Betlehem vére

Napok óta Jeremiás próféciája jár a fejemben, azok a mondatok, amelyeket Máté idéz az evangéliumának 2/17. részében: „Hang hallatszott Rómában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.”.

A betlehemi gyermekek megöletéséről van szó, Heródes paranoiás őrjöngéséről, a kegyetlen parancsról, hogy gyilkoljanak le minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, mert köztük van az, akiről a napkeleti bölcsek áhítattal szóltak.

Köztük van a Messiás.

A Megváltót akarja megöletni Heródes, akitől rettegve félti a hatalmát. De akit mindenki várra-vár, hiszen már elviselhetetlen az elnyomás, a megaláztatás; a hatalom örökösen tilt és büntet „az ország üdve érdekében”; elégetik a szent könyveket, halállal sújtják azt, aki megüli vallása ünnepeit. Apái földjén rettegésben él a nép, hogyne várná a csillag feltűnését, amely majd jelzi az Eljövendőt.

És fel is ragyog a csillag. Annyi keserves év, annyi várakozás után a judeai Betlehemben megszületik a Gyermek; felette áll meg ragyogva a fény, arra tartanak hát a népek, hogy imádják, köszöntsék azt, aki értük jött a világra.

Értük és nem ellenük.

A zsidók királyát.

Ez a király a szeretet és a szabadság. A szenvedések feloldója Ő, az elnyomottak felszabadítója, az igazságtalanságok megszüntetője, az egyenlőtlenségek eltörlője és a bűnök megbocsátója.

Tőle fél Heródes. Irgalmatlan parancsot ád elpusztítására, mert érzi, hogy oka van tőle félni.

És a katonák engedelmeskednek a parancsnak. Házról-házra járnak, kitépik az anyák karjaiból magzataikat, pokoli mészárlást visznek végbe. Falhoz csapkodják az ártatlanokat, kardjukat kéjjel mártják a gyenge testekben. Nincs kegyelem. Ők a hatalom zsoldosai, és meg sem fordul a fejükben, hogy akit halálra keresnek, az ő megváltójuk is. Ömlik a vér; Heródes nem tűr ellentmondást, ha az uralma védelméről van szó. Senki sem lehet nála több Judeában. Senki ne támasszon hiú reményt az emberekben a szabadulásra, a zsarnoksága alóli megmenekvésre.

Vérben fürdik Betlehem és annak egész környéke.

Mérhetetlen az anyák fájdalma. Mérhetetlen a nép kétségbeesése.

És számlálatlanul hevernek a temetetlen holtak.

De a kiontott vér az égre kiált…

Amióta Temesvárról hallom a felzaklató híreket, minduntalan ezek a képek támadnak fel bennem. Ez a párhuzam. A csillag fényében végre megszülető Megváltó és Heródes szörnyű, bosszúszomjas vérengzése.

A bölcsek Jézus születése idején úgy számolgatták, hogy ha a Jupiter a Saturnus közelébe ér a Halak csillagképében, akkor el kell jönnie a Messiásnak. Hiszen a királyi csillag – a Jupiter – Izrael védőcsillagához – a Saturnushoz közelítve csakis azt jelentheti, hogy a zsidók királya van megszületőben, különösen a Mars hanyatlásával egy időben, mert az utóbbinak a távolodása Heródes uralmának a végét mutatja.

Heródes uralma manapság is a végéhez közeledik. A zsarnokság órái megszámláltattak, de éppen végóráiban legerősebb a zsarnok gyilkolási vágya; utolsó erejével még őrjöngve pusztít. Ugyanígy tett eddig is minden diktátor, minden megszállottja a hatalomnak.

Az erdélyi és regáti városokban a jogaikat követelő, a diktatúra ellen tüntető, a jogtalanságot megelégelő, kétségbeesett magyarok, románok és más nemzetiségűek fegyvertelen tömegei géppisztolyok és ágyuk csöveivel találják magukat szemben. Heródes-Ceausescu már egy jó ideje kétségbeesetten nézi, hogy Kelet-Európa felett ott fénylik a betlehemi csillag, s a jászolban ím ott a Kisded – a megszületett szabadság.

Heródes Judeában azt mondta a napkeleti bölcseknek: „Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és imádjam őt!”

De a bölcsek sejtették, hogy nem imádni akarja, hanem elpusztítani.

Ceausescu lezáratta Románia határait, hogy lehetőleg tanúk nélkül tombolhasson bosszújában és – bizton mondhatjuk – rettegésében.

Mert a Mars hanyatlóban van.

Jó volna békés karácsonyt ünnepelni, annyi nehéz évtized után megnyugodni. De nem lehet. Nem ülhetünk nyugodtan asztalhoz, nem gyújthatjuk meg könnyű szívvel a fenyőn a gyertyákat. Nem koccinthatunk önfeledten a csillagszórók szikrázásában egymásnak kellemes ünnepeket kívánva, amikor karnyújtásnyira tőlünk embereket kaszabolnak le mélyrepülésű helikopterekről, amikor páncélozott járművek csörömpölnek a szomszédunkban, amikor Románia népei elkeseredett küzdelmet vívnak életükért, legelemibb jogaikért.

Kelet-Európában, Magyarországon nehéz így a karácsonyt ünnepelni.

Kaszabolják az ártatlanokat. De a judeai Heródes sem tudta megöletni a Messiást. Betlehem véres napjai kétezer év múltán sem feledhetők, de a Gyermeket nem érhette a gyilkosok kardja, a Megváltó – hogy betelhessen rajta az Írás – megmenekült.

A tragédiában ott fénylik a remény is.

Félő, hogy még nagyon sok áldozattal jár a küzdelem. Félő, hogy még sok Ráhel fogja siratni gyermekét, és nem tud majd megvigasztalódni, hogy már nincsen. De a folyamat, ami a mi tájainkon elindult, megállíthatatlan, és Románia is feltámadhat szörnyű rémálmából.

A tavalyi karácsony óta sok minden változott a világban; el sem képzelhettük, mi mindent élhetünk meg 1989-ben.

„Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala álmában megjelent Józsefnek Egyiptomban, és ezt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek. Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját, és Izráel földjére ment” (Máté 2/19-20-21).

Nyugtalan ez az idei karácsonyunk. De talán a következő már jobb lesz. Talán valóban visszatérhet Izrael földjére békében a Gyermek.