Lókötők

Micsoda dühtől sápadó arccal, mekkora felháborodással ugorhatott vissza a kereskedésbe vagy az ivóba az a hajdani farmer, aki dolga végeztével az utcára lépve észrevette, hogy a póznához vagy a korláthoz pányvázott lovát ellopták?! Milyen féktelen haragra lobbanhatott a telepes, amikor csődöre vad horkanásaira meg paták dobajára felfigyelve, éjnek éjjelén az istállóba futott, s csak az üres állást találta, a széttiport szalmát?! Ég és föld roskadt egybe, akkora gazság volt a lólopás. Halálra keresték a lókötőt, s nem is kapott kegyelmet, ha nyakon csípték a lopott ló nyergében, vagy elfogták egy útszéli fogadó fészerében; kivált pedig ha vásárban bukkantak rá, ahol a felismerhetetlenné kenceficézett, befestett szőrű, átfésült sörényű, farán újonnan-hamis billoggal jelölt jószágot árulta a csiszárok között.

Kötél járt a tolvajlásért, ahogy G. B. Shaw is leírja a Blanco Posnet árultatásában; nagyobb földi bűnt elképzelni sem tudtak a régi Amerikában, a vadnyugaton, ahol a ló mindent jelentett: mozgást, munkát, életet, biztonságot. Népítélet végzett a zsivány lócsiszárral. De ha nem kupeckedésre hajtotta el, hanem szükségből a farmer vagy a cowboy lovát, mert menekült, balsors üldözte a szerencsétlent, s már fogytán volt ereje a messzi mérföldek megjárásához, ha tehát a nyomorúság vitte is rá a tolvajlásra, akkor sem volt kímélet.

Ma nem lovakat – autókat lopkodnak. Korántsem szükségből, inkább puszta gazemberségből.

Az autótolvajokra, persze, már nem vár akkora büntetés, mint a hajdani lókötőkre. Félelem nélkül garázdálkodnak.

Úgy állnak az autók a városban, a járdaszéli taxaméterek tövében, mint póznákhoz pányvázott paripák. Nem kötőfékkel, béklyóval: zárral hagyják ott őket gazdáik.

De hiába vannak ezek a zárak!

A napokban, este fél kilenc tájban eljött hozzám egy kollégám, a Magyar Rádió egyik szerkesztője, hogy megbeszélje velem soron levő munkámat. Tíz órakor távozott, ám percek múlva újra becsengetett, s állt az ajtóm előtt falfehéren: ellopták a kocsiját. Micsoda?! Igen, a ház elől, a kapunk elől, nem is olyan késő este, teljes lámpavilágnál, a Belváros kellős közepéről, a csendes, de forgalmas utcáról. Na nem, nem!! Az ember hall ilyesmiről, de hogy valóban léteznének autótolvajok?! Egyáltalán, van ilyen népség? – kérded, amíg szerencséd megóv tőlük. De aztán hozzád is elérnek. Hanem mit is csodálkozom? Nemrég a szemközti élelmiszerboltot fosztották ki betörők, azután meg odább egy trafikot. Mégis elhűlök, annyira letaglóz az eset. Kimondhatatlan keserűség száll meg. Nem félelem, hanem keserűség. És nem is csak azért, mert átérzem barátom veszteségét, hanem a tett miatt, az ember rossz tette miatt. Egyszeriben zord, rideg, idegen lesz a meghitt utca. Az utca?! A világ!

Hanem most mi legyen? Telefon a rendőrségre, igen, be kell menni jegyzőkönyveztetni, hogy kiadhassák a körözést. És az esély, hogy megkerül a kocsi? (Barátom arcán az a vad düh lobban, ami a lótolvajt átkozó farmerén.)

Azóta jöttömben-mentemben nézem, csak nézem azt a helyet itt, a kapunk előtt, az olajfoltos járdát, az elkötött 1500-as Lada hűlt helyét.

Hogyan történhet meg ilyesmi? Nem is csupán erkölcsi értelemben, hanem szó szerint: hogyan hajtanak végre egy autólopást? A gazfickó lesben áll, nézi, ki érkezik, ki parkol, számítgatja, hosszú időre ment-e a házba az autós, vagy talán hazatért éjszakára? A tolvaj miben bízik, miféle szerencsében? Hiszen az illető akár perceken belül visszatérhet! Akkor mit tesz? Menekül? Támad? Kicsoda ő, az autók tolvaja, alkalmi rabló, eltökélt szakember? Egymaga dolgozik, vagy bandában? A tisztességes elmét cserbenhagyja a fantázia, ha el akarja képzelni a zsivány indítékait, módszereit. Hát nem is gondol arra, hogy elkapják? És akkor mi lesz? Megéri? Megéri a becsületét feláldozni, kockáztatni bármiért is?!

Előbb-utóbb minden csibészt elkapnak. Elhibázza, elcsúszik egy banánhéjon…

Lám csak, alighanem erre a banánhéjra számíthatunk. Hol vannak már a háborgó lelkiismeretű tettesek?! Hol az önkínzás, a dosztojevszkijos gyötrődés, aminek az a vége, hogy az önvádaskodásban megfáradt bűnös, a gyanakvó tekintetekkel többé szembenézni nem tudó végül feladja magát? Meglehet, akadnak ma is, akik tragikus, véres vétküket megbánják (ezek sincsenek sokan!), de legkevésbé ilyen az autótolvaj. Általában az autótolvajféle. Ő egyszerűen csak gátlástalanul kihasználja a helyzetet, a lopásszakmában a gépkocsikra szakosította magát. Pénzéhes nihilista. Röhögve lop, röhögve ad túl nehéz pénzekért a többi csiszár közt az átfestett, átfésült jószágon a vásártereken.

Nézem a helyszínt, a tetthelyet babonás irtózattal. Itt járt a rontás! Itt, a kapunk előtt, a közelünkben. Péntek óta rossz a kedvem, gyanakszom. Általában gyanakszom, s ennek cseppet sem örvendek. Megcsappant a bizalmam, s látom, megcsappant a barátom bizalma is.

Talán a vadnyugati farmer is azt gyűlölte igazán a lókötőben, hogy bizalmát is megrabolta.