A hatodik napon
Anyám emlékének
„Tűrjétek el türelmetlenségemet”
JULES RENARD
(Dobossy L. ford.)
TERÉZ, a lánya (negyven fölött)
BÉLA, Teréz férje (ötven körül)
BANDI, Simon fia (negyvenhat éves)
DITKE, Simon lánya (harmincéves)
ELEK (harminc és negyven között)
Történik napjainkban, Pest kertvárosában.
Öreg családi ház a főváros pesti oldalán, a külső kertvárosban. Szombat délután, ősszel.
Afféle nappali szoba. Régi bútorok, régi képek. Kopott és vegyes minden, a berendezés nélkülözi az összhangot, mégsem tesz kellemetlen benyomást. A székek kárpitozása foszlott, az ovális ebédlőasztalon avítt terítő. Az asztal közepén elég nagy, halványzöld porcelán váza, benne ceruzák, tollak: körülötte felhalmozott újságok, néhány ottfelejtett bögre, kesztyű, egyebek. Levetett ruhák a székeken. A szőnyegen szétszórt cipők. Egy idős férfi él itt egyedül.
Bal oldalon, a bejárati ajtó melletti falnál tömzsi kőrisfa tálalószekrény, rajta kecses óra, ólomkristály tálak, könyvek, levelek nagy összevisszaságban. A jobb hátsó sarokban a fekete bécsi zongora tetején mindenféle oda nem illő holmi: a fényképes doboz mellett zoknik, nadrágtartó, sál, kalap, használat után ledobott ing stb. Ennek ellenére nem feltűnő a rendetlenség. Jobbról ajtó nyílik a hálószobába. Hátul, a széles ablakon át hatalmas diófára látni: a fa alatt asztal, kerti székek – ezek ugyan nem látszanak, csak szó esik róluk: valamikor ott vacsorázott nyári esteken a család.
A szín néhány másodpercig üres. Kintről hangok: Teréz vidám nevetése, majd egy férfi dünnyögő, érthetetlen szavai, aztán amint Teréz azt mondja: „Menj előre, nyisd ki, hát nyisd ki az ajtót, így nem tudok bemenni…” Máris feltárul az ajtó, Teréz nyomakszik be áruházi csomagokkal, elegánsan. Mögötte, ugyancsak alkalmi öltönyben a férje, Béla.
TERÉZ
Már amint bejön; s kifelé beszél harsányan, felhevülve, mint mindig. Papa, gyere be, hagyd most azokat a székeket, nem lesz eső, gyere, nézd meg, miket hoztunk neked… és ha lesz is eső, azoknak a székeknek nem árt… Bélának. Mintha azokat a vackokat még érdemes lenne takargatni… Az ablakhoz lép, a csomagokkal ügyetlenkedve kikopog. Papa, hát nem is örülsz, hogy jöttünk? – Nézd, most azokkal a roncsokkal bíbelődik, ahelyett hogy… Ezt sohasem fogom megérteni! Mintha aranyból lenne az a sok limlom! És az a nadrág meg az a rettenetes mellény! Úristen! Ha így kimegy az utcára…
BÉLA
Miért, miben dolgozzon?
TERÉZ
De miért kell neki dolgozni, azt mondd meg? Miért kell neki valamit állandóan nyüstölni, amikor üldögélhetne itt, olvasgathatna vagy… Körülnéz. Jézusom! Itt is hogy néz ki minden! Zsibvásár! Jaj! Ahol levesz egy cipőt… Kezében a csomagokkal leguggol, hogy felvegyen egy cipőt, de nem sikerül neki. Jaj, istenem, ezek a holmik itt szerteszét!…
BÉLA
Tedd le a csomagokat, ha takarítani akarsz.
TERÉZ
Dehogy akarok takarítani, csak elraknám az útból legalább… – Mért nem fogod meg a csomagokat, elnézed, hogy cipelem… széthullik! Fogd már meg!
BÉLA
Jó, jó! Átvesz tőle néhányat.
TERÉZ
Hová is tegyük? Hová is… És mondtam, hogy virágot is hozzunk, a virágot most betenném ebbe a vázába… na, nem baj, azért tegyük csak ide ezeket a csomagokat a váza köré… Bélus! Csinálj egy kis helyet…
Béla félretolja a holmikat az asztalon, lerakják a csomagokat.
Hogy mit tart ebben a vázában is! Filctollak, tintaceruza! Hogy mit ki nem talál! Nézd, milyen szép váza, kínai porcelán, csodálom, hogy ez még így, épségben megvan, ez még a nászajándékuk volt, szegény mama nagyon szerette, emlékszel? Mindig tett bele néhány szál margarétát…
BÉLA
Aha. De nem mindig volt margaréta.
TERÉZ
Margaréta! Dehogynem, nekem ne mondd, állandóan margarétát tett ebbe a vázába, azt szerette, az volt az ő kedvenc virága, én is hoztam neki mindig… igazgassuk el szépen a csomagokat. Ne így! Rendesen!
Béla rendezgeti a csomagokat.
Azt ne oda! Ide! Most is hozhattunk volna margarétát…
TERÉZ
Dehogy nincs, csak nem kell mindjárt mindenre azt mondani, hogy nincs! – Írtál cédulát?
TERÉZ
Mondtam, hogy írjál egy cédulát, egy kartont, hogy a papa születésnapjára!… Jaj, mindent nekem kell csinálni, nem szemrehányásképpen mondom, de mindig azt hiszem, hogy számíthatok rátok… A fiúknak is illett volna eljönni.
BÉLA
Végzett a rakosgatással. Lesheted, hogy összeüljenek a családdal.
TERÉZ
Kik? Huszadszorra is átrendezi az asztalt.
BÉLA
A fiaid. Azoknak az ilyesmi dögunalom.
TERÉZ
Egyáltalán nem, hogy mondhatsz ilyet, nagyon is szívesen eljöttek volna, Béci annyira sajnálta, hogy éppen ma van nekik az az összejövetel…
TERÉZ
Hát ha ott jönnek össze, na és? Józsika meg vele megy, örülhetsz neki, hogy úgy ragaszkodik a bátyjához… Hátrál, hogy rálátása legyen a „műre”. Szép? Jó lesz így? Ugye szép lesz, jól mutat, na gyere, nézd, milyen remekül elrendeztem… – Most már bejöhetne! Hogy azok a rozzant kerti székek fontosabbak, mint mi?! Tíz éve a szeméttelepen a helyük, papa meg nylonnal takargatja.
TERÉZ
Dehogy esik, megmondtam, hogy nem lesz eső.
BÉLA
Kitekint az ablakon. Elég szépen csöpörész.
TERÉZ
Anélkül hogy kinézne. Egyáltalán nem. Régen volt ilyen szép október… Odább tesz egy széket. Ezek a göncök ezeken a székeken! Ez is itt!… Papa azt mondta, valami fiú jön Ditkével.
BÉLA
Fiú? Azt hittem, egy férfi.
TERÉZ
Hát férfi! Fiú! Össze kéne itt rámolni, idejön az az ember, és azonnal elszörnyed. Jaj… Sóhajtva, fejcsóválva felnyalábol néhány holmit, de azt sem tudja, mit kezdjen velük. Hová dugdossam ezeket? Más hangon. Remélem, ez komoly.
TERÉZ
Remélem, ez valami komoly ügy… Nyakkendőket, zoknikat, egy pár felemás cipőt gyömöszöl be a tálaló egyik fiókjába. Remélem, ez a férfi feleségül veszi Ditkét!
BÉLA
Lehet. – Hová teszed azokat! Az eszcájgok közé?
TERÉZ
Csak addig… Add ide azt a mellényt, az még idefér…
Béla engedelmeskedik, majd kinyitja a tálaló egyik ajtaját.
És ne legyél ilyen flegma, jobban törődhetnél a sógornőddel, drukkolhatnál neki, hogy komoly legyen a dolog.
BÉLA
Jó, drukkolok. Benéz a tálalóba. Konyak? Vagy efféle? Nem láttál itt valami használható italt?
TERÉZ
Ne kutass! Becsapja a tálaló ajtaját. Mindjárt jön a papa, és megkínál. És akkor felköszöntjük! Egy kis rendet csinálunk itt, pár perc… és minden jó lesz… Jön-megy, rakodik. Úgy szeretnék egy remek szombat estét, egész héten gürizik az ember, ünnepi hangulatot akarok, teremtsünk egy kis ünnepi hangulatot, jó? Benne vagy?
BÉLA
Konyakkal jobban menne.
TERÉZ
Majd lesz az is, minden lesz, ne légy olyan kiállhatatlan, várjál egy kicsit. Elhatároztam, hogy ma jó murit csapunk, neked is kell a kikapcsolódás, agyon vagy nyúzva, nem szeretem, amikor így agyon vagy nyúzva…
BÉLA
Nem vagyok agyonnyúzva.
TERÉZ
De, de igen, agyon vagy nyúzva, nem szégyen, rengeteget dolgozol, az én kis Bélusom agyon van nyúzva!
A férjénél terem, megcirógatja az arcát: a férfi megszokta, tűri.
Ó, nem borotválkoztál meg rendesen, hát miért vettem neked azt a villanyborotvát? A villanyborotvával egy-kettő… nem gond… Ugye örülsz annak a villanyborotvának?
BÉLA
Aha… Lopva kinyitja a tálaló másik ajtaját is. Nem tart konyakot.
TERÉZ
Konyakot sohsem tartott, csak jó, erős snapszokat… Jézus! Ez a zongora is! Odamegy, rámol, mindent halomba gyűjt. Ez a zongora másra sem volt jó soha, csak hogy mindent rá lehessen pakolni… Kezébe akad a fényképes doboz, kinyitja. Ó, a fényképek! A régi fényképek! Sebesen kotorász benne. Mindig ki akarom válogatni a régi képeimet, de nincs rá idő… Á, össze vannak ezek keverve… Közben észrevesz egy inget a zongorán, máris az köti le. Na nézd, ilyen ingeket hord! Mintha nem lenne más! Ilyen rongyos vackokat! Szégyen! Ha egy ilyenben kimegy az utcára, márpedig kimegy… azt hiszed, nem ezeket hordja? Na, nem csodálnám, ha kéregetőnek néznék! Én ezt eldugom! Meg se találja!
A kézitáskájába akarja gyűrni, de akkor belép Simon. Kék, agyonfoltozott, sőt rongyos munkanadrág van rajta, piszkos ing, folt hátán folt szövetmellény, kötött sapka.
SIMON
Kedélyesen. Na, itt vagyok, máris veletek vagyok… Megijesztett az előbb az a pár csepp eső, azt hittem, rázendít… nem akarom, hogy tönkremenjenek azok az értékes kerti bútorok…
TERÉZ
A foga között. Értékek! Az értékek! Az értékek!
BÉLA
Közbelép. Jó, hogy jössz. A lányod el akarja tüntetni az ingedet. Nevet.
TERÉZ
Dühösen. Béla! Zavartan, de haragosan az apjának. Mert én csak hordom ide neked a jobbnál jobb ingeket, te meg ilyenekben jársz! Szégyent hozol ránk!
SIMON
Hirtelenjében nem érti. Mi? Hogy mit csinálok én?
BÉLA
Nevet. Semmit! Oda se neki! Rám ugyan nem hozol szégyent.
TERÉZ
Most miért mondod ezt, Bélus, amikor te is nagyon jól tudhatod, hogy miket beszélnek itt az utcában a papáról meg rólunk. Hogy rá se nézünk…
SIMON
Ja? Ugyan! Törődik vele a rosseb!
TERÉZ
Én nagyon is törődöm vele, és Bélust is nagyon izgatja, meg a gyerekeidet mind, most miért mondod, Bélus, hogy téged nem érdekel, hogy lehetsz ilyen? – Ma kötekedős napja van… – Jó, itt hagyom ezt a rongyot, de dobd a tűzbe. Megígéred?
SIMON
Nevetgélve. Dehogy dobom! Majd ha lesz helyette másik.
TERÉZ
Elképedve. Ha lesz helyette másik?! Tele van a szekrényed, de a jókat nem veszed elő! Mire tartogatod? És tessék! A csomagokhoz ugrik, fel akarja bontani az egyiket. Tessék! Nézd meg! Most is milyen szépeket…
BÉLA
Lefogja a kezét. Na, csak ne így!… Ez születésnapi ajándék, adjuk oda rendesen. A papának születésnapja van, vagy nem?
TERÉZ
Lecsillapodva. Hát jó… csak azt ne halljam, hogy nem hozunk ingeket…
SIMON
Ó, mi a fenének költekeztek.
TERÉZ
Nem mi a fenének, amikor mi jó szívvel…
SIMON
De mindenem megvan!
SIMON
Minek adjátok ki a pénzt ilyesmire. Kell a gyerekekre…
TERÉZ
Egy kis megbántottsággal, könnyezve. Mert a mi szeretett papuskánknak születésnapja van, és mi igenis, ezt számon tartjuk. Tessék! Nézd meg, ennyi csomag! A család nevében, a gyerekeid nevében… Már hízelegve. Ezt úgy vedd, hogy mindegyik gyereked nevében, csak éppen én… mi hoztuk, de ebben mind a három gyereked szíve ott dobog…
BÉLA
Mi dobog itt? A szíve?
TERÉZ
Igenis, a szíve, így mondtam, így találtam mondani és kész. Nem a fogalmazás a fontos, hanem az érzés. És ezt mi szeretettel adjuk. Na, nézd meg, papa!
SIMON
Ne várjuk meg a többieket?
BÉLA
De. Hát úgy illene. Inni azonban lehet.
SIMON
Várjál csak, van jó kisüstim!
TERÉZ
Hát jó. Várjuk meg a többieket. Letörten rendezgeti a csomagokat. Úgy vedd, papuska, hogy ez össz-családi ajándék… annyit szaladgáltam mindenért, ez az őszi leértékelés, tudod, mindenütt akkora a tömeg! És a te méreted sem akármilyen, az Extra Áruházban is voltam, meg…
SIMON
Miközben italt és poharakat vesz elő a tálalón sorakozó könyvek mögül. Azért mondom, van elég dolgotok…
TERÉZ
De nem, ez nem fáradság, ne értsd félre, csak mondom, az a nagy nyüzsgés, egészen kifulladtam sokszor, és akkor még ráadásul az egyik kiszolgálónő a fehérneműboltban… nem, a férfidivaton… nem, a fehérneműboltban…
TERÉZ
Nem mindegy, direkt megjegyeztem, olyan szemtelen volt. Keresem, ugye, a te extra méretedet, örömet akarok szerezni. és akkor rám förmednek, ahelyett hogy segítenének: „Asszonyom, ön csak turkál, vagy valami elképzelése is van?” Nahát! Nahát, mondom, én üzletgyerek vagyok…
TERÉZ
Üzletgyerek! Papuskámnak üzlete volt, a lánya vagyok, hát üzletgyerek!… Én tudom, mondom neki, hogy mi a kereskedelem, most pénzügyi vonalon dolgozom, kereskedelem és pénzügy… Csak így mondtam, kereskedelem és pénzügy, hogy ijedjen meg…
TERÉZ
Na, még jó, hogy megijedt! Behúzta fülét-farkát, és rendesen kiszolgált.
Simon nyújtja a poharakat. Teréznek is.
Jaj, egy kis jó házi pálinka, Bélus, ez házi pálinka, nagyon finom, dicsérd meg, milyen finom!
TERÉZ
Kirakta elém az egész árut. Velem rendesen beszéljen!
SIMON
Ez megy most mindenütt.
BÉLA
Hát, isten éltessen! Hányadik születésnapod ez?
SIMON
Ördög vigye, nem kell számolni az éveket!
BÉLA
Jó, tudom, hogy mindannyiunknál fiatalabb vagy, de azért mégis?
TERÉZ
Bélára. Most úgy csinál, mintha nem tudná! Papuska hetvenhat éves! Én pontosan számon tartom!
SIMON
Nana! Csak hetvenöt.
TERÉZ
Zavartalanul. Hetvenöt. Éppen azért mondom, ez egy kerek jubileum, ezt meg kell ünnepelni! Hoztam mindenféle finomságot, nem fogunk főzni, szendvicseket csinálok… Bélus, hová tetted azt a szatyrot?
BÉLA
Az előszobába. Na, papa, akkor a hetvenötödikre! Iszik. Simon is.
Teréz csak belenyalint a pohárba.
TERÉZ
Hányra jönnek Ditkéék?
SIMON
Valamikor délután. Csak azt üzente, délután. Nem ismeritek azt az embert?
BÉLA
Nem. Krákog. Jó erős. Szilva?
SIMON
Van ebben szilva is. Meg minden, amit összeszedtem a kertben. Az idén is kellene főzni. Annyi a cefre…
TERÉZ
Ó, szegény mama, mennyit kínlódott mindig azzal a pálinkafőzéssel! Kis fazék meg nagy fazék meg azok a csövek… milyen türelmesen állt ott, szegény, a derekára kötött kendővel, ma is előttem van, azzal a fájós lábával, de milyen türelmesen abban a vacak, hideg konyhában…
TERÉZ
Még ő? Megkóstolja. Tudom, még ő! Á, ezek az ízek, hiába!… Hogy örülne szegény, hogy most itt együtt vagyunk, így… papuska szülinapján… Elérzékenyedik. Ditkének is, hogy végre talált valakit, egy komoly embert. Ki az a férfi?
BÉLA
Papa az előbb mondta, hogy ő sem ismeri.
SIMON
Ditke nem mesél semmit.
TERÉZ
De ez egy komoly szándékú illető, nem?
SIMON
Nem is merek kérdezni tőle semmit. Mindjárt olyan idegesen elzárkózik.
TERÉZ
Na de ha azt üzente, hogy kihozza? Eddig egyiket sem hozta ki. – Bélus, hová tetted azt a szatyrot? Szendvicseket fogok csinálni…
SIMON
Én azt sem tudom, kik voltak neki eddig, meg kivel hogyan volt… Semmit sem mond el.
TERÉZ
Szórakozottan. Négy-ötféle szendvics, az jó lesz… Papa, miért hagyod szerteszét a cipőidet? Itt is van egy pár. Hát mindegyiket csak felveszed, aztán széthagyod? Hogy néz ki ez a lakás?
TERÉZ
Akkor is! Körbejárja a szobát, összeszedi a papa holmiját. Csak tudnám, hova tettük azt a szatyrot?
BÉLA
Kinn van az előszobában!
TERÉZ
Ja? – Összerámolok itt…
SIMON
Miért nem ülsz le inkább?
TERÉZ
Ti ne zavartassátok magatokat… Ez nem maradhat így! Felöleli a holmikat, viszi őket a hálószobába. Sokszor annyira aggódom, hogy Ditke már sohsem fog férjhez menni.
BÉLA
Minek kell azért aggódni?!
TERÉZ
Megáll a háló ajtajában. A testvérem! Meg aztán ki törődik majd vele? Maradjon egyedül? És már most is ki juthat neki? Harmincéves!
TERÉZ
Csak ne legyintgess! Könyökével kinyitja a háló ajtaját, benéz. Papa, be se ágyaztál?
SIMON
Ebéd után szundítottam egyet.
TERÉZ
Be kell ágyazni, megmutatjuk neki az egész lakást… Papuska, úgy elhanyagolsz mindent! Ha szegény mama látná! Bemegy a hálóba. Már onnan. Ki kell itt szellőztetni!…
Csend. A férfiak maguk maradnak. Béla elsétál, felvesz egy újságot, megnézi, leteszi. Másikat vesz fel. Simon némán ül. Odébb tol egy csomagot az asztalon.
SIMON
Nem kellett volna ezeket hozni.
Béla feltekint az újságból, nem szól, ismét a lapot böngészi.
Annyi mindent meg kellene beszélni.
BÉLA
Anélkül hogy most felnézne. Mit?
SIMON
Türelmetlenül. Annyi mindent. Ditke is. Rendezni kell az ügyeket. Minden félben, minden felében-harmadában.
Béla leteszi az újságot, másikat vesz fel. Lapozgatja.
Szeretem, ha minden rendben megy. De semmit nem mond. Nem mondanak el nekem semmit.
SIMON
Senki. Lesi, hogy Béla feltekint-e a lapból. Régi.
BÉLA
Épp azt nézem. Régiek ezek. Ledobja az újságot a többi közé. Szóval? Megvagy?
SIMON
Leszüreteltem. Csinálok egy kis bort. Lesz két ötvenliteres üveggel.
BÉLA
A helyedben hagynám a fenébe. Nem dolgoznék.
SIMON
Ha jöttök, van egy kis bor.
BÉLA
Kocsival járunk, senki sem ihat.
SIMON
Meg karácsonyra. Ünnepekre. Meg ha Ditkének esküvője lenne. Még a tavalyiból is van húsz liter. Jó, erős bor.
BÉLA
Gondolod, hogy lagzit csapnának? A boroddal?
SIMON
A ti esküvőtök is itt volt. Bandié is.
SIMON
Huszonöt éve! Hát huszonöt éve! Ma is lehet úgy, mint huszonöt éve! Hogy megterítettem! Összenyitottuk a szobákat, milyen vacsora volt! Milyen szervírozás! Pedig az ötvenkettőben volt, amikor hatszáz pengőt kerestem havonta…
SIMON
Vagy mi a rosseb, forintot! Még nem engedtek vissza a szakmába, pancserokból csináltak felszolgálókat, én meg zsákolhattam a közértben. De milyen lakodalmat csináltunk? Hogy volt megterítve, emlékszel? Meg az ülésrend… kis kartonon mindenkinek a neve…
BÉLA
Ma már a Hiltonba mennek vacsorázni.
SIMON
A Hiltonba! Szórni a pénzt! A Hiltonban sem szervíroznak finomabban, nekem a kisujjamban van, jobban megcsinálnám, mint a Hiltonban! Nagyon nagy lett a flanc meg a pazarlás… – Nem kell nekem ide ajándékokat hozni, csak nem akarom mondani Teréznek, mert mindjárt megsértődik, megvagyok én a régi holmikkal, a boltba sem szaladgálok költekezni, megveszem azt a fél kiló kenyeret, tejet, egy kis szalonnát, tojást… Mi kell már nekem? Nem csapok lakomákat! Inkább a házat kéne megjavítani. A homlokzaton már alig van vakolat, laffog az ereszcsatorna… egy szép napon meg arra ébredek, hogy a kémény rázuhan a tetőre…
Teréz jön ki a másik szobából néhány holmiért.
TERÉZ
Hát bizony, azt meg kell csináltatni! – Papuska, a ruháidat beakasztottam a szekrénybe. Nevet. A szekrényajtót még most sem lehet rendesen becsukni, akárcsak gyerekkorunkban. Talán még az a papundekli is ugyanaz, amivel mindig beszorítottuk. Amióta az eszemet tudom, hiányzik róla a zár…
BÉLA
Nem figyel rá. Ki kell számítani a költségeket, négy részre osztani, és kész. Csak szólni kell.
TERÉZ
Mit kell kiszámítani?
TERÉZ
Milyen költségeket?
BÉLA
A ház tatarozásának a költségeit. Össze fog dőlni.
TERÉZ
Ez? Á, soha nem fog összedőlni, igaz, papuska?
SIMON
Valami baj lehet a fundamentummal, mert az utcai front megsüllyedt. Attól vannak a repedések.
TERÉZ
Szerintem Ditkéék ide jöhetnének lakni. Na, nem? És akkor minden megoldódik. Hacsak annak a férfinak nincs lakása. Ditke mit mondott, van lakása?
SIMON
Nem mesél az semmit.
TERÉZ
Én is: felhívom telefonon, kérdezem tőle, mi újság? Semmi. Azt mondja, semmi, mi lenne? Gyere fel, mondom, olyan régen beszélgettünk. Jó, azt mondja. De nem jön. – Jaj, mit is akartam? Igen. Van itt valahol porrongy?
SIMON
Minek most porrongy?
TERÉZ
Ja, a rossz inged. Az megfelel. Elveszi a zongoráról. Mindjárt jövök, csak beszélgessetek, aztán majd elkészítjük a szendvicseket. Bemegy a hálóba.
BÉLA
Otthon is ezt csinálja, nincs egy perc nyugta.
SIMON
Megbántottan. Takarítok én néha!
BÉLA
A fiúk is csak kiszolgáltatják magukat.
SIMON
Bécinek sikerült a felvételi?
SIMON
Csak azt tudom, hogy vártátok a papírt.
BÉLA
Mert soha nem jössz fel hozzánk. Benn jársz a városban, miből áll az, felugrasz…
SIMON
Nem akarok zavarni.
BÉLA
Ugyan már! Mindig kérdezem: a papa nem volt itt?
SIMON
Jártam a múzeumban.
SIMON
Munkáért. Gondoltam, elmegyek teremőrnek.
BÉLA
Na, még csak az kéne!
SIMON
Lett is volna hely. Ha egy héttel korábban megyek. Nagyon szívélyesen fogadtak, hosszan elbeszélgettek velem, kedvesen, látták, hogy komoly ember vagyok, talán még más munkakörre is gondoltak… Felírták a nevemet… ha lesz üresedés… Mindig van üresedés, az öregek kihullanak… Voltam a termekben is, ott kell ülni a széken, meleg van, csak figyelni kell. Kilencszáz forintot adnának. Csak ülni kell, és adnak kilencszáz forintot.
BÉLA
Hallani is rossz! Mért akarsz te munkába állni?
SIMON
Mért, mért?! Az időmből kitelne. Unalmas nekem itthon egész nap.
BÉLA
Azt hiszed, az nem unalmas?
SIMON
Hát… az már igaz, hogy inkább nőknek való. Vagy olyan öreguraknak… trotliknak. Nekem inkább valami tevékenyebb pálya kellene.
BÉLA
Pálya! Egy üzlet, igaz?
SIMON
Olyanok azok ott, mint a rabok. Mint egy börtönben, olyan ott. Szinte oda vannak láncolva a székhez. Az már igaz… egész nap ott ülni… Mit mondtál?
BÉLA
Azt, hogy egy üzlet kellene neked még mindig.
SIMON
Egy üzlet! Látod, abban látnék fantáziát! Megmutatnám ezeknek a maiaknak, hogyan kell egy jó vendéglőt csinálni! Ha rám hallgattok, és akkoriban megvesszük azt a sarki telket…
BÉLA
Kinek volt rá pénze?!
SIMON
Kinek, kinek?! Lett volna. Valahogyan! Mindent elő lehet teremteni, ha kell, ha az ember akarja. Ha valakiben van vállalkozó kedv! Semmit sem lehet az égből várni! Másnak honnan volt?…
SIMON
Micsoda vállalkozásokba fogtak mások! Mondtam a trafikot is. Az sem kellett. Egyiknek sem. Mondtam a vendéglőt. Tíz évvel ezelőtt még, hajaj, beindítottam volna. Olyan forgalmas hely lett, oda építették a buszmegállót. Mindenetek lenne.
BÉLA
Gond. Az lenne. Az lenne a legtöbb.
SIMON
Mindennel van gond. Miért, most nincs gondotok? Most másmilyen van.
BÉLA
Valamelyik nap megint ki kellett volna dobnom egy embert.
SIMON
Úgy terveztem, hogy mindegyik gyerek kap egy üzletet. Egy szolid vendéglőt. Amilyen az enyém is volt. Még kicsik voltak, de én már gondoltam a jövőjükre. Egy szolid üzlet, törzsközönséggel, nem harácsolásra való, mint a mostaniak, hanem családias… Én minden vendéget név szerint ismertem. Mindegyiknek megvolt a maga pohara. Monogrammal. Bevésettem. Igen, igen, bevésettem egy üvegessel. Tizenöt évig ugyanazok jártak hozzám. Mégis megéltünk… Persze aztán Bandi nem jöhetett volna számításba, őt a művészet érdekelte, ő mindenképpen író lett volna… Szünet. Na és kidobtad azt az embert?
BÉLA
Lopott. Ott, feketén-fehéren kiderült, hogy lopott, feltett három zsák cukrot a rakodásnál, besuvasztotta a másfél mázsát a teherautó oldaldeszkája mellé. A portás elkapta. Nekem volt a legkellemetlenebb.
SIMON
Hát ez az! Nem tudsz rendet tartani.
BÉLA
Mert nem kapok helyette új munkaerőt. Nem küldhetem el! Ki fog dolgozni?
SIMON
Ha a helyedben lennék…
BÉLA
Akkor sem tudnál semmit sem csinálni. Elvontam a prémiumát, ennyi volt az egész. Ha mindenkire felszerelhetnék egy rejtett kamerát, csak akkor ülhetnék nyugodtan az igazgatói székben…
Teréz jön ki a hálóból.
TERÉZ
Na, odabenn rend van, itt sincs már úgy szerteszét minden… Jaj, ez a zongora! Felnyitja a tetejét, leüt néhány billentyűt. Nincs ez lehangolódva? A Trubadúrból tudtam a cigánykórust. Emlékszel, papa, amikor egyszer karácsonyra megtanultam? – Jézusom, papa, te még mindig így vagy? Öltözz át, nemsokára itt lehetnek, úristen, honnan szeded össze ezeket a göncöket?
SIMON
Védekezve. Miért, a munkába…
TERÉZ
Nem engedi szóhoz. Egyik nap eljövök, és kidobálom a lehetetlen holmikat ebből a lakásból! A szekrényben ott vannak a rendes ruháid, mire tartogatod őket? Tessék, vedd fel a kockás öltönyt… vagy vedd fel a csíkos nadrágodat meg valami rendes zakót! Odamegy, hízelegve erőszakoskodik. A mi kis papuskánk ne járjon így. Szégyellem magam, mindenki azt hiheti, hogy nem is foglalkozunk veled…
SIMON
Ej, senki nem mond semmit…
TERÉZ
De, de, de! Pedig foglalkozunk veled, törődünk veled, nincs igaza annak, aki azt mondja, hogy te el vagy hanyagolva! Na, hát akkor szépen!… Felerőszakolja a székről. Így, így! Nem hagyhatod el magad!
SIMON
Feláll, indul a hálóba. Unalmas nekem az a sok öltözködés…
TERÉZ
Na, csak ne legyen unalmas, hanem menj, tedd magad rendbe, jön Ditke udvarlója, lássa, hogy milyen jó házból való a kislányod… De ne szórd szét a ruháidat! Most takarítottam!
SIMON
Jó, jó… csak megtaláljak mindent. Bemegy.
TERÉZ
Utánanéz. Így! Hát akkor én készítem a szendvicseket. Ó, és egy tortát is akartam! A frizsiderben hagytuk! Ott a tortalap a frizsiderben! Amit vettem! Mondtam, hogy csomagold be!
BÉLA
Hagyjál a tortáddal, van nekem más gondom is!
TERÉZ
Megszeppenve. Na jó, jó. Jó, jó, jó! Megpuszilgatja. Tudom, hogy az én Béluskámnak mennyi dolga van…
BÉLA
Erre a házra is egy csomó pénz kellene. És éppen jókor. Amikor a kocsit akarjuk kicserélni. De különben is…
TERÉZ
Nincs ennek a háznak semmi baja.
BÉLA
Csak éppen összeomlik.
TERÉZ
A lakásunkat kell tataroztatni!
BÉLA
Csakhogy ebben a mama hagyatéka után nekünk is részünk van. Illetve neked. Egynegyed rész. Egy apádé, és három rész a testvéreké.
TERÉZ
Senkinek sincs pénze.
TERÉZ
Na persze! Erre.
Kintről autódudálás.
Tessék! Máris megjött valaki! Bekiált a hálóba. Papa! Máris megjött valaki! Készülj! Bélának. Megyek, megnézem. Gyere te is.
BÉLA
Majd betalál. Bandi. Az ő kocsija, hallom. Az a repedtfazék-hang. A fél kipufogója hiányzik.
TERÉZ
Már az ajtóban. Téged kimozdítani valahonnan! Kimegy.
BÉLA
Fogja a pálinkásüveget, tölteni akar, de meggondolja. A háló ajtajában észreveszi Simont. Inni akartam, de… megérzik. Este mindig ellenőrzés van.
SIMON
Félig felöltözött, a nadrágját gombolja, ingben van, mandzsettája nyitott, gallérjában kötetlen lóg a nyakkendő. Melyik jött?
SIMON
Örömmel. Bandi? Hol van?
BÉLA
Teréz fogadja. Mintha egyedül nem találna be.
BÉLA
Papa, nagyon jól tudod, hogy egyedül jön. Ne áltasd magad.
SIMON
Mindig reménykedem, hogy kibékülnek.
BÉLA
Már van neki egy másik.
SIMON
Másik? Kicsoda? Erről sem tudok.
BÉLA
Tapintat. Bandi nem akar izgatni.
SIMON
Mindent én tudok meg utoljára!… – A fene ezeket a gombokat!… – Nem kell velem tapintatosnak lenni, nem vagyok én olyan öreg, olyan maradi… meg lehet beszélni velem mindent. Tapintat!
BÉLA
Hátha felesleges bemutatni, mert úgysem marad meg. Ámbár ahogy Bandit ismerem! – Gyere, begombolom a nadrágtartódat.
Simon megfordul, Béla becsípteti hátul a nadrágtartót.
Ezt is a mama csinálta mindig, igaz? Felöltöztetett, még a cipődet is befűzte… Nem is tudom, hogy boldogulsz most?
SIMON
Nem válaszol, tartja a csuklóját. A mandzsettámat is, légy szíves… Na és te már láttad? Milyen?
BÉLA
Hát… nem is tudom. De semmi közöm hozzá…
SIMON
Miért ne lenne hozzá közöd? Idősebb vagy, mintha a bátyja lennél. Beszélhetnél Bandival.
BÉLA
Gondolod, hogy beleszólhatunk egymás ügyeibe? Emlékszel, legutóbb is… – Várj, még nem gomboltam be… Na! És kösd meg a nyakkendődet… – Legutóbb is megfogadta, hogy többé nem nősül…
SIMON
Miért ne nősülne, meg kell nősülnie, nem élhet egyedül!
BÉLA
Fél évnél tovább nem is bírta. Most is el lesz kapva, ne félj!
SIMON
Semmit sem mondanak el nekem, senki sem kér tőlem tanácsot, pedig amit én eddig megmondtam…
BÉLA
Megy minden a maga útján.
SIMON
Nem úgy van az, hogy amint esik, úgy puffanik!
BÉLA
Ide figyeljen, papa! Bandi maholnap ötvenéves…
SIMON
Ötven?! Ne mondd már! A nyakkendőjét köti hosszadalmasan.
BÉLA
Hát most negyvenhat. Jó. Csak nem hiszed, hogy bele tudsz szólni a dolgaiba?
SIMON
Isten őrizz, nem is kell beleszólni, Bandi semmiről sem tehet, csak nincs ideje odafigyelni, sokkal fontosabb ügyek foglalkoztatják, ott a munkája… nem lehet hibáztatni… elég baj, hogy ezek a zűrzavarok elvonják a munkájától… azt sajnálom, hogy az ilyen körülmények… amikor az egész világ figyeli, hogy mit ír! Még jó, hogy egyáltalán van ideje dolgozni! Még azt csodálom! Az a könyve is legutóbb…
SIMON
Hát tavaly… az a könyv…
BÉLA
Tavalyelőtt. Azóta semmi.
SIMON
Mert valami nagy mű készül! Nem kell szólni! Nehogy szólj neki valamit!
BÉLA
Szólni?! Á! Nem kritizálom, hol vagyok én attól, hogy kritizáljam! Iróniával. Csak csodálom, ahogy ti…
Hallani kintről Teréz és Bandi vidám beszélgetését, amint közelednek. Rövid improvizáció. Bandi kissé rájátszik a hangulatára. Nevetés.
Na, egymásra találtak!
BANDI
Bejön, sportosan öltözött, könnyed. Ó, itthon, itthon! Ez a meghitt sarok is, itt kinn, a diófa alatt!… Papa! Bélus! Megöleli őket. Az a régi asztal! Azok a kedves székek!
SIMON
Boldogan. Ugye? Takargatom őket, csupa értékes holmi…
BANDI
Azt szeretem, hogy itt semmi sem változik! Biztonság…
TERÉZ
Ne ezt mondd, éppen mérgelődtem, nem illenek már ide azok a vackok!
BANDI
Hogyan? Semmi baj! Minden a régi!
SIMON
A fia körül. Őrzöm nektek ezt a házat.
BANDI
Őrzöd, ez az, papa, ezt csodálom benned, őrzöd… Remekül nézel ki!
BANDI
És te, Bélus? Mi van, öregem?
BANDI
A fiúk? A fiúk nem jöttek el?
BANDI
A két csibész! Nőket hajkurásznak inkább, igaz? Aj, a szerencsések, irigylem őket, Bélus, beajánlhatnál náluk, elcipelhetnének magukkal… Vállon bokszolja a sógorát. Hozzátok meg felhordják a lányokat, mi? Házhoz szállítják neked őket, mi? Az a sok feszes farmernadrág…
TERÉZ
Nevetve közbevág. Á, ő az újságjai mögé bújik, tudod milyen!
BANDI
Nevet. Na, nem féltem! Kikukucskálsz az újság mögül, ha átmennek a szobán!
TERÉZ
Csaknem komolyan. Jaj, Bélus nem, dehogy! Ugye te nem ilyen vagy, mondd meg a testvérkémnek…
BANDI
Nézi őket, majd felnevet, témát vált. Na és te, papa? Jól vagy, minden rendben?
SIMON
Hát… szedem a gyógyszereket, de…
BANDI
De semmi hiba, igaz? Meglátja a csomagokat. Á, az ajándékok!
TERÉZ
Sietve. Ezek azok, amiket együtt…
BANDI
Ja, a szervezésed, persze! Hát, papa, isten éltessen! Átöleli: Simon boldog. Tíz évet letagadhatnál, komolyan… Megjegyzem, engem is mindig harmincévesnek néznek… Nevet. Őszintén szólva, fogalmam sincs, mik vannak ezekben a csomagokban, Terézre bíztuk…
TERÉZ
Jaj, dehogynem tudod, hát együtt beszéltük meg!
BANDI
Ó, együtt, persze. Ittatok már?
SIMON
Sietve. Töltök… Vegyes gyümölcs! Tölt a poharakba.
TERÉZ
Még szegény mama főzte.
BANDI
Elkomorodva. Ezt még ő?
Simon kiosztja a poharakat. „Tessék… tessék…” Kis csend.
Mindig… amikor jövök… komolyan… mindig olyan, mint amikor még… Útközben az jár az eszemben, hogy majd… hogy elmondom a mamának… ezt meg ezt… szóval úgy… hogy majd elmesélem neki, örülni fog… Még mindig olyan…
Szünet. Megilletődve állnak.
TERÉZ
Elérzékenyülve. Tudod, mennyire várt mindig.
Bandi meghatottan bólint.
Tudod, hogy ő téged mennyire…
Bandi bólint.
BÉLA
Talán egyiket sem úgy, mint téged. Ez igaz.
Szünet.
SIMON
Sokszor… bejövök a kertből, szólok neki… Egészen megfeledkezem róla, hogy már…
Szünet. Bandi sóhajt. Teréz a könnyeit törölgeti.
BÉLA
Többet kellene kimozdulnod a házból.
TERÉZ
Igen, igen, papuska, nem zárkózhatsz be ide! És az sem hiányzik már neked, hogy agyondolgozd magad a kertben. Tőlünk mindent megkaphatsz, amire szükséged van…
TERÉZ
Nem kellene magad hajszolni azért a kis zöldségért, gyümölcsért…
BÉLA
Időmilliomos vagy, eljárhatnál.
SIMON
Nincsenek nekem barátaim. Nem jártam én külön sehová. Nem voltak nekem haverjaim. A kártya is untatott, az üres fecsegés is untatott, engem a munka kötött le, nem mászkáltam el én sehová… itt volt nekem a munka meg a család… Épp elég volt nekem… mindent a mamával beszéltem meg… mindent meg tudtunk beszélni ketten… Hazajöttem éjjel az üzletből… éjjel kettőkor, felébredt…
TERÉZ
Kedves szemrehányással. Hát az már igaz! Mindig felébresztetted!
SIMON
Felébredt. Ahogy az ablak alá értem, már felébredt.
TERÉZ
Mert kopogtál az ablakon.
SIMON
Védekezve. Hogyhogy kopogtam?! Kopogtam!
BANDI
Kedves évődéssel. Mert sohasem volt kulcsod.
BÉLA
Ehhez a házhoz sohsem volt rendes kulcs. Én itt egy működő zárat még nem láttam.
SIMON
Megbántottan. Mert nem akadt senki, aki megjavított volna egy zárat!
BÉLA
Ha ötvenszer nem javítottam meg, egyszer sem! De két nap múlva elrontottátok.
SIMON
Most nem a zár az érdekes, nem a zárról beszélek! Ki beszél a zárról?!
BÉLA
Csak Bandi mondta, hogy soha nem volt kulcsod.
SIMON
Nem volt! Na és ha nem volt? Nem volt ez olyan nagy csoda? A mama mindig itthon tartózkodott. Minek kellett volna kulcs?
BÉLA
Csitítólag. Hát persze.
SIMON
Minek hordtam volna magammal kulcsot?!
TERÉZ
Hát hogy ne kelljen mamuskát éjjel kettőkor felriasztani.
BÉLA
Életében nem aludta ki magát, szegény.
SIMON
Csak azt ne mondjátok, hogy miattam!
BANDI
Na nem, hát persze!
TERÉZ
Oda volt készítve a vacsora a rezsón, de azért te felébresztetted.
SIMON
Mit tudjátok ti azt! Amikor mi annyi éven át mindig együtt…
TERÉZ
Jó, jó, papuska, te úgy szeretted, ha mamuska nézi, ahogy vacsorázol.
SIMON
Nézi! Nem arról volt szó, hogy nézi!
TERÉZ
Makacsul folytatja. Hacsak leülhetett egy percre, máris elbóbiskolt, szegény…
BÉLA
Teréznek. Hát hagyd már az apádat beszélni! Na! Papa! Mondd csak. Mondd csak, amit akartál.
SIMON
Semmit! Semmit sem akartam…
Szünet.
Simon megbántottan legyint.
TERÉZ
Azért most nem kell… Papa! Ne légy ilyen…
BANDI
Jaj, hát közben meg se ittuk ezt a pálinkát! Az apjának. Egészségedre! És még egyszer!… Koccint.
Simon rosszkedvűen bólint. Isznak.
Finom. Kár, hogy ezzel aztán… ez a kocsi átka, igaz, Béla?
Béla bólint.
Alig tudtam elszabadulni, a nyakamra ültek… Hivatalos… Szerződés. Már azt sem tudom, miket írok alá. Munka, munka… adósságok…
BANDI
Nevet. Nem úgy, papa! Az elmaradt munkák. Várják, követelődznek. Mintha gép lennék. Felül bedobják, alul kijön…
TERÉZ
Jaj, mesélj, mit írsz? Valami érdekeset írjál, Bandikám, én tudnék neked mesélni, a kolléganőim hányszor mondják, ezt megírhatná a testvéred… ami nálunk egy nap megtörténik a bankban! Tegnap például…
BÉLA
A feleségének. Nem azt mondtad, hogy szendvicseket akarsz csinálni?
BANDI
Szendvicseket! Az jó lesz! Ma még nem is ettem!
TERÉZ
Jó, csak ezt még elmesélem…
BÉLA
Mindjárt itt lesznek Ditkéék.
TERÉZ
Igen, Ditkéék. – Szóval tegnap…
BANDI
Hogyhogy Ditkéék? Ditke és ki?
TERÉZ
Mellesleg. Valaki. Nem ismerjük. De most ezt figyeld meg, ezt megírhatnád, olyan jó szúrósan, tudod, ahogy szoktad… Azt mondja a csoportvezetőm, menjek be a főnökhöz. A dirihez, tudod…
BANDI
Aha. – Ditke nekem nem mondott semmit.
SIMON
Én sem tudok semmiről, de ha kihozza, akkor ez komoly ügy.
BANDI
Igen. Hallgatlak. Bementél a csoportvezetődhöz…
TERÉZ
Dehogy! Hát nem figyelsz? A dirihez! Olyan kövér, hogy lefolyik a székről. Egész nap ki sem mozdul a kuckójából…
BÉLA
Na, én még ilyen igazgatót nem láttam!
TERÉZ
Hát csak nem gondolod, hogy kitalálom? Bélusnak semmit sem lehet mesélni, kinevet.
BÉLA
Akarod, hogy én csináljam a szendvicseket?
TERÉZ
Meglesznek azok, most még úgysem eszünk.
BÉLA
Hallottad, hogy Bandi éhes.
TERÉZ
Dehogyis! Ugye, Bandikám, nem vagy éhes? Szóval bemegyek hozzá. Erre azt mondja: mi van, már zárunk? Merthogy délután mindig beviszem hozzá az aláírnivalókat. Nevet. Na? Jó, mi?
TERÉZ
Hogyhogy nem érted, papa? Azt kérdezte, mi van, már zárunk?
SIMON
Nem értem. Mi ebben az érdekes?
TERÉZ
A csodálkozása. Ahogy kérdezte: mi van, már zárunk?
SIMON
Egyre idegesebben. Na és? Nem értem!
TERÉZ
Jaj, hát mert délután mindig beviszem hozzá az aláírnivalókat!
A férfiak kis aggodalommal nézik a viadalt.
SIMON
Beviszed. Eddig rendben, hogy beviszed.
TERÉZ
Na! Azért kérdezte, mi van, már zárunk?
SIMON
De mit akarsz ezzel, nem értem!!!
TERÉZ
Ingerülten. Papa, nem neked mesélem, hanem Bandinak! Most mit jössz azzal, hogy nem érted? Valamit el akarok mondani, egy jópofa dolgot, és akkor azzal bosszantasz, hogy nem érted!
SIMON
Kiabálva. De amikor ez egy zagyvaság!
TERÉZ
Miért lenne zagyvaság, amit mondok? Ne hallgass ide, ha zagyvaság! Béla is mindig ezzel torkol le… letorkol, igen! Mindig!… Pedig nem is nektek mesélem! Bandi nagyon is érti!
SIMON
Mit?! Bandi, te mit értesz ezen?
BANDI
Hát, ugye… Elakad. Talán Teréz még nem mondta el a poént.
TERÉZ
De elmondtam, csak nem figyeltek, mert sohsem hallgattok meg… Otthon is… hiába beszélek… hiába! Soha, senki sem figyel!… El akarom mesélni… Már sírva. Jókedvűen el akarom mondani, hogy milyen… hogy milyen ostobaságok… és akkor…
BÉLA
Megsajnálja. Na jó, hát arról van szó, hogy még csak délelőtt tíz óra volt. A főnök már kialudta magát, és azt hitte, eltelt a nap. Ennyi az egész. Teréznek. Ezt kihagytad…
Teréz sír.
Mondom, ezt kihagytad. Ezt elfelejtetted…
TERÉZ
Hagyjatok békén!… Sírva kiszalad a konyhába.
SIMON
Nem kell azt hinni rólam, hogy én már ostoba vénember vagyok…
BANDI
Teréz sem gondolja úgy.
SIMON
Frissebb az észjárásom, mint bárkinek.
BANDI
Csak tudod, hogy milyen érzékeny.
SIMON
És én ne legyek érzékeny? Más mindenki érzékeny lehet, csak én nem?!
SIMON
Amióta megérkezett, csak kritizál.
BÉLA
Na, aztán most már csak nehogy ezt mondd!
BANDI
Á, én sem hiszem! Úgy készült a születésnapodra, ismered, milyen lelkes tud lenni.
SIMON
Soha nem ültem meg a születésnapokat! Volt nekem más gondom is! Soha nem tartottam számon!
BÉLA
Ha mindenképpen el akarod venni a kedvét, csak tessék! Odavan érted, te meg…
BANDI
Hetek óta vásárol, készül…
SIMON
El akarta dobni az ingemet. Hogy én rongyosan járok! Én nagyon is tudom, hogyan kell járni, ha én felöltözöm, elegánsabb vagyok, mint ma bárki! Mindig is tudtam öltözködni! Viselkedni! Nem kell engem szégyellni!
SIMON
Tudom jól! Nem kell engem arra tanítani, hogy mi illik! Megfordultam én már olyan helyeken is, ahol ti még sosem! Csak nem akarok mindig azzal jönni, amivel az öregek, hogy mi volt meg hogy volt!
BANDI
Ne izgasd fel magad…
SIMON
A Ritzben! Meg a Hangliban!
BANDI
Felizgatod magad ilyesmin!
SIMON
Ott megnézték, hogy kit alkalmaznak! Fizető voltam a Nagyszállóban… a Gundelnál… A Ketter! Mit gondoltok, a legkényesebb üzlet volt, csupa híresség járt oda! A legnagyobb hotelok éttermeiben dolgoztam, mindig megbecsülték a modoromat, nem kell engem…
BÉLA
Senki sem vonta kétségbe, hogy…
SIMON
Széthagyom a cipőket? A holmikat? De nem azért, mert rendetlen vagyok, tehetetlen vagyok, nem azért… hanem mert azt sem tudom, melyik munkába kezdjek! Mindennel el vagyok maradva, ott a kert… azt is rendbe kell hozni, nem maradhat úgy, ebek harmincadjára… a fát is magamnak kell felhasogatni…
BANDI
A fát? Na nem, azt már nem szabadna!
SIMON
Talán valaki idejön és felaprítja?
BANDI
Hát ezt most hallom, hogy fát vágsz!
BÉLA
Éllel. Segítenék, de semmi sem jó úgy, ahogy az ember megcsinálja.
SIMON
Semmi! Mert a türelmetlen munkában nincs is köszönet!
SIMON
Én is szívesen beülnék Pesten egy kávéházba, mint az a sok vén… Vagy itt, egy fotelban… ölbe tett kézzel nézném, hogy valami inas kiszolgál…
BANDI
Hát, bizony… De az a szép, ahogy bírod. Ahogy csinálod, szívósan… A fát azért nem kellene!
SIMON
A fa a legkevesebb. De a ház! Azon volna igazán munka! Összedőlne… már régen összedőlt volna, ha nem foltozgatnám.
BANDI
Sóhajt. Na ja. Össze kéne fogni… de én is… a munka, a hajsza, egyikből ki, a másikba be! Már azt sem tudom…
SIMON
Nem, nem, nem! Neked nem szabad elvonni a figyelmedet az írástól! A te munkád fontos, azt semmivel sem szabad megzavarni!…
BANDI
Igen, de Bélának is, gondolom…
BÉLA
Iróniával. Az én munkám? Hiszen én csak egy kis igazgató vagyok!
SIMON
Jó, jó, nem azt mondtam.
BÉLA
Indul a konyhába. Megnézem Terézt.
BANDI
Bélus, a papa tényleg nem azt mondta.
BÉLA
Mosolyogva. Nincs semmi baj, Bandikám. Kimegy.
Szünet.
SIMON
Nagyon… magányosan vagyok én itt, tudod. Nagyon… Szünet. Ti sem tudtok olyan gyakran jönni…
BANDI
A múlt héten is készültem, de akkor a tévé… vagy a rádió… nem is emlékszem már. Valami közbejött.
SIMON
A gyereket is kihozhatnád. Régen láttam. Írtam nekik.
SIMON
Neki. Csak a kis Vicának. Egy olyan lap akadt a kezembe, egy képeslap, kislány van rajta virágcsokorral, egyszer küldtem neked meg Teréznek olyat, még a háború előtt, amikor a nagyanyádéknál voltatok nyáron…
BANDI
Még a háború előtt?
SIMON
Kihozhatnád a kis Vicát.
BANDI
Majd. Igen. Majd megbeszélem Vicával. Az anyjával, úgy értem.
BANDI
Hát… majd. Majd, igen.
Csend. Kintről hangok.
Bandi feláll, az ablakhoz megy, kinéz. Ők azok.
BANDI
Ditke meg… azt hiszem, az az ember.
SIMON
Felveszem a kabátom… Indul a hálószobába.
SIMON
Nem fogadhatom így! Bemegy.
BANDI
Kinyitja az ablakot, kiszól. Ditke! Szevasz! Diskurálunk itt, nem is hallottuk, hogy megállt a kocsi… Mi az, mit cipeltek, te jó ég, mi van abban a dobozban? Int, nyilván a férfinak. Üdv! Kocsival jöttetek, nem? Segítsek? Várjatok, megyek, segítek… na, hát tegyétek le!
Sietve eljön az ablaktól, ki akar menni, de Ditke máris nyitja az ajtót. Egy négyzet alakú hullámpapír dobozt cipel Elekkel. A férfi jóképű, fiatalos: elegáns szalonszafárit visel, színes inget. Ditke csinos, karcsú, de nem öltözik feltűnően: egyszerű, homokszínű jerseyruha van rajta, nyakában bőrszíjon kerámia bizsu. Haját simán hátrafésüli, lányos. Az ajtó közelében leteszik a dobozt a földre.
Mondtam, hogy segítek. Mi ez?
ELEK
Nem mondom, van súlya, pedig csak a kaputól cipeltük. A csomagra, Ditkének. Itt jó lesz?
DITKE
Kedvesen. Ne légy kíváncsi! Papa?
BANDI
Készül. Se puszi, se semmi?
DITKE
Nevet. Csak kifújom magam. Szia! Megpuszilja a bátyját. Kicsit késtünk, de Elek…
DITKE
Jaj, de modortalan vagyok! Elek – és ő a bátyám!
ELEK
Bemutatkozik. Regős Elek.
DITKE
Kedélyesen Eleknek. Balogh. Ahogy Goethe, Faulkner, Gorkij… érted? A Balogh!
ELEK
Bandinak. Ne viccelj, ismerlek, a tévében is láttalak néhányszor. Verseket írsz.
Teréz benyit, kötényt kötött maga elé a konyhában; meglátja Ditkééket.
TERÉZ
Na, ti voltatok azok, hallottam, hogy jött valaki, jól hallottam, ti jöttetek! Kiszól a férjének. Bélus! Gyere. Bélus, megjöttek Ditkéék! Gyere már! Magyarázva. A konyhában készítjük a szendvicseket… csak így… jaj, ez meg rajtam van… Nevetve leoldja magáról a kötényt, Elekhez siet. Ditke nővére vagyok, örvendek, már nagyon vártuk… – Bélus! Hát hol vagy? – A férjem nagyon házias, otthon is mindig segít nekem, vasárnap például ragaszkodik hozzá, hogy ő főzze az ebédet, egyszer el kell jönniük hozzánk… Ditke, majd eljöttök, a jövő vasárnap, igen, igen, a jövő vasárnap, ragaszkodom hozzá, hogy megnézze a mi kis otthonunkat, persze egy szerény kis otthon, de nagyon praktikus, majd meglátja, mindent Bélus csinált… jaj, hát hol van? Gyere már!
Béla bejön.
Na, gyere, mutatkozz be! Ő a férjem… Ja, én Teréz vagyok, szólítson csak Teréznek… A férjem… igen… Bélának. Éppen mondom Ditkééknek, hogy a szendvicseket készítjük a konyhában, mutatkozzatok be, nem mustáros a kezed?
BÉLA
Nem.
Kezelnek.
Horváth.
TERÉZ
Gépiesen. Horváth. Igen. Tegyétek magatokat kényelembe, tessék… csak szendvicsekre gondoltunk, mindjárt meg is lesz…
BÉLA
Ditkét üdvözli. Csakhogy előfordulsz te is.
DITKE
Ki sem látszom a munkából, annyi a betegünk a körzetben…
TERÉZ
Annyi a betegetek, ugye? Rendezgeti a székeket, leülteti őket. Ez rettenetes, mostanában annyi a beteg, ez a szegény lány annyit dolgozik… – Ide, ide üljön, ez a legjobb hely, én is mindig ide szoktam, de most maga a vendég…
TERÉZ
Hol van most, ilyenkor? Na, addig mi vagyunk a házigazdák… tudja, a papa nagy házigazda… jaj, hogy is szólíthatom?
BÉLA
Miért volna érdekes?
TERÉZ
Mert érdekes név, olyan finom név! Volt egy unokabátyánk, egy távoli, Ditke nem is ismerte…
BANDI
Annyira távoli volt. Nevetnek.
TERÉZ
Nem azért, mert távoli volt, hanem mert elesett a fronton. Azt hívták Eleknek. Tornatanár volt. Maga nem tornatanár?
TERÉZ
Na, csak úgy kérdem, mert olyan fess… Az unokabátyánk tornatanár volt.
TERÉZ
Ó, utazó? Akik úgy járják a sivatagokat meg az őserdőket?
ELEK
Nevet. Nem, nem, sajnos.
ELEK
Afféle üzletkötő vagyok.
TERÉZ
Á, aki utazik mindenfelé, külföldre? Az remek! Tudja, ez a lány igazán megérdemli már, hogy egy rendes…
Kis zavart csend.
BÉLA
Fogja az üveget. Tölthetek?
ELEK
Nem, nem, köszönöm. Az autó!
BANDI
Meg én. De azért még egy kortyot… Tölt magának.
TERÉZ
Eleknek. Akkor valami szörpöt fogok magának készíteni, valami szörpöt…
TERÉZ
Nem engedi szóhoz. Tudja, Ditke annyit dolgozik, igazán nem is keres rosszul abban a körzetben, de azért kijárni azokhoz a betegekhez… ápolni őket otthon… azokat a mindenféle betegeket…
DITKE
Nekem az nem olyan szörnyű, Terézke.
BANDI
Nem szörnyűbb, mint bármi más. Iszik.
TERÉZ
Eleknek. Nagyon megnyugtatna minket, ha végre biztonságban tudnánk… érti?
TERÉZ
Hát érti, nem? Egy nőnek kell a biztonság… Jó, dolgozunk, dolgozó nők vagyunk, de azért a biztonság… egy család… érti?
DITKE
Hogy másra terelje a szót. Elek el sem tudja képzelni, hogy ez itt még a városhoz tartozik. Ezek a földutak, a kertek…
BANDI
Ó, itt aztán csend van.
ELEK
Nagyon kedves vidék… Én a flaszteron nőttem fel, azt szoktam meg, de azért… És ez a ház is… kedves…
BÉLA
Csak éppen összedől.
TERÉZ
Ez? A mi kis régi otthonunk? A családi fészkünk? Innen repültünk ki… Milyen boldogok voltunk itt, pedig, tudja, nem voltak könnyű idők! Nekem is el kellett menni dolgozni tizen… szóval mindjárt, ahogy… még az iskolát is éppen csak befejezhettem… ó, akkor, az ötvenes években, jaj, nagyon nehezen éltünk, Ditke még egészen kicsi volt, Bandi meg tanult, a papa csak hatszáz forintot keresett, a mama soha nem dolgozott, na persze velünk rengeteget, de úgy soha, nem volt állásban… azt papuska nem is engedte volna… – Hol marad ilyen sokáig?
TERÉZ
Bizalmasan. Úgy várt benneteket, komolyan! Neki ez nagyon sokat jelent, hogy itt vagytok, Ditke, azt tudod, hogy milyen sokat jelent neki!
DITKE
Nem néznéd meg inkább a papát, Terézke?
TERÉZ
Hát készül, hagyjuk készülni. Majd dicsérjétek meg, hogy milyen elegánsan van felöltözve, mondtam neki, hogy vegyen fel valami ünnepi ruhát, persze a papa mindig finoman jár, majd meglátja, csupa elegancia… Szóval, ez volt a Ditke szobája…
ELEK
Ditkének. A te szobád?
DITKE
Akkoriban volt itt egy dívány. Itt aludtam.
TERÉZ
Bizony, nem is gondolta volna, ugye? Itt voltak az ő kis zugai…
DITKE
Nevetve. Az én kis zugaim… Összenevetnek Bandival Teréz fölött.
TERÉZ
Nézzen csak körül, bizony, itt volt ő kislány, itt nőtt fel, jaj, ő mindig olyan komoly volt…
ELEK
Ditkére mosolyog. Komoly voltál?
TERÉZ
Komoly! És olyan aranyos volt, egy kis baba! Várjon, mutatok magának fényképeket abból az időből… Felpattan, a zongorához siet, kutat a fényképes dobozban.
DITKE
Azt hiszem, most nem kellene…
TERÉZ
De, de, Elek nagyon szeretné látni, milyen voltál kislány korodban…
ELEK
Bélának. Aranyos a feleséged.
BÉLA
Nyugodj bele, hogy fényképeket kell nézegetned.
BANDI
Eleknek. Hogyhogy még nem futottunk össze?
DITKE
Hol kellett volna találkoznotok?
TERÉZ
A zongoránál, a dobozban turkálva. Össze van itt keverve minden…
ELEK
Bandinak. Mindenesetre örülök, hogy megismertelek. Majd eldicsekszem, hogy egy híres emberrel ültem együtt.
TERÉZ
Na, legjobb lesz, ha odaviszem az egészet! Jön, közben megbotlik a papírdobozban. Hát ez meg micsoda?
TERÉZ
Csak nem ajándék? Megbeszéltük, hogy én mindannyiunk nevében… itt ez a sok csomag… hogy elosztjuk háromfelé… És mi ez? Mi ez a hatalmas?
DITKE
Kifizetem a részem, ahogy megbeszéltük, de ezt én akartam. És Elek ki is hozta a kocsiján.
ELEK
Kombim van, befért kényelmesen.
DITKE
Majd ha a papa is itt lesz. Nem kellene benézni hozzá? Most már aggaszt.
BANDI
Ugyan, hát téged várt.
ELEK
Meglepődve. Engem?! Ditkére néz, kérdőn, Ditke zavartan elfordítja a fejét.
DITKE
Gépiesen. Nem volt rosszul?
TERÉZ
Jézusom, tényleg, csak nem történt valami?
BANDI
Maradjatok, megnézem.
Be akar nyitni a hálóba, de akkor Simon zavartan, félszeg mosollyal kilép, kezében a zakója, a váll felfeslett, azt varrogatta, még nem fejezte be.
SIMON
Csak… ahogy fel akartam venni, valahogy elfeslett. És amíg cérnát találtam… Teréz mindent úgy elrakott… Meglátja Eleket. Elnézést…
Elek feláll, de a többiektől nem fér Simonhoz.
SIMON
Nem kell ügyet csinálni belőle!
TERÉZ
Ugyan, adjátok ide!
SIMON
Nem kell már, jó lesz így is… Fel akarja venni.
TERÉZ
Mérgesen. De miért nem vettél fel egy másik zakót? Ott a sok öltöny a szekrényben… Eleknek. Egy csomó ruhája van, elegáns öltönyök, én nem is értem! Jaj, papuska, papuska!
SIMON
Ezt nem akartam, hogy ennyit kihozzatok belőle! Add rám!
Bandi rásegíti.
TERÉZ
Eleknek. Igen, mert ehhez a mai alkalomhoz ez a kabát illett…
DITKE
Az apjának, Elekre. Hadd mutassam be…
TERÉZ
Nem tágít. Mert nehogy azt gondolja, hogy a papa nincs mindennel ellátva…
TERÉZ
Csak ma ezt akarta felvenni, ez a kedvenc kabátja…
DITKE
Papa! Hadd mutassam be…
ELEK
Meghajol. Tiszteletem. Elnézést, hogy idecseppentem, de…
SIMON
Ünnepélyesen, kitárt karral. Örvendek, örvendek! Ditke édesapja vagyok, igen, a mi kis Ditkénk édesapja… bizonyára már sokat hallott felőlem.
TERÉZ
Besegít. A mi papuskánk…
SIMON
Igen, igen… Ditke bizonyára elmondta, hogy már mennyire szerettük volna megismerni…
DITKE
Megütközve. De papa!
SIMON
A mi családunkban nincs semmi titok, szegény feleségemmel őszinteségre neveltük a gyerekeinket, mindenről beszámolnak, nem is tűrném, ha valami a hátam mögött… hogy én ne tudjak valamiről… az őszinteséget mindig megköveteltem, és meg is kaptam… Magam sem szeretem a kertelést, megmondom nyíltan, kíváncsiak voltunk magára, kedves fiam…
SIMON
Kíváncsiak, hogy ki az, akit a mi kis Ditkénk…
DITKE
Zavartan, sietve. Jaj, a csomagot! Most, mindjárt bontsuk ki a csomagot! Elek!
SIMON
Ditke! Hát közbevágni! Ej, ej!
ELEK
Simonra tekint udvariasan, kérdőn. Igen?
SIMON
Ditkének, megbántottan. Hogy szabad közbevágni, ha a másik beszél?!… Na! Egy pillanatig koncentrál. Igen. Igen, mi bízunk Ditke döntésében…
SIMON
Terézre vág a tekintetével. Mi őt mindig komolynak ismertük…
TERÉZ
Ó, nagyon is komoly!
DITKE
Kétségbeesve. Terézke! Papa! Most ne!…
SIMON
Mi őt mindig megfontoltnak ismertük…
Bandi rágyújtana, Bélát lökdösi.
BANDI
Semmi… csak tüzet kértem Bélától.
Béla tüzet ad, Bandi int, hogy semmi, semmi, csak folytassa a papa.
SIMON
Miért kell mindig mocorogni?! Hát nem lehet kivárni, amíg az ember végigmond valamit?
ELEK
Én figyelek, de nem értem egészen…
SIMON
Nem is csodálom, mert itt soha nem lehet semmit sem végigmondani!
DITKE
Papa! Szeretném neked megmutatni, hogy mit hoztunk! Elek! Kérlek! Bontsuk ki…
SIMON
Még nem fejeztem be!
BANDI
De hát nézd meg, hogy mit hoztak!
SIMON
Még nem fejeztem be!
ELEK
Igen, csak Ditke szeretné…
DITKE
A csomagot bontogatja. Elek! Nézd, nem tudom kibontani, gyere, segíts…
ELEK
Feszengve otthagyja Simont. Bocsánat… Ditkéhez megy, segít neki. Itt nyílik… csak egy mozdulat…
Felbontják. Simon némán áll.
TERÉZ
Jaj, akkor most bontsuk ki a többi csomagot is? Na, papa, menj, bontsd ki a csomagokat! Papa! Neked kell kibontani, te vagy az ünnepelt! Nem? Hát akkor majd én! Tépdesi le a zsinegeket a csomagokról. Ez egy pizsama… ingek… nézd, jó hosszú zoknik… egy nyakkendő… na, mit szólsz hozzá, eltaláltuk? Az apja mellére illeszti a nyakkendőt, gyönyörködik. Ilyet kell hordanod, most ez a divat…
Simon szó nélkül tűri.
Na és ti már kibontottátok?
DITKE
A doboz fölött. Ezt nézd meg!
TERÉZ
Odapillant. Hűtőgép? Nahát!
DITKE
Eleknek. Emeljük ki!
Kiemelik, lehelyezik a földre.
Nem nagy, de neked éppen megfelel.
BANDI
Ez aztán az ajándék!
ELEK
Abszorpciós, háromcsillagos, a legjobb minőség. S–80-as típus. Hétliteres mélyhűtőtér, automatikus dérleolvasztás. Kis helyen elfér, mindössze 525 milliméter szélesség, 583 milliméter magasság. Napi fogyasztása egy egész hét tized kilowattóra.
TERÉZ
Elragadtatással. Nahát!
ELEK
Többek között ezzel is utazom.
DITKE
Papa! Hát nem is szólsz semmit?
BÉLA
Ebben aztán napokra elteheted az élelmet.
DITKE
Éppen azért akartam. Mindig takargatsz mindent, aztán megromlik a felvágott, a tej… Mindig izgulok, hogy valamit sajnálsz kidobni, megeszed, és kész a baj!
BANDI
Na persze, az nagyon veszélyes. Az állott étel.
TERÉZ
Ha tudtam volna, hogy frizsidert akarsz venni… van egy ügyfelünk, az a Gelkától szerzett volna egy ilyet leértékelve…
TERÉZ
Nem rosszak azok, csak garanciában visszaveszik, kijavítják, és fillérekért…
DITKE
De most már itt van ez, hagyjuk a leértékeltet! Papa! Hát nem örülsz?
ELEK
Meg tetszik látni, ezzel semmi gond nem lesz.
BÉLA
Mondj már valamit nekik!
Szünet.
SIMON
Egész életemben a hideg ellen küzdöttem.
BÉLA
Felnevet. Hát ez jó!
BANDI
Az már igaz, hogy mindig megfájdult a torkod.
SIMON
Ki nem állhatom a hideg ételeket!
ELEK
Nem kell hidegen enni, csak ebben tárolni…
TERÉZ
Tudjátok mit? Minden héten felváltva főzünk egy nagy fazék ételt, betesszük, naponta felmelegítesz belőle egy adagot. És az éppen olyan lesz, mintha itt lennénk állandóan, és gondoskodnánk rólad!
BÉLA
Kihozzuk kocsival, annyi időt szakítunk.
DITKE
Ebben a korban már nem ehetsz mindennap tojást. A koleszterinnel vigyázni kell.
BANDI
Hallgass csak Ditkére, ő ért hozzá.
DITKE
Van elég idős betegem, tudom.
TERÉZ
Eleknek. Látja, mi mindig azon vagyunk, hogy a papuskánk kényelme meglegyen.
ELEK
Bekapcsoljuk, aztán kész. Máris lehet használni.
TERÉZ
Na, ami megmarad a szendvicsekből, azt például mind betesszük. Holnap nem is kell főznöd. Holnap csinálsz magadnak egy jó szabadnapot. Úgyis vasárnap van. Kiülsz a napra, olvasol. Olyan szép idő van, ilyen szép őszi időben ülhetsz a kertben… Felveszel egy új inget… Melyiket veszed fel? Ezt? Válogatja az ingeket, Simonhoz próbálja. Vagy ezt? Jaj, nézzétek, milyen fiatalos lesz ebben a mi kis papuskánk! Ugye, örülsz? Na, mondd már, hogy örülsz, mondd a te kis gyerekeidnek, hogy örülsz… na, papuska!…
Simon mozdul, mondana valamit, de csak a szája mozog.
Hogy mondod, papuska?
SIMON
Csendesen. Úgy lesz, ahogy akarjátok… örülök neki. Köszönöm…
Függöny
Ugyanott egy óra múlva. Az asztalon súlyos damasztabrosz, középen nagy szendvicses tál, már eléggé kifosztva. Rendetlenül otthagyott kistányérok, evőeszközök, poharak. Két hosszú nyakú üvegben Simon házi bora, az egyik palack már csaknem üres. A székek eltologatva az asztaltól, szerteszét.
Ketten vannak a szobában: Ditke és Bandi.
Ditke fél fenékkel ül a zongoraszéken, egy dallamot próbálgat mellesleg, egy Schubert-dalt: „Röslein, Röslein, Röslein rot…” Újra és újra kezdi, elszokott a játéktól.
Bandi az ablaknál áll, nézi a kertben időző társaságot.
Csend, csak a lassan, bizonytalanul kibontakozó dallam s időnként a kertből nevetés.
BANDI
Dzset.
Szünet. A zongora.
Dzset. Dzset, dzset, dzset…
BANDI
Semmit. Papa mutogatja a „birtokot”.
DITKE
Képtelen voltam lebeszélni.
BANDI
Erről úgysem tudod lebeszélni. Minden újdonsült vendégnek kijár.
Szünet. A zongora.
Dzset. Dzset…
DITKE
Megint mondtad. Mit jelent? Valami angol szó?
DITKE
Miközben játszik. Hogy írják? Betűzd.
BANDI
Alighanem semmi értelme. Csak állandóan azon kapom magam, hogy ezt hajtogatom. Már dühít.
BANDI
Neuraszténiás tünet. Én is azt hiszem. Megyek az utcán… vagy vezetés közben egyszer csak beugrik. Sokszor még írás közben is. Dzset. A fenébe! Mondogatom, mint egy gép.
BANDI
Mindig. Tudod. Összevissza.
BANDI
Ne mélyedjünk bele.
Szünet. Ditke játszik.
DITKE
Dúdolva keresi a dallamot. La-la-la-la-lalala… Hm. Hogy kijön az ember a gyakorlatból! La-la… Csak tudnám, mi van odakinn mutogatnivaló?
BANDI
Kis nevetéssel. Hát… a bodzabokrok, a gutaütéses fák, a rozzant kerti székek, a gaz… a kivénhedt szőlő…
DITKE
Az a sok kacat a sufnikban… Játszik.
Szünet.
BANDI
„Higgye el, Nyikolaj Nyikolajevics”… „Biztosíthatom Önt, Pavel Pavlovics”…
BANDI
Néha meg ilyen mondatok járnak a fejemben teljesen összefüggéstelenül. „Az ön feddhetetlensége, Alekszej Alekszejevics”… Halkan nevet.
Szünet. A zongora.
DITKE
Lehet, hogy a papa megharagszik, de nem volt kedvem ehhez a „birtok”-mutogatáshoz. Más hangon. Borzasztóan kalapálom ezt a zongorát, mi? De most már nem nyugszom… La-la-la-la… Irtó régen játszottam. Nem zavar?
BANDI
Nem, dehogy! Szünet. Szövegek is. Kialakulnak. Némelyik egészen jól hangzik, befészkel az agyamba… „A márciusi nap már megolvasztotta a patak jegét… az áttetsző, pengeéles jéglapocskák alól sebesen tört elő a kristálytiszta forrásvíz… Tetszik neki, megismétli. …a kristálytiszta forrásvíz… Tempósabban. Nyers földszag keveredett a vadfüvek illatával, amikor a hosszú tél és a sorvasztó betegség után először ülhetett ki a fényre…” De fogalmam sincs, hogy ki. És hogy mit akarok ezzel. Vagy itt van ez: „Esteledett, mire a házuk elé ért…” Ennyi. Időnként felbukkan. „Esteledett, mire a házuk elé ért.” De nem jutok vele tovább.
Szünet. A zongora.
DITKE
Na, már megint melléütöttem. Ha meglennének a kották… Felnyitja a kottatartót. Á, nem, nincsenek már itt. Azok is valamelyik sufni mélyén… Ami kellene, az nincs meg ebben a házban… Most mondd, mire gyűjti a papa azt a sok kacatot? Ki sem lehet menni a kertbe, sufni sufni hátán, egyiket a másik után építi azoknak a korhadt gerendáknak, hordóabroncsoknak, taligakerekeknek meg miknek! Az embernek még attól is elmegy a kedve, hogy egy kicsit kiüljön a kertbe… Szúette deszkák veszik körül, meg mindenféle roncsok…
BANDI
Hát az van. Roncsok. Azok vannak. Eljön az ablaktól, az asztalnál lecsíp egy darabot az egyik szendvicsből. Abban nincs hiány… Más hangon. Próbáld csak kotta nélkül, már egészen jól belejöttél.
DITKE
Tölts egy kis bort.
Bandi megteszi, viszi a húgának.
BANDI
Nincs agyoncukrozva?
DITKE
Dehogynem. Hiába mondom neki, hogy ami túl édes, az nem tesz jót neki. Nem hiszi el. A tejbe is kanálszám teszi a cukrot. Csak óvni akarom, de megharagszik.
BANDI
Vitatkoztok vele. Megvárja, míg Ditke iszik, elveszi tőle a poharat. Emlékszem, amikor Terézéknek trafikot akart nyitni. Azon a sarki telken. Egyáltalán nem érdekelte, hogy ők hallani sem akarnak arról a trafikról, éjszakákon át rajzolgatta a terveket, a legnagyobb téli hidegben bejárta az ócskavastelepeket, ajtókereteket meg ablakrácsokat ásott elő a hó alól, kiadott egy csomó pénzt mindenféle rozsdás szerkezetekért… azok is ott hevernek most a többi között. Ha ugyan még hagyott belőlük valamit a rozsda.
DITKE
Mindig ilyeneket csinál.
BANDI
De akkor legalább megint volt két-három jó hete, amíg… Tudod, annyira hitt abban a trafikban, hogy még én is biztattam. Pedig a nyakamat tehettem rá, hogy nem lesz belőle semmi.
DITKE
Elég rosszul teszed, amikor lovat adsz alá.
BANDI
Kicsit nevet. Á, csak nem akarom elvenni a kedvét. Sajnálom, amikor vitatkoztok vele. Szünet. Majd hirtelen. Te nem tudod, milyen volt ő régen. Még a születésed előtt. Átvett egy lerobbant üzletet, hónapok alatt rendbe hozta. Kerthelyiséget csinált. Piros salak, színes székek, napernyők… még a muskátlikat is maga ültette a ládákba. A legjobb vendéglő lett a környéken. Csak éppen lejárt a bérleti szerződés… az ügynökség szépen elhallgatta, hogy a háztulajdonos igényt tart a boltra. De papa újra nyitott egyet. Persze megint olyat, amelyiket a tönk széléről kellett visszarángatni. Ő megtette. Az volt a nagy vállalkozása, állandóan bővíteni akarta, sosem felejtem el, öles léptekkel járt fel és alá… métereseket tudott lépni, úgy mérte keresztbe-hosszába a termet, én nem is tudom, talán azt hitte, egyszer csak nagyobb lesz, hogy egy reggel felébred, és kitágulnak a falak, csoda történik… Mért, számolt… Aztán… hát tudod, elúszott minden. Éppen csak annyit kapott a lakásért meg az üzletért, amennyiből megvehettük ezt a házat. Másfél éves voltál akkor, nem emlékezhetsz rá.
Szünet. Ditke leüt egy billentyűt, a hang kizeng.
Minden itt van, tudod, mindene itt, ebben a házban.
Szünet. Csend.
Meg az illúziók. Azok megmaradtak. Ismerem a céget! Magamra ismerek. A nagyszabású tervek! Ajaj! Nagyon is tudom… Szünet. Na. Miért nem próbálod még egy kicsit? A mama is szerette ezt a dalt.
DITKE
Együtt gyakoroltuk mindig.
BANDI
Emlékszem, amikor még játszotta.
DITKE
Leüt néhány hangot. Dúdolta velem, ahogy kerestem a billentyűket… abban a tempóban. Tudod, nem volt jó hangja, úgy köhintett mindig, de azért énekelte velem a hangokat, azt akarta, hogy megtanuljam. Hogy megtanuljunk zongorázni. Milyen jókedvű lett mindjárt, ha felnyitottuk a zongorát… Kicsit játszik. De aztán egyszer csak abbahagyta. Nem játszott többé. Engem se ültetett le gyakorolni. Szünet. Játszik.
Bandi visszamegy az ablakhoz.
Ditke félbeszakítja a játékot. Nem. Nem engedelmeskednek az ujjaim. Hm. Emlékszel? A mama is mindig azt mondta: „Nem engedelmeskednek az ujjaim.” Hányszor kértük, ha így együtt voltunk esténként… amikor te is hazajöttél… kértük, hogy zongorázzon, ő meg azt mondta azzal a szelídségével, azzal a beletörődéssel, tudod, olyan zavartan: „Nem engedelmeskednek az ujjaim”… Ditke lecsukja a zongorát.
BANDI
Magában. „Esteledett, mire a házuk elé ért.”
BANDI
Kinéz az ablakon. Meg kell kóstolni a kútvizet.
BANDI
Papa most engedi le a vödröt. Hogy milyen pompás kútvíz. Remélem, a barátod majd megdicséri.
DITKE
Jobb is, hogy nem mentem ki. Ő is az ablakhoz megy.
BANDI
Láthatod, mennyire megjött a papa kedve. Rendes tag, nem ellenkezik vele.
DITKE
Na, szegény mama, ő aztán értette nagyon az engedelmeskedést. – Úristen! A papa úgy várja a hatást, mintha aszút itatna vele! Nevetnek.
BANDI
Mióta ismered ezt az Eleket?
DITKE
Zuhogott az eső, Újpesten voltam, álltam a buszmegállóban, elég késő este, úgy tíz körül, odakanyarodott a járdához, felajánlotta, hogy bevisz a városba. Néhány hete.
DITKE
Persze mindjárt azt lódítottam neki, hogy férjem van.
BANDI
Nevet. Mi a fene? Azonnal ilyesmi került szóba?
DITKE
Csak úgy csellengett a kocsival, valahogy el akarta ütni az estét, útközben azt ajánlotta, üljünk be egy kávéra valahová. Hogy könnyebben lerázzam, azért mondtam neki, hogy férjem van, családom, azokhoz sietek haza.
DITKE
Nehéz napom volt, legalább tíz betegnél voltam kinn, nem bántam, hogy felszedett és hazavitt.
DITKE
Egyébként nem szoktam stoppolni. De zuhogott az eső. Orvosnak nézett. Tudod, olyan orvosi táskával járok. Szünet. Én csak azt kértem, hogy vigyen el az első taxiállomásig. Akkor jött azzal, hogy üljünk be valahová. Nem erőszakoskodott… á! Szóval úgy eldumáltuk az időt, s közben beértünk a városba. Valahogy elmondhattam, hogy melyik rendelőben dolgozom, és… Na, szóval azóta.
BANDI
Hát akkor nem olyan régen.
DITKE
Nem. Szünet. Nem is törődtem vele. Vagyis teljesen megfeledkeztem róla. Hirtelenjében nem is tudtam, kicsoda, amikor telefonált. Kérte, hogy este megvárhasson valahol.
BANDI
Igen, értem, tehát azóta.
DITKE
Tudod… aznap este is kinn voltam Újpesten. A Rufusz nővéreknél.
DITKE
Két idős asszony, nővérek. Az egyiket csak roborálom, de a másik fél éve magatehetetlen, csupa felfekvés…
DITKE
…őt mosdatom másnaponként. Csont és bőr… És hazudni, tudod, állandóan hazudni, hogy már jobban van… A nővére imádja, imádják egymást, te még ilyet nem láttál. Mindig azt akarja tőlem hallani, hogy mennyit javult a betege. Néha borzasztóan nehezemre esik. És macskák vannak a szobában… meg azok a nehéz terítők, a macskaszagú párnák. Szociális bedolgozásból élnek… vagyis most már csak egyikük tud dolgozni. Gyöngyház gombokat varr fillérekért kis kartonlapokra. Persze amerre én járok, az az újpesti körzet… tudnék mesélni…
DITKE
…de ezek a Rufusz nővérek… mindig mintha túlvilági lények közé lépnék. El tudsz képzelni egy ilyen testet? Nem, ne is képzeld el, rettenetesen megalázott helyzet, de ahogy tűri a sorsát… amikor mosdatom, mosolyog… olyan alázatosan mosolyog… szinte bocsánatkérően… Szünet. Na és akkor este mondtam Eleknek, hogy jöjjön fel hozzám.
DITKE
Gondolom, érthető. – Van nálad egy cigi?
BANDI
Hogyne! Tessék! Megkínálja.
Ditke rágyújt. Bandi is.
DITKE
Az első füsttel. Tudod, mi volt a legfurcsább? Ő valóban elhitte, hogy van férjem, és…
BANDI
Szórakozottan. Rufusz nővérek… Így mondtad? Rufusz. Nagyon jó! Fel fogom használni. – Bocsáss meg, beléd fojtottam a szót.
BANDI
De, de! Csak nagyon megkapott, amit meséltél. Szóval? Hogy tényleg van férjed? Azt hitte?
DITKE
Ühüm. És kicsit megütközött…
BANDI
…hogy mégis felhívtad magadhoz? Azon?
DITKE
Nem. Hogy nincs. Meglepődött, hogy nincs férjem. Biztosra vette, hogy férjnél vagyok. Arra számított. Te mit látsz ebben?
BANDI
Sokára. Semmit. Na és?
DITKE
Hát… néhányszor már ott aludt, és kezdem megszokni.
Szünet.
BANDI
Töprengve. Macskaszagú párnák… Lehet, hogy ezzel tudok valamit kezdeni. Hirtelen. Nem bánnám, ha révbe jutnál, kisöreg.
DITKE
Keserű nevetéssel. Én sem.
BANDI
Nem szeretem, hogy egyedül kuksolsz abban a társbérletben.
DITKE
Most már én is unom. Szünet. Már nagyon… elegem van. Más hangon. És te? Hogy állsz?
BANDI
Ja, hogy én? Hát a válóper folyamatban. A lakáscsere folyamatban. A zűr folyamatban. Mit mondjak? Az élet folyamatban.
DITKE
Mosolyog. Az új sógornőm? Még nem ismerhetem meg?
BANDI
Őszintén. Te leszel az első, akinek bemutatom. Ide hallgass, tényleg azt kívánom neked, hogy végre valami sikerüljön. Éveket vett el tőled az a…
DITKE
Róla ne beszéljünk.
BANDI
Soha nem akartam beleszólni, de nagyon izgatott, hogy egy nős ember…
BANDI
Nem szemrehányás, csak…
DITKE
Nyomatékkal. Kérlek! Szünet. Ne haragudj.
BANDI
Nem, dehogy… Szünet. Macskaszagú párnák… meg az a név… Papírszalvétát vesz fel az asztalról. Ír. Fel is jegyzem. Tudod, minden morzsát felcsippentek. Remek atmoszférája van. Feltekint. Nem?
Nyílik az ajtó, bejönnek a többiek a kertből. Simon és Teréz közrefogják Eleket. Béla utánuk kullog.
TERÉZ
Megállíthatatlanul. Mindjárt mondtam Bélusnak, az én férjecskémnek, hogy magának tetszeni fog. Ditkének. Elek el van ragadtatva, papuska mindent megmutatott…
ELEK
Kedélyesen. Mindent megnéztünk, töviről hegyire!
SIMON
Ditkének. Nem illett, hogy nem jöttetek ki velünk. Elek nagyon furcsállotta, hogy éppen te nem, Ditke!…
SIMON
Ott kell lenni, együtt kell lenni az egész családnak, hányszor mondjam?
TERÉZ
Eleknek. Mert mi összefogunk, tudja, ez a kis család mindig összefog, mi már így vagyunk nevelve…
TERÉZ
Folyamatosan. Rögtön észrevettem magán, hogy éppen egy ilyen családi ház… egy kert… ez az, amire vágyik! Hogy miből láttam? Azt kérdezi? Az mindjárt kiderült, ahogy megnézett egy fát, ahogy körülpillantott! A tekintetéből láttam, hogy mennyire el van ragadtatva, maga nem az a fajta, aki beül egy olyan dobozlakásba, maga rengeteget utazik külföldre… Ditkének. Elek külföldre jár, ezt tudtad?
Ditke jót derül a nővérén.
BANDI
De Teréz, hát Ditke…
TERÉZ
Na jó, csak mondom, külföldre jár, szüksége van egy kis kikapcsolódásra. Itt mindent szépen rendbe kell hozni, de nem is nagyon kell rendbe hozni, ez egy príma, erős ház, ha ezt elmondja az édesanyjának…
SIMON
Ditkének. Elek azt mondja, az édesanyja mindig családi házat akart.
DITKE
Nyugtalanul. Miért nem ültök le?
TERÉZ
Persze, miért nem ülünk le? Jól kisétáltuk magunkat. Ez a levegő! Mi? Ez a jó levegő! A többieknek. Eleknek nagyon tetszik az itteni levegő. Nagyon erős levegő, kicsit meg fog fájdulni a feje…
TERÉZ
De, majd meglátja, fájni fog a feje! Van nálam Kalmopyrin, csak szóljon… De majd megszokja.
DITKE
Eleknek, kedvesen. Nem kérsz valamit?
Elek válaszolna, de Teréz nem engedi szóhoz.
TERÉZ
Ez nem a büdös, pesti levegő, tudja, ez egy sík vidék, de azért elég magasan vagyunk, na, hogy is szokták mondani?
BÉLA
A tengerszint fölött.
TERÉZ
Na, ott, igen… Ide üljön, Ditke közelébe, Bélus, te ide! Jaj, és Bandikám, hát te is! Olyan csöndes vagy, észre sem veszlek… Béla!
BÉLA
Jó lesz nekem itt is. Máshová ül.
TERÉZ
Most miért oda, amikor mellettem a helyed? Én nem ülök le, felfrissítem a tányérokat… Szorgoskodik.
SIMON
Ne szedd össze a tányérokat!
SIMON
Ne hozz tisztát, jó ez, ezekből ettünk!
BANDI
Jaj, hát hadd szedje össze! Leül.
Kis csend.
DITKE
Eleknek. Akarsz egy falatot? Vagy főzzek kávét? Főzök, jó?
TERÉZ
Kávét? Minek? Most enni fogunk!
SIMON
Persze hogy enni! Hagyjátok azt a vacak kávét!
SIMON
Csak elveszi az étvágyát! Kínálja a tálat. Tessék! Lásson neki!
TERÉZ
Már a tálalónál. Hozom a tányért!
DITKE
Kétségbeesetten. De ha egyszer kávét akar inni!
ELEK
Nevetve, Ditkének. Hagyd, kösz… ne fáradj.
TERÉZ
Egyetek, azért csináltam, nagyon finom szendvicsek… Kirakja a tányérokat.
Simon segíteni akar neki.
Papuska, te most csak ülj szépen, és beszélgessetek, szereted a társaságot… Eleknek. Papa nagyon szereti a társaságot… Bandi! Ditke! Egyetek! Elek, kérem… Ebből a halasból! A halasból még nem is evett!
ELEK
Nevetve. Majdnem én ettem meg az egészet!
TERÉZ
Nem, ebből még nem evett! A tányérjára rakja a szendvicseket. Meg ez a sajtos…
SIMON
Dehogy, dehogy, csak tessék!
DITKE
Ne tömjétek, Elek nem eszik sokat!
TERÉZ
Ne hallgasson Ditkére, egyen jóízűen, mi azt szeretjük, ha valaki úgy jól nekilát, igaz, papuska?
SIMON
Nem is kell fogyókúrázni! De ne azt add neki, azt a szárazat!
TERÉZ
Mért lenne száraz, finom sajtos!
Rakosgatják Elek tányérján a szendvicseket.
SIMON
Akkor is! Ne azt! Ezt a húsosat! Sajt?! Ezt vegye!
TERÉZ
Kóstolja csak meg! Kóstolja meg, hogy milyen finom! Na, harapjon bele!
BÉLA
Velem is ezt csinálja.
ELEK
Tele szájjal, nevetve. Igen?
BÉLA
Ha azt mondom, hogy már nem kérek, telemeri a tányéromat.
TERÉZ
Mert én tudom, hogy mennyi kell neked!
SIMON
Na, nem kell erőszakoskodni, csak amennyi jólesik.
TERÉZ
Eleknek. A fiúknak is kimérem a porciót, én gondoskodom róluk… van két nagy fiunk, majd meglátja. Szerettek volna eljönni…
TERÉZ
Jaj, Bélus, te is tudod, mennyire szerettek volna eljönni, de közbejött nekik egy fontos dolog… Három férfi! Van velük dolgom, nélkülem mozdulni sem tudnak, de én szívesen csinálok mindent, amellett dolgozó nő vagyok, persze, de az anyai szív!… Na, adjak még a halasból?
SIMON
Tölt. Egy jó pohár bort rá. Mindjárt jobban csúszik!
ELEK
Tele szájjal. Sajnos azt nem… nem lehet.
DITKE
Kocsival van, hát nem érted? Hagyd!
SIMON
Tavalyi termés. Még van félretéve egy kevés…
TERÉZ
Ditkére néz, sokatmondóan. Ó, igen! Bizonyos alkalomra!
SIMON
Gondoskodom róla minden évben. Minden esztendőben elteszek egy huszonöt literes üveggel arra az alkalomra, ha Ditke férjhez menne.
TERÉZ
A mi lakodalmunk is itt volt… a Bandié is!
BANDI
Az első. Még az őskorban. Nevet.
TERÉZ
Szétnyitottuk a szobákat… virágfüzér volt az asztalon.
DITKE
Zavartan. Mi lenne… mi lenne, ha bekapcsolnánk a hűtőszekrényt? Gondolom, ha már hoztuk, működjön.
ELEK
Úgy van, mindjárt megcsináljuk…
TERÉZ
Ráér! Papa, tölts nekem is egy kis bort.
TERÉZ
Mit: ajaj! Iszom egy keveset! – Emlékszel még arra a napra, Béla? Ó! Elmereng, iszik.
BÉLA
Szerintem a papa most is remekül megrendezné. Családi körben a legjobb. Az ember, ugye, szeret ilyenkor egy kicsit danolászni…
SIMON
Hát az biztos! Rám bízhatnátok nyugodtan!
TERÉZ
Eleknek. Én már el is képzelem, hogyan fogja elmesélni az édesanyjának, hogy milyen a mi kis szülői házunk… a park…
TERÉZ
Park! Úgy értem, a kert!
BÉLA
Na, azért! Ne túlozzunk!
SIMON
Miért ne volna park?
ELEK
Bizony, nagyon szép…
BÉLA
Siralmas. Egyenesen siralmas.
SIMON
Hát akkor tessék, gyertek, csináljátok úgy, hogy ne legyen siralmas!
TERÉZ
Ó, Bélának rengeteg a dolga! Eleknek. Tudja, ő igazgató, és mindenütt ott kell lennie, ha nem akarja, hogy lopjanak…
BÉLA
Nemcsak a lopás miatt!
TERÉZ
Ma már nem tehet úgy egy igazgató, mint régen, hogy kidob valakit, aki lop vagy nem dolgozik, ma könyörögni kell az embereknek…
BÉLA
Na, azért nem egészen…
TERÉZ
Milliókért felel, nem jöhet ide, hogy rendbe hozza a kertet!
TERÉZ
De azt gondoljátok!
TERÉZ
Indulattal. Nem lehet Bélát terhelni mindennel! Eddig is mi vállaltunk mindent!
BÉLA
Jó, ez most nem tartozik ide.
SIMON
Mi mindent? Mi mindent?
TERÉZ
Érted ezt te, papuska! Én is tudok hűtőgépet venni, de itt lenni, amikor valamit csinálni kell?!…
BÉLA
Teréznek is van elég dolga a fiúkkal, ugye!
BÉLA
De aki nincs úgy lekötve?…
BÉLA
Nem teszek szemrehányást, csak mondom.
DITKE
Feláll. Elek, kapcsoljuk be azt a hűtőgépet, aztán lassan…
ELEK
Ja, igen, persze. Csak kellene egy vízszintező.
ELEK
Hogy pontosan beállíthassuk. Ha ferdén áll, nem működik előírásszerűen.
DITKE
Papa, van vízszinteződ?
SIMON
Valahol. Az ördög tudja, hol. Hagyjátok azt a hűtőgépet. Jó, örülök, hogy hoztátok… Eleknek. Nagyon kedves, hogy ilyesmivel gondolt rám…
ELEK
Ditkének tessék megköszönni.
SIMON
Nem figyel rá. Igen… de most beszélgetünk. Ditke! Ülj vissza! Nem értem, miért kell mindig mást csinálni?
TERÉZ
Na, én nem azért mondtam, Ditke, de ugye, meg kell osztani a terheket.
SIMON
Ditke! Ülj már le, így elvonod a figyelmemet.
Ditke leül.
Na… Eleknek. Én azt szeretem, ha egy kert dús, ha a természet szabadon fejlődhet…
Bandi feláll, Ditkéhez megy, cigarettával kínálja. Némajáték. Nézi vizsgálódva a húgát, aztán a rágyújtás után elsétál.
BÉLA
Eközben. Ma már a kiskerteket is tudományosan kell művelni. Vegyszerek! A vegyszerek korában élünk. Volt itt valaha permetezve?
TERÉZ
Jaj, hát persze hogy volt!
ELEK
Vannak országok, ahol a kukacos gyümölcsért minden pénzt megadnak. Mert abban legalább nincs méreg.
SIMON
Na ugye! És különben is, ki ér rá permetezni?
DITKE
Ingerülten. Nem hagynátok már abba ezt a kertet?!
BANDI
Legalábbis ajánlatos, hogy érdekeljen.
DITKE
Tudod, ha papa vagy Teréz eldönti, hogy valakit ez meg ez a téma érdekel, akkor bele kell nyugodni.
SIMON
Nem kell elkomolytalankodni a dolgokat!
DITKE
Ne haragudj, papuska, de másról is beszélhetnénk.
SIMON
Másról! Észbe kap, megenyhül. Másról? Hát persze, másról, na nézzenek oda! Igazatok van, nem azért jöttetek, hogy a permetezésről diskuráljunk, igaz? Na! Akkor egy kis csendet! Teréz! Béla! Egy kis figyelmet! Bandi! Ülj le te is! Csendet! Ditkének, a mi kis Ditkénknek fontos bejelentenivalója van.
ELEK
Nyugodtan, derűsen. Milyen bejelentenivalód van?
DITKE
Én nem akarok bejelenteni semmit!
Kínos szünet.
SIMON
Nem? Hát akkor… nem tudom…
Szünet.
BANDI
Eleknek. Tudod, mi költői lélekkel vagyunk megáldva. Ebben a családban a költészet mindig virágzott…
TERÉZ
Bandi író. Nagyon büszkék vagyunk rá!
BANDI
A fantáziánk határtalan. Szeretjük lehunyni a szemünket, hogy aztán a képzeletünk szabadon csaponghasson. Kivétel talán csak az én fantáziám, az kezd csökkenni, és már csupán azt látom, ami látni lehet…
Zavart csend.
ELEK
Hogyan? Ezt nem értem.
Simon még az iménti értetlenségbe süppedve ül öregesen, most felfigyel.
SIMON
Nem. Én sem. Miről van szó?
TERÉZ
Amit látni lehet? Mire gondolsz?
BÉLA
Na, arról tudnék mesélni, hogy mit lehet látni!
ELEK
Úgy érted… pardon! Úgy érti, az életben?
BÉLA
Tegezzük egymást. Nyugodtan tegezhetjük egymást.
Elek bólint.
Általában. Amit látni lehet. Itt is, ott is. Nem mondok mást.
TERÉZ
Most mit titokzatoskodsz? Elek előtt nyugodtan beszélhetsz.
BÉLA
Van neki tapasztalata, igaz? Van neked elég tapasztalatod. Utazol, miegyéb. Nem mondok mást.
ELEK
Hát ma már… Szünet, krákog. Azért vannak különbségek. Persze.
BÉLA
Nyomatékkal. Vannak.
ELEK
Emerre is, amarra is… Azazhogy emitt is… amott is…
Szünet.
BANDI
Eleknek. Te aztán jól belecseppentél ebbe.
DITKE
Éppen azért gondolom, hogy mehetnénk.
ELEK
Á, nagyon jól érzem magam. Az anyámmal élek, ketten élünk, nekem nincs ilyen élményem, nálunk nincs ilyen családi összejövetel soha…
SIMON
Ditkének. Na látod!
ELEK
Az öregem… szóval az apám otthagyott minket… még kissrác voltam.
SIMON
Részvéttel. Meghalt, szegény.
ELEK
Ó, nem, él valahol, de őszintén szólva már tíz éve nem találkoztam vele.
TERÉZ
Hogy nem találkozik vele. Az apjával.
ELEK
Anyám nevelt fel, ketten jól megvagyunk. Az anyám nagyon fiatalos. Szóval nagyon jó társaság. Néha elviszem egy étterembe. A múltkor meg az volt a kívánsága, hogy üljünk be a Savoyba. Vacsora után.
ELEK
Hát én is mondtam neki, tudod, kik járnak a Savoyba, mondom, oda nem vihetlek el. Hogy akkor a Moulin Rouge-ba vagy valahová. Te jó ég, mondom, te nem tudod, micsoda alakokkal vannak tele ezek az éjszakai mulatók. Semmi esetre sem idős hölgyeknek való helyek ezek. Hát erre aztán megsértődött. Mert tényleg nagyon fiatalos.
TERÉZ
Ditkének. Te ismered?
DITKE
Kényszeredetten. Nem. Nem találkoztam vele.
Szünet.
TERÉZ
Szép nagy lakásban élnek?
ELEK
Nem, csak másfél szoba.
TERÉZ
Hát ott nem lakhatnának.
SIMON
Itt ez a ház! Minek nekem ekkora ház! Egyedül! A ház meg a kert!
DITKE
Meglepődve. Befüveznéd?
ELEK
Csak mondom. Még az előbbire. Az a legpraktikusabb. Fű az egész kertben, géppel lehet nyírni… és szép.
DITKE
Reménnyel. Azt mondod, befüveznéd a kertet?
DITKE
Nahát! Mindig is egy ápolt kertre vágytam!
SIMON
Gép. És ki vesz gépet?
BÉLA
Te kintről is szerezhetnél. Egy osztrák kétütemű, például.
BANDI
Szóval te kiirtanál mindent, aztán jöhet az ásó, a gereblye, a fűmag…
DITKE
Élénken. Nem is kell itt az a sok minden. Csak munka van vele. Papának sem hiányzik, nekünk sem.
TERÉZ
Nahát! Csodálatos lenne! Zöld gyepszőnyeg!
BANDI
Nem volna se szőlő, se veteményes, csak a gyep. Igaz?
DITKE
Komolyan gondolod, hogy így kellene?
ELEK
Csak mondom. Az öreg fák helyett fiatal csemetéket ültetnék, esetleg nem gyümölcsöst kellene telepíteni, hanem díszfákat. Nyír meg vörös levelű cseresznyeszilva, bukszusok… ilyeneket.
TERÉZ
Vörös levelű cseresznyeszilva!
SIMON
Hát… ez is egy elképzelés.
BÉLA
Akkor aztán a sufnikat is le kellene bontani.
TERÉZ
Látja, rögtön tudtam, hogy szemet szúrt magának az a sok ócska sufni! Papuska, én mindig mondtam, hogy azokat le kell bontani.
SIMON
Igen? És szórjam ki azt a sok értékes holmit, amit összegyűjtöttem?
DITKE
Mire gyűjtötted, papa, mire?
SIMON
Jaj, ne gyertek ezzel, hogy mire! Az még mind jó lehet valamire, ti azt nem tudjátok, mert csak az van bennetek, hogy kidobni mindent a szemétbe, aztán újat venni, aztán azt is kidobni egy hét múlva…
SIMON
Csak a pazarlás, az! Ott mindenféle gerendák vannak, deszkák… príma ablakkeretek…
BANDI
Ditkének. Mondtam, ugye?
SIMON
Azok még mind kellenek egy építkezéshez.
SIMON
Tataroztatni kell a házat! A hagyaték után, ugye, mindenkinek a része…
DITKE
Eleknek. Ez nagyon jó ötlet, tetszik nekem. Ez a füvesítés.
ELEK
Nagyon feldobná a házát.
DITKE
Hazajön az ember a munkából, és úgy érezheti magát, mint egy üdülőben.
SIMON
Most is üdülő ez, csak nem becsülitek.
DITKE
Azért az mégis más lesz, papuska!
BANDI
Rajta, semmi akadálya! Nem is árt, ha valaki rendet csinál. Egy kis új vérkeringés.
SIMON
Rend! Nem a renddel van baj! Soha nem tudunk semmit megbeszélni. Ki viselje a költségeket?
TERÉZ
Aki idejön lakni, az megválthatná a többi részét.
BANDI
Ugyan már, lemondunk róla, az a legkevesebb.
TERÉZ
Én is így gondoltam, de egyedül nem dönthetek. Lemondunk az örökségről.
BÉLA
Hát… Szünet. Hát… nem tudom, ugye…
Szünet.
SIMON
Nekem csak egy kis zug kell.
TERÉZ
Eleknek. A papa nem foglal el sok helyet.
DITKE
A papa azt a szobát választhatja, amelyiket akarja. Ehhez ragaszkodom.
TERÉZ
Akkor, ugye, az a konyhából nyíló szoba lehetne, a szélső, az lenne jó a papának, mert ott nem háborgatna senkit… A papa éjjel mindig felkel…
SIMON
Jó, jó, hát felkelek!
TERÉZ
Na, nincs abban semmi, idős szervezet, fel kell kelned, csak magyarázom…
BANDI
A rendezkedést. Bízzátok Ditkére.
DITKE
Hát még nem is tudom… Annyira meglepett, amit Elek mondott…
SIMON
Mindig arra törekedtem, hogy együtt tartsam a családot. Azt mondtam, építsünk egy társasházat…
BÉLA
Kétmillió. Nem mondok mást.
SIMON
Nem kell dobálódzni a milliókkal!
DITKE
Az már lezárt ügy, papa.
SIMON
Még mindig nem volna késő. Szegény mamával úgy terveztük, hogy kettőnknek elég lesz egy szoba-konyhás…
BÉLA
Most ne mondd azt, ami már nem aktuális.
SIMON
Hadd fejezzem be! Soha nem tudok semmit végigmondani!
BÉLA
Tessék! Tessék, tessék!
SIMON
Na. Kifújja a mérgét. Nekünk csak egy kis zug kellett volna, persze teljes kényelemmel. De a gyerekeknek tágas lakások. Csakhogy itt soha nem valósul meg semmi. Soha nem jutunk előbbre!
BÉLA
De hova akarsz jutni, azt mondd meg!
SIMON
Hová?! Így nem lehet gondolkodni!
TERÉZ
Meggürcöltük azt a kis lakást, nem hagyhatjuk ott! És benn van a város közepén, ugye… Eleknek. Nem nagy, de szép, majd megnézi. Modern, olyan kis modern, mindent én terveztem, és Béla ügyesen megcsinálta. Mindent ő csinált! Ha eljön, nem fogja elhinni! A bolthajtást… a cserépkályhát ő építette be… a rejtett világítást!…
BÉLA
Eleknek. Amit akarsz. Famunka, kőművesmunka, szerelés… Hadifogság. Nem mondok mást. Ott mindenre specializáltak. Ha azt kérdezték: értesz a villanyszereléshez? Azt mondtam, értek. Tudsz falazni? Tudok. Ácsmunka? Hajaj! Végül mindent megtanultam. Itt is megreperálnék mindent, de egyedül?… Persze építkezésbe nem fognék… nem.
TERÉZ
A fiúk vegyenek feleségül lakással rendelkező lányokat! Akad sok olyan lány… mint ahogy Ditke is. Na igen, ez itt neki van szánva. Nagyon értékes ház!
BANDI
Már én sem tudok belefogni valami komolyabb vállalkozásba.
BÉLA
Hja, öregem, aki lakásokat ajándékoz a volt nejeinek!
BANDI
Eleknek, öniróniával. Háromszor kezdtem újra. Nem rossz, mi? Csak néhány holmi meg a könyveim, azok vándoroltak velem. Nem kis teljesítmény! Mindig nulláról indulni!
ELEK
Ahhoz képest jól bírod.
BANDI
Még. Még egy kicsit.
TERÉZ
Na de sohasem az én kis testvérkém volt a hibás!
BANDI
Iróniával, nevetve. Bizony, ezt jó, ha te is tudod!
SIMON
Eléggé visszavetették Bandit ezek a dolgok. Pedig nem volna szabad, hogy bármi is zavarja a hivatásában. Mindig nagyon megbecsülik, amit ír… komoly kitüntetéseket kapott!
BANDI
Eleknek. A család elragadtatását nem kell túl komolyan venni…
SIMON
Én csak tárgyilagos vagyok…
ELEK
Ismernek… tudom, a nevedet mindenki ismeri…
TERÉZ
Na most mért mondod, hogy á! Eleknek. Tudja, hogy odavannak érte? Mindenki kérdezi, az a te bátyád, komolyan a te bátyád? Nahát! Éppen azért aggódunk érte, hogy meglegyen a nyugalma, komolyan, még Béla is…
BANDI
Zavart nevetéssel. Na, mit hallok?
BÉLA
Miért? Mert nem mondogatja állandóan az ember?
BANDI
Jól van, tudom, öregem, tudom.
SIMON
Eleknek. Olvasta a könyveit?
ELEK
Még… valahogy… azt hiszem, nem.
TERÉZ
Szegény mama is! Sírdogált szegény eleget, hogy mi lesz Bandival…
DITKE
Nevet. Na de soha nem volt életveszélyben.
BANDI
Derűsen. Hát azért néha!…
ELEK
El tudom képzelni! Egy kis bosszú, mi? Egy kis női bosszú!
BANDI
Kicsi? Köszönöm szépen!
TERÉZ
Mi mindig jó testvérek voltunk… Eleknek. Tudja, kiskorunkban is összetartottunk, én például soha nem mentem nélküle sehová, de ő is mindig, hogy a Terézke, a Terézke… Ditke kisebb volt, ő ugye később született, a háború után, mi akkor már dajkáltuk…
DITKE
Nevet. Leejtettetek.
BANDI
Teréz mindig anyáskodott veled.
TERÉZ
Persze, mert a mamáék nem értek rá, egész nap az üzletben, akkor még!… Hát nem sokáig, de Ditke éppen akkor volt pici… és sokszor bőgött, bőgött, mert szopizni akart…
DITKE
Felkacag. Jézus, mit hoztok elő!
TERÉZ
Derűsen. Rettenetesen ordibált, én meg biztattam Bandit, hogy hívja a mamát… a mama soha nem tartotta be a szoptatási időket…
SIMON
Ott volt az üzlet. A vendégekkel kellett foglalkozni…
TERÉZ
Hát persze, ott nem volt megállás, szegény csöpp meg éhes volt, hát hol a mama, nem jön a mama… na, aztán becsaptuk szegény Ditkét, a szájacskájához tartottuk az arcunkat, azt kezdte mohón szopizni, elhallgatott, de nem jött a tej, hát megint ordibált…
Simon, Bandi és Ditke nevetnek.
DITKE
Na, szép testvérek voltatok!
TERÉZ
De úgy imádtuk, olyan édes kis baba volt!
SIMON
Olyan göndör hajad volt mindjárt, olyan kis dús, göndör, szőke…
TERÉZ
Bandi angolul énekelt neki.
SIMON
Tényleg, emlékszel? Angolul…
DITKE
Ó, hát hogy emlékezhetnék?
BANDI
Az Auld lang syne-t meg ezeket. Az It’s a long way-t, Meg a János bácsit… Énekli. John Brown’s body… Ezeket tanultuk a gimiben, angolon…
TERÉZ
Jaj, meg kell mutatnom azokat a régi fényképeket… A zongorához siet, kinyitja a dobozt, keresgél. Na és amikor még kicsik voltunk, hát nem mondom, néha veszekedtünk…
BANDI
Bogánccsal raktam tele a hajadat! Emlékszel?
TERÉZ
Jaj, a bogáncs! Papa, teljesen meg voltál rémülve, hogy mi történt velem…
SIMON
A mama nem győzte kifésülni…
TERÉZ
Szép hosszú hajam volt, és telistele bogánccsal.
DITKE
Még jó, hogy velem nem csináltatok ilyet.
TERÉZ
Azt hittük, le kell vágni a hajamat.
SIMON
Az. Szép hajad volt. Szép, sűrű, hosszú…
TERÉZ
Na és ahogy reggel mindig bemásztunk az ágyadba? A mama már kinyitotta az üzletet, mert mindig a mama nyitott, és a papa zárt, éjjel persze, kettőkor, így aztán őt még az ágyban találtuk… hogy megszorongattál mindig, s közben azt mondtad: „Te büdös, taknyos.”
SIMON
Szeretetből… szeretetből mondtam.
TERÉZ
Hát persze hogy szeretetből! Bandinak pedig meg kellett tipornia hátadat!
SIMON
Ó, még emlékeztek rá?
BANDI
Hogy a csudába ne! Kapaszkodtam az ágy támlájába, és tapostam a lapockádat…
BANDI
…meg a derekadat. Te meg azt mondtad: „Erősebben, erősebben!” Néha ketten is táncoltunk a hátadon.
SIMON
Derűsen. Ja! Szerettetek odabújni az ágyba…
DITKE
Engem meg úgy hívtál, hogy: Csöppöm…
DITKE
Nekem nem azt mondtad, hogy büdös taknyos, hanem hogy „Csöppöm”… Már amikor nagyobb voltam, még akkor is… Most jut eszembe, hogy így hívtál. Már csaknem elfelejtettem.
TERÉZ
Ó, én nem felejtettem el semmit! Talál néhány fényképet. Eleknek mutatja. Na. Itt. Látja? Itt vagyok Bandival, fogjuk egymás kezét… mikor lehetett ez? Mindig fogtuk egymás kezét, este is, egymás mellett volt az ágyunk, úgy aludtunk el, hogy megfogtuk egymás kezét…
BANDI
Mert mindig féltél.
TERÉZ
De ha fogtad a kezem, akkor nem! Újabb fényképet mutat. Ez meg… amikor biciklizni tanított…
SIMON
Sok képet csináltam rólatok.
TERÉZ
Újabb fényképre. Na, itt már nagyobb vagyok… Tessék! Bandi… megy az iskolába!
BANDI
Mutasd? Megnézi, nevet. Milyen piszok régen volt!
TERÉZ
De lesz, csak most ezt mutatom. Milyen? Tizennyolc éves voltam, pontosan tudom, mert akkor volt divatos ez a ruha. Egy év múlva férjhez mentem.
TERÉZ
Hát persze, Bélához! Nekem nem is volt más udvarlóm. Bandival jártam táncolni, ő mindig elkísért, megvédett.
SIMON
Rengeteg olyan képet csináltam róluk, ahol együtt vannak.
DITKE
Rólam már nem készült annyi.
SIMON
Dehogynem! Meg a mamáról…
TERÉZ
Hárman vagyunk… hárman, itt a kapunk előtt.
TERÉZ
Majd kiválogatom a képeidet, jó? Hogy meglegyenek.
DITKE
Jó helyen vannak itt.
TERÉZ
De ha külön akarod rakni… majd.
SIMON
Volt egy Kodak gépem…
TERÉZ
Nézi a képeket. Hiába, Bandiról készült a legtöbb kép.
DITKE
Persze, mert ő fiú!
SIMON
Dehogyis! Nem tettem kivételt…
DITKE
Na jó, mert régebben még inkább ráértél.
SIMON
Mindig sokat fényképeztem. Művészi fotók… nézze csak meg, micsoda beállítások! Pályázatra lehetne küldeni… A mamáról is mennyit készítettem! Pedig szegénynek nem volt türelme odaállni a gép elé…
SIMON
A padláson találtam néhány régi lemezt…
BANDI
Még olyan üveglemezest?
SIMON
Azt… régről. Nagyításokat csináltatok… azokat a régi képeket akarom kitenni, a fiatalkoriakat.
Szünet.
TERÉZ
Visszaviszi a képeket, s mielőtt a dobozba tenné, még egyszer megnézi őket. Nem, azt soha nem felejtem el, hogy mennyire szerettük egymást…
SIMON
Most már, a betegsége idején nagyon megtört volt szegény. Nagyon sokat szenvedett. Több mint egy évig. Valahogy… mindig úgy akarom látni, fiatalon, amikor még barna hajjal… olyan egyenes tartással, olyan mosolygósan…
Szünet.
SIMON
Elviszem a lemezeket egy fényképészhez, kinagyíttatom…
Szünet.
BANDI
Majd én megcsináltatom.
BANDI
Majd én megcsináltatom. Csak add ide.
SIMON
Meg tudnád csináltatni valahol szépen?
Szünet.
BÉLA
Hát… szalad az idő! Az óráját nézi.
TERÉZ
Jaj, ráérünk, holnap vasárnap… Igazán, nem is ittunk!
SIMON
Nem iszik senki. Én csak töltögetek! Ezt a finom bort!
BÉLA
A kocsi! Papa, a kocsi!
SIMON
Ménkű azt a kocsit! Azelőtt ki tudtatok járni HÉV-vel is?
SIMON
És itt is lehet aludni. Van hely. Van itt annyi hely, nem kell elrohanni. Jöttök nagy ritkán, aztán máris szaladnátok!
BÉLA
Mert otthon vár a munka.
BÉLA
Hétfőn tervtárgyalás, át kell néznem az anyagot.
TERÉZ
Béla hazahordja a munkát! Nincs egy vasárnapunk, egy szabad délutánunk, egy esténk! Nem megyünk el se színházba, se moziba! A társaságról már nem is beszélek.
BÉLA
Kivel üljek össze? Most mondd meg! Ki az, akihez elmehetnénk, vagy akit meghívhatnánk? A kollégáinkat? Minek? Egész héten együtt vagyunk velük!
BANDI
„Nem sok hasznát látom a vendégeskedésnek” – mondá Pljuskin.
BÉLA
Ott van szórakozásnak a tévé. Elég az! Sok is!
SIMON
Én hétszámra ki sem nyitom!
TERÉZ
Megfájdul a fejem. Én nem tudom, a tévétől megfájdul a fejem.
ELEK
Talán szemüveg kellene?
DITKE
Ne viccelj, Terézke még fiatal, csak nem képzeled, hogy szemüveg kell neki? Nevet.
TERÉZ
Esténként különben is rendszerint megfájdul a fejem. Olyan fejgörcs… rám tör valami idegesség, aztán a fejgörcs… csak úgy minden ok nélkül. Azért hordok a táskában állandóan Kalmopyrint. De most nem!… ha így elfoglalom magam, akkor nem!
SIMON
Eleknek. Na, egy pohárral! Itt is lehet aludni. Mondom. Ditke megágyaz… Ditke!
ELEK
Zavartan. Nem, hát az anyám… nem is tudja, hogy hol vagyok.
BANDI
Hogyhogy nem tudja?
DITKE
Félszegen. Nem mondtad neki, hogy…
ELEK
Mért mondtam volna? Nem is hittem, hogy ilyen sokáig maradok.
Csak Bandi veszi észre, hogy Ditke mennyire meglepődött. Pontosabban hogy rájött valamire, amit amúgy is sejtett. A húgára néz, majd Elekre.
BANDI
Végeredményben te egy független ember vagy, nem igaz?
ELEK
Gyanútlanul. Hát arra azért vigyázok, az biztos!
Nevet.
SIMON
Ditke! Meg tudsz ágyazni a kis szobában, holnap is itt lesztek, esetleg süt a nap… egy jó víkend… Na, Ditke!
DITKE
Idegesen. Jaj, papa, hát nem rajtam múlik!
TERÉZ
Eleknek. Nyugodtan itt alhat!
SIMON
Az édesanyját felhívhatja telefonon. Van a buszmegállónál egy fülke. Hogy ne nyugtalankodjék…
ELEK
Sajnos, lehetetlen. Nem azért, de… Nagyon kedvesek, de hát… Ditkének. Meg aztán, tudod, hétfőn utazom…
DITKE
Meglepetten. Hétfőn utazol?!
ELEK
Zavartan. Hétfőn… igen… A családnak. Mennem kell megint… ez az én beosztásom… Ditkének. És össze kell készülnöm.
ELEK
Most éppen az NSZK-ba. München.
ELEK
Igen. Van egy Volvóm. Egy Volvo kombi.
BÉLA
Nekünk Trabantunk van.
TERÉZ
Nem mintha nem vehetnénk mást, de mi kimondottan ragaszkodunk ehhez a márkához.
ELEK
Miért, az nagyon jó! Feláll. Hát akkor… Igazán jól éreztem magam, erre nem is számítottam, gondoltam, kiugrunk a hűtőszekrénnyel, és a végén, tessék, hogy itt ragadtam. Teréznek. Pompás volt a szendvics… örülök, hogy megismerkedhettünk… Bandinak. Hogy veled is. Majd ezentúl figyelem a cikkeidet…
BANDI
Ironikus mosollyal. Cikket soha nem írok.
ELEK
Hát amit az újságoknak írsz. Most már majd tudom, hogy te vagy az.
ELEK
Simonnak. És még egyszer: minden jót a születésnapjára!
SIMON
De nem értem… hogyhogy most ilyen hirtelen?
BANDI
Hallottad, dolga van.
SIMON
De még nem is beszéltünk meg semmit! Hogy akkor hogyan lesz?…
ELEK
Udvariasan. Micsoda?
DITKE
Most nem kell megbeszélni semmit sem, papuska. Majd máskor.
ELEK
Ja, valami családi ügy?
TERÉZ
Mi mindenben segíteni fogunk. És nagyon megnyugtató lesz, ha tudjuk, hogy a papa nincs egyedül.
DITKE
Már ő is felállt: feszengve. Terézke, majd mindennek eljön az ideje!
SIMON
Csakhogy én szeretem, ha tervszerűen mennek a dolgok, ugye, mindenre készülni kell, nekem már minden nap ajándék, tudni akarom, mi lesz, és hogyan…
DITKE
Igen, papuska, de most még…
DITKE
Jaj, hát hogyan mondjam?
SIMON
Elveszti a türelmét. Miért nem lehet nyíltan beszélni? Soha nem szerettem a titokzatoskodást!
BANDI
Bízd Ditkére a dolgokat, és ne erőszakoskodj!
SIMON
Rám mondjátok, hogy erőszakoskodom? Rám?! Akinél nincs tapintatosabb ember?!
ELEK
Bocsánat… úgy látom, miattam… hogy zavarok. Máris indulok, nem akarom meggátolni a családi megbeszélést.
DITKE
Ideges. Megyek veled.
ELEK
Dehogy, te csak maradj! Udvariatlanság volt ennyit időznöm itt, a családi ünnepségen, de észrevétlenül repült el az idő…
SIMON
Dohogva. Senkivel sem szoktam erőszakoskodni!…
BANDI
Jól van, papa, bocsánat!
ELEK
Akkor hadd búcsúzzam…
BÉLA
Én ezt fel nem foghatom! Arról volt szó, hogy…
DITKE
Eleknek. Én is mennék veled. Vagy nem akarod?
ELEK
Ugyan! Ha az a szándékod, hogy haza akarsz menni, szívesen elviszlek. Én még felugrom a kollégámhoz… á! egy hosszadalmas tárgyalás az utazás előtt! Kis kerülő, de nem baj, hazaviszlek. A családnak. Jaj, ez egy nehéz üzlet lesz, Münchenben nem is annyira, de aztán majd Hamburgban… Az órájára néz. Ajaj, az ágyból fogom felverni a kollégámat!
BÉLA
Ironikusan. A kollégádat?
ELEK
Felnevet. Na, komolyan, egy pasasról van szó, akivel együtt dolgozom… Tényleg, elnézést…
BÉLA
Beletenyerel. Hát rólatok beszélnénk!
Csend.
ELEK
Meglepetten. Rólunk? Nem értem… vagy nem figyeltem…
BÉLA
A házasságról. Vagy nem? Arról lenne szó, hogy esetleg összeházasodtok. Nem? Azért akarjuk most megbeszélni, mert ötpercenként nem tudunk összeülni.
Kínos szünet. Ditke elsápad. Bandi ránéz. Elek Ditkére pillant, nem ért semmit.
ELEK
Inkább csak hangként tör fel a torkán. Hogy?!
TERÉZ
Sietve. Hát tényleg, mi úgy gondoljuk… Elhallgat.
SIMON
Na ugye, hogy nevén lehet nevezni!
ELEK
Bocsánat… hogy mi? Hogy Ditke és én? De hát…
DITKE
Iijedten. Nem! Én ilyet nem mondtam senkinek!
ELEK
Rekedten felnevet. Mert ha vicc… de ez… ez valami félreértés!
DITKE
Én senkinek se mondtam ezt… Bandi! Te is tudhatod!
BÉLA
Arról volt szó, hogy kihozod bemutatni.
BANDI
Nem arról volt szó. Csak hogy kijön valakivel.
TERÉZ
Na igen, valakivel, aki…
DITKE
Közbevág. És ti félreértettétek a helyzetet. Ennyi az egész!
ELEK
Feszengve. Mert ugye, én csak mint barát… barátságból… Szóltam Ditkének, hogy majd kisegítem azt a frizsidert, ne fizesse a taxit… csak erről volt szó.
DITKE
Hidegen. Hát persze.
SIMON
Igen, de akkor most mi van?
DITKE
Ideges, de uralkodik magán. Papuska, semmi sincs, elbeszélgettünk. Eleket egészen mostanáig nagyon szórakoztatta a társaságunk, de mennie kell, hagyjátok már ezt az egészet!
ELEK
Ha megtévesztő volt a viselkedésem, rettenetesen sajnálom.
BANDI
Éllel. Nem megtévesztő a viselkedésed, megnyugtatlak.
Egymásra merednek.
ELEK
Ditke már nem gyerek. Néha találkozunk, de én soha nem gondoltam többre. Ezt ő is tudja. Ditkének. Ezt te is tudod, nem? Hát ezt te is tudod.
BÉLA
Nem azt tárgyaltuk, hogy mi lesz a kerttel meg a házzal, ha idejöttök?
SIMON
Én is úgy értettem. Azzal a füvesítéssel…
DITKE
Az csak egy ötlet volt, papa!
ELEK
Szeretne szabadulni. A füvesítést azt állom. Azt javaslom. Érdemes megcsinálni!… Indulna. Nos… Ja, igaz, be se kapcsoltuk a hűtőgépet! Ditke! Ha megvan a helye…
BANDI
Be tudjuk dugni a konnektorba, ne fáradj!
Szünet.
ELEK
Akkor elvigyelek, Ditke?
ELEK
Hát… Majd kereslek telefonon, ha visszajöttem… Meghajol a többiek felé. Minden jót!… Igazán… Zavartan elneveti magát. Voltaképpen komikusnak is mondhatjuk ezt a kis félreértést, hát nem?
SIMON
Ditke! Gyere, kísérjük ki a vendéget! Na! Ne kelljen mindig magyaráznom, hogy mi illik!
BANDI
Sietve. Majd én. Már hűvös van, ne jöjjön ki így.
Indulnak.
ELEK
Az ajtóban. Jó éjt mindenkinek!
Béla a foga között morog egy jóccakátot.
ELEK
Int Ditkének. Telefonálok!
Elek Simonnal és Bandival kimegy. Csend.
Szünet.
BÉLA
Ebbe beletenyereltem.
TERÉZ
Nem baj, Bélus, így kellett, legalább tudjuk, hányadán állunk. Igaz, Ditke? Ne is szomorkodj, mert ha valaki nem akar feleségül venni, ne is vegyen! Nem kell neked senki után sem szaladni! Csinos vagy, fiatal vagy… még ráérsz! Menjen! Menjen Münchenbe! Na és akkor? Azért, mert Volvója van?
TERÉZ
Láttad, hogy nézett, amikor azt mondtad, hogy nekünk csak Trabantunk van?
TERÉZ
Dehogynem! A szája szegletében az a kis gúny, hogy: na, ti szegény csórók!
BÉLA
Törődik is vele, hogy nekünk milyen kocsink van!
TERÉZ
Ne mondd! Ne mondd, hogy nem törődik! Akinek még az anyja is bárokba jár! München! Hamburg! Oda megy, ahova akar…
TERÉZ
Munka? Ez neked munka? Utazni? Szórakozni? Beülni a lokálokba meg mit tudom én?! Ott szedte fel ezt a tempót, betelepedni valahová, mindjárt elterpeszkedni otthonosan!
Ditke magányosan áll, mulattatja Teréz indulata, hangtalanul nevet.
BÉLA
Na jó! Hát most téged hagyott itt ez a pasas, vagy Ditkét?
TERÉZ
Ditkét sem hagyta itt! Ditke egyszerűen nem ment el vele! Egy ilyen szélhámossal? Idejön, azt mondja, hogy itt akar lakni, át akarja rendezni a családi fészkünket, ahol annyi emlék… ahol minden fa, minden bokor emlék… a papát ki akarja túrni a sufniba!…
BÉLA
Mit beszélsz? Miket beszélsz?!
TERÉZ
Miért? Mit kritizált itt? Még ha komolyak lettek volna a szándékai. De csak szórakozni akart! Nem baj, ne sírj utána, Ditke, különbet kapsz, egy orvos is elvehet, csodálom is, hogy még nem kért feleségül egy orvos!
TERÉZ
Egy belgyógyász! Miért, egy belgyógyász meg egy körzeti nővér…
Béla idegesen, halkan fütyörészni kezd. Teréz nem zavartatja magát. Ditke hangtalanul nevet.
…hajaj! Még nagyszerűen össze is tudnátok dolgozni! Egy orvos! Ez az! Látod, el fog venni egy orvos, ne búsulj, ezerszer jobban jársz, már csak az összhang miatt is! Vannak nagyon csinos, fiatal orvosok. Éppen hozzád valók. Egy olyan például, mint a kolléganőmnek a fia. Szép, magas gyerek, bajusszal. Most végzett. Na, nem, az fiatalabb nálad, de majd ha idősebb lesz. Nem fogom hagyni, hogy nekibúsulj…
DITKE
Mulattatja a dolog. Jól van, nővérkém.
TERÉZ
Belelovalja magát. Miért, ki volt ez? Egy senki! Amikor Bélus először járt ebben a házban, virágot hozott nekem, és csak akkor jött el megint, amikor megkérte a kezem. Különben soha nem találkoztunk. De nekem csak ő volt! Csak ő!
Béla lassan abbahagyja a fütyörészést.
Én nem jártam fiúkkal, engem csak Bandi vitt el táncolni, mi jó testvérek voltunk, nem ismerkedtem fiúkkal, mert nagyon is jól tudtam, milyenek, hogy milyen szemtelenek, hogy mindjárt mit akarnak széles vigyorral… meg mindjárt… de én soha! Nekem csak ő volt, Béla! De te hiszel mindenkinek, te képes vagy barátkozni az ilyennel, pedig ezek csak kihasználnak, és még azt mondja az ilyen, hallottad, hallottátok, azt mondja, végtére tréfának nem is rossz! Egyre hisztérikusabban. És el tudom képzelni, hogy nem ez az első ilyen…
Ditke arcáról lefagy a nevetés.
Nem nagyon csodálkozol, hogy így végződött, el tudom képzelni, nagyon is, hogy csak úgy jönnek-mennek nálad…
DITKE
Keményen. Na, Terézke, most már aztán!…
TERÉZ
Folyamatosan, hisztériával. El tudom képzelni, hogy mi történik abban a társbérletben, azért kellett elköltöznöd, azért akartál külön lakni, hogy éld a világodat, azt se nézed, kicsoda, csak férfi legyen…
TERÉZ
…jöhet, jöjjön, jöjjenek… mind, ahányan vannak, ez az élet, igaz? Nem nyűglődni egy házasságban, gyerekeket szülni, gyerekeket nevelni, gürcölni – már sír –, feláldozni mindent, mindent… mindent!… Görcsösen felveti a fejét, felsikolt a sírástól, leroskad egy székre, összegörnyed, hangosan sír.
Bélát letaglózza a látvány, egy pillanatig béna, majd felugrik, a feleségéhez rohan, megpróbálja két tenyerébe fogni Teréz fejét, hogy felemelje.
BÉLA
Teréz! Teréz!!! Ne!… nézz fel! Hagyd abba! Teréz…
Ditke lenyeli a mérgét, odasiet; Béla kétségbeesve tekint rá.
Mi ez?… nem szokott így… Teréz! Hallod? Mi baj?
Teréz lassan elcsendesedik.
DITKE
Bélának. Hagyd.
Béla zavartan elengedi a feleségét. Teréz felegyenesedik ültében, némán sír, szipog, Ditke megérinti a vállát.
Na. Na. Nyugodj meg… Könnyes szemmel. Bárcsak nekem is… nekem is olyan két szép fiam lehetne, mint neked.
TERÉZ
Ditke derekához szorítja a homlokát, sírva. Ők sem törődnek már velem. Visszabeszélnek…
DITKE
Szeretnek. Nagyon jól tudod, mennyire szeretnek.
TERÉZ
Rám kiabálnak. Azt sem bánnák, ha meghalnék…
DITKE
Könnyezve, mosolyogva. Ostobaság!
Szünet.
BÉLA
Csendes riadalommal. Nem szokott így… Nem is értem…
Bejön Simon és Bandi. Simon gondterhelt, nem figyel a társaságra.
BANDI
Igyekszik könnyed lenni. Megnyergelte a Volvót. Elég hűvös van kinn… Meglátja a sírdogáló Terézt. Mi az? Mi baj?
Senki sem válaszol, Béla kétségbeesetten nézi a feleségét. Teréz szipogva elhagyja a sírást.
SIMON
Felneszel. Baj? Na! Teréz! Mi az?
Csend.
Hát nem mondjátok meg? Ejnye! Senki sem tud szólni?! Azt kérdezem: mi történt? Mi történt Terézzel? Rosszul van?
SIMON
Hát látom, rosszul van! Egy kis vizet vagy valamit!
Teréz int, hogy nem kell.
Na! Nem kaphat egy kis vizet? Mit álltok itt így!
SIMON
Béla! Hát legalább te!…
BÉLA
Csendesen. Megyünk. Megyünk mi is.
Közben Bandi a tekintetével kérdi Ditkétől, hogy mi a helyzet. Ditke legyint, hogy már elmúlt. Simon ezt észreveszi.
SIMON
Mit integetsz? Mit integettek?
DITKE
Jaj, papa, mondom, hogy nincs semmi!
SIMON
Semmi! Már megint ez a semmi! Megint a semmi! Megint a titkolódzás! Minden keveredés ebből támad, ebből a titkolódzásból! Hát nem bánom, tessék, csináljátok csak, történjen csak minden a hátam mögött, integessetek csak, jó, tudomásul veszem, hogy öreg vagyok, semmihez sem értek, semmihez sincs közöm, semmit sem kell nekem elmondani… Jó… csak tessék! Feldúltan, sértődötten megfordul, besiet a hálószobába. Becsapja az ajtót.
DITKE
Ingerülten utánakiált. Most aztán ne kezdd te is, papa!
BANDI
A háló ajtaját nézi, aztán Ditkének. Hagyd.
TERÉZ
A könnyeit nyelve. Lefekszik.
TERÉZ
Ismerem, ilyenkor lefekszik, el se köszön, és még ő van megbántva. Nekünk meg már mennünk kell.
Szünet.
BÉLA
Hirtelen. Ezt a marhaságot! Van nekem elég bajom, az idegeimet a hivatalban is tönkretehetem!
DITKE
Élesen kitör, sírva. Hát akkor menj, menjetek, csináljátok a dolgotokat, és hagyjatok engem!
BÉLA
Ki bánt téged?! Téged senki se bánt! Különben miattad van az egész!
BANDI
Miért lenne miatta?
BÉLA
Ki hozott ide egy idegent a családi ünnepségre?
BANDI
Nem hozott idegent.
BÉLA
Nem? Szóval nem volt itt senki? Érdekes!
BANDI
A barátja. Ditkének nem idegen. Na és? Nem hozhatja el a barátját?
BÉLA
Te nem vetted észre, hogy packázott velünk? Ne szépítsük a dolgokat!
DITKE
Hagyjátok már, ne foglalkozzatok ezzel, nagyon szépen kérlek… Nagyon szépen kérlek benneteket! Értitek? Nagyon szépen…
BANDI
Nyugtatóan. Persze, nem olyan nagy dolog.
DITKE
Idegesen. Te is… hagyjál!
TERÉZ
Felcsattan. Miért, nem lehet veled beszélni?!
TERÉZ
Na, nézzenek oda! Az ember aggódik, hogy mi lesz vele, és így válaszol!
BANDI
Hát hogy válaszoljon? Igaza van.
DITKE
Bandival egy időben. Aggódik! Mindenki aggódik mindenkiért!
TERÉZ
Ugyanakkor. Bélus! Gyere ide… ide… hozzám… gyere ide…
Béla odamegy; Teréz elkapja s magához szorítja a férje kezét.
BÉLA
Elmegyünk… jó? Jobban vagy?
DITKE
Folyamatosan. Aggódunk a papáért, Bandiért, egymásért… valakiért mindig aggódunk. Aggódtunk a mamáért…
DITKE
Az aggódást azt értjük, azt értjük…
BANDI
Keserű nevetéssel. Ráadásul én még hivatásos aggódó is vagyok.
TERÉZ
Megint a fejem… Nyomkodd meg, Bélus…
BÉLA
Elkezdi masszírozni a halántékát. Itt? Így? Így jó?
DITKE
Azzal aztán minden be is van fejezve… az aggódással!
BANDI
Hát… körülbelül. Igaz. Igaz, igaz, így igaz. Nevetséges és értelmetlen.
BANDI
Szelíd keserűséggel. Magamra mondom. Amit én teszek, például. Arra mondom. Nevetséges és értelmetlen. Nada. Ahogy az öreg pincér mondja abban a Hemingway-novellában. „Mindennapi nadánkat add meg nekünk nada…” Ha jól emlékszem. A Semmi. A kapaszkodás a Semmibe. A nagy megnyugvás a Semmiben. A jól végzett Semmi tudata… Igazad van. Mit össze nem aggódtam én már mint hivatásos aggódóművész. Túlfeszített munkatempóban, elég jó honoráriumokért, a lelkiismeretem könnyítésére. Pedig csak tolsztoji módon szabadna! Vagy ahogy Jézus Krisztus. Ahogy a nagyok. A cselekvők és nemcsak páholyból aggódók. Csak úgy érvényes minden betű, minden szó, minden leírt sor… De én csak egy kis kényelmes szakember vagyok. Unom.
Szünet. Béla masszírozza Teréz fejét.
TERÉZ
Szenvedve. Ott… még… jaj, ez a görcs! Bandinak. Nem figyeltem jól, miről beszélsz?
BÉLA
Teréznek, gyengéden. Hát tartsd így a fejed. Így. Így…
TERÉZ
Mit mondtál, Bandi?
BANDI
Legyint. Nem lényeges.
Szünet.
BÉLA
Kedélyeskedni próbál. Most láthatjátok, mit gyötrődöm, amikor rátör ez a fejfájás.
TERÉZ
Enyhülten, hízelegve. Jó, jó, arany kezed van! Add ide azt az arany kis kezedet. Megpuszilgatja. Nehogy azt higgyétek, hogy mi nem élünk jól! Hogy mi nem vagyunk boldogok! Mindenünk megvan, szerényen ugyan, de ami kell, megvan… És egy percig sem tudnánk egymás nélkül élni. Szünet. Igaz, Bélus? Mi egy percig sem, soha…
BÉLA
Szemérmesen. Nem hát.
TERÉZ
És a fiúk is… olyan ragaszkodók. Különösen az apjukhoz… de hiszen tudjátok, mennyire szeretik! Hirtelen. Nem gondolod, hogy már otthon lehetnek? Indulnunk kellene!
BÉLA
Aha. Gyengéden kiszabadítja a kezét Teréz markából. Most rászoktak, hogy Nagyfőnöknek hívjanak. „Nagyfőnök, van egy cigid? Nagyfőnök, add kölcsön a csukádat”… Már a Józsika lába is akkora, mint az enyém.
BANDI
Én is hordtam valamikor az apám holmiját.
BÉLA
Te is, mi? Így voltunk mind. Na, kimegyek, megfordulok a ház előtt a kocsival. Nem nézted, nincs köd?
Bandi elgondolkodva áll, nem válaszol.
De párás lehet az ablak… Kimegy.
Kis csend. Teréz már megnyugodott, kezdi rendbe szedni magát.
TERÉZ
Rettenetes, hogy a papa most így elvonult. De nem tehetünk róla. Senki sem sértette meg. Szünet. Készülődik. Tudjátok, hogy amikor jöttünk, itt mekkora rendetlenség volt? Te nem is hiszed, Ditke, a cipők szerteszét, odabenn széthányva az ágy, és por… csupa por volt minden! Ki sem volt szellőztetve. Na és ruhák mindenhol, ahol valamit levet, ott hagyja. Én nem is tudom, eszik valamit egyáltalán? Az a konyha is, ahogy kinéz! Tudjátok, miket találtam a zongorán? Koszos ingeket meg zoknikat… nadrágtartót meg ilyesmit. Jaj, annyit dolgoztam, amíg egy kis rendet tudtam csinálni, hogy mégis, ha jöttök… Ditkére néz, hirtelen. Mit gondolsz, van valakije?
TERÉZ
Ennek az Eleknek. Van valakije? Talán felesége is van! Vagy menyasszonya. Miért ne?
DITKE
Éllel. Miért ne?! Amikor én azt se nézem, kicsoda, micsoda?!
Szünet.
TERÉZ
Azt nem úgy értettem, Ditke. Sajnálom.
Szünet.
DITKE
Tudod te, mit jelent az, naponta kijárni a betegekhez, a sok magatehetetlen emberi roncshoz? Mind tőled várja a megváltást… várnak az ágyban, az ablaknál, a kapuban, lesik az utcát… a legfontosabb, ami az életükben történik, hogy a doktor vagy én megérkezünk. De engem még az orvosnál is jobban várnak, mert megetetem őket, tisztába teszem őket, rendet rakok körülöttük…
BANDI
Te legalább teszel valamit az embereidért.
DITKE
Abban reménykednek, hogy megmentem őket…
BANDI
Lemosdatod a testüket. Adsz injekciót. Az már valami.
DITKE
…de közben tudod, hogy visszazuhannak a szenvedésbe… vagy holnap mész, és már elvitték… ha ugyan elvitték, s nem én találok rá ott, az ágyban… Szünet. Mindegyiket ismerem. Hátul, az udvarokban, a magányos szobákban… a verejtékszagú ágynemű között. Tudom, hol van a konyhában a vízcsap, hol tartja a Rausedylt, van-e még a Nitromintból… Meg hogy veri az ura, mankóval veri, meg hogy a vérnyomása… meg elveszett az erszénye, a rokonok kirabolják… aztán a kifekélyesedett lábszárak, a sipolyok… Meg a történeteik. Hogy nem néz feléjük senki. Leveleket mutogatnak. És kávét iszom velük. Nézem a régi fényképeket, amiken még szépek voltak, egészségesek… Szünet. Ne csodáld, ha néha azt akarom, velem is törődjön valaki.
TERÉZ
Hát persze. Más hangon. Ha felvettek volna az egyetemre, most nem itt tartanál.
TERÉZ
Dehogynem! Ebben a korban már jelentős pozícióban lehetne.
TERÉZ
Egyszerűen az, hogy nem kellene ilyen rettenetes helyekre járnod. Na nem?
DITKE
Szelíden. Másról beszélek, Terézke.
TERÉZ
Értem én, hogy miről! Szünet. Nagyon is értem.
Szünet.
BANDI
Monotonon. A kórházban, az operáció napján, amikor a főorvos behívott a szobájába, és megmondta, hogy a mama menthetetlen… azon a napon… megtudtam, mi az, szembekerülni az ítélettel. A reá mérttel… és a rám szabottal. Fél évet mondott az orvos vagy legfeljebb egy évet… Pall Mall-lel kínált, miközben én azt hajtogattam ostobán: „igen, igen, értem, igen”… A folyosón vártatok… és amikor kijöttem, megpróbáltam hideg fővel hazudni. Azt mondtam nektek, minden rendben, a műtet sikerült. Tudtam, hogy a hazugságot kívánjátok, ti is inkább a hazugságot…
TERÉZ
Mennyire bíztunk! És ő is, szegény!
BANDI
Aztán, ahogy teltek a hónapok… Szünet. …S amikor újra beszállították… Abban a kórteremben már csak öt napja volt hátra… És a hatodik napon… Szünet. Akkor délben ti nem voltatok ott, csak a papa meg én. Már eszméletlen volt. Némán álltunk az ágyánál, de a többieknek éppen hozták az ebédet, kimentünk a szobából. Rettenetesen fegyelmeztük magunkat mind a ketten. És egyszer csak kijött az a fiatal doktor, s azt mondta nekem halkan, diszkréten: „Meg fog halni.”
Teréz némán sírdogál. Ditke könnyezik.
Bementünk… mellette voltunk abban az utolsó percben. Elakadt a lélegzete, és… Szünet. Megszakadt valami, tudjátok, elszakadt az a szál, amelyik fenntartott. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor ez megtörtént. Ez az elveszejtés…
Nyílik a háló ajtaja. Simon kijön, anélkül hogy rájuk nézne, keres valamit. Követik a tekintetükkel.
TERÉZ
Tettetett élénkséggel. Mi az, papuska, mit keresel?
SIMON
A szemüvegem… itt hagytam valahol.
TERÉZ
A szemüveged? Na, nézzük csak! Ditke, nem láttad a papa szemüvegét? Nézzetek körül…
Keresik, bár tudják, hogy az egész csak ürügy.
DITKE
Ó majd meglesz. Minek az most? Gyere, papa, inkább ülj le, iszom még veled egy pohárral.
TERÉZ
Igen, papuska, nem kell elvonulnod a szobádba, nekünk is mennünk kell, Bélus már melegíti a kocsit…
SIMON
Mogorván. Hát menjetek. Ha kell, menjetek.
TERÉZ
Kedveskedve. Nem szép dolog, hogy semmiségekért truccolsz a születésnapodon. Igen, igen a szülinapod van, légy jókedvű! Itt vannak a gyerekeid…
DITKE
Fogja az üveget. Töltök, jó? Vagy te akarsz tölteni?
SIMON
Csináld csak. Leül. Nem szoktam truccolni.
TERÉZ
Ó, ó! Nem tudom, ki vonult ki látványosan!
BANDI
Abbahagynád, Terézke?
SIMON
Ez az egész mai ügy nem így sült volna el, ha velem beszélitek meg, ha Ditke felvilágosít…
TERÉZ
Helyesel. Igen, bizony.
SIMON
Ha mindenről rendesen tudok. Ha Ditke vesz annyi fáradságot, hogy előzőleg kijön hozzám, és megmagyarázza…
DITKE
Udvariasan. Mit kellett volna megmagyaráznom?
SIMON
Mindent! Egyáltalán, hogy fogalmam legyen róla, hogyan élsz! Ha megkérdezhetném! Ha jogom volna tudni!
Szünet.
DITKE
Jogod van tudni. Szünet. De most előbb koccints velem.
SIMON
Cseppet enyhülten. Mmmm.
TERÉZ
Most már nem merek a fejem miatt. Lehet, hogy a bortól fájdult meg a fejem?
SIMON
Ettől a bortól sohsem fájdulhat meg a fejed!
DITKE
Kortyint a borból. Most nagyon eltaláltad a zamatát, papa.
SIMON
Mindent feledve. Ugye, nem olyan édes?
DITKE
Nem, ez most éppen csak-csak! Nagyon finom.
SIMON
Tölt Ditke borához. Igyál. Ha végre ízlik, igyál egy jót. Na! Ilyen minőséget ma már nem találsz sehol! Nézd meg a színét. Mint az arany! Na, igyál, örülök, hogy ízlik…
Ditke kortyint.
Hajtsd fel, na!
Ditke iszik, Simon is. Bejön Béla.
BÉLA
Simonra néz, aztán Teréznek. Leszáll a köd. Jó lesz, ha indulunk.
SIMON
Na, várjatok, hová szaladnátok?
BÉLA
Haza. Más maradhat, de nekem dolgom van, aludnom kell, holnap a tervjavaslatokat olvashatom, képzelhetitek, micsoda szórakozás vasárnap!
TERÉZ
Jaj, és a fiúk is jönnek haza!
SIMON
Megvannak azok magukban.
TERÉZ
Á, te nem is képzeled, első dolguk, hogy keresnek, anyu, hol vagy, anyu, gyere, anyu, ezt add ide, azt add ide…
BANDI
Magam is útra kelnék. Valamelyik nap kiugrom, papa. Eldiskurálunk egy kicsit. – Ditke, elviszlek, ha akarod.
SIMON
Kedvetlenül. Ó dehogy jöttök! Azt is meg akartam veletek beszélni, hogy elmenjek-e a múzeumba dolgozni. Hogy mit szóltok hozzá. Neked, például, Bandi, nem degradáló-e?
BANDI
Nekem semmi sem degradáló, de ne menj a múzeumba. És ott mit csinálnál?
BÉLA
Teremőr akar lenni. Kilencszázat fizetnek.
SIMON
Gondoltam, hogy a te társadalmi rangod miatt talán nem is engedhetem meg magamnak…
BANDI
Fütyülök rá! Miattad nem akarom. Nem kell az neked.
TERÉZ
Miért, az végeredményben nem is rossz, kényelmes beosztás, fűtenek, és csak ülni kell, üldögélsz, és gyönyörködsz a szép képekben…
SIMON
Hát ez az. Unalmas.
TERÉZ
Türelmetlenül. Ha unalmas, akkor meg ne kérdezd, papuska. Ha úgyis tudod, hogy eszedben sincs odamenni, akkor kár róla beszélni, ennyi idő alatt már úgyis képtelenség megtárgyalni, majd legközelebb… Az ajándékokat pedig ne rakd a szekrény aljába, hanem tessék, hordd, használd, az ingeket nem kell vasalni, meglátod, nem lesz gyűrött a gallérja egyiknek sem, csak mindig fogasra kell akasztani mosás után. Ki tudod mosni, nem?
SIMON
Ezerszer jobban, mint a tisztítóban!
TERÉZ
Na látod! Nagyon praktikus, nem kell vacakolni a vasalással, csak egy kicsit megrázod, így… vizesen, és felakasztod. Nézd! Kigombolja Béla zakóját, mutatja az inge mellét és gallérját. Ezt nézd meg! Vasalva van? Nincs vasalva! Mégis úgy néz ki, mintha vasalva lenne. Csak azért mutatom, mert tudom, mennyire kényes vagy az ingedre, de bízzál ezekben a műanyagokban…
Béla megelégeli a dolgot, és begombolja a zakóját. Simon dünnyögve bólogat.
A pizsamát is vedd fel! A zoknik jó hosszúak, ahogy szereted…
TERÉZ
Na! Hát akkor köszönjünk! Bélus, köszönjünk el szépen a papától, azért jó kis este volt, együtt lehettünk, papuska, együtt lehettél a gyerekeiddel… Bélus is majdnem olyan, mintha a fiad volna! Gyere, Béla! Puszi, puszi! Megcsókolja az apját. És sok boldogságot a szülenapodra! Használd a holmikat! Ditke, velünk jössz?
BANDI
Majd én elviszem Ditkét.
SIMON
Örömmel. Hát persze! Aludj itt! Ráérsz! Bandi, neked sem kellene elmenni.
BANDI
De, de, sajnos. Tudod, jönnek hozzám délelőtt…
SIMON
Az más! A munkád az első!
TERÉZ
Úgy is van, aludj itt, Ditke. Hova mennél?
SIMON
Ditkének. Megágyazunk a régi helyeden. Reggel alhatsz, ameddig akarsz, csendben fogok felkelni. Örülök, hogy legalább te itt maradsz egy éjszakára!
DITKE
Úgy gondoltam, papa, hogy nemcsak egy éjszakára…
SIMON
Nem? Annál jobb! Még holnap is?
DITKE
Maradnék. Itt maradnék veled, papa.
DITKE
Itt maradnék veled. Visszaköltöznék.
Szünet.
TERÉZ
Nagyszerű! Ennél okosabbat nem is tehetnél!
BANDI
Komolyan ez a szándékod?
TERÉZ
Majd mi segítünk! Megmondod, melyik nap, és segítünk kiköltözni. Nincs ott olyan sok holmid. Bélussal mindent elrendezünk. Nagyszerű ötlet! Végre nyugodtak lehetünk, hogy a papa nincs egyedül, mindjárt nem lesz akkora gond, mert az egyszerűen lehetetlen, hogy annyiszor legyen itt az ember, ahányszor kellene, Bélus a megmondhatója, hányszor mondom esténként, ki kellett volna menni a papához! De mikor? Mikor?
SIMON
Mindenki élje a maga életét.
TERÉZ
Így is van! Ilyen az élet! Sajnos. De ez jó ötlet! Ditke, ez remek ötlet!
BANDI
Várjunk csak! És fel akarod adni azt a lakást?
DITKE
Azt a társbérletet?
BANDI
Mindegy. Lakás. Egyszer esetleg adnak helyette egy rendeset, vagy elcserélheted… Erre nem gondolsz?
BANDI
Azért csak gondolj erre is. Jó, kijössz egy kicsit, itt tartózkodsz egy kicsit, de azt a lakást ne add fel.
BÉLA
Hát végeredményben ez a ház úgyis Ditkének lett szánva. Nem? Ideköltözött volna, ha férjhez megy. Most nem a férjével fog itt lakni, hanem egyedül… vagyis a papával.
TERÉZ
Persze, maradj szépen, a pesti lakás ügyét most úgysem tudjuk eldönteni, abból pénzt lehet csinálni, mit képzeltek, mennyi pénz kell majd ide, a tatarozáshoz! Lehetetlen ezt ripsz-ropsz megbeszélni, most csak az a fontos, hogy legyél a papával! Jézusom, Bélus, azóta jár a motor? Összekapja a holmiját.
BÉLA
Nem jár a motor, de indulhatnánk… Papa! Szervusz! Ditke! Szervusztok! Na, mozogj, Teréz! Bandi, te jössz?
SIMON
Kikísérlek benneteket.
Indulnak.
BÉLA
És Ditke, tényleg, szerzek teherautót a költözködéshez. Csak telefonálj. De nem telefonálsz!
DITKE
Majd telefonálok. Szevasztok!
TERÉZ
Ha megígéred Bélának, akkor telefonálj! Segíteni akar! Csók! Megöleli Ditkét. Látod! Mondtam, hogy nem kell elkeseredni, minden kialakul… Csók!
SIMON
Követi őket. Köszönök mindent! A fiúkat csókolom. Megmondjátok ám nekik! A nagypapa öleli őket!
TERÉZ
Boldogok lesznek! A szatyor? Visszük? Bandi, tőled majd kinn búcsúzunk… Hol a szatyor?
TERÉZ
Mert az kell nekem… Viseld a holmikat, papa. Ditke, add rá az ingeket! A pizsamát! Nehogy becsomagolva találjam!
Kimennek; Simon utánuk. Bandi visszamarad.
SIMON
Az ajtóból. Bandi? Te?…
Simon nyitva hagyja az ajtót. Kintről hallani Teréz hangját: „Nem kell vasalni, nehogy vasaljatok, tönkremegy! Bízd Ditkére, ő mindent elintéz”… Távolodnak.
BANDI
Túl hirtelen jött. Mindig ragaszkodtál a magad világához.
DITKE
Talán helyesebb, ha nem ragaszkodom… Semmi értelme, hogy ott éljek egyedül…
Szünet. Bandi vizsgálódva nézi.
Ditke állja, majd hirtelen. Nem bírom már!
Kintről: „Bandiiii!”
BANDI
Félek, hogy a példám nem valami jó hatással van rád. A zűrjeim…
BANDI
De, de. Azt sajnálom a legjobban, hogy a szemed előtt zajlottak le az én furcsa históriáim… De azért… hogy is mondják? Ne veszítsd el a csüggedésedet! Nevet, Ditke mosolyog. Hát jó. Szia!
DITKE
Megcsókolja az arcát. Szia! Küldd be a papát, nehogy megfázzon!
Bandi int, hogy rendben. Kimegy. Ditke körülnéz, kezdi leszedni az asztalt. Abbahagyja. Szemléli a szobát, körbejár, mintha most látná először. Mintha ismerkedne vele. Hallani a felbúgó autókat. Kisvártatva Simon közeledik, köhécsel. Ditke az asztalhoz megy, elfoglalja magát az edényekkel. Simon bejön. Köhög.
DITKE
Megfázol. Kalap nélkül mész ki.
DITKE
Vigyáznod kell magadra.
SIMON
Mondom, hogy volt rajtam kalap. Ott tartom az ajtó melletti fogason. Az asztalnál segíteni akar Ditkének.
DITKE
Kedvesen. Hagyd, papa, majd én megcsinálom.
SIMON
Csak félrerakom, ami még ehető, vannak itt meghagyott szendvicsek, azokról a sonkát nem dobjuk ki.
DITKE
Á, azokat már ki kell dobni.
SIMON
Semmi bajuk. Egész parizerek! Nem lehet pazarolni!
Zajjal egy tányérra kaparja össze a maradékot.
DITKE
Szelíden. Jó, akkor is hagyd, majd én megcsinálom.
DITKE
Ha így csörömpölsz, nem is hallhatod.
SIMON
Ki csörömpöl, mért csörömpölnék?
DITKE
Azt mondtam, pihenj szépen, majd én mindent elintézek, fogj egy újságot, vagy vegyél elő egy könyvet…
SIMON
Van is nekem ahhoz türelmem, amikor ennyi dolog van?
DITKE
Papa! Szeretném, ha ezentúl te nem törődnél a háztartással, se a takarítással, se a fűtéssel… azt én mind megcsinálom. És még mást is, ami kell. Nagyon szeretném, ha minden úgy lenne, mint amikor még élt a mama, és te nem foglalkoztál ilyen dolgokkal. Vedd úgy, jó?
Szünet. Ditke kedvesen kiveszi az apja kezéből a kést meg a tányért. Maga dolgozik tovább. Simon kis ideig áll, majd a poharakat kezdi összeszedni. Elszántan működik. Ditke rátekint, türelmesen folytatja.
Szépen beosztjuk a munkát. Mindegyikünk tudni fogja, mi a feladata, meglátod, mennyivel könnyebb lesz minden. De neked úgyszólván semmit sem kell tenned, csak amihez kedved van. Ki fogom készíteni neked a gyógyszereket, ráírom kis cetlikre, mint a mama, hogy mi micsoda, mikor kell bevenni… rendben tartom a holmijaidat, az egész házat, nyugodtan elmehetsz sétálni…
DITKE
Vagy moziba. Vagy ahová akarsz. Ne törd a fejed olyasmin, mint az a múzeumi állás. A nyugdíjad mellé odateszek a fizetésemből egy bizonyos összeget, ami elég lesz a háztartásunkra… Bevásárolok, legfeljebb akkor ballagsz el a boltba, ha kedved tartja…
SIMON
Azt én tudom, hogy mit kell venni.
DITKE
De ha egyszer én fogok főzni, akkor meg én tudom. Nem? És most is, miért nem ülsz le, egész nap talpon voltál… Hirtelen. Vigyázz, feldöntöd az üveget!
SIMON
Elkapja a borosüveget, amit a könyökével majdnem fellökött. Azért van, mert ketten nem tudjuk csinálni!
SIMON
De én ismerem mindennek a helyét, hogy mit hová kell tenni!
DITKE
Ugyan, papuska, nem vagyok itt idegen! Nézd, csücsülj oda szépen, és beszélgessünk…
Simon szólna, de nem ellenkezik, csak valami sóhajtásféle tör fel belőle. Leül az egyik székre, nincs ínyére, de belenyugszik. Összekulcsolt kezét a térde közé lógatja, Nagyon öreg most. Csend. Ditke végre egyedül rendezkedhet az asztalnál. Az apjára néz.
Úgy… Na. Mesélj nekem.
Szünet.
DITKE
Hát… a szomszédokról. Vagy például mit csináltál tegnap? Voltál valahol? Szünet. Akármit, amit szívesen elmondanál… Szünet. Mit főzzek holnap?
SIMON
Itt ez a sok szendvics! Teréz annyit csinált… egy kazallal!
DITKE
Kell valami rendes ebéd. Nem táplálkozol rendszeresen. Napjában egyszer főtt ételt kell enned. És nem akármit, hanem ami az idős szervezetnek megfelel. Nem tudom, van-e itthon valami tartalék? Na, majd körülnézek a kamrában… ha mást nem, akkor holnap kivételesen csinálok egy jó rakott krumplit.
SIMON
Uh! Azt ki nem állhatom! Rakott krumpli! Isten őrizz!
DITKE
Csak várd ki, hogy milyen ízletesen készítem!
SIMON
Dehogy tudod te azt olyanra csinálni, hogy megegyem. Ha étlen kell halnom, akkor sem eszem meg! Fujt!
DITKE
Kis nevetéssel. Mit csinál?
SIMON
Megfulladok tőle! Száraz, mint a száraz dió! Ne is mondd, vacak és drága!
DITKE
Ne viccelj, azelőtt megetted.
DITKE
Amikor a mama csinálta…
DITKE
Idegesen nevet. Megetted, csak nem figyeltél oda, hogy mit eszel. Amit a mama eléd tett, az jó volt. Oda se figyeltél…
SIMON
Dehogynem figyeltem oda, dehogynem!
Szünet.
DITKE
Jó, hát akkor csinálok valami mást. Az edényekkel a konyhába indul.
SIMON
Utánaszól. Ide hallgass… Ditke!
SIMON
Rekedten. A mosogatódézsa ott van a konyhaasztal alatt.
DITKE
Tudom, mindig ott volt. Indulna.
SIMON
Tedd le addig azokat a tányérokat.
SIMON
Tedd le, hadd mondjam… Megvárja, amíg Ditke megteszi. Szóval, hogy… ne költözz vissza…
SIMON
Nem kell nekem parancsolgatni.
DITKE
De papuska, ki akar parancsolgatni?
SIMON
Nem kell rám felügyelni. Nem szeretem, ha megkötnek.
DITKE
Hogy képzeled? Azt teszel, amit akarsz. Csak segítek…
SIMON
Én korán reggel kelek… jövök-megyek itten… megvan a beosztásom… aztán, ha meggondolom magam, felöltözöm és elmegyek…
SIMON
Néha be sem fűtök. Mert a tüzelő is ki van számítva… te a meleget szereted, én meg… éppen csak hogy langyos legyen a szoba. Keveset rakok rá, az nekem elegendő…
DITKE
Csak nem képzeled, hogy beavatkoznék a dolgaidba? És alig leszek itthon! Csak munka után.
SIMON
Éppen elég az. Figyelném, hogy mi van, hogy akarod, figyelemmel kellene lennem irántad. Nekem az már terhes… Gyere el néha, de…
DITKE
De? Szünet. De ne maradjak itt?
Simon hallgat.
Komolyan mondod?
Simon hallgat.
Komolyan nem tartod jónak, ha én… a lányod… itt?… Ha mi ketten… Majdnem sír. Ha odakészíteném neked az ételt meg az ingedet, meg kipucolnám a cipődet… ahogy valamikor a mama? Ott ülnék melletted, amíg eszel. Beszélgetnénk. Mindent elmesélnél… Ugyanúgy csinálnám, mint a mama! Emlékszel, még a nadrágtartódat is ő gombolta be. Ott forgolódott melletted, ha kiment a szobából, már szólítottad, hívtad, ő meg sietett hozzád… nélküle fel se tudtál öltözni, nem tudtál enni, nem tudtál egy bögre kávét… Sírással küszködik.
Simon hallgat.
Hát tényleg nem akarod?
Simon leszegett fejjel ül, hallgat.
Papa!
Simon feláll, nem néz Ditkére, elfordul, indul a hálóba.
Papa! Hát nem akarod, hogy úgy, mint régen, amikor még a mama…
Simon megáll. Ditkére néz hosszan.
Nem?!
SIMON
Semmi sem lesz már úgy, soha. Többé soha. Soha.
Állnak mozdulatlanul. Lassú függöny.
|