Kapitalista a mólón

Nem ismerem a pillanatnyi idegenforgalmi mérleget, igaz, még korai lenne megállapítani, hányan fordultak meg az idén a Balatonnál, de azt hiszem, felesleges volt az aggodalom, különösen a hétvégeken nyüzsög a tónál a tömeg. Sok a külföldi is. Még mindig a németek vezetnek, őket hallani mindenünnen, a „zimmer frei” táblák is leginkább nekik szólnak. A helybéliek az extrább kinézetű pestieket is „grüzgott”-tal köszöntik, vélvén, hogy D jelű autón érkeztek. Vannak persze olaszok, hollandok, angolok és mások is; nagy a hangzavar az éttermekben, a strandokon. A szép, füredi sétányon bornapokat rendeztek; alkalmi borkiméréseket állítottak fel, nádkunyhókat, sátrakat, a jóféle balatoni nedűk kortyolgatása közben magasra csap a jókedv, száll a sokféle nóta a tó esti sötétbe burkolódzott tükre fölött. A kánikulai meleg este sem igen hagy alább, forró augusztusi éjszakák borulnak a tájra, szellő is alig lebben, a víz sima, meleg; csak a kertek, rétek, mezők sínylik meg a szárazságot, zörög a fű az ember lépte alatt.

De hát ez a nyár! Tombol az élet a mólónál, a butikok, büfék, sörözők és alkalmi árusok körül. A fák alatt kempingszékeken ücsörgő rajzolók várják a hiúbb népséget, néhány százasért elkészítik a portrét; ügyeset, ügyetlent, mindegy. Odébb különleges játékokat árulnak, emitt bizsukat; cigányzenészek játszanak, versenyt cincogva a dzsesszmuzsikusokkal; amerikai fiatalok, arcukon festett jelekkel a Megváltót hirdetik; egy padon aprócska lányka ül unottan, monoton cérnahangon egy ősrégi slágert énekel, előtte a földön kimosott kefires pohár, abba kéri az adományokat.

Micsoda ötletek a pénzkeresetre! Néhány tízesért fel lehet ülni a furfangos biciklire, aminek a kormánya kifordul, váza berogy, s makrancoskodik azok alatt is, akik kitűnő kerékpározóknak tartják magukat. – Tessék, tessék kipróbálni, nem nagy kunszt, hát tud biciklizni, vagy nem? – A nyeremény reményében van jelentkező; pillanatnyi csend támad a mutatványost körülfogó embergyűrűben, amikor a páciens nyeregbe száll. Aztán vidám hahota… Neki sem sikerült. A vesztes elkullog, de jöhet a következő!

Így gyűlik a forint a vállalkozó zsebébe.

Az évek óta működő nyári üzletek (butikok) forgalma, úgy látszik nem csökkent, pedig felszaladtak az árak. De a divat az divat! Csinos vendéglők, kávézók (kávéházak!), cukrászdák nyíltak, alighanem kissé nagyobb turizmusra, gazdagabb hazai fogyasztókra számítva, de azért megyegetnek az üzletek. A magánhotelok mellett ott villognak csábos fénnyel a night clubok a maguk erotikus műsoraival, kiszolgálandó az éhes férfinépet. Éjjel is nyitva tartanak a dísztárgykereskedők, drága porcelánok, olcsó üvegholmik között kitömött vadmadarak kaphatók; vihet haza a nyaraló értékes tárgyat éppen úgy, mint bóvlit.

Húst sütnek nyárson, fagylaltot mérnek, sört csapolnak. Az utcai szemétgyűjtőkből, konténerekből terjeng a hulladék bűze a melegben, a köztisztasági szolgálat nemigen győz takarítani a tömeg után. Kis- és nagyvállalkozók hada lepi el a partot. Virulgat a kapitalizmus.

Jó dolog vállalkozni, csak elindulni nehéz. Kölcsön kell hozzá, (aminek nagy a kamata!) vagy tőke. Vagy csak ügyesség?

Sovány, borostás állú, pipaszár lábai fölött hordóhasat cipelő férfi, úgy ötven körüli, kissé viseltes nyári öltözékben álarcokat árul a mólónál. Este van, az álarcokban gyertyák égnek; közelebbről látom, görögdinnyék héját faragta ki; de nemcsak szemet, orrot, cakkos szájat csinált a zöld pofákba az ipse, cifrázta is. Némelyik vidám; nagy a választék. Hat-nyolc ilyen kivilágított dinnyefej sorakozik a lábánál. – Tessék, tessék, hölgyek, urak! Meine Damen und Herren! Bitte! Monsieur! Madame! Tessék, legyen önnek is jó szórakozása! Ijessze meg éjjel a szomszédját! Jó mulatság, hölgyek, urak! Please! My dear lady! Tessék!…

Megállnak előtte, mulatnak rajta. Nézik a dinnyefejeket, felveszik, forgatják. Érdekesek. Igaz, nem tartósak, csak addig szépek, amíg a héj nedve el nem párolog, de talán mint valami múmiafej, megmaradnak. Nem adja őket drágán, alku tárgya is lehet minden darab. Már csak heccből is megveszik. A gyertyákért külön kell fizetni.

– Hogy megy a bolt? – kérdem tőle.

– Ha vesz egyet, megmondom!

Veszek. – Most például jól megy… – Nevet, elteszi a pénzt. (Ötven forint.) – Jól megy, mert vett egyet! – Vesz más is, látom! – Megvesznek itt mindent, csak türelem kell hozzá! Uram, én megértettem az idők szavát! Vállalkozni kell! És töretlenül hinni a vásárlóerőben!

Megtudom tőle, hogyan kezdte.

– Lejöttem ide, gondoltam nyaralok, pedagógus vagyok, augusztus végéig ráérek. Lakik itt egy barátom, annál kaptam szállást. Csak néhány százas volt a zsebemben, a többit otthon hagytam a családnak. Egyik nap vettem két dinnyét ebédre. Unatkoztam itt a parton, eszembe jutott, hogy kölyökkoromban mindig álarcot faragtunk a héjából. Meglátták itt a németek, azt hitték, valami népművész vagyok, elkérték, mert szépen kicifráztam. – Ötven! – mondtam, csak úgy tréfából! Kifizették. Egy másik meg a párját vette meg azon nyomban. A pénzt megtoldottam, vettem három dinnyét, estig megettem, kifaragtam azokat is, találtam gyertyát a barátom kamrájában, kivilágítottam a rémpofákat, kiültem velük este a mólóra. Hát nem megvették mind a hármat? Másnap öt dinnyét vásároltam… aztán hatot, tizet… Megeszem a belét, a héját meg kifarigcsálom szépen, bele a gyertya… Viszik! Csak az a baj, hogy már alig bírok ránézni a dinnyére! Nézze, mekkora lett a pocakom. Ez mind víz! De mindenért meg kell fizetni! Nem veszi meg ezt a vigyori pofát is?

– Hagyom másnak!

– Tudja, ez engem egészen felvillanyozott! Hogy két dinnyével kezdtem, és ma már… Képzelje el, uram, ha nekem ezt egy állami vállalatnál kellene csinálnom! Vagy mint régen, szocialista szektorban! Tudja, ki törné magát, hogy ennyi dinnyét befaljon, aztán farigcsáljon, itt üljön a forró estében a mólón, történelemtanár létére, és kínálgassa a portékáját? De így más! Látom a hasznát! Egy százassal kezdtem, s már van egy kevés megtakarított pénzem is. Ez a kapitalizmus! Kis tőkével kezdeni, aztán gyarapodni! Invesztálhatnék is az üzletbe, ha kedvem tartaná, ma már húsz dinnyét is forgalmazhatnék, de jelenleg még nem akarom fejleszteni az üzletet. Félek, rám fonnyadnak az álarcok. Pedig tudom: a kapitalizmus dupla vagy semmi! De egyelőre csak szolidan! Később talán ráhajtok. Embereket fogok alkalmazni, akik termelőtől veszik nekem a dinnyét, s nem viszonteladói áron. Óvatosan kivájják, megeszik, mert ugyebár én akkor már éttermekben fogok kosztolni! Előkészítik nekem a héját, én meg kifaragom. Később csak felvázolom a mintát, és másokkal faragtatok, én csak árulom. Majd pedig árusokat alkalmazok, veszek egy autót, azzal járom be a körzetet, ellenőrzöm az embereimet. Kinéztem itt egy házat, de lehet, hogy építtetek. Ha nem üt be semmi galiba, szépen megalapozom ezekkel a dinnyékkel a jövőmet…

Emberem megszállottan, mondhatnám eszelősen, csillogó szemmel nézett a távolba. A kánikulai nap után a tóra ereszkedő párában még csak gyengécskén pislogtak a túlsó part fényei.