Ketten játsszák

 

 

 

 

Váróterem

Monodráma

Színhely: Takarítatlan vidéki állomás váróterme. A hátsó falon a peronról nyíló üvegezett, rézkilincses ajtó. Fölötte római számjegyű nagy vasúti óra. Az ajtó mellett barna, rácsos pad.

A bal falhoz építve: pénztárfülke, jegykiadó ablaka tárva, éppen hogy csak látható, a díszlet felénk táguló szögének köszönhetően. De a fülke csukott ajtaja velünk szemközt van, s különösen fontos, hogy mindenki lássa.

A jobb sarokban ormótlan vaskályha, csövét szétmarta a rozsda.

A váróterem falán elrongyolódott szélű menetrendek, már fakó, de még eléggé színes plakátok: utazási irodák csábos reklámjai. Fehér városok, kék tengerek, magasba szökő hegyek, faházak, hajók.

 

*

 

Nehezen, nyikordulva nyílik a bejárati ajtó. Ballontrencskót viselő, jóképű, negyvenes férfi lép be a peronról, esőtől ázottan. Megrázza magát, fázósan körülnéz, a faliórára tekint, hogy lássa, időben érkezett-e. Csalódottan veszi tudomásul, hogy az óra kismutatója hiányzik, csak a nagymutató jár körbe, feleslegesen. A pénztárfülke nyitott ablakához lép, beköszön.

 

FÉRFI

Jó estét! Nem ment el még a vonat? Nem szeretném lekésni… Nem kap választ, meggörnyed, hogy belásson, de odabenn nagy a homály. Állítólag erről az állomásról is érvényes a jegyem. Remélem… Vár, de semmi válasz. Megmutassam a jegyemet? Megmutathatom… A tárcájáért nyúl, de mert a pénztárfülkéből senki nem szól, vállat von, felegyenesedik, kifújja magát. Phű! Micsoda idő! Micsoda szomorú ősz. A kályhához megy, óvatosan megérinti, aztán kinyitja az ajtaját, majd visszacsapja. Befűthettek volna egy kicsit. Takarékoskodnak a tüzelővel? A vasút! Már a vasút is! Ilyen pocsék, pocsék időben! Céltalanul téblábol, a peronajtóhoz lép, ledörgöli a port az egyik ablakszemről, kikémlel. Csak nem ment el a vonat?! Remélem… A pénztárfülke felé. Nem tudná megmondani, hány óra? Ez a maguké itt nem mutat semmit. Az én órám meg… nem is tudom, hol hagytam. A csendre közelebb megy a pénztárablakhoz. Hallja-e, maga nem valami bőbeszédű! Kérdezem, maga meg… Hé! Szundikál, vagy… Bekukkant, megkocogtatja a jegykiadó párkányt, majd fejcsóválva elfordul. Na persze, unalmas itt, mi? Elég vacak kis állomás. Kosz meg minden. És ilyen piszok nyirkos hideg. Á, persze, a menetrend itt van a falon, a jegyem meg érvényes, mit akarok még, nem igaz? Fürkészve lesi a pénztárablakot. Látom… a hangja elakad, de újrakezdi…látom, van elég dolga. A jegyek nyilvántartása, belégek, pénztárkönyv… na, igen. Nem is akarom zavarni. Szorongva vár, körülnéz. Úgy látom, várhatok itt egy ideig, hiszen csak most kezd sötétedni. Ha jól emlékszem, ilyenkor ősszel mindig alkonyat után futott be ide a személy. Ősz! Szeretem az őszt, de ezt most kifogtam. Köd, eső, sár. Maga is fázhat. Vagy meleg van abban a kuckóban? Villanykályha van ott benn, vagy mi? Hát persze, meg is szokhatta ezt az időjárást. A magafajta edzett, nem olyan nyavalygós, mint én… Mindegyre a nyitott ablakocskát figyeli, szorongva felnevet, de elhagyja. Figyel. És errefelé nincsenek is utak. Csapások, dűlők – összevissza. Fonnyadó gaz. De utak?! Mekkora gaz, uramisten! De olyan szomorú… olyan rothadó, a fene egye meg. Csaknem elvesztem a gazban, mint egy erdőben. És senki sem ad magyarázatot, az ember várhatja, senki sem ad útbaigazítást… Leül a padra, összekulcsolt kézzel mered maga elé. Kis szünet után, más hangon. Valamikor vezetett erre egy út. A fák alatt. Az allé. Az ablak felé. Mi lett azzal az alléval? Kivágták? Bólogat. Hm, hm… kivágják a fákat. Az út meg feltöredezik, elhanyagolják, aztán vége. Szünet. Jó kis kövesút volt. Makadám. Emlékszik rá? Hirtelen, bizakodó hangon. Talán még rám is emlékszik! Ha itt szolgált akkoriban… Igaz, fiatal voltam. Fiatal? Gyerek. Kamasz. Jó pár éve, nem mondom. De előfordul, hogy valakit ott felejtenek egy állomáson évtizedekig. Nem maga lenne az első, aki az egész életét egy ilyen kis vidéki állomáson tölti el. Na jó, tudom, hogyan van: szolgálati lakás, sertésól, farsangkor disznóölés… baromfiudvar, kenyérsütő kemence az udvaron, egy kis veteményes… tudom. Megvan, aztán kész. Minek vándoroljon az ember? Tudom. Biztos megélhetés, egy kis gyarapodás is talán… Minek vándorolt volna? Nem is azért mondom. Talán nem is rossz. Magának sem volt rossz, mi? Fülel, de nem kap választ. Felnevet. Tudom én, hogy van! Alighanem ez a tisztességes dolog. Meglenni valahol, aztán kész… Szünet. Ó, van annak már vagy harminc éve is, hogy itt jártam. Micsoda szép napok voltak! Micsoda biztonság, bizakodás, remény… Zavartan elhallgat. Nyár meg ősz. Aratás, cséplés, kukoricatörés, répaszedés. Emlékszem ezekre a dolgokra. Az ember este hazament, megmosdott, befalta a vacsorát… Hát igen… Türelmetlenül feláll, kitekint a peronajtó ablakkockáján. Itt, kinn a sorompónál, itt vezetett el az út. Kijöttek elém szekérrel. Micsoda öröm volt! A jó falusi levegő, a lovak trappja, a szálló por… A nagybátyám átfogta a vállam, hogy le ne essek a rázkódó szekérről. Milyen erős keze volt! A pénztár felé. Őt talán csak ismerte. Ott laktak a majorban… ott… na, tudja, hol?! Ott a majorban… Szünet. Csirkepaprikással vártak, meg rácsos linzerrel. Szerettem a rácsos linzert. Evett már olyat, nem? Jó omlós tészta, a tetején baracklekvár… Szünet. Szorongva, zavartan áll. De télen csak befűtenek itt, nem? Vagy egyáltalán nem használják ezt a kályhát?! Hallja-e?! Egyáltalán?… A fene egye meg, így kifogni az időt! Micsoda őszök szoktak lenni. Szép napos, langyos idő… Vörös falevelek… Szünet. Zavarom a dumámmal, mi? Nem baj, öregem, meglesz azzal a munkával, a munka nem szalad el. Halkan felnevet. Talán csak nincs tiltva a diskurálás a vasutas meg az utasok… az utas között? Szünet. Elvárogatok én itt. Várni kell, maga is mondta. Az ember vár. Meg aztán a jelzőcsengő úgyis megszólal, ha közeledik a vonat, igaz? Nahát akkor. Addig meg jobb, ha diskurálgatunk. Elfordul a pénztártól, körbejár. Nézegeti az utazási irodák plakátjait. Tenger meg hófödte hegyek… Jó mulatást a síparadicsomban… Legyint. Az, bizony, ha meggondolom, harminc éve már. Egyszóval tizenegy vagy tizenkét éves lehettem, amikor erre jártam. De tudja, nagy idő az! Fontos idő! Szünet. Mit akarnak ezekkel a plakátokkal?! Idegen városok meg öblök… vitorlás hajók! Ekkora bazi nagy vitorlások! Az istenit! Meg a szállodák a hegyek között! Meg a hegyek! Mit akarnak ezekkel?! Menjen oda az ember? De minek?! Hogyan?! Minek?! Elcsöndesedve a peronajtóhoz ballag, kikémlel. Hová tud tűnni egy út? Csak úgy felszívódik?! Magának ez nem különös? Persze maga mindig itt volt, maga észre sem vette a változást… Hogy mi minden történt azóta, uramisten, mi minden! Háború, béke, félelem, meghurcolások, kínzások, új városok épültek, új államok keletkeztek, új emberek születtek! Már úgy értem, az alatt a harminc vagy mennyi év alatt. Már úgy értem, amióta itt jártam. És mégis: semmi… vagyis hogy… Hirtelen közelebb megy a pénztárablakhoz. Nem akarom zavarni, de ezt el kell mondanom. Kerestem itt valamit, tudja… azért jöttem. Szóval azt a majort kerestem… az udvart… a kertet. A legfontosabb lett volna az a kert… De nem találtam. Nem. Egyáltalán. Maga érti ezt? Most már gyanakszom, hogy eltévesztettem a tájat. Hogy nem is ez a táj… Akkor pedig lehet, hogy az az út sem volt itt. Mert hogyan is tűnhetett volna el minden? Minden! Érti? Sem egy ismerős arc, semmi! Na jó, az arcok, rendben van, az arcok harminc év alatt megváltoznak. Rendben van. De hát sem egy fa, sem egy út, sem egy ház… Azért a házak nem változnak meg annyira, hogy ne lehessen rájuk ismerni! Ebben egyetért velem, nem? Mondja, tényleg nem látott engem valaha? Nem emlékszik rám? Szorongva várja a választ. Csend. Hát persze. Nem. Gondoltam. Marhaság! Miért emlékezne rám? Megvékonyodtam, az arcomon van egy-két ránc, az orrom megnyúlt, a hajam őszül meg minden… Keserűen felnevet, majd elkomorodik. Egyáltalán nem találtam meg semmit! Semmit! Szünet. Leginkább a kertet akartam látni… Tudja, mennyire szerettem azt a kertet? El sem képzelheti! Nagy kőkerítés védte, elhagyatott kert volt, de biztonságos. Öt óra felé, délután öt óra felé mentem mindig a kertbe. Egyedül. Teljesen egyedül. Csak egyedül akartam lenni abban a kertben. A nagynéném adott egy karéj kenyeret, meg odalökte: „Fogd a kertkulcsot.” Ugyanis lakattal volt zárva. Mert hátul volt a kert, a kocsiszín mögött, a hátsó majorban. A falba volt vágva az ajtó. A kövek olyan rücskösek voltak… mohás kövek… Mogyoróbokrok nőttek ott. Félre kellett hajtani az ágakat, hogy megtaláljam a lakatot. Nyár volt, vagy kora ősz, tudja… Igen, igen, már kicsit csípősek voltak az esték… Régi, romos épület mellett kellett elmenni, hogy a fák alá érjek. A régi szövőgyár mellett. Persze nem valami nagy épületet képzeljen ám! Fenéket. Amolyan kis műhely volt, vagy mi, amikor még használták. De már régen nem működött. Csak a falak álltak, se ajtó, se ablak, csak a madárszaros falak. Denevérek laktak a hasadékban, meg baglyok. De nem féltem! Á! Szerettem ott. Derékig ért a fű meg a málnabokrok. A fák meg, tudja, kusza ágakkal, és akkorák voltak, ni! Állati nagy fák voltak. Öreg fák. Szilva, körte, alma… Tele volt a fű hullott gyümölccsel. Darazsak rágták ki a körték belét. A darazsak dongása. Ettem a szagos gyümölcsöket, majszoltam a kenyeret… egyedül, tudja, az egész nagy kertben egyedül. Igen, már eléggé csípősek voltak az esték… Hát persze… Az a lány meg ott énekelt valahol. Onnan hallgattam az énekét minden este… Hirtelen elhallgat, majd rekedten a felindultságtól. Van magának felesége?… Ide figyeljen, jóember, nekem már nem is egy feleségem volt. Jó, jó, ne botránkozzon meg ezen. Nem jókedvemben rendeztem így a dolgokat. Nem passzióból. Fenét! Csak nem megy ez! Valahogy nem megy… Szünet. Én, ugye, nem tudhatom, hogy maga hogyan van, meg miként. Lehet, hogy magánál rendben mennek a dolgok. Ez esetben gratulálok! Őszintén, szívből. Közelebb hajol a pénztárablakhoz. Hallja? Gratulálok. Mint jó barát a jó barátnak. Komolyan. A padhoz megy, leül. Sokáig hallgat. Soha nem láttam. Csak a hangját ismertem, ahogy énekelt. Az énekét hallgattam egész este. Egész éjszakáig. Feltekint. Meg kellett volna keresni, mi? Hiszen éppen ez az! Megkeresni. Azt gondolja, nem kerestem? Kerestem. De alighanem ügyetlenül. Félénken, vagy hogy is mondjam… Majd megtalálom, mondtam magamban, majd elém toppan, biztattam magam… Felnevet. Hát nem, nem, nem ez volt a módja. De mit tehettem volna? A jóisten tudja! Kérdezgetnem kellett volna, hogy: hé! maga vagy maga! nem tudja véletlenül, kit hallok én minden alkonyatkor énekelni?! Ilyen nincs. Ezt maga is beláthatja… Szünet. Jó, elismerem, balfácán voltam. Ha valakit meg akarunk találni, akkor meg kell találnunk. Nincs mese! Mert az a helyzet, hogy meg kellett volna találnom… Hallgatagon ül, aztán megint észreveszi az egyik színes plakátot. Hm. Frascati. Na, nézze csak, itt van például Frascati. Azt hiszi, nem voltam Frascatiban? Meg a tengernél is voltam. Ostia. Tudja, hol van Ostia? Nem utolsó hely, nekem elhiheti. Meg mondhatnék még egy-két helyet, ahol megfordultam életemben. Nem utolsó helyeken. Jártam, mászkáltam… Repülő, hajó, vonat… Kocsival is. Száguldottam az autósztrádán. Na, igen. De az csak olyan, mint halottnak a szenteltvíz. Jó, erre azt mondhatja, könnyen dumálok. Egy ilyen pasas, mi? Diplomája van, meg lakása, kocsija meg havi rendes fixe! Hát nem dumálok könnyen, ezt higgye el! Egyáltalán nem dumálok könnyen. Itt vagyok, látja, várom azt a koszos vonatot ezen a koszos állomáson. És miért? Legyint. Nézze csak! Maga ezt megérti. Az a kert nekem befaragott. Így, ahogy mondom. Hát szóval nem is a kert, hanem az az ének. Annak a lánynak az éneke. Van még egy ilyen hülye, mint én? Mutasson egyet rajtam kívül, fizetek magának, amit csak akar. Tíz üveg pezsgő! Na? Még egy ilyen hülyét, mint én! Hallgattam annak a lánynak az énekét, és becsavarodtam. Szó szerint. És ez még ma is így van, nem hiszi? Számoljon csak utána, hány éve is annak? Rengeteg. És még mindig az a helyzet, hogy szeretem. Őt! Akit nem is ismertem meg soha. Soha! Szünet. Csak azt hittem, hogy ismerem. Ez a legviccesebb a dologban, hogy egyszer csak azt hittem, ismerem. Annyira beleéltem magam, érti? Láttam az arcát, nagy, távol ülő szemek, széles arccsont, széles száj, az arcban két éles vonal, különösen amikor nevetett… ahogy nevetett… azok a kedves ráncok kétfelől… és a hangja kicsit mély volt… isten bizony, még a haja illatát is éreztem, a szája ízét is éreztem, meg beszéltem hozzá… Na! Egészen ismertem már. Szerettük egymást. Érti? Ha már így elkezdtem, megmondhatom magának nyíltan: szerettem, nincs rá szó, hogy mennyire. De ő is engem! Dünnyögjön csak, öregem, a bajsza alatt, nevessen csak! Így volt… Hát persze, tudom én. Hiba volt, hiba volt! Mindig csak képzelgetni, de nem megkeresni igazán… eh, jól kinyírtam magam ezzel a hülyeségemmel, nem mondom. Szünet. Tudja, most már arra gondolok, hogy nem is létezett. A kert az megvolt… ha megvolt! Mert most hiába kerestem. Összevissza kujtorogtam, de azt hiszi, megtaláltam? Még a kerítés romjait sem! Szünet, majd töprengve. Csak van valami, ami irtóra megkeveri a dolgot. Figyel rám? Egyszóval: én néha mégiscsak láttam. Nem akkor, később. Egy-egy városban, az utcán, egy moziban, kávéházban… De mire felocsúdtam, már mindig késő volt. Eltűnt, vagy a fene tudja. Megesküdnék rá, hogy egyszer-kétszer beszéltem is vele, de mindig csak egy idő múltán jöttem rá, hogy ő volt. Tudja, hogy van az ilyen. Az embernek rengeteg a dolga, lót-fut, aztán a feleség, a gyerek, a megélhetés, a zűrök… Hát igen. Senkit sem okolhatok, hogy így történt. Sem másokat, sem a sorsot. Legkevésbé őt, hogy nem találtam meg. Én vagyok a hibás… Szünet. Hát azért mondom. Nem beszélek én könnyen, nem bizony, a fene egye meg. Meg aztán már nem is tudom, hogy van ez az egész. Meg hogy hogyan lett volna. Nem tudok én semmit. Szünet. Azért nehogy azt higgye, hogy flúgos vagyok, vagy ilyesmi. Fenét. Nincs nekem a fejemben semmi baj. Élek, mint más, bemegyek a hivatalba, megdicsérik a munkámat, gyarapítgathatom a vagyonkámat, mint más tisztességes ember. De aztán egyszer csak észreveszem, hogy rossz a kapcsolás. Hopplá! Ki van a vonal másik végén? Kicsoda?! Miért? Hogyan?… Szóval érti, miről van szó, nem? Az ember megfeledkezik a dolgokról, de aztán ha eszébe jut! Az isten irgalmazzon! Robbanok, mint a dinamit. Ez a gyanús bennem, látja, öregem, ez a kertügy, azzal a lánnyal. Röhej, mi? Most is, eljöttem, se egy koffer nálam, se egy neszesszer, még a karórámat sem tudom, hol hagytam… csak ez az ázott ballonkabát. Negyvenéves vagyok, más ember örül, ha ekkorára összeszed valamit, én meg egyszer csak elrohanok, otthagyok mindent, hogy a végére járjak ennek a dolognak… ennek a dolognak ezzel a lánnyal… érti, nem? Szünet. Hm. De hogyan lehetséges, hogy még csak azt a kertet sem találtam meg? Talán egy másik vidéken lett volna? Pedig pontosan emlékeztem, hogy itt… erre… Kikémlel a peronablakon. Mondja csak, nincs még itt az ideje, hogy befusson az a vonat? Nem vesztegethetem itt az időmet. A fenébe is! Egészen sötét van. Biztos, hogy szól az a nyavalyás jelzőcsengő? Nehogy aztán itt ragadjak! Megyek tovább, a jegyem érvényes, leszállok egy-két helyen, a végére kell járnom ennek a dolognak… Megint a pénztárablakhoz megy, bizalmasan. Ne nevessen ki, de még abban is reménykedem, hogy azt a lányt… tudja… megtalálhatnám, nem? Nem gondolja? Eljön az ablaktól. Persze, nem tudom. Nem tudom, nem tudom… Szünet, majd hirtelen megfordul. A fenébe is! Dumálok itt magának, dumálok, maga meg még csak annyit sem lök oda nekem, hogy itt van-e már a vonat ideje vagy valami! Hallja! Elaludt vagy mi?! És miért nincs itt más utas rajtam kívül? Valami zajt hall, a peronajtóhoz ugrik. A vonat! Csalódottan visszalép. Csak egy denevér repült az üvegnek… Feleszmélve. Miért nem égnek a jelzőlámpák? Miért van odakinn olyan töksötét? Sem a váltónál, sem a sorompónál, sem a szemafor… A pénztárablakhoz ugrik, bezörget. Hé, mester! Feleljen már! Jön egyáltalán az a vonat? Már amikor jöttem, gyanús volt az a sok rozsda a sínen! Gondoltam, az esőtől. Na nézd csak! A rozsda a sínen! Meg ez a sötétség! Dörömbölni kezd a pénztárablakon. Hé! Jöjjön már ki, magyarázza meg nekem… magyarázza meg, hogyan van ez… Érvényes jegyem van, jogomban áll megtudni, hogy mikor juthatok el innen! Hallja?! Ne kívánja, hogy jelentsem a főnökségen, hogy ilyen barátságtalan alkalmazott, mint maga… Feleljen már! Ó, és én még egy ilyen ürgének dumálom el a… Na nem, nem! Kiráncigálom én magát a kuckójából, és kinyögi végre, hogy mikor érkezik ide az a mozgó szemétládasor! A pénztárfülke ajtajához ugrik, fel akarja rántani, de az ajtó bedagadt, nehezen, nyikordulva, recsegve nyílik. A Férfi hátrahőköl. A pénztár fülke üres – a felborult széket, az üres jegyszekrénykét, a pecsételőt, a pultot vastag por fedi; sűrű pókhálók vonták be. Hosszú csend. A Férfi elengedi a kilincset, riadtan hátrál. Körülnéz, mint aki csapdába került. Sápadtan bámul, tesz néhány lépést, majd halkan felnevet. Erőtlenül a padra ül. Lassan, félve emeli tekintetét a pénztárablakra. Megköszörüli a torkát. Hát, szóval, na… Türelmetlen az ember, na! Nem akarom én zavarni magát, van magának elég dolga… Szünet, újra erőt gyűjt, magas fejhangon. Egyszer a Termini pályaudvaron… amikor Rómában jártam… Ott aztán rengeteg sínpár van, tudja. Szóval, ott aztán eltévedhet az ember… Én mondom magának, nincs jobb egy ilyen kis állomásnál. Meg aztán a vasút! A vasút a legpontosabb intézmény a világon. Tudom én. Ha itt az ideje, megjön a vonat… Halkan, szorongva nevet. Tudja, ha az ember belegondol, minden rendben megy. Nincs itt semmi hiba. Csak hát, mint én is… néha elveszítjük a fejünket. Pedig az emberiség! Micsoda határtalan lehetőségek! Űrhajók, szervátültetések… Csak ámulni lehet… Megborzong, feláll, félénken a peronajtóhoz megy, kikémlel.

 

A csendben felerősödik a vasúti óra tiktakolása. A nagymutató veszettül körbejár, majd megtorpan, s a tiktakolás is megszűnik.

 

A Férfi visszafordul az ajtóból. Sápadtan áll. Nekidől a falnak, szemét lehunyja. Fáradtan elmosolyodik. Tudja, öregem, amíg mi így ketten eldiskurálgathatunk, addig nincs semmi baj. Nem igaz? Csak az a rossz, amikor az ember már egyedül… Öregem, egyedül…! De hát, ugye, nem ez a helyzet. Feltekint, tesz néhány lépést a pénztárablak felé. Erejét vesztve, üvöltve. De, ugye, maga is tudja, hogy nem ez a helyzet?!!

 

Függöny

 

 

 

Benn a szobában

Jelenet


Személyek
JÁNOS
JOLÁN

Modern, belvárosi szoba. A mai kort idéző áruházi bútorok; tv, telefon, rádió, magnetofon, olcsó kerámiák. Délután.

 

JÁNOS

Bejön a szobába. Margit! Margit!

JOLÁN

A szekrény polcán keresgél valamit. Mit kiabálsz?! És kinek?!

JÁNOS

Neked.

JOLÁN

Nekem?! Hogy Margit?!

JÁNOS

Margitot mondtam? Vicces.

JOLÁN

Ki az a Margit?!

JÁNOS

Margit? Mit tudom én.

JOLÁN

Nem találom a sárga kombinémat. Nem láttad?

JÁNOS

Fogalmam sincs, honnan vettem ezt a Margitot. De isten bizony, egy pillanatig azt hittem, hogy te Margit vagy. Vicces.

JOLÁN

Sértődötten. Jolánnak hívnak.

JÁNOS

Azt gondolod, nem tudom?

JOLÁN

Hová tetted a sárga kombinémat?

JÁNOS

Töprengve. Szóval te Jolán vagy. Biztos ez?

JOLÁN

Dobálja ki a holmit a szekrényből. Valamit akartál mondani, nem?

JÁNOS

Én? Ja, igen. Ma van a házassági évfordulónk.

JOLÁN

Felegyenesedik. Házassági évfordulónk?! Nekünk?! Biztos vagy ebben?

JÁNOS

Sértődötten. Hogyan? Annyi évi házasság után még mindig nem jegyezted meg?

JOLÁN

Annyi évi?! Ha jól tudom, tavaly májusban esküdtünk.

JÁNOS

Még hogy májusban?! Augusztus van, kisanyám, augusztus!

JOLÁN

Naná! Meg lehet hülyülni a hőségtől. Éppen azért keresem azt a jó sárga kombinémat. Szaténból van, hűvös a testemen.

JÁNOS

Voltál a péknél?

JOLÁN

Na hallod! Már megint olyan zsíros húst adott! És két dekával be akart csapni a disznó! – Szétdurranok a méregtől, ha nem találom meg azt a nyavalyás kombinét… – Mondom neki: azonnal vágjon le a lapockából két dekát. „Igen?! És a macskáknak dobjam? Hogy lecsukjanak az év végi leltár után?” Képzeld, ilyen szemtelen. – Ezt a sárga kombinét szerettem a legjobban. Még te vetted szilveszterre.

JÁNOS

Leül, cigarettára gyújt. Igen, olyan kék, csupa virággal.

JOLÁN

Csak tudnám, hová dugdosod a holmijaimat?! – Befizetted?

JÁNOS

Be.

JOLÁN

Hát mégis befizetted?! Amikor megbeszéltük, hogy semmi értelme.

JÁNOS

De ha már egyszer elhoztuk!

JOLÁN

Még te mondtad, hogy ne hozzuk el! Azért hagytuk ott a boltban.

JÁNOS

Mit?

JOLÁN

Hát azt az izét…

JÁNOS

Na, éppen ez az! Csodálkoztam is, hogy mi a fenének kell befizetni a részletet. De ugye, a többi részlet már lejárt, gondoltam… Megszoktam, na! Bocsánat! Ezer bocsánat! Na!

JOLÁN

Mindig csalt a pénzkiadás! A suszter is!… Tizenöt forintot kért a sarkalásért.

JÁNOS

Ó, hiszen még nem is volt kicsi az a kabát! A telet átvészelted volna vele.

JOLÁN

Ezt utálom benned! Ezt a zsugoriságot!

JÁNOS

Hohó! Ez igazán nem jellemző rám. Horkolok meg minden, de hogy szórnám a pénzt!… És a suszternél mi volt? Megjavította a csukámat?

JOLÁN

Te is készülhetnél. Elkésünk.

JÁNOS

Hullafáradt vagyok. Miért kell nekem dolgozni?

JOLÁN

Jobban tennéd, ha dolgoznál.

JÁNOS

Meg egy fityiszt! Volna eszed!

JOLÁN

Diadalmasan előránt a polcról egy piros kombinét. Na, itt van! Végre! Fogadjunk, hogy te dugtad el. Mindig eldugdosol valamit. Ettől őrülök meg! A kistányérokat sem találtam. Itt voltak Pirosék, akarom nekik tálalni az uzsonnát, és tessék, nem találom a kistányérokat.

JÁNOS

Persze kipakoltál.

JOLÁN

Mi az, hogy kipakoltál?

JÁNOS

Úgy értem, hogy az ügyeinket. Úgy értem, hogy rólam elmondtál mindent, mi?

JOLÁN

Ne nézz aljasnak.

JÁNOS

De azt csak mondtad, hogy már nem is tudod, mióta, semmi sem volt?!

JOLÁN

Mi nem volt?

JÁNOS

Mindig ezzel jössz, hogy már ennyi meg ennyi ideje semmi sem volt.

JOLÁN

Ne őrjíts meg, mi nem volt?!

JÁNOS

Tudod. Amit mindig mondasz.

JOLÁN

Azt akarod, hogy szétmenjen a fejem?! Éppen ma, a házasságunk évfordulóján?

JÁNOS

Felnevet. Áprilisban esküdtünk, kis szívem, áprilisban. És most augusztus van.

JOLÁN

Sírva. Megjegyezhetnéd már! Májusban esküdtünk. Március tizenötödikén.

JÁNOS

November hetedikén!

JOLÁN

Annál inkább!… Szipogva. Csak kínozol… És azt sem mondod meg, hogy mi az, ami már régen nem volt!

JÁNOS

Tudod te.

JOLÁN

Fogalmam sincs, mi a csudáról beszélsz?!

JÁNOS

Arról.

JOLÁN

Kis szünet után. Ja, úgy? És hogy én ezt elmondtam volna? És éppen Piroséknak, akik csak úgy nyalják-falják egymást a mások szeme láttára is, hogy kifordul az emberből az epe…

JÁNOS

Tudom, hogy csak ez jár a fejedben.

JOLÁN

Ez?! Csak ez?! Hát mi vagyok én, egy fehérmájú szörnyeteg, vagy családanya?

JÁNOS

Nem vagy családanya.

JOLÁN

Nem vagyok családanya?!

JÁNOS

Nem. Nincs gyerekünk, tehát nem lehetsz családanya.

JOLÁN

Halkan. Látod, most fején találtad a szöget. De akkor is! Én nem beszéltem ki a titkainkat!

JÁNOS

Szóval nem mondtad?

JOLÁN

Vetkőzik, majd felveszi a piros kombinét. Még akkor sem mondtam, ha neked ezt Pirosék visszamondták. Hazudtak!

JÁNOS

Jé, neked lencse van a hátadon?

JOLÁN

Sohasem volt lencse a hátamon.

JÁNOS

Hát akkor mi az ott?

JOLÁN

Hol?

JÁNOS

Ott… – Közelebb megy, a nő hátára bök – itt…

JOLÁN

Bökdösni azt tudsz. De mást?! Gúnyosan felnevet.

JÁNOS

Mert mindig elalszol.

JOLÁN

Elalszom? Nem győzöm kivárni a piszmogásodat.

JÁNOS

Ha előbb beengednél a fürdőszobába… De annyit kenceficézed magad!

JOLÁN

Mosakszom. Mosakodni csak kell, nem?

JÁNOS

Addigra elmegy a kedvem.

JOLÁN

Az a kis kedved, mi? Az az incuri-pincuri kis kedvecskéd, ami olykor van… vagyogat. Eh! Bezzeg a sztriptízbárban! Ott nagyon izegtél-mozogtál!

JÁNOS

Volt benne fantázia.

JOLÁN

Miért? Én nem vetkőzöm neked? Mindennap vetkőzöm neked. Most is.

JÁNOS

De nem zenére.

JOLÁN

Hát kapcsold be a rádiót. Na!

JÁNOS

Bekapcsolja a rádiót.

 

Híreket mondanak. Kormánypuccsok, lövöldözések, tárgyalások stb.

 

Tessék! Ez azért mégsem lobbantja fel bennem az erotikát. Meg aztán te nem riszálod magad. Fogadjunk, hogy nem is tudod a csípődet mozgatni. Meg a bőröd is… már megbocsáss… meg ugye a fény…

JOLÁN

Maga elé kapja a ruháját. Undok vagy! Ocsmány, undok alak vagy! Undok, ocsmány dög!

 

Kis csend. Jolán sértődötten öltözik, János a fotelbe veti magát, ásít.

 

JÁNOS

A halak isten madárkái.

JOLÁN

Miféle hülyeséget beszélsz?

JÁNOS

Te sokkal fertelmesebb hülyeségeket szoktál mondani, és én mégis szeretlek. Nincs ilyen féktelen gyűlölet a tekintetemben… a hangomban, mint a tiedben.

JOLÁN

Rekedten felnevet. Te szeretsz? Engem?! Na, ne rázzuk át egymást, öregfiú, elég a sóderból… Ha szeretsz, miért adtad be a válópört?

JÁNOS

Csakugyan. Tűnődve. De akkor kit szeretek én?

JOLÁN

Senkit! Magadat!

JÁNOS

Jó vicc! Amikor éppen tegnap akasztottam fel magamat.

JOLÁN

Ezt alighanem elfelejtetted megtenni, drágám.

JÁNOS

Meghökkenve, bosszúsan. Elfelejtettem volna? Ó, hogy az ördög vigye el! Pedig fel volt vésve az előjegyzési naptáromban. Persze, mert soha nem találom azt a vacak naptárt… Kuncog. Az utóbbi időben mindent elfelejtek.

JOLÁN

Tegyél fel egy kávét, aztán megyünk.

JÁNOS

Hová a fenébe megint?

JOLÁN

Aranyosékhoz.

JÁNOS

Mi a csudát csinálunk ott Aranyoséknál?

JOLÁN

Nagyon jól tudod, hogy semmit. De mindig remekül érezzük magunkat a végén.

JÁNOS

Mert elalszol. Végigfekszel a díványukon, és elalszol.

JOLÁN

Ha egyszer olyan unalmasak!

JÁNOS

Még hogy én nem szeretek senkit! Te nem szeretsz senkit! Utálod a társaságot.

JOLÁN

Igen, mert istenigazában arra vágyom, hogy te szórakoztass. Itthon. Legszívesebben itthon ülnék, és élvezném, hogy te szórakoztatsz.

JÁNOS

Én? Hát nem bánom… Akarsz rajzolni? Maradjunk itthon, és rajzoljunk. Van valahol egy kifestőkönyv… Vagy játsszunk hajós csatát. Van kockás füzetlapod?

JOLÁN

Méltatlankodva. Hajós csatát!

JÁNOS

Fellelkesedik. Hát akkor valami mást! Mondjuk… „Amerikából jöttünk”-öt… Persze ahhoz kevesen vagyunk. Eh! Ketten semmihez sem kezdhetünk.

JOLÁN

Takarítani is kellene…

 

Szünet. Jolán abbahagyja az öltözködést, fáradtan leül a heverőre. Nem néznek egymásra.

 

JÁNOS

Szóval elválunk, azt mondod?

JOLÁN

Itt az ideje!

JÁNOS

Töprengve. Akkor nem is kellene megtartani a házassági évfordulót.

JOLÁN

Megint ez a zsugoriság! Az agyamra megy!

JÁNOS

Ha nem takarékoskodtam volna, nem lenne semmink.

JOLÁN

Elgondolkodva. Tudod, hogy a petúnia megint virágzik?

JÁNOS

Ó, a petúnia!

JOLÁN

Még tőled kaptam. Emlékszel, mikor hoztad a petúniát?

JÁNOS

Mi az hogy! Kaptál tőlem egypár szép ajándékot.

JOLÁN

Felcsattan. A petúnián kívül semmit sem kaptam! Csak ígérgettél mindent. Hogy így meg úgy! Leshettem, hogy adjál valamit!

JÁNOS

Kedvesen. Mi ez a szemrehányás? – Csupa haj a blúzod.

JOLÁN

Fodrászhoz sem járok. Hogy ne mondhasd: szórom a pénzt.

JÁNOS

Még életemben nem mondtam ilyet! Anyád találja ki, hogy én megvonok tőled mindent. Hát tessék! Most aztán majd férjhez mehetsz egy vagyonos palihoz.

JOLÁN

Én csak téged szeretlek.

JÁNOS

Szórakozottan. Én is. – Kifizetted a villanyszámlát?

JOLÁN

Igen, de te nem telefonáltál a gázosoknak, hogy javítsák meg a gázrózsát.

JÁNOS

Hívtam őket, de foglalt volt a vonal. Minden vonal foglalt. Állandóan. Hülye találmány a telefon.

JOLÁN

Fáradtan. Tudom, tudom: erdőben kellene lakni, őzek között. Csak az érdekelne, hogyan bírnád ki?

JÁNOS

Mindenesetre jobban érezném ott magam, mint itt veled.

JOLÁN

Megbántottan, elérzékenyülve. Kedvesem! Ó, kedvesem!

 

Tárt karral, félrebillent fejjel indul a férfihoz.

 

JÁNOS

Meglepetten. Mi van, mi van?

JOLÁN

Megtorpan. Mi az, hogy mi van? Szünet. Megdörgöli a halántékát, ásít. Feltetted a kávét?

JÁNOS

Meg van darálva?

JOLÁN

És miért nem öltözöl már?

JÁNOS

Fel vagyok öltözve, nem?

JOLÁN

Vegyél fel egy rendes öltönyt. Úgy nézel ki, mint egy szenestróger.

JÁNOS

Szenestróger a fejed!

JOLÁN

Vizsgálódva nézi. Mondd csak még egyszer…

JÁNOS

Mit?

JOLÁN

Amit az imént mondtál. Na!

JÁNOS

Zavartan. Azt, hogy szenestróger a fejed? Jó. Szenestróger a fejed!

JOLÁN

Tágra meredt szemmel. Fántásztikus!

JÁNOS

Mi fantasztikus? Mi az istencsudája fantasztikus? Mit bámulsz?

JOLÁN

Egggyenesssen fántásztikusss! Nahát! Voltaképpen mit keres maga itt, ebben a lakásban, uram, ha szabad érdeklődnöm?

JÁNOS

Mit? Hogyan?

JOLÁN

Jaj, egészen zavarban vagyok. Az imént én itt öltözködtem, vetkőződtem meg minden… és ön! Már megbocsásson, de ön…

JÁNOS

Értetlenül. Mi bajod? Mi a fenét akarsz?!

JOLÁN

Egy halk sikolyt fojt el, szája elé kapja a kezét, riadtan hátrál. Úristen! Jézusmáriaszentjózsef! Te atyaegyisten! Kicsoda maga?! Kicsoda maga?! Hogy kerül maga ide?! Kicsoda maga?!

JÁNOS

Dermedten. Hozzám beszélsz?! Mi lelt? Jolán! Nem hallod, Jolán! Én beszélek hozzád, én, János, a férjed… Hé! Térj már magadhoz, ne reszkess!…

JOLÁN

Egyre csak hátrál, sikongva. Ne, ne, ne!… Ne jöjjön közelebb, mert kiugrom az ablakon! Isten az atyám, hogy kiugrom! Jaj! Segítség! Segítség!!!

JÁNOS

Megdermed. Nem… nem… nincs semmi baj. Na! Nyugodjon meg, kérem. Nyugodj meg! Kis szívem! Asszonyom!

 

Szünet. Jolán remegve áll, János nem mer közelíteni hozzá. Lihegnek a kimerültségtől.

 

JOLÁN

Végre kicsit megnyugszik, de merev tekintettel távol tartja magától a férfit. Fáradt hangon. Egyszer, amikor az ágyamban feküdtem… otthon… kislány koromban… volt egy kiságyam… ágyikóm… Rózsaszínűre volt festve, bizony! Kislány koromban… a hajamat este kibontottam, szétterült a párnán… a szép szőke hajam. A nénik meg a bácsik mindig mondták, hogy milyen szép szőke hajam van. Selymes. Egyszer, amikor ott feküdtem a kiságyban, egy reggelen… vagy este volt? nem is tudom… mindig ábrándoztam, álmodoztam… hogy én egyszer majd… egyszer… Ó, istenem…

 

Sírva fakad, erőtlenül a heverő sarkára ül, tenyerébe temeti az arcát. János ügyetlenül hozzá lép, de nem meri megérinteni.

 

JÁNOS

Na. Nincsen semmi baj. Látod.

JOLÁN

Könnyes szemmel felnéz. Ki vagy te?

JÁNOS

Kényszeredett nevetéssel. Hát én, ugye, ha nem tévedek…

JOLÁN

Ingatja a fejét. Nem lehet igaz… nem lehet igaz…

JÁNOS

Na, nincsen semmi vész. Az ember egy kicsit, ugye… meg minden… összeszedi magát, meg ilyesmi, aztán… a gyerekkor meg… hát… volt – nincs! Nem tudod, mit akartam az előbb csinálni?

JOLÁN

Fáradtan. Szétmaszatoltam az egész vacak sminket az arcomon…

JÁNOS

Nem tudod, mihez akartam az előbb kezdeni?

JOLÁN

Kávé.

JÁNOS

Mi? Ja, igen. Persze…

 

Sietve kimegy. Jolán sóhajt, feláll, a tükrös asztalkához lép, gondterhelten festi az arcát, de csakhamar felenged.

 

JOLÁN

János után kiált. A szűrőt is tedd rá a kávéfőzőre! Mindig elfelejted!… Nézegeti az arcát a tükörben. Tudod, mit mondott ma a főnököm? Hogy feküdjek le vele. Fülel. Hallod?! A főnököm felajánlotta ma, hogy legyek a szeretője. Mondjuk egy alkalomra. Akár csak egyetlenegy alkalomra, ha… Észreveszi, hogy János bejött. Egészen be volt gerjedve.

JÁNOS

Miért?

JOLÁN

Mit miért?

JÁNOS

Szóval, hogy miért akarta, hogy te…

JOLÁN

Úgy gondolod, hogy rajtam már senkinek sem akad meg a szeme?

JÁNOS

És egyszerűen csak azt mondta, hogy… izé?

JOLÁN

Hogy izé. Csak így egyszerűen. Ami a szívén, az a száján.

JÁNOS

Nem rossz. Hm. Nem rossz.

JOLÁN

Kettyinteni támadt kedve, hát megmondta.

JÁNOS

És?

JOLÁN

És? – Mit nézel?

JÁNOS

Milyen csinos vagy, hallod?!

JOLÁN

Micsoda?

JÁNOS

De, komolyan! Az istenit, egészen formás vagy, hallod? Lassan elindul a nő felé.

 

Jolán felnevet, kacéran várja.

 

Egészen jóképű csaj vagy te, hallod?

JOLÁN

Te kis bika, te!

JÁNOS

Elkapja, magához rántja. Huh! Most elintézlek, hallod?!

JOLÁN

Felüti a fejét. Mi ez a bűz?! A kávé! Te, már a harmadik gumit égeted oda! Egészen tönkreteszed azt a masinát! Ütögeti János hátát. Hallod?! Elég legyen már! Az egyetlen emlék anyámtól az a kávéfőző, és tönkreteszed! Eridj már!

 

János elengedi, kisiet. Jolán megigazítja a ruháját, morcosan rakodik. János bejön a kávéval.

 

JÁNOS

Hány cukorral?

JOLÁN

Soha nem iszom cukorral.

 

Kávéznak, ülnek egymással szemközt.

 

JÁNOS

Mit csinálunk ma?

JOLÁN

Talán elmehetnénk egy moziba.

JÁNOS

Vagy menjünk sétálni?

JOLÁN

Sétálni? Leszakad a lábam.

 

Csend. Kávéznak.

 

JÁNOS

Felnézhetnénk valakihez!

JOLÁN

Á!

JÁNOS

Mondjuk Aranyosékhoz.

JOLÁN

Nincsenek otthon. Jugoszláviába mentek.

JÁNOS

Hát csak utazzanak!

JOLÁN

Mi soha nem megyünk sehová.

JÁNOS

Neked hiányzik?

JOLÁN

Micsoda?

JÁNOS

Mi az, hogy micsoda?

JOLÁN

Nem tudom. Szünet. Nincs valami dolgod?

JÁNOS

Dolgom? Rengeteg dolgom van. Elintézetlen ügyek. Á! Azt sem tudom, mihez kezdjek. Ott vannak a könyvek, bele se néztem egyikbe sem. Meg a tanulmány a minisztériumnak, meg a nippet is meg kellene ragasztani… a levelek, az a sok válaszolatlan levél… meg a fürdőszobában a csap… a linóleum… Á!…

JOLÁN

Lefekszünk korán, jó? Táncolok neked, aztán lefekszünk.

JÁNOS

Nem… ma nem…

JOLÁN

Ott az a sok vasalatlan ruha…

 

Ásítanak.

 

Bözsi egész nap nyúzott, hogy munka után menjünk a cukiba, és együnk egy hatalmas adag tejszínnel leöntött csokoládétortát. A kövér Bözsi. És mi lesz a fogyókúrával, mondom neki… Jaj, megint nem mentem el a varrónőhöz! Mindig ott járok el a ház előtt, és…

JÁNOS

Jolán szövegével egy időben. Volt nekem itt valahol egy albumom. Színes képekkel. Lepkék meg ilyesmi. A fenébe tehettem?! Olyan bőrszegélyes album… Ásít. Besötétedett. Ne gyújtsunk villanyt?

JOLÁN

Megmasszíroznád a fejem?

JÁNOS

Gépiesen feláll, masszírozza Jolán homlokát. Az éjjel álmomban egy hatalmas nagy kertben voltam. Tele volt a kert dáliával. Állati nagy dáliák voltak. Azt hiszem, fehér dáliák. Jöttem-mentem, és zabáltam a dáliákat. Habcsókízük volt… Jé! Gyerekkoromban mennyi habcsókot ettem! Tudod, milyen íze volt a habcsóknak? Poríze volt. Utálatos poríze…

JOLÁN

Nyűgösen. Jaj, kicsit finomabban masszírozhatnád!

JÁNOS

Nem figyel rá. De a tejeskávé! Hát a tejeskávét azt szerettem, ajaj! Délután. A babkávé zamata meg a tejnek a föle… és sok cukorral ittam, és a bögre alján ott maradt a kristálycukor, jó kávéízű kristálycukor, kikanalaztam… Na, nem, a tejeskávé, az valóban irtó finom volt… Abbahagyja a masszírozást, töprengve. Mostanában meg már egyáltalán nem szeretem. Rá sem tudok nézni. Pfuj!

 

Jolán hátradől a széken, szemét lehunyja.

 

János le-fel sétál, megállás nélkül beszél. Meg a délutánok jutnak néha eszembe. A napos délutánok a kertben. Ribizlibokrok meg ilyesmi. A ribizli olyan, mint a szőlő, csak sokkal kisebb, és piros, áttetszően piros, mint a rubin. Egy olyan kis kék zománcú vájdlingba kellett szedni a ribizlit. Unalmas volt, irtóra babramunka, de azért nem volt rossz. Így utólag… Érdekes… érdekes, hogy így utólag minden… milyen jó… szép… Kis utak voltak az ágyások között, sütött a nap, mezítláb járkáltunk, mert nyár volt… Vézna lábam volt… vézna karom… tele voltam mindenféle horzsolással… Hogy tudtam aludni éjszaka! Délután… uzsonna… Hát szóval, azért az, hogy is mondjam… klassz volt, na… az az egész… kölyöknek lenni… a fene egye meg… De hogy az egres mire jó, azt ma sem tudom. Pedig ettem. Zölden. Savanyú volt. De ha megérett, akkor meg löttyedt, vacak… komolyan mondom, én…

JOLÁN

Felüvölt. Jaj, nem bírom ezt!!! EZT A DÖGLETES LAKÁST!!! EZT A DÖGLETES MINDENT!!! NEM BÍROM!!!

 

Csend.

 

JÁNOS

Meglepetten. Valami nem stimmel, drágám?

JOLÁN

Besötétedett. NEM LÁTOD? TÖKSÖTÉT VAN!

 

Csend.

 

JÁNOS

Kedveskedve. Ó, talán gyújtsuk fel a villanyt. Felkattintja, hosszan nézi a karosszékben ülő Jolánt. Amikor először láttalak, akkor is így ültél… amikor legelőször… mikor is?

JOLÁN

Legeslegelőször egy szoba közepén álltam, amikor bemutattak neked.

JÁNOS

Ó! Azt hittem… De hol is?

JOLÁN

Táncoltál velem.

JÁNOS

Meg nevettünk…

JOLÁN

Aztán magadhoz rántottál…

JÁNOS

De hol is? Hosszú csend. Azt hiszem, szól a telefon.

 

Csend.

 

JOLÁN

Nem hallom.

JÁNOS

De, de, figyeld csak! Mert nem maradsz csöndben…

 

Csend, semmi nesz.

 

JOLÁN

Te!

JÁNOS

Tessék.

JOLÁN

Itt vagy?

JÁNOS

Itt.

JOLÁN

Tegyél föl kávét…

JÁNOS

Most kávéztunk.

JOLÁN

Persze… Csend. Szóval nem tudsz kitalálni semmit?

JÁNOS

Mit kellene kitalálnom? Szünet. Holnap szerda lesz, ugye?

JOLÁN

Csütörtök.

JÁNOS

Csütörtök? Fenét! Szerda.

JOLÁN

Akkor szerda.

 

Csend.

 

JÁNOS

Most mit ülsz ott úgy?

JOLÁN

Már ez is zavar?

JÁNOS

Csak kérdem, hogy mit ülsz ott úgy… Úgy, olyan… hogyismondjákosan… Nem tudok megmozdulni tőled. Figyelsz.

JOLÁN

Dehogy figyellek!

JÁNOS

Ha megmoccanok, azonnal kérded, mit csinálok.

JOLÁN

Te kérdezed mindig, hogy mi van!

JÁNOS

Meg sem moccanhatok tőled.

JOLÁN

Cccc! Csend. Te! A telefon! Nem hallod?

JÁNOS

Fülel. Nem hallom.

JOLÁN

Mert folyton jár a szád! Cseng a telefont! Semmi nesz. Na, vedd már fel!

JÁNOS

Engem nem keres ilyenkor senki.

JOLÁN

És engem? Nem tudom, ki hívna?! Csend. Te! A válóper után majd megcsókolsz?

JÁNOS

Hogy megcsókollak-e?!

JOLÁN

Úgy értem, elköszönsz-e tőlem?

JÁNOS

Mikor nem köszöntem el tőled?

JOLÁN

Nem úgy. Gyengéden. Szóval hogy ne romboljunk szét mindent.

JÁNOS

Persze.

 

Csend.

 

JOLÁN

Te! Hallod?! Hé! Hol vagy?! Hol?…

JÁNOS

Mi a fenének ordibálsz?

JOLÁN

Nem láttalak. Azt hittem…

JÁNOS

Itt vagyok, itt…

JOLÁN

Az volt az érzésem, hogy teljesen egyedül… hirtelen olyan rossz lett, ijesztő…

JÁNOS

Itt állok, mint egy cövek.

JOLÁN

Jó, most már látom.

JÁNOS

Nem tudom, hol lehetnék? Ide vagyok cövekelve, ide!…

JOLÁN

Jó, jó, most már látom, mondom, hogy látom, na!

JÁNOS

Na! Hát azért… Mit akartál?

JOLÁN

Nem fontos. Csend. Csak el akartam mesélni, hogy tegnap az uszodában azt mondta egy öregasszony nekem: „Maga még, ugye, gimnazista, kisleányom?”

JÁNOS

Az uszodában? Miféle uszodában?

JOLÁN

Nem figyel rá. „Nem – mondtam neki –, nem, én már…” Csend. Hirtelen felugrik, vadul kitárja az ablakot, kihajol, kiáltva. Megfulladok! Megfulladok! Szörnyű itt!… Ez a meleg!…

JÁNOS

Mióta jársz te uszodába? Nem is mondtad.

JOLÁN

Visszalép az ablaktól, a szoba közepére sétál. „Nem, néni – mondtam neki –, nem, kedves néni… én már…”

JÁNOS

Ez is újság számomra, hogy te uszodába… nem is tudtam…

JOLÁN

„Kedves néni – mondtam neki –, ó, kedves néni, én már…” Elhallgat.

JÁNOS

„Már?” Mit már? Mit mondtál neki?

JOLÁN

Maga elé.…én már…

JÁNOS

Türelmetlenül, kiáltva. Már?! Mit már?!

JOLÁN

Halkan, csaknem sírva. …már… én már…

 

Nem néznek egymásra, csak állnak. Tabló.

 

Függöny

 

 

 

Nő arcképe háttérrel

Rádiójáték


Hangok
MARIANN
VIKTOR
ALIZ
DOBOS
DOBOSNÉ
DOKTOR
KOCSIS NÉNI
FIATALASSZONY
valamint néhány nő és férfi

Hirtelen autófékezés. Kis női sikoly. Kocsiajtó csapódása.

 

VIKTOR

Az istenért! Mit csinál?! Miért ugrik elém?

MARIANN

Nem ugrottam maga elé! Csak leléptem a járdáról…

VIKTOR

Csak úgy lelép a járdáról?!

MARIANN

A buszt várom… azt néztem, nem jön-e a busz.

VIKTOR

A busz!… Kifújja magát. Megijesztett. Még szerencse, hogy jó a fékem. Pedig rohadt csúszós az út. Már nyugodtabban. Más se hiányzott volna… Szünet. Elvihetem?

MARIANN

Tessék?

VIKTOR

Azt kérdezem, elvihetem-e? A buszra vár, nem?

MARIANN

Köszönöm. Most már majd jön.

VIKTOR

Ismerős vagyok ezen a környéken. Ilyenkor este már sokáig kell várni. A városba akar menni?

MARIANN

Oda. De ne fáradjon.

VIKTOR

Kedvesen. Na, a nagy ijedségre. Kérem. Szálljon be. Hideg van, sötét van… Látom, fázik. Kinyitja a kocsiajtót. Tessék.

MARIANN

Csak a legközelebbi taxiállomásig.

 

Ajtócsapódás egyszer, kétszer. Felbúg a motor.

 

Igaza van. Itt a kocsiban kellemesebb. Már negyedórája ácsorgok a megállóban.

VIKTOR

Mit csinált errefelé? Ez a világ vége.

MARIANN

Hát… a világ vége.

VIKTOR

Jobbról még csak-csak: ezek az öreg kertek, kidűlt kerítések, vén családi házak… De balról ez a sötétség… a kiserdő…

MARIANN

Kiserdő?

VIKTOR

Nincs neve. Kiserdő. Vézna fák. Inkább olyan szeméttelep. De nem adok öt évet, itt is panelházak sorakoznak. Mint arra, beljebb. A viskókat meg lebontják.

MARIANN

Hát… lebonthatnák.

VIKTOR

Újpalotára… vagyis hát a régire rá sem ismer. Toronyházak, neonfény. Most is onnan jövök, ott tankoltam a Shell-nél. De ez itt még a préri. Mit keresett errefelé?

MARIANN

Betegnél voltam.

VIKTOR

Orvos?

MARIANN

Nem.

VIKTOR

Valakit meglátogatott?

MARIANN

Egy beteget.

VIKTOR

Hozzátartozója?

MARIANN

Nem.

VIKTOR

Munkatársa?

MARIANN

Nem.

VIKTOR

Helyesebbnek tartaná, ha nem faggatnám?

MARIANN

Nem zavar.

VIKTOR

Szeretek beszélgetni. Ha már felveszek valakit.

MARIANN

Különösen ha nőt. Igaz?

VIKTOR

Nevet. Hát igen. De néha srácoknak is megállok. Vagy katonáknak. Pasasoknak ritkán.

Mi az ott az ölében? Az egy orvosi táska, nem? Maga mégiscsak doktornő?

MARIANN

Csak nővér. Körzeti nővér.

VIKTOR

Á! Ahá! Értem. És szóval éppen egy betegnél volt itt valahol?

MARIANN

Ez a dolgom.

VIKTOR

Szóval, hogy így kijárjon a betegekhez? Nem mondom. Fárasztó lehet. Kellene egy jármű. Egy kis autó.

MARIANN

Kellene.

VIKTOR

Megtanítanám vezetni. Maga aztán figyelmes sofőr lenne. Másra se néz, csak az útra. Nevet. Így. Legalább most felém fordította a tekintetét… Szép szeme van.

MARIANN

Zavartan. Maga autós oktató?

VIKTOR

Á, csak értek a kocsikhoz. Szerelő vagyok. Az se rossz. Autóvillamosság. Elvégeztem a technikumot, mehetnék máshová is, de jobb a szerviznél. Csurran-cseppen a kuncsaftoktól. Nevet. Magának is csúsztatnak valamennyit a betegek, ha jól sejtem. Anélkül nem megy. Egymásból élünk…

MARIANN

Ha lát egy taxiállomást, tegyen ki.

VIKTOR

Megbántottam?

MARIANN

Nem. Csak tegyen ki egy taxinál.

VIKTOR

Szívesen hazaviszem.

MARIANN

Nem kell. Óbudán lakom, semmi értelme.

VIKTOR

Mondom, hogy elviszem. Szünet. Bekapcsoljam a rádiót?

 

Szünet. Állomáskeresés. Zene.

 

Nem árt magának se egy kis zene. Biztosan nehéz napja volt.

MARIANN

Mindig nehéz napom van.

VIKTOR

Most csak úgy kószáltam, tudja? Kerestem az egyik barátomat itt, Újpalotán, de nem volt otthon. Kicsit el akartam vele diskurálni. Kell néha az embernek valaki, akivel kibeszélgeti magát, nem? El voltam kenődve, hogy nem találtam otthon.

MARIANN

A barátnőjét?

VIKTOR

Nem. A barátomat. Szünet. Aztán eljöttem erre, a Csömöri útnak. Csak úgy furikáztam. Nem volt kedvem hazamenni. És milyen szerencse!

MARIANN

Miféle szerencse?

VIKTOR

Csak mondom, hogy a véletlen. Hát nem? Álmodni sem mertem volna, hogy egy ilyen csinos nő… – kijavítja – hölgy ül be egyszer csak a kocsimba.

MARIANN

Nem én akartam beszállni.

VIKTOR

Tudom. Én kértem… Szünet. Jó ez a zene. Tetszik? Szünet. Elmehetnénk valahová vacsorázni, egy kicsit beszélgetni… Szeret táncolni?

MARIANN

Felnevet. Táncolni?! Mondja, jól látott engem a sötétben?

VIKTOR

Nagyon jól láttam. És most is nagyon jól látom. Maga nagyon vonzó. Csinos, szép… asszony?

MARIANN

Kitérően. Tudja, mikor táncoltam én utoljára?

VIKTOR

Asszony? Férjnél van?

MARIANN

Táncolni?! Eszembe sem jut! Talán már nem is tudok! Nevet. Táncolni?!…

VIKTOR

Levendulát használ. Jól mondom? Eltaláltam? Megbolondít ez az illat. – Férjnél van?

MARIANN

Talán a felesége is levendulát használ?

VIKTOR

Téved. Szünet. A feleségem meg én… Szóval egy ideje… néhány hónapja zűrök vannak. Nem, ne is beszéljünk erről. Össze vagyunk zárva a lakásba, tudja, milyen az… És irtó nehéz nyélbe ütni egy cserét ilyenkor. Rohadt dolog kerülgetni egymást, amikor már… szóval érti? De az ügyvédem azt mondta, eszembe ne jusson albérletbe költözni, birtokon belül kell elintézni az osztozkodást. Hát egy lakással azért mégsem lehet könnyelműen bánni manapság, nem igaz? Szünet. Maga asszony?

MARIANN

Mégis jobb lenne, ha kitenne egy taxinál.

VIKTOR

Nem, azt nem. Majdnem elütöttem, kötelességem törődni magával…

MARIANN

Kis nevetéssel. Kötelessége?…

VIKTOR

Persze nemcsak erről van szó.

MARIANN

Nem?

VIKTOR

Szeretnék elmenni magával valahová ma este. Ne is tiltakozzon! Egy jó vacsora egy kellemes étteremben…

MARIANN

M. f. Maga legalább tíz évvel fiatalabb nálam. Mit akar?

VIKTOR

Nézze, már benn is vagyunk a városban. A vendégem. Meghívom. Keresünk egy jó helyet…

MARIANN

Bizonytalanul. Férjnél vagyok… és maga gyerek hozzám képest.

VIKTOR

Ó! Ohó! Gyerek? Már elmúltam harminc. Maga sem lehet több annál.

MARIANN

Keményen. Negyven.

VIKTOR

Bolondozik.

MARIANN

Hideg fővel. Negyvenéves vagyok, úgyhogy ne álljon meg sehol, ne keressen valami jó helyet, mert nem megyek magával vacsorázni. És különben is…

VIKTOR

…különben is otthon várja a férje.

MARIANN

Tessék?

VIKTOR

Mondom: otthon várja a férje!

MARIANN

A férjem?… Ja, igen, a férjem. Kapkodva. A férjem meg a gyerekek. Ó, azok ilyenkorra már úgy felforgatják a lakást, szegény… férjem… idegeskedik velük, mert még kicsik, tudja? Még olyan kis rakoncátlan kölykök…

VIKTOR

Kicsik? A férje hány éves?

MARIANN

Tessék? Ja, ő… hát ő már… Hát ő jó pár évvel idősebb, mint én.

VIKTOR

És kicsik a gyerekek?

MARIANN

Van ilyen, nem? Szünet. Későn házasodtunk, sokáig vártam rá, mert…

VIKTOR

Mert?

MARIANN

Mert… hadifogságban volt.

VIKTOR

Hadifogságban? A háborúnak már harminc éve vége. Maga akkor még gyerek volt. Szünet. Vagy nem jól számolok?

MARIANN

Jól számol. Akkor én még gyerek voltam. Szünet. De nem mehetek el magával. Nem megyek el magával.

VIKTOR

Kár. Szünet. Milyen a férje?

MARIANN

Hogyhogy milyen? Magas. Magas… szemüveget visel… a haja fekete… volt. Tanár.

VIKTOR

Tanár?

MARIANN

Idegesen. Mérnök.

VIKTOR

Nevet. Tanár vagy mérnök?

MARIANN

Mérnök. – Ne faggasson!

 

Szünet.

 

VIKTOR

Merre menjek?

MARIANN

Ja? Már átjöttünk az Árpád-hídon? A Flórián téren balra. Majd szólok, ha odaérünk.

VIKTOR

Elég messzire jár innen dolgozni.

MARIANN

Igen. Messzire. De már megszoktam. Szünet. Elvettem a kedvét?

VIKTOR

Még meghozhatja.

MARIANN

Itt álljon meg. Ez az a ház.

 

A kocsi megáll.

 

VIKTOR

Tehát? Nem gondolta meg?

MARIANN

Már mondtam magának, hogy…

VIKTOR

Férje van. Na és? Várjon. Felírom a címemet.

MARIANN

Minek nekem a maga címe?

VIKTOR

Tessék. Itt a nevem. Viktor. És a telefonszámom. Tegye el.

MARIANN

Szelíden. Engedje el a kezemet.

VIKTOR

Legalább a nevét mondja meg.

MARIANN

A nevem… Mariann. Jó éjszakát.

 

Kocsiajtó csapódása.

 

Rendes, hogy hazahozott. Köszönöm…

VIKTOR

Jó éjszakát, Mariann! Még találkozunk!

 

Telefoncsengés. Hosszan.

 

MARIANN

Felveszi a kagylót. Halló?

ALIZ

Telefonhang. Te vagy az, Mariann? Már kétszer kerestelek.

MARIANN

Délutános voltam, drága barátnőm, délutános.

ALIZ

Persze, kedden délutános vagy, ezt soha nem tudom megjegyezni.

MARIANN

Most értem haza. Éppen csak bekapcsoltam a tévét… meg nézek valami kaját. Van itt még sült kolbász vasárnapról, amit te készítettél… Szanaszét minden, takarítanom is kellene, de nincs kedvem…

ALIZ

Én is tévézek, a lányom elment valahová a fiújával, elvitték a kocsit, csak nehogy megint felírja a rendőr gyorshajtásért, ez a lány olyan eszeveszetten tép… Hívtak magukkal, mit tudom én, valami éjszakai előadásra, de én már inkább itt terpeszkedem a fotelban. Ide figyelj, vasárnap, ha jó idő lesz, kirándulhatnánk, megebédelünk valahol…

MARIANN

Vacsorázni hívtak…

ALIZ

Vasárnapra? Kicsoda?

MARIANN

Nem vasárnapra. Most. Az előbb. Egy pasas.

ALIZ

Egy pasas volt nálad?

MARIANN

Nem, dehogyis! Kinn voltam a Csömöri úton, tudod, az öreg Rufusz néninél, akit mosdatok. Na és egy autós pasas felvett, egészen hazáig hozott…

ALIZ

Na végre, hogy valami történik veled!

MARIANN

Nem hagyott békén, hogy menjek el vele vacsorázni meg minden.

ALIZ

Meg minden?! Te jó ég, Mariann! Remélem, elmentél vele?

MARIANN

Fenét. Tíz évvel fiatalabb nálam.

ALIZ

Na és? Ő kezdte, nem te, vagy nem így van?

MARIANN

És képzeld, annyira udvarolt, még a levendulaillatom is megbolondította.

ALIZ

Minek az illata?

MARIANN

A kölnim illata. És mindenáron, hogy feljön a lakásomra meg ilyesmi…

ALIZ

Na és hol van most?

MARIANN

Csak nem gondolod, hogy itt?! Pedig azt hiszem, komolyan tetszettem neki, mindjárt első látásra. És azt sem hitte el, hogy negyvenéves vagyok.

ALIZ

Mert te megmondtad.

MARIANN

Megmondtam. Nevet. Nem szeretem, ha utólag reklamálnak.

ALIZ

Akkor már igazán bevallhattad volna azt az eltagadott többi öt-hat évet is!

MARIANN

Négy-öt évet, jó?

ALIZ

Nevet. Jó. Nagy marha vagy, fiacskám! Hát miért nem csináltál magadnak egy jó estét?

MARIANN

Nem tudom. Azt hiszem, gyáva vagyok. Ráadásul azt hazudtam, hogy gyerekeim vannak meg férjem, és szívrepesve várnak itthon.

ALIZ

Őrült vagy, fiacskám. És most jobb?

MARIANN

Nem tudom, Aliz. Utálom ezt a lakást, utálom ezt az egészet itt, nincs kedvem valamit is odább tenni, most is bűzlik a hamutartóban az a sok csikk, a szőnyeg tele mindenféle szöszökkel, de nincs kedvem, kinek takarítsak? Sóhajt. Na, jó, jó, szombaton nekilátok…

ALIZ

Nevet. Könnyelműség! Más hangon. Vettem három kiló banánt, rád is gondoltam, majd a felét átadom. Szóval elmegyünk vasárnap?

MARIANN

Tíz évig vártam, hogy Tamás elvegyen feleségül, de talán az sem lett volna jobb. Talán semmi se lett volna jobb…

ALIZ

Tamás soha nem akart elválni a feleségétől, és nem akart téged feleségül venni…

MARIANN

De igen, amikor elköltözött otthonról…

ALIZ

Amikor elköltözött! Azt nem miattad tette, ne áltasd magad! Nem szeretem, ha áltatod magad. Feltűnt valami kis fruska, valami kozmetikusnő… az igen! De aztán észre tért. És hiányzott neki a kényelem, az a jó kis otthoni kényelem, na meg osztozkodni kellett volna a házastársaknak a közös vagyonon… Túl nagy áldozat lett volna az Tamásnak. Ismertem. Ajaj! Ne áltasd magad, fiacskám…

MARIANN

Te aztán kiábrándítod az embert a régi szép emlékeiből…

ALIZ

Nincs régi szép emlék, drágám! És ha akad egy bolond srác, aki rád veti férfias pillantását, hát máskor csak vidd fel szépen a lakásodra. Mit veszthetsz?

MARIANN

Csak ő veszthet, igaz?

ALIZ

Bolond vagy. Nem azt mondtam. Egyszerűen nem akarom, hogy pókhálók vonjanak be. Csak sírsz, csak nyavalyogsz, hogy megőrülsz a magánytól… Más hangon. Nézed a filmet?

MARIANN

Igen, közben nézem.

ALIZ

Ez a Maximilian Schell, ez csinos pasas, mi?

MARIANN

Na, ilyenforma volt.

ALIZ

A srác, aki hazahozott?

MARIANN

Ilyen fekete, sovány arcú… Azért ez is megöregszik lassan, ez a Maximilian Schell. Más hangon. Szóval banán, azt mondod? Alighanem hagyom a fenébe azt a sült kolbászt, meghámozok két narancsot, az elég lesz. Holnap korán kelek, most leteszem, jó?

ALIZ

Álmodj a fiúdról! Hé, hallod? Legalább álmodj róla…

 

Kutyaugatás.

 

DOBOS

Eridj! Eridj innen, Kucsma, hallod-e? A címfestőé ez a kis vacak korcs, de jó ugatós… Kell a címfestőnek, kinn hever mindenféle holmija, félti, hogy ellopják… a kerítés is rossz… Mindig mondom neki, hogy kösse meg ezt a kutyát, mert jár hozzánk a körzeti nővér, lássa, mégse köti meg. – Hideg van ma reggel, ugye, kedves… izéke… nővérke…

MARIANN

Mariann nővér.

DOBOS

Lássa, mindig elfelejtem… pedig tudom, tudom, a feleségem is hányszor elmondja egy nap, hogy így a Mariann nővér, úgy a Mariann nővér… ha most itt lenne, mert milyen áldott keze van! Nagyon szereti magát… Erre tessék, itt nem olyan pocsolyás meg jeges. – Kucsma, ne ugrálj itt!

MARIANN

Dobos néni hogy érzi magát?

DOBOS

Jól… azaz elég hitványul, szegényem. Csak magát várja… Tudja, a címfestőé ez a kutya… Valamikor ez az egész ház a mienk volt…

MARIANN

Igen, már mesélte, Dobos bácsi.

DOBOS

Már mondtam? Pékségem volt nekem ott hátul, ahol most a címfestő van. Járnak ahhoz ide mindenféle autók, feltúrják az udvart, tetszik látni… A háború után tettek be ide lakókat. A pékséget szétverte egy gránát, én meg állami iparba mentem… Na, csak tessék előremenni…

MARIANN

Maga után, Dobos bácsi.

DOBOS

Mert öreg vagyok? Iszen öreg vagyok, vén csont… Na jó, nyitom az ajtót. Így. Lássa, a tejet már felforraltam, a kávét is…

MARIANN

Megmosnám a kezem.

DOBOS

Itt a lavór, a törülköző, a szappan… Neszez vele. Ide van készítve minden. Azt mondja a feleségem, készíts csak oda mindent, mire jön a nővérke. Korán kelek, befűtök, elvégzem a konyhai munkát, mindent rám lehet bízni. De ő furtonfurt egzecéroz, hogy „állj ott a tűznél, amíg felforr a tej!” Mintha nem tudnám.

MARIANN

Kézmosás közben. Itt mindig tisztaság van… És a forralt tej illata! Tudja, a gyermekkoromat juttatja eszembe, azokat a friss, téli reggeleket…

DOBOSNÉ

A szobából. Megjött, Mariann nővér?

DOBOS

Meg, meg, csak nyughass már!

MARIANN

Jó reggelt, Dobos néni! Éppen mondom az urának, hogy annyira szeretek magukhoz járni, olyan tisztaság van ebben a lakásban… olyan békés, nyugodt kis otthon…

DOBOSNÉ

Rosszul aludtam, Mariann nővér. Nagyon keserves éjszakám volt…

DOBOS

Á, most már csak panaszkodik, de lássa, amint beteszi ide a lábát, nővérke, kivirul ez az öregasszony. – Ott az inyekciója, készítettem egy darabka vattát is…

MARIANN

Nevetve. Van nekem minden, de nem baj, jól van, Dobos bácsi. Hát akkor be is adjuk szépen…

DOBOSNÉ

Az öregemberem itt totyog már hajnal óta, azt mondja, reggelizzek, de tudhatod, mondom, hogy amíg nem kapom meg az inzulint, nem szabad ennem. Nem képes megjegyezni, csak kínoz, kínoz…

MARIANN

Kedvesen. Mindjárt hozhatja a reggelit.

DOBOS

Iszik egy csészécskével, Mariann nővér?

MARIANN

Nem, köszönöm.

DOBOSNÉ

Jaj, hát már odakészítettük pedig…

MARIANN

Nem bánom, de csak egy keveset. Nevet. Ha mindenhol elfogadnám, amivel kínálnak…

DOBOSNÉ

Mindenhol?! Mindenhol aztán igazán ne, csak nálunk! Más hangon. Hozd már! Ismét az előbbi hangon. Nagyon siet?

MARIANN

Sok a beteg… – Tartsa a karját, Dobos néni… Így.

DOBOS

Egy kis vajas kenyeret, Mariann nővér?

DOBOSNÉ

Hallgass, most adja be az inyekcijót!

DOBOS

Suttogva. Bocsánat!

 

Kis szisszenés; neszek az asztalon.

 

MARIANN

Már meg is vagyunk.

DOBOS

Mondhatom? Egy kis vajas kenyeret?

MARIANN

Nevetve. Nem, azt már nem. Egy korty kávé untig elég.

DOBOSNÉ

Megmérné az öregem vérnyomását?

DOBOS

Nem kell vesződni azzal!

MARIANN

Dehogynem! Gyűrje csak fel szépen az ingujját, úgy, úgy. Hadd lássuk, micsoda muszklija van?

DOBOS

Nevet. Muszkli!… Na, ez már!… De azért dolgozom én a hetvenhárom évemmel éppen úgy, mint régen!

DOBOSNÉ

Fára akart mászni!

MARIANN

Még egy kicsit feljebb az inge ujját. Így. – Fára?

DOBOS

Meg kell metszeni a fákat, hát nem? Egy-két hét, és itt a tavasz! Van itt a ház mögött néhány gyümölcsfa, hogyan hagyhatnám pusztulni őket…

MARIANN

Cs – cssss!

DOBOS

Ja, hallgassak most inkább?

MARIANN

Kis szünet után. Na. Nem ártana egy kicsit pihenni.

DOBOS

Sok?

DOBOSNÉ

Ugye, hogy felszaladt neki! Csak szédeleg itt nekem, tegnap is, estefelé, nekiment a szekrénynek.

DOBOS

Mert sötét volt.

DOBOSNÉ

Mert szédelegtél! Más se hiányzik, mint két nyomorúság egyszerre! Ki néz be ránk? Senki. – Nagyon felszaladt neki?

MARIANN

Magas. Egy kicsit magas. Van még abból a Rausedylből?

DOBOS

Van itten valahol…

MARIANN

Hát szedni kell, Dobos bácsi, nem azért adta a doktor úr, hogy csak betegye a fiókba! Így nem leszünk jóba…

DOBOS

Zavart heherészéssel. Pedig jóba akarunk lenni, igaz-e?

MARIANN

Majd hozok új receptet. Ki is váltom. De pihenni kell ám!

DOBOSNÉ

Na! Ő meg moziba akart menni!

DOBOS

Ej, dehogy!

DOBOSNÉ

Itt rágta a fülemet, hogy ő elmegy moziba. Azelőtt se jártunk soha, minek az neki most?

DOBOS

Tévénk sincs!

DOBOSNÉ

Persze hogy nincs, mert a nyugdíj se valami sok, te öregember! A gyerekektől mi nem akarunk semmit, van azoknak elég bajuk… Mozi! Nem is érti ez az öregember azt, amit ma a moziban adnak.

DOBOS

Hogyne érteném?! Mindig is érdeklődő ember voltam, kérem! Újságok jártak nekem, tagja voltam az iparoskörnek…

DOBOSNÉ

Iparoskör! Negyven éve! Nem való neked más, te öregember, csak ez a kis szöszmötölés itt, mellettem!

DOBOS

Az! Ahogy te képzeled, asszonyi ésszel! Már megbocsásson, nővérke!

 

Mariann nevet.

 

Nem úgy van az, hogy egyszer csak slussz, befejezi az ember, hátat fordít a világnak. Nekem kell még egy kis társaság!

DOBOSNÉ

A moziban?

DOBOS

Mindegy, hogy hol! Emberek! Nincs igazam? Mert még ha olykor elmehetnék a gyerekekhez. De az egyik az Alföldön van, ott ilyen… hogyismondják…

MARIANN

Főagronómus. Tudom.

DOBOS

Na. A másik, a lány, az meg a Dunántúlon tanít… Csak levelezünk velük.

DOBOSNÉ

Én levelezek. Ez az öregember le nem írna egy sort sem. Csak azt mondja, írd oda, hogy csókol apátok.

DOBOS

Nehéz a kezem.

MARIANN

Persze.

DOBOS

Nem fogják a tollat az ujjaim… De ki tesz itt azért mindent? Más hangon. Tessék, a kávé…

MARIANN

Köszönöm. Majd elmegy moziba is, Dobos bácsi, de most pihenni kell. Le kell feküdni szépen, és szedni a gyógyszert. És veszekedni sem szabad, az is árt.

DOBOS

Nevet. Nem veszekszem én!

DOBOSNÉ

Nem veszekszik az öregember, csak örül, hogy itt van valaki, és beszélhet.

DOBOS

Ízlik a kávé?

MARIANN

Ilyen finomat csak itt iszom. De most már mennem kell.

DOBOSNÉ

Jaj, mit is akartam még?!

DOBOS

A tojást.

DOBOSNÉ

A tojást?

MARIANN

Milyen tojást?

DOBOS

Hogy ehetek-e tojást.

DOBOSNÉ

Nagy gond, hogy miket főzzünk, aztán írt a lányom, hogy anyukáék ne egyenek sok húst, apukának nem kellenek azok a zsíros tarjaszeletek… Mert úgy értékeli csak ez az öregember, ha zsíros…

DOBOS

Hogy ezt nem ehetem. Meg bort is csak egy decit.

MARIANN

Kedvesen. Néhányszor elmondtam én is. Ugye, elmondtam? Fel is jegyezgettük szépen. Dobos néninek a cukra miatt kell vigyázni, Dobos bácsinak a hipertóniája miatt…

DOBOS

Iszen így, így, persze. De még azt is írta a lányunk, hogy a tojás… hogy is?

DOBOSNÉ

Hogy koteresztin vagy mi. Hol az a levél?

MARIANN

Koleszterin. Persze. Egyszer egy héten elég, nem kell már ebben a korban.

DOBOSNÉ

Szóval akkor jól írta a lányom?

MARIANN

Látják, törődnek magukkal, aggódnak…

DOBOS

Csak messze vannak. Mi meg itt ketten… Ülünk az ablaknál, lessük, kik jönnek a címfestőhöz. Néha bekapcsoljuk a rádiót, de elszundikálunk rajta… Azért akarom azokat a fákat metszegetni… – Megálljon, kapok magamra valamit, kikísérem, nehogy az a kutya…

MARIANN

Inkább tessék lepihenni, tessék lepihenni! Holnap majd jövök.

DOBOSNÉ

Várjuk, Mariann nővér!…

 

Orvosi váró. Halk zsivaj. Férfiak, nők egyszerre: „Jó reggelt, nővérke!”

 

MARIANN

Jó reggelt! Benn van már a doktor úr?

FÉRFI

Mindjárt nyolc óra.

MARIANN

Még öt perc. Szépen összejöttek!

NŐ

Én voltam az első!

FÉRFI

Maga utánam jött. Amikor én jöttem, még nem volt itt senki.

NŐ

Hogy nem volt itt senki?!

TÖBBEN

– Nem maguk, Kocsis néni volt itt elsőnek!

– Ki az a Kocsis néni?

– Nincs is itt!

MARIANN

Ott ül Kocsis néni a padon. Maguk mögött. Mi baj, Kocsis néni, mi történt? Hogy néz ki? Mi van a kezével? És az arca! Adjanak egy kis helyet Kocsis néninek. Elveszik előle a levegőt! Mi történt?

KOCSIS NÉNI

Megvert…

MARIANN

Na, majd mindjárt megnézzük. Jöjjön be velem…

 

Más hangtér.

 

Jó reggelt, doktor úr.

DOKTOR

Jaj, Mariann, jó, hogy jön! Úgy fáj a fejem, csináljon valamit, masszírozza meg a tarkómat vagy a halántékomat…

MARIANN

Fejlövés, doktor úr?

DOKTOR

Mit tudom én, lüktet, széthasad… Jó erősen, úgy, úgy… magának arany keze van.

MARIANN

Jobb már?

DOKTOR

Kicsit… Az este letáborozott nálam az a kékharisnya, az a Helén, tudja, annak a professzornak az özvegye, emlékszik a professzorra, nem? Sclerosis multiplexben halt meg itt nekünk tavaly… Kibírhatatlan irodalmár az az özvegy, de már meg kellett hívnom teára, nem hagyott békén… Teára! Na, képzelje, à la English, csakhogy a teaidő, ugye, az five o’clock, és maximum hatig tart, mert azok, a szigetországban tudják az illemet, de ő kilencre jött, ott duruzsolt nekem éjfélig zagyva irodalmi pletykákat, hogy most ki, miért meg hogyan, mert ő aztán tájékozott, ajaj, és valami spanyol írót is emlegetett, hogy okvetlenül elhozza nekem a könyvét, spanyol vagy dél-amerikai, valami Márquez… – Maga olvasta ezt a Márquezt?

MARIANN

Olvastam.

DOKTOR

És jó?

MARIANN

Jó.

DOKTOR

Na, ezt hajtogatta nekem egész este, hát én nem tudom, majd elolvasom. És persze ő hozza el! Na, képzelje! Hogy Márquez… Most ez a Márquez… És ahogy kiejti, tudja, nahát! Az istennek sem akart elmenni, hát csodálja, hogy fáj a fejem? Már kétségbeestem, hogy mi az, nálam akar aludni, felkínálkozik, vagy mi a fenét akar, na, hát aztán nekem már más se hiányzik, csak ő! És ráadásul a kalapját sem vette le, ott ült nekem egész este kalapban, utálom, ha egy nő kalapot visel, pláne szobában… – Mariann, magának nincs kalapja, remélem?

MARIANN

Doktor úr, itt van Kocsis néni.

DOKTOR

Á, Kocsis néni? – Te jóisten, mi van magával, drága mamikám?

KOCSIS NÉNI

Megvert…

MARIANN

Ki verte meg?

DOKTOR

Tárgyilagosan. Az ura. Ne is mondja, mamikám, hogy elesett, ne próbálja titkolni, az ura volt!

KOCSIS NÉNI

Nem titkolom, megmondom, doktor úr, mert igenis el kell árulnom őt, mert kínoz, mert amikor influenzás voltam, lázasan, tetszik emlékezni, amikor azt tetszett mondani, hogy feküdnöm kell, mert majd összeestem, és tetszett adni azokat a tablettákat, és még, ugye, Mariann nővér is kinn volt inyekcijózni, hát akkor is kiborított az ágyból.

DOKTOR

Részegen?

KOCSIS NÉNI

Nem részegen, mert nem részeg, csak ingerült.

MARIANN

Hogyhogy ingerült?

KOCSIS NÉNI

Tetszik tudni, nővérke, hogy mindjárt milyen idegingerültség jön rá, ha egyet moccanok, rám ripakodik, hogy maradjak veszteg, pedig nem csinálok mást, ugye, csak érte vesződöm, neki készítek mindent, inget, gatyát, azt a kis gezemicét, amit meg tudok főzni… Ugye, amikor meg beteg voltam, azzal szekírozott, hogy ő nem tud terpeszkedni, és hát kiborított.

DOKTOR

Honnan?

KOCSIS NÉNI

Az ágyból. Hogy izzadok. Meg tűzforró a testem, nem tud tőlem aludni, nem tud nyújtózkodni…

DOKTOR

Hogy függ ez össze?

MARIANN

Egy ágy van a szobában. Együtt alszanak.

KOCSIS NÉNI

Együtt hát, férj és feleség vagyunk, nem? Minek másik ágy? El se fér. Csak ekkora e az a szoba… így e… jaj… Fáj ám itt a vállam meg a mellem, ahogy idecsapott…

DOKTOR

Na, vetkőzzön csak, hadd lássuk.

MARIANN

Segítek.

KOCSIS NÉNI

Sziszegve. Én csak annyit szóltam neki, hogy letakaríthatnád a lábad, ha bejössz, mind csak azért kapaszkodom, hogy egy kis tisztaság legyen, te meg… jajaj… itt is fáj ám! – … te meg trappolsz itten sárosan. Ezzel már csak, hijjj! – így, ahogy csinálom: hijjj! És kapta fel a mankóját, s ahol ért…

DOKTOR

A mankójával? – Mariann, egy kis alkoholt. – Fáj itt?

KOCSIS NÉNI

Sziszeg. Ott… ott nagyon. – Én meg csak reggel mertem kérdezni tőle, hogy hát miért? Hát mért csaptál rám? Mégis, tudni akartam. De nem szólt. Meg volt bántódva…

MARIANN

Ő?!

KOCSIS NÉNI

Ő. Megmondta aztán. Most, amikor indultam ide. Hogy minek csúfolom én őt azzal, hogy trappol, amikor csak fél lába van… Meg volt bántódva, azért jött rá megint az idegingerültség. Így hát az én hibám. Pedig dehogy csúfoltam, hogyan csúfolnám, amikor mindig az eszembe van, mennyire meg akart inkább halni, amikor megtudta, hogy a lábát térdből… amikor az a balesete volt neki a vontatóval…

DOKTOR

Na, írunk fel kenőcsöket. És borogassa. Mariann nővér holnap felkeresi. Haza tud menni, mamikám?

KOCSIS NÉNI

Elballagok… De Mariann nővér, ne mondja az uramnak, hogy panaszkodtam, hogy elárultam.

MARIANN

Hát mit csináljunk? Hagyjuk, hogy üsse?

KOCSIS NÉNI

Egymásra vagyunk utalva, kedves, össze vagyunk kapcsolva, ember meg asszony. Ez volt kimérve rám, most már elviselem… És aztán, ugye, jogosan ingerült, ő a szerencsétlenebb… Na, isten velük… Beküldjem a következőt?

MARIANN

Küldje.

DOKTOR

Sokan vannak, igaz? Hangosan. Jöjjenek be a férfiak… Akinek csak recept kell, menjen a nővérhez… Sorban, uraim, sorban…

 

Zsinat, aztán a zaj elúszik. Műszerek koppanása, csengése.

 

DOKTOR

Na, van kinn még valaki?

BETEG FIATALASSZONY

Én voltam az utolsó. Hát akkor… Viszontlátásra.

DOKTOR

Gyógyuljon meg nekem! Magának sem hiányzik a kórház!

BETEG FIATALASSZONY

Nem, isten őrizz, doktor úr! Kinn feküdtünk a folyosón. Végig az egész kórházfolyosón a betegek… Nem kívánom megint, doktor úr.

DOKTOR

Minden jót! – Más hangon. Végig a folyosókon! Nagyon jól tudom. Már rettegek, ha valakit be kell utalni. Beküldök egy beteget infarktussal, nincs hely, nem tudják hová fektetni, leshetem, hogy élve kikerül-e. Ez a mi kerületi kórházunk egy Dickens tollára kívánkozik, Mariann. Épülnek az új városrészek, több százezer emberrel gyarapszik a körzet, és nincs kórház… – Na, bezárjuk a boltot. Sok címe van mára?

MARIANN

Dorián bácsi, a Rufusz nővérek… mosdatás, aztán van két kötözés, roborálások… az az elfekvő néni… meg az epilepsziás Hilda.

DOKTOR

Volt rohama?

MARIANN

Volt. És csak rosszabbodik a helyzete. Elhagyta a férje. Pedig tudja, milyen szép nő. Most ott maradt huszonöt évesen a kislányával… A kislány hároméves. Mire számíthat az a szép fiatal nő?!

DOKTOR

Nem sokra. Szóval lelépett a férje. Mit lehet erre mondani? Panaszkodott nekem, hogy fél. Félt. Sírt. Itt sírt nekem, hát maga is emlékszik, itt sírtak mind a ketten, hogy az asszonykára szerelmeskedés közben mindig rátör a roham. Félt. Nem bírta… Ajaj… – Szünet. Kávéztunk ma, Mariann?

MARIANN

Háromszor. És elfogyott egy doboz cigarettája!

DOKTOR

Jó, jó, itt hagyom ezt a kartont, nem szívok, ma már nem gyújtok rá. Hacsak nem ül ma is a nyakamra az a szörnyű kékharisnya!

MARIANN

Még elveteti magát.

DOKTOR

Velem?! Hormonnapjaimon sem jöhet számításba!

MARIANN

Nézheti egy életen át a szép özvegy kalapját.

DOKTOR

Jaj! És tudja, mekkora kalap? Ekkora kalap, ni! – El akar cipelni Görögországba. A klasszikus romokhoz! Romokat a romokhoz!

MARIANN

Maga csak szidja, de majd együtt repülnek.

DOKTOR

Frászt! Repülővel nem megyek. Engem ne lőjenek le, ne térítsenek el. – Különben mit jósolgat itt nekem? Maga mért nem megy férjhez? Ne nekem ajánlgasson rossz üzleteket!

MARIANN

Megvárom, míg a doktor úr megházasodik. Csak sorjában…

DOKTOR

Házasság?! Elegem volt nekem már abból is! Nézze ezt az ősz fejet…

MARIANN

Nana.

DOKTOR

Ezzel a fejjel?! Itt vannak nekem ezek a bánatos özvegyek… Szóval azt mondja, hogy Márquez jó. Kolumbiai, nem? Valahogy így mondta a bánatos, a nagy kalapja alól, miközben megszlopálta az egész üveg whiskymet. Jéggel, persze. Mi is a címe annak a könyvnek?

MARIANN

„Száz év magány.”

DOKTOR

Na, ez az, látja! Azt hiszem, mire ma hazaérek a betegeimtől, leginkább én is száz év magányra vágyom… – Kell valakinek recept? A Rufusz nővéreknek még tart a Polybé-kúra?

MARIANN

Folyamatosan. Dorian bácsinál megpróbálkoztam a fiziológiás sóoldattal. Persze, csak én borogatom. A menye hozzá sem nyúlna a sebhez… Itt a receptlista…

DOKTOR

Ír, morogva. Inj. Atriphos scat. orig. No. Duo… Inj. B I scat. orig. – Száz év magány. Majd meglátjuk…

 

Autódudálás jelzésként: néhány rövid, éles dudahang.

 

VIKTOR

Mariannn!

 

Kocsiajtó csapódik.

 

Mariann, én vagyok!

MARIANN

Maga? Mit csavarog itt a Csömöri úton?

VIKTOR

Tegnap is erre hajtottam, de maga nem volt itt.

MARIANN

Gondolja, hogy mindig ebben a buszmegállóban ácsorgok?

VIKTOR

Próba szerencse! Tessék!

MARIANN

Hogyan?

VIKTOR

Szálljon be.

MARIANN

Minek szálljak be?

VIKTOR

Mert este van, sötét van, hideg van, és ez itt egy barátságtalan környék. Mondtam már a múltkor is. Hazaviszem.

MARIANN

Ne vigyen haza.

VIKTOR

Van még dolga valahol?

MARIANN

Nem. Már végeztem. De ne vigyen haza.

VIKTOR

Rendben, nem viszem haza, hanem elmegyünk valahová. Remélem, nem utasít vissza?

MARIANN

Semmi értelme, Viktor.

VIKTOR

Tehát azért megjegyezte a nevemet. Eltette a címet is? Felhívott volna?

 

Csend.

 

Hideg van, ne álljunk itt.

MARIANN

Jön a busz.

VIKTOR

Az egy teherautó…

 

Elhúz a teherautó.

 

MARIANN

Nem bánom, beszállok.

 

Kocsiajtó; a motor felbúg.

 

Tegnap is itt volt?

VIKTOR

Nem tudtam magát kiverni a fejemből.

MARIANN

Gondolja, hogy ez hat?

VIKTOR

Ez a szöveg? Nem. Tudom, magánál ezzel nem érek el semmit.

 

Szünet.

 

MARIANN

Tegnap délelőttös voltam, ma meg délutános. Csak ilyenkor járok ide este.

VIKTOR

Tegnap nagyon odavoltam, hogy nem leltem magát.

MARIANN

Odavolt? Nevet.

VIKTOR

Ne nevessen.

MARIANN

Mi van a barátjával? Ma sem találta otthon, ma sem tudta kibeszélgetni magát vele? Azért keresett engem?

VIKTOR

Mariann, ne ilyen ellenségesen…

MARIANN

Na jó. Igaza van. Szünet. Mondja, mit akar tőlem?

VIKTOR

Hogy legyen egy kicsit kedvesebb.

MARIANN

Ezt akarja?

VIKTOR

Most csak ezt.

MARIANN

És azután?

VIKTOR

Kis mosollyal. Azután? Azután majd meglátjuk.

MARIANN

Hogy mit ér meg ez a játék?

VIKTOR

M. f., már magabiztosan. Hogy mit ér meg ez a játék.

MARIANN

Jó.

VIKTOR

Tessék?

MARIANN

Azt mondtam: jó. Szünet. Kicsit lehúzom az ablakot.

VIKTOR

Fáradt?

MARIANN

Ha elmondanám magának a napomat!

VIKTOR

Beülünk valahová, és elmondja.

MARIANN

Nem, azt nem.

VIKTOR

Vacsorázunk, zenét hallgatunk…

MARIANN

Szenvtelenül. Gyűlölöm a vacsorázást és a zenehallgatást.

VIKTOR

Óvatosan. Talán a férjével is…

MARIANN

Hogyan?

VIKTOR

Úgy értem, ez valami megszokott verkli, ami idegesíti?

MARIANN

Úgy van. Megszokott verkli. Szünet. Így nem is mehetek sehová. Nem vagyok megfelelően öltözve…

VIKTOR

Á, nem számítana…

MARIANN

Ha tudni akarja, most egy öreg nénitől jövök, akit tetőtől talpig lemosdattam…

VIKTOR

Lemosdatta?

MARIANN

Rufusz néni. Helyesebben a Rufusz nővérek, mert ketten vannak. Ketten élnek együtt. Szoba, konyha, veranda. A verandán virágok; egy dzsungel. Virágoknak megy neki az ember, virágokba botlom, pálmák meg rettenetes kaktuszok meg mindenféle indás, kúszó zöldek…

VIKTOR

Érdekes.

MARIANN

Nem érdekes, borzalmas. Mintha benőnék őket a virágok. A konyhában macskák, tejet lefetyelnek, nyávognak a rongyszőnyegeken…

VIKTOR

Hm.

MARIANN

A Rufusz nővérek valamikor gyönyörű tafota ruhákban jártak… ezerszer mutogatták már a fényképeket; nagy, földig érő ruhák, csipkék, hajkoszorúk… Szálfaegyenesen állnak a fényképeken… mint az ikrek… sötét szemöldök, olajosan csillogó szem, szép ívű száj, karcsú nyak, darázsderék… Ritkán látni olyan gyönyörű nőket, mint amilyenek a Rufusz nővérek voltak fiatalon. Aztán ott vannak a férfiak, akik valaha beléjük bolondultak, szerették őket, de akik már régen meghaltak… bajuszos, mosolygós tekintetű férfiak. Az egyik asztalosmester volt, a másik kárpitos. Ott vannak egy nádfonatú kerti pad mögött, az asszonyaik mögött, föléjük hajolnak védőn… boldogan… egy fa alatt… abban a kertben, ahol most mindig belebotlom a leszakadt esőcsatornába. Szalmakalapban állnak, fehér mellényben, bambuszbotra támaszkodva. Meg ott vannak Hűvösvölgyben… aztán az Ördögorom-sziklánál prémes kabátokban, belenevetnek a fényképezőgép lencséjébe… Na, hát az egyik Rufusz lányt, nem is az idősebbiket, mert az még tartja magát valahogy, szóval nem is a hetvenhat éves Milkát, hanem a hetvenhárom éves Ilkát emelgettem és forgattam ma este az ágyán, és szivaccsal lemostam szépen, óvatosan a bőrét, a csontjait, az inait, az egész emberi roncsot. Miközben a három évvel idősebb nővére vigasztalta; meggyógyulsz, Ilka, hallod, a nővérke is azt mondja, hogy sokat javultál, minden jó lesz, meglátod, jön a tavasz…

VIKTOR

Ajaj. Hát nem valami derűs dolog.

MARIANN

Nem. És most, miután eljöttem tőlük, Milka, az öregebb, az ernyős lámpa alá ül, és kis, négyzet alakú kartonokra gyöngyház gombokat varr fehér cérnával. El tudja képzelni?

VIKTOR

Kis csend után. Bekapcsoljam a rádiót?

MARIANN

Ne kapcsolja be. Szünet. Különben kapcsolja be.

 

Halk zene a rádióból, lassú dzsessz.

 

És tudja, azokat a kartonra fűzött gombokat egy dobozba rakja, s mielőtt még aludni térne, megmutatja a húgának, hogy nézd, Ilka, ma ennyit dolgoztam, hétfőn jöhetnek érte, meglátod, kapunk egy csomó pénzt…

VIKTOR

Egy csomó pénzt?!

MARIANN

Néhány száz forintot havonta. Tanácsi szociális bedolgozás. Olyan, mint a zacskóragasztás. Tavaly még Milka is varrta a gombokat.

VIKTOR

Milka.

MARIANN

Milka és Ilka. A Rufusz nővérek. Zöld ernyős lámpa alatt. A kúszónövények között…

VIKTOR

El akarja zárni a rádiót?

MARIANN

Nem. Keresek valami jobb zenét.

 

Harsogó latin-amerikai muzsika.

 

VIKTOR

Szeretném, ha eljönne velem.

 

Szünet.

 

Nem válaszol?

MARIANN

Hajtson a lakásom felé.

VIKTOR

A lakása felé?

MARIANN

Elszántan. Ha van bátorsága, feljöhet hozzám.

 

A zene kiúszik. Csend. Telefon cseng – hosszan.

 

MARIANN

Felvehetjük. Aliz, a barátnőm.

VIKTOR

Ilyenkor éjjel?

MARIANN

Azért tudom. A leglehetetlenebb időszakokban hívjuk egymást.

VIKTOR

Most ne…

 

A telefon elhallgat. Csend.

 

MARIANN

Majd visszahívom később. Szünet. Iszol? Konyak.

 

Szünet.

 

VIKTOR

Nem. Miért mondtad, hogy férjed van… családod?

MARIANN

Volt valakim. Nem fontos.

VIKTOR

Elhagyott?

MARIANN

Szomorú nevetéssel. Elhagyott. Egyébként férjem is volt. Régen. Meghalt. Tehetséges fizikus volt, kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg. Három hónapig ápoltam.

VIKTOR

Itthon?

MARIANN

Kórházban. De akkor még nem voltam nővér. Irodában dolgoztam. Számvitel.

VIKTOR

Mikor volt ez?

MARIANN

Mikor? Még fiatal voltam. Nem akarok fényképeket mutogatni, siralmas dolog. Három hónapig éjjel-nappal mellette, vele kínlódtam, megengedték, hogy benn legyek a kórházban. Tudták, hogy meg fog halni. Én is tudtam. Sőt – ő is. Szünet. Akkor határoztam el, hogy nővér leszek. Igen. Akkor. Láttam, mit jelent az ápolás, láttam ott a férjem mellett azokban a keserves hónapokban. És akin segíteni lehet… amennyit lehet… Szünet. Csitrikkel jártam együtt a tanfolyamra. Huszonhat évesen. Igen. És máshoz voltam szokva. Irodához. Könnyebb munkához. Abban az időben sem lehettem több ötven kilónál… Ágytálazás, takarítás, szóval ami ezzel jár… Szünet. Mit nézel?! Öreg vagyok, mi?

VIKTOR

Nem, nem, csak csodálom ezt a…

MARIANN

Fáradt mosollyal. Ne csodáld. Már belefáradtam. Az ember belefárad. De csinálom. Rendesen. Ahogy tudom. Mind így vagyunk.

 

Szünet.

 

VIKTOR

És… az a másik?

MARIANN

Kicsoda? Ja, az a másik?

VIKTOR

Aki elhagyott.

MARIANN

Kis sóhaj, tárgyilagosan. Az a másik jóval idősebb volt nálam, de éppen az tetszett benne, hogy érett férfi. A biztonság… Szünet. Nős volt. Magyarázgatta, hogy nem él jól a feleségével… Nevet. Kényszerű együttélés, formaság a gyerekek miatt satöbbi. De elérkezik az az idő, amikor el tud szakadni tőlük… ilyesmi. Nem bántam, untam már, hogy lígjek-lógjak a világban, elfogadtam. Egyébként nagyon rendes volt, már amennyire az ilyen emberre azt mondhatjuk, hogy rendes. És tartott egy darabig az ügy… na, igen… Még el is mentünk ide-oda… ahol nem ismerték… Szünet. Nem érdekes. Adjak valamit inni?

VIKTOR

Nem lehet. A kocsi…

MARIANN

Ja, persze. Én iszom. Szünet. Öreg vagyok, mi?

VIKTOR

Hagyd ezt.

MARIANN

Valami nem stimmel?

VIKTOR

Zavartan. Szép kis lakás.

MARIANN

Vacak. Garzon. De szeretem. Szünet. Utálom! Szünet. Tíz évig vártam, hogy feleségül vegyen. Akkor még lett volna értelme. A lakást is elcseréltük volna. Nevet. Néhányszor megbeszéltük, tervezgettünk, ajaj! Szép lakást akartunk. Nagyobbat. Talán.

VIKTOR

Lassan el kell mennem.

MARIANN

Elég volt, mi? Nem erre számítottál. Elképzeltél valami hangulatos kalandot egy férjes asszonnyal, diszkréció, semmi veszély, kényelmes ügy… És most megijedtél a bánatos, magányos nőtől. Ez így túl veszélyes, igaz? Nevet. A végén még nem tudnál lerázni!

VIKTOR

Nem kellene innod. Nem bírod.

MARIANN

Nem iszom. Csak egy kis konyak. Nem szoktam inni.

VIKTOR

Majd felhívlak.

MARIANN

De amíg nem hívsz fel, én ne csengessek rád, jól mondom? Így gondolod? Mert most már megkaptad, amit akartál…

VIKTOR

Kínlódva. Mondom, telefonálok.

MARIANN

Vagy ha nem, hát akkor ennyi volt.

VIKTOR

Ne beszélj így.

MARIANN

Túl józan vagy. Reménykedve. Ha nem mennél haza, ihatnál…

VIKTOR

Hát ami azt illeti…

MARIANN

Keményen. Igaz, reggel korán kelek. Fél nyolckor be kell adnom az inzulint Dobos néninek, Dobos néni vár. Mindig vár. És Dobos bácsinak kétszázas a vérnyomása, nekiszédül a szekrénynek, de moziba akar menni, emberek közé. Kávét szoktam kapni tőlük, rémségesen rossz, ám én dicsérem. És örülnek… Szünet, megint reménykedő hangon, megállapítva. A feleséged nem vár téged.

VIKTOR

Zavarban. Nem, hát persze hogy nem. Semmi köze a dolgaimhoz.

MARIANN

Miért akartok elválni?

VIKTOR

Hát… hogy is magyarázzam? Egy kívülállónak nehéz az ilyesmit…

MARIANN

Ühmmm…

VIKTOR

Úgy értem, apró ügyek, de mégis… Azt hiszem, más természet…

MARIANN

Ühmmm…

VIKTOR

…nem értjük meg egymást, ingerült, mindig ingerült, rosszkedvű, semmihez sincs kedve. Az ember belefárad, ha otthon nincs békessége.

MARIANN

Az ember meg az asszony egymásra van utalva, össze van kapcsolva… Nevet. Kocsis néni mondta. Nem ismered Kocsis nénit, mankóval veri az ura. Mégis a pártját fogja.

VIKTOR

Nem érti. Mankóval?

MARIANN

Mondd meg az ügyvédednek, hogy ne siessen azzal a lakáscserével. Nem érdemes. Egyik este feküdj vissza a feleséged mellé, és kész.

VIKTOR

Kicsit sértődötten. Megbántad, hogy felhívtál?

MARIANN

Nem. Őszinte vagyok: nem. Bizonyos szempontból.

VIKTOR

Nevet. Bizonyos szempontból én sem.

MARIANN

Komolyan. Nem ugyanabból a szempontból!

VIKTOR

Nem értem, hogy gondolod.

MARIANN

Nem baj. Szünet. Ne mocorogj, ha menni akarsz, menj. Hidegen. Az az igazság, hogy nem is szeretem, ha valaki szuszog mellettem az ágyban. Már elszoktam tőle… Hát akkor… jó éjt!

VIKTOR

Hát akkor…

MARIANN

Ühmmm… Bizony: „hátakkor”. A kapu egész éjjel nyitva, ki tudsz menni, rossz a zár…

 

Csend. Aztán tárcsázás. Jelez a vonal.

 

ALIZ

Álmos telefonhang. Mariann? Mi van, most értél haza?

MARIANN

Nem most. Csak az előbb nem vettem fel. Te voltál, ugye?

ALIZ

Én. És miért nem vetted fel?

MARIANN

Mert itt volt. Viktor.

ALIZ

Felélénkül. Viktor? Az az autós pasas? Röhögött, mi, hogy becsaptad azzal a férj-mesével? És? Mondhatsz valamit öreg barátnődnek? Nem vagyok féltékeny, csak ki vele!

MARIANN

Az az igazság, hogy…

ALIZ

Jaj, ne feledd a szavad, de képzeld, azért hívtalak az előbb, hogy elmeséljem: látogatónk volt délután. Na, találd ki, hogy kicsoda? Na?

MARIANN

Nem tudom.

ALIZ

Ha azt mondom, hogy húszgrammos arany karperecet kaptam tőle, akkor sem tudod?

MARIANN

De tudom. A volt férjed.

ALIZ

A gyerekhez jött, mert a gyerek megírta neki, hogy most már férjhez fog menni, itt volt a vőjelölt is, úgy volt megrendezve, hogy komplett itt legyen az egész család, szóval szép idill, a gyereknek is hozott egy tízezer forintos autónyeremény-könyvet, na és nekem ezt az aranymicsodát, hát szóval meg akarta mutatni a leendő veje előtt, hogy ő milyen jó apa meg volt férj meg minden. Kész cirkusz, mi? Mit akartál mondani az előbb?

MARIANN

Csak a banánt. Hogy kösz. Itt volt az asztalon.

ALIZ

Napközben felvittem, gondoltam, legyen vacsorára.

MARIANN

Te vagy a gondviselőm.

ALIZ

Hát nem mesélsz semmit? Milyen volt? Mi is a neve?

MARIANN

Már mondtam. Viktor.

ALIZ

Remélem, most egy időre lepókhálóz ez a Viktor?!

MARIANN

Felnevet. Hogy mondod? Hogy lepókhálóz? Csuda pofa vagy te, Aliz! Hát rám fér már egy kis lepókhálózás, igaz?

ALIZ

Derűsen. Jól van, örülök, hogy feldobott a fiú! Irigyellek!

MARIANN

Engem aztán irigyelhetsz!

ALIZ

Nevet. Hancúroztatok?

MARIANN

Nevet. Hancúroztunk, hajaj! Majd kicsattant a boldogságtól, hogy én akadtam az útjába.

ALIZ

Ne mondd!

MARIANN

Csuda nagy boldogság tört rám, Aliz! Más hangon. Na és szép az a karperec?

ALIZ

Ja, a karperec? Gyönyörű, de persze, nem akartam mutatni, hogy mennyire tetszik, ismersz: jól van, mondtam, úgy látom, magának még megér ennyit az a szép emlék, hogy a felesége voltam. Várta, hogy lelkendezzek, de egy frászt, nem tettem meg neki azt a szívességet… Mit nevetsz?

MARIANN

Én sem.

ALIZ

Mit: te sem?

MARIANN

Nevet. Én sem tettem meg Viktornak azt a szívességet, hogy lelkendezzem, s mi több, ő sem tette meg nekem azt a szívességet… Fuldoklik a nevetéstől. …Sőt inkább nagyon is titkolta az örömét, mondhatnám, teljesen eltitkolta…

ALIZ

De hiszen azt mondtad az előbb…

MARIANN

Még mindig nevetve. Nem, Aliz, nem volt olyan fenemód érdekes az egész, mint gondolod, de azért nagyon vicces volt, ahogy megijedt tőlem…

ALIZ

Tőled? Hogy mondhatsz ilyet?

MARIANN

Vagy hát nem tőlem… inkább attól, hogy ez komoly… komolyra fordulhat… ez komolyabb…

ALIZ

Micsoda?

MARIANN

Az élet…

ALIZ

Ja?!

MARIANN

…Hogy az egész élet valahogy zűrösebb, mint ő képzeli. Azt mondta, felhív, de látni kellett volna az arcát. Soha többé nem fog keresni…

ALIZ

Pokolba vele! Azért nehogy elkenődj!

MARIANN

Nevetve. Pokolba vele!

ALIZ

Nehogy elkeseredj nekem!

MARIANN

Nem, nem, nem vagyok elkeseredve. Ha nem lennék reggeles, azért most leinnám magam, de várnak a körzetben, tudod, én vagyok Mariann nővér…

ALIZ

Nevet. Tudom, tudom.

MARIANN

Vele nevet, keserves nevetéssel. …akinek mindenhol ott kell lennie pontosan, le kell mosni a tehetetlen öregasszonyok vézna testét, meg…

ALIZ

Szinte bólogatva. …meg mindenhol egy jó szó…

MARIANN

M. f. …meg mindenütt egy jó szó, és emlékeznem kell rá, hogy kinek mi a baja, milyen gyógyszer, diéta, mert Mariann nővér…

ALIZ

Jó, jó, remek kislány vagy, öreg barátnőm! Nevet.

MARIANN

Na, hát tudod ezt te! És most bezabálom az egész halom banánt, amit hoztál. Most leülök, és bezabálom az egészet. Mert ha te nem gondoskodnál rólam, isten bizony éhen vesznék… annyira fáradt vagyok… Már csendesen. Annyira fáradt…

 

 

 

Három dobás hat forint

Hangjáték


Hangok
VARGA
IFJ. VARGA
SÓKYNÉ
HILDA
IRCSI
SOFŐR
EGY NŐ
JÓZSI
Munkásasszony
Fiatalember
Gyerekek
Férfiak és nők az ételbárban

 

1

Egy ételbár esti forgalma. Beszédfoszlányok, edények, poharak neszei. Széktologatások. Alumínium tálcák zaja stb.

 

FÉRFI- ÉS NŐI HANGOK

– Szabad, szabad, szabad?…

– Álljon sorba, asszonyom, mi is sorban állunk…

– Csak nézem, mit lehet kapni… meleg ételek… Olvassa a tábláról. Marhapörkölt, kacsasült, sertéssült… hol vannak kiírva a levesek?

– A másik táblán.

– Ne lökje ki a tálcát a kezemből!

– Nincs itt egy tiszta villa!

– Akkor se fogdossa össze az eszcájgokat, asszonyom!

– Palacsinta nincs?

– A palacsintát a büfépultnál sütik.

– Hol?

– A grillcsirke mellett…

– Micsoda tömeg!

– Ja, ez önkiszolgáló étterem, nem a Gundel!

– Ételbár!

– Tessék csak sorba állni!

– Géza! Géza, foglalj helyet addig valamelyik asztalnál! Majd viszem a főzeléket!

– Feltétet is kérj rá!

 

Hangok kiúsznak, csak az általános zsinatolás hallatszik.

 

FIATALEMBER

Mikrofonközelben. Szabad ez a hely?

VARGA

Öreges hang. Nem.

SÓKYNÉ

Tele szájjal. Mit imbolygatja az öreg fölött azt a tálcát! Még a fejére borítja a forró levest!

FIATALEMBER

De kérem! Én a bácsinak szóltam…

VARGA

Bácsi!

SÓKYNÉ

Kárörvendően nevet. Bácsi! Ezt megkapta!

FIATALEMBER

Szabad ez a hely? Másodszor kérdem! Elvinné innen a kalapját?

VARGA

Nem!

FIATALEMBER

Nézzenek oda! Sehol sincs hely! Tele az egész ételbár… vacsorázni szeretnék!

SÓKYNÉ

Hát vacsorázzon!

FIATALEMBER

De az úr nem foglalhat el két széket! Arról nem is beszélve, hogy az úr nem is eszik, csak ül itt… Ez nem kávéház!

VARGA

Na nézze! Kioktat!

FIATALEMBER

De bocsánatot kérek, a bisztró zsúfolt…

VARGA

Kioktat! Kioktatnak!

SÓKYNÉ

Fiatalember, nézzen máshol helyet. Hagyja az öreget!…

FIATALEMBER

Dühösen. Elterpeszkednek… az ember jön a munkából, enni szeretne… legalább ülve… Kiúszik.

 

Kanálcsörgés.

 

SÓKYNÉ

Tele szájjal. Elment. Kissé csípősen. Igazam volt? Foglalt?

VARGA

Kis szünet után, morcosan. Foglalt. Na és?

SÓKYNÉ

Jó, jó, semmi közöm hozzá. Várja, mi?

VARGA

Kit?

SÓKYNÉ

Akinek a helyet foglalta.

VARGA

Csak a székre tettem a kalapomat. Nem tehetem az asztalra!

SÓKYNÉ

Jól van, csak várja.

VARGA

Enyhültebben, kedves szemrehányással. Hát, ha maga nem hajlandó…

SÓKYNÉ

Mire?

VARGA

Mire, mire?! Szünet. Minden kenyérdarabot megmárt abban a főzelékben?

SÓKYNÉ

Megmártom! És ha megmártom? Maga miért nem eszik?

VARGA

Már ettem.

SÓKYNÉ

Fenét evett! Őt várja!

VARGA

Mondtam már magának. Hányszor mondtam? Kimehetnénk abba a víkendházba. A fiam mindig kérdi, papa, miért nem tölt időnként néhány napot a telken? Úgysem tud mit kezdeni magával, azt mondja. Nagyon szép ház. Nem olyan favacak, hanem téglából, rendesen… Most fejezték be az építkezést. Van még rajta munka, de már áll, lehet benne lakni. A fiam felajánlotta nekem. Törődik velem, láthatja! Befűthet, van kinn minden, azt mondja. Na. Hányszor mondtam már magának?

SÓKYNÉ

Mondta, mondta.

VARGA

Na. Lenne egy-két szép napunk.

SÓKYNÉ

Egy-két napra nem lehet.

VARGA

Hát akkor egy napra.

SÓKYNÉ

Egy napra se. Sehogy.

VARGA

Na, ugye, magával nem tudok mit kezdeni… Szünet. Jó a borsó?

SÓKYNÉ

Csupa rántás.

VARGA

Konzerv.

SÓKYNÉ

Az hát. Ilyenkor, novemberben.

VARGA

Én csak a friss cukorborsót szeretem. Tavasszal. Amikor zsenge. És ahogy a feleségem főzte, szegény… Húst nem kért hozzá?

SÓKYNÉ

Mindig rágós. – Csak lesse a bejáratot, csak lesse!

VARGA

Nem lesem én! Csak nézelődöm. Szeretek itt üldögélni, ebben a forgalomban.

SÓKYNÉ

Beülhetne egy vendéglőbe is.

VARGA

Vendéglőbe! Ott mindjárt rendelni kell.

SÓKYNÉ

Itt meg ülhet ingyen is, igaz?

VARGA

Inkább, mint otthon. – Volt a temetőben?

SÓKYNÉ

Töltsön egy kis vizet!

 

Pohár zaja; a víz csobogása a kancsóból.

 

VARGA

Tessék.

SÓKYNÉ

Iszik, leteszi a poharat. Huszonöt forint a krizantém szálja.

VARGA

Hoztam volna magának a fiam kertjéből, ha idejében szól.

SÓKYNÉ

Ennyi áldozatot megérdemel szegény uram. Öt szálat vettem neki. Egy szép csokrot… Letettem az ismeretlen katona sírjára. – Na, jön már a hölgy!

VARGA

Élénken. Jön? Hol látja?

SÓKYNÉ

Ott furakszik a tömegben. Oda nézzen, elsodorják. Jaj, micsoda kis vézna teremtés!…

VARGA

Nagyon kecses!

SÓKYNÉ

Kecses? Csontkollekció!

VARGA

Csak ne irigykedjen! Nem mondom, hogy maga nem tetszik így nekem, ilyen telten…

SÓKYNÉ

De a piszkafa az esete, igaz?

VARGA

Kérem, ne beszéljen így!

SÓKYNÉ

Nézze, hogy keresi magát! Miért nem megy eléje?

VARGA

Nem biztos, hogy engem keres.

SÓKYNÉ

Nem biztos? Azelőtt sose járt ide! Csak amióta, két napja, helyet szorított neki. Hát nem olyan, mint egy kislány? Nahát! Az a hidrogénezett haj, kibodorítva!… meg az a fakózöld kabát… és mindig mosolyog. Majdnem lelökik a lábáról, ő meg mosolyog…

VARGA

Csak ne legyen féltékeny!

SÓKYNÉ

Én?! Más hangon, élénken. Hölgyem! Halló! Jó estét! Jöjjön csak, itt vagyunk! Már foglaltak magának helyet!

HILDA

Beközelít. Ó, itt vannak? Micsoda véletlen! Ha már így adódott, szívesen ülök önökhöz… annyira nincs hely. Megvárják, ugye, amíg nézek valami finomat az ablaknál? Valami könnyű vacsorát szeretnék… nem is tudom…

SÓKYNÉ

Igazán felajánlhatná, hogy sort áll a hölgy helyett!

VARGA

Én?

SÓKYNÉ

Ki más?

HILDA

Ó, nem kívánhatom…

VARGA

Ugyan, ha nem vagyok itt, elfoglalják a helyünket! Itt erőszakkal kitúrnák az embert!

HILDA

Igen, igen, maradjon csak, majd magam… Kiúszik.

SÓKYNÉ

A kényelmet, azt szereti, azt látom.

VARGA

Nézze, amin én átmentem az életben! Nem kívánom magának.

SÓKYNÉ

Min ment át, amin én nem?

VARGA

Min? Hát például két háborún, de kinn a fronton! A fogságról nem is beszélek… meg arról, hogy milyen nehezen neveltem fel a családomat.

SÓKYNÉ

Gondolja, hogy én nem neveltem fel a gyermekeimet? És a háborúból sem maradtam ki, elhiheti.

VARGA

Hagyjuk a múltat…

 

Újságzizegés, amint szétnyitják.

 

Még át se néztem az Esti Hírlapot. Lássuk csak. Mi hír a világban?

SÓKYNÉ

Megjátssza, hogy nem is érdekli magát a hölgy.

VARGA

Sas, háromezerért. Nem veszi meg?

SÓKYNÉ

Nem.

VARGA

Itt írják. Kőszáli. Háromezerért… Maga miért nem vacsorázik otthon?

SÓKYNÉ

Nem főzök.

VARGA

Nem a gyerekeivel lakik?

SÓKYNÉ

Átadtam nekik a lakást. A fivéreméknél lakom, de külön koszton vagyunk. Maga meg egyáltalán nem vacsorázik.

VARGA

Ittam egy teát. Igazán nincs kedve egy kis kiránduláshoz?

SÓKYNÉ

Egy csöpp sincs!

VARGA

Már csak a jó levegő miatt is…

SÓKYNÉ

Lehetek én a szabad levegőn eleget. Meg is unhatom. Amíg be nem jön a fagy. Amíg nincs igazán tél, nyitva tartom a bódét.

VARGA

Egyszer megnézem.

SÓKYNÉ

Jöjjön csak. A ringlispíles már bezárt, a céllövöldés néha még nyitva tart, én húzom le utoljára a rolót. November hetedikén még sok a kiránduló. Szeretik a bódémat. Három dobás – hat forint! De maga ingyen dobhat.

VARGA

Rongylabdával?

SÓKYNÉ

Avval. Konzervdobozokra. Nyerhet akármit – ha ügyes. Na, már jön a hölgy! Vajon mit vacsorázik? Élénken. Mit hozott, kedves?

HILDA

Egy jó adag tejberizst. Kakaót is szórtak rá.

SÓKYNÉ

Gyermekkoromban sem szerettem! – Ott a helye, az öregúr mellett… Na, vegye el a kalapját! És tegye el azt az újságot! Társaságban olvas!

 

Papírzizegés.

 

VARGA

Parancsoljon.

HILDA

Köszönöm, nagyon kedvesek!

SÓKYNÉ

Tejberizs!

HILDA

Ó, nagyon finom! Kanálcsörgés. Mindig így szoktam, a széléről kezdem, szép lassan haladok a közepe felé. A közepén van a legtöbb kakaó meg cukor… Halkan kuncog. A széle már kezd kihűlni…

VARGA

Na, nem hiszem, hogy forró lenne! Itt? Ugyan!

HILDA

De, de forró és nagyon finom. Úgy örülök, hogy felfedeztem ezt az ételbárt. Eddig minden este hideget ettem, de az olyan drága mulatság. Önök mindig itt esznek?

SÓKYNÉ

Én már hónapok óta. Sőt ebédelni is itt szoktam.

HILDA

Az ebédem nem gond, mert olyan szerencsém van, hogy üzemi étkeztetésben részesülhetek.

SÓKYNÉ

Még dolgozik?

HILDA

Hogyne, kérem, mint nyugdíjas, öltözőőr vagyok az Édessütemény Gyárban.

VARGA

Tehát szintén nyugdíjas. És szintén özvegy?

HILDA

Nem, kérem, elváltam. Sajnos. De nem az én hibámból!

SÓKYNÉ

Iróniával. Fel sem tételeztük volna!

VARGA

Mi özvegyek vagyunk.

HILDA

Csakugyan? Abban a hitben voltam, hogy önök házasok!

SÓKYNÉ

Mi ketten?! Felnevet. Még csak az kellene!

HILDA

Valahogy nem figyeltem meg jól… Bocsánat! Még irigyeltem is önöket.

SÓKYNÉ

Minket? Ugyan! – Na, tessék! Olvas! Két hölgy jelenlétében olvas!

VARGA

Át kell futnom a sajtót.

HILDA

Engem nem zavar…

VARGA

Megnősülnék…

HILDA

Tessék?

VARGA

Műbútorasztalos. Azt írja: „Megnősülnék, ha megtalálnám azt a lelkiekben gazdag, szerény, házias…” és a többi. Családi ház a XX. kerületben, kis kert, lugas, biztos anyagiak…

HILDA

Biztos anyagiak? Nem írja, hány éves?

SÓKYNÉ

Érdekli?

HILDA

Csak mint kuriózum…

VARGA

Hetven.

HILDA

Ó, hetven! Azt írja, hetven.

VARGA

Az ma már nem kor!

SÓKYNÉ

Nincs az a pénz a világon, amiért megérné!

VARGA

Honnan tudja?

SÓKYNÉ

Ki vesz ilyen nyűgöt a nyakába? Egy vénséget?

VARGA

Ugyan már! Nézzen rám!

SÓKYNÉ

Na, éppen magára!

VARGA

Nézze, milyen barna a hajam. Gerovit-kúrán vagyok, évente kétszer. Mondaná, hogy hetvenhárom múltam? Mondaná, ön például…

HILDA

Hilda, Hilda a nevem.

VARGA

Hilda… Szünet. Önnek is ilyen lesújtó a véleménye?

HILDA

Nem, nem, dehogy! Csak tudja, ha ez a műbútorasztalos hetvenéves, akkor biztosan fiatal nőt akar… legfeljebb ötven körülit. Ismerem ezeket… És különben is, a XX. kerület nagyon kinn van.

SÓKYNÉ

Keressen neki egyet a Belvárosban! Biztosan van a hirdetések között egy olyan is!

HILDA

Ó, ne fáradjon, nincsenek ilyen szándékaim.

SÓKYNÉ

Na, hozok egy adag somlói galuskát. Remélem, vigyáznak a helyemre?

HILDA

Ez csak természetes, kedvesem. Szünet. Nagyon jópofa a hölgy. Régóta ismeri?

VARGA

Itt ismerkedtünk össze. Maga mindennap fodrászhoz jár? Olyan csinos a frizurája.

HILDA

Köszönöm. Adnom kell magamra… Egy nő még az én koromban sem hagyhatja el magát. Ezzel tartozik embertársainak, nemde? Én mindig a szépség pártján álltam, szerettem a fess férfiakat, az ápolt nőket, a szép tájakat, a tisztaságot, a rendet… Tudja, mindig abban a hitben éltem, hogy az uram becsüli ezt bennem, éppen ezért rettenetesen meglepődtem, amikor egy szép napon kijelentette, hogy őt ez zavarja…

VARGA

Micsoda?

HILDA

Az én lelki intelligenciám. Pénztárosnő voltam egy moziban, tudja, minden filmszínészt ismertem, írtam nekik, gyűjtöttem a fényképeiket… és ezt ő félreértette… Tévedtem, amikor hozzámentem, de született egy kislányunk, tűrnöm kellett… de amikor a kislányom elhagyta az országot…

VARGA

Disszidált? Ötvenhatban?

HILDA

Zavartalanul. Elhagyta az országot. És akkor megváltozott a szituáció. Kinyilvánítottam a véleményemet, ő meg, a férjem, durva szavakkal illetett… durva ember volt. Nem mondom, szép volt, fess volt, amikor elvett, de aztán fokozatosan megcsúnyult… ivott. Egy talponállóban volt italmérő. Afférunk támadt, ugye, és hát ő nagy nehezen eltávozott a lakásból. Persze pénzembe került… Ott maradtam egyedül… magányos vagyok, de nem boldogtalan… én mindenben megtalálom a szépet…

VARGA

Azt mondja, magányos?

HILDA

Sietve. De egy kedves mosoly… egy barátságos tekintet megvigasztal.

VARGA

A fiamnak van egy hétvégi háza Máriaremetén. Kis kert, ház… Mindig azt mondja, papa, miért nem tölt ott időnként néhány napot? Szívesen ideadná a kulcsot.

HILDA

Milyen jó gyerek!

VARGA

Főkönyvelő egy nagy szövetkezetben. Szépen keres, hála istennek. Azt mondja, befűthet ott, olvasgathat, pihenhet. Nincs kedve megnézni?

HILDA

Mit?

VARGA

Kimehetnénk egy-két napra.

HILDA

Ó, egy-két napra?

VARGA

A házba.

HILDA

Ó, hogy mi ketten? Nahát!

VARGA

Nagyon szép ott minden. Hangulatos. A táj is tetszene magának.

HILDA

Hát a szép tájakat nagyon szeretem.

VARGA

Azért mondom. Azt hiszem, kettesben nagyon jól éreznénk ott magunkat.

HILDA

Igazán? Hát… vonzó. Vonzó ajánlat.

VARGA

Kijönne velem?

HILDA

Egyszer… egyszer majd… talán. De csak egy kis sétára. Vagy nem is tudom. Kuncog. Egészen zavarba hoz. Kérem, ne nézzen rám így, még nem ígérkeztem el! Jaj, és már mennem kell!

VARGA

Hová siet?

HILDA

Korán kelek, sok alvásra van szükségem, hogy megőrizzem a frissességemet. Már ágyban a helyem. De holnap bejövök.

VARGA

Igazán?

HILDA

Hogyne! Mindennap. Mindennap ilyenkor. A hölgyet már nem tudom megvárni, üdvözlöm, kérem, adja át. Nehogy megbántódjék…

 

A háttérzaj felerősödik, majd elcsendesedik kissé.

 

VARGA

Na, megvan a somlói galuska?

SÓKYNÉ

Elég tisztességes adag, nem? Hildácska? Csak nem ment el?

VARGA

Üdvözli magát.

SÓKYNÉ

Hagytam magukat beszélgetni.

VARGA

Nyugodtan itt maradhatott volna.

SÓKYNÉ

Na, ne mondja! És akkor hogyan hívta volna meg a fia hétvégi házába?

VARGA

Én? Miért hívtam volna meg?

SÓKYNÉ

Nem vagyok irigy. Menjenek csak!

VARGA

Ugyan! Szünet. Tényleg nincs kedve kijönni velem?

SÓKYNÉ

Álmodozzon! Álmodozzon csak!

 

Az ételbár zsibongása mindent betölt. Aztán csend.
 

2.

Finom autózaj. Könnyű fékezés. Kocsiajtó csapódása. Gyerekzsivaj közelít, hirtelen egészen közel ér.

 

GYEREKHANGOK

– Ide, ide a labdát!

– Rúgj bele!

– Passzold át!

– Kapd el, Misi! Szereld le!

– Hűha! Ez az új Lada!

– Ezerhatszázas!

– Add a labdát, nem láttál még autót?

– Nem maszek!

SOFŐR

Hé! Táguljatok innen azzal a focival! Betöritek nekem a kocsi ablakát!

 

Gyerekek zsivajjal távolodnak.

 

Várj csak, öcsi! Nem tudod, hol lakik ebben a házban Varga elvtárs?

GYEREK

Varga elvtárs? Nem ismerek itt semmiféle Varga elvtársat!… Várjatok! Várjatok!… Kiúszik.

EGY NŐ

Kit keres, kérem?

SOFŐR

Árok utca 6.

EGY NŐ

Ez az, kérem.

SOFŐR

Jó, gödrös utca, nem mondom…

EGY NŐ

Külvárosi utca, kérem. Én is itt lakom a hatban.

SOFŐR

Ismeri Varga elvtársat?

EGY NŐ

Hát egy Varga nevezetű lakik itt. Egyedül lakik… Szoba-konyha. Ott, hátul az udvarban. Megmutatom. Ha arra gondol.

SOFŐR

Majd kiderül.

EGY NŐ

Valami baj van vele? – Erre tessék.

SOFŐR

Baj? Mi baj lenne?

EGY NŐ

Hát… hogy így keresik. Nem szokták őt így keresni… Öreg már… Nemigen jár ahhoz senki… Meg hogy így autóval tetszett jönni. Állami kocsival… Na, ez az ajtaja. Kopogni kell. Bekopogjak?

SOFŐR

Kopogjon csak.

 

Kopogás a konyhaajtó üvegén. Csend.

 

EGY NŐ

Pedig ilyenkor itthon szokott lenni. Kopog. Varga úr! Varga úr, kérem! Keresik!

 

Ajtónyikordulás.

 

Ez az elvtárs keresi magát.

VARGA

Engem? Aztán miért?

SOFŐR

Varga elvtárs? Jó napot.

VARGA

Mit tetszik, kérem?

SOFŐR

Varga elvtárs, engem a Varga elvtárs küldött, hogy tessék velem jönni.

EGY NŐ

Csak nem a Laci?

VARGA

Hát… a Laci, talán.

SOFŐR

Igen, igen, a fia.

EGY NŐ

Nahát, a fia kocsit küldött magáért?

VARGA

Taxit? Hát mért küldött taxit?

EGY NŐ

Fenét taxit! Állami kocsit!

SOFŐR

Itt állok kinn, a kapunál. Varga elvtárs vár minket. Azt üzeni, sürgős.

EGY NŐ

Hallja? Azt üzeni, sürgős! Mondom én mindig, hogy gondol az magára!

VARGA

Mért ne gondolna, miket beszél, gondol rám, persze, csak sok a dolga.

SOFŐR

Hát a dolga az sok. Úgyhogy most is sietnünk kell. Varga elvtárs ideadta a címet, hogy jöjjek el Varga elvtársért. Ott vár minket az új házban, Remetén.

EGY NŐ

Az új házban? Na látja!

VARGA

Valamit fel kellene vennem. Egy tiszta inget…

SOFŐR

Nem fontos.

VARGA

Így mégsem mehetek oda… ebben az itthoni göncben. Tessék, jöjjön be addig…

SOFŐR

Nem, majd megvárom kinn, a kocsiban. Nem tart soká a készülődés, ugye?

VARGA

Dehogy tart soká, csak összekapom magam. Sietek, sietek…

 

Kiúszik. Gyerekzsivaj közelít, majd távolodik, a zsivaj a háttérben marad.

 

EGY NŐ

Siet ez, meglátja, ezzel most madarat lehetne fogatni.

SOFŐR

Na jó, mondja meg neki, hogy a kocsiban várom.

EGY NŐ

Tudja, itt élünk egymás mellett, eldiskurálunk mi mindenről, ismerem az öreget. Nincs nekünk titkunk, én is elpanaszolom neki a bajaimat, ő is kiönti nekem a lelkét. Egy ilyen házban? Mit gondol! Mindent tudunk egymásról. Harminc éve vagyunk szomszédok. Egyszer szanálják majd ezt az egész sort itt, aztán mi is kapunk rendes lakásokat… azt már kivárjuk. Más hangon. Na, és szép az a ház, amit az öreg fia… szóval a Laci… vagyis a Varga elvtárs épített?

SOFŐR

Szép.

EGY NŐ

Kert is van?

SOFŐR

Én füveztem be.

EGY NŐ

Hát ez csak egy ilyen kis kopott udvar, ezzel az árva ecetfával, de ha kiül az ember az ajtó elé, mégis levegőn van. Nézze, hogy megtámogatták gerendákkal a falakat… én már megszoktam. Az öreg is jól megvan itt, éldegél a nyugdíjából, ellátja magát, néha átmegyek hozzá, kitakarítom a lakást… Étkezni eljár. Felül a villamosra, bemegy a városba valahová. Felajánlottam, hogy főznék neki, de nem engedi… „Azt akarja, hogy ki se mozduljak innen? – azt mondja. – Kell valami szórakozás az embernek…” Más hangon. Szóval szép, nagy ház?

SOFŐR

Ja, a Varga elvtársé? Emeletes. A hegyoldalban.

EGY NŐ

A mindenségit! Örülök, hogy ilyen jól megy ennek a Lacinak! Itt nőtt fel, itt rúgta a labdát… mint azok a gyerekek ott, ni! A konyhaablakomat is befocizta, de hányszor! Meg is csaptam olykor, na, csak úgy, hirtelen mérgemben… az apja nem is haragudott érte. De ő sem. Bejött hozzám, adtam neki zsíros kenyeret… Most már régen nem láttam. Amikor az anyja meghalt, akkor volt itt… – Na, jön is az öreg!

VARGA

Itt vagyok, mehetünk.

SOFŐR

Arra tessék, a másik oldalon.

EGY NŐ

Csókolom a Lacit!

VARGA

Jó, jó… Becsapja a kocsi ajtaját.

SOFŐR

Csak finoman, új kocsi ez, nem kell úgy csapdosni azt az ajtót!

 

Indít, halk motorzaj. Autóbelsőben.

 

VARGA

Utaztam én már autóban, mit akar, azt hiszi, nem ültem még autóban?

SOFŐR

Jó, csak szóltam.

VARGA

Nem most látok az életemben először autót!

SOFŐR

Semmi hiba!… Az övet.

VARGA

Micsoda?

SOFŐR

A biztonsági övet. Azt azért tessék bekapcsolni.

VARGA

Az övet. Persze. Na. Itt forduljon jobbra, aztán máris kiérünk a főútra.

SOFŐR

Nevet. Eligazodom, bízza csak rám.

VARGA

Akkor jó. Hmm. Elég kényelmes kocsi. Rádiója is van? Bekapcsolhatná.

SOFŐR

Ahogy óhajtja.

 

Halk kattanás. Zene: Boney M.

 

VARGA

Így. Hm. Zene, mi? Mindjárt más. Hmm. Nagyot nézett a szomszédasszony, hogy autóval jöttek értem. A fiam mindig is ilyen volt. Gondoskodik rólam. „A papa kényelme a legfontosabb. Hogy a papának mindene meglegyen.” Mindig azon van. Jó fiú. Főnöknek nem tudom, milyen, de amúgy jó fiú.

SOFŐR

Én csak azt mondhatom, hogy rendes főnök.

VARGA

Na, ugye! Már annyit nyaggatott, hogy menjek ki megnézni azt a házat, de valahogy nem volt rá időm.

SOFŐR

Még nem is látta?

VARGA

Hogy láttam volna? Most mondom, nincs rá időm!

SOFŐR

Hát nem nyugdíjas? A szomszédasszony azt mondta…

VARGA

A szomszédasszony összevissza fecseg. Na és, ha az ember nyugdíjas, akkor nem lehet elfoglaltsága? Van nekem annyi dolgom! Társaságom van nekem meg minden. Le vagyok én kötve, de mennyire!

SOFŐR

Talán néha még egy kis szoknyaügy is akad?

VARGA

Mi? Ja… Megenyhülten nevet. Hát… gondolhatja! Nem vagyok én még annyira kiszuperálva! A szomszédasszony is a nyakamra járna, de én már csak a függetlenséget szeretem. A fiamék is hívtak, hogy költözzek hozzájuk. Minek? Csak zavarnánk egymást. Hmm. Szóval azt mondta, egyenest vigyen ki hozzá?

SOFŐR

A főnök? Már nagyon várja.

VARGA

Vár! Hát persze hogy vár!

SOFŐR

Azt mondja nekem: „Gyula, hozza már ki az apámat, nem kívánhatom, hogy kikutyagoljon ilyen messzire!”

VARGA

Jólesően. Igen. Ez ő! Na és nem baj, hogy a vállalati autón fuvaroztat?

SOFŐR

El van az intézve.

VARGA

Akkor hát gyújtsunk rá. Elszívjuk odáig…

SOFŐR

Én most nem kérek… A fene ezt a forgalmat! Cammognak itt előttem! Na, végre, meglódult a sor…

 

Kocsi felgyorsul. Zene. Kiúszik. Csend.

 

VARGA

Már itt is vagyunk? Szép környék.

SOFŐR

Hát ki lehet szállni. Ez az.

 

Kocsiajtó csapódása egyszer, kétszer.

 

Majd én megyek előre.

VARGA

Á! Nem mondom… terméskő kerítés! Szépen gondozzák a kertet. Még ilyenkor is szép. Kis fenyők. Majd megnőnek…

 

Lépések a kavicsokon.

 

Ezt az utat is ügyesen megcsinálták. Egyenesen a teraszhoz. Micsoda nagy üvegablakok… Elég magas… emeletes persze. Festik az ajtókat?

SOFŐR

Lakkozzák. – Mi van, Józsi, haladsz?

JÓZSI

Haladok. – Jó napot.

VARGA

Jó napot.

JÓZSI

Ragad a korlát, vigyázzon, most kentem be!

SOFŐR

Varga elvtárs hol van?

JÓZSI

Itt volt valahol. Talán benn lesz.

SOFŐR

Jöjjön, megkeressük.

 

Léptek a kőlépcsőkön.

 

Varga elvtáááárs!!!…

IFJ. VARGA

Itt vagyoook!… Közelít. Na, megjöttek? Papa! Csakhogy itt van. Na, mit szól hozzá, kihozattam. – Jól van, Gyula, húsz perc az egész, odakinn várjon a kocsiban.

SOFŐR

Rendben, Varga elvtárs.

IFJ. VARGA

Papa, hát nem is szól semmit? Na? Hogy tetszik ez a kis vityilló? Már van valami formája, mi?

VARGA

Nem ilyennek képzeltem.

IFJ. VARGA

Nem?! Hát milyennek?

VARGA

Nem tudom. De nem ilyennek.

IFJ. VARGA

Miért, hát mi baj van ezzel? Lépcsőzetes, hogy minden oldalról érje a napfény. Betonszerkezet, klinkertégla-borítás és üveg. Ahol csak lehet, nagy üvegfelületek a világosság miatt.

VARGA

Nektek tetszik, és az a fontos.

IFJ. VARGA

Jaj, papa, nézzen szét először, aztán mondjon véleményt.

VARGA

Meglepett, hogy küldtél értem.

IFJ. VARGA

Tessék?

VARGA

A múltkor is annyira vártalak benneteket, amikor megígértétek, de nem jöttetek.

IFJ. VARGA

A múltkor? Mi is volt? Á, nem is tudom, annyi minden jön közbe mindig! Higgye el, állandóan készülünk magához, a gyerekek is annyit emlegetik…

VARGA

Emlegetnek?

IFJ. VARGA

Persze! De nyakig vagyok a munkában, a benti dolgok meg az otthoniak…

VARGA

Csak nincs otthon valami baj?

IFJ. VARGA

Dehogy, semmi különös, csak hát az élet, ugye, maga az élet! Meg itt ez az építkezés is! Nem azért mondom, maga is jelentkezhetne! Mindig kérdezem Klárit, nem telefonált-e a papa? Mi, ugye, nem tudjuk felhívni… Remélem, jól van?

VARGA

Én? Jól, jól…

IFJ. VARGA

Mert most jól néz ki. Komolyan. Bárcsak én lennék ilyen jó állapotban…

VARGA

Á, ne beszélj…

IFJ. VARGA

Tudja, mennyit alszom? Öt-hat órát. – Na, jöjjön, nézze! Ez a nappali. Az ott a hálófülke… vendégeknek esetleg. És fenn két szoba. – Altatókkal alszom. Aztán reggel a kávék… á! Ne is beszéljünk róla. – Elég tágas ez a nappali, nem? Ide egy olyan kis pihenősarkot szeretnék. Persze fogalmam sincs, mikor üldögélhetek majd egy ilyen kis zugban nyugodtan. – Mit néz?

VARGA

Ezt a falépcsőt. Rendes munka.

IFJ. VARGA

Ugye? A mieink csinálták, nekem ne készítették volna el tisztességesen?

VARGA

Csak nehogy bajod legyen az ilyesmiből.

IFJ. VARGA

Miből?

VARGA

Hogy a műhelyetekben dolgoztatsz. Privát munkát.

IFJ. VARGA

Á, bízza csak rám, nem töröm ki a nyakam. Tudja, hol tartanék, ha mindent szabályosan csináltam volna? Na, nem nagy ügyekről van szó! De ha az ember nem ügyeskedik, sajnos…

VARGA

Bele ne keveredj valamibe!

IFJ. VARGA

Ugyan! Semmibe! Na, menjünk fel az emeletre, ott a fürdőszoba is meg a gardrób…

VARGA

A tisztesség a legfontosabb.

IFJ. VARGA

Persze, papa, persze. Ha elkészül a ház, fellélegzem. Három éve egy percet sem pihentem. De legalább lesz valamink. A gyerekeknek…

VARGA

Szegény anyád is mindig egy kertes házra vágyott.

IFJ. VARGA

Na, látja! Maguk is akartak valamit. Fújtat. Az istállóját! Már ez a néhány fok lépcső is kimerít. Maga szedi azokat a Gerovit-kapszulákat, amiket küldtem?

VARGA

Ne velem törődjetek. Én már megvagyok valahogy.

IFJ. VARGA

Hogy mondhat ilyet? – Na, a fürdőszoba. Tessék. Milyen?

VARGA

Szép.

IFJ. VARGA

Gyönyörű! Nem szép, gyönyörű! Tudja, mennyire vágytam már egy ilyen fürdőszobára? Süllyesztett kád, külön zuhanyozó, bidé és a mennyezetig csempe. Olasz csempe. Nézze ezeket a diszkrét mintákat… – A fene egye meg, még mindig hogy ver a pulzusom.

VARGA

Kivizsgáltathatnád magad.

IFJ. VARGA

Kíméletes életmód. Megmondták. Köszönöm szépen! Hogy ezek a csempék is mennyi telefonba kerültek! De ebben a fürdőszobában lakni lehet! Emlékszik? Lavórban mosakodtunk, most meg…

VARGA

Lavórban mosdom én most is.

IFJ. VARGA

Persze. Igen. Szóval ez van itt. Most csak így futtában. – Már fél egy?! Egy órára a minisztériumban kell lennem. Értekezlet. Egy több millió forintos üzlet a nyugati partnerekkel. Remélem, megvan valahol a táskám? – Na de hagyjuk! Papa, azért kértem, hogy jöjjön, mert lenne itt egy kis munka.

VARGA

Munka?

IFJ. VARGA

Semmiség. Jöjjön, megmutatom. Itt. Ide, a gardróbba egy szekrény kellene.

VARGA

Na és?

IFJ. VARGA

Hát… egy szekrény. A mennyezetig. Polcos és akasztós. Mit szól hozzá? Meg esetleg polcok a gyerekek szobájába. És egy munkaasztal. Összecsukható.

VARGA

Aha.

IFJ. VARGA

A papának az semmi. Az anyagot megszerzem. A gyerekek már örülnek is, hogy a nagypapa fogja megcsinálni.

VARGA

Hogy én?

IFJ. VARGA

Milyen büszkék lesznek rá! Tudja, hogy a kisebbik mindig azt mondja, ő is asztalos lesz, mint a nagypapa? Szóval egy kis szakmunka az öreg nyugdíjasnak. Itt, ebben a jó csendben… nem kell hajszolnia magát, csak komótosan. Ma péntek van, hétfőre meglesz a deszka, idehozatok egy satupadot meg ami kell. Legalább eltölt itt egy kis időt. Pihenés, nem? Ráfér magára. Másként úgysem tudom kicsalni ide. Szóval ha hétfőn kijönne… magam is kiugornék ide valahogy, lemérnénk a szekrény helyét. Na? Megcsinálja?

VARGA

Meg. Megcsinálom, persze.

IFJ. VARGA

Tudtam, hogy kedve lesz hozzá! Mennem kell, sajnos. Az ördögbe! Csupa lakk lett a kezem.

VARGA

Hígítóval mosd le. – Azt mondod, a kicsi asztalos akar lenni?

IFJ. VARGA

Képzelje! Fúr, farag. A nagyapja vére… Rohannom kell. Hazavinnénk magát az autóval, de már alig van egy negyedórám.

VARGA

Siess csak. Haza tudok én menni villamossal is.

IFJ. VARGA

Busszal menjen. Hétfőn várom!

VARGA

Jó, jó… A gyerekeknek mondd meg, hogy a nagypapa…

IFJ. VARGA

Korán jöjjön, mert nem tudom, mikor szabadulhatok ki.

VARGA

A gyerekeknek… hogy a nagypapa…

IFJ. VARGA

Ne haragudjon, már itt sem vagyok! Távolodik. Hol van itt hígító, a fene egye meg, ragacsos a kezem. – Busszal menjen, papa!

 

Csend. Léptek, csoszogás összevissza. Ajtó nyikordul, koppanások. Távolról a mázoló fütyörészése. A fütty közeledik, aztán megszakad.

 

JÓZSI

Magát itt hagyták?

VARGA

Itt. Majd megyek.

JÓZSI

Iparos?

VARGA

Az. Asztalos. Voltam.

JÓZSI

Volt? Akkor magával olcsón akarnak dolgoztatni. Megegyeztek már?

VARGA

Megegyeztünk.

JÓZSI

Vigyázzon! Vágja meg ezeket! Tele vannak pénzzel.

VARGA

Á, nem vagyok én olyan.

JÓZSI

Maga tudja. – Iszik sört? Megkínálom.

VARGA

Mit? Ja, nem. Nem, köszönöm.

JÓZSI

Én iszom. Kinyitja az üveget. Nekem főnököm ez a Varga, rendes tag, nem szólhatok rá semmit. Hagyja élni az embert. De tudja, miért? Hogy én is szemet hunyjak, ha úgy hozza a sor. Kijövünk egymással. Én is építkezem.

VARGA

Maga is?

JÓZSI

Hát! Csak csendben. Ismerek egy építésvezetőt. Nyaralókat épített a megyei fejeseknek. Vagy tíznek egyszerre. Volt ott anyag bőven, észre se vették, hogy a maradékból saját magának is felhúzott egyet. Így kell ezt! Kitanulja a módját az ember! És hát aztán szépecskén megélünk… – Hová megy? Nem most lát munkához?

VARGA

Majd csak hétfőn. Így szól az utasítás.

JÓZSI

Ja? – Viszlát! Ne hagyja magát!… Fütyörészni kezd.

 

A füttyszó kiúszik. Csend.
 

3.

Vasajtó csapódik. Kongó léptek zárt térben.

 

HILDA

Felrezzen. Ki az?! Egy kicsit elszundítottam. Úgy befűtik ezt az öltözőt… Olvasgattam, aztán elnyomott az álom. Maga jött, Rózsika?

MUNKÁSASSZONY

Csak a brigádnaplóért jöttem fel a műhelyből… Lakatkulccsal zörög, pléhszekrény ajtaját nyitja. Jaj, olyan ideges vagyok, Hilda néni!

HILDA

Hányszor kértem magától is, kedvesem, hogy csak Hildának szólítson. Nem szeretem, ha néniznek. Nem is illő…

MUNKÁSASSZONY

Bocsánat, bocsánat… – Na, itt ez a napló. Jön valami látogató a műhelybe, aláíratjuk vele…

HILDA

Én a filmszínészek autogramjait gyűjtöttem. Fényképeket küldtek aláírva… A Jávortól is volt képem, meg Mály Gerőtől is… meg Perényitől…

MUNKÁSASSZONY

Kihagytak a november hetedikei jutalmazásból. Nem azért, de számítottam rá. Honnan lenne az embernek egy kis plusz pénze? Meg nem is csak a pénz…

HILDA

Hát persze. Szépen keres maga, Rózsikám.

MUNKÁSASSZONY

Szépen?! Háromezret. Ha vállalom az állandó éjszakázást, akkor háromezer-ötszázat. De hogyan vállalhatnám? Ott a férjem, a gyerekek!… Húsz éve vagyok az ostyasütőben! Húsz éve!… Jaj, hadd üljek le egy kicsit. Azt mondja a titkár, a szakszervezeti, hogy majd jövőre lesz jutalom. Igen? Hát tavaly sem adtak, tavalyelőtt sem!… Olyan ideges vagyok, nem is a pénz miatt, de hol a megbecsülés?! Rendben van, mondom a titkárnak, ha a szakszervezet úgy gondolja, hogy nem érdemlem meg a jutalmat, akkor talán nem is jól látom el a dolgomat… és akkor bizalmi sem lehetek. Válasszanak helyettem egy elsőrendű munkást! Na, erre aztán behívtak a főnökhöz, hogy értsem meg, egyszer ennek kell adni, másszor annak. Sorban mindenkinek. Én négy évvel ezelőtt kaptam, várjak türelemmel, amíg újra rám kerül a sor… Keserűen nevet. Hát nem mulatságos? Nem az a fontos, hogyan dolgozol, csak a békesség… A férjem szid, hogy minek alázom meg magam azért a hatszáz vagy nyolcszáz forintért! Ő sem érti, hogy csak a megbecsülést követelem…

HILDA

Az nagyon kell az embernek, bizony. Hogy megbecsüljék. És a férje is tapintatosabb lehetne, már megbocsásson…

MUNKÁSASSZONY

Tapintatosabb?

HILDA

Ha az embert otthon sem értik meg…

MUNKÁSASSZONY

Megért ő, csak ideges ilyenkor, mert tudja, mennyit dolgozom, meg hogy mennyire tönkretettem az ízületeimet abban a műhelyben. Elölről az állandó hőség, mögülem a huzat. Tudja, milyen a csípőm? Meg itt a csigolyám? Ha hozzáérek, felszisszenek…

HILDA

Az én férjem, sajnos, nem volt megértő. Mennyit szenvedtem… nem volt meg benne az a lelki intelligencia… – Hanem tudja, most nagy szerencse ért…

MUNKÁSASSZONY

Na, megyek… már előkészíthették az új sütést.

HILDA

Ajánlatot kaptam, tudja? Egy nagyon kedves úr…

MUNKÁSASSZONY

Igen? – Hány óra?

HILDA

Fél tizenegy… – Tudja, egy fess ember…

MUNKÁSASSZONY

Na, kettőig még van egy kis idő. Csak pihengessen itt a csendben, Hildácska… magának már lehet.

 

Léptek a kövön, zárt helyiségben, mellette tipegőbb léptek.

 

HILDA

Van egy kis villája annak az úrnak Máriaremetén, persze a fiára íratta, de haszonélvezeti joggal bír… Meghívott néhány napra… még gondolkodom, de azt hiszem, elfogadom a meghívást, nagyon korrekt ember, kellemes társaságnak ígérkezik…

 

Vasajtó csapódása. Csend. Csoszogó léptek. Csend.

 

Vajon mit vegyek fel erre az alkalomra?

 

Csend.
 

4.

Villamos hangja, belülről. A kocsi megáll.

 

SÓKYNÉ

Itt leszállunk, Ircsikém. Innen már gyalog… Siessen, indítják a villamost…

IRCSI

Errefelé már jártam egyszer egy fiúval. Van itt a közelben egy vendéglő is.

SÓKYNÉ

Van, van.

 

Csenget a villamos, indul. Távolodik. Csend.

 

IRCSI

Milyen kopaszok a fák! Pedig úgy szeretem ősszel az erdőt! Micsoda jó levegő!

SÓKYNÉ

Erre jöjjön…

 

Léptek az avarral borított úton. Halk nesszel zörögnek a levelek.

 

Látja a fákon azokat a táblákat? A turistajelzések… meg hogy merre van a menedékház… na és ez… ez mutatja, hogy merre van a játszótér, a ringlispíl meg a mi bódénk is. Nem fog eltévedni.

IRCSI

Nem jár erre egy lélek sem.

SÓKYNÉ

Ilyenkor. Ilyenkor nem. November van, hétköznap van, délután van… holt idő. De máskor! – Rákanyarodunk arra az ösvényre, pár perc, s máris ott vagyunk…

IRCSI

Jókedvűen dúdol egy slágert.. „Gyere-gyere ki a hegyoldalba…” – Maga mióta csinálja ezt, Sókyné?

SÓKYNÉ

Én, kedveském? Meg nem mondom hamarjában… De már jó régen. Valamikor a vurstliban dolgoztunk, még az apám idejében… aztán jártunk vásárokra… A férjem meg artista volt. Az ostrom alatt tűnt el.

IRCSI

Milyen ostrom alatt?

SÓKYNÉ

Hát negyvenötben. A Róbert Károly körúton laktunk, ott a vasút mellett… Ágyúztak, ő meg azt mondja, átszalad az istállóba, megnézi a lovakat… Többé nem láttam. Hírt se hallottam felőle. Egyedül neveltem fel a gyerekeket. De azokat már kitaníttattam. Ez a bódém itt megvan… vagy tizenöt éve. Ha nem több. Tudja, összekeverednek bennem az esztendők… Özvegyasszony vagyok én már harminchárom éve. Megszoktam. Igaz, közben néhányszor majdnem férjhez mentem… de hol van az már!

IRCSI

Lovak is voltak?

SÓKYNÉ

Tessék?

IRCSI

Az előbb lovakat emlegetett.

SÓKYNÉ

Lovakat? Ja, persze! Voltak. Amikor vásárokba jártunk! A lovakat megették. A bőrük ott hevert az istállóban, amikor feljöttünk a pincéből.

IRCSI

Szörnyű!

SÓKYNÉ

Voltak annál szörnyűbb dolgok is, Ircsikém. Jó magának. Még ötvenhatra sem igen emlékszik…

IRCSI

Hároméves voltam.

SÓKYNÉ

Mért nem tanul ki valami rendes szakmát, azt mondja meg? Magam ellen beszélek, de csak kikívánkozik már belőlem…

IRCSI

Menjek el egy gyárba?

SÓKYNÉ

Van más is azon kívül. Azt a konyhalányságot is ott hagyta.

IRCSI

Nevet. A férfiak azt mondták, hagymaszagú a bőröm.

SÓKYNÉ

A férfiak! Egyszer megöregszik, aztán mit kezd a férfiakkal! Na jó, nálam meglehet, bejelentem az SZTK-ba, a munkakönyvébe is beírom, hogy kisegítő… Fedezve lesz. De elvárom, hogy rendesen csinálja a dolgát. Fizetést nem kap, a biztosítást a maga erejéből fizeti.

IRCSI

Abban egyeztünk meg, nem?

SÓKYNÉ

Nem győzöm már egyedül. Feladni meg nem akarom.

IRCSI

Szóval szombaton meg vasárnap?

SÓKYNÉ

Nem. Pénteken, szombaton meg vasárnap.

IRCSI

Persze, persze. Pénteken is.

SÓKYNÉ

Pénteken már van errefelé forgalom. Még ilyenkor ősszel is, amíg nem jönnek a fagyok. Addig érdemes. De nyáron mindennap. Főleg délután. Nyáron sokáig nyitva tarthatunk, amíg le nem megy a nap.

IRCSI

Nyáron! Hol van még a nyár!

SÓKYNÉ

Na, ez az a rét! Az a céllövölde… a büfé… ott szokott állni a ringlispíl. Nyáron még idetelepednek néhányan. A törökmézes… vattacukrot is csinál, jól megy neki. Ilyenkor már nincs itt. – Az a mi bódénk. Jöjjön.

 

Kulcscsörgés. Lakattal zörögnek.

 

Erre… itt. Nézze csak! Kinyitja a lakatokat, leemeli a vaspántot… és már le is veheti ezeket a deszkatáblákat. Vigyázzon!… Három deszkatábla!… Na. Elölről már nyitva is a bódé. Ez a pult lapja… Ide helyezi a rongylabdákat. Kupacban… szépen. Egy kis tányérkát tesz ide a pénznek… de a többit a fiókban tartja. Zárásig persze. Minden este haza kell hozni a pénzt.

IRCSI

És ott benn, a polcokon?

SÓKYNÉ

Jöjjön, bemegyünk a bódéba…

 

Kulcscsörgés, karistolás.

 

Berozsdált ez a lakat. Egy-két ködös éjszaka, és berozsdál… Na. Így.

 

Nyikordul az ajtó.

 

Lépjen be…

IRCSI

Á, itt vannak a konzervdobozok.

SÓKYNÉ

Ezeket kell szépen gúlákba rakosgatni… itt a polcon. Figyelje, hogyan csinálom…

IRCSI

Aha… – Hát ezek micsodák?

SÓKYNÉ

Azok? A nyeremények. Festett gipsznyuszik, tükrök, olcsó fésűk, bögrécskék… De most ezt figyelje. Így rakjuk fel a dobozokat. Alul öt, aztán négy, majd három, kettő és végül a tetejére egy. Namost. A kuncsaftnak átadunk három rongylabdát. Előbb, persze, bekasszírozzuk a pénzt. Hat forint. Három dobás: hat forint. Ha a kuncsaft valamennyi dobozt le tudja dobni, kap egy nyereményt. Engedi, hogy válasszon. Annak örülnek. Szeretik, ha maguk választhatnak. Gipsznyúl, fésű, tükör… Ha valamennyit ledobják… Kuncog. De fogja meg, Ircsikém, ezeket a dobozokat. Na, emeljen meg egyet. Érzi?

IRCSI

Jé, milyen nehéz!

SÓKYNÉ

Nevet. Hát persze! Homok van benne, tudja? Ha nem tennék a dobozokba homokot, könnyűek lennének, mint a pihe, nem lenne nagy kunszt lelökni őket azokkal a rongylabdákkal. Meg kell élni, Ircsike, nem fizethetünk rá…

IRCSI

És ha rájönnek?

SÓKYNÉ

Eh, dehogy jönnek rá! Maga csak ne törődjön ezzel! Maga itt fog állni, kedveském, és idecsalogatja őket… – Hanem hadd nézzem? Egy kis frufru nem ártana a homlokára…

IRCSI

Frufru? Gondolja?

SÓKYNÉ

Nagyon csinossá tenné… huncuttá… És valahogy mindig úgy öltözzön, hogy a nyakát… ha lehet, a vállát is hadd lássák. És mosolyogva és barátságosan! Majd otthon adok szép aranykarikákat a fülébe, szép arab függőket. És azt kell mondania: „Parancsoljon, édes uram! Ó, uram, ön ügyes kezű, látom én, próbálja ki a szerencséjét!” Meg ilyesmiket. Hízelegni kell nekik.

IRCSI

Na de ha nemcsak férfiak jönnek?

SÓKYNÉ

Leginkább azok jönnek. Meg gyerekek. De azok is férfiakkal. Apjukkal, nagybátyjukkal… úgyhogy hallgasson csak rám.

IRCSI

Nevetve, megjátszva. Parancsoljon, édes uram! Közelebb, közelebb, uram! Próbálja ki a szerencséjét! Nevet. Azt hiszem, menni fog!

SÓKYNÉ

De mennyire! És nyáron! Várja csak meg a nyarat, Ircsikém! Tolongani fognak itt, különösen, ha maga hívogatja őket. Maga még szép, fiatal, szép a bőre, a nyaka… Még éldegélhetünk ebből a bódéból egy ideig. Még… Szünet. Nem akarom itt hagyni ezt a teret. Tudja, valamikor én is… De megöregedtem. Miattam már a kutya sem jön ide… – Na, menjünk. Bezárunk, és a menedékházban iszunk egy kis forralt bort. Hűvös van, nem árt…

IRCSI

Halk nevetéssel. Parancsoljon, édes uram!

SÓKYNÉ

Majd meglátja, milyen mesterség ez, és megszereti. Jönnek és nyerni akarnak. De mi tudjuk, hogy nem nagyon lehet nyerni. Kuncog. Nem nagyon.

IRCSI

Vele tart. Ők meg azt hiszik…

SÓKYNÉ

Azt. Reménykednek, de mi tudjuk… Játszunk velük, mint velünk az isten.

 

Csend.
 

5.

Az ételbár esti forgalma. Beszéd foszlányok: edények, poharak koccannak.

 

VARGA

Ma este itt olyan sokan vannak.

SÓKYNÉ

Mindig ennyien vannak.

VARGA

De ma valahogy többen…

SÓKYNÉ

Ételbár! Mit akar? Sok az ember. Maga mondta, hogy szeret itt nézelődni!

VARGA

Fülledt a levegő.

SÓKYNÉ

Én meg huzatot érzek!

VARGA

Egy ventillátor lehetne legalább.

SÓKYNÉ

De sok baja van!

HILDA

Én nagyon megszerettem ezt a helyet. Ha elérkezik az este, különös izgalmat érzek…

SÓKYNÉ

Izgul, hogy itt találja-e az öregurat?

HILDA

Pardon, nem értem a célzást!

SÓKYNÉ

Nem? Érdekes!

VARGA

Hagyjuk ezt!

SÓKYNÉ

Jó, egy szót sem szólok. Magához!

VARGA

Végre.

SÓKYNÉ

Kedvesen. Hildácska, ma megint tejberizst eszik?

HILDA

A könnyű vacsora a hosszú élet titka.

VARGA

Akkor csak rajta!

HILDA

Ma olyan rosszkedvű.

VARGA

Á, dehogy!

SÓKYNÉ

Csak melege van.

VARGA

Foglalkozzon inkább a somlói galuskájával.

SÓKYNÉ

Baj, hogy azt eszem? Ennyit se engedhessek meg magamnak?

HILDA

Friss rajta a tejszín?

SÓKYNÉ

Friss. Micsoda ízek! Magának is ajánlom.

HILDA

Nem, nem! Hizlal.

SÓKYNÉ

Magát?

HILDA

A lányomék például zabpelyhet esznek, de azt mondják, még az is hizlal. Ők teljesen angolos konyhát visznek…

VARGA

Csípősen. Angolos konyhát! Nagyszerű!

HILDA

Zavartalanul. Igen. Bostonban élnek. De a hétvégeken kirúgnak a hámból. Ugyanis a víkendet mindig a farmon töltik. A magyarok vettek egy farmot. Hatalmas terület, száz hold. Tábortüzet raknak, és gulyást főznek. És persze táncolnak.

VARGA

M. f. Persze.

HILDA

Igen. Még az idősebbek is. Magyaros táncokat tanítanak be a gyerekeknek. A farmot elnevezték magyar tanyának. Azt írja a lányom, ott szeretnek a legjobban.

VARGA

Mit? Mit szeretnek ott a legjobban?

HILDA

Hát… lenni! Az egy kis Magyarország. Bostontól kétszáz mérföldnyire.

VARGA

Ott. Bostontól kétszáz mérföldnyire.

HILDA

Igen.

VARGA

Na, nézzük az esti újságot.

 

Papírzizegés.

 

SÓKYNÉ

Megint olvasni fog!

VARGA

Hát mit csináljak?

SÓKYNÉ

Nahát, ezt a csokoládét kár itt hagyni a tányéron. Vigyázzanak a helyemre, hozok egy kiskanalat.

 

Szünet. Háttérben az ételbár zaja.

 

HILDA

Halkan. Kérem! Kérem, uram! Letenné egy percre azt az újságot?

VARGA

Ja? Tessék.

HILDA

Hadd mondjam meg, amíg a hölgy távol van. Megfontoltam a dolgot.

VARGA

Miféle dolgot?

HILDA

Ó, hát a múltkori ajánlatát. Nagyon vonzó ajánlat, és azt hiszem, elfogadhatom. Bár sokat töprengtem, hogy illendő-e, de eldöntöttem… Kimegyek önnel abba a villába… Remetére… néhány napra. Ahogy kérte.

VARGA

Hogyan? Kijönne velem?

HILDA

Meglepődött? Jaj, én is olyan izgatott vagyok, érzem, kipirult az arcom.

VARGA

Néhány napra? Komolyan mondja?

HILDA

Tegnap éjjel már meg is álmodtam: ott ültünk a meghitt világításban, teáztunk, beszélgettünk… Más hangon. Finom angol teám van, a lányom küldte. Már ki is készítettem, hogy magammal viszem. Szereti a teát?

VARGA

Igen. Nem! – Álmodott róla?! Ilyesmit álmodott?

HILDA

Álmomban ön megfogta a kezemet, és azt mondta: „Köszönöm! Köszönöm, hogy itt van velem!”… – Reggel már szóltam is a gyárban, hogy kiveszek három szabadnapot. Holnapután mehetnénk.

VARGA

Holnapután. Igen. Csak…

HILDA

Csak?! Jaj, ne mondja, hogy már nem akarja, annyira szégyellném magam!

VARGA

Nem… nem arról van szó. Csak most… nem lehet.

HILDA

Nem?! De hiszen én már úgy felkészültem, azt is végiggondoltam, hogy miről fogunk beszélgetni, annyi mondanivalóm lenne!

VARGA

Tudja… dolgozik ott a házban most egy öreg munkás. Egy öreg asztalos. Oda van rendelve, egész nap gyalul, kopácsol… zavarna minket.

HILDA

Félek, hogy ez csak kifogás.

VARGA

Magam láttam.

HILDA

Jaj, félek, hogy ez csak kifogás. Hogy miért is szóltam! Megszégyenített! Nem akarja!

VARGA

Ugyan! Hát máshova is elmehetünk.

HILDA

Nem, nem, vegye úgy, hogy meg sem említettem a dolgot! Már úgyis jön a hölgy. Nagyon kérem, uram, ne is molesztáljon többé.

VARGA

Én?!…

SÓKYNÉ

Közelít. Hehe… Ha elmegyek, máris összedugják a fejüket. Mi az a nagy titok?

VARGA

Semmi.

HILDA

Semmi, semmi.

SÓKYNÉ

Kanalazza a csokoládét a tányérról. Olyan nehezen lehet kanalat szerezni, még jó, hogy közben nem vitték el a tányéromat. – Na, mi ez a nagy csend?

VARGA

Úgy esznek, hogy megéheztem. Veszek pogácsát…

 

Szék zöreje.

 

A kalapomat a székre tettem, ügyeljenek. Távolodik.

HILDA

Régóta ismeri?

SÓKYNÉ

Kit? Ezt az embert? Csak innen. Itt találkoztam vele, ebben az ételbárban, akárcsak maga. Miért?

HILDA

Azt hittem, informálódhatnék önnél.

SÓKYNÉ

Hát én nem ismerem. A nevét sem tudom.

HILDA

Valóban. Be sem mutatkozott.

SÓKYNÉ

Itt? Minek? – Jön már a pogácsájával! Egyet vett! Más hangon. Képes volt egyetlenegy pogácsát venni magának?

VARGA

Elég az. Ittam már teát. Tele szájjal. Száraz. Száraz és semmi íze. Mint a fűrészpor. Muszáj innom rá egy kis vizet. Nincs ott egy tiszta pohár?

SÓKYNÉ

Nincs. Kérjen a személyzettől. Attól a lánytól, ott, a háta mögött. Aki a szennyes edényt szedi le, attól.

VARGA

Ja? Kérem… kisasszony!

SÓKYNÉ

Hangosabban. Nem hallja ebben a zajban.

VARGA

Kérem! Kérem szépen!… – Elment. Hát nem lehet itt egy poharat kapni?!

SÓKYNÉ

Ma egész este mérgelődik.

VARGA

Ennyi kívánsága csak lehet az embernek! Lecsillapodva. Nem tudják, hány óra?

SÓKYNÉ

Minek azt magának tudni?

VARGA

Vendégségbe megyek. Mit képzel, nincs jobb dolgom, mint itt üldögélni?

HILDA

Megbántottan. Nagyon udvarias! Köszönjük!

SÓKYNÉ

Ne hallgasson rá. Még csak meg sincs borotválkozva. – Na, most szóljon a pohárért, itt jön a lány.

VARGA

Kérem! Kérem, adna egy tiszta poharat?

 

Kis csend, az asztalon koppan a pohár alja.

 

Köszönöm. Mondom, köszönöm! Na, nézzenek oda! Még csak szóra se méltat! Még csak szóra se!

SÓKYNÉ

Megkapta a poharat. Mi mást várt?

VARGA

Igaz. Igaza van. Szünet. Maradunk még?

HILDA

Ha nem tilos csak így üldögélni itt és nem fogyasztani, én nem bánnám.

SÓKYNÉ

Hát akkor maradjunk.

 

Az ételbár zaja felerősödik. Hangfoszlányok: „Szabad? Szabad? Helyet! Helyet kérek! Ne lökdössön! Nemcsak maga akar enni… Szabad?! Helyet! Helyet! Helyet!…”

A szavak összemosódnak, a zaj elviselhetetlenné válik, majd hirtelen csend.

 

 

 

A hatodik napon

Színmű két részben

Anyám emlékének

 

„Tűrjétek el türelmetlenségemet”

JULES RENARD

(Dobossy L. ford.)



Személyek
SIMON (hetvenöt éves)
TERÉZ, a lánya (negyven fölött)
BÉLA, Teréz férje (ötven körül)
BANDI, Simon fia (negyvenhat éves)
DITKE, Simon lánya (harmincéves)
ELEK (harminc és negyven között)

Történik napjainkban, Pest kertvárosában.

Öreg családi ház a főváros pesti oldalán, a külső kertvárosban. Szombat délután, ősszel.

Afféle nappali szoba. Régi bútorok, régi képek. Kopott és vegyes minden, a berendezés nélkülözi az összhangot, mégsem tesz kellemetlen benyomást. A székek kárpitozása foszlott, az ovális ebédlőasztalon avítt terítő. Az asztal közepén elég nagy, halványzöld porcelán váza, benne ceruzák, tollak: körülötte felhalmozott újságok, néhány ottfelejtett bögre, kesztyű, egyebek. Levetett ruhák a székeken. A szőnyegen szétszórt cipők. Egy idős férfi él itt egyedül.

Bal oldalon, a bejárati ajtó melletti falnál tömzsi kőrisfa tálalószekrény, rajta kecses óra, ólomkristály tálak, könyvek, levelek nagy összevisszaságban. A jobb hátsó sarokban a fekete bécsi zongora tetején mindenféle oda nem illő holmi: a fényképes doboz mellett zoknik, nadrágtartó, sál, kalap, használat után ledobott ing stb. Ennek ellenére nem feltűnő a rendetlenség. Jobbról ajtó nyílik a hálószobába. Hátul, a széles ablakon át hatalmas diófára látni: a fa alatt asztal, kerti székek – ezek ugyan nem látszanak, csak szó esik róluk: valamikor ott vacsorázott nyári esteken a család.

 

I. rész

A szín néhány másodpercig üres. Kintről hangok: Teréz vidám nevetése, majd egy férfi dünnyögő, érthetetlen szavai, aztán amint Teréz azt mondja: „Menj előre, nyisd ki, hát nyisd ki az ajtót, így nem tudok bemenni…” Máris feltárul az ajtó, Teréz nyomakszik be áruházi csomagokkal, elegánsan. Mögötte, ugyancsak alkalmi öltönyben a férje, Béla.

 

TERÉZ

Már amint bejön; s kifelé beszél harsányan, felhevülve, mint mindig. Papa, gyere be, hagyd most azokat a székeket, nem lesz eső, gyere, nézd meg, miket hoztunk neked… és ha lesz is eső, azoknak a székeknek nem árt… Bélának. Mintha azokat a vackokat még érdemes lenne takargatni… Az ablakhoz lép, a csomagokkal ügyetlenkedve kikopog. Papa, hát nem is örülsz, hogy jöttünk? – Nézd, most azokkal a roncsokkal bíbelődik, ahelyett hogy… Ezt sohasem fogom megérteni! Mintha aranyból lenne az a sok limlom! És az a nadrág meg az a rettenetes mellény! Úristen! Ha így kimegy az utcára…

BÉLA

Miért, miben dolgozzon?

TERÉZ

De miért kell neki dolgozni, azt mondd meg? Miért kell neki valamit állandóan nyüstölni, amikor üldögélhetne itt, olvasgathatna vagy… Körülnéz. Jézusom! Itt is hogy néz ki minden! Zsibvásár! Jaj! Ahol levesz egy cipőt… Kezében a csomagokkal leguggol, hogy felvegyen egy cipőt, de nem sikerül neki. Jaj, istenem, ezek a holmik itt szerteszét!…

BÉLA

Tedd le a csomagokat, ha takarítani akarsz.

TERÉZ

Dehogy akarok takarítani, csak elraknám az útból legalább… – Mért nem fogod meg a csomagokat, elnézed, hogy cipelem… széthullik! Fogd már meg!

BÉLA

Jó, jó! Átvesz tőle néhányat.

TERÉZ

Hová is tegyük? Hová is… És mondtam, hogy virágot is hozzunk, a virágot most betenném ebbe a vázába… na, nem baj, azért tegyük csak ide ezeket a csomagokat a váza köré… Bélus! Csinálj egy kis helyet…

 

Béla félretolja a holmikat az asztalon, lerakják a csomagokat.

 

Hogy mit tart ebben a vázában is! Filctollak, tintaceruza! Hogy mit ki nem talál! Nézd, milyen szép váza, kínai porcelán, csodálom, hogy ez még így, épségben megvan, ez még a nászajándékuk volt, szegény mama nagyon szerette, emlékszel? Mindig tett bele néhány szál margarétát…

BÉLA

Aha. De nem mindig volt margaréta.

TERÉZ

Margaréta! Dehogynem, nekem ne mondd, állandóan margarétát tett ebbe a vázába, azt szerette, az volt az ő kedvenc virága, én is hoztam neki mindig… igazgassuk el szépen a csomagokat. Ne így! Rendesen!

 

Béla rendezgeti a csomagokat.

 

Azt ne oda! Ide! Most is hozhattunk volna margarétát…

BÉLA

Ilyenkor nincs.

TERÉZ

Dehogy nincs, csak nem kell mindjárt mindenre azt mondani, hogy nincs! – Írtál cédulát?

BÉLA

Nem.

TERÉZ

Mondtam, hogy írjál egy cédulát, egy kartont, hogy a papa születésnapjára!… Jaj, mindent nekem kell csinálni, nem szemrehányásképpen mondom, de mindig azt hiszem, hogy számíthatok rátok… A fiúknak is illett volna eljönni.

BÉLA

Végzett a rakosgatással. Lesheted, hogy összeüljenek a családdal.

TERÉZ

Kik? Huszadszorra is átrendezi az asztalt.

BÉLA

A fiaid. Azoknak az ilyesmi dögunalom.

TERÉZ

Egyáltalán nem, hogy mondhatsz ilyet, nagyon is szívesen eljöttek volna, Béci annyira sajnálta, hogy éppen ma van nekik az az összejövetel…

BÉLA

A diszkóban!

TERÉZ

Hát ha ott jönnek össze, na és? Józsika meg vele megy, örülhetsz neki, hogy úgy ragaszkodik a bátyjához… Hátrál, hogy rálátása legyen a „műre”. Szép? Jó lesz így? Ugye szép lesz, jól mutat, na gyere, nézd, milyen remekül elrendeztem… – Most már bejöhetne! Hogy azok a rozzant kerti székek fontosabbak, mint mi?! Tíz éve a szeméttelepen a helyük, papa meg nylonnal takargatja.

BÉLA

Esik. Azért.

TERÉZ

Dehogy esik, megmondtam, hogy nem lesz eső.

BÉLA

Kitekint az ablakon. Elég szépen csöpörész.

TERÉZ

Anélkül hogy kinézne. Egyáltalán nem. Régen volt ilyen szép október… Odább tesz egy széket. Ezek a göncök ezeken a székeken! Ez is itt!… Papa azt mondta, valami fiú jön Ditkével.

BÉLA

Fiú? Azt hittem, egy férfi.

TERÉZ

Hát férfi! Fiú! Össze kéne itt rámolni, idejön az az ember, és azonnal elszörnyed. Jaj… Sóhajtva, fejcsóválva felnyalábol néhány holmit, de azt sem tudja, mit kezdjen velük. Hová dugdossam ezeket? Más hangon. Remélem, ez komoly.

BÉLA

Micsoda?

TERÉZ

Remélem, ez valami komoly ügy… Nyakkendőket, zoknikat, egy pár felemás cipőt gyömöszöl be a tálaló egyik fiókjába. Remélem, ez a férfi feleségül veszi Ditkét!

BÉLA

Lehet. – Hová teszed azokat! Az eszcájgok közé?

TERÉZ

Csak addig… Add ide azt a mellényt, az még idefér…

 

Béla engedelmeskedik, majd kinyitja a tálaló egyik ajtaját.

 

És ne legyél ilyen flegma, jobban törődhetnél a sógornőddel, drukkolhatnál neki, hogy komoly legyen a dolog.

BÉLA

Jó, drukkolok. Benéz a tálalóba. Konyak? Vagy efféle? Nem láttál itt valami használható italt?

TERÉZ

Ne kutass! Becsapja a tálaló ajtaját. Mindjárt jön a papa, és megkínál. És akkor felköszöntjük! Egy kis rendet csinálunk itt, pár perc… és minden jó lesz… Jön-megy, rakodik. Úgy szeretnék egy remek szombat estét, egész héten gürizik az ember, ünnepi hangulatot akarok, teremtsünk egy kis ünnepi hangulatot, jó? Benne vagy?

BÉLA

Konyakkal jobban menne.

TERÉZ

Majd lesz az is, minden lesz, ne légy olyan kiállhatatlan, várjál egy kicsit. Elhatároztam, hogy ma jó murit csapunk, neked is kell a kikapcsolódás, agyon vagy nyúzva, nem szeretem, amikor így agyon vagy nyúzva…

BÉLA

Nem vagyok agyonnyúzva.

TERÉZ

De, de igen, agyon vagy nyúzva, nem szégyen, rengeteget dolgozol, az én kis Bélusom agyon van nyúzva!

 

A férjénél terem, megcirógatja az arcát: a férfi megszokta, tűri.

 

Ó, nem borotválkoztál meg rendesen, hát miért vettem neked azt a villanyborotvát? A villanyborotvával egy-kettő… nem gond… Ugye örülsz annak a villanyborotvának?

BÉLA

Aha… Lopva kinyitja a tálaló másik ajtaját is. Nem tart konyakot.

TERÉZ

Konyakot sohsem tartott, csak jó, erős snapszokat… Jézus! Ez a zongora is! Odamegy, rámol, mindent halomba gyűjt. Ez a zongora másra sem volt jó soha, csak hogy mindent rá lehessen pakolni… Kezébe akad a fényképes doboz, kinyitja. Ó, a fényképek! A régi fényképek! Sebesen kotorász benne. Mindig ki akarom válogatni a régi képeimet, de nincs rá idő… Á, össze vannak ezek keverve… Közben észrevesz egy inget a zongorán, máris az köti le. Na nézd, ilyen ingeket hord! Mintha nem lenne más! Ilyen rongyos vackokat! Szégyen! Ha egy ilyenben kimegy az utcára, márpedig kimegy… azt hiszed, nem ezeket hordja? Na, nem csodálnám, ha kéregetőnek néznék! Én ezt eldugom! Meg se találja!

 

A kézitáskájába akarja gyűrni, de akkor belép Simon. Kék, agyonfoltozott, sőt rongyos munkanadrág van rajta, piszkos ing, folt hátán folt szövetmellény, kötött sapka.

 

SIMON

Kedélyesen. Na, itt vagyok, máris veletek vagyok… Megijesztett az előbb az a pár csepp eső, azt hittem, rázendít… nem akarom, hogy tönkremenjenek azok az értékes kerti bútorok…

TERÉZ

A foga között. Értékek! Az értékek! Az értékek!

SIMON

M. f. Hogy mondod?

BÉLA

Közbelép. Jó, hogy jössz. A lányod el akarja tüntetni az ingedet. Nevet.

TERÉZ

Dühösen. Béla! Zavartan, de haragosan az apjának. Mert én csak hordom ide neked a jobbnál jobb ingeket, te meg ilyenekben jársz! Szégyent hozol ránk!

SIMON

Hirtelenjében nem érti. Mi? Hogy mit csinálok én?

BÉLA

Nevet. Semmit! Oda se neki! Rám ugyan nem hozol szégyent.

TERÉZ

Most miért mondod ezt, Bélus, amikor te is nagyon jól tudhatod, hogy miket beszélnek itt az utcában a papáról meg rólunk. Hogy rá se nézünk…

SIMON

Ja? Ugyan! Törődik vele a rosseb!

TERÉZ

Én nagyon is törődöm vele, és Bélust is nagyon izgatja, meg a gyerekeidet mind, most miért mondod, Bélus, hogy téged nem érdekel, hogy lehetsz ilyen? – Ma kötekedős napja van… – Jó, itt hagyom ezt a rongyot, de dobd a tűzbe. Megígéred?

SIMON

Nevetgélve. Dehogy dobom! Majd ha lesz helyette másik.

TERÉZ

Elképedve. Ha lesz helyette másik?! Tele van a szekrényed, de a jókat nem veszed elő! Mire tartogatod? És tessék! A csomagokhoz ugrik, fel akarja bontani az egyiket. Tessék! Nézd meg! Most is milyen szépeket…

BÉLA

Lefogja a kezét. Na, csak ne így!… Ez születésnapi ajándék, adjuk oda rendesen. A papának születésnapja van, vagy nem?

TERÉZ

Lecsillapodva. Hát jó… csak azt ne halljam, hogy nem hozunk ingeket…

SIMON

Ó, mi a fenének költekeztek.

TERÉZ

Nem mi a fenének, amikor mi jó szívvel…

SIMON

De mindenem megvan!

BÉLA

Akkor is. Ajándék.

SIMON

Minek adjátok ki a pénzt ilyesmire. Kell a gyerekekre…

TERÉZ

Egy kis megbántottsággal, könnyezve. Mert a mi szeretett papuskánknak születésnapja van, és mi igenis, ezt számon tartjuk. Tessék! Nézd meg, ennyi csomag! A család nevében, a gyerekeid nevében… Már hízelegve. Ezt úgy vedd, hogy mindegyik gyereked nevében, csak éppen én… mi hoztuk, de ebben mind a három gyereked szíve ott dobog…

BÉLA

Mi dobog itt? A szíve?

TERÉZ

Igenis, a szíve, így mondtam, így találtam mondani és kész. Nem a fogalmazás a fontos, hanem az érzés. És ezt mi szeretettel adjuk. Na, nézd meg, papa!

SIMON

Ne várjuk meg a többieket?

BÉLA

De. Hát úgy illene. Inni azonban lehet.

SIMON

Várjál csak, van jó kisüstim!

TERÉZ

Hát jó. Várjuk meg a többieket. Letörten rendezgeti a csomagokat. Úgy vedd, papuska, hogy ez össz-családi ajándék… annyit szaladgáltam mindenért, ez az őszi leértékelés, tudod, mindenütt akkora a tömeg! És a te méreted sem akármilyen, az Extra Áruházban is voltam, meg…

SIMON

Miközben italt és poharakat vesz elő a tálalón sorakozó könyvek mögül. Azért mondom, van elég dolgotok…

TERÉZ

De nem, ez nem fáradság, ne értsd félre, csak mondom, az a nagy nyüzsgés, egészen kifulladtam sokszor, és akkor még ráadásul az egyik kiszolgálónő a fehérneműboltban… nem, a férfidivaton… nem, a fehérneműboltban…

BÉLA

Mindegy…

TERÉZ

Nem mindegy, direkt megjegyeztem, olyan szemtelen volt. Keresem, ugye, a te extra méretedet, örömet akarok szerezni. és akkor rám förmednek, ahelyett hogy segítenének: „Asszonyom, ön csak turkál, vagy valami elképzelése is van?” Nahát! Nahát, mondom, én üzletgyerek vagyok…

BÉLA

Mi vagy?

TERÉZ

Üzletgyerek! Papuskámnak üzlete volt, a lánya vagyok, hát üzletgyerek!… Én tudom, mondom neki, hogy mi a kereskedelem, most pénzügyi vonalon dolgozom, kereskedelem és pénzügy… Csak így mondtam, kereskedelem és pénzügy, hogy ijedjen meg…

BÉLA

És megijedt?

TERÉZ

Na, még jó, hogy megijedt! Behúzta fülét-farkát, és rendesen kiszolgált.

 

Simon nyújtja a poharakat. Teréznek is.

 

Jaj, egy kis jó házi pálinka, Bélus, ez házi pálinka, nagyon finom, dicsérd meg, milyen finom!

BÉLA

Előbb megiszom.

TERÉZ

Kirakta elém az egész árut. Velem rendesen beszéljen!

SIMON

Ez megy most mindenütt.

BÉLA

Hát, isten éltessen! Hányadik születésnapod ez?

SIMON

Ördög vigye, nem kell számolni az éveket!

BÉLA

Jó, tudom, hogy mindannyiunknál fiatalabb vagy, de azért mégis?

TERÉZ

Bélára. Most úgy csinál, mintha nem tudná! Papuska hetvenhat éves! Én pontosan számon tartom!

SIMON

Nana! Csak hetvenöt.

TERÉZ

Zavartalanul. Hetvenöt. Éppen azért mondom, ez egy kerek jubileum, ezt meg kell ünnepelni! Hoztam mindenféle finomságot, nem fogunk főzni, szendvicseket csinálok… Bélus, hová tetted azt a szatyrot?

BÉLA

Az előszobába. Na, papa, akkor a hetvenötödikre! Iszik. Simon is.

 

Teréz csak belenyalint a pohárba.

 

TERÉZ

Hányra jönnek Ditkéék?

SIMON

Valamikor délután. Csak azt üzente, délután. Nem ismeritek azt az embert?

BÉLA

Nem. Krákog. Jó erős. Szilva?

SIMON

Van ebben szilva is. Meg minden, amit összeszedtem a kertben. Az idén is kellene főzni. Annyi a cefre…

TERÉZ

Ó, szegény mama, mennyit kínlódott mindig azzal a pálinkafőzéssel! Kis fazék meg nagy fazék meg azok a csövek… milyen türelmesen állt ott, szegény, a derekára kötött kendővel, ma is előttem van, azzal a fájós lábával, de milyen türelmesen abban a vacak, hideg konyhában…

SIMON

Ezt még ő főzte.

TERÉZ

Még ő? Megkóstolja. Tudom, még ő! Á, ezek az ízek, hiába!… Hogy örülne szegény, hogy most itt együtt vagyunk, így… papuska szülinapján… Elérzékenyedik. Ditkének is, hogy végre talált valakit, egy komoly embert. Ki az a férfi?

BÉLA

Papa az előbb mondta, hogy ő sem ismeri.

TERÉZ

Mi sem.

SIMON

Ditke nem mesél semmit.

TERÉZ

De ez egy komoly szándékú illető, nem?

SIMON

Nem is merek kérdezni tőle semmit. Mindjárt olyan idegesen elzárkózik.

TERÉZ

Na de ha azt üzente, hogy kihozza? Eddig egyiket sem hozta ki. – Bélus, hová tetted azt a szatyrot? Szendvicseket fogok csinálni…

SIMON

Én azt sem tudom, kik voltak neki eddig, meg kivel hogyan volt… Semmit sem mond el.

TERÉZ

Szórakozottan. Négy-ötféle szendvics, az jó lesz… Papa, miért hagyod szerteszét a cipőidet? Itt is van egy pár. Hát mindegyiket csak felveszed, aztán széthagyod? Hogy néz ki ez a lakás?

SIMON

Nem jár ide senki.

TERÉZ

Akkor is! Körbejárja a szobát, összeszedi a papa holmiját. Csak tudnám, hova tettük azt a szatyrot?

BÉLA

Kinn van az előszobában!

TERÉZ

Ja? – Összerámolok itt…

SIMON

Miért nem ülsz le inkább?

TERÉZ

Ti ne zavartassátok magatokat… Ez nem maradhat így! Felöleli a holmikat, viszi őket a hálószobába. Sokszor annyira aggódom, hogy Ditke már sohsem fog férjhez menni.

BÉLA

Minek kell azért aggódni?!

TERÉZ

Megáll a háló ajtajában. A testvérem! Meg aztán ki törődik majd vele? Maradjon egyedül? És már most is ki juthat neki? Harmincéves!

BÉLA

Eh!

TERÉZ

Csak ne legyintgess! Könyökével kinyitja a háló ajtaját, benéz. Papa, be se ágyaztál?

SIMON

Ebéd után szundítottam egyet.

TERÉZ

Be kell ágyazni, megmutatjuk neki az egész lakást… Papuska, úgy elhanyagolsz mindent! Ha szegény mama látná! Bemegy a hálóba. Már onnan. Ki kell itt szellőztetni!…

 

Csend. A férfiak maguk maradnak. Béla elsétál, felvesz egy újságot, megnézi, leteszi. Másikat vesz fel. Simon némán ül. Odébb tol egy csomagot az asztalon.

 

SIMON

Nem kellett volna ezeket hozni.

 

Béla feltekint az újságból, nem szól, ismét a lapot böngészi.

 

Annyi mindent meg kellene beszélni.

BÉLA

Anélkül hogy most felnézne. Mit?

SIMON

Türelmetlenül. Annyi mindent. Ditke is. Rendezni kell az ügyeket. Minden félben, minden felében-harmadában.

 

Béla leteszi az újságot, másikat vesz fel. Lapozgatja.

 

Szeretem, ha minden rendben megy. De semmit nem mond. Nem mondanak el nekem semmit.

BÉLA

M. f. Kik?

SIMON

Senki. Lesi, hogy Béla feltekint-e a lapból. Régi.

BÉLA

Épp azt nézem. Régiek ezek. Ledobja az újságot a többi közé. Szóval? Megvagy?

SIMON

Hát…

BÉLA

Jó színed van.

SIMON

Leszüreteltem. Csinálok egy kis bort. Lesz két ötvenliteres üveggel.

BÉLA

A helyedben hagynám a fenébe. Nem dolgoznék.

SIMON

Ha jöttök, van egy kis bor.

BÉLA

Kocsival járunk, senki sem ihat.

SIMON

Meg karácsonyra. Ünnepekre. Meg ha Ditkének esküvője lenne. Még a tavalyiból is van húsz liter. Jó, erős bor.

BÉLA

Gondolod, hogy lagzit csapnának? A boroddal?

SIMON

A ti esküvőtök is itt volt. Bandié is.

BÉLA

Huszonöt éve!

SIMON

Huszonöt éve! Hát huszonöt éve! Ma is lehet úgy, mint huszonöt éve! Hogy megterítettem! Összenyitottuk a szobákat, milyen vacsora volt! Milyen szervírozás! Pedig az ötvenkettőben volt, amikor hatszáz pengőt kerestem havonta…

BÉLA

Forintot.

SIMON

Vagy mi a rosseb, forintot! Még nem engedtek vissza a szakmába, pancserokból csináltak felszolgálókat, én meg zsákolhattam a közértben. De milyen lakodalmat csináltunk? Hogy volt megterítve, emlékszel? Meg az ülésrend… kis kartonon mindenkinek a neve…

BÉLA

Ma már a Hiltonba mennek vacsorázni.

SIMON

A Hiltonba! Szórni a pénzt! A Hiltonban sem szervíroznak finomabban, nekem a kisujjamban van, jobban megcsinálnám, mint a Hiltonban! Nagyon nagy lett a flanc meg a pazarlás… – Nem kell nekem ide ajándékokat hozni, csak nem akarom mondani Teréznek, mert mindjárt megsértődik, megvagyok én a régi holmikkal, a boltba sem szaladgálok költekezni, megveszem azt a fél kiló kenyeret, tejet, egy kis szalonnát, tojást… Mi kell már nekem? Nem csapok lakomákat! Inkább a házat kéne megjavítani. A homlokzaton már alig van vakolat, laffog az ereszcsatorna… egy szép napon meg arra ébredek, hogy a kémény rázuhan a tetőre…

 

Teréz jön ki a másik szobából néhány holmiért.

 

TERÉZ

Hol?

SIMON

Hol? Itt!

TERÉZ

Hát bizony, azt meg kell csináltatni! – Papuska, a ruháidat beakasztottam a szekrénybe. Nevet. A szekrényajtót még most sem lehet rendesen becsukni, akárcsak gyerekkorunkban. Talán még az a papundekli is ugyanaz, amivel mindig beszorítottuk. Amióta az eszemet tudom, hiányzik róla a zár…

BÉLA

Nem figyel rá. Ki kell számítani a költségeket, négy részre osztani, és kész. Csak szólni kell.

SIMON

Ezerszer mondtam.

TERÉZ

Mit kell kiszámítani?

BÉLA

A költségeket.

TERÉZ

Milyen költségeket?

BÉLA

A ház tatarozásának a költségeit. Össze fog dőlni.

TERÉZ

Melyik ház?

BÉLA

Az apád háza!

TERÉZ

Ez? Á, soha nem fog összedőlni, igaz, papuska?

SIMON

Valami baj lehet a fundamentummal, mert az utcai front megsüllyedt. Attól vannak a repedések.

TERÉZ

Szerintem Ditkéék ide jöhetnének lakni. Na, nem? És akkor minden megoldódik. Hacsak annak a férfinak nincs lakása. Ditke mit mondott, van lakása?

SIMON

Nem mesél az semmit.

TERÉZ

Én is: felhívom telefonon, kérdezem tőle, mi újság? Semmi. Azt mondja, semmi, mi lenne? Gyere fel, mondom, olyan régen beszélgettünk. Jó, azt mondja. De nem jön. – Jaj, mit is akartam? Igen. Van itt valahol porrongy?

SIMON

Minek most porrongy?

TERÉZ

Ja, a rossz inged. Az megfelel. Elveszi a zongoráról. Mindjárt jövök, csak beszélgessetek, aztán majd elkészítjük a szendvicseket. Bemegy a hálóba.

BÉLA

Otthon is ezt csinálja, nincs egy perc nyugta.

SIMON

Megbántottan. Takarítok én néha!

BÉLA

A fiúk is csak kiszolgáltatják magukat.

SIMON

Bécinek sikerült a felvételi?

BÉLA

Nem mondtuk?

SIMON

Csak azt tudom, hogy vártátok a papírt.

BÉLA

Mert soha nem jössz fel hozzánk. Benn jársz a városban, miből áll az, felugrasz…

SIMON

Nem akarok zavarni.

BÉLA

Ugyan már! Mindig kérdezem: a papa nem volt itt?

SIMON

Jártam a múzeumban.

BÉLA

Na látod!

SIMON

Munkáért. Gondoltam, elmegyek teremőrnek.

BÉLA

Na, még csak az kéne!

SIMON

Lett is volna hely. Ha egy héttel korábban megyek. Nagyon szívélyesen fogadtak, hosszan elbeszélgettek velem, kedvesen, látták, hogy komoly ember vagyok, talán még más munkakörre is gondoltak… Felírták a nevemet… ha lesz üresedés… Mindig van üresedés, az öregek kihullanak… Voltam a termekben is, ott kell ülni a széken, meleg van, csak figyelni kell. Kilencszáz forintot adnának. Csak ülni kell, és adnak kilencszáz forintot.

BÉLA

Hallani is rossz! Mért akarsz te munkába állni?

SIMON

Mért, mért?! Az időmből kitelne. Unalmas nekem itthon egész nap.

BÉLA

Azt hiszed, az nem unalmas?

SIMON

Hát… az már igaz, hogy inkább nőknek való. Vagy olyan öreguraknak… trotliknak. Nekem inkább valami tevékenyebb pálya kellene.

BÉLA

Pálya! Egy üzlet, igaz?

SIMON

Olyanok azok ott, mint a rabok. Mint egy börtönben, olyan ott. Szinte oda vannak láncolva a székhez. Az már igaz… egész nap ott ülni… Mit mondtál?

BÉLA

Azt, hogy egy üzlet kellene neked még mindig.

SIMON

Egy üzlet! Látod, abban látnék fantáziát! Megmutatnám ezeknek a maiaknak, hogyan kell egy jó vendéglőt csinálni! Ha rám hallgattok, és akkoriban megvesszük azt a sarki telket…

BÉLA

Kinek volt rá pénze?!

SIMON

Kinek, kinek?! Lett volna. Valahogyan! Mindent elő lehet teremteni, ha kell, ha az ember akarja. Ha valakiben van vállalkozó kedv! Semmit sem lehet az égből várni! Másnak honnan volt?…

BÉLA

Nana!

SIMON

Micsoda vállalkozásokba fogtak mások! Mondtam a trafikot is. Az sem kellett. Egyiknek sem. Mondtam a vendéglőt. Tíz évvel ezelőtt még, hajaj, beindítottam volna. Olyan forgalmas hely lett, oda építették a buszmegállót. Mindenetek lenne.

BÉLA

Gond. Az lenne. Az lenne a legtöbb.

SIMON

Mindennel van gond. Miért, most nincs gondotok? Most másmilyen van.

BÉLA

Valamelyik nap megint ki kellett volna dobnom egy embert.

SIMON

Úgy terveztem, hogy mindegyik gyerek kap egy üzletet. Egy szolid vendéglőt. Amilyen az enyém is volt. Még kicsik voltak, de én már gondoltam a jövőjükre. Egy szolid üzlet, törzsközönséggel, nem harácsolásra való, mint a mostaniak, hanem családias… Én minden vendéget név szerint ismertem. Mindegyiknek megvolt a maga pohara. Monogrammal. Bevésettem. Igen, igen, bevésettem egy üvegessel. Tizenöt évig ugyanazok jártak hozzám. Mégis megéltünk… Persze aztán Bandi nem jöhetett volna számításba, őt a művészet érdekelte, ő mindenképpen író lett volna… Szünet. Na és kidobtad azt az embert?

BÉLA

Nem.

SIMON

Hát akkor?

BÉLA

Lopott. Ott, feketén-fehéren kiderült, hogy lopott, feltett három zsák cukrot a rakodásnál, besuvasztotta a másfél mázsát a teherautó oldaldeszkája mellé. A portás elkapta. Nekem volt a legkellemetlenebb.

SIMON

Hát ez az! Nem tudsz rendet tartani.

BÉLA

Mert nem kapok helyette új munkaerőt. Nem küldhetem el! Ki fog dolgozni?

SIMON

Ha a helyedben lennék…

BÉLA

Akkor sem tudnál semmit sem csinálni. Elvontam a prémiumát, ennyi volt az egész. Ha mindenkire felszerelhetnék egy rejtett kamerát, csak akkor ülhetnék nyugodtan az igazgatói székben…

 

Teréz jön ki a hálóból.

 

TERÉZ

Na, odabenn rend van, itt sincs már úgy szerteszét minden… Jaj, ez a zongora! Felnyitja a tetejét, leüt néhány billentyűt. Nincs ez lehangolódva? A Trubadúrból tudtam a cigánykórust. Emlékszel, papa, amikor egyszer karácsonyra megtanultam? – Jézusom, papa, te még mindig így vagy? Öltözz át, nemsokára itt lehetnek, úristen, honnan szeded össze ezeket a göncöket?

SIMON

Védekezve. Miért, a munkába…

TERÉZ

Nem engedi szóhoz. Egyik nap eljövök, és kidobálom a lehetetlen holmikat ebből a lakásból! A szekrényben ott vannak a rendes ruháid, mire tartogatod őket? Tessék, vedd fel a kockás öltönyt… vagy vedd fel a csíkos nadrágodat meg valami rendes zakót! Odamegy, hízelegve erőszakoskodik. A mi kis papuskánk ne járjon így. Szégyellem magam, mindenki azt hiheti, hogy nem is foglalkozunk veled…

SIMON

Ej, senki nem mond semmit…

TERÉZ

De, de, de! Pedig foglalkozunk veled, törődünk veled, nincs igaza annak, aki azt mondja, hogy te el vagy hanyagolva! Na, hát akkor szépen!… Felerőszakolja a székről. Így, így! Nem hagyhatod el magad!

SIMON

Feláll, indul a hálóba. Unalmas nekem az a sok öltözködés…

TERÉZ

Na, csak ne legyen unalmas, hanem menj, tedd magad rendbe, jön Ditke udvarlója, lássa, hogy milyen jó házból való a kislányod… De ne szórd szét a ruháidat! Most takarítottam!

SIMON

Jó, jó… csak megtaláljak mindent. Bemegy.

TERÉZ

Utánanéz. Így! Hát akkor én készítem a szendvicseket. Ó, és egy tortát is akartam! A frizsiderben hagytuk! Ott a tortalap a frizsiderben! Amit vettem! Mondtam, hogy csomagold be!

BÉLA

Hagyjál a tortáddal, van nekem más gondom is!

TERÉZ

Megszeppenve. Na jó, jó. Jó, jó, jó! Megpuszilgatja. Tudom, hogy az én Béluskámnak mennyi dolga van…

BÉLA

Erre a házra is egy csomó pénz kellene. És éppen jókor. Amikor a kocsit akarjuk kicserélni. De különben is…

TERÉZ

Nincs ennek a háznak semmi baja.

BÉLA

Csak éppen összeomlik.

TERÉZ

A lakásunkat kell tataroztatni!

BÉLA

Csakhogy ebben a mama hagyatéka után nekünk is részünk van. Illetve neked. Egynegyed rész. Egy apádé, és három rész a testvéreké.

TERÉZ

Senkinek sincs pénze.

BÉLA

Erre.

TERÉZ

Na persze! Erre.

 

Kintről autódudálás.

 

Tessék! Máris megjött valaki! Bekiált a hálóba. Papa! Máris megjött valaki! Készülj! Bélának. Megyek, megnézem. Gyere te is.

BÉLA

Majd betalál. Bandi. Az ő kocsija, hallom. Az a repedtfazék-hang. A fél kipufogója hiányzik.

TERÉZ

Már az ajtóban. Téged kimozdítani valahonnan! Kimegy.

BÉLA

Fogja a pálinkásüveget, tölteni akar, de meggondolja. A háló ajtajában észreveszi Simont. Inni akartam, de… megérzik. Este mindig ellenőrzés van.

SIMON

Félig felöltözött, a nadrágját gombolja, ingben van, mandzsettája nyitott, gallérjában kötetlen lóg a nyakkendő. Melyik jött?

BÉLA

A fiad.

SIMON

Örömmel. Bandi? Hol van?

BÉLA

Teréz fogadja. Mintha egyedül nem találna be.

SIMON

Mi? Egyedül jött?

BÉLA

Papa, nagyon jól tudod, hogy egyedül jön. Ne áltasd magad.

SIMON

Mindig reménykedem, hogy kibékülnek.

BÉLA

Már van neki egy másik.

SIMON

Másik? Kicsoda? Erről sem tudok.

BÉLA

Tapintat. Bandi nem akar izgatni.

SIMON

Mindent én tudok meg utoljára!… – A fene ezeket a gombokat!… – Nem kell velem tapintatosnak lenni, nem vagyok én olyan öreg, olyan maradi… meg lehet beszélni velem mindent. Tapintat!

BÉLA

Hátha felesleges bemutatni, mert úgysem marad meg. Ámbár ahogy Bandit ismerem! – Gyere, begombolom a nadrágtartódat.

 

Simon megfordul, Béla becsípteti hátul a nadrágtartót.

 

Ezt is a mama csinálta mindig, igaz? Felöltöztetett, még a cipődet is befűzte… Nem is tudom, hogy boldogulsz most?

SIMON

Nem válaszol, tartja a csuklóját. A mandzsettámat is, légy szíves… Na és te már láttad? Milyen?

BÉLA

Hát… nem is tudom. De semmi közöm hozzá…

SIMON

Miért ne lenne hozzá közöd? Idősebb vagy, mintha a bátyja lennél. Beszélhetnél Bandival.

BÉLA

Gondolod, hogy beleszólhatunk egymás ügyeibe? Emlékszel, legutóbb is… – Várj, még nem gomboltam be… Na! És kösd meg a nyakkendődet… – Legutóbb is megfogadta, hogy többé nem nősül…

SIMON

Miért ne nősülne, meg kell nősülnie, nem élhet egyedül!

BÉLA

Fél évnél tovább nem is bírta. Most is el lesz kapva, ne félj!

SIMON

Semmit sem mondanak el nekem, senki sem kér tőlem tanácsot, pedig amit én eddig megmondtam…

BÉLA

Megy minden a maga útján.

SIMON

Nem úgy van az, hogy amint esik, úgy puffanik!

BÉLA

Ide figyeljen, papa! Bandi maholnap ötvenéves…

SIMON

Ötven?! Ne mondd már! A nyakkendőjét köti hosszadalmasan.

BÉLA

Hát most negyvenhat. Jó. Csak nem hiszed, hogy bele tudsz szólni a dolgaiba?

SIMON

Isten őrizz, nem is kell beleszólni, Bandi semmiről sem tehet, csak nincs ideje odafigyelni, sokkal fontosabb ügyek foglalkoztatják, ott a munkája… nem lehet hibáztatni… elég baj, hogy ezek a zűrzavarok elvonják a munkájától… azt sajnálom, hogy az ilyen körülmények… amikor az egész világ figyeli, hogy mit ír! Még jó, hogy egyáltalán van ideje dolgozni! Még azt csodálom! Az a könyve is legutóbb…

BÉLA

Két év óta semmi.

SIMON

Hát tavaly… az a könyv…

BÉLA

Tavalyelőtt. Azóta semmi.

SIMON

Mert valami nagy mű készül! Nem kell szólni! Nehogy szólj neki valamit!

BÉLA

Szólni?! Á! Nem kritizálom, hol vagyok én attól, hogy kritizáljam! Iróniával. Csak csodálom, ahogy ti…

 

Hallani kintről Teréz és Bandi vidám beszélgetését, amint közelednek. Rövid improvizáció. Bandi kissé rájátszik a hangulatára. Nevetés.

 

Na, egymásra találtak!

BANDI

Bejön, sportosan öltözött, könnyed. Ó, itthon, itthon! Ez a meghitt sarok is, itt kinn, a diófa alatt!… Papa! Bélus! Megöleli őket. Az a régi asztal! Azok a kedves székek!

SIMON

Boldogan. Ugye? Takargatom őket, csupa értékes holmi…

BANDI

Azt szeretem, hogy itt semmi sem változik! Biztonság…

TERÉZ

Ne ezt mondd, éppen mérgelődtem, nem illenek már ide azok a vackok!

BANDI

Hogyan? Semmi baj! Minden a régi!

SIMON

A fia körül. Őrzöm nektek ezt a házat.

BANDI

Őrzöd, ez az, papa, ezt csodálom benned, őrzöd… Remekül nézel ki!

SIMON

Hát…

BANDI

És te, Bélus? Mi van, öregem?

BÉLA

Semmi.

BANDI

A fiúk? A fiúk nem jöttek el?

TERÉZ

Annyi a dolguk…

BANDI

A két csibész! Nőket hajkurásznak inkább, igaz? Aj, a szerencsések, irigylem őket, Bélus, beajánlhatnál náluk, elcipelhetnének magukkal… Vállon bokszolja a sógorát. Hozzátok meg felhordják a lányokat, mi? Házhoz szállítják neked őket, mi? Az a sok feszes farmernadrág…

TERÉZ

Nevetve közbevág. Á, ő az újságjai mögé bújik, tudod milyen!

BANDI

Nevet. Na, nem féltem! Kikukucskálsz az újság mögül, ha átmennek a szobán!

TERÉZ

Csaknem komolyan. Jaj, Bélus nem, dehogy! Ugye te nem ilyen vagy, mondd meg a testvérkémnek…

BÉLA

Unottan. Ugyan!

BANDI

Nézi őket, majd felnevet, témát vált. Na és te, papa? Jól vagy, minden rendben?

SIMON

Hát… szedem a gyógyszereket, de…

BANDI

De semmi hiba, igaz? Meglátja a csomagokat. Á, az ajándékok!

TERÉZ

Sietve. Ezek azok, amiket együtt…

BANDI

Ja, a szervezésed, persze! Hát, papa, isten éltessen! Átöleli: Simon boldog. Tíz évet letagadhatnál, komolyan… Megjegyzem, engem is mindig harmincévesnek néznek… Nevet. Őszintén szólva, fogalmam sincs, mik vannak ezekben a csomagokban, Terézre bíztuk…

TERÉZ

Jaj, dehogynem tudod, hát együtt beszéltük meg!

BANDI

Ó, együtt, persze. Ittatok már?

SIMON

Sietve. Töltök… Vegyes gyümölcs! Tölt a poharakba.

TERÉZ

Még szegény mama főzte.

BANDI

Elkomorodva. Ezt még ő?

 

Simon kiosztja a poharakat. „Tessék… tessék…” Kis csend.

 

Mindig… amikor jövök… komolyan… mindig olyan, mint amikor még… Útközben az jár az eszemben, hogy majd… hogy elmondom a mamának… ezt meg ezt… szóval úgy… hogy majd elmesélem neki, örülni fog… Még mindig olyan…

 

Szünet. Megilletődve állnak.

 

TERÉZ

Elérzékenyülve. Tudod, mennyire várt mindig.

 

Bandi meghatottan bólint.

 

Tudod, hogy ő téged mennyire…

 

Bandi bólint.

 

BÉLA

Talán egyiket sem úgy, mint téged. Ez igaz.

 

Szünet.

 

SIMON

Sokszor… bejövök a kertből, szólok neki… Egészen megfeledkezem róla, hogy már…

 

Szünet. Bandi sóhajt. Teréz a könnyeit törölgeti.

 

BÉLA

Többet kellene kimozdulnod a házból.

TERÉZ

Igen, igen, papuska, nem zárkózhatsz be ide! És az sem hiányzik már neked, hogy agyondolgozd magad a kertben. Tőlünk mindent megkaphatsz, amire szükséged van…

BANDI

Hát persze.

TERÉZ

Nem kellene magad hajszolni azért a kis zöldségért, gyümölcsért…

BÉLA

Időmilliomos vagy, eljárhatnál.

SIMON

Hová?

BÉLA

Hová?!

SIMON

Nincsenek nekem barátaim. Nem jártam én külön sehová. Nem voltak nekem haverjaim. A kártya is untatott, az üres fecsegés is untatott, engem a munka kötött le, nem mászkáltam el én sehová… itt volt nekem a munka meg a család… Épp elég volt nekem… mindent a mamával beszéltem meg… mindent meg tudtunk beszélni ketten… Hazajöttem éjjel az üzletből… éjjel kettőkor, felébredt…

TERÉZ

Kedves szemrehányással. Hát az már igaz! Mindig felébresztetted!

SIMON

Felébredt. Ahogy az ablak alá értem, már felébredt.

TERÉZ

Mert kopogtál az ablakon.

SIMON

Védekezve. Hogyhogy kopogtam?! Kopogtam!

BANDI

Kedves évődéssel. Mert sohasem volt kulcsod.

BÉLA

Ehhez a házhoz sohsem volt rendes kulcs. Én itt egy működő zárat még nem láttam.

SIMON

Megbántottan. Mert nem akadt senki, aki megjavított volna egy zárat!

BÉLA

Ha ötvenszer nem javítottam meg, egyszer sem! De két nap múlva elrontottátok.

SIMON

Most nem a zár az érdekes, nem a zárról beszélek! Ki beszél a zárról?!

BÉLA

Csak Bandi mondta, hogy soha nem volt kulcsod.

SIMON

Nem volt! Na és ha nem volt? Nem volt ez olyan nagy csoda? A mama mindig itthon tartózkodott. Minek kellett volna kulcs?

BÉLA

Csitítólag. Hát persze.

SIMON

Minek hordtam volna magammal kulcsot?!

TERÉZ

Hát hogy ne kelljen mamuskát éjjel kettőkor felriasztani.

BÉLA

Életében nem aludta ki magát, szegény.

SIMON

Csak azt ne mondjátok, hogy miattam!

BANDI

Na nem, hát persze!

TERÉZ

Oda volt készítve a vacsora a rezsón, de azért te felébresztetted.

SIMON

Mit tudjátok ti azt! Amikor mi annyi éven át mindig együtt…

BANDI

Hát persze.

TERÉZ

Jó, jó, papuska, te úgy szeretted, ha mamuska nézi, ahogy vacsorázol.

SIMON

Nézi! Nem arról volt szó, hogy nézi!

TERÉZ

Makacsul folytatja. Hacsak leülhetett egy percre, máris elbóbiskolt, szegény…

BÉLA

Teréznek. Hát hagyd már az apádat beszélni! Na! Papa! Mondd csak. Mondd csak, amit akartál.

SIMON

Semmit! Semmit sem akartam…

 

Szünet.

 

BANDI

De valamit…

 

Simon megbántottan legyint.

 

TERÉZ

Azért most nem kell… Papa! Ne légy ilyen…

BANDI

Jaj, hát közben meg se ittuk ezt a pálinkát! Az apjának. Egészségedre! És még egyszer!… Koccint.

 

Simon rosszkedvűen bólint. Isznak.

 

Finom. Kár, hogy ezzel aztán… ez a kocsi átka, igaz, Béla?

 

Béla bólint.

 

Alig tudtam elszabadulni, a nyakamra ültek… Hivatalos… Szerződés. Már azt sem tudom, miket írok alá. Munka, munka… adósságok…

SIMON

Adósság?

BANDI

Nevet. Nem úgy, papa! Az elmaradt munkák. Várják, követelődznek. Mintha gép lennék. Felül bedobják, alul kijön…

TERÉZ

Jaj, mesélj, mit írsz? Valami érdekeset írjál, Bandikám, én tudnék neked mesélni, a kolléganőim hányszor mondják, ezt megírhatná a testvéred… ami nálunk egy nap megtörténik a bankban! Tegnap például…

BÉLA

A feleségének. Nem azt mondtad, hogy szendvicseket akarsz csinálni?

BANDI

Szendvicseket! Az jó lesz! Ma még nem is ettem!

BÉLA

Na látod!

TERÉZ

Jó, csak ezt még elmesélem…

BÉLA

Mindjárt itt lesznek Ditkéék.

BANDI

Ditkéék?

TERÉZ

Igen, Ditkéék. – Szóval tegnap…

BANDI

Hogyhogy Ditkéék? Ditke és ki?

TERÉZ

Mellesleg. Valaki. Nem ismerjük. De most ezt figyeld meg, ezt megírhatnád, olyan jó szúrósan, tudod, ahogy szoktad… Azt mondja a csoportvezetőm, menjek be a főnökhöz. A dirihez, tudod…

BANDI

Aha. – Ditke nekem nem mondott semmit.

TERÉZ

Hát hallgass meg!

SIMON

Én sem tudok semmiről, de ha kihozza, akkor ez komoly ügy.

TERÉZ

Bandikám!

BANDI

Igen. Hallgatlak. Bementél a csoportvezetődhöz…

TERÉZ

Dehogy! Hát nem figyelsz? A dirihez! Olyan kövér, hogy lefolyik a székről. Egész nap ki sem mozdul a kuckójából…

BÉLA

Na, én még ilyen igazgatót nem láttam!

TERÉZ

Hát csak nem gondolod, hogy kitalálom? Bélusnak semmit sem lehet mesélni, kinevet.

BÉLA

Akarod, hogy én csináljam a szendvicseket?

TERÉZ

Meglesznek azok, most még úgysem eszünk.

BÉLA

Hallottad, hogy Bandi éhes.

TERÉZ

Dehogyis! Ugye, Bandikám, nem vagy éhes? Szóval bemegyek hozzá. Erre azt mondja: mi van, már zárunk? Merthogy délután mindig beviszem hozzá az aláírnivalókat. Nevet. Na? Jó, mi?

BANDI

Értetlenül. Aha.

SIMON

Én ezt nem értem.

TERÉZ

Hogyhogy nem érted, papa? Azt kérdezte, mi van, már zárunk?

SIMON

Nem értem. Mi ebben az érdekes?

TERÉZ

A csodálkozása. Ahogy kérdezte: mi van, már zárunk?

SIMON

Egyre idegesebben. Na és? Nem értem!

TERÉZ

Jaj, hát mert délután mindig beviszem hozzá az aláírnivalókat!

 

A férfiak kis aggodalommal nézik a viadalt.

 

SIMON

Beviszed. Eddig rendben, hogy beviszed.

TERÉZ

Na! Azért kérdezte, mi van, már zárunk?

SIMON

De mit akarsz ezzel, nem értem!!!

TERÉZ

Ingerülten. Papa, nem neked mesélem, hanem Bandinak! Most mit jössz azzal, hogy nem érted? Valamit el akarok mondani, egy jópofa dolgot, és akkor azzal bosszantasz, hogy nem érted!

SIMON

Kiabálva. De amikor ez egy zagyvaság!

TERÉZ

Miért lenne zagyvaság, amit mondok? Ne hallgass ide, ha zagyvaság! Béla is mindig ezzel torkol le… letorkol, igen! Mindig!… Pedig nem is nektek mesélem! Bandi nagyon is érti!

SIMON

Mit?! Bandi, te mit értesz ezen?

BANDI

Hát, ugye… Elakad. Talán Teréz még nem mondta el a poént.

TERÉZ

De elmondtam, csak nem figyeltek, mert sohsem hallgattok meg… Otthon is… hiába beszélek… hiába! Soha, senki sem figyel!… El akarom mesélni… Már sírva. Jókedvűen el akarom mondani, hogy milyen… hogy milyen ostobaságok… és akkor…

BÉLA

Megsajnálja. Na jó, hát arról van szó, hogy még csak délelőtt tíz óra volt. A főnök már kialudta magát, és azt hitte, eltelt a nap. Ennyi az egész. Teréznek. Ezt kihagytad…

 

Teréz sír.

 

Mondom, ezt kihagytad. Ezt elfelejtetted…

TERÉZ

Hagyjatok békén!… Sírva kiszalad a konyhába.

BANDI

Utánakiált. Teréz!

BÉLA

Hagyd most.

SIMON

Nem kell azt hinni rólam, hogy én már ostoba vénember vagyok…

BANDI

Teréz sem gondolja úgy.

SIMON

Frissebb az észjárásom, mint bárkinek.

BANDI

Csak tudod, hogy milyen érzékeny.

SIMON

És én ne legyek érzékeny? Más mindenki érzékeny lehet, csak én nem?!

BÉLA

Nem erről van szó.

SIMON

Amióta megérkezett, csak kritizál.

BÉLA

Na, aztán most már csak nehogy ezt mondd!

BANDI

Á, én sem hiszem! Úgy készült a születésnapodra, ismered, milyen lelkes tud lenni.

SIMON

Soha nem ültem meg a születésnapokat! Volt nekem más gondom is! Soha nem tartottam számon!

BÉLA

Ha mindenképpen el akarod venni a kedvét, csak tessék! Odavan érted, te meg…

BANDI

Hetek óta vásárol, készül…

SIMON

El akarta dobni az ingemet. Hogy én rongyosan járok! Én nagyon is tudom, hogyan kell járni, ha én felöltözöm, elegánsabb vagyok, mint ma bárki! Mindig is tudtam öltözködni! Viselkedni! Nem kell engem szégyellni!

BÉLA

Ki szégyell?

SIMON

Tudom jól! Nem kell engem arra tanítani, hogy mi illik! Megfordultam én már olyan helyeken is, ahol ti még sosem! Csak nem akarok mindig azzal jönni, amivel az öregek, hogy mi volt meg hogy volt!

BANDI

Ne izgasd fel magad…

SIMON

A Ritzben! Meg a Hangliban!

BANDI

Felizgatod magad ilyesmin!

SIMON

Ott megnézték, hogy kit alkalmaznak! Fizető voltam a Nagyszállóban… a Gundelnál… A Ketter! Mit gondoltok, a legkényesebb üzlet volt, csupa híresség járt oda! A legnagyobb hotelok éttermeiben dolgoztam, mindig megbecsülték a modoromat, nem kell engem…

BÉLA

Senki sem vonta kétségbe, hogy…

SIMON

Széthagyom a cipőket? A holmikat? De nem azért, mert rendetlen vagyok, tehetetlen vagyok, nem azért… hanem mert azt sem tudom, melyik munkába kezdjek! Mindennel el vagyok maradva, ott a kert… azt is rendbe kell hozni, nem maradhat úgy, ebek harmincadjára… a fát is magamnak kell felhasogatni…

BANDI

A fát? Na nem, azt már nem szabadna!

SIMON

Talán valaki idejön és felaprítja?

BANDI

Hát ezt most hallom, hogy fát vágsz!

SIMON

El tudom végezni!

BÉLA

Éllel. Segítenék, de semmi sem jó úgy, ahogy az ember megcsinálja.

SIMON

Semmi! Mert a türelmetlen munkában nincs is köszönet!

BÉLA

Hagyjuk!

SIMON

Én is szívesen beülnék Pesten egy kávéházba, mint az a sok vén… Vagy itt, egy fotelban… ölbe tett kézzel nézném, hogy valami inas kiszolgál…

BÉLA

Te? Soha!

BANDI

Hát, bizony… De az a szép, ahogy bírod. Ahogy csinálod, szívósan… A fát azért nem kellene!

SIMON

A fa a legkevesebb. De a ház! Azon volna igazán munka! Összedőlne… már régen összedőlt volna, ha nem foltozgatnám.

BANDI

Sóhajt. Na ja. Össze kéne fogni… de én is… a munka, a hajsza, egyikből ki, a másikba be! Már azt sem tudom…

SIMON

Nem, nem, nem! Neked nem szabad elvonni a figyelmedet az írástól! A te munkád fontos, azt semmivel sem szabad megzavarni!…

BANDI

Igen, de Bélának is, gondolom…

BÉLA

Iróniával. Az én munkám? Hiszen én csak egy kis igazgató vagyok!

SIMON

Jó, jó, nem azt mondtam.

BÉLA

Indul a konyhába. Megnézem Terézt.

BANDI

Bélus, a papa tényleg nem azt mondta.

BÉLA

Mosolyogva. Nincs semmi baj, Bandikám. Kimegy.

 

Szünet.

 

SIMON

Nagyon… magányosan vagyok én itt, tudod. Nagyon… Szünet. Ti sem tudtok olyan gyakran jönni…

BANDI

A múlt héten is készültem, de akkor a tévé… vagy a rádió… nem is emlékszem már. Valami közbejött.

SIMON

A gyereket is kihozhatnád. Régen láttam. Írtam nekik.

BANDI

Nekik?!

SIMON

Neki. Csak a kis Vicának. Egy olyan lap akadt a kezembe, egy képeslap, kislány van rajta virágcsokorral, egyszer küldtem neked meg Teréznek olyat, még a háború előtt, amikor a nagyanyádéknál voltatok nyáron…

BANDI

Még a háború előtt?

SIMON

Kihozhatnád a kis Vicát.

BANDI

Majd. Igen. Majd megbeszélem Vicával. Az anyjával, úgy értem.

SIMON

Beszélsz vele?

BANDI

Hát… majd. Majd, igen.

 

Csend. Kintről hangok.

 

Bandi feláll, az ablakhoz megy, kinéz. Ők azok.

SIMON

Ditke?

BANDI

Ditke meg… azt hiszem, az az ember.

SIMON

Felveszem a kabátom… Indul a hálószobába.

BANDI

Ugyan, hagyd!

SIMON

Nem fogadhatom így! Bemegy.

BANDI

Kinyitja az ablakot, kiszól. Ditke! Szevasz! Diskurálunk itt, nem is hallottuk, hogy megállt a kocsi… Mi az, mit cipeltek, te jó ég, mi van abban a dobozban? Int, nyilván a férfinak. Üdv! Kocsival jöttetek, nem? Segítsek? Várjatok, megyek, segítek… na, hát tegyétek le!

 

Sietve eljön az ablaktól, ki akar menni, de Ditke máris nyitja az ajtót. Egy négyzet alakú hullámpapír dobozt cipel Elekkel. A férfi jóképű, fiatalos: elegáns szalonszafárit visel, színes inget. Ditke csinos, karcsú, de nem öltözik feltűnően: egyszerű, homokszínű jerseyruha van rajta, nyakában bőrszíjon kerámia bizsu. Haját simán hátrafésüli, lányos. Az ajtó közelében leteszik a dobozt a földre.

 

Mondtam, hogy segítek. Mi ez?

DITKE

Á, elbírtuk.

ELEK

Nem mondom, van súlya, pedig csak a kaputól cipeltük. A csomagra, Ditkének. Itt jó lesz?

DITKE

Addig jó.

BANDI

Mi a csuda ez?

DITKE

Kedvesen. Ne légy kíváncsi! Papa?

BANDI

Készül. Se puszi, se semmi?

DITKE

Nevet. Csak kifújom magam. Szia! Megpuszilja a bátyját. Kicsit késtünk, de Elek…

ELEK

Bemutatnál?

DITKE

Jaj, de modortalan vagyok! Elek – és ő a bátyám!

ELEK

Bemutatkozik. Regős Elek.

BANDI

Balogh.

DITKE

Kedélyesen Eleknek. Balogh. Ahogy Goethe, Faulkner, Gorkij… érted? A Balogh!

ELEK

Bandinak. Ne viccelj, ismerlek, a tévében is láttalak néhányszor. Verseket írsz.

BANDI

Regényeket.

ELEK

Vagyis regényeket.

 

Teréz benyit, kötényt kötött maga elé a konyhában; meglátja Ditkééket.

 

TERÉZ

Na, ti voltatok azok, hallottam, hogy jött valaki, jól hallottam, ti jöttetek! Kiszól a férjének. Bélus! Gyere. Bélus, megjöttek Ditkéék! Gyere már! Magyarázva. A konyhában készítjük a szendvicseket… csak így… jaj, ez meg rajtam van… Nevetve leoldja magáról a kötényt, Elekhez siet. Ditke nővére vagyok, örvendek, már nagyon vártuk… – Bélus! Hát hol vagy? – A férjem nagyon házias, otthon is mindig segít nekem, vasárnap például ragaszkodik hozzá, hogy ő főzze az ebédet, egyszer el kell jönniük hozzánk… Ditke, majd eljöttök, a jövő vasárnap, igen, igen, a jövő vasárnap, ragaszkodom hozzá, hogy megnézze a mi kis otthonunkat, persze egy szerény kis otthon, de nagyon praktikus, majd meglátja, mindent Bélus csinált… jaj, hát hol van? Gyere már!

 

Béla bejön.

 

Na, gyere, mutatkozz be! Ő a férjem… Ja, én Teréz vagyok, szólítson csak Teréznek… A férjem… igen… Bélának. Éppen mondom Ditkééknek, hogy a szendvicseket készítjük a konyhában, mutatkozzatok be, nem mustáros a kezed?

BÉLA

Nem.

 

Kezelnek.

 

Horváth.

TERÉZ

Gépiesen. Horváth. Igen. Tegyétek magatokat kényelembe, tessék… csak szendvicsekre gondoltunk, mindjárt meg is lesz…

BÉLA

Ditkét üdvözli. Csakhogy előfordulsz te is.

DITKE

Ki sem látszom a munkából, annyi a betegünk a körzetben…

TERÉZ

Annyi a betegetek, ugye? Rendezgeti a székeket, leülteti őket. Ez rettenetes, mostanában annyi a beteg, ez a szegény lány annyit dolgozik… – Ide, ide üljön, ez a legjobb hely, én is mindig ide szoktam, de most maga a vendég…

ELEK

Leül. Köszönöm.

TERÉZ

És a papa hol van?

BANDI

Mindjárt jön.

TERÉZ

Hol van most, ilyenkor? Na, addig mi vagyunk a házigazdák… tudja, a papa nagy házigazda… jaj, hogy is szólíthatom?

ELEK

Elek, Eleknek.

TERÉZ

Elek? Érdekes név!

BÉLA

Miért volna érdekes?

TERÉZ

Mert érdekes név, olyan finom név! Volt egy unokabátyánk, egy távoli, Ditke nem is ismerte…

BANDI

Annyira távoli volt. Nevetnek.

TERÉZ

Nem azért, mert távoli volt, hanem mert elesett a fronton. Azt hívták Eleknek. Tornatanár volt. Maga nem tornatanár?

DITKE

Dehogy tornatanár!

TERÉZ

Na, csak úgy kérdem, mert olyan fess… Az unokabátyánk tornatanár volt.

BÉLA

De ő nem az.

TERÉZ

Jó, tudom, csak…

ELEK

Utazó vagyok.

TERÉZ

Ó, utazó? Akik úgy járják a sivatagokat meg az őserdőket?

ELEK

Nevet. Nem, nem, sajnos.

DITKE

Elektromos cikkek.

TERÉZ

Hogyan?

ELEK

Afféle üzletkötő vagyok.

TERÉZ

Á, aki utazik mindenfelé, külföldre? Az remek! Tudja, ez a lány igazán megérdemli már, hogy egy rendes…

DITKE

Rászól. Terézke!

 

Kis zavart csend.

 

BÉLA

Fogja az üveget. Tölthetek?

ELEK

Nem, nem, köszönöm. Az autó!

BÉLA

Akárcsak én.

BANDI

Meg én. De azért még egy kortyot… Tölt magának.

TERÉZ

Eleknek. Akkor valami szörpöt fogok magának készíteni, valami szörpöt…

ELEK

Majd…

TERÉZ

Nem engedi szóhoz. Tudja, Ditke annyit dolgozik, igazán nem is keres rosszul abban a körzetben, de azért kijárni azokhoz a betegekhez… ápolni őket otthon… azokat a mindenféle betegeket…

DITKE

Nekem az nem olyan szörnyű, Terézke.

BANDI

Nem szörnyűbb, mint bármi más. Iszik.

TERÉZ

Eleknek. Nagyon megnyugtatna minket, ha végre biztonságban tudnánk… érti?

ELEK

Biztonságban?

TERÉZ

Hát érti, nem? Egy nőnek kell a biztonság… Jó, dolgozunk, dolgozó nők vagyunk, de azért a biztonság… egy család… érti?

DITKE

Hogy másra terelje a szót. Elek el sem tudja képzelni, hogy ez itt még a városhoz tartozik. Ezek a földutak, a kertek…

BANDI

Ó, itt aztán csend van.

ELEK

Nagyon kedves vidék… Én a flaszteron nőttem fel, azt szoktam meg, de azért… És ez a ház is… kedves…

BÉLA

Csak éppen összedől.

TERÉZ

Ez? A mi kis régi otthonunk? A családi fészkünk? Innen repültünk ki… Milyen boldogok voltunk itt, pedig, tudja, nem voltak könnyű idők! Nekem is el kellett menni dolgozni tizen… szóval mindjárt, ahogy… még az iskolát is éppen csak befejezhettem… ó, akkor, az ötvenes években, jaj, nagyon nehezen éltünk, Ditke még egészen kicsi volt, Bandi meg tanult, a papa csak hatszáz forintot keresett, a mama soha nem dolgozott, na persze velünk rengeteget, de úgy soha, nem volt állásban… azt papuska nem is engedte volna… – Hol marad ilyen sokáig?

BANDI

Készül.

TERÉZ

Bizalmasan. Úgy várt benneteket, komolyan! Neki ez nagyon sokat jelent, hogy itt vagytok, Ditke, azt tudod, hogy milyen sokat jelent neki!

DITKE

Nem néznéd meg inkább a papát, Terézke?

TERÉZ

Hát készül, hagyjuk készülni. Majd dicsérjétek meg, hogy milyen elegánsan van felöltözve, mondtam neki, hogy vegyen fel valami ünnepi ruhát, persze a papa mindig finoman jár, majd meglátja, csupa elegancia… Szóval, ez volt a Ditke szobája…

ELEK

Ditkének. A te szobád?

DITKE

Akkoriban volt itt egy dívány. Itt aludtam.

TERÉZ

Bizony, nem is gondolta volna, ugye? Itt voltak az ő kis zugai…

DITKE

Nevetve. Az én kis zugaim… Összenevetnek Bandival Teréz fölött.

TERÉZ

Nézzen csak körül, bizony, itt volt ő kislány, itt nőtt fel, jaj, ő mindig olyan komoly volt…

ELEK

Ditkére mosolyog. Komoly voltál?

TERÉZ

Komoly! És olyan aranyos volt, egy kis baba! Várjon, mutatok magának fényképeket abból az időből… Felpattan, a zongorához siet, kutat a fényképes dobozban.

DITKE

Azt hiszem, most nem kellene…

TERÉZ

De, de, Elek nagyon szeretné látni, milyen voltál kislány korodban…

ELEK

Bélának. Aranyos a feleséged.

BÉLA

Nyugodj bele, hogy fényképeket kell nézegetned.

BANDI

Eleknek. Hogyhogy még nem futottunk össze?

ELEK

Hát… nem is tudom…

DITKE

Hol kellett volna találkoznotok?

BANDI

Csak gondoltam…

TERÉZ

A zongoránál, a dobozban turkálva. Össze van itt keverve minden…

ELEK

Bandinak. Mindenesetre örülök, hogy megismertelek. Majd eldicsekszem, hogy egy híres emberrel ültem együtt.

TERÉZ

Na, legjobb lesz, ha odaviszem az egészet! Jön, közben megbotlik a papírdobozban. Hát ez meg micsoda?

BANDI

Ditkéék hozták.

TERÉZ

Csak nem ajándék? Megbeszéltük, hogy én mindannyiunk nevében… itt ez a sok csomag… hogy elosztjuk háromfelé… És mi ez? Mi ez a hatalmas?

DITKE

Kifizetem a részem, ahogy megbeszéltük, de ezt én akartam. És Elek ki is hozta a kocsiján.

ELEK

Kombim van, befért kényelmesen.

TERÉZ

De mi ez?

DITKE

Majd ha a papa is itt lesz. Nem kellene benézni hozzá? Most már aggaszt.

BÉLA

Mikor ment be?

BANDI

Amikor jöttetek.

ELEK

Talán zavarok.

BANDI

Ugyan, hát téged várt.

ELEK

Meglepődve. Engem?! Ditkére néz, kérdőn, Ditke zavartan elfordítja a fejét.

DITKE

Gépiesen. Nem volt rosszul?

BÉLA

Ugyan!

TERÉZ

Jézusom, tényleg, csak nem történt valami?

BANDI

Maradjatok, megnézem.

 

Be akar nyitni a hálóba, de akkor Simon zavartan, félszeg mosollyal kilép, kezében a zakója, a váll felfeslett, azt varrogatta, még nem fejezte be.

 

SIMON

Csak… ahogy fel akartam venni, valahogy elfeslett. És amíg cérnát találtam… Teréz mindent úgy elrakott… Meglátja Eleket. Elnézést…

 

Elek feláll, de a többiektől nem fér Simonhoz.

 

BANDI

Miért nem szóltál?

SIMON

Nem kell ügyet csinálni belőle!

DITKE

Majd én megvarrom!

TERÉZ

Ugyan, adjátok ide!

SIMON

Nem kell már, jó lesz így is… Fel akarja venni.

TERÉZ

Mérgesen. De miért nem vettél fel egy másik zakót? Ott a sok öltöny a szekrényben… Eleknek. Egy csomó ruhája van, elegáns öltönyök, én nem is értem! Jaj, papuska, papuska!

SIMON

Ezt nem akartam, hogy ennyit kihozzatok belőle! Add rám!

 

Bandi rásegíti.

 

TERÉZ

Eleknek. Igen, mert ehhez a mai alkalomhoz ez a kabát illett…

DITKE

Az apjának, Elekre. Hadd mutassam be…

TERÉZ

Nem tágít. Mert nehogy azt gondolja, hogy a papa nincs mindennel ellátva…

BÉLA

Jó, hagyd már!

TERÉZ

Csak ma ezt akarta felvenni, ez a kedvenc kabátja…

DITKE

Papa! Hadd mutassam be…

ELEK

Meghajol. Tiszteletem. Elnézést, hogy idecseppentem, de…

SIMON

Ünnepélyesen, kitárt karral. Örvendek, örvendek! Ditke édesapja vagyok, igen, a mi kis Ditkénk édesapja… bizonyára már sokat hallott felőlem.

TERÉZ

Besegít. A mi papuskánk…

SIMON

Igen, igen… Ditke bizonyára elmondta, hogy már mennyire szerettük volna megismerni…

DITKE

Megütközve. De papa!

SIMON

A mi családunkban nincs semmi titok, szegény feleségemmel őszinteségre neveltük a gyerekeinket, mindenről beszámolnak, nem is tűrném, ha valami a hátam mögött… hogy én ne tudjak valamiről… az őszinteséget mindig megköveteltem, és meg is kaptam… Magam sem szeretem a kertelést, megmondom nyíltan, kíváncsiak voltunk magára, kedves fiam…

ELEK

Ó, igen?

SIMON

Kíváncsiak, hogy ki az, akit a mi kis Ditkénk…

DITKE

Zavartan, sietve. Jaj, a csomagot! Most, mindjárt bontsuk ki a csomagot! Elek!

ELEK

Igen…

SIMON

Ditke! Hát közbevágni! Ej, ej!

ELEK

Simonra tekint udvariasan, kérdőn. Igen?

SIMON

Ditkének, megbántottan. Hogy szabad közbevágni, ha a másik beszél?!… Na! Egy pillanatig koncentrál. Igen. Igen, mi bízunk Ditke döntésében…

TERÉZ

Mi bízunk!

SIMON

Terézre vág a tekintetével. Mi őt mindig komolynak ismertük…

TERÉZ

Ó, nagyon is komoly!

BÉLA

Hagyd a papát!

TERÉZ

Csak mondom.

DITKE

Kétségbeesve. Terézke! Papa! Most ne!…

SIMON

Mi őt mindig megfontoltnak ismertük…

 

Bandi rágyújtana, Bélát lökdösi.

 

BANDI

Egy kis tüzet.

SIMON

Mi? Mi baj van?

BANDI

Semmi… csak tüzet kértem Bélától.

 

Béla tüzet ad, Bandi int, hogy semmi, semmi, csak folytassa a papa.

 

SIMON

Miért kell mindig mocorogni?! Hát nem lehet kivárni, amíg az ember végigmond valamit?

ELEK

Én figyelek, de nem értem egészen…

SIMON

Nem is csodálom, mert itt soha nem lehet semmit sem végigmondani!

DITKE

Papa! Szeretném neked megmutatni, hogy mit hoztunk! Elek! Kérlek! Bontsuk ki…

SIMON

Még nem fejeztem be!

BANDI

De hát nézd meg, hogy mit hoztak!

SIMON

Még nem fejeztem be!

ELEK

Igen, csak Ditke szeretné…

DITKE

A csomagot bontogatja. Elek! Nézd, nem tudom kibontani, gyere, segíts…

ELEK

Feszengve otthagyja Simont. Bocsánat… Ditkéhez megy, segít neki. Itt nyílik… csak egy mozdulat…

 

Felbontják. Simon némán áll.

 

TERÉZ

Jaj, akkor most bontsuk ki a többi csomagot is? Na, papa, menj, bontsd ki a csomagokat! Papa! Neked kell kibontani, te vagy az ünnepelt! Nem? Hát akkor majd én! Tépdesi le a zsinegeket a csomagokról. Ez egy pizsama… ingek… nézd, jó hosszú zoknik… egy nyakkendő… na, mit szólsz hozzá, eltaláltuk? Az apja mellére illeszti a nyakkendőt, gyönyörködik. Ilyet kell hordanod, most ez a divat…

 

Simon szó nélkül tűri.

 

Na és ti már kibontottátok?

DITKE

A doboz fölött. Ezt nézd meg!

TERÉZ

Odapillant. Hűtőgép? Nahát!

DITKE

Eleknek. Emeljük ki!

 

Kiemelik, lehelyezik a földre.

 

Nem nagy, de neked éppen megfelel.

BANDI

Ez aztán az ajándék!

ELEK

Abszorpciós, háromcsillagos, a legjobb minőség. S–80-as típus. Hétliteres mélyhűtőtér, automatikus dérleolvasztás. Kis helyen elfér, mindössze 525 milliméter szélesség, 583 milliméter magasság. Napi fogyasztása egy egész hét tized kilowattóra.

TERÉZ

Elragadtatással. Nahát!

ELEK

Többek között ezzel is utazom.

DITKE

Papa! Hát nem is szólsz semmit?

BÉLA

Ebben aztán napokra elteheted az élelmet.

DITKE

Éppen azért akartam. Mindig takargatsz mindent, aztán megromlik a felvágott, a tej… Mindig izgulok, hogy valamit sajnálsz kidobni, megeszed, és kész a baj!

BANDI

Na persze, az nagyon veszélyes. Az állott étel.

TERÉZ

Ha tudtam volna, hogy frizsidert akarsz venni… van egy ügyfelünk, az a Gelkától szerzett volna egy ilyet leértékelve…

DITKE

Ki bírtam fizetni.

TERÉZ

Nem rosszak azok, csak garanciában visszaveszik, kijavítják, és fillérekért…

DITKE

De most már itt van ez, hagyjuk a leértékeltet! Papa! Hát nem örülsz?

ELEK

Meg tetszik látni, ezzel semmi gond nem lesz.

BÉLA

Mondj már valamit nekik!

 

Szünet.

 

SIMON

Egész életemben a hideg ellen küzdöttem.

BÉLA

Felnevet. Hát ez jó!

BANDI

Az már igaz, hogy mindig megfájdult a torkod.

SIMON

Ki nem állhatom a hideg ételeket!

ELEK

Nem kell hidegen enni, csak ebben tárolni…

TERÉZ

Tudjátok mit? Minden héten felváltva főzünk egy nagy fazék ételt, betesszük, naponta felmelegítesz belőle egy adagot. És az éppen olyan lesz, mintha itt lennénk állandóan, és gondoskodnánk rólad!

BÉLA

Kihozzuk kocsival, annyi időt szakítunk.

DITKE

Ebben a korban már nem ehetsz mindennap tojást. A koleszterinnel vigyázni kell.

BANDI

Hallgass csak Ditkére, ő ért hozzá.

DITKE

Van elég idős betegem, tudom.

TERÉZ

Eleknek. Látja, mi mindig azon vagyunk, hogy a papuskánk kényelme meglegyen.

ELEK

Bekapcsoljuk, aztán kész. Máris lehet használni.

TERÉZ

Na, ami megmarad a szendvicsekből, azt például mind betesszük. Holnap nem is kell főznöd. Holnap csinálsz magadnak egy jó szabadnapot. Úgyis vasárnap van. Kiülsz a napra, olvasol. Olyan szép idő van, ilyen szép őszi időben ülhetsz a kertben… Felveszel egy új inget… Melyiket veszed fel? Ezt? Válogatja az ingeket, Simonhoz próbálja. Vagy ezt? Jaj, nézzétek, milyen fiatalos lesz ebben a mi kis papuskánk! Ugye, örülsz? Na, mondd már, hogy örülsz, mondd a te kis gyerekeidnek, hogy örülsz… na, papuska!…

 

Simon mozdul, mondana valamit, de csak a szája mozog.

 

Hogy mondod, papuska?

SIMON

Csendesen. Úgy lesz, ahogy akarjátok… örülök neki. Köszönöm…

 

Függöny
 

II. rész

Ugyanott egy óra múlva. Az asztalon súlyos damasztabrosz, középen nagy szendvicses tál, már eléggé kifosztva. Rendetlenül otthagyott kistányérok, evőeszközök, poharak. Két hosszú nyakú üvegben Simon házi bora, az egyik palack már csaknem üres. A székek eltologatva az asztaltól, szerteszét.

Ketten vannak a szobában: Ditke és Bandi.

Ditke fél fenékkel ül a zongoraszéken, egy dallamot próbálgat mellesleg, egy Schubert-dalt: „Röslein, Röslein, Röslein rot…” Újra és újra kezdi, elszokott a játéktól.

Bandi az ablaknál áll, nézi a kertben időző társaságot.

Csend, csak a lassan, bizonytalanul kibontakozó dallam s időnként a kertből nevetés.

 

BANDI

Dzset.

 

Szünet. A zongora.

 

Dzset. Dzset, dzset, dzset…

DITKE

Felneszel. Hm?

BANDI

Dzset.

DITKE

Mit mondasz?

BANDI

Semmit. Papa mutogatja a „birtokot”.

DITKE

Képtelen voltam lebeszélni.

BANDI

Erről úgysem tudod lebeszélni. Minden újdonsült vendégnek kijár.

 

Szünet. A zongora.

 

Dzset. Dzset…

DITKE

Megint mondtad. Mit jelent? Valami angol szó?

BANDI

Lehet, hogy angol.

DITKE

Miközben játszik. Hogy írják? Betűzd.

BANDI

Alighanem semmi értelme. Csak állandóan azon kapom magam, hogy ezt hajtogatom. Már dühít.

DITKE

Ismerem az ilyet.

BANDI

Neuraszténiás tünet. Én is azt hiszem. Megyek az utcán… vagy vezetés közben egyszer csak beugrik. Sokszor még írás közben is. Dzset. A fenébe! Mondogatom, mint egy gép.

DITKE

Sokat dolgozol?

BANDI

Mindig. Tudod. Összevissza.

DITKE

Összevissza?

BANDI

Ne mélyedjünk bele.

 

Szünet. Ditke játszik.

 

DITKE

Dúdolva keresi a dallamot. La-la-la-la-lalala… Hm. Hogy kijön az ember a gyakorlatból! La-la… Csak tudnám, mi van odakinn mutogatnivaló?

BANDI

Kis nevetéssel. Hát… a bodzabokrok, a gutaütéses fák, a rozzant kerti székek, a gaz… a kivénhedt szőlő…

DITKE

Meg a sufnik.

BANDI

Meg a sufnik.

DITKE

Az a sok kacat a sufnikban… Játszik.

 

Szünet.

 

BANDI

„Higgye el, Nyikolaj Nyikolajevics”… „Biztosíthatom Önt, Pavel Pavlovics”…

DITKE

Tessék?

BANDI

Néha meg ilyen mondatok járnak a fejemben teljesen összefüggéstelenül. „Az ön feddhetetlensége, Alekszej Alekszejevics”… Halkan nevet.

DITKE

Fura.

 

Szünet. A zongora.

 

BANDI

Az.

DITKE

Lehet, hogy a papa megharagszik, de nem volt kedvem ehhez a „birtok”-mutogatáshoz. Más hangon. Borzasztóan kalapálom ezt a zongorát, mi? De most már nem nyugszom… La-la-la-la… Irtó régen játszottam. Nem zavar?

BANDI

Nem, dehogy! Szünet. Szövegek is. Kialakulnak. Némelyik egészen jól hangzik, befészkel az agyamba… „A márciusi nap már megolvasztotta a patak jegét… az áttetsző, pengeéles jéglapocskák alól sebesen tört elő a kristálytiszta forrásvíz… Tetszik neki, megismétli. …a kristálytiszta forrásvíz… Tempósabban. Nyers földszag keveredett a vadfüvek illatával, amikor a hosszú tél és a sorvasztó betegség után először ülhetett ki a fényre…” De fogalmam sincs, hogy ki. És hogy mit akarok ezzel. Vagy itt van ez: „Esteledett, mire a házuk elé ért…” Ennyi. Időnként felbukkan. „Esteledett, mire a házuk elé ért.” De nem jutok vele tovább.

 

Szünet. A zongora.

 

DITKE

Na, már megint melléütöttem. Ha meglennének a kották… Felnyitja a kottatartót. Á, nem, nincsenek már itt. Azok is valamelyik sufni mélyén… Ami kellene, az nincs meg ebben a házban… Most mondd, mire gyűjti a papa azt a sok kacatot? Ki sem lehet menni a kertbe, sufni sufni hátán, egyiket a másik után építi azoknak a korhadt gerendáknak, hordóabroncsoknak, taligakerekeknek meg miknek! Az embernek még attól is elmegy a kedve, hogy egy kicsit kiüljön a kertbe… Szúette deszkák veszik körül, meg mindenféle roncsok…

BANDI

Hát az van. Roncsok. Azok vannak. Eljön az ablaktól, az asztalnál lecsíp egy darabot az egyik szendvicsből. Abban nincs hiány… Más hangon. Próbáld csak kotta nélkül, már egészen jól belejöttél.

DITKE

Tölts egy kis bort.

 

Bandi megteszi, viszi a húgának.

 

BANDI

Nincs agyoncukrozva?

DITKE

Dehogynem. Hiába mondom neki, hogy ami túl édes, az nem tesz jót neki. Nem hiszi el. A tejbe is kanálszám teszi a cukrot. Csak óvni akarom, de megharagszik.

BANDI

Vitatkoztok vele. Megvárja, míg Ditke iszik, elveszi tőle a poharat. Emlékszem, amikor Terézéknek trafikot akart nyitni. Azon a sarki telken. Egyáltalán nem érdekelte, hogy ők hallani sem akarnak arról a trafikról, éjszakákon át rajzolgatta a terveket, a legnagyobb téli hidegben bejárta az ócskavastelepeket, ajtókereteket meg ablakrácsokat ásott elő a hó alól, kiadott egy csomó pénzt mindenféle rozsdás szerkezetekért… azok is ott hevernek most a többi között. Ha ugyan még hagyott belőlük valamit a rozsda.

DITKE

Mindig ilyeneket csinál.

BANDI

De akkor legalább megint volt két-három jó hete, amíg… Tudod, annyira hitt abban a trafikban, hogy még én is biztattam. Pedig a nyakamat tehettem rá, hogy nem lesz belőle semmi.

DITKE

Elég rosszul teszed, amikor lovat adsz alá.

BANDI

Kicsit nevet. Á, csak nem akarom elvenni a kedvét. Sajnálom, amikor vitatkoztok vele. Szünet. Majd hirtelen. Te nem tudod, milyen volt ő régen. Még a születésed előtt. Átvett egy lerobbant üzletet, hónapok alatt rendbe hozta. Kerthelyiséget csinált. Piros salak, színes székek, napernyők… még a muskátlikat is maga ültette a ládákba. A legjobb vendéglő lett a környéken. Csak éppen lejárt a bérleti szerződés… az ügynökség szépen elhallgatta, hogy a háztulajdonos igényt tart a boltra. De papa újra nyitott egyet. Persze megint olyat, amelyiket a tönk széléről kellett visszarángatni. Ő megtette. Az volt a nagy vállalkozása, állandóan bővíteni akarta, sosem felejtem el, öles léptekkel járt fel és alá… métereseket tudott lépni, úgy mérte keresztbe-hosszába a termet, én nem is tudom, talán azt hitte, egyszer csak nagyobb lesz, hogy egy reggel felébred, és kitágulnak a falak, csoda történik… Mért, számolt… Aztán… hát tudod, elúszott minden. Éppen csak annyit kapott a lakásért meg az üzletért, amennyiből megvehettük ezt a házat. Másfél éves voltál akkor, nem emlékezhetsz rá.

 

Szünet. Ditke leüt egy billentyűt, a hang kizeng.

 

Minden itt van, tudod, mindene itt, ebben a házban.

 

Szünet. Csend.

 

Meg az illúziók. Azok megmaradtak. Ismerem a céget! Magamra ismerek. A nagyszabású tervek! Ajaj! Nagyon is tudom… Szünet. Na. Miért nem próbálod még egy kicsit? A mama is szerette ezt a dalt.

DITKE

Együtt gyakoroltuk mindig.

BANDI

Emlékszem, amikor még játszotta.

DITKE

Leüt néhány hangot. Dúdolta velem, ahogy kerestem a billentyűket… abban a tempóban. Tudod, nem volt jó hangja, úgy köhintett mindig, de azért énekelte velem a hangokat, azt akarta, hogy megtanuljam. Hogy megtanuljunk zongorázni. Milyen jókedvű lett mindjárt, ha felnyitottuk a zongorát… Kicsit játszik. De aztán egyszer csak abbahagyta. Nem játszott többé. Engem se ültetett le gyakorolni. Szünet. Játszik.

 

Bandi visszamegy az ablakhoz.

 

Ditke félbeszakítja a játékot. Nem. Nem engedelmeskednek az ujjaim. Hm. Emlékszel? A mama is mindig azt mondta: „Nem engedelmeskednek az ujjaim.” Hányszor kértük, ha így együtt voltunk esténként… amikor te is hazajöttél… kértük, hogy zongorázzon, ő meg azt mondta azzal a szelídségével, azzal a beletörődéssel, tudod, olyan zavartan: „Nem engedelmeskednek az ujjaim”… Ditke lecsukja a zongorát.

BANDI

Magában. „Esteledett, mire a házuk elé ért.”

DITKE

Hogyan?

BANDI

Kinéz az ablakon. Meg kell kóstolni a kútvizet.

DITKE

A kútvizet?

BANDI

Papa most engedi le a vödröt. Hogy milyen pompás kútvíz. Remélem, a barátod majd megdicséri.

DITKE

Jobb is, hogy nem mentem ki. Ő is az ablakhoz megy.

BANDI

Láthatod, mennyire megjött a papa kedve. Rendes tag, nem ellenkezik vele.

DITKE

Na, szegény mama, ő aztán értette nagyon az engedelmeskedést. – Úristen! A papa úgy várja a hatást, mintha aszút itatna vele! Nevetnek.

BANDI

Mióta ismered ezt az Eleket?

DITKE

Zuhogott az eső, Újpesten voltam, álltam a buszmegállóban, elég késő este, úgy tíz körül, odakanyarodott a járdához, felajánlotta, hogy bevisz a városba. Néhány hete.

BANDI

Aha.

DITKE

Persze mindjárt azt lódítottam neki, hogy férjem van.

BANDI

Nevet. Mi a fene? Azonnal ilyesmi került szóba?

DITKE

Csak úgy csellengett a kocsival, valahogy el akarta ütni az estét, útközben azt ajánlotta, üljünk be egy kávéra valahová. Hogy könnyebben lerázzam, azért mondtam neki, hogy férjem van, családom, azokhoz sietek haza.

BANDI

Aha.

DITKE

Nehéz napom volt, legalább tíz betegnél voltam kinn, nem bántam, hogy felszedett és hazavitt.

BANDI

Na, persze.

DITKE

Egyébként nem szoktam stoppolni. De zuhogott az eső. Orvosnak nézett. Tudod, olyan orvosi táskával járok. Szünet. Én csak azt kértem, hogy vigyen el az első taxiállomásig. Akkor jött azzal, hogy üljünk be valahová. Nem erőszakoskodott… á! Szóval úgy eldumáltuk az időt, s közben beértünk a városba. Valahogy elmondhattam, hogy melyik rendelőben dolgozom, és… Na, szóval azóta.

BANDI

Hát akkor nem olyan régen.

DITKE

Nem. Szünet. Nem is törődtem vele. Vagyis teljesen megfeledkeztem róla. Hirtelenjében nem is tudtam, kicsoda, amikor telefonált. Kérte, hogy este megvárhasson valahol.

BANDI

Igen, értem, tehát azóta.

DITKE

Tudod… aznap este is kinn voltam Újpesten. A Rufusz nővéreknél.

BANDI

Kiknél?

DITKE

Két idős asszony, nővérek. Az egyiket csak roborálom, de a másik fél éve magatehetetlen, csupa felfekvés…

BANDI

Mmmmmmm.

DITKE

…őt mosdatom másnaponként. Csont és bőr… És hazudni, tudod, állandóan hazudni, hogy már jobban van… A nővére imádja, imádják egymást, te még ilyet nem láttál. Mindig azt akarja tőlem hallani, hogy mennyit javult a betege. Néha borzasztóan nehezemre esik. És macskák vannak a szobában… meg azok a nehéz terítők, a macskaszagú párnák. Szociális bedolgozásból élnek… vagyis most már csak egyikük tud dolgozni. Gyöngyház gombokat varr fillérekért kis kartonlapokra. Persze amerre én járok, az az újpesti körzet… tudnék mesélni…

BANDI

Mmm…

DITKE

…de ezek a Rufusz nővérek… mindig mintha túlvilági lények közé lépnék. El tudsz képzelni egy ilyen testet? Nem, ne is képzeld el, rettenetesen megalázott helyzet, de ahogy tűri a sorsát… amikor mosdatom, mosolyog… olyan alázatosan mosolyog… szinte bocsánatkérően… Szünet. Na és akkor este mondtam Eleknek, hogy jöjjön fel hozzám.

BANDI

Aha.

DITKE

Gondolom, érthető. – Van nálad egy cigi?

BANDI

Hogyne! Tessék! Megkínálja.

 

Ditke rágyújt. Bandi is.

 

DITKE

Az első füsttel. Tudod, mi volt a legfurcsább? Ő valóban elhitte, hogy van férjem, és…

BANDI

Szórakozottan. Rufusz nővérek… Így mondtad? Rufusz. Nagyon jó! Fel fogom használni. – Bocsáss meg, beléd fojtottam a szót.

DITKE

Á, nem.

BANDI

De, de! Csak nagyon megkapott, amit meséltél. Szóval? Hogy tényleg van férjed? Azt hitte?

DITKE

Ühüm. És kicsit megütközött…

BANDI

…hogy mégis felhívtad magadhoz? Azon?

DITKE

Nem. Hogy nincs. Meglepődött, hogy nincs férjem. Biztosra vette, hogy férjnél vagyok. Arra számított. Te mit látsz ebben?

BANDI

Sokára. Semmit. Na és?

DITKE

Hát… néhányszor már ott aludt, és kezdem megszokni.

BANDI

Szereted?

DITKE

Úgy értem.

 

Szünet.

 

BANDI

Töprengve. Macskaszagú párnák… Lehet, hogy ezzel tudok valamit kezdeni. Hirtelen. Nem bánnám, ha révbe jutnál, kisöreg.

DITKE

Keserű nevetéssel. Én sem.

BANDI

Nem szeretem, hogy egyedül kuksolsz abban a társbérletben.

DITKE

Most már én is unom. Szünet. Már nagyon… elegem van. Más hangon. És te? Hogy állsz?

BANDI

Ja, hogy én? Hát a válóper folyamatban. A lakáscsere folyamatban. A zűr folyamatban. Mit mondjak? Az élet folyamatban.

DITKE

Mosolyog. Az új sógornőm? Még nem ismerhetem meg?

BANDI

Őszintén. Te leszel az első, akinek bemutatom. Ide hallgass, tényleg azt kívánom neked, hogy végre valami sikerüljön. Éveket vett el tőled az a…

DITKE

Róla ne beszéljünk.

BANDI

Soha nem akartam beleszólni, de nagyon izgatott, hogy egy nős ember…

DITKE

Kérlek!

BANDI

Nem szemrehányás, csak…

DITKE

Nyomatékkal. Kérlek! Szünet. Ne haragudj.

BANDI

Nem, dehogy… Szünet. Macskaszagú párnák… meg az a név… Papírszalvétát vesz fel az asztalról. Ír. Fel is jegyzem. Tudod, minden morzsát felcsippentek. Remek atmoszférája van. Feltekint. Nem?

DITKE

Ühüm.

 

Nyílik az ajtó, bejönnek a többiek a kertből. Simon és Teréz közrefogják Eleket. Béla utánuk kullog.

 

TERÉZ

Megállíthatatlanul. Mindjárt mondtam Bélusnak, az én férjecskémnek, hogy magának tetszeni fog. Ditkének. Elek el van ragadtatva, papuska mindent megmutatott…

ELEK

Kedélyesen. Mindent megnéztünk, töviről hegyire!

SIMON

Ditkének. Nem illett, hogy nem jöttetek ki velünk. Elek nagyon furcsállotta, hogy éppen te nem, Ditke!…

ELEK

Jaj, én? Dehogy!

SIMON

Ott kell lenni, együtt kell lenni az egész családnak, hányszor mondjam?

TERÉZ

Eleknek. Mert mi összefogunk, tudja, ez a kis család mindig összefog, mi már így vagyunk nevelve…

ELEK

Az látszik, igen…

TERÉZ

Folyamatosan. Rögtön észrevettem magán, hogy éppen egy ilyen családi ház… egy kert… ez az, amire vágyik! Hogy miből láttam? Azt kérdezi? Az mindjárt kiderült, ahogy megnézett egy fát, ahogy körülpillantott! A tekintetéből láttam, hogy mennyire el van ragadtatva, maga nem az a fajta, aki beül egy olyan dobozlakásba, maga rengeteget utazik külföldre… Ditkének. Elek külföldre jár, ezt tudtad?

 

Ditke jót derül a nővérén.

 

BANDI

De Teréz, hát Ditke…

TERÉZ

Na jó, csak mondom, külföldre jár, szüksége van egy kis kikapcsolódásra. Itt mindent szépen rendbe kell hozni, de nem is nagyon kell rendbe hozni, ez egy príma, erős ház, ha ezt elmondja az édesanyjának…

SIMON

Ditkének. Elek azt mondja, az édesanyja mindig családi házat akart.

ELEK

Na igen, régen.

DITKE

Nyugtalanul. Miért nem ültök le?

TERÉZ

Persze, miért nem ülünk le? Jól kisétáltuk magunkat. Ez a levegő! Mi? Ez a jó levegő! A többieknek. Eleknek nagyon tetszik az itteni levegő. Nagyon erős levegő, kicsit meg fog fájdulni a feje…

DITKE

Fáj a fejed?

ELEK

Nevetve. Á!…

TERÉZ

De, majd meglátja, fájni fog a feje! Van nálam Kalmopyrin, csak szóljon… De majd megszokja.

DITKE

Eleknek, kedvesen. Nem kérsz valamit?

 

Elek válaszolna, de Teréz nem engedi szóhoz.

 

TERÉZ

Ez nem a büdös, pesti levegő, tudja, ez egy sík vidék, de azért elég magasan vagyunk, na, hogy is szokták mondani?

BÉLA

A tengerszint fölött.

TERÉZ

Na, ott, igen… Ide üljön, Ditke közelébe, Bélus, te ide! Jaj, és Bandikám, hát te is! Olyan csöndes vagy, észre sem veszlek… Béla!

BÉLA

Jó lesz nekem itt is. Máshová ül.

TERÉZ

Most miért oda, amikor mellettem a helyed? Én nem ülök le, felfrissítem a tányérokat… Szorgoskodik.

SIMON

Ne szedd össze a tányérokat!

TERÉZ

Hozok tisztát.

SIMON

Ne hozz tisztát, jó ez, ezekből ettünk!

BANDI

Jaj, hát hadd szedje össze! Leül.

 

Kis csend.

 

DITKE

Eleknek. Akarsz egy falatot? Vagy főzzek kávét? Főzök, jó?

TERÉZ

Kávét? Minek? Most enni fogunk!

SIMON

Persze hogy enni! Hagyjátok azt a vacak kávét!

DITKE

De Elek szereti!

SIMON

Csak elveszi az étvágyát! Kínálja a tálat. Tessék! Lásson neki!

TERÉZ

Már a tálalónál. Hozom a tányért!

DITKE

Kétségbeesetten. De ha egyszer kávét akar inni!

ELEK

Nevetve, Ditkének. Hagyd, kösz… ne fáradj.

TERÉZ

Egyetek, azért csináltam, nagyon finom szendvicsek… Kirakja a tányérokat.

 

Simon segíteni akar neki.

 

Papuska, te most csak ülj szépen, és beszélgessetek, szereted a társaságot… Eleknek. Papa nagyon szereti a társaságot… Bandi! Ditke! Egyetek! Elek, kérem… Ebből a halasból! A halasból még nem is evett!

ELEK

Nevetve. Majdnem én ettem meg az egészet!

TERÉZ

Nem, ebből még nem evett! A tányérjára rakja a szendvicseket. Meg ez a sajtos…

ELEK

M. f. Ó, sok lesz!

SIMON

Dehogy, dehogy, csak tessék!

DITKE

Ne tömjétek, Elek nem eszik sokat!

TERÉZ

Ne hallgasson Ditkére, egyen jóízűen, mi azt szeretjük, ha valaki úgy jól nekilát, igaz, papuska?

SIMON

Nem is kell fogyókúrázni! De ne azt add neki, azt a szárazat!

TERÉZ

Mért lenne száraz, finom sajtos!

 

Rakosgatják Elek tányérján a szendvicseket.

 

SIMON

Akkor is! Ne azt! Ezt a húsosat! Sajt?! Ezt vegye!

TERÉZ

Kóstolja csak meg! Kóstolja meg, hogy milyen finom! Na, harapjon bele!

BANDI

Tud ő enni.

BÉLA

Velem is ezt csinálja.

ELEK

Tele szájjal, nevetve. Igen?

BÉLA

Ha azt mondom, hogy már nem kérek, telemeri a tányéromat.

TERÉZ

Mert én tudom, hogy mennyi kell neked!

SIMON

Na, nem kell erőszakoskodni, csak amennyi jólesik.

TERÉZ

Eleknek. A fiúknak is kimérem a porciót, én gondoskodom róluk… van két nagy fiunk, majd meglátja. Szerettek volna eljönni…

BÉLA

Képzelheted!

TERÉZ

Jaj, Bélus, te is tudod, mennyire szerettek volna eljönni, de közbejött nekik egy fontos dolog… Három férfi! Van velük dolgom, nélkülem mozdulni sem tudnak, de én szívesen csinálok mindent, amellett dolgozó nő vagyok, persze, de az anyai szív!… Na, adjak még a halasból?

ELEK

Nem, isten őrizz!

SIMON

Tölt. Egy jó pohár bort rá. Mindjárt jobban csúszik!

ELEK

Tele szájjal. Sajnos azt nem… nem lehet.

SIMON

Csak egy kicsit!

DITKE

Kocsival van, hát nem érted? Hagyd!

SIMON

Tavalyi termés. Még van félretéve egy kevés…

TERÉZ

Ditkére néz, sokatmondóan. Ó, igen! Bizonyos alkalomra!

SIMON

Gondoskodom róla minden évben. Minden esztendőben elteszek egy huszonöt literes üveggel arra az alkalomra, ha Ditke férjhez menne.

ELEK

Ó!… Csakugyan?

TERÉZ

A mi lakodalmunk is itt volt… a Bandié is!

BANDI

Az első. Még az őskorban. Nevet.

TERÉZ

Szétnyitottuk a szobákat… virágfüzér volt az asztalon.

DITKE

Zavartan. Mi lenne… mi lenne, ha bekapcsolnánk a hűtőszekrényt? Gondolom, ha már hoztuk, működjön.

ELEK

Úgy van, mindjárt megcsináljuk…

TERÉZ

Ráér! Papa, tölts nekem is egy kis bort.

BÉLA

Ajaj!

TERÉZ

Mit: ajaj! Iszom egy keveset! – Emlékszel még arra a napra, Béla? Ó! Elmereng, iszik.

BÉLA

Szerintem a papa most is remekül megrendezné. Családi körben a legjobb. Az ember, ugye, szeret ilyenkor egy kicsit danolászni…

SIMON

Hát az biztos! Rám bízhatnátok nyugodtan!

TERÉZ

Eleknek. Én már el is képzelem, hogyan fogja elmesélni az édesanyjának, hogy milyen a mi kis szülői házunk… a park…

BÉLA

Hol van itt park?!

TERÉZ

Park! Úgy értem, a kert!

BÉLA

Na, azért! Ne túlozzunk!

SIMON

Miért ne volna park?

ELEK

Bizony, nagyon szép…

BÉLA

Siralmas. Egyenesen siralmas.

SIMON

Hát akkor tessék, gyertek, csináljátok úgy, hogy ne legyen siralmas!

TERÉZ

Ó, Bélának rengeteg a dolga! Eleknek. Tudja, ő igazgató, és mindenütt ott kell lennie, ha nem akarja, hogy lopjanak…

BÉLA

Nemcsak a lopás miatt!

TERÉZ

Ma már nem tehet úgy egy igazgató, mint régen, hogy kidob valakit, aki lop vagy nem dolgozik, ma könyörögni kell az embereknek…

BÉLA

Na, azért nem egészen…

TERÉZ

Milliókért felel, nem jöhet ide, hogy rendbe hozza a kertet!

SIMON

Senki sem mondta!

TERÉZ

De azt gondoljátok!

DITKE

Kiről beszélsz?

TERÉZ

Indulattal. Nem lehet Bélát terhelni mindennel! Eddig is mi vállaltunk mindent!

BÉLA

Jó, ez most nem tartozik ide.

SIMON

Mi mindent? Mi mindent?

TERÉZ

Érted ezt te, papuska! Én is tudok hűtőgépet venni, de itt lenni, amikor valamit csinálni kell?!…

BÉLA

Teréznek is van elég dolga a fiúkkal, ugye!

TERÉZ

Például!

BÉLA

De aki nincs úgy lekötve?…

BANDI

Hagyjuk ezt most!

BÉLA

Nem teszek szemrehányást, csak mondom.

DITKE

Feláll. Elek, kapcsoljuk be azt a hűtőgépet, aztán lassan…

ELEK

Ja, igen, persze. Csak kellene egy vízszintező.

SIMON

Vízszintező?

ELEK

Hogy pontosan beállíthassuk. Ha ferdén áll, nem működik előírásszerűen.

DITKE

Papa, van vízszinteződ?

SIMON

Valahol. Az ördög tudja, hol. Hagyjátok azt a hűtőgépet. Jó, örülök, hogy hoztátok… Eleknek. Nagyon kedves, hogy ilyesmivel gondolt rám…

ELEK

Ditkének tessék megköszönni.

SIMON

Nem figyel rá. Igen… de most beszélgetünk. Ditke! Ülj vissza! Nem értem, miért kell mindig mást csinálni?

DITKE

Mennünk kellene.

TERÉZ

Na, én nem azért mondtam, Ditke, de ugye, meg kell osztani a terheket.

DITKE

Persze.

SIMON

Ditke! Ülj már le, így elvonod a figyelmemet.

 

Ditke leül.

 

Na… Eleknek. Én azt szeretem, ha egy kert dús, ha a természet szabadon fejlődhet…

 

Bandi feláll, Ditkéhez megy, cigarettával kínálja. Némajáték. Nézi vizsgálódva a húgát, aztán a rágyújtás után elsétál.

 

BÉLA

Eközben. Ma már a kiskerteket is tudományosan kell művelni. Vegyszerek! A vegyszerek korában élünk. Volt itt valaha permetezve?

TERÉZ

Jaj, hát persze hogy volt!

BÉLA

Permetezőgép sincs!

ELEK

Vannak országok, ahol a kukacos gyümölcsért minden pénzt megadnak. Mert abban legalább nincs méreg.

SIMON

Na ugye! És különben is, ki ér rá permetezni?

DITKE

Ingerülten. Nem hagynátok már abba ezt a kertet?!

SIMON

Eleket érdekli.

BANDI

Legalábbis ajánlatos, hogy érdekeljen.

DITKE

Tudod, ha papa vagy Teréz eldönti, hogy valakit ez meg ez a téma érdekel, akkor bele kell nyugodni.

SIMON

Nem kell elkomolytalankodni a dolgokat!

DITKE

Ne haragudj, papuska, de másról is beszélhetnénk.

SIMON

Másról! Észbe kap, megenyhül. Másról? Hát persze, másról, na nézzenek oda! Igazatok van, nem azért jöttetek, hogy a permetezésről diskuráljunk, igaz? Na! Akkor egy kis csendet! Teréz! Béla! Egy kis figyelmet! Bandi! Ülj le te is! Csendet! Ditkének, a mi kis Ditkénknek fontos bejelentenivalója van.

DITKE

Ijedten. Nekem?!

ELEK

Nyugodtan, derűsen. Milyen bejelentenivalód van?

TERÉZ

Halljuk, halljuk!

DITKE

Én nem akarok bejelenteni semmit!

 

Kínos szünet.

 

SIMON

Nem? Hát akkor… nem tudom…

 

Szünet.

 

BANDI

Eleknek. Tudod, mi költői lélekkel vagyunk megáldva. Ebben a családban a költészet mindig virágzott…

TERÉZ

Bandi író. Nagyon büszkék vagyunk rá!

ELEK

Természetesen.

BANDI

A fantáziánk határtalan. Szeretjük lehunyni a szemünket, hogy aztán a képzeletünk szabadon csaponghasson. Kivétel talán csak az én fantáziám, az kezd csökkenni, és már csupán azt látom, ami látni lehet…

 

Zavart csend.

 

ELEK

Hogyan? Ezt nem értem.

 

Simon még az iménti értetlenségbe süppedve ül öregesen, most felfigyel.

 

SIMON

Nem. Én sem. Miről van szó?

TERÉZ

Amit látni lehet? Mire gondolsz?

BÉLA

Na, arról tudnék mesélni, hogy mit lehet látni!

ELEK

Úgy érted… pardon! Úgy érti, az életben?

BÉLA

Tegezzük egymást. Nyugodtan tegezhetjük egymást.

 

Elek bólint.

 

Általában. Amit látni lehet. Itt is, ott is. Nem mondok mást.

TERÉZ

Most mit titokzatoskodsz? Elek előtt nyugodtan beszélhetsz.

BÉLA

Van neki tapasztalata, igaz? Van neked elég tapasztalatod. Utazol, miegyéb. Nem mondok mást.

ELEK

Hát ma már… Szünet, krákog. Azért vannak különbségek. Persze.

BÉLA

Nyomatékkal. Vannak.

ELEK

Emerre is, amarra is… Azazhogy emitt is… amott is…

BÉLA

Nana! De mennyire!

 

Szünet.

 

BANDI

Eleknek. Te aztán jól belecseppentél ebbe.

DITKE

Éppen azért gondolom, hogy mehetnénk.

ELEK

Á, nagyon jól érzem magam. Az anyámmal élek, ketten élünk, nekem nincs ilyen élményem, nálunk nincs ilyen családi összejövetel soha…

SIMON

Ditkének. Na látod!

ELEK

Az öregem… szóval az apám otthagyott minket… még kissrác voltam.

SIMON

Részvéttel. Meghalt, szegény.

ELEK

Ó, nem, él valahol, de őszintén szólva már tíz éve nem találkoztam vele.

TERÉZ

Borzasztó!

ELEK

Mi borzasztó?

TERÉZ

Hogy nem találkozik vele. Az apjával.

ELEK

Anyám nevelt fel, ketten jól megvagyunk. Az anyám nagyon fiatalos. Szóval nagyon jó társaság. Néha elviszem egy étterembe. A múltkor meg az volt a kívánsága, hogy üljünk be a Savoyba. Vacsora után.

BANDI

A Savoyba?

ELEK

Hát én is mondtam neki, tudod, kik járnak a Savoyba, mondom, oda nem vihetlek el. Hogy akkor a Moulin Rouge-ba vagy valahová. Te jó ég, mondom, te nem tudod, micsoda alakokkal vannak tele ezek az éjszakai mulatók. Semmi esetre sem idős hölgyeknek való helyek ezek. Hát erre aztán megsértődött. Mert tényleg nagyon fiatalos.

TERÉZ

Ditkének. Te ismered?

DITKE

Kényszeredetten. Nem. Nem találkoztam vele.

 

Szünet.

 

TERÉZ

Szép nagy lakásban élnek?

ELEK

Nem, csak másfél szoba.

TERÉZ

Hát ott nem lakhatnának.

ELEK

Hogy érti?

TERÉZ

Ha… megnősülne.

ELEK

Ja, nem. Ott nem.

SIMON

Itt ez a ház! Minek nekem ekkora ház! Egyedül! A ház meg a kert!

ELEK

Én befüvezném.

DITKE

Meglepődve. Befüveznéd?

ELEK

Csak mondom. Még az előbbire. Az a legpraktikusabb. Fű az egész kertben, géppel lehet nyírni… és szép.

BÉLA

Régen mondom!

DITKE

Reménnyel. Azt mondod, befüveznéd a kertet?

ELEK

Persze.

DITKE

Nahát! Mindig is egy ápolt kertre vágytam!

SIMON

Gép. És ki vesz gépet?

ELEK

Lehet kapni.

BÉLA

Te kintről is szerezhetnél. Egy osztrák kétütemű, például.

ELEK

Például az.

BANDI

Szóval te kiirtanál mindent, aztán jöhet az ásó, a gereblye, a fűmag…

ELEK

Hát… valahogy így.

DITKE

Élénken. Nem is kell itt az a sok minden. Csak munka van vele. Papának sem hiányzik, nekünk sem.

TERÉZ

Nahát! Csodálatos lenne! Zöld gyepszőnyeg!

BANDI

Nem volna se szőlő, se veteményes, csak a gyep. Igaz?

DITKE

Komolyan gondolod, hogy így kellene?

ELEK

Csak mondom. Az öreg fák helyett fiatal csemetéket ültetnék, esetleg nem gyümölcsöst kellene telepíteni, hanem díszfákat. Nyír meg vörös levelű cseresznyeszilva, bukszusok… ilyeneket.

TERÉZ

Vörös levelű cseresznyeszilva!

SIMON

Hát… ez is egy elképzelés.

BÉLA

Akkor aztán a sufnikat is le kellene bontani.

ELEK

Azokat le.

TERÉZ

Látja, rögtön tudtam, hogy szemet szúrt magának az a sok ócska sufni! Papuska, én mindig mondtam, hogy azokat le kell bontani.

SIMON

Igen? És szórjam ki azt a sok értékes holmit, amit összegyűjtöttem?

DITKE

Mire gyűjtötted, papa, mire?

SIMON

Jaj, ne gyertek ezzel, hogy mire! Az még mind jó lehet valamire, ti azt nem tudjátok, mert csak az van bennetek, hogy kidobni mindent a szemétbe, aztán újat venni, aztán azt is kidobni egy hét múlva…

TERÉZ

Ugyan, ugyan!

SIMON

Csak a pazarlás, az! Ott mindenféle gerendák vannak, deszkák… príma ablakkeretek…

BANDI

Ditkének. Mondtam, ugye?

SIMON

Azok még mind kellenek egy építkezéshez.

DITKE

Ki akar építkezni?

SIMON

Tataroztatni kell a házat! A hagyaték után, ugye, mindenkinek a része…

DITKE

Eleknek. Ez nagyon jó ötlet, tetszik nekem. Ez a füvesítés.

ELEK

Nagyon feldobná a házát.

DITKE

Hazajön az ember a munkából, és úgy érezheti magát, mint egy üdülőben.

SIMON

Most is üdülő ez, csak nem becsülitek.

DITKE

Azért az mégis más lesz, papuska!

BANDI

Rajta, semmi akadálya! Nem is árt, ha valaki rendet csinál. Egy kis új vérkeringés.

SIMON

Rend! Nem a renddel van baj! Soha nem tudunk semmit megbeszélni. Ki viselje a költségeket?

TERÉZ

Aki idejön lakni, az megválthatná a többi részét.

BANDI

Ugyan már, lemondunk róla, az a legkevesebb.

BÉLA

Persze.

TERÉZ

Én is így gondoltam, de egyedül nem dönthetek. Lemondunk az örökségről.

SIMON

De kinek a javára?

BÉLA

Hát… Szünet. Hát… nem tudom, ugye…

 

Szünet.

 

SIMON

Nekem csak egy kis zug kell.

TERÉZ

Eleknek. A papa nem foglal el sok helyet.

DITKE

A papa azt a szobát választhatja, amelyiket akarja. Ehhez ragaszkodom.

TERÉZ

Akkor, ugye, az a konyhából nyíló szoba lehetne, a szélső, az lenne jó a papának, mert ott nem háborgatna senkit… A papa éjjel mindig felkel…

SIMON

Jó, jó, hát felkelek!

TERÉZ

Na, nincs abban semmi, idős szervezet, fel kell kelned, csak magyarázom…

BANDI

Bízd Ditkére.

TERÉZ

Mit?

BANDI

A rendezkedést. Bízzátok Ditkére.

DITKE

Hát még nem is tudom… Annyira meglepett, amit Elek mondott…

SIMON

Mindig arra törekedtem, hogy együtt tartsam a családot. Azt mondtam, építsünk egy társasházat…

BÉLA

Kétmillió. Nem mondok mást.

SIMON

Nem kell dobálódzni a milliókkal!

DITKE

Az már lezárt ügy, papa.

SIMON

Még mindig nem volna késő. Szegény mamával úgy terveztük, hogy kettőnknek elég lesz egy szoba-konyhás…

BÉLA

Most ne mondd azt, ami már nem aktuális.

SIMON

Hadd fejezzem be! Soha nem tudok semmit végigmondani!

BÉLA

Tessék! Tessék, tessék!

SIMON

Na. Kifújja a mérgét. Nekünk csak egy kis zug kellett volna, persze teljes kényelemmel. De a gyerekeknek tágas lakások. Csakhogy itt soha nem valósul meg semmi. Soha nem jutunk előbbre!

BÉLA

De hova akarsz jutni, azt mondd meg!

SIMON

Hová?! Így nem lehet gondolkodni!

BÉLA

Ránk ne számíts!

TERÉZ

Meggürcöltük azt a kis lakást, nem hagyhatjuk ott! És benn van a város közepén, ugye… Eleknek. Nem nagy, de szép, majd megnézi. Modern, olyan kis modern, mindent én terveztem, és Béla ügyesen megcsinálta. Mindent ő csinált! Ha eljön, nem fogja elhinni! A bolthajtást… a cserépkályhát ő építette be… a rejtett világítást!…

ELEK

Ez igen!

BÉLA

Eleknek. Amit akarsz. Famunka, kőművesmunka, szerelés… Hadifogság. Nem mondok mást. Ott mindenre specializáltak. Ha azt kérdezték: értesz a villanyszereléshez? Azt mondtam, értek. Tudsz falazni? Tudok. Ácsmunka? Hajaj! Végül mindent megtanultam. Itt is megreperálnék mindent, de egyedül?… Persze építkezésbe nem fognék… nem.

TERÉZ

A fiúk vegyenek feleségül lakással rendelkező lányokat! Akad sok olyan lány… mint ahogy Ditke is. Na igen, ez itt neki van szánva. Nagyon értékes ház!

BANDI

Már én sem tudok belefogni valami komolyabb vállalkozásba.

BÉLA

Hja, öregem, aki lakásokat ajándékoz a volt nejeinek!

BANDI

Eleknek, öniróniával. Háromszor kezdtem újra. Nem rossz, mi? Csak néhány holmi meg a könyveim, azok vándoroltak velem. Nem kis teljesítmény! Mindig nulláról indulni!

ELEK

Ahhoz képest jól bírod.

BANDI

Még. Még egy kicsit.

TERÉZ

Na de sohasem az én kis testvérkém volt a hibás!

BANDI

Iróniával, nevetve. Bizony, ezt jó, ha te is tudod!

SIMON

Eléggé visszavetették Bandit ezek a dolgok. Pedig nem volna szabad, hogy bármi is zavarja a hivatásában. Mindig nagyon megbecsülik, amit ír… komoly kitüntetéseket kapott!

BANDI

Eleknek. A család elragadtatását nem kell túl komolyan venni…

SIMON

Én csak tárgyilagos vagyok…

ELEK

Ismernek… tudom, a nevedet mindenki ismeri…

BANDI

Á!

TERÉZ

Na most mért mondod, hogy á! Eleknek. Tudja, hogy odavannak érte? Mindenki kérdezi, az a te bátyád, komolyan a te bátyád? Nahát! Éppen azért aggódunk érte, hogy meglegyen a nyugalma, komolyan, még Béla is…

BANDI

Zavart nevetéssel. Na, mit hallok?

BÉLA

Miért? Mert nem mondogatja állandóan az ember?

BANDI

Jól van, tudom, öregem, tudom.

SIMON

Eleknek. Olvasta a könyveit?

ELEK

Még… valahogy… azt hiszem, nem.

TERÉZ

Szegény mama is! Sírdogált szegény eleget, hogy mi lesz Bandival…

DITKE

Nevet. Na de soha nem volt életveszélyben.

BANDI

Derűsen. Hát azért néha!…

ELEK

El tudom képzelni! Egy kis bosszú, mi? Egy kis női bosszú!

BANDI

Kicsi? Köszönöm szépen!

TERÉZ

Mi mindig jó testvérek voltunk… Eleknek. Tudja, kiskorunkban is összetartottunk, én például soha nem mentem nélküle sehová, de ő is mindig, hogy a Terézke, a Terézke… Ditke kisebb volt, ő ugye később született, a háború után, mi akkor már dajkáltuk…

DITKE

Nevet. Leejtettetek.

BANDI

Teréz mindig anyáskodott veled.

TERÉZ

Persze, mert a mamáék nem értek rá, egész nap az üzletben, akkor még!… Hát nem sokáig, de Ditke éppen akkor volt pici… és sokszor bőgött, bőgött, mert szopizni akart…

DITKE

Felkacag. Jézus, mit hoztok elő!

TERÉZ

Derűsen. Rettenetesen ordibált, én meg biztattam Bandit, hogy hívja a mamát… a mama soha nem tartotta be a szoptatási időket…

SIMON

Ott volt az üzlet. A vendégekkel kellett foglalkozni…

TERÉZ

Hát persze, ott nem volt megállás, szegény csöpp meg éhes volt, hát hol a mama, nem jön a mama… na, aztán becsaptuk szegény Ditkét, a szájacskájához tartottuk az arcunkat, azt kezdte mohón szopizni, elhallgatott, de nem jött a tej, hát megint ordibált…

 

Simon, Bandi és Ditke nevetnek.

 

DITKE

Na, szép testvérek voltatok!

TERÉZ

De úgy imádtuk, olyan édes kis baba volt!

SIMON

Olyan göndör hajad volt mindjárt, olyan kis dús, göndör, szőke…

TERÉZ

Bandi angolul énekelt neki.

SIMON

Tényleg, emlékszel? Angolul…

DITKE

Ó, hát hogy emlékezhetnék?

BANDI

Az Auld lang syne-t meg ezeket. Az It’s a long way-t, Meg a János bácsit… Énekli. John Brown’s body… Ezeket tanultuk a gimiben, angolon…

TERÉZ

Jaj, meg kell mutatnom azokat a régi fényképeket… A zongorához siet, kinyitja a dobozt, keresgél. Na és amikor még kicsik voltunk, hát nem mondom, néha veszekedtünk…

BANDI

Bogánccsal raktam tele a hajadat! Emlékszel?

TERÉZ

Jaj, a bogáncs! Papa, teljesen meg voltál rémülve, hogy mi történt velem…

SIMON

A mama nem győzte kifésülni…

TERÉZ

Szép hosszú hajam volt, és telistele bogánccsal.

DITKE

Még jó, hogy velem nem csináltatok ilyet.

TERÉZ

Azt hittük, le kell vágni a hajamat.

SIMON

Az. Szép hajad volt. Szép, sűrű, hosszú…

TERÉZ

Na és ahogy reggel mindig bemásztunk az ágyadba? A mama már kinyitotta az üzletet, mert mindig a mama nyitott, és a papa zárt, éjjel persze, kettőkor, így aztán őt még az ágyban találtuk… hogy megszorongattál mindig, s közben azt mondtad: „Te büdös, taknyos.”

SIMON

Szeretetből… szeretetből mondtam.

TERÉZ

Hát persze hogy szeretetből! Bandinak pedig meg kellett tipornia hátadat!

SIMON

Ó, még emlékeztek rá?

BANDI

Hogy a csudába ne! Kapaszkodtam az ágy támlájába, és tapostam a lapockádat…

SIMON

A derekamat!

BANDI

…meg a derekadat. Te meg azt mondtad: „Erősebben, erősebben!” Néha ketten is táncoltunk a hátadon.

SIMON

Derűsen. Ja! Szerettetek odabújni az ágyba…

DITKE

Engem meg úgy hívtál, hogy: Csöppöm…

SIMON

Tényleg! Csöppöm.

DITKE

Nekem nem azt mondtad, hogy büdös taknyos, hanem hogy „Csöppöm”… Már amikor nagyobb voltam, még akkor is… Most jut eszembe, hogy így hívtál. Már csaknem elfelejtettem.

TERÉZ

Ó, én nem felejtettem el semmit! Talál néhány fényképet. Eleknek mutatja. Na. Itt. Látja? Itt vagyok Bandival, fogjuk egymás kezét… mikor lehetett ez? Mindig fogtuk egymás kezét, este is, egymás mellett volt az ágyunk, úgy aludtunk el, hogy megfogtuk egymás kezét…

BANDI

Mert mindig féltél.

TERÉZ

De ha fogtad a kezem, akkor nem! Újabb fényképet mutat. Ez meg… amikor biciklizni tanított…

SIMON

Sok képet csináltam rólatok.

TERÉZ

Újabb fényképre. Na, itt már nagyobb vagyok… Tessék! Bandi… megy az iskolába!

BANDI

Mutasd? Megnézi, nevet. Milyen piszok régen volt!

DITKE

Rólam nincs kép?

TERÉZ

De lesz, csak most ezt mutatom. Milyen? Tizennyolc éves voltam, pontosan tudom, mert akkor volt divatos ez a ruha. Egy év múlva férjhez mentem.

ELEK

Bélához?

TERÉZ

Hát persze, Bélához! Nekem nem is volt más udvarlóm. Bandival jártam táncolni, ő mindig elkísért, megvédett.

SIMON

Rengeteg olyan képet csináltam róluk, ahol együtt vannak.

DITKE

Rólam már nem készült annyi.

SIMON

Dehogynem! Meg a mamáról…

TERÉZ

Na, ez itt Ditke!

DITKE

Mutasd, melyik!

TERÉZ

Hárman vagyunk… hárman, itt a kapunk előtt.

ELEK

Aranyos.

TERÉZ

Majd kiválogatom a képeidet, jó? Hogy meglegyenek.

DITKE

Jó helyen vannak itt.

TERÉZ

De ha külön akarod rakni… majd.

SIMON

Volt egy Kodak gépem…

TERÉZ

Nézi a képeket. Hiába, Bandiról készült a legtöbb kép.

DITKE

Persze, mert ő fiú!

SIMON

Dehogyis! Nem tettem kivételt…

DITKE

Na jó, mert régebben még inkább ráértél.

SIMON

Mindig sokat fényképeztem. Művészi fotók… nézze csak meg, micsoda beállítások! Pályázatra lehetne küldeni… A mamáról is mennyit készítettem! Pedig szegénynek nem volt türelme odaállni a gép elé…

BANDI

Sohasem volt hiú.

SIMON

A padláson találtam néhány régi lemezt…

BANDI

Még olyan üveglemezest?

SIMON

Azt… régről. Nagyításokat csináltatok… azokat a régi képeket akarom kitenni, a fiatalkoriakat.

 

Szünet.

 

TERÉZ

Visszaviszi a képeket, s mielőtt a dobozba tenné, még egyszer megnézi őket. Nem, azt soha nem felejtem el, hogy mennyire szerettük egymást…

SIMON

Most már, a betegsége idején nagyon megtört volt szegény. Nagyon sokat szenvedett. Több mint egy évig. Valahogy… mindig úgy akarom látni, fiatalon, amikor még barna hajjal… olyan egyenes tartással, olyan mosolygósan…

 

Szünet.

 

ELEK

Igen.

SIMON

Elviszem a lemezeket egy fényképészhez, kinagyíttatom…

 

Szünet.

 

BANDI

Majd én megcsináltatom.

SIMON

Mit mondasz?

BANDI

Majd én megcsináltatom. Csak add ide.

SIMON

Meg tudnád csináltatni valahol szépen?

BANDI

Persze.

 

Szünet.

 

BÉLA

Hát… szalad az idő! Az óráját nézi.

TERÉZ

Jaj, ráérünk, holnap vasárnap… Igazán, nem is ittunk!

SIMON

Nem iszik senki. Én csak töltögetek! Ezt a finom bort!

BÉLA

A kocsi! Papa, a kocsi!

SIMON

Ménkű azt a kocsit! Azelőtt ki tudtatok járni HÉV-vel is?

BÉLA

Ki ér rá arra?

SIMON

És itt is lehet aludni. Van hely. Van itt annyi hely, nem kell elrohanni. Jöttök nagy ritkán, aztán máris szaladnátok!

BÉLA

Mert otthon vár a munka.

SIMON

Ünnepnap?

BÉLA

Hétfőn tervtárgyalás, át kell néznem az anyagot.

ELEK

Melyik szakma?

BÉLA

Élelmiszer.

TERÉZ

Béla hazahordja a munkát! Nincs egy vasárnapunk, egy szabad délutánunk, egy esténk! Nem megyünk el se színházba, se moziba! A társaságról már nem is beszélek.

BÉLA

Kivel üljek össze? Most mondd meg! Ki az, akihez elmehetnénk, vagy akit meghívhatnánk? A kollégáinkat? Minek? Egész héten együtt vagyunk velük!

BANDI

„Nem sok hasznát látom a vendégeskedésnek” – mondá Pljuskin.

BÉLA

Ott van szórakozásnak a tévé. Elég az! Sok is!

SIMON

Én hétszámra ki sem nyitom!

TERÉZ

Megfájdul a fejem. Én nem tudom, a tévétől megfájdul a fejem.

ELEK

Talán szemüveg kellene?

TERÉZ

Á! Nekem?

DITKE

Ne viccelj, Terézke még fiatal, csak nem képzeled, hogy szemüveg kell neki? Nevet.

TERÉZ

Esténként különben is rendszerint megfájdul a fejem. Olyan fejgörcs… rám tör valami idegesség, aztán a fejgörcs… csak úgy minden ok nélkül. Azért hordok a táskában állandóan Kalmopyrint. De most nem!… ha így elfoglalom magam, akkor nem!

SIMON

Eleknek. Na, egy pohárral! Itt is lehet aludni. Mondom. Ditke megágyaz… Ditke!

ELEK

Zavartan. Nem, hát az anyám… nem is tudja, hogy hol vagyok.

BANDI

Hogyhogy nem tudja?

DITKE

Félszegen. Nem mondtad neki, hogy…

ELEK

Mért mondtam volna? Nem is hittem, hogy ilyen sokáig maradok.

DITKE

Ja?

 

Csak Bandi veszi észre, hogy Ditke mennyire meglepődött. Pontosabban hogy rájött valamire, amit amúgy is sejtett. A húgára néz, majd Elekre.

 

BANDI

Végeredményben te egy független ember vagy, nem igaz?

ELEK

Gyanútlanul. Hát arra azért vigyázok, az biztos!

 

Nevet.

 

SIMON

Ditke! Meg tudsz ágyazni a kis szobában, holnap is itt lesztek, esetleg süt a nap… egy jó víkend… Na, Ditke!

DITKE

Idegesen. Jaj, papa, hát nem rajtam múlik!

TERÉZ

Eleknek. Nyugodtan itt alhat!

SIMON

Az édesanyját felhívhatja telefonon. Van a buszmegállónál egy fülke. Hogy ne nyugtalankodjék…

ELEK

Sajnos, lehetetlen. Nem azért, de… Nagyon kedvesek, de hát… Ditkének. Meg aztán, tudod, hétfőn utazom…

DITKE

Meglepetten. Hétfőn utazol?!

ELEK

Zavartan. Hétfőn… igen… A családnak. Mennem kell megint… ez az én beosztásom… Ditkének. És össze kell készülnöm.

BÉLA

Hova jársz?

ELEK

Most éppen az NSZK-ba. München.

BÉLA

Kocsival?

ELEK

Igen. Van egy Volvóm. Egy Volvo kombi.

BANDI

Á, az igen!

BÉLA

Nekünk Trabantunk van.

TERÉZ

Nem mintha nem vehetnénk mást, de mi kimondottan ragaszkodunk ehhez a márkához.

ELEK

Miért, az nagyon jó! Feláll. Hát akkor… Igazán jól éreztem magam, erre nem is számítottam, gondoltam, kiugrunk a hűtőszekrénnyel, és a végén, tessék, hogy itt ragadtam. Teréznek. Pompás volt a szendvics… örülök, hogy megismerkedhettünk… Bandinak. Hogy veled is. Majd ezentúl figyelem a cikkeidet…

BANDI

Ironikus mosollyal. Cikket soha nem írok.

ELEK

Hát amit az újságoknak írsz. Most már majd tudom, hogy te vagy az.

BANDI

Jó.

ELEK

Simonnak. És még egyszer: minden jót a születésnapjára!

SIMON

De nem értem… hogyhogy most ilyen hirtelen?

BANDI

Hallottad, dolga van.

SIMON

De még nem is beszéltünk meg semmit! Hogy akkor hogyan lesz?…

ELEK

Udvariasan. Micsoda?

DITKE

Most nem kell megbeszélni semmit sem, papuska. Majd máskor.

ELEK

Ja, valami családi ügy?

BÉLA

Éppen hogy az!

TERÉZ

Mi mindenben segíteni fogunk. És nagyon megnyugtató lesz, ha tudjuk, hogy a papa nincs egyedül.

DITKE

Már ő is felállt: feszengve. Terézke, majd mindennek eljön az ideje!

SIMON

Csakhogy én szeretem, ha tervszerűen mennek a dolgok, ugye, mindenre készülni kell, nekem már minden nap ajándék, tudni akarom, mi lesz, és hogyan…

DITKE

Igen, papuska, de most még…

SIMON

Mit most még?!

DITKE

Jaj, hát hogyan mondjam?

SIMON

Elveszti a türelmét. Miért nem lehet nyíltan beszélni? Soha nem szerettem a titokzatoskodást!

BANDI

Bízd Ditkére a dolgokat, és ne erőszakoskodj!

SIMON

Rám mondjátok, hogy erőszakoskodom? Rám?! Akinél nincs tapintatosabb ember?!

ELEK

Bocsánat… úgy látom, miattam… hogy zavarok. Máris indulok, nem akarom meggátolni a családi megbeszélést.

DITKE

Ideges. Megyek veled.

ELEK

Dehogy, te csak maradj! Udvariatlanság volt ennyit időznöm itt, a családi ünnepségen, de észrevétlenül repült el az idő…

DITKE

Én is mennék…

SIMON

Dohogva. Senkivel sem szoktam erőszakoskodni!…

BANDI

Jól van, papa, bocsánat!

ELEK

Akkor hadd búcsúzzam…

BÉLA

Én ezt fel nem foghatom! Arról volt szó, hogy…

DITKE

Eleknek. Én is mennék veled. Vagy nem akarod?

ELEK

Ugyan! Ha az a szándékod, hogy haza akarsz menni, szívesen elviszlek. Én még felugrom a kollégámhoz… á! egy hosszadalmas tárgyalás az utazás előtt! Kis kerülő, de nem baj, hazaviszlek. A családnak. Jaj, ez egy nehéz üzlet lesz, Münchenben nem is annyira, de aztán majd Hamburgban… Az órájára néz. Ajaj, az ágyból fogom felverni a kollégámat!

BÉLA

Ironikusan. A kollégádat?

ELEK

Felnevet. Na, komolyan, egy pasasról van szó, akivel együtt dolgozom… Tényleg, elnézést…

BÉLA

Beletenyerel. Hát rólatok beszélnénk!

 

Csend.

 

ELEK

Meglepetten. Rólunk? Nem értem… vagy nem figyeltem…

BÉLA

A házasságról. Vagy nem? Arról lenne szó, hogy esetleg összeházasodtok. Nem? Azért akarjuk most megbeszélni, mert ötpercenként nem tudunk összeülni.

 

Kínos szünet. Ditke elsápad. Bandi ránéz. Elek Ditkére pillant, nem ért semmit.

 

ELEK

Inkább csak hangként tör fel a torkán. Hogy?!

TERÉZ

Sietve. Hát tényleg, mi úgy gondoljuk… Elhallgat.

SIMON

Na ugye, hogy nevén lehet nevezni!

ELEK

Bocsánat… hogy mi? Hogy Ditke és én? De hát…

DITKE

Iijedten. Nem! Én ilyet nem mondtam senkinek!

ELEK

Rekedten felnevet. Mert ha vicc… de ez… ez valami félreértés!

DITKE

Én senkinek se mondtam ezt… Bandi! Te is tudhatod!

BÉLA

Arról volt szó, hogy kihozod bemutatni.

BANDI

Nem arról volt szó. Csak hogy kijön valakivel.

TERÉZ

Na igen, valakivel, aki…

DITKE

Közbevág. És ti félreértettétek a helyzetet. Ennyi az egész!

ELEK

Feszengve. Mert ugye, én csak mint barát… barátságból… Szóltam Ditkének, hogy majd kisegítem azt a frizsidert, ne fizesse a taxit… csak erről volt szó.

DITKE

Hidegen. Hát persze.

SIMON

Igen, de akkor most mi van?

DITKE

Ideges, de uralkodik magán. Papuska, semmi sincs, elbeszélgettünk. Eleket egészen mostanáig nagyon szórakoztatta a társaságunk, de mennie kell, hagyjátok már ezt az egészet!

ELEK

Ha megtévesztő volt a viselkedésem, rettenetesen sajnálom.

BANDI

Éllel. Nem megtévesztő a viselkedésed, megnyugtatlak.

 

Egymásra merednek.

 

ELEK

Ditke már nem gyerek. Néha találkozunk, de én soha nem gondoltam többre. Ezt ő is tudja. Ditkének. Ezt te is tudod, nem? Hát ezt te is tudod.

DITKE

Kurtán. Persze.

BÉLA

Nem azt tárgyaltuk, hogy mi lesz a kerttel meg a házzal, ha idejöttök?

TERÉZ

Helyeslően. Igen!…

SIMON

Én is úgy értettem. Azzal a füvesítéssel…

DITKE

Az csak egy ötlet volt, papa!

ELEK

Szeretne szabadulni. A füvesítést azt állom. Azt javaslom. Érdemes megcsinálni!… Indulna. Nos… Ja, igaz, be se kapcsoltuk a hűtőgépet! Ditke! Ha megvan a helye…

BANDI

Be tudjuk dugni a konnektorba, ne fáradj!

 

Szünet.

 

ELEK

Akkor elvigyelek, Ditke?

BANDI

Még marad.

ELEK

Maradsz?

DITKE

Maradok.

ELEK

Hát… Majd kereslek telefonon, ha visszajöttem… Meghajol a többiek felé. Minden jót!… Igazán… Zavartan elneveti magát. Voltaképpen komikusnak is mondhatjuk ezt a kis félreértést, hát nem?

SIMON

Ditke! Gyere, kísérjük ki a vendéget! Na! Ne kelljen mindig magyaráznom, hogy mi illik!

BANDI

Sietve. Majd én. Már hűvös van, ne jöjjön ki így.

 

Indulnak.

 

ELEK

Az ajtóban. Jó éjt mindenkinek!

TERÉZ

Kedvesen. Jó éjt!

 

Béla a foga között morog egy jóccakátot.

 

ELEK

Int Ditkének. Telefonálok!

DITKE

Szárazon. Jó.

 

Elek Simonnal és Bandival kimegy. Csend.

 

TERÉZ

Pedig aranyos.

 

Szünet.

 

BÉLA

Ebbe beletenyereltem.

TERÉZ

Nem baj, Bélus, így kellett, legalább tudjuk, hányadán állunk. Igaz, Ditke? Ne is szomorkodj, mert ha valaki nem akar feleségül venni, ne is vegyen! Nem kell neked senki után sem szaladni! Csinos vagy, fiatal vagy… még ráérsz! Menjen! Menjen Münchenbe! Na és akkor? Azért, mert Volvója van?

BÉLA

Ne keverd ezt ide!

TERÉZ

Láttad, hogy nézett, amikor azt mondtad, hogy nekünk csak Trabantunk van?

BÉLA

Sehogy se nézett…

TERÉZ

Dehogynem! A szája szegletében az a kis gúny, hogy: na, ti szegény csórók!

BÉLA

Törődik is vele, hogy nekünk milyen kocsink van!

TERÉZ

Ne mondd! Ne mondd, hogy nem törődik! Akinek még az anyja is bárokba jár! München! Hamburg! Oda megy, ahova akar…

BÉLA

Az a munkája.

TERÉZ

Munka? Ez neked munka? Utazni? Szórakozni? Beülni a lokálokba meg mit tudom én?! Ott szedte fel ezt a tempót, betelepedni valahová, mindjárt elterpeszkedni otthonosan!

 

Ditke magányosan áll, mulattatja Teréz indulata, hangtalanul nevet.

 

BÉLA

Na jó! Hát most téged hagyott itt ez a pasas, vagy Ditkét?

TERÉZ

Ditkét sem hagyta itt! Ditke egyszerűen nem ment el vele! Egy ilyen szélhámossal? Idejön, azt mondja, hogy itt akar lakni, át akarja rendezni a családi fészkünket, ahol annyi emlék… ahol minden fa, minden bokor emlék… a papát ki akarja túrni a sufniba!…

BÉLA

Mit beszélsz? Miket beszélsz?!

TERÉZ

Miért? Mit kritizált itt? Még ha komolyak lettek volna a szándékai. De csak szórakozni akart! Nem baj, ne sírj utána, Ditke, különbet kapsz, egy orvos is elvehet, csodálom is, hogy még nem kért feleségül egy orvos!

BÉLA

Még folytatod?

TERÉZ

Egy belgyógyász! Miért, egy belgyógyász meg egy körzeti nővér…

 

Béla idegesen, halkan fütyörészni kezd. Teréz nem zavartatja magát. Ditke hangtalanul nevet.

 

…hajaj! Még nagyszerűen össze is tudnátok dolgozni! Egy orvos! Ez az! Látod, el fog venni egy orvos, ne búsulj, ezerszer jobban jársz, már csak az összhang miatt is! Vannak nagyon csinos, fiatal orvosok. Éppen hozzád valók. Egy olyan például, mint a kolléganőmnek a fia. Szép, magas gyerek, bajusszal. Most végzett. Na, nem, az fiatalabb nálad, de majd ha idősebb lesz. Nem fogom hagyni, hogy nekibúsulj…

DITKE

Mulattatja a dolog. Jól van, nővérkém.

TERÉZ

Belelovalja magát. Miért, ki volt ez? Egy senki! Amikor Bélus először járt ebben a házban, virágot hozott nekem, és csak akkor jött el megint, amikor megkérte a kezem. Különben soha nem találkoztunk. De nekem csak ő volt! Csak ő!

 

Béla lassan abbahagyja a fütyörészést.

 

Én nem jártam fiúkkal, engem csak Bandi vitt el táncolni, mi jó testvérek voltunk, nem ismerkedtem fiúkkal, mert nagyon is jól tudtam, milyenek, hogy milyen szemtelenek, hogy mindjárt mit akarnak széles vigyorral… meg mindjárt… de én soha! Nekem csak ő volt, Béla! De te hiszel mindenkinek, te képes vagy barátkozni az ilyennel, pedig ezek csak kihasználnak, és még azt mondja az ilyen, hallottad, hallottátok, azt mondja, végtére tréfának nem is rossz! Egyre hisztérikusabban. És el tudom képzelni, hogy nem ez az első ilyen…

 

Ditke arcáról lefagy a nevetés.

 

Nem nagyon csodálkozol, hogy így végződött, el tudom képzelni, nagyon is, hogy csak úgy jönnek-mennek nálad…

DITKE

Keményen. Na, Terézke, most már aztán!…

TERÉZ

Folyamatosan, hisztériával. El tudom képzelni, hogy mi történik abban a társbérletben, azért kellett elköltöznöd, azért akartál külön lakni, hogy éld a világodat, azt se nézed, kicsoda, csak férfi legyen…

DITKE

Ráüvölt. Teréz!!!…

TERÉZ

…jöhet, jöjjön, jöjjenek… mind, ahányan vannak, ez az élet, igaz? Nem nyűglődni egy házasságban, gyerekeket szülni, gyerekeket nevelni, gürcölni – már sír –, feláldozni mindent, mindent… mindent!… Görcsösen felveti a fejét, felsikolt a sírástól, leroskad egy székre, összegörnyed, hangosan sír.

 

Bélát letaglózza a látvány, egy pillanatig béna, majd felugrik, a feleségéhez rohan, megpróbálja két tenyerébe fogni Teréz fejét, hogy felemelje.

 

BÉLA

Teréz! Teréz!!! Ne!… nézz fel! Hagyd abba! Teréz…

 

Ditke lenyeli a mérgét, odasiet; Béla kétségbeesve tekint rá.

 

Mi ez?… nem szokott így… Teréz! Hallod? Mi baj?

 

Teréz lassan elcsendesedik.

 

DITKE

Bélának. Hagyd.

 

Béla zavartan elengedi a feleségét. Teréz felegyenesedik ültében, némán sír, szipog, Ditke megérinti a vállát.

 

Na. Na. Nyugodj meg… Könnyes szemmel. Bárcsak nekem is… nekem is olyan két szép fiam lehetne, mint neked.

TERÉZ

Ditke derekához szorítja a homlokát, sírva. Ők sem törődnek már velem. Visszabeszélnek…

DITKE

Szeretnek. Nagyon jól tudod, mennyire szeretnek.

TERÉZ

Rám kiabálnak. Azt sem bánnák, ha meghalnék…

DITKE

Könnyezve, mosolyogva. Ostobaság!

 

Szünet.

 

BÉLA

Csendes riadalommal. Nem szokott így… Nem is értem…

 

Bejön Simon és Bandi. Simon gondterhelt, nem figyel a társaságra.

 

BANDI

Igyekszik könnyed lenni. Megnyergelte a Volvót. Elég hűvös van kinn… Meglátja a sírdogáló Terézt. Mi az? Mi baj?

 

Senki sem válaszol, Béla kétségbeesetten nézi a feleségét. Teréz szipogva elhagyja a sírást.

 

SIMON

Felneszel. Baj? Na! Teréz! Mi az?

 

Csend.

 

Hát nem mondjátok meg? Ejnye! Senki sem tud szólni?! Azt kérdezem: mi történt? Mi történt Terézzel? Rosszul van?

DITKE

Dehogy.

SIMON

Hát látom, rosszul van! Egy kis vizet vagy valamit!

 

Teréz int, hogy nem kell.

 

Na! Nem kaphat egy kis vizet? Mit álltok itt így!

DITKE

Nincs semmi baj.

SIMON

Béla! Hát legalább te!…

BÉLA

Csendesen. Megyünk. Megyünk mi is.

 

Közben Bandi a tekintetével kérdi Ditkétől, hogy mi a helyzet. Ditke legyint, hogy már elmúlt. Simon ezt észreveszi.

 

SIMON

Mit integetsz? Mit integettek?

DITKE

Jaj, papa, mondom, hogy nincs semmi!

SIMON

Semmi! Már megint ez a semmi! Megint a semmi! Megint a titkolódzás! Minden keveredés ebből támad, ebből a titkolódzásból! Hát nem bánom, tessék, csináljátok csak, történjen csak minden a hátam mögött, integessetek csak, jó, tudomásul veszem, hogy öreg vagyok, semmihez sem értek, semmihez sincs közöm, semmit sem kell nekem elmondani… Jó… csak tessék! Feldúltan, sértődötten megfordul, besiet a hálószobába. Becsapja az ajtót.

DITKE

Ingerülten utánakiált. Most aztán ne kezdd te is, papa!

BANDI

A háló ajtaját nézi, aztán Ditkének. Hagyd.

TERÉZ

A könnyeit nyelve. Lefekszik.

BANDI

Lehiggad és kijön.

TERÉZ

Ismerem, ilyenkor lefekszik, el se köszön, és még ő van megbántva. Nekünk meg már mennünk kell.

BANDI

Jó, jó.

 

Szünet.

 

BÉLA

Hirtelen. Ezt a marhaságot! Van nekem elég bajom, az idegeimet a hivatalban is tönkretehetem!

DITKE

Élesen kitör, sírva. Hát akkor menj, menjetek, csináljátok a dolgotokat, és hagyjatok engem!

BÉLA

Ki bánt téged?! Téged senki se bánt! Különben miattad van az egész!

BANDI

Miért lenne miatta?

BÉLA

Ki hozott ide egy idegent a családi ünnepségre?

BANDI

Nem hozott idegent.

BÉLA

Nem? Szóval nem volt itt senki? Érdekes!

BANDI

A barátja. Ditkének nem idegen. Na és? Nem hozhatja el a barátját?

BÉLA

Te nem vetted észre, hogy packázott velünk? Ne szépítsük a dolgokat!

DITKE

Hagyjátok már, ne foglalkozzatok ezzel, nagyon szépen kérlek… Nagyon szépen kérlek benneteket! Értitek? Nagyon szépen…

BANDI

Nyugtatóan. Persze, nem olyan nagy dolog.

DITKE

Idegesen. Te is… hagyjál!

TERÉZ

Felcsattan. Miért, nem lehet veled beszélni?!

DITKE

Értelmetlen.

TERÉZ

Na, nézzenek oda! Az ember aggódik, hogy mi lesz vele, és így válaszol!

BANDI

Hát hogy válaszoljon? Igaza van.

DITKE

Bandival egy időben. Aggódik! Mindenki aggódik mindenkiért!

TERÉZ

Ugyanakkor. Bélus! Gyere ide… ide… hozzám… gyere ide…

 

Béla odamegy; Teréz elkapja s magához szorítja a férje kezét.

 

BÉLA

Elmegyünk… jó? Jobban vagy?

DITKE

Folyamatosan. Aggódunk a papáért, Bandiért, egymásért… valakiért mindig aggódunk. Aggódtunk a mamáért…

TERÉZ

A fejem…

DITKE

Az aggódást azt értjük, azt értjük…

BANDI

Keserű nevetéssel. Ráadásul én még hivatásos aggódó is vagyok.

TERÉZ

Megint a fejem… Nyomkodd meg, Bélus…

BÉLA

Elkezdi masszírozni a halántékát. Itt? Így? Így jó?

DITKE

Azzal aztán minden be is van fejezve… az aggódással!

BANDI

Hát… körülbelül. Igaz. Igaz, igaz, így igaz. Nevetséges és értelmetlen.

DITKE

Támadóan. Tessék?

BANDI

Szelíd keserűséggel. Magamra mondom. Amit én teszek, például. Arra mondom. Nevetséges és értelmetlen. Nada. Ahogy az öreg pincér mondja abban a Hemingway-novellában. „Mindennapi nadánkat add meg nekünk nada…” Ha jól emlékszem. A Semmi. A kapaszkodás a Semmibe. A nagy megnyugvás a Semmiben. A jól végzett Semmi tudata… Igazad van. Mit össze nem aggódtam én már mint hivatásos aggódóművész. Túlfeszített munkatempóban, elég jó honoráriumokért, a lelkiismeretem könnyítésére. Pedig csak tolsztoji módon szabadna! Vagy ahogy Jézus Krisztus. Ahogy a nagyok. A cselekvők és nemcsak páholyból aggódók. Csak úgy érvényes minden betű, minden szó, minden leírt sor… De én csak egy kis kényelmes szakember vagyok. Unom.

 

Szünet. Béla masszírozza Teréz fejét.

 

TERÉZ

Szenvedve. Ott… még… jaj, ez a görcs! Bandinak. Nem figyeltem jól, miről beszélsz?

BÉLA

Teréznek, gyengéden. Hát tartsd így a fejed. Így. Így…

TERÉZ

Mit mondtál, Bandi?

BANDI

Legyint. Nem lényeges.

 

Szünet.

 

BÉLA

Kedélyeskedni próbál. Most láthatjátok, mit gyötrődöm, amikor rátör ez a fejfájás.

TERÉZ

Enyhülten, hízelegve. Jó, jó, arany kezed van! Add ide azt az arany kis kezedet. Megpuszilgatja. Nehogy azt higgyétek, hogy mi nem élünk jól! Hogy mi nem vagyunk boldogok! Mindenünk megvan, szerényen ugyan, de ami kell, megvan… És egy percig sem tudnánk egymás nélkül élni. Szünet. Igaz, Bélus? Mi egy percig sem, soha…

BÉLA

Szemérmesen. Nem hát.

TERÉZ

És a fiúk is… olyan ragaszkodók. Különösen az apjukhoz… de hiszen tudjátok, mennyire szeretik! Hirtelen. Nem gondolod, hogy már otthon lehetnek? Indulnunk kellene!

BÉLA

Aha. Gyengéden kiszabadítja a kezét Teréz markából. Most rászoktak, hogy Nagyfőnöknek hívjanak. „Nagyfőnök, van egy cigid? Nagyfőnök, add kölcsön a csukádat”… Már a Józsika lába is akkora, mint az enyém.

BANDI

Én is hordtam valamikor az apám holmiját.

BÉLA

Te is, mi? Így voltunk mind. Na, kimegyek, megfordulok a ház előtt a kocsival. Nem nézted, nincs köd?

 

Bandi elgondolkodva áll, nem válaszol.

 

De párás lehet az ablak… Kimegy.

 

Kis csend. Teréz már megnyugodott, kezdi rendbe szedni magát.

 

TERÉZ

Rettenetes, hogy a papa most így elvonult. De nem tehetünk róla. Senki sem sértette meg. Szünet. Készülődik. Tudjátok, hogy amikor jöttünk, itt mekkora rendetlenség volt? Te nem is hiszed, Ditke, a cipők szerteszét, odabenn széthányva az ágy, és por… csupa por volt minden! Ki sem volt szellőztetve. Na és ruhák mindenhol, ahol valamit levet, ott hagyja. Én nem is tudom, eszik valamit egyáltalán? Az a konyha is, ahogy kinéz! Tudjátok, miket találtam a zongorán? Koszos ingeket meg zoknikat… nadrágtartót meg ilyesmit. Jaj, annyit dolgoztam, amíg egy kis rendet tudtam csinálni, hogy mégis, ha jöttök… Ditkére néz, hirtelen. Mit gondolsz, van valakije?

DITKE

Hogyan?

TERÉZ

Ennek az Eleknek. Van valakije? Talán felesége is van! Vagy menyasszonya. Miért ne?

DITKE

Éllel. Miért ne?! Amikor én azt se nézem, kicsoda, micsoda?!

BANDI

Na, na, na!

 

Szünet.

 

TERÉZ

Azt nem úgy értettem, Ditke. Sajnálom.

 

Szünet.

 

DITKE

Tudod te, mit jelent az, naponta kijárni a betegekhez, a sok magatehetetlen emberi roncshoz? Mind tőled várja a megváltást… várnak az ágyban, az ablaknál, a kapuban, lesik az utcát… a legfontosabb, ami az életükben történik, hogy a doktor vagy én megérkezünk. De engem még az orvosnál is jobban várnak, mert megetetem őket, tisztába teszem őket, rendet rakok körülöttük…

BANDI

Te legalább teszel valamit az embereidért.

DITKE

Abban reménykednek, hogy megmentem őket…

BANDI

Lemosdatod a testüket. Adsz injekciót. Az már valami.

DITKE

…de közben tudod, hogy visszazuhannak a szenvedésbe… vagy holnap mész, és már elvitték… ha ugyan elvitték, s nem én találok rá ott, az ágyban… Szünet. Mindegyiket ismerem. Hátul, az udvarokban, a magányos szobákban… a verejtékszagú ágynemű között. Tudom, hol van a konyhában a vízcsap, hol tartja a Rausedylt, van-e még a Nitromintból… Meg hogy veri az ura, mankóval veri, meg hogy a vérnyomása… meg elveszett az erszénye, a rokonok kirabolják… aztán a kifekélyesedett lábszárak, a sipolyok… Meg a történeteik. Hogy nem néz feléjük senki. Leveleket mutogatnak. És kávét iszom velük. Nézem a régi fényképeket, amiken még szépek voltak, egészségesek… Szünet. Ne csodáld, ha néha azt akarom, velem is törődjön valaki.

TERÉZ

Hát persze. Más hangon. Ha felvettek volna az egyetemre, most nem itt tartanál.

BANDI

Nem arról van szó.

TERÉZ

Dehogynem! Ebben a korban már jelentős pozícióban lehetne.

DITKE

És akkor mi volna?

TERÉZ

Egyszerűen az, hogy nem kellene ilyen rettenetes helyekre járnod. Na nem?

DITKE

Szelíden. Másról beszélek, Terézke.

TERÉZ

Értem én, hogy miről! Szünet. Nagyon is értem.

 

Szünet.

 

BANDI

Monotonon. A kórházban, az operáció napján, amikor a főorvos behívott a szobájába, és megmondta, hogy a mama menthetetlen… azon a napon… megtudtam, mi az, szembekerülni az ítélettel. A reá mérttel… és a rám szabottal. Fél évet mondott az orvos vagy legfeljebb egy évet… Pall Mall-lel kínált, miközben én azt hajtogattam ostobán: „igen, igen, értem, igen”… A folyosón vártatok… és amikor kijöttem, megpróbáltam hideg fővel hazudni. Azt mondtam nektek, minden rendben, a műtet sikerült. Tudtam, hogy a hazugságot kívánjátok, ti is inkább a hazugságot…

DITKE

Hogy bízhassunk.

TERÉZ

Mennyire bíztunk! És ő is, szegény!

BANDI

Aztán, ahogy teltek a hónapok… Szünet. …S amikor újra beszállították… Abban a kórteremben már csak öt napja volt hátra… És a hatodik napon… Szünet. Akkor délben ti nem voltatok ott, csak a papa meg én. Már eszméletlen volt. Némán álltunk az ágyánál, de a többieknek éppen hozták az ebédet, kimentünk a szobából. Rettenetesen fegyelmeztük magunkat mind a ketten. És egyszer csak kijött az a fiatal doktor, s azt mondta nekem halkan, diszkréten: „Meg fog halni.”

 

Teréz némán sírdogál. Ditke könnyezik.

 

Bementünk… mellette voltunk abban az utolsó percben. Elakadt a lélegzete, és… Szünet. Megszakadt valami, tudjátok, elszakadt az a szál, amelyik fenntartott. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor ez megtörtént. Ez az elveszejtés…

 

Nyílik a háló ajtaja. Simon kijön, anélkül hogy rájuk nézne, keres valamit. Követik a tekintetükkel.

 

TERÉZ

Tettetett élénkséggel. Mi az, papuska, mit keresel?

SIMON

A szemüvegem… itt hagytam valahol.

TERÉZ

A szemüveged? Na, nézzük csak! Ditke, nem láttad a papa szemüvegét? Nézzetek körül…

 

Keresik, bár tudják, hogy az egész csak ürügy.

 

DITKE

Ó majd meglesz. Minek az most? Gyere, papa, inkább ülj le, iszom még veled egy pohárral.

TERÉZ

Igen, papuska, nem kell elvonulnod a szobádba, nekünk is mennünk kell, Bélus már melegíti a kocsit…

SIMON

Mogorván. Hát menjetek. Ha kell, menjetek.

TERÉZ

Kedveskedve. Nem szép dolog, hogy semmiségekért truccolsz a születésnapodon. Igen, igen a szülinapod van, légy jókedvű! Itt vannak a gyerekeid…

DITKE

Fogja az üveget. Töltök, jó? Vagy te akarsz tölteni?

SIMON

Csináld csak. Leül. Nem szoktam truccolni.

TERÉZ

Ó, ó! Nem tudom, ki vonult ki látványosan!

BANDI

Abbahagynád, Terézke?

SIMON

Ez az egész mai ügy nem így sült volna el, ha velem beszélitek meg, ha Ditke felvilágosít…

TERÉZ

Helyesel. Igen, bizony.

SIMON

Ha mindenről rendesen tudok. Ha Ditke vesz annyi fáradságot, hogy előzőleg kijön hozzám, és megmagyarázza…

DITKE

Udvariasan. Mit kellett volna megmagyaráznom?

SIMON

Mindent! Egyáltalán, hogy fogalmam legyen róla, hogyan élsz! Ha megkérdezhetném! Ha jogom volna tudni!

 

Szünet.

 

DITKE

Jogod van tudni. Szünet. De most előbb koccints velem.

SIMON

Cseppet enyhülten. Mmmm.

DITKE

Ha más nem iszik?

TERÉZ

Most már nem merek a fejem miatt. Lehet, hogy a bortól fájdult meg a fejem?

SIMON

Ettől a bortól sohsem fájdulhat meg a fejed!

DITKE

Kortyint a borból. Most nagyon eltaláltad a zamatát, papa.

SIMON

Mindent feledve. Ugye, nem olyan édes?

DITKE

Nem, ez most éppen csak-csak! Nagyon finom.

SIMON

Tölt Ditke borához. Igyál. Ha végre ízlik, igyál egy jót. Na! Ilyen minőséget ma már nem találsz sehol! Nézd meg a színét. Mint az arany! Na, igyál, örülök, hogy ízlik…

 

Ditke kortyint.

 

Hajtsd fel, na!

 

Ditke iszik, Simon is. Bejön Béla.

 

BÉLA

Simonra néz, aztán Teréznek. Leszáll a köd. Jó lesz, ha indulunk.

SIMON

Na, várjatok, hová szaladnátok?

BÉLA

Haza. Más maradhat, de nekem dolgom van, aludnom kell, holnap a tervjavaslatokat olvashatom, képzelhetitek, micsoda szórakozás vasárnap!

TERÉZ

Jaj, és a fiúk is jönnek haza!

SIMON

Megvannak azok magukban.

TERÉZ

Á, te nem is képzeled, első dolguk, hogy keresnek, anyu, hol vagy, anyu, gyere, anyu, ezt add ide, azt add ide…

BÉLA

Na jó. Emelkedj.

BANDI

Magam is útra kelnék. Valamelyik nap kiugrom, papa. Eldiskurálunk egy kicsit. – Ditke, elviszlek, ha akarod.

SIMON

Kedvetlenül. Ó dehogy jöttök! Azt is meg akartam veletek beszélni, hogy elmenjek-e a múzeumba dolgozni. Hogy mit szóltok hozzá. Neked, például, Bandi, nem degradáló-e?

BANDI

Nekem semmi sem degradáló, de ne menj a múzeumba. És ott mit csinálnál?

BÉLA

Teremőr akar lenni. Kilencszázat fizetnek.

BANDI

Nem baj. Akkor se.

SIMON

Gondoltam, hogy a te társadalmi rangod miatt talán nem is engedhetem meg magamnak…

BANDI

Fütyülök rá! Miattad nem akarom. Nem kell az neked.

TERÉZ

Miért, az végeredményben nem is rossz, kényelmes beosztás, fűtenek, és csak ülni kell, üldögélsz, és gyönyörködsz a szép képekben…

SIMON

Hát ez az. Unalmas.

TERÉZ

Türelmetlenül. Ha unalmas, akkor meg ne kérdezd, papuska. Ha úgyis tudod, hogy eszedben sincs odamenni, akkor kár róla beszélni, ennyi idő alatt már úgyis képtelenség megtárgyalni, majd legközelebb… Az ajándékokat pedig ne rakd a szekrény aljába, hanem tessék, hordd, használd, az ingeket nem kell vasalni, meglátod, nem lesz gyűrött a gallérja egyiknek sem, csak mindig fogasra kell akasztani mosás után. Ki tudod mosni, nem?

SIMON

Ezerszer jobban, mint a tisztítóban!

TERÉZ

Na látod! Nagyon praktikus, nem kell vacakolni a vasalással, csak egy kicsit megrázod, így… vizesen, és felakasztod. Nézd! Kigombolja Béla zakóját, mutatja az inge mellét és gallérját. Ezt nézd meg! Vasalva van? Nincs vasalva! Mégis úgy néz ki, mintha vasalva lenne. Csak azért mutatom, mert tudom, mennyire kényes vagy az ingedre, de bízzál ezekben a műanyagokban…

 

Béla megelégeli a dolgot, és begombolja a zakóját. Simon dünnyögve bólogat.

 

A pizsamát is vedd fel! A zoknik jó hosszúak, ahogy szereted…

SIMON

Jó, jó…

TERÉZ

Na! Hát akkor köszönjünk! Bélus, köszönjünk el szépen a papától, azért jó kis este volt, együtt lehettünk, papuska, együtt lehettél a gyerekeiddel… Bélus is majdnem olyan, mintha a fiad volna! Gyere, Béla! Puszi, puszi! Megcsókolja az apját. És sok boldogságot a szülenapodra! Használd a holmikat! Ditke, velünk jössz?

BANDI

Majd én elviszem Ditkét.

DITKE

Maradok.

BANDI

Itt alszol?

SIMON

Örömmel. Hát persze! Aludj itt! Ráérsz! Bandi, neked sem kellene elmenni.

BANDI

De, de, sajnos. Tudod, jönnek hozzám délelőtt…

SIMON

Az más! A munkád az első!

TERÉZ

Úgy is van, aludj itt, Ditke. Hova mennél?

SIMON

Ditkének. Megágyazunk a régi helyeden. Reggel alhatsz, ameddig akarsz, csendben fogok felkelni. Örülök, hogy legalább te itt maradsz egy éjszakára!

DITKE

Úgy gondoltam, papa, hogy nemcsak egy éjszakára…

SIMON

Nem? Annál jobb! Még holnap is?

DITKE

Maradnék. Itt maradnék veled, papa.

SIMON

Hogy velem?

DITKE

Itt maradnék veled. Visszaköltöznék.

SIMON

Ó… hát…

 

Szünet.

 

TERÉZ

Nagyszerű! Ennél okosabbat nem is tehetnél!

BANDI

Komolyan ez a szándékod?

DITKE

Ez. Komolyan.

TERÉZ

Majd mi segítünk! Megmondod, melyik nap, és segítünk kiköltözni. Nincs ott olyan sok holmid. Bélussal mindent elrendezünk. Nagyszerű ötlet! Végre nyugodtak lehetünk, hogy a papa nincs egyedül, mindjárt nem lesz akkora gond, mert az egyszerűen lehetetlen, hogy annyiszor legyen itt az ember, ahányszor kellene, Bélus a megmondhatója, hányszor mondom esténként, ki kellett volna menni a papához! De mikor? Mikor?

SIMON

Mindenki élje a maga életét.

TERÉZ

Így is van! Ilyen az élet! Sajnos. De ez jó ötlet! Ditke, ez remek ötlet!

BANDI

Várjunk csak! És fel akarod adni azt a lakást?

DITKE

Azt a társbérletet?

BANDI

Mindegy. Lakás. Egyszer esetleg adnak helyette egy rendeset, vagy elcserélheted… Erre nem gondolsz?

DITKE

Nem.

BANDI

Azért csak gondolj erre is. Jó, kijössz egy kicsit, itt tartózkodsz egy kicsit, de azt a lakást ne add fel.

DITKE

Nem érdekel.

BÉLA

Hát végeredményben ez a ház úgyis Ditkének lett szánva. Nem? Ideköltözött volna, ha férjhez megy. Most nem a férjével fog itt lakni, hanem egyedül… vagyis a papával.

DITKE

Úgy van.

TERÉZ

Persze, maradj szépen, a pesti lakás ügyét most úgysem tudjuk eldönteni, abból pénzt lehet csinálni, mit képzeltek, mennyi pénz kell majd ide, a tatarozáshoz! Lehetetlen ezt ripsz-ropsz megbeszélni, most csak az a fontos, hogy legyél a papával! Jézusom, Bélus, azóta jár a motor? Összekapja a holmiját.

BÉLA

Nem jár a motor, de indulhatnánk… Papa! Szervusz! Ditke! Szervusztok! Na, mozogj, Teréz! Bandi, te jössz?

SIMON

Kikísérlek benneteket.

 

Indulnak.

 

BÉLA

És Ditke, tényleg, szerzek teherautót a költözködéshez. Csak telefonálj. De nem telefonálsz!

DITKE

Majd telefonálok. Szevasztok!

TERÉZ

Ha megígéred Bélának, akkor telefonálj! Segíteni akar! Csók! Megöleli Ditkét. Látod! Mondtam, hogy nem kell elkeseredni, minden kialakul… Csók!

SIMON

Követi őket. Köszönök mindent! A fiúkat csókolom. Megmondjátok ám nekik! A nagypapa öleli őket!

TERÉZ

Boldogok lesznek! A szatyor? Visszük? Bandi, tőled majd kinn búcsúzunk… Hol a szatyor?

BÉLA

Kinn lesz.

TERÉZ

Mert az kell nekem… Viseld a holmikat, papa. Ditke, add rá az ingeket! A pizsamát! Nehogy becsomagolva találjam!

 

Kimennek; Simon utánuk. Bandi visszamarad.

 

SIMON

Az ajtóból. Bandi? Te?…

BANDI

Azonnal!

 

Simon nyitva hagyja az ajtót. Kintről hallani Teréz hangját: „Nem kell vasalni, nehogy vasaljatok, tönkremegy! Bízd Ditkére, ő mindent elintéz”… Távolodnak.

 

BANDI

Mi ez?

DITKE

Meglepett?

BANDI

Túl hirtelen jött. Mindig ragaszkodtál a magad világához.

DITKE

Talán helyesebb, ha nem ragaszkodom… Semmi értelme, hogy ott éljek egyedül…

 

Szünet. Bandi vizsgálódva nézi.

 

Ditke állja, majd hirtelen. Nem bírom már!

BANDI

Így jobb lesz?

DITKE

Így jobb.

 

Kintről: „Bandiiii!”

 

BANDI

Félek, hogy a példám nem valami jó hatással van rád. A zűrjeim…

DITKE

Á!

BANDI

De, de. Azt sajnálom a legjobban, hogy a szemed előtt zajlottak le az én furcsa históriáim… De azért… hogy is mondják? Ne veszítsd el a csüggedésedet! Nevet, Ditke mosolyog. Hát jó. Szia!

DITKE

Megcsókolja az arcát. Szia! Küldd be a papát, nehogy megfázzon!

 

Bandi int, hogy rendben. Kimegy. Ditke körülnéz, kezdi leszedni az asztalt. Abbahagyja. Szemléli a szobát, körbejár, mintha most látná először. Mintha ismerkedne vele. Hallani a felbúgó autókat. Kisvártatva Simon közeledik, köhécsel. Ditke az asztalhoz megy, elfoglalja magát az edényekkel. Simon bejön. Köhög.

 

DITKE

Megfázol. Kalap nélkül mész ki.

SIMON

Volt rajtam kalap.

DITKE

Vigyáznod kell magadra.

SIMON

Mondom, hogy volt rajtam kalap. Ott tartom az ajtó melletti fogason. Az asztalnál segíteni akar Ditkének.

DITKE

Kedvesen. Hagyd, papa, majd én megcsinálom.

SIMON

Csak félrerakom, ami még ehető, vannak itt meghagyott szendvicsek, azokról a sonkát nem dobjuk ki.

DITKE

Á, azokat már ki kell dobni.

SIMON

Semmi bajuk. Egész parizerek! Nem lehet pazarolni!

 

Zajjal egy tányérra kaparja össze a maradékot.

 

DITKE

Szelíden. Jó, akkor is hagyd, majd én megcsinálom.

SIMON

Micsoda?

DITKE

Ha így csörömpölsz, nem is hallhatod.

SIMON

Ki csörömpöl, mért csörömpölnék?

DITKE

Azt mondtam, pihenj szépen, majd én mindent elintézek, fogj egy újságot, vagy vegyél elő egy könyvet…

SIMON

Van is nekem ahhoz türelmem, amikor ennyi dolog van?

DITKE

Papa! Szeretném, ha ezentúl te nem törődnél a háztartással, se a takarítással, se a fűtéssel… azt én mind megcsinálom. És még mást is, ami kell. Nagyon szeretném, ha minden úgy lenne, mint amikor még élt a mama, és te nem foglalkoztál ilyen dolgokkal. Vedd úgy, jó?

 

Szünet. Ditke kedvesen kiveszi az apja kezéből a kést meg a tányért. Maga dolgozik tovább. Simon kis ideig áll, majd a poharakat kezdi összeszedni. Elszántan működik. Ditke rátekint, türelmesen folytatja.

 

Szépen beosztjuk a munkát. Mindegyikünk tudni fogja, mi a feladata, meglátod, mennyivel könnyebb lesz minden. De neked úgyszólván semmit sem kell tenned, csak amihez kedved van. Ki fogom készíteni neked a gyógyszereket, ráírom kis cetlikre, mint a mama, hogy mi micsoda, mikor kell bevenni… rendben tartom a holmijaidat, az egész házat, nyugodtan elmehetsz sétálni…

SIMON

Sétálni!

DITKE

Vagy moziba. Vagy ahová akarsz. Ne törd a fejed olyasmin, mint az a múzeumi állás. A nyugdíjad mellé odateszek a fizetésemből egy bizonyos összeget, ami elég lesz a háztartásunkra… Bevásárolok, legfeljebb akkor ballagsz el a boltba, ha kedved tartja…

SIMON

Azt én tudom, hogy mit kell venni.

DITKE

De ha egyszer én fogok főzni, akkor meg én tudom. Nem? És most is, miért nem ülsz le, egész nap talpon voltál… Hirtelen. Vigyázz, feldöntöd az üveget!

SIMON

Elkapja a borosüveget, amit a könyökével majdnem fellökött. Azért van, mert ketten nem tudjuk csinálni!

DITKE

Na látod.

SIMON

De én ismerem mindennek a helyét, hogy mit hová kell tenni!

DITKE

Ugyan, papuska, nem vagyok itt idegen! Nézd, csücsülj oda szépen, és beszélgessünk…

 

Simon szólna, de nem ellenkezik, csak valami sóhajtásféle tör fel belőle. Leül az egyik székre, nincs ínyére, de belenyugszik. Összekulcsolt kezét a térde közé lógatja, Nagyon öreg most. Csend. Ditke végre egyedül rendezkedhet az asztalnál. Az apjára néz.

 

Úgy… Na. Mesélj nekem.

 

Szünet.

 

SIMON

Mit?

DITKE

Hát… a szomszédokról. Vagy például mit csináltál tegnap? Voltál valahol? Szünet. Akármit, amit szívesen elmondanál… Szünet. Mit főzzek holnap?

SIMON

Itt ez a sok szendvics! Teréz annyit csinált… egy kazallal!

DITKE

Kell valami rendes ebéd. Nem táplálkozol rendszeresen. Napjában egyszer főtt ételt kell enned. És nem akármit, hanem ami az idős szervezetnek megfelel. Nem tudom, van-e itthon valami tartalék? Na, majd körülnézek a kamrában… ha mást nem, akkor holnap kivételesen csinálok egy jó rakott krumplit.

SIMON

Uh! Azt ki nem állhatom! Rakott krumpli! Isten őrizz!

DITKE

Csak várd ki, hogy milyen ízletesen készítem!

SIMON

Dehogy tudod te azt olyanra csinálni, hogy megegyem. Ha étlen kell halnom, akkor sem eszem meg! Fujt!

DITKE

Kis nevetéssel. Mit csinál?

SIMON

Megfulladok tőle! Száraz, mint a száraz dió! Ne is mondd, vacak és drága!

DITKE

Ne viccelj, azelőtt megetted.

SIMON

Soha!

DITKE

Amikor a mama csinálta…

SIMON

Soha!

DITKE

Idegesen nevet. Megetted, csak nem figyeltél oda, hogy mit eszel. Amit a mama eléd tett, az jó volt. Oda se figyeltél…

SIMON

Dehogynem figyeltem oda, dehogynem!

 

Szünet.

 

DITKE

Jó, hát akkor csinálok valami mást. Az edényekkel a konyhába indul.

SIMON

Utánaszól. Ide hallgass… Ditke!

DITKE

Megáll. Igen?

SIMON

Rekedten. A mosogatódézsa ott van a konyhaasztal alatt.

DITKE

Tudom, mindig ott volt. Indulna.

SIMON

Mást is akartam.

DITKE

Mondd csak.

SIMON

Tedd le addig azokat a tányérokat.

DITKE

Csak kiviszem…

SIMON

Tedd le, hadd mondjam… Megvárja, amíg Ditke megteszi. Szóval, hogy… ne költözz vissza…

DITKE

Hogy ne…?!

SIMON

Nem kell nekem parancsolgatni.

DITKE

De papuska, ki akar parancsolgatni?

SIMON

Nem kell rám felügyelni. Nem szeretem, ha megkötnek.

DITKE

Hogy képzeled? Azt teszel, amit akarsz. Csak segítek…

SIMON

Én korán reggel kelek… jövök-megyek itten… megvan a beosztásom… aztán, ha meggondolom magam, felöltözöm és elmegyek…

DITKE

Na és?

SIMON

Néha be sem fűtök. Mert a tüzelő is ki van számítva… te a meleget szereted, én meg… éppen csak hogy langyos legyen a szoba. Keveset rakok rá, az nekem elegendő…

DITKE

Csak nem képzeled, hogy beavatkoznék a dolgaidba? És alig leszek itthon! Csak munka után.

SIMON

Éppen elég az. Figyelném, hogy mi van, hogy akarod, figyelemmel kellene lennem irántad. Nekem az már terhes… Gyere el néha, de…

DITKE

De? Szünet. De ne maradjak itt?

 

Simon hallgat.

 

Komolyan mondod?

 

Simon hallgat.

 

Komolyan nem tartod jónak, ha én… a lányod… itt?… Ha mi ketten… Majdnem sír. Ha odakészíteném neked az ételt meg az ingedet, meg kipucolnám a cipődet… ahogy valamikor a mama? Ott ülnék melletted, amíg eszel. Beszélgetnénk. Mindent elmesélnél… Ugyanúgy csinálnám, mint a mama! Emlékszel, még a nadrágtartódat is ő gombolta be. Ott forgolódott melletted, ha kiment a szobából, már szólítottad, hívtad, ő meg sietett hozzád… nélküle fel se tudtál öltözni, nem tudtál enni, nem tudtál egy bögre kávét… Sírással küszködik.

 

Simon hallgat.

 

Hát tényleg nem akarod?

 

Simon leszegett fejjel ül, hallgat.

 

Papa!

 

Simon feláll, nem néz Ditkére, elfordul, indul a hálóba.

 

Papa! Hát nem akarod, hogy úgy, mint régen, amikor még a mama…

 

Simon megáll. Ditkére néz hosszan.

 

Nem?!

SIMON

Semmi sem lesz már úgy, soha. Többé soha. Soha.

 

Állnak mozdulatlanul. Lassú függöny.

 

 

 

Milyen csend van

Hangjáték


Hangok
ELSŐ FÉRFI
MÁSODIK FÉRFI

Egyenletes vízcsobogás – a folyó neszezése. Botladozó, de sietős léptek közelednek a kavicsos, köves parton. Ágreccsenések. Halk szitkozódás.

 

ELSŐ FÉRFI

Ezek a rohadt kövek! Ez a piszok sötétség! Felszisszen. A szemem veri ki ez az ág!

 

A folyó sekélyébe lép: a víz locskolódik, kavarog. Hirtelen csend. Csak a folyó természetes zaja. A férfi fáradtan, nehezen lélegzik. Vaskos gally roppan. A férfi mozdulatának zöreje.

 

Aha! Ott van! Viszi a sodrás. Most…

 

Éles pisztolylövés.

 

A férfi döbbent, csodálkozó hangot hallat. Eltalálta! A lövés! Eltalálta!… Megperdült…

 

Csobog a folyó.

 

Más hangtérben.

 

Csobog a folyó.

 

MÁSODIK FÉRFI

Egy lövés! Mindenki hallhatta! Ebben az éjszakai csendben! Egy lövés! A fenébe is! Mi az ott?! Egy csónak! Elejtett evezők! Egy üres csónak a folyón!… Üres?! Jobb lesz, ha eltűnök innen!

 

Horgászbotra szerelt orsó zaja, amint kapkodva feltekerik rá a damilt.

 

Na! Beakad ez a vacak horog… na! Az ördög vigye…

 

Hangos csobbanás távolabbról. Felgyorsult ritmusú vízcsobogás.

 

Hah! Mi volt ez? Valaki a folyóba vetette magát! Úszik! A csónak felé úszik. Huszonkét óra harmincnyolc perc. A lövés tehát harminchatkor vagy harmincötkor hangzott el, ezt meg kell jegyeznem! Talán nem látott meg ebben a sötétben. Habár a holdfény… De ki láthatott volna?!

Úszik! Menekül! Most nem szabad megmozdulnom, észrevehet… észrevehetnek! Itt a kanadai nyárfa törzse alatt… ezek a kimosott gyökerek… itt el is rejtőzhetem…

Hol van? Elérte a csónakot! Belekapaszkodik! Feltornázza magát! Benn van! Meg se lepődik!… Tehát tudta, hogy mire számíthat! Evez… Elevez! Megkönnyebbülten.

Távolodik… Kis sóhaj.

Hát igen. Ennyi az egész. Valakinek elszabadult a csónakja, és most utánaúszott. Én meg… Más hangon.

Mi az?! Megfordítja a csónakot! A partnak tart! A kikötő előtt fogja partra sodorni az áramlás!

Semmi közöm hozzá! Talán nem is láttam. Vagy ha láttam is: mi abban a különös, hogy ilyen meleg nyári éjszakán valakinek kedve szottyan csónakázni? A lövés? Nem is volt lövés. Ki lőhetne itt? Lakott terület… És ha lőttek volna, már lárma lenne és kiabálás… Milyen csend van. Talán csak nekicsattant valami a kompkikötőnek. A stég acéllemezének.

Vagy odafönn az országúton egy autó kereke… defektet kapott. Ha minden zajra felfigyelnék! Hm. Na, gyerünk, dobjuk be újra a horgot…

 

Az orsó zizzenő hangja.

 

Nem, az időt sem figyeltem. Lehet, hogy éjfél van, horgászás közben kit érdekel az idő múlása? Ön talán nem szeret lazítani, felügyelő úr, kérem? Meglepetten. Felügyelő úr?! Miért éppen: felügyelő úr? Halkan kuncog.

Miért kell mindjárt arra gondolnom, hogy egy felügyelő… – Itt ülök alkonyat óta, volt néhány jó kapás… ott vannak a halacskáim a kő alá szorított hálóban. – Nem, kérem, nem cigarettáztam. És nem is pipáztam, két éve nem dohányzom, vigyázok az egészségemre, kérem… Semmiféle parázs… engem senki sem láthatott…

 

Erősödő vízcsobogás.

 

Na, hát mégis idehozza a sodrás?!

Ez felém tart! Ez itt fog kikötni! Ez még elszakítja a damilomat…

 

Hirtelen orsótekerés.

 

Vigyáznom kell! Semmit sem hallottam, semmit sem láttam! Pánikban. A fenékkotró hajó! Úgy van! Csakhogy eszembe jutott! Az csapta azt az éktelen zajt… lövésszerű csikorgást!

 

Már egészen közelről halljuk az evezést.

 

Nem. A kotró ma nem dolgozik. Ma éjjel nem. Ma éjjel valaki innen a partról… Már úgysem tűnhetek el. Tehát valaki innen a partról…

 

A csónak zaja, amint a partra fut. Karistolás, súrlódás. Tompa koppanások az evezőkkel.

 

Itt van! Egy férfi! Ide evezett ki! És a csónakban…

 

Vízcsobbanások.

 

A csónak fenekén… egy fiatal nő! Egy élettelen fiatal nő!

 

Nyögés, amint a csónakból kilépő férfi terhet emel.

 

Uramisten! Kiemeli! A partra akarja hozni? Támadnom kell, mielőtt még engem… Üvölt a félelemtől.

Megálljon!

ELSŐ FÉRFI

Ki az?! Mit akar?!

MÁSODIK FÉRFI

Állj! Ne mozduljon!

ELSŐ FÉRFI

Inkább segítsen!

MÁSODIK FÉRFI

Tessék?

ELSŐ FÉRFI

Segítsen! Nem látja, hogy…

MÁSODIK FÉRFI

Dobja el a fegyverét!

ELSŐ FÉRFI

A fegyveremet?! Ezt a szerencsétlen nőt tartom a karomban, és maga azt mondja, dobjam el fegyveremet? Az isten áldja meg, ember, mit akar? És kicsoda maga?

MÁSODIK FÉRFI

Ne mozduljon!

 

Egy másodperc csend, csak a folyó csobog.

 

Ne mozduljon, érti?!

ELSŐ FÉRFI

Nem bírom tartani. Nincs benne élet, nem bírom…

MÁSODIK FÉRFI

Fektesse vissza a csónakba. Csend. Fektesse vissza, azt mondtam!

 

Léptek csobogása, koppan a csónak. Csend.

 

Úgy! És most lépjen ki a partra. Mozgás! Fel a kezekkel! Tegye fel a kezét! Magasabbra! Ne jöjjön közelebb, mert lövök!

ELSŐ FÉRFI

Gúnyosan. Lő? Kis csend. Nézze, én csak azért úsztam be a csónakért, mert láttam, hogy ez a szegény nő ott…

MÁSODIK FÉRFI

Majd én megmondom, hogy maga mit látott! Semmit! Ellenben pontosan tudta, hogy ez a nő ebben a csónakban ekkor és ekkor fog feltűnni a folyón! Mert maga elhatározta, hogy megöli! És meg is ölte!

ELSŐ FÉRFI

Én?! Hogy én megöltem? Hát lehet, hogy a látszat ellenem szól, de esküszöm, hogy én nem… – Hol van? Jöjjön elő a fa mögül, hadd lássam!

MÁSODIK FÉRFI

Jól vagyok én itt is…

 

Fémes nesz: ahogy egy dobozba belebotlanak.

 

ELSŐ FÉRFI

Miféle holmik ezek?

MÁSODIK FÉRFI

Ne mozduljon.

ELSŐ FÉRFI

Egy doboz kukac? Maga horgász! Maga itt ült és pecázott! Hogy éppen magába botlottam!

MÁSODIK FÉRFI

Maradjon ott!

ELSŐ FÉRFI

Mert lőni fog?

MÁSODIK FÉRFI

Használni fogom a fegyveremet, ha kényszerít rá!

ELSŐ FÉRFI

Na, ne vicceljen, van nekem elég bajom. Maga egy vacak kis pecás, és feltartóztat. Ugyan…

MÁSODIK FÉRFI

Állj! Egy lépést se!

ELSŐ FÉRFI

Ne hadonásszon azzal az ágdarabbal! Azt hiszi, a sötétben elhiteti velem, hogy revolvere van?

MÁSODIK FÉRFI

Én figyelmeztettem!…

ELSŐ FÉRFI

Jó, rendben!

 

Csend, csak a folyó csobogása.

 

És most mit akar? Megvárjuk a hajnalt?

MÁSODIK FÉRFI

Hosszú szünet után. Azt teszi, amit mondok.

ELSŐ FÉRFI

Akkor mondjon valamit.

MÁSODIK FÉRFI

Csak ne pimaszkodjon! Kerülje meg a fa gyökerét, és jöjjön ide, oldalt.

ELSŐ FÉRFI

Nem egészen világos, hogy mit akar…

MÁSODIK FÉRFI

A csónakhoz akarok menni. Megnézem azt a nőt.

ELSŐ FÉRFI

Halálos lövés volt.

MÁSODIK FÉRFI

De jól tudja!

ELSŐ FÉRFI

Emlékeztetem rá, hogy én eveztem ki vele a partra.

MÁSODIK FÉRFI

Eljönne végre onnan? De tovább egy lépést sem, mert…

ELSŐ FÉRFI

Tudom. Lőni fog.

MÁSODIK FÉRFI

Felszólítás nélkül!

 

Léptek, ahogy helyet cserélnek. Közben.

 

ELSŐ FÉRFI

Netán az előbb is maga lőtt?

MÁSODIK FÉRFI

Tessék?

ELSŐ FÉRFI

Úgy gondolom, az áldozatára kíváncsi.

MÁSODIK FÉRFI

Az áldozatomra?

ELSŐ FÉRFI

A jelek szerint rajtunk kívül senki sincs ezen a parton. Az előbb valaki lőtt. Azt kell hinnem, hogy maga volt.

MÁSODIK FÉRFI

Hiszen nekem nincs is…

ELSŐ FÉRFI

Rácsap. Fegyvere?

MÁSODIK FÉRFI

Azt nem mondtam! Tartsa fel a kezét!

ELSŐ FÉRFI

Ahogy óhajtja! – Az áldozaton lőtt seb van. Elhangzott egy lövés…

MÁSODIK FÉRFI

Amit maga adott le!

ELSŐ FÉRFI

Komolyan? Meg fog lepődni, én fegyvertelen vagyok.

MÁSODIK FÉRFI

A revolvert a folyóba dobta!

ELSŐ FÉRFI

Van rá bizonyítéka? Az viszont tény, hogy magánál most is fegyver van, legalábbis azt állítja, s nekem semmi kedvem ebben kételkedni. Így hát könnyen lehet, hogy maga a tettes!

MÁSODIK FÉRFI

Úgy?! És maga, szegény ártatlan, csak menteni akarta ezt a nőt?

ELSŐ FÉRFI

Talán így van.

MÁSODIK FÉRFI

Talán?! Egy halott fekszik a csónakban, és maga… Rémülten. Úristen!

ELSŐ FÉRFI

Mi baja?

MÁSODIK FÉRFI

Ez a nő a parti üdülőből…

ELSŐ FÉRFI

Rácsap. Igen??

MÁSODIK FÉRFI

Szörnyű! Szörnyű látvány!

ELSŐ FÉRFI

Maga mellett szól, hogy a tett megdöbbenti!

MÁSODIK FÉRFI

Meg se hallja, izgatottan. Ez a nő… mindig magányosan… Figyeltem. Egy héten át figyeltem. Naponta kifeküdt arra a kis földnyelvre a folyókanyar fölött! És mindig egyedül… egyedül…

ELSŐ FÉRFI

Tehát felismeri?

MÁSODIK FÉRFI

Hát hogyne!

ELSŐ FÉRFI

Szerette?

MÁSODIK FÉRFI

Tessék? – Nem.

ELSŐ FÉRFI

Gyűlölte?

MÁSODIK FÉRFI

Nem.

ELSŐ FÉRFI

Összevesztek?

MÁSODIK FÉRFI

Hiszen nem is beszéltünk…

ELSŐ FÉRFI

Mióta nem beszéltek?

MÁSODIK FÉRFI

Soha!

ELSŐ FÉRFI

Hazudik!

MÁSODIK FÉRFI

Neem!!!

ELSŐ FÉRFI

Hazudik! Ez a nő a maga szeretője volt…

MÁSODIK FÉRFI

Neeem! Neeem!!!

ELSŐ FÉRFI

…féltékenységből ölte meg, mert ez a nő megvetette magát!

MÁSODIK FÉRFI

Nem, nem, nem! Ne akarjon belekeverni! Maga volt! Maga a gyilkos, maga!

ELSŐ FÉRFI

Dobja el a fegyverét!

MÁSODIK FÉRFI

Maga dobja el!

ELSŐ FÉRFI

Ha nem dobja el, lövök!

MÁSODIK FÉRFI

Á, szóval beismeri, hogy maga szokott lövöldözni?! Innen a fák közül pontosan láttam…

ELSŐ FÉRFI

Mit látott?!

MÁSODIK FÉRFI

Vagyis hallottam…

ELSŐ FÉRFI

Mit hallott?!

MÁSODIK FÉRFI

Hallottam a lövést, igen, tisztán hallottam, az órámat is megnéztem.

ELSŐ FÉRFI

Igazán? És hány órakor történt az eset?

MÁSODIK FÉRFI

Tíz óra harmincötkor vagy harminchatkor.

ELSŐ FÉRFI

Döntse el: harmincötkor vagy harminchatkor?

MÁSODIK FÉRFI

Egészen pontosan nem tudom.

ELSŐ FÉRFI

Pedig maga mindig megnézi az óráját, ha lövést hall, igaz?

MÁSODIK FÉRFI

Hallja-e! Ne packázzon velem!

ELSŐ FÉRFI

Hogy ki kivel packázik, az majd kiderül! Gyanús, nagyon gyanús ez a maga időfigyelgetése! Mi oka lehetett rá?

 

A másik közbe akar szólni.

 

Majd én megmondom! Kihallgatta, hogy ezt a szerencsétlen nőt késő esti találkára várták a másik parton. Maga pontosan tudta, mikor csendesedik el az üdülő, a nő mikor szállhat csónakba, hogy átevezzen. Berendezkedett itt szépen pecázásra, hogy alibije legyen, de közben gyilkos szándékkal őt leste…

MÁSODIK FÉRFI

Hát… hülye egy fantáziája van, mondhatom!

ELSŐ FÉRFI

Miért, olyan lehetetlen?

MÁSODIK FÉRFI

A világon semmi sem lehetetlen, de…

ELSŐ FÉRFI

Úgy bizony! Minden megtörténhet. Vagy nem?

MÁSODIK FÉRFI

Minden megtörténhet, de én…

ELSŐ FÉRFI

De maga kivétel. Igaz? Magával nem történhet semmi rendkívüli. Szépen megvacsorázik otthon, a verandán, szalámi, zöldpaprika, húsos paradicsomok… egy üveg jéghideg sör… Ó, de szép is az élet! Majd jövök, anyuskám, csak lemegyek egy kicsit pecázni! És miközben jókat böfögve leballag a vízpartra, meg se fordul a fejében, hogy ezt a pöffeszkedő biztonságát bármi is veszélyeztethetné…

MÁSODIK FÉRFI

Én nem keveredem bele semmibe!

ELSŐ FÉRFI

Azt akarod nekem bemesélni, hogy téged az úristen a tenyerén hordoz? És ez a mai este?

MÁSODIK FÉRFI

Nekem ehhez semmi közöm!

ELSŐ FÉRFI

Hiszi, aki akarja! – Itt a bizonyíték! Egy hulla!

MÁSODIK FÉRFI

Nem én vagyok a tettes!

ELSŐ FÉRFI

Hát talán én?!

MÁSODIK FÉRFI

Én nem lőttem!

ELSŐ FÉRFI

Én sem!

MÁSODIK FÉRFI

Akkor hát ki?!

ELSŐ FÉRFI

Ezt kérdezem én is! – Na, hagyj fel az alakoskodással, és valld be szépen, hogy te lőttél, különben én ezzel a…

 

Éles lövés. Jajdulás, nyögés, nyöszörgés, elhalóan. Csend. A folyó csobogása.

 

MÁSODIK FÉRFI

Ocsúdva. Mi volt ez?! Egy lövés! Huszonkét óra ötvenhat perc… Hirtelen döbbenten. Hé! Mi van?! hé!… Ennek vége! Idegesen. Huszonkét óra ötvenhat… vagy ötvenhét… Úristen! Két halott! És éppen itt, ahol én. Nem, nem, én nem tudok semmiről! Fogalmam sincs, kik ezek… és miért?… Én ide járok, felügyelő úr, ez az én megszokott horgászhelyem… és tessék! Itt ez a nő… meg ez a férfi… Nem, felügyelő úr, nem láttam semmit, nem hallottam semmit… én csak itt békésen… csak békésen…

 

Csend. A folyó nesze. Motyogás: „Csak békésen…”

 

Itt sem voltam… Határozottabban. Én itt sem voltam! Ezek nem az én horgászbotjaim… á! Hogy lennének az enyémek?! – Innen el kell tűnnöm!

 

Csörtet a bozótosban. A folyó nesze.

 

Eltűnni! Eltűnni innen! – És ha nem is lövés volt? Miért lenne itt lövöldözés? Lakott területen? Ugyan, kérem! Tévedni tetszik, felügyelő úr! – Igen, ezt kell mondanom! – Talán az országúton egy defekt… arra is gondolhat az ember. Egy pukkanás. Vagy valami nekicsapódott a kompkikötő stégjének. Igen, csak messziről hallottam… ki gondol arra egy békés estén, hogy lövések… Ne is tessék mondani, annyira hihetetlen, felügyelő úr, annyira…

 

Éles lövés. Feljajdul – majd nyöszörögve elzuhan. Csend, kaparászás, nyöszörgés. Aztán elhalóan.

 

Ez… nem… ez lehetetlen… miért lenne lövés?… Felügyelő úr… miért lőnének?… ki hiszi el… felügyelő úr…

 

Kis szünet. Szinte megnyugodva.

 

Milyen csend van.

 

 

 

Etűd öt hangra



Hangok
FIATAL NŐ (alt)
IDŐS NŐ (szoprán)
FÉRFI (basszus)
PASAS (tenor)
SOFŐR (bariton)

FIATAL NŐ

Meddig akar álldogálni ott az ablaknál?

FÉRFI

Amíg csak el nem tűnnek a szemem elől.

FIATAL NŐ

Istenem!

IDŐS NŐ

Talán bizony még mindig látja a kocsit?

FÉRFI

A szerpentinen! Most kanyarodik be a hegy mögé.

FIATAL NŐ

Istenem! Istenem!

PASAS

Ne hajtogassa állandóan, hogy istenem!

FIATAL NŐ

Olyan izgatott vagyok!

PASAS

Semmi oka rá. Most már!

FIATAL NŐ

Miért, maga szerint olyan remekül alakulnak az ügyeink?

PASAS

Az ügyeink soha nem alakulnak túlságosan remekül. De annyit már tudunk, hogy kiszabadulunk innen.

IDŐS NŐ

Ha visszatér a kocsi!

PASAS

Miért ne térne vissza?! – Maga meg jöjjön el az ablaktól!

FÉRFI

Talán csak nézhetem a tájat!

PASAS

Nem tanácsos az ablakban ácsorogni.

FIATAL NŐ

Gondolja, hogy veszélyes lehet?

PASAS

Veszélyes. Ha az ember védtelen célpontnak teszi ki magát, az mindig veszélyes.

FIATAL NŐ

Célpontnak?

FÉRFI

Igaza lehet.

PASAS

Önök nem elég óvatosak. Be vagyunk mérve.

FÉRFI

Műszerekkel?

PASAS

A lőtávolság. Be van mérve a lőtávolság.

IDŐS NŐ

Azt akarja mondani, hogy körül vagyunk véve?

PASAS

Asszonyom, ellenkező esetben már régen kisétáltunk volna innen, nemde? És nem várnánk meg, hogy értünk jöjjön a kocsi.

FÉRFI

Na igen. Ez igaz.

IDŐS NŐ

Ki hinné?! Egy ilyen szép villa, egy ilyen gyönyörű, ápolt kert, ez a békés környezet…

FÉRFI

Értik a módját! Békesség, madárcsicsergés, aztán egyszer csak: tratatatata…

PASAS

Ejnye, uram! Ejnye! Ijesztgeti a hölgyeket!

FÉRFI

Maga mondta, hogy fegyvercsövek merednek ránk! Hanem, hé! Maga túlságosan jól informált!

PASAS

Csak működtetem a fantáziámat.

FÉRFI

Én pedig nem, úgy véli?!

FIATAL NŐ

Ne veszekedjenek! Kérem! Éppen elég bajunk van anélkül is… Istenem! – Parancsolnak egy kis teát?

PASAS

Van még?

FÉRFI

Én nem kérek.

IDŐS NŐ

Nekem tölthet, kedvesem. Nem hűlt ki nagyon?

FIATAL NŐ

Hát… már nem az igazi. – Cukrot?

IDŐS NŐ

Hogy képzeli?! Köszönöm. Hm. Langyos. Ez bizony langyos.

 

Csend.

 

FÉRFI

Alkonyatig befejezik az akciót.

PASAS

Be kell fejezniök.

FÉRFI

Tehát ezt is tudja?!

PASAS

Én? Maga tesz kijelentéseket!

FIATAL NŐ

Muszáj állandóan kötözködni? – A tea. Tessék!

PASAS

Köszönöm, asszonyom!

FIATAL NŐ

Még nem vagyok asszony.

PASAS

Jól van, kislány… Pardon! Hölgyem! – Egyébként valóban be kell fejezni alkonyatig.

FIATAL NŐ

Mit?

PASAS

Az akciót. Úgy biztonságos.

FIATAL NŐ

De miért ilyen kis csoportokban szállítanak el minket?

PASAS

Szállítanak?! Ez olyan félreérthetően hangzik.

FIATAL NŐ

Tud jobb kifejezést?

PASAS

Mondjuk: elfuvaroznak…

FIATAL NŐ

Mint egy halom fát!

FÉRFI

Vagy mint egy zsák krumplit!

FIATAL NŐ

Vagy mint… Ó, ki sem merem mondani!

PASAS

Ugyan! Láthatták, hogy megy a dolog! Semmi durvaság, semmi kellemetlenkedés. Az emberek kisétálnak szépen a kapu elé, besétálnak abba a kényelmes kocsiba… és a sofőr szó nélkül indít. Személyautóban a legbiztonságosabb. Ha hármasával visznek le minket a városba, szinte alig van kockázat.

IDŐS NŐ

Miféle kockázat?

PASAS

Asszonyom, a hegyi utak veszélyesek.

IDŐS NŐ

Kőomlás?

PASAS

Viccel? Ön is tudhatja, miről beszélek.

IDŐS NŐ

Egyáltalán nem tudom, de hálás lennék, ha magyarázattal szolgálna.

PASAS

Vagy tréfál, vagy ugrat!

FIATAL NŐ

Én sem értem, mire céloz.

FÉRFI

Nyilván mentőakcióktól tartanak.

PASAS

Na, ugye! Ismeri maga a dürgést! Világos, hogy akadhatnak, akik útközben megkísérelnék a kiszabadításunkat.

FIATAL NŐ

Istenem! Van rá esélyünk?

PASAS

Nincs.

FÉRFI

Ez úgy hangzott, mintha azt szeretné, hogy ne is legyen.

PASAS

Nem, ez úgy hangzott, mint egy józan megállapítás.

FIATAL NŐ

És ha megszöknénk? A kocsiból, úgy értem!

PASAS

Minek kísérletezni a szökéssel, amikor az ember már biztosan tudja, hogy hazaviszik.

FIATAL NŐ

Ó, persze, ezt elfelejtettem…

IDŐS NŐ

Csak a sofőr megy az utasokkal?

PASAS

Láthatta, nem? Ha velünk kapcsolatban titkos terveik lennének, nem követnének el ekkora könnyelműséget. Persze a sofőrnél van fegyver. És felszólítás nélkül lőhet.

FÉRFI

Honnan tud mindent ilyen jól?!

PASAS

A fantáziám! Mondtam már.

FÉRFI

Tehát maga bizonyosra veszi, hogy minket hazafuvaroznak?

PASAS

Miért ne? Megígérték.

FÉRFI

És ez magának biztosíték?! A kisasszony mit szól ehhez?

FIATAL NŐ

Nem tudom… Istenem! Olyan izgatott vagyok!

FÉRFI

És ön, asszonyom? Hallhatnánk a véleményét?

IDŐS NŐ

Ami azt illeti, keveset értek az ilyesmihez. Nemrégiben, akárcsak önök, akaratom ellenére kerültem ide. Hogy őszinte legyek: meg voltam szeppenve, de aztán megnyugodtam. Itt találtam önöket… igazán kedves társaság. Úgy látom, a bánásmód tisztességes, ezért hát nincs okom kételkedni a korrektségükben. Talán vannak bizonyos diplomáciai fogásaik, de nem hiszem, hogy rossz szándékú emberek lennének…

FÉRFI

Csak megkövetelik, hogy a parancsaik szerint cselekedjünk!

FIATAL NŐ

Tudják, mit nem értek? Ezek mindmáig nem adtak felvilágosítást arról, hogy miért kell itt lennünk!

FÉRFI

Miért, miért?!… Hiszen nem is mutatkoznak!

FIATAL NŐ

Semmivel sem indokolták az ideszállításunkat.

PASAS

Már megint ez a szó, hölgyem! Foglyokat szoktak szállítani!

FÉRFI

Hát azok vagyunk!

 

Csend.

 

IDŐS NŐ

Nos, éppen ez az! Kellemesen csalódtam. Azt hittem, a fogság kegyetlen dolog, ahol megkínozzák az embert…

FÉRFI

Elvették a szabadságát! Ez nem elég kínzás?!

IDŐS NŐ

Engedelmével, azt hittem, fájdalmakat kell kiállnom.

FÉRFI

Miért, maga nem szenved?!

IDŐS NŐ

Bizonyos értelemben, uram, természetesen igen, de ez a szenvedés elviselhető.

FÉRFI

Akkor az ön szabadsága, asszonyom, már megbocsásson, nem sokat ért! Mit tud ön a szabadságról!

IDŐS NŐ

Kérem, ne ragadtassa el magát, én önt nem bántottam…

FÉRFI

De igenis, bántott! Ha helyzetünket, amit én megalázónak tartok, ön elfogadhatónak ítéli, akkor igenis, bánt! Megsért!

PASAS

Jó, jó, most már elég! Idegességében ne a hölgyre támadjon!

FÉRFI

Ne a hölgyre! Persze! Tudom én! Tudom én, kire, kikre kellene támadnom!

FIATAL NŐ

Kikre?

PASAS

Tényleg, kikre?

FÉRFI

Ne adja az ostobát! Maga is tudja! Meg maga is!

PASAS

Azért mégis kíváncsi vagyok, kikre gondolt?

FÉRFI

A fogvatartóinkra!

PASAS

Igen, de kik azok? Maga ismeri őket? Kis csend. Talán akik beadják a kosztot? Akik takarítanak? Akik felügyelnek ránk? Akik az őrtornyokban állnak?

FÉRFI

Ugyan! Kis figurák azok!

PASAS

Na látja! Nem olyan egyszerű ez! Pattogni! De ki ellen?

 

Hosszú csend.

 

IDŐS NŐ

Már csak négyen vagyunk.

PASAS

És csak három szállhat be a kocsiba.

FÉRFI

Ki marad utoljára?

PASAS

Én. Megmondták.

FÉRFI

Maga?

PASAS

Így jött ki a lépés.

FÉRFI

Érdekes.

IDŐS NŐ

Ha akadna még egy korty forró tea…

FÉRFI

Akkor teljes lenne a boldogsága, igaz?

IDŐS NŐ

Akármit is mond, azonkívül, hogy bizonyos korlátozásoknak vetettek alá, nincs okom panaszra.

FÉRFI

Szép! Mondhatom!

IDŐS NŐ

A villa kellemes, a mellékhelyiségek tiszták, az ablakok pompás tájra néznek. A koszt jó. Nem mondom, hogy fejedelmi, de ehető és egészséges. A korlátozások ellenére a kényelem csaknem teljes.

FÉRFI

Olyannyira, hogy sajnálkozva fog távozni innen!

IDŐS NŐ

Nem, dehogy! Az otthonomba vágyom, akárcsak maguk!

 

Csend.

 

FIATAL NŐ

Ó, egy kalap! Egy kalap, itt a kanapén! Ez annak a… emlékszem, az előző csoportból az a kövér, idősebb úr… Itt felejtette a kalapját!

PASAS

Mindegy már annak.

FIATAL NŐ

Tessék?

FÉRFI

Hogy mondta?!

FIATAL NŐ

Istenem! Jól értettem?

FÉRFI

Mi az, hogy: mindegy már annak?!

PASAS

Ezt mondtam volna?

FIATAL NŐ

Ugye, ön is hallotta, asszonyom?

IDŐS NŐ

Bocsánat, de én ezt a verőfényes tájat nézem…

FÉRFI

Szóval? Hogy értette azt, hogy mindegy már annak?!

PASAS

Azt sem tudom, miről beszélnek! Elgondolkodhattam itt, magamban… Valami másra mondtam… nem emlékszem…

FIATAL NŐ

Mit csináljak ezzel a kalappal?

FÉRFI

Hagyja a csudába! Csend. Tehát maga marad utolsónak?

PASAS

Hogyan? Ja, igen.

FÉRFI

Nem különös ez? Maga jött elsőnek, és maga marad utolsónak.

PASAS

Most mit akar ezzel? Én voltam az első, akit elkaptak! Én szenvedtem a legtöbbet!

FÉRFI

Hagyjuk, hogy ki mennyit szenvedett! Egyébként: nem látszik magán! És a megjegyzései. Mintha a pártjukat fogná! És sokat tud! Maga nagyon gyanúsan viselkedik! Maga az ő emberük!

PASAS

Mi az, új műsort talált ki?

FÉRFI

Maga kezdettől fogva az ő emberük, vagy csak megfélemlítették, és köp nekik!

PASAS

Hallják ezt, hölgyeim?

FIATAL NŐ

Köp nekik? De miért?

FÉRFI

Mindenütt akad egy ilyen! És itt, köztünk éppen ő az!

IDŐS NŐ

Ön mindenkit gyanúsítgat, kérem!

FÉRFI

Asszonyom, ön csak élvezze az itteni paradicsomi állapotokat! Magára nézve ez a pasas nem ártalmas!

PASAS

Mert másra nézve igen? Nevetséges!

FIATAL NŐ

Istenem! Csak jönne már az az autó! Estére szeretnék végre otthon lenni! Ugye, estére otthon leszünk?

FÉRFI

Vagy máshol.

PASAS

Na, most már abbahagyhatná! Szórakozik? Szórakozik velünk! Nem képes mással elütni az időt? Vannak itt könyvek… vagy dominózzon! De ne borzolja fel a kedélyeket!

FÉRFI

Mert azzal csak megnehezítem a maga dolgát, igaz?

PASAS

Az enyémet?

FÉRFI

Pánik! Zendülés! Az aztán nem hiányzik, mi?

PASAS

Ugyan, ki akar itt zendülni? Legfeljebb maga! Egyedül!

FÉRFI

Nana!

PASAS

Csak nem képzeli, hogy lennének társai?

FÉRFI

Az kiderülne!

PASAS

Ha tudni akarja, maga a veszélyes alak! Pillanatok alatt bajba sodorna minket! Piff-puff… az kéne? Egy kis vérontás?

FIATAL NŐ

Kérem, ne nyugtalankodjék, mert megtorolják!

PASAS

Lám csak! A hölgyre nem számíthat! És rám sem!

FÉRFI

Magukkal aztán azt tesznek, amit akarnak!

FIATAL NŐ

Nem vagyok gyáva! De nincs értelme. Hallotta: hazamehetünk. Kár lenne bármivel is rontani a helyzetünkön. Én már arra is gondoltam, hogy talán éppen a mi érdekünkben tartanak fogva…

FÉRFI

Hát ez fantasztikus! Képes mentséget keresni az őrök szándékaira!

IDŐS NŐ

Nyugalom! Nyugalom, nyugalom. Nem kell heveskedni. Mindennek megvan a maga ideje. Az ellenállásnak is.

FÉRFI

Még azt sem mondtam, hogy tegyünk valamit, máris siránkoznak.

PASAS

Egyedül marad! Egyedül mit tehet?

FÉRFI

Boldog, hogy lesz jelentenivalója? Ez és ez az izgága férfi…

PASAS

Megáll az ész! Maga furtonfurt gyanakszik!

FÉRFI

Jó okom van rá!

IDŐS NŐ

Az ott japán birs?

FIATAL NŐ

Tessék?

IDŐS NŐ

Az a szép, rózsaszín virágú bokor a fal tövében japán birs?

FIATAL NŐ

Mit tudom én! Jaj… a torkomban ver a szívem! Csak jönne már az a kocsi!

IDŐS NŐ

Jönni fog, kedvesem! És akkor elmegyünk innen. Nem is bánom: fáraszt az urak állandó vitája. A férfiak elpusztulnának politizálás nélkül. Folyvást győzködnek! Engem ez untat. Jobb lesz otthon.

FIATAL NŐ

És ha nem haza visznek?

IDŐS NŐ

Hanem hová, kedvesem?

FIATAL NŐ

Egy másik villába. Hogy ott őrizzenek tovább.

IDŐS NŐ

Erre aligha van szükségük. Tudja, mindenki hálás lesz, hogy hazaengedték, és majd kellőképpen megbecsüli a személyi szabadságát. Még ez az izgága úr is. Egy kis fogva tartás mindig megteszi a magáét! – Bár, ismétlem, nem tartottak rosszul, ezt írásba adhatom!

PASAS

Nem kérnek magától ilyet.

IDŐS NŐ

Noha állnék rendelkezésükre.

PASAS

Nem tartanak rá igényt.

FIATAL NŐ

Tényleg! Mintha állandóan védené őket!

FÉRFI

Én megmondtam!

FIATAL NŐ

Kezd nekem sem tetszeni! És a kocsi is késik! Kérem, ha tudja, miért nem jön az autó, legalább mondja meg!…

FÉRFI

Kérni?! Ettől nem kérni kell, hanem követelni! Na, öregem, ki vele, mit tud a kocsiról?

PASAS

Én?!

FIATAL NŐ

Ahá! Nézzék csak! Hogy elsápadt!

FÉRFI

Hallotta, mit kérdeztünk magától?!

PASAS

Na! Naaaa! Azért ne lökdössön! Ne lökdössenek!

FÉRFI

Most berezelt, mi? Egyedül vagyok? Már ketten vagyunk! És nincs kizárva, hogy többen is leszünk!…

PASAS

Ne! Mit taszigál?! Hallja?! Neee!

IDŐS NŐ

Eresszék el! Az őrök idelátnak. Ezt nem így kell elintézni!

PASAS

Esküszöm… Esküszöm, ártatlan vagyok! Én… semmit sem tudok! Hagyjanak!…

 

Erős autóduda. Hirtelen csend.

 

FIATAL NŐ

Megjött az autó! Megjött!…

PASAS

Na, ugye!

FÉRFI

Szerencséjére!

IDŐS NŐ

Szedelődzködjünk! A retikülöm! Még csak az kéne, hogy elhagyjam!

PASAS

Menjenek, hadd fordulhasson a kocsi!

FÉRFI

Ha most velünk tart, elhiszem, hogy ártatlan.

PASAS

Maga itt marad helyettem?

FÉRFI

Azt már nem!

FIATAL NŐ

Megkérhetnénk a sofőrt, hogy engedje magát is beszállni.

PASAS

Nem engedheti meg. Szabálytalan. Majd visszajön értem.

 

Autóduda.

 

Na! Igyekezzenek! Egy-kettő!…

FÉRFI

Hallják ezt a hangot? Ezt a parancsoló hangot?

FIATAL NŐ

Jaj, menjünk már, annyira izgulok, siessünk, siessünk!

FÉRFI

Tessék csak! Menjen előre!

FIATAL NŐ

Nemsokára az otthonomban lehetek! Istenem!

IDŐS NŐ

Én a sofőr mellé akarok ülni! Ragaszkodom hozzá, hogy a sofőr mellett ülhessek!… – Nem mondom, hogy viszontlátásra… hehehe…

PASAS

Hát ne is…

FÉRFI

Segíthetek, asszonyom? Hölgyem?…

 

Csend. Rövid autóduda: indul a kocsi. Újra csend. Kurblis telefon.

 

PASAS

Központ? Elindult az utolsó szállítmány. Előkészítették az újabb cellákat? Van a transzportban egy férfi… el kell különíteni. Egyébként minden rendben. Intézkedem, hogy vonuljon be az őrség. Megvárom a sofőrt, és indulok… Halló! Halló! Központ! Halló, mi az, mi történik ott?! Halló, nem értem, recseg a készülék! Mi ez a zaj? Halló! Mi a fene! Megszakadt…

 

Gyors kurblizás – majd megint és megint. A zaj nyugtalanító zenébe vész: a viharos dallamokat autóduda hangja szakítja meg. Csend.

 

PASAS

Már megjött? Ilyen hamar? Minden rendben ment?

SOFŐR

Minden rendben, uram!

PASAS

Senki sem kísérelt meg szökést?

SOFŐR

Ön, helyesen, értésükre adta, uram, hogy a szökés ostobaság. Bíztak benne, hogy az otthonukba térnek vissza.

PASAS

És az az izgága férfi?

SOFŐR

Mint mindenki, végül ő is elhitte, hogy szabadul, uram.

PASAS

Valami jelentenivaló?

SOFŐR

Csak a rend kedvéért: a városba menet megálltam.

PASAS

Megállt?!

SOFŐR

Elfogyott a szivarom. Erős dohányos vagyok…

PASAS

Akkor is! Súlyos szabálytalanságot követett el!

SOFŐR

Ezért jelentem, uram! Rettenetesen hiányzott a szivar, ezt meg is említettem, mire megkínáltak…

PASAS

Kicsoda?!

SOFŐR

Az idősebbik hölgy. Megkínált a tárcájából.

PASAS

Az idős hölgy? Szivarral.

SOFŐR

Előfordul, hogy hölgyek is szivaroznak, uram. De tisztában voltam vele, hogy tiltja a szabályzat, és nem fogadtam el.

PASAS

Megállnia sem kellett volna!

SOFŐR

Útba esett egy trafik.

PASAS

És magára hagyta a…

SOFŐR

…foglyokat? Türelmesen vártak, hiszen mielőbb haza akartak érni. Diskuráltak szépen. Egyébként egészen odáig szívélyesen elbeszélgettünk, az idős hölgy még a kocsi márkája és működése felől is kifaggatott. Udvariasan felvilágosítottam; főleg a villamossági berendezés érdekelte.

PASAS

Hagyja a részleteket!

SOFŐR

Pedig figyelemreméltóak, uram! Amikor a trafikból visszatértem, a hölgy mulatságos látványt nyújtott, amint szivarral a kezében a kábeleket tanulmányozta.

PASAS

Itt soha nem szivarozott.

SOFŐR

A kocsiban sem gyújtott rá a szivarra, uram!

PASAS

Rendben. Most az egyszer elnézem a szabálytalanságot. Várjon meg kinn, mindjárt megyek, csak jelentem távozásunkat a Központnak. Ha sikerül.

SOFŐR

Ha sikerül? Hogy érti ezt, uram?

PASAS

Az előbb megszakadt a vonal, nem kaptam összeköttetést.

SOFŐR

Akkor engedje meg, hogy én próbálkozzam. Ön pedig szálljon be a kocsiba.

PASAS

Nekem kell jelentenem.

SOFŐR

Engedelmével, nekem, uram. Így szól a parancs.

PASAS

Erről én nem tudok.

SOFŐR

Mégis ez a helyzet. Sajnálom.

PASAS

Hát jól van, de siessen! Elegem van ebből a fárasztó szolgálatból. Ráadásul állandóan inzultálják az embert. Pihenni szeretnék végre!

SOFŐR

Pihenni fog, uram!

PASAS

A kocsiban várom.

 

Csend. URH-s adó-vevő sípolása. Beáll a hullámsáv.

 

SOFŐR

Rózsa, jelentkezzék! Rózsa! Itt Tövis! Tövis!… Más hangon. Uram, ha beszállt, adja rá a gyújtást, hogy azonnal indulhassunk!

PASAS

Kintről. Jó, jó, majd járatom a motort!

SOFŐR

Rózsa? Na végre! Itt Tövis! Gratulálok, eszerint sikeresen elnémítottátok a Központjukat! Nálam is minden rendben. A transzportok már a mi egységeinknél. Semmi zavargás, egyelőre azt hiszik, megszabadultak, csak a biztonságuk érdekében tartjuk vissza őket. Megígértük, hogy holnap estére mindenki otthon lesz, most ebben reménykednek. Pompás ötlet volt az idős hölgy beépítése, esküszöm, én sem jöttem rá, hogy ő az ügynökünk. Remekül viselkedett, ügyesen felszerelte azt a szivar alakú bigyót. Legalábbis remélem, hogy értette a dolgát. Mindjárt elválik. Amikor a pasas ráadja a gyújtást… Most száll be a kocsiba. Várj, odaállok az ajtóba az adó-vevővel…

 

Hatalmas robbanás.

 

Hát ez volt az. Hallottad? Sajnálom. Nem, nem a pasast, az autót. Jó márka volt. Nos tehát, ahogy mondani szokás: kérem szépen, a kocsi… és benne a… hehe… egyszóval a kocsi előállott!

 

 

 

A zenede

Hangjáték


Hangok
LAURA
RÓBERT
NÁNDOR
VERA

Koncert. Hegedűverseny. A mű befejező része. Allegro moderato. Allegro vivace. Fortissimo.

Kirobbanó taps.

Taps távolabbról.

 

RÓBERT

Izgatottan. Vissza! Laura, a pódiumra, gyorsan!

LAURA

Nem!

RÓBERT

Siess, Laura, tapsolnak! Tapsolnak!

LAURA

Nem voltam jó… hagyjál…

RÓBERT

Keményen. Vissza kell menned, Laura! Rábeszélőn. Remek voltál, menj vissza, látni akarnak…

 

Taps felerősödik.

 

NÁNDOR

A tapsban. Gyönyörű! Gyönyörű! Bravóóó!…

VERA

Nándor! Kérlek! Mindenki téged néz, ne csinálj feltűnést!

NÁNDOR

Gyönyörű! Gyere, gratuláljunk neki!

VERA

Inkább siessünk. Várnak a vacsorán. Már így is késő van.

NÁNDOR

Akkor csak én. Várj meg a ruhatárnál…

 

Taps elúszik. Csend.

 

LAURA

Borzasztóan játszottam!

RÓBERT

Ne kezdd megint, Laura!

LAURA

Semmi tűz, semmi… Nem kellene fellépést vállalnom. Egész nap olyan nyugtalan voltam…

RÓBERT

Hidd el nekem, pompás voltál!

LAURA

Drágám, te hazudsz.

RÓBERT

Neked, Laura?! Soha!

LAURA

De, de, drágám, mostanában már mindig hazudsz. Hazudsz, de nem haragszom, szeretetből teszed, megértelek…

RÓBERT

Mindig megmondom, ha valami nem tetszik a játékodban, de ma igazán elbűvölő voltál. Hallottad a tapsokat!

LAURA

A hálás vidéki közönség tapsa! Ezzel akarsz elkápráztatni?

RÓBERT

Tudod jól, hogy ugyanígy tapsolt neked a fél világ Londontól Tokióig…

LAURA

Inkább hozzál valami italt.

RÓBERT

Italt? Jót tesz most neked az ital?

LAURA

Vodkát! Vagy konyakot! Biztosan kapsz konyakot a büfében. Menj, siess, elepedek egy pohár konyakért!

RÓBERT

Nem kellene most, Laura…

LAURA

Hozd, Róbert, hozd azt a konyakot, kérlek…

RÓBERT

Félóra múlva ott kell lennünk a díszvacsorán…

LAURA

Jó, majd ott leszünk!

 

Hegedű. Rövid, fájdalmas dallam. Megszakad. Kopognak az ajtón.

 

LAURA

Ki az?

NÁNDOR

Művésznő? Bocsásson meg, csak egy pillanatra zavarom…

LAURA

Tessék.

NÁNDOR

Szívből gratulálok! Gyönyörűen játszott! Gyönyörűen!

LAURA

Hitetlenül. Köszönöm!

NÁNDOR

Ki sem tudom fejezni, mit éreztem! Komolyan! El sem tudom mondani! Csodálatos volt! Csodálatos!

LAURA

Enyhültebben. Köszönöm. Csendesen. Köszönöm.

NÁNDOR

Engedje meg…

LAURA

Gépiesen. Egy autogramot?

NÁNDOR

Kis nevetéssel. Nem, nem. Bemutatkoznék… de látom, megérkezett a csokor a névjegyemmel…

LAURA

Élénken. Maga küldte ezt a szép csokrot? Ó, nagyon kedves! Tehát maga az a… – Kérem, foglaljon helyet! – Maga az a híres…

NÁNDOR

Híres?

LAURA

Író. Az a híres író.

NÁNDOR

Híres! Ugyan!

LAURA

Maga se szereti ezt a szót? De így mondják, nem? Így szokásos. A híres író, a híres hegedűművésznő! Nevet. Köszönöm, hogy eljött. Itt él ebben a városban?

NÁNDOR

Csak átutazóban vagyok, délután előadást tartottam a főiskolán, holnap utazunk tovább.

LAURA

Utaznak?

NÁNDOR

A feleségem is velem van. Megláttuk az utcán a hangversenyplakátot, telefonáltattam két jegyért… És tiszteletem jeléül küldtem ezt a csokrot.

LAURA

Fehér rózsák! Tudja, mennyire szeretem a fehér rózsákat?

NÁNDOR

Tudom.

LAURA

Nyilatkoztam valahol?

NÁNDOR

Én ismerem magát.

LAURA

Igazán? Úgy érti, nemcsak a pódiumról?

NÁNDOR

Onnan a legkevésbé. Ne vegye rossz néven, nem szoktam koncertre járni.

LAURA

Akkor hát most?… Érdekes, nem emlékszem, hol találkozhattunk?

NÁNDOR

Nem tudja, ki vagyok?

LAURA

Zavarba hoz… A maga nevét mindenki ismeri…

NÁNDOR

Most nem erre gondolok.

 

Pillanatnyi szünet.

 

LAURA

Zavart nevetéssel. Titokzatos… mondhatom…

NÁNDOR

Valóban titokzatosan. Szemben a zenedével!

LAURA

Tessék?

NÁNDOR

Szemben a zenedével, második emelet. Egy kis erkély a másodikon, szemben a zenedével, a hegedűteremmel…

LAURA

Szemben a zenedével?

NÁNDOR

Egy kis erkély.

LAURA

Egy kis erkély?

NÁNDOR

És azon az erkélyen mindig, mindig, de mindig egy fiú.

LAURA

Egy fiú?

NÁNDOR

Tárgyilagosan.. Nekem is csak ma jutott eszembe mindez. A zenede, az erkély a másodikon, a fiú…

LAURA

A fiú. Maga lett volna az?

NÁNDOR

Az előadásom alatt egyszer csak eszembe villant. Azt hiszem, bele is zavarodtam a mondókámba. A hallgatók közül valaki megkérdezte, mi késztet írásra. Persze mondtam a szokásos szöveget, hogy a társadalmi problémák, az eszmék, az eszmék tisztázása… De hirtelen felbukkant emlékezetemben a zenede barokk épülete, a nyitott ablak, az utcára hallatszó hegedűszó… Meg maga.

LAURA

Meg én?!

NÁNDOR

És fél óra múlva megpillantottam a plakáton a nevét. Tudja, mit éreztem?

LAURA

Hogy én? Én jutottam az eszébe? De miért?

NÁNDOR

Tudja, mit éreztem? Ugyanazt, mint akkoriban, amikor naponta szembetalálkoztam magával az utcánkban, a zenede kapuja előtt, ahová hegedűtokkal a kezében, büszkén, mégis bájosan és kislányosan befordult. Kislányos volt, és – erotikus.

LAURA

Idegesen felnevet. Ne mondja?!

NÁNDOR

Igen. Nagyon erotikus jelenség volt. Azzal a hegedűtokkal. Legalábbis nekem. Az volt. Ott laktunk, szemben a zenedével. Mindennap láttam.

LAURA

Biztos, hogy én voltam az?

NÁNDOR

Nem tévedek. Ott állt a zenede nyitott ablakában, a kottaállvány előtt, arcát a hegedűre szorította… Így maradt meg az emlékezetemben.

LAURA

És ha másvalakivel téveszt össze?

NÁNDOR

Nem. Maga volt az… Ma este ugyanúgy láttam, ugyanolyannak láttam… ebben a hosszú, sötét selyemruhában is ugyanolyannak… Maga szép. Éppen olyan szép…

LAURA

Megöregedtem?

NÁNDOR

Hogy kérdezhet ilyet?… És most már hadd mondjam meg, a játéka is erotikus hatással volt rám. Ez az igazság. Felkavart, felzaklatott…

LAURA

Most?

NÁNDOR

Akkor. Kis csend. Akkoriban.

LAURA

És most?…

NÁNDOR

Pillanatnyi szünet után. Maga virtuóz. Csodálatosan játszik. Tudom, hogy híres művész lett, olvastam magáról…

LAURA

Én nem emlékszem magára. Ne haragudjék.

NÁNDOR

Hát persze. Nem haragszom.

LAURA

Ez az éles fény itt a tükör fölött! Hol a kapcsoló?! Hol ennek a kapcsolója? Hol lehet ezt leoltani?

NÁNDOR

Majd én. Így.

LAURA

Köszönöm. Csak a pódiumon engedhetem meg magamnak a reflektorfényt…

NÁNDOR

A haja…

LAURA

A hajam? Mi van vele?

NÁNDOR

Rövid, simára fésült haja volt. Barna, sima haja.

LAURA

Igazán?

NÁNDOR

Hát nem tudja?

LAURA

Ideges nevetéssel. Nem, nem emlékszem. Erre egyáltalán nem emlékezem. Maga talán tudja, milyen frizurát hordott harminc éve?

NÁNDOR

Mindig a tükrömmel akartam felhívni magamra a figyelmét. Egy kis zsebtükörrel fényt vetítettem a kottájára.

LAURA

Mivel? Tükörrel?

NÁNDOR

Néha hátratekintett, de nem haragosan. Felpillantott az erkélyre. Mosolygott.

LAURA

Mulatságos! És maga erre emlékszik?

NÁNDOR

A főiskolán azt kellett volna mondanom a hallgatóknak, hogy semmi más nem fontos, csak az érzelmi emlék. Egy mosoly, egy barna, sima haj, egy hegedűszó… De az ember már megszokta, hogy ne adja ki magát, hanem rutinból fecsegjen…

LAURA

A rutin. Igen, a rutin…

NÁNDOR

Pedig a rózsák is eszembe jutottak. A fehér rózsák. Amiket szeret. Egyszer egy hatalmas csokorral láttam, akkor is az ablakban állt, az arcához emelte a virágokat…

LAURA

A rózsák! Igen! Tudom! A rózsákat a tanáromtól kaptam, átélt hegedűjátékomért! Igen! Egy vizsgán! Emlékszem…

 

Kintről hangok.

 

RÓBERT

Asszonyom! Nem lehet, asszonyom, a művésznőnek pihenni kell!

VERA

De én a férjemet keresem!

RÓBERT

Itt keresi a férjét?

NÁNDOR

Ez a feleségem hangja.

LAURA

A felesége? Tessék, jöjjön be, kérem!

VERA

Bocsánat!

RÓBERT

Ez az úr a férje?

VERA

Nándor, már üres a színház, ott ácsorgok az előcsarnokban, bezárják a főbejáratot, mindenki megszólít, hogy kire várok… – Bocsánat, művésznő!

NÁNDOR

Vera, a feleségem.

LAURA

Örvendek.

RÓBERT

Uram? Ön talán újságíró? – Laura, a konyakod. Öltöznöd kellene, drágám. – Ha interjút akar Laurától…

LAURA

Az úr régi ismerősöm. Képzeld, Róbert, ő küldte a névjegyes csokrot, valóban ő az a híres író, akire gondoltunk…

RÓBERT

Igazán? Nahát, ez rendkívüli megtiszteltetés! Nagyra tartjuk a regényeit. A feleségem sokat mesélt önről, a régi barátságukról…

LAURA

Nem, Róbert, én sosem meséltem neked erről.

RÓBERT

Komolyan nem, drágám?

VERA

Nándor, mennünk kell, tudod, hogy várnak a díszvacsorán.

LAURA

Díszvacsorán? De hiszen mi is oda igyekszünk!

RÓBERT

A klub dísztermében várnak a helyi zenei élet előkelőségei.

NÁNDOR

Minket meg a Halászkertben az irodalmi élet jelesei.

LAURA

Kár! Nem hagyhatnánk a fenébe azokat a díszvacsorákat, és nem mehetnénk el valahová így négyesben dumálni? Enni, inni, dumálni! Ledobnám ezt az ünnepi göncöt, beülnénk egy kis csehóba!…

RÓBERT

Lehetetlenség, drágám! Ünnepelni akarnak téged…

NÁNDOR

Pedig én benne lennék!

VERA

Á, nem sérthetjük meg a helybelieket!

LAURA

Sajnálom! Ezek szerint mindannyiunkra vár a kötelesség… Hát akkor ünnepeljünk, vacsorázzunk, ahogy óhajtják…

 

Kiúszik. Hegedű nagyon röviden. Hirtelen csend. Autózaj. Kocsiajtó-csapódás.

 

LAURA

Ez a nehéz vacsora! Ez a sok beszéd!

RÓBERT

El voltak ájulva tőled, drágám!

LAURA

Menjünk gyalog. Miért nem megyünk gyalog a szállodáig?

RÓBERT

Ebben az esőben?

 

Indítja az autót.

 

LAURA

Szerettem volna gyalogolni ebben az esőben.

RÓBERT

Pihenned kell, holnap utazunk tovább. Délben meg kell nézned a hangversenytermet, este koncert…

LAURA

Félek.

RÓBERT

Megállapítva. Fáradt vagy.

LAURA

Félek. Azt mondtam, félek. Félek.

RÓBERT

M. f. Félsz. Értem. A szokásos.

LAURA

Nem a szokásos.

RÓBERT

Makacsul. De, a szokásos. Kimerültél, pihenni fogsz, minden rendben lesz. Holnap megint nagyszerű leszel a pódiumon.

LAURA

Ne mondd ezt.

RÓBERT

De mondom, mert így van. Mmmm. Egy csókot. Na, nem kapok egy csókot?

LAURA

Hazudsz.

RÓBERT

Csak egy kis csókot, egy puszit, na!

LAURA

Hazudsz. Ne hazudj nekem. Kérlek. Ne hazudj nekem, kérlek, kérlek, ne hazudj!

RÓBERT

Nem ezt érdemlem, Laura!

LAURA

A virtuóz! Istenem! Ezt hallom mindig! A virtuóz játéka!

RÓBERT

Nyomatékkal. Igen: Laura virtuóz játéka!

LAURA

Abba kellene hagynom.

RÓBERT

Mit?! Ó ne kezdd, ne kezdd, ne kezdd! Csak ezt ne!

LAURA

Ha maradt volna bennem csepp tisztesség, abbahagynám…

RÓBERT

Túl sokat ittál.

LAURA

A virtuozitás! Ebből élek! Már évek óta semmi, csak a virtuozitás!

RÓBERT

A közönség imád.

LAURA

Mert ügyesen becsapom őket. Elhitetem velük, hogy még mindig van bennem érzés. Hogy még mindig ugyanúgy, mint akkor… a zenedében… Pedig a szívem… a szívem, mint egy üres fazék. Nevet. El tudod képzelni? Egy üres fazék!

RÓBERT

Igen? Akkor gondolj csak a hozsannázó kritikákra Londontól Tokióig!

LAURA

Nem érdekel, mit firkáltak össze Londontól Tokióig! Ezek szerint képes vagyok őket is ámítani! De magamat nem! – Hova megyünk?

RÓBERT

A szállodába. Késő van.

LAURA

Hajts még egy kicsit. Nem akarok lefeküdni. Hajts még valamerre az esőben…

 

Autó távolodó zaja. Eső. Más hangtérben – autóbelső.

 

VERA

Leszámítva azt a kötekedő alakot, jól sikerült ez az irodalmi vacsora.

NÁNDOR

Igen.

VERA

Nem ittál sokat?

NÁNDOR

Nem.

VERA

Ne vezessek?

NÁNDOR

Ne.

VERA

Mindenki tisztelettel beszélt veled. Ezek mind tisztelnek.

NÁNDOR

Igen.

VERA

Azt a kötekedő alakot felejtsd el.

NÁNDOR

Nem akarom elfelejteni.

VERA

Mindig akad egy ilyen. Izgága, nagyképű hólyag.

NÁNDOR

Nagyon okosakat mondott.

VERA

Részeg volt. Rágalmazott.

NÁNDOR

Igazat beszélt, nem rágalmazott.

VERA

Na, tudtam! Ezért akartam időben eljönni. Most aztán majd az önmardosás egész éjszaka!

NÁNDOR

Kellemetlen volt, de meg kellett hallgatnom.

VERA

Tessék! Mit mondtam!?

NÁNDOR

Pontosan úgy látom én is, ahogy ő… Van néhány fogás, amit megtanultam, néhány hatásos, bevált formula. Bevált patronok. Bevált semmiségek…

VERA

Ugyan, ugyan!

NÁNDOR

Azokból élek. A rutin. Abból tartom el magam. Meg téged. Meg a családot. A bevált patronjaimból építettük fel a nyaralót. Vettük az autót. Isszuk a konyakot…

VERA

Inkább az utat figyeld!

NÁNDOR

Abba kellene hagynom az egészet. De nem fogom abbahagyni. Nem. Nevet. Képtelen vagyok abbahagyni…

VERA

Ne vezess olyan gyorsan. Csúszik az út. Esik, nem látod?

NÁNDOR

Mi késztet írásra? Jó kérdés! Nevet. A megélhetés. Meg a szokás. Tisztelt hallgatóim, nem az élet – csak amiből az ember megélhet! Még szellemes is, nem?

VERA

Lakott területen vagyunk, lassíts! És miért reflektorozol?

NÁNDOR

Virtuóz vagyok.

VERA

És az éppen elég.

NÁNDOR

Virtuóz vagyok – és semmi más. Virtuóz, mint ő…

VERA

Mint ő? – Miért nem kapcsolod ki a reflektort? – Mint ő? Ki az az ő?…

 

Autózaj kiúszik. Más hangtérben a másik autóbelső.

 

LAURA

Magas, sovány fiú. Szőke. Most már tudom.

RÓBERT

Szóltál?

LAURA

Hol járunk?

RÓBERT

Megkerültük a fél várost, visszahajtok a szállodához.

LAURA

Erkély a második emeleten. Erkély. Szemben a zenedével.

RÓBERT

Mit mondasz?

LAURA

Sima, barna hajam volt. Lány koromban.

RÓBERT

Lány korodban?

LAURA

Meg kellene nézni a régi fényképeken…

RÓBERT

Az istenit!… Ki ez az állat?! Reflektorral jön lakott területen!

LAURA

A kottaállványon a fény! Igen! Emlékszem! A zenede nyitott ablaka! És megjelent a fény a kottalapon, csapongott, mint egy pillangó. Feltekintettem. Emlékszem, feltekintettem, és az erkélyen… ott állt ő… fiatalon, szőkén… Szemembe villant a tükre. Nevettem. Intettem. Integettünk egymásnak… és megdobbant a szívem…

RÓBERT

Száguld a marha, és reflektoroz! Hiába villogok neki!

LAURA

Milyen fiatalok voltunk! Igen, sima hajam volt, feltekintettem rá… dobogott a szívem, Így. Igen, így! Add a kezed, Róbert, nézd, most is mennyire dobog…

RÓBERT

Hagyj, hát még nekünk jön ez a marha! Megvakít ezzel a…

LAURA

Add a kezed…

RÓBERT

Ne, Laura, most ne…

LAURA

Nézd, a szívem milyen vadul… mint akkor…

RÓBERT

Hát láttál már ilyen őrültet?! Mit csinál ez?!…

LAURA

Szinte boldogan. A fény!

RÓBERT

Vigyázz, Laura!

 

Fékcsikorgás.

 

NÁNDOR

A fék!… Vera!!!… Hiába taposom… Hiába!…

 

Végeérhetetlen fékcsikorgás.

 

VERA

Ne! Neeeee!… Vigyázz!!!…

 

Sikoly. Csattanás, dörrenés, fémes zaj. Valami csörömpölve gurul a beálló csendben a betonon.

Hegedűszóló. Magas hangok, fájdalmas dallam. Megpattan a húr, zeng, zeng – aztán némaság.

 

 

 

Polifónia

Hangjáték


Hangok
KARMESTER
STELLA
TISZT
ALTISZT
Mozart g-moll szimfóniája (K 550)
Lónyerítés
Lövés

Távolról, nagyon messziről, valahonnan egy teremből Mozart muzsikája, a nagy g-moll szimfónia nyitó tétele. Molto allegro. A zenével egy időben csizmás, katonás léptek az épület kongó folyosóján. Velük közeledünk a teremhez. A szimfóniát mind közelebbről és közelebbről halljuk, végül már ugyanolyan közelről, mint a lépteket. De még csukott ajtó mögül.

 

TISZT

Csendes határozottsággal. Állj… Főtörzs!

 

A léptek elülnek.

 

Nyissa ki ezt az ajtót!

ALTISZT

Igenis!

 

Az ajtónyitás után tisztán, harsogva szól a zene. Egy pillanatnyi, taktus végi csend.

 

TISZT

Áhá!…

 

De máris felível a muzsika. Menten ezután a karmester a pálcájával lekopogja a játékot. Csend.

 

KARMESTER

Messziről, a terem végéből. Ki az?! Kik járkálnak itt?! Ki az ott a terem ajtajában? Miért nem felelnek?! Itt a kamarazenekar próbája folyik, kérem! Micsoda dolog megzavarni…

TISZT

Mikrofonközelben; élesen, de jóindulattal. Csak folytassák, maestro!

KARMESTER

Távolról. Csak folytassuk?! Mi az ördög?! Még maga ad engedélyt a folytatásra?!

TISZT

Keményen. Tessék?!

KARMESTER

Távolról; megszeppenve. Ó! Ó, igen, igen! Most már látom, hogy ön… Hogy önök ketten…

ALTISZT

Stréberkedve. A mi feladatunk ugyanis, hogy az épületet…

TISZT

Közbevágva. Hagyja, főtörzs! Csukja be az ajtót!

 

Ajtócsukódás. Lépteik a folyosó kövén. Távolodnak.

 

KARMESTER

Mikrofonközelben. Micsoda alakok! Hogy semmit sem tartanak tiszteletben! Mi itt megfeszített erővel dolgozunk, el kell készülnünk a premierre, ezek meg egyszerűen becsörtetnek ide! Na! Hölgyeim és uraim! Folytassuk!…

STELLA

Mégis… nem kellene megtudnunk, mit akarnak? Egyenruhát viselnek…

KARMESTER

És ha azt viselnek?! Mi dolgunk velük?! Mindenki tudhatja, miért vagyunk itt, mire készülünk, nincs semmi titkunk! Folytassuk, folytassuk! És intenzívebb próbát kérek, barátaim! A koncerten meg kell mutatni, mit tudunk! Hogy ez a mi kis kamarazenekarunk mire képes! Azért küldtek minket ebbe a gyönyörű kastélyba a mecénásaink, hogy békén gyakorolhassunk…

STELLA

Békén! Eddig legalábbis!

KARMESTER

Ingerülten. Megkérhetem az első hegedűs kolléganőt, hogy ne vágjon minduntalan közbe?!

STELLA

Igen, de…

KARMESTER

Semmi de, Stella, kérem! A körülményeink megfelelőek. Kényelem, teljes ellátás, kikapcsolódás, úgyhogy csupán egyetlen feladatunk lehet, rendesen dolgozni!

STELLA

Ha hagynak!

KARMESTER

Stella, mellőzze, kérem, a megjegyzéseit! Már megbocsásson! Nos, hát akkor! Nézzük! Innen, ahol abbahagytuk… a tizenkettőtől! Tessék!… Kiúszik.

 

Mialatt egy másik hangtérbe váltunk, megszólal a zene. Távolról, a teremből. Az első tétel folytatása.

 

TISZT

A kastély oldalszárnyait is ellenőriznünk kell. Főtörzs! Vegye elő a kulcsokat!

ALTISZT

Parancsára!

 

Csörgő kulcscsomó. Léptek. Kulcs az ajtózárban.

 

TISZT

Igyekezzék, igyekezzék! Meg kell vizsgálnunk az egész épületet a védelmi lehetőségek szempontjából. Na, nyissa már ki!… Úgy! Jöjjön!

 

Léptek.

 

Áhá! Húzza el a függönyt!

ALTISZT

Parancsára!

TISZT

Áhá, áhá! Innen jól látni a dombot.

ALTISZT

Meg a völgyben a folyót. Onnan jöhetnek ránk?

TISZT

Elengedi a füle mellett. És a folyón túli síkság is jól látható. Alkalmas megfigyelőállás.

ALTISZT

Az bizony! Alkalmas. Innen egy jó mesterlövész sorra leszedheti őket. Ha csakugyan onnan törnek ránk.

TISZT

Türelmetlenül. Lehet, hogy onnan törnek ránk! De az is lehet, hogy máshonnan. Csendesebben. Ha ránk törnek.

ALTISZT

Nana! Előbb-utóbb úgy szokott az lenni! Hm… Lássuk csak! Ha két-három emberrel idelöködöm azt a böhöm nagy szekrényt, hogy a katona védve legyen…

TISZT

Az a szekrény értékes műkincs! Hozzá ne nyúljanak!

ALTISZT

Márpedig ha nem csupán egy kis lőrést hagyunk…

TISZT

Nyersen. Maguk aztán nem kímélnének semmit!

ALTISZT

Maguk?! Hogy érti ezt, hogy maguk?! Azért, mert mi, öreg katonák konyítunk is valamit a hadviseléshez, azért még nem kell minket…

TISZT

Ne locsogjon annyit, inkább jöjjön, vizsgáljuk át a többi helyiséget is! Kis szünet. És ne feledje, én vagyok a felettese!

ALTISZT

Morogva. Jó, jó…

TISZT

Élesen. Mondott valamit?!

ALTISZT

Semmit, parancsára!

TISZT

Na. Na, menjen előre a kulcsokkal…

 

Távolodnak. Az eddig csak csendes muzsika hirtelen egészen közelről. Ahol folyamatában tart a szimfónia. Erőteljes játék.

Lónyerítés.

Szakadatlanul szól a zene.

Ismét lónyerítés.

A zene alatt, mikrofonközelben, nevetgélés.

Újabb lónyerítésekre pukkadozó nevetés.

A karmester idegesen lekopogja a játékot.

 

KARMESTER

Mi ez?! Mi van itt, kérem?! Mi ez a fegyelmezetlenség?! Kopogtat a pálcájával. Mi ez a…

 

Lassan elül a nevetés.

 

STELLA

Maestro, nem hallotta?

KARMESTER

Figyelemre sem méltatja. Kuncogás, nevetgélés, röhögés?! Nem hiszek a fülemnek! Hölgyeim és uraim! Önök felnőtt emberek! Önök… önök komoly muzsikusok! Na nem, nem, nem! Ez nem lehet igaz! A g-moll szimfónia próbája közben?! Kérem, szégyellem magam! Szégyellem magam, komolyan mondom, szégyellem magam!

STELLA

Bocsánat, maestro, de a lónyerítés…

KARMESTER

Nem figyel Stellára. Önök csak ennyire élik át a muzsikát?! Önöknek csak ennyit jelent Mozart?! Nem, ezt nem akarom elhinni!…

STELLA

Maestro! Hát valóban nem hallotta?! Lovak nyihognak odakinn!

KARMESTER

Ez lehetetlen, hogy az én mindig hűséges barátaim egyszeriben cserbenhagyjanak?! Hogy komolytalanul viselkedjenek a próbán?!…

STELLA

Az isten áldja meg, maestro, a kollégákat megzavarta az előbb az a két katona… most meg a lovak nyihogása… Mindeddig csend volt ebben a kastélyban és ebben a parkban… Felcsattan. De most lovak nyihognak odakinn!

KARMESTER

És az talán olyan nevetséges?! Azt képzelik, az olyan mulatságos?!

STELLA

Tehát ön is hallotta?!

KARMESTER

Nem! Én nem hallottam! Én a partitúrát figyelem, a zenét hallom, az önök játékát hallgatom, kérem! Bennem a muzsika zeng, kérem!… Bennem Mozart él! És remélem… remélem, hogy önökben is! Adják át magukat a muzsikának, barátaim, merüljenek bele, zárják ki a világot, zárják ki, drága barátaim!… Hogy tökéletesen játszhassunk! Hogy tökéletesen… Kis szünet. Tessék! Innen, ahol félbeszakadt… Kopogtat a pálcájával. Tessék, tessék!…

 

Megszólal a zene. A mű folytatása. Újra lónyerítések, most már közelről, élesen, riasztóan. A zene abbamarad. Zaj, széktologatások, lábdobaj; kottaállványok dőlnek fel, hangszerek koppannak, miközben lovak nyerítése hangzik.

 

STELLA

Itt vannak! Itt, az ablak alatt! Jaj, nézzék, ott is! A sétautakon!…

KARMESTER

Vissza! Vissza! Próba van, kérem. Mindenki a helyére!

STELLA

Meg kell tudnunk, mi történik odakinn!

 

A lovak egyre vadabbul nyerítenek.

 

KARMESTER

Hölgyeim! Hölgyeim és uraim! Barátaim! Folytassuk a próbát! Mozarttal foglalkozzunk, az a mi dolgunk! Hogy akarnak önök kiállni a pódiumra?! Kérem!… menjenek helyre, kérem!…

 

Széktologatások. Csend.

 

Úgy, úgy… Nyugalom. Dolgozzunk rendesen. Lapozzanak vissza! Figyelem! Kopogtat a pálcával. Tessék!

 

Megszólal a zene. Néhány taktussal előbbről, mint ahol abbamaradt. Távolodunk, a muzsika csendesedve szól tovább.

Léptek.

 

TISZT

Ez itt a padlásra vezet?

ALTISZT

A padlásra is felmegyünk?

TISZT

Menjen fel a lépcsőn, és nyissa az ajtót!

 

Lépések vaslépcsőn. Csikordul a vasajtó.

 

ALTISZT

Fentről. Vigyázzon, csupa por minden…

 

Lépések vaslépcsőn.

 

TISZT

Áhá! Padlásablakok. Áhá!

ALTISZT

Kinyissam valamelyiket?

 

Messziről lónyerítések. Ugyanakkor, folyamatosan a g-moll szimfónia.

 

TISZT

Tárja ki… azt! A folyó felőli oldalon.

 

Ablaknyitás. Lónyerítés hangosabban. Zene csendesen.

 

ALTISZT

Már mind itt vannak.

TISZT

Hadd nézzek ki innen. Áhá! Valamennyi ütegünk megérkezett.

ALTISZT

Még az igavonók is majd beleszakadtak a vontatásba. Jó kis emelkedő!

TISZT

Adja a távcsövet!

ALTISZT

Tessék!

TISZT

Belátható az egész környék…

ALTISZT

Milyen szép park!

TISZT

Volt!

ALTISZT

Feltúrják alaposan, az biztos! De ha egyszer stratégiailag fontos! Szünet. Arrább látni valamit?

TISZT

Egyelőre csendes a vidék… Na! Majd kijelöljük itt a padlástérben is a lőállásokat. Csukja be az ablakot!

 

Ablakcsukás. Léptek.

 

ALTISZT

És most?

TISZT

A pincébe.

ALTISZT

Az aknatelepítések helyét felmérni?

TISZT

Nemhiába régi katona maga, főtörzs, érti a dürgést! Telepített már néhány aknát, igaz-e?

ALTISZT

Hát… ha szükség volt rá! Bizony… Kiúszik.

 

Zene rohamosan felerősödik. Koppanás – amint leesik egy vonó. Zene megszakad.

 

KARMESTER

Mi baj? Stella! Mi történt ve… magával? A vonó!

STELLA

Erőtlenül. Bocsánat… nem is értem… kiejtettem… Nem tarthatnánk egy kis szünetet?

KARMESTER

Kérem, én belátom, hogy túlságosan feszített tempót diktálok, de nem tehetek mást, sürget az idő…

STELLA

Türelmetlenül. Nem tarthatnánk egy kis szünetet?!

KARMESTER

Rendben! Rendben… Hölgyeim és uraim, néhány perc szünet!

 

Széktologatások, kottaállvány zörren, lépések, távolodó neszek.

 

Stella! Stella, kérem… Menjünk át abba a kis szalonba! Ott pihenhet… jöjjön… Hangosabban. Barátaim, igazán csak néhány perc, nem szeretném vesztegetni az időt!… Kiúszik.

 

Lakatzörgés. Ajtónyikordulás. Tompa lépek. Pince akusztikája.

 

TISZT

Gyertyát! Főtörzs! Na, siessen!

ALTISZT

Igenis! Máris!…

TISZT

Megálljon! Psszt!… Maga hallja? Hallja a zenét?

ALTISZT

A zenét? Ja… a zenét? Nem. Nem hallom.

TISZT

Abbahagyták volna? Hiszen még nem értek a végére!… Ejnye! Főtörzs! Ne a szemembe világítson!

ALTISZT

Jó vaskos falak. De azért elég, ha tízméterenként fúrunk be a tölteteknek…

TISZT

Hűvös van itt.

ALTISZT

Meg sötét, a fene essen belé! Kiúszik.

 

Víz csordul pohárba. Kortyintás.

 

KARMESTER

Így… így… Stella, drágám! Jobban vagy?

STELLA

Mi az, nem félsz, hogy a többiek meghallják ezt a tegezést?

KARMESTER

Valamennyien odaát maradtak a teremben. Jobban vagy?

STELLA

Csendesen. Félek.

KARMESTER

Ugyan… Zavart szünet. Ugyan, ugyan, mitől? Nézd… ha túl leszünk a premieren, pihenhetsz. Elutazunk valahová kettesben…

STELLA

Fáradt nevetéssel. Ó! Kettesben! Hányszor hittem már neked! És soha. Soha!

KARMESTER

De most így lesz, meglátod!

STELLA

Talán már meg is mondtad a feleségednek, hogy te meg én…

KARMESTER

Még nem, de…

STELLA

Hát mire vársz? Mire?

KARMESTER

Majd ha túl leszünk a premieren…

STELLA

Hagyd ezt, hagyd ezt, hagyd ezt! Kétségbeesve. Félek… Kiáltva. Nem érted, hogy félek?!…

KARMESTER

Csssss! Ne kelts pánikot!

STELLA

Úgy?! Tehát te nagyon is jól tudod, hogy van okom félni. Hogy van okunk félni!

KARMESTER

Dehogyis! Ki mond ilyet?

STELLA

Te igenis tudod, mi történik itt körülöttünk!

KARMESTER

Nem tudok semmit!

STELLA

Akkor sejted! Sejted, de eltitkolod…

KARMESTER

Stella, drágám, most nincs időnk erre! Feladatunk van, el kell végeznünk…

STELLA

Előbb a körülményeinket kell tisztázni, hogy elvégezhessük a feladatunkat!

KARMESTER

A körülmények! A körülményeken nem tudunk változtatni!

STELLA

Ez a te nagy bölcsességed! Ahogy a kettőnk dolgát is intézed! Azt hiszed, okosan teszed, hogy nem nézel szembe a valósággal?!

KARMESTER

Én? Aki munkára serkentelek benneteket?

STELLA

Neked Mozart is csak kibúvó! Hogy ne kelljen másra figyelni! Se a feleségedre, se rám, de még magadra se! Senkire és semmire! Csak a g-moll szimfónia! De más aztán semmi! Még a parkba se nézel ki, hogy meglásd, mi történik odakinn…

KARMESTER

Felcsattan. Nem! Nem akarok tudni semmiről! De Mozart nekem nem kibúvó! Mozart megoldás! Nincs más utam és célom, csak Mozart! Igen, most a g-moll szimfónia meg az, hogy ez a zenekar a g-mollt a lehető legtökéletesebben előadja! A hangverseny! Igen, ez az én életem, és semmi más nem érdekel! És ha összeszeded magad, máris mehetünk vissza próbálni. Talán már nincs sok időnk, de ezt a premiert még megtartjuk! Nem törődhetek mással, csak ezzel… Szólok a többieknek, te pedig gyere… Távolodik. Gyere! Hallod?…

STELLA

Ne! Ne még! Várj!…

KARMESTER

Távolról. Hölgyeim és uraim! Vége a szünetnek, folytatjuk… Kiúszik.

 

Kongó léptek a folyosó kőlapjain.

 

TISZT

Főtörzs, menjen az ütegekhez, jelentse a parancsnokoknak, hogy félóra múlva szemle. Ha végzett, megtalál az emeleti szárnyban…

 

A távoli teremben felzeng a muzsika. A mű folytatása.

 

Főtörzs! Figyelje csak! Újra szól a zene! Dúdolja a dallamot. Na, miért nem megy, mire vár?

ALTISZT

Csak azt kérdezném, ha szabadna… hogy ez az egész… ezt most komoly… vagy csupán vaklárma?

TISZT

Semmi privatizálás, főtörzs! Enyhültebben. Egyébként az ilyet nem vaklármának nevezik, hanem elővigyázatosságnak. Értettem?!

ALTISZT

Értettem!

TISZT

Na, indíts az ütegekhez!

 

A csendben csak távoli zene. Léptek a folyosó kövén. Néhány lépés után várakozás. Léptek. Várakozás. A zene mind közelebbről és közelebbről hallatszik. Végül elnyomja a léptek zaját, teljes hangerővel szól.

 

STELLA

A zene alatt, mikrofonközelben. Nem, ez így nem… ez így kibírhatatlan…

KARMESTER

A zene alatt, mikrofonközelben. Para… pampam… Első hegedűs! Tessék! Most! Tarara… Játszani! Játszani, Stella! Játszani!…

STELLA

A zene alatt, mikrofonközelben. Hova vágtatunk? Micsoda tempó?!…

KARMESTER

A zene alatt, mikrofonközelben. Tirara… pampa… Fúvós! Belépni! Így! Vonósok… Tiriritiririrá… Gyönyörű! Gyönyörű, gyönyörű!… Tirara… ram… Fuvola! Játszani! Semmi és semmi más! Semmi, semmi és semmi más! Semmi…

 

Hatalmas robaj. Üvegcsörömpölés, gerendák zuhanása, falak omlása. Emberi jajszó. Tárgyak koppannak. Csend. Egy ló panaszosan felnyerít. És újra. Majd csend.

 

TISZT

Főtörzs! Főtörzs, mi történt?! Ki adott ki tűzparancsot?!

ALTISZT

Kifulladva. A kettes üteg… még a kastély főszárnya felé… és a kezelő…

TISZT

A kezelő?! Ki vele, mondja már!

ALTISZT

Véletlenül… az elsütőbillentyűt… véletlenül…

TISZT

Véletlenül?! Ember! Véletlenül?!… Távolodva. Véletlenül?!… Jöjjön, nézzük meg őket! Siessen, főtörzs!…

ALTISZT

De arra most… csupa rom…

TISZT

Távol. Főtörzs! Erre! Jöjjön már! Lihegve, nyögve bukdácsol törmelékeken.

 

Aztán csend.

 

ALTISZT

Egy se maradt meg. Telibe találta…

TISZT

Kották… egy vonó… mind a romok alatt…

 

Csendesen felhangzik a g-moll szimfónia kezdőtétele. Éterien szól, halkan.

 

TISZT

Hallgassa csak! Szünet. Hallgassa! Szünet. Hallja?! Főtörzs! Hallja?!

ALTISZT

Semmit… nem hallok semmit…

TISZT

De! Figyeljen! Hallgassa maga is!

ALTISZT

Mit hallgassak, ha egyszer nem hallok semmit!

TISZT

Nem hallja a muzsikát?! Maga nem hallja?!

ALTISZT

A muzsikát? Nem… nem hallok semmiféle muzsikát. Mind odavesztek. Hiszen mind odavesztek…

TISZT

De a zene! A zene! Hallgassa csak! A zene!…

 

Szól, szól a g-moll szimfónia, felerősödik, betölti az étert. Majd hirtelen megszakad.

 

 

 

A hentes

Rádiójáték


Hangok
FÉRJ
FELESÉG

Városi lakás.

Délután.

 

FÉRJ

Szórakozottan. Volt itt valaki? – Bagószag. Már az előszobában éreztem ezt a bagószagot. Ki dohányzott?

FELESÉG

Kedvesen. Nem is köszönsz?

FÉRJ

Szerbusz. Engem kerestek?

FELESÉG

Á!

FÉRJ

Hát akkor?

FELESÉG

Engem is kereshettek – vagy nem?

FÉRJ

Persze, persze, bocsáss meg… – Hjaj! Kinyújtózni! Végre! Leszakad a derekam. Így! A lábam… – Mindjárt megyek a papucsomért…

FELESÉG

Hozom. Távolabbról. Látod? Ez már csak így van! Egy szavadba sem kerül, és hozom…

FÉRJ

De ne! Ne fáradj! Csak pihenek egy kicsit… Mondom, hogy hagyd…

 

Mikor az asszony visszaér.

 

Ráért volna. Köszönöm.

FELESÉG

Az a ballábas.

FÉRJ

Nézd, hát hogy az ördögbe!… Kis sóhaj. Mostanáig ültünk a miniszterhelyettesnél. Levettek a költségvetésből tizenkétmilliót… – Min mosolyogsz?

FELESÉG

Mosolygok? Nem tudok róla.

FÉRJ

Hmmm… Pillanatnyi szünet. Tizenkétmillió! Ráadásul most, a pénzügyi év beindulása után! Ez nem tisztességes játék. Meg is mondtam, ez nem tisztességes játék! Egyszerűen visszavették, nem tehetünk semmit. – Kicsit kinyitom az ablakot. Csend. Mondom, kinyitom…

FELESÉG

Nyisd, csak nyisd ki, ha gondolod.

FÉRJ

Elég volt az értekezleten a bagószagból!

 

Ablaknyitás zöreje.

 

Ki a fene cigarettázott itt?

FELESÉG

Csendesen. A hentes.

FÉRJ

Közelítve. Amióta nem dohányzom, ki nem állhatom a füstszagot. – A gyerekek? Merre vannak?

FELESÉG

A kisebbik a tanuszodában…

FÉRJ

Visszaül. A miniszterhelyettes persze egyetértett velünk. Ez a legbosszantóbb! Mindig, mindenben egyetért veled az, akivel éppen tárgyalsz… – Tanuszoda? Mi az, hogy tanuszoda?

FELESÉG

Tavaly építették a lakótelepen.

FÉRJ

Ja?

FELESÉG

Oda járnak.

FÉRJ

Este? Ki hallott már ilyet? Még jó, hogy nem éjszaka!

FELESÉG

Este érnek rá. A nagyobbik meg angolon van…

FÉRJ

Ő persze szépítette a dolgot. Ahogy egy miniszterhelyettestől várható. Nem megvonták – azt mondja… – köhécsel – csak… – köhécsel – …csak nem adták meg. Na és? Ez olyan… – köhög – …ez olyan nagy különbség? Köhög. Borzasztó, mennyire kaparja a torkomat ez a bagószag! Hogy ki szívhat ilyen büdös cigarettákat?!

FELESÉG

M. f. A hentes.

FÉRJ

Köhintve. Gazdálkodjuk ki! Törje a fejet az intézet! Köszönöm! Tizenkétmilliót kigazdálkodni ebben a drágaságban! Köhög.

FELESÉG

Érdekes, pedig kiürítettem a hamutartót.

FÉRJ

Köhög. Szörnyű! Ingerli a torkomat! Te nem érzed?

FELESÉG

Engem nem zavar.

FÉRJ

Te nem érzed?!

FELESÉG

Érzem.

FÉRJ

Nahát akkor?

FELESÉG

Engem csak emlékeztet rá… Pillanatnyi szünet. Hogy itt volt.

FÉRJ

Kicsoda?

FELESÉG

A hentes.

FÉRJ

Közömbösen. Milyen hentes?

FELESÉG

Akinél vásárolni szoktam.

 

Az értetlenség zavart csendje.

 

FÉRJ

Itt egy tanulmány a táskámban. Az új beruházásokról. Pompás! Pompás, mi? Új beruházások, amikor… Szünet. Te megint mosolyogsz.

FELESÉG

Tényleg? Szünet. Talán mert figyellek.

FÉRJ

Kissé zavartan. Mit kezdjünk az új beruházások tervével, amikor lecsípnek a költségvetésből?… Átmeneti… Szünet, gyanakvó csend, ahogy a feleségét figyeli. Majd megnyugodva. Átmeneti állapot! Ez a válasz! Átmeneti állapot.

 

Szünet.

 

FELESÉG

Reggel… Reggel az úton a fiad köhögési rohamot kapott, úgy loholtunk, meg kellett állni, kiadta a reggelijét, gondolhatod, ott a járdaszélen. Csöngetésre értünk az iskolába, a kicsi a kapuban elkezdett bőgni, hogy elfelejtettük magunkkal vinni a technikacsomagot, a nagyobbik meg falfehér volt, rólam szakadt a veríték, már holtbiztos volt, hogy én is elkésem…

FÉRJ

Tessék? Azt mondd meg, mikor nem volt átmeneti az állapot? Mikor? Másról sem hallok egész életemben… Minek nézzem át ezt a tanulmányt? Ha úgysincs megoldás, minek? Miféle technikacsomagot hagytatok itthon?

FELESÉG

Nyugodtan. Van technikacsomag, rajzcsomag, környezetcsomag, kézimunkacsomag, tornacsomag… Ezekről fogalmad sincs, még egyetlenegyszer sem nézted meg, mit tanulnak…

FÉRJ

Mintha időmilliomos volnék!

FELESÉG

Rengeteg csomag van, azt azért talán már észrevehetted, rengeteg holmi, nem olyan nagy művészet itthon felejteni valamit. Különösen ha az ember egyedül intéz mindent. Ha egyedül neki és csakis neki kell figyelnie mindenre…

FÉRJ

Ezt nem mondhatod. – Nem ülsz így a huzatban? Vagy becsukjam az ablakot?

FELESÉG

Nem.

FÉRJ

Ne csukjam be, vagy nem ülsz huzatban, hogy érted?

FELESÉG

Nem ülök huzatban.

FÉRJ

De azért becsukjam?

FELESÉG

Ahogy akarod.

FÉRJ

Ahogy neked jó.

FELESÉG

Ahogy nekem? Igazán?

FÉRJ

Tessék?

FELESÉG

Ahogy nekem?!

 

Zavart csend.

 

FÉRJ

Igen. Miért? Szünet. Most már becsukhatom, kiszellőzött. Már megint ez a mosoly!

FELESÉG

Csak ahogy mondtad. „Kiszellőzött.” Halkan, kurtán felnevet.

FÉRJ

Nem értem. Hát hogy kellett volna mondanom?

FELESÉG

Még a nevetés ízeivel. Semmi, sehogy…

 

Szünet.

 

FÉRJ

Meddig tart ez az angolóra? Hétig? Nyolcig? Meg az úszás! Szünet. Nem tudom, ennék-e vagy innék? Szünet. Becsukom az ablakot.

 

Az ablakcsukás zöreje.

 

Nem mondtad, hogy úszni járnak…

FELESÉG

Úgyis az én dolgom, hogy mindenre ügyeljek, a munkájukra, a tanulmányi előmenetelükre, a ruházatukra, a testi épségükre, a táplálkozásukra, tisztálkodásukra, a cipőpertlijükre, a biológiai ismereteikre, különös tekintettel a szexuális felvilágosításra, a különóráikra, úgy mint zene, sport, nyelvtanulás. Fel kell jegyeznem, kihez mennek zsúrba, kit kell meghívni születésnapi buliba, el kell döntenem, higgyenek-e istenben vagy sem, s egyáltalán, hogy miben higgyenek. Ráadásul rólad is gondoskodnom kell meg magamról is, persze csak úgy mellesleg. És akkor a hivatali munkámat még meg se említettem… Nem akarlak megbántani, mindezt nem azért mondtam, hogy megbántsalak. Általában zokszó nélkül végzem a dolgomat. De ma reggel…

FÉRJ

Közelítve. A miniszterhelyettes azt mondja, dolgozzak ki egy új koncepciót. Most rám hárítanák az egészet. Hogy bár jogos minden követelés, mégsem lehet túllépni a realitás határait. Elkalkuláltátok magatokat, azt mondja, mindig elkalkuláljátok magatokat. És nevet, hátba ver cinkosan. Miféle koncepciót alakítsak ki? Azt sem tudom, hogyan fogjak hozzá… Mi volt ma reggel?

FELESÉG

Ma reggel, az iskola előcsarnokában, abban a fülsiketítő zsivajban, amit a kölykök csapnak, meg a csöngő éktelen csengésében, amikor a gyerek bőgve közölte velem, hogy otthon felejtettük azt az istenverte technikacsomagot, elkezdtem üvölteni.

FÉRJ

Üvölteni? Te?!

FELESÉG

Mindenki bámult, én meg üvöltöttem és toporzékoltam, nem tudtam uralkodni magamon. Szörnyű lehettem.

FÉRJ

Nyugtatót kellene szedned. Régóta mondom.

FELESÉG

A fiúk megszöktek mellőlem, nem is csodálom, eszeveszett fúria voltam, egy őrült, egy közveszélyes…

FÉRJ

Valeriánát legalább. Vagy Sevenalettát…

FELESÉG

Valaki karon fogott, kivezetett az utcára. Ott magamhoz tértem.

 

Pillanatnyi csend.

 

FÉRJ

Nincs más megoldás, nyugtató kell.

FELESÉG

Hirtelen eréllyel. Nem!!! Szünet. Nem! Szünet. Megfordult a fejemben. Már gondoltam rá magam is. Igen. Be is akartam menni egy patikába.

FÉRJ

Majd adok Eleniumot a magaméból. Csak hogy legyen nálad.

FELESÉG

De mire beértem a hivatalba…

FÉRJ

Jobban lettél?

FELESÉG

Azt nem tudom.

FÉRJ

Nem tudod, hogy jobban lettél-e?

FELESÉG

Nem tudom, annak nevezhetem-e, amit éreztem. Kihűltem. Kihűlt az agyam, a szívem, az egész testem…

FÉRJ

Kis, zavart nevetéssel. Na, hát ez így azért… Mi az, hogy „kihűlt”? Mi az, hogy „kihűltem”?!

FELESÉG

Hogy nem érdekelt semmi. Semmi sem érdekelt. Semmi. Semmi, de semmi. Borzasztóan nyugodt lettem. Érted? Borzasztóan! Mintha meghaltam volna…

FÉRJ

Ideges nevetéssel. Na jó, jó, de…

FELESÉG

Letorkolja, eréllyel. Mintha meghaltam volna! Minden idegen volt – a tárgyak, a munkám, a kollégák. Minden. Még ti is!

FÉRJ

Már komolyan. Mi is?

FELESÉG

Nyugodtan. A gyerekekre gondoltam, ahogy ott hagytam őket abban a zsivajban. Meg rád. Erőltettem, hogy érezzek valamit, mint máskor, mint még az utcán is, mint még reggel is. Azért gondoltam rátok. De nem sikerült. Elképzeltem valami rettenetes dolgot a gyerekekkel meg veled kapcsolatban. Balesetet, tragédiát. Véres tragédiát, igen… De semmi.

FÉRJ

Nyugtalanul. Hogyhogy semmi?

FELESÉG

Semmi. Mintha kívülem senki sem létezne a földön. Szünet. Ne haragudj.

FÉRJ

Nem haragszom, csak nem értem.

FELESÉG

Reménykedtem, hogy elmúlik. De ehelyett rám tört valami iszonyatos menekülési kényszer… Szünet. Fejgörcsre panaszkodtam, a főnök elengedett.

FÉRJ

Korábban jöttél haza?

FELESÉG

Még délelőtt.

FÉRJ

És ezt nem is mondod?

FELESÉG

Nem akartam hazajönni, de eszembe jutott, hogy ezen a lakáson kívül az égvilágon sehová sem mehetek, hát hazajöttem. Haza – a kifejezés megszokott értelmében.

 

Kis szünet.

 

FÉRJ

Szóval te így?

FELESÉG

Én így. Igen.

FÉRJ

És ha én is elmondanám?

FELESÉG

Mit?

FÉRJ

Na, látod! Mert szerinted én élek, mint hal a vízben!

FELESÉG

Higgadtan. Nem. Azt hiszem, lényegében te is teszed a dolgodat.

FÉRJ

Azt hiszed?! Köszönöm! Váltig azt magyarázom, mekkora felelősség van rajtam…

FELESÉG

Egy rossz szót sem szólhat senki.

FÉRJ

Mármint senkinek sem lehet ellenem kifogása, csak neked?

FELESÉG

Nekem se.

FÉRJ

Hát akkor?

FELESÉG

Nagyon becsüllek.

FÉRJ

Akkor? Akkor mi a baj?

FELESÉG

Mi a baj?

FÉRJ

Igen, mi a baj?! Azt kérdezem, mi a baj?! Pillanatnyi szünet. Azt kérdezem…

FELESÉG

Szinte vidáman. Útközben. Hol szeret leginkább lenni? Útközben. Ismered a viccet?

FÉRJ

Dühösen. Nem. Nem ismerem. És ha ismerem is?!

FELESÉG

Nevet. Útközben. Jó, mi?

FÉRJ

Mmmm…

FELESÉG

Tárgyilagosan. Ragyogott a nap.

FÉRJ

Micsoda?

FELESÉG

Ahogy bandukoltam hazafelé. Ragyogott a nap. Talán az jó volt. A délelőtti fény. A hentes meg éppen húst darált – vagy trancsírozott? –, feltekintett, és megpillantott ebben a fényben.

 

Halkan és boldogan Brahms III. szimfóniájából dúdol egy szép motívumot.

 

FÉRJ

Közben. Tessék? Miket beszélsz?

FELESÉG

Meglátott, amint elhaladtam az üzlet előtt. Állítólag azért jött fel. – Mondtam, ugye, hogy itt volt?

FÉRJ

Kicsoda?

FELESÉG

A hentes. Hozott egy kiló vesepecsenyét meg egy kiló sertésmájat.

FÉRJ

Májat? Minek? Tudod, hogy nem szeretem. Minek rendelsz májat?

FELESÉG

Nem én rendeltem. Én nem rendeltem semmit. Csak felhozta.

FÉRJ

Igen? Hát ez meglepő!

FELESÉG

Én is nagyon meglepődtem. Csengetnek, nyitom az ajtót, ott áll véres kötényben, kezében a véres csomaggal…

FÉRJ

Véresen?!

FELESÉG

Ahogy az üzletből felugrott.

FÉRJ

De miféle dolog ez?! Miért tette?

FELESÉG

Megmondta. Mert megpillantott a fényben.

FÉRJ

Elképedve. Mert megpillantott a fényben?

FELESÉG

Alig értem haza, már itt is volt.

FÉRJ

Ilyet még nem hallottam! Mert megpillantott a fényben? Na nem, itt valami másról van szó! Ravasz ötlet! Elkezdi felhordani ide a vesepecsenyét, aztán majd jön protekciót kunyerálni!

FELESÉG

Nem hiszem.

FÉRJ

Korrupció! Egy kis korrupció! Azon jár az esze! De rossz helyen kopogtat!

FELESÉG

Nem, ez tőled nem akar semmit.

 

Szünet.

 

FÉRJ

Úgy?! Nocsak! Szünet. Szóval így állunk?

FELESÉG

Én csupán azt mondtam, hogy nem tőled akar valamit.

FÉRJ

Jó, jó, értem én! Talán bizony közölte is veled a szándékát?

FELESÉG

Az arcára volt írva.

FÉRJ

És ugyan mi volt az arcára írva?!

FELESÉG

Hogy valamit akar.

FÉRJ

De mit?! Túl azon, hogy felhozta a vesepecsenyét.

FELESÉG

Meg a májat.

FÉRJ

Pfuj! Utálom a májat!

FELESÉG

De ő szereti.

FÉRJ

Kit érdekel az, hogy ő szereti?!

FELESÉG

Megkért, hogy pirítsak neki egy adagot.

FÉRJ

Hogy te?! Szünet. Hogy te piríts neki egy adagot?! És megtetted?!

FELESÉG

Ha már olyan kedves volt, és házhoz hozta.

FÉRJ

De ki kérte meg rá?! Hogy jön ahhoz, hogy beállítson ide véresen, ahogy mondod, ott hagyja a boltot a vevőkkel…

FELESÉG

Mégpedig nem is akárhánnyal.

FÉRJ

Tessék?

FELESÉG

Rengeteg kuncsaftja volt, de ő ennek ellenére eljött. Senki és semmi sem tarthatta volna vissza. Csak éppen annyit időzött, amíg becsomagolta a vesepecsenyét meg a májat. Nem akart üres kézzel jönni.

FÉRJ

Ez már máskor is előfordult?

FELESÉG

Soha.

FÉRJ

Szoktál vele diskurálni a boltban?

FELESÉG

Csak a legszükségesebbeket.

FÉRJ

A viselkedéseddel sem hívtad fel magadra a figyelmét?

FELESÉG

Hogy képzelhetsz ilyet?

FÉRJ

Akkor mivel magyarázható?

FELESÉG

Ő maga sem értette, mi hajtotta hozzám attól a pillanattól kezdve, hogy a húsdarálásból – vagy a hústrancsírozásból – feltekintve meglátott. De olyan könyörgő volt, ahogy ott állt az ajtóban. És a két csomag – mintha csak virágcsokrot tartott volna.

FÉRJ

Te meg alig vártad, hogy beengedd?

FELESÉG

Mit képzelsz rólam?!

FÉRJ

Semmit, de kissé meglepődnék, ha éppen egy hentessel kezdenél ki.

FELESÉG

Van valami kifogásod a hentesek ellen?

FÉRJ

Általában nincs.

FELESÉG

Csak velem kapcsolatban?

FÉRJ

Nem venném jó néven.

FELESÉG

Egy orvos, mérnök, tanár, színész, író vagy mit tudom én, az jöhetne? De egy hentes az nem?!

FÉRJ

Ne forgasd ki a szavaimat!

FELESÉG

Csak szeretném tudni, miért éppen egy hentes ellen emelnél kifogást.

FÉRJ

Mert most éppen arról van szó! Egy fiatal… – Fiatal?

FELESÉG

Nem.

FÉRJ

Öreg?

FELESÉG

Nem.

FÉRJ

Hát milyen? Annyi idős, mint én?

FELESÉG

Körülbelül.

FÉRJ

Elképzelhetetlen…

FELESÉG

Hogy annyi idős, mint te?

FÉRJ

Nem, hanem hogy én, például, beállítsak egy vadidegen asszonyhoz…

FELESÉG

Én nem vagyok neki vadidegen. Nála vásárolom a húsárut.

FÉRJ

Ezek szerint a fűszeres, a zöldséges, a fodrász, a parkolóőr, az autószerelő – mindenki betoppanhat ide?

FELESÉG

Miért ne?

FÉRJ

Különösen ha férfi az illető!

FELESÉG

Ha férfi, hát férfi!

FÉRJ

Mint ez a véres ruhájú hentes! Ez a véres kezű! Ez a…

FELESÉG

Csak a köténye véres. De ez a foglalkozásával jár. Máskülönben szelíd és szomorú.

FÉRJ

Ó, szakadj meg, szív!

FELESÉG

Ráhibáztál. Igazán szívszorító volt, ahogy arra kért, süssek neki májat.

FÉRJ

Pompás! Faképnél hagyja a vevőket, és felugrik hozzád egy kis villásreggelire! Nem világosítottad fel, hogy egyrészt ez nem kifőzde, másrészt munkaerkölcs is van a világon?!

FELESÉG

Eszembe sem jutott.

FÉRJ

Mindezt természetesnek vetted? Mégis, mit gondoltál?

FELESÉG

Hiszen mondtam már, milyen állapotban voltam! Gépiesen fogadtam mindent, bár megfordult a fejemben, hogy valamiképpen meg kéne ítélnem a történteket…

FÉRJ

Na ugye!

FELESÉG

…Hogy gyanakodnom kellene. Ahogy most te gyanakszol, ahogy mindig is gyanakodunk, amikor valaki közeledik felénk. Erőltettem az agyamat, és elkezdtem gondolkodni. Hogyhogy ez az ember ott hagyott csapot, papot, csak hogy felhozza nekem ezt a húst meg ezt a belsőséget?

FÉRJ

Na látod…

FELESÉG

És mi az, hogy felpillantott és meglátott, és ellenállhatatlan vágyat érzett? Mi van emögött? Miféle alattomos szándék?…

FÉRJ

Hála istennek, te is észrevetted!

FELESÉG

De amikor ránéztem, elszégyelltem magam. Olyan ártatlanul tekintett rám.

FÉRJ

Nincs veszélyesebb, mint az ártatlan tekintet!

FELESÉG

„Asszonyom – azt mondta –, szép, friss áru. Most hozták a teherautóval.” – „De én nem rendeltem!” – „Tudom, de én örömöt akartam szerezni magának!” – „Nekem? Miért?” – De már meg is bántam ezt az ostoba kérdést. „Miért? Hogy kérdezhet ilyet, hogy miért?”

FÉRJ

Hát ez több a soknál! Mint egy szerelmi vallomás! Pfuj!

FELESÉG

Lehetett volna szerelmi vallomás is.

FÉRJ

Lehetett volna?

FELESÉG

De nem az volt. Legalábbis nem úgy, ahogy te értelmezed.

FÉRJ

Így jár házról házra.

FELESÉG

Mit csinál?

FÉRJ

Szóval ez az ember holmi arkangyal, aki így jár házról házra, hogy meglepetést szerezzen a háziasszonyoknak. A gyermekgondozási segélyen otthon lévő anyáknak. Az özvegyeknek. A hajadonoknak. A szabadnapos feleségeknek. Az elvált asszonyoknak. A mátkáknak. És a matrónáknak…

FELESÉG

Azt nem tudhatom.

FÉRJ

Ez az alak rád akár akaszkodni. Kitalált egy hatásos antrét, egy színpadias belépőt – az életedbe. Egy kis vesepecsenyéért meg májért meg akar kapni. Azt hiszi, hogy téged csak úgy… – Vagy már meg is kapott?!

FELESÉG

Nem értem a kérdést.

FÉRJ

Azt kérdezem, már meg is kapott?!

FELESÉG

Bocsáss meg, nem akarok hinni a fülemnek, ez a durvaság…

FÉRJ

Lefektetett? Itt? Vagy a konyha kövén tepert le? A perzsaszőnyegen? Netán a hitvesi ágyunkban?

FELESÉG

Szégyelld magad!

FÉRJ

Ha nem tette meg, majd még megteszi! Addig jár ide, amíg egy szép napon megteszi!

FELESÉG

Ő nem ilyen.

FÉRJ

Jól hallottam?

FELESÉG

Nem engedem bántani!

FÉRJ

Már véded! Egyre gyanúsabb! Halljuk csak, hogy volt azután, hogy ott a küszöbön elrebegte azt a gyöngéd szerelmi vallomást?

FELESÉG

Egy szót sem szólok többé, ha így beszélsz! Nincs benned egy csipetnyi együttérzés…

FÉRJ

Kivel legyek együttérző? Veled? Vagy a henteseddel?

FELESÉG

Talán igazad van. Igen. Igazad van. Én sem gondoltam rátok. Sem rád, sem a gyerekekre. Kis szünet. Színesebben. Leültettem a konyhában, nem engedte, hogy a szobába vezessem, nincs úgy öltözve, azt mondta…

FÉRJ

És nekiláttál főzni?

FELESÉG

Előbb hagymát vágtam…

FÉRJ

Ő persze segített.

FELESÉG

Nem, ellenkezőleg, arra kért, hadd nézhesse tétlenül a szorgoskodásomat. Ez az ő szava: a szorgoskodásom, mint mondta, megnyugtatja.

FÉRJ

A vevőket meg ott egye a fene!

FELESÉG

Annyira elmerült a szemlélődésben! Aztán amikor ránéztem sírós szemmel…

FÉRJ

Meghatódik! Ő ilyesmitől meghatódik!

FELESÉG

A hagyma ereje csalt könnyeket a szemembe. De ő is félreértette. „Kérem – szólt megilletődve –, kérem, ne vegye úgy a szívére!” Bár ő maga is könnyekkel küszködött.

FÉRJ

A hagymától!

FELESÉG

Lehet, hogy az is közrejátszott. De elkezdett mesélni az életéről, s nem volt könnyű megállapítani, hogy csakugyan a hagymától könnyezik-e. Családi házban élnek, tíz kilométerre a központtól, a felesége meg ő a gyerekek kedvéért költöztek a peremvidékre. Jó levegő, szabadság, napfény. A felesége nagyon takarékos asszony, így mindig van annyi pénzük, hogy ezt-azt hozzáépítsenek a házhoz. Még egy toldalék meg még egy, ő valamikor ezt kedvvel csinálta, de most úgy látja, már sohsem ér a végére, a gyerekek nőnek, megházasodnak, kell nekik a hajlék.

FÉRJ

A hajlék!

FELESÉG

Hajlék, így mondta, nagyon szépen beszélt az otthonukról, ahová már nem szeret hazajárni, mert naponta ugyanaz vár rá: beton- és malterkeverés, kőfaragás, csákányozás és lapátolás, vízcsapok javítása, dúcolások, kerítésfoltozás. A kerttel nincs dolga, a kertben a felesége szöszmötöl, amint hazaér a gyárból, ahol egy varrógép mellett ül egész nap, beleveti magát a kerti munkába, átültet, telepít, gereblyéz, gyomlál napestig. Valamennyien hajnalban kelnek, másfél órát utaznak a városig. Ő, amint beér az üzletbe, előkészíti a tőkehúst, feldarabol egy teherautónyi marhát, sertést, birkát, a felesége meg farmernadrágokat varr, a gyerekek nőnek, megházasodnak, nincs megállás, bővíteni kell a családi fészket.

FÉRJ

Bővíteni!

FELESÉG

Miközben mindezt elmesélte, felszeltem a hagymát, zsírt tettem fel a serpenyőben, felaprítottam a májból egy adagravalót, ahogy kérte. Paprika, fűszerek… tudod, én aztán értem! Hogy ízes legyen, porhanyós legyen. Fenséges illata volt.

FÉRJ

Hát ez eltarthatott egy ideig. A vevők meg vártak.

FELESÉG

Ki gondolt már rájuk?! Kivettem a jégszekrényből egy üveg Radebergert…

FÉRJ

A sörömet is megittátok?!

FELESÉG

A pohár falán a pára! A habzó sör! Éppen volt itthon friss kenyér. Itt terítettem az étkezőben, a kockás abrosszal, az olyan hangulatos. Kockás szalvéták. És ahogy a fedő alól felcsapott az ínycsiklandozó illat! Amint az asztal mellé telepedtünk, egyszeriben elmúlt belőlem az a nyomasztó érzés, ami reggel óta gyötört. Egészen felvidultam.

FÉRJ

Mert etethetted a hentest?

FELESÉG

Mert olyan békességes lett minden. Nyugalmas, békességes. Mintha az egész valami sosem létező időben történne. Ha ott ültél volna velünk, megértenéd.

FÉRJ

Mi megértenivaló van egy őrültségen?

FELESÉG

Arra gondoltam akkor, ilyen lehet a szabadság!

FÉRJ

Ugyan! A szabadság!

FELESÉG

De! De, de, de! Ilyen lehet a szabadság! Elvágni a köteleket, kidobálni a homokzsákokat…

FÉRJ

Ugyan, ugyan! Azt hiszed, nekem sosem fordul meg a fejemben, hogy felrúgjak mindent? Szeretném tudni, mi lenne akkor, ha egyszer csak mindannyian azt tennénk, amit hirtelen szeszélyből kívánunk! Pedig az ember néha nagyon is vágyódik egy kis gyönyörre…

FELESÉG

Gyönyör! Igen! Ezt a szót használta ő is.

FÉRJ

Ezt a szót?

FELESÉG

Azt mondta: „Úristen, egy órája még hogyan is számíthattam volna rá, hogy részem lesz ekkora gyönyörben…”

FÉRJ

Miféle gyönyörben? Pillanatnyi csend. Hadd halljam, miféle gyönyörben?!

FELESÉG

Hát… hogy itt ülhetett a konyhámban, és ehette a főztömet…

FÉRJ

Meg ihatta a sörömet!

FELESÉG

Úgy látszik.

FÉRJ

Na, ne viccelj! Na, hagyjuk a vicceket, jó?! Hadd halljam, mi minden történt még? Mi történt azután, hogy ez a te hentesed kitunkolta a szaftot, megitta a sörömet, és böffentett néhányat?!

FELESÉG

Igazán kérlek, ne legyél ilyen drasztikus! Az egész olyan szép volt, te pedig mindenáron a sárba akarod rántani az egészet!

FÉRJ

Jó, jó, jó, jó! Nem rántom a sárba! Rendben van, idill volt, gyönyör volt, de én arra vagyok kíváncsi, mit műveltetek itt még ezen kívül?

FELESÉG

Behívtam a szobába.

FÉRJ

Hát mégis?!

FELESÉG

Szabadkozott, megismételte, hogy nincs úgy öltözve…

FÉRJ

Az eszébe sem jutott, hogy visszasiessen az üzletbe?

FELESÉG

Nem volt róla szó.

FÉRJ

Bámulatos. És ezt az alakot még nem rúgták ki!

FELESÉG

Mondtam neki, ha annyira zavarja, vegye le a kötényét.

FÉRJ

És zuhanyozzon le, ott a férjem háziköntöse, bújjon bele, a papucsot is megtalálja…

FELESÉG

Csak a kötényt említettem. De ő elhárította, nem, köszöni, nem is akar tovább háborgatni, ennyi elég volt, legfeljebb…

FÉRJ

Legfeljebb?!

FELESÉG

Ha időzhetne még egy kicsit…

FÉRJ

Na! Ha időzhetne, mihez lenne kedve?

FELESÉG

Ha már mindenképpen a szobába invitálom, nem bánja…

FÉRJ

Mit nem bán a drága?!

FELESÉG

Van egy titkolt szenvedélye, de otthon nem hódolhat neki…

FÉRJ

Az oldalamat fúrja a kíváncsiság!

FELESÉG

A felesége ugyanis idegenkedik tőle…

FÉRJ

Szóval a felesége idegenkedik tőle, de te talán hajlandó lennél megengedni, hogy titkolt szenvedélyét kiélhesse?! Nagyszerű! Pompás! Hogy mit meg nem él az ember! És? És??? Mi volt?

FELESÉG

Megtudakoltam, miféle szenvedélyről van szó.

FÉRJ

„Megtudakoltad!” Fogadni mernék, hogy ez is az ő szava!

FELESÉG

Igenis az övé!

FÉRJ

Na és? Hozzásegítetted az élvezethez?!

FELESÉG

Szerencsére megtehettem.

FÉRJ

Igazán?!

FELESÉG

Annál is inkább, mert akkor már magam is vágyódtam rá. Hiszen oly régen még csak eszembe sem jutott. Veled sosem lehet…

FÉRJ

De vele igen?

FELESÉG

Igen. És…

FÉRJ

És?!

FELESÉG

Csodálatos volt.

FÉRJ

Elfúló lélegzettel. Csodálatos? Azt mondod… csodálatos? Kis szünet. És?

FELESÉG

Mit akarsz tudni?

FÉRJ

És hogyan… Hogyan…?

FELESÉG

Ő ide ült… a karosszékbe. Én a díványra. De előbb feltettem a lemezt.

FÉRJ

Szóval zenére?

FELESÉG

Nem értem a kérdést.

FÉRJ

Már megint nem érted! Ha nem akarod, nem érted! Na jó! Beszéljünk érthetőbben! Lefeküdtél vele, perverzkedtél vele zenére?!

FELESÉG

Miket beszélsz? Pillanatnyi csend. Brahmsot hallgattuk.

FÉRJ

Brahmsot?

FELESÉG

Ő istenigazából a moderneket szereti, Schönberget, Brittent, Webernt, Bartókot, Honeggert, de hiába kerestem, nekünk ilyen egy sincs, kicsit restelltem. Mutattam a készletet, Vivaldit, Schubertot, Csajkovszkijt… Ő választotta Brahmsot, hogy akkor inkább Brahms. A III. szimfónia.

FÉRJ

Brahmsot hallgattatok?

FELESÉG

Imádja a muzsikát. De a felesége elképedne, ha azzal állna elő, hogy hallgassanak zenét. Bolondnak nézné. A gyerekei a rockot kedvelik. Neki csak az jut, amit utcán, imitt-amott elcsíp, néhány hangfoszlány táskarádiókból, nyitott ablakokból. Régebben templomokba járt, kedveli a gregoriánt meg Bachot. De már erre sincs módja. Csak a ház meg a kert. Egyszer megpróbálkozott azzal, hogy bevitt egy kazettás magnót az üzletbe, és Alban Berget hallgatott. Nagy botrány lett belőle. Mindezt nagyon fájlalja. De itt egészen felüdült.

FÉRJ

Itt… itt ültetek, és Brahmsot hallgattatok?

FELESÉG

Ez olyan hihetetlen?

FÉRJ

Henteskötényben?

FELESÉG

Henteskötényben. Na és?

FÉRJ

Miközben a tárva-nyitva hagyott boltban a faképnél hagyott vevők várakoztak…

FELESÉG

Hallanod kellett volna Brahms III. szimfóniáját ebben a csendes, elsötétített szobában, akkor nem így beszélnél. Kit érdekelt az üzlet? Kit érdekeltek a vevők? És mit számított, hogy mi történik odakinn? Hogy mi van a városban? Hogy mi van a többiekkel? Dúdolja a szimfónia egy motívumát. Nem, azt nem lehet felidézni!

FÉRJ

Ezt komolyan mondod?

FELESÉG

Hogy nem lehet felidézni? Komolyan.

FÉRJ

Ezt az egészet. Komolyan mondod, hogy ez valóban így… hogy ez valóban megtörtént?

FELESÉG

Tessék, menj ki az étkezőbe, még nem raktam el az edényeket. Nyisd ki a frizsidert, ott a vesepecsenye meg a maradék máj. Vagy tessék, menj le a hentesüzletbe, kérdezd meg őt magát.

FÉRJ

A hentest.

FELESÉG

A hentest.

FÉRJ

Menjek le, kérdezzem meg, főnök, maga volt fenn ma délelőtt a feleségemnél egy kis adag zónára és Brahms harmadik szimfóniájára? Így gondolod?

FELESÉG

Hát durva támadás lenne, az biztos.

FÉRJ

És az mi volt, hogy feljött ide hívatlanul, ismeretlenül, beszemtelenkedett egy kis vesepecsenye meg sertésmáj ürügyén, és levett a lábadról?! Az nem volt durva támadás?

FELESÉG

Hogy lett volna az?! És ki ellen?

FÉRJ

Ellenem! A becsületembe gázolt az a gazember!

FELESÉG

Drágám, ezt nem gondolhatod komolyan.

FÉRJ

De igenis, úgy gondolom! És ezek után ne nevezz engem drágám-nak!

FELESÉG

Az ég áldjon meg, senki sem gázolt a becsületedbe!

FÉRJ

Jó, rendben van, maradi felfogás, elismerem. Csak arra lennék kíváncsi, mit szólnál, ha hasonló ügybe bonyolódnék?

FELESÉG

Ha valami különös vágytól hajtva váratlanul felmennél valakihez?

FÉRJ

Legyünk pontosak: egy nőhöz.

FELESÉG

Megérteném.

FÉRJ

Te? Megértenéd?! Ugyan már!

FELESÉG

Valamikor biztosan tiltakoztam volna ellene, de most már másként gondolom. Másként hiszem. Úgy vélem, ha szükséged lenne rá, meg kellene tenned.

FÉRJ

Hogy kapcsolatba kerüljek egy nővel?

FELESÉG

Egy emberrel.

FÉRJ

Nővel! Arról van szó, hogy egy nővel!

FELESÉG

Hát akkor nővel.

FÉRJ

Ezt csak azért mondod, hogy most fogjam be a szám.

FELESÉG

Ha átélted volna azt, amit én, tudnád, miről beszélek. Hálás vagyok ezért a délelőttért. Ez az ember…

FÉRJ

Ez a férfi!

FELESÉG

Ez a férfi megajándékozott azzal, amit olyan régóta nélkülözök: a szabadsággal. A szabadság érzetével.

FÉRJ

Illúziójával!

FELESÉG

Nem, ez nem illúzió volt.

FÉRJ

Mert itt zabált, és meghallgatta veled azt a nyavalyás lemezt?!

FELESÉG

Hiába beszélsz így.

FÉRJ

Ez őrület! Hát hányszor hoztam már haza neked húst én is? Hányszor kértem, hogy főzzél ebédet, vacsorát? Hányszor sündörögtem körülötted a konyhában, és dicsértelek? És hányszor feltettem már neked meg magamnak nemcsak azt az istenátka harmadik szimfóniát, de minden rohadt lemezünket, amit csak hazahordtunk a boltból? Meg se tudom mondani, hányszor. De még sohasem láttalak így begerjedve. Még soha. Soha. Szünet. Most ez a hentes. Idejön egy véres kötényű hentes egy kiló vesepecsenyével meg marhamájjal…

FELESÉG

Sertésmájjal.

FÉRJ

Sertésmájjal. Pillanatnyi szünet. Idejön, és tessék!

FELESÉG

Nem tehetek róla. Így volt.

FÉRJ

Nevetséges!

FELESÉG

Volt hozzá merszem. És neki is. Hogy megszabaduljunk. Hogy elfogadjuk a szabadságot!…

FÉRJ

Hagyd már ezt! Hagyd ezt a szabadságot, hagyd! Kis szünet. Hallgass ide! Mondok én neked valamit. Erről a… erről a te szabadságodról. Amiben senki más nem létezett – sem a világ, sem a gyerekeid, sem a férjed, csak te meg a te hentesed! Mondok én valamit, csak figyelj ide! Ne gondold, hogy bennem nincsenek ilyen… ilyen vágyak! Vannak. Nagyon csodálkoznál, ha kifordíthatnál, és belém láthatnál. Nem kívánom neked. Nem. De én sem kívánok beléd látni! Érted? Nem vagyok rá kíváncsi, mi tesz boldoggá! Nem érdekel! Nekem húzni kell az igát, én nem szállhatok ki a buliból! Óriási grimbusz lenne, ha egy szép napon, így, mint te, bemondanám az unalmast. És azt tenném, amit a kedvem diktál. Már túlságosan messzire mentünk ahhoz, hogy minden további nélkül egyszer csak leblokkoljunk. Hogy ennyi, és nincs folytatás. Hogy ezután most már szabadon… az érzéseink szerint! Hát erre nekem nincs módom. Márpedig ha nekem nincs, neked se legyen! Ez most megtörtént, de ezzel vége! Nincs többé idill! Megegyeztünk?

 

Hosszú szünet.

 

FELESÉG

Nem értem, miért beszélsz így. Csend. Csodálom… Pillanatnyi csend. Csodálom, hogy így beszélsz. Miért? Csend. Miért?

FÉRJ

Mert a férjed vagyok.

FELESÉG

Akkor sem kellene… Nem szabadna így beszélned. Nem. Nem szabadna.

FÉRJ

Akkor minek vagyok a férjed?

FELESÉG

Ez így szörnyű.

FÉRJ

Akkor mi a fenének vagyok a férjed?! Minek élünk együtt?…

FELESÉG

Ne beszélj így, mert ez szörnyű! Szörnyű!

FÉRJ

Mire számíthatunk? Hogyan bízzunk? Mit akarunk egymástól? Hogyan hihetünk? Ha egyszer csak egy véres kötényű hentes…

FELESÉG

Erőtlenül. Hagyd már azt a véres kötényt!

FÉRJ

Te mondtad, hogy a köténye véres volt.

FELESÉG

Akkor is. Éppen azt kell emlegetni?

FÉRJ

Aha! Aha! Szóval azért ez zavar? Hát mégsem volt olyan mindent elsöprő élmény?

FELESÉG

Igenis szép volt!

FÉRJ

Ez sem volt olyan tökéletes idill? Ott az a véres kötény…

FELESÉG

Kérlek!

FÉRJ

Kellemetlen? Az ügy nem ildomos része?

FELESÉG

Hagyd, kérlek, hagyd! Hagyd már!

FÉRJ

Mi az, már ideges vagy?

FELESÉG

Soha nem fogom elfelejteni azokat a pillanatokat, amikor békés nyugalomban ette a főztömet. Soha nem felejtem el a hálás tekintetét. Azt a békés nyugalmat. A muzsikát a félhomályos szobában. A kedvességét. A szeretetét. Az érzést, hogy szüksége volt rám. Hogy szükségünk volt egymásra. Nem, ezt nem veheted el tőlem.

FÉRJ

Főleg ha nem emlegetem a véres kötényt!

FELESÉG

Szinte már teljesen erőtlenül. Könyörgök, ne!…

FÉRJ

Eszembe sem jutna, ha nem te hívtad volna fel rá a figyelmemet.

FELESÉG

Nincs jelentősége. Hentes – véres a köténye, az természetes.

FÉRJ

Akarod hinni te!

FELESÉG

Ez az igazság!

FÉRJ

Akkor miért nem emlegethetem?

FELESÉG

Mert nem arra akarok emlékezni. A szabadság óráira akarok emlékezni. Bármily rövid órák lehettek is csupán!

FÉRJ

Hiába! Ott van az a kötény is!

FELESÉG

Ugyan már! Marhavér, sertésvér, birkavér…

FÉRJ

Vér.

FELESÉG

Akármit mondasz is…

FÉRJ

Vér, vér, vér, vér…

FELESÉG

…szabad és boldog voltam.

 

 

 

Megy a gyűrű

Televíziós játék


Személyek
TÓTH FERENC
JOLÁN, A FELESÉGE
MAMA
LIDI
BANDIKA
NÁNDI
MARI, A FELESÉGE
VASADI
FÉRFI

Szoba egy pesti bérházban.

Hajnal. Téli, szürke fény. Mintha egymásra torlódnának a bútorok. Rendetlenség. Ruhák a székeken. A gyermekágy rácsán bébipléd és pelenkák. A televízión üres sörösüvegek.

Jolán és Ferenc az ágyban. A nő még aludna, a párnába fúrja a fejét: de a férfi monoton hangja felébreszti. Ferenc éber, de mozdulatlan, hanyatt fekve beszél.

 

FERENC

…először mindig mintha mezőn járnék, tágas mezőn, de nem. Egy város. És mindig ugyanaz a ház…

JOLÁN

Álmosan. Milyen ház?

FERENC

Álmomban. Mindig ugyanaz a ház. Ismerem, de nem tudnám megmondani, hol lehet…

JOLÁN

Ühmmm…

FERENC

Nem. A valóságban nem létezik az a ház. Azt hiszem.

JOLÁN

Halkabban. Andika még alszik.

FERENC

Furcsa öreg ház. A vakolata lehullott, a puszta kőfalakat látom…

JOLÁN

Muszáj mindig elmesélni az álmodat?

 

Kis csend.

 

FERENC

Nem. Nem muszáj. – Ne aludj, fel kell kelnem.

JOLÁN

Még van időd. Fogj át… Átfordul, a férfihoz bújik.

 

A férfi nem mozdul.

 

FERENC

Olyan különös világosságot látok mindig. Délutáni fényt. Délután van mindig. És nyár. Csendes nyári délután. De ez nem megnyugtató, ellenkezőleg…

JOLÁN

Ölelj át!

FERENC

Anyádék már fenn vannak, hallom.

JOLÁN

Kijózanodva felkönyököl. Mi bajod?

FERENC

Azok az éles fények. Nincsenek árnyékok, csak a hideg fények. És azok a puszta kőfalak…

JOLÁN

Hagyd már!…

FERENC

Tessék?

JOLÁN

Rideg, ellenséges hangon. Én meg azt álmodtam, hogy végre volt lakásunk, berendezkedtünk… Végre elköltözhettünk innen…

FERENC

Ühmmm.

JOLÁN

Anyámék ideadták az ötvenezer forintot…

FERENC

Másról sem álmodsz.

JOLÁN

Miért? Valóban adnak ötvenezret, ha költözhetünk. A többit meg… amennyi még hiányzik…

FERENC

Tudom.

JOLÁN

Kis csend után. Szóval beszélsz majd Nándival?

FERENC

Beszélek.

JOLÁN

Adhatnának harmincat vagy negyvenet.

FERENC

Meglátjuk.

JOLÁN

Van pénzük, ne félj!

FERENC

Persze.

JOLÁN

Százhúszezret kér az OTP, arra gondolj, elő kell teremteni!

FERENC

Előteremtjük.

JOLÁN

Nem is ez izgat. Várakozva nézi a férfit. Hallod? Nem is ez izgat – azt mondtam!

FERENC

Igen.

 

A nő játékosan, de azért indulattal a férfi fölé térdel.

 

JOLÁN

Nem is kérdezed, hogy „akkor hát mi”?

FERENC

Nevetve, ám kissé kelletlenül. Akkor hát mi? – Na, engedj, elkésem!

JOLÁN

Sietsz hozzá!

FERENC

Aha, képzelheted!

JOLÁN

Dögönyözi. A régi szép emlékek! A feledhetetlen szerelem! Hát csak ugorj a nyakába!

 

Nevetve, játékosan, de némi vadsággal birkóznak.

 

FERENC

Na! Engedj! Engedj!

JOLÁN

Rohanj csak hozzá! Rohanj!

FERENC

Hiszen tudod! Majd elepedek érte! Leteperi a nőt, nevet. Na! Maradsz már?

JOLÁN

Elernyedve, komolyan. Nem szeretem, hogy ott leszel nála!

FERENC

Én sem. De csak így lehet.

 

A nő váratlanul fölébe kerekedik.

 

JOLÁN

És mit fogtok csinálni?!

FERENC

Tréfára veszi. Na, mit?

JOLÁN

Azt?! Te nyavalyás! Már az este sem akartál velem semmit! És most sem!

FERENC

Felriasztod a gyereket!…

JOLÁN

Kikaparom a szemed! Te! Kikaparom!…

 

Ádáz düh sarkallja, de a férfi elkapja a csuklóját.

 

FERENC

Most már elég lesz! Na! Jolán! Elég lesz!

 

Lecsillapodnak.

 

Készíts reggelit!

JOLÁN

Anyám már biztosan készít valamit…

 

A takarón térdelve követi tekintetével a másik mozdulatait. A férfi felkel, öltözni kezd, félrevonja a bébiplédet, a kiságyba pillant.

 

FERENC

Ébredezik. Andika. Mondtam, ugye…

JOLÁN

Én azért szeretlek.

FERENC

Meglepetten néz a nőre. Azért?!

JOLÁN

Én még mindig éppen úgy szeretlek!

FERENC

Hát persze. Én is. Kinyitja a szekrényt. Kivasaltad a kék ingemet?

JOLÁN

Jó lesz a garbó is. Nem kell úgy kiöltöznöd.

 

A férfi szó nélkül előveszi a garbót. A nő felkel, a gyerekágy fölé hajol, megigazítja Andikán a takarót. A férfi színes csomagokat tesz egy sportszatyorba.

 

FERENC

Szabad szombatos vagy, kimehettek Andikával a Ligetbe.

JOLÁN

Bízd rám, hogy mit csinálunk. – Azok mik?

FERENC

Ja? Vettem a srácnak néhány apróságot.

JOLÁN

Nem is mondtad.

FERENC

Vízipisztoly, társasjáték, kisautó…

JOLÁN

Hogy Lidi meghatódjon!

FERENC

Nem Lidinek viszem. A srácnak.

JOLÁN

Lidinek csak a pénz számít!

FERENC

Hagyd ezt most!

JOLÁN

Véded?!

FERENC

Nem védem, de hagyd ezt most! Elkészül az öltözködéssel, bekapcsolja a sportszatyrot.

JOLÁN

Ha nem elég neki a havi nyolcszáz, megmondhatod, hogy nem rám költöd a keresetedet! Én nem flancolok! És azért itt van Andika is! A kislányod! Nem ártana, ha figyelembe venné, hogy van egy gyerekünk is.

FERENC

Figyelembe veszi.

 

A gyerek sír; a férfi a kiságy mellett megy el, Andikára pillant.

 

Fellármáztad!

JOLÁN

A csöppséghez hajol. Na! Itt a cumid, szépen… Felegyenesedik. És éppen eleget gürizünk mind a ketten… hogy legyen egy lakás, például! Ha már olyan nagyvonalú voltál, és egy huncut fillér nélkül kiszálltál a magadéból… legalább ezt megmondhatod neki!

FERENC

Nem beszélek vele ilyesmiről. Felveszi kurta irhabundáját.

 

Benyit Jolán anyja, pongyolában; tálcán reggelit hoz.

 

MAMA

Ferikém, már útra készen? A teád… Leteszi az asztalra. A papa is most indul, a főnökét viszi a repülőtérre… Andika?

JOLÁN

Nehogy felvedd, anyukám!

MAMA

Jó, jó! – Puszi, puszi nagymamának. – Kiejtette a cumit. Segíteni akar, de a lánya nem engedi.

JOLÁN

Majd én!…

MAMA

Nagyon vigyázz, Ferikém, azt mondja a rádió, síkosak az utak!

FERENC

Majd lassan hajtok.

 

A mama kimegy. Ferenc kortyol a teából.

 

JOLÁN

Ha ilyen pocsék az idő, nem kellene elindulnod.

FERENC

Ugyan már! Naponta több száz kilométert vezetek. Még néhány gyors kortyot a teából, aztán int a gyereknek. Szervusz, Andika! – Reggeliztessétek meg…

JOLÁN

Csak akkor vagy gyengéd, ha szerelmeskedni akarsz!

FERENC

Szervusz… Futólag megcsókolja. Indulok, mert nem érek le időben…

JOLÁN

Valamit küldhetnék a gyereknek én is. Vagy Lidi kidobná?

FERENC

Elég lesz, amit vettem.

 

Kép elsötétül.

 

 

Öreg villa egy vidéki városkában.

Szombat délelőtt. Téli fény. A több lakásos, elhanyagolt villa alagsorába néhány lépcsőfok vezet le. Ferenc sportszatyorral, irhakabátban feltűnik a lejárati bolthajtásban. Mögüle az udvarra látni, ahol egy asszony megy át lavórral, ruhákat készül kiteregetni. Megneszeli a férfit, megáll, kutatóan figyel. Ferenc is hátrapillant, a nő ismerős, de kerülni akarja most a találkozást, lesiet az alagsorba.

Meztelen villanykörte világít. Ferenc otthonosan igyekszik az egyik lakásajtó felé. A küszöb előtt női gumicsizma, odább ródli meg vásott cirokseprű a falnak támasztva.

A sáros gyékényben megtörli a lábát, csenget. Vár. Újra csenget. Lidi nyit ajtót. Feszes, sötét szoknyát visel és lurexblúzt. Gondosan megfésülködött, szemhéját kékre festette, ajkát kirúzsozta. De hiába: vonzónak mégsem mondható. Nem is elegáns, inkább kissé vásári.

Nem tudja palástolni izgalmát.

 

LIDI

Még nincs tizenegy óra. Szervusz.

FERENC

Nem tudom pontosan kiszámítani, azt hittem, nagyobb lesz a forgalom a hármas úton. De nemsokára tizenegy. Nem akartam késni a gyerek miatt.

LIDI

Igazán?! Utat enged a férfinak.

 

A konyhában Ferenc lopva, kíváncsian körülnéz. Most is rendetlen minden. A mennyezet alatti kis ablakon kevés fény vetül be, de azért jól látszanak a mosatlan edények, a gyűrt, foltos konyharuhák, a csap alatt a mocskos feltörlőrongy.

Egy csészealjban cigaretta füstölög. Lidi sietve felkapja, szippant. Csend.

 

FERENC

Bandika? A szobában?

LIDI

Mindjárt jön. Átment Kántorékhoz.

FERENC

Kikhez?

LIDI

Mi az? Már senkire sem emlékszel? Kántorék. Az utcai lakásban.

FERENC

Aha. – Áthívnád?

LIDI

Tizenegyre itt lesz.

FERENC

Nem is várt?

 

Lidi válasz helyett idegesen szippant a cigarettájából, kitárja a szoba ajtaját. Feszült, zavart.

 

LIDI

Gyere be. Vagy nem akarsz bejönni? Azért, mert Bandika nincs itt… azért… hát azért bejöhetsz…

FERENC

Persze.

 

A nő megy előre. Ferenc követi. Lidi becsukja maguk mögött az ajtót. Keze a kilincsen; kis mosolyt erőltet magára. A férfi megáll a szoba közepén. Nézelődik. A szekrény még a helyén. A kétszemélyes heverő, kockás pléddel leterítve, a falnál. A magas alagsori ablakon színes függöny. Sublód, rajta televízió, táskarádió.

 

LIDI

És a kabátodat is levehetnéd, nem?

FERENC

Azt is… Bekapcsolja a táskarádiót. Zene. Kikapcsolja. Ez volt Nándiéktól a nászajándék!

LIDI

Nem, ezt én vettem. – A kabátod!

FERENC

Ja, igen. Leveti: nézi, hova tegye.

LIDI

Amit Nándiéktól kaptunk, az már régen nincs meg! – Dobd a kabátodat a heverőre. Fogas nincs, tudod.

FERENC

Aha. Fogas az sohsem volt.

 

Elmosolyodnak. A férfi a heverőre teríti a bundáját. A sportszatyrot is majdnem az ágyra teszi, de meggondolja magát, a földre állítja. Csend.

 

LIDI

Nem ülsz le?

FERENC

Köszönöm.

 

Az asztal melletti székre telepszik féloldalasan. A nő távolabb, a heverő sarkára. Csend.

 

FERENC

Ezt még nem szigetelték?

LIDI

Mit?

FERENC

A falakat. Most is érezni… Szóval ezt a dohszagot…

LIDI

Szellőztetek.

FERENC

Igen. – Már akkor szó volt róla, hogy azzal az új módszerrel… hogy a fundamentumba, tudod, befúrnak, és azt a… azokat a…

LIDI

Elektródákat.

FERENC

Aha.

 

Csend.

 

LIDI

Néha átszellőztetem a lakást. De a szekrény háta csupa penész.

FERENC

Na igen.

 

Csend.

 

LIDI

Ti már kaptatok lakást?

FERENC

Most lesz valami. A Joli apja… Elhallgat.

 

Lidi tekintetében gúny.

 

LIDI

Elintézte, mi? Ahogy annak idején ezt az apám. Ez az a híres önállóság?

FERENC

Sok pénzembe fog kerülni.

LIDI

Sajnáljalak?

 

Csend. Lidi az asztalhoz megy cigarettáért.

 

FERENC

Még mindig Fecskét szívsz?

LIDI

Kínálja. Rágyújtasz?

FERENC

Majd a magaméból. Előveszi a saját pakliját.

 

Tüzet adna a nőnek, de elkésett. Lidi már felkattintotta az öngyújtóját.

 

Nem jön? Bandika. Nem mondtad neki, hogy…

LIDI

Rászoktál a Sopianae-ra? Drágább. A pénzesutalványokról látom, hogy még mindig csak sofőr vagy.

FERENC

Az. Sofőr.

LIDI

Talán Jolika is éppen úgy gátolja a kibontakozásodat, ahogy állítólag akkoriban én?

FERENC

Feláll, elfordul, nem akar válaszolni. Már tizenegy óra. Írtam, hogy jövök. Vagy nem tudja?

LIDI

Játszik. A Kántorék gyerekeivel játszik. Majd jön.

FERENC

Átjár hozzájuk? Azelőtt nem volt ilyen nagy a barátság.

LIDI

Segítenek. Bandika meg jól érzi magát náluk. Itt egyedül van.

FERENC

És te?

LIDI

Én? Hogy érted?

FERENC

Ott vagy az áruházban?

LIDI

Ja, igen. Üveg és porcelán. Mint régen. Csend. Szóval a sofőrségnél nem futotta többre?

 

Ferenc ránéz, de nem válaszol.

 

Amíg együtt éltünk, arról panaszkodtál, hogy a létfenntartásért meg a pénzkeresetért… szóval, hogy fel kell áldoznod a tehetségedet… Hogy miattunk… a kicsinyes gondok miatt odavész a tehetséged…

FERENC

A tehetségem!

LIDI

Azért hagytál itt minket, hogy végre szabaddá tehesd magad!

 

Ferenc arca elsötétül. Nem akar erről beszélni. Az ablakhoz áll, háttal a nőnek, de hátra-hátrapillant, mint aki orvtámadástól tart.

 

LIDI

El akartad hitetni mindenkivel, hogy miattam nem mentél egyetemre! Hogy miattam nem mehettél! Hogy nem engedtelek! Még ma is hallom, hogy tönkretettem az életedet. És most? Most ki teszi tönkre?!

FERENC

Csendesen. Hogy néz ki?

LIDI

Nem értem. Kicsoda?

FERENC

Bandika. Nőtt?

 

Csend. Lidi nem válaszol. Remeg kezében a cigaretta. Tehetetlen. A férfi, higgadtságot színlelve, végre megfordul.

 

Remélem, már nem olyan nyamvadt étvágyú, mint… Emlékszem… csak akkor evett, ha közben meséltem neki… és… Remélem, erről már leszokott…

 

Csend.

 

LIDI

Le. Erről leszokott.

FERENC

Azért már jöhetne. Kíváncsi vagyok rá.

LIDI

És eddig?!

FERENC

Nézd, a terhesség alatt Joli nagyon érzékeny volt…

LIDI

Igen?!

FERENC

Nem akartam komplikációkat.

LIDI

Látod, ezt elhiszem rólad!

FERENC

Veszélyeztetett terhesség volt…

LIDI

És azután?

FERENC

Tévedsz, ha azt hiszed, Joli tiltotta…

LIDI

Ó! Dehogy!

FERENC

Pestről lejönni… Rengeteget dolgozom és… Hát végül is itt vagyok.

LIDI

Még a pénzt sem te adod fel! Levonják, úgy érkezik hivatalosan! És most idejössz, és azt kívánod, hogy itt várjon, itt tapsikoljon, hogy megjött apuka, megjött apuka!

 

Feszült csend.

 

Azt hiszed, vártunk?! Már a sírás határán, könnyes szemmel. Azt hiszed, várt?! Azt hiszed?!…

 

Kint ajtócsapódás. Neszek. Lidi kapkodva elnyomja a cigarettát, az ajtóhoz siet, feltárja. Bandika áll a küszöbön.

 

Na! Gyere! Jól van… Köszönj! A gyerek mögé kerül, tereli. Apád. Apád van itt.

 

Csend. Bandika az anyjához bújik.

 

FERENC

Hát… szervusz! Hm? Nem jössz ide?

LIDI

Eredj oda!

FERENC

Hoztam neked valamit… Kiveszi a sportszatyorból az ajándékokat. Nézd csak… autó…

 

A gyerek az anyjára pillant, hogy elfogadja-e.

 

LIDI

Menj apádhoz!

 

Bandika az apjához fut, felnyalábolja a csomagokat.

 

FERENC

Hát nem is mondasz semmit?

 

A kisfiú hallgat. Aztán hirtelen megfordul, az anyja elé áll.

 

BANDIKA

Átvihetem?

LIDI

Hová?

BANDIKA

Kántorékhoz. Játszani.

LIDI

Most nem. Itt az apád. Hozzád jött. Ülj le és beszélgessetek!

 

Kegyesen megfordul és kisiet. Csend. Ferenc hosszan, gyönyörködve nézi a gyereket; a heverő sarkára telepszik, kezét nyújtja.

 

FERENC

Hát gyere! Ülj le szépen. Kicsit ülj ide. Legyél itt velem, aztán majd átmehetsz a barátaidhoz…

 

A gyerek félszegen az apjához bandukol. A heverőre rakja a játékokat. A kisautót nézegeti.

 

FERENC

Fel lehet húzni. Így. Ha néhányszor megforgatod a földön a kerekét, elgurul magától… na? Elengedi az autót.

 

A gyerek elkapja a zúgó kocsit.

 

BANDIKA

Skoda.

FERENC

Az. Skoda. Milyen okos vagy!

BANDIKA

Van Zsiguli is meg Trabant is meg Mercedes is.

FERENC

Így ismered az autókat?

BANDIKA

De ez Skoda! A padlóra térdel, és zúgatja a motort.

FERENC

Emlékszel rám?

 

A gyerek a kocsival játszik.

 

Szoktál rám gondolni?

 

A gyerek fel sem pillant.

 

Bandika! Szoktál rám gondolni?

 

A gyerek feláll, az apjára néz, vállat von.

 

Nem?

 

A gyerek megingatja a fejét.

 

Soha?

 

Semmi válasz, csak nézik egymást.

 

Nem is gondolsz arra, hogy van apád?

BANDIKA

Nekem nincs. Nekem csak a Laci bácsi van.

FERENC

Ki az a Laci bácsi?

BANDIKA

Akivel anyuka szokott aludni.

FERENC

Hol?

BANDIKA

Itt.

 

Csend.

 

FERENC

És… és a Laci bácsit szereted?

 

A gyerek egykedvűen vállat von.

 

Én vagyok az apád. Ahogy más gyereknek, úgy neked is van apád. Hogy hívnak?

BANDIKA

Miért?

FERENC

Mondd a neved, ahogy másoknak bemutatkozol.

BANDIKA

Tóth András.

FERENC

Nahát. Én is Tóth vagyok. Tóth Ferenc. Te a nagyapád után vagy András.

BANDIKA

A nagyapa már meghalt.

FERENC

De amikor születtél, még élt. És nagyon szeretett. Őt is Tóthnak hívták, minket mind így hívnak. Engem is. Mert az apád vagyok. Csak el kellett innen mennem, más dolgom volt, most már nem vagyok veletek.

BANDIKA

Tudom. Elmentél egy csajjal.

FERENC

Nem, ezt ne mondd így! Kitől hallottál ilyet?

BANDIKA

Anyutól.

FERENC

Nézd, kisfiam… egy néni. Jolán néni. Ő most az apád felesége. Érted? Van egy kistestvéred is.

BANDIKA

Nekem nincs, csak a Kántor Pistinek. A Misi. Az az ő kistestvére.

FERENC

De, neked is van. Andreának hívják. Andika. Kislány. Csak nem itt él, hanem apáddal. Az a néni a mamája, akit mondtam. Andika még kicsi. Szeretni fogod. Eljössz, meglátogatod. Ha nagyobb leszel. Leveleket írsz nekünk… Tudsz már írni, nem?

BANDIKA

Megmutassam?

FERENC

Hát persze! Mutasd!

 

A gyerek örömmel veszi elő táskájából a könyveit, füzeteit.

 

BANDIKA

Ez az írásfüzet… ez a gyakorló…

FERENC

Nagyon szépen írsz.

BANDIKA

Már akkor is tudtam írni, amikor óvodás voltam.

FERENC

Igen? És ki tanított meg rá?

BANDIKA

Hát a Laci bácsi. Rajzolt is nekem mindig.

FERENC

Laci bácsi… tud rajzolni?

BANDIKA

Festeni is. Ő csinálja a kirakatokat az áruházban.

FERENC

Aha. Igen. Rendes a füzeted. Jó tanulónak kell lenned.

BANDIKA

Miért?

FERENC

Tanulnod kell! Rendes légy és szófogadó!

BANDIKA

Rendes vagyok.

FERENC

Ne hozzál rám szégyent! – Nem akarsz az ölembe ülni? Ülj az ölembe, átnézzük a könyveidet.

 

A gyerek felszabadultan, örömmel ül az apja ölébe.

 

BANDIKA

Ezt a radírt a Sümegitől kaptam.

FERENC

A barátodtól?

BANDIKA

Nevet. A Sümegi? A Sümegi az egy lány!

FERENC

Á, vagy úgy!

BANDIKA

Mindig adok neki rágógumit. Fedor Guszti is hoz neki rágógumit, de a Sümegi mégis nekem írt levelet.

FERENC

Tetszel neki?

BANDIKA

Itt van, ezt írta. Elolvasod?

FERENC

Olvassa. „Kedves Bandi, szeretettel üdvözöl Dóri.” – Dórinak hívják?

BANDIKA

Igen, de már nem belé vagyok szerelmes.

FERENC

Na, ne mondd!

BANDIKA

De azért még mindig sikongat, ha meglát. Ilyen hülye, szegény! Pedig már rég a Zsuzsit szeretem!

 

A férfi nevet, felkapja, magához öleli; a gyerek is kacag; jókedvűen a szőnyegre csúsznak a heverő mellett.

 

FERENC

Ej, te kis csibész!… Amikor kicsi voltál, hányszor játszottunk így! Nem emlékszel rá?

BANDIKA

Nem tudom…

FERENC

Éjszaka is… a karomba vettelek, sétálgattam veled itt fel és alá, mert jött a fogad, és sírtál. Ringattalak, énekeltem neked… Meg ezen a szőnyegen is mennyit hemperegtünk! Én voltam a ló, te a hátamra ültél… Ilyen jó barátságban voltunk. Szünet. A férfi szomorú mosollyal nézi a fiát. Hátát a heverőnek veti; a gyerek keze ügyébe adja az autót. Amikor megszülettél, tudod, a kórházban reggel volt, én meg ott várakoztam a hallban, és kijött az orvos, és azt mondta: „Tóth úr, fia van!” – Ilyen csöpp voltál! Arra is emlékszem, hogyan kezdtél beszélni. Azt mondtad: „Ma…”

BANDIKA

Miért azt mondtam?

FERENC

Azt jelentette, hogy mama. Meg „Pa…” Az én voltam. Meg: „Nem!” Talán ezt a szót tanultad meg leghamarabb. Élesen, akaratosan mondtad. Nevettünk, én meg biztattalak, hogy az életben mindig mindenre ugyanígy vágd rá, hogy nem! Keserű mosollyal bólogat, sóhajt, felkel a szőnyegről. Hm. Mert igent mondani másnap is ráérsz. Később is. Ha érdemes.

BANDIKA

Van autód?

FERENC

Tessék? – Ja, van.

BANDIKA

Zsiguli?

FERENC

Csak egy régi Wartburg. De azért gurul. Hirtelen ötlettel. Elvigyelek egy kicsit autózni?

BANDIKA

Vigyél, vigyél, vigyél!!!

FERENC

Hívd be anyut, megmondjuk neki!

 

A gyerek boldogan rohan a konyhába. Az ajtóban az anyjába ütközik.

 

BANDIKA

Anyu! Anyu, gyere gyorsan, meg akarjuk neked mondani, hogy elmegyünk autózni!

LIDI

Micsoda?

FERENC

Elviszem egy kicsit.

 

Veszi a bundáját. Bandika körülötte ugrál.

 

BANDIKA

Autózni megyünk! Autózni megyünk!…

LIDI

Azt már nem!

FERENC

Tessék?

BANDIKA

Wartburgja van! Azt mondja, Wartburgja van…

LIDI

Kár volt mondani ezt az autózást, mert nem engedem.

FERENC

Nem engeded?!

LIDI

Nem… Meghívtak minket ebédre.

FERENC

Ezt nem is mondtad.

LIDI

Mért mondtam volna?

FERENC

És ha Bandika velem maradna?

LIDI

Veled?!

FERENC

Délutánig. Úgy értem.

LIDI

Nem, azt nem…

BANDIKA

Igen! Délutánig! Vele maradok délutánig!

LIDI

Mondom, hogy nem lehet!

BANDIKA

De! Autózni akarok!

LIDI

Csend! Szó sem lehet róla!

BANDIKA

De, de, de!… Nem megyek ebédelni, utálom, nem akarom nem… nem akarom!… Sírva fakad.

 

Lidi idegesen elkapja a karját, de a gyerek kiszabadul, és a heverőre veti magát bőgve.

 

Hagyjál! Hagyjál!

LIDI

Elhallgass! Ne bőgj! A férfira tekint vad indulattal. Látod?!

FERENC

Nem akartam rosszat, körbejártuk volna a várost…

BANDIKA

Bőgve. Igen, elmegyek vele, vele megyek, vele akarok…

LIDI

Csend! Hagyd abba a sírást, igen?! Igen?!… Ferencnek. Erre aztán semmi szükség nem volt!

FERENC

Nem értem, miért nem engeded.

LIDI

Azt akarod, hogy a gyerek előtt magyarázzam meg neked?! Egyébként három évig nem találkoztatok, egyszerre ennyi is elég volt. Vagy nem?

FERENC

Vérig sértve. Rendben van… Felkapja a táskáját. A gyerek elé guggol. Kisfiam… sajnálom…

 

Bandika könnyes szemmel átöleli az apját. Zavart csend.

 

Na. Megyek. Megyek most. Na. Kibontakozik az ölelésből. Felegyenesedik. És írjál. Tudsz írni, írjál nekem. Lidire néz békülékenyen. Írhatna nekem. Biztasd.

 

Az asszony ellenségesen hallgat.

 

Ferenc előveszi a tárcáját, és letesz az asztalra ötszáz forintot. Tessék. Vegyél rajta valamit neki. Nem sok, de…

LIDI

Nyugta nem kell róla?

FERENC

Na jó! Elfordul Liditől. Bandika! Köszönjünk el szépen. Szervusz!

LIDI

Nem hallod?! Köszönj!

BANDIKA

Neeeeeem!!!…

LIDI

Hisztériásan. Köszönj!

FERENC

Hagyd! Hagyd… Megérintené a kisfiú fejét, de az olyan dacosan áll, hogy nem meri megtenni. Elmegy Lidi mellett. Szervusz. Már az ajtónál van, amikor az asszony is köszön.

LIDI

Szervusz.

 

 

Vágás.

Alagsor.

Ferenc kijön a lakásból. A fal mellett a ródli, a seprű. Fenn, a lejárat boltíve alatt feltűnik egy fiatal férfi. A kinti fénytől csak a körvonalai látszanak. Arca sötétben. Siet lefelé.

A lépcsőn egymásba ütköznek.

 

FÉRFI

Pardon…

FERENC

Pardon.

 

Egy pillantás egymásra – aztán a férfi, bár most már lassabban, továbbmegy. Ferenc felér az udvarra. Visszatekint. A férfi is éppen akkor néz vissza, közben kulcsot vesz elő, de Lidi lakása nincs bezárva. Benyit.

Ferenc hosszan bámulja a homályba vesző folyosót.

A kép lassan elsötétül.

 

 

Nándi lakása.

A tükör előtt egy öltönyt próbáló férfi. Nándi – nyakában centiméter – krétával jeleket rajzol a félig kész zakóra.

 

NÁNDI

Igen, itt két centit beveszünk még. Így. Az ujja hossza jó lesz. Készen is vagyunk, Vasadi elvtárs! Lesegíti a férfiról a kabátot.

 

A szoba félig lakóhely, félig szabóműhely. Drága, új bútorok, földig érő tükör, zöld növények, próbababák, szabászasztal szövetekkel. A falon divatlapból kivágott képek.

 

VASADI

Szerdán jöhetek érte?

NÁNDI

Jövő szerdán, természetesen, ahogy megígértem… Az ajtóig kíséri, ott már feltűnik Mari.

MARI

Parancsoljon, Vasadi elvtárs!

VASADI

Minden jót, Szántó úr!

NÁNDI

Minden jót, minden jót… Vasadi elvtárs! A feleségem kikíséri… Barátságosan hajlong: aztán lekapja a nyakából a centimétert. Ferenchez fordul.

 

Ferenc a kanapén, a dohányzóasztalkánál. A többi lap közé dobja a Burdát.

 

FERENC

Látom, vannak kuncsaftok.

NÁNDI

Csak győzzem! Az egyik fotelba veti magát. Délutánig a szövetkezetben hajtok, aztán itthon… Mari segít. Nálam hamarabb elkészülnek az öltönyök. Na és hát tudod, a cégem munkája!

 

Nevetnek. Nándi áthajol az asztalon, megfogja Ferenc zakóján a hajtókát.

 

Ez is, mi? Még most is meg lehet nézni!

FERENC

Mondom is mindenkinek, hogy ki varrta!

NÁNDI

Jaj, istenem!… Mari mindjárt hoz kávét.

FERENC

Kösz, ne fáradjatok!

NÁNDI

Már én is éppen innék. – Szóval, harmincezer? Annyit mondtál az előbb?

 

Ferenc bólint. Kis csend. Nándi a barátjára tekint gondterhelten, aztán hirtelen elmosolyodik.

 

Na és a srác! Bandika! Örült? Róla mesélj!

FERENC

Nem emlékezett rám.

NÁNDI

Á, nem hiszem!

 

Mari – fiatal, csinos nő – ezüsttálcán hozza a porcelán csészékbe öntögetett kávét.

 

MARI

Na, itt a kávé!

 

Kiosztja, kávéznak.

 

NÁNDI

Hallod? Feri azt mondja, Bandika meg se ismerte!

MARI

Komolyan? Jaj, ez olyan szörnyű!

NÁNDI

Azért az anyja beszélhetne neki rólad. És mi az, hogy nem engedi el veled autózni? Marinak. Feri egy kicsit együtt akart lenni a gyerekkel, de Lidi nem engedte.

MARI

Koszlott egy kurva!

NÁNDI

Na, Mari, azért!… – Nagy már a kölyök, mi?

MARI

Nekem nem is köszön.

NÁNDI

Ki nem köszön neked?

MARI

Lidi. Találkozom vele, ugye, ha megyek az áruházba. Ott, az edényosztályon. Elfordul. Hát miért? Bántottam? Mondtam én rá valami rosszat?

NÁNDI

Én nemigen találkozom Lidivel. De ha összefutunk, hát: szervusz, hogy vagy… Haverok voltunk, miért haragudjak rá?

MARI

Ne is bántódj meg, Ferikém, de nem volt hozzád való. Örülj, hogy megszabadultál tőle. Nándi mindig mondta…

NÁNDI

Én? Mit mondtam én mindig?

MARI

Hát az egyetemet, például.

NÁNDI

Ja?

MARI

Ferencnek. Hogy már kezedben volt a felvételi, de te inkább megnősültél.

NÁNDI

Azt sohsem felejtem el, az apád, szegény, még hozzám is eljött, hogy beszéljelek le a házasságról. Majdnem sírt… hogy mi lesz veled! Hogy Lidi elvette az eszedet… – Á, de hagyjuk ezeket a régi dolgokat! – Joli? Miért nem hozod le egyszer? Csinálnánk egy görbe estét.

MARI

Még a kislányodat sem ismerjük. Van nálad fénykép?

 

Ferenc bólint, előveszi a tárcájából Andika képét.

 

Mari nézi. Jaj, de édes! Kár, hogy a mieinket most nem láthatod, kinn vannak a nagymamánál Öregvölgyben… Átadja Nándinak.

 

NÁNDI

Aha. Szép. Andrea?

FERENC

Andrea.

 

Nándi visszaadja a képet. Ferenc elteszi.

 

NÁNDI

Bandikát is láttam… mikor is? Néhány hete egy… Hirtelen elhallgat.

FERENC

Azzal a pasassal?

NÁNDI

Kire gondolsz?

FERENC

Akivel Lidi együtt él.

NÁNDI

Együtt él valakivel? Nem is tudtam.

MARI

Dehogynem!

NÁNDI

Mondom, hogy nem tudtam. Honnan tudhatnánk?

FERENC

Találkoztam vele. Véletlenül.

MARI

Dekorációs. Ott, az áruházban.

FERENC

Ahogy eljöttem. Most. Ő lehetett. Jöttem fel a lépcsőn… egymásba ütköztünk.

MARI

És?

FERENC

Semmi. A gyerek emlegette. Laci bácsi. Így.

MARI

Igen, Laci.

NÁNDI

Inkább magadról beszélj! Sosem jössz! Néha egy lap… Ja, a karácsonyit megkaptuk, kösz! Néha ledughatnád a képed a barátaidhoz.

FERENC

Sok a meló.

NÁNDI

Szétszéledtünk. Senkivel sem találkozunk mi sem…

MARI

Nehogy azt hidd, hogy úgy van, mint régen. Már a Tavernába sem járunk le.

FERENC

Már oda sem?

NÁNDI

Mikor? Vettünk egy kis telket, na, oda kiszaladunk. Mari zöldséget termel, paprikát, paradicsomot…

MARI

Látnád, mekkora káposztáim vannak!

FERENC

Én meg be akarok jutni a Tehertaxihoz. Ott, ha trógerolok is, megvan fuvaronként a két-háromszáz forint.

NÁNDI

Szóval az a… halakkal meg madarakkal… a biológia…

FERENC

A zoológia.

NÁNDI

Az. Már csak örök ábránd marad, mi? Akárcsak nekem a gitár.

MARI

Isten tudja, mióta elő sem vette. Emlékszel, azelőtt mennyit játszott?

NÁNDI

Feladja az ember.

FERENC

Neked legalább van egy jó szakmád. Volt eszed az érettségi után kitanulni a szabóságot!

NÁNDI

Pedig mindig izgatott a zene. Egy jó együttes! Emlékszel? Az érettségin majdnem elhúztak a gitár miatt. De te jól végeztél… Marinak. Feri jeles volt. Vagy kitűnő?

FERENC

Jeles. És a felvételin megszereztem a legmagasabb pontszámot…

NÁNDI

Az istenit, ne haragudj, de ha arra gondolok, hogy a biológiatanár kedvence voltál, most meg sezlonokat cipelnél fel az emeletekre! Na, nem mintha szégyen volna, de mégis…

FERENC

Az öreg Krotki!

NÁNDI

Krotki! Az ám! „Tóth kolléga!” Marinak. Az öreg Krotki csak így szólította Ferit, hogy „Tóth kolléga”!

FERENC

Tudjátok, kik melóznak a Tehertaxinál? Mesélte a haverom. Mérnökök, volt tanácstitkárok… pedagógusok… de van ott leszerelt ezredes is… Hagytak mindent a francba, mert kellett a dohány!

NÁNDI

Hát… végül is mindannyian a pénzt hajhásszuk!

 

Kis csend.

 

MARI

Na és abból a lakásból, amit egyszer említettél, lesz végre valami?

FERENC

Éppen erről beszéltem Nándival.

NÁNDI

Pénz kell hozzá.

MARI

Mihez nem kell, azt mondjátok meg, én ebbe már bedilizek!

FERENC

Az apósom a trösztvezér sofőrje. Szerzett összeköttetést… állítólag a jövő hónapban számíthatunk rá. Másfél szoba. Százhúszezret kell befizetni.

 

Csend.

 

NÁNDI

Az a helyzet, hogy Ferinek kellene harmincezer. Kölcsön.

MARI

Mennyi?!

FERENC

Az apósomék adnak negyvenezret. Vagy ötvenezret. Azt ráérünk megadni. Tulajdonképpen nászajándék. A cégtől is kapunk kölcsönt. Így összejönne.

NÁNDI

És mennyi időre?

FERENC

Hogyan?

NÁNDI

Mennyi időre kérnéd… tőlünk…

FERENC

Ahogy mondanátok. Igyekeznénk persze.

NÁNDI

Hát… Mari?

MARI

Ideges mosollyal. Enyém a szó?

NÁNDI

Te vagy a pénzügyminiszter.

FERENC

A múltkor is rendesen megadtam.

MARI

Persze az csak négyezer volt.

FERENC

Ezt most kamatra gondoltam. Ilyen nagy összeget természetesen kamatra. Amennyit a bankban adnak.

MARI

Hát ott csak öt százalékot adnak.

FERENC

Csinálnánk róla írást. Ahogy kell.

NÁNDI

Ugyan, az írás! Lényegtelen!

MARI

Nándikám, én csak azon töprengek, honnan tudsz te most előkaparni harmincezret. Kínos nevetéssel Ferencnek. Lehet, hogy dugi pénze van?

NÁNDI

Nekem? Nevet. Nézd, Ferikém… tudod, hogy mindig segítek…

FERENC

Persze hogy tudom! Zavarban. Hagyjuk… hagyjuk a fenébe! És ne haragudjatok…

NÁNDI

Te ne haragudj! Az az igazság, hogy vettem egy csomó szövetet, áremelkedés lesz…

MARI

Meg a kocsi! Szeptemberben vettük át…

FERENC

Gyerekek, hülyeség az egész, ne izgassátok magatokat…

NÁNDI

Kaptam a Ladáért hetvenezret, de a Dacia, ugye…

MARI

Lehet, hogy nyáron nem is tudunk túrára menni.

NÁNDI

Csak ide mentünk volna Romániába meg Bulgáriába. A gyerekek nagyon megszerették a tengert.

FERENC

Mondom, nem érdekes, felejtsük el!

MARI

És valami tartalék is kell…

NÁNDI

Restellem, hidd el!

MARI

De ha így van.

FERENC

Persze.

 

Csend.

 

NÁNDI

Na, Mari, készíts valami kaját!

FERENC

Á, nem, ettem a Janicsárban.

NÁNDI

A régi törzshelyünkön? Emlékszel, micsoda pacalpörköltöket ettünk ott mindig?

FERENC

Már nem főznek pacalt. Kértem, de nem volt.

NÁNDI

Nem? Nahát!…

 

Csend.

 

FERENC

Felkel a helyéről. Indulnom kell, gyerekek, késő lesz…

NÁNDI

Fenéket! Maradj még! – Az jutott eszembe, hogy Feri megpróbálkozhatna az öreg Ferdinánddal.

MARI

Aha! Tényleg!

FERENC

Hogy mit csinálhatnék?

NÁNDI

Te is ismered. Ott a műhelye a pataknál.

MARI

Azt mondják, szokott kölcsönözni.

NÁNDI

Persze, megkéri a kamatot!

FERENC

Mennyit?

NÁNDI

Tizenöt százalékot szokott… így mondják.

FERENC

Az sok. – Majd csak lesz valahogy!

MARI

Összeütök egy kis vacsorát.

FERENC

Nem, nem, rossz az út, sötétedéskor fagyhat… – Neked is dolgoznod kell még.

NÁNDI

Kell, kell, nem mondom… Látod, mi van itt? Néha, amikor elegem van a hajtásból, leülök ebbe a sarokba, kibontok egy üveg bikavért…

MARI

Vagy kettőt!

NÁNDI

Vagy kettőt! – és leiszom magam. Rendesen leiszom magam. Egyedül.

 

Elsötétedés.

 

 

Szombat este. Otthon. Félhomály, egy falikar ég. Ferenc fotelban ül a tévé előtt. Fáradtan, unottan nézi a műsort. Disco-show. Közben sörözik, csak úgy üvegből.

Jolán jön be a szobába. Frottírköntöst visel; néhány babaholmit hoz a konyhából. Futólag a tévére néz, elmegy Ferenc előtt, elrakosgatja ruhácskákat. Ismét Ferencre tekint.

 

JOLÁN

Andikám kinn hagytam…

 

Ferenc talán nem is hallja.

 

Már el is aludt. Evett szépen, aztán elaludt.

FERENC

Mit mondasz?

JOLÁN

Hogy Andikát anyuék szobájában hagytam.

FERENC

Ja?

JOLÁN

Mondtam anyukáéknak, hogy reggel kicsit tovább szeretnénk aludni. Ők meg úgyis korán kelnek…

FERENC

Aha.

 

Jolán Ferenc mögé áll, onnan nézi a műsort. Kicsit ring a zenére. Viselkedése kacér, erotikus. Karjával átkulcsolja a férfi nyakát.

 

JOLÁN

Számíthatok valamire?

 

Ferenc elmosolyodik, felpillant. Fél kézzel megsimogatja Jolán karját.

 

FERENC

Még fenn vannak?

JOLÁN

Ühmmmm. De talán ágyba bújnak végre. Lehajol, megcsókolja a férfi arcát. Vár. Felegyenesedik. Nem akarod elmesélni, hogy mi volt odalenn?

FERENC

Már mondtam.

JOLÁN

Hát jó… Elsétál Ferenc mögül, leül a heverőre. Csend. Egyébként nem hiszem, hogy ne adhattak volna kölcsön harmincezret. Csak nem akartak.

FERENC

Á, te nem ismered Nándit!

JOLÁN

Jó, akkor a felesége félti a pénzt.

FERENC

Mari se olyan.

JOLÁN

A régi haverok!… Eh! Tizenöt százalékos kamatért, mint az a nem tudom, kicsoda, ők is kölcsönöznének, ne félj!

FERENC

Csak nem képzeled, hogy nyerészkedne rajtam a barátom?!

JOLÁN

Én már senkinek sem hiszek!

FERENC

Az a te bajod!

JOLÁN

Veszekedni akarsz?

FERENC

Én? Nézem a tévét.

 

Csend.

 

JOLÁN

Az ilyenek, akik már mindent megszereztek maguknak, ülnek a pénzükön! Csend. Nem maradok itthon tovább a gyerek mellett. A jövő hónaptól visszamegyek az irodába. Csend. Csak tudnám, mivel borított ki az a Lidi ennyire?!

FERENC

Mennyire?

JOLÁN

Amióta hazajöttél, harapófogóval kell kihúzni belőled minden szót.

FERENC

Elfáradtam. Gyöngyöstől Gödöllőig ködben vezettem… – Most mi bajod velem? Nándi nem tudott pénzt adni. Na és? Majd szerzünk máshonnan.

 

Csend.

 

JOLÁN

Nem az a bajom.

FERENC

Hát?

JOLÁN

Idegesített, hogy… Zaklatottan feláll. Ferenc közelébe kerül. Egész nap nyugtalanított, hogy ott vagy Lidinél. Andikával is úgy bánsz… olyan ridegen…

FERENC

Ideges nevetéssel. Andikával? Miért bánnék Andikával ridegen? Fantáziálsz!

JOLÁN

De igen, mert… Fejét elfordítja, könnyezik. Érzem! Nincs egy jó szavad. Csak ülsz… hallgatsz… Olyan… olyan rossz ez így! Olyan rossz… olyan rossz…

 

Ferenc felnéz rá, meghatódik, magához húzza. Átfogja a derekát.

 

FERENC

Nincs semmi baj! Na. Semmi… Semmi… na!… Tenyere megérzi a nő csípőjéből áradó forróságot. Öléhez szorítja az arcát. Keze végigkúszik a karcsú testen.

 

Jolán könnyes szemmel, vágyakozva kulcsolja ujjait a férje tarkójára.

 

JOLÁN

Olyan borzasztó volt… Féltettelek…

 

Ferenc az ölébe vonja.

 

FERENC

Féltettél?

JOLÁN

Gyűlöltelek benneteket! Elképzeltem, hogy…

FERENC

Cssss!

 

Puhán megcsókolja a nő ajkát.

 

JOLÁN

Mert…

 

Ferenc újra csókkal némítja el. Puhán, majd mind önfeledtebben csókolóznak. Ferenc lefejti róla a köntöst. Türelmetlenül összefonódnak, lekerülnek a szőnyegre. A férfi hevessége azonban inkább a kábulatba menekülés kísérlete, semmint felszabadult szenvedély. A nő átadja magát az ölelésnek; különös vadsággal szeretkeznek.

A tévéből szól a diszkózene.

Elsötétedés.

 

 

Reggel. Ferenc még az ágyban.

Kiskanál csörren egy csészében.

Ferenc kinyitja a szemét. Jolán áll fölötte farmernadrágban, magas nyakú szvetterben, mosolyogva. Egy csésze kávét kínál a férfinak. Ferenc álomittasan Jolán felé nyúl.

 

JOLÁN

Vigyázz, kiloccsan a kávé!

 

Ferenc végre felkönyököl, átveszi a csészét.

 

FERENC

Te már felöltöztél?

JOLÁN

Idd meg. Ettől majd felébredsz.

 

Ferenc kortyint. A kiságy felé tekint.

 

Andika a konyhában a nagymamival…

FERENC

Ühmmm… Megissza a kávét, visszaadja az üres csészét. Hány óra?

JOLÁN

Kilenc is elmúlt. De ma vasárnap van!…

 

Ferenc kéjesen bólint, tenyerével végigsimít az asszony combján.

 

FERENC

Jó volt az este?

JOLÁN

Nagyon! Gyengéden megfogja az ölén nyugvó kezet.

FERENC

Még szerencse, hogy ezzel nincs semmi hiba.

JOLÁN

Még szerencse. Féloldalasan leül a heverőre a férfi mellé. Megcsókolja. Az éjjel felkeltél.

FERENC

Ühmm…

JOLÁN

Felkeltél, kimentél a konyhába, felébredtem, nem tudtam, mi történt, hallgatóztam. Sokáig csend volt. Teljes csend. EIaludhattam a csendben, mert nem emlékszem, mikor jöttél be, mikor feküdtél vissza. – Mi volt az?

FERENC

Mmmmm. Semmi. Jolánra néz, aztán fáradt mosollyal. Álmodtam. Felriadtam, nem tudtam fekve maradni, annyira megkínzott. Kis csend. Nem mondom el.

JOLÁN

Kedvesen. Elmondod. Ismerem az álmaidat. A ház azokkal a csupasz kőfalakkal…

FERENC

Igen, talán a ház is. De most… megöltem valakit.

JOLÁN

Ó, milyen ostobaság!

FERENC

Megöltem valakit revolverrel. Mégpedig elég megalázó körülmények között. Egy árnyékszékben. Egy olyan fabudiban. Lehetetlen helyzet volt…

JOLÁN

Nem veszi komolyan. Jaj, istenem! Hogy tudsz ilyeneket álmodni?

FERENC

A budiba menekültem, ugyanis arról volt szó, hogy engem fognak megölni. Már nem tudom, figyelmeztetett-e rá valaki, vagy csak sejtettem. Féltem. Valami nyomta a lelkiismeretemet. Valami gazság…

JOLÁN

Én sosem álmodom ilyen rémes dolgokat!

 

Ferenc tekintete a nőre siklik, de most már csak az álma pereg újra az agyában. Miközben a továbbiakban beszél, a kamera ráközelít. Jolán kikerül a képből. Közeli: Ferenc arca.

 

FERENC

Valami gazság, amit elkövettem valaki ellen. De azt is tudtam, hogy a tettem félig-meddig jogos volt. Úgy értem, csak valami gazság árán tudtam változtatni az életemen. Nem igazi gaztett volt, csak annak tűnő. És most mégis féltem, hogy megtorolják. Azért menekültem. Egy öreg ház… azt hiszem, az, amelyik állandóan felbukkan álmomban, de most megint másnak láttam, mintha abban éltem volna gyerekkoromban… Ott húztam meg magam. Mellékutca… olyan főzelék- meg fokhagymaszagú utca. Fénytelen udvar. Bujkáltam hátul a lichthofnál… ahol a budi volt… a pókhálós, szemetes sarokban, ahol minden tele mocsokkal, hajszálak gubancával, ahol száll a por… Már ez is olyan szerencsétlen dolog volt, bujkálni ott… És egyszer csak jött valóban…

JOLÁN HANGJA

Kicsoda?

FERENC

A támadó. Férfi vagy nő – ezt nem tudom tisztán felidézni. Pokolian féltem. Bezárkóztam. De tudod, a deszkapalánk fölött be lehetett látni. Ő csak a kezét nyújtotta a magasba, felágaskodhatott, és a palánk fölött a keze… egy kéz… rám fogta a revolvert. Csodálatos kis revolver volt, aranyból, gyöngyház berakással. Egy finom kéz fogta rám. Nem afféle gyilkoskéz. Félelmemben röhögtem, aztán elkaptam a kezet, s hirtelen a palánkon túlra fordítottam a pisztollyal együtt. Eldördült a lövés, őt találta. Tudtam, halálos lövés volt. Sikerült kimenekülnöm a budiból. A testet nem láttam. Igyekeztem feltűnés nélkül átvágni az udvaron. A revolvert a hónom alá szorítottam, a hajam kócos volt, a szakállam borzas, a bajszom lecsüngött.

JOLÁN HANGJA

Nincs is szakállad.

FERENC

Néhányan álltak az udvaron, nézték, hogy kimegyek a kapun. Visszafogtam a lépteimet, nem akartam mutatni, hogy menekülök. És akkor a házmesterné utánam kiáltott: „Mi volt az a lövés?” Úgy tettem, mintha nem tőlem kérdezné, s végre kijutottam a kapun. Nagyon élesen emlékszem mindenre. Egy konyhába értem. Anyám volt ott. Levette rólam a kabátot, s akkor meglátta a revolvert. „Azonnal vágd le a szakálladat!” – azt mondta. Engedelmeskedtem. De a bajuszomat nem vágtam le, arra gondoltam, megtévesztőbb, ha meghagyom. Simára borotváltam az arcom. Néztem magam a tükörben, a kajla bajszomat meg a borzas fejemet. „A hajam elárul” – gondoltam ijedten. „Hagyd a hajadat – mondta anyám. – Most már átmehetsz a boltba…” Szünet. Átmentem az utcán a boltba… Ekkor már sütött a nap. Gyönyörű idő volt. Emberek a városban. Találkoztam néhány barátommal, hívtak magukkal. „Megyek” – mondtam, de akkor belém villant, hogy megöltem valakit. Valakit megöltem. Nem mehetek velük. Helyrehozhatatlan. Valakit megöltem… Szünet. Az volt a legrosszabb, hogy a barátaimnak se beszélhettem a dologról. Pedig nagy megkönnyebbülést jelentett volna. Szünet. Elintéztem magam, gondoltam riadtan. Végem. Ki fog derülni, hogy megöltem valakit. Egészen biztosan így lesz. Kívántam, hogy mielőbb kiderüljön, s ne kelljen hazudoznom, félnem; kívántam, hogy mielőbb kapjanak el. De még nem történt semmi. A barátaim nevettek, nem sejtették, mi van velem. Egy percig sem maradtam egyedül, jókedvű emberek vettek körül, de én tudtam, éreztem, hogy hiába jönnek új napok… hiába történik bármi is a világon, nekem semmihez sem lesz már közöm…

 

A kép lassan tágul. A következő szöveg alatt Jolán féloldalt, háttal bekerül a képbe.

 

Bementem a boltba. Ott álltam a pultnál. Minden kékre volt festve… és sok virág… rengeteg virág mindenütt. Valamit kértem. A boltos rám nézett, és hirtelen rikácsolni kezdett: „Itt vásárolta a revolvert, én tanúsíthatom!” Meg akartam magyarázni, hogyan történt, hogy nem én vásároltam a fegyvert, de nem tudtam beszélni. A boltos kárörvendőn nevetett ijedtségemen. De semmi bajom sem lett. Hagytak szabadon járni-kelni. Már tudtak az ügyről, de mégsem tettek ellenem semmit. Ez volt a legfélelmetesebb…

 

A kép kitágul. Ferenc elhallgat. Jolánra fordítja a tekintetét. A nő összegörnyedve, a kamerának háttal ül a heverőn. A férfi hosszan nézi, mintha most fedezné fel, hogy ott van Jolán. Lassan megemeli a kezét, hogy megérintse. Az asszony megérzi a mozdulatot, a férfira néz. Ferenc keze visszahanyatlik. Másodpercekig moccanatlanul figyelik egymást.

 

FERENC

Nem megy ki a fejemből.

 

Jolán arcán feldereng egy halvány, de hideg mosoly.

 

JOLÁN

Álom. Ostobaság. Feláll, a hirtelen mozdulattól a csészéből a takaróra hull a kiskanál.

 

Egyszerre nyúlnak érte, kezük összeér. Jolán veszi fel a kanalat – elég határozottan.

 

Elmondtad, elfelejted.

 

Kis csend.

 

FERENC

Elfelejtem. Persze.

 

A képernyő elsötétül.

 

 

 

Holdtölte

Színjáték két felvonásban

Minden szeretőknek!



Személyek
ÁGNES
SÁNDOR

Történik napjainkban, egy régi villából átalakított több lakásos bérházban, Budán, egy péntek estén és éjszaka.

 

 

SZÍN:

 

 

Közepes jómód légkörét árasztó lakás. Nappali. Falépcső vezet fel a hálókba.

Néhány színes bútordarab között egy régi bőrgarnitúra. Selyemernyős állólámpa az egyik fotel mögött. Másutt ravaszul elhelyezett fényforrások divatos lámpatestekből. Kellemes összkép. Bár a helyiség zsúfoltnak is mondható a sok dísztől, növénytől, a fehér könyvespolcon a könyvek közé szorított televíziótól meg rádiótól. Magnetofon és kazettatartók egy antik komódon. Mindenütt folyóiratok. Mindemellett ízléses a berendezés. Puha szőnyegek. Zsúrasztal, bárszekrényke. Telefon.

Elég nagy ablak néz a többi lakóval közös birtokú kertre. Átellenben a lakás bejárata. Hátul ajtó a konyhába.

 

Nyár vége van.

Péntek este, kilenc óra tájban.

 

Zene szól – a magnón egy francia felvétel forog. Dallamos, lassú, de felkavaró ritmusú, elektronikus muzsika. Valami déli dallam motívumai. A sztereó hangfal mély rezonanciákkal, „mellből jövőn” sugározza.

Amikor a függöny felmegy, üres a szín, csak a zene szól. Tompa fény.

A zsúrasztalon feltornyozott kistányérok. Poharak. Italok kikészítve. Neszek az emeletről: ajtócsukódás, zörgések – és valami kalandfilm hangfoszlányai a tévéből. Lövések, kiáltások stb.

 

Ágnes feltűnik a lépcső tetején, fürdőlepedőbe bugyolálva, leszalad néhány fokot mezítláb, az egyik grádicson megtalálja a frottírpapucsát, felkapja, közben felfelé beszél az emeletre.

 

ÁGNES

Valamelyikőtök addig lejöhetne a nappaliba, itt is nézhetné a nagy tévét! Gyerekek! Halljátok? Visszafut, már csak a hangját halljuk, odafentről. Ha valaki csengetne, nyissatok ajtót! Hé! kinek beszélek? Amíg a fürdőszobában vagyok… Zsófi! Zsófiii!… Balázska! Én nem bánom, nézzétek idefönn a tévéteket, de ha addig valaki megérkezne… Méltóztattok figyelni arra, amit az anyátok beszél?! Mi lenne, ha válaszolnátok? Istenem, hát a fületeken ültök?…

 

Kis ideig semmi más, csak a magnóról a zene meg a kalandfilm hangfoszlányai. Aztán autómoraj. A reflektorok az ablakon át végigpásztázzák a szobát, majd kialszanak. A motorzaj elül. Nyílik az ajtó, Sándor érkezik haza. Dzsekit, börberi nadrágot, kigombolt nyakú sportinget visel. De így is elegáns. Az autókulcsot a kis asztalra dobja. Mozdulatai fáradtak. Megüti fülét a zene, a fenti nesz – úgyhogy diplomata aktatáskáját el is felejti letenni; a nippekkel, virágokkal telerakott függőlépcső aljához megy; felszól.

 

SÁNDOR

Szia! Szevasztok! Egy pillanatig vár, nem kap választ. Megfordul, hogy letegye a táskát, s közben könyökével lever egy nippet. Amint érte kapna, meglök és ledönt egy cserepes növényt is. Félbemaradt mozdulattal, inkább meglepetten, mint dühösen nézi ügyetlensége nyomait. Elbizonytalanodva átlépi a padlón heverő, piros virágú azáleát, de megtorpan, és ingerülten kiált az emeletre. Köszöntem, nem hallottátok?! És miért szól itt egyszerre minden?! Mi ez a ricsaj?! Mi ez a… Fülel: semmi válasz.

 

Lövések és kiáltozások az emeleti tévéből. Sándor a rádióhoz megy, ki akarja kapcsolni, de nem az szól, így tehát csak azt is bekapcsolja. Hírek. Dühösen benyomja a gombot. A magnóhoz kap, megállítja a szalagot.

Most már csak odafentről jön a zaj.

Sándor visszamegy a levert holmikhoz, felállítja a virágzó azáleát, eligazgatja a földjét. Felemeli a nippet is, forgatja, nézi, nem repedt-e meg. Nem lát jól, a szemüvegét keresi, szitkozódik – míg végre az egyik zsebében ráakad. Felteszi, vizsgálgatja a nippet. Ágnes jelenik meg a lépcsőn köntösben, nedves hajjal a zuhanyozás után.

 

ÁGNES

Megjöttél? Nahát, nem is hallottam.

SÁNDOR

Miért szól itt egyszerre minden?!

ÁGNES

Zuhanyoztam… Felgyújtja a fővilágítást. Mi szól egyszerre?

SÁNDOR

Magnó, tévé, rádió!

ÁGNES

A rádió is szólt?

SÁNDOR

Bömböltetitek ezt a sok vacakot!

ÁGNES

Azt mondod, a rádió is szólt? Lehetetlen. A magnóhoz megy.

SÁNDOR

Szólt vagy nem szólt, nem az a lényeg…

ÁGNES

A magnóra. Te kapcsoltad ki?

SÁNDOR

Ha fenn tévéztek, minek idelenn is zene?

ÁGNES

A gyerekek nézik a filmet. Én zuhanyoztam!

SÁNDOR

És miért nem jönnek le köszönni az apjuknak?! Felszólok, még csak nem is válaszolnak…

ÁGNES

Te sem szereted, ha tévézés közben zavarnak.

SÁNDOR

Én?! Nahát, azért!… van egy kis különbség! Hirtelen méreggel az emelet felé. Annyit talán mégis megtehetnének, hogy lefáradnak, ha megérkezem! Zsófi! Balázs! Annyit talán mégis!… – Egész héten alig látom őket.

ÁGNES

Az ő hibájuk? Most is elmúlt már kilenc.

SÁNDOR

Nem tudtam előbb jönni.

ÁGNES

Kedves kötekedéssel. Ó, persze, már az is eléggé felingerelt, hogy mostanra haza kellett jönnöd!

SÁNDOR

Benn kellett maradnom.

ÁGNES

Gondoltam.

SÁNDOR

Benn kellett maradnom!!!

ÁGNES

Jó, jó.

SÁNDOR

Hát ezért nem mond el az ember semmit!

 

Szünet. Ágnes elteszi az útból Sándor táskáját; összeszed és sebtiben elrak néhány széthagyott gyerekholmit: szandált, tréningfelsőt, teniszütőt stb.

 

ÁGNES

Csevegve. Végigjártam az üzleteket, Zsófinak cipőt vettünk. Aztán bevásároltam, itt ez az egész hétvége… rövidkarajt kaptam, majd kirántom… Bevittem a ballonokat a tisztítóba, ma reggel is már olyan hűvös volt. Te nem érezted? Közben találkoztunk a Balázs osztályfőnökével. Hogy miért nem járunk szülőire… Szinte rám támadt. Ott, Zsófi előtt.

SÁNDOR

A helyére teszi a nippet. Egyszerre Ágnessel. El van szúrva az egész negyedévi terv… Az egész rendszer rosszul lett betáplálva. Át kellett vizsgálni a számításokat. A nyakamba varrták… Megittam vagy fél liter kávét. Azt hiszem, nem a program rossz, hanem a gépek. Ócskák. De nincs pénz. Tragacsok. Tessék?

ÁGNES

Az igaz, hogy eddig mindig elmulasztottuk…

SÁNDOR

Gépiesen. Mit?

ÁGNES

A szülői értekezletet.

SÁNDOR

Ismét váratlan indulattal. Az ember elvárná, hogy a gyerekei… Vagy talán én másszak fel hozzájuk? És néha még azt hiszem, hogy hiányzom nekik! Szünet. Ki lehet rabolni a házat!

ÁGNES

Nem volt bezárva az ajtó?

SÁNDOR

Nem.

ÁGNES

Na jó, fújd ki magad. Bekapcsolja a magnót. Az előbb készítettem ezt a felvételt. Tetszik? Csend. Nem tetszik? Csend. De a felvétel után kikapcsoltam a rádiót. Csend. Azt mondod, mégis szólt?

SÁNDOR

Nem.

ÁGNES

Hát akkor?

SÁNDOR

Nem az a fontos, hogy szólt-e a rádió vagy sem! Az a lényeg, hogy…

ÁGNES

Az a lényeg, hogy?

SÁNDOR

Semmi. Zárd el.

 

Ágnes nem mozdul, nézi a férjét.

 

Miért van itt ez a sok vacak?

ÁGNES

Miféle sok vacak?

SÁNDOR

Levertem. Sután mutatja a nippet. Iderakod a lépcső szélére! Más hangon. Kértem, hogy zárd el!

 

Ágnes kikapcsolja a magnót.

 

Iderakod, én meg a könyökömmel leverem.

ÁGNES

De miért vered le?

SÁNDOR

Mert iderakod! És leverem! Véletlenül leverem! Ez a növény is feldőlt.

ÁGNES

Feldőlt?

SÁNDOR

Minek itt ez a sok halmi?

ÁGNES

Hogyhogy sok holmi?

SÁNDOR

Minek nippeket rakni a lépcsőre?! Hol van a jóistennek még egy üzlete, ahonnan nem hurcoltunk ide minden bóvlit?! Az egész életünk egy nagy bóvlivásár!…

ÁGNES

Mi ütött beléd?

SÁNDOR

Ricsaj… meg kacatok meg ez a sok növény! Mi ez itten?!

ÁGNES

Miután lenyelte mérgét, kedélyesen. Mondja, uram, nem tévesztette el az ajtószámot? Ebben a lakosztályban én a férjemmel meg a két srácommal lakom. Úgy látszik, önnek tévesen adta ki a szobakulcsot a portás. Szegény öreg, kissé már szenilis. Felhívjuk innen, vagy lesz szíves lefáradni a recepcióra és tisztázni az ügyet?

SÁNDOR

Morcosságából kissé felengedve. Jó! Lefáradok, és tisztázom az ügyet!

ÁGNES

Ne tégy úgy, mintha idegen lennél a saját lakásodban. És átöltözhetnél…

SÁNDOR

Átöltözhetnék?

ÁGNES

Vagy levetkőzhetnél… vagy valamit csinálhatnál, hogy ne mászkálj itt úgy, mint egy betévedt pasas…

SÁNDOR

Egy betévedt pasas? Felnevet. Szeretnéd, mi? Szeretnéd, ha egy afféle betévedt pasas lenne most itt helyettem… Leveti a dzsekijét, Ágnes segít neki.

ÁGNES

Na, kezdd csak! Kezdd!

 

Összenevetnek. Ágnes kiviszi a dzsekit a előszobába. Az ajtót tárva hagyja. Sándor utána kullog.

 

SÁNDOR

Nem bánnád, igaz? Inkább egy idegen pasas. Aki csak úgy betévedt. „Á, kicsikém, direkt a kedvemért zuhanyoztál?” Egy ilyen dumájú, mi? Egy belemenős. A gyerekek fenn, ti meg itt kettesben mindjárt…

ÁGNES

Visszatér, hozza a férfi házicipőjét. Jaj, hagyd ezt most! A keze ügyébe rakja. Kerestelek telefonon.

SÁNDOR

Kerestél? Leül, átváltja a cipőt.

ÁGNES

Délután.

SÁNDOR

Úgy hány óra körül?

ÁGNES

Úgy… három és fél négy körül.

SÁNDOR

Három és fél négy? Lecsatolja az óráját, kirakja zsebeiből a holmikat. Egy szóval sem mondták.

ÁGNES

Pedig a lelkükre kötöttem, hogy adják át az üzenetet.

SÁNDOR

Én meg direkt kérdeztem, nem kerestél-e. Szemüvegét a komódra teszi. Kivel beszéltél?

ÁGNES

Már nem is tudom. Kiviszi a férfi cipőjét az előszobába.

SÁNDOR

Három és fél négy között.

ÁGNES

Igen… Visszajön az előszobából.

SÁNDOR

Pontosan?

ÁGNES

Hát… nem pontosan.

SÁNDOR

És… honnan hívtál?

ÁGNES

Honnan hívtalak volna? Az irodámból.

SÁNDOR

Aha. Mint egy keresztkérdést. Kivel beszéltél?!

ÁGNES

Azzal a… Azzal az asszonnyal.

SÁNDOR

A titkárnővel?

ÁGNES

Kivel? Aha, igen. Vele. A titkárnővel. Felveszi a slusszkulcsot, hogy eltegye, de most hirtelen Sándort figyelve szórakozottan játszani kezd a kulcscsomóval.

SÁNDOR

Érdekes.

ÁGNES

Miért?

SÁNDOR

Mert ő… olyan pontos. Megbízható. Túlságosan is igyekvő. Mondhatnám, stréber. Titkárnőnek született.

ÁGNES

Kár, hogy vénséges.

SÁNDOR

Ki mondta, hogy vénséges?

ÁGNES

Te. Amikor egyszer kérdeztem. Alighogy odakerült az osztályotokra. Akkor panaszoltad, hogy sajna, vénséges.

SÁNDOR

Kajánul. Átvertelek.

ÁGNES

Szóval bomba nő?

SÁNDOR

Nem bomba, de nem is vénséges… Kicsit… csúnya, de éppen ez az izgató benne.

ÁGNES

Csípősen. Persze, te imádod a szörnyeket.

SÁNDOR

Ez azért túlzás. De néha jobban felkeltik a fantáziámat, mint a szépek. Mint a tökéletesek.

ÁGNES

Kösz.

SÁNDOR

Ja, persze, te szép vagy. Szép vagy tökéletes? Melyik is? Akárhogyan is, ezt most jól elszúrtam. Felejtsd el.

 

Kis szünet.

 

ÁGNES

Na. Kezdetnek nem rossz.

SÁNDOR

Úgy találod?

ÁGNES

Mintha kezdenénk adogatni.

SÁNDOR

Szóval egész jól pötyögtetek, azt mondod?

ÁGNES

Még az is lehet, hogy megjön a kedvünk.

SÁNDOR

Nem bánnád?

ÁGNES

És te?

SÁNDOR

Én sem.

 

Kis szünet. Vizsgálódva nézik egymást.

 

ÁGNES

Mikor is ment olyan jól a játszma? Utoljára mikor is?

SÁNDOR

Hát… itt volna az ideje, hogy megint…

ÁGNES

Aha. Itt volna.

 

Szünet.

 

SÁNDOR

Akkor gyerünk tovább. Szóval? Miféle üzenetet nem adott át az én izgató szörnyetegem?

ÁGNES

Ja, igaz is! Arra kértem, mondja meg neked, hogy okvetlenül siess haza, mert…

SÁNDOR

Csak nem?!

ÁGNES

Tessék?

SÁNDOR

Megmondtad neki, hogy miért siessek haza? Te atyaegyisten! Ennyire nem tudtad türtőztetni magad?

ÁGNES

Na. Most komolyan beszélek.

SÁNDOR

Elereszti a füle mellett. És még csodálkozol, hogy nem adta át szegényke?

ÁGNES

Jó, de ez most nem vicc.

SÁNDOR

Csak úgy hirtelenjében megkívántál? Hát ez nagy szó! És ezt meg is mondtad neki?! Ó, istenem, tönkrezúztad azt a féltékeny szívét!

ÁGNES

Nem azt mondtam neki!

SÁNDOR

Á, szóval körülírtad? De egy szerelmes titkárnő ért a rejtjeles szövegből is! – Mi az ott nálad!?

ÁGNES

Ez?

SÁNDOR

Dobd ide.

ÁGNES

Ez a slusszkulcs.

SÁNDOR

Dobd ide. Na! Dobd már!

 

Ágnes nem érti, mit akar Sándor, de dobja a kulcsot. A férfi elvéti a mozdulatot, a kulcs a földre hull. Egy másodpercig nézi, aztán felkapja, visszadobja Ágnesnak. A nő elkapja.

 

SÁNDOR

Még egyszer!

ÁGNES

Mit akarsz? De azért dobja.

 

Sándor elvéti, a kulcs a földre hull. A férfi a nőre tekint, lehajol, felveszi a kulcsot.

 

SÁNDOR

Légy szíves. Rendesen. Szándékosan dobtad rosszul.

ÁGNES

Tréfára veszi. Szándékosan? Naná!

SÁNDOR

Hogy ne tudjam elkapni.

ÁGNES

Aha.

SÁNDOR

Mellédobtad! Mellédobtad, hogy ne tudjam elkapni! Mellédobtad!

ÁGNES

Riadtan. Ugyan! Ugyan miért dobtam volna mellé?

SÁNDOR

Üvöltve. Mert azt akarod, hogy ne tudjam elkapni!!!

 

Hosszú szünet.

 

ÁGNES

Passz!

SÁNDOR

Mmmm…

ÁGNES

Komolyan. Passz, feladom. Nem fog ez menni.

 

Szünet.

 

SÁNDOR

Tegnap is… meg ma is. Két rohadt fékezésem volt. A mai egy zebránál. Komolyan… komolyan megijedtem.

ÁGNES

Na jó, csak azért telefonáltam, hogy…

SÁNDOR

Ha egy tizedmásodpercet kések… Egyszerűen a reflexek… a reflexeim… megkoptak. Megkoptak.

ÁGNES

Kálmánék miatt telefonáltam. Nehogy megfeledkezz róluk.

SÁNDOR

Kálmánékról?

ÁGNES

Merthogy ma jönnek.

SÁNDOR

Ma? Kálmánék?

ÁGNES

Mintha nem tudnád.

SÁNDOR

Körülnéz. Szóval azért vannak itt italok meg minden? És te csak így? Azt hittem, lefekvéshez készülsz…

ÁGNES

Tényleg elfelejtetted?

SÁNDOR

Hirtelen felvidámodva. Hát akkor nagyszerű! Akkor meg vagyunk mentve! Van elég ital? Leitatjuk őket…

ÁGNES

Miért kellene leitatni őket?

SÁNDOR

Igazad van, akkor elálmosodnak, és semmit sem kezdhetünk velük. De azért egy bizonyos nyomás nem árt. Majd mindjárt beállítom a fényeket. A magnóhoz megy. Nézzük csak ezt a számot!

 

Zene.

 

Kálmán meg az a locsi-fecsi kis felesége. Tudod, hogy Sári tetszik nekem?

ÁGNES

Felengedve. Tudom.

SÁNDOR

De most nem viccelek!

ÁGNES

Persze hogy nem viccelsz.

SÁNDOR

És te? Hogy állsz Kálmánnal?

ÁGNES

Nem, az nekem nem megy.

SÁNDOR

De azért nincs ellenedre?

ÁGNES

Az nem úgy van. Egy nőnél az nem úgy van.

SÁNDOR

Hát hogyan van?

ÁGNES

Mintha nem tudnád.

SÁNDOR

Ja, persze, az érzelmek. Ahá. Komplikált. Szóval eszünk-iszunk. Szendvicsek lesznek?

ÁGNES

Meleg szendvics meg egy kis sütemény. Felesleges éjszaka sokat enni. Vannak azok a francia sajtok is, ha sor kerül rá…

SÁNDOR

Fantasztikusan jó szám! Direkt ezért vetted fel? Ezt a tekercset direkt ezért készítetted?

ÁGNES

Hátha táncolunk.

SÁNDOR

Ó! Persze!

ÁGNES

Nem kell erőltetni, csak ha kedvük van.

SÁNDOR

Hát látod, ez az, amit mindig mondok! Beleveti magát a fotelba. Egy kis jutalom. Egy kis hangulat… Főleg ezekre a nyavalyás hétvégekre! Gondolod, hogy formában leszünk?

ÁGNES

Csak semmi görcsös igyekezet.

SÁNDOR

Görcsös igyekezet? Á, igen, értem, mire gondolsz. Azzal aztán mindent el lehet rontani, igaz?

ÁGNES

Nevet. Ne akard nagyon – s tied a vagyon!

SÁNDOR

Nahát! Micsoda bölcsesség! És ez mindenre vonatkozik?

ÁGNES

Hát… a mi esetünkben legalábbis…

SÁNDOR

Remek! És ehhez mit szólsz? – Bár ha nem is akarod – lankad az akaratod! Nos? Szomorú kis versike, nem? A tied biztatóbb, maradjunk annál…

ÁGNES

Akkor megyek és felöltözöm.

SÁNDOR

Még meg se csókoltál.

ÁGNES

Én jöttem haza?

SÁNDOR

Ezek meddig fognak tévézni odafönn? – Gyere ide!

ÁGNES

’Genis, naccságos úr!

SÁNDOR

Felnyúl érte. Gyere!

 

Ágnes lehajol, megcsókolják egymást. Először szokásos, futó csók. De másodszorra már vággyal teli.

 

ÁGNES

Mmmmmmmmmm… Felegyenesedik, jókedvű. Mos’ má’ e’mehetek, naccságos úr?

SÁNDOR

Szétnyitja Ágnes köntösét. Mutasd, mi van rajtad?

ÁGNES

Na! Ne butáskodj, a gyerekek is lejöhetnek!… Egyél egy falatot, éhes lehetsz…

SÁNDOR

A teremtésit!

ÁGNES

Hmmmm?

SÁNDOR

Jól nézel ki így, kócosan.

ÁGNES

Maradjak így?

SÁNDOR

Ne mozdulj, most… csak egy percig… kérlek… Lehunyja a szemét.

ÁGNES

Mehetek? Mindjárt jönnek, és…

SÁNDOR

Más hangon. A rakparton majdnem lesodortak.

ÁGNES

Úristen!

SÁNDOR

Semmi baj. Megúsztam.

ÁGNES

Hányszor kérem, hogy ne hajts olyan vadul? Hányszor rimánkodom?!

SÁNDOR

Sitty-sutty! Hajszál híja volt, de nem történt semmi.

ÁGNES

Megőrjíted az embert! Gondolj a gyerekeidre legalább! Ha rám nem is, de legalább a gyerekekre…

SÁNDOR

Közbevág. Egyébként én is hívtalak telefonon.

 

Pillanatnyi csend.

 

ÁGNES

Igen? Szünet. Hánykor?

SÁNDOR

Nem tudom. Talán úgy… De nem, menj csak, majd később eszembe jut.

ÁGNES

Mondták, hol vagyok?

SÁNDOR

Á, nem. Na, menj, mert nem leszel kész.

ÁGNES

Be kellett mennem a trösztigazgatóságra.

SÁNDOR

Ravaszul. Délelőtt?

ÁGNES

Némi csend után. Akkor kerestél?

SÁNDOR

Akkor.

ÁGNES

Felszabadultan. Na. A trösztigazgatóságon üléseztünk. A jegyzőkönyvet vezettem. Képzeld, a főnök most elrendelte, hogy nem lehet dohányozni, csak a szünetekben, hát ha azt a szenvedést látnád! De így is végtelenségig tartanak az értekezletek… Délután már… Figyelsz?

SÁNDOR

Igen?

ÁGNES

Délután már a helyemen voltam. Akkor megtalálhattál volna.

SÁNDOR

Aha. Felpillant az emeletre. Meddig tart ez a film? Felpattan a fotelból, a lépcsőhöz ugrik, felkiált. Mindig az a dögletes tévé! Ha legalább egy könyvet is a kezetekbe vennétek!

ÁGNES

Hagyd őket, ma péntek van.

SÁNDOR

Ki fogom dobni azt az istenverte masinát a kukába!

ÁGNES

Akkor itt fognak ücsörögni éjfélig a nagy tévé előtt.

SÁNDOR

Ez a sok bóvli! Ez a sok huszadik századi szar! Ez a sok szemét! Ez a sok mocsok! Kikapcsolja a magnót. Még azt is megérjük, hogy füvet fognak szívni!

ÁGNES

Ugyan, ugyan!

SÁNDOR

Csak figyeld meg! Figyeld meg, mi lesz ennek a vége!

ÁGNES

Csendesen. Zsófi teniszedzésen volt, és angolon. Balázs hegedűórán. Aztán az uszodában. Mit akarsz még? És jól tanulnak. Elég jól tanulnak ahhoz képest, hogy…

 

Szünet.

 

SÁNDOR

Mihez képest?!

ÁGNES

Hogy nem foglalkozol velük. Csend. Mindjárt itt lesznek Kálmánék. Elindul a lépcsőn. Öltöznöm kell…

SÁNDOR

Mit veszel fel?

ÁGNES

Talán az indiait. Azt a hosszút. Vagy vegyem fel a halványlila gézruhát?

 

Válasz helyett Sándor odamegy hozzá.

 

Ágnes a lépcsőről figyeli. Tudod, azt az átkötőset.

 

A férfi mosolyog, majd hirtelen felnyúl, és elkapja Ágnes bokáját.

 

Jaj, mit csinálsz, leesem!

SÁNDOR

Hízelgőn. A gézruha. De alatta semmi.

ÁGNES

Azt nem lehet.

SÁNDOR

Izgató lennél.

ÁGNES

Na! Ne éld bele magad!

SÁNDOR

Hadd gerjedjen be az ipse! Hadd kínozzuk meg egy kicsit!

ÁGNES

Gyengéden. Egyszer még megjárod, de nagyon!

SÁNDOR

Lehet, hogy megjárom. Na? Rendben?

ÁGNES

Semmi sincs rendben.

SÁNDOR

Csak a gézruha – és semmi más.

ÁGNES

Nagyon átlátszó.

SÁNDOR

A ruha vagy a trükk?

ÁGNES

Na, engedj!

SÁNDOR

Persze, harisnyanadrág se!

ÁGNES

Nem, így nem!

SÁNDOR

Akarom!

ÁGNES

Kiszabadítja bokáját a férfi markából. Akarom?! Mi a fene?!

SÁNDOR

Szeretném. Csendesebben. Szeretném.

ÁGNES

Fésülködnöm is kell…

 

Indul, Sándor hátrál, majd kajánul, támadón kérdi.

 

SÁNDOR

Mit is mondtál, hol voltál délután?

ÁGNES

Megtorpan. A hivatalban. A szobámban.

SÁNDOR

Ugyanis délután hívtalak.

ÁGNES

Az előbb azt mondtad, délelőtt.

SÁNDOR

Délután. Most már eszembe jutott.

 

Ágnes hallgat. Sándor arcán gúnyos mosoly.

 

Igen, az az igazság, hogy délután hívtalak.

ÁGNES

És most mit akarsz ezzel? Ha délután – hát délután. Valahol kinn lehettem. Ha azt mondták, nem tudják, merre vagyok… Azt mondták?

SÁNDOR

Nem azt mondták.

ÁGNES

Hanem? Szünet. De miért nem üzentél?

SÁNDOR

Azt mondták, a trösztigazgatóságra kellett menned.

ÁGNES

Igen. Délelőtt.

SÁNDOR

Nem. Délután.

ÁGNES

Az nem lehet.

SÁNDOR

Nem? Mindegy. Összekeverték.

ÁGNES

Hogyan keverhették volna össze, amikor…

SÁNDOR

Félbeszakítja. Nem érdekes.

 

Kis csend.

 

ÁGNES

Meglepetten. Te… komolyan felelősségre vonsz?!

SÁNDOR

Kissé teátrálisan. Ó, Ágnes! Hova gondolsz?!

ÁGNES

Akkor miért kezdted ezt most? Most, amikor már nincs időnk erre, mert mindjárt itt lesznek a vendégeink…

SÁNDOR

Csak… gondoltam, mielőtt még megérkeznek, tisztázzuk a dolgot.

ÁGNES

De milyen dolgot?

SÁNDOR

Hogy miért nem mondtál nekem igazat. Gondoltam, jobb, ha nem előttük teszek fel neked kínos kérdéseket. Ha netán fúrná az oldalamat a kíváncsiság, és nem tudnék nyugodni.

ÁGNES

Én nem szoktam hazudni.

SÁNDOR

Nem is mondtam, hogy hazudsz. Csak azt, hogy nem mondod meg az igazat.

ÁGNES

Mit akarsz tudni?

SÁNDOR

Hogy hol voltál, amikor kerestelek.

 

Csend.

 

ÁGNES

Tapogatózva. Értem. Kissé nehezen követlek ma, de majd belejövök…

SÁNDOR

Remélem, hogy belejössz, Ágnes.

ÁGNES

Szóval te azt képzeled, hogy én valamelyik kollégámmal…

SÁNDOR

Na, a kollégák! Ott vannak például a kollégák. Na ugye! Vagy az az új srác! Van nálatok valami új fiú! Említetted, hogy nemrég jött az egyetemről…

ÁGNES

Csak nem képzeled, hogy valakivel kilógok a városba?

SÁNDOR

Akkor már egyszerűbb csak úgy magatokra zárni valamelyik iroda ajtaját, hát nem?

ÁGNES

Mert ti úgy szoktátok? Mondjuk a szörnnyel?

 

Szünet.

 

SÁNDOR

Jó, rendben. Messzire mentünk. Rendben.

 

Szünet.

 

Tudod, miért kerestelek telefonon?

ÁGNES

Nem érdekel. Megyek öltözni. Ha hívtuk őket, hát annyit tegyünk meg, hogy elkészülünk, mire jönnek…

SÁNDOR

Tudod, mi volt az az üzenet, amit nem adtak át neked? Hogy ma este menjünk el valahová.

ÁGNES

Ma. Amikor vendégeket várunk.

SÁNDOR

Ennyire kiment a fejemből, láthatod.

ÁGNES

És hova akartál menni?

SÁNDOR

Moziba.

ÁGNES

Moziba?! Együtt, az egész család, a gyerekek meg mi ketten?

SÁNDOR

Csak mi ketten. Gondoltam, beülünk egy moziba, páholyt veszünk, megvesszük az egész páholyt, aztán ott a sötétben… tudod, ahogy az már az ilyen helyeken szokásos…

ÁGNES

Felnevet. Elment az eszed?

SÁNDOR

Hát ez az! Gondoltam! Gondoltam, hogy lenne egy-két kifogásod! Előre féltem tőle, hogy elveszed a kedvemet…

 

Sándor leül a legalsó lépcsőfokra. Ágnes derűsen nézi, lejön néhány fokot, megáll fölötte.

 

ÁGNES

És képes lettél volna velem… egy olyan páholyban…

SÁNDOR

Ühmm.

ÁGNES

Leguggol a férfi mellé. És biztos, hogy ezt… Hogy velem akartad?

SÁNDOR

Veled. Szünet. Veled. Szünet. Csakis veled!

ÁGNES

Őszinte meghatottsággal. Te! Te bolond, te! Magához szorítja a férfi fejét. Csend.

SÁNDOR

Zavartan. Éppen nem volt senki a szobában, felhívtalak, hogy belebúgjam a telefonba: asszonyom, jöjjön el velem egy kis moziba…

ÁGNES

Játékosan. Éppen senki sem volt a szobában…

SÁNDOR

Most mondom.

ÁGNES

Még te sem.

SÁNDOR

Hogyan?!

ÁGNES

Vagy inkább csak te nem! Amikor kerestelek.

SÁNDOR

Ja?

ÁGNES

Na, mondd csak el szépen, hol ücsörögtél, melyik zugmozi koszos páholyában, és kinek a szoknyája alá nyúlkáltál?

SÁNDOR

Nevet. Én?!

ÁGNES

Nevet. Te, te! Te bizony! Te, barátocskám!

SÁNDOR

Hát van nekem ilyenhez merszem?

ÁGNES

Nana!

SÁNDOR

De veled megtettem volna. Veled. Ma. Komolyan.

ÁGNES

Egy olyan csengetősben?

SÁNDOR

Aha. Ahol csöngetnek, mielőtt felgyújtják a villanyt, nehogy zavarba jöjjenek a párocskák. Milyen tájékozott vagy!

 

Ágnes felkel a férfi mellől.

 

ÁGNES

Tehát most ezt dobod be?

SÁNDOR

Nem jó?

ÁGNES

De. De, talán elég jó. Még bele kell élnem magam.

SÁNDOR

Remek dolog! Csak a fehér combod a sötétben…

ÁGNES

Elindul a lépcsőn. Mosolyog. Aha. Elég érdekes…

SÁNDOR

Utánakiált. Csudára megkívántalak, amikor eszembe jutott!…

ÁGNES

Visszaszól a lépcsőről. A gyerekek! Felhallatszik! Más hangon. Egyél egy falatot, mindjárt jövök…

SÁNDOR

Felkiált az emeletre. Hé, magzataim, meddig tart még az a rohadt krimi? Sosem lesz alvás?

ÁGNES HANGJA

Fentről. Gyerekek, a papa mindjárt feljön és elköszön…

SÁNDOR

Magában bólogatva. Majd mindjárt felmászik a papa. Majd ha már nem zavar a papa… Csak előbb iszik a papa… A zsúrkocsihoz megy, nézelődik, kiválaszt egy üveg Ararátot, tölt, iszik.

ÁGNES HANGJA

Fentről. …Na, Balázs! Ne csapdosd az ajtót, kisfiam! Talán csak benézhetek hozzátok?! Zsófi! Nézzenek oda, mindjárt szólok a papának…

SÁNDOR

Csak úgy bele a vakvilágba. Rendesen ott nekem!

 

Hallani fentről a tévé hangját. Sándor iszik még egy kortyot, aztán bekapcsol néhány rafinált világítást. Leoltja a mennyezeti lámpát, fütyörészve körülnéz, szemléli a hangulatos fényhatást. Még akkor is fütyörészik, amikor a konyhába megy. Az ajtót nyitva hagyja. Néhány másodpercig senki sincs a színen. Megszólal a telefon. Cseng, cseng.

 

ÁGNES HANGJA

Fentről. Hé! A telefon!

 

A telefon tovább cseng.

 

Sándor! Hol vagy? Vedd már fel!

SÁNDOR HANGJA

A konyhából. Jó, jó… Besiet, éppen egy még csak megkent szendvicsbe harapott, tányéron hozza a másikat. Lerakodik, kapkodva lenyeli a falatot, közben felveszi a kagylót.

SÁNDOR

Ó, Sári, maga az? Hát mi van, maguk még otthon? Epedve várjuk… Hallgat. Nem, nem, arról szó sem lehet! Pattanjanak csak szépen lóra, és vágta! Már megfagy a zsír az orjalevesen meg a töltött káposztán, szénné ég a sült csirke, a fácánpecsenyét máris dobhatjuk a kukába, de legalább a rántott harcsát mentsük meg, az istenért! Nem tréfálok! Ágnes reggel óta süt-főz, kivett egy szabadnapot, ő már csak ilyen remek kis háziasszony! Engem hajnalok hajnalán kizavart a piacra, ha tudná, mennyit alkudoztam a póréhagymára, borjúlábra, padlizsánra és egy kis petrezselyemre!… De mi mindent a barátainkért! Úgyhogy igyekezzenek, ne akarják, hogy tönkremenjenek a torták! Mintha Ágnestől kérdezné. – Milyen torták is? – Ágnes azt mondja, van dobos, puncs, csokoládés és persze orosz is, orosz krémtorta! Ja, és a zsíros kenyér is elhűl… Na! Hallgat. Na, mondja csak! Hallgat. Mit csinál? Ezt nem értem! Nem, ez lehetetlen! Hogyhogy Kálmán nem akar jönni? Hallgat. Ha annyira kíváncsi a tévéműsorra, itt is nézheti… Nevet. Addig mi ketten legalább elszórakoztatjuk egymást! Ágnes a konyhában serénykedik, Kálmán a tévé előtt kuksol, mi meg az egyik sötét sarokban… érti, nem? Hallgat. Jó, nem viccelődöm… Hallgat. Nem azt a filmet? Hát milyet? Hallgat. Kazettáról? Miféle kazettáról? Hallgat. Á, videókazettáról! Képmagnó, értem! Hát már megint mit csempészett be a vámon ez a széltoló? Hallgat. Dehogy… nem hallgat le minket senki! Hallgat. A bácsikájától? Egy ilyen drága masinát a bácsikájától? A nők, Sárikám, a nőktől kapja ezeket a csudagépeket, a hálás német lányoktól ez a derék magyar fiú. De meg is dolgoztatják érte, ajaj, nem irigylem, van magának fogalma, hogy milyen rámenősek azok a hamburgi mädchenek? Rövid hallgatás. Hát akkor a müncheniek. Még nem vette észre, milyen kifacsartan tér meg a hivatalos útjairól? Nevet. Nagyon lassan szerelik fel azt a gépsort, feltűnően lassan, de alighanem ő fékezi a tempót, csak hogy kijárhasson… Tessék? Hallgat. Mi? Nem, dehogy… Hallgat. Na, Sári! Nem, hát komolyan nem, én csak hülyéskedtem… Hallgat. Nem azért? Szóval nem azért pityereg? Hát remélem is… De akkor miért, mi van? Hallgat. Na, küldje csak ide a telefonhoz Kálmánt! Hallgat. Hogyhogy nem lehet elmozdítani a tévé elől? Hallgat. Már délután óta? És meddig akarja még nézni? Hallgat. Olyan hosszú? Akkor a kazetta két oldala összesen háromszázhatvan perc! Atyaisten! És hány kazetta van? Hallgat. Pornó legalább? Hallgat. Nem? Mi?! Horror? Horror meg karaté? Hallgat. Figyeljen ide! Tuszkolja a telefonhoz a férjecskéjét, vagy vigye oda a füléhez a kagylót, hadd beszéljek a fejével… Hallgat. Nem meri?! Maga ezt nem meri? Szünet. Sajnálom… Szünet. Sári! Itt van? Hát mit tehetünk? Jöjjön át maga. Hagyja ott azt az őrültet, és jöjjön át egyedül… Az igazat megvallva, már nagyon ráhangoltam magam a dologra… Tessék? Hallgat. Gondoltam, rádobunk egy rongyot az állólámpára, és bele, ami belefér… Nem jó ötlet? Hallgat. Letörten. Nem jó. Tudja, én mindig is csodálkozom, amikor a regényekben meg a tévéjátékokban a nők csak úgy ugranak a férfiak csettintésére. Nem valami realisztikus ábrázolás, ugye? Hallgat. Szóval nincs mit tennünk? Én már régen sejtem, hogy a maga uracskájának szellemiségét és nemiségét csak a Grundigok, Siemensek, Philipsek meg a JVC-k tudják felingerelni, de most úrrá lehetne a libidóján, amikor a barátai várják! Hallgat. És arra nem gondol, hogy mi lesz ezzel a sok mindennel itt az asztalon? Rövid hallgatás. Hát persze! Meg van terítve! Lapostányér, mélytányér, kistányér – és mind elsőrendű porcelánból! Meg az ezüstkészlet! A gyertyatartók! A mártásostálak! A damasztabroszon – természetesen! Hallgat. Ne is mondja! A guta kerülget, ahogy nézem! Ez mind maguknak – és most egyszerűen lemondják a látogatást! Ez azért mégiscsak sok! Nem kínozom, de a maga kedvéért még megrendeznénk a díszvacsorát… Hallgat. Hogyhogy milyen alkalomból? A barátság alkalmából! Tudja, nekünk már alig vannak barátaink… Vagyis akad még néhány… a régi időkből… karácsonykor képeslapot küldünk egymásnak, de semmi több. Elmondok magának egy esetet. Ráér? Úgy értem, nem készül valahová? Esetleg hozzánk? Hallgat. Nem? Akkor jó. Kár, hogy nincs itt, mert most szemben ülnék magával, koccintanánk, és később talán még másra is sor kerülhetne… Tessék? Hallgat. Ja, csak egy kis egyszerű történet. A napokban bementem a minisztériumba, várok ott a páternoszterra, tudja, arra a felvonóra, egyszer csak ereszkedik lefelé egy láb. Már ahogy az ember látja, amint jön fentről a kasztni. Előbb egy cipő. Kitaposott, jó, kényelmes, nem is nagyon kipucovált. Nahát, mondom, ez nekem ismerős. Ez a cipő. Aztán máris érkezik a nadrág. A nadrágszár. Érti? Vasalatlan, roggyant. Fantasztikus, gondolom magamban. És belém hasít. Hogy ez is de ismerős! Aztán a többi – a zakó, pecsétes, lezser. És a kigombolt ing, a félrecsúszott gallér… és a pofa! Hát persze! Ő volt az! Az egyik barátom! Maga nem ismeri. De aranyos pofa. Ma is éppen olyan, mint húsz éve. Harminc éve. Csak néhány foga hiányzik, meg a haja is kihullott. Nem borotválkozik mindennap. És mindenki imádja. Megy az utcán, és imádják. Megszólítja a nőket, a szépeket meg a csúnyákat, mindegyikhez kedves. Egyszer azt mondja három kövér nőnek az EMKE előtt. Csúcsforgalomban, amikor a legveszélyesebb… Hallgat. Mert legveszélyesebb. Mert akkor a legnagyobb a huligánjárás. Azt mondja nekik: lányok, így hárman együtt hány kilót nyomtok? És tudja, hogy nem vágták pofon? Ellenkezőleg. Mindjárt rávigyorogtak, szia, mondták neki, pedig nem is ismerik. Még puszit is adtak neki. Meg perecet. Hát ő volt a páternoszterban. Megörültünk egymásnak. Meg is fogadtuk, hogy találkozunk, de azóta sem láttam. Ez két éve volt… Szünet. Hát ilyen több nincs. A barátok között. Csak ő. Már csak ő. Senki más. Mind tönkrement. Kimerült. Begubózott. Mindből lett valaki. Na persze, karácsonykor írunk egymásnak… Szünet. Itt van még? Hallgat. Szóval nem? Maga sem? Egyedül sem? Akkor tudja, mi lesz most? Tudja, mi következik? Hogy megfogom a szép, fehér damasztabrosz sarkát…

 

Ágnes jön le a lépcsőn a gézruhában. Figyeli Sándort.

 

Így… Tessék? Most figyeljen! Megfogom és lerántom. És az a sok drága porcelán meg ezüst meg torta meg mártás meg virág… Hallgat. Persze! Virág is van az asztalon, hát hogy gondolja?! – szóval ez most mind repül a fenébe…

 

Ágnes csodálkozva nézi.

 

De bizony! Ha nincsenek barátaink, pusztuljon ez a sok drága holmi!… Visszaszámlálok! Még meggondolhatja! Jönnek, vagy visszaszámlálok!…

ÁGNES

Mi ez a halandzsa?

SÁNDOR

A telefonba. Tehát… figyelem! Tíz, kilenc, nyolc, hét…

ÁGNES

Növekvő ingerültséggel. Megmondanád, miről van szó?

SÁNDOR

A telefonba. …hat, öt, négy, három…

ÁGNES

Miről van szó, miért nem akarnak jönni?

SÁNDOR

A telefonba. …kettő, egy…

ÁGNES

Add ide!

SÁNDOR

Zéró…

 

Ágnes kikapja a kezéből a kagylót.

 

ÁGNES

Sári? Mi baj van, miért nem jöttök? Történt valami?

 

Sándor váratlanul lenyomja a telefon villáját.

 

Na! Beszéltem!

SÁNDOR

Hagyd a francba őket!

ÁGNES

Döbbenten. Beszéltem, te pedig megszakítod a vonalat!

SÁNDOR

Dilisek. Dilis társaság!

ÁGNES

Ha beszélek, kérlek, ne szakítsd meg a vonalat.

SÁNDOR

Elengedi a telefon villáját. Karatéfilmeket néz! És a feleségét is kényszeríti! Az a dilis meg ott ül vele hajnalig. És borzong!

ÁGNES

Hallod, mit mondok? Hogy tehetsz ilyet, hogy megszakítod a vonalat, amikor beszélek?! A füléhez emeli a kagylót. Na! Letette! Hát persze!…

SÁNDOR

A francba velük! Nincs szükségünk rájuk!

 

Ágnes tárcsázik.

 

Most mit csinálsz?

ÁGNES

Felhívom Sárit, és megmagyarázom, miért szakadt meg a vonal.

SÁNDOR

Még te hívod fel őket!

ÁGNES

Biztos valami nyomós okuk van rá, hogy nem jöhetnek.

SÁNDOR

Holnapig kapta kölcsön a kazettákat valami kamionostól. Tizenkét órás műsor. Végig akarja nézni. Ez a nyomós ok.

 

Kicseng a vonal.

 

ÁGNES

Nem veszi fel. Megsértődött.

SÁNDOR

Még hogy ő! Én várom őket – és ők sértődnek meg!

ÁGNES

Leteszi a kagylót. Te nem is vártad őket.

SÁNDOR

Mit mondasz?

ÁGNES

Te nem is vártad őket.

SÁNDOR

Megfeledkeztem róluk…

ÁGNES

Talán ezt érezték meg.

SÁNDOR

Hát nem érted, hogy mi van? Ül a tévé előtt, és szörnyűségeket bámul.

ÁGNES

Valamit csak kell csinálnia.

SÁNDOR

Te ezt helyesled!

ÁGNES

Ha úgy érezném, hogy valahová nem is olyan fontos a megérkezésem, talán én is így viselkednék.

SÁNDOR

Na, ez misztifikáció! Ez a pasas nem ilyen érzékeny! Ez egyszerűen csak mániákus…

ÁGNES

Az se rossz.

SÁNDOR

Mi?

ÁGNES

Ha valaki mániákus. Legalább. Szünet. Menj, köszönj el a gyerekektől, vége a filmnek, hadd aludjanak. Szünet. Várják az… apjukat!

 

Sándor szó nélkül indul. Felmegy a lépcsőn. Ágnes hosszan néz utána. Amikor egyedül marad, az italokhoz megy, készít egy grape-fruitos koktélt vermuttal. Megissza. Csinál még egyet, pohárral a kezében leül a kanapéra.

 

SÁNDOR HANGJA

Fentről. Na, mi van, lurkók, meséljetek!…

ÁGNES

Magában, fanyar mosollyal. Meséljetek! Épp most van itt az ideje! Felkiált az emeletre. Oltsátok el a villanyt, és alvás!

 

Megszólal a telefon, Ágnes felveszi, belehallgat, majd

 

Nem én. Sándor. Véletlenül… Hallgat. De… Hallgat. De, azonnal hívtalak, csak nem vetted fel… Hallgat. Igen. Hallgat. Igen. Hallgat. Á, nem, dehogy, csupán egy kis meleg szendvicset… megittunk volna valamit… Semmi, ugyan! Derűsen. Csak nem hitted el, amit…

 

Az emeletről nevetés, Sándor hangja: „JÓL VAN, MAJD ELMEGYÜNK VASÁRNAP…”

 

Jaj, dehogy nevetlek ki, csak talán a hangom… Sándor mondott valamit odafönn a gyerekeknek… arra figyeltem… Hallgat. Igen, mondd csak… Hallgat. Ezt nem… nem, ezt nem értem… Hallgat. Amit az előbb mondtál, hogy az ágyban… És azért szerezte be ezeket a kazettákat? Hát erre nem gondoltam volna… Hallgat. Ne haragudj, de ez mulatságos… Nevet. Hát ez rém mulatságos lehet… Elkomolyodik. Igazán? Így már más… Hallgat. Te jóisten! Ennyire komolyan… Mondom ennyire komolyan veszi? De miért?… Sári! Szünet. Sári, ha sírsz… Ha sírsz, akkor nem értem… Hallgat. Hát persze, tudom, hogy ezt így telefonon nem lehet, majd összeülünk… Hallgat. Jó… Hallgat. Dehogy!… Dehogy gondolok rólad ilyesmit… Semmi baj… semmi…

 

Sándor jelenik meg a lépcsőn, más ingben, otthonosabban.

 

SÁNDOR

Csak semmi kegyelem!

ÁGNES

Int, hogy maradjon veszteg. A telefonba. Jó. Amikor csak akarsz. Nem zavarsz, dehogy… Csókollak… Leteszi a kagylót.

 

Sándor lejön a lépcsőn.

 

SÁNDOR

Mi az, hogy amikor csak akarsz?

ÁGNES

El van keseredve.

SÁNDOR

De mi az, amit csinálhat akkor, amikor csak akar? Mi az?

ÁGNES

Hogy segítsek rajta. És majd valamit megbeszélünk. Valami találkát. Más hangon. Betakartad őket?

SÁNDOR

Zsófi azt mondja, melege van. Tényleg csuromvíz.

ÁGNES

Attól a vacak filmtől.

SÁNDOR

Balázs még olvasni akart. De eloltottam a lámpájukat. Mit iszol?

ÁGNES

A szokásos. Te?

SÁNDOR

Konyak.

 

Tölt, leül Ágnes mellé, kortyintanak.

 

Vasárnap fel akarnak menni a hegyekbe.

ÁGNES

Elmehetnénk.

SÁNDOR

El. Most szép az erdő. Szeretem ilyenkor. Csend. Vagyis szerettem. Csend. Az ember azt mondja, szeretem az erdőt. Aztán feléje sem néz.

ÁGNES

Sári sírt.

SÁNDOR

Sári?

ÁGNES

A karaté miatt.

SÁNDOR

Hagyjuk ezt, ne bosszants!

ÁGNES

Kálmán azt akarja, hogy tanuljanak meg karatézni.

SÁNDOR

Micsoda?

ÁGNES

Amennyit most megértettem a Sári telefonjából. Hogy Kálmán jegyzeteli a fogásokat.

SÁNDOR

Atyaisten!

ÁGNES

Ábrákat rajzol – és gyakorolniuk kell. Ez már nem az első eset, ez a karatéfilm…

SÁNDOR

Nem?

ÁGNES

Erre vadászik. Most kapott néhány kazettát. Az ágyban is gyakorolnak. Suhint meg liheg… Sári szerint félelmetes.

SÁNDOR

Nevet magában. Hát, nem mondom…

ÁGNES

Sári már kék-zöld mindenütt. A mellét is megütötte.

SÁNDOR

A mellét?

ÁGNES

Attól tart, hogy daganata is lehet.

SÁNDOR

Megőrültek?

ÁGNES

Eddig nem mert mesélni róla. De most, hogy így alakult… Sári azt mondja, Kálmán halálos komolyan csinálja. Merthogy az ember senkire sem számíthat, csak önmagára. Önvédelem.

 

Hosszú csend.

 

SÁNDOR

Hát ez marhaság, hogy a mellére üt.

ÁGNES

Nem a mellére üt, hanem megütötte a mellét.

 

Hosszú csend.

 

Ettél valamit?

SÁNDOR

Egy falatot. De majd később. Szünet. Most… Szünet. Végre egy kis csend…

ÁGNES

Ühmmm…

 

Szünet.

 

SÁNDOR

Tudod, hogy holdvilág van?

ÁGNES

Tessék?

SÁNDOR

Holdtölte. Láttam a gyerekek ablakából. Telihold.

 

Szünet.

 

ÁGNES

Majd később be kell takarni Zsófit. Éjszaka hűvös van már. Szünet. Hajnalban is.

SÁNDOR

Tiszta az ég.

ÁGNES

Nem tudom, mit tanácsoljak Sárinak, ha felhív. Végeredményben… Szünet. Végeredményben nem tudok segíteni rajta.

SÁNDOR

Hát nem. Kölcsönözhetsz neki pénzt, ha éppen akad…

ÁGNES

Pénzt?

SÁNDOR

Csak úgy mondom. Hogy mit tehet az ember a barátjáért. Kisegítheti anyagilag… ajánlhat egy orvost; ha éppen az kell… vagy egy autószerelőt… valami protekció, ha módjában áll… Ilyesmi.

ÁGNES

Ilyesmi?

SÁNDOR

Nagyjából.

ÁGNES

Hát… nem sok.

 

Szünet.

 

SÁNDOR

Néztem az ablakból… odafönn. Az ablakból. Teljesen felhőtlen az ég. És telihold van. Szünet. Nincs kedved… Nem volna kedved eljönni velem…

ÁGNES

Tessék?

SÁNDOR

Elvinnélek esetleg…

ÁGNES

Élénken. Elvinnél abba a moziba?

SÁNDOR

Melyikbe? Ja! Hát oda most már nem lehet! Nevet.

ÁGNES

Incselkedve. Nincs éjszakai előadás? Éjszaka lenne az igazi, nem? Egy zugmozi páholyában, éjszaka. Esetleg piásan. Az lenne az igazi züllés. Szünet. Hát nem?

SÁNDOR

Az. Csend. Gondoltam… Szünet. Gondoltam, beülünk a kocsiba, és kerülünk egyet.

ÁGNES

Most?

SÁNDOR

Most. Persze, nem a főútvonalon.

ÁGNES

Mert ittál?

SÁNDOR

Meg a fények miatt.

ÁGNES

Ja, hogy csak a hold?

SÁNDOR

Aha.

ÁGNES

De ittál.

SÁNDOR

Alig egy kortyot.

ÁGNES

Nem lehet. Ittál. Feláll, a magnóhoz sétál. Fény elé kerül, ruháján átsüt a sugár. Bekapcsolom…

SÁNDOR

Állj még egy picit arrább!

ÁGNES

Merre? Így?

SÁNDOR

Felderülve. Szóval mégis, ahogy kértem?

 

Ágnes felpillant rá, elmosolyodik egy kis izgalommal. Megindítja a magnót. A francia szám. Ingerlő dallam.

 

ÁGNES

Halkra állítom, nehogy felébresszük őket.

SÁNDOR

Bizony. Nehogy.

 

Nézik egymást.

 

Miattam tetted?

 

Ágnes ravaszkásan hallgat.

 

A kedvemért? A kedvemért tetted? Mégis? Sándor odamegy hozzá. Végigsimít az asszony testén. Semmi. Harisnyanadrág se. Semmi, de semmi. Belecsókol a nyakába. Reménykedhetem?

ÁGNES

Talán…

 

Sándor Ágnes nyakába fonja a karját. Homlokát a homlokához szorítja, lassan fordul vele a zene ütemére. Ágnes néhány pillanat múlva gyengéden, de határozottan kibontakozik a férje karjából. Szinte bocsánatkérő mosollyal elsétál a fotelhoz, leül, felveszi a poharát, iszik.

 

SÁNDOR

Töltsek még?

 

Ágnes int, hogy most nem.

 

Emlékszel… amikor egyszer jöttünk a négyesen…

ÁGNES

A négyesen?

SÁNDOR

Amikor még jártunk az apádékhoz. Amikor még éltek, szegények… Amikor egyszer jöttünk hazafelé a négyes úton.

ÁGNES

Ja? Ott Szolnok után? Arra gondolsz?

SÁNDOR

Valahol ott. Egy olyan mellékút volt… egy tanyába vezetett. Bokros… meg fás… Olyan eléggé eldugott. És oda behajtottam. És ott. A kocsiban.

ÁGNES

Halk nevetéssel. Mielőtt még az árokban kötöttünk volna ki.

SÁNDOR

Hát… egész úton piszokul ingerlő voltál, az biztos. Nem bírtam kivárni, hogy hazaérjünk…

ÁGNES

Akkor is éjszaka volt. Vagy alkonyat?

SÁNDOR

Éjszaka. Meg holdfény.

ÁGNES

Persze, holdfény…

 

Kis csend.

 

SÁNDOR

Meg a szállodákban. Milyen jó volt a szállodákban!

ÁGNES

Na, azért máshol is!

SÁNDOR

De a szállodákban! A vidéki hotelokban. Kicsit piásan…

ÁGNES

Ha gondoskodtál italról…

SÁNDOR

Italról? Arról mindig. Ha beléptünk a hotelba, már mindjárt mondtuk, emlékszel, már azonnal összenevettünk, hogy itt aztán… na, ez is meg lesz szentelve…

ÁGNES

Fel.

SÁNDOR

Tessék?

ÁGNES

Felszentelve.

SÁNDOR

Miért, mit mondtam?

ÁGNES

Hogy meg. Hogy meg lesz szentelve.

SÁNDOR

Az mindegy, nem? Szünet. Feltéve, ha nem kellett zavaró körülményekre számítanunk.

ÁGNES

Mikre? Ja! Mint amikor állandóan háborgatott az a pasas?

SÁNDOR

Nevet. Hogy is volt? Nekiláttunk, csengett a telefon…

ÁGNES

Nevet. Nem. Először a liftes fiú zörgetett, hogy egy üzenet… A pasas névjegyet küldött, hogy majd odalenn a presszóban…

SÁNDOR

Aztán megint kezdtük, akkor meg telefonált. De milyen ügyben is? Valami állásügyben vagy áthelyezés miatt… És amikor harmadszor is nekiláttunk, akkor már a presszóból üzent… a pincér kopogott az ajtón… Hát azt már nem lehetett röhögés nélkül bírni…

ÁGNES

Nevet. És ráadásul egy ártatlan képű pofa!

SÁNDOR

Vele nevet. Azt néztem, rendben van-e a cipzárom… Fogalmam sem volt, miket beszél ott nekem a presszóban…

ÁGNES

Én pedig kipirult arccal… Azt hittem, látszik rajtam…

 

Cseng a telefon. Ágnes még nevet, amikor felveszi.

 

Halló! Sári? Mi van?!… Hallgat. Nem értem… Hallgat. Nem értem… Befogja a kagylót, Sándornak. Nem értem, mit mond, mintha ivott volna… A kagylóba. Ezt hogy gondolod? Hallgat. Hát persze! Tessék? Mondjam? Hogyhogy mondjam? Kínosan nevet. De miért mondjam? Nem az, nem nevetek, de miért kellene, hogy a telefonba mondjam?…

SÁNDOR

Ingerülten. Mit akar?! Kikapcsolja a magnót.

ÁGNES

A telefonba. Bocsáss meg… de… Hallgat. Sárikám, ez így… bocsáss meg, de ez így komolytalan… és furcsa. Majd beszélgetünk. Megígértem… Hallgat. Ha megígértem, hát meg is tartom, de azt most ne kívánd, hogy… Halló! Halló! Sándornak. Letette. Szünet. Ágnes a helyére teszi a kagylót. Szerencsétlen.

SÁNDOR

Mit akart?

ÁGNES

Hogy szeretem-e. Hogy mondjam neki a telefonba. Hogy szeretem. Így. A telefonba. Sándorra néz, magyarázatot keresve. Ezért hívott fel. Furcsa. Nem?

SÁNDOR

Az.

ÁGNES

Én most így… képtelen voltam mondani. Szünet. Hát nem?

SÁNDOR

Tessék?

ÁGNES

Ez így kétségbeejtő. Kikészült. Kikészíti az a marha.

SÁNDOR

És még ő mondta nekem, hogy vén, szar pasas lettem.

ÁGNES

Ki mondta?

SÁNDOR

Kálmán. Ültünk a sörbárban, már nem is tudom, volt bennem egy kis nyomás, nem éreztem jól magam, azt javasoltam, fogjunk taxit, és menjünk szépen haza. Akkor förmedt rám, hogy micsoda szar, vén pasas lettem. Ja, és hogy begubódzom. Meg hogy mi izgat. Mármint szerinte engem semmi sem izgat. Amiről ő beszél. Hát az nem. Eltalálta. Hogy elemezzük a helyzetet. Mindig ezzel nyaggat. Mondom neki, miért nem mész el külpolitikai hírmagyarázónak? Te is olyan nagyon bölcsen tudod, hogy ki mit tegyen meg hogyan! Na, én aztán megmondtam neki, hogy engem mi izgat. Egy szép, formás női segg. Az. Az kiváltképpen izgat. Lehet, hogy erre dühödött meg. De nem vesztünk össze. Szünet. Miért is hívtuk meg őket?

ÁGNES

Te mondtad, hogy sose járunk össze senkivel se.

SÁNDOR

Mmmm…

ÁGNES

Olyan jól eldiskuráltunk a múltkor az Építész Pincében. Felhívtam őket, és Sári örült az ötletnek… Szünet. Most mégsem tudtam azt mondani neki a telefonba, amire kért. Nem akartam hazudni.

SÁNDOR

Hazudtál volna, ha mondod?

ÁGNES

Azt hiszem. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem.

SÁNDOR

Mert egy kicsit tetszik nekem?

ÁGNES

Á, ugyan!

SÁNDOR

Féltékeny vagy rá?

ÁGNES

Eszembe sincs.

SÁNDOR

Izgatott volna a dolog? Ha ma este kikezdtem volna vele. Izgatott volna?

ÁGNES

Lehet. Lehet, hogy jót tett volna. Szünet. Számítottam rá. Nem nagyon, de talán nem ártott volna. Az a kis tőrdöfés, tudod!

SÁNDOR

A fájdalom?

ÁGNES

Az a kis fájdalom.

SÁNDOR

Te is akartál valamit. Kálmánnal.

ÁGNES

Reménytelen.

SÁNDOR

Áá!

ÁGNES

De. Nem érzek semmit. Tudod, milyen kényes vagyok.

SÁNDOR

De megpróbálkoztál volna. Ez az átlátszó ruha – és alatta semmi.

ÁGNES

Csak miattad.

SÁNDOR

Kellene neked valaki. Egy másik férfi. Ne mondd, hogy nem.

ÁGNES

Ez hányadik nekifutás?

SÁNDOR

Nem úgy mondom. Műsoron kívül mondom.

ÁGNES

Azt nálad sose lehet tudni.

SÁNDOR

Nos?

ÁGNES

Neked. Talán neked kellene egy másik nő. Szünet. Kár, hogy nem mered bevallani.

SÁNDOR

Félek tőlük.

ÁGNES

Nevet. A nőktől? Viccnek nem rossz!

SÁNDOR

Borzasztó dolog valakit tönkretenni. Tönkreteszem őket. Aztán úgy érzem magam, mint egy gyilkos. Egy csomó áldozat…

ÁGNES

Mert ők szeretnek téged.

SÁNDOR

Tessék?

ÁGNES

Nem te szereted őket, csak ők téged.

SÁNDOR

Azt hiszed?

ÁGNES

Tudom.

 

Szünet.

 

SÁNDOR

Nincs erőm a szerelemre.

ÁGNES

A szeretetre.

SÁNDOR

Azt mondtam, a szerelemre.

ÁGNES

Szeretni… Úgy érzed, szeretni még tudsz?

 

Csend.

 

ÁGNES

Azzal mi a helyzet?

SÁNDOR

Hát…

ÁGNES

A gyerekeket. Őket szereted. Azt tudom. Csend. De mást?

SÁNDOR

Attól tartok… Hosszan, némán néz Ágnesre.

ÁGNES

Most legalább őszinte voltál.

 

Hosszú szünet. Ágnes italért megy. Tölt Sándornak is. Átadja a poharat.

 

Te már nem tudsz szeretni. Te már soha nem leszel szerelmes. Te már… soha nem fogsz rajongani valakiért…

SÁNDOR

Átveszi a poharat. Vagy valamiért.

 

Hosszan nézik egymást.

 

ÁGNES

Ne haragudj.

 

Sándor elmosolyodik, elfordul. Némán elsétál, bekapcsolja a magnót.

 

SÁNDOR

Szép ez a zene.

ÁGNES

Most megsértődtél?

SÁNDOR

Tetszik ez a szám. Szép. Nagyon szép.

ÁGNES

A másik oldal még jobb. Bujább.

SÁNDOR

Bujább? Még ennél is bujább?

ÁGNES

Megáll mögötte. Kár, hogy megsértődtél. Azt hittem, mondhatom, amit…

SÁNDOR

Jól tetted. És jól is esett.

ÁGNES

Megijed. Igazságtalan voltam.

SÁNDOR

Ellenkezőleg.

ÁGNES

De, de, igazságtalan voltam. Nem akartalak megbántani. Legalábbis azt hiszem, nem akartalak megbántani.

SÁNDOR

Nem lenne jó, ha visszavonnád.

ÁGNES

Sajnálom…

SÁNDOR

Ne sajnáld!

ÁGNES

Idegesen felnevet. Ostobaság! Sétálok itt pohárral a kezemben, elegánsan, mint egy vendégségben… és igazságtalanságokat vágok a fejedhez.

 

Sándor hirtelen szembefordul vele. Komolyan.

 

SÁNDOR

Szép vagy.

ÁGNES

Ne, most ne így…

SÁNDOR

Szép vagy. Érzem, hogy kívánlak.

ÁGNES

Zavartan. Hát persze, tudom, hogy engem is szeretsz, nemcsak a gyerekeket…

SÁNDOR

Szinte durván. Kívánlak, azt mondtam, kívánlak! Nem azt, hogy szeretlek.

 

Ágnes hátrál. Sándor engedi, nem megy utána. Kis szünet.

 

ÁGNES

Vérig vagy sértve!

SÁNDOR

De nem!!! Az isten áldjon meg, ne szabj gátat az őszinteségnek! Ha végre volt bátorságod, ne ijedj meg mindjárt! Azt mondtam, kívánlak, és ez az igazság! És boldoggá tesz, hogy kívánlak. Remek érzés. Izgató érzés. És ez most nekem elég…

 

Egy pillanatnyi szünet után Ágnes tréfára veszi.

 

ÁGNES

’Genis, naccságos úr! Kívánni méltóztat a naccságos úr!

SÁNDOR

Kiábrándultan. Hát ez most rosszkor jött!

ÁGNES

Elvétettem a taktust? Bocsánat! Felhajtja a koktélt, a zsúrasztalhoz megy. Jó lesz, ha készítek egyet vodkával. Talán még túl józan vagyok. Vagy már átbillentem volna? Kever egy vermutos, vodkás, grape-fruitos koktélt. Bár semmi sietség és semmi kétségbeesés. Igaz, uram?

SÁNDOR

Te vagy megsértődve.

ÁGNES

Én? Ugyan! Mert megkívántak?

 

Szünet.

 

SÁNDOR

Régebben nem ittál szeretkezés előtt.

ÁGNES

Ó, pardon! Szeretkezés előtt álunk? Szünet. Te szoktattál rá. És nem is rossz.

SÁNDOR

Sőt engem sem hagytál inni.

 

Szünet. Ágnes elkomolyodva leül. Lejár a szalag. Sándor a magnóhoz megy, megfordítja a tekercset, de még nem indítja el.

 

ÁGNES

Hát az már valóban régen lehetett, amikor nem engedtelek inni. Már úgy értem, ha akartam tőled valamit…

SÁNDOR

Az még a…

ÁGNES

A gyerekek előtti időkben lehetett.

SÁNDOR

Akkor.

ÁGNES

Csak az utódok érdekében. Hogy normális utódaink legyenek. Már amennyire csak lehetséges.

SÁNDOR

Amennyire tőlünk telik. Kipróbálja a tekercset, aztán megállítja a magnót.

ÁGNES

Legalább védjünk ki valamennyi katasztrófahányadost, csak azt akartam. Hogy ne italos állapotban nemzzed őket.

SÁNDOR

A többi úgyis kivédhetetlen.

ÁGNES

Micsoda?

SÁNDOR

Hát… ami már belénk épült. Amit hurcolunk magunkkal az apák meg a nagyapák idejéből. A pompás múltból. Nem? A rettegésgének meg a hazugsággének meg a képmutatásgének. Az aljassággének. A gyűlöletgének. Amit szépen belénk ojtogatott a történelem.

ÁGNES

Most már ihatsz.

SÁNDOR

És a májam? És az érrendszerem?

ÁGNES

Most már csak magadnak árthatsz vele.

SÁNDOR

Csakhogy én józanul akarlak meghódítani!

ÁGNES

Akaratlanul is felnevet. Ó!

SÁNDOR

Sosem hittem volna, hogy ilyen kis iszákost faragok belőled.

ÁGNES

Hajjaj! Meg még mást is!

SÁNDOR

Most már úgysem jön létre általunk semmi.

ÁGNES

Hát gyerek, az már nem!

SÁNDOR

Más se. Talán még egy kis pénz. Vagy egy kicsit több pénz. Hogy még egy csomó bóvlit vásárolhassunk. Vagy renováltathassuk a lakást. Esetleg megvegyük ennek a villának a ránk eső részét. A gyerekeknek. Egy omladozó öröklakást a gyerekeknek. Koloncot a nyakukba! Kicseréljük a kocsit. Vagy csak biztosítsuk a szűkös megélhetést. Már kész a fuvar, igaz? Csend. Hol is voltunk akkor? Kaposváron vagy hol?

ÁGNES

Mikor?

SÁNDOR

Persze, Kaposváron. Akkor volt ott az az átadás. Amikor beindult az az üzemrész. A fogadáson, ott… Még arra is emlékszem, hogy az igazgatói irodában álltunk, és az ablakon át egy dombra lehetett látni… még tele volt az építkezés törmelékeivel… gépekkel… egy csomó cementes deszka… Ennyire emlékszem… És a gyerekek …néhány gyerek ugrált ott a holmik között. A gyerekek. Lassan a tenyerembe csúsztattad a kezed, megszorítottad… Éppen vége volt az üdvözlő beszédnek, és teletöltötték a poharakat konyakkal…

ÁGNES

A poharak már előre tele voltak töltve.

SÁNDOR

Már előre? Szünet. Ilyen pontosan emlékszel?

ÁGNES

Ilyen pontosan…

SÁNDOR

A gyerekekre is?

ÁGNES

Azokra is. Ott ugráltak a deszkák között.

SÁNDOR

Azt hittem, azért szorítod meg titokban a kezem, hogy őket nézzem… De te csak figyelmeztetni akartál, hogy ne igyak.

ÁGNES

Egy kortyot se.

SÁNDOR

Mert úgy számítottad, hogy éppen aznapra esett a tüszőrepedés. Biztosra mentünk. Igaz?

ÁGNES

Hát sikerült is.

 

Csend.

 

SÁNDOR

Aztán Zsófival ugyanígy.

ÁGNES

Csak az nem ott volt.

SÁNDOR

Nem ott?

ÁGNES

Nem útközben. Az véletlenül itthon.

SÁNDOR

Ja, értem. Igaz. Az itthon. De éppen olyan körültekintő voltál. Éppen úgy készültél. Tervszerűen csináltuk… Szünet. Lehet, hogy már akkor sem… akkoriban sem… szerettelek?

ÁGNES

Ne kezdd ezt.

SÁNDOR

Makacsul. Lehet, hogy ez a baj már olyan régi?

ÁGNES

Jóságosan. De. Szerettél.

SÁNDOR

Lehet, hogy ezt figyelmen kívül hagytuk? Ezt a hibámat?

ÁGNES

Szerettél, és most is szeretsz!

SÁNDOR

Nem kell vigasztalnod! És mentegetned! Nem a sértettség beszél belőlem. Csak őszinte akarok lenni, őszintén vizsgálom a dolgokat, és légy szíves, ne téríts le erről az útról. Nagyon könnyen lehetséges, hogy téged én a legelső perctől kezdve csak kívántalak, de nem szerettelek. A szónak igazi értelmében, persze.

ÁGNES

Mert az mi? Mi a szó igazi értelme? Micsoda? Szeretném, ha meghatároznád!

SÁNDOR

Hát… én nem tudom… De látod, megint le akarsz téríteni a pályáról. Engedd, hogy gondolkodjam. Valószínűleg én csak kívántalak. Ami persze nem csekélység. És már nagyon ott van a szeretet határán. Tetszett a bőröd…

ÁGNES

Én emlékszem, hogy milyen rajongó voltál!

SÁNDOR

Rajongó?! Á, nem! Rajongó nem. Talán csak éhes… kiéhezett. Rád. Tetszett a fogad… a szemed… Most nem pontosan sorolom… inkább csak találgatom. Ez a kicsit széles arccsontod, ez is tetszett. A combod. Igen. A tested párája… az is. De talán csak a mellbimbód bolondított meg, átsütött a blúzodon – és ennyi volt az egész. Talán csak az izgatott fel…

ÁGNES

Megkomolyodva. Nem!

SÁNDOR

De, de…

ÁGNES

Nem, ezt ne mondd, én nagyon is jól emlékszem rá, hogy szerettél, szerelmes voltál belém. Szerelmes. De mennyire. Szerelmes voltál…

 

Kis csend.

 

SÁNDOR

Á, az nagyon kétes értékű! A szerelem, az nagyon kétes értékű! Ki tudja, mi váltotta ki – azonkívül, hogy tetszettél és kívántalak? Talán egy kamaszkori emlék… egy… lány… emléke… Szünet. Meséltem neked… Szünet. Meséltem azt a lányt. Nem?

ÁGNES

Sokat meséltél.

SÁNDOR

A fűben ült, szétvetett térdekkel, és a szoknya alatt nem volt rajta semmi.

ÁGNES

Talán mesélted.

SÁNDOR

Idősebb volt nálam, tizenhét lehetett, én meg tizennégy. Vagy még annyi sem. A tanyáról, ahol nyaraltunk, bebicikliztem a boltba. A lány az út mentén ült egy üres telken, a kecskéjét legeltette. Felnézett rám, látta, hogy a szoknyája alá bámulok, de ez nem zavarta. Nem csukta össze a térdét. Meg se rezzent az arca. Csend. Ma is érzem, mennyire megszédített.

ÁGNES

Odamentél hozzá.

SÁNDOR

Á!

 

Csend.

 

ÁGNES

Sok ilyen emléked van?

SÁNDOR

Akad. Csendesen felnevet. Akad néhány. Szünet. A legtöbb ilyen nyers… ilyen obszcén. Úgy értem, nem költői, hanem… mint ez is… Gyönyörűen szemérmetlen. De ez az egyik legizgalmasabb…

ÁGNES

Még ma is?

SÁNDOR

Azt nem tudom neked elmondani, milyen szédítő érzés volt. Kiszáradt a szám. Rettenetesen felizgatott. Szerelmes lettem belé…

ÁGNES

A lányba?

SÁNDOR

Hát ez az… hogy nem is a lányba. Csak a… jelenetbe. Ahogy…

ÁGNES

Ahogy ott ült az a kis ribanc?

SÁNDOR

Hát… igen. A vágy… Azt hittem, a vágy a szerelem.

ÁGNES

Pedig nem az?

SÁNDOR

Nem. Csend. A szerelem… odaadás. És azt hiszem, én soha…

ÁGNES

Na, ezt ne kezdjük!

SÁNDOR

De. Csak vágyaim voltak. Kielégítésre váró vágyak. És nem… – szünet – …odaadás.

 

Ágnes feláll, nyugtalan. Hosszú csend. Sándorhoz fordul, pátosz nélkül.

 

ÁGNES

Meg tudnál halni értem?

SÁNDOR

Az más.

ÁGNES

Ha meg tudnál halni értem…

SÁNDOR

Mert becsüllek. De ez más! Ha bajban lennél. De nem méregpohárral, mint Shakespeare-nél.

ÁGNES

Ha elhagynálak…

SÁNDOR

Akkor?…

ÁGNES

Megölne a bánat, ha elhagynálak?

SÁNDOR

Zavart nevetéssel. Megölne a bánat? Hát… nem örülnék neki. Már csak a gyerekek miatt sem.

ÁGNES

A gyerekeket most hagyjuk ki a játékból.

SÁNDOR

Ja, ez játék?

ÁGNES

Mindegy. A gyerekekkel most ne kalkulálj. Megölne a bánat, vagy sem, ha fognám magam, és odébbállnék?

SÁNDOR

Valakivel?

ÁGNES

Ha elmennék innen.

SÁNDOR

De kivel?

ÁGNES

Ha csak egyedül…

SÁNDOR

Egyedül nem mennél el. Csak ha lenne hova. És kivel. Az ember csak akkor áll odébb, ha van hova és kivel. Csend. Hát nem?

ÁGNES

Nem tudom.

SÁNDOR

Általában így szokott lenni. Nem? Szünet. Ha megfigyelted. A legtöbben. Csak úgy bele a vakvilágba nemigen. Ritkán. Akkor már nagyon nagy mehetnékjük van. Akkor már nagyon kibírhatatlan valahol. Szünet. De neked nem kibírhatatlan. Csend. Igaz?

ÁGNES

Nem feleltél a kérdésemre.

SÁNDOR

Kifakad. Nem tudom! Nem tudom, megölne-e a bánat vagy sem?! Nem tudom átérezni! Nincsenek bennem szenvedélyek! Nincs bennem semmi! Semmi! Sem öröm, sem bánat! Csak vágyak, mondtam már! Kívánlak, ennyit tudok. De fogalmam sincs, hogy megölne-e a bánat, vagy elkezdenék-e másvalakit kívánni! Na! Ez az igazság!

 

Ágnes némán áll, Sándor lecsillapodva.

 

Ez. Ez az igazság. Ez.

 

Ágnes lassan elfordul. A kertre néző ablakhoz megy, kinéz. Hosszú csend. Sándor iszik. Pohárral a kezében nézi az ablaknál álló Ágnest.

 

ÁGNES

Rovinjban, amikor a tengerparton sétáltunk… és a halászok kiáltásait hallgattuk a holdfényes szikláknál… volt bennem félelem. Volt. Volt félelem. Te napokig nem szóltál, nem tudtam, mire véljem. Aztán úgy döntöttem, elfogódottság. Hogy elfogódott vagy. Te is. Mert én az voltam. Szünet. Olyan boldogan utaztam el veled, annyira szerettelek… annyira megszerettelek azon a nyáron. Lehet, hogy én is csak vágyódtam valakire? Csend. Valakire, aki nincs? Csend. Aki nem is volt? Hosszú szünet. Telihold van, valóban.

SÁNDOR

Emlékszel, milyen meleg volt? Hőség. Csend. Milyen forró éjszakák. A hold besütött a szobánkba. Barna voltál, és jó szagú. Levetkőztettelek… ott álltál a telihold fényében meztelenül… Szünet. A hold, a tenger meg te… Mintha három asszonnyal ölelkeztem volna egyszerre. Ágneshez megy. Hátulról gyengéden átfogja a vállát. Milyen forró volt a bőröd, milyen párás… Nem felejtettem el. Egész éjjel szerelmeskedtünk a nyitott ablaknál…

 

Ágnes nem mozdul.

 

Sándor kioldja a nő ruháját. Mutassuk meg a holdnak… Széttárja a holdfényes kertnek Ágnesen a ruhát. Mutassuk meg ezt a szép testedet…

 

Néhány másodpercig mozdulatlanok. Akkor Ágnes hirtelen összefogja magán a ruhát, és szembefordul a férfival. A hangja kissé izgatott.

 

ÁGNES

Tudod, hol voltam délután?

SÁNDOR

Mikor? Nem is érti. Délután? Hol? Hol voltál délután?

ÁGNES

Amikor telefonon kerestél.

SÁNDOR

Ja? Nem fontos!…

ÁGNES

De. De fontos.

 

Nézi Sándort; a férfi megadja magát.

 

SÁNDOR

Szükséges, hogy… elmondd?

ÁGNES

Nekem szükséges. Elmegy Sándor elől. Van még a poharamban? Na, milyen kis takarékos vagyok… Iszik egy kortyot. Az a fiatal srác… Szembefordul a férfival. Az a fiatal kolléga. Tudod? Akit már te is említettél. A kollégám, odabenn… Kis szünet. Hát vele.

 

 

Függöny
 

2. felvonás

Ugyanott, nem sokkal később, Ágnes a lámpa alatti fotelban ül. Teljes fényben. Előtte, kissé oldalt és elég távol, háttal a nézőtérnek Sándor, lovaglóülésben egy széken, a támla felé fordulva. Karja kétfelől csaknem élettelenül lelóg. Az egyik markában pohár. Hallgatja Ágnest.

 

ÁGNES

…Ez aztán kétszer vagy háromszor előfordult. Először csak puszta figyelmességnek vettem, de másodjára már feltűnt… aztán… amikor legközelebb is hozott szendvicseket a büféből, anélkül hogy megkértem volna rá… Figyelsz?… Akkor már kezdett gyanús lenni a dolog. Holott az első pillanattól fogva gyanakodhattam volna… ha eleve nem tartom olyan fiatalnak… Szünet. Csak huszonhét éves. A legfiatalabb férfi az osztályon. Igen, talán huszonhat vagy huszonhét… Szünet. Úgyhogy inkább csak mulattatott a dolog. Kösz, mondtam neki, ez tehát a menetrend szerinti sonkás szendvics, mást nem kapok? Úgy értettem, hogy mindig csak sonkásat? De valóban így értettem. Vicces volt, hogy mindig ugyanazt hozza, első nap megdicsértem, azt hitte, az a kedvencem. A sonkás. Hogy az nekem a…

SÁNDOR

Kedvenced.

ÁGNES

Igen. Kis szünet. Rendben, azt mondta, lesz más is. De csak tréfáltam, mondom. Ugyanis nem akartam, hogy mindenfélét felhordjon nekem a büféből. Ne vegyen nekem mindenfélét. Hűsítőket meg édességet…

SÁNDOR

Meg sonkás szendvicset.

ÁGNES

Egyszerűen nem akartam. De ő másra gondolhatott. Fölém hajolt… meg kell hagyni, zavarba jöttem. Feszes nadrágot hord, meg derékra szabott inget… és valami különösen erős szprét használ… ingerlő illat, nem tudom, mi lehet. Maga nem tréfál, azt mondja, és ezt köszönöm. De nem színpadiasan vagy rutinosan, ahogy némelyik férfi. Ahogy némelyik beképzelt alak. Nem. Őszintén. Megfogta a kezemet. Megszorította. Így. A kezemet… megszorította. Hogy én akarok tőle valamit. Valami mást.

Így érthette. Hogy felkínálkozom. Szünet. Hát ez valami… Szünet. Ez valami fatális félreértés volt, de… De erre csak utólag döbbentem rá, amikor elment az asztalomtól, úgy értem, az íróasztalomtól… csak amikor már magamra maradtam, és végiggondoltam, mi is történt, akkor jöttem rá, hogy te jó ég, ez azt hihette… Szünet. Halkan nevet. És tudod… tudod, mit csináltam? Nevet, most őszintén mesél, és mulattatja az emlék. Fogtam a neszesszeremet, kimentem a mosdóba… és megnéztem magam a tükörben. Mintha először látnám magam… vagy idegen szemmel… így valahogy. Persze ez csaknem lehetetlen. Hogy egy másik ember szemével próbáld nézni önmagadat. De ellenőrizni akartam, hogy ő milyennek is láthatott… Szünet. Ez rém izgató volt, de megszállt valami bizonytalanság is… Úristen, gondoltam, persze a fény nagyon erősen visszavert rám a tükörből… hát miért akarok én tetszeni neki? De azért képes voltam javítgatni a sminkemen. Közben néhányan bejöttek pisilni, én meg mint valami bűnös… azt hittem, látják rajtam, hogy min mesterkedem… tudod, hogy van, bejönnek a mosdóba, elviháncolnak ott; átkiabálnak egymásnak a fülkébe mindenféle hivatalbeli hülyeséget… órákig kezet mosnak… jaj, mutasd a rúzsodat meg ilyesmi… Pillanatnyi szünet. Olyan nevetséges lett hirtelen az egész. Szünet. De benn az asztalomnál aztán újra. Nem hagyott nyugton a dolog. Hogy a csípőm… a hasam… Azért két szülés, mégiscsak… Hanem fürdés után, amikor kiszállok a kádból… az a mozdulat… meg amikor törölközöm… azt mindig látom a fürdőszobatükörben. Ez jutott eszembe. Hogy az alakom, ha nem is kislányos, de még egy…

SÁNDOR

Legalább tíz évvel fiatalabb nálad.

ÁGNES

Tessék?

SÁNDOR

Az a fiú. Legalább tíz évvel fiatalabb nálad.

ÁGNES

Na, annyival azért nem.

SÁNDOR

Megmozdul. Hogy hívják?

 

Rövid szünet.

 

ÁGNES

Másnap kész tervvel állt elő.

SÁNDOR

Mi a neve? Hogy hívják? Szünet. Nem akarod elárulni a nevét?

ÁGNES

Nincs jelentősége, de…

SÁNDOR

De nem?

ÁGNES

Nem.

 

Szünet. Sándor feláll a székről, elsétál, Ágnes a tekintetével követi, majd iszik. A földre állítja a poharat. Sándor megáll a magnónál, bekapcsolja.

 

Amikor Zsófit felvették a sportklubba, Balázs meg elkezdte a zeneiskolát meg a különórákat, azt gondoltam, lesz egy kis időm.

 

Sándor kikapcsolja a magnót, ez megzavarja Ágnest, de folytatja.

 

Éveken át mindig csak miattuk rohantam haza… De…

 

Sándor bekapcsolja a magnót.

 

De az a helyzet, hogy azután sem… amikor már lett volna rá egy kis módom… azután sem használtam ki…

 

Sándor kikapcsolja a magnót.

 

…soha… a szabad időmet. Soha nem lógtam úgy, mint a többiek. Soha nem volt merszem. Miattatok… Kutya kötelességemnek éreztem, hogy munka után egyenest hazasiessek… Hogy hazasiessek!

 

Sándor bekapcsolja a magnót.

 

Csak a boltok, a vásárlás, a gyerekek holmija, a te holmid, a hivatal, a metró, a busz, az itthoni munkák…

 

Sándor kikapcsolja a magnót.

 

Ne kapcsolgasd, zavar!

 

Sándor fél szemmel Ágnesre néz, arcán kis kajánság. Benyomja a visszapergető gombot, megnyomja a stopgombot, aztán a startot. A szalagról Ágnes hangja: …HAZASIESSEK. CSAK A BOLTOK, A VÁSÁRLÁS, A GYEREKEK HOLMIJA… – Sándor gyorsra állítja a magnót, Ágnes hangja torzultan, sebesen: A TE HOLMID, A HIVATAL, A METRÓ, A BUSZ, AZ ITTHONI MUNKÁK… Kattanás. Zene, tört hanggal indulva. Sándor kikapcsolja a magnót. Döbbent csend. Ágnes megbántottan nézi a férfit. Sándor Ágnesre tekint. Ellenséges pillanatok. Aztán az asszony lassan nevetni kezd. Nevet, nevet – és egy idő múlva vele nevet Sándor is. Bekapcsolja a magnót, visszatekeri, elindítja gyorsban: HAZASIESSEK CSAK A BOLTOK A VÁSÁRLÁS A GYEREKEK HOLMIJA A TE HOLMID A HIVATAL A METRÓ A BUSZ AZ ITTHONI MUNKÁK… kattanás… zene. Közben harsányan nevetnek. Amikor a szalag idáig ér, Ágnes felkel, a magnóhoz megy, még mindig nevetve, kikapcsolja, kirántja a kazettát a gépből, és a sarokba vágja. Abbahagyja a nevetést. Sándor is. Hosszú csend.

Ágnes megfordul, visszamegy a fotelhoz, megáll, háttal Sándornak.

 

ÁGNES

Akkor is végig fogod hallgatni. Iszik egy kortyot. Még augusztusban… – visszaül a fotelba, nem néz Sándorra – azokban a meleg napokban. Megvacsoráztunk egy vendéglőben. Vele. Kettesben. Csupa finom falatokat rendelt, nem tudtam visszafojtani a nevetésemet, szóvá is tettem, hogy talán a gyomromon keresztül akar megfogni, hát minek néz engem? Persze neki csuda jó az étvágya…

SÁNDOR

Éllel. Talán mert még fejlődésben van. Azért.

 

Szünet.

 

ÁGNES

Hát… ez engem is zavart az első perctől fogva. A fiatalsága. Feszengtem, ez az igazság. Szégyelltem magam. De izgatott is, hogy vonzónak talált. Hogy megtetszettem neki. A vendéglőben távol-keleti ételeket ettünk, a tulajdonos felesége szolgált ki, vörös kimonóban, egy fiatal, csinos nő, nagyon kedves volt, készséges, tetszettünk neki. Úgy értem, látszott rajta, hogy megtetszettünk neki… foglalkozott velünk. Feloldotta a hangulatot, tudod, milyen az? Amikor egyszer csak valaki megszabadít a zavarodtól. Blúzban voltam, a ventillátor a fejünk fölött forgott, összekócolta a hajamat, és lebegtette rajtam azt a vékony kis selyemblúzt. Szemben ültünk egymással, ő boldogan nézett, és azt mondta, olyan kislányos vagyok… És tényleg úgy éreztem magam, mint valamikor… nagyon régen… még a… Szünet. Még a szülések előtt. Vagy még régebben… Szünet. Amikor még nem is ismertelek.

 

Hosszú szünet.

 

SÁNDOR

Azóta vagy a szeretője?

ÁGNES

Ezt így nem mondanám.

SÁNDOR

Mást is olyan mohón tud, mint enni?

ÁGNES

Ha pornóra fizettél be, már vissza is kérheted a pénzedet.

SÁNDOR

Én csak egy megható, szolid szerelmi történetet várok, némi erotikával. Amilyen egy efféle sráctól kitelik, aki beleszeret egy…

ÁGNES

Egy?

SÁNDOR

A fenébe is! Hát hozzád képest kölyök! Szünet. Sándor italért megy, tölt a poharába, iszik. Csend. Szóval ma is vele voltál. Szünet. És jó? Szünet. Jó? És jól tudtok együtt…

ÁGNES

Mi van, kezd érdekelni?

SÁNDOR

Az istenit! Mondd már!

 

Ágnes elmosolyodik.

 

ÁGNES

Megpróbáltuk, de nem ment.

SÁNDOR

Nem igaz.

ÁGNES

Mi nem igaz? Hogy megpróbáltuk?

SÁNDOR

Hogy nem ment. Az nem igaz. Csak mondod. Meggondoltad magad, azért mondod. Mert látod, hogy…

ÁGNES

Mert mit látok?

SÁNDOR

Hogy…

ÁGNES

Hogy fáj?

SÁNDOR

Nekem?! Ugyan! Szünet. Sőt. Örülök, hogy volt merszed… bátorságod… a megszokott verkliből… Hangot vált. De ha nem ment… ha nem megy, akkor ma is… minek voltál vele?

ÁGNES

Beszélgetni. Meg csak úgy. Szeret velem elüldögélni és beszélgetni. És én is szívesen elfecserészek vele.

SÁNDOR

Elfecserészel. És miről?

ÁGNES

Ó, azt nem lehet így néhány szóval elmondani! Mindenről. Rólad, a gyerekekről, a munkámról, az éjszakai álmaimról, a könyvekről…

SÁNDOR

Rólam talán nem kellene.

ÁGNES

De. Rólad is. Rólam, róla meg rólad is. És a gyerekekről is. A gyerekek jövőjéről. Kell. Mindenről. Tisztázni kell a dolgokat.

SÁNDOR

Hogy mit csinálni? Tisztázni?

ÁGNES

Kutatni az összefüggéseket és mindent megérteni…

SÁNDOR

Áhá! Mindent megérteni. És a könyvek?

ÁGNES

Könyvek?

SÁNDOR

Azt mondod, valamiféle könyveket is bújtok.

ÁGNES

Csak elmondjuk egymásnak, hogy miket olvasunk.

SÁNDOR

Te is olvasol?

ÁGNES

Például verseket.

SÁNDOR

Te verseket olvasol?!

ÁGNES

Meg novellákat. Például legutóbb Oatest. Tudod, ki az az Oates? Joyce Carol Oates?

SÁNDOR

De hogy verseket is?!

ÁGNES

„Ne mondj le semmiről. Minden lemondás egy kis halál.” – – –

SÁNDOR

Tessék?

ÁGNES

– – – – „Ne mondj le semmiről. Minden halál gyilkosság (lélekrontás): Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,” – – –

SÁNDOR

Ez vers. Ezt betéve tudod?…

ÁGNES

    „Isten művét rongálja bármi rontás,
    meghalni bűn, ne mondj le semmiről;
    minden vágyad az Isten szava benned,
    mutatva, hogy merre rendelte menned.”

 

Csend. Sándor egy kis tétova elismerő mozdulatot tesz. Ágnes feltekint rá.

 

Babits. Szünet. Amikor nem vagy itthon, be sem kapcsolom a tévét. Inkább olvasok. A gyerekek fenn – én meg idelenn olvasok. Mostanában annak a remek nőnek a remek novelláit.

SÁNDOR

Kiét?

ÁGNES

Oatesét. Amerikai. Remek.

 

Szünet.

 

SÁNDOR

És mi az, hogy nem ment? Hogy megpróbáltátok, de nem ment? Tudod, amit mondtál…

 

Csend. Ágnes mintha latolgatná, válaszoljon-e.

 

ÁGNES

Miattad.

SÁNDOR

Megtartóztattad magad? Te csak amolyan lelki flörtöt akartál, de a fiúcska többre tört? Beijedtél, igaz? Mert te csak olyan kis kaningerlő hetyegést akartál. Szűzi játékot – és semmi többet!

ÁGNES

Ellenkezőleg.

SÁNDOR

Ellenkezőleg? Arra ment ki a játék, hogy lefekhess vele?!

ÁGNES

Nem. De rettenetesen kívánt – és engem is belelovalt. A barátja lakásán voltunk. Még akkor este, a vendéglő után. Derekasan helytállt, de nem jutottam vele semmire. Túl józan voltam. Pedig ittam. De túl józan maradtam… érted, hogyan gondolom? Szünet. Aztán egy másik alkalommal is próbálkoztunk…

SÁNDOR

Hevesen. Másik alkalommal is?

ÁGNES

De csak kínlódtam vele. Egy rossz szavam sem lehet a képességeire…

SÁNDOR

Mi a fene?!

ÁGNES

De nem jött össze.

SÁNDOR

Bosszantott. Bosszantott, mi?

 

Ágnes hallgat.

 

Szeretted volna, ha sikerül, mi? Ha már ilyen szépen egymásra akadtatok. Igaz?

 

Ágnes hallgat.

 

Amikor végre megtetszett valaki. És megkívántad. Nem lett volna ellenedre, ha sikerül, igaz?

ÁGNES

Biztosan.

SÁNDOR

Gondoltál rám?… Úgy értem, talán rám gondoltál, és azért nem…

ÁGNES

Keményen. Csak magamra gondoltam. Csak arra koncentráltam, hogy jó legyen. Hogy nekem jó legyen. És mégsem.

SÁNDOR

Gyötrődve. Pedig izgatott?

ÁGNES

Nagyon.

SÁNDOR

Nagyon?!

ÁGNES

Nagyon, és mégsem jött össze. Úgyhogy letettem róla. Letettünk róla…

SÁNDOR

Szóval ő is?

ÁGNES

Ő is letett róla. Belátta. De mindig hív.

SÁNDOR

Próbálkozni?

ÁGNES

Fecserészni.

SÁNDOR

Idegesen. Ja, fecserészni! Végre van valaki, aki meghallgat.

ÁGNES

Ühmmm…

SÁNDOR

A nagy magányost!

ÁGNES

Á, nem erről van szó…

SÁNDOR

Aki egy jó szót sem kap otthon…

ÁGNES

Csudákat!

SÁNDOR

Akit a férje soha, de soha nem faggat ki a gondjai felől…

ÁGNES

De nem, mondom, hogy nem!

SÁNDOR

Tudod, mi a véleményem? Hogy mi erről a véleményem! Tudod! Igaz, hogy tudod? A magányosságról. Hogy humbug! Egy nagy rakás… humbug! Igen! A magány! A magányosság! Hányok, ha erről hallok nyavalyogni! A rüh ver ki tőle, ha siránkoznak…

ÁGNES

Az isten áldjon meg, félreértesz!

SÁNDOR

A legrohadtabb perverzitás, amit manapság csak kitaláltak! Hát csak egy kapura megy a játék? Csak félpályás a meccs? Na, nem! Nem bizony, de nem ám!

ÁGNES

Kétségbeesetten. Senki sem mondta, hogy én…

SÁNDOR

Ne privilegizáljuk a dolgokat! Csak az magányos, akit nem faggatnak? Akivel nem fecserésznek?! És aki nem faggat? Aki nem fecserészik? Az mi? Az nem magányos? Hagyjuk ezt, hogy ki a magányos meg ki nem! A sorsüldözött gyermek, aki végül utcalányként végzi! Ó, csak meg ne szakadjon a szívem!… Fecserésznek!

ÁGNES

Ártatlanul. Ő ezt nem így mondaná.

SÁNDOR

Tessék?! Ne így?! Mit nem így?!

ÁGNES

Az ő szándékait nem fedi ez a szó. Talán még azt sem tartaná pontos kifejezésnek, hogy beszélgetünk. Hanem hogy… tanít…

SÁNDOR

Tanít?!

ÁGNES

Oktat.

SÁNDOR

Tanít?! Oktat?! Hát mi ő? Egy tanár? Egy professzor? Esetleg tanszéke is van valahol? A barátja lakásán? Ahol összefüggéseket kutat, tisztáz és okít?! Hát mondhatom, nem túl izgalmas fickó!

ÁGNES

Izgalmasabb, mint hinnéd.

SÁNDOR

Bántón. A sikítozásig? A lihegéses sikítozásig?!

ÁGNES

Csitítóan. A gyerekek! Felébreszted a gyerekeket!

SÁNDOR

A gyerekek! Bocsánat! Kis szünet. Időközben elfelejtettem, hogy önnek gyerekei is vannak, asszonyom! Csend. Rendben van. Ez ronda leütés volt, belátom.

 

Ágnes hallgat.

 

Kezdtem sportszerűtlen lenni. Na! Ágnes! Nem fogom áthágni a szabályokat… Csend. Szóval a fiú. Hogy izgalmas. Hallgatom.

ÁGNES

Gyanakvón kezdi. Van néhány elképzelése.

SÁNDOR

Igen? És miről?

ÁGNES

Néhány érdekes elképzelése arról, hogy miként kellene mennie a dolgoknak. Egészen praktikus dolgokra gondolj, közgazdaságiakra meg más effélékre. Szociálpolitika… morális kérdések, de egészen magas szinten.

SÁNDOR

Aha.

ÁGNES

Állandóan a jövőről beszél.

SÁNDOR

Hogy mit csinál a hétvégén – vagy nagyobb perspektívákban gondolkodik?

ÁGNES

Légy szíves! Kis csend. A jövőre vonatkozóan vannak használható elképzelések. Azt mondja. Számtalan team tervezgeti a jövőt. Azt mondja. És hogy őt foglalkoztatják ezek a kérdések. De aktívan. Ő is valamilyen team tagja. Érdekli a jövőkutatás. Állítólag talpraesett elképzelések vannak.

SÁNDOR

Hát… biztosan.

ÁGNES

Nem mondom, ő kissé sterilen képzeli el. Hogy mindenki hinni fog abban, amit csinál, mert majd hihet is benne.

SÁNDOR

Ühmmmm…

ÁGNES

De ennek már most így kellene lenni. Meg hogy senki ne valljon olyan elvet, amit nem hisz tiszta szívből…

SÁNDOR

Ő mit hisz?

ÁGNES

Ezt. Ezt, amit mondok.

SÁNDOR

Ja. Aha.

ÁGNES

Egészen felhevülve tudja magyarázni. A teljes odaadás, azt mondja…

SÁNDOR

Felkapja a fejét. Micsoda? Odaadás?

ÁGNES

Ezt kell elérni…

SÁNDOR

Odaadásról beszél?

ÁGNES

Hogy az emberek teljes odaadással végezhessék a dolgukat. Tudod, csuda muris, hogy nem lehet vele viccelni! Nagyon képzett, filozófiát meg történelmet olvas állandóan, meg ami ezzel összefüggésben van, azt mind felkutatja. Rá a politika a matematika logikai izgalmával hat. Ő legalábbis így mondja. És vitatkozik. Mindenkivel vitába száll. Velem is. Az a bajotok, azt mondja, de odabenn a főnöknek is… azt mondja, nem mertek szembenézni az igazsággal! Mert nem ismeritek az igazságot! Nem látjátok az összefüggéseket…

SÁNDOR

Ahá, az összefüggések!

ÁGNES

Pedig igazság és meggyőződés nélkül nem lehet, azt mondja…

SÁNDOR

Mit nem lehet?

ÁGNES

Élni.

SÁNDOR

Éllel. Komolyan? Nahát! Ki hallott még ilyet?!

ÁGNES

Igen, néha fárasztó. És nem is mindig értem. De van benne valami lenyűgöző… életerő. Csak nehéz követni. És nehéz elviselni az indulatát. Túl sok… nekem. De ha egy ideig nem beszélgetünk, már hiányzik…

SÁNDOR

Azért hétfőig kibírod nélküle? Hétfőig valahogy. Nem?

 

Kis szünet.

 

ÁGNES

Kár ilyen gunyorosnak lenni…

SÁNDOR

Gunyorosnak?

ÁGNES

Kár ennyire lebecsülni, mert… Szünet. Mert csak olyan, mint te voltál.

SÁNDOR

Hevesen tiltakozva. Én ilyen soha nem voltam!

ÁGNES

Dehogynem!

SÁNDOR

Én ilyen félnótás sosem voltam. Ha tudni akarod, nem utópiákkal szedtem le a lányokat a lábukról. Meg az asszonyokat sem… hanem valami egészen mással. Remélem, te is emlékszel, hogy mivel.

ÁGNES

Nevet. Nagyon is emlékszem.

SÁNDOR

Nahát! És meg voltál vele elégedve?

ÁGNES

Igen, azzal nagyon meg voltam elégedve. És még most is meg vagyok vele elégedve.

SÁNDOR

Különösen, hogy azzal a másikkal kudarcot vallottál.

ÁGNES

Talán éppen azért vallottam azzal a másikkal kudarcot.

SÁNDOR

Szóval méret dolga?

ÁGNES

Kedvesen. Te nagyképű! De nekem az is fontos, ami a fejedben van. Vagyis…

SÁNDOR

Vagyis volt?! Csend. Jó. Nincs. De nem is volt! Egyezzünk meg: nincs, de nem is volt!

ÁGNES

Ne tagadd meg!

SÁNDOR

Mit? A zűrzavart? Mert az talán volt. Zűrzavar. De más semmi.

ÁGNES

Engem egy üresfejű fickó nem tudott volna meghódítani.

SÁNDOR

Azt nem mondom, hogy üresfejű voltam. Arról szó sincs. Ki beszél itt üresfejűségről? Nagyon is tele volt a fejem. De zűrzavarral. Az agy a világ tüköre! – ez úgy hangzik, mintha valami nagy ember mondta volna, pedig csak most találtam ki. Hát az én agyam is a világ tüköre. Volt, van és lesz. És ha belenéztem ebbe a tükörbe, ott benn, az agyamban, az én lelki szemeimmel – mert lelki szemei is vannak az embernek… akkor zűrzavart láttam. És ennek következtében nagyra nőtt bennem… mondjuk ugyancsak az agyamban, de mondhatnám, a lelkemben, a kétely. És csak nagyon kevés reménynek maradt hely. És nagyon kevés olyasminek, amit te most retrospektíve – mert én is tudok hangzatosan fogalmazni! – belelátsz!

 

Kis csend.

 

ÁGNES

Akkor mire emlékszem?

SÁNDOR

A vágyaimra! A friss, fiatal vágyaimra! Meg a tieidre. Amelyek most már itt hevernek a padlón… kiütve… leterítve… És kérdés, hogy feltápászkodnak-e, mire a bíró tízet számol…

 

Hosszú csend.

 

ÁGNES

Fáj?

SÁNDOR

Nagy menet volt.

ÁGNES

Fájdalmat okoztam?

SÁNDOR

Jól odacsaptál.

ÁGNES

És most?

SÁNDOR

Hát most… számol a bíró.

ÁGNES

Mennyinél tart?

SÁNDOR

Még piheghetünk…

 

Kis csend.

 

ÁGNES

Keresek valamit az új kazetták közül… Feláll, a magnóhoz menet megáll Sándor előtt. Röpke mosoly. Visszavágsz?

 

Sándor nem válaszol, ellenkezőleg indul a zsúrasztalhoz. Szódát enged egy hosszú pohárba. Iszik. Ágnes a kazetták közt válogat.

 

SÁNDOR

Mégis jobb lett volna, ha átjönnek ezek a marhák. Kálmánék.

ÁGNES

Fel kellene hívnom Sárit.

SÁNDOR

Azt azért nem.

ÁGNES

Ezt jól elrontottad… beletöröltél ebbe a jó felvételembe.

SÁNDOR

Sárival kedvem lett volna. Esetleg. Bár egyszer már lehűtött, hogy alsószoknyát hord. Nemcsak melltartót, de alsószoknyát is. Ez egészen egyszerűen megdöbbentett. Csak nem visel fűzőt is?

ÁGNES

Vele?

SÁNDOR

Ki nem állhatom a sok göncöt. Ma, amikor végre itt a forradalom. Már úgy értem, az öltözködés – illetve a vetkőződés forradalma… Egy üveg címkéjét nézi, nem látja jól, közel emeli a szeméhez, de így sem megy.

ÁGNES

Szóval vele?

SÁNDOR

Mit vele? – Nem láttad a szemüvegemet?

ÁGNES

Állandóan elhagyod…

SÁNDOR

Azt kérdezem, nem láttad-e!

ÁGNES

Felveszi a kazetták mellől. Itt van. Dobjam?

SÁNDOR

Ne, ne! Érte megyek… Viszi magával az üveget is. Felrakja a szemüvegét, megvizsgálja a címkét. Ezt vettük vagy kaptuk?

ÁGNES

A születésnapodra vettem.

SÁNDOR

Igazán? Akkor most ne bontsam fel, igaz? Csak nem nekik akartad odadobni? A konyakomat? Amit tőled kaptam? Na nem, a konyakot azt nem… Arra kényes vagyok. Az én kis konyakocskámra! Csak nézem, nézem, hogy miféle remek ital. Valódi francia?

 

Ágnes feltesz egy kazettát.

 

ÁGNES

Szóval? A visszavágó? Sárival?

 

Sándor a zsúrasztalhoz megy az üveggel, bontogatja.

 

Vele gondoltad volna? Vagy már túl is vagytok a nehezén?

SÁNDOR

A dugóval bajlódva. Á! Csak odáig mentünk, hogy célzott rá.

ÁGNES

Ő?

SÁNDOR

Ő! Felnéz Ágnesre. Nem tudtad, hogy általában nem én szoktam kikezdeni a nőkkel, hanem ők velem?

ÁGNES

Na, látom, már talpon vagy. Szünet. Felteszek egy kávét. Innék egy jó kávét. Te?

SÁNDOR

Persze. Csinálhatnánk egy olyan konyakosat.

ÁGNES

Hogy fejre álljunk?

SÁNDOR

Á, hát az csak frissít!

 

Ágnes kimegy a konyhába. Sándor kihúzza a dugót, megkóstolja a konyakot. Szól a zene, halkan, lassú szám.

 

Sándor tölt egy pohárkával, a fotelhoz megy – ahol a jelenet elején Ágnes ült. Elhelyezkedik benne, kortyint, félig hunyt szemmel hallgatja a zenét. Hirtelen felneszel. Zsófi? Az emelet felé kapja a fejét. Zsófi, te vagy? Fülel. Balázska? Felegyenesedik, feszülten figyel. Melyik az? Valami baj van? Szünet. Kislányom! Te vagy? Ki mászkál? Feláll, a lépcső aljához megy. Észreveszi, hogy kezében a konyakospohár, sietve leteszi, felmegy a lépcsőn. Balázs? Melyikőtök az? Félsuttogással. Minden rendben? Gyerekek! Semmi baj? Csend. Kicsit vár, majd éppen lejön a lépcsőn, amikor belép a konyhából Ágnes.

ÁGNES

Fenn voltál?

SÁNDOR

Nem, de… mocorgást hallottam. Visszamegy a fotelhoz. Ide akarsz ülni?

ÁGNES

Maradj csak! Mindjárt kifő a kávé… Díszpárnát helyez a kanapé sarkába, oda telepszik.

SÁNDOR

Álmodhattak valamit. Az egyik. De alszanak.

ÁGNES

Fülel. Alszanak.

SÁNDOR

Igen. Zavartan áll Ágnes fölött. Azt hittem, valamelyik mászkál…

 

Csend.

 

ÁGNES

Feltekint a férfira. Nos? És te? Elmondod, hol voltál délután? Amikor kerestelek? Délután.

 

Csend. Csak a zene.

 

SÁNDOR

Néha felriadnak. Főleg Balázs. És olyan kétségbeesetten… olyan riasztóan nyüszít… Szoktad hallani?

ÁGNES

Zsófi meg… a múltkor egész éjjel sírdogált. De hogy miért? Reggel nem is emlékezett rá…

 

Szünet.

 

SÁNDOR

Nem tudom, mi lesz velük.

ÁGNES

Mi lenne?

SÁNDOR

Nem tudom, mire végzik… vagy hogyan is szokták mondani? Ha arra gondolok, hogy máris mi mindentől nem sikerült megóvni őket… hogy mennyi… piszkosságot meg hazugságot tapasztalhattak eddig is… amit végül is megszokhatnak! Hát összeszorul a szívem. Szünet. Ha pedig nem szokják meg, akkor össze is roppanhatnak. Összeroppanhatnak. Egy szép napon majd azt kérdezhetik csodálkozva: hát mi is történt velünk?… Szünet. Tudod, hogy van az. Nincs nagyjelenet, nincs az, hogy uramteremtőatyám, itt a dili!… Á! Nem ilyen látványos a dolog. Nem is tudsz róla, csak szép alattomosan, csendben mar, mardos, roncsol, pusztít…

 

Szünet.

 

ÁGNES

Micsoda?

SÁNDOR

A rontás.

 

Hosszú szünet.

Kattan a magnó.

 

ÁGNES

Megfordítod a tekercset?

 

Sándor nem figyel rá.

 

SÁNDOR

Emlékszel, amikor tíz éve vagy mikor, Varsóban voltunk? Ősszel. Már késő ősszel.

ÁGNES

A Hotel Europejszki?

SÁNDOR

Ahol féltél abban a nagy szobában. Az a nagy szoba, körben azzal az álmennyezettel… Nem mertél aludni abban a hodályban. Kértük, hogy cseréljék át egy kisebbre. Mindjárt az első este. És amíg lebonyolították az ügyet, kószáltunk a városban. Halottak napja volt. Szünet. Azok a fények mindenütt az utcákon… Az a rengeteg gyertya meg mécses a járdákon, a virágok között. Az a töméntelen sok virág az emléktáblák alatt… Végig… a főutakon. A mellékutcákban. Az Óvárosban. A kapuk alatt. A falak tövében. A templomok mellett. Szünet. Az elesettekért. Szünet. A meggyilkoltakért. Szünet. Az övéikért… Szünet. A katonákért, a papokért, a zsidókért, a keresztényekért, az öregekért, a gyerekekért… A megkínzott, megtaposott, lemészárolt, elpusztított embereikért. Szünet. Az elődeikért. Szünet. Akik őelőttük lakták Varsót. Akik őelőttük lakták a várost… és ott haltak meg… az utcákon… a pincékben… a csatornában… Emlékszel… milyen megrendítő volt? A járdán… az úttesten szétfolyt a viasz… ma is látom, hogy vibráltak a viasztócsákban a lángok… Mint valami fénylő folyó… a virágok között… Mintha a vérük vált volna ragyogó, fénylő folyóvá. Szünet. És a mécsesek lobogásában az arcok… Szünet. Milyen hideg volt, mi? Hideg szél… vagy nem is szél, csak olyan jeges áramlás a folyó felől. Úgy átfáztunk, hogy vodkát kellett innunk… benn, a szállodában szerzett egy üveggel a portás. Az öreg, akivel aztán együtt ittunk. Akkor mondtam neked… ott mondtam neked, hogy mennyire irigylem őket. Hogy emlékezni tudnak… emlékezhetnek… fényeket gyújtanak az övéiknek… és őrzik az emlékeket. A gyászt. A bánatot. A megbecsülést…

 

Hosszú szünet.

 

ÁGNES

A Hotel Europejszkiben jó volt. Jó volt veled.

SÁNDOR

De erre emlékszel?

ÁGNES

Emlékszem.

SÁNDOR

Az odaadás…

ÁGNES

Hogy mondod?

SÁNDOR

Te említetted, hogy a fiúd… hogy ő beszélt róla.

ÁGNES

Igen, de miről?

SÁNDOR

Nem jut eszedbe? Ecsetelte neked az odaadás lényegét. Állítólag.

ÁGNES

Ja, igen!

SÁNDOR

Na látod, ott, azon a fényekkel teli, hideg estén megsejtettem, milyen is lehet az őszinte odaadás… Használtam erre valamilyen szót…

ÁGNES

Feláll a kanapéról. Valamilyen szót?

SÁNDOR

Egy kifejezést. Nem azt, hogy kontinuitás…

ÁGNES

Derűsen. Egészen jól ment ott akkor nekünk. Nem? A Hotel Europejszkiben. Urak voltunk. Mennyi pénzünk is volt? Nem kellett garasoskodni, az biztos… Indul a konyha felé. Azt hiszem, kifőtt a kávé.

 

Sándor szava visszatartja.

 

SÁNDOR

Szóval valamit a folytonossággal kapcsolatban emlegettem. Nagyon tetszett az öreg portásnak, már amennyire meg tudtam neki magyarázni. Nagyon találó volt, amit mondtam, de most nem jut eszembe… Érzelmi folyamatosság… effélét. Hogy milyen nagy szerencse. Mekkora adomány a sorstól, ha valaki… egy olyan ember, mint te vagy én… vagy egy nemzet… egy nép érzelmi folytonosságban élhet… Érted, hogy mondom? Hogy aztán odaadhassa magát annak az életnek teljesen…

ÁGNES

Egy hosszú, vizslató pillantás után. Úgy, úgy! Teljesen… Sarkon fordul. Megyek a kávéért.

 

Sándor egyedül marad. Észreveszi, hogy Ágnes megfeledkezett a konyakosüvegről, utána viszi.

 

SÁNDOR

Várj! A konyak a kávéba! Benyújtja a palackot a konyhába. Az ajtónál marad, figyeli Ágnest. De azért ott is milyen jókat szerelmeskedtünk.

ÁGNES

A konyhából. De azért?!

SÁNDOR

Az Europejszkiben. Minden este és minden éjjel.

 

Ágnes odakinn a csészékkel neszez.

 

És sokszor még nappal is… Félreáll, mert Ágnes hozza a kávét. Mint a narkósok. Hát nem?

ÁGNES

Azt mondod, mint a narkósok?

SÁNDOR

Hát nem? Követi Ágnest az asztalkáig. Akkoriban… akkoriban kezdtük kialakítani a játékszabályokat… vagy hogy is nevezzem…

ÁGNES

Kezdtük?! Kezdted! Szünet. De az később volt. Leteszi a tálcát a csészékkel az asztalkára. Leül a kanapéra.

SÁNDOR

Mögéje kerül. Nem már akkor is?

ÁGNES

Később. Jóval később. Kávézik. Meg a sztorik. Azokat is te akartad.

SÁNDOR

De te is belejöttél. Ne mondd, hogy nem! Igaz, hogy belejöttél? Igaz, hogy aztán már neked is tetszett? Csend. Igaz?

ÁGNES

Csendesen. Igaz.

SÁNDOR

Jól belejöttünk… Csak aztán mindig több kell. Szünet. Hiába, a narkós már így van ezzel. Ez a feneség benne. Hogy aztán már megvész a dózisért.

ÁGNES

Magában. Aztán belepusztul.

SÁNDOR

Tessék?

ÁGNES

Mit szólsz ehhez a… maihoz?

SÁNDOR

Mihez?

ÁGNES

Mihez, mihez!

SÁNDOR

A fiatal kolléga?

ÁGNES

Ühmmm…

SÁNDOR

A sonkás szendvicses?

ÁGNES

Idegesen felnevet. Ühmm…

SÁNDOR

Nevetve. A feszes nadrágos?

ÁGNES

Ühmmm… Mit szólsz hozzá?

 

Sándor válasz helyett áthajol hozzá. A tenyerébe fogja Ágnes fejét, magához húzza és megcsókolja. Vággyal teli csók.

 

Ágnes kiszabadítja magát. És még? Még mi a válaszod?

 

Másodperc szünet.

 

SÁNDOR

Az, hogy igaz.

ÁGNES

Ideges nevetéssel. Igaz?

SÁNDOR

Igaz. Különös nyugalommal ott hagyja Ágnest, felveszi a maga csészéjét az asztalkáról; a magnóhoz megy. Visszatekint, látja, hogy Ágnes figyeli. Futó mosoly. Megáll a magnónál, végigpillant a kazettákon. Hol az a múltkori szalag? Az a Pink Floyd?

ÁGNES

Ott kell lennie.

SÁNDOR

Nem adtad kölcsön?

ÁGNES

Ugyan kinek?

SÁNDOR

Mondjuk a… fiúdnak.

ÁGNES

Óvatosan, mert nem tudja, vicc-e vagy komoly. Hát… nem!

SÁNDOR

Higgadtan. Mert én sem adtam kölcsön. Senkinek. Most meghallgattam volna. Van rajta egy jó szám. A Zabriskie Point. Volt az a film, tudod, amikor minden felrobbant. Amikor minden a lángok martaléka lett. Mármint a filmben… Nahát, nincs itt. Én nem adtam oda senkinek. Nincs kinek.

 

Szünet.

 

ÁGNES

Csendesen. Pedig azt hittem, most jön a sztori.

SÁNDOR

Jönne. De nincs. Felhörpinti a kávét.

ÁGNES

Nem így alkudtunk.

SÁNDOR

Kis éllel. Nincs szükséged semmiféle történetre!

ÁGNES

Ijedten. De! De van! Most már van!

SÁNDOR

Elég neked a magadé. Eléggé izgat az is.

ÁGNES

Mert számítottam a tiedre!

 

Szünet.

 

SÁNDOR

De ha nincs. Kis csend. Gyere, feküdjünk le.

ÁGNES

Tessék?

SÁNDOR

Most. Feküdjünk le.

ÁGNES

Incselkedve. Ez ajánlat?

SÁNDOR

Kedvetlenül. Aminek veszed.

ÁGNES

Azt már nem! Szeretnék tisztán látni!

SÁNDOR

Kezében az üres csészével az asztalka felé indul. Nézd. Egyszerűen csak lefeküdnék veled, úgy értem, ágyba bújnánk, ahogy az egy normális férjhez és feleséghez illik. Ahogy tisztességes, szolid, egészséges emberek teszik, ha leáldozik az isten áldott napja. A puha kis ágyba. Komolyan. A megvetett, tiszta ágyba. Hálóing, pizsama… gyengéd csók, egy kis simogatás… egy kis szívmeleg…

ÁGNES

Mi az, hogy szívmeleg?

SÁNDOR

Nem tudod, mi az, hogy szívmeleg? A szívmeleg – az egy szimbolikus kifejezés, annak ellenére, hogy a szív valóban meleg, ha jól tudom, a testmeleggel egyenlő, tehát harminchat öttized vagy harmincöt hattized… de lehet, hogy több. Költői értelemben azonban arról van szó, hogy ha a szívünk olvadozik a gyengédségtől, akkor kedvesen… és finoman… és mély meghatottsággal… Éppen le akarja tenni az üres csészét az asztalkára. …összeölelkezünk, és… Ügyetlen, a csészét elejti.

 

Csörömpölés.

 

Ó, az isten verje meg! Az isten verje meg, már megint!

ÁGNES

Megszeppenve. Nem érdekes…

SÁNDOR

Már megint, már megint! Az istenit a hülyeségemnek!

ÁGNES

Hagyd, nem számít…

SÁNDOR

Hogyhogy nem számít?! Összetörtem. Hát láttad, nem?! Ide akarom tenni, és… Kinyújtja a kezét, nézi, mennyire remegnek az ujjai. Meg az is talán, hogy rosszul látok! De nem hordhatok állandóan szemüveget! Nem köthetem a nyakamba! De nem is lehet járkálni ebben a lakásban, minden útban van, minden egymás hegyén-hátán!… Miért nem szórunk ki innen minden felesleges kacatot?! A kocsiban is – vezetés közben rosszul mérem be a távot. Rosszul. Észrevettem… már nemegyszer… Rosszul mérem be a távot! Idegesít! El sem tudod képzelni, mennyire idegesít! Hogy mennyire rohadt… megalázó…

ÁGNES

Jó, nyugodj meg.

 

Pillanatnyi szünet.

 

SÁNDOR

Már csendesebben, de még ingerülten. Ide akarom tenni, és tessék! A szélére teszem. Melléteszem… vagy hova a nyavalyába teszem?!… Idegesen leül az állólámpa alatti fotelba, dühösen csapdossa öklével a tenyerét. A mozdulatai mind lassabbak és lassabbak lesznek, végül csak ül, maga elé bámulva.

 

Közben Ágnes összeszedi a csésze cserepeit. Egyenként szedi ki a szilánkokat a szőnyegből. Halk mozdulatok.

 

Sándor feltekint, nézi, kezd megnyugodni. Nincs semmi történet. Mászkálok. Szünet. Csatangolok. Egyedül. Szünet. Egyes-egyedül, de tudod… ahogy az öregek mondták azelőtt… ahogy mondták bölcsen: a halottaimmal.

 

Ágnes feláll, ránéz.

 

Igen. A régi utcákban. Ott, a Körúton túl… a Liget felé… ahol réges-régen laktam. Amikor kölyök voltam. Olyan Balázs korú.

 

Ágnes megkerüli, a tálcára szedegetett cserepeket kiviszi a konyhába.

 

Tudod, van ott egy kis tér… az Odeon mozinál. Úgy értem, ahol hajdanán volt az Odeon mozi…

 

Csörömpölés a konyhából, amint Ágnes a szemétbe önti a cserepeket.

 

Egy kis terecske. Ahol mindennap… Ahol naponta átvágtam. Naponta kétszer. Oda és vissza… annak idején. Gondolhatod, mennyire ismertem ott mindent…

 

Ágnes bejön a konyhából.

 

Meg ott körben is… a környéken. Ismertem mindent. Minden zugot. Még a hasadékokat is a járdán. Meg a falakon a belövések nyomait. A háborúból. A lövedékek nyomait…

 

Ágnes megáll Sándor mögött. Türelmetlenül hallgatja.

 

Persze azóta sok mindent átalakítottak. Viszont nem is az érdekelt, hogy mi maradt meg. Hogy majd mit találok úgy, mint régen. Fenéket! Szünet. Inkább arra voltam… arra lettem kíváncsi… ahogy ott csatangoltam, hirtelen arra lettem kíváncsi, hogy én… én milyen lehettem akkor? Mintha ott lenne elrejtve valahol a válasz…

ÁGNES

Válasz? Mire?

SÁNDOR

Feléje fordul, megértést várva. Hát… hogy volt-e bennem valaha is bizakodás… remény…

ÁGNES

Ja? Gépiesen bólint, az ablakhoz sétál, kinéz a kertbe.

SÁNDOR

Követi a tekintetével. Átvágtam a téren. Befordultam a sarkon. Ahol a pékség volt. Régen. Aztán a pékség előtt keresztbe… a snapszbutik irányába. Persze a snapszbutik sincs már sehol. De emlékeztem a házra… az üzletekre. Előbb a hentes, aztán a zöldséges, aztán a tejcsarnokos…

ÁGNES

Ellenségesen. Aztán a trafik!

SÁNDOR

Csodálkozva. A trafik. Igen.

ÁGNES

A pincében a kerékpárfényező!

SÁNDOR

Igen. Persze.

ÁGNES

A könyökömön jön ki.

SÁNDOR

Tessék?!

ÁGNES

Az egész gyerekkorod. A könyökömön jön ki!

 

Kis csend.

 

SÁNDOR

Ez azt jelenti, hogy fogjam be a szám?

ÁGNES

Visszajön az ablaktól. Csak nem erről akarsz most nekem mesélni?!

SÁNDOR

Nem… mesélni nem. Dehogy! Nem mesélni akarok, Ágnes, hanem…

ÁGNES

Nem gondolod, hogy mindez kissé már unalmas? Hogy évek hosszú során át valamennyire megunhattam?!

SÁNDOR

Megunhattad? De mit? Mit?! Ágnes!

ÁGNES

Torkig vagyok a régi históriáiddal! Torkig!

SÁNDOR

Na nem, Ágnes, na nem, azért ez nem így van!

ÁGNES

Nem érdekel, hogy mi volt meg hogy volt! Engem nem az érdekel!

SÁNDOR

Te tréfálsz…

ÁGNES

Lehetetlen, hogy mindig csak a régi dolgok… a régi utcák… a régi embereid…

SÁNDOR

És ha azok?! Igen, ha mindig azok?!

ÁGNES

Nem érdekelnek!

SÁNDOR

De érdekeljenek! Ha beszélni akarok róla, akkor érdekeljenek!

ÁGNES

Eh! Ki akar térni, de Sándor durván elkapja a karját.

SÁNDOR

Ha én türelmesen végighallgattam azt a szennyes históriát azzal a feszes nadrágú fickóval, akkor te igenis idefigyelhetsz, amikor el akarok mondani neked valamit… magamról…

ÁGNES

Kiszabadítja magát. Hagyjuk a fenébe!

SÁNDOR

Micsodát?

ÁGNES

Ezt az egészet. Ezt az egész estét. Hagyjuk a fenébe!

 

Ellenségesen nézik egymást.

 

Ágnes egy pillanatnyi szünet után üvöltve. Hagyjuk a fenébe!!!

 

Sándor hirtelen elfordul tőle. Ágnes a saját indulatától megrettenve áll.

 

SÁNDOR

Megbántottan. Te akartad tudni, hol jártam ma délután. Hogy mit csináltam…

ÁGNES

Csendesedve. Már nem vagyok rá kíváncsi!

SÁNDOR

Kínzón. A kintornással találkoztam…

ÁGNES

Ne! Hagyjál!… Fáradt vagyok… A fotelba kucorodik.

SÁNDOR

Tudom, hogy már meséltem róla. Hogy mindig megjelent a házban. Az udvarunkon. Megállt a porolónál a nyakába akasztott verklijével. A süketnéma… Rövid szünet. Tudom, hogy már ezt is hallottad!

ÁGNES

Tölt magának, de meggondolja. Áh, már inni sincs kedvem…

SÁNDOR

Nem figyel rá. Keménykalapban volt mindig, és fekete ruhában… nagy bakancsokban…

ÁGNES

Közben. Vajon hány óra lehet?…

SÁNDOR

Kerek, nagy feje volt. És rajta a keménykalap. Fura alak volt. Csak nyögdécselni tudott. De amikor játszott… félrebillentette a fejét, mintha hallaná a muzsikát. A pléhhangokat. A pléhlemezről a pléhfogak pengését. És vigyorgott. Jött, tartotta a markát a pénzért… Elsétál a lépcső felé. Féltem tőle. Távol kerül Ágnestől, de neki beszél.

 

Ágnes elcsigázottan a fotel támlájának veti a fejét.

 

Igen, ezt is meséltem már, hogy féltem tőle. De ma délután… találkoztam vele. Megint elmentem arra… és ő szembejött velem. Ugyanabban a ruhában, ugyanabban a keménykalapban. Megismertem. Annyi év után!

ÁGNES

Én lefekszem. Azt hiszem, megyek és lefekszem… De nem mozdul.

SÁNDOR

A történetbe merülve. Még él. Nahát, mondom magamban, még él! Ő persze nem ismert meg, de azért vigyorgott. Mindenkire vigyorog félelemből… vagy szeretetből? Nem tudom. Szünet. Elment mellettem. És akkor egy kép. Beugrott egy kép…

ÁGNES

Magában. Boldogságos isten!…

SÁNDOR

Az a kép, ahogy ott áll a konyhánk előtt. Dél lehetett, mert ebédeltünk. Az ajtó nyitva, ő a napon, feketében, a verklijével… Szünet. És akkor a rendőr. A süketnéma megijedt, kereket akart oldani, s neki a porolónak! De nem őt kereste a rendőr, hanem az apámat. Megmutatta a letartóztatási parancsot, de azt még megengedte, hogy az apám befejezze az ebédjét. Ültünk az asztal körül, az anyám, mi, gyerekek meg az apám. Egy szót sem szóltunk. Fantasztikus, hogy egy szót sem szóltunk. Mintha így lett volna rendjén, hogy elviszik… az apámat is… ahogy másokat is akkoriban… Hirtelen indulattal. És ha hallottad is már ezt?! Ezt meg a többit?! Ha ezerszer hallottad is?!

 

Szünet. Ágnes felpillant, de Sándor háttal áll, nem találkozik a tekintetük. Ágnes fáradtan lehunyja a szemét.

 

Sándor már csendesebben. Az apám sápadt volt, de nagy nyugalmat erőltetett magára, nem evett gyorsabban, mint máskor, még azt is mondta, anélkül hogy felnézett volna, hogy hozzál ki, fiam, egy üveg szódát. Márminthogy én. A boltból. Az üzletünkből… Vegyek ki a ládából egy üveg szódát, és hozzam ki… az ebédhez. Kis szünet. Torkomban vert a szívem… A rendőr a falnak támaszkodott, puskája a karján. Így. Felfűzve. A heveder felfűzve a karjára. Ott mentem el mellette. Úgy éreztem… Rövid szünet. Úgy éreztem, velem is történni fog valami. Nemcsak az apámmal. Valami, aminek nem szabadna megtörténnie. Szünet. A süketnéma meg elkezdte tekerni a verklijét. A pléhhangok… Szünet. Valami keringő volt. Szünet. Ma is tisztán hallom. Ma is! Szünet. A rendőr délután visszajött, de nem az üzleten át, mert azt azért még nyitva tarthattuk, visszajött, és megmondta, hova vihetünk pokrócot az apám után. Hogy melyik kapun. Mert a zárkában hideg van. Szünet. Én vittem be, estefelé. Amikor mát nem volt annyi dolog a kuncsaftokkal… Flanelltakarót… Szünet. Egy államvédelmis vette át.

 

Hosszú csend. Sándor Ágnes felé fordul. Döbbenten látja, hogy az hunyt szemmel ül a fotelban.

 

Ágnes! Hát te?!… Te?!

ÁGNES

Felnyitja a szemét; színtelen hangon. Menjünk aludni. Jó? Menjünk.

SÁNDOR

Te… nem is figyeltél rám?!

ÁGNES

Alighanem a szokásos kis fejfájás… az kerülget. Nem volt valami okos dolog konyakos kávét innom ilyenkor…

SÁNDOR

Vérig sértve. Te nem figyeltél.

ÁGNES

De, de…

SÁNDOR

Nem, te nem figyeltél!

ÁGNES

Úristen, hát mire kellett volna figyelnem?! Ez egy százesztendős história, és én ezt már annyiszor, de annyiszor…

SÁNDOR

Indulattal. Úgy látszik, engem ennyire kötnek az emlékeim! Túlságosan befolyásolnak ahhoz, hogy csak úgy…

ÁGNES

Semmi értelme.

SÁNDOR

Hogyan?! Ágnes! Csend. Mi az, hogy semmi értelme?!

ÁGNES

Hát… nem megy ez, látod. Minden hiába. Amíg egy hullámhosszra kerülünk, kimerülök. Szünet. Ez a konyakos kávé igazán megártott! Már sok volt… Be kell vennem egy Noxiront.

SÁNDOR

Noxiront? Most?

ÁGNES

Tudod, hogy képtelen vagyok elaludni, ha ittam.

SÁNDOR

Várj egy kicsit! Hirtelenjében, hogy tartóztassa. Nézd, még fenn a hold!… Sétálhatnánk egyet a kertben… Szünet. Csüggedten. Igazad van, mindent elrontok a régi történeteimmel.

ÁGNES

Ott a második… vagy harmadik fiókban találsz Noxiront. Légy szíves…

SÁNDOR

Ne! Kérlek!

ÁGNES

Mit kérsz?… Anyásan. Mit akarsz, mit kérsz? Kis csend után. Na, én menjek a Noxironért?

 

Sándor kedvetlenül indul a komódhoz. Megszólal a telefon. Sándor visszapillant, szeretné tudni, ki telefonál. Közben felveszi a szemüvegét, kihúzza a fiókot, a holmik közé túr, keresi a Noxiront.

 

Ezalatt Ágnes már felveszi a kagylót. Sári? Mi van, Sárikám?… Nem, dehogy! Nem zavarsz! Hallgat. Hogy mennyi? Én nem is tudom… Hallgat. Már ilyen késő van?… Hallgat. Most hagyta abba? Nahát?!… Sándorhoz. Még csak most kapcsolták ki a tévét!

SÁNDOR

Ühmmm… És hogy szánták rá magukat? Más hangon. Ágnes, biztos, hogy itt tartod a Noxiront, mert… Egy füzet akad a kezébe, gépiesen belelapoz.

 

Ágnes, Sándornak háttal, a telefon mellett a szőnyegre térdel, fél kézzel egy díszpárnát gyömköd a feneke alá.

 

ÁGNES

Színtelen hangon a telefonba. Képzelem, hogy zúg a fejed… Hallgat. Mondom, képzelem… képzelem, mennyire kikészített az a sok horror meg mi is? Hallgat. Aha… Hallgat. Aha, igen, igen…

 

Sándor ezalatt csodálkozva, dünnyögve böngészi a füzetet. Ágnesre tekint. Aztán növekvő érdeklődéssel, félhangosan olvas.

 

SÁNDOR.… „egy labirintusban. Mintha penészesek lennének a falak. Zöldesszürke penész. Magas falak, széles folyosók, ráccsal védett lámpatestek…”

ÁGNES

A telefonba. Ugyan!… Mindannyian felhajtunk egy-két pohárral… Hallgat. Tessék? Hallgat. Ki nem iszik, Sárikám? Hallgat. Igaz, de mennyire!… De mennyire!…

SÁNDOR

Olvas a füzetből. …„Sietek, de egyre inkább érzem, hogy rossz irányba, hogy elveszhetek… Tudom, hogy labirintusban járok…”

ÁGNES

Közben a telefonba. Az semmi, Sárikám… én ezt soha nem gondoltam rólad! Hallgat. De nem!… Hallgat. De nem!…

SÁNDOR

Olvas a füzetből. …„tudom, hogy eltévedtek itt már rengetegen, mégis megyek, mert ott vár rám… el kell érnem hozzá. Közben arra gondolok, hogy a lámpák kialhatnak… és akkor mi lesz velem?”

ÁGNES

A telefonba. Ki kételkedhet ebben, Sárikám, hagy te… Hallgat. Ez fel sem merül senkiben… Hallgat. Nem, senkiben…

SÁNDOR

Olvas a füzetből. „Megtalálom-e addig? Ki vagyok szolgáltatva az ügyességemnek, a szerencsének és a technikának. Nem fordulhatok vissza, csak tekergek, tekergek a labirintusban, de kitartanak-e a fények…”

ÁGNES

A telefonba. Dehogy vagy részeg!… Ki mondja?… Nem, dehogyis!… Persze hogy józan… Hallgat. És boldog? Hallgat. Elhiszem. Mondom, persze hogy elhiszem! Hallgat. Elhiszem, hogy boldog vagy!… Na, ne pityeregj!… Hallod?! Sári!…

SÁNDOR

Olvas a füzetből. …„Nyirkos testtel ébredek, mindig ezek az álmok, az éjjel fel akartam ébreszteni Sándort, de mélyen aludt mellettem…” Lassan leveszi a szemüvegét, hosszan nézi a telefonáló Ágnest. Aztán becsukja és a fiókba süllyeszti a füzetet. Megleli a Noxironos dobozt, gépiesen felnyitja, de ismét Ágnesre pillant – s meggondolja magát. Visszadobja az altatót a holmik közé, belöki a fiókot.

 

Ágnes még mindig telefonál „IGEN, IGEN… HÁT PERSZE, SÁRIKÁM”… Sándor az asszonyra tekingetve, sebtiben, kutatón végighúzza ujját a sorba rakott kazettákon, közben ezt dünnyögi: „MELYIK IS AZ A KAZETTA… MELYIK IS”…

 

ÁGNES

A telefonba. …Remek házasság, jó házasság, miért ne volna az?… Hallgat. Mindenki. Mindenki tudja rólatok, nyugodj meg… Hallgat. De ne szégyelld!…

 

Sándor megleli, amit keresett, szemüveggel is ellenőrzi, aztán a kazettát behelyezi a magnóba. Forró ritmusú, erotikus hatású zene. Ágnes int, hogy hangos, s ez most zavarja. Sándor halkra állítja a gépet. S mialatt az asszony tovább telefonál, eloltogatja a lámpákat. Már csak a selyemernyős ég, meg a sarokban egy modern csőtestű, ami reflektorszerűen világít. Ágnes a padlón ül, a kanapénak vetett háttal, fáradtan, csaknem hunyt szemmel beszél a telefonba.

 

Természetesen, Sárikám, mindannyian azok vagyunk. Hallgat. Boldogok, persze… Hallgat. Én?! Hallgat. Követeled? Nevet. De miért követeled? Hallgat. Jó, jó, csak ne kezdd megint! Hallgat. Te nagyon aranyos, okos… Tessék? Hallgat. Igen, igen, okos és nyugodt kislány vagy… Hallgat. Hát persze, mi mind…

 

Hirtelen elhallgat, mert Sándor mögéje kerül, és gyengéden megérinti a nyakát, tarkóját, végigsimít a vállán, tenyerét a ruhájába csúsztatja, és simogatni kezdi a mellét. Mindez váratlanul éri. Meglepetten néz fel a vággyal fölébe hajló Sándorra. Gépiesen, tekintetét a férfi tekintetébe akasztva mondja a telefonba.

 

Igen, Sárikám, mi mind… mi…

 

Sándor megcsókolja.

 

Ágnes levegő után kapkodva kitér előle, bár felizgatja a játék. Mind, mind boldogok vagyunk… Én is… Na! Ezt akartad hallani? Idegesen felnevet.

SÁNDOR

Halkan. Tedd le… tedd le most már!

ÁGNES

A telefonba. Hát mondom, hogy te is, én is, mindenki! De ha folyton azt hajtogatod, hogy részegnek tartalak… Halló!… Halló!… Halló!… Felnéz Sándorra. Kicsúszhatott a kezéből a kagyló. Teljesen leitta magát…

 

Sándor elveszi Ágnestől a telefont. Arcát a nő hajához szorítja.

 

Ágnes fáradt. Hol a Noxiron?

SÁNDOR

A madám azt mondta, a négyes ajtó…

ÁGNES

Tessék?

SÁNDOR

Ez a négyes ajtó, nem? A madám téged ajánlott. Mutasd magad!… A barátnőd foglalt, a kis mesztic lánynál is vannak… de te valóban gyönyörű vagy… Buján hozzábújik.

ÁGNES

Uraságod kissé rámenős!

SÁNDOR

Ne csodáld, aranyom, messzi útról jövök, úgyhogy készülj el életed leghosszabb éjszakájára…

ÁGNES

A madám nem mondta, hogy már elfáradtam mára?

SÁNDOR

Szerinte fáradhatatlan vagy. Az intézmény büszkesége! És a legügyesebb a lányok között… És forró a bőröd.

ÁGNES

Kezd belemenni. Forró a bőröm?

SÁNDOR

És bolondító az illatod!

ÁGNES

De ha csalódsz bennem? Kicsit sokat ittam. Komolyan!

SÁNDOR

A madámtól tudom, hogy van egy fiúd. Igaz?

ÁGNES

A madám pletykás.

SÁNDOR

Mesélj róla!

ÁGNES

Akarod hallani?

SÁNDOR

Akarom… mesélj róla… mesélj… Megcsókolja. Hosszú, szenvedélyes csók. Aztán Sándor Ágnes kezéért nyúl, felhúzza a kanapé mellől. A szoba másik végébe viszi; Ágnes elernyedve, bágyadt mosollyal engedelmeskedik. Megállítja, háttal a reflektorszerű fénynek. Állj ide, Így. Mutasd magad. Mutasd, milyen vagy…

 

Ágnes engedelmesen áll. Sándor hátrál, a selyemernyős lámpát is kikapcsolja. Csaknem teljes sötétség, csak Ágnes sziluettje a sarokból jövő fényben.

 

Gyönyörű vagy! Gyönyörű!… A magnóhoz megy, felerősíti. Táncolj! Te gyönyörű szép, te! Táncolj!

 

Ágnes lassan mozog a zene ütemére. Fáradtan, de erotikusan.

 

Sándor elbűvölve nézi. Vesd le. Vesd le a ruhád.

 

Ágnes megtorpan, nézi Sándort.

 

A ruhád. Vesd le. Táncolj és vesd le!

 

Ágnes megmozdul. Ritmikus mozgás. Vetkőzik. Lassan, egyre lassabban, majd hirtelen abbahagyja, riadtan magához szorítja a ruhát.

 

ÁGNES

Szinte sikoltva. Neem, nem, nem, nem!!!… Nem! Hisztériás indulattal kikapcsolja a magnót. A ruha lecsúszik a válláról. Feldúltan, kétségbeesve, hunyt szemmel áll a komódba kapaszkodva.

 

Sándor döbbenten figyeli.

 

Ágnes végre felpillant, tekintetében ijedség, félelem. Engem… Engem szeress! Engem! Engem!

 

Sándor nem mozdul.

 

Ágnes két ökle, ahogy a ruhát tartja maga előtt, csaknem könyörgőn összekulcsolt. Gyere! Gyere és szeress! Szeress… mint a tengernél!

 

Sándor nem mozdul.

 

Gyere! Ölelj át! Ölelj át!… Karját széttárja ölelőn. Ruhája a földre hull.

 

Sándor elindul, megáll előtte, egészen közel. Ágnes esdeklőn néz rá, s fájdalmasan elmosolyodik. Sándor megrendülten átöleli.

 

Ölelj! Ölelj szorosan magadhoz! Hadd érezzelek! Hadd érezzelek téged nagyon… nagyon…

 

Átölelve tartják egymást. Hosszú csend.

 

SÁNDOR

Elrontottalak…

ÁGNES

Csssss! Ne!… Ne beszélj most… csak szoríts magadhoz. Mint akkor. A tengernél.

 

Hosszú csend.

 

SÁNDOR

Szomorúan, szánakozva. Drágám! Szegény, szegény drágám!

 

Egymásba kapaszkodva, egymást ölelve állnak.

 

Függöny

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]