Fegyverek a zakók alatt

Valamelyik este egy társaságban a rossz közérzetről esett szó, hogy mennyi borzalmat láthat az ember a tévében, s ez mennyire lehangolja. Különösen ha végigzongorázza az állomásokat. Átvált az egyik csatornáról a másikra, hátha ott valami derűs kép tárul elé, de perceken belül valami rémes esemény robban be a képernyőre. Tankok robognak mindent letiporva; hordágyra tesznek egy véres fejű, szétroncsolt testű férfit; jajveszékelő nők és gyerekek futnak ki az égő házból; falvakat bombáznak, repülőgép-anyahajókról szállnak fel a vasmadarak; átmetszett torkú katona fekszik egy kerítés tövében; batyujukkal menekülő civilek szaladnak a határ felé. De ott vannak a közúti balesetek is, a sztrádákon a ronggyá gyűrt kamionok közt a szétlapított személyautók, fekete nejlonlepel alatt a halottak; tűz lobog: fajgyűlölők dobálják a Molotov-koktélt a menekültek, az idegenek házaira; rendőrök vernek fiatalokat és fiatalok vernek rendőröket; csontváz-sovány afrikai nők szorítják keblükre haldokló csecsemőjüket; meggyilkolt lány vére a londoni utca kövén; megfeneklett tartályhajóból ömlik az olaj a viharos tengerbe, vért köpnek a fertőzött rozmárok, összetapadt szárnnyal vergődnek a kecses madarak; tömegverekedés, tömegnyomor, tömeggyilkosság, tömeghalál… Borzasztó ez a világ!

– Na igen – mondta valaki –, halljuk és látjuk mindezt, mert kialakult és felgyorsult a hírközlés technikája. Már meg se kell várni, hogy előhívják a laboratóriumban a filmet, a műholdak segítségével közvetlen sugárzással kaphatunk képet mindenről. Reánk zúdul ez a sok rémség. Ám a világ mindig ilyen volt. Csakhogy elődeink szerencséjére, még nem volt televízió. Sem film. Sem rádió. És ha egy békés zugban éltek, hihették, hogy másutt is nyugalom van, boldogságos az élet a földön. De ma betör a szobánkba, mert engedjük, mert kíváncsiak vagyunk rá, az egész világ szennye!

Képzeljük csak el, folytatta, hogy micsoda hátborzongató híreket továbbíthattak volna riporterek Heródes korából! A kamera végigpásztázott volna a lemészárolt csecsemők véres tetemein. Vagy ha ott a kamera Krisztus keresztrefeszítésénél?! De vegyük a népvándorlást! Amikor tűzzel-vassal irtották egymást a népek, az őslakók és a honfoglalók. Attila hunjainak, aztán meg az ősmagyaroknak a nyugati turnéiról milyen szörnyű képeket lőhettek volna fel a műholdakra! És az inkvizíció idején? A „kegyes” kihallgatásokról, a lélekmentés címén kerékbetörtek, megcsonkítottak, forró olajba mártottak szenvedéseiről? A vallásháborúk őrületéről? Az indiánok kiirtásáról? Gyilkoló kedvű királyok rémtetteiről, fejedelmi árulásokról, főúri cselszövésekről? A pogromokról? A zsidók kiűzetéséről? Ha lett volna televízió, micsoda főcímek (headline) villództak volna fel esténként a nyolcas meg a tízes adásban, az angol híradóban és a franciában? „Újabb településeket perzseltek fel a tatár hordák!” Vagy: „Tüzes trónusára ültették Dózsa Györgyöt, a kelet-európai parasztvezért!” Vagy: „Negyedszer is lesújtott a bakó Hunyadi László fejére!” Aztán: „Krisztus nevében máglyára küldték az eretnekeket!”

Folytattuk, felsoroltuk az emberiség gyalázatos viselkedését a századok, évezredek folyamán. Lett volna dolguk a hírközlő szerveknek, állapítottuk meg. Mert igaz ami igaz, soha sem volt édenkert a világ.

Csakhogy most közelről látjuk a katasztrófákat. Borzadunk, de ha már tudni lehet, tudni akarjuk, mi zajlik körülöttünk. Híréhségünk kielégíthetetlen. Elolvassuk az újságot, bekapcsoljuk a rádiót, nézzük a tévét.

Ráadásul újabban itt vannak ezek a maffia-hírek. Hol itt, hol ott állnak bosszút valakin. Mert némelyek a vagyonszerzés reményében képesek az alvilággal is szövetkezni, aztán csodálkoznak, ha sorozatot kapnak a mellkasukba. Amikor hirtelen meggazdagodott vállalkozókról, millió forintok perceken belüli meghatványozására képes kft.-kről hallok, szorongás fog el. Mert ahol így fial a pénz, ott előbb-utóbb vér folyik. Gengszterek torolják meg a gengszterkedést.

Mutatja a televízió. Kiszáll a rendőrség, nyomoz, de a maffiózókat nehéz kézrekeríteni. Rutinosak. Tudásukat a fejlettebb kapitalista országokból hozzák kicsiny hazánkba. Nemigen menekül előlük az, akire kimondják az ítéletet.

Abban az esti társaságban arról is beszéltünk, hogy a fegyverek terén is nagy változás történt. Mert a diktatúrában a lövöldözés állami privilégium volt. Mindenféle leszámolási jog az egyeduralkodó pártot illette meg. De, a kapitalizmusban nincs állami terror, a lövöldözés, a leszámolás az egyénekre tartozik. Nemcsak az egyenruhások viselnek fegyvert, a gyorstüzelő pisztolyok ott lapulnak a jól szabott zakók alatt. Hát igen. Csak nézzük, nézzük esténként a tévében, hogy micsoda golyóbison élünk. Kanóc csüng ki belőle, és éppen elég sokan játszanak égő gyufával a kanóc vége körül.