Mit tehet egy tengerészgyalogos?

A tengerészgyalogos dönthet, mint minden ember. Mert mindig van lehetőség a döntésre, az igen vagy a nem kimondására. A tengerészgyalogos tehát, miként a nem-tengerészgyalogos is, választhat: kitart-e végig az embertelenül nehéz kiképzési időszakban, vagy feladja. Dönthet: engedelmeskedik-e minden gyilkos utasításnak, embert-nem-kímélő parancsnak, és zokszó nélkül menetel a különösen nehéz terepen, belefekszik a mocsárba úgy, hogy a fejét is ellepje a mocsok, didereg-e órákig a hideg tengervízben, kúszik-e, üget-e tiszthelyettesek üvöltésétől megfélemlítve, rátámad-e gondolkodás nélkül az ellenfélre – és egyáltalán: lemond-e a gondolkodásról, és csakis a parancsteljesítést tartja legszentebb kötelességének, vagy kiáll a sorból, odabiceg a góré elé, és azt mondja: Feladom! Nem bírom tovább, ez nem nekem való, tévedtem!…

Ezt megteheti. A tengerészgyalogos kiképzés talán a legkegyetlenebb a világon: ejtőernyős ugrás, közelharc késsel, hurokkal, test a test ellen párducügyességgel, sokrétű műszaki feladat megoldása – vagyis a megpróbáltatások ezernyi változata vár a katonára. Mindezt önként vállalja a jelölt, önként hagyja ott a családját, a kényelmes munkahelyét, egy elegáns bankot, üzletet például, csakhogy beállhasson a kemény fiúk sorába. Az amerikai tengerészgyalogosokról van szó, a televízióban látom, hogyan toborozzák őket, s azután miként kapják el a kiképző táborban azt a sok nyamvadt civilt a tisztek, hogy vakon engedelmeskedő, örökké harcra kész, vad, egyéniségüket feladó figurává faragják őket. De a tengerészgyalogos a kiképzési hét bármelyik napján, ha úgy érzi, hogy ő mégiscsak másra termett, s nem tud ölni, verekedni, gépemberként engedelmeskedni, bedobhatja a törülközőt. Ha hirtelen megvilágosodik benne, hogy őt értelmes életre, békés hétköznapokra, szorgos munkálkodásra, emberszeretetre szülte az anyja, akkor odaállhat a parancsnoka elé, és elköszönhet. El is búcsúztatják szépen, harag nélkül. Mehet isten hírével. Még csak gyávának sem tartják, sőt inkább karakánnak, mert volt mersze választani. Legfeljebb némelyek irigyen nézik, olyanok, akiknek a visszalépéshez nincs elég bátorságuk. Akik ugyan nem bírják a kiképzést meg a szolgálatot, de ezt nem merik bevallani. Vagy már képtelenek dönteni. Igaz, sok a csábítás! A tengerészgyalogosok elit katonák, pompás ellátást kapnak, kiváltságokat élveznek. Márpedig a hatalom, amit a fegyver ád, meg a kiváltság vonzó. Hanem aztán a kínos következményeit is vállalni kell. Mert, ismétlem, a tengerészgyalogos választhat, ő is megkapta Istentől a szabad akarat kegyelmét, tehát nincs a világon olyan tengerészgyalogos, aki joggal hivatkozhatna arra, hogy ő áldozat. Hiszen volt idő, a kiképzés nehéz napjaiban, amikor már láthatta, mi vár rá, hogy amiként mások, ő is azt mondja: Uraim, kiszállok, meggondoltam!

Mert aztán ha áldozat lesz, hát csakis az önnön áldozata.