Babysitter– Semmi sincs úgy, ahogy gondolod. Semmi. Semmi, de semmi. Soh’ sincs úgy semmi, ahogy az ember elképzeli. Ahogy az ember szeretné. Hidd el. Semmi. De azért ne légy szomorú. Nézz rám, vidulj fel, mosolyogj, kedves… – Az asszony a lány álla alá nyúlt, gyengéden felemelte a fejét, reá tekintett. – Így. Így, szépen. Látod, tudsz te mosolyogni. Tudsz te… – Aztán gyorsan elkapta a kezét, elfordult. Könnyek szöktek a szemébe. Nem akarta, hogy a lány észrevegye a gyöngeségét. Tartani akarta most magát, különösen a lány előtt. – Félek – mondta halkan a lány. – Tessék, kedves? – Rettenetes – mondta a lány. – Félek. Hallgattak. Esteledett, szürke volt a fény. Felhő szállt a nap elé, eltakarta a vörös korongot, ezüstszürke lett az ég. Madarak köröztek a víz fölött; a folyó már elcsendesedett, csak a horgászok motoztak a köveken, a partnál. – Ugyan mitől félnél? – kérdezte csendesen az asszony. – A haja szépen meg volt fésülve, a ruhája is gondozott volt, mégis kopottasnak, megviseltnek látszott. – Ugyan mitől félnél? Fiatal vagy. – Szeretnék hazamenni. – Haza? Hová? A kollégiumba? Vizsgaidőszak van, nincs ott most senki. – Szeretnék a vonaton ülni, és hazafelé utazni. Az megnyugtatna. – Itt kell maradnod néhány napig. Pihenned kell. – Szeretnék a vonaton ülni. A kupéban. Ott biztonságos. – Biztonságos?!… – Az asszony végre visszanyerte nyugalmát. – Ez is csak képzelődés! – Gyerekkoromban is így féltem – mondta a lány. – Ha elvittek valahová. Este. Amikor este lett és vacsorázni kellett az idegen házban… – Hol voltál te idegeneknél? Sehol! Soha. Az anyád nem is tűrte volna. – Rokonoknál. – A rokonok nem idegenek. Mi az, hogy idegen házban? – Mégis. Féltem. Hangoskodtak, átbeszéltek a fejem fölött, telemerték a tányéromat zsíros ételekkel. Meg kellett ennem. Az idegenek főztjét. Idegen ízek voltak. Mindig rosszul lettem. – Idegenek! – dohogott az asszony. A lányra nézett. Látta a sápadt, ijedt arcot. A göndör bozontot a lány arca körül. Meg a le-lecsukódó szempillákat. Szép ez a lány, gondolta. Huszonöt éves. Szép lány. Amilyen az anyja volt, meg ők, valamennyien vagy negyven évvel ezelőtt. Halkan felnevetett. – Mik jutnak eszedbe?! A lány lehajtotta a fejét, hallgatott. – Mit akarsz egy nős embertől? – Az asszony hangja kicsit idegesen megremegett. – Nős ember! Kihasznál! Ha szeret is! Csak kihasznál. Mit vársz tőle? Soha, semmi sem alakul úgy, ahogy akarod. Soha. Nincs mit siránkozni ezen. Bele kell nyugodni. Ha beleszerettél, mit tehetünk? Tudom, hiába beszélek. Ha szereted. Akkor hiába. De ne képzelegj, mert úgy rosszabb. Nem fog eljönni. Ha eddig nem jött, most, este már nem fog eljönni. Maradj csak itt nálam, nyugodtan. Maradhatsz. Én is egyedül vagyok… és nem tegnap óta! A felhő aljánál előtűnt a nap. Vörösen vakított, szétszórta a vörös fényét. Enyhület volt, hűvös áradt a folyó felől. Az asszony levetette és a lány meztelen vállára borította kötött ujjasát. – Borzasztó – sóhajtott a lány. – Na, persze. – A szerelemre mondom. Általában. Borzasztó. – Na, persze. – Csak egy kis pénzt akartam keresni. Csak jelentkeztem arra a hirdetésre. Olyan aranyos kisgyerek… – Más munkát is találhattál volna a tanulás mellett. – A többiek is vállalnak ilyet. Harminc forint óránként. És kényelmes. Odamész este hatra, vacsoráztatsz, fektetsz, utána nézheted a tévét. Vagy tanulhatsz. Százhúsz forint is összejöhet egy este. Vagy több. – Most már majd hazamész. Nyáron. Ott elfelejted. – Nem lett volna szabad náluk maradnom. Azonnal ott kellett volna hagynom őket, amikor világossá vált, hogy ő… – Ha megtetszett, hát megtetszett. Szép férfi? A lány összébb görbedt. – Nem az, hogy szép… csak… – Jó, jó, értem – mondta az asszony. – Megértem. – És az is szörnyű, hogy a felesége állandóan ruhákat ad nekem. Amiket tervez. Butikoknak szállít. Nem sejt semmit. Örül, hogy jól bánok a kisgyerekkel, és hálás. Besötétedett, egy lámpás imbolygott a parton, valaki kiáltott, a horgászok nevettek. Ide hallatszott a kertbe. – Maradj itt velem – fogta meg a lány karját az asszony. – Hiszen olyan vagyok, mint az anyád. Vagy nem? – Olyan. – Kiskorodban sokat voltál itt, nálam. Nálunk… Megleszünk kettesben ebben a kis házban. A kertben reggelizünk… – Egyedül vagyok. – Hát éppen azért mondom. – Most, hogy szeretem őt, most érzem csak, hogy mennyire egyedül vagyok… |