Hűség

Gréti a télen kicsit meghízott. Tavaly augusztusban a vállalati üdülő strandján még karcsú volt, és napbarnított; mostanra, tél végére kigömbölyödött, nemcsak az arca, a csípője is; minden ruha feszül rajta. S persze megsápadt. Elhanyagolja magát. Az egész szezonban egyszer volt fodrásznál, februárban, amikor farsangi bál volt a cégnél; csakhogy el sem mehetett az estélyre, mert Immakuláta lázasan jött haza az iskolából, bedagadt a torka; mellette kellett maradnia. Aggódott a gyerekért, a bált azonban cseppet sem sajnálta, fáradt volt, rengeteg munkája akadt a vállalatnál, a nyakába sóztak egy csomó expediálást, elmaradtak a szállításokkal; túlórázott, mégpedig úgy, hogy Imma az iskolából egyenest bement hozzá a hivatalba, ott, az egyik felszabadult íróasztalnál csinálta meg a leckéjét, aztán este együtt mentek haza; otthon vacsora, tévézés – így ment ez január óta. Az anyjától nem kérhetett segítséget. Nem szereti hallani a szemrehányásait: „Hogyan is képzelted, hogy egyedül boldogulsz majd ezzel a gyerekkel?! Azt mondtad, szívesen feláldozod magad! Hát most megteheted! Gyereket szülni egy idegennek, aztán minduntalan a nyakamba varrni, s éppen nekem, aki a legjobban elleneztem az egészet!”… Grétit mélyen sértik ezek a szavak. De hallgat; lényegében igaza van az anyjának, akkoriban makacsul fogadkozott, hát legyen is következetes. Tíz éve következetes, a gyereknek él; közben tanfolyamokat kell elvégeznie, de nem nevezhették ki; utazhatott volna, de nem tudta vállalni az utazásokat, maradt az expedíciónál. „Legalább gyerektartást kapnál! Egy férfi azt is figyelembe venné, ha házasságra gondolna veled! Pláne, ha valutában kapnád! Gondold csak el, mennyivel könnyebben feleségül venne valaki!” Nem, Gréti soha nem követelt Patríciótól semmit. Soha nem tért rá egyetlen levelében sem. De hiszen nem is ő írt a férfinak, hanem a kislány. „Ez a név is! Immakuláta! Ezt is csak egy olyan pojáca találhatta ki! Meg sem merem mondani, hogy hívják az unokámat!”… – Mert legszívesebben letagadnád, hogy unokád van! – „Nem tagadnám le, ha nyugodtan beszélhetnék róla! De hogyan magyarázzam meg, hogy ki az apja? És hogy hol az apja? Hogy miért éppen egy indián az apja! Aki ráadásul elszelelt?!” – Nem szelelt el, csak hazament, amikor elvégezte az egyetemet. És nem indián, hányszor, de hányszor mondjam még, hanem spanyol! Kérlek, mama, hagyd ezt már, hagyd már! Tíz éve hallom! Hagyd már!…

Gréti még most is szereti Patríciót. A fiú karcsú volt, vidám, jó kedélyű. Ültek az Egyetem presszóban, egymáshoz ért a térdük a kis asztalnál, Patríció fogta a kezét, és mulatságos volt, ahogy komolykodva beszélt magyarul. Meg táncoltak. Remekül táncolt. Gréti imádta a mozdulatait, a fekete haját, a mélybarna szemét. A hangját. Még most is hallja ezt a hangot. Patríció haja és szeme: Imma dús sörénye és mély tekintete.

Patríció csak fényképről ismeri a lányát. Amikor elment, Gréti a hatodik hónapban volt. Patríció könnyezett. „Ha kislány lesz, nevezd Immakulátának. Örökké eszembe fog jutni, amikor imádkozom. Szeplőtelen… Maria Immakuláta!” Grétit elbódítota Patríció. Együtt sírtak, együtt nevettek.

Odahaza Patríció megnősült. Santa Anában kapott munkát.

Gréti néha ráveszi Immát, hogy írjon az apjának. Tudják a hivatali címét, oda küldik a leveleket. Patríció talán még emlékezik annyira a magyar nyelvre, hogy el tudja olvasni a lánya sorait. Karácsonyra gyönyörű képeslapot küld, nagyon vallásos, azt írja, imádkozik értük. Pénzről soha nem tesz említést. Gréti a külkereskedőktől tudja, hogy a férfinak négy gyereke van. Nem akar hát követelőzni, szegény Patríciónak elég baja lehet.

Sokszor gondol rá, különösen férfiak társaságában. Mindenkivel összehasonlítja. Nem bánná, ha találkozna egy olyan emberrel, aki emlékeztetné rá. Szeretne egy olyat megismerni, szeretne egy olyannal élni. Ha egyáltalán lehetne találni Patrícióhoz hasonlót! De senki sem olyan kellemes, jó modorú, gyengéd, vidám. Senki sem olyan szép.

Patríció örökké fiatal. Örökösen huszonöt éves. Soha nem küld fényképet magáról, de jobb is. Gréti olyannak akarja megőrizni magában, amilyennek utoljára látta a Ferihegyen, amikor elbúcsúztak, Patríció elegáns volt és könnyed. Azt mondta, nemsokára visszatér. Bár Gréti soha nem akart tőle mást – csak gyereket. De a férfi fogadkozott. Nem, nem, ő visszatér, mert ők ketten mindhalálig…

Gréti sokáig boldog volt. Még most is az, ha eszébe jutnak azok az idők. És szereti Immakulátát. Jó leveleket írni Patríciónak. Szépek a képeslapok. Ha ritkán érkeznek is…

Gréti szereti a kislányt, neki él. Tavaly augusztusban még karcsú volt a strandon. Most kicsit elhízott. A hajával sem törődik. Sok a dolga.

De a gyerek szép. Növekszik. És szép.