Furcsaságok

– Én beneveztem.

– Hova? Mire?!

– Amire kellett.

– De mire kellett?!

– Hát… jöttek, és összeírták. Jelentkeztünk.

– Te is? Ki mondta, hogy te is jelentkezz?

– Jött egy körlevél, osztályfőnökin felolvasták, erre elhatároztuk, hogy akkor mi is, egyöntetűen…

– Micsodát egyöntetűen?

– Beneveztünk.

– Jó, jó! Csak azt nem tudod, mire neveztél be! Igaz?

– Megmagyarázták, hogy senki sem vonhatja ki magát. Én sem.

– De mi alól?!

– A… hogyishívják alól…

– Tehát megint nem figyeltél!

– Figyeltem. Csak nem értettem.

– Nagyszerű! Azt sem tudod, mire nevezel be, téged az nem izgat, hogy sejtelmed sincs, miről van szó, csak benevezel?!

– Most mi a baj?

– Az, hogy ész nélkül beugrasz mindenbe!

– Nem mindenbe! Csak amibe mondják, hogy kell…

 

*

 

Átvágott a téren, sebtiben felpillantott, és ösztönösen, szórakozottan odaköszönt a – szobornak.

Csak akkor döbbent rá, mekkora ostobaságot művelt, amikor a mozdulatlan alak nem viszonozta az üdvözlését. Erre zavartan úgy tett, mintha csak a kalapját igazította volna a homlokára az imént.

De támadt a lelkében némi félszeg sértettség is.

 

*

 

Amerikai hölgy a társaságban:

– Hazahoztam a férjemet…

– Ő is itt van önnel, asszonyom?

– Nem. Nem itt. A hotelban.

– Az étteremben?

– A bőröndömben.

– Óóóó!…

– Szegény, itthon akart örök nyugovóra térni. De hirtelen érte a halál. Hamvasztattam. Most aztán hazahoztam egy urnában. Hadd pihenjen a szülővárosa temetőjében. – Kis sóhaj, néhány könnycsepp, némi csend. Aztán az özvegy ugyanolyan hangon: – Kivihetek helyette valamit. Talán egy szép herendi vázát. Éppen annyi hely szabadul fel a kofferomban, és még csak túlsúlyt sem kell fizetnem a repülőn.

 

*

 

– Véleménye?

– Nincs véleményem – mondja.

És büszke a bátorságára.

 

*

 

A baleseti sebészeten, szombat este, kilenc óra tájban. A kezelésre, kötözésre, gipszelésre várók tömegében egy bebugyolált fejű, felhasadt ajkú, pirospozsgás férfi. Körülállják néhányan, azoknak magyaráz rekedten, fel-felszisszenve a fájdalomtól, miközben párja, egy riadt kis asszony égő cigarettát dug egy-egy szippantás erejéig sebes, duzzadt ajkai közé.

– Nem mondom, kaptam, tetszik látni, de adtam is! Adtam én! – Hirtelen hangot vált, szinte fuldoklik, olyan egyszerre akarja kimondani: – Az idegek! Az idegek, ugye! Megmondtam én ott is, a mozipénztárnál, megmondtam én, hogy nem haragszom senkire, csak hát az idegek!…

 

*

 

A filozófusok és neurológusok tanácsára életbe lépő rendelet megszünteti az egyéni és magántulajdont. Megállapítást nyert, hogy a tárgyak és ingatlanok megszerzése és azok birtoklásának terhe, a velük való szüntelen törődés súlyos neurózist idéz elő, ezért a jövőben, az élelmiszereket és élvezeti cikkeket kivéve, többé semmit sem lehet megvásárolni, hanem mindent az állami kölcsönzőből lehet (kell) bérbe venni. A feleslegessé vált áruházak és boltok kölcsönzőkké átalakítása rövidesen megkezdődik. A mostani BELKER Kölcsönző Vállalat hálózata is bővül; már nemcsak bébimérleget, gyermekkocsit, kvarclámpát, televíziót stb.-t, de éppen így zoknit, teáskannát, cipőt, harisnyanadrágot, ékszert, karácsonyfát, télikabátot, melltartót, szemüveget, családi házat, lakást, borotvapengét, autót, pénztárcát (a kívánt bankjegyekkel) és az égvilágon mindent, amire az embernek szüksége van vagy lehet, bérbe adnak. A kölcsönzött áruk karbantartása a vállalat feladata. A honpolgárok így megszabadulnak a kereskedőkkel, iparosokkal, szervizekkel, ügyvédekkel, hivatalokkal való áldatlan huzavonáktól. Január elsejétől a legkisebb vasszög sem lesz személyes tulajdon, ha tehát történetesen elgörbül vagy megrozsdásodik, a kölcsönzőben készséggel kicserélik. Éppen úgy a megrongálódott kávéfőzőt, a bedöglött Trabantot (Mercedest), az elszakadt pizsamát vagy huzatos lakást is. Például egy kedvezőtlen helyen fekvő lakás, családi ház megfelelőbbre cserélése mindössze egyetlen űrlap kitöltésébe kerül.

A rendelet végrehajtása felszabadítja az állampolgárokat a még meglévő (a magánvagyonnal kapcsolatos) egyéni felelősségük alól, és a magánéletükben is éppen olyan gondtalanná, elkötelezetlenné teszi őket, mint munkahelyeiken.

 

*

 

Apa és fia. Az apa újságot olvasna, de a gyerek minduntalan megzavarja, arról csacsog, hogy mi mindent tanult ő mostanában. Kilencéves. Lógázza a lábát, s csak mondja, mondja, ami az eszébe jut.

– Ma a Földről volt szó… apu! Hallod? Hogy milyen öreg a Föld. Szóval, hogy hány éves. Hát nagyon régóta megvan már, körülbelül több millió éve, de ez nincs bebizonyítva. Úgyhogy jobb, ha hagyjuk…

– Mi van? Mi az, amit jobb, ha hagyunk?

– Ha nem kezdjük keresni, hogy ki a felelős.

– Kisfiam, tisztában vagy vele, miről beszélsz?

– Hát persze! Ha valamit nem lehet bebizonyítani, megkérdezik, ki felel érte. De állítólag ezért nem felel senki.

– Micsodáért?!

– A Földért!

 

*

 

Egy ötvenéves férfi, akit vegetatív neurózisból eredő gyomorfekéllyel operáltak, a műtőben, az altatást megelőzően, a kábítóinjekció hatása ellenére megkérdezte, elég éles-e a szike, amivel majd felmetszik. A sértődött főorvos kérdésére, hogy miként is vélheti az ellenkezőjét, a beteg mentegetődzve felelte, eszébe sincs, különösen ilyen helyzetben, senkit sem gyanúsítani vagy megsérteni, de tapasztalatból tudja, ha nem saját maga ellenőriz mindent, könnyen valami feledékenység vagy nemtörődömség áldozata lehet.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]