Éjfél a szoborkertbenTávolról vonatfütty hasított az éjszakába, aztán bongva megszólalt egy közeli torony órája, s mire elütötte a tizenkettőt, a hold is előbújt a felhők mögül, s kékes fénybe vonta a tájat. Csend volt. Különös alakok hevertek szerteszét a fűben; hanyatt fekvő, felemelt karú és széttárt lábú katonák, tömzsiek, szálfatermetűek, rohanásban megdermedtek, fegyvert vagy zászlót szorongatók; volt köztük egy tar koponyájú, felöltős figura is, jobb kezével előre mutatott, baljában sildes sapkáját szorongatta; némelyek pedig, mintha a földbe lennének ásva, csak mellkastól fölfelé látszottak a holdsugárban. Megcsillant bronzos testükön a fény. A térség szélén két termetes alak állt előretekintve a sápadt derengésben. – Ezt sohasem hittem volna! – törte meg a mélységes csendet egyikük; nagy hajú, nagy szakállú bronzférfiú. – A büdös életbe! Hogy minden mennyire a visszájára fordul! – Ne dühöngj, Karl! – ásított mellette kevésbé szőrös, de azért tömött bajuszú, s állán nagy pamacsszakállt viselő társa. – A dolgok már réges-régen a visszájára fordultak! – Na, ja! – mondta a Karl nevezetű. – De hogy itt végezzük, azt nem hittem volna! – Kedves Karl, én nem csodálkozom ezen. Megmondtam neked már hetvenötben… – Ezerkilencszáz-hetvenötben? – Nem, barátom, hanem a gothai kongresszus után, ezernyolcszáz-hetvenötben. Jaj, ne tégy úgy, mintha nem emlékeznél rá! Amikor a szocdemekből meg a munkásegyletből létrejött a Német Szocialista Munkáspárt! – Miért, Friedrich, te nem örültél annak? – Hogyne örültem volna! Hiszen a mi tanainkra építették ideológiájukat. De azonnal mennyi tévedéssel! Hallod, amit mondok? – Igen, csak gondolkodtam. – Ne gondolkodj, Karl! Nem veszed észre, hogy senki sem kíváncsi a gondolataidra? – Nem azt mondtam, hogy filozofálok, csupán gondolkodom, mint más halandó. Nézem, miféle telepre kerültünk? A minap még ott álltunk a posztamensen, most meg ilyen kétes alakok között… Tudod, mi volt a szép idő? Amikor te visszatértél a délnémet felkelésből, és az apád manchesteri gyárában kezdtél dolgozni! Meg negyvenhét! A Kiáltvány szövegezése! Micsoda nagyszerű korszak volt az! – És micsoda nyomorúságos! Én aztán tudom! – Na ja, de éppen azért volt szükség a Kiáltványra. 1845! Éhínség Írországban! 1847! Az éhező berliniek nekimentek a boltoknak, bezúzták a kirakatokat, hogy némi eleséghez juthassanak! Friedrich! Barátom! Nem akarok érzelegni, ahhoz túlságosan öreg vagyok már, de én azt hittem, jót cselekszünk! Hogy a szenvedő tömegeken segíthetünk! Hogy egy jobb világot teremthetünk!… És tessék! – Voltak eredményeink, Karl, azért csak gondolj bele, Angliában például a nők és a fiatalkorúak munkaidejét tíz órára csökkentették! Na és negyvennyolc! A felkelések, forradalmak kora! Februárban, emlékezhetsz, útjára bocsátottuk a Kiáltványt. 1848. február 23-án! – Huszonnegyedikén. – Huszonharmadikán! – Friedrich, velem ne vitatkozz! Legalább te ne! Huszonnegyedikén jelent meg. Hogy végigsöpört a híre Európán! Micsoda hatással volt a forradalmak vezetőire! 1848 március! A pesti március! Annak is mennyire örültünk. És most itt!… – Ne Karl, ne érzékenykedj! – Leemeltek a talapzatról, ide hoztak, ide dugtak! – Karl, légy objektív! ne csodáld, hogy ide jutottunk! – Hát mi tehetünk róla, hogy amit szépnek hittünk, rettenetes lett? – Legyünk őszinték. Amikor az elméletet átültetik a gyakorlatba, kezdi megenni a fene! Pláne, ha meg is hamisítják! Ha egyszerre mindenki jobban kezd érteni hozzá, mint a megalkotói! Engem már 1875-ben nagyon aggasztott a sok önérdekű félremagyarázás. De a legnagyobb baj tizenhét után ütött be! – Sőt! Friedrich! Sőt! Már 1903-ban, Oroszországban! Amikor a Munkáspárt két részre szakadt, mensevikekre és bolsevistákra. Na, azok a bolsevisták! Azok betettek nekünk! De hol voltunk mi már akkor? A föld alatt! – Ajaj Karl, bizony, kifutott a kezünkből ez az egész! És még mi minden történt ebben a században a nevünkben! Materialista vagyok, de azért azt mondom: Te jóságos Isten! – Micsoda blama! És most ezekkel heverünk itt együtt! Akik elrontottak mindent! Tiltakozni fogok, Friedrich! – Tiltakozhatsz, Karl, de nem hallja meg senki! |