Mi leszel, ha nagy leszel?

F. már réges-régen tudta a választ a kérdésre. Még egészen kis kölyök volt, amikor kijelentette, hogy őt az állatok érdeklik; a szelíd, ház körüliek is, de még jobban az erdei és mezei vadak, ám istenigazából a távoli tájak emlősei és hüllői – szóval mindenestül a zoológia. Megnézett minden természetfilmet, könyveket bújt, folyóiratokat böngészett, még angolul is tanult, hogy külföldi szakcikkeket fordíthasson. Szülei örömmel tapasztalták F. rendkívüli érdeklődését. Meghatottan és büszkén hallgatták a gyerek terveit, hogy majd mennyit fog utazni messzi vadonokban, kék vizű tengereken. Cousteau kapitányt csodálta a fiú; komolyan és izgatottan beszélt a tudós tengerész útjairól; arról álmodozott, hogy néhány jeles kutatás majd az ő nevéhez is fűződhet, ha minden jól megy.

Egyelőre nem is volt semmi hiba. F. szülei nem sajnáltak semmi áldozatot sem fiuk neveltetése érdekében. Az általános iskolában, ahová a gyerek járt, kísérleti matematikát oktattak, ez erősen igénybe vette a nebulókat, de ugyanakkor kiváló képzésben részesültek; F. is igen jó matematikus lett. Nagyszerűen sakkozott, úszni járt, tagja volt a városka ifjúsági vízipólócsapatának. Magánórákon angolt tanult; hegedült, majd áttért a gitárra. Biológiai versenyeken díjakat nyert.

Mégsem vették fel gimnáziumba.

Igaz, nem végzett kitűnően, de az őt érdeklő tárgyakból jeles osztályzatokat kapott. Ám pontjai kevésnek bizonyultak. Mérnök apja – akit harminc évvel ezelőtt a gyárból vittek szakérettségivel a műszaki egyetemre – és adminisztrátor anyja fűhöz-fához fordult, de hiába.

F. álmai veszélyben forogtak.

Apja szakmunkásképzőbe íratta, autószerelőnek. Jó szakma, bárhogy alakul is F. sorsa, biztos kenyér lesz a kezében. (Arra is sor kerülhet, hogy egy majdani afrikai expedíción elakadt terepjáróját fogja megjavítani; mennyire áldja majd akkor apját e bölcs döntésért!) F. fogcsikorgatva küzdött a robbanómotorokkal, nyakig olajosan mászkált a szerelőaknában, gyűlölte a napokat, a szakmát, esténként kedvenc könyveit bújta. Amikor megkapta az oklevelet, s munkába állt az AFIT szervizében, a nyarat a kemény munka mellett tanulással töltötte, különbözeti vizsgákat tett, s beiratkozott a dolgozók gimnáziumába. Még kézhez sem kapta az érettségi bizonyítványt, amikor megjelent az Állatorvosi Egyetem felvételi bizottsága előtt. Csak tizenkilenc éves volt, jóformán semmit sem vesztett, egykettőre behozhatja azt a kicsinyke hátrányt, végre nekilendülhet, boldog volt.

Nem vették fel. Rendben van, gondolta, kissé kapkodva futottam neki az emelkedőnek, majd jövőre… Nem ment vissza a szervizbe, inkább egy téeszben lett állatgondozó. Hajnalban kelt, késő este tért haza, de vidáman; nem győzött mesélni a kisborjakról, a kedvenc tehenéről, az állatorvossal kötött barátságáról, aki el volt bűvölve F. ügyességétől, rátermettségétől. F. bizakodva, különórákon készült az újabb felvételire. Rengeteget tanult. Dolgozott, tanult, dolgozott, tanult. Már egészen tudós lett az állatorvosi dolgokban. A kis doki – így nevezte a nagy doki.

A következő évben sem vették fel. Javasolták, iratkozzék be a hódmezővásárhelyi állategészségügyi szakfőiskolára. Ez is valami, vélte F., beiratkozott, de csakhamar csalódva tapasztalta, hogy ez valami más, mint amire számított. Ő az állatorvosira akar menni, és csakis az állatorvosira!… Újra a téeszbe ment dolgozni, újra magánórákat vett; ismét felvételizett. Harmadszorra sem sikerült. Fellebbezhetett. Megtette; hiába.

F. az idén megint odaállt a bizottság elé. Szülei felkísérték Pestre, izgultak, megvárták az épület előtt, elvitték ebédelni egy étterembe. F. reménykedő volt. Nagyszerűen felelt a kérdésekre, a halakról beszélt, pontosan, szépen. Jóindulatúan bólogattak a tanárok. Hát hogyisne! – nézték boldogan fiukat a szülők. Hiszen már annyit, de annyit tanult!

F. a napokban értesítést kapott, hogy kevés lett a pontszáma. Ám, ha akarja, átirányíttathatja magát a gödöllői Agrártudományira…

F. átirányíttatja magát. Vagy bevonul katonának. Huszonkét éves. Bajusza nőtt. Tanulni akar. Kutatások érdekelnék, óceáni lemerülések, felfedezések a dzsungelben. Egyenlítői pókok élete. Édes- és sósvízi halak problematikája. Gödöllőn állattenyésztést tanulhat. Az is szép, nagyon szép, csak más…

Mi leszel, ha nagy leszel? – Hát bizony nem mindig az, amit az ember elhatároz… – F.-nek eddig nem volt szerencséje. Vajon a későbbiekben lesz-e? Vagy útja ezentúl egészen másfelé viszi? F. néha expedíciókról álmodozik majd a sertéshizlaldában, a birkahodályban, a tehénistállóban, a méntelepen. Nincs kizárva, hogy megkedveli ezt a munkát, s az ország legkiválóbb állattenyésztője lesz. De könnyen lehetséges, hogy majd azt mondogatja idős korában néhány fröccs után a gyerekeinek: – Tudjátok, mi akartam lenni valamikor?… – A gyerekei pedig unni fogják, mert hallották már ezerszer, így hát ő is csak legyinteni fog keserűen.

Legalábbis, ahogy most áll a szénája, nem kétséges, hogy keserűen.