Ki buktatta meg a múlt rendszert?

Azt mondja nekem a múltkor egy kedves asszony az élelmiszerüzletben: – Maga egy csoda!

– Miért? – kérdeztem felderülve, mert azt hittem, olvasott tőlem valamit, ami nagyon tetszett neki. De nem. Azt felelte: – Mert bevásárol. Hogy tudják magát erre otthon rávenni? Én képtelen vagyok bármiért is elküldeni az uramat. Meg se tenné, hogy fogja a bevásárló kosarat… De maga milyen áldozatkész!

– Nem vagyok áldozatkész – hárítottam el dicséretét. – Én dolgozni jövök ide.

– Dolgozni? Csak nem azt akarja mondani, hogy maga itt, ebben az élelmiszerkereskedésben…

– De, de! Itt is, és mindenütt. Utcán, villamoson, pályaudvaron, vendéglőben, mozi előcsarnokában, ahol csak emberek vannak, mindenütt.

– Bocsásson meg, nem értem. Hogyhogy dolgozik?

– Tudja anyagot gyűjtök. Tárcákat írok az újságba, márpedig a tárcához téma kell. Az ember nem találhat ki mindent, szüksége van élményre is. Ezért aztán szívesen jövök vásárolni, utazom villamoson, ácsorgok itt is, ott is, ahol láthatok, hallhatok valamit. Meglesem, meghallgatom, kihallgatom az embereket. Fülelek. Szóval, ne legyen tőlem elragadtatva, önző szándékból vállalom a boltba járást, nem pedig azért, mert példás családapa vagyok. Csupán kihasználom az alkalmat. És akivel találkozom, szóba elegyedem, azt megírom…

– Engem is?

– Előfordulhat.

– Jaj, remélem, nem mondtam semmi olyat… De már megyek is! Jó napot!…

Elment. Én meg folytathattam a munkámat. Végigsétáltam az áruval megrakott polcok között, s vadásztam a témára.

Meg is leltem. Két férfi beszélgetett háborítatlanul a szüntelen lökdösődésben. Vásárolni jöttek, de inkább belemerültek a politizálásba; várhatták őket otthon. Kopasz, vérmes ember volt az egyik, bőrkabátos, kövérkés alak, a másik meg szemüveges, amolyan szárazpipás, ahogy mondják a kedvetlen természetűekre. Néhány olcsó konzerv volt a kosarában meg egy csomag makaróni. A bőrkabátos alaposabban felpakolt, sörösüvegek is akadtak csomagjában. Azt mondta éppen a szikárnak: – Beszél itt most mindenki, hogy így meg úgy ellenállt. Szamizdat meg Lakitelek, meg hogy bevitték a rendőrségre, lefoglalták az írógépét meg minden. Hát mit gondolnak, én nem voltam ellenzéki?!

Várta a hatást, de a szemüveges csak bólogatott.

– Azon folyik a versengés, hogy ki buktatta meg a múlt rendszert. Hogy ki vívta ki! De rólunk senki sem beszél? Akik azon voltunk, hogy tönkremenjen? Hát maga is…

– Én is… Persze… – A szikár észrevette, hogy hallgatom őket, elfordult, mint aki a tévé kamerája elől menti az ábrázatát.

– Tudom én! – folytatta a vérmes. – Tudom, hogy volt maguknál az élelmiszerközpontban, fuvaroztam én ott is! Lopta minden speditőr meg raktáros, na meg kinn a boltos a cukrot, lisztet, konzervet! Hajaj! Vitte haza mind a szajrét. Ez talán nem volt ellenállás? Ellenzékiség? Ez talán nem ásta alá az egészet? De most megfeledkeznek rólunk, mindig csak az értelmiségi meg az értelmiségi! Pedig maguk is ott a központi raktárban…

– Na, nem, azért mi… – próbált védekezni a másik.

– Dehogynem! Kapun belüli munkanélküliség! Az vitte el a pénzt! De az mind semmi ahhoz, ami nálunk volt! Jártam azokkal a nagy dög kocsikkal a telepen, ugye követelték a teljesítményt, hogy felszámolhassák a kilométert az illető cégnek, akinek fuvaroztunk. De milyen fuvar volt sokszor? Öt kilométer ide, öt oda… hurcolásztunk valamiféle beton vacakokat. Abból aztán nem jött ki a követelmény! Hát mit tehettünk? Hogy a telep is jól járjon, meg mi, sofőrök is? Beírtunk kétszáz meg háromszáz kilométert. Az el nem használt benzint meg szépen hazavittük. Vagy eladtuk. Ha meg se így, se úgy nem kellett, kiengedtük a tankból mondjuk a Dunaparton, a sóderhegyre. Bizony! Így gyöngítettük azt a régit!… Maguk meg számláztak olyat is, amit meg se termeltek…

– Hát nem, azért mi…

– Dehogynem! Tudom én! Ne mondja! Hanem egyszer meg… ezt hallgassa! Jövök haza vidékről az egyik fuvarból. Kicsit rátapostam, hogy hamar otthon lehessek! Hát jön utánam egy rendőrautó. Megelőz, leint. Na, mondom, ugrik a haszon. De nem fogja elhinni! Benzint kértek. Valami feketefuvarban voltak, aztán el kellett számolniuk az üzemanyaggal. Elő a slagot, gyertek fiúk, mennyi kell? Szépen megfizették! Hát ők talán nem voltak ellenállók? Ők talán nem segítették megbuktatni a rendszert? Mi itten mind azt csináltuk, kérem szépen. De azért én emiatt nem várok előnyöket… Gondolom, maga sem…

– Á, nem, persze. Már csak megvagyok így… De mennem kell, vár az asszony. Látom, maga sört is vett…

– Hát vegyen maga is! Megérdemli!