Trafik a külvárosban

Trafik. Trafik a külvárosi utcában. Milyen ritkaság ma már egy ilyen! Kicsi, régimódi, sötét. Egy szál dróton függ a körte a pult fölött, zománcos tányérja poros; és porosak a polcok is, a dobozok, az irkák, az ajándéktárgyak. A pulton színes cigarettás csomagok, szivarok, képeslapok, újságok, És a sarokban, hogy diszkréten lehessen beszélni, üveges ajtajú telefonfülke. Az ajtón az állomás száma. A padló egyenetlen, feketére olajozott; s mindent betölt a dohányillat.

Az öregúr szeret idejárni. Már régen nem szív semmit, eltiltotta az orvos a füstöléstől, de azelőtt innen szerezte be a szivarkáit, itt vette meg a postabélyeget, az újságot. A füzeteket a gyerekeknek. A ceruzákat. A tintát. Kék Pelikánt. Aztán divatba jöttek a golyóstollak; a trafikos úr csak olcsót tartott, gyakran kellett jönni újért.

Mostanság már csak diskurálni jön át a szomszéd házból. Ott a széke a pult előtt, a vitrin mellett, festett tonett szék, arra telepszik, átnézi a napilapokat, elbeszélgetnek, ha nincs vevő.

Télen a gázkályhában lobog a kék láng, kellemes meleg van. Régen vaskályha állt a sarokban; a trafikos úr hátul, a bolt mögötti raktárban tartotta a fát meg a brikettet; időnként rátett a tűzre egy-két lapáttal, széngáz csapott ki a vaskarikák réseinél, de most ez a gázkályha tiszta. Csak nagyon száraz tőle a levegő.

A trafikos úr teát kortyolgat, nagy cseréppohárban tartja, nem bánja ha kihűl. Ülve szolgálja ki a vevőket, ügyesen tud hátranyúlni a polcra; végigéri a pult hosszát, kiteszi a kért holmit, besepri a pénzt.

Az öregúr szereti nézni, hogyan dolgozik. Nyugdíjas, unatkozik otthon. A feleség meg se kérdi, hova készül, amikor veszi a kalapját, tudja, hogy kaszinózni megy a trafikba.

A trafikos testes ember, a sok üldögélésben elhízott; szürke öltönyt visel, mellényt, nyakkendőt. Szemén sötét szemüveg. Rokkantként kapta a trafikengedélyt, lát valamelyest, de mindennek csak a körvonalát. Ám olyan pontosan megtalál mindent, hogy ezt el se hiszik róla.

A környék itt a külvárosban megváltozott az utóbbi évtizedekben. Lebontották a földszintes házakat, lakótelep épült a kertek helyén. Csak néhány utca menekült meg, az is, amelyikben a trafik áll már ki tudja mióta. A cégtáblája kopottas, a mázolás is lepattogzott a „Magy. Kir. Dohányjövedék” feliratról, a spalettára szerelt táblákon megfakultak a dohánylevelek. Elvásott a küszöb, roskatag az ajtó, de mindez inkább derűs, semmint szánalmas. Odabenn is minden ősrégi, csak a távbeszélőt cserélgették ki az idők folyamán; először a fémvillásat bakelitosra, aztán egy falra szerelhetőt hoztak, mostanság meg egészen modern van már, tíz- meg húszforintosokkal működő.

Az öregúr emlékszik ezekre az átalakulásokra, ahogy emlékszik a régi trafikárura is. A Munkásra meg az Ötéves tervre azután, hogy eltűnt a Virginia meg a Memphis; emlékszik az illatos Darura, a kis kartondobozos Mátrára is. Micsoda változáson ment át a Kossuth! Hogy kiszorít lassan minden más márkát az a sok divatos cigaretta; a Lucky Strike például, amit a háborúban a jenki katonák szívtak, és őt is megkínálták vele, amikor Németországban a fogságukba esett; aztán a Kent, micsoda drága cigaretta volt még húsz éve is, akárcsak a Multifilter; s mekkora ritkaság a Gauloise, a méregerős francia, az idegenlégiósok cigije! Most meg csak úgy beugranak érte még a sihederek meg a gyerekkocsit toló nők is. Volt idő, jut eszébe olykor, hogy a trafikos kibontott csomagból árult, öt meg tíz darab szivarkát kértek a vevők, de akadtak, akik csak egyet.

Néha beszélgetnek erről a trafikossal. Ülnek a félhomályban a télvégi délutánokon. Az utca fölé tornyosulnak a lakótelep épületszörnyei, de a kis üzlet még tartja magát. – Furcsa világ! – sóhajt a trafikos megszokásból; a másik elgondolkodik ezen.

– Tudja – mondja aztán megilletődötten –, azért szeretek bejárni ide, mert itt még biztonságban érzem magam. Ismerem ennek a trafiknak minden zugát. Ezt a széket is. Jó, ha az embernek van egy öreg tonettszéke, amit már évtizedek óta koptat a fenekével vagy hogy is mondjam… Kár, hogy már nem dohányzom! Néha úgy rágyújtanék, csábít ez a dohányillat!

– Ha kívánja, tessék! – bíztatja a trafikos.

– Á, nem lehet. Ami elmúlt, elmúlt. Ne hozzuk vissza. Így van jól, menjen csak minden előre… – Majd kis csend után. – De ha nem lenne ez a maga vén trafikja…

– Na igen – bólint a trafikos; hiába várva a folytatást. – Na igen, értem… – Matat, elrendezi a dobozokat, sötét szemüveges arcát az öreg felé fordítja. – Én is hiányolnám, ha nem jönne. Egyébként nemrég nagy pénzt ígértek a trafikomért. Szép summát. De ne féljen, nem adom. Megmarad ez a szék itt magának, barátom…