Egy különös sorsú festő

Tengerparti kikötő kőlépcsőjén néhány alak. A kék vízen, a felhős ég alatt színes vitorlák. Ezt a képet kaptam Haranglábi Nemes Józseftől emlékbe, amikor már idős korában megismertem.

Franciaországban festette, ahol az első világháború után egy évtizedig élt.

A festőt Simonffy András szerepelteti a Kompország katonái című történelmi montázsregényében. Mint katonát említi – és idézi. Nemes József őrnagy ebben a könyvben elmondja, miként vitte ki 1944 októberében Horthy kormányzó megbízólevelét az akkor már Moszkvában tárgyaló fegyverszüneti bizottságnak.

A történet kalandos és rendkívüli; részletesen és érdekesen leírta a naplójában. Nekem inkább most az jut eszembe ezekben az október elejei napokban, amit az életéről elmondott.

Fogarason született, az Olt mentén, 1889-ben. Apja a helyi gimnázium igazgatója volt. Nemes József festőnek készült, de az apa valami biztosabb pályára akarta adni, ahol az előmenetel sem kétséges. Beíratták a nagyváradi hadapródiskolába. Vége az álmainak – gondolhatta volna, de éppen egy festegető főhadnagy volt a gyermekkori példaképe; a katona a szomszédjukban lakott, s minden szabad óráját a piktúrának szentelte. Ez az emlék bátoríthatta fel Nemes Józsefet is arra, hogy már a budapesti I. honvédezred hadnagyaként szorgalmasan látogassa Ferenczy Károly óráit az Epreskertben. Aztán, amint tehette, felhagyott a katonáskodással. Fiatalon nyugdíjaztatta magát; havi ötven koronából élt, de végre szabadon tanulhatott tovább. Mestere ajánlatára Münchenbe utazott Hollósy Simonhoz. Itt, majd nyaranta Nagybányán és Técsőn dolgozott; megismerkedett Kernstok Károllyal, barátságot kötött számos, Hollósynál tanuló orosz piktorral is. Rajongott az irodalomért; rajongott Puskin költészetéért, s hogy eredetiben olvashassa az Anyegint, a kollégáktól oroszul tanult. Annyira belevetette magát, hogy a későbbiek során keleti történelemből, orosz irodalomból és művészettörténetből doktorátust is szerzett.

Kitört az első világháború, behívták. Megsebesült, fogságba esett. Turkesztánban, Szibériában töltött éveket. De felvette a kapcsolatot a régi, orosz kollégákkal. Festéket, vásznat kapott tőlük, dolgozhatott. Kinti munkáit egy volt Hollósy tanítványnál hagyta.

1918-ban tért haza. Kernstokhoz járt aktrajzra. Felvetette egy szabadiskola gondolatát. Ez aztán meg is valósult Nyergesújfalun; Kernstok vezette. Velük volt Derkovits Gyula is.

A Tanácsköztársaság bukása után Kernstoknak menekülnie kellett. Nemes József segített neki a szökésben, sőt utána is ment Berlinbe. Innen Párizsba vitt az útja. Festett és festett – mindenütt a táj ihlette meg. Művei közül jó néhány Lyonba, Glasgowba került.

1933-ban visszatért Magyarországra. Megpróbálkozott a portréfestészettel, de a szabad természet, a tájban felbukkanó alakok, a városképek, a vízparti esték, a virágzó rétek piktora maradt. A Munkácsy-céh titkára lett; ez a társaság a kispénzű festőket támogatta.

A második világháborúban a vezérkarhoz osztották be, a tolmácsosztályra. A fronton a Don főparancsnokságon szolgált, Jány Gusztáv alatt. Orosz előadó volt. De még ebben a beosztásában sem hagyott fel igazi hivatásával, naponta az állvány elé telepedett; az odakinn töltött esztendőben vagy félszáz képet festett.

1944. október elsején Faragho Gábor vezérezredes, Szent-Iványi Domokos külügyminiszteri tanácsos és Teleki Géza egyetemi tanár Moszkvában tárgyalni kezdtek a fegyverszünetről. Kiderült, hogy nem vittek magukkal megfelelő felhatalmazást a kormányzótól. Faragho táviratilag javasolta, hogy Nemes Józseffel juttassák ki a levelet.

Orosz fogolynak álcázva vitték a frontvonalhoz; így, ebben az öltözékben – perfekt orosz tudását most aztán igazán használva – jutott át a szovjet csapatokhoz…

Amikor a háború után a kormány Budapestre költözött, Nemes József a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium főosztályvezetője volt. A tudomány és a művészet kapcsolatait kellett ápolnia egy felégetett országban, egy felégetett Európában.

A romos főváros képe ott van a vásznain. Festett – és közben Vorosilov személyi tolmácsa volt.

1948-ban nyugdíjazták. A festészet mellett fordított és nyelvleckéket adott.

Csaknem kilencven évet élt. Mindvégig szellemi és testi frissességben. Érdekelte ez a század. Nem kereste a kalandokat, de nem is riadt vissza a különös feladatoktól. S közben szelíd tájképeket festett.