Szünidei dolgozatok

A munka örömére nyáron is szükség van. Az utolsó tanítási napon megfogadtuk, hogy a vakációban sem feledkezünk meg róla, s legalább hetente írunk egy-egy szorgalmi dolgozatot. A munka öröme nélkül az ember szomorú. Az első szerszámok tették emberré az embert, s csak sajnálkozva gondolhatunk azokra az őseinkre, akik a munka felfedezése előtti, szörnyű időkben éltek. Ha nem akarjuk elveszteni emberi mivoltunkat, szüntelenül munkálkodnunk kell. A munka öröme abban rejlik, hogy be tudjuk fejezni azt, amit elkezdtünk. Ennél csak az nagyobb boldogság, ha valaki például látja, hogy mások már benn is ülnek abban az autóban, amit ő gyártott, vagy benn laknak abban a házban, amit ő épített. Talán ez a lehető legjobb érzés. Hogy mennyire szükség van a munka örömére, azt mi sem bizonyítja jobban, mint azok igyekezete, akik semmittevésüket is munkának nevezik, csak hogy részesüljenek az örömből.

Hálás vagyok osztályfőnökömnek, hogy szorgalmi dolgozatra biztatott, így a szünidőben sem veszítem el az öröm fonalát.

Nekünk, diákoknak egyik legfontosabb kötelességünk a tisztelettudás. Tisztelni kell szüleinket, az öregeket, tanárainkat – de leginkább feljebbvalóinkat. Csak a kimondottan velünk egykorúakat, valamint az alsóbb osztályosokat nem kell tisztelnünk. Az ilyesmi nevetséges lenne. Elképzelem, hogy én, a negyedikes például egy harmadikosnak vagy pláne egy másodikosnak előre köszönnék. Kinevettetném magam. Senki sem szereti, ha nevetségessé válik, mert a nevetséges ember el van veszve, ezt már most meg kell tanulnunk. De amilyen nagy hiba előre köszöntenem egy alsóst, éppilyen helytelen és kockázatos nem köszönteni valamely feljebbvalómat. A feljebbvalók igen jó megfigyelők, és minden tiszteletlenséget megtorolnak. Így is van rendjén, így tanulunk tisztességet! Oktatóink és feljebbvalóink értünk fáradoznak, becsüljük őket ezért, amiként hasonló posztra kerülve mi is megkapjuk másoktól ugyanezt.

Legjobb a madaraknak. Gyakran kinézhetünk az ablakon, és akkor láthatjuk a madarakat. Magasra szállnak, ki tudja, hova? Nagyon nagy szabadságot élveznek, ennek fejében persze rengeteg veszély leselkedik rájuk.

A madár szép és nemes. Az igaz, hogy a veréb meg a sas között óriási a különbség, de az ember mégiscsak elámul azon, amit tudnak.

Mind a levegőeget szeli csodálatosan.

Azt mondják, a tyúk is madár, meg a liba is, ez elég kiábrándító, kár, hogy igaz.

Nem tudom, szeretnék-e madár lenni, ezen még nem gondolkodtam eleget. Szabad szárnyalásukat irigylem, de hátha én leesnék?

Inkább az ablakon át nézem őket, innen.

A családban a legfontosabb a szeretet, a megértés, a türelem, mert együtt kell élni. A gyermek szereti szülőjét, a szülő a gyermekét, és mindannyian szeretik a rokonokat. De néha olyan sok a gond, hogy a legtöbb családtag elveszti a türelmét. Ilyenkor olyanokat mondogatnak egymásnak, amit máskor – például karácsonykor, vagy ha az egyik rászorul a másikra – a világért sem mondanának. Később kimagyarázzák magukat, és minden elcsitul. Ennek így kell történnie, hiszen a család mindennek az alapja, és ahogy a családok élnek, úgy él a nemzet is. Ezért leghelyesebb, ha a szülők, a gyerekek és a rokonok szemet hunynak egymás tettei fölött, és elhallgatják mindazt, ami viszályt szítana. Ugyanis a családnak mindenképpen fenn kell maradnia, mert a magány az ember legnagyobb ellensége.

A család már régóta van, és még sokáig lesz, és aki nem boldog, az magára vessen.

Szeretem a nyarat, de a legkedvesebb évszakom az ősz. Jó elmenni a hegyek közé egy kis házba, ahol deszkakerítés van, meg öreg fák, piros levelek hullanak, s minden olyan fanyar.

De mit tegyek, ha olyankor már nem lehet elmenni?

Pedig azt mondják, vannak emberek, mint például Normandiában, akik ködös reggeleken vadászni indulnak. Csizmás lábuk a magas fűben tapos, ismerik a szél zúgását, a vadak csapását meg minden gyönyörűséges dolgot. Este a tűznél sült húst esznek jóízűen.

Én még a diót is szeretem meg a szőlőt, ami igazán nem ártalmas, sőt!

Kis erdei csapáson szeretnék sétálni a kutyámmal, ennyi az én kívánságom a legkedvesebb évszakomtól. De sajnos ősszel már itt kell ülni az iskolapadban, szeptembertől az ember nem szabad. Persze, így van ez jól, mert így válik belőlünk hasznos ember.