A Nehézfiú

A napilapok valaha meg nem lehettek tárca nélkül; sőt novella nélkül sem; ahogy Kosztolányi előkelően mondja: az újság vendégül hívta meg az irodalmat; s bizony naponta s nemcsak hetente; ráadásul a szépirodalom a vezércikk tőszomszédságában kapott helyet, a vonal alatt. Sokáig így volt ez; még a regények is a vonal alatt jelentek meg folytatásokban. Az írók otthon érezhették magukat a napi sajtóban. Tárcáikkal meg különösképpen beleszólhattak a közélet dolgaiba, kinyilváníthatták társadalmi megfigyeléseiket, véleményt alkothattak, vitázhattak.

A magyar novella bölcsője az újság volt – írja Kosztolányi. Ebből a bölcsőből fel is nőtt szépen, hatalmasan. Szívesen mutatkozott mindig is a lapok hasábjain, de nem ez volt egyetlen megjelenési lehetősége.

A tárcának azonban igen. A tárca csak az újságban él, létezik, a publicisztikába ágyazva, a napi hírektől körülvéve. Később könyvbe gyűjthetik, de szülőhelye mindenképpen a hírlap. Ezért aztán, amikor megéltük, hogy a sajtó jóformán teljesen kizárta köreiből az irodalmat, akkor a tárca el is vérzett. Hosszú ideig, amíg a napilapok nem kívánták – nem tartották kívánatosnak – a friss, eredeti gondolatokat, a szubjektív hangú, színes írásokat, a tárca nem is létezett. Talán csak a tárcanovella – más néven: rajz, karcolat – bukkant fel itt-ott az igazi tárcák helyett és helyén; a szépirodalom pedig csak a vasárnapi mellékletekben kapott afféle díszhelyet, udvariasan, a kötelező távolságtartás személytelenségével.

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt hallottuk az első hiányoló és biztató szavakat: újra kell éleszteni a műfajt; legyen ismét tárca a lapokban! Legyen, csináljuk! – kiáltottak fel sokan, de kevesen vállalkoztak rá; igazság szerint nem is tudta mindenki, milyen is legyen a feltámasztott tárca. Kövessük Kosztolányi példáját? De hiszen ma politikusabb magatartást kívánnak! Talán Bálint György munkássága lebegjen a szemünk előtt? No hiszen! Hogy kellemetlenségekbe sodorja magát az ember? Mert Bálint György aztán mindig alaposan megmondogatta a véleményét…

Az-e a tárcaíró dolga, hogy alaposan megmondja a véleményét?

Bizony, az! Így hát nehezen született meg az új tárcairodalom, de végül is néhányan elkezdték; egy-két jó író hétről hétre csiszolgatta, tökéletesítgette – hogy a műfaj ne vesszen bele a vezércikk-hangba, a prédikáló-hangba – s közülük páran visszataláltak a tárca igazi természetéhez.

A tárca igazi természete: a szókimondás és a véleményvállalás.

Erre az idei könyvhétre megjelent most egy kötetnyi ilyen igazi tárca Csurka István tollából, az Utasok. A múltkori gyűjtemény, a Kettes kolbász után ez is a Magyar Nemzetben kéthetente közreadott négyflekkesekből állt össze, bár a végén nyolc kisebb-nagyobb novella is helyet kapott.

Az, hogy Csurka tárcáit állandó kíváncsisággal várják az olvasók, természetes; minden egyéb művét is izgatott érdeklődés előzi meg. Színházi közönsége óriási, a publikum szereti és becsüli.

Hanem a tárcáit nemcsak az általános szimpátia okán várják olvasói. Valamiféle szellemi, lelki eligazítást is keresnek bennük. A publikum tudni akarja, hogy erről vagy arról a jelenségről mi Csurkának a véleménye. Nagyon nagy dolog, ha egy író ekkora figyelmet tud ébreszteni. Csurka érzi ezt a bizalmat – meg akar felelni és meg is felel ennek. Érzi a felelősséget; esztendők alatt, s éppen a tárcaírás közben egyre gondosabb és bölcsebb lett; bár megmaradt ironikus, könnyed, sőt csevegő hangjánál – lelkiismeretesen ébresztgeti lelkiismeretünket dolgaink jobb intézésére, emberségünk, hívőségünk fáradhatatlan élesztgetésére. Talán tárcái mutatják meg a leghatározottabban, hogy írói és emberi kötelességtudás dolgában mennyire kötődik a nagy elődökhöz. Az Utasok első ciklusának Nehézfiúja – mint Csurka is bemutatja – Kosztolányi Esti Kornéljának vagy Krúdy Szindbádjának a rokona. De a tárcák témairányultsága is meg az a szellemi készenlét is, amivel ország és nép ügyéről, Európa hangulatáról, a világ esélyeiről – s az ember köznapi esélyeiről gondolkodik, ahogy alaposan megmondja a véleményét – az mind a valaha elszakított, de mostan megkeresendő folyamatosság megteremtését is szolgálja.

Csurka István tárcáival sokat tett és sokat tesz a magyar sajtóért; a Magyar Nemzetért is meg az újsághasábok hiteléért is.