anyádra, Péter! Látja, hogy ez hat: Péter felkapja a fejét. Elszántan folytatja. Valahányszor átmentünk hozzátok, varrt, stoppolt, mosott, valamit mindig csinált, mindig dolgozott…

 

Péter lassít a táncban.

 

Csendes asszony volt, finom, csendes asszony…

MAGDA

Itt laktatok valahol a közelben?

PÉTER

Fakó hangon. Házat béreltünk a folyóra nyíló utcában. Már nincs meg.

ILA

Nincs. Lebontották. Akkor te már nem voltál itthon. És amikor anyád meghalt…

PÉTER

Hirtelen abbahagyja a táncot. Ezt most nem kellett volna!

ILA

Megszeppen, de örül, hogy a férfi reá figyel. Bocsáss meg, kiszaladt a számon.

PÉTER

A magnóhoz megy, kikapcsolja. Ezzel… várhattál volna, Ila.

ILA

Makacsul. Szerettem az anyádat. Nézd, ezen a képen is… mosolyog. Kedves, mosolygós asszony volt.

PÉTER

Ma… amikor jöttem, el akartam menni oda, ahol az a ház állott valamikor. De nem volt bátorságom…

ILA

Nem akartam fájdalmat okozni…

MAGDA

Nézi a képet. Szép. Szép asszony.

FERI

Magda mögött. Hadd nézzem! Á, igen, kedves asszony volt…

PÉTER

Csak ti láttátok mosolygósnak. Csak mások. Szörnyen magányos volt. Szünet. És úgy is halt meg.

ILA

Mi néha meglátogattuk. Megtudtuk, hogy kórházba került, és mi néha…

PÉTER

Közbevág. Ti a mosolyára emlékeztek, én az örökös riadalmára. Nem ismertem nála boldogtalanabb teremtést… azóta, hogy az apám elhagyta.

FERI

Tényleg, az apádat nem ismertük! Ő nem lakott veletek abban a parti házban, ugye?

PÉTER

Hát nem. Ő nem. Ő aztán nem. Szünet. Az anyám ugyanis zsidó volt, és…

ILA

Tessék?

PÉTER

Igen, igen, ő az volt.

ILA

Nahát! Ezt soha nem tudtuk!

PÉTER

Hát nem láttátok a sárga csillagot a mellén? Akkoriban. A sárga csillagot! Nem láttátok rajta a sárga csillagot?

FERI

Akkoriban! Akkoriban mi nem voltunk itthon.

ILA

Hiszen emlékezhetsz, apánk katona volt, és mi vidéken éltünk a nagyanyáéknál. Csak negyvenöt nyarán jöttünk vissza. Csak akkor találkoztunk megint! Te már nagyfiú voltál! Hosszú szünet.

PÉTER

Na, igen. Az anyám története… az én keserves történetem, kedveseim. És ti nem is tudtátok. Hát persze. Szünet. Az apám… az apám megtagadta az anyámat, pedig szerette. Nemcsak elhagyta, meg is tagadta. Úgy ám! Az apám imádott, én is rajongtam érte, de egy napon kijelentette, hogy nem élhet zsidó nővel, nem teheti tönkre a karrierjét, hát elment tőlünk. Jogász volt, felfelé ívelt a pályája, csakhogy zsidó feleséggel persze nem! Elárult bennünket. Ő, akit én istennek tartottam. Igen. Gyönyörű férfi volt, kreol, fekete hajú, pompás alkat. Cigányszemű. Éles elméjű, nagyszerű jogász. Az emberek bíztak benne, azt mondták, igazságos… Én akkor meg akartam halni…

 

A lépcső tetején megjelenik Fanni. Hallgat, a grádicsra ül.

 

Ez régen volt, kiskölyök voltam, nem itt laktunk, hanem még benn a városban. Gyűlöltem az anyámat, mert miatta hagyott el az apám. Bedugtak egy intézetbe… ez harminckilencben történt… az apám beadott egy nevelőintézetbe… ahol egyszer aztán azt hallottam, hogy a zsidók ölték meg az Isten fiát, a zsidók a keresztények ellenségei, a magyarok ellenségei, és minden baj miattuk van. Rettenetesen megrémültem, megszöktem, bujkáltam, az apámhoz akartam jutni, aki nem zsidó és nem ellenség… én nem akartam a magyar nép ellensége lenni… Az intézetiek elcsíptek, visszavittek, pokolian sírtam, üvöltöztem, hogy akkor hát öljenek meg, ha a magyar nép ellensége vagyok, öljenek meg, ők pedig pofoztak, pofoztak… Én nem akartam élni.

FERI

Miért nem mondtad el ezt nekünk soha? Miért hallgattál erről?

PÉTER

Ránéz, elfordul, kortyint. Az anyám jött értem… alázatos volt, bűntudatos, könyörgött, hogy szeressem… Állandó bűntudatban élt. Miattam. Képtelen voltam elviselni ezt az örökös bűntudatot…

ILA

Semmit sem meséltél el nekünk ebből.

PÉTER

Anyám arra kért, sohase meséljem el, mi történt velünk. Az emberek vagy hitetlenkedve vagy kárörvendően hallgatnák, azt mondta. Az anyám rettenetesen szégyellt élni. Rettenetesen szégyellte magát az apám helyett is. Otthon olyan volt, mint az űzött vad. Én ezt végül nem bírtam. Ezért is mentem el innen, amikor tehettem, ötvenhatban. Szünet. És aztán soha többé nem láttam. Soha többé.

EDINA

Váratlanul, hisztérikusan. Nem, nem, nem! Egyedül lenni, nem, nem!…

 

Nesz – fenn a lépcső tetején Fanni hirtelen, nyugtalanul feláll. Csak Lőrinc veszi észre, ő néz fel, aztán otthagyva helyét, a lépcső aljáról feltekint a lányára. Némán nézik egymást. Edina Péterhez húzódna, az futólag, vigasztalóan megérinti, de nem törődik vele. A nő erre Ferihez lép. Feri poharat nyújt át neki, s közben gyengéden végigsimít a karján. Magda látja ezt, elfordul. Ila Péterre figyel.

 

PÉTER

Negyvennégyben anyám ki sem mozdult a házból. Várta a halált. De a halál elkerülte. Aztán elmúlt a veszély, és anyám azt mondta, légy keresztény, járj templomba, gyónjál, áldozzál, hadd lássák, hogy keresztény vagy… És én nem tudtam, minek tartsam magam. Az ötvenes években, amikor már dolgoztam, és közben esti egyetemre jártam, azt akarták, hogy lépjek be a pártba. Lépj be, mondta az anyám, hátha segít rajtad, aztán meg arra kért, hogy ne tegyem. Hátha egyszer meg majd ezért fognak üldözni. Húzd meg magad, kisfiam, azt mondta. Hm. Húzd meg magad!… Szünet.

ILA

Amikor kórházba került, hallottunk felőle. Meglátogattuk. Súlyos beteg volt.

FERI

Írtam erről neked, amikor elkezdtünk levelezni.

ILA

Nem járt be hozzá senki. Csak néha Feri vagy én.

PÉTER

Ne! Ne mondd!

ILA

Kínzón. Reménykedett…

FERI

Ila!

ILA

Tisztában volt vele, hogy gyógyíthatatlan, de kitartott, sokáig kitartott…

FERI

Közbevág. Ila, az isten szerelmére!

ILA

Folytatja. …mert látni akart téged.

PÉTER

Erőtlenül. Igen, tudom.

ILA

Sokat szenvedett…

PÉTER

Üvöltve. Igen, tudom, tudom, tudom!

ILA

Nagyon várt téged!

LŐRINC

Keményen. Miért nem fogod már be a szád!?

 

Csend.

 

PÉTER

Halkan. Akkor még nem lehetett hazajönni. Lehetetlen volt.

LŐRINC

Persze hogy lehetetlen. Ezt mindenki tudja.

ILA

De akkor is, egy anya…

LŐRINC

A mindenségit! Most már elég legyen!

 

Magda lassan felgyújtogatja a lámpákat. Világosság. Megáll Péternél.

 

MAGDA

És az apád? Mi lett vele?

 

Fanni lejön a lépcsőn. Péter őt figyeli, nem válaszol Magdának. Fanninál kis kézitáska. A lépcső alján – Péter tekintetét fogva tartva – megáll.

 

ILA

Tettetett vidámsággal. Nahát, Fanni, befejezted a munkádat? Gyere közénk, mindenki hiányolt, persze első a feladat! Fanni túlságosan lelkiismeretes…

FANNI

Lelkiismeretes és odaadó!

EDINA

Kezet nyújt Fanninak. Edina vagyok! Szervusz!

FANNI

Kurtán. Szervusz.

EDINA

Én jöttem Péterrel.

FANNI

Péternek. Jag älskar dig. Edinának. Kérdezd meg tőle, mit jelent. Az előszobai fogasról leakasztja a dzsekijét.

ILA

Aggódva. Elmész?

FANNI

Ühmmmmm…

ILA

De hova?! Ilyenkor!

LŐRINC

Dolga van.

FANNI

Helyeslőn. Dolgom van. Kaphatnék valami italt?

PÉTER

Mit óhajt?

FERI

Bor?

ILA

Ne itasd a gyereket!

FANNI

A gyerek szeretne kapni valamit. Mondjuk, egy jó lórúgást!

ILA

Egy micsodát?

FERI

Sok vodka, kevés grapefruit. Apuka tölt, vagy keverjem én?

LŐRINC

Csináld csak! Te vagy a kocsmáros!

 

Feri készíti az italt.

 

EDINA

Fannit fixírozva. Nahát! Eredeti vagy, igazán! Péter el van tőled ragadtatva!

PÉTER

Kár, hogy nem volt köztünk, amikor még vidámabbak voltunk. Felkértem volna egy fordulóra!

FANNI

Még megteheti.

LŐRINC

Fanninak. Azt mondtad, dolgod van.

 

Feri átadja a „lórúgást” Fanninak.

 

FANNI

Péter és Edina felé emelve poharát. A – boldogságra!

EDINA

Széles mosollyal, igyekvőn. Köszönjük, köszönjük!

 

Isznak.

 

Na? Táncolunk? Tegyetek fel valamit…

FANNI

Péter elé áll. Szóval? Mit tud az apjáról?

PÉTER

Tessék?

FANNI

Magda kérdezte az előbb. Tud róla valamit?

PÉTER

Kelletlenül. Igen. Sydneyben élt.

MAGDA

Szóval Ausztráliában. Elég messze.

PÉTER

A cégem néhány éve kiküldött oda. Üzleti tárgyalások. Na, igen. Éppen Sydneyben.

FANNI

Találkoztak?

PÉTER

Tudtam a címét, de… Csak ültem a hotelban egész este, egész éjszaka, reszkettem, mint egy hideglelős. Szerettem volna látni, de ugyanakkor nem tudom, mit tettem volna vele, ha találkozunk. Pedig már mindennek vége. Már anya sem él. Már minden elmúlt.

FANNI

Nem vinne ki Svédországba?

EDINA

Felkapja a fejét. Tessék?! Hova?!

ILA

Ugyan, Fannikám!

LŐRINC

Fanni, elkésel. Menned kell, elkésel.

FANNI

Péternek. Kivinne vagy sem?

PÉTER

Kínosan nevet. Ó, Fanni, kedvesem! Hát hogyan is kérdezhet ilyet?…

LŐRINC

Fanninak. Várnak. Úgy tudom, várnak.

FANNI

Úgy tudod, apa? Péternek. Természetesen csak tréfáltam. Edinának. Csak tréfa volt, elnézést. Elindul, az ajtóból visszafordul. De azért kíváncsi lettem volna a válaszra! Visz’lát!

PÉTER

Utánakiált. Fanni! Fanni, ha tudni akarja a választ…

 

De Fanni már kinn van a kertben.

 

EDINA

Némi indignáltsággal. Rámenősek ezek a mai lányok!

MAGDA

Csak nem vagy féltékeny?

ILA

Ó, ó, hát ti komolyan veszitek?! Nem menne innen sehová az én kislányom! Hova is menne? Megvagyunk mi itt szépen, jól megvagyunk mi itt, igaz, Lőrinc?

LŐRINC

Megyek, bezárom a kaput. Kimegy.

 

Csend.

 

FERI

Iszik. Bezárja!

ILA

Elkészítem a fekhelyeket. Magda! Segítenél?

FERI

Magában dohogva. Bezárja, bezárja! Jól zárd be, jól reteszeld be, fordítsd rá a kulcsot, amennyire csak lehet, erre a…

MAGDA

Ferinek. Ne tölts már magadnak! Tudod, hogy aztán majd megint az éjszakád…

FERI

Jó, jó, alig ittam…

ILA

Megy az emeletre. Magda, ha jöhetnél…

MAGDA

Igen, máris!

 

Követi Ilát, Edina a két férfi közt árválkodik. Péter a magnóhoz megy, elindítja. Mélabús szaxofon, majd felgyorsul a ritmus. Edina Péterhez bújik hízelegve.

 

EDINA

Együtt alszunk? Összebújunk, ugye? Jó lesz, majd meglátod!

PÉTER

Derűsen. Mmmmm…

FERI

Amint elmegy mellettük, átöleli őket nevetve. Bújjatok csak össze! Péternek. Vidd gyorsan az ágyba, mert különben felcsalom magamhoz! Felmegy a lépcsőn.

 

Péter harsányan utánakiált.

 

PÉTER

Csak bízd rám a dolgot! Boldogan elkapja Edinát. Csak bízza ránk, igaz?

EDINA

Kacéran. Marháskodott. Hogy belém szeret… De én hűséges vagyok!

PÉTER

Gyere! Gyere, te boszorkány, te!

 

Átöleli, megpörgeti, a nő vidáman kacag.

 

„Egyedül vagy?”…

EDINA

„Téged kereslek!”…

PÉTER

„Találkozzunk”…

EDINA

„És legyünk boldogok!” …

 

Péter felkap egy üveg italt, cipeli Edinát a lépcsőhöz.

 

Hé, ne arra! A földszinti szobára mutat. Azt mondták, itt lesz a mi kuckónk! Előrefut, az ajtóból incselkedik. Siess már!

PÉTER

Vígan követi. Csak csábíts, csábíts, te, boszorkány!

 

Hirtelen sötét.
 

Második rész

 

1. jelenet

Ugyanott. Éjszaka. A nappali néptelen. Állólámpa világít. Gyér fény. Szerteszét minden, ahogy az este hagyták. A többszárnyú, üveges ajtó csukva. Zörgés. Valaki jön. Péter. Kibotorkál a földszinti szobából a nappaliba. Nekimegy egy széknek, megszeppen, hogy lármát csapott, de senki sem moccan. Alszik a ház. Péter morgolódva egy fotelba veti magát. Mérges.

 

PÉTER

Az ördögbe is! Azt elhiszem! Mmmmmm… Körülpillant, feláll, az italokhoz megy, tölt magának, állva iszik, újra tölt, az ajtóhoz megy, kitárja néhány szárnyát, kilép a verandára.

 

Tücskök ciripelnek a kertben.

 

A fene egye meg! A fene egye meg az egészet!

 

A földszinti szoba ajtaja nyílik, Edina óvakodik ki, félmeztelenül, vállára terített köntösben.

 

EDINA

Hova tűntél? Péter! Hol vagy? Hallod? Péter! Meglátja a félhomályban. Péter! Péter!

PÉTER

Cssss! Hallgass!

EDINA

Gyere vissza. Péter. Hallod? Gyere vissza.

 

Hosszú csend, csak a tücskök cirpelése.

 

Nem haragszom, semmi baj, felejtsd el, amit mondtam… Péter, hallod? Semmi baj…

PÉTER

Feküdj le.

EDINA

Ha mondom, hogy semmi, nem számít…

PÉTER

Feküdj vissza, és hagyjál! Hagyjál!

EDINA

Na, megállj!… Eltűnik, becsapja az ajtót.

PÉTER

A francba!…

 

Nesz. Magda tűnik fel a galérián, letekint a félhomályba.

 

MAGDA

Ki az?! Van ott valaki?! Hé!

PÉTER

Csss! Csak én!

MAGDA

Jézusom! Azt hittem, betörő! Valami baj van?

PÉTER

Semmi. Nem tudok aludni. Meleg van. Meleg éjszaka. Iszom valamit, aztán…

 

Szünet, nézik egymást.

 

Hallod a tücsköket?

MAGDA

Aha.

PÉTER

Iszol velem valamit? Ha már felébresztettelek? Nem jönnél le?

MAGDA

Tessék?

PÉTER

Csak ha kedved tartja.

MAGDA

Hát hány óra?

PÉTER

Az órájára néz. Most… fél kettő.

MAGDA

Fél kettő?! Lejön a lépcsőn, köpenyben van, kócos. Hogy nézek ki… nem mondom… éjfél után fél kettőkor kimászom az ágyamból, hogy piáljak egy idegen férfival.

PÉTER

Idegen vagyok?

 

Mosolyogva nézik egymást.

 

Idegennek érzel? Azután, ahogy táncoltunk az este?

MAGDA

Miért, hogy táncoltunk az este? Kis szünet.

PÉTER

Mit tölthetek?

MAGDA

Majd nézek valamit. De nem kéne inkább aludnunk?

PÉTER

Holnap szombat, ráérsz aludni… Látja, hogy Magda szemlét tart az üvegek felett. Én konyakot iszom. Adhatok?

MAGDA

Van itt gin. Tonikkal jó lesz… Egy kis jég kellene…

PÉTER

Kitölti az italt. Micsoda meleg éjszaka, mi? Szeptemberben! Ott nálunk soha sincs ilyen meleg éjszaka… Amint átnyújtja a poharat, megérinti az asszony kezét.

MAGDA

Zavartan. Muszáj jeget hoznom, ha már így döntöttem… A konyhában találok… Egy pillanat!

PÉTER

Csak tessék! Egyedül marad, kortyint a konyakból.

 

Újra nyílik a földszinti szoba. Edina egy takaróval a hóna alatt, de még mindig félmeztelenül megjelenik.

 

EDINA

Na, bemehetsz, átengedem neked az egész vendégszobát, majd keresek magamnak egy zugot odafönn… egy kanapét, ahol meghúzhatom magam…

PÉTER

Elkapja a karját. Ne csinálj botrányt!

EDINA

Kirántja magát Péter markából. Te ne csinálj botrányt! És különben is, ez nekem nagyon, nagyon kellemetlen! Egy idegen családban… Hogy miért is maradtam itt éjszakára!

PÉTER

Edina!

EDINA

Hagyjál! Nem kell velem törődnöd! Meghúzom magam odafönn. Láttam a folyosón egy kanapét… Megy fel a lépcsőn, maga után vonva a takarót. Jó lesz az nekem… Hogy miért is maradtam itt… Eltűnik odafönn.

 

Magda egy tálkában hozza a jeget, látja, hogy Péter az emelet felé bámul.

 

MAGDA

Történt valami? Felébresztettük őket?

PÉTER

Á, nem… Na, itt a jég? Akkor koccinthatunk végre!

MAGDA

Máris! Jeget pottyant az italába. Egy kis éjszakai piálgatás… Hm. Van benne valami bizsergető. Szóval ettől nagylánynak érezhetem magam, mi? Szerencse, hogy mindig van ital ebben a házban. Gondoskodunk róla. Örökösen megfogadjuk, hogy slussz, most jön az absztinencia, de közben szenvedélyesen vásároljuk a különböző piákat. Hogy ki ne fogyjon a készlet. Mert ha kifogyna, mihez kezdenénk? Mi tenné elviselhetővé a nappalokat és az éjszakákat? Na, már egy korty is milyen bőbeszédűvé tett…

PÉTER

Kis szünet után. Beletört a bicskám.

MAGDA

Tessék?

PÉTER

Ebbe az Edinába.

MAGDA

Hogyhogy beletört?

PÉTER

Nézd, neked megmondhatom, ittam is eleget, meg merem mondani. Nem tudtam… nem tudtam őt… Szóval érted?

MAGDA

Zavartan nevet. Óóóóóó!

PÉTER

Most aztán fúj rám. Dühöng.

MAGDA

Nevet. Hát… meg is értem szegényt!

PÉTER

Hogy letorkolja a nevetést. Ez a nő nem engem akar! Érted, hogyan mondom? Ez nem engem akar, ez csak baszni akar!

MAGDA

Na, ne beszélj így!

PÉTER

De, így beszélek! Ez csak baszni akar!

MAGDA

Kérlek! Nem szeretem, ha így beszélnek előttem!

PÉTER

De erre nincs más kifejezés!

MAGDA

Hogyne volna!

PÉTER

Nem, nem, a szeretkezés egészen más dolog. Az ölelkezés is egészen más. Nem lehet összehasonlítani a szerelmeskedést a baszással. A lefekvést sem. A lefekvésben is van valami gyengédség, valami báj, valami szívderítő, szívmelegítő, szívszorító… mert az ember össze akar bújni a másik emberrel. A férfi a nővel. A nő a férfival. De aki baszni akar, az csupán egy biológiai aktust akar elvégezni. Persze lehetőleg olyannal, akitől hasznot remél.

MAGDA

Valami most nem sikerült neked, hát vádaskodsz!

PÉTER

Á, pontosan látom a helyzetet! Ez a nő hirdet, hogy kiszúrhasson egy ilyen vagy olyan pacákot, gazdagot vagy külföldit… Ki akar innen jutni! Ki akar jutni Svédországba! Arra spekulál! A koronáimra spekulál!

MAGDA

Szeretitek a másikat hibáztatni. A nőt hibáztatni.

PÉTER

Én társat keresek, érted?! Társat! De amikor észreveszem, hogy a nő azt gondolja, most megvagy, hapsikám, hát attól a pillanattól kezdve én csak figyelek, vigyázok. Tudod, kik ezek! Spermarablók!

MAGDA

Nevet. Micsodák?

PÉTER

Odakinn is nagyon kell vigyázni. A svéd nők legtöbbje csak gyereket akar a férfitól, meg baszni akar, ha rájön az órája… Különben megveti a férfit. Nincs benne gyengédség a férfi iránt. Önmegvalósításra törekszik, ez most nagy divat, az önmegvalósítás! A férfi csak adja a spermáját vagy a farkát, ha szükség van rá. Egyébként menjen a fenébe! A nő megáll a maga lábán, nincs szüksége férfira. A legtöbbnek. A legtöbbnek nincs szüksége rá. Igen, ez így van! Spermarablók! Felcsináltatják magukat veled, észre sem veszed, máris apa vagy, csakhogy gyerek nélkül, mert a nőnek kell a kölyök, a nőnél marad, te csak a dohányt küldheted, azt sem tudod, milyen az, együtt élni egy sráccal, felnevelni egy srácot, a haverja lenni…

MAGDA

Szörnyűségeket beszélsz!

PÉTER

Ezek tények! Miért egyezett bele… miért állt rá olyan könnyen, hogy itt maradjon ma éjszakára?!

MAGDA

Elképedve. Ki?! Kicsoda?!

PÉTER

Ez a nő, Edina. Mit akar? Mit akarhat?…

MAGDA

Teremtőm! Hát ugyanazt, amit te! Nem gondolod? Szeretni akar valakit. Téged!

 

Fentről zaj.

 

Hallod? Mi lehet az? Valaki járkál!

PÉTER

Edina.

MAGDA

Edina? Edina nem odafönn van!

PÉTER

Felhurcolkodott.

MAGDA

Mit csinált?

PÉTER

Hát… felcaplatott. Dúlt-fúlt rám… fogta a takaróját, és felment. Van ott fenn egy kanapé… oda fészkeli be magát…

MAGDA

A lépcső aljáról gyanakodva bámul fel. Edina felment?

PÉTER

Tölt, kortyint, nem törődik Magda csodálkozásával. Szeretnék úgy élni, mint ti. Te meg Feri. Ila és Lőrinc. Ahogy ti, itthon.

MAGDA

Visszafordul. Ahogy mi?

PÉTER

Itt éltek, kötődtök valahová, kötődtök egymáshoz. Én ott kinn idegen vagyok. Nagyon jól megvagyok, szépen keresek, semmi bajom, ott ügyelnek arra, hogy jól élj. Teljes a nyugalom. Még a csendedre is vigyáznak. Ha narkós vagy, részeges vagy, betegként kezelnek, szociális segélyeket kapsz, az egészségesek eltartják a lecsúszottakat. Jóléti állam. Mégis. Ott élsz, jó, rendben van, te akartad így… mégis… fáj. Fáj. Érted? Úgy fáj, mint egy lüktető seb. Hazajövök, és nézem, hol ereszthetnék gyökeret. Magyar vagyok. Érted? Magyar. Akárhogy is volt, akárhogy is van – magyar. Ezt nem lehet kiheverni. És a nyelv. Idegen nyelven nem lehet érezni. É-rez-ni! Nem lehet. Jag älskar dig. Ezt mondja nekem a svéd nő az ágyban. Jag älskar dig. Én meg sebesen lefordítom az agyamban, mint egy komputer: szeretlek. Az egész életemet így kell lefordítani állandóan. Mert mi nem lettünk svédek! Mi nem külföldi magyarok vagyunk, hanem levegőben lógó emberek…

MAGDA

Azt hiszed, csak ott lehet így az ember? Csak odakinn?

 

Fentről neszek. Edina hangja: JAJ, BOCSÁNAT!… Férfidörmögés, Edina nevetése.

 

Magda nyugtalanul fülel, a lépcsőhöz megy, feltekint.

PÉTER

Hallottál valamit odafentről?

MAGDA

Zavartan. Igen… Nem. Nem tudom. Hirtelen visszafordul. Péterre néz. Semmi… Hosszú szünet.

 

Péter italt tölt Magdának, a mozdulat, ahogy a poharat átnyújtja, tele van gyengédséggel, Magda megérzi, mosoly jelenik meg az ajkán. Némán koccintanak, isznak.

 

PÉTER

Veled jól érzem magam.

MAGDA

Köszönöm.

PÉTER

Te az a fajta asszony vagy… Na! Irigylem az uradat! Szünet.

MAGDA

Társalgási hangon. Feri azelőtt írt. Tudod, hogy írt, ugye? Írt, de abbahagyta.

PÉTER

És miért?

MAGDA

Hmmm… Ő is valahogy azt érezte, hogy a levegőben lóg.

PÉTER

Nem volt elég önbizalma? Vagy sikere?

MAGDA

De. Elég szép sikerei voltak. Csak éppen úgy érezte, hogy méltatlanul. Hogy az alakoskodását honorálják. Mert szerinte mindannyian azt tesszük. Alakoskodunk.

PÉTER

Aha.

MAGDA

Eleget hallom tőle, amikor iszik.

PÉTER

Ha piál, kiborul, ugye?

MAGDA

Azt mondja, alakoskodóvá tettek minket a körülmények…

PÉTER

Márminthogy itt, úgy érti?

MAGDA

Alakoskodunk, akár tudunk róla, akár nem. Márpedig így nem lehet…

PÉTER

Élni?

MAGDA

Írni. Ezért adta fel. Feladta. Nem ír.

PÉTER

Na, kezdem becsülni!

MAGDA

De ebbe belepusztul! Még szerencse, hogy tud nyelveket. Fordít. Tele van munkával. Könyvek, színdarabok… Hirtelen támadt nyugtalansággal. Nem mennél fel körülnézni?

PÉTER

Körülnézni?

MAGDA

Igen, hogy mi van…

PÉTER

Edinával?

MAGDA

Vele és…

PÉTER

És?

 

Kis csend. Magda megingatja a fejét.

 

MAGDA

Nem, nem, maradj csak, nem kell. Hagyjuk. Az ajtóhoz sétál, kinéz az éjszakába.

 

Felzengenek a tücskök.

 

A télen… januárban, egyik szombaton történt. Elmentünk a barátainkhoz. Szép, havas idő volt, jókedvűen mentünk a hóesésben. Feri valami régi emlékét mesélte, hogy volt egy lány, és azzal farsangi mulatságba mentek, akkor is nagy hó volt, és hogy azzal a lánnyal ő a hóban… szóval alaposan elkéstek a társaságból… Nem akartam, hogy mesélje, de valami különös kényszerből részletezte, és mindenképpen be akarta bizonyítani, hogy igenis, lehet a hóban… én meg nevettem, mert olyan komikus volt, ahogy hencegett. Aztán egyszer csak megállt, maga felé fordított, és csókolózni akart. Csókolóztunk, álltunk a hóban nedves arccal, hunyt szemmel… Meglepett, hogy mennyire vadul és mohón csókolt. De rájöttem, hogy mindez annak az emlékbeli lánynak szólt. Talán tehettem egy tiltakozó mozdulatot, mert hirtelen elengedett, szótlan lett, úgy érkeztünk meg a barátainkhoz. Vacsora volt, zene és tánc. Volt ott egy fiú… egy férfi, egy fiatal férfi, egész vacsora alatt engem figyelt. Szemközt ültünk, és valahogy… elkezdtem kacérkodni vele, először szórakozásból, de egyre jobban érdekelt. Csak később… később jöttem rá, hogy Feri piszkált fel azzal a csókolózással ott kinn a hóban. Meg a történetével. Szerelmeskedések jutottak eszembe, és megkívántam az ölelkezést. Sötétben táncoltunk, kezdett buja hangulat uralkodni, és akkor láttam, hogy Feri rászállt a háziasszonyra. Vagy a háziasszony Ferire – mindegy. Nem féltékenység tört rám, hanem égető vágy. És tánc közben a fiú tudtára adtam… tudod, hogy van ez?… Nem szavakkal, de félreérthetetlenül a tudtára adtam, hogy megkívántam… És a szomszéd szobában… Hirtelen elhallgat. Felzaklatott. Adj egy cigarettát!

PÉTER

Tessék? Hiszen te nem is… Magda sürgető intésére körülpillant, az asztalon lát egy paklit, megkínálja belőle, tüzet is ad.

 

Magda mohón beszippantja a füstöt.

 

Te nem is dohányzol!

MAGDA

Meg se hallja. Közben… közben tudtam, hogy a házigazda is valakivel, a felesége meg Ferivel… Nagy csend volt, csak néha tettek fel egy szalagot… vagy megfordították a szalagot a magnón. És mindannyian… ahogy csak lehet egy ilyen éjszakán, vadul, kitartóan, reménytelenül, újra nekibuzdulva, felhevülve, de csak keservesen a végére jutva… szerelmeskedtünk…

Hajnalfelé, amikor mind kifáradtunk, és ismét összeültünk, és töltögettünk a poharakba, társalogtunk, és félmeztelenül ki-be jártunk a fürdőszobába… akkor egyszer csak… egyszer csak Feri odajött hozzám, magához húzott, a körme belemélyedt a tenyerembe… és szerelmet vallott. Így mentünk haza reggel, taxin, egymást szorongatva. Otthon aztán kiszáradt szájjal, remegve, némán szeretkeztünk… Elnyomja a cigarettát.

 

Csend.

 

PÉTER

Szerencsés fickó. Szerencsés fickó veled!

MAGDA

Azt mondta, úgy látszik, minden mélyen, mélyen el van temetve bennünk, és amit éreznünk kellene, csak úgy kerülhet a felszínre, ha provokálják. Hát provokáld, mondtam neki, provokáld magad, provokáld az életedet, hátha menni fog a munka is. Az írásra értettem…

PÉTER

Csodálatos asszony vagy!

MAGDA

Iszik. Láttad, iszik! Pedig sem a szíve nem bírja, sem a gyomra… De mit tehetek? Semmit sem tehetek! Szünet. Nem vagyok csodálatos asszony.

 

Kintről autózaj, a kocsi megáll.

 

PÉTER

Autó. Itt áll meg a ház előtt?

 

Csend.

 

Az a férfi… abból a társaságból azután a szeretőd maradt?

MAGDA

Akkor nem meséltem volna el most neked.

 

Fanni érkezik a kert felől, fáradt, rosszkedvű, sietős.

 

FANNI

Na, még fenn vagytok?

PÉTER

Diskurálunk. Fülledt éjszaka van, nem lehet aludni…

FANNI

Közbevág. Adjatok egy százast!

MAGDA

Taxival jöttél?

FANNI

Mivelhogy ilyenkor más jármű már nem közlekedik. Adjatok gyorsan egy százast, kinn vár a sofőr.

PÉTER

Azonnal hozok a szobából!

MAGDA

Majd én! Én vagyok Fanni hitelezője. Persze nekem is csak fönn van…

FANNI

Jó, jó, siess már!

 

Magda felsiet a lépcsőn.

 

Hozzál kétszázat, ha tudsz!

MAGDA

Fentről. Most gondold meg!

PÉTER

Szívesen kisegítettem volna.

FANNI

Nem, nem, jobb, ha Magdának tartozom. Felkap egy poharat. Ez tiszta?

PÉTER

Kér valamit?

FANNI

Jaj, akármit! Egy kortyot!

PÉTER

Hát nem tudom… mit kíván?

FANNI

Türelmetlenül felkap egy üveget, löttyint a poharába a konyakból. Mondom, hogy csak egy kortyot! Iszik.

PÉTER

Azt hittem, koccintunk…

FANNI

Hol van már ez a nő?! Péternek. Tessék? Jaj, ne haragudjon! Felkiált az emeletre. Magda!

MAGDA

Megjelenik odafönn a pénzzel. Megbolondultál? Felvered az egész házat!

FANNI

Nem várakoztathatom ilyen sokáig a sofőrt! Még azt hiszi, megléptem. Kiszalad a pénzzel.

MAGDA

Péternek. Edina nem a kanapén alszik.

PÉTER

Hanem hol?

MAGDA

Illetve egyáltalán nem alszik. Ül a szobánkban, a hintaszékben, takarójába bugyolálva, és sírdogál.

PÉTER

És Feri?

MAGDA

A falnak fordulva alszik.

 

Lőrinc megjelenik álmosan, kötött ujjasban.

 

LŐRINC

Mi van, mi ez a lárma?

MAGDA

Fanni jött haza.

LŐRINC

Jön le a lépcsőn. És ti? Még le se feküdtetek?

PÉTER

Éppen most akarunk másodszor nyugovóra térni.

LŐRINC

Ti ott Svédországban éjjel nem alusztok?

 

Kinn felbúg az autó, távolodik. Fanni jön át a kerten.

 

Fene a jó dolgotokat! Isztok?

PÉTER

Mivel kínálhatom meg a házigazdát?

LŐRINC

Semmivel.

 

Fanni jön be.

 

Na. Újabban elég nagy zajjal térsz haza. Kiverted az álmot a szememből.

FANNI

Talán ne is jöjjek haza?

LŐRINC

Muszáj ilyen sokáig kimaradni?

FANNI

Muszáj! Sarkon fordul, és felsiet a szobájába.

LŐRINC

Utánaszól. Na, na, azért lehetne barátságosabban is! – Azt hiszi, a kölykökkel beszél az iskolában!

MAGDA

Fáradt.

LŐRINC

Méltatlankodva. Fáradt, fáradt! Mindig fáradt. Csak tudnám, hogy mitől?!

PÉTER

Hát miért nem kérdezed meg tőle, hogy mitől? Csak rámordulsz!

LŐRINC

Nem faggatom. Felnőtt ember. Nem faggathatom. Tudnia kell, hogy mit csinál.

PÉTER

Miért ne faggathatnád? A lányod. Törődhetsz vele. Hátha éppen azt szeretné, hogy megkérdezd, kikérdezd, megbeszéld vele a dolgait…

LŐRINC

Te mondod ezt?! Te?! Aki még csak azt sem tudja, hogy néz ki a lánya?!

PÉTER

Hát… látod, ez igaz. Bocsáss meg.

 

Csend.

 

MAGDA

Na, fújjunk takarodót.

PÉTER

Azért az én kinti helyzetemet nem lehet a tieddel… a tietekkel összehasonlítani!

LŐRINC

Kifakad. Kinti helyzet! Kinti helyzet!

PÉTER

Szívesen cserélnék veled!

 

Fentről zaj – Feri jelenik meg farmerban, trikóban.

 

FERI

Hé, mi van itt?! Lakógyűlés?

LŐRINC

Péternek. Cserélnél velem? Velem?! Keserűen nevet. Nem tudod, milyen cserét csinálnál! Ami mögöttem van!…

FERI

Lejön a lépcsőn, Lőrinc utolsó szavait elkapva, kissé színpadiasan. Bizony, ami mögötte van!… Más hangon. Tudjátok, hogy Edina a mi szobánkban gubbaszt? Eltévesztette a házszámot? Péterem! Kinyitottad a kalitkát, és elszállt a madárka? Nem valami vidám, ahogy vörösre sírt szemét elnézem! Menj fel érte, és vidd vissza a fészketekbe, a szárnyát pedig nyesd meg, ha ilyen kis röpködős az istenadta! Magdának. Mit zörömböltél a szobában?! Amikor végre elalszom, zörömbölsz!

MAGDA

Fanninak kellett pénz.

FERI

Éjnek évadján?

MAGDA

Taxival jött haza.

FERI

Péternek. Látod, itt mindenki törődik mindenkivel! Fanni hazajön, felkel az egész család. És Ila? Csak nem alszik, amikor ilyen szépen összejöttünk? Tölt. Na, ha már itt vagyok…

MAGDA

Ne, legalább éjszaka ne igyál!

FERI

Kiszáradt a torkom. Lőrincre bök. Megint a fogság?

LŐRINC

Micsoda?

FERI

Péternek. A fogságát meséli az öregfiú?

PÉTER

A fogságát?

LŐRINC

Semmit sem meséltem.

FERI

„Ami mögöttem van!” – azt hittem, a fogságodat meséled, hogy mekkora peched volt. Péternek. Elkapták, pedig nem is volt katona.

PÉTER

Nem is voltál katona?

FERI

Ez az ő nagy története. Egyszer megírom. Ezt azért egyszer megírom. Mentessége volt. Egyetemre járt, sportolt, volt egy csúnya sérülése, majdnem nyomorék lett. A lábán… még mindig ott a sebhely. Egészségügyi mentessége volt. Mázli, ugye? Dekkolhatott. Sántikált a katasztrófa árnyékában. Mázlija volt. Igaz, Lőrinc?

LŐRINC

Hagyjuk ezt!

MAGDA

Megnézem Edinát. Nem ücsöröghet ott a hintaszékben reggelig. Felmegy az emeletre.

PÉTER

Utánaszól. Mondd neki, hogy várom. Kérem, jöjjön le. Jöjjön le, én kérem…

FERI

Lőrincnek. Mondd csak el Péternek, hogyan volt! Péternek meséli. Lőrinc kisántikált a rossz lábával Horthy elől, kisántikált a nyilasok elől, aztán amikor azt hitte, megúszta, mert átrobogott a feje fölött a front, amikor azt hitte, van egy sokat érő dokumentja, hogy civil, nem vett részt semmiben, és szabad mozgása van, elkapták szépen az országúton, a papírját széttépték, őt meg beparancsolták a sorba.

PÉTER

A mindenét!

FERI

Így volt? Lőrinc! Így volt?

PÉTER

És nem tudtál megszökni?

 

Csend.

 

FERI

Péter azt kérdi, meg tudtál-e szökni?

LŐRINC

Nem.

FERI

Akart, de nem tudott. Így volt?

LŐRINC

Így.

FERI

Mindig rossz volt a taktus. Mindig elkésett egy ütemmel. Há?

LŐRINC

El. Mindig elkéstem egy ütemmel, és végül Foksániban találtam magam, a lágerben. – Adjatok inni!

FERI

Készségesen. Akármit?

LŐRINC

Bort. Ha van.

FERI

Van, van. Nesze. Igyál. Tölt, megvárja, míg Lőrinc iszik. Tehát: Foksáni!

LŐRINC

Azt nem lehet elmondani! Flekktífusz pusztított…

FERI

És hullottak a foglyok, mint a legyek.

LŐRINC

Mint a legyek. Hullottak, bizony, mint a legyek. De az elhullottak helyébe új embereket hoztak. Hogy teljes legyen a létszám. Így kerültem oda én is. Elkapdoválták az embereket, nemcsak a katonákat, hogy újból és újból teljes legyen a létszám. Onnan aztán vittek…

FERI

Jó messzire vitték.

LŐRINC

Dnyepropetrovszkig. Negyvennyolcban jöhettem haza. A rosseb egye meg! Majdnem négy év!

FERI

Lőrinc negyvennyolcban, amikor mi már javában szvingeltünk, megérkezett a transzporttal Dnyepropetrovszkból. Mivelhogy végeredményben újra mázlija volt, így hát nem került rá arra az összesített nemzetközi listára a milliók és milliók közé, akikről úgy szoktunk megemlékezni, mint a második világháború áldozatairól…

LŐRINC

Rákerülhettem volna. Volt idő, amikor fél kopejkát sem ért az életem. De felépültem. Meg szükségük is volt rám. Joghallgató voltam, otthonról tudtam horvátul, ragadt rám az orosz, németül is beszéltem, összekötő tolmács lettem a parancsnokság meg a német hadifoglyok között. Később meg mindenféle raktári teendőkkel bíztak meg, a nacsalnyikom egy lépést sem tudott tenni nélkülem. Kijártam a városba, építkezésen dolgoztunk, volt bumácskám, jártam-keltem… hej, de sok mindent megtanultam. Nagyon sok mindent. Sokat láttam. Nagy nyomor volt. Nemegyszer én adtam kenyeret valamelyik helybélinek… Még van is valahol egy fényképem, ott állok a barakk előtt, kucsmában, nagy drapéria alatt, a drapérián cirill betűk… Homályos, gyűrött amatőr kép…

FERI

Mind ott állunk egy-egy régi képen… Kis szünet. Volt egy… Péternek. Talán te is emlékszel rá! Volt egy, azon mindketten rajta vagyunk. Ila készíthette az apánk Kodakjával. Amikor azt a nagy, tavaszi műsoros mulatságot rendeztük, tudod, ott a folyónál, azon a réten…

PÉTER

Tavaszi mulatságot?

FERI

Türelmetlenül. Még annak idején! Te a zongoránál ülsz, a dobogón, és várod, hogy befejezzem a szavalatomat…

PÉTER

Á, igen, rémlik…

FERI

A saját versemet szavaltam, igen, a sajátomat, írtam néhányat akkoriban még… olyan rajongó, olyan csupa tűz verseket… életről… áh!… szerelemről! Idézi akadozva. „Vár ránk jövő… Vár ránk jövő, és…”

Már nem tudom. Sokáig megvolt az a kép, de aztán elveszett. Most megnézhetnéd… megláthatnád, milyen voltam akkor… milyen volt ez az arc… az arcom… úristen! De milyen régen volt!

PÉTER

Lőrinctől – mert ezalatt is őt figyelte. Ha jogot végeztél, miért lettél sofőr?

 

Feri megütközve néz Péterre, kissé sértetten otthagyja őket.

 

LŐRINC

Amikor hazajöttem, felajánlották, hogy államköltségen elvégezhetem. Bizalmi beosztást kínáltak. Gondolhatod! Orosz nyelvtudás, antifasiszta iskola! De én nem vállaltam! Iszik.

FERI

Felderülve. Megvan! Eszembe jutott!

 

    A napba nézünk, tavasz van, tavasz
    Virágozz föld, s te drága élet!
    Vár ránk jövő és boldog szerelem,
    Szívünkben izzanak nagy remények…

 

Megismétli.

 

    Vár ránk jövő és boldog szerelem…

 

Na?

 

De amazok nem törődnek vele.

 

LŐRINC

Péternek. Nézd, mondok neked valamit. A fogságból hazahoztam a kanalamat. Ma is azzal eszem a levest. Naponta látom a nyelébe vésett betűket: hadifogoly. A nevem után. Hogy hadifogoly. Elhatároztam, hogy megtartom emlékeztetőnek, és meg is tartottam…

PÉTER

Emlékeztetőnek? Mire? A fogságra?

LŐRINC

A gyanakvásra. Hogy soha ne hagyjon el a gyanakvásom. Azt mondtam magamban, csak nem belekeveredni semmibe! Dolgozz, viselkedj tisztességesen, de tartsd távol magad mindentől! Elmentem sofőrnek. Melóztam. Melóztam, és kész! Betartottam a közlekedési szabályokat… érted, hogyan mondom, ugye? Semmi több. Nézd meg… itt vannak! Előkapja a vitrinből a dobozt, kiborítja a tartalmát, jelvények hullanak halomba, tíz ujjával pergeti őket, mint a homokot. A jelvények! Fél évszázad jelvényekben. Soha semmit sem tettem azért, hogy kitüntessenek! Csak adták. Megőriztem a távolságot. Mindig megőriztem!

FERI

Meg! Azt mindig megőrizted!

PÉTER

Kajánul. Illúzió! A kívülállás illúzió!

LŐRINC

Miért lenne az? És a te életed?!

PÉTER

Illúzió! Énekelve. Illúzió, illúzió, az életem sehogy se jó!

LŐRINC

Az enyém csakis így jó! Én csak így tudtam élni!

PÉTER

Kaján nevetéssel folytatja. Mert kell egy kis illúzió, mint levesbe paprika, só!

LŐRINC

Megőriztem a fenntartásaimat, a szabadságomat…

PÉTER

Egyre kajánabbul. Illúzió, illúzió!

LŐRINC

Nem igaz, hogy illúzió! Besöpri a jelvényeket a dobozba. Nem akartam karriert, mert nem akartam tévedni! Lehet, hogy sok minden jóból kimaradtam. De sok rosszból is. Igen. Sok olyanból is, amit képtelen lettem volna vállalni! És most megyek, bezárom a kaput. Fanni biztosan nyitva felejtette… Kimegy a kertbe.

FERI

Gúnnyal. Zárd be, reteszeld be!…

PÉTER

Csendesen folytatja a kaján dalocskát. Ám ha elhagy illúziód… Elakad. Ám ha elhagy illúziód… Na nézd csak. Nem találok rá rímet! – Mert ha elhagy illúzióm…

FERI

Prózában. Mert ha elhagy illúzióm… mehetek a fenébe!

PÉTER

Nevet. Látod, ez igaz!

 

Magda jön az emeletről, Edinát támogatja.

 

MAGDA

Gyere, gyere szépen, béküljetek ki…

EDINA

Elmegyek haza. Hozassatok taxit, hazamegyek!

MAGDA

Ugyan, ugyan!

EDINA

Taxit kérek! Péter! Hívjál nekem taxit!

PÉTER

Elébük megy. Taxit! Dehogy hívunk taxit. Lefekszel szépen. Átfogja, segíti. Nem kellett volna annyit innod az este!

EDINA

Nem ittam. Ne mondd, hogy ittam!

FERI

Mindenki ivott!

EDINA

De én nem!

PÉTER

Jó, jó, te nem!

EDINA

Kitépi magát Péter karjából. Magda, téged kérlek meg, hogy hívjál taxit! Nekem ne mondja senki, hogy részeg vagyok!

MAGDA

Hogyan is lennél az? Csak fáradt vagy. Gyere, bekísérlek a szobátokba… Péter is bemegy hozzád… mindjárt fél három… pihenned kell.

 

Edina engedi magát bevezetni a földszinti szobába.

 

EDINA

Nem lett volna szabad itt maradnom…

MAGDA

Dehogynem, hiszen remekül érezted magad!

 

Bemennek.

 

FERI

Nincs kizárva, hogy Edina megtalálta fenn a dugi piámat. Mintha el lenne ázva… Be kell menned hozzá!

PÉTER

Majd bemegyek, majd bemegyek… Kellemetlenséget okoztam nektek. Lőrincéknek. De azt hittem, jobb lesz, mint egy hotelban…

FERI

Semmi vész!

MAGDA

Jön ki a földszinti szobából. Edina lefeküdt. Vár. Ferinek. Menjünk. Fél három…

PÉTER

Fél három? Atyaisten!

 

Lőrinc jön be a kertből.

 

LŐRINC

Mindjárt virrad. Megy a lépcső felé, megáll. Péternek. Reggel korán megyünk a folyóra. Persze, ha még mindig van kedved hozzá.

PÉTER

Oké, várni foglak!

LŐRINC

Kihívlak versenyre.

PÉTER

Rendben van, ott leszek!

LŐRINC

Jó éjt! Ti nem jöttök?

MAGDA

De, megyünk mi is. Jó éjt!

FERI

Aludj egyet. Én is megpróbálom…

PÉTER

Jó éjt!

LŐRINC

Majd oltsd el a villanyt.

PÉTER

Persze. Egyedül marad. Iszik egy kortyot, körbejárja a nappalit, kinéz a kertbe.

 

Cirpelnek a tücskök.

 

Visszafordul, az ajtajuk felé fülel, aztán bútortól bútorig jár, leül egy kicsit, élvezi a magányt a régi emlékeket felidéző házban. Kihörpinti poharából az utolsó cseppeket, feláll, éppen eloltja a villanyt, amikor neszt hall odafentről, s a kintről jövő beszűrődő fényben felfedezi Fanni alakját.

 

A lány halk léptekkel jön le a nappaliba. Péter a lépcső alá húzódik, onnan figyel. Fanni felgyújt egy kis falikart, felveszi a telefonkagylót. Éles búgással jelez a vonal az éj csendjében. Tárcsáz. Kicseng – egyszer, kétszer, háromszor. Fanni elveszti bátorságát, lecsapja a kagylót. A fotelba roskad. Újra erőt gyűjt, megint tárcsáz. Hosszan kicseng a jelzés. Végre egy álmos, kellemetlen női hang hallatszik: – „HALLÓ! HALLÓ! KÉREM?! DE KÉREM, MIT TETSZIK?!”

 

FANNI

A telefonba. Kérem… kérem, én…

TELEFONHANG

Nem értem! Halló! Ki az? A férjemet keresi?

FANNI

Kis csend után zavartan. Nem, nem, én csak… Gyorsan a helyére teszi a kagylót, a fotel karfájára dől, csendesen felzokog.

 

Péter előlép a homályból, megérinti a síró lányt.

 

FANNI

Ijedten felugrik. Ki az?!

PÉTER

Csak én. Na! Nyugodjon meg.

FANNI

Maga itt van? Azt hittem, már senki…

PÉTER

Éppen a szobámba készültem…

FANNI

És meglesett? Kihallgatott?!?

PÉTER

Nem volt szándékomban.

FANNI

Hirtelen elsírja magát. Ez a felesége volt!

PÉTER

Kinek a felesége? Ja… Kis szünet. Szóval… nős ember.

 

Fanni bólint.

 

Nős, családos.

 

Fanni bólint. Szipog.

 

Igyon egy kortyot. Várjon, töltök valamit. Iszik velem?

 

Fanni bólogat.

 

Péter tölt egy korty italt, nyújtja a poharat, felveszi a magáét is. Nem akarja, hogy magára hagyjam?

 

Fanni megrázza a fejét.

 

Hát akkor üljön le. Üljön le szépen.

 

Csend. Fanni visszaül. Csend.

 

FANNI

Olyan ostobaság! Olyan… ostobaság!

 

Péter hallgat.

 

Nem tudom, mit tegyek. Nem tudom. Már egy éve tart.

PÉTER

Aha.

FANNI

Tanítottam a fiát. Szünet. Most már nem tanítom, már felsős. Negyedikben hozzám járt. Volt vele egy kis probléma… a fiúval… üzentem, hogy beszélnék a szüleivel. Az apja jött be…

PÉTER

Aha.

FANNI

Amikor megláttam… Magas, barna ember. Nem fiatal. Későn nősült. Amikor bejött a tanáriba… mindketten… Biztosan tudja, hogy van az? Mindketten megéreztünk valamit. Nem is tudom, miket mondhattam neki összevissza a fiáról. Ő is mosolyogva bólogatott, fogalma sem volt róla, hogy miket hall, csak engem nézett… Szünet. Negyvenöt éves. Három gyerekük van… Szünet. Lehetetlen. Nem akarunk találkozni, és mégis… mindig…

PÉTER

Ma este is?

FANNI

Igen. Ma este is. Szünet. Számítógépes. Van egy munkacsoportjuk, különmunkát vállalnak, éjszaka is dolgozik…

Három nappal ezelőtt megfogadtuk, hogy vége. De ma felhívtam.

PÉTER

Szereti? Nagyon?

 

Fanni hallgat.

 

Nagyon?

FANNI

Úristen! Hát nem érti?! Felesége van, és három gyereke! A legkisebb másfél éves! Nem hagyhatja ott őket! Nem tudja otthagyni őket! Szünet. A fia most ötödikes. Látom a tízpercekben. Látom, ahogyan jön az iskolába. Néha látom az utcán is…

 

Kis csend.

 

Kifakadva. Gyűlölöm! Szünet, majd zaklatottan. A gyerek nem sejti, megszólítom, kedves vagyok hozzá. Képmutatóan, aljasul kedves vagyok hozzá. Pedig amikor meglátom, rosszul leszek, annyira elönt a gyűlölet. Hogy miatta… meg a másik kettő miatt… hogy a gyerekei miatt az én életem… Némán sír.

PÉTER

Mit akart a feleségétől?

 

Csend.

 

Miért hívta fel az asszonyt?

FANNI

Nem tudom.

PÉTER

Vagy nem az asszonnyal akart beszélni? Őt kereste? A barátját?

FANNI

Sírva. Nem tudom.

PÉTER

Nem találkoznak többé? Elhatározták ma este, hogy most már soha többé?…

FANNI

Könyörgő, könnyes tekintettel. Nem tudom, nem tudom, nem tudom!…

PÉTER

Minden elrendeződhet.

FANNI

Alig hallhatóan. Nem tudom.

PÉTER

Na! Fanni! Jag älskar dig. Mondja utánam. Fanni! Jag älskar dig. Ez úgy tetszik magának…

FANNI

Amióta szeretem… Amióta szeretem ezt az embert… egyedül vagyok. Most érzem csak, hogy mennyire egyedül vagyok!…

 

Hirtelen sötét.
 

2. jelenet

Ugyanott. Reggel. Kinn korai fény. Ila reggelihez terít. Fején könnyű muszlinkendő. Magda jön a konyhából, vajat, mézet hoz az asztalra.

 

ILA

Megkérhetnélek, hogy csinálj itt egy kis rendet? Még nem jutottam hozzá.

MAGDA

Majd összerámolok. Nekilát. Tényleg mind kimentek a folyóra?

ILA

Szép idő van, és olyan meleg, mint nyáron. Elragadtatva. Gyönyörű reggel! Nem? Szünet. Feri?

MAGDA

Alszik. Agyonitta magát.

ILA

Elereszti a füle mellett. Csakugyan nagy jövés-menés volt itt éjszaka? Lőrinctől tudom.

MAGDA

Hát, volt egy kis nyüzsgés. A barátod itt császkált, felébredtem…

ILA

A barátom?! Nemcsak az én barátom! A mi barátunk!

MAGDA

Jó, akkor úgy mondom, hogy a barátunk. Nos, valahogy nem találta a helyét…

ILA

Nem felelt meg nekik a szoba? Pedig igazán kedves kuckó, az a kinyitható kanapé nagyon kényelmes…

MAGDA

Nem a kuckóval volt bajuk. Nem is az ággyal. Hanem azzal, amit az ágyban kellett volna csinálniuk. Persze nem az alvásra gondolok. Kis szünet.

ILA

Élénken. Milyen mélyen aludhattam! Semmit sem hallottam. Más hangon. Igazán kellemes este volt! Régen éreztem magam ilyen jól! Tánc! Nahát! Halkan nevet. Hogy én mikor táncoltam utoljára!

MAGDA

Ilát figyelve. Fanni is elég későn jött haza. Felverte a házat…

ILA

Rávágja. Társaságban volt.

MAGDA

Na persze!

ILA

A kollégái hívták meg, a tantestületiek, az ilyen összejövetelekről nem maradhat el! Nem zárkózhat be úgy, ahogy mi. Megremeg a hangja. Nem vonhatja ki magát mindenből! Azért, mert itt lakik velünk, távol a várostól… azért még nem kell itthon kuksolnia! Azért még élhet! Szünet. Más hangon. Biztosan hazahozták.

MAGDA

Taxival jött.

ILA

Tudják, hogy messze lakik, hazahozzák autón.

MAGDA

Tőlem kért kétszázat taxira.

ILA

Gépiesen. Kétszázat? Megadom neked. Kétszázat mondtál?

MAGDA

Miért adnád meg? Fanni velem mindig elszámol.

ILA

Visszafojtott indulattal. Akkor miért mondtad? Ha kért, hát kért, ha adtál, hát adtál! Csaknem kiáltva. Előttem nincsenek titkai! Nekem mindent elmond…

MAGDA

Ühmmm…

ILA

Dicsekvéssel. Péter szerint szakasztott olyan, mint én voltam… lánykoromban.

MAGDA

Ezt már hallottam tegnap is.

ILA

Nem veszi tudomásul a megjegyzést. Mondd, szerinted ez a nő Péterhez való?

MAGDA

Edina? Hm. Férjhez akar menni. A barátod… – Kijavítja. – a barátunk pedig társat keres. Van… hogy is mondják? … tehetetlenségi nyomaték is.

ILA

Péter tanácsot fog kérni tőlem, s nekem döntenem kell!

MAGDA

Tőled fog tanácsot kérni? Hogy mint anya a fiának, véleményt mondj a választottjáról?

ILA

Felcsillanó szemmel. Igen, mint anya a fiának! Pontosan úgy! Hiszen mi nagyon jó barátságban voltunk. Látom, segítségre szorul.

MAGDA

Úristen! És odakinn harminc évig hogyan tudott meglenni a tanácsaid nélkül?

ILA

Most itt van, és nem odakinn. És minden olyan, mint régen.

MAGDA

Mint régen? Ugyan mi volt régen? Ila! Mi volt régen?! Lejártatok a folyóra, amint hallom, meg itt szvingeltetek szombatonként… Ez volt minden!…

ILA

Nemcsak ez…

MAGDA

De ez, igen, csak ez! Mert tegnap kiderült, hogy még azt sem tudtad, milyen volt a sorsuk, miért hagyta el őket az apja, mi volt az anyjával meg vele! Ez az a csuda nagy barátság?!

ILA

Csendesen. Együtt nőttünk fel.

MAGDA

Aha.

ILA

Együtt voltunk fiatalok.

MAGDA

És?

ILA

És? … Más hangon. Nem véletlen, hogy bemutatta nekem ezt a nőt.

MAGDA

Ila, ezt a nőt – egyébként Edina a neve, megjegyezhetnéd – mi hoztuk ki ide, és nem Péter. És Pétert is mi hívtuk ki ebbe a házba, mert szerette volna látni a környéket…

ILA

És találkozni akart velem!

MAGDA

Veled is, persze, de nem ez a lényeg…

ILA

Igen, láttam, hogyan táncoltál vele az este.

MAGDA

Tessék?!

ILA

Csak nem akartam nyíltan észrevenni. Feri miatt. De én nagyon jól láttam…

MAGDA

Mi az ördögöt láttál?!

ILA

Nem csodálom, hogy Feri iszik. Nem csodálom! Nagyon jól tudom, miért iszik!

MAGDA

Semmit sem tudsz, Ila! Semmit!

ILA

De annyit igen, hogy nem kellett volna olyan feltűnően csinálnod az este… Lebontja a fejéről a kendőt. Nem volt valami ízléses…

MAGDA

Ideges nevetéssel. Isten bizony nem értem, miket beszélsz? Más hangon. Nahát! Mit csináltál a hajaddal?

ILA

Tetszik?

MAGDA

Miféle frizura ez?

ILA

A lánykori frizurám. Meglepetés.

MAGDA

Nem mondom, ez aztán igazán az!

ILA

Megtaláltam azt a régi fényképemet, és hajnalban, amíg ti aludtatok, megcsináltam a hajamat úgy, mint ahogy akkoriban hordtam…

MAGDA

Nem tudom, mit szól majd hozzá Lőrinc.

ILA

Lőrinc? Hát… De Péternek biztosan tetszeni fog.

 

Fanni jön le farmerban, gyűrt blúzban; szótlanul asztalhoz ül. Kis csend.

 

FANNI

Kávé?

MAGDA

Hogyhogy kávé? Kávé! Csak lejössz, és mint egy vendég…

ILA

Közbevág. Fannikám, mindjárt reggelizünk! Várja, hogy a lánya észreveszi-e új frizuráját, de semmi hatás.

FANNI

Van kávé?

MAGDA

Ilának. Hallod ezt?!

ILA

Szeretném, ha mind, egyszerre, ünnepélyesen reggeliznénk…

FANNI

Muszáj innom egy kávét!

ILA

De éhomra olyan egészségtelen!

FANNI

Nincs kávé?

ILA

De. De, van. Itt van. Tessék. Töltök, ha akarod, de…

FANNI

Kiveszi anyja kezéből a kannát. Hagyd csak! Tölt magának.

ILA

Mellé telepszik, csevegőn. Feri még alszik, Magda azt mondja, dorbézoltak éjszaka…

MAGDA

Én nem mondtam, hogy dorbézoltunk!

ILA

Kedvesen, évődve. De, de, bizony, dorbézoltatok, én persze mélységes mély álomba merültem, tőlem ágyúzhatnak is, hiszen tudod…

 

Fanni némán kávézik.

 

Apáék meg úszni mentek. Apa, Péter meg az a nő…

MAGDA

Edina.

ILA

Apa felverte őket hajnalok hajnalán. Gyere, mondta apád, gyere, te svéd úszóbajnok! Meg azt a nőt is magukkal vitték.

MAGDA

Az a nő: Edina.

ILA

Kis szünet után, Fanninak. Mikor jöttél haza?

FANNI

Nem néztem az órát.

ILA

Senki sem akadt, aki hazahozott volna? Valamelyiknek biztosan van kocsija!

FANNI

Kikről beszélsz?

MAGDA

Anyád szerint tantestületi értekezleten voltál. Éjfélkor.

ILA

Nem értekezleten, hanem baráti összejövetelen.

FANNI

Mmmm…

ILA

Jól szórakoztál?

FANNI

Hol?

MAGDA

Az értekezleten.

ILA

Az összejövetelen!

FANNI

Aha.

ILA

Jól?

FANNI

Mit jól?

ILA

Kedves emberek?

FANNI

Kicsodák?

ILA

A kollégáid. A barátaid. Akikkel az este együtt voltál.

FANNI

Igen. Szünet.

ILA

Nagyszerű dolog, ha az embernek barátai vannak. Én mindig szerettem a társaságot, de apád… hiszen tudod. Sohasem élhettem olyan társasági életet, amilyet szerettem volna. Nem panaszképpen mondom. Én mindig jól éreztem magam itthon, családi körben… de néha… azért nem bántam volna. Örülök, hogy legalább te… Egy ilyen társaságban előbb-utóbb akadhat valaki… Igaz? Akadhat valaki, hát nem?

FANNI

Ki akadhat?

ILA

Vannak ott kedves, kellemes férfiak. Hát nem? Biztosan vannak.

FANNI

Mit akarsz tudni?

ILA

Ó, nem faggatni akarlak, csak érdeklődöm.

FANNI

Most mit nézel? Hova akarsz kilyukadni?

ILA

Sehová! Más hangon. Egyébként… Egyébként nem veszel észre semmit? Fanni! Semmit?

 

Fanni körülnéz, aztán az anyjára tekint.

 

Mit szólsz hozzá?

FANNI

Mihez?

MAGDA

A frizurájához! Az anyád frizurája! Nem látod?

ILA

A lánykori frizurám!

FANNI

Ja?

MAGDA

Kicsit lelkesebb is lehetnél!

FANNI

Te mindig tudsz valami meglepetéssel szolgálni, anya! Fáradhatatlan vagy. Anya, ez…

ILA

Ijedten. Rémes?!

FANNI

Megsajnálja. Nagyon csinos vagy így. Igazán!

ILA

Boldogan. Egy kis változatosság. Fanni hajához ér. Ha ezt, itt, így fésülnéd… itt meg így… akkor éppen ilyen lenne a te frizurád is…

FANNI

Elkapja a fejét. Ne, anya, ezt hagyd!

 

Kis csend.

 

ILA

Örülök, hogy eljársz, kislányom. Örülök, hogy van társaságod. Jó a kávé?

FANNI

Jó. Persze.

ILA

És az iskolában? Minden rendben?

FANNI

Rendben. Minden rendben.

ILA

Szeretnénk, ha minden jól sikerülne neked…

FANNI

Ne aggódj, anya. Minden jól fog sikerülni.

ILA

Nekem mindent elmondhatsz.

FANNI

Persze.

ILA

Nos?

FANNI

Felnéz rá, aztán csendesen. Nincs mit elmondani. Feláll. Nincs semmi, anya. Indul az emeletre. Elmegy Magda mellett. Jövök kétszázzal!

MAGDA

Ne strapáld magad.

 

Fanni eltűnik odafönn.

 

ILA

Ha jönnek, reggelizünk.

MAGDA

Jól kifaggattad.

ILA

Tessék?

MAGDA

Te nem is akarsz megtudni semmit. Úgy teszel, mintha érdekelne, mi van vele, de félsz, mint a tűztől, hogy valami kiderül…

ILA

Ugyan már! És mi derülhetne ki? Minek kellene kiderülnie? Hozzám őszinte.

MAGDA

Ezt komolyan mondod?

ILA

Egy anya azt megérzi… Na, milyen lett az asztal? Még egy kis virág kellene a kertből… Elfordul, mert sírás kerülgeti. Igyekeztem, hogy szép legyen… de talán néhány szál dália…

MAGDA

Észreveszi Ila könnyeit. Tapintatosan. Majd vágok néhány szálat! Kimegy a kertbe.

 

Amikor egyedül marad, Ila leroskad az asztal mellé, és sírva fakad. Magában szipog. Fentről zongorafutam: a Chopin-keringő. Ila fülel. A keringő abbamaradt, majd újrakezdődik, aztán ismét csend. Kintről léptek, erre felkapja Fanni otthagyott csészéjét, kisiet a konyhába. Néhány pillanatig senki sincs a színen. Megérkeznek az úszók. Edina bikiniben, fürdőlepedővel a vállán. Péter trikóban, úszónadrágban. Lőrinc a tegnapi nyűtt köntösben. Nagy hanggal vannak.

 

LŐRINC

Már a küszöbön. Figyelmeztettem, hogy ott, a sarkantyúnál visszafelé visz a sodrás.

EDINA

Uramatyám, még most is hogy ver a szívem!

PÉTER

Hát még az enyém! Kérdeztük, tudsz-e úszni, vagy nem kérdeztük?

EDINA

Persze hogy tudok!

LŐRINC

Az uszodában!

EDINA

Nem, dehogy! Csak rettenetesen megijedtem, amikor hiába tempóztam, de aztán észrevettem, hogy Péter ott van, és már tudtam, hogy megment! Biztos voltam benne, hogy megmentesz! Nem is csalódtam! De boldog vagyok! Istenem, egy igazi férfi!

PÉTER

Na jó, menjünk, öltözzünk át!

EDINA

Hozzábújik. Féltettél? Ugye, nagyon féltettél?

PÉTER

Hogy a fenébe ne!

EDINA

Boldog ragyogással. A sors akarta így! Hidd el, ennek jelentősége van!

LŐRINC

De mekkora! Mégpedig az, hogy most itt van, és nem a Duna fenekén!

EDINA

Nem, nem, a sors azt akarta, hogy éppen Péter mentsen meg…

LŐRINC

Mert ő volt a maga közelében.

 

Ila jön.

 

ILA

Megjöttetek?

EDINA

Képzeld, Péternek köszönhetem az életemet! Elkapott a sodrás…

ILA

Te jó ég!

PÉTER

Kis híján odavesztünk mindketten! Annyira kapaszkodott belém, hogy alig tudtam kievickélni…

ILA

És Lőrinc? Nem segített?

LŐRINC

Én már jó messzire elúsztam.

ILA

De hogy tehettél ilyet?

LŐRINC

Tessék? Mondom, hogy lehagytam őket…

PÉTER

Lehagyott minket, klassz formában van, komolyan mondom, az öregfiúk versenyén legalább tíz karhosszal győzne előttem. Lőrincnek. Nem viccből mondom! Nagyon jó kondiban vagy, én aztán tudom, figyelem a korombelieket, te kenterbe vernéd az egész bandát…

ILA

Közbevág. Hogy merted otthagyni őket, hogy tehettél ilyet, hogy lehettél ilyen önző, ilyen kegyetlen?!

LŐRINC

Tessék?!

PÉTER

Csodálkozva. De hisz versenyeztünk!

LŐRINC

Megdöbbenve. Versenyeztünk. Kihívtam őket…

ILA

De ők nem ismerik a Dunát!

LŐRINC

Ha jól emlékszem, éppen ti mondtátok, hogy valamikor mennyit úsztatok a folyóban. Amikor én még itt sem voltam. Amikor én még fel sem bukkantam ezen a tájon! Ez a ti vidéketek, a ti híres, gyerekkori folyótok, nektek ezt jobban kell ismerni, mint nekem! Mit sopánkodsz? Nem történt semmi baj! Mind itt vagyunk, volt egy kis izgalom, de megmenekült az ifjú pár! És éhesek. Velem együtt! Éhesek vagyunk! Úgyhogy legjobb lesz, ha nekilátunk a reggelinek!

EDINA

Csak felkapok magamra valamit. Besiet a szobájukba.

PÉTER

Így mégsem ülhetünk ehhez a pompásan terített asztalhoz!

LŐRINC

Megtenné így is!

PÉTER

Nem, nem, tiszteljük csak meg a ház asszonyát! Megy Edina után.

 

Kis csend.

 

ILA

Könnyen baj történhetett volna.

LŐRINC

A barátod kiváló sprinter! Nem? Nahát! A nő meg azt hazudta, hogy házi bajnokságot nyert a biztosítónál, ahol dolgozik. Ezek után vittem volna nekik úszóöveket?

ILA

Ez a folyó a tied. Kicsaltad őket, hogy megmutasd, mennyire a tied. El akartál bánni vele!

LŐRINC

Vele? Kivel? A nővel? Mert ő fuldoklott?

ILA

Péterrel!

LŐRINC

Csak kihívtam versenyre. Csodálkozva. Hogy nézel ki?

ILA

Nézz meg jól. Ilyen voltam valamikor. Ilyen frizurát viseltem…

 

Péter jön felöltözve, fényképezőgépet és néhány fotót hoz. Edina – ugyancsak valami magára kapott ruhában – egy fényképet nézve követi.

 

EDINA

És ez itt mi? Mik ezek a bokrok ezen a képen?

PÉTER

A málnás! Van málnásom is, meg néhány fa… Lőrincnek, Ilának mutogatja a képeket. Tessék, nézzétek, ez az én otthonom!

ILA

A te kis otthonod! Ó!

PÉTER

Ez itt maga a sztüga…

EDINA

Felnevet. Sztüga! Csuda muris!

PÉTER

A faház. Ez a bejárata. Két szoba… Tessék! A bringám, a virágládák… ezeket én fabrikáltam. Na? Jó fotók, ugye?

EDINA

Jópofa hely lehet!

PÉTER

Szomszéd nincs, csak nagyon messze. Óriási a nyugalom. Télen meg ekkora a hó, ni!

ILA

Gyönyörű képek!

PÉTER

Rengeteg felvételem van. Itt a gépem, ha együtt leszünk, lekaplak benneteket is… Meglátja az asztalt. Ó, micsoda finom falatok! Nézd, Edina! Nekünk fene jó étvágyunk van, igaz? Mit kapunk? Miféle hazai finomságot?

ILA

Foglaljatok helyet…

PÉTER

Asztalhoz ül, Edina mellé. A gépet a szék támlájára akasztja. Tojáspástétom, szalámi, paprika! Kolbász! És szalonna! A magyarokon kívül már senki sem eszik szalonnát!

ILA

Lássatok hozzá! Lőrinc, már ne öltözz át!

LŐRINC

Ki akart átöltözni? Helyet foglal. Senkit sem kínálunk, mindenki azt vesz, amit szeret. – Fanni?

ILA

Már kávézott, később majd lejön. Magda meg virágért ment a kertbe… Az asztal körül serénykedik. Vegyetek…

PÉTER

Edinának. Szedhetek a tányérodra?

EDINA

Kösz, de inkább majd én szedek neked!

PÉTER

Te szedsz nekem? Végre valaki kiszolgál! Vigyázz, mert ezzel aztán meg tudsz fogni! Élvezi a gondoskodást. Abból is… még egy keveset. Úgy, úgy… jól érzem magam. És azt is kóstoljuk meg. Mindent megkóstolunk. Á, de jól érzem magam! Barátok között, egy kedves, gondoskodó asszony mellett! Megcsókolja Edina kezét. Kézcsók! Csók az engem önzetlenül kiszolgáló kézre! Jó étvágyat! Nekilát enni.

 

Ila arra vár, hogy Péter észrevegye a frizuráját. Lőrinc elkapja a sóvár pillantást.

 

LŐRINC

Péter! Nincs valami különös Ilán?

PÉTER

Ilán? Különös? Szemléli. Nem, nincs, semmi. Bájos, mint mindig. Irigyellek, pajtás! Más hangon. Stockholmban mindent lehet kapni, talán ennél jobb minőségű szalámit is, de itthon más… Más ízek! Más a paprika zamata…

ILA

Feszengve. Teát? Kávét? Kinek mit tölthetek?

PÉTER

Inkább ülj te is közénk!

LŐRINC

Péternek. A fenébe is, hát semmit sem veszel észre rajta?

PÉTER

Ja? Nem… nem tudom, mit kellene észrevennem? Ó, a gondoskodását? Ő mindig ilyen volt! Igazán pompás ez a reggeli!

EDINA

Ilának. Miért nem eszel? Egyen a háziasszony is!

ILA

Na, hogy ne mondhassátok… Tessék! Veszek magamnak… Hirtelen felpattan. Jaj, nem hoztam mustárt!

LŐRINC

Nem kell mustár! Semmi sem kell, maradj!

 

De Ila elhagyja az asztalt, távolabb tőlük észrevétlenül beköti a muszlinkendővel a fejét. Lőrinc a tekintetével követi. Feri jelenik meg odafönn.

 

FERI

Nem hagytok aludni. Jön le a lépcsőn. Reggeli? Micsoda friss társaság! Pfujj! Stréberek! Úszni mentek hajnalban!

EDINA

Lőrinc győzött, én majdnem vízbe fúltam, Péter mentett meg, egyébként semmi újság. Nevet.

FERI

Magát… vagy tegezzük egymást? Bocsánat! Téged, aranyom, időnként meg kell menteni, hol a hálószobából, hol a Dunából!

ILA

De Ferikém! Hozza a mustárt, visszaül az asztalhoz. Ja, itt a mustár, ki kérte?

LŐRINC

Senki! Ránéz, látja rajta a csalódottságot, váratlan gyengédséggel megpaskolja a kezét. Senki…

FERI

Nyílt titok, hogy együtt töltöttük az éjszakát!

ILA

Zavart nevetéssel. Ugyan, miket beszélsz?

FERI

Edina szép hölgy a hintaszékünkben kucorgott, és nagy bánatában szépen megszlopálta a dugi piámat!

ILA

Gyere reggelizni inkább.

FERI

Egy korty pálinkát innék!

LŐRINC

Tudod, hol találod!

FERI

Tudom, tudom… A vitrines szekrényből előveszi a palackot, tölt. Edinához fordul. Remélem, nem voltam indiszkrét?

EDINA

Ilának. Volt egy kis nézeteltérésünk Péterrel, de már napirendre tértünk fölötte.

FERI

Ó, máris? Örvendek! Feléjük emeli poharát. A bekövetkező nászra!

EDINA

A csészéjével köszön vissza. Kösz! Csodálkozni fogsz!

FERI

Gúnnyal. Talán máris gratulálhatok?

PÉTER

Zavartan nevet. Könnyen itt lehet az ideje! Ha Edina ennyire kényeztet!

FERI

Egyébként veletek álmodtam. Mindannyiótokkal! Ne ijedjetek meg, nem fogom elmesélni. Tölt. Inkább megírom. Nem valami derűs álom. Megírom egyszer… Nézi őket, nem figyelnek rá, esznek, teáznak, kávéznak. Egyszer megírlak benneteket!

LŐRINC

Szeretném már látni!

ILA

Vegyetek még! Bátran! Vegyetek. Péter! Ne kínáltassátok magatokat…

PÉTER

Ó, kösz, kösz, finom minden!

FERI

Beleveti magát egy fotelba. Álmomban szoktam írni. Nagyszerűen tudok álmomban írni. Remekműveket írok álmomban. Szabadon, bátran, tehetségesen írok. Még nem mondtam nektek? Feléjük pillant, meglepi, hogy mind őt figyelik hirtelen. Zavartan, csendesebben folytatja. Csak az a baj, hogy amint véget ér az álom, a remekmű is elszáll. Szétfoszlik. Semmivé lesz… Iszik.

EDINA

Bájosan. Én nem álmodom soha. Ez érdekes, nem? Én soha nem álmodom.

 

Fanni szobájában odafönn megszólal a zongora. Chopin-keringő.

 

FERI

Edinának. De én igen. Én álmodom. És mindig ugyanazt! Idegesíti a zongorajáték. Miért játssza mindig ugyanazt?! Miért mindig…

PÉTER

Közbevág. Nagyon szépen játszik. Én szívesen hallgatom.

ILA

A sírás határán. Igazán sajnálom, hogy zavar téged, de a tantestületben a kollégák, akikkel tegnap este is együtt volt egy megbeszélésen, valamiféle ünnepségre készülnek. Fanni majd Chopint játszik… De ha óhajtjátok, szólok neki, hogy máskor gyakoroljon…

 

Felugrik, indul az emelet felé, útközben Magdába ütközik, aki éppen visszatér a kertből, s néhány szál dáliát hoz az asztalra.

 

MAGDA

Kissé feszengve, Lőrincnek. Lőrinc? Gyere ki a kertbe! Rigók…

LŐRINC

Mi az, hogy rigók?

MAGDA

A kerti úton… Megyek, hogy visszavigyem a nyesőollót, hát majdnem rátapostam. Nézem, nem repül el…

EDINA

Istenem, szegény!

LŐRINC

És ebből kell ügyet csinálni? Reggelizünk!

MAGDA

Tudod, nemcsak ez az egy…

ILA

Nemcsak ez az egy?

MAGDA

A kamránál is… meg a füvön… a virágágyásnál… és itt, a fal tövében is. Nincs rajtuk sérülés, de csak vergődnek, csapdosnak…

LŐRINC

Na, hadd lássam, mi az?

 

Mind követik Magdát a kertbe, csak Feri marad a nappaliban. Edina hívja, amint elmegy előtte.

 

EDINA

Rigók! Jöjjön!

 

Csend. Feri magában kuporog. Szól a Chopin-keringő. Elakad, újra felzeng. Betölti a házat. Feri türelmét veszíti.

 

FERI

Elég legyen már! Elég!

 

A zongora tovább szól.

 

Feri lekapja az egyik papucsát, megcélozza vele Fanni ajtaját. Csattanás. Hagyd abba! Hagyd abba, és csend legyen, csend, csend, csend!…

 

A keringő félbeszakad. Fanni kinéz az ajtaján.

 

FANNI

Mi történt? Körülnéz. Te üvöltözöl itt?

 

Feri hallgat a fotel mélyén, összegubbadva.

 

Hé! Kérdeztelek! Te dobtál valamit az ajtónak? Lejön.

 

Feri hallgat.

 

Hozzád beszélek! Ezt te dobtad ide? Mi történt? Más hangon. Hol vannak a többiek?

FERI

Madárhullákat bámulnak.

FANNI

Micsodákat?

FERI

Rigók vergődnek a kertben.

 

Kintről hallani a többieket: „NAHÁT, EZ IS ITT! – EZ MÁR ALIG ÉL! – ENNEK KIS VÍZ KELLENE TALÁN… MEGITATNI… – ENNEK? MINEK MÁR? NE FOGD MEG, HÁTHA FERTŐZ! – MAJD EL KELL ÁSNI ŐKET? – MÉG ÉLNEK… – EZ MÁR NEM…”

 

FANNI

Na, én nem vagyok kíváncsi madárhullákra… Indulna vissza a szobájába.

 

De Feri felpattan a helyéről, és szinte kétségbeesve megragadja.

 

FERI

Maradj! Hallgasd meg, mit álmodtam!

FANNI

Nem érdekel.

FERI

Te is ott voltál. Be voltunk zárva…

FANNI

Visszamegyek a szobámba.

FERI

Katonák zárták ránk a termet. Valahol falun… Egy iskolában. Foglyok voltunk, férfiak, nők, gyerekek. A te gyerekeid, akiket ott tanítottál… Körülfogtak, köztük álltál, tátogtál, kiáltani akartál, akárcsak mi, mind, de nem jött ki hang a torkunkon… Csak a szemek!… És szürke fény volt, tompa, szürke fény…

FANNI

Na jó, most már engedj!

FERI

Vasmarokkal tartja. Meg akartalak menteni, de nem lehetett. Géppisztolyos őrök álltak az ajtóban… az ablakoknál… mindenütt!

FANNI

Engedj!

FERI

Melletted egy házaspár. Egy fiatal iparosforma férfi a feleségével. Az asszony karján csecsemő…

FANNI

Ne szoríts, hallod?! Eressz el!

FERI

Hallottam, hogy a férfi sápadtan, de nyugodtan azt mondja a feleségének: „Engem elvisznek, de ti megmenekültök. Szereztem egy asztalost…”

FANNI

Most mit akarsz ezzel? Miért nem engedsz?

FERI

„… egy asztalost, mindjárt itt lesz, lefűrészeli az egyik lábadat… a nyomorékokat hazaengedik, megmenekülsz!”

FANNI

Kiáltva. Fel akarok menni!

FERI

Tartja, nem engedi. És az asszony szó nélkül beletörődött. Jó, azt mondta, jó… Te is meg akartál menekülni! Te is azt hajtogattad, hogy jó, jó, jó… Te is! Azt hitted, megmenekülhetsz, és eszelősen hajtogattad, hogy jó, jó, jó…

FANNI

Undorító!

 

Eltaszítja magától Ferit, az elesik.

 

Fanni felfut a lépcsőn. Undorító! Nem érdekelnek a szörnyűséges álmaid! A részeg álmaid! Minek iszol annyit? Minek?

FERI

Feltápászkodik. Te talán különb vagy nálam? Rád van bízva egy sereg kölyök… no hiszen! Jóra! Mondhatom!

FANNI

Az ajtajából. Részeg vagy! Már kora reggel! Mást se tudsz, csak piálni! Bemegy, becsapja az ajtót.

FERI

Utánakiált. Nagy a szád! Nagyon nagy a szád! Tölt, iszik.

 

A többiek bejönnek a kertből. Megviselte őket a pusztuló madarak látványa. Szétszélednek. Lőrinc az asztalhoz ül, csend. Fanninál megszólal a Chopin-keringő, Péter élvezettel hallgatja, ott áll a lépcső alján, és derűs csodálattal tekint Fanni ajtaja felé. Aztán észreveszi, hogy mind őt nézik. Zavartan feléjük fordul.

 

PÉTER

Na, igen… Vegyszerektől kaphatnak ilyen bénulást.

MAGDA

Permeteztetek?

LŐRINC

Én? Ki nem állhatom a mérgeket!

PÉTER

Az emeletre tekintve, de azért könnyedén. Odakinn, nálunk, a kukacos gyümölcs a drágább. Ezt tudtátok? A kukacos gyümölcs! Hát persze! Mert azt biztosan nem érte permetlé! Ezek az anyagok nem bomlanak, lerakódnak a májban…

 

Elnémul a zongora.

 

FERI

Addig védekezünk, addig védekezünk, amíg egyszer csak megölünk mindent és mindenkit! Iszik.

MAGDA

Ennél inkább!

FERI

Nem hagynál békén?!

MAGDA

Péternek. Látod? Látod, mit csinál a barátod? Látod, hogyan készíti ki magát?

PÉTER

Sportolnod kellene! Sportolj, öregem!

 

Elhallgat, mert Fanni jelenik meg a lépcső tetején. Találkozik a tekintetük.

 

Szépen játszik. Igen. Nagyon szépen. Azt hiszem… emlékezni fogok rá… erre a keringőre… erre a … Kis mosollyal a többiekre néz. És rátok is. Az emlék, igen, az megmarad. És hát ki is bírja az ember, ha jó a kondíciója! – Hol a gépem? Készítek rólatok egy fotót! Álljatok oda! Lőrinc! Ila! Fanni… Edina! Magda, te is! Ferikém… Rendezgeti őket, némán csoportba állnak, leakasztja a gépet a szék támlájáról, beméri a távolságot. Mind rajta lesztek a képen… Más hangon. Én a sportnak köszönhetem, hogy így tartom magam! Feri, te is vehetnél egy futócipőt. De nem, majd küldök neked egyet. Az enyém olyan könnyű, hogy nem is érzem. És jól tapad. Az kell, hogy jól tapadjon minden terepen. Füvön, salakon, betonon… És télen korcsolyázhatnál! Itt is lehet korcsolyázni, ha nem is úgy, mint nálunk… Svédországban… Ott aztán csodálatos!… Elkattintja a gépet.

 

Valami különös, visszhangos nesz hallatszik; tenger csobogása, jeges szél süvítése, sirályok rikoltása, fák susogása, s közben felzeng a Chopin-keringő, mint egy belső hallás, éterien, nem valóságos háttérben. Pianissimo indul, de felerősödik, Péternek végül túl kell harsognia.

 

Csodálatos a tengeren, az öblök jegén, a verőfényes ég alatt a száguldás! Hátszélben harminc kilométeres tempóban repülsz a jégen…

 

A zene fokozódik; változik a fény: a lefotózott csoport, akár egy nagy képen, mozdulatlan. Péter elfordul tőlük, mintha már elhagyta volna őket. A szélzúgásban, tengercsobogásban és a zongora fortissimójában folytatja.

 

Ha szembe fú a szél, el kell takarni az arcodat, rettenetes a hideg, de mindenért kárpótol a végtelen tér…

 

A különös akusztikából most kiválik egy-egy mondat, de Péteren kívül mindenki más továbbra is mozdulatlan.

 

Az ember újjászületik…

LŐRINC

Akusztikai háttérből. HADIFOGOLY. BELEVÉSTEM A KANALAMBA, HADIFOGOLY…

PÉTER

A természet gyönyörű…

ILA

Akusztikai háttérből. ANYÁD NEHEZEN HALT MEG… VÁRT TÉGED…

PÉTER

…a fák, a hegyek…

EDINA

Akusztikai háttérből. JÓL ÉRZEM MAGAM! ISTENEM, DE JÓL ÉRZEM MAGAM!

PÉTER

…a befagyott tenger…

FANNI

Akusztikai háttérből. JAG ÄLSKAR DIG… JAG ÄLSKAR DIG.

PÉTER

…a szirtek…

MAGDA

Akusztikai háttérből. TÁNC KÖZBEN A FIÚ TUDTÁRA ADTAM, HOGY MEGKÍVÁNTAM…

PÉTER

…a hó, a kék ég!

FERI

Akusztikai háttérből. VÁR RÁNK JÖVŐ ÉS BOLDOG SZERELEM…

PÉTER

Gyönyörű a világ! Mindig, mindig a természet közelében kell élni! Úszom és futok… és rendbe jöttek az idegeim. Igen. Rendbe jöttek. Az ember… látjátok… láthatjátok… rendbe jön…

 

Hirtelen csend. Teljes némaság. A fény már csak Péteren. Arcán fáradtság, keserűség, amit könnyű mosollyal leplez.

 

Igen, kedveseim. Igen. A tél és a nyár örömei.

Nem szabad lemondani róluk. Nem bizony.

 

Eltűnik Péterről a fény. Sötét. Függöny.

 

Vége.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]