Ufók a búzamezőben

Jönnek-mennek az ufók, az ember már oda se bagózik, meg is feledkezik róluk, aztán egyszer csak ismét magukra vonják a figyelmet. Néhány hónapja hallottunk egy ifjú (magyar) férjről, akit egy ufó hölgy csábított szerelemre, majd a sikeres nász után békén visszaengedte földi hétköznapjaiba; nemrégiben pedig egy (ugyancsak magyar) lányról olvashattunk, akit meg egy űrbeli dalia hódított el a földi fiúk elől, s a kisasszonynak azóta csakis ezért a derék ufóért repes a szíve, szeretné felkeresni testen és földön kívül. Aztán meg jött a hír, hogy egy dunántúli község határában különös jelet hagytak maguk után az égi látogatók; a búzamezőben landoltak, s eléggé el nem ítélhető módon a szépen szárba szökött kalászokat tiporták le járgányukkal; a falubeliek szabályos, nagy átmérőjű kört fedeztek fel a tábla közepén. Az ufók létezésében kételkedők persze azonnal előrángattak magyarázatul egy, a néprajzból ismert, pajkos szokást: hagyomány, hogy a kölykök a gabonatáblábán azon versengenek, ki tud nagyobb és szabályosabb kört kihenteregni magának a vetésből.

Lehetséges, hogy csupán a gyerekek játszadoztak így, s amíg a komoly bácsik és nénik az ufók feltételezett leszállásáról értekeztek, körülállván a furcsa nyomot, addig ők a markukba röhögtek a hátuk mögött, lám, milyen könnyű átverni a felnőtteket! De nemsokára máshonnan is jeleztek hasonló megmagyarázhatatlan köröket; Szentpéterfa határában, a búzában ugyanilyen csodára leltek a község lakói.

Barátaim jóvoltából véletlenül ismerem azt a vidéket; szép táj, takaros falu az osztrák határ közvetlen közelében. Annyira a közélében, hogy a főutca utolsó házánál lehet átlépni a gránicon; könnyen hihetnénk tehát, hogy az ufók nem is hazánk földjén, hanem Burgenlandban akartak talajt érni.

Mindegy, ne legyünk se gyanakvók, se féltékenyek, jut már nekünk is ufó elegendő.

Sokan legyintenek erre az egészre, bosszankodók is vannak szép számmal; micsoda képzelgés, mondják, és vitába bocsátkoznak a hívőkkel, akik állítják, hogy ők igenis láttak már repülő csészealjat, a különös fény bizony bevilágított lakásuk ablakán, a sugárzó gömb elébük termett az éjszakai országúton, megjárták az ufók mozgó laboratóriumait, sőt intim kapcsolatba is kerültek a távolból érkezettekkel.

Na, erre jön aztán a hitetlenkedők legnagyobb kéjjel feltett kérdése! Igen? És szabadna tudnunk, milyen nyelven tetszett diskurálni a bájos látogatókkal?!

Feleletül mindenki azt vallja, nem volt semmi nehézség a nyelvi kapcsolatteremtésben.

Ezt mondja minden náció lánya-fia. Vagyis feltételezhetjük, hogy az ufók a világnyelveken kívül az elszigeteltebbeket is értik és beszélik? Sőt, ismerik talán a dialektusokat is?

Legyünk büszkék, hogy tudnak magyarul is?

Nem hiszem, hogy így van.

De akkor hát hogy van? Sokat töprengtem ezen, míg végre rájöttem a nyitjára. A földön kívülieket nem sújtotta az Úr átka!

Arra a réges-régi történetre gondolok, amikor az Úr megharagudott a nagyra törő emberiségre.

Valamikor a föld népei egy nyelven beszéltek, vagyis kitűnően értették egymást. Ám amikor a Bábel tornyát kezdték építeni, mégpedig dölyfös szándékuk szerint akkorát, hogy az égig érjen, vakmerőségük láttán az Úr haragra gerjedt. No lám csak, mondá, hát ezek azt hiszik, hogy kedvük szerint tehetnek bármit, amit akarnak? Ha csak egyszer is így elkapatják magukat, mit várhatok tőlük a következőkben? Na, nem, ezt nem nézhetem tétlenül! És – ahogy Mózes említé – alászállt, és eszét veszíté az ő nyelvüknek, hogy egymás beszédét többé ne értsék!

Hát nem is értik!

Nem lingvisztikai (nyelvészeti) értelemben persze!

Kemény büntetés. Eszét veszíté az ő nyelvüknek! Máig érezzük. Mert az egymást többé nem értő nép szétszéledt, és az elkülönült nemzetségek azóta gyanakodva méregetik egymást.

Az átok az égből jött, s most ugyanonnan érkezne a feloldás is? Bár úgy lenne. Jöjjenek ezek a derék ufók, jöjjenek csak, nem baj, ha kicsit le is tiporják a gabonatáblákat, jöjjenek, és honosítsák meg, ha tudják, az általános értést.

Egyelőre azonban még csak ők és kiszemelt földi társaik között látszik megszűnni a bábeli zavar. Mert a földlakók körében inkább csak fokozódik. Az értetlenség Babilon óta mindegyre növekszik. Napjainkban is. A vakmerő emberiség nem enged dölyfösségéből. Fog rajta az Úr átka, fogott rajta kegyetlenül.

Hát ha egymással nemigen tudunk szót érteni, legalább az ufókkal… Ha léteznek egyáltalán.