A szeretet színpada…„Borzalmasan megijedtem. Mert szabályos revolvert vettek elő és rálőttek a bohócra, óriási durranás volt, és a bohóc összeesett. Kétségbeestem. Apám nyugtatott, fejemet simogatta. – Csak játékból csinálja… Majd meglátod… Sokáig gondolkoztam, évekig, ma sem tudom, mi az igazság. A bohóc hófehér arca világít. De azt tudom, nem szabad rálőni a bohócokra. Meghalhatnak.” (Gyurkovics T.)
Megint egy kulcs: Gyurkovics drámáihoz, színpadához. A szeretet béklyóiról író Gyurkovics a szeretet melegével teremti életre, állítja elénk alakjait. Bármennyire elviszi is őket a végső kétségbeesésbe, bármennyire engedi is, hogy kegyetlenek, szeretetlenek legyenek egymással, végül mégis odaáll eléjük, hogy megmentse őket. Nem oldja fel a feloldhatatlan konfliktusokat, nem hazudtolja meg a valóságot, de drámái végén mindig gyújt egy kis tisztán fénylő lángot a szenvedélyek éjszakájában. Első drámájában is megtette már ezt. Az Estére meghalsz mindent akaró és ezért mindig mindent elveszítő, nyughatatlan, az életet építeni vágyó, s azt minduntalan tönkretevő főhőse a darab végén agyonkínzott szerelmében egy őszinte, gyengéd mondattal felébreszti a bizakodást. Az Öreg című komédiában – mely műfaji megjelölés azonban Gyurkovicsnál sem hagyományos értelmű, hiszen mint néhány kortársnál, a komédiába nála is sok keserű hang vegyül – az apát a családjától ért bántások csaknem a halálba kergetik, de – ha nem is könnyen, mégis – kicsikarja a szeretetet. A Nagyvizit kórházi ágyhoz kötött hősei az elviselhetetlenségig marakodnak, de a legsúlyosabb beteg, Badari, az utolsó erejét megfeszítve, az önfeláldozás határán megakadályozza szobatársa öngyilkosságát. Az utolsó pillanatok ezek, a drámában is, az életben is, a végső percek, amikor még feltámadhat az emberiesség, amikor még erőre kaphat a szeretet, az egymás iránti aggodalom. Ezt láthatjuk az Őszinte részvétem című új drámájában is. |