KapcsolatokÜlj le, szemben vele, biztasd, és engedd beszélni. Hagyd, hadd beszéljen, te csak figyelj, légy hozzá türelmes, és hallgasd. Boldog lesz, és szeretni fog.
*
Az asszony tizenegy óra felé felkel, elhízott testén selyem hálóing; köntöst vesz magára, papucsba bújik. A lába még mindig formás. Meg a keze. Májfoltos kezek, de karcsúak. Meg a haja. Még mindig dús. Hajtűkkel tornyozza fel; kimegy a konyhába, csészébe önti az esti kávémaradékot, teledobálja cukorral, beviszi a szobába; maga elé teszi az asztalra a kártyát. Kávézik; rakja a pasziánszot. Még csak a rolót sem húzza fel. A férje bejön a kertből, szó nélkül az ablakhoz megy, felrángatja a redőnyt, eloltja a villanyt; behoz egy pohár vizet, az asszony keze ügyébe helyezi, gyógyszeresüvegekből tablettákat szór a tenyerébe, sorba a pohár köré rendezi őket. Az asszony csak akkor tekint fel a kártyából, amikor az ura már az ágyat igazgatja; figyeli, hogy veregeti fel az ellapult párnát; nézi mindaddig, míg a plédet rá nem teríti az elegyengetett paplanra. Szótlanul követi pillantásával a távozót. A férfi karcsú és fürge. Magas, csontos. Pulóverben van, kordnadrágban, de idebenn cipőtlenül, csak zokniban, hogy ne hordja szét a lakásban a sarat. Ma már kitakarított. Nyakán azért ott maradt a sál; a haja, az az ősz tüskefrizura, lenyomódott a sapkától. Az asszony hallja, hogy a férfi a konyhában edényekkel neszez, koppan valami, víz csordul – aztán hosszan csend. Visszafordul hát a kártyalapok fölé. Később nyikordul az ajtó; nem látja, csak hallja, hogy a férje kiment a kertbe. A lombot gereblyézheti össze. Biztosan azt. Valamelyik nap behallatszott a szobába: – Kártyázik, de mosogatni nem lát! – A férje mondta a szomszédnak. Egy szóval sem árulta el, hogy hallotta ezt. A tablettákért nyúl, egyenként a nyelvére helyezi őket, vizet kortyolgat, nyeldekel. Aztán ismét az ajtó. A férje bejött, forr, sistereg valami a resón. Csendülések, zörgések; a férfi krumplit főzhet, a beszálló gőz hozza a szagát. Az asszony – keze a kártyalapon – merőn bámul a konyha felé. – Jogom van hozzá! És ehhez ragaszkodom! Naponta egy tizenegyes kirakós! Senki sem tilthatja meg nekem! Még te sem! Még te sem!!!… Fuldoklik az ingerültségtől. Reszkető kézzel nyúl a pohárért, a víz kiloccsan, iszik. A férje megjelenik az ajtókeretnél, szó nélkül benéz rá, nézi hosszan az asszony sziluettjét az ablakon behulló őszi fényben. Az asszony is nézi őt. Aztán újra a konyhai neszek. És a csend.
*
Rokonszenv, ellenszenv – feromon. Szexuális vonzódás – feromon. Állítólag kapcsolatainkat a feromon irányítja. Ez a vegyi kiválasztódás, amely a kapcsolatteremtés közben jön létre, elintézi a dolgokat. Belépsz egy üzletbe, s hiába vagy jólnevelt, gorombán fognak bánni veled, bár ha az eladónak nem is áll szándékában megbántani, megsérteni. Egyszerűen csak a – feromon. Rosszul reagál a boltos a te vegyi kiválasztódásodra. S ugyanígy van ez a munkahelyeden is, az iskolában, a társaságokban. Való igaz, néha meghiúsul minden igyekezeted, hogy befogadjanak. Ilyenkor mondod: ma minden szavam, minden mozdulatom szerencsétlen. – Miért nem vagyok rokonszenves magának? – kérded valakitől, aki foghegyről beszél veled. – Hiszen nem is ismer! Mire alapozza antipátiáját? Miért olyan elítélő? A vegyészek szerint nem az illető tehet róla, hanem a feromon. Más meg a nyakadba borul – ugyancsak ismeretlenül vagy indokolatlanul. Szinte beléd szeret. Állítólag ez is a feromon hatása. A kedvező reagálás. Emberi kapcsolatok – feromon! Mint egy hirdetés. Ha ez így igaz, akkor lehetséges, hogy a világ dolgait intézők is csupán a feromonhatások kiszolgáltatottjai? Ösztönök dolga lenne az egész? De talán az észnek, az értelemnek is juthat némi szerep!…
*
Presszó. Délelőtt. A nő fehér köpenyben, vállára vetve a dzseki. A férfi is a közeli hivatalból ugorhatott át ide. Ülnek a sarokban, kezük az asztal lapján összeér. Csendesen diskurálnak, meghitten, arc az arc közelében. Lopott percek az alibit szolgáló munkaidőben? Így aztán mit sem sejthet kinek-kinek a házastársa! Amint elmegyek mellettük, hallom – Munka után egyenest hazajössz? – Ezt a nő kérdi. – Tudod, hogy ma van a továbbképzés – néz rá szomorúan a férfi. – Én meg hatra angolra megyek. Utána beugrom a gyerekért a sportkörbe. Szeretné, ha szombaton megnéznénk a meccsét… – Talán. Ha nem lesz külön munkám… – Ma krimi lesz. Kilenckor. A tévében. – Csak tíz után érek haza… – Tízkor én már lefekszem. – Akkor hát ma sem? Akkor hát mikor? Már egy hete semmi… Kis sóhaj. Még egyszer egymásba kulcsolódnak a kezek. – Reggel majd írj egy cédulát, ha elmész. És tegyél ki pénzt a telefonszámlára. Délelőtt felhívlak… ha nem tudnál kiugrani. – Jó. De hogy már egy hete semmi…! A nő arcán enyhe kis mosoly. – Mielőtt összeházasodtunk! Akkor még! Emlékszel? Hajaj… A férfi bólogat, simogatja a nő kezét. Aztán hirtelen felpillant, elszaladt az idő. – Főúr, kérem! Fizetünk!… |