Körforgalom

Fényes délelőttön a villamos szűk műbőr ülésén, a sarokban alszik a szegényember. Nem a szegény ember, hanem a nincstelen, hajléktalan; mondhatnám, a clochard. Ott terpeszkedik pecsétes, rojtos, koszlott ruhájában, mocskos ingben, széttaposott cipőben, piszkos hajzattal, bűzlő szakállal, retkes nyakkal; alszik a derekára csúszva, feje az ablaknak dűlve; alszik édesdeden. Talán már jó néhány fordulót végigaludt ezen a körforgalmi járaton, mert nagyon is elvackolódott, pedig csúcsforgalom van, de ő mit sem tud róla, nem is törődik vele, messzire van innen, sör vagy vacak pálinka segítette át az álom birodalmába; terjeng körülötte a szeszgőz. Csukott szemhéja mögé bújt a világ elől, de teste ott éktelenkedik a suhanó kocsiban. Jóllehet, ez az ember kiszorult a társadalomból, de valahogyan és valamennyire mégis részt kér és kap a szolgáltatásokból, most például villamoson utazik, mint más polgár, nem pedig kutyagol, noha talán nincs is érvényes menetjegye. De bánja is ő az ellenőrt, hiszen nem lehet behajtani rajta egy árva fityinget sem; legfeljebb fogdába csukathatná a hivatal, ha nem lenne az is csak ráfizetés a szegényember létezésére.

Mindenki megnézi, minden felszálló utas, de senki sem tesz rá megjegyzést, fintorgás nélkül le is ülnek a közelében meg melléje szőrmegalléros, elegáns hölgyek, friss szappanszagot, borotválkozás utáni arcvíz-illatot árasztó, jól öltözött urak; szőke szépség, festetten, vörös körmökkel, hófehér szövetkabátban átlépi a clochard felcsúszott nadrágszára alól előfeketéllő, fekélyes sípcsontját, s rezzenéstelen arccal ül a szemközti ablakhoz.

Megszokott jelenség ma már az efféle alak. Jó időben a belvárosi terecskék padjain hevernek, cókmókjukat a fejük alá gyűrve, piacok környékén lebzselnek, hullott almát kotornak ki a bódék alól, vagy büfék pultjai körül ólálkodnak, s a tányérokon hagyott maradékokat majszolják mohón, begyűjtik szatyraikba a félrelökött kenyérdarabokat; esténként a meleg aluljárókat szállják meg, berendezkednek a sarkokban, telefonfülkékbe telepednek hóbelevancaikkal, flaskákból olcsó alkoholt kortyolgatnak, nyámmognak, szuszognak, fogatlan szájuk jár, jár; összegubbadva alszanak hajnalig.

Ez itt a villamoson egy közülük. Vajon hány éves lehet, mi volt a foglalkozása, mielőtt szegényemberré vált – vagy koldus volt mindig is? Volt-e családja, lakott-e valahol is, szeretett-e nőt, gyermeket; ült-e terített asztalnál, volt-e testén tiszta holmi, olvasott-e könyvet, tudja-e, ki volt Tolsztoj Leo vagy Einstein, járt-e színházba, tud-e imádkozni, ismeri-e a marxizmust, hallott-e Sztálinról, Rákosiról, volt-e katona, üldözték-e vagy ő üldözött másokat? Hol élt? Hogyan élt? Itt van közöttünk; itt vannak közöttünk csak a fővárosban harmincezren, azt mondják. És a vidéki városokban? Ott látjuk őket a pályaudvarok várótermeiben rongyaikba bugyolálva, ott a restik ajtajai előtt, a félretolt vasúti kocsik kupéiban, a ponyvákkal letakart, ládákból összerakott odúkban…

Száll a fényes, őszi délelőtt a villamos körül, pezseg a város, pezseg az ország; újságok százaiban elemzik a kort, a haza múltját, jelenét és jövőjét bölcsebbnél bölcsebb emberek, miközben sértegető hangú, nyílt leveleket intéznek egymáshoz, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a párt-ideológusok; felelősségre vonásról és megbékélésről folyik a szó, kompromittáló bizonyítékok látnak napvilágot, nimbuszok foszlanak szét, vallások ütik fel a fejüket, félelmek szűnnek meg és új félelmek születnek; felekezeti és faji ellentétek réme támad fel a sötét múltból; üzletek indulnak virágzásnak, vállalkozások mondanak csődöt; milliós csekkeket írnak alá cigarettafüstös irodákban, külföldi tőkésekkel tárgyalnak híresen jó, tehetséges üzletemberek, miközben a kormány néhány milliócska dollárt remél a nagy Amerikától, és gyorssegélyről álmodoznak hírhedten rossz igazgatók; éhen halnak a költők és meggazdagodnak a bestseller-írók; a templomokból kihallatszó Mária-énekek belevegyülnek a horrorfilmek gépzenéibe, Szent István koronájának színes matricáit elfedik a pornófotók; szellemi és testi párviadaloktól hangos a bulvársajtó; szentáldozáshoz járul a munkahelyről kiszorult MSZMP titkára; szex-üzletek nyílnak a hősök emlékműveinek árnyékában; pezseg, pezseg az ország, türelmetlen gyorsasággal Európa akar lenni; élni, élni – megélni akar mindenki.

Ez a szegény ember meg csak alszik itt a villamosban az álom védettségébe merülve, annyi köze van csak a valósághoz, hogy belekapaszkodik az ablakvédő fémrúdba. Jön-megy vele a villamos, kikerülik, átlépik, sőt melléje is ülnek közönyösen, ő meg mintha a szegénységét, a nincstelenségét mutogatná figyelmeztetően, hozza-viteti magát keresztül-kasul a pezsgő, fényes városon.