Holdtölte
Színjáték két felvonásban Minden szeretőknek!
Történik napjainkban, egy régi villából átalakított több lakásos bérházban, Budán, egy péntek estén és éjszaka.
SZÍN:
Közepes jómód légkörét árasztó lakás. Nappali. Falépcső vezet fel a hálókba.
Néhány színes bútordarab között egy régi bőrgarnitúra. Selyemernyős állólámpa az egyik fotel mögött. Másutt ravaszul elhelyezett fényforrások divatos lámpatestekből. Kellemes összkép. Bár a helyiség zsúfoltnak is mondható a sok dísztől, növénytől, a fehér könyvespolcon a könyvek közé szorított televíziótól meg rádiótól. Magnetofon és kazettatartók egy antik komódon. Mindenütt folyóiratok. Mindemellett ízléses a berendezés. Puha szőnyegek. Zsúrasztal, bárszekrényke. Telefon.
Elég nagy ablak néz a többi lakóval közös birtokú kertre. Átellenben a lakás bejárata. Hátul ajtó a konyhába.
Nyár vége van.
Péntek este, kilenc óra tájban.
Zene szól – a magnón egy francia felvétel forog. Dallamos, lassú, de felkavaró ritmusú, elektronikus muzsika. Valami déli dallam motívumai. A sztereó hangfal mély rezonanciákkal, „mellből jövőn” sugározza.
Amikor a függöny felmegy, üres a szín, csak a zene szól. Tompa fény.
A zsúrasztalon feltornyozott kistányérok. Poharak. Italok kikészítve. Neszek az emeletről: ajtócsukódás, zörgések – és valami kalandfilm hangfoszlányai a tévéből. Lövések, kiáltások stb.
Ágnes feltűnik a lépcső tetején, fürdőlepedőbe bugyolálva, leszalad néhány fokot mezítláb, az egyik grádicson megtalálja a frottírpapucsát, felkapja, közben felfelé beszél az emeletre.
ÁGNES
Valamelyikőtök addig lejöhetne a nappaliba, itt is nézhetné a nagy tévét! Gyerekek! Halljátok? Visszafut, már csak a hangját halljuk, odafentről. Ha valaki csengetne, nyissatok ajtót! Hé! kinek beszélek? Amíg a fürdőszobában vagyok… Zsófi! Zsófiii!… Balázska! Én nem bánom, nézzétek idefönn a tévéteket, de ha addig valaki megérkezne… Méltóztattok figyelni arra, amit az anyátok beszél?! Mi lenne, ha válaszolnátok? Istenem, hát a fületeken ültök?…
Kis ideig semmi más, csak a magnóról a zene meg a kalandfilm hangfoszlányai. Aztán autómoraj. A reflektorok az ablakon át végigpásztázzák a szobát, majd kialszanak. A motorzaj elül. Nyílik az ajtó, Sándor érkezik haza. Dzsekit, börberi nadrágot, kigombolt nyakú sportinget visel. De így is elegáns. Az autókulcsot a kis asztalra dobja. Mozdulatai fáradtak. Megüti fülét a zene, a fenti nesz – úgyhogy diplomata aktatáskáját el is felejti letenni; a nippekkel, virágokkal telerakott függőlépcső aljához megy; felszól.
SÁNDOR
Szia! Szevasztok! Egy pillanatig vár, nem kap választ. Megfordul, hogy letegye a táskát, s közben könyökével lever egy nippet. Amint érte kapna, meglök és ledönt egy cserepes növényt is. Félbemaradt mozdulattal, inkább meglepetten, mint dühösen nézi ügyetlensége nyomait. Elbizonytalanodva átlépi a padlón heverő, piros virágú azáleát, de megtorpan, és ingerülten kiált az emeletre. Köszöntem, nem hallottátok?! És miért szól itt egyszerre minden?! Mi ez a ricsaj?! Mi ez a… Fülel: semmi válasz.
Lövések és kiáltozások az emeleti tévéből. Sándor a rádióhoz megy, ki akarja kapcsolni, de nem az szól, így tehát csak azt is bekapcsolja. Hírek. Dühösen benyomja a gombot. A magnóhoz kap, megállítja a szalagot.
Most már csak odafentről jön a zaj.
Sándor visszamegy a levert holmikhoz, felállítja a virágzó azáleát, eligazgatja a földjét. Felemeli a nippet is, forgatja, nézi, nem repedt-e meg. Nem lát jól, a szemüvegét keresi, szitkozódik – míg végre az egyik zsebében ráakad. Felteszi, vizsgálgatja a nippet. Ágnes jelenik meg a lépcsőn köntösben, nedves hajjal a zuhanyozás után.
ÁGNES
Megjöttél? Nahát, nem is hallottam.
SÁNDOR
Miért szól itt egyszerre minden?!
ÁGNES
Zuhanyoztam… Felgyújtja a fővilágítást. Mi szól egyszerre?
SÁNDOR
Magnó, tévé, rádió!
SÁNDOR
Bömböltetitek ezt a sok vacakot!
ÁGNES
Azt mondod, a rádió is szólt? Lehetetlen. A magnóhoz megy.
SÁNDOR
Szólt vagy nem szólt, nem az a lényeg…
ÁGNES
A magnóra. Te kapcsoltad ki?
SÁNDOR
Ha fenn tévéztek, minek idelenn is zene?
ÁGNES
A gyerekek nézik a filmet. Én zuhanyoztam!
SÁNDOR
És miért nem jönnek le köszönni az apjuknak?! Felszólok, még csak nem is válaszolnak…
ÁGNES
Te sem szereted, ha tévézés közben zavarnak.
SÁNDOR
Én?! Nahát, azért!… van egy kis különbség! Hirtelen méreggel az emelet felé. Annyit talán mégis megtehetnének, hogy lefáradnak, ha megérkezem! Zsófi! Balázs! Annyit talán mégis!… – Egész héten alig látom őket.
ÁGNES
Az ő hibájuk? Most is elmúlt már kilenc.
SÁNDOR
Nem tudtam előbb jönni.
ÁGNES
Kedves kötekedéssel. Ó, persze, már az is eléggé felingerelt, hogy mostanra haza kellett jönnöd!
SÁNDOR
Benn kellett maradnom.
SÁNDOR
Benn kellett maradnom!!!
SÁNDOR
Hát ezért nem mond el az ember semmit!
Szünet. Ágnes elteszi az útból Sándor táskáját; összeszed és sebtiben elrak néhány széthagyott gyerekholmit: szandált, tréningfelsőt, teniszütőt stb.
ÁGNES
Csevegve. Végigjártam az üzleteket, Zsófinak cipőt vettünk. Aztán bevásároltam, itt ez az egész hétvége… rövidkarajt kaptam, majd kirántom… Bevittem a ballonokat a tisztítóba, ma reggel is már olyan hűvös volt. Te nem érezted? Közben találkoztunk a Balázs osztályfőnökével. Hogy miért nem járunk szülőire… Szinte rám támadt. Ott, Zsófi előtt.
SÁNDOR
A helyére teszi a nippet. Egyszerre Ágnessel. El van szúrva az egész negyedévi terv… Az egész rendszer rosszul lett betáplálva. Át kellett vizsgálni a számításokat. A nyakamba varrták… Megittam vagy fél liter kávét. Azt hiszem, nem a program rossz, hanem a gépek. Ócskák. De nincs pénz. Tragacsok. Tessék?
ÁGNES
Az igaz, hogy eddig mindig elmulasztottuk…
ÁGNES
A szülői értekezletet.
SÁNDOR
Ismét váratlan indulattal. Az ember elvárná, hogy a gyerekei… Vagy talán én másszak fel hozzájuk? És néha még azt hiszem, hogy hiányzom nekik! Szünet. Ki lehet rabolni a házat!
ÁGNES
Nem volt bezárva az ajtó?
ÁGNES
Na jó, fújd ki magad. Bekapcsolja a magnót. Az előbb készítettem ezt a felvételt. Tetszik? Csend. Nem tetszik? Csend. De a felvétel után kikapcsoltam a rádiót. Csend. Azt mondod, mégis szólt?
SÁNDOR
Nem az a fontos, hogy szólt-e a rádió vagy sem! Az a lényeg, hogy…
SÁNDOR
Semmi. Zárd el.
Ágnes nem mozdul, nézi a férjét.
Miért van itt ez a sok vacak?
SÁNDOR
Levertem. Sután mutatja a nippet. Iderakod a lépcső szélére! Más hangon. Kértem, hogy zárd el!
Ágnes kikapcsolja a magnót.
Iderakod, én meg a könyökömmel leverem.
SÁNDOR
Mert iderakod! És leverem! Véletlenül leverem! Ez a növény is feldőlt.
SÁNDOR
Minek itt ez a sok halmi?
ÁGNES
Hogyhogy sok holmi?
SÁNDOR
Minek nippeket rakni a lépcsőre?! Hol van a jóistennek még egy üzlete, ahonnan nem hurcoltunk ide minden bóvlit?! Az egész életünk egy nagy bóvlivásár!…
SÁNDOR
Ricsaj… meg kacatok meg ez a sok növény! Mi ez itten?!
ÁGNES
Miután lenyelte mérgét, kedélyesen. Mondja, uram, nem tévesztette el az ajtószámot? Ebben a lakosztályban én a férjemmel meg a két srácommal lakom. Úgy látszik, önnek tévesen adta ki a szobakulcsot a portás. Szegény öreg, kissé már szenilis. Felhívjuk innen, vagy lesz szíves lefáradni a recepcióra és tisztázni az ügyet?
SÁNDOR
Morcosságából kissé felengedve. Jó! Lefáradok, és tisztázom az ügyet!
ÁGNES
Ne tégy úgy, mintha idegen lennél a saját lakásodban. És átöltözhetnél…
ÁGNES
Vagy levetkőzhetnél… vagy valamit csinálhatnál, hogy ne mászkálj itt úgy, mint egy betévedt pasas…
SÁNDOR
Egy betévedt pasas? Felnevet. Szeretnéd, mi? Szeretnéd, ha egy afféle betévedt pasas lenne most itt helyettem… Leveti a dzsekijét, Ágnes segít neki.
ÁGNES
Na, kezdd csak! Kezdd!
Összenevetnek. Ágnes kiviszi a dzsekit a előszobába. Az ajtót tárva hagyja. Sándor utána kullog.
SÁNDOR
Nem bánnád, igaz? Inkább egy idegen pasas. Aki csak úgy betévedt. „Á, kicsikém, direkt a kedvemért zuhanyoztál?” Egy ilyen dumájú, mi? Egy belemenős. A gyerekek fenn, ti meg itt kettesben mindjárt…
ÁGNES
Visszatér, hozza a férfi házicipőjét. Jaj, hagyd ezt most! A keze ügyébe rakja. Kerestelek telefonon.
SÁNDOR
Kerestél? Leül, átváltja a cipőt.
SÁNDOR
Úgy hány óra körül?
ÁGNES
Úgy… három és fél négy körül.
SÁNDOR
Három és fél négy? Lecsatolja az óráját, kirakja zsebeiből a holmikat. Egy szóval sem mondták.
ÁGNES
Pedig a lelkükre kötöttem, hogy adják át az üzenetet.
SÁNDOR
Én meg direkt kérdeztem, nem kerestél-e. Szemüvegét a komódra teszi. Kivel beszéltél?
ÁGNES
Már nem is tudom. Kiviszi a férfi cipőjét az előszobába.
SÁNDOR
Három és fél négy között.
ÁGNES
Igen… Visszajön az előszobából.
SÁNDOR
És… honnan hívtál?
ÁGNES
Honnan hívtalak volna? Az irodámból.
SÁNDOR
Aha. Mint egy keresztkérdést. Kivel beszéltél?!
ÁGNES
Azzal a… Azzal az asszonnyal.
ÁGNES
Kivel? Aha, igen. Vele. A titkárnővel. Felveszi a slusszkulcsot, hogy eltegye, de most hirtelen Sándort figyelve szórakozottan játszani kezd a kulcscsomóval.
SÁNDOR
Mert ő… olyan pontos. Megbízható. Túlságosan is igyekvő. Mondhatnám, stréber. Titkárnőnek született.
ÁGNES
Kár, hogy vénséges.
SÁNDOR
Ki mondta, hogy vénséges?
ÁGNES
Te. Amikor egyszer kérdeztem. Alighogy odakerült az osztályotokra. Akkor panaszoltad, hogy sajna, vénséges.
SÁNDOR
Kajánul. Átvertelek.
SÁNDOR
Nem bomba, de nem is vénséges… Kicsit… csúnya, de éppen ez az izgató benne.
ÁGNES
Csípősen. Persze, te imádod a szörnyeket.
SÁNDOR
Ez azért túlzás. De néha jobban felkeltik a fantáziámat, mint a szépek. Mint a tökéletesek.
SÁNDOR
Ja, persze, te szép vagy. Szép vagy tökéletes? Melyik is? Akárhogyan is, ezt most jól elszúrtam. Felejtsd el.
Kis szünet.
ÁGNES
Na. Kezdetnek nem rossz.
ÁGNES
Mintha kezdenénk adogatni.
SÁNDOR
Szóval egész jól pötyögtetek, azt mondod?
ÁGNES
Még az is lehet, hogy megjön a kedvünk.
Kis szünet. Vizsgálódva nézik egymást.
ÁGNES
Mikor is ment olyan jól a játszma? Utoljára mikor is?
SÁNDOR
Hát… itt volna az ideje, hogy megint…
Szünet.
SÁNDOR
Akkor gyerünk tovább. Szóval? Miféle üzenetet nem adott át az én izgató szörnyetegem?
ÁGNES
Ja, igaz is! Arra kértem, mondja meg neked, hogy okvetlenül siess haza, mert…
SÁNDOR
Megmondtad neki, hogy miért siessek haza? Te atyaegyisten! Ennyire nem tudtad türtőztetni magad?
ÁGNES
Na. Most komolyan beszélek.
SÁNDOR
Elereszti a füle mellett. És még csodálkozol, hogy nem adta át szegényke?
ÁGNES
Jó, de ez most nem vicc.
SÁNDOR
Csak úgy hirtelenjében megkívántál? Hát ez nagy szó! És ezt meg is mondtad neki?! Ó, istenem, tönkrezúztad azt a féltékeny szívét!
ÁGNES
Nem azt mondtam neki!
SÁNDOR
Á, szóval körülírtad? De egy szerelmes titkárnő ért a rejtjeles szövegből is! – Mi az ott nálad!?
SÁNDOR
Dobd ide. Na! Dobd már!
Ágnes nem érti, mit akar Sándor, de dobja a kulcsot. A férfi elvéti a mozdulatot, a kulcs a földre hull. Egy másodpercig nézi, aztán felkapja, visszadobja Ágnesnak. A nő elkapja.
ÁGNES
Mit akarsz? De azért dobja.
Sándor elvéti, a kulcs a földre hull. A férfi a nőre tekint, lehajol, felveszi a kulcsot.
SÁNDOR
Légy szíves. Rendesen. Szándékosan dobtad rosszul.
ÁGNES
Tréfára veszi. Szándékosan? Naná!
SÁNDOR
Hogy ne tudjam elkapni.
SÁNDOR
Mellédobtad! Mellédobtad, hogy ne tudjam elkapni! Mellédobtad!
ÁGNES
Riadtan. Ugyan! Ugyan miért dobtam volna mellé?
SÁNDOR
Üvöltve. Mert azt akarod, hogy ne tudjam elkapni!!!
Hosszú szünet.
ÁGNES
Komolyan. Passz, feladom. Nem fog ez menni.
Szünet.
SÁNDOR
Tegnap is… meg ma is. Két rohadt fékezésem volt. A mai egy zebránál. Komolyan… komolyan megijedtem.
ÁGNES
Na jó, csak azért telefonáltam, hogy…
SÁNDOR
Ha egy tizedmásodpercet kések… Egyszerűen a reflexek… a reflexeim… megkoptak. Megkoptak.
ÁGNES
Kálmánék miatt telefonáltam. Nehogy megfeledkezz róluk.
ÁGNES
Merthogy ma jönnek.
SÁNDOR
Körülnéz. Szóval azért vannak itt italok meg minden? És te csak így? Azt hittem, lefekvéshez készülsz…
ÁGNES
Tényleg elfelejtetted?
SÁNDOR
Hirtelen felvidámodva. Hát akkor nagyszerű! Akkor meg vagyunk mentve! Van elég ital? Leitatjuk őket…
ÁGNES
Miért kellene leitatni őket?
SÁNDOR
Igazad van, akkor elálmosodnak, és semmit sem kezdhetünk velük. De azért egy bizonyos nyomás nem árt. Majd mindjárt beállítom a fényeket. A magnóhoz megy. Nézzük csak ezt a számot!
Zene.
Kálmán meg az a locsi-fecsi kis felesége. Tudod, hogy Sári tetszik nekem?
SÁNDOR
De most nem viccelek!
ÁGNES
Persze hogy nem viccelsz.
SÁNDOR
És te? Hogy állsz Kálmánnal?
ÁGNES
Nem, az nekem nem megy.
SÁNDOR
De azért nincs ellenedre?
ÁGNES
Az nem úgy van. Egy nőnél az nem úgy van.
SÁNDOR
Ja, persze, az érzelmek. Ahá. Komplikált. Szóval eszünk-iszunk. Szendvicsek lesznek?
ÁGNES
Meleg szendvics meg egy kis sütemény. Felesleges éjszaka sokat enni. Vannak azok a francia sajtok is, ha sor kerül rá…
SÁNDOR
Fantasztikusan jó szám! Direkt ezért vetted fel? Ezt a tekercset direkt ezért készítetted?
ÁGNES
Nem kell erőltetni, csak ha kedvük van.
SÁNDOR
Hát látod, ez az, amit mindig mondok! Beleveti magát a fotelba. Egy kis jutalom. Egy kis hangulat… Főleg ezekre a nyavalyás hétvégekre! Gondolod, hogy formában leszünk?
ÁGNES
Csak semmi görcsös igyekezet.
SÁNDOR
Görcsös igyekezet? Á, igen, értem, mire gondolsz. Azzal aztán mindent el lehet rontani, igaz?
ÁGNES
Nevet. Ne akard nagyon – s tied a vagyon!
SÁNDOR
Nahát! Micsoda bölcsesség! És ez mindenre vonatkozik?
ÁGNES
Hát… a mi esetünkben legalábbis…
SÁNDOR
Remek! És ehhez mit szólsz? – Bár ha nem is akarod – lankad az akaratod! Nos? Szomorú kis versike, nem? A tied biztatóbb, maradjunk annál…
ÁGNES
Akkor megyek és felöltözöm.
SÁNDOR
Még meg se csókoltál.
SÁNDOR
Ezek meddig fognak tévézni odafönn? – Gyere ide!
ÁGNES
’Genis, naccságos úr!
SÁNDOR
Felnyúl érte. Gyere!
Ágnes lehajol, megcsókolják egymást. Először szokásos, futó csók. De másodszorra már vággyal teli.
ÁGNES
Mmmmmmmmmm… Felegyenesedik, jókedvű. Mos’ má’ e’mehetek, naccságos úr?
SÁNDOR
Szétnyitja Ágnes köntösét. Mutasd, mi van rajtad?
ÁGNES
Na! Ne butáskodj, a gyerekek is lejöhetnek!… Egyél egy falatot, éhes lehetsz…
SÁNDOR
Jól nézel ki így, kócosan.
SÁNDOR
Ne mozdulj, most… csak egy percig… kérlek… Lehunyja a szemét.
ÁGNES
Mehetek? Mindjárt jönnek, és…
SÁNDOR
Más hangon. A rakparton majdnem lesodortak.
SÁNDOR
Semmi baj. Megúsztam.
ÁGNES
Hányszor kérem, hogy ne hajts olyan vadul? Hányszor rimánkodom?!
SÁNDOR
Sitty-sutty! Hajszál híja volt, de nem történt semmi.
ÁGNES
Megőrjíted az embert! Gondolj a gyerekeidre legalább! Ha rám nem is, de legalább a gyerekekre…
SÁNDOR
Közbevág. Egyébként én is hívtalak telefonon.
Pillanatnyi csend.
ÁGNES
Igen? Szünet. Hánykor?
SÁNDOR
Nem tudom. Talán úgy… De nem, menj csak, majd később eszembe jut.
ÁGNES
Mondták, hol vagyok?
SÁNDOR
Á, nem. Na, menj, mert nem leszel kész.
ÁGNES
Be kellett mennem a trösztigazgatóságra.
SÁNDOR
Ravaszul. Délelőtt?
ÁGNES
Némi csend után. Akkor kerestél?
ÁGNES
Felszabadultan. Na. A trösztigazgatóságon üléseztünk. A jegyzőkönyvet vezettem. Képzeld, a főnök most elrendelte, hogy nem lehet dohányozni, csak a szünetekben, hát ha azt a szenvedést látnád! De így is végtelenségig tartanak az értekezletek… Délután már… Figyelsz?
ÁGNES
Délután már a helyemen voltam. Akkor megtalálhattál volna.
SÁNDOR
Aha. Felpillant az emeletre. Meddig tart ez a film? Felpattan a fotelból, a lépcsőhöz ugrik, felkiált. Mindig az a dögletes tévé! Ha legalább egy könyvet is a kezetekbe vennétek!
ÁGNES
Hagyd őket, ma péntek van.
SÁNDOR
Ki fogom dobni azt az istenverte masinát a kukába!
ÁGNES
Akkor itt fognak ücsörögni éjfélig a nagy tévé előtt.
SÁNDOR
Ez a sok bóvli! Ez a sok huszadik századi szar! Ez a sok szemét! Ez a sok mocsok! Kikapcsolja a magnót. Még azt is megérjük, hogy füvet fognak szívni!
SÁNDOR
Csak figyeld meg! Figyeld meg, mi lesz ennek a vége!
ÁGNES
Csendesen. Zsófi teniszedzésen volt, és angolon. Balázs hegedűórán. Aztán az uszodában. Mit akarsz még? És jól tanulnak. Elég jól tanulnak ahhoz képest, hogy…
Szünet.
ÁGNES
Hogy nem foglalkozol velük. Csend. Mindjárt itt lesznek Kálmánék. Elindul a lépcsőn. Öltöznöm kell…
ÁGNES
Talán az indiait. Azt a hosszút. Vagy vegyem fel a halványlila gézruhát?
Válasz helyett Sándor odamegy hozzá.
Ágnes a lépcsőről figyeli. Tudod, azt az átkötőset.
A férfi mosolyog, majd hirtelen felnyúl, és elkapja Ágnes bokáját.
Jaj, mit csinálsz, leesem!
SÁNDOR
Hízelgőn. A gézruha. De alatta semmi.
ÁGNES
Na! Ne éld bele magad!
SÁNDOR
Hadd gerjedjen be az ipse! Hadd kínozzuk meg egy kicsit!
ÁGNES
Gyengéden. Egyszer még megjárod, de nagyon!
SÁNDOR
Lehet, hogy megjárom. Na? Rendben?
ÁGNES
Semmi sincs rendben.
SÁNDOR
Csak a gézruha – és semmi más.
SÁNDOR
A ruha vagy a trükk?
SÁNDOR
Persze, harisnyanadrág se!
ÁGNES
Kiszabadítja bokáját a férfi markából. Akarom?! Mi a fene?!
SÁNDOR
Szeretném. Csendesebben. Szeretném.
ÁGNES
Fésülködnöm is kell…
Indul, Sándor hátrál, majd kajánul, támadón kérdi.
SÁNDOR
Mit is mondtál, hol voltál délután?
ÁGNES
Megtorpan. A hivatalban. A szobámban.
SÁNDOR
Ugyanis délután hívtalak.
ÁGNES
Az előbb azt mondtad, délelőtt.
SÁNDOR
Délután. Most már eszembe jutott.
Ágnes hallgat. Sándor arcán gúnyos mosoly.
Igen, az az igazság, hogy délután hívtalak.
ÁGNES
És most mit akarsz ezzel? Ha délután – hát délután. Valahol kinn lehettem. Ha azt mondták, nem tudják, merre vagyok… Azt mondták?
ÁGNES
Hanem? Szünet. De miért nem üzentél?
SÁNDOR
Azt mondták, a trösztigazgatóságra kellett menned.
SÁNDOR
Nem? Mindegy. Összekeverték.
ÁGNES
Hogyan keverhették volna össze, amikor…
SÁNDOR
Félbeszakítja. Nem érdekes.
Kis csend.
ÁGNES
Meglepetten. Te… komolyan felelősségre vonsz?!
SÁNDOR
Kissé teátrálisan. Ó, Ágnes! Hova gondolsz?!
ÁGNES
Akkor miért kezdted ezt most? Most, amikor már nincs időnk erre, mert mindjárt itt lesznek a vendégeink…
SÁNDOR
Csak… gondoltam, mielőtt még megérkeznek, tisztázzuk a dolgot.
SÁNDOR
Hogy miért nem mondtál nekem igazat. Gondoltam, jobb, ha nem előttük teszek fel neked kínos kérdéseket. Ha netán fúrná az oldalamat a kíváncsiság, és nem tudnék nyugodni.
ÁGNES
Én nem szoktam hazudni.
SÁNDOR
Nem is mondtam, hogy hazudsz. Csak azt, hogy nem mondod meg az igazat.
SÁNDOR
Hogy hol voltál, amikor kerestelek.
Csend.
ÁGNES
Tapogatózva. Értem. Kissé nehezen követlek ma, de majd belejövök…
SÁNDOR
Remélem, hogy belejössz, Ágnes.
ÁGNES
Szóval te azt képzeled, hogy én valamelyik kollégámmal…
SÁNDOR
Na, a kollégák! Ott vannak például a kollégák. Na ugye! Vagy az az új srác! Van nálatok valami új fiú! Említetted, hogy nemrég jött az egyetemről…
ÁGNES
Csak nem képzeled, hogy valakivel kilógok a városba?
SÁNDOR
Akkor már egyszerűbb csak úgy magatokra zárni valamelyik iroda ajtaját, hát nem?
ÁGNES
Mert ti úgy szoktátok? Mondjuk a szörnnyel?
Szünet.
SÁNDOR
Jó, rendben. Messzire mentünk. Rendben.
Szünet.
Tudod, miért kerestelek telefonon?
ÁGNES
Nem érdekel. Megyek öltözni. Ha hívtuk őket, hát annyit tegyünk meg, hogy elkészülünk, mire jönnek…
SÁNDOR
Tudod, mi volt az az üzenet, amit nem adtak át neked? Hogy ma este menjünk el valahová.
ÁGNES
Ma. Amikor vendégeket várunk.
SÁNDOR
Ennyire kiment a fejemből, láthatod.
ÁGNES
És hova akartál menni?
ÁGNES
Moziba?! Együtt, az egész család, a gyerekek meg mi ketten?
SÁNDOR
Csak mi ketten. Gondoltam, beülünk egy moziba, páholyt veszünk, megvesszük az egész páholyt, aztán ott a sötétben… tudod, ahogy az már az ilyen helyeken szokásos…
ÁGNES
Felnevet. Elment az eszed?
SÁNDOR
Hát ez az! Gondoltam! Gondoltam, hogy lenne egy-két kifogásod! Előre féltem tőle, hogy elveszed a kedvemet…
Sándor leül a legalsó lépcsőfokra. Ágnes derűsen nézi, lejön néhány fokot, megáll fölötte.
ÁGNES
És képes lettél volna velem… egy olyan páholyban…
ÁGNES
Leguggol a férfi mellé. És biztos, hogy ezt… Hogy velem akartad?
SÁNDOR
Veled. Szünet. Veled. Szünet. Csakis veled!
ÁGNES
Őszinte meghatottsággal. Te! Te bolond, te! Magához szorítja a férfi fejét. Csend.
SÁNDOR
Zavartan. Éppen nem volt senki a szobában, felhívtalak, hogy belebúgjam a telefonba: asszonyom, jöjjön el velem egy kis moziba…
ÁGNES
Játékosan. Éppen senki sem volt a szobában…
ÁGNES
Vagy inkább csak te nem! Amikor kerestelek.
ÁGNES
Na, mondd csak el szépen, hol ücsörögtél, melyik zugmozi koszos páholyában, és kinek a szoknyája alá nyúlkáltál?
ÁGNES
Nevet. Te, te! Te bizony! Te, barátocskám!
SÁNDOR
Hát van nekem ilyenhez merszem?
SÁNDOR
De veled megtettem volna. Veled. Ma. Komolyan.
ÁGNES
Egy olyan csengetősben?
SÁNDOR
Aha. Ahol csöngetnek, mielőtt felgyújtják a villanyt, nehogy zavarba jöjjenek a párocskák. Milyen tájékozott vagy!
Ágnes felkel a férfi mellől.
ÁGNES
Tehát most ezt dobod be?
ÁGNES
De. De, talán elég jó. Még bele kell élnem magam.
SÁNDOR
Remek dolog! Csak a fehér combod a sötétben…
ÁGNES
Elindul a lépcsőn. Mosolyog. Aha. Elég érdekes…
SÁNDOR
Utánakiált. Csudára megkívántalak, amikor eszembe jutott!…
ÁGNES
Visszaszól a lépcsőről. A gyerekek! Felhallatszik! Más hangon. Egyél egy falatot, mindjárt jövök…
SÁNDOR
Felkiált az emeletre. Hé, magzataim, meddig tart még az a rohadt krimi? Sosem lesz alvás?
ÁGNES HANGJA
Fentről. Gyerekek, a papa mindjárt feljön és elköszön…
SÁNDOR
Magában bólogatva. Majd mindjárt felmászik a papa. Majd ha már nem zavar a papa… Csak előbb iszik a papa… A zsúrkocsihoz megy, nézelődik, kiválaszt egy üveg Ararátot, tölt, iszik.
ÁGNES HANGJA
Fentről. …Na, Balázs! Ne csapdosd az ajtót, kisfiam! Talán csak benézhetek hozzátok?! Zsófi! Nézzenek oda, mindjárt szólok a papának…
SÁNDOR
Csak úgy bele a vakvilágba. Rendesen ott nekem!
Hallani fentről a tévé hangját. Sándor iszik még egy kortyot, aztán bekapcsol néhány rafinált világítást. Leoltja a mennyezeti lámpát, fütyörészve körülnéz, szemléli a hangulatos fényhatást. Még akkor is fütyörészik, amikor a konyhába megy. Az ajtót nyitva hagyja. Néhány másodpercig senki sincs a színen. Megszólal a telefon. Cseng, cseng.
ÁGNES HANGJA
Fentről. Hé! A telefon!
A telefon tovább cseng.
Sándor! Hol vagy? Vedd már fel!
SÁNDOR HANGJA
A konyhából. Jó, jó… Besiet, éppen egy még csak megkent szendvicsbe harapott, tányéron hozza a másikat. Lerakodik, kapkodva lenyeli a falatot, közben felveszi a kagylót.
SÁNDOR
Ó, Sári, maga az? Hát mi van, maguk még otthon? Epedve várjuk… Hallgat. Nem, nem, arról szó sem lehet! Pattanjanak csak szépen lóra, és vágta! Már megfagy a zsír az orjalevesen meg a töltött káposztán, szénné ég a sült csirke, a fácánpecsenyét máris dobhatjuk a kukába, de legalább a rántott harcsát mentsük meg, az istenért! Nem tréfálok! Ágnes reggel óta süt-főz, kivett egy szabadnapot, ő már csak ilyen remek kis háziasszony! Engem hajnalok hajnalán kizavart a piacra, ha tudná, mennyit alkudoztam a póréhagymára, borjúlábra, padlizsánra és egy kis petrezselyemre!… De mi mindent a barátainkért! Úgyhogy igyekezzenek, ne akarják, hogy tönkremenjenek a torták! Mintha Ágnestől kérdezné. – Milyen torták is? – Ágnes azt mondja, van dobos, puncs, csokoládés és persze orosz is, orosz krémtorta! Ja, és a zsíros kenyér is elhűl… Na! Hallgat. Na, mondja csak! Hallgat. Mit csinál? Ezt nem értem! Nem, ez lehetetlen! Hogyhogy Kálmán nem akar jönni? Hallgat. Ha annyira kíváncsi a tévéműsorra, itt is nézheti… Nevet. Addig mi ketten legalább elszórakoztatjuk egymást! Ágnes a konyhában serénykedik, Kálmán a tévé előtt kuksol, mi meg az egyik sötét sarokban… érti,
nem? Hallgat. Jó, nem viccelődöm… Hallgat. Nem azt a filmet? Hát milyet? Hallgat. Kazettáról? Miféle kazettáról? Hallgat. Á, videókazettáról! Képmagnó, értem! Hát már megint mit csempészett be a vámon ez a széltoló? Hallgat. Dehogy… nem hallgat le minket senki! Hallgat. A bácsikájától? Egy ilyen drága masinát a bácsikájától? A nők, Sárikám, a nőktől kapja ezeket a csudagépeket, a hálás német lányoktól ez a derék magyar fiú. De meg is dolgoztatják érte, ajaj, nem irigylem, van magának fogalma, hogy milyen rámenősek azok a hamburgi mädchenek? Rövid hallgatás. Hát akkor a müncheniek. Még nem vette észre, milyen kifacsartan tér meg a hivatalos útjairól? Nevet. Nagyon lassan szerelik fel azt a gépsort, feltűnően lassan, de alighanem ő fékezi a tempót, csak hogy kijárhasson… Tessék? Hallgat. Mi? Nem, dehogy… Hallgat. Na, Sári! Nem, hát komolyan nem, én csak hülyéskedtem… Hallgat. Nem azért? Szóval nem azért pityereg? Hát remélem is… De akkor miért, mi van? Hallgat. Na, küldje csak ide a telefonhoz Kálmánt! Hallgat. Hogyhogy nem lehet elmozdítani a tévé elől? Hallgat. Már
délután óta? És meddig akarja még nézni? Hallgat. Olyan hosszú? Akkor a kazetta két oldala összesen háromszázhatvan perc! Atyaisten! És hány kazetta van? Hallgat. Pornó legalább? Hallgat. Nem? Mi?! Horror? Horror meg karaté? Hallgat. Figyeljen ide! Tuszkolja a telefonhoz a férjecskéjét, vagy vigye oda a füléhez a kagylót, hadd beszéljek a fejével… Hallgat. Nem meri?! Maga ezt nem meri? Szünet. Sajnálom… Szünet. Sári! Itt van? Hát mit tehetünk? Jöjjön át maga. Hagyja ott azt az őrültet, és jöjjön át egyedül… Az igazat megvallva, már nagyon ráhangoltam magam a dologra… Tessék? Hallgat. Gondoltam, rádobunk egy rongyot az állólámpára, és bele, ami belefér… Nem jó ötlet? Hallgat. Letörten. Nem jó. Tudja, én mindig is csodálkozom, amikor a regényekben meg a tévéjátékokban a nők csak úgy ugranak a férfiak csettintésére. Nem valami realisztikus ábrázolás, ugye? Hallgat. Szóval nincs mit tennünk? Én már régen sejtem, hogy a maga uracskájának szellemiségét és nemiségét csak a Grundigok, Siemensek, Philipsek meg a JVC-k tudják felingerelni, de most úrrá lehetne a libidóján, amikor a barátai várják! Hallgat. És arra nem gondol, hogy mi lesz ezzel a sok
mindennel itt az asztalon? Rövid hallgatás. Hát persze! Meg van terítve! Lapostányér, mélytányér, kistányér – és mind elsőrendű porcelánból! Meg az ezüstkészlet! A gyertyatartók! A mártásostálak! A damasztabroszon – természetesen! Hallgat. Ne is mondja! A guta kerülget, ahogy nézem! Ez mind maguknak – és most egyszerűen lemondják a látogatást! Ez azért mégiscsak sok! Nem kínozom, de a maga kedvéért még megrendeznénk a díszvacsorát… Hallgat. Hogyhogy milyen alkalomból? A barátság alkalmából! Tudja, nekünk már alig vannak barátaink… Vagyis akad még néhány… a régi időkből… karácsonykor képeslapot küldünk egymásnak, de semmi több. Elmondok magának egy esetet. Ráér? Úgy értem, nem készül valahová? Esetleg hozzánk? Hallgat. Nem? Akkor jó. Kár, hogy nincs itt, mert most szemben ülnék magával, koccintanánk, és később talán még másra is sor kerülhetne… Tessék? Hallgat. Ja, csak egy kis egyszerű történet. A napokban bementem a minisztériumba, várok ott a páternoszterra, tudja, arra a felvonóra, egyszer csak ereszkedik lefelé egy láb. Már ahogy az ember látja, amint jön fentről a kasztni. Előbb egy cipő. Kitaposott, jó, kényelmes, nem is nagyon kipucovált. Nahát, mondom, ez nekem
ismerős. Ez a cipő. Aztán máris érkezik a nadrág. A nadrágszár. Érti? Vasalatlan, roggyant. Fantasztikus, gondolom magamban. És belém hasít. Hogy ez is de ismerős! Aztán a többi – a zakó, pecsétes, lezser. És a kigombolt ing, a félrecsúszott gallér… és a pofa! Hát persze! Ő volt az! Az egyik barátom! Maga nem ismeri. De aranyos pofa. Ma is éppen olyan, mint húsz éve. Harminc éve. Csak néhány foga hiányzik, meg a haja is kihullott. Nem borotválkozik mindennap. És mindenki imádja. Megy az utcán, és imádják. Megszólítja a nőket, a szépeket meg a csúnyákat, mindegyikhez kedves. Egyszer azt mondja három kövér nőnek az EMKE előtt. Csúcsforgalomban, amikor a legveszélyesebb… Hallgat. Mert legveszélyesebb. Mert akkor a legnagyobb a huligánjárás. Azt mondja nekik: lányok, így hárman együtt hány kilót nyomtok? És tudja, hogy nem vágták pofon? Ellenkezőleg. Mindjárt rávigyorogtak, szia, mondták neki, pedig nem is ismerik. Még puszit is adtak neki. Meg perecet. Hát ő volt a páternoszterban. Megörültünk egymásnak. Meg is fogadtuk, hogy találkozunk, de azóta sem láttam. Ez két éve volt… Szünet. Hát ilyen több nincs. A barátok között. Csak ő. Már csak ő. Senki más. Mind tönkrement. Kimerült. Begubózott. Mindből lett valaki. Na persze, karácsonykor írunk egymásnak… Szünet. Itt
van még? Hallgat. Szóval nem? Maga sem? Egyedül sem? Akkor tudja, mi lesz most? Tudja, mi következik? Hogy megfogom a szép, fehér damasztabrosz sarkát…
Ágnes jön le a lépcsőn a gézruhában. Figyeli Sándort.
Így… Tessék? Most figyeljen! Megfogom és lerántom. És az a sok drága porcelán meg ezüst meg torta meg mártás meg virág… Hallgat. Persze! Virág is van az asztalon, hát hogy gondolja?! – szóval ez most mind repül a fenébe…
Ágnes csodálkozva nézi.
De bizony! Ha nincsenek barátaink, pusztuljon ez a sok drága holmi!… Visszaszámlálok! Még meggondolhatja! Jönnek, vagy visszaszámlálok!…
SÁNDOR
A telefonba. Tehát… figyelem! Tíz, kilenc, nyolc, hét…
ÁGNES
Növekvő ingerültséggel. Megmondanád, miről van szó?
SÁNDOR
A telefonba. …hat, öt, négy, három…
ÁGNES
Miről van szó, miért nem akarnak jönni?
SÁNDOR
A telefonba. …kettő, egy…
Ágnes kikapja a kezéből a kagylót.
ÁGNES
Sári? Mi baj van, miért nem jöttök? Történt valami?
Sándor váratlanul lenyomja a telefon villáját.
Na! Beszéltem!
SÁNDOR
Hagyd a francba őket!
ÁGNES
Döbbenten. Beszéltem, te pedig megszakítod a vonalat!
SÁNDOR
Dilisek. Dilis társaság!
ÁGNES
Ha beszélek, kérlek, ne szakítsd meg a vonalat.
SÁNDOR
Elengedi a telefon villáját. Karatéfilmeket néz! És a feleségét is kényszeríti! Az a dilis meg ott ül vele hajnalig. És borzong!
ÁGNES
Hallod, mit mondok? Hogy tehetsz ilyet, hogy megszakítod a vonalat, amikor beszélek?! A füléhez emeli a kagylót. Na! Letette! Hát persze!…
SÁNDOR
A francba velük! Nincs szükségünk rájuk!
Ágnes tárcsázik.
Most mit csinálsz?
ÁGNES
Felhívom Sárit, és megmagyarázom, miért szakadt meg a vonal.
SÁNDOR
Még te hívod fel őket!
ÁGNES
Biztos valami nyomós okuk van rá, hogy nem jöhetnek.
SÁNDOR
Holnapig kapta kölcsön a kazettákat valami kamionostól. Tizenkét órás műsor. Végig akarja nézni. Ez a nyomós ok.
Kicseng a vonal.
ÁGNES
Nem veszi fel. Megsértődött.
SÁNDOR
Még hogy ő! Én várom őket – és ők sértődnek meg!
ÁGNES
Leteszi a kagylót. Te nem is vártad őket.
ÁGNES
Te nem is vártad őket.
SÁNDOR
Megfeledkeztem róluk…
ÁGNES
Talán ezt érezték meg.
SÁNDOR
Hát nem érted, hogy mi van? Ül a tévé előtt, és szörnyűségeket bámul.
ÁGNES
Valamit csak kell csinálnia.
ÁGNES
Ha úgy érezném, hogy valahová nem is olyan fontos a megérkezésem, talán én is így viselkednék.
SÁNDOR
Na, ez misztifikáció! Ez a pasas nem ilyen érzékeny! Ez egyszerűen csak mániákus…
ÁGNES
Ha valaki mániákus. Legalább. Szünet. Menj, köszönj el a gyerekektől, vége a filmnek, hadd aludjanak. Szünet. Várják az… apjukat!
Sándor szó nélkül indul. Felmegy a lépcsőn. Ágnes hosszan néz utána. Amikor egyedül marad, az italokhoz megy, készít egy grape-fruitos koktélt vermuttal. Megissza. Csinál még egyet, pohárral a kezében leül a kanapéra.
SÁNDOR HANGJA
Fentről. Na, mi van, lurkók, meséljetek!…
ÁGNES
Magában, fanyar mosollyal. Meséljetek! Épp most van itt az ideje! Felkiált az emeletre. Oltsátok el a villanyt, és alvás!
Megszólal a telefon, Ágnes felveszi, belehallgat, majd
Nem én. Sándor. Véletlenül… Hallgat. De… Hallgat. De, azonnal hívtalak, csak nem vetted fel… Hallgat. Igen. Hallgat. Igen. Hallgat. Á, nem, dehogy, csupán egy kis meleg szendvicset… megittunk volna valamit… Semmi, ugyan! Derűsen. Csak nem hitted el, amit…
Az emeletről nevetés, Sándor hangja: „JÓL VAN, MAJD ELMEGYÜNK VASÁRNAP…”
Jaj, dehogy nevetlek ki, csak talán a hangom… Sándor mondott valamit odafönn a gyerekeknek… arra figyeltem… Hallgat. Igen, mondd csak… Hallgat. Ezt nem… nem, ezt nem értem… Hallgat. Amit az előbb mondtál, hogy az ágyban… És azért szerezte be ezeket a kazettákat? Hát erre nem gondoltam volna… Hallgat. Ne haragudj, de ez mulatságos… Nevet. Hát ez rém mulatságos lehet… Elkomolyodik. Igazán? Így már más… Hallgat. Te jóisten! Ennyire komolyan… Mondom ennyire komolyan veszi? De miért?… Sári! Szünet. Sári, ha sírsz… Ha sírsz, akkor nem értem… Hallgat. Hát persze, tudom, hogy ezt így telefonon nem lehet, majd összeülünk… Hallgat. Jó… Hallgat. Dehogy!… Dehogy gondolok rólad ilyesmit… Semmi baj… semmi…
Sándor jelenik meg a lépcsőn, más ingben, otthonosabban.
SÁNDOR
Csak semmi kegyelem!
ÁGNES
Int, hogy maradjon veszteg. A telefonba. Jó. Amikor csak akarsz. Nem zavarsz, dehogy… Csókollak… Leteszi a kagylót.
Sándor lejön a lépcsőn.
SÁNDOR
Mi az, hogy amikor csak akarsz?
SÁNDOR
De mi az, amit csinálhat akkor, amikor csak akar? Mi az?
ÁGNES
Hogy segítsek rajta. És majd valamit megbeszélünk. Valami találkát. Más hangon. Betakartad őket?
SÁNDOR
Zsófi azt mondja, melege van. Tényleg csuromvíz.
ÁGNES
Attól a vacak filmtől.
SÁNDOR
Balázs még olvasni akart. De eloltottam a lámpájukat. Mit iszol?
SÁNDOR
Konyak.
Tölt, leül Ágnes mellé, kortyintanak.
Vasárnap fel akarnak menni a hegyekbe.
SÁNDOR
El. Most szép az erdő. Szeretem ilyenkor. Csend. Vagyis szerettem. Csend. Az ember azt mondja, szeretem az erdőt. Aztán feléje sem néz.
SÁNDOR
Hagyjuk ezt, ne bosszants!
ÁGNES
Kálmán azt akarja, hogy tanuljanak meg karatézni.
ÁGNES
Amennyit most megértettem a Sári telefonjából. Hogy Kálmán jegyzeteli a fogásokat.
ÁGNES
Ábrákat rajzol – és gyakorolniuk kell. Ez már nem az első eset, ez a karatéfilm…
ÁGNES
Erre vadászik. Most kapott néhány kazettát. Az ágyban is gyakorolnak. Suhint meg liheg… Sári szerint félelmetes.
SÁNDOR
Nevet magában. Hát, nem mondom…
ÁGNES
Sári már kék-zöld mindenütt. A mellét is megütötte.
ÁGNES
Attól tart, hogy daganata is lehet.
ÁGNES
Eddig nem mert mesélni róla. De most, hogy így alakult… Sári azt mondja, Kálmán halálos komolyan csinálja. Merthogy az ember senkire sem számíthat, csak önmagára. Önvédelem.
Hosszú csend.
SÁNDOR
Hát ez marhaság, hogy a mellére üt.
ÁGNES
Nem a mellére üt, hanem megütötte a mellét.
Hosszú csend.
Ettél valamit?
SÁNDOR
Egy falatot. De majd később. Szünet. Most… Szünet. Végre egy kis csend…
Szünet.
SÁNDOR
Tudod, hogy holdvilág van?
SÁNDOR
Holdtölte. Láttam a gyerekek ablakából. Telihold.
Szünet.
ÁGNES
Majd később be kell takarni Zsófit. Éjszaka hűvös van már. Szünet. Hajnalban is.
ÁGNES
Nem tudom, mit tanácsoljak Sárinak, ha felhív. Végeredményben… Szünet. Végeredményben nem tudok segíteni rajta.
SÁNDOR
Hát nem. Kölcsönözhetsz neki pénzt, ha éppen akad…
SÁNDOR
Csak úgy mondom. Hogy mit tehet az ember a barátjáért. Kisegítheti anyagilag… ajánlhat egy orvost; ha éppen az kell… vagy egy autószerelőt… valami protekció, ha módjában áll… Ilyesmi.
Szünet.
SÁNDOR
Néztem az ablakból… odafönn. Az ablakból. Teljesen felhőtlen az ég. És telihold van. Szünet. Nincs kedved… Nem volna kedved eljönni velem…
SÁNDOR
Elvinnélek esetleg…
ÁGNES
Élénken. Elvinnél abba a moziba?
SÁNDOR
Melyikbe? Ja! Hát oda most már nem lehet! Nevet.
ÁGNES
Incselkedve. Nincs éjszakai előadás? Éjszaka lenne az igazi, nem? Egy zugmozi páholyában, éjszaka. Esetleg piásan. Az lenne az igazi züllés. Szünet. Hát nem?
SÁNDOR
Az. Csend. Gondoltam… Szünet. Gondoltam, beülünk a kocsiba, és kerülünk egyet.
SÁNDOR
Most. Persze, nem a főútvonalon.
SÁNDOR
Meg a fények miatt.
ÁGNES
Ja, hogy csak a hold?
ÁGNES
Nem lehet. Ittál. Feláll, a magnóhoz sétál. Fény elé kerül, ruháján átsüt a sugár. Bekapcsolom…
SÁNDOR
Állj még egy picit arrább!
SÁNDOR
Felderülve. Szóval mégis, ahogy kértem?
Ágnes felpillant rá, elmosolyodik egy kis izgalommal. Megindítja a magnót. A francia szám. Ingerlő dallam.
ÁGNES
Halkra állítom, nehogy felébresszük őket.
SÁNDOR
Bizony. Nehogy.
Nézik egymást.
Miattam tetted?
Ágnes ravaszkásan hallgat.
A kedvemért? A kedvemért tetted? Mégis? Sándor odamegy hozzá. Végigsimít az asszony testén. Semmi. Harisnyanadrág se. Semmi, de semmi. Belecsókol a nyakába. Reménykedhetem?
Sándor Ágnes nyakába fonja a karját. Homlokát a homlokához szorítja, lassan fordul vele a zene ütemére. Ágnes néhány pillanat múlva gyengéden, de határozottan kibontakozik a férje karjából. Szinte bocsánatkérő mosollyal elsétál a fotelhoz, leül, felveszi a poharát, iszik.
SÁNDOR
Töltsek még?
Ágnes int, hogy most nem.
Emlékszel… amikor egyszer jöttünk a négyesen…
SÁNDOR
Amikor még jártunk az apádékhoz. Amikor még éltek, szegények… Amikor egyszer jöttünk hazafelé a négyes úton.
ÁGNES
Ja? Ott Szolnok után? Arra gondolsz?
SÁNDOR
Valahol ott. Egy olyan mellékút volt… egy tanyába vezetett. Bokros… meg fás… Olyan eléggé eldugott. És oda behajtottam. És ott. A kocsiban.
ÁGNES
Halk nevetéssel. Mielőtt még az árokban kötöttünk volna ki.
SÁNDOR
Hát… egész úton piszokul ingerlő voltál, az biztos. Nem bírtam kivárni, hogy hazaérjünk…
ÁGNES
Akkor is éjszaka volt. Vagy alkonyat?
SÁNDOR
Éjszaka. Meg holdfény.
Kis csend.
SÁNDOR
Meg a szállodákban. Milyen jó volt a szállodákban!
ÁGNES
Na, azért máshol is!
SÁNDOR
De a szállodákban! A vidéki hotelokban. Kicsit piásan…
ÁGNES
Ha gondoskodtál italról…
SÁNDOR
Italról? Arról mindig. Ha beléptünk a hotelba, már mindjárt mondtuk, emlékszel, már azonnal összenevettünk, hogy itt aztán… na, ez is meg lesz szentelve…
SÁNDOR
Miért, mit mondtam?
ÁGNES
Hogy meg. Hogy meg lesz szentelve.
SÁNDOR
Az mindegy, nem? Szünet. Feltéve, ha nem kellett zavaró körülményekre számítanunk.
ÁGNES
Mikre? Ja! Mint amikor állandóan háborgatott az a pasas?
SÁNDOR
Nevet. Hogy is volt? Nekiláttunk, csengett a telefon…
ÁGNES
Nevet. Nem. Először a liftes fiú zörgetett, hogy egy üzenet… A pasas névjegyet küldött, hogy majd odalenn a presszóban…
SÁNDOR
Aztán megint kezdtük, akkor meg telefonált. De milyen ügyben is? Valami állásügyben vagy áthelyezés miatt… És amikor harmadszor is nekiláttunk, akkor már a presszóból üzent… a pincér kopogott az ajtón… Hát azt már nem lehetett röhögés nélkül bírni…
ÁGNES
Nevet. És ráadásul egy ártatlan képű pofa!
SÁNDOR
Vele nevet. Azt néztem, rendben van-e a cipzárom… Fogalmam sem volt, miket beszél ott nekem a presszóban…
ÁGNES
Én pedig kipirult arccal… Azt hittem, látszik rajtam…
Cseng a telefon. Ágnes még nevet, amikor felveszi.
Halló! Sári? Mi van?!… Hallgat. Nem értem… Hallgat. Nem értem… Befogja a kagylót, Sándornak. Nem értem, mit mond, mintha ivott volna… A kagylóba. Ezt hogy gondolod? Hallgat. Hát persze! Tessék? Mondjam? Hogyhogy mondjam? Kínosan nevet. De miért mondjam? Nem az, nem nevetek, de miért kellene, hogy a telefonba mondjam?…
SÁNDOR
Ingerülten. Mit akar?! Kikapcsolja a magnót.
ÁGNES
A telefonba. Bocsáss meg… de… Hallgat. Sárikám, ez így… bocsáss meg, de ez így komolytalan… és furcsa. Majd beszélgetünk. Megígértem… Hallgat. Ha megígértem, hát meg is tartom, de azt most ne kívánd, hogy… Halló! Halló! Sándornak. Letette. Szünet. Ágnes a helyére teszi a kagylót. Szerencsétlen.
ÁGNES
Hogy szeretem-e. Hogy mondjam neki a telefonba. Hogy szeretem. Így. A telefonba. Sándorra néz, magyarázatot keresve. Ezért hívott fel. Furcsa. Nem?
ÁGNES
Én most így… képtelen voltam mondani. Szünet. Hát nem?
ÁGNES
Ez így kétségbeejtő. Kikészült. Kikészíti az a marha.
SÁNDOR
És még ő mondta nekem, hogy vén, szar pasas lettem.
SÁNDOR
Kálmán. Ültünk a sörbárban, már nem is tudom, volt bennem egy kis nyomás, nem éreztem jól magam, azt javasoltam, fogjunk taxit, és menjünk szépen haza. Akkor förmedt rám, hogy micsoda szar, vén pasas lettem. Ja, és hogy begubódzom. Meg hogy mi izgat. Mármint szerinte engem semmi sem izgat. Amiről ő beszél. Hát az nem. Eltalálta. Hogy elemezzük a helyzetet. Mindig ezzel nyaggat. Mondom neki, miért nem mész el külpolitikai hírmagyarázónak? Te is olyan nagyon bölcsen tudod, hogy ki mit tegyen meg hogyan! Na, én aztán megmondtam neki, hogy engem mi izgat. Egy szép, formás női segg. Az. Az kiváltképpen izgat. Lehet, hogy erre dühödött meg. De nem vesztünk össze. Szünet. Miért is hívtuk meg őket?
ÁGNES
Te mondtad, hogy sose járunk össze senkivel se.
ÁGNES
Olyan jól eldiskuráltunk a múltkor az Építész Pincében. Felhívtam őket, és Sári örült az ötletnek… Szünet. Most mégsem tudtam azt mondani neki a telefonba, amire kért. Nem akartam hazudni.
SÁNDOR
Hazudtál volna, ha mondod?
ÁGNES
Azt hiszem. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem.
SÁNDOR
Mert egy kicsit tetszik nekem?
SÁNDOR
Féltékeny vagy rá?
SÁNDOR
Izgatott volna a dolog? Ha ma este kikezdtem volna vele. Izgatott volna?
ÁGNES
Lehet. Lehet, hogy jót tett volna. Szünet. Számítottam rá. Nem nagyon, de talán nem ártott volna. Az a kis tőrdöfés, tudod!
SÁNDOR
Te is akartál valamit. Kálmánnal.
ÁGNES
De. Nem érzek semmit. Tudod, milyen kényes vagyok.
SÁNDOR
De megpróbálkoztál volna. Ez az átlátszó ruha – és alatta semmi.
SÁNDOR
Kellene neked valaki. Egy másik férfi. Ne mondd, hogy nem.
ÁGNES
Ez hányadik nekifutás?
SÁNDOR
Nem úgy mondom. Műsoron kívül mondom.
ÁGNES
Azt nálad sose lehet tudni.
ÁGNES
Neked. Talán neked kellene egy másik nő. Szünet. Kár, hogy nem mered bevallani.
ÁGNES
Nevet. A nőktől? Viccnek nem rossz!
SÁNDOR
Borzasztó dolog valakit tönkretenni. Tönkreteszem őket. Aztán úgy érzem magam, mint egy gyilkos. Egy csomó áldozat…
ÁGNES
Mert ők szeretnek téged.
ÁGNES
Nem te szereted őket, csak ők téged.
Szünet.
SÁNDOR
Nincs erőm a szerelemre.
SÁNDOR
Azt mondtam, a szerelemre.
ÁGNES
Szeretni… Úgy érzed, szeretni még tudsz?
Csend.
ÁGNES
Azzal mi a helyzet?
ÁGNES
A gyerekeket. Őket szereted. Azt tudom. Csend. De mást?
SÁNDOR
Attól tartok… Hosszan, némán néz Ágnesre.
ÁGNES
Most legalább őszinte voltál.
Hosszú szünet. Ágnes italért megy. Tölt Sándornak is. Átadja a poharat.
Te már nem tudsz szeretni. Te már soha nem leszel szerelmes. Te már… soha nem fogsz rajongani valakiért…
SÁNDOR
Átveszi a poharat. Vagy valamiért.
Hosszan nézik egymást.
Sándor elmosolyodik, elfordul. Némán elsétál, bekapcsolja a magnót.
SÁNDOR
Tetszik ez a szám. Szép. Nagyon szép.
ÁGNES
A másik oldal még jobb. Bujább.
SÁNDOR
Bujább? Még ennél is bujább?
ÁGNES
Megáll mögötte. Kár, hogy megsértődtél. Azt hittem, mondhatom, amit…
SÁNDOR
Jól tetted. És jól is esett.
ÁGNES
Megijed. Igazságtalan voltam.
ÁGNES
De, de, igazságtalan voltam. Nem akartalak megbántani. Legalábbis azt hiszem, nem akartalak megbántani.
SÁNDOR
Nem lenne jó, ha visszavonnád.
ÁGNES
Idegesen felnevet. Ostobaság! Sétálok itt pohárral a kezemben, elegánsan, mint egy vendégségben… és igazságtalanságokat vágok a fejedhez.
Sándor hirtelen szembefordul vele. Komolyan.
SÁNDOR
Szép vagy. Érzem, hogy kívánlak.
ÁGNES
Zavartan. Hát persze, tudom, hogy engem is szeretsz, nemcsak a gyerekeket…
SÁNDOR
Szinte durván. Kívánlak, azt mondtam, kívánlak! Nem azt, hogy szeretlek.
Ágnes hátrál. Sándor engedi, nem megy utána. Kis szünet.
SÁNDOR
De nem!!! Az isten áldjon meg, ne szabj gátat az őszinteségnek! Ha végre volt bátorságod, ne ijedj meg mindjárt! Azt mondtam, kívánlak, és ez az igazság! És boldoggá tesz, hogy kívánlak. Remek érzés. Izgató érzés. És ez most nekem elég…
Egy pillanatnyi szünet után Ágnes tréfára veszi.
ÁGNES
’Genis, naccságos úr! Kívánni méltóztat a naccságos úr!
SÁNDOR
Kiábrándultan. Hát ez most rosszkor jött!
ÁGNES
Elvétettem a taktust? Bocsánat! Felhajtja a koktélt, a zsúrasztalhoz megy. Jó lesz, ha készítek egyet vodkával. Talán még túl józan vagyok. Vagy már átbillentem volna? Kever egy vermutos, vodkás, grape-fruitos koktélt. Bár semmi sietség és semmi kétségbeesés. Igaz, uram?
SÁNDOR
Te vagy megsértődve.
ÁGNES
Én? Ugyan! Mert megkívántak?
Szünet.
SÁNDOR
Régebben nem ittál szeretkezés előtt.
ÁGNES
Ó, pardon! Szeretkezés előtt álunk? Szünet. Te szoktattál rá. És nem is rossz.
SÁNDOR
Sőt engem sem hagytál inni.
Szünet. Ágnes elkomolyodva leül. Lejár a szalag. Sándor a magnóhoz megy, megfordítja a tekercset, de még nem indítja el.
ÁGNES
Hát az már valóban régen lehetett, amikor nem engedtelek inni. Már úgy értem, ha akartam tőled valamit…
ÁGNES
A gyerekek előtti időkben lehetett.
ÁGNES
Csak az utódok érdekében. Hogy normális utódaink legyenek. Már amennyire csak lehetséges.
SÁNDOR
Amennyire tőlünk telik. Kipróbálja a tekercset, aztán megállítja a magnót.
ÁGNES
Legalább védjünk ki valamennyi katasztrófahányadost, csak azt akartam. Hogy ne italos állapotban nemzzed őket.
SÁNDOR
A többi úgyis kivédhetetlen.
SÁNDOR
Hát… ami már belénk épült. Amit hurcolunk magunkkal az apák meg a nagyapák idejéből. A pompás múltból. Nem? A rettegésgének meg a hazugsággének meg a képmutatásgének. Az aljassággének. A gyűlöletgének. Amit szépen belénk ojtogatott a történelem.
SÁNDOR
És a májam? És az érrendszerem?
ÁGNES
Most már csak magadnak árthatsz vele.
SÁNDOR
Csakhogy én józanul akarlak meghódítani!
ÁGNES
Akaratlanul is felnevet. Ó!
SÁNDOR
Sosem hittem volna, hogy ilyen kis iszákost faragok belőled.
ÁGNES
Hajjaj! Meg még mást is!
SÁNDOR
Most már úgysem jön létre általunk semmi.
ÁGNES
Hát gyerek, az már nem!
SÁNDOR
Más se. Talán még egy kis pénz. Vagy egy kicsit több pénz. Hogy még egy csomó bóvlit vásárolhassunk. Vagy renováltathassuk a lakást. Esetleg megvegyük ennek a villának a ránk eső részét. A gyerekeknek. Egy omladozó öröklakást a gyerekeknek. Koloncot a nyakukba! Kicseréljük a kocsit. Vagy csak biztosítsuk a szűkös megélhetést. Már kész a fuvar, igaz? Csend. Hol is voltunk akkor? Kaposváron vagy hol?
SÁNDOR
Persze, Kaposváron. Akkor volt ott az az átadás. Amikor beindult az az üzemrész. A fogadáson, ott… Még arra is emlékszem, hogy az igazgatói irodában álltunk, és az ablakon át egy dombra lehetett látni… még tele volt az építkezés törmelékeivel… gépekkel… egy csomó cementes deszka… Ennyire emlékszem… És a gyerekek …néhány gyerek ugrált ott a holmik között. A gyerekek. Lassan a tenyerembe csúsztattad a kezed, megszorítottad… Éppen vége volt az üdvözlő beszédnek, és teletöltötték a poharakat konyakkal…
ÁGNES
A poharak már előre tele voltak töltve.
SÁNDOR
Már előre? Szünet. Ilyen pontosan emlékszel?
ÁGNES
Azokra is. Ott ugráltak a deszkák között.
SÁNDOR
Azt hittem, azért szorítod meg titokban a kezem, hogy őket nézzem… De te csak figyelmeztetni akartál, hogy ne igyak.
SÁNDOR
Mert úgy számítottad, hogy éppen aznapra esett a tüszőrepedés. Biztosra mentünk. Igaz?
Csend.
SÁNDOR
Aztán Zsófival ugyanígy.
ÁGNES
Csak az nem ott volt.
ÁGNES
Nem útközben. Az véletlenül itthon.
SÁNDOR
Ja, értem. Igaz. Az itthon. De éppen olyan körültekintő voltál. Éppen úgy készültél. Tervszerűen csináltuk… Szünet. Lehet, hogy már akkor sem… akkoriban sem… szerettelek?
SÁNDOR
Makacsul. Lehet, hogy ez a baj már olyan régi?
ÁGNES
Jóságosan. De. Szerettél.
SÁNDOR
Lehet, hogy ezt figyelmen kívül hagytuk? Ezt a hibámat?
ÁGNES
Szerettél, és most is szeretsz!
SÁNDOR
Nem kell vigasztalnod! És mentegetned! Nem a sértettség beszél belőlem. Csak őszinte akarok lenni, őszintén vizsgálom a dolgokat, és légy szíves, ne téríts le erről az útról. Nagyon könnyen lehetséges, hogy téged én a legelső perctől kezdve csak kívántalak, de nem szerettelek. A szónak igazi értelmében, persze.
ÁGNES
Mert az mi? Mi a szó igazi értelme? Micsoda? Szeretném, ha meghatároznád!
SÁNDOR
Hát… én nem tudom… De látod, megint le akarsz téríteni a pályáról. Engedd, hogy gondolkodjam. Valószínűleg én csak kívántalak. Ami persze nem csekélység. És már nagyon ott van a szeretet határán. Tetszett a bőröd…
ÁGNES
Én emlékszem, hogy milyen rajongó voltál!
SÁNDOR
Rajongó?! Á, nem! Rajongó nem. Talán csak éhes… kiéhezett. Rád. Tetszett a fogad… a szemed… Most nem pontosan sorolom… inkább csak találgatom. Ez a kicsit széles arccsontod, ez is tetszett. A combod. Igen. A tested párája… az is. De talán csak a mellbimbód bolondított meg, átsütött a blúzodon – és ennyi volt az egész. Talán csak az izgatott fel…
ÁGNES
Megkomolyodva. Nem!
ÁGNES
Nem, ezt ne mondd, én nagyon is jól emlékszem rá, hogy szerettél, szerelmes voltál belém. Szerelmes. De mennyire. Szerelmes voltál…
Kis csend.
SÁNDOR
Á, az nagyon kétes értékű! A szerelem, az nagyon kétes értékű! Ki tudja, mi váltotta ki – azonkívül, hogy tetszettél és kívántalak? Talán egy kamaszkori emlék… egy… lány… emléke… Szünet. Meséltem neked… Szünet. Meséltem azt a lányt. Nem?
SÁNDOR
A fűben ült, szétvetett térdekkel, és a szoknya alatt nem volt rajta semmi.
SÁNDOR
Idősebb volt nálam, tizenhét lehetett, én meg tizennégy. Vagy még annyi sem. A tanyáról, ahol nyaraltunk, bebicikliztem a boltba. A lány az út mentén ült egy üres telken, a kecskéjét legeltette. Felnézett rám, látta, hogy a szoknyája alá bámulok, de ez nem zavarta. Nem csukta össze a térdét. Meg se rezzent az arca. Csend. Ma is érzem, mennyire megszédített.
Csend.
ÁGNES
Sok ilyen emléked van?
SÁNDOR
Akad. Csendesen felnevet. Akad néhány. Szünet. A legtöbb ilyen nyers… ilyen obszcén. Úgy értem, nem költői, hanem… mint ez is… Gyönyörűen szemérmetlen. De ez az egyik legizgalmasabb…
SÁNDOR
Azt nem tudom neked elmondani, milyen szédítő érzés volt. Kiszáradt a szám. Rettenetesen felizgatott. Szerelmes lettem belé…
SÁNDOR
Hát ez az… hogy nem is a lányba. Csak a… jelenetbe. Ahogy…
ÁGNES
Ahogy ott ült az a kis ribanc?
SÁNDOR
Hát… igen. A vágy… Azt hittem, a vágy a szerelem.
SÁNDOR
Nem. Csend. A szerelem… odaadás. És azt hiszem, én soha…
ÁGNES
Na, ezt ne kezdjük!
SÁNDOR
De. Csak vágyaim voltak. Kielégítésre váró vágyak. És nem… – szünet – …odaadás.
Ágnes feláll, nyugtalan. Hosszú csend. Sándorhoz fordul, pátosz nélkül.
ÁGNES
Meg tudnál halni értem?
ÁGNES
Ha meg tudnál halni értem…
SÁNDOR
Mert becsüllek. De ez más! Ha bajban lennél. De nem méregpohárral, mint Shakespeare-nél.
ÁGNES
Megölne a bánat, ha elhagynálak?
SÁNDOR
Zavart nevetéssel. Megölne a bánat? Hát… nem örülnék neki. Már csak a gyerekek miatt sem.
ÁGNES
A gyerekeket most hagyjuk ki a játékból.
ÁGNES
Mindegy. A gyerekekkel most ne kalkulálj. Megölne a bánat, vagy sem, ha fognám magam, és odébbállnék?
SÁNDOR
Egyedül nem mennél el. Csak ha lenne hova. És kivel. Az ember csak akkor áll odébb, ha van hova és kivel. Csend. Hát nem?
SÁNDOR
Általában így szokott lenni. Nem? Szünet. Ha megfigyelted. A legtöbben. Csak úgy bele a vakvilágba nemigen. Ritkán. Akkor már nagyon nagy mehetnékjük van. Akkor már nagyon kibírhatatlan valahol. Szünet. De neked nem kibírhatatlan. Csend. Igaz?
ÁGNES
Nem feleltél a kérdésemre.
SÁNDOR
Kifakad. Nem tudom! Nem tudom, megölne-e a bánat vagy sem?! Nem tudom átérezni! Nincsenek bennem szenvedélyek! Nincs bennem semmi! Semmi! Sem öröm, sem bánat! Csak vágyak, mondtam már! Kívánlak, ennyit tudok. De fogalmam sincs, hogy megölne-e a bánat, vagy elkezdenék-e másvalakit kívánni! Na! Ez az igazság!
Ágnes némán áll, Sándor lecsillapodva.
Ez. Ez az igazság. Ez.
Ágnes lassan elfordul. A kertre néző ablakhoz megy, kinéz. Hosszú csend. Sándor iszik. Pohárral a kezében nézi az ablaknál álló Ágnest.
ÁGNES
Rovinjban, amikor a tengerparton sétáltunk… és a halászok kiáltásait hallgattuk a holdfényes szikláknál… volt bennem félelem. Volt. Volt félelem. Te napokig nem szóltál, nem tudtam, mire véljem. Aztán úgy döntöttem, elfogódottság. Hogy elfogódott vagy. Te is. Mert én az voltam. Szünet. Olyan boldogan utaztam el veled, annyira szerettelek… annyira megszerettelek azon a nyáron. Lehet, hogy én is csak vágyódtam valakire? Csend. Valakire, aki nincs? Csend. Aki nem is volt? Hosszú szünet. Telihold van, valóban.
SÁNDOR
Emlékszel, milyen meleg volt? Hőség. Csend. Milyen forró éjszakák. A hold besütött a szobánkba. Barna voltál, és jó szagú. Levetkőztettelek… ott álltál a telihold fényében meztelenül… Szünet. A hold, a tenger meg te… Mintha három asszonnyal ölelkeztem volna egyszerre. Ágneshez megy. Hátulról gyengéden átfogja a vállát. Milyen forró volt a bőröd, milyen párás… Nem felejtettem el. Egész éjjel szerelmeskedtünk a nyitott ablaknál…
Ágnes nem mozdul.
Sándor kioldja a nő ruháját. Mutassuk meg a holdnak… Széttárja a holdfényes kertnek Ágnesen a ruhát. Mutassuk meg ezt a szép testedet…
Néhány másodpercig mozdulatlanok. Akkor Ágnes hirtelen összefogja magán a ruhát, és szembefordul a férfival. A hangja kissé izgatott.
ÁGNES
Tudod, hol voltam délután?
SÁNDOR
Mikor? Nem is érti. Délután? Hol? Hol voltál délután?
ÁGNES
Amikor telefonon kerestél.
Nézi Sándort; a férfi megadja magát.
SÁNDOR
Szükséges, hogy… elmondd?
ÁGNES
Nekem szükséges. Elmegy Sándor elől. Van még a poharamban? Na, milyen kis takarékos vagyok… Iszik egy kortyot. Az a fiatal srác… Szembefordul a férfival. Az a fiatal kolléga. Tudod? Akit már te is említettél. A kollégám, odabenn… Kis szünet. Hát vele.
Függöny
Ugyanott, nem sokkal később, Ágnes a lámpa alatti fotelban ül. Teljes fényben. Előtte, kissé oldalt és elég távol, háttal a nézőtérnek Sándor, lovaglóülésben egy széken, a támla felé fordulva. Karja kétfelől csaknem élettelenül lelóg. Az egyik markában pohár. Hallgatja Ágnest.
ÁGNES
…Ez aztán kétszer vagy háromszor előfordult. Először csak puszta figyelmességnek vettem, de másodjára már feltűnt… aztán… amikor legközelebb is hozott szendvicseket a büféből, anélkül hogy megkértem volna rá… Figyelsz?… Akkor már kezdett gyanús lenni a dolog. Holott az első pillanattól fogva gyanakodhattam volna… ha eleve nem tartom olyan fiatalnak… Szünet. Csak huszonhét éves. A legfiatalabb férfi az osztályon. Igen, talán huszonhat vagy huszonhét… Szünet. Úgyhogy inkább csak mulattatott a dolog. Kösz, mondtam neki, ez tehát a menetrend szerinti sonkás szendvics, mást nem kapok? Úgy értettem, hogy mindig csak sonkásat? De valóban így értettem. Vicces volt, hogy mindig ugyanazt hozza, első nap megdicsértem, azt hitte, az a kedvencem. A sonkás. Hogy az nekem a…
ÁGNES
Igen. Kis szünet. Rendben, azt mondta, lesz más is. De csak tréfáltam, mondom. Ugyanis nem akartam, hogy mindenfélét felhordjon nekem a büféből. Ne vegyen nekem mindenfélét. Hűsítőket meg édességet…
SÁNDOR
Meg sonkás szendvicset.
ÁGNES
Egyszerűen nem akartam. De ő másra gondolhatott. Fölém hajolt… meg kell hagyni, zavarba jöttem. Feszes nadrágot hord, meg derékra szabott inget… és valami különösen erős szprét használ… ingerlő illat, nem tudom, mi lehet. Maga nem tréfál, azt mondja, és ezt köszönöm. De nem színpadiasan vagy rutinosan, ahogy némelyik férfi. Ahogy némelyik beképzelt alak. Nem. Őszintén. Megfogta a kezemet. Megszorította. Így. A kezemet… megszorította. Hogy én akarok tőle valamit. Valami mást.
Így érthette. Hogy felkínálkozom. Szünet. Hát ez valami… Szünet. Ez valami fatális félreértés volt, de… De erre csak utólag döbbentem rá, amikor elment az asztalomtól, úgy értem, az íróasztalomtól… csak amikor már magamra maradtam, és végiggondoltam, mi is történt, akkor jöttem rá, hogy te jó ég, ez azt hihette… Szünet. Halkan nevet. És tudod… tudod, mit csináltam? Nevet, most őszintén mesél, és mulattatja az emlék. Fogtam a neszesszeremet, kimentem a mosdóba… és megnéztem magam a tükörben. Mintha először látnám magam… vagy idegen szemmel… így valahogy. Persze ez csaknem lehetetlen. Hogy egy másik ember szemével próbáld nézni önmagadat. De ellenőrizni akartam, hogy ő milyennek is láthatott… Szünet. Ez rém izgató volt, de megszállt valami bizonytalanság is… Úristen, gondoltam, persze a fény nagyon erősen visszavert rám a tükörből… hát miért akarok én tetszeni neki? De azért képes voltam javítgatni a sminkemen. Közben néhányan bejöttek pisilni, én meg mint valami bűnös… azt hittem, látják rajtam, hogy min mesterkedem… tudod, hogy van, bejönnek a mosdóba, elviháncolnak ott; átkiabálnak egymásnak a fülkébe mindenféle hivatalbeli hülyeséget…
órákig kezet mosnak… jaj, mutasd a rúzsodat meg ilyesmi… Pillanatnyi szünet. Olyan nevetséges lett hirtelen az egész. Szünet. De benn az asztalomnál aztán újra. Nem hagyott nyugton a dolog. Hogy a csípőm… a hasam… Azért két szülés, mégiscsak… Hanem fürdés után, amikor kiszállok a kádból… az a mozdulat… meg amikor törölközöm… azt mindig látom a fürdőszobatükörben. Ez jutott eszembe. Hogy az alakom, ha nem is kislányos, de még egy…
SÁNDOR
Legalább tíz évvel fiatalabb nálad.
SÁNDOR
Az a fiú. Legalább tíz évvel fiatalabb nálad.
ÁGNES
Na, annyival azért nem.
SÁNDOR
Megmozdul. Hogy hívják?
Rövid szünet.
ÁGNES
Másnap kész tervvel állt elő.
SÁNDOR
Mi a neve? Hogy hívják? Szünet. Nem akarod elárulni a nevét?
ÁGNES
Nincs jelentősége, de…
ÁGNES
Nem.
Szünet. Sándor feláll a székről, elsétál, Ágnes a tekintetével követi, majd iszik. A földre állítja a poharat. Sándor megáll a magnónál, bekapcsolja.
Amikor Zsófit felvették a sportklubba, Balázs meg elkezdte a zeneiskolát meg a különórákat, azt gondoltam, lesz egy kis időm.
Sándor kikapcsolja a magnót, ez megzavarja Ágnest, de folytatja.
Éveken át mindig csak miattuk rohantam haza… De…
Sándor bekapcsolja a magnót.
De az a helyzet, hogy azután sem… amikor már lett volna rá egy kis módom… azután sem használtam ki…
Sándor kikapcsolja a magnót.
…soha… a szabad időmet. Soha nem lógtam úgy, mint a többiek. Soha nem volt merszem. Miattatok… Kutya kötelességemnek éreztem, hogy munka után egyenest hazasiessek… Hogy hazasiessek!
Sándor bekapcsolja a magnót.
Csak a boltok, a vásárlás, a gyerekek holmija, a te holmid, a hivatal, a metró, a busz, az itthoni munkák…
Sándor kikapcsolja a magnót.
Ne kapcsolgasd, zavar!
Sándor fél szemmel Ágnesre néz, arcán kis kajánság. Benyomja a visszapergető gombot, megnyomja a stopgombot, aztán a startot. A szalagról Ágnes hangja: …HAZASIESSEK. CSAK A BOLTOK, A VÁSÁRLÁS, A GYEREKEK HOLMIJA… – Sándor gyorsra állítja a magnót, Ágnes hangja torzultan, sebesen: A TE HOLMID, A HIVATAL, A METRÓ, A BUSZ, AZ ITTHONI MUNKÁK… Kattanás. Zene, tört hanggal indulva. Sándor kikapcsolja a magnót. Döbbent csend. Ágnes megbántottan nézi a férfit. Sándor Ágnesre tekint. Ellenséges pillanatok. Aztán az asszony lassan nevetni kezd. Nevet, nevet – és egy idő múlva vele nevet Sándor is. Bekapcsolja a magnót, visszatekeri, elindítja gyorsban: HAZASIESSEK CSAK A BOLTOK A VÁSÁRLÁS A GYEREKEK HOLMIJA A TE HOLMID A HIVATAL A METRÓ A BUSZ AZ ITTHONI MUNKÁK… kattanás… zene. Közben harsányan nevetnek. Amikor a szalag idáig ér, Ágnes felkel, a magnóhoz megy, még mindig nevetve, kikapcsolja, kirántja a kazettát a gépből, és a sarokba vágja. Abbahagyja a nevetést. Sándor is. Hosszú csend.
Ágnes megfordul, visszamegy a fotelhoz, megáll, háttal Sándornak.
ÁGNES
Akkor is végig fogod hallgatni. Iszik egy kortyot. Még augusztusban… – visszaül a fotelba, nem néz Sándorra – azokban a meleg napokban. Megvacsoráztunk egy vendéglőben. Vele. Kettesben. Csupa finom falatokat rendelt, nem tudtam visszafojtani a nevetésemet, szóvá is tettem, hogy talán a gyomromon keresztül akar megfogni, hát minek néz engem? Persze neki csuda jó az étvágya…
SÁNDOR
Éllel. Talán mert még fejlődésben van. Azért.
Szünet.
ÁGNES
Hát… ez engem is zavart az első perctől fogva. A fiatalsága. Feszengtem, ez az igazság. Szégyelltem magam. De izgatott is, hogy vonzónak talált. Hogy megtetszettem neki. A vendéglőben távol-keleti ételeket ettünk, a tulajdonos felesége szolgált ki, vörös kimonóban, egy fiatal, csinos nő, nagyon kedves volt, készséges, tetszettünk neki. Úgy értem, látszott rajta, hogy megtetszettünk neki… foglalkozott velünk. Feloldotta a hangulatot, tudod, milyen az? Amikor egyszer csak valaki megszabadít a zavarodtól. Blúzban voltam, a ventillátor a fejünk fölött forgott, összekócolta a hajamat, és lebegtette rajtam azt a vékony kis selyemblúzt. Szemben ültünk egymással, ő boldogan nézett, és azt mondta, olyan kislányos vagyok… És tényleg úgy éreztem magam, mint valamikor… nagyon régen… még a… Szünet. Még a szülések előtt. Vagy még régebben… Szünet. Amikor még nem is ismertelek.
Hosszú szünet.
SÁNDOR
Azóta vagy a szeretője?
ÁGNES
Ezt így nem mondanám.
SÁNDOR
Mást is olyan mohón tud, mint enni?
ÁGNES
Ha pornóra fizettél be, már vissza is kérheted a pénzedet.
SÁNDOR
Én csak egy megható, szolid szerelmi történetet várok, némi erotikával. Amilyen egy efféle sráctól kitelik, aki beleszeret egy…
SÁNDOR
A fenébe is! Hát hozzád képest kölyök! Szünet. Sándor italért megy, tölt a poharába, iszik. Csend. Szóval ma is vele voltál. Szünet. És jó? Szünet. Jó? És jól tudtok együtt…
ÁGNES
Mi van, kezd érdekelni?
SÁNDOR
Az istenit! Mondd már!
Ágnes elmosolyodik.
ÁGNES
Megpróbáltuk, de nem ment.
ÁGNES
Mi nem igaz? Hogy megpróbáltuk?
SÁNDOR
Hogy nem ment. Az nem igaz. Csak mondod. Meggondoltad magad, azért mondod. Mert látod, hogy…
SÁNDOR
Nekem?! Ugyan! Szünet. Sőt. Örülök, hogy volt merszed… bátorságod… a megszokott verkliből… Hangot vált. De ha nem ment… ha nem megy, akkor ma is… minek voltál vele?
ÁGNES
Beszélgetni. Meg csak úgy. Szeret velem elüldögélni és beszélgetni. És én is szívesen elfecserészek vele.
SÁNDOR
Elfecserészel. És miről?
ÁGNES
Ó, azt nem lehet így néhány szóval elmondani! Mindenről. Rólad, a gyerekekről, a munkámról, az éjszakai álmaimról, a könyvekről…
SÁNDOR
Rólam talán nem kellene.
ÁGNES
De. Rólad is. Rólam, róla meg rólad is. És a gyerekekről is. A gyerekek jövőjéről. Kell. Mindenről. Tisztázni kell a dolgokat.
SÁNDOR
Hogy mit csinálni? Tisztázni?
ÁGNES
Kutatni az összefüggéseket és mindent megérteni…
SÁNDOR
Áhá! Mindent megérteni. És a könyvek?
SÁNDOR
Azt mondod, valamiféle könyveket is bújtok.
ÁGNES
Csak elmondjuk egymásnak, hogy miket olvasunk.
SÁNDOR
Te verseket olvasol?!
ÁGNES
Meg novellákat. Például legutóbb Oatest. Tudod, ki az az Oates? Joyce Carol Oates?
SÁNDOR
De hogy verseket is?!
ÁGNES
„Ne mondj le semmiről. Minden lemondás egy kis halál.” – – –
ÁGNES
– – – – „Ne mondj le semmiről. Minden halál gyilkosság (lélekrontás): Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,” – – –
SÁNDOR
Ez vers. Ezt betéve tudod?…
ÁGNES
| |
|
„Isten művét rongálja bármi rontás, |
| |
|
meghalni bűn, ne mondj le semmiről; |
| |
|
minden vágyad az Isten szava benned, |
| |
|
mutatva, hogy merre rendelte menned.” |
Csend. Sándor egy kis tétova elismerő mozdulatot tesz. Ágnes feltekint rá.
Babits. Szünet. Amikor nem vagy itthon, be sem kapcsolom a tévét. Inkább olvasok. A gyerekek fenn – én meg idelenn olvasok. Mostanában annak a remek nőnek a remek novelláit.
ÁGNES
Oatesét. Amerikai. Remek.
Szünet.
SÁNDOR
És mi az, hogy nem ment? Hogy megpróbáltátok, de nem ment? Tudod, amit mondtál…
Csend. Ágnes mintha latolgatná, válaszoljon-e.
SÁNDOR
Megtartóztattad magad? Te csak amolyan lelki flörtöt akartál, de a fiúcska többre tört? Beijedtél, igaz? Mert te csak olyan kis kaningerlő hetyegést akartál. Szűzi játékot – és semmi többet!
SÁNDOR
Ellenkezőleg? Arra ment ki a játék, hogy lefekhess vele?!
ÁGNES
Nem. De rettenetesen kívánt – és engem is belelovalt. A barátja lakásán voltunk. Még akkor este, a vendéglő után. Derekasan helytállt, de nem jutottam vele semmire. Túl józan voltam. Pedig ittam. De túl józan maradtam… érted, hogyan gondolom? Szünet. Aztán egy másik alkalommal is próbálkoztunk…
SÁNDOR
Hevesen. Másik alkalommal is?
ÁGNES
De csak kínlódtam vele. Egy rossz szavam sem lehet a képességeire…
SÁNDOR
Bosszantott. Bosszantott, mi?
Ágnes hallgat.
Szeretted volna, ha sikerül, mi? Ha már ilyen szépen egymásra akadtatok. Igaz?
Ágnes hallgat.
Amikor végre megtetszett valaki. És megkívántad. Nem lett volna ellenedre, ha sikerül, igaz?
SÁNDOR
Gondoltál rám?… Úgy értem, talán rám gondoltál, és azért nem…
ÁGNES
Keményen. Csak magamra gondoltam. Csak arra koncentráltam, hogy jó legyen. Hogy nekem jó legyen. És mégsem.
SÁNDOR
Gyötrődve. Pedig izgatott?
ÁGNES
Nagyon, és mégsem jött össze. Úgyhogy letettem róla. Letettünk róla…
ÁGNES
Ő is letett róla. Belátta. De mindig hív.
SÁNDOR
Idegesen. Ja, fecserészni! Végre van valaki, aki meghallgat.
ÁGNES
Á, nem erről van szó…
SÁNDOR
Aki egy jó szót sem kap otthon…
SÁNDOR
Akit a férje soha, de soha nem faggat ki a gondjai felől…
ÁGNES
De nem, mondom, hogy nem!
SÁNDOR
Tudod, mi a véleményem? Hogy mi erről a véleményem! Tudod! Igaz, hogy tudod? A magányosságról. Hogy humbug! Egy nagy rakás… humbug! Igen! A magány! A magányosság! Hányok, ha erről hallok nyavalyogni! A rüh ver ki tőle, ha siránkoznak…
ÁGNES
Az isten áldjon meg, félreértesz!
SÁNDOR
A legrohadtabb perverzitás, amit manapság csak kitaláltak! Hát csak egy kapura megy a játék? Csak félpályás a meccs? Na, nem! Nem bizony, de nem ám!
ÁGNES
Kétségbeesetten. Senki sem mondta, hogy én…
SÁNDOR
Ne privilegizáljuk a dolgokat! Csak az magányos, akit nem faggatnak? Akivel nem fecserésznek?! És aki nem faggat? Aki nem fecserészik? Az mi? Az nem magányos? Hagyjuk ezt, hogy ki a magányos meg ki nem! A sorsüldözött gyermek, aki végül utcalányként végzi! Ó, csak meg ne szakadjon a szívem!… Fecserésznek!
ÁGNES
Ártatlanul. Ő ezt nem így mondaná.
SÁNDOR
Tessék?! Ne így?! Mit nem így?!
ÁGNES
Az ő szándékait nem fedi ez a szó. Talán még azt sem tartaná pontos kifejezésnek, hogy beszélgetünk. Hanem hogy… tanít…
SÁNDOR
Tanít?! Oktat?! Hát mi ő? Egy tanár? Egy professzor? Esetleg tanszéke is van valahol? A barátja lakásán? Ahol összefüggéseket kutat, tisztáz és okít?! Hát mondhatom, nem túl izgalmas fickó!
ÁGNES
Izgalmasabb, mint hinnéd.
SÁNDOR
Bántón. A sikítozásig? A lihegéses sikítozásig?!
ÁGNES
Csitítóan. A gyerekek! Felébreszted a gyerekeket!
SÁNDOR
A gyerekek! Bocsánat! Kis szünet. Időközben elfelejtettem, hogy önnek gyerekei is vannak, asszonyom! Csend. Rendben van. Ez ronda leütés volt, belátom.
Ágnes hallgat.
Kezdtem sportszerűtlen lenni. Na! Ágnes! Nem fogom áthágni a szabályokat… Csend. Szóval a fiú. Hogy izgalmas. Hallgatom.
ÁGNES
Gyanakvón kezdi. Van néhány elképzelése.
ÁGNES
Néhány érdekes elképzelése arról, hogy miként kellene mennie a dolgoknak. Egészen praktikus dolgokra gondolj, közgazdaságiakra meg más effélékre. Szociálpolitika… morális kérdések, de egészen magas szinten.
ÁGNES
Állandóan a jövőről beszél.
SÁNDOR
Hogy mit csinál a hétvégén – vagy nagyobb perspektívákban gondolkodik?
ÁGNES
Légy szíves! Kis csend. A jövőre vonatkozóan vannak használható elképzelések. Azt mondja. Számtalan team tervezgeti a jövőt. Azt mondja. És hogy őt foglalkoztatják ezek a kérdések. De aktívan. Ő is valamilyen team tagja. Érdekli a jövőkutatás. Állítólag talpraesett elképzelések vannak.
ÁGNES
Nem mondom, ő kissé sterilen képzeli el. Hogy mindenki hinni fog abban, amit csinál, mert majd hihet is benne.
ÁGNES
De ennek már most így kellene lenni. Meg hogy senki ne valljon olyan elvet, amit nem hisz tiszta szívből…
ÁGNES
Ezt. Ezt, amit mondok.
ÁGNES
Egészen felhevülve tudja magyarázni. A teljes odaadás, azt mondja…
SÁNDOR
Felkapja a fejét. Micsoda? Odaadás?
SÁNDOR
Odaadásról beszél?
ÁGNES
Hogy az emberek teljes odaadással végezhessék a dolgukat. Tudod, csuda muris, hogy nem lehet vele viccelni! Nagyon képzett, filozófiát meg történelmet olvas állandóan, meg ami ezzel összefüggésben van, azt mind felkutatja. Rá a politika a matematika logikai izgalmával hat. Ő legalábbis így mondja. És vitatkozik. Mindenkivel vitába száll. Velem is. Az a bajotok, azt mondja, de odabenn a főnöknek is… azt mondja, nem mertek szembenézni az igazsággal! Mert nem ismeritek az igazságot! Nem látjátok az összefüggéseket…
SÁNDOR
Ahá, az összefüggések!
ÁGNES
Pedig igazság és meggyőződés nélkül nem lehet, azt mondja…
SÁNDOR
Éllel. Komolyan? Nahát! Ki hallott még ilyet?!
ÁGNES
Igen, néha fárasztó. És nem is mindig értem. De van benne valami lenyűgöző… életerő. Csak nehéz követni. És nehéz elviselni az indulatát. Túl sok… nekem. De ha egy ideig nem beszélgetünk, már hiányzik…
SÁNDOR
Azért hétfőig kibírod nélküle? Hétfőig valahogy. Nem?
Kis szünet.
ÁGNES
Kár ilyen gunyorosnak lenni…
ÁGNES
Kár ennyire lebecsülni, mert… Szünet. Mert csak olyan, mint te voltál.
SÁNDOR
Hevesen tiltakozva. Én ilyen soha nem voltam!
SÁNDOR
Én ilyen félnótás sosem voltam. Ha tudni akarod, nem utópiákkal szedtem le a lányokat a lábukról. Meg az asszonyokat sem… hanem valami egészen mással. Remélem, te is emlékszel, hogy mivel.
ÁGNES
Nevet. Nagyon is emlékszem.
SÁNDOR
Nahát! És meg voltál vele elégedve?
ÁGNES
Igen, azzal nagyon meg voltam elégedve. És még most is meg vagyok vele elégedve.
SÁNDOR
Különösen, hogy azzal a másikkal kudarcot vallottál.
ÁGNES
Talán éppen azért vallottam azzal a másikkal kudarcot.
SÁNDOR
Szóval méret dolga?
ÁGNES
Kedvesen. Te nagyképű! De nekem az is fontos, ami a fejedben van. Vagyis…
SÁNDOR
Vagyis volt?! Csend. Jó. Nincs. De nem is volt! Egyezzünk meg: nincs, de nem is volt!
SÁNDOR
Mit? A zűrzavart? Mert az talán volt. Zűrzavar. De más semmi.
ÁGNES
Engem egy üresfejű fickó nem tudott volna meghódítani.
SÁNDOR
Azt nem mondom, hogy üresfejű voltam. Arról szó sincs. Ki beszél itt üresfejűségről? Nagyon is tele volt a fejem. De zűrzavarral. Az agy a világ tüköre! – ez úgy hangzik, mintha valami nagy ember mondta volna, pedig csak most találtam ki. Hát az én agyam is a világ tüköre. Volt, van és lesz. És ha belenéztem ebbe a tükörbe, ott benn, az agyamban, az én lelki szemeimmel – mert lelki szemei is vannak az embernek… akkor zűrzavart láttam. És ennek következtében nagyra nőtt bennem… mondjuk ugyancsak az agyamban, de mondhatnám, a lelkemben, a kétely. És csak nagyon kevés reménynek maradt hely. És nagyon kevés olyasminek, amit te most retrospektíve – mert én is tudok hangzatosan fogalmazni! – belelátsz!
Kis csend.
ÁGNES
Akkor mire emlékszem?
SÁNDOR
A vágyaimra! A friss, fiatal vágyaimra! Meg a tieidre. Amelyek most már itt hevernek a padlón… kiütve… leterítve… És kérdés, hogy feltápászkodnak-e, mire a bíró tízet számol…
Hosszú csend.
SÁNDOR
Hát most… számol a bíró.
Kis csend.
ÁGNES
Keresek valamit az új kazetták közül… Feláll, a magnóhoz menet megáll Sándor előtt. Röpke mosoly. Visszavágsz?
Sándor nem válaszol, ellenkezőleg indul a zsúrasztalhoz. Szódát enged egy hosszú pohárba. Iszik. Ágnes a kazetták közt válogat.
SÁNDOR
Mégis jobb lett volna, ha átjönnek ezek a marhák. Kálmánék.
ÁGNES
Fel kellene hívnom Sárit.
ÁGNES
Ezt jól elrontottad… beletöröltél ebbe a jó felvételembe.
SÁNDOR
Sárival kedvem lett volna. Esetleg. Bár egyszer már lehűtött, hogy alsószoknyát hord. Nemcsak melltartót, de alsószoknyát is. Ez egészen egyszerűen megdöbbentett. Csak nem visel fűzőt is?
SÁNDOR
Ki nem állhatom a sok göncöt. Ma, amikor végre itt a forradalom. Már úgy értem, az öltözködés – illetve a vetkőződés forradalma… Egy üveg címkéjét nézi, nem látja jól, közel emeli a szeméhez, de így sem megy.
SÁNDOR
Mit vele? – Nem láttad a szemüvegemet?
ÁGNES
Állandóan elhagyod…
SÁNDOR
Azt kérdezem, nem láttad-e!
ÁGNES
Felveszi a kazetták mellől. Itt van. Dobjam?
SÁNDOR
Ne, ne! Érte megyek… Viszi magával az üveget is. Felrakja a szemüvegét, megvizsgálja a címkét. Ezt vettük vagy kaptuk?
ÁGNES
A születésnapodra vettem.
SÁNDOR
Igazán? Akkor most ne bontsam fel, igaz? Csak nem nekik akartad odadobni? A konyakomat? Amit tőled kaptam? Na nem, a konyakot azt nem… Arra kényes vagyok. Az én kis konyakocskámra! Csak nézem, nézem, hogy miféle remek ital. Valódi francia?
Ágnes feltesz egy kazettát.
ÁGNES
Szóval? A visszavágó? Sárival?
Sándor a zsúrasztalhoz megy az üveggel, bontogatja.
Vele gondoltad volna? Vagy már túl is vagytok a nehezén?
SÁNDOR
A dugóval bajlódva. Á! Csak odáig mentünk, hogy célzott rá.
SÁNDOR
Ő! Felnéz Ágnesre. Nem tudtad, hogy általában nem én szoktam kikezdeni a nőkkel, hanem ők velem?
ÁGNES
Na, látom, már talpon vagy. Szünet. Felteszek egy kávét. Innék egy jó kávét. Te?
SÁNDOR
Persze. Csinálhatnánk egy olyan konyakosat.
ÁGNES
Hogy fejre álljunk?
SÁNDOR
Á, hát az csak frissít!
Ágnes kimegy a konyhába. Sándor kihúzza a dugót, megkóstolja a konyakot. Szól a zene, halkan, lassú szám.
Sándor tölt egy pohárkával, a fotelhoz megy – ahol a jelenet elején Ágnes ült. Elhelyezkedik benne, kortyint, félig hunyt szemmel hallgatja a zenét. Hirtelen felneszel. Zsófi? Az emelet felé kapja a fejét. Zsófi, te vagy? Fülel. Balázska? Felegyenesedik, feszülten figyel. Melyik az? Valami baj van? Szünet. Kislányom! Te vagy? Ki mászkál? Feláll, a lépcső aljához megy. Észreveszi, hogy kezében a konyakospohár, sietve leteszi, felmegy a lépcsőn. Balázs? Melyikőtök az? Félsuttogással. Minden rendben? Gyerekek! Semmi baj? Csend. Kicsit vár, majd éppen lejön a lépcsőn, amikor belép a konyhából Ágnes.
SÁNDOR
Nem, de… mocorgást hallottam. Visszamegy a fotelhoz. Ide akarsz ülni?
ÁGNES
Maradj csak! Mindjárt kifő a kávé… Díszpárnát helyez a kanapé sarkába, oda telepszik.
SÁNDOR
Álmodhattak valamit. Az egyik. De alszanak.
SÁNDOR
Igen. Zavartan áll Ágnes fölött. Azt hittem, valamelyik mászkál…
Csend.
ÁGNES
Feltekint a férfira. Nos? És te? Elmondod, hol voltál délután? Amikor kerestelek? Délután.
Csend. Csak a zene.
SÁNDOR
Néha felriadnak. Főleg Balázs. És olyan kétségbeesetten… olyan riasztóan nyüszít… Szoktad hallani?
ÁGNES
Zsófi meg… a múltkor egész éjjel sírdogált. De hogy miért? Reggel nem is emlékezett rá…
Szünet.
SÁNDOR
Nem tudom, mi lesz velük.
SÁNDOR
Nem tudom, mire végzik… vagy hogyan is szokták mondani? Ha arra gondolok, hogy máris mi mindentől nem sikerült megóvni őket… hogy mennyi… piszkosságot meg hazugságot tapasztalhattak eddig is… amit végül is megszokhatnak! Hát összeszorul a szívem. Szünet. Ha pedig nem szokják meg, akkor össze is roppanhatnak. Összeroppanhatnak. Egy szép napon majd azt kérdezhetik csodálkozva: hát mi is történt velünk?… Szünet. Tudod, hogy van az. Nincs nagyjelenet, nincs az, hogy uramteremtőatyám, itt a dili!… Á! Nem ilyen látványos a dolog. Nem is tudsz róla, csak szép alattomosan, csendben mar, mardos, roncsol, pusztít…
Szünet.
Hosszú szünet.
Kattan a magnó.
ÁGNES
Megfordítod a tekercset?
Sándor nem figyel rá.
SÁNDOR
Emlékszel, amikor tíz éve vagy mikor, Varsóban voltunk? Ősszel. Már késő ősszel.
ÁGNES
A Hotel Europejszki?
SÁNDOR
Ahol féltél abban a nagy szobában. Az a nagy szoba, körben azzal az álmennyezettel… Nem mertél aludni abban a hodályban. Kértük, hogy cseréljék át egy kisebbre. Mindjárt az első este. És amíg lebonyolították az ügyet, kószáltunk a városban. Halottak napja volt. Szünet. Azok a fények mindenütt az utcákon… Az a rengeteg gyertya meg mécses a járdákon, a virágok között. Az a töméntelen sok virág az emléktáblák alatt… Végig… a főutakon. A mellékutcákban. Az Óvárosban. A kapuk alatt. A falak tövében. A templomok mellett. Szünet. Az elesettekért. Szünet. A meggyilkoltakért. Szünet. Az övéikért… Szünet. A katonákért, a papokért, a zsidókért, a keresztényekért, az öregekért, a gyerekekért… A megkínzott, megtaposott, lemészárolt, elpusztított embereikért. Szünet. Az elődeikért. Szünet. Akik őelőttük lakták Varsót. Akik őelőttük lakták a várost… és ott haltak meg… az utcákon… a pincékben… a csatornában… Emlékszel… milyen megrendítő volt? A járdán… az úttesten szétfolyt a viasz… ma is látom, hogy vibráltak a viasztócsákban a
lángok… Mint valami fénylő folyó… a virágok között… Mintha a vérük vált volna ragyogó, fénylő folyóvá. Szünet. És a mécsesek lobogásában az arcok… Szünet. Milyen hideg volt, mi? Hideg szél… vagy nem is szél, csak olyan jeges áramlás a folyó felől. Úgy átfáztunk, hogy vodkát kellett innunk… benn, a szállodában szerzett egy üveggel a portás. Az öreg, akivel aztán együtt ittunk. Akkor mondtam neked… ott mondtam neked, hogy mennyire irigylem őket. Hogy emlékezni tudnak… emlékezhetnek… fényeket gyújtanak az övéiknek… és őrzik az emlékeket. A gyászt. A bánatot. A megbecsülést…
Hosszú szünet.
ÁGNES
A Hotel Europejszkiben jó volt. Jó volt veled.
SÁNDOR
De erre emlékszel?
SÁNDOR
Te említetted, hogy a fiúd… hogy ő beszélt róla.
SÁNDOR
Nem jut eszedbe? Ecsetelte neked az odaadás lényegét. Állítólag.
SÁNDOR
Na látod, ott, azon a fényekkel teli, hideg estén megsejtettem, milyen is lehet az őszinte odaadás… Használtam erre valamilyen szót…
ÁGNES
Feláll a kanapéról. Valamilyen szót?
SÁNDOR
Egy kifejezést. Nem azt, hogy kontinuitás…
ÁGNES
Derűsen. Egészen jól ment ott akkor nekünk. Nem? A Hotel Europejszkiben. Urak voltunk. Mennyi pénzünk is volt? Nem kellett garasoskodni, az biztos… Indul a konyha felé. Azt hiszem, kifőtt a kávé.
Sándor szava visszatartja.
SÁNDOR
Szóval valamit a folytonossággal kapcsolatban emlegettem. Nagyon tetszett az öreg portásnak, már amennyire meg tudtam neki magyarázni. Nagyon találó volt, amit mondtam, de most nem jut eszembe… Érzelmi folyamatosság… effélét. Hogy milyen nagy szerencse. Mekkora adomány a sorstól, ha valaki… egy olyan ember, mint te vagy én… vagy egy nemzet… egy nép érzelmi folytonosságban élhet… Érted, hogy mondom? Hogy aztán odaadhassa magát annak az életnek teljesen…
ÁGNES
Egy hosszú, vizslató pillantás után. Úgy, úgy! Teljesen… Sarkon fordul. Megyek a kávéért.
Sándor egyedül marad. Észreveszi, hogy Ágnes megfeledkezett a konyakosüvegről, utána viszi.
SÁNDOR
Várj! A konyak a kávéba! Benyújtja a palackot a konyhába. Az ajtónál marad, figyeli Ágnest. De azért ott is milyen jókat szerelmeskedtünk.
ÁGNES
A konyhából. De azért?!
SÁNDOR
Az Europejszkiben. Minden este és minden éjjel.
Ágnes odakinn a csészékkel neszez.
És sokszor még nappal is… Félreáll, mert Ágnes hozza a kávét. Mint a narkósok. Hát nem?
ÁGNES
Azt mondod, mint a narkósok?
SÁNDOR
Hát nem? Követi Ágnest az asztalkáig. Akkoriban… akkoriban kezdtük kialakítani a játékszabályokat… vagy hogy is nevezzem…
ÁGNES
Kezdtük?! Kezdted! Szünet. De az később volt. Leteszi a tálcát a csészékkel az asztalkára. Leül a kanapéra.
SÁNDOR
Mögéje kerül. Nem már akkor is?
ÁGNES
Később. Jóval később. Kávézik. Meg a sztorik. Azokat is te akartad.
SÁNDOR
De te is belejöttél. Ne mondd, hogy nem! Igaz, hogy belejöttél? Igaz, hogy aztán már neked is tetszett? Csend. Igaz?
SÁNDOR
Jól belejöttünk… Csak aztán mindig több kell. Szünet. Hiába, a narkós már így van ezzel. Ez a feneség benne. Hogy aztán már megvész a dózisért.
ÁGNES
Magában. Aztán belepusztul.
ÁGNES
Mit szólsz ehhez a… maihoz?
SÁNDOR
A sonkás szendvicses?
ÁGNES
Idegesen felnevet. Ühmm…
SÁNDOR
Nevetve. A feszes nadrágos?
ÁGNES
Ühmmm… Mit szólsz hozzá?
Sándor válasz helyett áthajol hozzá. A tenyerébe fogja Ágnes fejét, magához húzza és megcsókolja. Vággyal teli csók.
Ágnes kiszabadítja magát. És még? Még mi a válaszod?
Másodperc szünet.
ÁGNES
Ideges nevetéssel. Igaz?
SÁNDOR
Igaz. Különös nyugalommal ott hagyja Ágnest, felveszi a maga csészéjét az asztalkáról; a magnóhoz megy. Visszatekint, látja, hogy Ágnes figyeli. Futó mosoly. Megáll a magnónál, végigpillant a kazettákon. Hol az a múltkori szalag? Az a Pink Floyd?
SÁNDOR
Nem adtad kölcsön?
SÁNDOR
Mondjuk a… fiúdnak.
ÁGNES
Óvatosan, mert nem tudja, vicc-e vagy komoly. Hát… nem!
SÁNDOR
Higgadtan. Mert én sem adtam kölcsön. Senkinek. Most meghallgattam volna. Van rajta egy jó szám. A Zabriskie Point. Volt az a film, tudod, amikor minden felrobbant. Amikor minden a lángok martaléka lett. Mármint a filmben… Nahát, nincs itt. Én nem adtam oda senkinek. Nincs kinek.
Szünet.
ÁGNES
Csendesen. Pedig azt hittem, most jön a sztori.
SÁNDOR
Jönne. De nincs. Felhörpinti a kávét.
SÁNDOR
Kis éllel. Nincs szükséged semmiféle történetre!
ÁGNES
Ijedten. De! De van! Most már van!
SÁNDOR
Elég neked a magadé. Eléggé izgat az is.
ÁGNES
Mert számítottam a tiedre!
Szünet.
SÁNDOR
De ha nincs. Kis csend. Gyere, feküdjünk le.
SÁNDOR
Most. Feküdjünk le.
ÁGNES
Incselkedve. Ez ajánlat?
SÁNDOR
Kedvetlenül. Aminek veszed.
ÁGNES
Azt már nem! Szeretnék tisztán látni!
SÁNDOR
Kezében az üres csészével az asztalka felé indul. Nézd. Egyszerűen csak lefeküdnék veled, úgy értem, ágyba bújnánk, ahogy az egy normális férjhez és feleséghez illik. Ahogy tisztességes, szolid, egészséges emberek teszik, ha leáldozik az isten áldott napja. A puha kis ágyba. Komolyan. A megvetett, tiszta ágyba. Hálóing, pizsama… gyengéd csók, egy kis simogatás… egy kis szívmeleg…
ÁGNES
Mi az, hogy szívmeleg?
SÁNDOR
Nem tudod, mi az, hogy szívmeleg? A szívmeleg – az egy szimbolikus kifejezés, annak ellenére, hogy a szív valóban meleg, ha jól tudom, a testmeleggel egyenlő, tehát harminchat öttized vagy harmincöt hattized… de lehet, hogy több. Költői értelemben azonban arról van szó, hogy ha a szívünk olvadozik a gyengédségtől, akkor kedvesen… és finoman… és mély meghatottsággal… Éppen le akarja tenni az üres csészét az asztalkára. …összeölelkezünk, és… Ügyetlen, a csészét elejti.
Csörömpölés.
Ó, az isten verje meg! Az isten verje meg, már megint!
ÁGNES
Megszeppenve. Nem érdekes…
SÁNDOR
Már megint, már megint! Az istenit a hülyeségemnek!
SÁNDOR
Hogyhogy nem számít?! Összetörtem. Hát láttad, nem?! Ide akarom tenni, és… Kinyújtja a kezét, nézi, mennyire remegnek az ujjai. Meg az is talán, hogy rosszul látok! De nem hordhatok állandóan szemüveget! Nem köthetem a nyakamba! De nem is lehet járkálni ebben a lakásban, minden útban van, minden egymás hegyén-hátán!… Miért nem szórunk ki innen minden felesleges kacatot?! A kocsiban is – vezetés közben rosszul mérem be a távot. Rosszul. Észrevettem… már nemegyszer… Rosszul mérem be a távot! Idegesít! El sem tudod képzelni, mennyire idegesít! Hogy mennyire rohadt… megalázó…
Pillanatnyi szünet.
SÁNDOR
Már csendesebben, de még ingerülten. Ide akarom tenni, és tessék! A szélére teszem. Melléteszem… vagy hova a nyavalyába teszem?!… Idegesen leül az állólámpa alatti fotelba, dühösen csapdossa öklével a tenyerét. A mozdulatai mind lassabbak és lassabbak lesznek, végül csak ül, maga elé bámulva.
Közben Ágnes összeszedi a csésze cserepeit. Egyenként szedi ki a szilánkokat a szőnyegből. Halk mozdulatok.
Sándor feltekint, nézi, kezd megnyugodni. Nincs semmi történet. Mászkálok. Szünet. Csatangolok. Egyedül. Szünet. Egyes-egyedül, de tudod… ahogy az öregek mondták azelőtt… ahogy mondták bölcsen: a halottaimmal.
Ágnes feláll, ránéz.
Igen. A régi utcákban. Ott, a Körúton túl… a Liget felé… ahol réges-régen laktam. Amikor kölyök voltam. Olyan Balázs korú.
Ágnes megkerüli, a tálcára szedegetett cserepeket kiviszi a konyhába.
Tudod, van ott egy kis tér… az Odeon mozinál. Úgy értem, ahol hajdanán volt az Odeon mozi…
Csörömpölés a konyhából, amint Ágnes a szemétbe önti a cserepeket.
Egy kis terecske. Ahol mindennap… Ahol naponta átvágtam. Naponta kétszer. Oda és vissza… annak idején. Gondolhatod, mennyire ismertem ott mindent…
Ágnes bejön a konyhából.
Meg ott körben is… a környéken. Ismertem mindent. Minden zugot. Még a hasadékokat is a járdán. Meg a falakon a belövések nyomait. A háborúból. A lövedékek nyomait…
Ágnes megáll Sándor mögött. Türelmetlenül hallgatja.
Persze azóta sok mindent átalakítottak. Viszont nem is az érdekelt, hogy mi maradt meg. Hogy majd mit találok úgy, mint régen. Fenéket! Szünet. Inkább arra voltam… arra lettem kíváncsi… ahogy ott csatangoltam, hirtelen arra lettem kíváncsi, hogy én… én milyen lehettem akkor? Mintha ott lenne elrejtve valahol a válasz…
SÁNDOR
Feléje fordul, megértést várva. Hát… hogy volt-e bennem valaha is bizakodás… remény…
ÁGNES
Ja? Gépiesen bólint, az ablakhoz sétál, kinéz a kertbe.
SÁNDOR
Követi a tekintetével. Átvágtam a téren. Befordultam a sarkon. Ahol a pékség volt. Régen. Aztán a pékség előtt keresztbe… a snapszbutik irányába. Persze a snapszbutik sincs már sehol. De emlékeztem a házra… az üzletekre. Előbb a hentes, aztán a zöldséges, aztán a tejcsarnokos…
ÁGNES
Ellenségesen. Aztán a trafik!
SÁNDOR
Csodálkozva. A trafik. Igen.
ÁGNES
A pincében a kerékpárfényező!
ÁGNES
A könyökömön jön ki.
ÁGNES
Az egész gyerekkorod. A könyökömön jön ki!
Kis csend.
SÁNDOR
Ez azt jelenti, hogy fogjam be a szám?
ÁGNES
Visszajön az ablaktól. Csak nem erről akarsz most nekem mesélni?!
SÁNDOR
Nem… mesélni nem. Dehogy! Nem mesélni akarok, Ágnes, hanem…
ÁGNES
Nem gondolod, hogy mindez kissé már unalmas? Hogy évek hosszú során át valamennyire megunhattam?!
SÁNDOR
Megunhattad? De mit? Mit?! Ágnes!
ÁGNES
Torkig vagyok a régi históriáiddal! Torkig!
SÁNDOR
Na nem, Ágnes, na nem, azért ez nem így van!
ÁGNES
Nem érdekel, hogy mi volt meg hogy volt! Engem nem az érdekel!
ÁGNES
Lehetetlen, hogy mindig csak a régi dolgok… a régi utcák… a régi embereid…
SÁNDOR
És ha azok?! Igen, ha mindig azok?!
SÁNDOR
De érdekeljenek! Ha beszélni akarok róla, akkor érdekeljenek!
ÁGNES
Eh! Ki akar térni, de Sándor durván elkapja a karját.
SÁNDOR
Ha én türelmesen végighallgattam azt a szennyes históriát azzal a feszes nadrágú fickóval, akkor te igenis idefigyelhetsz, amikor el akarok mondani neked valamit… magamról…
ÁGNES
Kiszabadítja magát. Hagyjuk a fenébe!
ÁGNES
Ezt az egészet. Ezt az egész estét. Hagyjuk a fenébe!
Ellenségesen nézik egymást.
Ágnes egy pillanatnyi szünet után üvöltve. Hagyjuk a fenébe!!!
Sándor hirtelen elfordul tőle. Ágnes a saját indulatától megrettenve áll.
SÁNDOR
Megbántottan. Te akartad tudni, hol jártam ma délután. Hogy mit csináltam…
ÁGNES
Csendesedve. Már nem vagyok rá kíváncsi!
SÁNDOR
Kínzón. A kintornással találkoztam…
ÁGNES
Ne! Hagyjál!… Fáradt vagyok… A fotelba kucorodik.
SÁNDOR
Tudom, hogy már meséltem róla. Hogy mindig megjelent a házban. Az udvarunkon. Megállt a porolónál a nyakába akasztott verklijével. A süketnéma… Rövid szünet. Tudom, hogy már ezt is hallottad!
ÁGNES
Tölt magának, de meggondolja. Áh, már inni sincs kedvem…
SÁNDOR
Nem figyel rá. Keménykalapban volt mindig, és fekete ruhában… nagy bakancsokban…
ÁGNES
Közben. Vajon hány óra lehet?…
SÁNDOR
Kerek, nagy feje volt. És rajta a keménykalap. Fura alak volt. Csak nyögdécselni tudott. De amikor játszott… félrebillentette a fejét, mintha hallaná a muzsikát. A pléhhangokat. A pléhlemezről a pléhfogak pengését. És vigyorgott. Jött, tartotta a markát a pénzért… Elsétál a lépcső felé. Féltem tőle. Távol kerül Ágnestől, de neki beszél.
Ágnes elcsigázottan a fotel támlájának veti a fejét.
Igen, ezt is meséltem már, hogy féltem tőle. De ma délután… találkoztam vele. Megint elmentem arra… és ő szembejött velem. Ugyanabban a ruhában, ugyanabban a keménykalapban. Megismertem. Annyi év után!
ÁGNES
Én lefekszem. Azt hiszem, megyek és lefekszem… De nem mozdul.
SÁNDOR
A történetbe merülve. Még él. Nahát, mondom magamban, még él! Ő persze nem ismert meg, de azért vigyorgott. Mindenkire vigyorog félelemből… vagy szeretetből? Nem tudom. Szünet. Elment mellettem. És akkor egy kép. Beugrott egy kép…
ÁGNES
Magában. Boldogságos isten!…
SÁNDOR
Az a kép, ahogy ott áll a konyhánk előtt. Dél lehetett, mert ebédeltünk. Az ajtó nyitva, ő a napon, feketében, a verklijével… Szünet. És akkor a rendőr. A süketnéma megijedt, kereket akart oldani, s neki a porolónak! De nem őt kereste a rendőr, hanem az apámat. Megmutatta a letartóztatási parancsot, de azt még megengedte, hogy az apám befejezze az ebédjét. Ültünk az asztal körül, az anyám, mi, gyerekek meg az apám. Egy szót sem szóltunk. Fantasztikus, hogy egy szót sem szóltunk. Mintha így lett volna rendjén, hogy elviszik… az apámat is… ahogy másokat is akkoriban… Hirtelen indulattal. És ha hallottad is már ezt?! Ezt meg a többit?! Ha ezerszer hallottad is?!
Szünet. Ágnes felpillant, de Sándor háttal áll, nem találkozik a tekintetük. Ágnes fáradtan lehunyja a szemét.
Sándor már csendesebben. Az apám sápadt volt, de nagy nyugalmat erőltetett magára, nem evett gyorsabban, mint máskor, még azt is mondta, anélkül hogy felnézett volna, hogy hozzál ki, fiam, egy üveg szódát. Márminthogy én. A boltból. Az üzletünkből… Vegyek ki a ládából egy üveg szódát, és hozzam ki… az ebédhez. Kis szünet. Torkomban vert a szívem… A rendőr a falnak támaszkodott, puskája a karján. Így. Felfűzve. A heveder felfűzve a karjára. Ott mentem el mellette. Úgy éreztem… Rövid szünet. Úgy éreztem, velem is történni fog valami. Nemcsak az apámmal. Valami, aminek nem szabadna megtörténnie. Szünet. A süketnéma meg elkezdte tekerni a verklijét. A pléhhangok… Szünet. Valami keringő volt. Szünet. Ma is tisztán hallom. Ma is! Szünet. A rendőr délután visszajött, de nem az üzleten át, mert azt azért még nyitva tarthattuk, visszajött, és megmondta, hova vihetünk pokrócot az apám után. Hogy melyik kapun. Mert a zárkában hideg van. Szünet. Én vittem be, estefelé. Amikor mát nem volt annyi dolog a kuncsaftokkal… Flanelltakarót… Szünet. Egy államvédelmis vette át.
Hosszú csend. Sándor Ágnes felé fordul. Döbbenten látja, hogy az hunyt szemmel ül a fotelban.
Ágnes! Hát te?!… Te?!
ÁGNES
Felnyitja a szemét; színtelen hangon. Menjünk aludni. Jó? Menjünk.
SÁNDOR
Te… nem is figyeltél rám?!
ÁGNES
Alighanem a szokásos kis fejfájás… az kerülget. Nem volt valami okos dolog konyakos kávét innom ilyenkor…
SÁNDOR
Vérig sértve. Te nem figyeltél.
SÁNDOR
Nem, te nem figyeltél!
ÁGNES
Úristen, hát mire kellett volna figyelnem?! Ez egy százesztendős história, és én ezt már annyiszor, de annyiszor…
SÁNDOR
Indulattal. Úgy látszik, engem ennyire kötnek az emlékeim! Túlságosan befolyásolnak ahhoz, hogy csak úgy…
SÁNDOR
Hogyan?! Ágnes! Csend. Mi az, hogy semmi értelme?!
ÁGNES
Hát… nem megy ez, látod. Minden hiába. Amíg egy hullámhosszra kerülünk, kimerülök. Szünet. Ez a konyakos kávé igazán megártott! Már sok volt… Be kell vennem egy Noxiront.
ÁGNES
Tudod, hogy képtelen vagyok elaludni, ha ittam.
SÁNDOR
Várj egy kicsit! Hirtelenjében, hogy tartóztassa. Nézd, még fenn a hold!… Sétálhatnánk egyet a kertben… Szünet. Csüggedten. Igazad van, mindent elrontok a régi történeteimmel.
ÁGNES
Ott a második… vagy harmadik fiókban találsz Noxiront. Légy szíves…
ÁGNES
Mit kérsz?… Anyásan. Mit akarsz, mit kérsz? Kis csend után. Na, én menjek a Noxironért?
Sándor kedvetlenül indul a komódhoz. Megszólal a telefon. Sándor visszapillant, szeretné tudni, ki telefonál. Közben felveszi a szemüvegét, kihúzza a fiókot, a holmik közé túr, keresi a Noxiront.
Ezalatt Ágnes már felveszi a kagylót. Sári? Mi van, Sárikám?… Nem, dehogy! Nem zavarsz! Hallgat. Hogy mennyi? Én nem is tudom… Hallgat. Már ilyen késő van?… Hallgat. Most hagyta abba? Nahát?!… Sándorhoz. Még csak most kapcsolták ki a tévét!
SÁNDOR
Ühmmm… És hogy szánták rá magukat? Más hangon. Ágnes, biztos, hogy itt tartod a Noxiront, mert… Egy füzet akad a kezébe, gépiesen belelapoz.
Ágnes, Sándornak háttal, a telefon mellett a szőnyegre térdel, fél kézzel egy díszpárnát gyömköd a feneke alá.
ÁGNES
Színtelen hangon a telefonba. Képzelem, hogy zúg a fejed… Hallgat. Mondom, képzelem… képzelem, mennyire kikészített az a sok horror meg mi is? Hallgat. Aha… Hallgat. Aha, igen, igen…
Sándor ezalatt csodálkozva, dünnyögve böngészi a füzetet. Ágnesre tekint. Aztán növekvő érdeklődéssel, félhangosan olvas.
SÁNDOR.… „egy labirintusban. Mintha penészesek lennének a falak. Zöldesszürke penész. Magas falak, széles folyosók, ráccsal védett lámpatestek…”
ÁGNES
A telefonba. Ugyan!… Mindannyian felhajtunk egy-két pohárral… Hallgat. Tessék? Hallgat. Ki nem iszik, Sárikám? Hallgat. Igaz, de mennyire!… De mennyire!…
SÁNDOR
Olvas a füzetből. …„Sietek, de egyre inkább érzem, hogy rossz irányba, hogy elveszhetek… Tudom, hogy labirintusban járok…”
ÁGNES
Közben a telefonba. Az semmi, Sárikám… én ezt soha nem gondoltam rólad! Hallgat. De nem!… Hallgat. De nem!…
SÁNDOR
Olvas a füzetből. …„tudom, hogy eltévedtek itt már rengetegen, mégis megyek, mert ott vár rám… el kell érnem hozzá. Közben arra gondolok, hogy a lámpák kialhatnak… és akkor mi lesz velem?”
ÁGNES
A telefonba. Ki kételkedhet ebben, Sárikám, hagy te… Hallgat. Ez fel sem merül senkiben… Hallgat. Nem, senkiben…
SÁNDOR
Olvas a füzetből. „Megtalálom-e addig? Ki vagyok szolgáltatva az ügyességemnek, a szerencsének és a technikának. Nem fordulhatok vissza, csak tekergek, tekergek a labirintusban, de kitartanak-e a fények…”
ÁGNES
A telefonba. Dehogy vagy részeg!… Ki mondja?… Nem, dehogyis!… Persze hogy józan… Hallgat. És boldog? Hallgat. Elhiszem. Mondom, persze hogy elhiszem! Hallgat. Elhiszem, hogy boldog vagy!… Na, ne pityeregj!… Hallod?! Sári!…
SÁNDOR
Olvas a füzetből. …„Nyirkos testtel ébredek, mindig ezek az álmok, az éjjel fel akartam ébreszteni Sándort, de mélyen aludt mellettem…” Lassan leveszi a szemüvegét, hosszan nézi a telefonáló Ágnest. Aztán becsukja és a fiókba süllyeszti a füzetet. Megleli a Noxironos dobozt, gépiesen felnyitja, de ismét Ágnesre pillant – s meggondolja magát. Visszadobja az altatót a holmik közé, belöki a fiókot.
Ágnes még mindig telefonál „IGEN, IGEN… HÁT PERSZE, SÁRIKÁM”… Sándor az asszonyra tekingetve, sebtiben, kutatón végighúzza ujját a sorba rakott kazettákon, közben ezt dünnyögi: „MELYIK IS AZ A KAZETTA… MELYIK IS”…
ÁGNES
A telefonba. …Remek házasság, jó házasság, miért ne volna az?… Hallgat. Mindenki. Mindenki tudja rólatok, nyugodj meg… Hallgat. De ne szégyelld!…
Sándor megleli, amit keresett, szemüveggel is ellenőrzi, aztán a kazettát behelyezi a magnóba. Forró ritmusú, erotikus hatású zene. Ágnes int, hogy hangos, s ez most zavarja. Sándor halkra állítja a gépet. S mialatt az asszony tovább telefonál, eloltogatja a lámpákat. Már csak a selyemernyős ég, meg a sarokban egy modern csőtestű, ami reflektorszerűen világít. Ágnes a padlón ül, a kanapénak vetett háttal, fáradtan, csaknem hunyt szemmel beszél a telefonba.
Természetesen, Sárikám, mindannyian azok vagyunk. Hallgat. Boldogok, persze… Hallgat. Én?! Hallgat. Követeled? Nevet. De miért követeled? Hallgat. Jó, jó, csak ne kezdd megint! Hallgat. Te nagyon aranyos, okos… Tessék? Hallgat. Igen, igen, okos és nyugodt kislány vagy… Hallgat. Hát persze, mi mind…
Hirtelen elhallgat, mert Sándor mögéje kerül, és gyengéden megérinti a nyakát, tarkóját, végigsimít a vállán, tenyerét a ruhájába csúsztatja, és simogatni kezdi a mellét. Mindez váratlanul éri. Meglepetten néz fel a vággyal fölébe hajló Sándorra. Gépiesen, tekintetét a férfi tekintetébe akasztva mondja a telefonba.
Igen, Sárikám, mi mind… mi…
Sándor megcsókolja.
Ágnes levegő után kapkodva kitér előle, bár felizgatja a játék. Mind, mind boldogok vagyunk… Én is… Na! Ezt akartad hallani? Idegesen felnevet.
SÁNDOR
Halkan. Tedd le… tedd le most már!
ÁGNES
A telefonba. Hát mondom, hogy te is, én is, mindenki! De ha folyton azt hajtogatod, hogy részegnek tartalak… Halló!… Halló!… Halló!… Felnéz Sándorra. Kicsúszhatott a kezéből a kagyló. Teljesen leitta magát…
Sándor elveszi Ágnestől a telefont. Arcát a nő hajához szorítja.
Ágnes fáradt. Hol a Noxiron?
SÁNDOR
A madám azt mondta, a négyes ajtó…
SÁNDOR
Ez a négyes ajtó, nem? A madám téged ajánlott. Mutasd magad!… A barátnőd foglalt, a kis mesztic lánynál is vannak… de te valóban gyönyörű vagy… Buján hozzábújik.
ÁGNES
Uraságod kissé rámenős!
SÁNDOR
Ne csodáld, aranyom, messzi útról jövök, úgyhogy készülj el életed leghosszabb éjszakájára…
ÁGNES
A madám nem mondta, hogy már elfáradtam mára?
SÁNDOR
Szerinte fáradhatatlan vagy. Az intézmény büszkesége! És a legügyesebb a lányok között… És forró a bőröd.
ÁGNES
Kezd belemenni. Forró a bőröm?
SÁNDOR
És bolondító az illatod!
ÁGNES
De ha csalódsz bennem? Kicsit sokat ittam. Komolyan!
SÁNDOR
A madámtól tudom, hogy van egy fiúd. Igaz?
SÁNDOR
Akarom… mesélj róla… mesélj… Megcsókolja. Hosszú, szenvedélyes csók. Aztán Sándor Ágnes kezéért nyúl, felhúzza a kanapé mellől. A szoba másik végébe viszi; Ágnes elernyedve, bágyadt mosollyal engedelmeskedik. Megállítja, háttal a reflektorszerű fénynek. Állj ide, Így. Mutasd magad. Mutasd, milyen vagy…
Ágnes engedelmesen áll. Sándor hátrál, a selyemernyős lámpát is kikapcsolja. Csaknem teljes sötétség, csak Ágnes sziluettje a sarokból jövő fényben.
Gyönyörű vagy! Gyönyörű!… A magnóhoz megy, felerősíti. Táncolj! Te gyönyörű szép, te! Táncolj!
Ágnes lassan mozog a zene ütemére. Fáradtan, de erotikusan.
Sándor elbűvölve nézi. Vesd le. Vesd le a ruhád.
Ágnes megtorpan, nézi Sándort.
A ruhád. Vesd le. Táncolj és vesd le!
Ágnes megmozdul. Ritmikus mozgás. Vetkőzik. Lassan, egyre lassabban, majd hirtelen abbahagyja, riadtan magához szorítja a ruhát.
ÁGNES
Szinte sikoltva. Neem, nem, nem, nem!!!… Nem! Hisztériás indulattal kikapcsolja a magnót. A ruha lecsúszik a válláról. Feldúltan, kétségbeesve, hunyt szemmel áll a komódba kapaszkodva.
Sándor döbbenten figyeli.
Ágnes végre felpillant, tekintetében ijedség, félelem. Engem… Engem szeress! Engem! Engem!
Sándor nem mozdul.
Ágnes két ökle, ahogy a ruhát tartja maga előtt, csaknem könyörgőn összekulcsolt. Gyere! Gyere és szeress! Szeress… mint a tengernél!
Sándor nem mozdul.
Gyere! Ölelj át! Ölelj át!… Karját széttárja ölelőn. Ruhája a földre hull.
Sándor elindul, megáll előtte, egészen közel. Ágnes esdeklőn néz rá, s fájdalmasan elmosolyodik. Sándor megrendülten átöleli.
Ölelj! Ölelj szorosan magadhoz! Hadd érezzelek! Hadd érezzelek téged nagyon… nagyon…
Átölelve tartják egymást. Hosszú csend.
ÁGNES
Csssss! Ne!… Ne beszélj most… csak szoríts magadhoz. Mint akkor. A tengernél.
Hosszú csend.
SÁNDOR
Szomorúan, szánakozva. Drágám! Szegény, szegény drágám!
Egymásba kapaszkodva, egymást ölelve állnak.
Függöny
|