A derűs tekintetű

Úgy jár-kél a világban, úgy nézelődik, mint a vidéki ember a nagyvárosban, aki nem győz álmélkodni az emeletes paloták, a fények, a csörömpölő villamosok, zúgó autóáradat meg a hömpölygő tömeg láttán. Arcán derű, szája körül üdvözült mosoly, lám, lám, mennyi csodát rejteget az élet!

Gyakran találkozom vele; idős férfi, haja, bajsza ősz, de tartja magát, noha kissé meg is rokkant; csúz kínozza, attól húzza a lábát, régi időkben szerzett nyavalyák rágják csontjait. Még fiatalon, a fronton meg a hadifogságban, később pedig a börtönben szerzett bajok; nem heveri ki ezeket már sohasem. De legyint rá. – Semmi okom panaszra, uram! Most már nincs okunk panaszra, higgyen nekem, régi motorosnak!… – A hegyvidéki utcán állunk meg mindig egy kis beszélgetésre. Jön, kapaszkodik fel az emelkedőn, nekidől fújtatni a kerítésnek; nyári melegben törölgeti sápadt homlokáról a verítéket, télen meg köhécsel. Megakaszt siettemben is, tele van mondanivalóval, csak int, hogy várjak egy kicsit, míg kiszuszogja magát.

– Tudja, én nem győzök csodálkozni! Végre egy rendszer, amiben nem kell félni. Nem kell rettegni a hatalomtól, nem is kell igazán tisztelni senkit. Nem trónolnak felettünk istenségek! Soha nem hittem volna, hogy ilyet megélek! Ilyen világ itt még sohasem volt! A Horthy-rendszerben sem. A nyilasok alatt meg pláne! Na, aztán Rákosi alatt… De minek soroljam? Maga is itt élt mostanáig! Jó, jó, néha fellazult a helyzet, de mindig valamit kötelező volt hinni vagy mutatni, hogy hiszi az ember, nem lehetett szidni az államférfiakat, a Kádárt is, ugye, csak otthon, vagy baráti körben, de azt kellett mondani, hogy igen, persze, hiszek, mindenben hiszek… Most meg semmiben sem kell! Szidják a kormányt, a köztársasági elnököt, néha csak behúzom a nyakam, hű, mi lesz ebből! Semmi! Semmi sem lesz belőle! Hát ez érdekes, vagy nem? Szokatlan! Szóval ez a szabadság? A politikusok egymást szapulják, te hazudsz! – mondja az egyik, mire a másik visszavág: no, no, az igazság nálam van, te lódítasz!… Mulatságos, nem? De azt mondom, addig jó, amíg így pörlekednek egymással! Senkit sem csuknak le, senkit sem deportálnak, senkit sem terelnek internálótáborba, hát ilyen itt még nem volt! Itt minden rendszerváltozáskor kinyírtak egy csomó embert, bosszúhadjárat indult, számonkérés; itt mindig hóhérkodtak a hatalmasok, látványosan vagy csendben, de mindig akasztottak, pusztítottak… Nézze, én azt mondom, vitázzanak a rádióról, a televízióról, töltsék az időt akármivel, csak vér ne folyjon! Csak börtönök ne legyenek politikai foglyokkal! Elég sok szenvedést láttam! Elég sok gyűlölködést! Jó, tudom, most is vannak olyanok, akik átharapnák a másik torkát, csak azért, mert nem ugyanolyan, mint ők! Van ez a fajtázás, meg hogy ki magyar meg ki nem, ettől mindig megijedek, de ha a szélsőségesek mögött nincsen valamilyen diktatórikus külföldi hatalom, mint teszem azt a háború alatt a németek vagy azután meg a szovjetek, hát nem hiszem, hogy erőre tud kapni valamilyen téboly. Magunk között el tudjuk intézni a dolgot csetepaté nélkül is, egyszerűen le kell hurrogni a hülyéket és kész. Nincs Gestapo, nincs NKVD, nincs ÁVH, belegondolt már ebbe? Nincs erőszakszerv! Magyarországon! Magyarországon először a történelme folyamán!

Szóval ez nekem nagy újság! Hogy így szidni lehet mindent! Most ezt a kormányt szidják, a választások után meg majd a másikat, aztán a harmadikat… Csak szidhassuk, adja az isten, és ne kelljen meghunyászkodni, mint azelőtt mindig! Ezzel én nem tudok betelni, kérem! Ezzel a szabadsággal! Na, nem tartom fel, pedig még tudnék ezekről beszélni! Megéltem itt hetven évet! De hogy ennyire lazán lehessen… Ez engem szórakoztat, uram!