Maradjunk a tényeknél

– Esni fog.

– Nem biztos.

– De nézze, beborult, lóg az eső lába.

– Mégsem biztos, hogy esni fog.

– Márpedig igazam lesz, meglátja. Én mindig megérzem. Különben is, csak fel kell nézni az égre. Mekkora felhők!

– És ha a felhők ellenére sem lesz eső?

– Nem értem magát! Azt kívánja, jelentsem ki, hogy nem fog esni?

– Semmit se jelentsen ki!

– Akkor minek akadékoskodik?

– Én akadékoskodom?! Más se hiányozna nekem!

– De valaminek csak köszönhetem ezt az állandó ellenkezést?

– Pusztán a megrökönyödésemnek. Honnan merít bátorságot a kijelentgetéseihez?

– Következtetetek. Borús az ég, tehát esni fog!

– És egy csepp kétely sincs magában? Ne legyen ennyire magabiztos. Csak az ostobák magabiztosak. Ne legyen ilyen meggondolatlan, ilyen hányaveti!

– Nézze, legyen meg az akarata: nem fog esni!

– Ejnye, ejnye, most meg azonnal a másik véglet! Csak akkor boldog, ha jóslásokba bocsátkozhat? Ha kijelentéseket tehet? Senki sem tudhatja, milyen lesz az idő! Csupán sejtéseink lehetnek. De azokkal óvatosan kell bánni! Egyelőre azzal vagyunk, azzal lehetünk tisztában, hogy most nem esik. Ez tény. S mivel mindannyian éppen elégszer tévedtünk már, javaslom, maradjunk csak a tényeknél.

– Tudja, én nem hiszek a babonákban, az égi jelekben, a misztikus históriákban. Ki nem állhatom, ha valaki messzemenő következtetéseket von le véletlenül egymásba kapcsolódó történetekből. Nem, ez ostobaság! De, tudja, amikor itt, nálunk, a néni meghalt… a néni, akivel eltartási szerződést kötöttünk… öreg volt, szegény, nagyon öreg és beteg, ápoltuk, hol a férjem, hol én, persze legtöbbször én, mert a férjem állandóan éjszakás, ott dolgozik a bárban, mixer, hiszen tudja, Józsi, a mixer, maga is ismeri… Nappal aludnia kell, már amennyire tud a drágám a két gyerektől… De nem is ezt akarom mondani, hanem a rádiót. A JVC-t. Józsi vette egy külföldi vendégtől, jó rádió, Józsi nagyon megszerette, kazettás meg minden. És a néni éppen ezt kérte el… Vagyis hát kérte, kérte, de mi nem adtuk. A férjem hallani sem akart róla. Nincs semmim, csak ez a kis JVC, mondta, mit képzel ez az öregasszony?! Így titulálta, de ne tessék félreérteni, kedvelte ő a nénit, mindig hozott neki valami jó italt a bárból, egy kétdecis üvegben hozta, ledugaszolva, egy kis whiskyt, Martinit vagy ezt-azt… a néni hálálkodott is érte, már nem élnék, mondta, ha nem kapnám Józsitól ezt a néhány kortyot. Az tartotta benne a lelket, a szesz. De a rádiót, azt nem adta Józsi. Ha reggel megjött az üzletből, zenét hallgatott rajta, meg a híreket. Egészen halkan, mert ha a szomszéd szobában a néni meghallotta a JVC hangját, rögtön követelődzni kezdett, én nem is tudom, miért volt úgy oda érte, hiszen egész nap csak szundikált, mindig aludt, mert már fekvő beteg volt, én tettem tisztába, képzelheti! Na, elegem volt; ne is mondjam, igaz? A két kisgyerek, a néni meg Józsi azzal a nappali alvásával! De a rádiót akarom mondani…

Én is féltettem tőle. Száz dollárért láttunk ugyanilyet konzumboltban. Hogyisne! Dolláros rádiót neki! Na, és aztán… amikor meghalt… szóval, amikor már elvitték, hát akkor történt. Józsi elment az üzletbe dolgozni, a gyerekeket megvacsoráztattam, lefektettem, fáradt voltam, leültem egy percre, végre csend volt, és akkor… akkor egyszer csak megszólalt a rádió! De teljes erőből! Senki sem nyúlt hozzá, senki sem kapcsolta be – és mégis! Csak bámultam dermedten. Nem viccelek. Így volt, ha hiszi, ha nem. A frász jött rám. Mert mindjárt kombináltam, ugye! Mondom Józsinak reggel, képzeld, mondom, önmagától megszólalt a rádió! Miket beszélsz?! Talán be volt dugva a konnektorba véletlenül, a hálózatban pedig valami feszültség támadt… De néztük, hát nem volt az bedugva sehová! Józsi elemmel működtette, hogy cipelhesse mindenhová a lakásban. Na, ahogy mondom neki ezt a dolgot, mindjárt benyomja a gombot, hogy kipróbálja, hát meg se mukkan, kiveszi az elemeket, megnyaldossa, nincs azokban semmi erő. Igaz is, azt mondja, kimerültek az elemek, újakat akartam venni. Álmodtad te ezt az egészet! Dehogy álmodtam, felelem erre, bizony megszólalt, csakhogy nem magától! Az öregasszony kapcsolta be, soha nem engedtük neki, hát most már megtehette. Józsi kinevetett, én komolyan néztem rá, erre elhagyta a nevetést, néztük egymást. Így volt. Most aztán nehogy babonásnak higgyen ezért, mert én jól tudom, hogy mindenre akad okos magyarázat, és ha az embernek van sütnivalója, bele is nyugszik az okos magyarázatokba, hacsak nem akarja, hogy minduntalan a frász jöjjön rá! Erre a rádiós dologra is van magyarázat, nem is kétlem, de így volt, ahogy elmondtam, én csak a tényekről beszélek, félre ne értsen…