Két öltözet farsangidőn

Szürke télikabát hever a padon a város forgalmas negyedében. Vastag szövetből készült, elég kopott, de még viselhető télikabát. Első pillantásra úgy tetszik, hasal valaki a padon ebben a göncben, ott alszik világos nappal egy csavargó – ahogy régen nevezték apáink, nagyapáink idejében az otthontalant. Ma hajléktalannak mondjuk az ilyet. Jobban is tesszük, mert a csavargó amolyan elítélő jelző volt, azt is jelentette, hogy mindenféle gazságra képes az illető; nagyszabású bűnözésre ugyan nem, de besurran a nyitott kapukon, tolvajlás szándékával bemászik a tárva hagyott ablakokon, falusi pajtákba oson be éjnek évadján, hogy reggel aztán egy elcsent kacsával vagy tyúkkal illanjon el a vakvilágba…

A télikabát alatt azonban nincs senki. Letehették oda jótét lelkek, hogy vigye el egy rászoruló, a hidegben didergő szerencsétlen. Diszkrét adomány. Hiszen járkál erre elég szegény ember, akad majd gazdája.

De a szegény emberek talán azt hihetik, egyik sorstársuk hagyta ott kis időre, s majd jön érte mindjárt; arra is gondolhatnak, hogy ez a padszöglet egy hozzájuk hasonlónak a szállása, nem illik feldúlni, meg aztán más egyéb is lehet a gönc alatt, zománcos bögre, alumínium kanál, flaska vagy egyéb, az ilyen nomád élethez szükséges holmi. Így vélhetik, mert ott van a kabát még másnap is.

Most azonban már fejtörést okoz. Mert hó hullott rá, befedte kissé, ami azt mutatja, nincs gazdája, szabad préda.

Észre is veszi egy botorkáló pár. A férfin spárgával átkötött zakó, a nyaka is vörösen meztelenkedik elő a piszkos inggallér mögül. Kezét fázósan zakója ujjába dugva megáll a padnál; mellette megáll az asszony is, kócos, posztókendőbe burkolódzott kis nő, slampos, földig érő szoknyában. Nézik a télikabátot. Az asszony nyúl érte, lerázza róla a havat, méregeti; méregeti az emberét is, unszolja, bújjék bele. A férfi ódzkodik, lesi, nem szól-e rájuk valaki, aztán bedugja karját a nagykabátba. Magára veszi. Igazítja, keresi a gombot, összefogja magán, nézi a hosszát. Mint egy divatáruházban. Tetszik neki. Az asszony is vizsgálja, hogyan fest benne; megforgatja maga előtt, kissé hátrál, hogy jó rálátása legyen. Mutatja, hogy tegyen néhány lépést a férfi. Követi tekintetével, arcára kiül a mosoly. Bólint. Jól van, jó ez a kabát, derék ember volt, aki ezen a padon hagyta. Micsoda szerencséje van néha a magunkfajtának – ez van a derűs pillantásában.

A férfi is nevet, félszegen, mint egy diák, aki megkapta az első felnőttes holmiját. Felhajtja a gallért, de az asszony visszahajtja szigorúan, nem kell gyűrni, nem kell mindjárt vásítani! Aztán belekarol az emberébe, úgy mennek tovább.

A behavazott padon ott a télikabát nyoma.

Egy óra múlva benn állok egy meleg, elegáns áruház konfekció osztályán. Nézelődöm, úgy hallottam, engedményes vásár van, hátha találok magamnak egy olcsó dzsekit.

Az öltönyökkel teli fogasállvány mögül fojtott hangú párbeszéd szűrődik át.

– Nem, nem, azt hiszem, felesleges… – tiltakozik egy férfi.

– Már hogyan lenne felesleges?! Sötét öltönyben nem jelenhetsz meg!

– Ugyan, ki hallott már ilyet?! Még hogy sötét öltönyben nem lehet bálba menni!?

– Mert ez nem vállalati buli, apuskám! Ez egy előkelő szállodában lesz! És oda szmoking kell!

– Szmoking! Te megőrültél! Én és a szmoking!?

– Ne vitatkozz velem! Vállalkozó vagy, nem mehetsz farsangi bálba akárhogyan! Azt akarod, hogy kinézzenek onnan? És különben is, az estélyi ruhámhoz szmokingos férfi illik!

Megkerülöm az állványt. Középkorú házaspár; köpcös férfi, termetes asszonyság. Izzadnak a meleg áruházban a nagykabátjaikban. A férfi menekülne: – Már a belépő is egy egész vagyon! – dühöng. – Másra is fordíthatnám!

– Invesztálni kell ebbe is! Tanulj meg korszerűen gondolkodni és viselkedni! Gondolod, ha odamész a kihízott, csíkos ruhádban, szóba állnak veled a jelentős személyiségek? Még bankkölcsönt sem kapsz! Nem apuskám, nem! Megvesszük a szmokingot és kész! Különben is, itt fele annyiba kerül, mint a Belvárosban! Na gyere!…

Cipeli magával az egyik eladóhoz. Már nem hallom, mit beszélnek, de látom, a férfi megadóan bólogat, aztán bevonul az egyik próbafülkébe a szmokinggal. Kisvártatva előbukkan. A nadrág harmonikázik a bokáján, a kabát viszont begombolhatatlan. Elkeseredett arccal álldogál, de a felesége nem adja fel, újabb és újabb méreteket tukmál rá, kipirul az izgalomtól és a melegtől, de fáradhatatlanul rendelkezik, rámosolyog az eladóra, mintegy a türelmét kérve, hogy legyen megértő, és keressen elő végre egy olyan szmokingot, amiben valahogy kinéz ez a szerencsétlen.