Szoba egy pesti bérházban.
Hajnal. Téli, szürke fény. Mintha egymásra torlódnának a bútorok. Rendetlenség. Ruhák a székeken. A gyermekágy rácsán bébipléd és pelenkák. A televízión üres sörösüvegek.
Jolán és Ferenc az ágyban. A nő még aludna, a párnába fúrja a fejét: de a férfi monoton hangja felébreszti. Ferenc éber, de mozdulatlan, hanyatt fekve beszél.
FERENC
…először mindig mintha mezőn járnék, tágas mezőn, de nem. Egy város. És mindig ugyanaz a ház…
JOLÁN
Álmosan. Milyen ház?
FERENC
Álmomban. Mindig ugyanaz a ház. Ismerem, de nem tudnám megmondani, hol lehet…
FERENC
Nem. A valóságban nem létezik az a ház. Azt hiszem.
JOLÁN
Halkabban. Andika még alszik.
FERENC
Furcsa öreg ház. A vakolata lehullott, a puszta kőfalakat látom…
JOLÁN
Muszáj mindig elmesélni az álmodat?
Kis csend.
FERENC
Nem. Nem muszáj. – Ne aludj, fel kell kelnem.
JOLÁN
Még van időd. Fogj át… Átfordul, a férfihoz bújik.
A férfi nem mozdul.
FERENC
Olyan különös világosságot látok mindig. Délutáni fényt. Délután van mindig. És nyár. Csendes nyári délután. De ez nem megnyugtató, ellenkezőleg…
FERENC
Anyádék már fenn vannak, hallom.
JOLÁN
Kijózanodva felkönyököl. Mi bajod?
FERENC
Azok az éles fények. Nincsenek árnyékok, csak a hideg fények. És azok a puszta kőfalak…
JOLÁN
Rideg, ellenséges hangon. Én meg azt álmodtam, hogy végre volt lakásunk, berendezkedtünk… Végre elköltözhettünk innen…
JOLÁN
Anyámék ideadták az ötvenezer forintot…
FERENC
Másról sem álmodsz.
JOLÁN
Miért? Valóban adnak ötvenezret, ha költözhetünk. A többit meg… amennyi még hiányzik…
JOLÁN
Kis csend után. Szóval beszélsz majd Nándival?
JOLÁN
Adhatnának harmincat vagy negyvenet.
JOLÁN
Van pénzük, ne félj!
JOLÁN
Százhúszezret kér az OTP, arra gondolj, elő kell teremteni!
JOLÁN
Nem is ez izgat. Várakozva nézi a férfit. Hallod? Nem is ez izgat – azt mondtam!
A nő játékosan, de azért indulattal a férfi fölé térdel.
JOLÁN
Nem is kérdezed, hogy „akkor hát mi”?
FERENC
Nevetve, ám kissé kelletlenül. Akkor hát mi? – Na, engedj, elkésem!
JOLÁN
Dögönyözi. A régi szép emlékek! A feledhetetlen szerelem! Hát csak ugorj a nyakába!
Nevetve, játékosan, de némi vadsággal birkóznak.
FERENC
Na! Engedj! Engedj!
JOLÁN
Rohanj csak hozzá! Rohanj!
FERENC
Hiszen tudod! Majd elepedek érte! Leteperi a nőt, nevet. Na! Maradsz már?
JOLÁN
Elernyedve, komolyan. Nem szeretem, hogy ott leszel nála!
FERENC
Én sem. De csak így lehet.
A nő váratlanul fölébe kerekedik.
JOLÁN
És mit fogtok csinálni?!
FERENC
Tréfára veszi. Na, mit?
JOLÁN
Azt?! Te nyavalyás! Már az este sem akartál velem semmit! És most sem!
FERENC
Felriasztod a gyereket!…
JOLÁN
Kikaparom a szemed! Te! Kikaparom!…
Ádáz düh sarkallja, de a férfi elkapja a csuklóját.
FERENC
Most már elég lesz! Na! Jolán! Elég lesz!
Lecsillapodnak.
Készíts reggelit!
JOLÁN
Anyám már biztosan készít valamit…
A takarón térdelve követi tekintetével a másik mozdulatait. A férfi felkel, öltözni kezd, félrevonja a bébiplédet, a kiságyba pillant.
FERENC
Ébredezik. Andika. Mondtam, ugye…
JOLÁN
Én azért szeretlek.
FERENC
Meglepetten néz a nőre. Azért?!
JOLÁN
Én még mindig éppen úgy szeretlek!
FERENC
Hát persze. Én is. Kinyitja a szekrényt. Kivasaltad a kék ingemet?
JOLÁN
Jó lesz a garbó is. Nem kell úgy kiöltöznöd.
A férfi szó nélkül előveszi a garbót. A nő felkel, a gyerekágy fölé hajol, megigazítja Andikán a takarót. A férfi színes csomagokat tesz egy sportszatyorba.
FERENC
Szabad szombatos vagy, kimehettek Andikával a Ligetbe.
JOLÁN
Bízd rám, hogy mit csinálunk. – Azok mik?
FERENC
Ja? Vettem a srácnak néhány apróságot.
FERENC
Vízipisztoly, társasjáték, kisautó…
JOLÁN
Hogy Lidi meghatódjon!
FERENC
Nem Lidinek viszem. A srácnak.
JOLÁN
Lidinek csak a pénz számít!
FERENC
Nem védem, de hagyd ezt most! Elkészül az öltözködéssel, bekapcsolja a sportszatyrot.
JOLÁN
Ha nem elég neki a havi nyolcszáz, megmondhatod, hogy nem rám költöd a keresetedet! Én nem flancolok! És azért itt van Andika is! A kislányod! Nem ártana, ha figyelembe venné, hogy van egy gyerekünk is.
FERENC
Figyelembe veszi.
A gyerek sír; a férfi a kiságy mellett megy el, Andikára pillant.
Fellármáztad!
JOLÁN
A csöppséghez hajol. Na! Itt a cumid, szépen… Felegyenesedik. És éppen eleget gürizünk mind a ketten… hogy legyen egy lakás, például! Ha már olyan nagyvonalú voltál, és egy huncut fillér nélkül kiszálltál a magadéból… legalább ezt megmondhatod neki!
FERENC
Nem beszélek vele ilyesmiről. Felveszi kurta irhabundáját.
Benyit Jolán anyja, pongyolában; tálcán reggelit hoz.
MAMA
Ferikém, már útra készen? A teád… Leteszi az asztalra. A papa is most indul, a főnökét viszi a repülőtérre… Andika?
JOLÁN
Nehogy felvedd, anyukám!
MAMA
Jó, jó! – Puszi, puszi nagymamának. – Kiejtette a cumit. Segíteni akar, de a lánya nem engedi.
MAMA
Nagyon vigyázz, Ferikém, azt mondja a rádió, síkosak az utak!
FERENC
Majd lassan hajtok.
A mama kimegy. Ferenc kortyol a teából.
JOLÁN
Ha ilyen pocsék az idő, nem kellene elindulnod.
FERENC
Ugyan már! Naponta több száz kilométert vezetek. Még néhány gyors kortyot a teából, aztán int a gyereknek. Szervusz, Andika! – Reggeliztessétek meg…
JOLÁN
Csak akkor vagy gyengéd, ha szerelmeskedni akarsz!
FERENC
Szervusz… Futólag megcsókolja. Indulok, mert nem érek le időben…
JOLÁN
Valamit küldhetnék a gyereknek én is. Vagy Lidi kidobná?
FERENC
Elég lesz, amit vettem.
Kép elsötétül.
Öreg villa egy vidéki városkában.
Szombat délelőtt. Téli fény. A több lakásos, elhanyagolt villa alagsorába néhány lépcsőfok vezet le. Ferenc sportszatyorral, irhakabátban feltűnik a lejárati bolthajtásban. Mögüle az udvarra látni, ahol egy asszony megy át lavórral, ruhákat készül kiteregetni. Megneszeli a férfit, megáll, kutatóan figyel. Ferenc is hátrapillant, a nő ismerős, de kerülni akarja most a találkozást, lesiet az alagsorba.
Meztelen villanykörte világít. Ferenc otthonosan igyekszik az egyik lakásajtó felé. A küszöb előtt női gumicsizma, odább ródli meg vásott cirokseprű a falnak támasztva.
A sáros gyékényben megtörli a lábát, csenget. Vár. Újra csenget. Lidi nyit ajtót. Feszes, sötét szoknyát visel és lurexblúzt. Gondosan megfésülködött, szemhéját kékre festette, ajkát kirúzsozta. De hiába: vonzónak mégsem mondható. Nem is elegáns, inkább kissé vásári.
Nem tudja palástolni izgalmát.
LIDI
Még nincs tizenegy óra. Szervusz.
FERENC
Nem tudom pontosan kiszámítani, azt hittem, nagyobb lesz a forgalom a hármas úton. De nemsokára tizenegy. Nem akartam késni a gyerek miatt.
LIDI
Igazán?! Utat enged a férfinak.
A konyhában Ferenc lopva, kíváncsian körülnéz. Most is rendetlen minden. A mennyezet alatti kis ablakon kevés fény vetül be, de azért jól látszanak a mosatlan edények, a gyűrt, foltos konyharuhák, a csap alatt a mocskos feltörlőrongy.
Egy csészealjban cigaretta füstölög. Lidi sietve felkapja, szippant. Csend.
FERENC
Bandika? A szobában?
LIDI
Mindjárt jön. Átment Kántorékhoz.
LIDI
Mi az? Már senkire sem emlékszel? Kántorék. Az utcai lakásban.
LIDI
Tizenegyre itt lesz.
Lidi válasz helyett idegesen szippant a cigarettájából, kitárja a szoba ajtaját. Feszült, zavart.
LIDI
Gyere be. Vagy nem akarsz bejönni? Azért, mert Bandika nincs itt… azért… hát azért bejöhetsz…
A nő megy előre. Ferenc követi. Lidi becsukja maguk mögött az ajtót. Keze a kilincsen; kis mosolyt erőltet magára. A férfi megáll a szoba közepén. Nézelődik. A szekrény még a helyén. A kétszemélyes heverő, kockás pléddel leterítve, a falnál. A magas alagsori ablakon színes függöny. Sublód, rajta televízió, táskarádió.
LIDI
És a kabátodat is levehetnéd, nem?
FERENC
Azt is… Bekapcsolja a táskarádiót. Zene. Kikapcsolja. Ez volt Nándiéktól a nászajándék!
LIDI
Nem, ezt én vettem. – A kabátod!
FERENC
Ja, igen. Leveti: nézi, hova tegye.
LIDI
Amit Nándiéktól kaptunk, az már régen nincs meg! – Dobd a kabátodat a heverőre. Fogas nincs, tudod.
FERENC
Aha. Fogas az sohsem volt.
Elmosolyodnak. A férfi a heverőre teríti a bundáját. A sportszatyrot is majdnem az ágyra teszi, de meggondolja magát, a földre állítja. Csend.
Az asztal melletti székre telepszik féloldalasan. A nő távolabb, a heverő sarkára. Csend.
FERENC
Ezt még nem szigetelték?
FERENC
A falakat. Most is érezni… Szóval ezt a dohszagot…
FERENC
Igen. – Már akkor szó volt róla, hogy azzal az új módszerrel… hogy a fundamentumba, tudod, befúrnak, és azt a… azokat a…
Csend.
LIDI
Néha átszellőztetem a lakást. De a szekrény háta csupa penész.
Csend.
LIDI
Ti már kaptatok lakást?
FERENC
Most lesz valami. A Joli apja… Elhallgat.
Lidi tekintetében gúny.
LIDI
Elintézte, mi? Ahogy annak idején ezt az apám. Ez az a híres önállóság?
FERENC
Sok pénzembe fog kerülni.
Csend. Lidi az asztalhoz megy cigarettáért.
FERENC
Még mindig Fecskét szívsz?
LIDI
Kínálja. Rágyújtasz?
FERENC
Majd a magaméból. Előveszi a saját pakliját.
Tüzet adna a nőnek, de elkésett. Lidi már felkattintotta az öngyújtóját.
Nem jön? Bandika. Nem mondtad neki, hogy…
LIDI
Rászoktál a Sopianae-ra? Drágább. A pénzesutalványokról látom, hogy még mindig csak sofőr vagy.
LIDI
Talán Jolika is éppen úgy gátolja a kibontakozásodat, ahogy állítólag akkoriban én?
FERENC
Feláll, elfordul, nem akar válaszolni. Már tizenegy óra. Írtam, hogy jövök. Vagy nem tudja?
LIDI
Játszik. A Kántorék gyerekeivel játszik. Majd jön.
FERENC
Átjár hozzájuk? Azelőtt nem volt ilyen nagy a barátság.
LIDI
Segítenek. Bandika meg jól érzi magát náluk. Itt egyedül van.
FERENC
Ott vagy az áruházban?
LIDI
Ja, igen. Üveg és porcelán. Mint régen. Csend. Szóval a sofőrségnél nem futotta többre?
Ferenc ránéz, de nem válaszol.
Amíg együtt éltünk, arról panaszkodtál, hogy a létfenntartásért meg a pénzkeresetért… szóval, hogy fel kell áldoznod a tehetségedet… Hogy miattunk… a kicsinyes gondok miatt odavész a tehetséged…
LIDI
Azért hagytál itt minket, hogy végre szabaddá tehesd magad!
Ferenc arca elsötétül. Nem akar erről beszélni. Az ablakhoz áll, háttal a nőnek, de hátra-hátrapillant, mint aki orvtámadástól tart.
LIDI
El akartad hitetni mindenkivel, hogy miattam nem mentél egyetemre! Hogy miattam nem mehettél! Hogy nem engedtelek! Még ma is hallom, hogy tönkretettem az életedet. És most? Most ki teszi tönkre?!
FERENC
Csendesen. Hogy néz ki?
FERENC
Bandika. Nőtt?
Csend. Lidi nem válaszol. Remeg kezében a cigaretta. Tehetetlen. A férfi, higgadtságot színlelve, végre megfordul.
Remélem, már nem olyan nyamvadt étvágyú, mint… Emlékszem… csak akkor evett, ha közben meséltem neki… és… Remélem, erről már leszokott…
Csend.
LIDI
Le. Erről leszokott.
FERENC
Azért már jöhetne. Kíváncsi vagyok rá.
FERENC
Nézd, a terhesség alatt Joli nagyon érzékeny volt…
FERENC
Nem akartam komplikációkat.
LIDI
Látod, ezt elhiszem rólad!
FERENC
Veszélyeztetett terhesség volt…
FERENC
Tévedsz, ha azt hiszed, Joli tiltotta…
FERENC
Pestről lejönni… Rengeteget dolgozom és… Hát végül is itt vagyok.
LIDI
Még a pénzt sem te adod fel! Levonják, úgy érkezik hivatalosan! És most idejössz, és azt kívánod, hogy itt várjon, itt tapsikoljon, hogy megjött apuka, megjött apuka!
Feszült csend.
Azt hiszed, vártunk?! Már a sírás határán, könnyes szemmel. Azt hiszed, várt?! Azt hiszed?!…
Kint ajtócsapódás. Neszek. Lidi kapkodva elnyomja a cigarettát, az ajtóhoz siet, feltárja. Bandika áll a küszöbön.
Na! Gyere! Jól van… Köszönj! A gyerek mögé kerül, tereli. Apád. Apád van itt.
Csend. Bandika az anyjához bújik.
FERENC
Hát… szervusz! Hm? Nem jössz ide?
FERENC
Hoztam neked valamit… Kiveszi a sportszatyorból az ajándékokat. Nézd csak… autó…
A gyerek az anyjára pillant, hogy elfogadja-e.
Bandika az apjához fut, felnyalábolja a csomagokat.
FERENC
Hát nem is mondasz semmit?
A kisfiú hallgat. Aztán hirtelen megfordul, az anyja elé áll.
BANDIKA
Kántorékhoz. Játszani.
LIDI
Most nem. Itt az apád. Hozzád jött. Ülj le és beszélgessetek!
Kegyesen megfordul és kisiet. Csend. Ferenc hosszan, gyönyörködve nézi a gyereket; a heverő sarkára telepszik, kezét nyújtja.
FERENC
Hát gyere! Ülj le szépen. Kicsit ülj ide. Legyél itt velem, aztán majd átmehetsz a barátaidhoz…
A gyerek félszegen az apjához bandukol. A heverőre rakja a játékokat. A kisautót nézegeti.
FERENC
Fel lehet húzni. Így. Ha néhányszor megforgatod a földön a kerekét, elgurul magától… na? Elengedi az autót.
A gyerek elkapja a zúgó kocsit.
FERENC
Az. Skoda. Milyen okos vagy!
BANDIKA
Van Zsiguli is meg Trabant is meg Mercedes is.
FERENC
Így ismered az autókat?
BANDIKA
De ez Skoda! A padlóra térdel, és zúgatja a motort.
FERENC
Emlékszel rám?
A gyerek a kocsival játszik.
Szoktál rám gondolni?
A gyerek fel sem pillant.
Bandika! Szoktál rám gondolni?
A gyerek feláll, az apjára néz, vállat von.
Nem?
A gyerek megingatja a fejét.
Soha?
Semmi válasz, csak nézik egymást.
Nem is gondolsz arra, hogy van apád?
BANDIKA
Nekem nincs. Nekem csak a Laci bácsi van.
FERENC
Ki az a Laci bácsi?
BANDIKA
Akivel anyuka szokott aludni.
Csend.
FERENC
És… és a Laci bácsit szereted?
A gyerek egykedvűen vállat von.
Én vagyok az apád. Ahogy más gyereknek, úgy neked is van apád. Hogy hívnak?
FERENC
Mondd a neved, ahogy másoknak bemutatkozol.
FERENC
Nahát. Én is Tóth vagyok. Tóth Ferenc. Te a nagyapád után vagy András.
BANDIKA
A nagyapa már meghalt.
FERENC
De amikor születtél, még élt. És nagyon szeretett. Őt is Tóthnak hívták, minket mind így hívnak. Engem is. Mert az apád vagyok. Csak el kellett innen mennem, más dolgom volt, most már nem vagyok veletek.
BANDIKA
Tudom. Elmentél egy csajjal.
FERENC
Nem, ezt ne mondd így! Kitől hallottál ilyet?
FERENC
Nézd, kisfiam… egy néni. Jolán néni. Ő most az apád felesége. Érted? Van egy kistestvéred is.
BANDIKA
Nekem nincs, csak a Kántor Pistinek. A Misi. Az az ő kistestvére.
FERENC
De, neked is van. Andreának hívják. Andika. Kislány. Csak nem itt él, hanem apáddal. Az a néni a mamája, akit mondtam. Andika még kicsi. Szeretni fogod. Eljössz, meglátogatod. Ha nagyobb leszel. Leveleket írsz nekünk… Tudsz már írni, nem?
FERENC
Hát persze! Mutasd!
A gyerek örömmel veszi elő táskájából a könyveit, füzeteit.
BANDIKA
Ez az írásfüzet… ez a gyakorló…
FERENC
Nagyon szépen írsz.
BANDIKA
Már akkor is tudtam írni, amikor óvodás voltam.
FERENC
Igen? És ki tanított meg rá?
BANDIKA
Hát a Laci bácsi. Rajzolt is nekem mindig.
FERENC
Laci bácsi… tud rajzolni?
BANDIKA
Festeni is. Ő csinálja a kirakatokat az áruházban.
FERENC
Aha. Igen. Rendes a füzeted. Jó tanulónak kell lenned.
FERENC
Tanulnod kell! Rendes légy és szófogadó!
FERENC
Ne hozzál rám szégyent! – Nem akarsz az ölembe ülni? Ülj az ölembe, átnézzük a könyveidet.
A gyerek felszabadultan, örömmel ül az apja ölébe.
BANDIKA
Ezt a radírt a Sümegitől kaptam.
BANDIKA
Nevet. A Sümegi? A Sümegi az egy lány!
BANDIKA
Mindig adok neki rágógumit. Fedor Guszti is hoz neki rágógumit, de a Sümegi mégis nekem írt levelet.
BANDIKA
Itt van, ezt írta. Elolvasod?
FERENC
Olvassa. „Kedves Bandi, szeretettel üdvözöl Dóri.” – Dórinak hívják?
BANDIKA
Igen, de már nem belé vagyok szerelmes.
BANDIKA
De azért még mindig sikongat, ha meglát. Ilyen hülye, szegény! Pedig már rég a Zsuzsit szeretem!
A férfi nevet, felkapja, magához öleli; a gyerek is kacag; jókedvűen a szőnyegre csúsznak a heverő mellett.
FERENC
Ej, te kis csibész!… Amikor kicsi voltál, hányszor játszottunk így! Nem emlékszel rá?
FERENC
Éjszaka is… a karomba vettelek, sétálgattam veled itt fel és alá, mert jött a fogad, és sírtál. Ringattalak, énekeltem neked… Meg ezen a szőnyegen is mennyit hemperegtünk! Én voltam a ló, te a hátamra ültél… Ilyen jó barátságban voltunk. Szünet. A férfi szomorú mosollyal nézi a fiát. Hátát a heverőnek veti; a gyerek keze ügyébe adja az autót. Amikor megszülettél, tudod, a kórházban reggel volt, én meg ott várakoztam a hallban, és kijött az orvos, és azt mondta: „Tóth úr, fia van!” – Ilyen csöpp voltál! Arra is emlékszem, hogyan kezdtél beszélni. Azt mondtad: „Ma…”
BANDIKA
Miért azt mondtam?
FERENC
Azt jelentette, hogy mama. Meg „Pa…” Az én voltam. Meg: „Nem!” Talán ezt a szót tanultad meg leghamarabb. Élesen, akaratosan mondtad. Nevettünk, én meg biztattalak, hogy az életben mindig mindenre ugyanígy vágd rá, hogy nem! Keserű mosollyal bólogat, sóhajt, felkel a szőnyegről. Hm. Mert igent mondani másnap is ráérsz. Később is. Ha érdemes.
FERENC
Tessék? – Ja, van.
FERENC
Csak egy régi Wartburg. De azért gurul. Hirtelen ötlettel. Elvigyelek egy kicsit autózni?
BANDIKA
Vigyél, vigyél, vigyél!!!
FERENC
Hívd be anyut, megmondjuk neki!
A gyerek boldogan rohan a konyhába. Az ajtóban az anyjába ütközik.
BANDIKA
Anyu! Anyu, gyere gyorsan, meg akarjuk neked mondani, hogy elmegyünk autózni!
FERENC
Elviszem egy kicsit.
Veszi a bundáját. Bandika körülötte ugrál.
BANDIKA
Autózni megyünk! Autózni megyünk!…
BANDIKA
Wartburgja van! Azt mondja, Wartburgja van…
LIDI
Kár volt mondani ezt az autózást, mert nem engedem.
LIDI
Nem… Meghívtak minket ebédre.
FERENC
Ezt nem is mondtad.
FERENC
És ha Bandika velem maradna?
FERENC
Délutánig. Úgy értem.
BANDIKA
Igen! Délutánig! Vele maradok délutánig!
LIDI
Mondom, hogy nem lehet!
BANDIKA
De! Autózni akarok!
LIDI
Csend! Szó sem lehet róla!
BANDIKA
De, de, de!… Nem megyek ebédelni, utálom, nem akarom nem… nem akarom!… Sírva fakad.
Lidi idegesen elkapja a karját, de a gyerek kiszabadul, és a heverőre veti magát bőgve.
Hagyjál! Hagyjál!
LIDI
Elhallgass! Ne bőgj! A férfira tekint vad indulattal. Látod?!
FERENC
Nem akartam rosszat, körbejártuk volna a várost…
BANDIKA
Bőgve. Igen, elmegyek vele, vele megyek, vele akarok…
LIDI
Csend! Hagyd abba a sírást, igen?! Igen?!… Ferencnek. Erre aztán semmi szükség nem volt!
FERENC
Nem értem, miért nem engeded.
LIDI
Azt akarod, hogy a gyerek előtt magyarázzam meg neked?! Egyébként három évig nem találkoztatok, egyszerre ennyi is elég volt. Vagy nem?
FERENC
Vérig sértve. Rendben van… Felkapja a táskáját. A gyerek elé guggol. Kisfiam… sajnálom…
Bandika könnyes szemmel átöleli az apját. Zavart csend.
Na. Megyek. Megyek most. Na. Kibontakozik az ölelésből. Felegyenesedik. És írjál. Tudsz írni, írjál nekem. Lidire néz békülékenyen. Írhatna nekem. Biztasd.
Az asszony ellenségesen hallgat.
Ferenc előveszi a tárcáját, és letesz az asztalra ötszáz forintot. Tessék. Vegyél rajta valamit neki. Nem sok, de…
LIDI
Nyugta nem kell róla?
FERENC
Na jó! Elfordul Liditől. Bandika! Köszönjünk el szépen. Szervusz!
LIDI
Nem hallod?! Köszönj!
LIDI
Hisztériásan. Köszönj!
FERENC
Hagyd! Hagyd… Megérintené a kisfiú fejét, de az olyan dacosan áll, hogy nem meri megtenni. Elmegy Lidi mellett. Szervusz. Már az ajtónál van, amikor az asszony is köszön.
Vágás.
Alagsor.
Ferenc kijön a lakásból. A fal mellett a ródli, a seprű. Fenn, a lejárat boltíve alatt feltűnik egy fiatal férfi. A kinti fénytől csak a körvonalai látszanak. Arca sötétben. Siet lefelé.
A lépcsőn egymásba ütköznek.
FERENC
Pardon.
Egy pillantás egymásra – aztán a férfi, bár most már lassabban, továbbmegy. Ferenc felér az udvarra. Visszatekint. A férfi is éppen akkor néz vissza, közben kulcsot vesz elő, de Lidi lakása nincs bezárva. Benyit.
Ferenc hosszan bámulja a homályba vesző folyosót.
A kép lassan elsötétül.
Nándi lakása.
A tükör előtt egy öltönyt próbáló férfi. Nándi – nyakában centiméter – krétával jeleket rajzol a félig kész zakóra.
NÁNDI
Igen, itt két centit beveszünk még. Így. Az ujja hossza jó lesz. Készen is vagyunk, Vasadi elvtárs! Lesegíti a férfiról a kabátot.
A szoba félig lakóhely, félig szabóműhely. Drága, új bútorok, földig érő tükör, zöld növények, próbababák, szabászasztal szövetekkel. A falon divatlapból kivágott képek.
VASADI
Szerdán jöhetek érte?
NÁNDI
Jövő szerdán, természetesen, ahogy megígértem… Az ajtóig kíséri, ott már feltűnik Mari.
MARI
Parancsoljon, Vasadi elvtárs!
VASADI
Minden jót, Szántó úr!
NÁNDI
Minden jót, minden jót… Vasadi elvtárs! A feleségem kikíséri… Barátságosan hajlong: aztán lekapja a nyakából a centimétert. Ferenchez fordul.
Ferenc a kanapén, a dohányzóasztalkánál. A többi lap közé dobja a Burdát.
FERENC
Látom, vannak kuncsaftok.
NÁNDI
Csak győzzem! Az egyik fotelba veti magát. Délutánig a szövetkezetben hajtok, aztán itthon… Mari segít. Nálam hamarabb elkészülnek az öltönyök. Na és hát tudod, a cégem munkája!
Nevetnek. Nándi áthajol az asztalon, megfogja Ferenc zakóján a hajtókát.
Ez is, mi? Még most is meg lehet nézni!
FERENC
Mondom is mindenkinek, hogy ki varrta!
NÁNDI
Jaj, istenem!… Mari mindjárt hoz kávét.
FERENC
Kösz, ne fáradjatok!
NÁNDI
Már én is éppen innék. – Szóval, harmincezer? Annyit mondtál az előbb?
Ferenc bólint. Kis csend. Nándi a barátjára tekint gondterhelten, aztán hirtelen elmosolyodik.
Na és a srác! Bandika! Örült? Róla mesélj!
FERENC
Nem emlékezett rám.
Mari – fiatal, csinos nő – ezüsttálcán hozza a porcelán csészékbe öntögetett kávét.
Kiosztja, kávéznak.
NÁNDI
Hallod? Feri azt mondja, Bandika meg se ismerte!
MARI
Komolyan? Jaj, ez olyan szörnyű!
NÁNDI
Azért az anyja beszélhetne neki rólad. És mi az, hogy nem engedi el veled autózni? Marinak. Feri egy kicsit együtt akart lenni a gyerekkel, de Lidi nem engedte.
NÁNDI
Na, Mari, azért!… – Nagy már a kölyök, mi?
MARI
Nekem nem is köszön.
NÁNDI
Ki nem köszön neked?
MARI
Lidi. Találkozom vele, ugye, ha megyek az áruházba. Ott, az edényosztályon. Elfordul. Hát miért? Bántottam? Mondtam én rá valami rosszat?
NÁNDI
Én nemigen találkozom Lidivel. De ha összefutunk, hát: szervusz, hogy vagy… Haverok voltunk, miért haragudjak rá?
MARI
Ne is bántódj meg, Ferikém, de nem volt hozzád való. Örülj, hogy megszabadultál tőle. Nándi mindig mondta…
NÁNDI
Én? Mit mondtam én mindig?
MARI
Hát az egyetemet, például.
MARI
Ferencnek. Hogy már kezedben volt a felvételi, de te inkább megnősültél.
NÁNDI
Azt sohsem felejtem el, az apád, szegény, még hozzám is eljött, hogy beszéljelek le a házasságról. Majdnem sírt… hogy mi lesz veled! Hogy Lidi elvette az eszedet… – Á, de hagyjuk ezeket a régi dolgokat! – Joli? Miért nem hozod le egyszer? Csinálnánk egy görbe estét.
MARI
Még a kislányodat sem ismerjük. Van nálad fénykép?
Ferenc bólint, előveszi a tárcájából Andika képét.
Mari nézi. Jaj, de édes! Kár, hogy a mieinket most nem láthatod, kinn vannak a nagymamánál Öregvölgyben… Átadja Nándinak.
Nándi visszaadja a képet. Ferenc elteszi.
NÁNDI
Bandikát is láttam… mikor is? Néhány hete egy… Hirtelen elhallgat.
FERENC
Akivel Lidi együtt él.
NÁNDI
Együtt él valakivel? Nem is tudtam.
NÁNDI
Mondom, hogy nem tudtam. Honnan tudhatnánk?
FERENC
Találkoztam vele. Véletlenül.
MARI
Dekorációs. Ott, az áruházban.
FERENC
Ahogy eljöttem. Most. Ő lehetett. Jöttem fel a lépcsőn… egymásba ütköztünk.
FERENC
Semmi. A gyerek emlegette. Laci bácsi. Így.
NÁNDI
Inkább magadról beszélj! Sosem jössz! Néha egy lap… Ja, a karácsonyit megkaptuk, kösz! Néha ledughatnád a képed a barátaidhoz.
NÁNDI
Szétszéledtünk. Senkivel sem találkozunk mi sem…
MARI
Nehogy azt hidd, hogy úgy van, mint régen. Már a Tavernába sem járunk le.
NÁNDI
Mikor? Vettünk egy kis telket, na, oda kiszaladunk. Mari zöldséget termel, paprikát, paradicsomot…
MARI
Látnád, mekkora káposztáim vannak!
FERENC
Én meg be akarok jutni a Tehertaxihoz. Ott, ha trógerolok is, megvan fuvaronként a két-háromszáz forint.
NÁNDI
Szóval az a… halakkal meg madarakkal… a biológia…
NÁNDI
Az. Már csak örök ábránd marad, mi? Akárcsak nekem a gitár.
MARI
Isten tudja, mióta elő sem vette. Emlékszel, azelőtt mennyit játszott?
FERENC
Neked legalább van egy jó szakmád. Volt eszed az érettségi után kitanulni a szabóságot!
NÁNDI
Pedig mindig izgatott a zene. Egy jó együttes! Emlékszel? Az érettségin majdnem elhúztak a gitár miatt. De te jól végeztél… Marinak. Feri jeles volt. Vagy kitűnő?
FERENC
Jeles. És a felvételin megszereztem a legmagasabb pontszámot…
NÁNDI
Az istenit, ne haragudj, de ha arra gondolok, hogy a biológiatanár kedvence voltál, most meg sezlonokat cipelnél fel az emeletekre! Na, nem mintha szégyen volna, de mégis…
NÁNDI
Krotki! Az ám! „Tóth kolléga!” Marinak. Az öreg Krotki csak így szólította Ferit, hogy „Tóth kolléga”!
FERENC
Tudjátok, kik melóznak a Tehertaxinál? Mesélte a haverom. Mérnökök, volt tanácstitkárok… pedagógusok… de van ott leszerelt ezredes is… Hagytak mindent a francba, mert kellett a dohány!
NÁNDI
Hát… végül is mindannyian a pénzt hajhásszuk!
Kis csend.
MARI
Na és abból a lakásból, amit egyszer említettél, lesz végre valami?
FERENC
Éppen erről beszéltem Nándival.
MARI
Mihez nem kell, azt mondjátok meg, én ebbe már bedilizek!
FERENC
Az apósom a trösztvezér sofőrje. Szerzett összeköttetést… állítólag a jövő hónapban számíthatunk rá. Másfél szoba. Százhúszezret kell befizetni.
Csend.
NÁNDI
Az a helyzet, hogy Ferinek kellene harmincezer. Kölcsön.
FERENC
Az apósomék adnak negyvenezret. Vagy ötvenezret. Azt ráérünk megadni. Tulajdonképpen nászajándék. A cégtől is kapunk kölcsönt. Így összejönne.
NÁNDI
Mennyi időre kérnéd… tőlünk…
FERENC
Ahogy mondanátok. Igyekeznénk persze.
MARI
Ideges mosollyal. Enyém a szó?
NÁNDI
Te vagy a pénzügyminiszter.
FERENC
A múltkor is rendesen megadtam.
MARI
Persze az csak négyezer volt.
FERENC
Ezt most kamatra gondoltam. Ilyen nagy összeget természetesen kamatra. Amennyit a bankban adnak.
MARI
Hát ott csak öt százalékot adnak.
FERENC
Csinálnánk róla írást. Ahogy kell.
NÁNDI
Ugyan, az írás! Lényegtelen!
MARI
Nándikám, én csak azon töprengek, honnan tudsz te most előkaparni harmincezret. Kínos nevetéssel Ferencnek. Lehet, hogy dugi pénze van?
NÁNDI
Nekem? Nevet. Nézd, Ferikém… tudod, hogy mindig segítek…
FERENC
Persze hogy tudom! Zavarban. Hagyjuk… hagyjuk a fenébe! És ne haragudjatok…
NÁNDI
Te ne haragudj! Az az igazság, hogy vettem egy csomó szövetet, áremelkedés lesz…
MARI
Meg a kocsi! Szeptemberben vettük át…
FERENC
Gyerekek, hülyeség az egész, ne izgassátok magatokat…
NÁNDI
Kaptam a Ladáért hetvenezret, de a Dacia, ugye…
MARI
Lehet, hogy nyáron nem is tudunk túrára menni.
NÁNDI
Csak ide mentünk volna Romániába meg Bulgáriába. A gyerekek nagyon megszerették a tengert.
FERENC
Mondom, nem érdekes, felejtsük el!
MARI
És valami tartalék is kell…
NÁNDI
Restellem, hidd el!
Csend.
NÁNDI
Na, Mari, készíts valami kaját!
FERENC
Á, nem, ettem a Janicsárban.
NÁNDI
A régi törzshelyünkön? Emlékszel, micsoda pacalpörköltöket ettünk ott mindig?
FERENC
Már nem főznek pacalt. Kértem, de nem volt.
Csend.
FERENC
Felkel a helyéről. Indulnom kell, gyerekek, késő lesz…
NÁNDI
Fenéket! Maradj még! – Az jutott eszembe, hogy Feri megpróbálkozhatna az öreg Ferdinánddal.
FERENC
Hogy mit csinálhatnék?
NÁNDI
Te is ismered. Ott a műhelye a pataknál.
MARI
Azt mondják, szokott kölcsönözni.
NÁNDI
Persze, megkéri a kamatot!
NÁNDI
Tizenöt százalékot szokott… így mondják.
FERENC
Az sok. – Majd csak lesz valahogy!
MARI
Összeütök egy kis vacsorát.
FERENC
Nem, nem, rossz az út, sötétedéskor fagyhat… – Neked is dolgoznod kell még.
NÁNDI
Kell, kell, nem mondom… Látod, mi van itt? Néha, amikor elegem van a hajtásból, leülök ebbe a sarokba, kibontok egy üveg bikavért…
NÁNDI
Vagy kettőt! – és leiszom magam. Rendesen leiszom magam. Egyedül.
Elsötétedés.
Szombat este. Otthon. Félhomály, egy falikar ég. Ferenc fotelban ül a tévé előtt. Fáradtan, unottan nézi a műsort. Disco-show. Közben sörözik, csak úgy üvegből.
Jolán jön be a szobába. Frottírköntöst visel; néhány babaholmit hoz a konyhából. Futólag a tévére néz, elmegy Ferenc előtt, elrakosgatja ruhácskákat. Ismét Ferencre tekint.
JOLÁN
Andikám kinn hagytam…
Ferenc talán nem is hallja.
Már el is aludt. Evett szépen, aztán elaludt.
JOLÁN
Hogy Andikát anyuék szobájában hagytam.
JOLÁN
Mondtam anyukáéknak, hogy reggel kicsit tovább szeretnénk aludni. Ők meg úgyis korán kelnek…
Jolán Ferenc mögé áll, onnan nézi a műsort. Kicsit ring a zenére. Viselkedése kacér, erotikus. Karjával átkulcsolja a férfi nyakát.
JOLÁN
Számíthatok valamire?
Ferenc elmosolyodik, felpillant. Fél kézzel megsimogatja Jolán karját.
JOLÁN
Ühmmmm. De talán ágyba bújnak végre. Lehajol, megcsókolja a férfi arcát. Vár. Felegyenesedik. Nem akarod elmesélni, hogy mi volt odalenn?
JOLÁN
Hát jó… Elsétál Ferenc mögül, leül a heverőre. Csend. Egyébként nem hiszem, hogy ne adhattak volna kölcsön harmincezret. Csak nem akartak.
FERENC
Á, te nem ismered Nándit!
JOLÁN
Jó, akkor a felesége félti a pénzt.
JOLÁN
A régi haverok!… Eh! Tizenöt százalékos kamatért, mint az a nem tudom, kicsoda, ők is kölcsönöznének, ne félj!
FERENC
Csak nem képzeled, hogy nyerészkedne rajtam a barátom?!
JOLÁN
Én már senkinek sem hiszek!
FERENC
Én? Nézem a tévét.
Csend.
JOLÁN
Az ilyenek, akik már mindent megszereztek maguknak, ülnek a pénzükön! Csend. Nem maradok itthon tovább a gyerek mellett. A jövő hónaptól visszamegyek az irodába. Csend. Csak tudnám, mivel borított ki az a Lidi ennyire?!
JOLÁN
Amióta hazajöttél, harapófogóval kell kihúzni belőled minden szót.
FERENC
Elfáradtam. Gyöngyöstől Gödöllőig ködben vezettem… – Most mi bajod velem? Nándi nem tudott pénzt adni. Na és? Majd szerzünk máshonnan.
Csend.
JOLÁN
Idegesített, hogy… Zaklatottan feláll. Ferenc közelébe kerül. Egész nap nyugtalanított, hogy ott vagy Lidinél. Andikával is úgy bánsz… olyan ridegen…
FERENC
Ideges nevetéssel. Andikával? Miért bánnék Andikával ridegen? Fantáziálsz!
JOLÁN
De igen, mert… Fejét elfordítja, könnyezik. Érzem! Nincs egy jó szavad. Csak ülsz… hallgatsz… Olyan… olyan rossz ez így! Olyan rossz… olyan rossz…
Ferenc felnéz rá, meghatódik, magához húzza. Átfogja a derekát.
FERENC
Nincs semmi baj! Na. Semmi… Semmi… na!… Tenyere megérzi a nő csípőjéből áradó forróságot. Öléhez szorítja az arcát. Keze végigkúszik a karcsú testen.
Jolán könnyes szemmel, vágyakozva kulcsolja ujjait a férje tarkójára.
JOLÁN
Olyan borzasztó volt… Féltettelek…
Ferenc az ölébe vonja.
JOLÁN
Gyűlöltelek benneteket! Elképzeltem, hogy…
Puhán megcsókolja a nő ajkát.
Ferenc újra csókkal némítja el. Puhán, majd mind önfeledtebben csókolóznak. Ferenc lefejti róla a köntöst. Türelmetlenül összefonódnak, lekerülnek a szőnyegre. A férfi hevessége azonban inkább a kábulatba menekülés kísérlete, semmint felszabadult szenvedély. A nő átadja magát az ölelésnek; különös vadsággal szeretkeznek.
A tévéből szól a diszkózene.
Elsötétedés.
Reggel. Ferenc még az ágyban.
Kiskanál csörren egy csészében.
Ferenc kinyitja a szemét. Jolán áll fölötte farmernadrágban, magas nyakú szvetterben, mosolyogva. Egy csésze kávét kínál a férfinak. Ferenc álomittasan Jolán felé nyúl.
JOLÁN
Vigyázz, kiloccsan a kávé!
Ferenc végre felkönyököl, átveszi a csészét.
FERENC
Te már felöltöztél?
JOLÁN
Idd meg. Ettől majd felébredsz.
Ferenc kortyint. A kiságy felé tekint.
Andika a konyhában a nagymamival…
FERENC
Ühmmm… Megissza a kávét, visszaadja az üres csészét. Hány óra?
JOLÁN
Kilenc is elmúlt. De ma vasárnap van!…
Ferenc kéjesen bólint, tenyerével végigsimít az asszony combján.
JOLÁN
Nagyon! Gyengéden megfogja az ölén nyugvó kezet.
FERENC
Még szerencse, hogy ezzel nincs semmi hiba.
JOLÁN
Még szerencse. Féloldalasan leül a heverőre a férfi mellé. Megcsókolja. Az éjjel felkeltél.
JOLÁN
Felkeltél, kimentél a konyhába, felébredtem, nem tudtam, mi történt, hallgatóztam. Sokáig csend volt. Teljes csend. EIaludhattam a csendben, mert nem emlékszem, mikor jöttél be, mikor feküdtél vissza. – Mi volt az?
FERENC
Mmmmm. Semmi. Jolánra néz, aztán fáradt mosollyal. Álmodtam. Felriadtam, nem tudtam fekve maradni, annyira megkínzott. Kis csend. Nem mondom el.
JOLÁN
Kedvesen. Elmondod. Ismerem az álmaidat. A ház azokkal a csupasz kőfalakkal…
FERENC
Igen, talán a ház is. De most… megöltem valakit.
JOLÁN
Ó, milyen ostobaság!
FERENC
Megöltem valakit revolverrel. Mégpedig elég megalázó körülmények között. Egy árnyékszékben. Egy olyan fabudiban. Lehetetlen helyzet volt…
JOLÁN
Nem veszi komolyan. Jaj, istenem! Hogy tudsz ilyeneket álmodni?
FERENC
A budiba menekültem, ugyanis arról volt szó, hogy engem fognak megölni. Már nem tudom, figyelmeztetett-e rá valaki, vagy csak sejtettem. Féltem. Valami nyomta a lelkiismeretemet. Valami gazság…
JOLÁN
Én sosem álmodom ilyen rémes dolgokat!
Ferenc tekintete a nőre siklik, de most már csak az álma pereg újra az agyában. Miközben a továbbiakban beszél, a kamera ráközelít. Jolán kikerül a képből. Közeli: Ferenc arca.
FERENC
Valami gazság, amit elkövettem valaki ellen. De azt is tudtam, hogy a tettem félig-meddig jogos volt. Úgy értem, csak valami gazság árán tudtam változtatni az életemen. Nem igazi gaztett volt, csak annak tűnő. És most mégis féltem, hogy megtorolják. Azért menekültem. Egy öreg ház… azt hiszem, az, amelyik állandóan felbukkan álmomban, de most megint másnak láttam, mintha abban éltem volna gyerekkoromban… Ott húztam meg magam. Mellékutca… olyan főzelék- meg fokhagymaszagú utca. Fénytelen udvar. Bujkáltam hátul a lichthofnál… ahol a budi volt… a pókhálós, szemetes sarokban, ahol minden tele mocsokkal, hajszálak gubancával, ahol száll a por… Már ez is olyan szerencsétlen dolog volt, bujkálni ott… És egyszer csak jött valóban…
FERENC
A támadó. Férfi vagy nő – ezt nem tudom tisztán felidézni. Pokolian féltem. Bezárkóztam. De tudod, a deszkapalánk fölött be lehetett látni. Ő csak a kezét nyújtotta a magasba, felágaskodhatott, és a palánk fölött a keze… egy kéz… rám fogta a revolvert. Csodálatos kis revolver volt, aranyból, gyöngyház berakással. Egy finom kéz fogta rám. Nem afféle gyilkoskéz. Félelmemben röhögtem, aztán elkaptam a kezet, s hirtelen a palánkon túlra fordítottam a pisztollyal együtt. Eldördült a lövés, őt találta. Tudtam, halálos lövés volt. Sikerült kimenekülnöm a budiból. A testet nem láttam. Igyekeztem feltűnés nélkül átvágni az udvaron. A revolvert a hónom alá szorítottam, a hajam kócos volt, a szakállam borzas, a bajszom lecsüngött.
JOLÁN HANGJA
Nincs is szakállad.
FERENC
Néhányan álltak az udvaron, nézték, hogy kimegyek a kapun. Visszafogtam a lépteimet, nem akartam mutatni, hogy menekülök. És akkor a házmesterné utánam kiáltott: „Mi volt az a lövés?” Úgy tettem, mintha nem tőlem kérdezné, s végre kijutottam a kapun. Nagyon élesen emlékszem mindenre. Egy konyhába értem. Anyám volt ott. Levette rólam a kabátot, s akkor meglátta a revolvert. „Azonnal vágd le a szakálladat!” – azt mondta. Engedelmeskedtem. De a bajuszomat nem vágtam le, arra gondoltam, megtévesztőbb, ha meghagyom. Simára borotváltam az arcom. Néztem magam a tükörben, a kajla bajszomat meg a borzas fejemet. „A hajam elárul” – gondoltam ijedten. „Hagyd a hajadat – mondta anyám. – Most már átmehetsz a boltba…” Szünet. Átmentem az utcán a boltba… Ekkor már sütött a nap. Gyönyörű idő volt. Emberek a városban. Találkoztam néhány barátommal, hívtak magukkal. „Megyek” – mondtam, de akkor belém villant, hogy megöltem valakit. Valakit megöltem. Nem mehetek velük. Helyrehozhatatlan. Valakit megöltem… Szünet. Az volt a legrosszabb, hogy a barátaimnak se beszélhettem a dologról. Pedig nagy megkönnyebbülést jelentett volna. Szünet. Elintéztem magam, gondoltam riadtan. Végem. Ki fog derülni, hogy megöltem valakit. Egészen biztosan így lesz. Kívántam, hogy mielőbb
kiderüljön, s ne kelljen hazudoznom, félnem; kívántam, hogy mielőbb kapjanak el. De még nem történt semmi. A barátaim nevettek, nem sejtették, mi van velem. Egy percig sem maradtam egyedül, jókedvű emberek vettek körül, de én tudtam, éreztem, hogy hiába jönnek új napok… hiába történik bármi is a világon, nekem semmihez sem lesz már közöm…
A kép lassan tágul. A következő szöveg alatt Jolán féloldalt, háttal bekerül a képbe.
Bementem a boltba. Ott álltam a pultnál. Minden kékre volt festve… és sok virág… rengeteg virág mindenütt. Valamit kértem. A boltos rám nézett, és hirtelen rikácsolni kezdett: „Itt vásárolta a revolvert, én tanúsíthatom!” Meg akartam magyarázni, hogyan történt, hogy nem én vásároltam a fegyvert, de nem tudtam beszélni. A boltos kárörvendőn nevetett ijedtségemen. De semmi bajom sem lett. Hagytak szabadon járni-kelni. Már tudtak az ügyről, de mégsem tettek ellenem semmit. Ez volt a legfélelmetesebb…
A kép kitágul. Ferenc elhallgat. Jolánra fordítja a tekintetét. A nő összegörnyedve, a kamerának háttal ül a heverőn. A férfi hosszan nézi, mintha most fedezné fel, hogy ott van Jolán. Lassan megemeli a kezét, hogy megérintse. Az asszony megérzi a mozdulatot, a férfira néz. Ferenc keze visszahanyatlik. Másodpercekig moccanatlanul figyelik egymást.
FERENC
Nem megy ki a fejemből.
Jolán arcán feldereng egy halvány, de hideg mosoly.
JOLÁN
Álom. Ostobaság. Feláll, a hirtelen mozdulattól a csészéből a takaróra hull a kiskanál.
Egyszerre nyúlnak érte, kezük összeér. Jolán veszi fel a kanalat – elég határozottan.
Elmondtad, elfelejted.
Kis csend.
FERENC
Elfelejtem. Persze.
A képernyő elsötétül.