Warrington: Zenthe Ferenc

Szörnyűséges darabot adnak a Madách Színház Stúdiójában. A Leart. Rémségét az élet szolgáltatta; a Shakespeare-i ihletésű mű Edwars Bond tollából származik, a borzalom pedig a világból, az emberiség történelméből, de a legutóbbi századból, a XX.-ból is jócskán, noha a dráma a múltat idézi elénk, persze tele anakronizmussal ami az öltözékeket meg a fegyvereket illeti; a katonák meg a hivatalnokok az államvédelmi hatóságok embereire, a rabok a koncentrációs táborok foglyaira emlékeztetnek, a politikai fondorlatok és gyilkosságok pedig a mi megélt korszakainkra.

A Stúdió keskeny szűk termében zajlik a játék a fekete falak között; a publikum a hosszantilag elhelyezett két-két sor padon szorong. A darab egyhuzamban megy, be vagyunk zárva abba a sötétségbe, ami az emberiség históriájának folytonos gyászosságát juttatja eszünkbe; gyér vagy éles fényekkel ott világosodnak meg előttünk a jelenetek a parafa morzsákkal sűrűn telehintett porondon. Ott ágálnak, küzdenek, vitatkoznak és támadnak egymásra előttünk alig fél méternyire a játszó személyek, orrunkba száll a felvert por, szemünk előtt hadonásznak a kardokkal, érezzük a puskapor csípős szagát, látjuk a verítéket a színészek homlokán.

Benn vagyunk a kegyetlen játéktérben. Benn vagyunk a szorítóban valamennyien.

De nem a darabról akarok írni, hanem ennek az előadásnak egyik szereplőjéről. Kis szerep az övé, mégis felejthetetlen.

Warringtonról van szó, Zenthe Ferenc alakítja. Warrington Lear jó embere, bizalmasa. Akkor látjuk először, amikor az első jelenetben bejön a király kíséretében; Lear, aki a Bond-darabban falat épített a birodalma köré, hogy népét megóvhassa az ellenségtől, Cornwall és North hercegek seregeitől, és országának örökös békét biztosíthasson, éppen egy szabotázsakció fölött ítélkezik leányai: Bodice és Fontanelle jelenlétében. S ott van Warrington is, a csendes, hű férfiú. Szürke, átstilizált, némi udvari jelvényekkel díszített polgári öltönyt visel és ugyancsak átstilizált Eden-kalapot. Méltóságos és figyelmes. Alig van szava, de érezni a megjelenéséről, hogy jelentős ember. Szemrebbenés nélkül szolgálja urát, számára elképzelhetetlen az árulás, nem úgy, mint Lear lányainak, akik – ellenszegülve apjuk akaratának – az ellenséges hercegekkel lépnek házasságra; Fontanelle Cornwall hitvese lesz, Bodice North-hoz megy nőül, és egymással is rivalizálva törnek álnokul a hatalomra.

A nagy csata idején Warrington bölcsen békességre inti Leart, majd bevallja, hogy a király lányaitól levelet kapott, árulásra akarták bírni, külön-külön, majd arra, hogy a testvérük árulójává is legyen, hálából hadvezérséget kínáltak fel neki. Meg ágyaikat. Csakhogy ő hajthatatlan. Királyhűségéért azonban nemsokára kegyetlenül megbűnhődik. A csatát nyert lányok ítélőszéke elé kerül, de mire újra látjuk, már a börtönből vonszolják elő, s már meggyötörten: hogy szót se szólhasson az árulásra felszólító levelekről, Fontanelle és Bodice kitépették a nyelvét.

Egy katona vezeti a nővérek elé. Ruhája már megtépett, előkelősége meggyalázott. De ez még nem elég. Fontanelle és Bodice remegnek a vágytól, hogy megkínozni láthassák. „Akarják, hogy valamilyen különleges módon végezzek vele?” – kérdi a nőktől a katona. „Néha azt kívánják. Egyszer néhány hölgy kívánságára egy torkot kellett elvágnom a szemük láttára.” Fontanelle és Bodice vérszomjas mohóságukban türelmetlenek, de végül is a katonára bízzák a kínzást. A hóhér-katonára.

És most következik az, amiért mindezt elmondtam. Mert az a rövid, de felfokozott jelenet, ami ezután látható, színészi csúcsteljesítmény.

Warrington – de bátran mondhatjuk: a színész megkínzatása zajlik le előttünk. Mondom, kartávolságnyira. Természetesen tudjuk, hogy a katona szadista dühe markírozás, hogy bravúros összjátékról van szó, mégis borzongató. Borzongató, mert a kíméletlen gyilkosok rémtetteit látjuk benne; és borzongató, ahogy Zenthe az áldozatot eljátssza. Üstökön ragadják, ütik, öklözik; ellökik úgy, hogy állával szánkázik végig a porban, vesén rúgják, gyomorszájon vágják, nyakát hátrafeszítik, verejtékes, szétvert arcát vízzel teli vödörbe dugják, majd újból leterítik, kezét széttiporják; torkából a némák artikulátlan nyögése, hörgése tör fel, szemében ott a vad, eszeveszett rémület. A halálát akarják. Testét szinte ronggyá verik; az iszonyt tükrözi üveges tekintete.

Fontanelle és Bodice csaknem az orgazmusig jutnak a kéjtől: „Ó, hadd üljek a tüdejére! Vedd ki nekem!” – rikácsolja a perverz kívánástól reszketve Fontanelle a katonának. És Bodice is: „Nem kegyelmezek. Ez az igazi kielégülés.” Aztán nekiugrik a félholtnak, és kötőtűvel kétfelől a fülébe döfködve megsiketíti.

Zenthe ott, előttünk viseli el a szörnyűségeket, az első sorban szinte el kell kapnunk előle lábunkat, nehogy útjába legyünk. Ott vergődik előttünk, s mi meglátjuk játékában a minden megkínzottak, megalázottak szenvedéseit, átéljük kegyetlen századunk minden bűnét és gyalázatát.

A színész ezzel az alakításával emléket állít az áldozatoknak.

Aki látta az előadást, tanúsíthatja: felkavaró a jelenet. Természetes, hogy a jó színész szuggesztív. De nem csak erről van szó. Zenthe Ferenc a tökéletes játéka mellett másért is figyelmet érdemel. Mégpedig a fizikai teljesítményért.

1920-ban született. Most, amikor ezeket a sorokat írom, november van, 1989-ben. Hat hónap múlva Zenthe Ferenc hetvenéves lesz. Persze csak az anyakönyv szerint. Mert valójában nyoma sincs rajta a kornak. Úgy játssza végig ezt a nehéz, testet-lelket igénybevevő jelenetet, mint egy harmincéves. Vagy, mondjuk, mintha még mindig a Tenkes kapitánya volna.

Gyakran felpanaszoljuk, hogy a magyar színészek nem vigyáznak a kondíciójukra. Elhíznak, eltunyulnak, nem képesek akrobatikus teljesítményekre. Hála istennek, akad kivétel, de a többség mégiscsak ilyen. „Hja, kérem, Amerikában! Ott igen, ott érdemes, különben nem kap szerepet! És meg is fizetik!” Sok igazság van ebben. Zenthe Ferenc, úgy látszik, mégsem így gondolkodik. S lám, a hetvenedik esztendeje küszöbén is elfogadhat olyan feladatot, amihez nagyon is szükséges az erőnlét, a kisportolt izomzat. Készen áll rá. És megoldja. Remekül.

Warrington rövid szerep. De Zenthe alakításában súlyos és felejthetetlen.